B1 blogcsalád



A Fidesz nekiláthat a választási szabályok manipulálásának

2019. november 20. - nickgrabowszki

Levonták a tanulságot az önkormányzati vereségből. fi_1.jpg

Miután az Orbán-kormány képviselő Varga igazságügyminiszter Brüsszelben ügyesen megvétózta, hogy az Európai Bizottság ezután kötelezően és minden tagállamra érvényesen vizsgálhassa és - esetleg - szankcionálhassa a demokratikus normák betartását és a jogállam állapotát, a Fidesz azonmód neki is lát a magyarországi jogállam maradékának lebontásához. Mivel 

a jelenlegi választási szabályok már nem garantálják a jelenlegi kormány hatalmon maradását,

és ilyenformán alkalmatlanok a feladatukra, neki is látnak megváltoztatni őket. A Blikk értesülései szerint 3 ponton változtatni:

  • megtiltanák a civil szervezetek indulását az önkormányzati választáson,
  • eltörölnék a győzteskompenzációt a parlamentin,
  • valamint bevezetnék a kötelező előzetes regisztrációt.

A civil szervezetek az országgyűlési választáson eddig sem indulhattak, ha a Fidesz-KDNP valóban ezt tervezi, akkor az önkormányzatin sem fognak. A változtatást semmi egyéb indoka nincs, mint hogy a kormánypártok megsértődtek azon, hogy a közepes és a nagyvárosok jelentős részében vereséget szenvedtek október 13-án. Mert néhány helyen - különösen vidéken - a közös ellenzéki jelöltek nem eredeti pártjuk logója alatt indultak, hanem alapítottak egy szervezet, és az indította őket.

  • Például a jobbikos Mirkóczkinak Egerben az Egységben a Városért Egyesület,
  • a korábban szocialista Botkának meg az Összefogás Szegedért Egyesület volt a jelölőszervezete.

Amivel semmi probléma nem volt, kivéve, hogy nyertek. Ezért azonnal el kell törölni, hogy megnehezítsék az ellenzék dolgát.

Hasonló a helyzet a győzteskompenzációval. Amíg létezett a "centrális erőtér", azaz megosztott volt ellenzék, addig kifogástalanul szolgálta a Fidesz céljait, hogy az egyéniben győztes országgyűlési képviselők többletszavazati is hozzáadódtak a töredékszavazatokhoz, azaz a mandátumot nem eredményező szavazatokhoz, ami alapján a listás parlamenti helyeket osztották ki.

Egy ellenzéki együttműködés estén - pláne, ha létrehoznak egy gyűjtőpártot - a Fidesz nem veheti biztosra, hogy a többletszavatok neki kedveznek: hogy Budapesten vagy Szegeden nem győz-e nagyobb arányban az ellenzéki jelölt, mint Vásárosnaményban a fideszes. Ha pedig nem kedvező, akkor meg kell szüntetni.

A leginkább antidemokratikus lépés az előzetes regisztráció

bevezetésére tett ismételt kísérlet lenne, ami nyilvánvalóan azt jelentené, korlátozni akarnák az általános választójogot.

Ez egyszer már felmerült a Fideszben, illetve el is fogadta a kétharmados parlamenti többségük 2012-ben, azonban a nemzetközi - Velencei Bizottság, Európai Unió - és a hazai - Alkotmánybíróság- tiltakozások hatására végül kihátráltak belőle.

Ennek célja egyértelműen a protestszavazók kizárása a választók köréből.

A protestszavazóknak nincs pártkötődésük vagy politikai identitásuk, csak a fennálló hatalom ellen lépnek fel, mindegy ki, csak ezek ne alapon. Ez nyilvánvalóan nem érdeke a Fidesznek.

A protesztszavazók szerepét az önkormányzati választás jól illusztrálta. A választás előtt egy héttel még jelentős volt a Fidesz jelöltjeinek előnye, az utolsó héten viszont a Borkai-botrány vált a fő kampánytémává, ami

mozgósítani tudta a protestszavazatokat az ellenzék mellett, a regnáló hatalommal szemben.

Miután 2013 elején az AB megsemmisítette az előzetes regisztrációt, a Fidesz inkább lekenyerezni próbálta őket. Mivel ők egyben szociális vagy hasszavazók, nekik szól a rezsicsökkentés, a nyugdíjprémium és a 10 kiló krumpli is.

Az ellenzéknek nyilvánvalóan se pénze, se lehetősége ilyen módon elérni ezt a néhány százezer választót.

Ha ismét bevezetik a regisztrációt, gyakrorlatilag két kampányt kell folytatni: egyet a tulajdonképpeni választás előtt, egyet pár hónappal korábban, a szavazók regisztrációja érdekében.

Itt megintcsak a nagyrészt közpénzből kampányoló kormánypártok lennének előnyben. Továbbá nekik vannak azonos identitású szavazóik, akiket szorgosan nyilván is tartanak a Kubatov-listákon. Az ellenzék ebben a tekintetben megosztott: nincs és nem is lehet egy átfogó nyilvántartása a szavazóiról.

Ugyanakkor az előzetes regisztráció a szavazójog indokolatlan és antidemokratikus korlátozása: csak olyan országban, például az Egyesült Államokban van szokásban, ahol nincs egyetlen központi (szövetségi) nyilvántartás a választópolgárokról. Ahol van, mint Magyarországon is, ott egyértelműen

a választójog antidemokratikus korlátozása külön adminisztratív aktushoz kötni a politikai véleménynyilvánítást.

Az még korántsem biztos, hogy a fentieket bevezetik, de az egyáltalán valószínűtlen, hogy megpróbálják, az meg egészen életszerű, hogy gondolkodnak rajta.

  • A Blikk értesüléseit egyáltalán nem tagadta a megkérdezett kormányszakértő Kiszely Zoltán, aki a közpénzből finanszírozott Fidesz-agytröszt, a Századvég alkalmazottja.
  • A Belügyminisztérium ugyan tagadott, de az nem sokat jelent, majd egyéni képviselői indítványra fogadják el.

Annyira ne lepődjünk meg, ha a tagadás dacára a kövekező egy-másfél éveb valamikor mégiscsak elfogadják a már most kidolgozás alatt lévő változtatásokat. 

Ha Uniónak meg bármi gondja lenne a dologgal - természetesen főleg az előzetes regisztrációval, az általános választójog adminisztratív korlátozásával - majd néhány évig elvitatkozgatnak rajta, és a végén az Orbán-kormány leszavazza a saját maga elítélését a jogállami normák semmibevétele miatt.

Sag schon. Nekik az a demokrácia, ahol mindig ők nyernek, mert a haza nem lehet ellenzék, és ők azonosak a hazával. Aki pedig ezt kétségbe vonja, azt egyenesen el kellene tiltani a szavazástól.

Ami történelmileg egyáltalán nem volna példátlan.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr715316194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 11:54:04

@ZX: "Egy csapat majommal többre mennek, azok legalább nem lopnak, banánon is elvannak és tudnak gombokat nyomkodni."

:))

Milyen igaz. :))

ZX 2019.11.21. 11:55:09

@konrada: Sajnos a fidesz annyira bebetonozta magát, hogy az újak egyedül képtelenek elzavarni. Ez egy 22-es csapdája.

2019.11.21. 11:57:46

@ZX:
Lehet, hogy igaza van, de a majmok eddig nem indultak a választáson és csak abból kehet választani, ami van.
A Momentumról nem azt írtam, hogy ők maguk komcsik, hanem szüleik vérkomcsik.
A kölykök most már továbbfejlődtek az internacionálé által kijelőlt nyomvonalon és olyan szintű magyar gyűlölet van bennük, hogy a román és a szlovák nacionalisták hozzájuk járnak tanulni.
Számomra nehéz elképzelni, hogy olyanok vezessenek, akik a nemzet és az ország érdekei ellen lépnek fel folyamatosan, ráadásul ezt büszkén vállalják is.
Az új elitre már nem lehet ilyen jelzőket aggatni, ha mégis, akkor az nem az új elit lesz, mint pl. most a Momentum

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 11:59:01

@konrada: "ki volt akár kisdobos nótafa-szinten köthető a hajdani állampárthoz"

Igen, sajnos pár fideSSes túl fiatal volt annakidején, hogy az MSZMP-ben magasabb pozícióra törjön. De nem is ez volt Ondó Viktor gazdád célja. Ő újra akarta alkotni az állampártot, amit eleve ő és a maffiája a vezet. Ez sikerült is maradéktalanul. Sajnos a pénz és a gazdasági erő nyugaton van, úgy nem tud Putyinnal egybekelni, a Szovetúniót visszaállítani. De a nosztalgia megvan. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 12:01:25

@Tényelek: "Számomra nehéz elképzelni, hogy olyanok vezessenek, akik a nemzet és az ország érdekei ellen lépnek fel folyamatosan"

Szóval el akarnád kergetni a hazaáruló bolsevik magyargyűlölő fideSS-t. Nem kapsz Kubatovtól fizetést, fideSSfasszpó, ha ezt megtudja. :))

ZX 2019.11.21. 12:15:29

@konrada: "A vezetőjük a román jelölt mellett kampányol," aki a prosti srácokból informálódik, annak gondolom csak ennyi jön le. Azért én olvastam ottani véleményt is, és vannak sokan akik megértették miért történt az, ami.

ZX 2019.11.21. 12:20:25

@Tényelek: "olyan szintű magyar gyűlölet van bennük, hogy a román és a szlovák nacionalisták hozzájuk járnak tanulni."

erre van valami bizonyítékod, vagy csak ideböfögtél valamit, amivel saját magad akarod meggyőzni, hogy miért a fideszpatkányok faszát szopod?!

Egyik Momentumos ismerősöm sem magyargyűlölő, SŐT! Ellenben O1G már tevőlegesen is írtja a népet.

Cycmen 2019.11.21. 12:33:02

@ZX: " Ellenben O1G már tevőlegesen is írtja a népet."

Paciszerszám, te tényleg ilyen hülye vagy? Bazmeg neked tényleg bejött a demokrácia, mert hozzád hasonló szellemi fogyatékos képviselők garázdálkodnak a parlamentben is, tehát a te közvetlen képviseleted meg van oldva!

2019.11.21. 12:48:56

@ZX: Fentebb már valaki betett egy pár dolgot a Momentumról,
Fegyőr erdélyben foltatott magyarok elleni kampánya,
A felvidéki magyar legyen büszke szlovák felhívásuk.
Az USA közvetlen beavatkozásának kérése, hogy hatalomra kerülhessenek
Ebben az a hidegrázós, hogy ezeket nyiltan felvállalják
De reggelig lehetne írni a listá a magyar gyűlölő patkányok ezt bizonyító megmozdulásairóll, nem véletlenül kapták az új szdsz jelzőt.

2019.11.21. 12:52:19

@ZX:
Arra gondol, hogy családvédelmi akcióterv miatt sok magyar meg fog halni :-)?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 12:54:29

@Tényelek: "De reggelig lehetne írni a listá a magyar gyűlölő patkányok ezt bizonyító megmozdulásairóll"

A magyargyűlölő fideSSpatkányokra gondolsz?

Az egészségügy kivéreztetése.

Az oktatás tönkretétele.

A pedagógusok kivéreztetése.

Az otthonápolók kivéreztetése.

Az EU-segíly ellopása.

...

Igazad van, reggelig lehetne írni a listát.

2019.11.21. 12:56:19

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
A jobboldalon ilyen firkálgatásokért nem, ezért nem is kényszerülünk arra, hogy még mások nevében is írogassunk.
Rosszlehet úgy kommentelni, hogy attól függ a megélhetés, ezért annyira egysíkúak a cikkeket védő hozzászólások.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 12:58:04

@Tényelek: "Arra gondol, hogy családvédelmi akcióterv miatt sok magyar meg fog halni"

Hát ha milliomosok luxusautóira költi Ondó Viktor gazdád a pénzt kórházi fertőtlenítő helyett, akkor sok honfitársunk elpusztul. Mindkét szülőm idén halt bele kórházi fertőzésbe.

konrada 2019.11.21. 12:59:34

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Ó de aranyos! Igazán megtisztelő, hogy most már annyira belemelegedtünk a párbeszédbe, hogy az otthon megszokott hangnemben szól hozzám is, úgy szólítva, ahogyan a kedve mamád téged becéz!;))

...de hogy visszatérjünk a normális hangnembe: azt gondoltam botor módon, hogy értesz a leír betűkből, ezért próbáltam leírni az egész rendszerváltás egyik legnagyobb problémáját - ti. hogy egy csőcseléke van az országnak, mindenki ebből dolgozik.

Miután az előzményem ezt próbálta megint szétbontani - miközben olyan jelzőket sorolt fel az egyik rovására, ami mindkettőre igaz: fricskáztam én is az ő stílusában "félreértve" azt, kit gondol azoknak, akik még mindig azokra szavaznak, akik miatt került ide az ország.

Erre te belekotyogtál azzal, hogy azért, mert a szavazók között " egyre többen vannak a nincstelen depriváltak" - én azt hívén, hogy megjátszod a hülyét - játszottam tovább az előtte is "félreértőt", mert továbbra is úgy gondolom, egy csőcselék van, így amit te egyikre hiszel igazra, az igaz a másik felére is.

...de nem magyarázom tovább, mert ahogy elnézem, úgy sem fogod sosem megérteni: túl sokat vagy elfoglalva saját gyűlölködéseddel, túl sok benned a saját keserű életed miatti düh, ezek az érzelmek értelmes párbeszédre nem alkalmasak.
Így amíg nem jön a kért felsorolás, addig inkább nem akarok a te szintedre seggarcig lemenni.
Na pá!

2019.11.21. 12:59:55

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
A Momentum védhetetlen ebből a szempontból, még Gyurcsány 23 millió románozása is eltörpül mellettük.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 13:01:22

@Tényelek: "nem is kényszerülünk arra, hogy még mások nevében is írogassunk."

Akkor miért csináljátok? Passzióból?

"Rosszlehet úgy kommentelni, hogy attól függ a megélhetés"

Te csak tudod. :))

Próbálj valami tisztességesebb munka után nézni, ha Kubatov nem fizet eleget a dezinformációs "munka" után, fideSSfasszopó!

ZX 2019.11.21. 13:04:37

@Cycmen: Mi ez a random idedobált betűhalmaz? Rád jött a gépelhetnék, vagy mondani is akartál valamit? Utóbbi nem jött össze csak szólok....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 13:04:58

@konrada: "egy csőcseléke van az országnak"

És azt mind felszívta a fideSS. Igazi egység. :))

2019.11.21. 13:05:31

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Részvétem!
Ahhoz azért nagyon szerencsétlennek kell lenni, hogy ők adják az összes kórházi fertőzésben elhunytak 1 százalékát Magyarországon.
Tudom sovány vigasz, de a briteknél közel négyszeres a fertőzésekben elhunytak aránya.

2019.11.21. 13:06:58

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Na ezt újra kellene fogalmazni :-)!

konrada 2019.11.21. 13:08:53

@ZX:
Nézd, ha szorult volna belé egy kis politikusi véna, akkor nem áll ki Romániában kampányolni egy olyan román jelölt ellen a magyar ellenében, akinek kb annyi esélye volt a győzelemre, mint a magyarnak.
Ahhoz ő hozzá nem tett semmit, viszont elég jól leírta magát.
Ez nagyjából olyan hiba volt, mint amikor D207 főhadnagy elvtárs itt koccintott Erdély bekebelezésére.
Ezzel ő is elvágta annak az esélyét, hogy konszenzusos politikus legyen, és ezért kár.

2019.11.21. 13:09:57

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Már leírtam többször, hogy itt akarom megismerni libsi kultúrát, mert hallottam róla, de nem hittem el.
El kellett volna.!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 13:15:41

@Tényelek: Kár, hogy megint hazudsz.

"„Vagyis az EU-ban a horvátok után nálunk végzik a legkevesebb tesztet, de ezek messze a legtöbb esetben lesznek pozitívak – minden negyedik vizsgált betegnél valóban találnak is fertőzést.”

merce.hu/2018/12/05/a-tasz-osszegezte-a-2017-es-korhazi-fertozesek-adatait/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 13:17:45

@Tényelek: "itt akarom megismerni libsi kultúrát"

:))

Ahhoz lippsiket kellene keresned, fideSSfasszopó. :))

Az látszik, hogy hülye vagy, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. :))

sZulamith 2019.11.21. 13:27:05

@Tényelek: " Általában egy társadalom harmada képes arra, hogy érdemben tudjon dönteni komoly dolgokról" Finoman mondva, a többi hülye:)

Biztos az érzelmek is hatnak választáskor, persze egy bizonyos határig. Volt aki azért ment el az önkormányzati választáskor szavazni, mert anyagi segitséget kapott. Más kérdés, hogy kire szavazott. Hiába a kormánypárt mindenhol kihelyezett "Nemzeti" szlögenje, a magyarság tudatának központi erősitése, a pestiek érzelmére nem hatott. Náluk nem valószinű, hogy a lét határozta meg a tudatod.

Cycmen 2019.11.21. 13:31:09

@ZX: Jájj! Akkor röviden. Kiket ölt meg Orbán, idült agyú barátom???????

ZX 2019.11.21. 13:35:50

@Tényelek: Nem, a kórházi fertőzések meg a kurva hosszú várólisták miatt. De legalább szar az oktatás, így hülyén halnak meg.

konrada 2019.11.21. 13:44:16

@ZX:
Na de mitől szar az oktatás?

...mert ez így kijelentve kevés.

A várólistákról meg: hol és mely esetekben lett hosszabb, mint az előző évtizedben.

...s ha ezeket végig veszed, úgy rájössz, ezek miatt kár lenne azokra váltani, akik az előzőket produkálták...

ZX 2019.11.21. 13:46:13

@konrada: még szerencse, hogy a fidesz soha nem kampányolt a szlovák szélsőjobb mellett a korábban saját maga támogatta MKP-vel szemben................ja de.

2019.11.21. 13:54:53

@sZulamith:
Sopronban, ahol jobban élnek az emberek, mint Pesten, miért tarolt a Fidesz?

ZX 2019.11.21. 13:57:41

@konrada: Te melyik dimenzióban élsz? Le kellene állni már a 888-cal.

ZX 2019.11.21. 14:06:28

@Tényelek: "közölte az egészségügyért felelős államtitkár" mármint hazudta az egészségügyért felelős államtitkár.

"A Modern városok program keretében megvalósuló új belgyógyászati tömb 12 ezer négyzetméter alapterületű lesz, az ötemeletes épületrész a tervek szerint 2020-ra épül meg." Például ez sem valósul meg.

konrada 2019.11.21. 14:12:34

@ZX:
Neked meg a 444-el.
Én számokat kérek, nem lózungokat.

...mert míg mérhető-értékelhető számok helyett hasra csapva dobálózunk, addig csak a nagyarc van, amiben elmondhatjuk, hogy nekem van a legnagyobb szerszámom, csak ne kelljen bizonyítani, mert akkor majd terelünk!;)))

konrada 2019.11.21. 14:15:35

@ZX:
...ebben van ráció.
...de abban a tényben is, hogy aki bele állt ebbe az arcával, azok már nincsenek szem előtt.
Én ezért írtam azt, hogy aki ilyent magára vállal,az ügyetlen politikus.

ZX 2019.11.21. 14:21:15

@konrada: Azokat a számokat tudom összehasonlítani amit saját magam és a környezetemben élők tapasztalunk, azzal, amit a külföldön élő rokonok és ismerősök tapasztalnak. Minden más állítás olyan mint a messziről jött emberé.

2019.11.21. 14:21:25

@ZX:
Itt megnézheti, ha már ön szerint az államtitkár olyan adatokkal kapcsolatban hazudott, ami nyilvános:
jogviszony.neak.gov.hu/varolista_pub/varolistak-hosszanak-lekerdezese/

ZX 2019.11.21. 14:27:34

@konrada: Nézhetjük úgy is, hogy nem a magyar jelöltet támogatta a Momentum, tehát elárulta őket. Meg nézhetjük úgy is, hogy olyan jelöltet próbált támogatni amelyik az együttműködésre és a kölcsönös tiszteletre, megbecsülésre, párbeszédre törekszik a magyarokkal. Szerinted melyik esetben tett többet a kinti magyarságért?
Sajnos a többség nacionalista ködtől és a pártállása miatt nem jó oldalról közelíti meg a kérdést.

6.Lenin 2019.11.21. 14:29:49

@ZX:

"Azokat a számokat tudom összehasonlítani amit saját magam és a környezetemben élők tapasztalunk, azzal, amit a külföldön élő rokonok és ismerősök tapasztalnak. Minden más állítás olyan mint a messziről jött emberé. "

B+, aztán messziről jött emberek véleményére hivatkozol.

Te sem fox már elhülyülni, ez már tuti. Ekkora marhát is ritkán lehet látni.
Most végleg elástad magad.

2019.11.21. 14:35:44

@ZX:
A román jelőltnek ugyanúgy nem volt esélye, mint az RMDSZ-nek, csak azért kampányoltak, hogy a második fordulóban alkudozni tudjanak a támogatásért cserébe.
Meg kell nézni a román jelőlt elvárásait a második fordulóban, abban semmilyen magyar vonatkozású nincs, míg a magyar pártnak csak olyan van.
Az csak hab a tortán, hogy a román jelölttel szemben eljárás folyik, korrupció gyanúja miatt.

2019.11.21. 14:37:45

@ZX: Ismeri a mondást, hogy nem látja a fától az erdőt?

ZX 2019.11.21. 14:45:19

@Tényelek: És itt hol van az EEG, EKG, CT, MR egyéb diagnosztika, neurológia stb.? De hiányoznak a külföldi adatok is.

ZX 2019.11.21. 14:51:43

@6.Lenin: Mintha érdekelne, hogy te mit gondolsz.

alöksz róz 2019.11.21. 14:58:50

@ZX: "Meg nézhetjük úgy is, hogy olyan jelöltet próbált támogatni amelyik az együttműködésre és a kölcsönös tiszteletre, megbecsülésre, párbeszédre törekszik a magyarokkal." - jaja, a román nacionalista ciolos elvbarátját :D

2019.11.21. 15:08:25

@ZX: EKG, EEG otthon is elvégezhető.
A diagnosztikánál a helyek harmada a sűrgős esetenek van fenntartva, magyarul pár napon belül.
Diagnosztikai eszközből most háromszor annyi van mint 2010-ben.
Mindenesetre rossz lehet úgy élni, hogy mindenben a rosszat keresi.
Persze van min javítani, de 90 óta nem fejlődött akkorát az egészségügy, mint 2013-óta.

2019.11.21. 15:13:04

@ZX:
Egyébként itt van pl. Ct várólista, de legközelebb jobb lenne, ha ön írná be a keresőbe!
petct.neak.gov.hu/x503/f?p=700:2017

konrada 2019.11.21. 15:21:02

@ZX:
...hát elég békaperspektíva...;))

6.Lenin 2019.11.21. 15:33:05

@ZX:

B+, te azt sem érted, amit te írsz.

ZX 2019.11.21. 15:49:31

@6.Lenin: Csak az ilyen demens nyuggerek nem szokták érteni. Vagy lehet kicsit visszább kellene venni a páleszből nem gondolod?

6.Lenin 2019.11.21. 16:16:12

@ZX:

Néha olvasd vissza amiket írsz. Te pálesz nélkül is hülyeségeket írsz.

nincs1itt 2019.11.21. 16:20:42

@Tényelek: hát ez elég gyenge lett jáános. mert azzal takarózni, hogy a másik is lop...
számtalanszor leírtam már az uszodában a rajtkőről a medencébe hugyozó ödönkét(ez a fidesz)
schröderre gondolsz? mert azért nem rossz üzletet kalapált össze a németek szempontjából. ja és először visszavonult a politikától, utána állt be a gazpromhoz. mintha o.v. esetében ez fordítva lenne.
nemstróman mészáros és a vagyon kérdése. bizony lopott vagyonról van szó aminek a jelentős része nem is látszik, a legkevésbé maradt mo.-on... egyébként minden stimmel. tőled és a többi eu-s adófizetőtöl lopta össze a vagyonát(ki tudja kié igazából) de abból egy fillért sem profitál mo.!
bizony sok-sok milliárd forintot loptak ki mo.-ról, a politikai elit(mindenkori kormányokat értem ez alatt) segédletével. hoppá, 90-94 között volt az mdf(jobboldali vagymijafaxom), aztán hornék 94-98 között(ballibsi), aztán o.v. és a 40 rabló először 98-2002, majd 2002-2010 között 2 ballib tolvaj banda, és most 2010-2019 között 3x o.v. és 40 rabló. akkor összesítsünk!
ballib rablók: 12 év
jobb rablók: 18 év a mai napig, de még van 3 év.
tehát akkor melyik oldalnak volt több lehetősége és ideje? és ne gyere azzal, hogy egységnyi időre lebontva a ballibek többet...
a baj ott van, hogy nem volt eddig olyan kormány amelyik ne a zsákmányt nézte volna.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 16:38:18

@konrada: "mitől szar az oktatás?"

Egyrészt a fideSS a felére csökkentette az oktatásra fordítható pénzt, másrészt száz éves elavult porosz oktatást vezetett be. Ha egy román titkosügynököt megkérdezel, hogyan lehetne a magyar oktatást szétrohasztani, pont ezt tanácsolta volna. Meg még azt is tanácsolta volna, hogy az önkormányzatoktól vegyék el az iskolákat, és egy baszom nagy töketlen szervezet alá tegyék.

Tényelek 2019.11.21. 16:38:46

Önnek büdös a segge.

ZX 2019.11.21. 16:38:54

@6.Lenin: Te ezt mondod, más meg mást.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.21. 16:41:13

@Tényelek: "Minden politikai párt lop az egész világon"

Ez az egy, amiben a fideSSnek sikerült világelsőségre szert tennie. :))

ZX 2019.11.21. 16:43:45

@Tényelek: index.hu/belfold/2019/11/21/zri_zavecz_research_partok_tamogatottsaga_fidesz_mszp_dk_jobbik_momentum/

A Nemzetthy tolvaj horogkeresztény banda lassan csúszik vissza. Még ha lassú is az olvadásuk, remélem tartós lesz.

2019.11.21. 17:37:35

@nincs1itt: Na ezen jót nevettem
Először azt írja, hogy nem lop mindenki a végén meg hogy de :-)

2019.11.21. 17:43:53

@ZX:
Ezért ennyire félretájékozott, mert szar pártoldalaokról gyűjti az információit.
Nekem eszembe sem jutna Magyar Nemzetet iderakni, mert az meg a másik oldalra elfogúlt.
Az igazság a két elfogultság között kemény munkával megtalálható, de ilyen esetben szerintem jobb a szakoldalakra hagyatkozni.

sZulamith 2019.11.21. 18:15:59

@Tényelek: Egyszerű. Jobban élnek, mert átjárnak dolgozni Ausztriába, a pénzt Sopronba költik el, a polgármester is onnan okosodik, Illetve, fél szemmel arra figyel. Gondolom ezt
látják az új vezetőben is, ezért szavaztak rá. Viszont Sopron környékén már nem ilyen rózsás a helyzet, látszik a választási eredményeken.

kunzoo 2019.11.21. 18:18:46

@konrada:
viktorovics is az RMDSZ ellen kampányolt, igaz nem jött össze neki a saját seggnyaló erélyi magyar párt. A felvidéki magyarságot is sikerült megosztania, elvadította magától Bugárt, ott könnyen lehet két szék között a pad alá esik a magyarság. Szóval az árokásás, magyar jelölt elleni kampányolás össznemzeti sport nálunk. (persze a momentumos úrhölgynek l@fasz a s@ggébe)

kunzoo 2019.11.21. 18:22:49

@Tényelek:
Nagybátyám tipikusan MTV, Ripost, Megyei lap hármasból szerzi az infót. Ahogy a Borkai botrányról, a jászberényi pofára esésről sem értesült. A hülye Origósok is hallgattak róla, ezzel jól felhúzzák az Index olvasottságát, hisz azért a fideszesek is kíváncsiak voltak a választás végeredményére. Szóval nagyon is létezik a fidesz információs Patyomkin faluja.

nincs1itt 2019.11.21. 18:32:30

@Tényelek: jááános! szövegértés... idézd baz+, hol írtam, "hogy NEM mindenki lop".
utána kacarászhatsz, de csak a saját ostobaságodon, kínodban.

Punxsutawney Mormota 2019.11.21. 18:50:37

@morph on deer: Én meg rosszul írtam, mert azok a kölykök jutottak be felvételi nélkül, akiknek apucija birtokolta ezen kitüntetések valamelyikét. Én 89-ben felvételiztem és frankón nem emlékszem, hogy akkor benne volt-e ez a lehetőség? Nyelvvizsga, országos tanulmányi verseny megvan, azokra emlékszem.

2019.11.21. 18:56:29

@kunzoo: Szerintem, aki csak a saját oldaláról tájékozódik, az egy idő után hülye lesz.
Az index egy szélsőséges pártoldal, ha onnan tájékozódott volna valaki a Puskás megnyitójáról, akkor csak annyit tudna, hogy a Nélküledre csápoltak a migrik Röszkénél.

2019.11.21. 19:02:09

@nincs1itt: A volt német kancellár nem lopós, de azt azért elintézte, hogy a német kormány fúrja meg Déli áramlatot, hogy neki nagyobb apanázs ig~nye lehessen.
Az, hogy ezen az ország hatalmasat bukott, mert csak egy irányból megy a gáz senkit sem érdekel.

nincs1itt 2019.11.21. 19:07:48

@Tényelek: te tudod miről hadoválsz? mert a németek kifejezetten jól jártak schröder üzletével. ja, hogy ez mo.-ot nem érintette jól? ez van.
az meg már csak cseresznye a tejszínhabon, hogy németo. a nyugateu.-i elosztója a gáznak...

nincs1itt 2019.11.21. 19:09:20

@Tényelek: szóval, megint nem sikerült értened... sőt kicsit füllentettél is, de nem hagyod abba... jáááános, ezt már annyiszor eljátszottuk. nem unod, hogy napi szinten verik az orrodat a saját piszkodba?

2019.11.21. 19:21:31

@nincs1itt: Nekem nem kell bemutatni a főnöknek, hogy az adott napon miket írtam, kit győztem le :-), önnek létkérdés ez.
Egyébként meg állítólag nyugaton él.
Kérdezze már meg az ottani parasztokat, hogy miért kerülnek a piaci árnál négyszer többe a gépek az EU-ban, és hogy lehet az, hogy csak nevesített gépeket lehet megvenni a támogatásokból már évtizedek óta.
Hiába van a piacon negyedannyiért, sokszor jobb, ahhoz egyetlen cent támogatás sem jár.
Ezzel a módszerrel évente több száz milliárd eurót vesznek ki a nyugati politikusok az adófizetők zsebéből.

2019.11.21. 19:26:11

@nincs1itt: Miért jó az a németeknek, ha csak az oroszoktól tudnak gázt veni, az azeriektől meg a törököktől nem
Az biztos, hogy sok német politikus zsebében landolt hálapénz az oroszoktól.

nincs1itt 2019.11.21. 19:30:13

@Tényelek: jáános, már megint fordítva ülsz a döglött, foltos, dakota lovon...
mesélj kérlek mely gépek és főleg milyen gépek kerülnek a piaci árnál 4x többe? pl. a KUKA roboterek, SICK fénykapuk amiket mo.-on is gyártanak? melyek azok a "nevesített"(ez azt jelenti, hogy tudni ehet, név szerint kik is azok, de megint csak háryjános szindróma nálad) gép gyártók, amelyek termékeit támogatják?

nincs1itt 2019.11.21. 19:32:33

@Tényelek: jáános, te tényleg nem vagy nagyon tájékozott... ne akard bármi áron bebizonyítani, hogy az összes ország politikusai pont olyan tolvaj, hazug banda mint o.v. és a 40 rabló(fidesz kormány).
mert ebben a fidesz utolérhetetlen. pedig igyekeznek a többiek is.

2019.11.21. 19:41:51

@nincs1itt: Kezdem megint azt hinni, hogy kikorú, mert azért egy értelmes felnőt nem gondolhatja, hogy létezik olyan politikus bárhol a világon, aki nem lop.
Remélem azt sem gondolja komolyan hogy azok a nyugati cégek, akik ellopják az eus támogatásunk hetven százalékát, itt tanultak meg lopni?
A Strabagnak sok évtizedes tapasztalata volt már Ausztrában mielőtt idejöttek és nekik mindegy hol ki van hatalmon, mert kidolgozott munkamódszerük van a politikusok meggyőzésére.

nincs1itt 2019.11.21. 19:52:59

@Tényelek: te jááános, nagyon kezdesz igen nagyon hülyének látszani! az előbb még a gépekről hadováltál, most meg a strabag...
képzeld szeretném azt hinni, hogy nem lopnak. viszont én szembesülök azzal, itt "nyugaton" - ami mo.-on nem történhet meg -, hogy egy szép nagy német város polgármestere szépen letöltendőt kap! mert nem törvényes párttámogatás+saját zsebre is "élelmes" volt. nem millió eurókról beszélek, pár százezer euróról van szó. kemény években mérik, itt az ilyesmit. hamburgi zeneközpont, már folyik a nyomozás: letöltendő börtön lesz a vége.
azt értem, hogy a strabagra akarod kenni a hiperkorrupt magyar "politikusok" pénzéhségét. mert hidd el nem csak a ballibsik éhesek ám! hanem a drága fidesz, olyan falási rohamokban szenved(dehogy szenved, élvezi minden percét), amit te is részleteztél a szétrabolt országról szóló hivatkozásban.
attól a fidesz nem kevésbé korrupt tolvaj, mert esetleg van más korrupt tolvaj is!

morph on deer 2019.11.21. 19:54:04

@Tényelek: kikorú vagy felnőt - ez itt kérdés?

Kezdem én meg azt hinni, hogy idehaza elfogytak a trollok, az import kommentkatonák meg még nem tanultak meg rendesen magyarul. Nincs valami nyelvi lektorotok ott Leningrádban?

nincs1itt 2019.11.21. 19:56:09

@Tényelek: ki, hogyan lopja el, a magyarok eu-s támogatásainak 70%-át??? ááá, megvan! mészáros, tiborcz, orbán+co... ez teljesen stimmel! ja és előttük, immár 10 éve is voltak ilyen "élelmes" legények! lámpavasra az összessel! kezdjük a mai naptól, mondjuk o.v.-al, rögtön mellé gy.f. és így tovább, váltakozva, sormintát az andrássy úti lámpavasakra, a hősök teréig...
na tetszik az ötlet?

2019.11.21. 19:57:40

@nincs1itt: Nagyon egyszerű, megnézi milyen gépet árulnak, az rajta van a listán, atöbbit be sem viszik, mert annyi zsebpénze egy parasztnak singy negyedáron megvegye, mert neki a négyszeres ár ráeső része fele sem a negyed áras terméknek.
Ha ezt nem érti, akkor azt már ne is írjam, hogy az EU ban a mi belépésünk előtt elvégzett refereenciamunkát kell felmutatni ahhoz, hogy eus pénzen építhessen valaki.
Ezért vannak nálunk a német, dán, osztrák, stb. cégek, akik a nevüket adják a projekthez, semmit nem csinálnak, leakasztják a 35-40 százalékot, megbíznak a maradékból egy fővállalkozót, aki elvégzi az ő munkájukat,...., ilyenkor van az, hogy mer túl van árazva, pedig kizárólag így lehet megcsinálni, mert ez az eu szabály.
A zsozsót meg szétosztják azok között, akik létrehozták azt a jogi keretet, ami lehetővé teszi a törvényes lopást.
Ha valaki nem akar tejelni azt jogállamiság be nem tartása miatt vegzálják, mint pl. a lengyelek, magyarok.

nincs1itt 2019.11.21. 19:59:35

@Tényelek: jááános, úgy érzem sok lesz a kvert+ksifröccs... ez neked csak úgy van, vagy töltik valahonnan beléd?

nincs1itt 2019.11.21. 20:15:58

@Tényelek: jááános, értő olvasás. öttinger volt bátor azt mondani, hogy a lengyelek az eu-s támogatásból német termékeket vásárolnak. miért? vegyenek magyart? nincs. aki ennek a propaganda faszságnak felül, az fideszes.
aki pedig elhiszi, hogy mo. "nettó befizetője" az eu-nak, az a sok évi átlagnál is hülyébb!
legközelebb olyasmit linket küldj, ami nem nettó marhaság! ja! és téged igazol.

2019.11.21. 20:29:17

@nincs1itt: Kedves Ödön!
Valójában bármit berakhatok, mert mindig valami másba kapaszkodik bele, ..., értem, hogy bármi áron győzni akar, mert le is írta, de ennek így semmi értelme.

nincs1itt 2019.11.21. 20:41:21

@Tényelek: jáános, én kapaszkodok valami másba? ahányszor sikerül lyukra futnod(mindig), annyiszor jössz elő, újabb és újabb marhasággal, mert én akarok mindenáron győzni. pl. több "profit áramlik" külföldre, mint amennyi támogatás bejön. ha, értenél bármihez is, tudnád, hogy amelyik országnak nincs önálló termelése, ott a profitot a külföldi befektetők termelik és teszik zsebre. ez van. ez a kapitalizmus. az eu-s pénzek, meg azért jönnek(eredetileg), hogy legyen az adott országnak saját termelése, ezzel a versenyt erősítse és persze saját magát. ne gyere "nemzeti burzsoázia"-val, mert ha az lenne akkor igyekezne produktív területeken mozogni, de csak az építőipar területén vitézkednek. pl. gyártócsarnokot építenek a külföldi beruházónak. de ezt majd a 8 elemi után fogod csak érteni.
akar a fene, de ha állandóan nyerek...
de sebaj, majd egyszer átállunk a csendőr-perturól a tegeződésre.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.21. 21:30:00

HA MÁR GAZDASÁG !

"Két területen is jelentős béremeléseket jelentettek be tegnap a kormány politikusai

A jelenlegihez képest hatvan­nyolc százalékkal emeli a kormány a bírói fizetéseket, amelyhez átfogóan utoljára 2004-ben nyúltak hozzá – közölte tegnap Varga Judit igazságügyi miniszter. Az illetményemelés az ügyészeket is érinti. Egy másik bejelentés szerint pedig a bölcsődei szakdolgozók is harmincszázalékos béremelésre számíthatnak a következő két évben."
mindenszo.hu/68-os-beremeles-jon-szoval-csend-legyen/

HÁT EZEK UTÁN LEHET BEKUSSOLNI , PROLIKÁIM !!!

morph on deer 2019.11.21. 22:45:00

@kunzoo:
“ Patyomkin faluja”

Az nem a páncélos volt véletlenül?
Merthogy az a bizonyos díszlet falu tudomásom szerint Potemkin...

Amúgy a lényeggel egyetértek, tényleg egy kamu- azaz alternatív valóságról tudósítanak csak.

Kezd hasonlítani a harmadik birodalom győzelmi jelentéseire..!

morph on deer 2019.11.21. 22:53:46

@Punxsutawney Mormota:
“ Én 89-ben felvételiztem”

Én meg húsz évvel korábban, akkor még ez volt. Még a nyolcvanas évek elején is, ahogy tudom.
Egyébként ‘89-ben már elhagytam a helyszínt, az egész hajcihő már innen cca 2000 kilométerre ért.
(Amúgy nem disszidáltam, kaptam egy ajánlatot és munkavállalásival tűztem el. Azóta sem bánom.)

morph on deer 2019.11.21. 23:01:16

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“amelyhez átfogóan utoljára 2004-ben nyúltak hozzá”

Ahogy az óvónők és a pedagógusok fizetéséhez is!
És kik is?
Aztán a közbenső 15 évből 10-ben ki is emelhetett volna?
Na ki?
Miért is nem tette?
Elfelejtette talán?

Szóval elmehetsz te “prolikám” a bánatba, a szarevő gazdáiddal egyetemben!
Jó utat!

konrada 2019.11.22. 07:45:33

@morph on deer:
Te milyen fiatal lehetsz...

Anno volt a magyar nyelvben egy szabály: Ha egy idegen nyelvnél az írás nem latin betűkön alapszik, az esetben a nevet a magyar nyelv szabályai szerint fonetikusan kell leírni.

Na szóval: Patyomkin - angol írásmód szerint: ami magyar nyelvtani szabályoknak nem felel meg - Potemkin ugyanaz a személy, akiről elnevezték a Patyomkin falvakat is, meg a páncélost is.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2019.11.22. 07:53:01

@morph on deer: Jo nagy marhasagokat irsz, 2004 ota hozza sem nyultak az ovonok es a pedagodusok fizetesehez...

Te el is hiszed ezeket a marhasagokat, vagy a guglit sem tudod hasznalni?

konrada 2019.11.22. 07:58:45

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "felére csökkentette az oktatásra fordítható pénzt, másrészt száz éves elavult porosz oktatást vezetett be. "
2010: 1 263 mrd Forint.
2019: 3 496 mrd Forint.
...szóval: szerintem nem is baj, ha poroszos az oktatás, ha az alternatív oktatás szerint a 2010-es összeg fele a 2019-esnek...;))

konrada 2019.11.22. 08:02:02

@kunzoo:
Amit leírtál, ott a lényeg: másik magyar pártot támogatott az egyik magyar párt ellenében - ami szerintem sem jó, és osztom ebben aggodalmad - de nem román, vagy szlovák pártot akármelyik magyar párt ellenében, ami viszont már más kategória.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.11.22. 08:31:08

@konrada: "Anno volt a magyar nyelvben egy szabály: Ha egy idegen nyelvnél az írás nem latin betűkön alapszik, az esetben a nevet a magyar nyelv szabályai szerint fonetikusan kell leírni.

Na szóval: Patyomkin - angol írásmód szerint: ami magyar nyelvtani szabályoknak nem felel meg - Potemkin ugyanaz a személy, akiről elnevezték a Patyomkin falvakat is"

Ez majdnem igaz, de két dolog miatt mégsem. Az egyik az, hogy a név (Потёмкин) "szabályos" átírása a szokványos átírási szabályokat követve már Potyomkin (azt, hogy az oroszban a hangsúlytalan o-t másképp ejtik, nem veszik figyelembe az átírásnál); a cirkálóé viszont valóban Patyomkin, a falvaké pedig Potemkin, a 210-es (kivétel)szabály miatt.

"210. A nem latin betűs írású nyelvekből (gyakran több nyelv közvetítésével) korábban olyan névformák is bekerültek a magyar nyelvbe, amelyek a mai átírási szabályoktól eltérnek. Ezeket közkeletű, hagyományossá vált magyaros alakjukban írjuk, például: Anyegin, Herkules, Krőzus; Athén, Babilon, Kairó, Peking; Himalája, Kréta, Néva.

Az ilyen hagyományos nevek közül több csak bizonyos állandósult kifejezésekben él, például: valóságos Krőzus, de görögösen: Kroiszosz; Potemkin-falvak, Patyomkin cirkáló, de: Potyomkin."
helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh12#210

konrada 2019.11.22. 08:56:46

@Szergej Szergejevics Szergejev:
Köszönöm az információt.
Amikor még én tanultam, akkor még a Patyomkin írásmód volt a helyes, és nem voltak kivételek a leírásában.

...akkor most megkövetem az előzményemet, de nálam ettől még - olvasmányaim, és az akkori közbeszéd alapján - alapján maradnak a selypitős formában;) Patyomkin-nak, bár valóban Potyomkin a helyes kiejtés (és semmiképpen a Potemkin).
(Azért nem vagyok teljesen vaskalapos, pl. a szöllőből engedek a szőlő írásmódra.;)

nincs1itt 2019.11.22. 09:03:47

@Hova fogják elásni KariGerit?!: ügyészek és bírók 68% csak nem megvenni akarják, ezt a kört(is), esetleges bukták esetére?
a bölcsődékben meg 30%... esetleg ha fordítva lenne, de nem így van ezért a magasabb bírói/ügyészi fizetéseket alaposan megemelik, a bölcsődei dolgozókét pedig 30%...

te tényleg ennyire ostoba vagy!

N. Barbie 2019.11.22. 14:05:02

@Tényelek: "Tudom sovány vigasz, de a briteknél közel négyszeres a fertőzésekben elhunytak aránya. "

Hat mar ne is haragudj de ezt nem hiszem el. Esetleg valami bizonyitekot tudnal ra kuldeni?
Nem hiszem el, hogy negyszeres a korhazi fertozesekben meghaltak szama ott, ahol minden sarkon van kiteve kezfertotlenito (a latogatoknak/betegeknek), nincs sajnalva a penz fertotlenito es takarito szerekre, mint ott, ahol WC papirt is a betegnek kell vinnie.

Ha meg hozzaadom, hogy fidesz parancsra mostmar nem hozzak nyilvanossagra a korhazi fertozeskben meghaltak szamat, ugy kell kiperelni hosszas eljaras utan (ha nincs takargatnivalo akkor miert is?), Angliaban meg minden korhaz minden reszlegen a bejaratnal virit kint tablan a korhazi fertozes statisztika arra az adott reszlegre, na akkor meg kulonosen nem hiszem el.

Szoval varnek par hiteles linket erre a negyszeres adatra.

FCUK6 2019.11.22. 17:00:02

a mai ellenzék nem nyerhet, mert abba belepusztulunk, ez tény.

mint ahogy az is tény, hogy az ellenzéki vezetésű városokban más történik, mint amiről a kampányban szó volt, ergo megint hazudtak, ergo bármilyen eszköz megengedett velük szemben.

erre varrjál gombot, Grabo :)

FCUK6 2019.11.25. 20:13:19

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nem dicsértem senkit és semmit. Csak azt mondtam ki, amit mindenki mond. Feltéve, hogy egy hangyafasznyival értelmesebb nálad.
süti beállítások módosítása