B1 blogcsalád



Álellenzékieket castingol a bajai Fidesz

2019. július 19. - b1 blog

Ilyen egy szabad választás: a kampány előtt lenyúlták az ellenzéki újságot. baja.jpg

Csütörtökön bemutatta programját és képviselőjelöltjeit Baján az ellenzék, de túl sok emberhez nem juthatott el az esemény híre, mivel egyetlen helyi vagy országos sajtóorgánum sem számolt be róla. Az ellenzéki ernyőszervezet, a Sikeres Bajáért Egyesület – amelyben részt vesz a Momentum, az MSZP, a DK és a Jobbik – a momentumos Nyirati Klárát (a képen balra, Fekete-Győr András mellett) indítja a polgármesteri posztért.

Néhány héttel ezelőttig létezett ellenzéki lap a városban, Sugóparti Hírek címmel, de a kampányhajrá előtt

lecsapott rá a helyi hatalom egyik kegyeltje.

A helyben ismert vállalkozó, Rácz Péter lett az új gazda. Az ő neve néhány napig forgott 2013-ban a sajtóban, amikor kihirdették a trafikkoncessziókat, ugyanis 3 koncessziót is megnyert Rácz családja.

A csütörtöki programismertetőn egyébként a város lakóit leginkább foglalkoztató problémák megoldását ígérték a bajai ellenzékiek.

  • A legnagyobb gondok közt van a járdák töredezettsége. Az egyik bajai Facebook-csoportban egy helyi lakos úgy jellemezte a helyzetet, nem lehet a babakocsit a bajai járdákon tolni, mert olyan rossz állapotban vannak, hogy szétrázná a gyereket.
  • Megígérték a burkolatlan utak aszfaltozását, illetve azt, hogy igyekeznek megoldani a vízzel kapcsolatos problémákat. Azóta ugyanis, hogy új szivattyútelep létesült Baján, zavarossá, sokszor büdössé vált a csapvíz. Aki azonban ezt a problémát felveti a városban az minimum Soros-ügynök, vagy éppen az ellenzék bábja.

Eddig a Fidesz nem kapkodott. Bedurrantotta ugyan lejárató kampányát, de a jelöltjei nevét még nem hozta nyilvánosságra.

Egy a korábbi választásokról ismert sémát vettek elő:

az ellenzék tulajdonképpen a néhai SZDSZ-t(!) akarja visszajuttatni a hatalomba,

s ehhez egy szimpatikusnak tűnő hölgyet használnak fel. Annyira belelendülnek a szórólapon az SZDSZ-ezésbe, hogy felidézik Medgyessy Péter egy 2004-es nyilatkozatát, miszerint

az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.

A fura szórólap arra buzdít, az igazi ellenzékiek szavazzanak inkább Vona pártjára vagy a zöldekre, csakhogy a Jobbik része az ellenzéki koordinációnak, az LMP pedig nincs jelen a településen. A röplapra videóban válaszolt a polgármesterjelölt visszautasítva a lejárató szándékot, azt kérte ellenfeleitől, a hazugságok terjesztésével hagyjanak fel, legyen ez egy tisztességes kampány.

Ahogy a 444 is beszámolt róla, nem is késlekedett a fideszes válasz, Nyirati Klárát megvádolták azzal, hogy a háza előtti bokrok kitakarják az utca végi Stop-táblát, ami persze a közölt képekből is látszik, hogy nem igaz.

Most itt tart a bajai kampány, de várhatók még érdekességek. Több az ellenzékhez lazán kötődő bajait is elkezdtek a fideszesek kapacitálni, hogy függetlenként, de egy ernyőszervezet színeiben induljanak el a választásokon, ezzel gyengítve az összeálló ellenzéket.

P. J.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7214970506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2019.07.19. 13:20:53

„az ellenzék tulajdonképpen a néhai SZDSZ-t(!) akarja visszajuttatni a hatalomba”

Ami miért is lenne baj?!

A kisebb-nagyobb hibáik ellenére, és állományát is tekintve a mai közéleti (kormányzati/ellenzéki) felhozatalt egy-két csekély kivételtől eltekintve az elmúlt három évtized legvállalhatóbb politikai/közéleti szereplője az SZDSZ volt. Centrista, européer, polgári, libsi-konzi/konzi-libsi párt, nagyrészt felvállalva és kiállva az általuk elméletileg képviselt értékek és ideológiák mellett.

Ott kúrták csak el, ha eltekintünk a 94-es MSZP házasságkötésüktől, hogy 2004-ben kellett volna kilépniük a „nagykoalícióból”. Emiatt 2009-10-re alaposan leamortizálták magukat, amit a 2004-es kilépésükkel megakadályozhattak volna (sőt, szerintem nem keveset nyertek volna rajta), de az #elmúltkilencév után én személy szerint már visszasírom az SZDSZ-t... :)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.19. 14:37:40

Micsoda fess pár!! Sok boldogságot nekik!!!!
Hajrá Momentum!!!

Ui: Andris elnök úr nem csak a hazai politikai elit legnagyobb tehettsége, de nőügyekben is elismert szakértő!!!

antiinternáci 2019.07.19. 14:46:08

@GNDL:

A szadesz hazudott. Antikommunista szöveget nyomott, amivel megtévesztette a választókat, így akik nem voltak tisztában, hogy Harasztira, Bauerre, Petőre, Rajkra, Gönczre szavaznak (igaz, utóbbi csak később mutatta ki a foga fehérjét, azoknak tulajdonképpen ellopták a szavazatát. Szerencsére később meglakoltak érte.
(Persze nem csak az ÁVÓ-s vonal volt azért. Voltak olyanok is, mint Tölgyessy, Szent-Iványi. Vagy pl. a szórakoztató bohóc TGM. De a tettek mezején az ÁVÓ-s vonal vitte a prímet.)
Aztán összeálltak az akasztató, megtorló MSZMP szellemi és pénzügyi jogutódával...

Például ez egy válasz a "mi is a baj velük?" jellegű felháborítóan ostoba kérdésre, amiért az ember vomited tőlük, és abszolút szalonképtelenné váltak.

Nagy napja volt a magyar történelemnek, amikor eltűntek, igaz itt hagyták bosszúból Gyurcsányt, most meg jönnek fel az undorítósági versenyben a Percemberek.

alöksz róz 2019.07.19. 14:53:08

@antiinternáci: nem jó a program, a vomited-et nem fordította le

GNDL 2019.07.19. 14:56:33

@antiinternáci: „antikommunista szöveget nyomott, amivel megtévesztette a választókat”

A lusztráció elmaradása az _egész_ eddigi három évtizednyi úgynevezett politikai „elit” sara... volt, 2010-ig. De 2010 után a Jobbik kétszer is benyújtotta a saját lusztrációs törvényét, amire nem volt példa az ezt megelőző évtizedekben, és a magát állandóan „rendszerváltónak” illetve „antikommunistának” valló Fidesz-KDNP mind a kétszer leszavazta ezt. Tehát 2010 óta kizárólag a Fidesz-KDNP felelős a rendszerváltás további szabotálásáért... ennyit röviden abban a témában hogy „antikommunista szöveggel megtévesztik a választókat”.... :)

Ráadásul nem csak a Jobbik lusztrációs törvényét szavazta le kétszer a Fidesz-KDNP, de az LMP állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó javaslatait is több mint tucatszor. Nem véletlenül, ugye, soha nem fordult elő olyan (még az MSZP idejében sem!!!), hogy egy kormánypárt államapparátusának, közigazgatásának, és tulajdonképpen felsőbb vezetésének egy nagyobb része, legalább harmada olyanok közül kerüljön ki akik vezető szerepet vállaltak a szocialista rendszerben is... vagy esetleg nyilvánvalóan három per akárhányas moszkovita besúgók voltak... és bizony nem csak az államapparátusról van szó, hanem a keresztény egyházak vezetéséről is, ugye.

Az meg aztán a posztkommunista provokáció csimborasszúja, hogy a fideszes elvtársak pont egy 56-os állami megemlékezésen tartották jó ötletnek kitüntetni és előléptetni az egyik moszkovita besúgójukat: 444.hu/2016/10/23/ader-janos-1956-alkalmabol-eloleptette-a-volt-iiiii-es-operativ-tisztet-tasnadi-laszlo-rendeszeti-allamtitkart

Szóval, elvtársak, biztosan mondtam már, hogy annál arcpirítóbban szemetebb dolog nincs amikor pont a kommunisták kommunistáznak. :D

alöksz róz 2019.07.19. 15:02:22

@GNDL: "még az MSZP idejében sem" - azé ne hazudozz

GNDL 2019.07.19. 15:09:06

@alöksz róz: Olyan, hogy egykori vezető MSZMP-s apparatcsikok, ráadásul egykori vezető MSZMP-s kormányhivatalnokok 90 utáni apparátusban?! Tényszerűen most vannak ilyenek a legnagyobb arányban, Schmitt idejében még a köztársasági elnök is posztkomcsi volt, baszod... :D Ráadásul az MSZP legalább háttérbe szorította az egykori posztkomcsijait, mára végképp, illetve ha bármiféle ügynökmúlt-gyanú vetődött fel akkor próbáltak megszabadulni az emberüktől... lásd a D209, aki mára - muhahahaha - Orbán embere lett. :D

Azé ne pofázz már bele ha lövésed nincs miről van szó. :)

taga_20 2019.07.19. 18:26:29

@antiinternáci: mi van munkásőr, haragszol a négyigenes népszavazásra?

nem tudod megbocsátani ezt az eszdéesznek mi, mszmp-és, fityeszes droid?

:)))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.19. 19:36:34

Tipikus Tarlós!!!!!
A legendás és szeretett Demszky polgármester úr megtervezi és előkészíti az 5-ös metrót, a fidesz ökle, Tarlós I. meg visszavonja!!!!
Kinek kell még egy fidesz HÉV helyette???
A vidékieknek???

Emlékezzünk ősszel a választáson, hogy ki vette el tőlünk, Budapestiektől az 5-ös metrót!!!

index.hu/belfold/budapest/2019/07/19/tarlos_a_hev-et_5-os_metronak_nevezni_a_vilag_vicce/

alöksz róz 2019.07.19. 19:51:22

@GNDL: az egész mszp a volt mszmp, papám

GNDL 2019.07.19. 19:59:20

@alöksz róz: Erről volt szó, pöcsöm?! :D Nem, hanem arról volt szó, hogy ha jövő hét hétfőn megszavaznának egy lusztrációs törvényt, amely másnap, tehát jövő hét kedden lépne életbe; valamint megszavaznának egy olyan törvényt mely szerint aki együttműködött a kommunista állambiztonsággal az nem tölthet be semmiféle állami/közigazgatási pozíciót, szintén jövő hét keddtől, akkor a Fidesz-KDNP kormányzatnak, államapparátusnak, önkormányzati közgyűlésnek és polgármestereiknek legalább harmadának vennie kéne a kalapját négy nap múlva... :)

Nem az MSZP-ről van szó, pöcsöm, hanem a magatokfajta komcsikról... :D

taga_20 2019.07.19. 20:07:22

@R.V.J.: demszky bevezette a parkolási maffiát, de tarlóspupu és a csutigeci megakadályozta, hogy tovább terjedjen a maffia. ezé tiborcék újabb lenyúlt kecójánál lezárta az uccát, nehogy oda parkoljon pofátlanul az ellenzék!

ÁLITCSUK MEG AZ ELLENZÉKI PARKOLÁSI MAFFIÁT ÉS NE VEGYUNK DOLOMITOT SE TÖLLŰK!

a kurvaanyjukat, csak mektanulják a kutyafittyet!

u.i.: te rohadék fityeszparazita, mikor takarodsz már el az origora?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.19. 20:14:19

@taga_20:
Ne csak a szád járjon őstermelő. Csinálj is valamit.

taga_20 2019.07.19. 20:21:50

@R.V.J.: mit te hulladék, mikor az olyan barmok tort ülnek ebben az országban, mint amilyen te is vagy?

mit?

alöksz róz 2019.07.19. 20:23:48

@GNDL: nézd má az öreg nyomi besértődött valamin, még leáll itt pöcsözni :D

antiinternáci 2019.07.19. 20:25:46

@GNDL:

"Ráadásul az MSZP legalább háttérbe szorította az egykori posztkomcsijait,"

Mert kiöregedtek, esetleg meghaltak?
Annyira háttérbe szorította, hogy egy volt pufajkás (az olyan, mint az SS) volt a min. elnök, Kovács, Lendvai, Szekeres, stb... mind osztotta az észt.
Sértetlenül átmentették a gazdasági hatalmat, a háttérben olyanok működtek serényen, mint Apró Piroska.
Ennek a Kádár, Apró, Dögei vonalnak a másik feladata az ÁVÓ-s, magyarvért ivó bel-Szadesszel való összekötői kapcsolat biztosítása.
Akik ugye, a sajat kartonjaikat, meg a megbízható bolsevisták anyagait kilopkodták az állambiztonsági levéltárból, Várszegi őrgy. segítségével.

Na, amikor ez megvan, akkor a bolsevisták két szárnya, a korábbi rabtartók, meg a háttérben lévő ÁVÓ-s szárny elkezdi követelni, hogy a többiek anyagát hozzák nyilvánosságra.
Erre mondják, hogy okos...

alöksz róz 2019.07.19. 20:26:56

@GNDL: az egész párttagságuk onnan érkezett

2019.07.19. 20:27:35

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Várjuk ki a végét, mert egyelőre csak azt tudjuk, ahogyan ők mondták el a történetet!
Lehet olyan lesz, mint amikor Gazsi lebukott a bolti lopással és a rasszizmusra fogta, hogy rendőrt hívtak rá!
Nem ez lenne az első, ha kiderülne csak hangulatkeltésre használják a magyarázkodást, mert nem sok logika van abban, amit mondtak, .. egy fesztiválon mindig vannak külföldiek, a Balaton partján meg pláne. Eddig nem zavart senkit, pont most lesz belőle gond?

HabonyArpi 2019.07.19. 20:30:54

"Ilyen egy szabad választás: a kampány előtt lenyúlták az ellenzéki újságot. "

Ne sirjatok, majd Soros vesz nektek ujsagot.

taga_20 2019.07.19. 20:34:29

@HabonyArpi:

árpi bazdmeg, itt egy csík. nem szívod fel, te szájbabaszott undorító féreg!

ki az az beteg állat, aki ennek a hulladéknak a nevét teszi meg a nicknevének?

ki???

GNDL 2019.07.19. 20:53:24

@alöksz róz: „nézd má az öreg nyomi besértődött valamin”

Azért mert messze túlszárnyalja az intellektusom egy átlagos Fidesz-tudatú hívőét és legalább négyszerese az intelligenciahányadosom, még nem feltétlenül vagyok öreg... hidd el még akkor is fiatal leszek amikor részegen a cimborákkal lehugyozhatom és akár le is szarhatom Orbán sírját. :D

„az egész párttagságuk onnan érkezett”

Mert a Fidesz párttagsága a Holdról jött 89-ben? :D

@antiinternáci: Hiába beszélsz félre és mondod fel az aktuális fideszes propagandát, az a nagy büdös helyzet hogy ma egy lusztrációs törvényt és az állambiztonsági múlt feltárását a Fidesz-KDNP szívná meg a legjobban az összes parlamenti párt közül. Azért, kedves elvtársak, mert náluk van a legtöbb posztkomcsi jelenleg...

GNDL 2019.07.19. 20:55:10

@taga_20: „itt egy csík. nem szívod fel”

A jó cucc kár beléjük... üsd fel neki lidokainnal, észre sem veszi a paraszt. Attól fogja úgy csavarni az orrát mint az ibizai videón a fasznak... :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.19. 21:00:33

@GNDL:
"A jó cucc kár beléjük... üsd fel neki lidokainnal"

Te vagy az aki hígítja a kokszot a Szimplában???? Hogy Pablo Escobar szelleme kukkoljon álmodban!!!!

GNDL 2019.07.19. 21:08:26

@R.V.J.: Aki így szerzi be az meg is érdemli a szemetet amit kap... :)

taga_20 2019.07.19. 21:12:43

@GNDL:

bazdmeg, te hogy bírod ezt a sok fityeszállatot?

látom, kötélből vannak az idegeid. respektállak haver:)

ja és, ha hányok ezektől a hulladék fityeszorkkoktól, akkor ilyenek nézek. jó.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.19. 21:16:16

@GNDL:
"Aki így szerzi be..."
Az 5-ös metro nem visz el a kistermelőig. :(((

alöksz róz 2019.07.19. 22:17:55

@GNDL: nem volt olyan sok köztük, hiába kiabálsz

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.07.20. 00:12:21

@GNDL: "legvállalhatóbb politikai/közéleti szereplője az SZDSZ volt."

Nem gondoltam volna, hogy valaha valakitől még egy mondatban látom az "SZDSZ" és a "legvállalhatóbb" karakterláncokat, de legalább bearanyoztad a napomat. :DDD

Ugyan kérlek, mi baj lenne velük?!

Szerintem támasszátok fel nyugodtan az SZDSZ márkanevet, és ősszel minden településen az ő logójukkal indítsátok az "esélyes ellenzéki jelölteket".

A siker garantált!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.07.20. 00:15:26

@GNDL: "Ráadásul az MSZP legalább háttérbe szorította az egykori posztkomcsijait"

Basszus, ettől majdnem félrenyeltem a narancslevet.

Igen, szegény pufajkás Horn Gyula, meg a D-209-es iszonyatosan háttérbe voltak szorítva miniszterelnökként.. :DDD

És akkor még Kovács Laci bácsi vagy a főcenzor Lendvai Ildikó neve el sem hangzott! :D

HabonyArpi 2019.07.20. 00:34:03

Hát mi lesz most a lipsikkel ?? Nincs többé remény. Kihunyt a fény, örök sötétség és kárhozat jön.
Remélem úgy elkeserednek, hogy holnapra mindegyik végez magával.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.20. 08:50:40

@Szergej Szergejevics Szergejev:
""Ráadásul az MSZP legalább háttérbe szorította az egykori posztkomcsijait""

Szerintem itt arra gondolt a költő, hogy az általad említett baloldali, majdhogynem európai értelemben vett szocdem politikusok inkább pozitív tevékenységükkel tűntek ki akkoriban, később meg pláne!!
Lendvai I. halhatatlan slágerek szerzésének kreatív folyamatát segítette, Horn miniszterelnök úr meg a kelet-német túrizmus segítésében végzett megkerülhetetlen munkát!
Medgyessy miniszterlenök úr filmbeillő kérlelhetetlen harcát a KGB-vel sem lehet nem pozitívan értékelni. Tevékenységének közvetlen következménye, hogy hazánk már a 80-as években dollárban tudott eladósodni, evekkel lehagyva ezzel a régió országait!!!

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.20. 09:19:12

@R.V.J.: "...nőügyekben is elismert szakértő!!!"

Mivankoma? Irígy vagy, mert neked nem megy? Pedig már Kövér nertárs régen megmondta, hogy csinálni kell az unokákat. Lemaradtá?;D

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.20. 09:25:55

@antiinternáci:

Há B+! Viktátor meg saját lábra állította a sok milliós svájci sapka, akarom mondani tandíi alatt a leánykáját, és annak férjét. Be is vallotta, mert csak annyi esze volt, hogy ezt közhírré tegye, pedig sokat fizetett valaki a svájci iskolájáért. Osztán meg elment külföldre pelenkát dobálva hírdetni a magyar turizmust. Erre vagy annyira büszke?

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.20. 09:27:35

@R.V.J.: "...hazánk már a 80-as években dollárban tudott eladósodni, evekkel lehagyva ezzel a régió országait!!!"

Nem veszed észre, hogy most is előzünk? Rubelban.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.20. 09:35:26

@látjátok feleim szümtükkel:
"csinálni kell az unokákat."

Épp ellenkezőleg!! Andris pártelnök úr a hazai nök elmaradt emanációjának elősegítése érdekében építi mozgalmunkat!!!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.20. 09:45:08

@látjátok feleim szümtükkel:
"Nem veszed észre, hogy most is előzünk? Rubelban."

Nem az eladósodással van baj, hanem azzal, hogy nem egy olyan profitéhes kizsákmányolótól kellene hitelt felvenni mint Putyin, hanem az IMF-től!!!

rallus 2019.07.20. 10:47:23

Mióta a Fidesz annyira lecsúszott, hogy csak 51%- biztos szavazóra számíthat, azóta minden eszközt kénytelen bevetni, nehogy az ilyen Fekete-Győr András által támogatott jelöltek csúfosan szarrá verjék a választáson. (Ahogy már mexoktuk...)
Az elvont ideáktól és zűrzavaros jövőképtől a realitásérzetük miatt megfosztott vidéken meg nagyon is!

alöksz róz 2019.07.20. 11:46:46

@látjátok feleim szümtükkel: "Nem veszed észre, hogy most is előzünk? Rubelban." - de ez jó, nem? amikor összeomlik a putyini diktatúra miatt az orosz gazdaság és jön a rubel leértékelődése a venezuelaihoz hasonló hiperinflációval, akko mellényzsebből kifizessük :-)

alöksz róz 2019.07.20. 11:48:18

és ugyanez lesz a kínai pénzzel is :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.20. 12:35:56

@rallus: És ebben a nagy magabiztosságban kell 5-10%-os pártocskákat rugdosni különböző műsorokban, fizetett seggnyalókkal és idiótákkal!

Greccsi Zsot 2019.07.20. 13:16:40

Orbanek kinyirtak Hellert, SZEMETEK.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.20. 13:28:04

@Greccsi Zsot:
"Orbanek kinyirtak Hellert"

Így igaz! Óriási veszteség ez hazánknak!!
Remélhetőleg ott ül már Ági néni a Lukács Gyuri bácsi jobb combján a Márkus Gyuri bácsival a balon, édeshármasban az égi egyetem büféjében!!
Sajnos ebbe az idillbe fog megint a Vajda Mihály belerondítani amikor megérkezik!!!

látjátok feleim szümtükkel 2019.07.20. 16:57:23

@R.V.J.: "nem egy olyan profitéhes kizsákmányolótól kellene hitelt felvenni mint Putyin, hanem az IMF-től!"

Neked valami gondolkodásbeli bajod van, menj orvoshoz! Ki az a hüje, aki nekünk - magyaroknak - féláron, vagy ingyen ad hitelt? Ha találsz ilyet, akkor is menj orvoshoz, mert akkor még a látásoddal is baj van.

De ha te ingyen osztogatod a kölcsönbe a pénzed, talán benevezek egy-két milliárdra én is. ;D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.20. 17:34:01

@látjátok feleim szümtükkel:
"féláron, vagy ingyen ad hitelt"

Ezt nálunk úgy hívják adótartozás. Tudom, van egy réteg (a tied?) amelyik hazajár a bíróságra az e típusú "hitelek" miatt.
Én kérlek a feketejánosi értlemben vett pengő dollárban folyósított Jó Hitelre gondolok, aminek a lejártával az országházat is lefoglalják az adósságszolgálat fejében. Na abból kell nyugdíjat, meg tanári fizetést emelni!!!!

Behaton 2019.07.20. 18:25:18

Már nem tudja titkolni a Fidesz propagandagépezete, hogy az EP választáson hatalmas sikert elérve győzött az ellenzék. Kétségbeesett kapkodás jellemzi minden lépésüket. Orbán és populista barátai megalázó vereségen vannak túl és semmilyen fontos pozícióra nem számíthatnak az Európa Parlamentben. Bár mindenhol bemószerolták, feljelentették és komoly lejáratókampányt folytattak, nem tudták megakadályozni, hogy a demokratikus ellenzék képviselői fontos európai pozíciókat szerezzenek. Külhoni kudarcaik után, most itthon próbálkoznak. És hát mindenki tudja, hogy az őszi önkormányzati siker kulcsa: Baja. Ha Baja elesik, akkor nem állhat meg Eger, Miskolc, Győr és Buda sem! Itt kell a NER tömbjére a legnagyobb csapást mérni.

A Sugóparti Rémhírekkel revolverező, veszélyes trafikfelhalmozó Rácz egyértelműen a Fidesz embere. Az őszi önkormányzati győzelem után az ilyen Rácz-féléket természetesen elszámoltatja majd az új demokratikus kormányzat által felügyelt független bíróság. Trafikjaik szakképzett kezekbe kerülnek, mely garantálja a gazdaságos és nyereségorientált működést. Az Összefogásnak van megvalósítási terve, programja a járdagondokra is. Felháborító, hogy a NER által szülésre kényszerített fiataloknak töredezett járdákon kell tolni a babakocsit. A hozzáértő demokratikus városvezetés a kiemelt szegélyköveket süllyesztettre, a térköveket stabil és masszív járdalapokra cseréli. Az új, alul-felül aszfaltozott járdákban nem lesz éles kanyar, szintkülönbség változás, a közlekedési és a forgalmi jelek is megfelelően, láthatóan lesznek felfestve.

Az is teljesen egyértelmű, hogy a Fidesz mérgezi a vizet Baján! És ebből még bajuk lesz, mert a víz szaga, büdössége lebuktatta őket. Az új szivattyútelep azért készült, hogy elfedje ármánykodásukat, de most már nem téveszthetik meg a szavazópolgárokat. Hiába kampányol a Fidesz azzal, hogy az ellenzék tulajdonképpen a néhai SZDSZ-t akarja visszajuttatni a hatalomba, mert már nincs SZDSZ! Momentum van, ami óriási különbség, hiszen Medgyessy Péter egy 2004-es leleplező nyilatkozata óta tudjuk, hogy az SZDSZ tele volt korrupciós ügyekkel, de ez a Momentumra nem vonatkozik. Ők tiszták, becsületesek és jó szándékúak. Nem véletlen, hogy eddig a Fidesz, a jelöltjei nevét még nem hozta nyilvánosságra. A tiszta, becsületes és hozzáértő ellenzéki jelöltek ellen, nehéz a fideszes gazemberekből megfelelőt választani, kiállítani.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.20. 19:32:15

@Behaton:
Vivát Behaton!
Nincs az a karfiolfülű Németh Szilárdszerű fidesztroll, aki ezeket a kötöttfogású érveket lebírkózza!!!

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.21. 22:26:18

@Behaton:

te NER patkány, beszélgessünk a strómanokról., és a kokszos báróról., aki a szemünk is kilopja.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.21. 22:28:46

@Magyarország a Magyarok Országa:

"www.origo.ner/itthon/20190721-beksecsaba-ellenzek-vitatkozik-mszp-es-jobbik.html
"

arra nem képes a cziggány propaganda trágyadombja, hogy egy város nevét leírja rendesen. egyébként a széteső ellenzék esik szét tovább esik.

staddioncziggányság, NER módra

Magán?Véleményem? 2019.07.22. 08:50:33

@csüngőhasú norvégbáró: " ... egyébként a széteső ellenzék esik szét tovább esik ... "

Te csak ne hőzöngjél apró-cseprő helyesírási hibák miatt, amikor a mondataid szemantikailag sem korrektek :-)

Amúgy meg első kézből tudom, hogy Soroksáron az "ellenzék" kalap szart sem ér, az lesz ott a polgármester akit a svábok jelölnek.... Lehet, hogy a Geiger visszavonul, lopott már eleget, de a samesza lesz az új kerületi polgi.

Nincs értelme annak, hogy folyamatosan "staddioncziggány"-ozol, mert ennek semmi hatása nincs. Jelenleg megingathatatlan a Csuti Bonsai Duce trónja, mert az ellenfelei visszataszítóak (maszopiták, kurcsányiták), és egyben tartják a fidesznyikek szekértáborát. Amikor ez a két szarkavaró senkiházi söpredék párt eltakarodik a magyar politikából, akkor lesz majd lehetőség leváltani A Nagy Magyar Kleptokratát, mert megszűnik az a lehetőség, hogy a 2006-os rendőrattakkal és a válsággal riogassák a Zembereket, mert jó téma a migráncsozás, de az úgymond nemzetközi, nem alkalmas arra, hogy az ellenfelet sározzák vele, tehát ha nincs maszop és kurcsányita párt, akkor a fidesz bukta a belső ellenséget, szétszéled a nyáj....

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 09:41:20

@Magán?Véleményem?:

nem az a lényeg te kis fasz, hogy mit gondolsz, orsós egy istenverte stadion cziggány, egy kibaszott főstróman, ezt kell a fejekbe verni, nem azt, hogy néha odavet egy kis szelvényutalványt vagy alamizsnát amellett, hogy a csürhéjével az országot meg szétlopatja.

neked meg kussolni kéne és csókolgatni a dúcse valagát, hisz nyert, 2/3 van, mi baja lehet, de nem, orrba-szájba hízelegtek a főgecinek.

féltek, ti padkányok. féltek. :D

a nyáj meg az a szerencsétlen réteg, aki a legfőbb fidesscziggány élteti és hatalomban tartja, aprópénzért.

lakásra, albérletre meg nincs lovéja (átlagember) senkinek, mert a főcziggány alatt 3x árak lettek. :D szopogassátok.

alöksz róz 2019.07.22. 10:18:54

@csüngőhasú norvégbáró: "lakásra, albérletre meg nincs lovéja (átlagember) senkinek" - most az a bajod, hogy szarul keresel, vagy mi?
és mit akarsz, vezessenek be hatósági árakat, vagy mi?

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 10:40:17

@alöksz róz:

"- most az a bajod, hogy szarul keresel, vagy mi?
és mit akarsz, vezessenek be hatósági árakat, vagy mi? "

kurvaanyádat személyeskedsz? nem róla,m van szó, senki nem venné fel a főcziggány CSOK-ját, ha lenne pénze elérhető árú tisztességes lakhatásra.

de nincs, mert bérlakások helyett a cziggány stadiont épít, a gazdaság -lopható- erőforrásait meg átjátssza a strómanjainak.

ez a baj, te fidessbarom. lopásvédelmi akcióterv kéne.

Vitéz Nagyuram 2019.07.22. 10:48:49

@csüngőhasú norvégbáró: "lakásra, albérletre meg nincs lovéja (átlagember) senkinek"

az " átlagember " , a magyar csalások többsége saját tulajdonú ingatlanban lakik , és szeretne lakni , még hitelfelvétel árán ks

ha nőnek az ingatlan árak , ezzel emelkedik a vagyonuk összértéke , ha jelzáloghitelt is vettek fel rá , a fedezet értéke

ráadásul , sokaknak arra is van lehetősége , hogy az általuk nem használt ( pl. örökölt ) ingatlant , vagy annak nem használt részét eladva , vagy akár kiadva magasabb bevételhez jussanak

és az ingatlanboom a lakásépítést is ösztönzi , hozzájárul az építőipar jó növekedési számaihoz

alöksz róz 2019.07.22. 10:54:33

@csüngőhasú norvégbáró: hogy igazi ostoba gyökér paraszt vagy, azt tudjuk.. de h miért gondolod h csak te személyeskedhetsz, azt nem vágom :-)

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 11:01:40

@Magyarország a Magyarok Országa:

"a magyar csalások többsége"

lakatási válság van f@szfej, a CSOK annak kell, akinek nincs lakhatása.

nem csok, nem hitel kell, tisztességes bér és lakhatás.
ezt a csutti cziggány nem akarja, stadiont akar, strómanokat akar.

remélem érted.

habitat.hu/mivel-foglalkozunk/lakhatasi-jelentesek/lakhatasi-jelentes-2018/

"A lakhatási problémák nemcsak hajléktalan embereket, Budapesttől távoli szegénytelepeken és vályogházakban élőket érintenek. Az idei jelentésben a tavalyi évhez hasonlóan azokat tekintjük lakhatási szegénységgel érintett háztartásoknak, akik megfizethetőségi, lakásminőségi és energiahatékonysági, területi, illetve jogi szempontból az átlagosnál rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetben élnek.

Egy lakásszegénységben élő háztartás a fentiek közül nagy eséllyel több csoportba is beleesik, ezért óvatos becsléseink szerint országosan 2-3 millió ember él lakásszegénységben, vagyis tapasztalja a négy lakhatási probléma valamelyikét. A lakhatási szegénység részproblémái pedig egymással összefonódva olyan ördögi kört alkotnak, amelyet lakásszegénységi csapdának nevezhetünk."

a fiatalok azért nem vállalnak gyereket, mert bizonytalanság van, nincs lové és lakhatás.
nem CSOK kell, nem csokika, staddionbáró módra.

Ma Magyarországon 1,5 millióan élnek olyan lakásban, amellyel súlyos lakásminőségi problémák vannak. Az ilyen zsúfolt, nedves lakásokban élő embereknek a legtöbb esetben nincs pénzük felújítani a lakásukat. A 4,4 millió magyarországi lakóingatlan nagyjából 80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak, azaz a magyarok többségének lakhatási költségeit és életminőségét különösen rosszul érintik az épületállomány fizikai jellemzői.

nincs pénz azon lakások karbantartására sem, amelyek tulajdonban vannak.

nincs pénz, mert orbanisztánban szar a kereset, cs9ves a nép.

lehet forgatni, de rohad az ország, a stadionok is. :D

mehet a blablabla, meg csutti cziggány istenítése, de gond van. itt is, az egészségügyben is, az oktatásban is....

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 11:03:15

@alöksz róz:

"de h miért gondolod h csak te személyeskedhetsz, azt nem vágom :-)"

mert fidesspatkány vagy, aki a nép nyomora mellett élősködne, trollkodik, mert megfizetik. mert érdeke, mert jól él a cziggány rendszeréből.

azért, te g.ci.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 11:26:26

@Magyarország a Magyarok Országa:

"ha nőnek az ingatlan árak , ezzel emelkedik a vagyonuk összértéke , ha jelzáloghitelt is vettek fel rá , a fedezet értéke"

ajaj, ismerős fidess lemez.

milyen érték te f@sszopó? ha most eladja, már használt autóból, euró befektetésből, aranyból és csirke-farhátból is kevesebb jut belőle, mint a staddioncziggány rémuralma előtt.

ugyanis a forint is rohad, a csutti cziggány óta. :D minden rohad.

alöksz róz 2019.07.22. 11:30:20

@csüngőhasú norvégbáró: ja értem.
és ha már trollkodás: te pont úgy viselkedsz, ahogy a pesti elit elképzeli a tanulatlan paraszt, ostoba, kőbunkó, rasszista jobbikost...

Magán?Véleményem? 2019.07.22. 11:31:02

@csüngőhasú norvégbáró: " ... nem az a lényeg te kis fasz, hogy mit gondolsz ... "

Az, hogy te kis kretén mit gondolsz, szintén lényegtelen. A retardált anyád biztosan mindent jobban tud, de engem nem érdekel, hogy az általad felszopott maszop vagy kurcsányita párt mit szeretne, nem különbek mint a mostani tolvaj gazember, csak még ostobák is. Csak hát gyengeelméjűséged nem ismer határokat, még értelmezni sem tudod, amit leírtam. Csak egy ostoba egylemezes demagóg vagy, ráadásul még a tű is elakadt nálad...

Ami pedig az általad vizionált lakhatási válságot illeti, az csak a te fejedben létezik, ez nem más mint hisztéria, a lakosság 10%-át sem igazán érinti.

" ... Az idei jelentésben a tavalyi évhez hasonlóan azokat tekintjük lakhatási szegénységgel érintett háztartásoknak, akik megfizethetőségi, lakásminőségi és energiahatékonysági, területi, illetve jogi szempontból az átlagosnál rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetben élnek. ... "

Minden attól függ, milyen határokat szabunk a paramétereknek. Ez egy egységes uniós szintű felmérés, azonos szinteket vizsgálnak a németek és a magyarok esetében, ezért a magyar családi házak korszerűtlensége jelentősen rontja a statisztikát..... mert ugye ez az egész "lakhatási szegénység" csak és kizárólag a statisztikában létezik... A szellemi nyomor meg a te esetedben, kis kretén köcsög.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 11:55:31

@Magán?Véleményem?:

"Az, hogy te kis kretén mit gondolsz, szintén lényegtelen."

nem beszéltem maszopról, de ne akard elfogadtatni Magyarország legkorruptabb legmocskosabb pártját azokkal, akiknek nem teccik a mocskos

stróman banánköztársaságod, a sok stadionnnal, a cziggányod kertjében lévővel együtt.

te gyomorforgató megalkuvó tolvajpárti megélhetési féreg. anyáddal együtt.

Magyarországon nemzeti lopás van, egy füstös kövér gecivel az élén.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 12:03:56

@Magán?Véleményem?:

"Ami pedig az általad vizionált lakhatási válságot illeti, az csak a te fejedben létezik, ez nem más mint hisztéria, a lakosság 10%-át sem igazán érinti."

pusztul a népesség buzikám.

-mert nincs tisztességes jövedelem, egy dübörgő gazdaságban, sem
-mert nincs lakhatás

kib@szott egyszerű problémákkal küzd az ország, a túlbonyolított FIDESS kommunikáció mellett, nincs SOROS, nincs MIGRÁNCS,

lopás van, a hétköznapi embernek, fiataloknak meg CSÓRÓSÁG.

nincs lakás, nincs jövőkép, nincs semmi, csak a fődzsipszi stadionjai és strómanjai.

te, fidestroll paraszt.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 12:34:51

index.hu/gazdasag/2019/07/19/meszaros_asvanyvizcege_autopalyalehajtot_kap_vasuti_cege_ujabb_tendert_nyert/

minden a staddion-cziggányságról szól, minden. az összes kurva haszonélvező ezért pofázik, a pénzéért.

igaz, fidesscsicskák?

atomic power 1986DucaDuca 2019.07.22. 13:19:46

Csodák csodája!

A "tisztességtelen jövedelmek, csóróság, lakhatási válság, jövőkép hiánya, a forint rohadása, a nemzeti lopások, a csapnivaló egészségügy és oktatás, egyszóval a nyomor" ellenére a 2008-10-es időszakhoz képest sokat javult Magyarország általános hangulata. Az elmúlt évtizedben a vizsgált országok közül a 9. legjobban növekvő boldogságindexe a magyar.

Ki érti ezt? Egy olyan társadalomban, amely híres a panaszkodásról, pesszimizmusról!

Happiness Country Rankings 2010-2012 : Magyarország a 110. helyen.
World Happiness Report 2018: Magyarország a 69. helyen.

photius.com/rankings/happiness_country_rankings_2012.html

s3.amazonaws.com/happiness-report/2018/WHR_web.pdf

"Megbolondultak" a magyarok?

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 13:46:46

@atomic power 1986DucaDuca:

"a 9. legjobban növekvő boldogságindexe a magyar. "

hja persze, most volt a 69., Türkmenisztán és pl. Oroszország után.

etess még a birkákat, fidesspatkány. :)

hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_list%C3%A1ja_a_boldogs%C3%A1g_index_alapj%C3%A1n

atomic power 1986DucaDuca 2019.07.22. 13:55:49

A szegénység mélységéről egy magyar embernek ritkán van valódi fogalma, hiszen egy 2 fős család havi 100.000 Ft-os jövedelemmel a világ leggazdagabb 30 százalékában foglal helyet és havi 200.000 Ft-os jövedelemmel, ami a mai nettó átlagkereset Magyarországon máris 6%-on belülre kerülhetünk.

Persze tudjuk, hogy egy átlag magyar nem dúskál a földi javakban, de nem gondolunk arra, hogy kb. 7 milliárdan szegényebbek nálunk és arra sem, hogy naponta úgy nagyjából 100 millióval nő a lélekszám a Földön, tehát ezek az arányok – pontosabban aránytalanságok – a közeljövőben aligha fognak megváltozni.

atomic power 1986DucaDuca 2019.07.22. 14:06:46

Magyarországon a háztartások pénzügyi vagyona sosem látott magasságokba, 49 934,8 milliárd forintra emelkedett.

A 49 934,8 milliárd forintból egyébként 4633 milliárd volt a készpénz és 806 milliárdot tartottak tőzsdei részvényben. Mindez azt is jelenti, hogy az idei első negyedévhez képest 300 milliárd forinttal nőtt a készpénzvagyon, míg 2016 elejéhez képest mintegy 1100 milliárddal.

A fejlődést jól jelzi, hogy 2005-ben még csak 20 528 milliárd forint volt a háztartások pénzügyi vagyona, ez azóta több mint a duplájára nőtt.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/mennyire_gazdag_az_atlag_magyar_meghokkento_uj_adatok_lattak_napvilagot.668948.html

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 14:18:29

@atomic power 1986DucaDuca:

én inkább pénztáros lölö és a NER katonák által rabolt vagyonhoz hasonlítanék, ügyesen terelsz faszfej, de minket nem érdekel Afrika "gazdagsága" mikor egy hazai stadion roma , a STRÓMANJAI ÁLTAL -is- foszt ki minket.

www.youtube.com/watch?v=Y4FAjmyQDY4

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 14:21:38

fidessférgek hozzáállása az élethez.

www.youtube.com/watch?v=qMVVzq7TBb8

:))))))))))))))))))))))))))))))

atomic power 1986DucaDuca 2019.07.22. 14:48:14

2002-2010 között 37 milliárd euró folyt el a "semmibe". Ugyanis ennyivel növekedett Magyarország államadossága. Ekkora mennyiségű pénz mellett az ország történelmének legrosszabb teljesítményét értük el. A horvátok "csak 20-27 milliárd USD kárt szenvedtek a délszláv háborúban. Mi több kárt szenvedtünk békeidőben, konjunktúrában, mint a horvátok háborüban.

Arról nem is beszélve, hogy miután 2002 után letörték a magyar gazdaság lendületét, mekkora az elmaradt haszon nagysága (több ezer milliárd forintban mérhető).

2002-2010 között a támogatások jelentős részét olyan projektekre költötték, melyek végső haszonélvezői a nyugat-európai konszernek voltak. Ezek a konszernek rendelkeztek azzal a know-how-val, a versenyképességgel és kapacitással, hogy elnyerjék a közbeszerzéseket.

Jelenleg a kormány igyekszik a pénzt az országban tartani. A cél, hogy politikailag lojális üzletemberek kezében összpontosuljon a gazdasági hatalom jellentős része, akik itthon fektetnek be a gazdaságba.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 15:04:01

@atomic power 1986DucaDuca:

"A cél, hogy politikailag lojális üzletemberek kezében összpontosuljon a gazdasági hatalom jellentős része, akik itthon fektetnek be a gazdaságba. "

pénztáros lölö magánvagyona lenne a gazdaság? abból a magánvagyonból nem pörget vissza egy centet sem, a telekomot is hitelből fizetnék.
ami egyszer a (NER) zsebében van, nem adja vissza, fekteti be, az főleg stqaddiondzsipszi pénze,

idióta. :D

ZX 2019.07.22. 15:21:36

@atomic power 1986DucaDuca: A külföldi cégek nem építettek ki hűbéri rendszert mint a neresek. Csak megfelelő szabályozás kellett volna és hipp hopp a pénz itt marad. De hát úgy nem lehet lopni.

atomic power 1986DucaDuca 2019.07.22. 15:45:58

A pénzvilág adja meg a politika alapját. Így működik a tőkés társadalom az 1640-es angol polgári forradalom óta.

A pénzvilág hatalmasai - nyílt politikai szerepet nem vállalva (talán Sorost kivéve) - a pártokba talicskával tolják a pénzt világszerte. Persze elvárásokkal. Más nem érvényesülhet, még lakájként sem. Uralják a médiát. Vagyis a pénzvilág határozza meg a politikát. A fejlett tőkés országokban ezt már több száz éve bebetonozták.

Nálunk ez még új. Aki ezt nem érti ne politizáljon. Nálunk nem alakult ki eddig nemzeti tőkés osztály. Az most van folyamatban.

A rendszerváltás után Magyarországon elsőként és a legjobban az „átállt kommunisták” értették meg ezt. Az állami és pártvagyonból sötét utakon magánvagyon lett, az újgazdagok a régi „kommunisták” voltak, és arra használták fel a pénzt, hogy éveken át új szociáldemokratákként hatalmon maradjanak.

Az utánuk felemelkedett új pártok, amelyek polgárinak, vagy konzervatívnak határozták meg magukat, meg kellett, hogy tanulják: hogyan működik a dolog. A 2002-es választásig ez még nem működött a Fidesznél. El is vesztették a választást. Az ország nagy szerencsétlenségére.

Ebből tanulva a Fidesz legfőbb politikája 2010 után: megteremteni a saját oligarcháikat.
Magyarországon célzatosan építette fel a kormány a politikailag lojális nagy üzletembereket.

A politika a hatalomról szól és ez nem az erkölcs csőszök gyülekező helye. Ha van oligarchád, akkor van hatalmad, pénzed, médiád. Ha nincs, akkor lesöpörnek a terepről és visszajönnek azok, akiket már végképp nem szeretnénk a hatalomban látni.

alöksz róz 2019.07.22. 15:46:56

@ZX: na mesélj, milyen szabályozás kellett volna szerinted?

atomic power 1986DucaDuca 2019.07.22. 15:47:06

@ZX:

Adós maradtál egy válasszal!

ZX 2019.07.22. 16:21:37

@alöksz róz: Nem is tudom. Esetleg ahogy normális országokban lenni szokott, az itt befektetett pénzre, bővítésre, miegyébre adókedvezményt vehetnek igénybe? Nem is tudom, csak találgatok... :P Mert hát a nyugati országok már csak ilyenek, náluk más idegen ország nem fektet be és talicskázza haza a pénzt ugye?

ZX 2019.07.22. 16:26:46

@atomic power 1986DucaDuca: "A rendszerváltás után Magyarországon elsőként és a legjobban az „átállt kommunisták” értették meg ezt. Az állami és pártvagyonból sötét utakon magánvagyon lett, az újgazdagok a régi „kommunisták” voltak, és arra használták fel a pénzt, hogy éveken át új szociáldemokratákként hatalmon maradjanak.

Az utánuk felemelkedett új pártok, amelyek polgárinak, vagy konzervatívnak határozták meg magukat, meg kellett, hogy tanulják: hogyan működik a dolog. A 2002-es választásig ez még nem működött a Fidesznél. El is vesztették a választást. Az ország nagy szerencsétlenségére."

Jól átcseszték a fejed. A komcsikat keresd a fideszen belül. Nem kell sokat keresgélni elárulom.

Vitéz Nagyuram 2019.07.22. 16:30:59

@csüngőhasú norvégbáró: " nem csok, nem hitel kell, tisztességes bér és lakhatás. "

a bérek jelenleg is szépen emelkednek

sokak szerint még túlzott mértékben is : www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/problemat-okozhatnak-meg-az-emelkedo-berek-1429660/

ami meg az ingatlanárakat / lakhatást illeti :

próbálj meg akár egy kis lakást venni londonban , akár ottani átlagfizetésből , hitel nélkül

ha sikerült , akkor gyere vissza pofázni

alöksz róz 2019.07.22. 16:31:53

@ZX: jelszavakat könnyű kiabálni, papám

Vitéz Nagyuram 2019.07.22. 16:32:27

@csüngőhasú norvégbáró: " a fiatalok azért nem vállalnak gyereket, mert bizonytalanság van, nincs lové és lakhatás. "

hát ha valóban ezért , akkor erre pont jó a csok meg a babaváró

pont ezeket a problémákat tudja kezelni . . .

atomic power 1986DucaDuca 2019.07.22. 16:32:56

@ZX:

Ha nem vetted volna észre idézőjelesen írtam!

ZX 2019.07.22. 16:59:23

@Magyarország a Magyarok Országa: index.hu/gazdasag/2019/07/18/megtorpant_az_erdeklodes_a_babavaro_hitel_utan/

Tán mert az amúgy is magasabb jövedelemmel rendelkezőknek találták ki? Az alacsonyabb keresetűeknek sem a csok sem a babaváró nem segítség.

Vitéz Nagyuram 2019.07.22. 17:13:20

@ZX: " Az alacsonyabb keresetűeknek sem a csok sem a babaváró nem segítség. "

mihez képest alacsonyabb keresetűeknek ?

az a cikked szerinti 5 % , aki minimálbér alatt keres ( nem tudom hogyan ) , az egyelőre valóban ne gondoljon a családalapításra

a kormány nem a " brazil " megélhetési gyermekgyártást akarja támogatni

előbb legyen egy tisztességes szakmája , hogy ne élősködjön a társadalmon , hanem el tudja tartani magát

fiatalon ( családalapítási korban ) , " munkaerőhiányos " gazdaságban ennek nem kellene teljesíthetetlen elvárásnak lennie

az pedig a te cikkedben szerepel , hogy 6 pénzintézet már átlag alatti , 150 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkező igénylőkkel is foglalkozik

ez azért még messze nem a " tehetős " kategória

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 17:35:22

@Magyarország a Magyarok Országa:

"hát ha valóban ezért , akkor erre pont jó a csok meg a babaváró"

nem, erre való a tisztességes BÉR, nem a hitel, a sunyi rögközkötés, és 3 gyerek vállalása, melyek felnevelésének kölségéhez (majd lakhatása) képest a CSOK (hitel) lófasz!

2000 es évek előtt volt bérlakás, volt gyerekvállalási kedv is, most staddioncziggányság van, erre épeszű nem szül.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 17:43:00

@Magyarország a Magyarok Országa:

"próbálj meg akár egy kis lakást venni Londonban , akár ottani átlagfizetésből , hitel nélkül"

hogy jön ide London te barom állat? London lakossága közel 9 millió fő, ami majdnem Magyarország, hogy jön ide?

Nagy Britannia lakosságának átlagkeresete nem magyar, nem is érdekel minket, mert ők ott, mi itt élünk, nekünk van CSUTTI CZIGGÁNYUNK, nekik nincs, az ő vezérük nem épít ész nélkül STADIONOKAT meg KISVASUTAT a városkájába, és nem játssza át a haverjainak az EU támogatásokat, pont ezért is lépnek ki, nem óhajtanak olyan tróger bagázsnak fizetni, mint mi, a parazita államok.

Továbbá arról van szó, hogy a magyarországi ingatlanárakat nem KÁDÁR baszta haza, hanem a redvás fidesz.

kezdődött a QUAESTOR balhéval, megmozdult a pénz, jött a negatív kamat, a letelepedési kötvényesek ingatlanvásárlása, a szar forint, az RBnB, és ment a mani a lakáspiacra, aztán a barom jött a CSOK al, ami csak új lakásra volt jó, tehát

tovább verte fel az árakat, ugyanis a kormányközeli építőipari cégek, vállalkozások, haverok.... pont a CSOK összegével -és még többel is- már is emelték az új ingatlanok árait.

A CSOK NEM VOLT MÁS, MINT A HAVERI CÉGEK KITÖMÉSI ÁLLAMI PÉNZZEL.

TI FIDESS TETVEK!!!!!!!!

és, AZ INGATLANÁR azóta is emelkedik tovább, A SZAR FORINT, A KISZÁMÍTHATATLANSÁG, A 0 KÖZELI HOZAMOK MIATT.

igen, a stadioncziggány politikája itt is, kiváló. :D

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 17:48:40

@ZX:

"Az alacsonyabb keresetűeknek sem a csok sem a babaváró nem segítség. "

dehogynem, hiszen ha megvan a csok, megvan a kégli, utána 3 gyerek felnevelése és elengedése az életbe, már aprópénz.... :D majd ők is laknak 40 éves korukig a csok BÖRTÖNBEN, barmok.

a főcziggány logikája szerint.... ők azért zsákolnak ész nélkül.

alöksz róz 2019.07.22. 17:53:53

@csüngőhasú norvégbáró: amiket írsz, azok a rendszerváltás óta nincsenek :-)
hozzuk vissza a szocializmust, szeretnéd?

alöksz róz 2019.07.22. 18:02:32

@csüngőhasú norvégbáró: aggyon az állam a prolinak ingyen lakást, olcsó kenyeret :-)

Vitéz Nagyuram 2019.07.22. 18:07:01

@csüngőhasú norvégbáró: " erre való a tisztességes BÉR "

van béremelkedés , kifejezetten dinamikus

mi több a gazdaság szereplői pont arra panaszkodnak , hogy túl GYORSAN nőnek a bérek

nem olvastad a belinkelt cikket , apukám ?

" A közelgő globális gazdasági lassulás mellett a termelékenységet messze meghaladó magyarországi béremelkedési ütem versenyképességi hátrányt okozhat –hívta fel a figyelmet Sinkó Ottó a Videoton társ-vezérigazgatója . . .

Megjegyezte továbbá, hogy az évről évre „tizenszázalékokkal növekvő” béremelési mértéket nem lehet sokáig fenntartani. "

ez tehát a helyzet , amit meg te nyomsz , az a tömény demagógia

Vitéz Nagyuram 2019.07.22. 18:12:12

@csüngőhasú norvégbáró: " hogy jön ide London te barom állat? "

mint összehasonlítási alap , bunkókám

a magyar családok ( pláne a csokkal , családi adókedvezménnyel segítve ) még mindig hamarabb vesznek lakást a keresményükből , mint az ottaniak !

sőt , mondok más példát , németországból ( deutsche welle ) :

" First-time buyers crowded out of booming German housing market

With rising prices, a crowded rental market and low interest rates, it now makes sense to buy rather than rent a property. First-time home ownership is, however, falling because young people can't afford it. "

és ott még csok sincs . . .

Vitéz Nagyuram 2019.07.22. 18:16:22

@csüngőhasú norvégbáró: " magyarországi ingatlanárakat nem KÁDÁR baszta haza "

valóban nem , kádár alatt a lakásigénylést az állam irányította

ha jó káder volt valaki , könnyebb volt jó lakáshoz jutni , bagóért adták a hitelt is

a gazdaság teljesítőképessége nem szabott határt a fogyasztás növelésének

mert utóbbi az ÁLLAM által felvett hitelből történt

ezt , meg a gyurcsányod országlását nyőgjük azóta is a magas államadóssággal

források :

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/problemat-okozhatnak-meg-az-emelkedo-berek-1429660/

m.dw.com/en/first-time-buyers-crowded-out-of-booming-german-housing-market/a-48387287-0

www.google.com/amp/s/www.portfolio.hu/gazdasag/igy-keletkezett-a-magyar-allamadossag.225866.html%3famp

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 18:16:45

@alöksz róz:

"hozzuk vissza a szocializmust, szeretnéd? "

miért ne? ez a rendszer jó a fidess szerviliseknek, azaz neked. a szocializmusban éltek az emberek, most robot és halál. a NER külön kaszt, azok érdeke a mostani rendszer fenntartása, a nép kiszipolyozása, a lopás.

te hoznád vissza a szocializmust, nagy hatalmú oligarcha arc?

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 18:21:42

@Magyarország a Magyarok Országa:

inkább élnék Németországban, mint itt, a csutti staddion cziggányságban, bunkókám.

index.hu/belfold/2019/07/22/nagyszabasu_epitkezes_folyik_az_orban-majorsagban/

"A képviselő a végén megjegyezte, hogy a nyilvános cégadatokból amúgy látszik: Mészáros Lőrinc idén előre kifizette a hátralevő bérleti díjat és „távozott” – persze valójában eddig sem volt ott. Mindenesetre időközben megvette az Orbán-uradalom szomszédjában fekvő golfklubot és a hozzá tartozó kastélyt. "

antiinternáci 2019.07.22. 18:22:46

@atomic power 1986DucaDuca:

A szadeszmp 43 évet uralkodott 90-ig, illetve utána 90-98-ig és 2002-2010ig. Tehát összesen 55 év ment veszendőbe az ország életéből, csak anyagi téren. Ez alatt alatt mai értéken számolva értéken több százezer milliárdos kárt okoztak. Részben ellopták, meg kihorkászták aktatáskában (mint Horn) Moszkvába a kommunista felforgatás finanszírozására. Másrészt pedig elherdálták, baromságokra, pl. vas és acél országa, Olefin program, Eocén program, a gazdaságot mélygyasztó Bokros-csomag, a Gyurcsány-dúlás, stb...

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 18:25:04

@Magyarország a Magyarok Országa:

"A közelgő globális gazdasági lassulás mellett a termelékenységet messze meghaladó magyarországi béremelkedési ütem versenyképességi hátrányt okozhat"

saját magad ütöd hülyegyerek.. :D mindeközben magyaroszágon már nyugati árakat, lassan lakásárakat tapasztalhatunk.

Vitéz Nagyuram 2019.07.22. 18:28:49

@csüngőhasú norvégbáró: miért ütném magamat , hülye gyerek

te sivalkodsz itt , hogy nincs tisztességes bér

miközben , ahogy a cikkben is láthatod , a gazdsaság szereplői pont azért sírnak

mert szerintük már a mostani , kétszámjegyű bér növekedés is túl sok

a versenyképesség romlásához vezethet

a te ( demagóg ) állításod és sinkó ottóé nem lehet egyszerre igaz

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 18:31:27

7,3 milliárd forint a Microsoft Magyarország korrupciós büntetése

"A vád szerint a Microsoft Magyarország 2013 és 2015 között legalább 14,6 millió dollár illetéktelen nyereséghez jutott azáltal, hogy trükközve adtak el szoftverlicenceket a magyar kormányzati szerveknek. A hazai leányvállalat azt jelentette a Microsoft központja felé, hogy csak komoly kedvezményekkel tud eladni licenceket, ám ez a kedvezmény már nem jutott el a megrendelőkhöz, hanem ebből fizették ki a kenőpénzeket a magyar hivatalnokoknak."

2013 ban már bőven a csutti staddion cziggány hivatalnokai verték zsebre a lét. MEGINT. :D

nyilván nem a kormányhivatalokban szopó, alulfizetett droidokról van szó.........

index.hu/techtud/2019/07/22/7_3_milliard_forint_a_microsoft_magyarorszag_korrupcios_buntetese/

alöksz róz 2019.07.22. 18:32:17

@csüngőhasú norvégbáró: "a szocializmusban éltek az emberek, most robot és halál." - hülyeség. akkor is ugyanúgy robot és halál volt a dolgozók sorsa. csak akkor sokkal alacsonyabban voltak az igények.
az egyéni esélyeid sokkal jobbak most, hogy kitörj ebből...vállalkozhatsz stb

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 18:33:54

@Magyarország a Magyarok Országa:

"mert szerintük már a mostani , kétszámjegyű bér növekedés is túl sok a versenyképesség romlásához vezethet"

a bér sok, de a 30 40 milliós lakásár nem. ami 10 volt 5 éve....

ennyit a fidess által beharangozott száguldozó gazdaságról. :D

ugye látod, hogy folyamatosan magad gyalázod :D tényleg ennyire ostoba vagy?

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 18:36:10

@alöksz róz:

"hülyeség. akkor is ugyanúgy robot és halál volt a dolgozók sorsa."

ezt megetetheted a kölyködddel, ha van, ha megszánt egy nő.

a cucializmusba aki akar, szarrá fusizta magát, és megvolt a balatoni nyaraló a budai telek mellé.

megnyugtatlak....

ha most vállalkozol, jól megy, holnap már a nyakadon a fidess nemzeti NAV.
és ott lesz a filléres vételi ajánlat is, vagy adod, vagy kivégeznek.

antiinternáci 2019.07.22. 18:36:27

@alöksz róz:

Vagyis alapjövedelmet...
Ez az, amit a különböző bolsevisták nagy pofával nyomtak. Csak azt felejtették el mindig közölni, hogy a fedezete az adók drasztikus emelése adná. Tehát a kommunisták szokásuk szerint megint azt a lovat ütnék, amekyik húz. További adókkal terhelnék azt a réteget, amelyik már amúgy is irdatlanul sokat fizet be az improduktív keresőképes korúak és állapotúak eltartásába, egészségügyi, oktatási, és gyakran nyugellátásába.

atomic power 1986DucaDuca 2019.07.22. 18:37:19

@antiinternáci:

"Tehát összesen 55 év ment veszendőbe az ország életéből, csak anyagi téren."

De azért van képük a 2010 utáni makrogazdasági eredményeket letagadni, lebecsülni és olyan országokkal összevetni Magyarországot, ahol nem folyt ekkora dúlás.

antiinternáci 2019.07.22. 18:37:48

@ZX:

"Az állami és pártvagyonból sötét utakon magánvagyon lett, az újgazdagok a régi „kommunisták” voltak, és arra használták fel a pénzt, hogy éveken át új szociáldemokratákként hatalmon maradjanak."

Pl. Gyurcsány.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 18:39:21

@atomic power 1986DucaDuca:

"2010 utáni makrogazdasági eredményeket letagadni, "

a másik fidesstroll tollából:

""mert szerintük már a mostani , kétszámjegyű bér növekedés is túl sok a versenyképesség romlásához vezethet"

akkor hol a pitsában a teljesítmény????????????? hol a gazdasági növekedés, hol a lovééééééééééééé?

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.22. 18:40:38

@antiinternáci:

""Az állami és pártvagyonból sötét utakon magánvagyon lett, az újgazdagok a régi „kommunisták” voltak, és arra használták fel a pénzt, hogy éveken át új szociáldemokratákként hatalmon maradjanak."

Pl. Gyurcsány. "

most a nemzeti vagyonból lesz magánvagyon, pl. a csutti zsebében csengő........

tényleg jobb a helyzet.

Vitéz Nagyuram 2019.07.22. 18:42:03

@csüngőhasú norvégbáró: " a bér sok, de a 30 40 milliós lakásár nem. ami 10 volt 5 éve.... "

a magasabb és növekvő árak a nagyobb gazdssàgi dinamizmust , élénkülő ingatlanpiaci keresletet mutatják

ez jó az építőiparnak , jó a lakástulajdonosoknak ( akár kiadni , akár eladni , akár jelzáloghitellel terhelni szeretnék a lakást )

és azon ne csodálkozzon senki , hogy a válság idején tapasztalható mélypontról felfelé mozdultak el az árak

Vitéz Nagyuram 2019.07.22. 18:45:01

@csüngőhasú norvégbáró: " hol a gazdasági növekedés " ?

lemaradtál erről is ?

www.google.com/amp/s/www.portfolio.hu/gazdasag/felrobbant-a-magyar-gazdasag-mindenkit-megeloztunk-europaban.324269.html%3famp

esetleg a dk - s brossúrák mellett a gazdssági lapokat is olvassad

akkor nem fogsz a legfontosabb , legközismertebb hírekről is lemaradni

atomic power 1986DucaDuca 2019.07.22. 19:01:14

Hol a teljesítmény?

2013-tól 2019 végéig 52%-kal nőnek a nettó reálbérek.
Régiós összevetésben tavaly Magyarország az élmezőnyben járt a béremelkedés tekintetében.

2021-re eltűnhet a nettó külső adósságunk.
Az alacsony költségvetési hiánynak köszönhetően akár 60 százalék alá is eshet az Eximbankkal kiigazított GDP arányos államadósság.

Tavaly 4,9 százalékkal növekedett a magyar gazdaság, ezzel szemben a munkaerőállomány csupán 1,2 százalékkal bővült. Idén is hasonló mértékű lehet a dolgozók számának a bővülése, miközben 4,7 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság. A különbség a versenyképesség javulásának a következménye, ami egyébként látható a kiskereskedelemben, az építőiparban, az iparban, és a vendéglátásban is.

alöksz róz 2019.07.22. 19:10:57

@csüngőhasú norvégbáró: most is fusizhatsz, túlórázhatsz... és kb ugyanolyan elérhetetlen volt az akkori átlagembernek a balatoni nyaraló mint most neked.

alöksz róz 2019.07.22. 19:22:13

@antiinternáci: jogos.
de idővel mindenképpen szükség lesz alapjövedelemre, még ha nem is az elborult LÉT mintájára

antiinternáci 2019.07.22. 21:33:38

@atomic power 1986DucaDuca:

Haggyd mán! Mit győzködöd itt, hogy így a Zorbán, meg úgy a Zorbán.... És igaza is van, hiszen az LQró alatt minden segédmunkás Lamboeghinivel járt, és a kericsapból is dollár folyt. Ha, nem.

antiinternáci 2019.07.22. 22:03:13

@alöksz róz:

Mire gondolsz az alapjövedelem terén? A nyugdíjkassza kimerülésére?

Nekünk még rengeteg dolgunk van anbak terén, ahol a közteherviselésbe bevonhatókat kell munkára bírni/munkára tanítani.
A Fidesz kormányzásának egyik fő érdeme a rengeteg potyautas, a közből élő, de egyébként nem munkaképtelen réteg munkára késztetése.
A milliónyi kamu munkanélküli, kamu rokkantnyugdíjas irdatlan terhet jelentett az országnak. Persze a bolsevisták ezeket folyamatosan uszítják, és az ígérgetik nekik, hogy lehet majd élősködni megint, csak szavazzanak rájuk...

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.23. 09:01:33

@atomic power 1986DucaDuca:

Magyarország az utolsó 4 ben van bérek tekintetében az EU ban, kicsit gyalázatos, a régi vidám barakk. inkább a legmocskosabb banánköztársaság fidess módra.

static.alon.hu/al/2019/02/tn4-minimalber2019-minimalberazeu-ban.jpg

a nettó minimálbér 99.065 ft, amiből éhen dögleni se lehet.

ez a főcziggány érdeme. :D a majdnem utolsó hely és egy szánalmas minimálbér, mert többre a gazdaság NEM képes. :D

hiába ugatsz, harmatos.

Vitéz Nagyuram 2019.07.23. 09:31:22

@csüngőhasú norvégbáró: szintben nem állunk annyira jól, mert a 2002-2010 közötti rezsim mindent lerohasztott

növekedésben viszont nem állunk rosszul se a gdp , se a bérek tekintetében

itt vannak az eredmények , cáfold meg , ha tudod , de ne stadionczigányozással meg strómanozással , hanem ADATOKKAL

m.portfolio.hu/gazdasag/adozas/a-magyar-gazdasagpolitika-jovojenek-7-uj-pillere.331143.html

a minimálbér pedig csak egy adminisztratív alsó korlát , ami csak a képzetlen dolgozók esetében releváns , ha túl magas , akkor őket senkinek nem éri meg foglalkoztatni

és mehetnének közmunkára – annál a szerény de tisztes minimálbérért a valódi munka még mindig jobb

antiinternáci 2019.07.24. 10:29:27

@alöksz róz:

"az egyéni esélyeid sokkal jobbak most, hogy kitörj ebből...vállalkozhatsz stb"

Szerintem előbb tudsz megtanítani egy krokodilt késsel-villával enni, mint a lumpenprolikat a legegyszerűbb valóság megértésére.
süti beállítások módosítása