B1 blogcsalád



Teljes a pánik a Fideszben

2019. november 12. - nickgrabowszki

Katasztrofális vereség, ostobaság, a demagógiának felülő fiatalok, Magyarország örökre elveszik, bukás lesz a vége. sk_1.jpg

Októberben még előadták, hogy Budapest, meg a kerületek, a megyeszékhelyek fel, meg egy csomó kisváros elvesztés ellenére, voltaképpen ők nyertek. És a néhány vereségük is csak valami fatális véletlennek köszönhető, statisztikai hiba.

Annyira erősen hittek ebben a Fideszben, hogy néhány helyen megpróbálták új szavaztatással megfordítani az eredményt, hátha ezúttal majd az jön ki, ami nekik jól. De nem nyertek Jászberényben (sőt, nagyon kikaptak), Szekszárdon és Komlón sem.

Szembejött a valóság, és arcba verte őket.

Ez már jól látszott azokon a kormánypárti vezéragitátorokon is, akik a párttévé ún. sajtóklubjában próbálták értelmezni az aktuális politikai kérdéseket. 

Bár nyilvánvalóan jól esik kétségbe és  pánikba esett Fidesz-lakájokat nézegetni, azért ideírom a főbb meglátásaikat.

Bayer:

Katasztrofális vereség született.

Nem dughatjuk homokba a fejünket, szerintem baj van.

Szentesi Zöld:

Ami Jászberényben történt, az országos jelentőségű. Azt kell megérteni,

miből van elegük az embereknek. 

 (...) A fiatalok nyerték meg ez a választást az ellenzéknek, (...) akik érzelmi alapon, egyébként felülve a teljesen olcsó demagógiának és hazugság özönnek. (...) Vissza kell találni a néphez, vissza kell találni azokhoz az emberekhez, akik részben ostobaságból, részint tájékozatlanságból, tömegesen választanak olyan politikusokat, akiknek a nevét sem tudják. (….) Nem elég már újragombolni a kabátot, hanem valamit tenni kell, mert ha ez folytatódik tovább, akkor 2022-ben bukás lesz a vége. (...)

Magyarország el fog süllyedni.

Bencsik:

A Fidesz egyre súlyosabb vereséget szenved. (...) Még egy ilyen választás, és Magyarország örökre elveszett.

Mészáros Lőrinc egy bűbájos, kedves, rokonszenves és eszes ember, (...) ő nem lop, csak nyer.

Hol vagyunk már attól, amikor arról beszéltek,

  • hogy az ország többsége, sőt, kétharmada mögöttük áll,
  • hogy örökké a Fidesz-KDNP lesz kormányon,
  • hogy Magyarország nem lehet más, mint "keresztény" és "nemzeti", hogy
  • aki mást mond vagy gondol, az áruló, sőt eretnek.

Különösen vicces, hogy Huth lapja, a Pesti Srácok azzal a címmel osztotta meg a videót, hogy

Rendhagyó szembenézés a Sajtóklubban.

Szóval még nekik is feltűnt, hogy a létező valóságról való beszéd náluk nem szokásnak, hanem az eddigi rend elhagyásának számít. 

A létező valóság betört a párhuzamos univerzumban, de aztán visszatért a rend. Nem sokkal azután, amikor már a jobboldali közönség kedvenc megmondói is apokaliptikus hangulatba ringatták magukat, jött Mráz Ágoston Sámuel, és kimutatta, hogy a Fidesz-KDNP nagyon vezet a biztos szavazók körében.

Az a Mráz Ágoston Sámuel, akinek intézete, a Nézőpont azt mérte, hogy Tarlós simán nyer Karácsonnyal szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4615302990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Bates dö Hól 2019.11.13. 22:41:15

@Cycmen: mekkora mázlim van, hogy ma nem voltam, én is ott lennék a listán, kitörölhetetlenül az idők végezetéig...

Sir Bates dö Hól 2019.11.13. 22:47:14

@morph on deer: remélem tényleg el tudják juttatni az információt karácsonyék az emberekhez, hogy azért nincs pénz semmire, mert most hozott jogszabályi kötelezettség, hogy a tömegközlekedés az első, s csak utána a járóbeteg-ellátás és a többi...

Sir Bates dö Hól 2019.11.13. 22:54:54

@Tényelek: "Több ismerősöm elszenvedője volt az eseményeknek, akik őket verték nem tudtak magyarul, angol vezényszavakkal irányították őket.
Az összes mszpés biztosági ember fent volt hetekig, a szomszéd, aki előtte munkásőr volt tele volt verekedés nyomokkal, amikor visszajött.
Szerintem a legtöbb esetben csak rendőr ruha volt eredeti., ezért nem is tartották be a legalapvetőbb szabályokat, törvényt, mert fogalmuk sem volt mi vonatkozik a rendőrökre."

;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD bulangiu, ez a nap kommentje!... sz'al a "rendőrök" amerikaiak vagy angolok voltak? vagy oroszokat dobott át putyin, akik tudnak angolul? ez leginkább a speznatra jellemző, mint elitre. sz'al szerinted az is elképzelhető, hogy az a putyin, akinek most a válladig vagy a seggében, embereket küldött gyurcsánynak, hogy üssék orbán híveit? s nem kérded azt "Viktor, hol a becsület?"...

2019.11.13. 22:56:42

@morph on deer: El kell olvasniaz USA-ra vonatkozót, különös tekintettel a katonai attaséra és munkatársaira vonattkozó szabályokat, na olyan jogokkal Magyarországon senki sem rendelkezik, beleértve ebbe az összes közjogi méltóságot is,....., csak, hogy tudjuk hol a helyünk a nemzetközi táplálékláncban!

eszti..... 2019.11.13. 23:01:27

@morph on deer:

micsoda bizalom!
bezzeg a csehek gyanakvóak.
a prágai Károly Egyetem megszüntette az egyetemen működő cseh-kínai centrumot, gyanús pénzmozgások miatt.
u.osu.edu/mclc/2019/11/11/charles-university-mired-in-chinese-influence-scandal/#more-31555

2019.11.13. 23:07:12

@Sir Bates dö Hól: Karácsonyéknak azt az információt kell eljuttatni az emberekhez, hogy a dugó díjat azért kénytelenek bevezetni, mert erre Demszki kötelezettséget vállalt az eus pénzekért cserébe, ha nem tennék, akkor több száz milliárd forintot kell visszaperkálni.
Na ez akkora tétel, a díj meg akkora szívás a lakosságnak, hogy többek szerint Tarlós nem véletlenűl nem kampányólt.
Egyébként meg, ha vidéki! városok önmaguk finanszírozzák a saját tömegközlekedésüket a 400+ forintos jegyeikkel, akkor ideje ezt Budapesten is elkezdeni

eszti..... 2019.11.13. 23:17:22

@morph on deer:

küldjétek ki a cézár urat néhány hónapra Csehországba. ott majd móresre tanítják a újságírók.
az egyik napilap megszerezte a cseh miniszerelnök cégbirodalmáról szóló ET jelentést. természetesen leközölték.
www.info.cz/galerie/cesko/59746/exkluzivne-info-cz-zverejnilo-audit-babisovych-firem-ktery-vypracovala-evropska-komise?foto=1

állítólag Babis magyarországi cégeit is megdobták egy kis uniós támogatással. most ezek után kutatnak. valóban jó dolog ez a V4! :D

alöksz róz 2019.11.13. 23:17:50

@Sir Bates dö Hól: mindenesetre jól faszra vette vele magát a kurt úrfi :-)

alöksz róz 2019.11.13. 23:19:48

@Sir Bates dö Hól: mint rendőr. nem mérlegelhetek ha több ember élete veszélyben van.

alöksz róz 2019.11.13. 23:29:25

@morph on deer: "Az én gondom ott van, hogy én nem látom azt a qrva nagy distinkciót a fideszes ünneplő, a Kossuth téri (fidesz-vezetők által hergelt) hőbörgők, meg a felbérelt focihuligánok között, sorry." - talán azért nem, mert egy ostobára hergelt komcsi nyugger vagy :-)

Sir Bates dö Hól 2019.11.13. 23:43:35

@alöksz róz: azért azt nem ártana tisztázni, hogy az első esetben ellopták 700Mrd-t, míg a második számlakörben is sanszos lehet, hogy valamennyi "jó" helyre ment, bár eddig ez nem volt általános tapasztalat...

Sir Bates dö Hól 2019.11.13. 23:46:30

@Tényelek: pontosan melyik vidéki városokra gondoltál? karcagra vagy jászfényszarura? mert bp-n azért cca, 2,2m ember közlekedését kell megoldani bulangiu...

Sir Bates dö Hól 2019.11.13. 23:51:10

@Tényelek: a dugódíjat mikor kell vagy kellett volna bevezetni? s mit is takar pontosan? s mi köze ehhez karácsonyi, ha kötelezettsége van erre, mely kötelezettség előbb keletkezett, mint az ő főpolgármesteri megbizatása?

alöksz róz 2019.11.13. 23:53:21

@Sir Bates dö Hól: ettől még ugyanannyi marad az érkező eu-s pénz és ugyanannyi marad az ellopott pénz meg ugyanannyi marad a jó helyre ment pénz is :-)

alöksz róz 2019.11.13. 23:58:49

egy régi szép emlék felelevenítése és ferenc testvér elégedett mosolya a 2006-os események tárgyalásán
encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRsqsHrXPKnZsbP26Nw0NuhrMHPntojWfr_P0SdjXic0BLC9lbr&s
vigyázat, manipulatív :-)

nincs1itt 2019.11.14. 00:13:23

@Cycmen: értelek, de te is igyekezz megérteni engem. nem vagyok már mai csirke(a tegnap előtti is barokkos túlzás), éltem azokban a daliás időkben, felnőttként is.
szóval, ha bencsik született demokrata+jobboldali+nemzetthy(sch), akkor nem áll be egy ilyen laphoz(azért nem az nem az IM volt, sőt nem is az IPM), hanem elmegy raktárosnak. amennyiben rendelkezik gerinccel.
semmi gondom bencsik munkásságával, mert csak szőrmentén ismerem, de beállt a fideszhez - ezzel sincs semmi baj, más meg más mögé/mellé állt be, nem kevésbé "érdekes" múlttal - de ne csináljunk belőle hőst! ismered: bal felől üt nékem fütyöl, jobb felől üt nékem fütyöl...

alöksz róz 2019.11.14. 00:18:06

@nincs1itt: te németországi zöldgombos gyári munkásként születtél?

nincs1itt 2019.11.14. 00:23:50

@Sir Bates dö Hól: csak annyit kérdezz tényelek(jááános)-től, hogy -100 + -40 = ?
egy igazi italbolti mindenttudó a figura! csak óvatosan!!!

nincs1itt 2019.11.14. 00:25:25

@alöksz róz: nem, de tovább tanultam! ezért most már a piros és a sárga gombos képesítés is megvan!
mijafaxot akartál megtudni?

Sir Bates dö Hól 2019.11.14. 02:03:05

@alöksz róz: ebben eddig sem volt vita köztünk, csak fixáljuk, hogy 700Mrd eltünt;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.11.14. 02:06:39

@nincs1itt: most engem is megfogták egy pillanatra!;-)...

Toportyán Zsóti 2019.11.14. 09:04:37

Lassan felfogják Jászberény után,a következő bukta még nagyobb lesz és mindőknek komoly lopástömeg van már a háta megett amiért felelni fognak.Focihülye gazdijuk mög csak hasznos idiótának tartja őket,akiben igazán nem is bízhatnak már annyira elszállt magától.

Eltiltott Vélemény 2019.11.14. 09:27:15

@MrzNur: " ... Csak jelezném, hogy kurvára el vagytok tévedve. A foci ultrákkal (Fradi sállal eltakarta arcok megvannak?) kiegészült Fidesz csőcselék szétvert egy emlékművet, megostromolta a köztévé épületét, gépkocsikat gyújtogattak, barikádot emeltek... De ez még csak gyermeki simogatás ahhoz képest, hogy:
- Az épület védelmére kirendelt rendőröket súlyosan bántalmazták.
- Elkötöttek egy több tonnás tankot, mondanom sem kell, még jó, hogy senkit sem tapostak agyon. ... "

TE vagy kurvára eltévedve. Amit itt megpróbálsz összemosni az 2 külön napon történt.
- TV székház ostroma 2006.09.18-19 éjszaka. Csőcselék gyújtogat rendőrség töketlenkedik sőt, felsőbb utasításra hagyta eszkalálódni a helyzetet
- 2006.10.23-a fidesz naggyűlés, tank elkötése, rendőrattack, szemkilövetés stb...

Ez inkább volt megtorlás a szeptemberi TV székház miatt, mint szabályos rendőri intézkedés. A rendőrök NEM intézkedni mentek, hanem bosszút állni, mindegy kin. Rendszeresítetlen fegyverek, azonosító nélküli rendőrnek látszó csőcselék, szándékos kegyetlenkedés stb...

Eltiltott Vélemény 2019.11.14. 09:30:45

@Toportyán Zsóti: Csak nehogy az legyen, mint a 2018-as Hódmezővásárhely-i bukta után....

2019.11.14. 09:35:13

@Sir Bates dö Hól: @eszti.....: Az emúl száz év Magyarországon nem a magyar-magyar szembenállásról szólt, ahogy Gerő András mondta, ez valamiért így alakúlt, hogy ők a bal és a liberális oldalra kerültek.
Ha megnézzük a Kun, Rákosi érát vagy most Ka Geri győzelmi bejelentését,....., legalább egy magyart odaállíthattak vol csak a látszat kedvéért!

2019.11.14. 09:44:41

@Sir Bates dö Hól: Minél nagyobb tömeg közlekedését kell megoldania egy városnak, az egy egységre vetítve annál ólcsóbb, szóval értelmes ellenérvet dobott be :-)
A kötelezően bevezetendő dugódíjat Demszki vállalta, legkésőbb ebben a ciklusban be is kell vezeni.
Kari Geri pont abból az alomból származik, mint Demszki, a kollégáit is onnan válogatta ki, még díszmagyarja sincs, mint a másik oldalon Dajcstomi.

2019.11.14. 09:51:03

@Sir Bates dö Hól: Hiába írja oda minden hozzászólásához, hogy buzi vagyok, kedves moldáv buzi barátom, én öntől eltérően, nem vagyok buzi, de moldáv származású sem.
Sikeres partnervadászatot kívánok önnek egyébként, csak gondoltam szólok, hogy bennem ne reménykedjen!

morph on deer 2019.11.14. 09:51:49

@alöksz róz:
“ talán azért nem, mert egy ostobára hergelt komcsi nyugger vagy :-)”

Hogy ez nekem eddig nem jutott eszembe! Még ilyet..!
Hát nagyon köszönöm a felvilágosítást, így most már ezt is tudom! :D)

2019.11.14. 09:54:50

@Tényelek: Amit a rendszer esztinek és a moldáv buzinak jelöl válaszként az morfondírnak szolna!

nincs1itt 2019.11.14. 10:00:08

@Tényelek: jááános, már megint az alap algebra némi kuszaszemű pénzsámáni közgazdaságtanba oltva... ne erőlködj, te italbolti amartya sen.

2019.11.14. 10:01:04

@morph on deer: Fentebb van egy válaszom önnek csak eltévedt a címzés, elnézést minden érintettől!

2019.11.14. 10:02:23

@nincs1itt: Érv sehol, csak minősítés, kár vol berakni!

nincs1itt 2019.11.14. 10:06:47

@Tényelek: alap algebra. tudom, hogy ez neked nem érv. mert nem ismered.
a tömegközlekedésben résztvevők számával arányosan csökkenő költségek. lennél kedves ezt kifejteni? az a része érdekelne, hogy azonos kapacitású eszközökkel, hogyan tudsz több embert szállítani? ez miként függ össze a szállítóeszköz költségeivel. a viteldíj ára és a szállítás költségei. pl.

2019.11.14. 10:07:48

@Sir Bates dö Hól: Egyetlen fillér sem tűnt el sehonnan, ez egy bürokratikus mutatvány, a franciáknál is van ekkora számla csere, pedik ők szinte semmire sem kapnak fejlesztési pénzt.

Cycmen 2019.11.14. 10:12:46

@nincs1itt: Nálam azért nem feltétel a tökéletes pedigré, elég, ha egy újságíró nem tolja ezerrel a libsi lózungokat! Ha Bencsik meg tud nyilvánulni normálisan és érdekessé teszi a műsort, akkor tőlem lehet a múltjában munkásőr újság! Ez fordítva is érvényes, mert a nem jobboldali Balót szerettem!

2019.11.14. 10:15:55

@nincs1itt: A vidéki városoknak járási szzinten kell kezelni a problémát, ahol a külterületeken csak 1-10 ember problémáját kötelesek megoldani 10-20 kilométeres szakaszon és nekik a vonalak zöme ilyen, Budapesten ilyen vonalak csak elvétve vannak.
Valóban azt gondolom, hogy ha két utast kell szállítani busszal 15 kilóméterre oda vagy vissza az drágább, mint ha 50 vagy 100 utas van rajta, én még így tanúltam.

nincs1itt 2019.11.14. 10:18:12

@Cycmen: stimmt! pl. bayer ha nem gurul el a gyóccere, akkor egy unicum a fideszes újságírásban.

nincs1itt 2019.11.14. 10:21:39

@Tényelek: először is, fonetikus írásmód esetén, feltételezem, hogy sokat nem tanÚlhattál. ezek marginális kérdések. mivel amit említettél, az nem tömeg(újabban közösségi)közlekedés, hanem helyi közlekedés. nagyvárosokban, fővárosban érdekes ez. máshol szociális probléma, ami ritkán rentábilis, de szintén megoldást igénylő feladat.

2019.11.14. 10:27:54

@nincs1itt: és mégis megoldják, mert összevontan nem veszteségesek, talán Budapesten is érdemes lenne kipróbálni.
Azt azért látom, hogy érv nincs, mert ekkor szoktak liberálbolsiék a nyelvtannal foglalkozni,... általában azzal sem tökéletesen, de terelésnek megteszi :-)

nincs1itt 2019.11.14. 10:34:11

@Tényelek: megbocsáss, nem nekem kell érvelni, mivel nem én állítottam valamit. összevontan? ez tényleg olyan "tudományosan" hangzik, de azért kifejthetnéd, hogy mit, mivel kéne összevonni?! pl. nyékládháza és pornóapáti kültelki közlekedését vonnád össze az I. kerületivel?
a nyelvtannal csak akkor foglalkozom, ha már sokadszor, mondhatni releváns számban ismétlődő hibát fedezek fel. ez általában nem az "elütésből" fakad és bizony mutat egy bizonyos irányt az "elkövetőről".
milyen érvet vársz egyébként? mert a megnövekedett utas szám esetén a jegyárak csökkenése a legkevésbé sem törvényszerű. a miértre adandó válasz a te feladatod. mivel te az ellenkezőjét állítottad.

2019.11.14. 10:56:29

@nincs1itt: Erre az utasszám-kőltség felvetésére valójában semmit sem lehet válaszolni, erre mondják, hogy ennyire hülye nem lehet valaki, de, mint látható, igen, és ön nem is egy elvonatkoztatott példa.
Szerintem keressen egy vállakozót, aki Budapest-London között szállít rendszeresen, vannak bőven,.
Kérdezze meg, hogy mikor éri meg jobban, ha csak egy utasa van, vagy ha minden helyet el tud adni.

nincs1itt 2019.11.14. 11:14:37

@Tényelek: költség rövid "ö", látom ismét elakadtál az alapműveleteknél. ne erőltesd, mert olyan faszságokat kezdesz összehordani, ami fájdalmas.
szó sem volt 9-17 személyes irány buszokról, mert az nem közösségi közlekedés.
sajnálom, de nagyon ostoba vagy.

morph on deer 2019.11.14. 12:06:15

@Tényelek:
“ az morfondírnak szolna!”

Hmm.
Mikor is buziztam utoljára?
Általában sem szokásom, veled kapcsolatban meg még a gondolata sem merült fel, sajnálom.
Na nem baj talán majd legközelebb! :)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.14. 12:07:04

@nincs1itt: 90-60?
megtaláltad már a megfejtökulcsot?

2019.11.14. 12:30:38

@morph on deer: Ez az:
Az emúl száz év Magyarországon nem a magyar-magyar szembenállásról szólt, ahogy Gerő András mondta, ez valamiért így alakúlt, hogy ők a bal és a liberális oldalra kerültek.
Ha megnézzük a Kun, Rákosi érát vagy most Kari Geri győzelmi bejelentését,....., legalább egy magyart odaállíthattak vol csak a látszat kedvéért!

morph on deer 2019.11.14. 12:39:02

@Tényelek:
“legalább egy magyart odaállíthattak vol csak a látszat kedvéért!”

Ez most itt a szalonzsidózás helye, vagy netán a beszivárgó külhoni kémekre gondolsz?
Csak hogy tisztább legyen némileg a kép.
Előre is köszönöm!

2019.11.14. 14:01:07

@morph on deer: Ne bántsuk a zsidóságot magát, még akkor sem, ha az érintettek közülük valók, tágabb értelemben, én magára a szük körre gondoltam, de az is tény, hogy miattuk van sok antiszemita.
Az egyértemű válasz, hogy nem zsidózás, még akkor sem, ha az ilyen véleményekbe sokan ezt magyaráznák bele.
Az általam megjelőlt kőrt a zsidó közösség is rühelli, rendszeresen szóba kerülnek, amokor a zsidó származású barátainkkal beszélgetünk.

eszti..... 2019.11.14. 15:38:50

"Az alapszakos hallgatók magyarságtudata kognitív szinten 15-21 százalék – derül ki Tózsa professzor számításaiból, de az igazán sokkoló következtetés csak ezután jön:

Jó hír a sok rossz között, hogy a nemzethalál aktuális állását a hungarológia tanárának köszönhetően legalább számszerűsíteni tudjuk meglehetős pontossággal.
Egy 21 százalékos kognitív nemzeti identitás nem szükségszerűen tartja vissza a hallgatót attól, hogy egy magát határozottan nemzetinek deklaráló kormány ellen – és ne mellette – tüntessen.

Igen, itt tartunk, és a professzor a sajátos magyar észjárást, a mellérendelő gondolkodást követve ebből arra a nyílegyenes következtetésre jut, hogy a kormány ellen tüntető fiatal valamihez képest egyötödnyi tudással rendelkezik arról, hogy mitől magyar a magyar.

A BORÚS LÁTLELET SZERINT A NEMZETÁLLAMI IDEÁVAL A KORMÁNY HOMOKRA ÉPÍTKEZIK A Z GENERÁCIÓ SIVATAGÁBAN."

..... és ezért a tanárok, a szülők és a nagyszülők felelősek, állapítja meg a hungarikumokat oktató professzor.
ez a magyar közoktatás legnagyobb problémája??????

morph on deer 2019.11.14. 15:53:46

@Tényelek:
“Az általam megjelőlt kőrt..”

Kábé itt vesztettem el a fonalat.
Treffet nem lehetett volna?
Vagy pikkelsz rá, mint a káróra?
:)
Tehát nem magyar, de nem azért mintha zsidó lenne, de nem is zsidó, mert a zsidók sem kedvelik, viszont Karácsonnyal állt(ak) egy színpadon, - és hány éves a kapitány?

Szabad a gazda!
Ma még.

6.Lenin 2019.11.14. 15:55:48

@eszti.....:

Gondold végig...

mitől magyar a magyar. vagy bármelyik nemzet, de lépjünk túl ezen, hiszen itt miért is állnánk meg?

Mitől nemzet a nemzet? Mitől család a család? Mitől ember az ember? ? Mitől............?

Ezt az utolsó kérdést ki fogja feltenni, vagy mi? Mellesleg az első kettőn már itt-ott túlléptek. Most jön majd náluk a 3.
A nemzet már bűn, a család szart se ér. Ki/mi az ember? Fogyasztó csupán?

ZX 2019.11.14. 16:06:45

@6.Lenin: Nektek meg ez a legnagyobb problémátok, hogy skatulyáztok. Attól függ kit hova tesztek, minek néztek, hogy milyen törzshöz tartozik, mi a nemzetisége, bőrszíne, az identitása, vallása, végzettsége, akármije. Soha nem azt, hogy ember. Aztán meg csodálkozó szemekkel néztek, hogy az egyik miért veri, lövi, bombázza a másikat.

6.Lenin 2019.11.14. 16:20:41

@ZX:

A Fidesz a felelős a gyarmatosításért, Afganisztánért, Szíriáért?
Érzékelsz te valamit abból, ami körülötted zajlik a világban?

Vagy csak zsigerből szavaztál egy katyvaszra, ahol téged tulajdonképpen már most is csak eszköznek (szavazónak) néztek? számítottak valamilyen elvek, megkérdeztek róla?
Vagy csak így kellett szavaznod, mert kirekesztettek volna.
Fox valamit te is kapni a koncból?

Majd amikor januárban megint remegve várod, hogy mi, mennyivel fog emelkedni a fizetéseden kívül, mert válság lesz. És neked csak annyi szereped lesz, hogy gyűlöld a nemzeted, a családot, és mindenkit, aki nem akar beállni a sorba.

Most miért is lenne más a cél ? 2x már ez volt az elmúlt 30 éveben. Most miért is lenne más?
szívesen elolvasnám a magyarázatodat.

eszti..... 2019.11.14. 16:27:06

@6.Lenin:

"A nemzet már bűn, a család szart se ér. "

Átestél a ménes túlsó oldalára.
A nemzet nem bűn. De a nemzet érdekeire hivatkozni minden faszság kapcsán már az.

"a család szart se ér." ez is egy jókora lózung.

6.Lenin 2019.11.14. 16:38:53

@eszti.....:

Én nem ezt a tendenciát látom abban a világban, amit követnünk kéne. Ahol a megszületett egészséges gyerekeket törvényesen agyon lehet csapni, ott a család már jelentéktelen. Vagy ahol a szülő a divat szerint váltogathatja a kiskorú-döntésképtelen gyermeke nemét. ott már az ember sem ér sokat. Ott már csak egy felesleges valami.

Szerncsére engem ezek már nem érintenek, de a jövő generációt sajnálom. Én még remélem elvegetálok egy darabig, mint szemlélője ezeknek.

2019.11.14. 16:50:24

@morph on deer:
Azért ennyire nem bonyolúlt.
Az Itnternacionálé nyomvonalán politizálók nem magyarok, mert tiltja a vallásuk.
A modern liberálisok alaptétele, hogy csak egyének vannak, semmilyen közösségnek nincs helye legyen az vallási vagy nemzeti, vagy bármi más.
Remélem ezt eddig is tudta, na ezt kell kiegészíteni Gerő András levezetésével, hogy ezekben a pártokban zsidó származású emberek politizálnak, illetve már a Tanácsköztársaság óta ez van, nem véletlen a Rákosi rendszer összetétele sem
Ez a patkánycsapat viselkedés azonban nem jellemző a zsidóság bő kilencven százalékára, de nekik kell magyarázkodni miattik, akiket én ismerek azok szégyellik is,..., pedig nem tehetnek róla.
Ez az a kettősség, ahol jól kell látni, hogy ne általánosítsunk.

ZX 2019.11.14. 16:53:38

@6.Lenin: "Vagy csak így kellett szavaznod, mert kirekesztettek volna." A fideszbirkákkal ellentétben magam döntöttem el kire szavazok. Sajnos a retek fityisznek köszönhetően életemben először kellett a tetves maszopra szavaznom, de nem azért tettem, mert úgy éreztem, hogy kirekesztettek volna. Az ilyen baromságra pont nagyívben szarok.

"gyűlöld a nemzeted, a családot, és mindenkit, aki nem akar beállni a sorba." Hogy mi? Nem vagy normális.

"a megszületett egészséges gyerekeket törvényesen agyon lehet csapni, ott a család már jelentéktelen. Vagy ahol a szülő a divat szerint váltogathatja a kiskorú-döntésképtelen gyermeke nemét. "

Szerintem te nagyon el vagy borulva.

eszti..... 2019.11.14. 16:58:35

@6.Lenin:

Ne bosszants öreg! Ma már abszolváltam egy véget nem érő sommás okfejtést a mérgező liberális értékrendről.
Tótozz le! Attól mindig jobb kedvre derülsz. :D

taga20 2019.11.14. 17:01:24

@6.Lenin: "Ahol a megszületett egészséges gyerekeket törvényesen agyon lehet csapni, ott a család már jelentéktelen."

munkásőr, te mamá ne igyá többet, me faszabb vagy, mint általában.

6.Lenin 2019.11.14. 17:07:00

@eszti.....:

Te nagyon tévedsz, nekem mindig jó kedvem van, mivel én kivontam mindig magam a körülöttem zajlóból. Én elvonultam egy szép, és csendes vidékre, élvezem a természet szépségeit, hallgatok jó zenéket. Mint külső szemlélő nézem már, mi is zajlik a világban.

6.Lenin 2019.11.14. 17:10:08

@taga20:

New Yorkban törvényesen meg lehet ölni egy újszülöttet is, közvetlen a születése után.

6.Lenin 2019.11.14. 17:13:39

@ZX:

"magam döntöttem el kire szavazok. Sajnos a retek fityisznek köszönhetően életemben először kellett a tetves maszopra szavaznom, de nem azért tettem, mert úgy éreztem, hogy kirekesztettek volna. Az ilyen baromságra pont nagyívben szarok."

Pontosan úgy szavaztál, ahogy elvárták tőled, csak te még nem tudsz róla. Nem is fox.
Mert majd mindig "fogod tudni, hogyan kell".

taga20 2019.11.14. 17:16:46

@6.Lenin: ne hazudozzál!

mutass valamit, mert így csak szénné égeted magad!

6.Lenin 2019.11.14. 17:21:50

@taga20:

Gyere már ki a pincéből, B+. figyelj, a mobillal fel lehet venni azt is amiről beszélgettek a 4Csöcsűben, aztán másnap, amikor véletlenül józan lennél, visszahallgathatod. Hátha volt értelmes téma is, bár ha mindenki olyan , mint te, akkor ezt a lehetőséget kizártnak tarom.

magándemokrata 2019.11.14. 17:31:52

@Cycmen: értem, van egy ilyen fétised, és erre vernéd ki? gratulálok! nekem liberálisnak, ez már sajnos nem fér bele, de nem ítéllek el érte, csak ne zaklass vele!

taga20 2019.11.14. 17:34:56

@6.Lenin: mutass valamit, mert így csak szénné égeted magad!

sok a süketelés nigger!
pofázás helyett valami konkrétumot, ha tolná munkásőr, akkor nem néznénk totál hülyének:)))

6.Lenin 2019.11.14. 17:46:26

@taga20:

Ott van előtted minden, olvasgass a neten. Majd helyetted fogok keresgélni is?
B+, az lenne a világ legnagyobb csodája, hogy véletlenül érdekelne, neked mi a véleményed rólam.

2019.11.14. 17:48:57

@ZX: A Lenines válaszhoz, az utolsó idézete, hogy a születés pillanatáig abortálható a kiskölyök létező törvény.
Az USA-ban most fűrészelik le egy 7 éves fiú fütyijét, bírósági engedéllyel, mert az anyja a mesék nézése alapján úgy ítéli meg, hogy lány lelke van
Az apja vesztette el a pert.
Szóval nem Lenin lökött, hanem sok-sok illió ember márilyen világban él és ránk is ez vár, ha libsiék jutnak hatalomra.

taga20 2019.11.14. 17:53:35

@6.Lenin: szarrá égeted magad barom.

behánysz ide egy kibaszott bulsit faszságot, és én keressem meg a semmit.

elmész te a fityeszes kurvaanyádba!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.14. 17:55:28

@6.Troll: "érdekelne, neked mi a véleményed rólam."

Hát ez igazán nagy rejtély. Vajon mit gondol Taga a faszfej Trollról??? :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.14. 17:58:26

@ZX: "életemben először kellett a tetves maszopra szavaznom"

Dettó. Hogy rohadna el a geci a nevenapján!

taga20 2019.11.14. 18:01:17

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

sajnálom a munkásőrt, me lassan kicsengetnek neki is és a csutgeci gazdájának is:)

pedig anno, hogy utálta a fityeszt:)))

www.youtube.com/watch?v=I4N97YJeWxc

morph on deer 2019.11.14. 18:14:32

@Tényelek:
”Ez az a kettősség, ahol jól kell látni, hogy ne általánosítsunk.”

Valószínűleg, ha azt mondod.

Nálam ezzel az a baj, hogy qrvára nem érdekel senki vallása, amíg az az ő magánügye marad.
Azaz nem kérkedik vele, nem dörgöli az orrom alá, és/vagy nem várja el tőlem, hogy ugyanazt higgyem, vagy hogy egyáltalán bármit.

Következésképpen általában fogalmam sincs mások vallási hovatartozásáról, mert egyáltalán nem érdekel.
Mint ahogy az sem, hogy ki kivel fekszik le éppen, vagy kivel nem, minthogy az is magánügy.

Bárkinek az etnikuma legfeljebb a kultúra szintjén foglalkoztat, ha egyáltalán előkerül, mert valahogy úgy hozta a sors, hogy nincsenek előítéleteim.

Nálunk csak kétféle emberről volt szó otthon, a jó és a rossz emberről, akik ezen felül bármilyen rasszhoz, valláshoz, vagy etnikumhoz tartozhat, de annak semmiféle jelentősége nincs a megítélése szempontjából.

Talán ebből fakadt, hogy sok régi ismerősömről csak az elmúlt évtizedekben “derült ki” számomra, hogy zsidó és/vagy cigány, mivel ez soha nem volt szempont. Azóta sem az, csak az érdekeltekben sikerült felébreszteni annyira a félelmet, hogy fontosnak tartották tisztázni a kérdést. Én szégyelltem magam.

Amúgy az egyetlen változás csak az lett, hogy azóta jobban figyelek és érzékenyebben reagálok a témára, holott nem vagyok személyesen érintett.

Szóval nekem semmiféle kettősség nem tűnt fel, és továbbra sem fog, ezt nyugodtan megígérhetem.

Azt pedig aki a vallást és a nemzeti/nemzetiségi hovatartozást politikai és vagy haszonszerzés céljából pajzsként vagy bunkósbotként használja, egy aljas söpredéknek tartom, aki bármilyen egyéb mocsokságra is képes.
Mint ahogy valóban...

morph on deer 2019.11.14. 18:19:39

@Tényelek:
“ most fűrészelik le egy 7 éves fiú fütyijét”

Hát, az életkorához képest elég tisztességes erekciója lehetett a kissrácnak, ha fűrész kellett hozzá... Még sokra vihette volna.

alöksz róz 2019.11.14. 18:22:53

@morph on deer: szívesen
bár ez rajtad már nem segít
de nem baj, kipusztultok lassan, egyre kevesebb az utánpótlásotok

6.Lenin 2019.11.14. 18:27:03

@taga20:

google- abortusztörvény new york

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

Miért, téged érdekelt, hogy azt írtam, nálad aljasabb ember (?) nincs a B1-en?
Na látod.
Engem miért érdekelne néhány söpredéké?

2019.11.14. 18:31:13

@morph on deer: Szerintem nem annyira vicces, ha egy védekezésre képtelen kisgyerekből örök életére szaporodásképtelen ttesti és lelki nyomorékot csinálnak törvényesen.

6.Lenin 2019.11.14. 18:34:47

Sok helyen már eljutottak a 3. fázishoz. Már az ember sem számít. vagyis inkább nem fog számítani.
Csak mi lesz utána még?

taga20 2019.11.14. 18:46:59

@6.Lenin: "New Yorkban törvényesen meg lehet ölni egy újszülöttet is, közvetlen a születése után."

ezt írtad retek. egy mocskos hazug fityesz féreg vagy. ennyike.

6.Lenin 2019.11.14. 18:53:40

@taga20:

És? Minden szülésnél ott fox állni stopperrel?

Látod mekkora barom vagy. A születése után hány mp-el lesz csak ember? Egy magzat mikortól számít embernek?

Bocs, igazad van, te akárhány évesen se számítasz embernek, te most is csak egy rakás szar vagy.

taga20 2019.11.14. 18:57:45

@6.Lenin: "New Yorkban törvényesen meg lehet ölni egy újszülöttet is, közvetlen a születése után."

te amikor még kádár faszát szoptad, már akkor is egy iparihulladék voltál.

egy foshalmaz vagy, a minden napi szemét gerinctelen lelkivilágoddal!

6.Lenin 2019.11.14. 19:06:54

@taga20:

Látom nem érted. Mondjuk nem csodálkozom.
Szerintem te nem égeted magad, mert te EZ VAGY, miért is mutatnál mást? Az képtelenség lenne.

Mi a lényegi eltérés az után, és a közvetlen előtt? Mikortól számít élő embernek?
Számít valamit az a néhány mp valakinek? Mondjuk az anyának, apának?
Tényleg, az apa dönthet ebben a kérdésben?

Nem érzed, hogy már mennyire nem számítasz semmit az új világodban?

eszti..... 2019.11.14. 19:39:42

@6.Lenin:

mondjuk, a legjobb szándék mellett is marhára nehéz megérteni mi a bajod.
nagyanyám jut eszembe, aki méltatlankodva sóhajtott fel egykor:
- mi lesz ebből a világból, ha a lányok nem akarnak vasárnap sétálni?!

6.Lenin 2019.11.14. 20:04:37

@eszti.....:

Sajnálom az unokáimat, hogy milyen világba születtek. Félre ne értsd, én természetesen nem szeretném rájuk tukmálni az én világom, hanem azt tartom rossznak, hogy ők nem is törődnek azzal, mi vár rájuk. Mindent készen szeretnének megkapni. hiába is próbálsz te valamit is mutatni, a környezet ellenében tehetetlen az ember.
Nekik már csak a látszat számít, nincs szinte semmi gyerekkor, csak a mobil, PC előtt ülni szinte egész nap. Mennyire befolyásolhatók. Csak azt hiszik el, amit a mobil "mond", "mutat".
Pedig sok mindennel próbálkoztam. Természetesen elfogadom, hogy ez más világ, de látom, hogy egyre inkább csak látszat az egész. Én látom, ők még nem. Talán nem is fogják, hiszen nem abban nőnek fel.
Nyilván ez a momentum "sikere" is, van egy látszat "csapat", akik tesznek is valamit.

De kinek, miért, mi lesz utána? Ez már csak azt érdekli, aki őket irányítja. Tuti, hogy a résztvevők nagyon nagy részének fogalma sincs a "mit, miért is"-ről.
És mindezt abból vontam le, amit tőlük hallottam, velük elbeszélgetve.

Nézd meg miket csinálnak a világban. Pl Hongkopngban, már arra sem emlékezhetnek, miért is kezdődött, hiszen minden nap mást követelnek, szétverve maguk körül mindent. Vagy máshol, pl tavaly karácsony előtt Bp-en. Élvezték a bulit, csak azt nem tudták, hogy miért is.

Nyilván a világ állandóan változik, de szerintem 1re rosszabb irányba. Vajon az emberi civilizáció már hányszor pusztította el önmagát, hogy a néhány élve maradt, elölről kezdjen mindent.
De ezek már nem rám tartoznak. Én még megpróbálom élvezni a természetet, és a környéket, ahol élek. Az még szép, és nyugodt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.14. 20:11:50

@6.Lenin: "Sajnálom az unokáimat, hogy milyen világba születtek."

Ondó Viktor gazdád uralmát mindenkinek propagálod, faszfej, de nem szeretnéd az unokáidnak?

6.Lenin 2019.11.14. 20:22:23

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

Én nem szeretnék rájuk kényszeríteni semmit, Maguknak kellene építeni olyat, amit ők, maguknak jónak látnak. Nem , ők, és szinte minden fiatal készen szeretne megkapni mindent.
Majd most megkapják, újra szép és szabad lesz Budapest, ja és zöld. Csak az a baj pont ezekre basznak rá. A pc előtt nem számít semmi ezek közül.

eszti..... 2019.11.14. 20:28:35

@6.Lenin:

Ne törd magad ilyeneken!
A fiatalok sokkal kiszámíthatatlanabb világban nőnek fel, mint mi. Nekik ez a természetes. Ha azt hiszed, könnyű őket irányítani, tévedsz.
Én azt szeretem bennük, hogy pillanatok alatt képesek váltani, idomulni egy új helyzethez. És időnként nem tisztelnek senkit, semmit, mennek a saját fejük után.
Bár én lehettem volna ennyire szabad!

6.Lenin 2019.11.14. 20:40:36

@eszti.....:

"És időnként nem tisztelnek senkit, semmit, mennek a saját fejük után. "

Ez tökéletesen látszik a mában, a közéletben is. De mi a célja, értelme ennek?
Pláne, ha ez lesz a megszokott. Én nem akarok irányítani senkit.
Csak próbálom megérteni. Ezért is provokálok itt néha.
Pl olyan 1xű dolgot, ha én nem adok tiszteletet a másiknak, akkor én milyen alapon várom el a másiktól?
Hát itt aztán nem sok példát találnál a kölcsönös tiszteletre.

És mi is az értelme itt kommentelgetni? Meggyőzni valakit calamiről? Vagy megváltoztatni az eddigi téves véleményemet az itt tanultakból?

Be is tojnék, ha ebből megvalósulna itt valamelyik. De roppant érdekes olvasni, hogy....

Sir Bates dö Hól 2019.11.14. 21:03:12

@alöksz róz: azér' kell kicseréni 7kilóért, mer'a nem frankó;-)

eszti..... 2019.11.14. 21:11:23

@6.Lenin:

"ha én nem adok tiszteletet a másiknak, akkor én milyen alapon várom el a másiktól"

nem fognak fellökni az utcán, vagy durvulni veled. csak leszarják, amit mondasz.

én fiatalok között mozgok. ahhoz, hogy hiteles legyek számukra, respektem legyen, kurvára meg kellett dolgoznom.
nem beszélhetek mellé, mert az első alkalommal kiszúrják és az arcomba nyomják.
maga se beszéljen, mert..... kezdetű szöveggel.
nincs mese, a legkényelmetlenebb kérdésre is válaszolnom kell. természetesen vagy egy határ. de ezt is közösen szabtuk meg. ahogy a játékszabályokat is.

alöksz róz 2019.11.14. 22:32:42

@Sir Bates dö Hól: inkább ne fejtsd ki mire gondolsz, mert úgy jársz mint a kurt úrfi :-)
el kell ismerni, ez kimondottan gavalléros volt az eu-tól, hogy ebbe így belement, elég cinkes a pályázati pénzek felhasználása ner nélkül is
az index meg egyszerűen hazudik, amikor azt írja, hogy 700 milliárd eu-s pénzt bukunk...

ez meg a kedvenc varga miskád agydurrantása: a magyar gazdaság egészséges szerkezetének köszönhető a növekedés

alöksz róz 2019.11.15. 00:28:34

közbe megtaláltam a 700 milliárdot
de még nem tűnt el, csak el fog

index.hu/gazdasag/2019/10/16/ellenzeki_onkormanyzatok_kotlsegvetes_penz/
Évi több mint 700 milliárd forint sorsa fölött innentől az ellenzék dönthet

6.Lenin 2019.11.15. 09:18:32

@eszti.....:

"nem fognak fellökni az utcán, vagy durvulni veled. csak leszarják, amit mondasz."

Ma talán még nem, de holnap már igen, ha a mobilon az lesz a kívánatos. Kit érdekel, hogy mit is mondasz, ha nem azt, amit hallani szeretnének, és ehhez te fox igazodni, nem ők hozzád. Te fox úgy beszélni legközelebb, hogy ne lökjenek fel, mert amit most is mondasz, arra már most is szarnak. Csak te még nem jöttél rá.

eszti..... 2019.11.15. 16:11:24

@6.Lenin:

Na! Csak kihoztad belőle, hogy neked van igazad.
Ilyen szar megöregedni?

CSOKKI MÁLNA 2019.11.15. 18:19:54

Lengyelországban a hasonló balos önkormányzati sikerek után nagy volt a reménykedés a ballerkák körében, aztán jött a hideg zuhany számukra az EP választáson ,majd a jól megérdemelt szopás nemrég a parlamenti választásokon..:)
süti beállítások módosítása