B1 blogcsalád



Orbán államosítja a tudományt - Rákosi legnagyobb örömére

2019. július 02. - ashwood

felcsut-1024x576.jpgNincs logikus magyarázat az akadámiai struktúra szétverésére - csak hatalmi, politikai indokok. Senki ne gondolja egyetlen pillanatig sem, hogy ettől jobb lesz az országnak - csak Orbán csicskáinak jut több konc.

“Egészen biztosan nem akarjuk azt, hogy az Akadémiáról a kutatóintézetek – ahogy ez egyébként más országokban esetleg megtörtént – leválasztásra kerüljenek” – mondta Palkovics László nem egész egy évvel ezelőtt. Igaz, akkor még azért hazudott a miniszter, mert úgy tűnt: van esély a kutatók félrevezetésére és saját beleegyezésüket adják az Akadémia kiheréléséhez.

Aztán észrevették a csapdát, kitisztult a kép: a kormány politikai ereje birtokában azt tesz, amihez épp kedve van. Ehhez nekik nem kell asszisztálni.

A kormány pedig a viccbeli farkashoz hasonlóan, akkor is legyalázta a a kutatókat, ha volt rajtuk sapka, ha nem.

Merthogy átláthatóvá kell ugye tenni az MTA költségvetését - ez pedig nem megy máshogy, minthogy a kormány maga nyúlja le az adóforintokat. Máskülönben még el kellene olvasni az MTA minden évben elkészített és az állami szervek által ellenőrzött költségvetési jelentését, amely - igaz, jó sok oldalon - de fillérre beszámol a költségvetési támogatások sorsáról.

No és hatékonyabbá is kell tenni a kutatóhálózatok működését. Akkor is, ha a kormány saját átvilágítása jutott arra a következtetésre, hogy Európában az egyik legszínvonalasabb és hatékonyabb a jelenlegi rendszer.

De biztosak lehetünk abban, hogy Mészáros Lőrinc az eddiginél sokkal hatékonyabban üzemelteti majd az Akadémiát. De az akadémiai ingatlanokat biztosan. Bár lehet, hogy ehhez már Tiborcz kell majd - annyi szállodát, üdülőt, épületet einstandolt a kabinet hirtelenjében.

Csak halkan kérdezzük: elfogytak a vadászkastélyok, hogy szegény Tiborcznak már a kutatók feje fölül kell elvinni a tetőt?

És ez még mindig a jobb olvasata a történéseknek. Mert félő: nem az inagtlanvagyon kell igazán Orbánnak, hanem a tudomány támogatása illiberális rendszeréhez. Ilyet pedig láttunk már: elvégre a tudósok feladata a tudományos szocializmus megalapozása volt évtizedekig. Az aztán komoly eredményeket hozott.

Ahogy most sem érdemes arra számítani, hogy a NER-t megtámogató “tudományos” kutatások előrébb viszik majd az országot egy centivel is. Sőt, inkább vissza.

És Rákosi elégedetten kacsint Orbánra.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1414922976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.07.04. 16:27:52

@Attilajukkaja: ""A masik oldal mginiszterelnokei egy ciklust nem vittek vegig, nem 3-4et."
Talán mert egy választást sem csaltak el úgy, mint Orbán. Vagy mert hittek a demokráciában."
Az megvan, hogy a szocik által a Vörös Hadsereg árnyékában 1990-ben megalkotott választási rendszer annyira balra húzott, hogy az AB alkotmányellenesnek minősítette már pár évvel utána Sólyom elnöklete alatt és ez így maradt 2010-ig. Orbánék ezen az elképesztően lejtős /Az ő szempontjukból emelkedős!/ pályán szereztek kétharmadot 2010-ben.
Szóval elvtársék nagyon hisznek a demokráciában :-) !

ZX 2019.07.04. 16:29:55

@Tényelek: Akik csődbe vitték az országot már rég nincsenek sehol a gyurcsi kivételével. Sőt, közülük egyesek pont a geci körül tűntek fel.

2019.07.04. 16:30:05

@ZX: Ha kinevezném magam vezérnek az diktatúra lenne, de én a demokrácia híve vagyok!

ZX 2019.07.04. 16:34:09

@Tényelek: Ha annyira a demokrácia híve vagy miért a geci mellett kardoskodsz?

2019.07.04. 16:37:39

@ZX: Erről írtam fentebb, hogy az Átcsomagoló Művekben hozzák a döntéseket. Soha nem gondoltam, hogy Gyurcsány meg a többi annyira hülye, hogy ne tudná, nem jó olyan döbbenetesen eladósodni, ahogy azt megcsinálták már kétszer is + az összes állami vagyon elkótyavetyélése. Az ez által elért kiszolgáltatott társadalmi helyzetből a megbízók profitálnak, a Gyurcsány féléknek meg odadobban pár milliárdot, hogy vegyen magának saját homokozót.
Bocsi a forrás miatt, az eredeti Hetek cikket, ami még részletesebb, most nem dobta fel a kereső!
www.magyartudat.com/john-christensen-magyarorszagot-kiraboltak-itt-vannak-a-tenyek/

2019.07.04. 16:41:11

@ZX: "Ha annyira a demokrácia híve vagy miért a geci mellett kardoskodsz? "
Témák és elvek mellett "kardoskodok", ha egybeesik Orbán elképzelésével az a "véletlen" műve.
Az viszont tény, hogy ha nagyon kardoskodni akarnék egy politikai vezető mellett, akkor olyat nem találnék.

6.Lenin 2019.07.04. 16:42:12

@harakiri:

Ez a te elfogult véleményed, érdektelen. Mondd el te miként képzelnéd, a többit bízd rám.

Miért szeretnéd, hogy megértselek, ha eleve hülyének nézel? Mire alapozod, hiszen eddig semmit, semmiről se beszéltünk meg. És szerintem ahány támogató, közel annyi vélemény, ok lehetséges. Anélkül megítélni másokat, hogy beszéltél volna velük, ki, miért is támogat vaklakit nem éppen ..............na, mind1.

Ha hasonlóképpen ítélkeznék-általánosítva- a DK-t támogatók felett, talán inkább egy elmeorvossal lenne értelme azt megbeszélnem. És hasonlóan lehetne a többi párt támogatói felett is, de ez a része számomra érdektelen.

jogom van azokat támogatnom, akiket jónak látok, és addig, amíg nem találok jobbakat, ragaszkodnom is hozzá, a többi véleményt megy nagy ívben, a legrosszabb esetben.
Te rossznak látod a jelenlegi kormányt, jogod van hozzá. Támogass olyanokat, akikben fantáziát látsz, ez a te dolgod, jogod.
Aki meg megnyeri a választásokat, az kormányozhat addig, míg nem valamilyen másik társaság nyer.

Szerintem egyetlen elfogadható út létezik, jobbat kínálni, és megbízni a választókban, hogy képesek azt el is fogadni.
Ha nem fogadják el, nem biztos, hogy ők a hülyék.
Szerintem.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.04. 16:50:55

@Tényelek: "választási rendszer annyira balra húzott"

Aha. Orvos látott már?

"pályán szereztek kétharmadot 2010-ben"

Elkúróék ellen egy üres öltöny is nyert volna.

ZX 2019.07.04. 16:51:44

@Tényelek: Azt ugye tudod ki vette fel eddig a legnagyobb hitelt? Igen, a geci, pedig ő még einstandolt 3.000 milliárd Ft-ot is. Ne gyere nekem azzal, hogy a GDP arányos adósság csökkent, mert már leírtam 100x, hogy mindenki feldughatja magának a gdp arányt amikor jön egy válság és a GDP bezuhan.

2019.07.04. 17:00:05

@ZX: "Azt ugye tudod ki vette fel eddig a legnagyobb hitelt? Igen, a geci, "
Nekem viszont még sohasem sikerült megtalálnom ennek az állításnak az alátámasztását, sőt ...
www.akk.hu/hu

Ben Franklin 2019.07.04. 17:04:05

@ZX: biztos ezert van az euro bevezetes es minden befektetoi ajanlas a gdp aranyoshoz kotve

Attilajukkaja 2019.07.04. 17:06:23

@6.Lenin:
"Még kérded? 10 éve jár a pofátok minden eredmény nélkül, nálatok nagyobb birkák nem léteznek."
Először is kérlek, hogy ne gorombáskodj velem, mert én sem szoktam veled. Köszönöm.
Sajnos nem értem, mi nálad a birka definíciója. Mert lehet, hogy mi "pofázunk", de nem kullogunk a szakadékba egyik vezérkos után sem. Ez a Fidesz hívők jellemzője.

"attól soha nem lesztek jobbak, hogy másokat lebecsültök."
Igaz. De miért gondolod, hogy ti jobbak lesztek ugyanettől?

"Nektek kéne jobbat kínálni"
Kínálunk is. Kár, hogy a Rogán-Habony diktatúra nem engedi, hogy az emberek ezt megismerjék.

"A bukott, alkalmatlan faszkalapok is már unalmasak. Amikor kiderül róluk, hogy alkalmatlan balfácánok, elkezdik játszani a megvilágosodottat. Ez is unalmas már."
Kiről beszélsz?

"Valami megvalósítható, elfogadható nem jut eszetekbe? Jó lenne már tényleg választani a jó, és jobb között."
Valóban, de ehhez el kellene először kergetni az Orbán maffiát, mert a basáskodásuk alatt senki nem kaphat szót. Se a Parlamentben, sem az utcán.

Attilajukkaja 2019.07.04. 17:11:14

@Tényelek:
"Az megvan, hogy a szocik által a Vörös Hadsereg árnyékában 1990-ben megalkotott választási rendszer annyira balra húzott, hogy az AB alkotmányellenesnek minősítette már pár évvel utána Sólyom elnöklete alatt és ez így maradt 2010-ig."
Nincs meg, de Hál' Istennek akkor még működött a demokrácia és Sólyom tudta korrigálni a hibát.

"Orbánék ezen az elképesztően lejtős /Az ő szempontjukból emelkedős!/ pályán szereztek kétharmadot 2010-ben.
Szóval elvtársék nagyon hisznek a demokráciában :-) !"
Orbán viszont gyűlöli. Valóban ez a jó út a XXI. századi Európában?
Amúgy nem tudom, a szocik mit csaltak el a választásoknál. Mire gondolsz?

2019.07.04. 17:12:24

@ZX: "és, hogy 2019-es adatod is legyen
index.hu/gazdasag/2019/05/17/mnb_allamadossag/"
Hogy még ennél is frissebb adatai is legyenek, nagy valószínűséggel jelen pillanatban több, mint 1000 milliárd forinttal nőt az államadósság a lakossági állampapírok kiszórásával, .. ami majd év végére le fog menni több, mint ennyivel, mert el kezdik cserélgetni a bent lévő adóssággal.
Engem nem érdekel a hülye propaganda, szeretem a tényeket vizsgálni, az index cikke propaganda!

2019.07.04. 17:16:21

@Attilajukkaja: "Nincs meg, de Hál' Istennek akkor még működött a demokrácia és Sólyom tudta korrigálni a hibát."
:-) :-)
Na ettől esnek hanyatt azok, akik gondolkodnak is, ..
Az megvan, hogy azt is írtam, hogy hiába lett jogilag alkotmányellenes, ennek ellenére nem változtattak rajta, mert hát miért is változtattak volna, amikor ők csinálták saját maguknak!
2011-ben állt helyre az alkotmányos állapot!

2019.07.04. 17:23:21

@Attilajukkaja: "Amúgy nem tudom, a szocik mit csaltak el a választásoknál. Mire gondolsz? "
A tutira jobbos körzetekben 3-5 ször annyi ember élt, mint a biztos balos körzetekben, tehát 3-4 jobbos szavazó szavazata ért egy balos szavazatot /pl. Budapest belső kerületek - Sopron/ ezért volt alkotmányellenes.
Az AB az első Orbán kormány idején állapította meg az jogsértést, de az ellenzék nem volt partner a változtatásban és mivel kétharmad kellett volna hozzá ezért úgy maradt.
2002-2010 között meg már fel sem merült, hogy változtassanak rajta a balliberális pártok, minden választás törvénysértő módon ment le.
Az első jogtiszta választás Magyarországon 1945 után 2014-ben volt.

6.Lenin 2019.07.04. 17:32:13

@Attilajukkaja:

Kergesd el az Orbán maffiát, ki a fenét érdekel ez, ha egy jobb jönne, DE A VÁLASZTÓK SZERINT, és nem agyalágyult önjelölt zsenik szerint.
Olyan nehéz ezt felfogni?

A többi süket rizsa, és már nagyon unom.

"mert a basáskodásuk alatt senki nem kaphat szót. Se a Parlamentben, sem az utcán. "

Te hol élsz, pincében, valahol Afrikában?

Attilajukkaja 2019.07.04. 17:37:48

@Tényelek:
"2011-ben állt helyre az alkotmányos állapot!"
Tényleg? Hogyan? És arról az Akotmányról van szó, amit a Fidesz azonnal eltörölt?

"A tutira jobbos körzetekben 3-5 ször annyi ember élt, mint a biztos balos körzetekben, tehát 3-4 jobbos szavazó szavazata ért egy balos szavazatot /pl. Budapest belső kerületek - Sopron/ ezért volt alkotmányellenes."
He? Ez nem magyarázat. :o))))) Mi volt alkotmányellenes?

"Az AB az első Orbán kormány idején állapította meg az jogsértést, de az ellenzék nem volt partner a változtatásban és mivel két
harmad kellett volna hozzá ezért úgy maradt."
Van erre valami linked? Mert így ez csak a te feltételezésed.

"2002-2010 között meg már fel sem merült, hogy változtassanak rajta a balliberális pártok, minden választás törvénysértő módon ment le."
He?

"Az első jogtiszta választás Magyarországon 1945 után 2014-ben volt."
Az szerintem is jogtiszta volt még. De nem az első!!!!!!!!!!!!!

Attilajukkaja 2019.07.04. 17:44:12

@6.Lenin:
"Kergesd el az Orbán maffiát"
www.youtube.com/watch?v=OpByiWt4VK0

"ki a fenét érdekel ez, ha egy jobb jönne, DE A VÁLASZTÓK SZERINT, és nem agyalágyult önjelölt zsenik szerint."
Én is ezt mondom! De ennél CSAK jobb jöhet.

"A többi süket rizsa, és már nagyon unom."
Vagyis kifogytál az érvekből.

"Te hol élsz, pincében, valahol Afrikában?"
Ezt miért kérded? Talán van szava az ellenzéknek a Parlamentben? Ha valami közérdekű problémát vetnek be, a Fidesz összekakilja magát és el sem meri engedni a képviselőit az ülésre. Szégyen!

Ben Franklin 2019.07.04. 17:52:22

@Attilajukkaja: kozerdeku problema pl. sipos rabszolgatorveny

6.Lenin 2019.07.04. 17:54:59

@Attilajukkaja:

Kit érdekelne a Parlament, ha az utcán milliók követelnék a kormány távozását?
Tényleg nem érted?

A VÁLASZTÓKNAK KELL DÖNTENI, nem agyalágyult önjelölt zseniknek.

Hány választás volt 2006 ősze óta? Kik nyerték?

Milyen érvekből fogytam ki? Te tényleg nem érted az egészet?
Unalmas vagy már.

Attilajukkaja 2019.07.04. 18:02:56

@Ben Franklin:
"kozerdeku problema pl. sipos rabszolgatorveny"
OK. Mi az?

@6.Lenin:
"Kit érdekelne a Parlament, ha az utcán milliók követelnék a kormány távozását?
Tényleg nem érted?"
Megkérdőjelezed Magyarország parlamentáris rendszerét és engem kérdezel, hogy mit nem értek???????????????????

"Hány választás volt 2006 ősze óta? Kik nyerték?"
2006-ban? Nem tudom. De először az MSzP, aztán a Fidesz.

"Unalmas vagy már"
Feladod? Hiszen nem tudsz már mit mondani.

taga.20 2019.07.04. 18:11:13

@Ben Franklin: te honnan a kurvaanyádból másztál elő szardarab?

6.Lenin 2019.07.04. 18:32:59

@Attilajukkaja:

"Feladod? Hiszen nem tudsz már mit mondani. "

Bocs, de gyógypedagógusi képesítésem az még nincs, de, ha így megy, kénytelen leszek továbbképezni magam ebben a szakágban is.

2019.07.04. 18:43:13

@Attilajukkaja: ""A tutira jobbos körzetekben 3-5 ször annyi ember élt, mint a biztos balos körzetekben, tehát 3-4 jobbos szavazó szavazata ért egy balos szavazatot /pl. Budapest belső kerületek - Sopron/ ezért volt alkotmányellenes."
He? Ez nem magyarázat. :o))))) Mi volt alkotmányellenes?"
Ha az nem magyarázat, hogy a jobboldali politikai oldalra szavazónak a szavazta csak harmadát éri, mint a balliberális oldal szavazóé, akkor szerintem önnek még a demokrácia alapfogalmait is magyarázni kellene, arra meg nincs itt elég idő és tér, .. bár részemről akarat sem.
De hogy legyen egy link, ahol ezt le is írják, kerestem egy nagyon balliberális oldalon lévő, elfogult cikket a témában, .. mert már ekkor ők is szégyellték a gazdik pofátlanságát.

nol.hu/belfold/20090810-nem_elegans_a_valasztasi_rendszer-344718

Kiemelve a balliberális oldal demokráciához való viszonyát, a cikkben többek között ilyen is olvasható; "A kormány 2006 júniusában előállt ugyan egy tervezettel a parlament létszámának 298 főre történő csökkentéséről, és abban utaltak rá, hogy az egyes választókerületek népessége között legfeljebb kétszeres (!) különbség lehet."
Na ehhez képest a mostani választási rendszer a demokrácia mintapéldánya!

2019.07.04. 18:50:54

@Attilajukkaja: ""Az első jogtiszta választás Magyarországon 1945 után 2014-ben volt."
Az szerintem is jogtiszta volt még. De nem az első!!!!!!!!!!!!! "
Mondjon egy másikat abból az időszakból, ami jogilag is tiszta volt, mert oké, hogy 2014, 2018 igen, de a többi még színjátéknak is nagyon rossz volt.
A mostani létszám eltérés 2-30% között mozog, míg 2006-ban már a dupla kegyes ajánlat a kormány részéről már óriási előrelépés lett volna.
Ráadásul Orbánék ebben a rendszerben nyertek 1998-ban és 2010-ben is, .. most meg vinnyog az ellenzék, hogy ebben a rendszerben csak a Fidesz nyerhet. Ha megcsinálták volna maguknak azt a rendszert, amit Németh Miklósék az MSZP-nek 1989-ben, akkor 3000-ig esélye sem lenne senkinek ilyen béna ellenzékkel.

Attilajukkaja 2019.07.04. 19:05:17

@6.Lenin:
"ha így megy, kénytelen leszek továbbképezni magam ebben a szakágban is."
Legalább lenne egy szakmád!

@Tényelek:
"Ha az nem magyarázat, hogy a jobboldali politikai oldalra szavazónak a szavazta csak harmadát éri, mint a balliberális oldal szavazóé, akkor szerintem önnek még a demokrácia alapfogalmait is magyarázni kellene, arra meg nincs itt elég idő és tér, .. bár részemről akarat sem."
Ha ez így történt és a balliberális oldal is kritizálta, akkor ezerszer jobb helyzetben volt a demokrácia, mint manapság. Köszönöm ezt a visszaigazolást! :o)
Akkor még lehetett kritizálni a kormányt. Ma már nem.

"A kormány 2006 júniusában előállt ugyan egy tervezettel a parlament létszámának 298 főre történő csökkentéséről, és abban utaltak rá, hogy az egyes választókerületek népessége között legfeljebb kétszeres (!) különbség lehet."
Na ehhez képest a mostani választási rendszer a demokrácia mintapéldánya!"
Amennyiben???????????????????

"Mondjon egy másikat abból az időszakból, ami jogilag is tiszta volt, mert oké, hogy 2014, 2018 igen, de a többi még színjátéknak is nagyon rossz volt."
Az összes választás tiszta volt 1990-2010 között. Ezt az ellenzék és a nemzetközi megfigyelők is megerősítették.
Amúgy meg miért kezdtél el magázni?

Cycmen 2019.07.04. 19:05:38

@taga.20: "te honnan a kurvaanyádból másztál elő szardarab?"

-Jó napot kívánok kedves uram, önnek hol van az otthona?-

(google fordító taga- normális ember szótár)

2019.07.04. 19:16:28

@Attilajukkaja: "Amúgy meg miért kezdtél el magázni? "
Sohasem szoktam itt tegezni senkit, .. nem kezdtem el :-) .
A többire már nem kívánok reagálni, ha valakinek az AB és a Velencei Bizottság véleménye nem elég meggyőző, akkor ott én már semmit sem érek, .. ezért nem pazarlom az energiáimat.

6.Lenin 2019.07.04. 19:16:58

@Attilajukkaja:

".....ebben a szakágban is."
Legalább lenne egy szakmád!"

"is" a végén mit jelenthet vajon? Ennyire......... vagy?

Attilajukkaja 2019.07.04. 19:34:11

@Tényelek:
"Sohasem szoktam itt tegezni senkit, .. nem kezdtem el :-) "
Ezt elfogadom. Nagyon modoros, de nincs ellene kifogásom. :o)

"nem pazarlom az energiáimat"
Ezt nagyon megköszönöm Uraságodnak!

@6.Lenin:
""is" a végén mit jelenthet vajon? "
Csak annyit, hogy ebben az irányban is rászorulsz a továbbképzésre, ... ahogy más szakágban is. :o))))))

taga.20 2019.07.04. 19:34:32

@Cycmen: haver, még igaz is amit írsz, de tőled a legkevésbé hiteles.

tudod, miért nyitottam így? pl. ezért, mert ilyeneket írogat a nertársad. ezért:

"hát ha as ávós zsidobrev ezt Mondja, akkor csak igy lehet"

persze, tudom neked ez tetszik, de nekem nem.

na, ennyi a történet.

6.Lenin 2019.07.04. 19:45:26

@Attilajukkaja:

És az szerinted baj, ha valaki továbbképezi magát, és nem áll meg egy sok-sok évvel korábbi szinten?
Ne adj Isten amit 63-ban elkezdtem, ma mire lenne elég?

És még nevetsz is a saját marhaságaidon?

Látod, ezért vagyok elégedett a jelenlegi kormánnyal, és isten ments, hogy hozzád hasonlóak kerülnének a hatalom közelébe.

Attilajukkaja 2019.07.04. 19:52:06

@6.Lenin:
"És még nevetsz is a saját marhaságaidon?"
Csak a tieiden!!! :o)))))))))))))))

"ezért vagyok elégedett a jelenlegi kormánnyal"
Hogy nagyokat égjél? Tényleg ekkora szükséged van rá? De minek ehhez az Orbán maffia? Magadtól is megoldod.

6.Lenin 2019.07.04. 19:57:32

@Attilajukkaja:

Boldogok a lelki szegények. Milyen igaz ez rád, ha olvasom a kiforgatott válaszaidat.

Miért égnék? Ti vagytok már 10. éve a bányászbéka seggénél, és még lesztek is sokáig.
Én nem szeretnék elkergetni senkit, titeket sem, nem zavartok, és példának is jók vagytok, na, ezeket soha többé.

Attilajukkaja 2019.07.04. 20:03:43

@6.Lenin:
"Miért égnék? Ti vagytok már 10. éve a bányászbéka seggénél, és még lesztek is sokáig."
Miért te égsz? Mert csak seggnyalásból van "szakképzettséged", és ez minden beírásodból kiderül.
A bányászbéka seggénél vagy alatta mi sokkal tovább is voltunk a Rákosi-Kádár korszakban, mint most. De attól még nem nektek lett igazatok! Ezt a diktatúrát is el fogjuk kergetni, mert nagyon sokat árt az országnak. És ezt még TE is tudod!

6.Lenin 2019.07.04. 20:16:42

@Attilajukkaja:

"Mert csak seggnyalásból van "szakképzettséged", és ez minden beírásodból kiderül. "

Mert már sokadszorra leírtam, hogy elegem van a önjelölt hülyékből? Ezért azokat támogatom, akik képesek is legalább valamit is felmutatni? Ez már seggnyalás lenne?

Te kikkel értesz 1et? Akik el szeretnék kergetni Orbánt? Vagyis az ő seggüket nyalod?

Ez a jelenlegi ellenzéki balfácán gyülekezet nem fog elkergetni senkit a következő néhány évtizedben.

Ezzel azt hiszem mindent megbeszéltünk.

Attilajukkaja 2019.07.04. 20:27:27

@6.Lenin:
"Ez már seggnyalás lenne?"
Nem, nem ez a seggnyalás. hanem az, hogy még akkor is Orbánt véded, amikor ordít róla, hogy árt az országnak. Vagy neked az MTA szétverése egy pozitívum? Nyilván nem az. Ne lehet az.

"Ez a jelenlegi ellenzéki balfácán gyülekezet nem fog elkergetni senkit a következő néhány évtizedben."
Orbán a saját kardjába fog beledőlni, annyira elvesztette mára az eszét. Nem kell ahhoz egy erős ellenzék, hogy megbukjon. Maga alatt vágja a fát, ahogy Kádár is tette egy idő után.

politikus-omm 2019.07.04. 22:31:23

@Attilajukkaja: az a bajod, hogy nem latod a kulonbseget a narrativa Meg a teny kozott

MTA szetverese = narrativa

Fogalmam sincs az MTArol, nem is erdekel. De az teny hogy aki az elmult evekben errefele elt, az tudja, hogy az ellenzek ossze-vissza Beszel minden marhasagot.

Törpvadász 2019.07.05. 03:23:09

@Muzsikok közt: Kiszolgáltatott, kis településeken élők esetében fordul elő, nem Budapesten, nagy városokban, ahol van alternatíva...

Blogolo Blogi 2019.07.05. 08:47:43

@6.Lenin: "Ne adj Isten amit 63-ban elkezdtem, ma mire lenne elég?"

Annyira ereztem, hogy komcsi nyugger vagy, es tessek....

Blogolo Blogi 2019.07.05. 08:55:46

@Attilajukkaja: @Tényelek:
"Sohasem szoktam itt tegezni senkit, .. nem kezdtem el :-) "

A kopipesztelt baromsagokat meg ertem is -egyszeruen tul egyszeru a szemelyisege-, de ezzel a modorossaggal meg nevetsegesse is teszi a teljes karaktert. Neki ennyi jutott.

6.Lenin 2019.07.05. 09:16:17

@Blogolo Blogi:

Aki akkor élt, azok mind komcsi nyuggerek? A szüleid, nagyszüleid is?

Te se fox már elhülyülni még 1x.

harakiri 2019.07.05. 10:08:22

@6.Lenin:
Na, ebben egyetértünk.

6.Lenin 2019.07.05. 10:41:28

@harakiri:

Rendben. Nekem semmi bajom azzal, hogy te sok mindent másként látsz, jogod van hozzá. Nem vagyunk-szerencsére-egyformák, mindenki más utat jár be, és von le ebből jó/rossz következtetéseket.

Jobbat kell kínálni, attól, amit rossznak ítélünk. Más emberek lebecsülés nem járható út. Ezt is világosan mutatja a jelenlegi Mo.
Miért szeretné valaki, hogy rá szavazzanak, ha nem bízik meg a választókban?
Mindenképpen ők döntenek, jól, vagy rosszul. Az idő majd eldönti ezt a kérdést (is).

6.Lenin 2019.07.05. 13:24:36

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Te se fox elhülyülni már.
Ti betegek vagytok? Miért nem fordulsz már szakemberhez?
A nyálad csorog ilyenkor?

harakiri 2019.07.05. 14:27:53

@6.Lenin:

Igen, csak már túl késő lesz!
Addigra bekebelezik az ország és a magyar emberek tulajdonát.

Blogolo Blogi 2019.07.05. 14:44:07

@6.Lenin: "Aki akkor élt, azok mind komcsi nyuggerek? A szüleid, nagyszüleid is?"

Mint ahogyan ma sem, akkor sem volt mindenki komcsi. Te viszont ugyanolyan seggnyalo maradtal. Tok mindegy kinek a segget, csak nyaljass. Igenyed volt ra akkor is, most is. Hat ezert.

6.Lenin 2019.07.05. 14:49:24

@Blogolo Blogi:

És miből gondolod, te betegagyú, hogy nekem bármi közöm lett volna, főleg 63-ban (18 évesen)?

Attilajukkaja 2019.07.05. 18:54:52

@politikus-omm:
"az a bajod, hogy nem latod a kulonbseget a narrativa Meg a teny kozott"
Ezt miből szűrted le?

"Fogalmam sincs az MTArol, nem is erdekel."
Neked meg talán ez a bajod. Olyasmihez szólsz hozzá, amiről halvány lila gőzöd sincs. És nem is érdekel.

2019.07.06. 11:10:58

@Blogolo Blogi: "de ezzel a modorossaggal meg nevetsegesse is teszi a teljes karaktert. Neki ennyi jutott. "
Minden tiszteletem az öné, hogy nem magyarként megtanulta a magyar nyelvet és azt idegennyelvként elég tűrhetően használja is, de a magyar kultúra a nyelv ismeretén kívül még nagyon sok mindenben különbözik más népek szokásaitól.
A tegezés-magázás is ebbe a körbe tartozik, az nem modorosság. Ha valaki magáz egy idegen embert, a magyar /De pl. az osztrákban is!/ közösségekben az nem számít modorosságnak, az az elvárható minimális alap az érintkezések terén, minden "Illik, nem illik" leírásban szerepel, mint az egyik legfontosabb elvárás.
Mint írtam fentebb, tiszteletet érdemel, hogy érdeklődik a magyar kultúra iránt és jó úton is halad, hogy az alapokat elsajátítsa. A magyar közösség általában értékeli, ha idegenként megtanulja valaki a nyelvünket, szerintem ha van a környezetében magyar ember az szívesen segít önnek egy magyar nyelvű billentyűzet beszerzésében, ami a továbbfejlődését is segítené. Sok sikert kívánok önnek!

Blogolo Blogi 2019.07.06. 13:56:06

@Tényelek: "A tegezés-magázás is ebbe a körbe tartozik, az nem modorosság."

Ahogyan hasznalod a nyelvet, az modoros, nem maga a magazas. Balfasz.

taga.20 2019.07.06. 14:22:08

@Tényelek: és benned mégcsak nem is az a legnagyobb hiba, hogy itt teszed az agyad a magázással.

"/De pl. az osztrákban is!/ "

te bazdmeg, tucc osztrákul?:)))

2019.07.06. 17:29:22

@taga.20: Arról írtam, hogy a magyar közösségben ... és igen az osztrák közösségben is!
Lehet, hogy ön még nem hallott róla, de van olyan.
Az osztrák nyelvről egy szó sem esett, ...
Arról viszont én nem tehetek, hogy önnek nincs mit tenni .., mert hát nincs mit.

2019.07.06. 17:37:22

@Blogolo Blogi:
Mit kellene tennem, hogy ne tűnjön modorosnak, alpári, bunkó módon kellene megfogalmaznom, amit mondani akarok, mint ön és az elvtársai?
Ha néha olvasna egy-két ismeretterjesztő füzetet /Persze nem könyvet, lehetetlent én sem kérnék!/, akkor rájönne, hogy ez nem modorosság, a normális emberek így kommunikálnak.
Meggyőződésem, hogy egy bizonyos szintre szükség van ahhoz, hogy azt kommunikációnak lehessen nevezni, .. itt a hozzám hasonlóknak nincs kivel kommunikálni a másik oldalról, .. de mint már írtam is többször csak a kultúrájukkal ismerkedem.

Attilajukkaja 2019.07.06. 18:36:38

@Tényelek:
"A tegezés-magázás is ebbe a körbe tartozik, az nem modorosság."
Ha valaki egy olyan közegben teszi, amelyben mindenki tegeződik, az bizony modorosság. Ki akar tűnni olyasmivel, amivel a felsőbbrendűségét akarja demonstrálni. Nem csak modorossá teszi, hanem nevetségessé is!

taga.20 2019.07.06. 20:42:53

@Tényelek: édes faszom/istenem!

bazdmeg ez az országod, te fityeszhulladék!

444.hu/2019/07/06/2rule-reklamot-gyartott-a-tenyek

Blogolo Blogi 2019.07.06. 21:21:20

@Tényelek: "Mit kellene tennem, hogy ne tűnjön modorosnak"

Csak legyel ugyanaz kis luzer, mint a valo eletben. Itt nem kell megjatszanod magad, hamar kiderult ugyanis hogy a hozzaszolasaid valosagtartalma koszonoviszonyban nincs a talalassal.

"Olyan személy, akinek nem természetes, hanem erőltetett, felvett, gyak. vkinek, vminek az utánzására törekvő modora van."

2019.07.06. 21:35:58

@Blogolo Blogi: ""Olyan személy, akinek nem természetes, hanem erőltetett, felvett, gyak. vkinek, vminek az utánzására törekvő modora van."
Pl. ha primitív, bunkó módon viszonyulnék a kommenttársakhoz, hogy liberálisnak tűnjek?

Blogolo Blogi 2019.07.07. 09:08:45

@Tényelek: "Pl. ha primitív, bunkó módon viszonyulnék a kommenttársakhoz, hogy liberálisnak tűnjek?"

Az meg szinleles lenne te fasz! Aaaaaah, teljesen remenytelen vagy.

2019.07.07. 14:05:33

@Blogolo Blogi: "@Tényelek: "Pl. ha primitív, bunkó módon viszonyulnék a kommenttársakhoz, hogy liberálisnak tűnjek?"

Az meg szinleles lenne te fasz! Aaaaaah, teljesen remenytelen vagy. "

Ezt én is így gondoltam csak vélemény megerősítésként dobtam fel a kérdést, mert elég meredeknek tűnt a részemről, hogy a "primitív bukó" jelző általánosan elfogadható szinonimája a liberálisnak. De így, hogy ön szerint is az a felvett viszonyulás színlelés lenne, egyértelművé teszi, hogy jól gondoltam eredetileg.
Sokat haladtam előre a liberális faj megismerésében. Köszönöm a segítségét!

Attilajukkaja 2019.07.07. 16:00:29

@Tényelek:
"Pl. ha primitív, bunkó módon viszonyulnék a kommenttársakhoz, hogy liberálisnak tűnjek?"
Ezt senki nem kívánja tőled. Amúgy sem tűnnél liberálisnak, .... de miért is kellene annak tűnnöd? A lényeg, hogy ne kezeld le a többieket azzal, hogy modoroskodsz. Ez tényleg akkora nagy kérés? Itt mindenki tegezi a másikat. Neked miért kell "kulturáltabbnak" tettetned magad?

Blogolo Blogi 2019.07.07. 16:49:11

@Tényelek: "a "primitív bukó" jelző általánosan elfogadható szinonimája a liberálisnak."

Most meg felreertesbe estel. Attol, hogy valaki liberalis, meg nem primitiv bunko es attol, hogy valaki primitiv bunko egyaltalan nem feltetlenul liberalis. A legjobb pelda te magad vagy erre, mert a mesterkelt modorossagod mogott egy primitiv, tenyeket elutasito suttyo vagy, es ezt mi sem bizonyitja jobban, minthogy azt gondolod, ha magazodsz az valamifele tekintelyt kolcsonoz neked. Pedig epp nem.

6.Lenin 2019.07.07. 18:23:18

@Blogolo Blogi:

Miért nem magadat hoztad példának?

Te csak egy primitív bunkó vagy, felesleges lenne még bármilyen meghatározást, jelzőt hozzá biggyeszteni, pláne valamilyen ideát lejáratva veled.

2019.07.07. 18:25:33

@Attilajukkaja: " A lényeg, hogy ne kezeld le a többieket azzal, hogy modoroskodsz. Ez tényleg akkora nagy kérés? Itt mindenki tegezi a másikat. Neked miért kell "kulturáltabbnak" tettetned magad? "
A tegezés két vagy több ember között feltételez valami olyat, hogy vagy jó ismerősök vagy csak együtt gondolkodnak, de mindenképp egy azonosulási szintet követel maga a helyzet. Jelen esetben egy olyan társaság van itt, akiknek egy jó részével nem lehet semmilyen közösséget vállalni, mert primitív bunkók, alpári szókészlettel megerősítve.
Ha tegeződünk valakivel és az ilyen szinten van, az ránk nézve is degradáló. Ilyen helyzetben három fő választási irány van; "felvenni kesztyűt" és átmenni hasonbunkóba, jelezni, hogy ez ne normális és elhagyni az oldalt, ahogy ezt itt már sokan tették, vagy azt is lehet, amit én, hogy egyszerű kommunikációs eszközzel jelzem, hogy itt vagyok, de nem vagyok tagja a közösségnek.
.... és hát ellent kell mondanom, kulturáltabb vagyok, mint itt sokan.
Az is igaz, hogy ezzel meglepem azt a kevés embert, aki nem a primitív bunkók közé tartozik, de az kizárt, hogy ez bárkit is sértene, .. ha valaki mégis úgy érzi, attól elnézést kérek!

2019.07.07. 18:28:58

@Blogolo Blogi: ""Pl. ha primitív, bunkó módon viszonyulnék a kommenttársakhoz, hogy liberálisnak tűnjek?"

Az meg szinleles lenne te fasz! Aaaaaah, teljesen remenytelen vagy. "

Ez nem lehet félreértés, olvassa el mit írt!
Színlelni csak a valóságot lehet!

Blogolo Blogi 2019.07.07. 18:40:50

@6.Lenin: "Te csak egy primitív bunkó vagy"

Az a baj, hogy a hozzad hasonlo komcsi nyugger fideszgyokerek nem ertenek, ha normal modon probalnek kommunkialni. Meg igy is allandoan zavarban vagy, mert nem tudod felfogni a lenyeget. Vegul eleg is ha annyit tudsz, hogy az allando srggnyalas mem meno es leallhatnal rola. Seggfej.

Blogolo Blogi 2019.07.07. 18:47:32

@Tényelek: "Színlelni csak a valóságot lehet!"

Neked, aki oly buszke kulturajara, tudnod kene, hogy a szinleles epphogy a valosag eltakarasara szolgal. Ld.: alvást szinlel. A valosagban ebren van. Szinlelned, hogy lipsi vagy. Na ahhoz meg rengeteget kellene tanulnod, mivel a valosagban nyilvanvaloan fideszgyoker vagy. Egy buta fideszgyoker.

2019.07.07. 18:53:27

@Blogolo Blogi: "ha primitív, bunkó módon viszonyulnék a kommenttársakhoz, hogy liberálisnak tűnjek?" Az meg szinleles ... "
Abban reménykedem, hogy egyszer majd csak elolvassa, hogy mit írt!
Persze az ön értelmezési szintjében is van jó elem, ez a hatalmas fejlődési lehetőség :-) .

6.Lenin 2019.07.07. 18:56:06

@Blogolo Blogi:

Mitől lennék zavarban? Mikor próbáltál valakivel is normál módon kommunikálni?
Valóban nem értelek, mert nem tudom felfogni, hogy mi a célod tulajdonképpen.
Valamiről meg szeretnél győzni? Pl, hogy te jobbat tudsz?
A te bunkó stílusod mire jó?

tudod, hogy ki a komcsi? És ki a kommunista? (mellesleg Európában vannak legitím kommunista pártok is) Miért is ne lehetnének? Nagyon sok normális baloldali érzelmű ember szaladgál mindenhol a világban, nálunk is. Nem lenne joguk hozzá?

Korlátozni szeretnéd mások jogait?

Miért nem támogathatnám a jelenlegi kormányt? Kiket kellene? A hozzád hasonló bunkókat? Az mire lenne jó?

Blogolo Blogi 2019.07.07. 19:02:13

@Tényelek: "hogy egyszerű kommunikációs eszközzel jelzem, hogy itt vagyok, de nem vagyok tagja a közösségnek."

Epp errol beszelt a hozzaszolo! A mai, modernkori tarsadalomban 3 alapeset van, mikor magazunk. Nok, idosek, hivatalbol munkat vegzok. Te egyik csoportba sem tartozol. Amit eroltetni probalsz, az valami regieskedo, feudalis vilagbol szarmazo, tarsadalmi rangok felett allo attitud.
Csakhogy aki annyi faszsagot es oly gyakran kommentel, mint te, az bizony idetartozik. Ezert oly nevetseges ez a magazodas. Bar azt nem gondolom, hogy barkit sert, egyszeruen csak nevetseges. Megengedheted magadnak.
..

Blogolo Blogi 2019.07.07. 22:06:17

@6.Lenin: "Mikor próbáltál valakivel is normál módon kommunikálni?"

Az elejen igy indul, de ha hozzad hasonlo, remenytelen faszokkal sodor ossze az elet akkor olyan kommunikaciora valtok, amit felfogsz.

Ne keverd a baloldali erzelmeket a kommunizmussal. A kommunizmusban ertelmezhetetlen a fejlodes, mivel mindenki egyenlo, igy nem lenne drive, ami rossz lenne az emberisegnek.

Ezt a kormanyt pedig azert ne tamogasd, mert a vezetoje az orszag allampolgarainak erdekei helyett szemelyes ambicioit preferalja, ami megengedhetetlen.

Hat ezert. Te fasz.

Blogolo Blogi 2019.07.07. 22:10:44

@Tényelek: "ha primitív, bunkó módon viszonyulnék a kommenttársakhoz, hogy liberálisnak tűnjek"

Elolvastam amit irtal. Most be is masoltam es meg mindig az a velemenyem, hogy ha liberalisnak akarnal tunni, az reszedrol szinleles volna. Esrtedben a primitiv bunkosag a magazas ellenere is default, abban magadat adnad.

Megertetted vegre fafej? Aaaa, dehogy ertetted.....

6.Lenin 2019.07.08. 09:07:47

@Blogolo Blogi:

Ez a te elfogult véleményed, amit nem igazol semmi.

Az elmúlt 30 évben egyszer sem volt az ország.és benne a polgárai- ilyen jó helyzetben, mint a mostani kormány alatt.
Nem is látszik még a csírája sem annak, hogy ezt ma bárki jobban tudná csinálni.
Kisebb-nagyobb problémák meg mindig voltak, vannak, lesznek is, de döntően nem számottevőek.
A véleményhez meg jogod van neked is, és nekem is, mindenkinek. Csak mind nem lehet egyszerre igaz.
Mivel kisebbségben van a tiéd, nagyobb a valószínűsége, hogy te/ti vagytok tévedésben.
A kisebbségben itt azt jelenti, hogy nem vagytok képesek változást elérni. Kilátás se nagyon van rá. Ezért vagy trágár , bunkó, mert azért belülről te is érzed, hogy valami nagyon nem megy, de tévedsz, amikor azt hiszed, pótolja a tehetséget.
Bunkónak lenned is kiharcolt jogod.

Blogolo Blogi 2019.07.08. 10:35:09

@6.Lenin: "Az elmúlt 30 évben egyszer sem volt az ország.és benne a polgárai- ilyen jó helyzetben, mint a mostani kormány alatt."

Ez egy merhetetlen nagy baromsag. A jovedelmi ollo rohamosan nyilik a szegenyek es gazdagok kozott. Ennek a kormanynak dekralalt celja a tehetosebbek elonyhoz juttatasa, ami persze szive joga, de erre azt mondani, hogy soha ilyen jo helyzetben nem voltak a polgarok, egyszeruen faszsag. A helyzet az, hogy kismillio polgartarsunkrol az allam tudomast sem vesz. Ok nem elnek jol. Nem jutnak megfelelo orvosu ellatashoz, oktatashoz, stb., mert Viktor masokat preferal. Ez pedig olyan bun, az egyebkent is rohamosan csokkeno letszamu magyarsaggal szemben, amit kereszteny, polgari elveket vallo ember nem engedhet meg. Hat ezert emelem fel a szavam ellenuk.

Erted mar fafeju?

6.Lenin 2019.07.08. 11:25:25

@Blogolo Blogi:

A Földön a a 7 milliárd ember által megtermelt érték tulajdonképpen néhány ezer család kezében van. Ne eleve torzított statisztikai adatokat nézz!
A magad, és környezeted lehetőségei alapján próbáld nézni a világot.

Milyen lehetőségeid vannak a tehetségednek megfelelően? Mennyire tudod "eladni" magad, a saját "értékeidnek" megfelelően.
Nyertesek, vesztesek mindig voltak, vannak lesznek, hiszen te is azt írtad, hogy ezért nem működhet a kommunizmus.
Az erősebbnek KELL nyerni, hiszen akkor lehetséges a fejlődés, bár nem ismerjük a valódi célt, ha van. Mondjuk egy véletlen ősrobbanásnak elvileg nem lehet értelmes célja, de ki tudja.
Össze-vissza hadolválsz mindent.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.08. 11:46:45

@6.Troll: "Az erősebbnek KELL nyerni"

:))

Hála istennek, nem így van, mert akkor ti, neandervölgyiek uralnátok a Földet..

Szerencsére azonban mi, az okosabb gondolkodó emberek (Homo Sapiens) kerekedtünk felül, belőletek alig maradt.

Blogolo Blogi 2019.07.08. 12:03:16

@6.Lenin: "Össze-vissza hadolválsz mindent."

Hadovalok, hat persze. Nezzuk csak mirol irtal csak es kizarolag az utobbi hozzaszolasodban:
7milliard ember a foldon vs. dinasztiak. Osrobbanas(!). Self management.
Vot itt minden, csak a temahoz kapcsolodo sajat gondolat nem.
Csoda, ha megunom es megkerlek, hogy huzz a faszba?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.08. 12:37:31

@6.Lenin: Régen még próbáltunk a fajtáddal normálisan beszélni.
Csak egyszerűen ehhez nem vagytok felnőve!

6.Lenin 2019.07.08. 12:56:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

A fajtámmal? Ti?
Mindjárt betojok.
Ti, meg az értelmes beszéd. Ezért vagytok a bányászbéka seggénél? Ott szívjátok magatokba az értelmet? Ez jó!

6.Lenin 2019.07.08. 12:58:13

@Blogolo Blogi:

Mindig sejtettem, ha egy szövegben az összefüggést kellene megtalálnod, az már neked megoldhatatlan feladat. Most legalább ezt beismerted.

Blogolo Blogi 2019.07.08. 13:11:46

@6.Lenin: "Most legalább ezt beismerted."

Igen. Gondolom ki tudnad emelni, hogy az osrobbanasos hozzaszolasodnak pontosan mi koze van az "utobbi 30 evben sosem volt meg ilyen jo" allitasodhoz?

Szanalmas ven faszkalap vagy, valoszinuleg a napi Cavington adagod nelkul mar lelegezni sem tudnal eshat neha elmarad par adag - gondolom nyugdijaskent is szanalmas csoro vagy es nincs ra penzed, mert lusta voltal dolgozni, mikor meg kellettel egyaltalan valakinek.

6.Lenin 2019.07.08. 13:18:22

@Blogolo Blogi:

1970-től vállalkozó voltam, aztán néhány év külföld, 80-ban visszajöttem, utána is vállalkozó voltam. Néhány év kivételével. Én nem dolgoztam?
Látod, te fasz, úgy ítélkezel másokról, hogy semmit nem tudsz róluk.
Talán csak a saját tehetségtelenséged miatt vagy ilyen, de azt leszarom. Szerintem te irigyled, hogy mások boldogulni tudnak.

6.Lenin 2019.07.08. 13:20:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

A csőcselék soha nem jelenthet többséget, bár a számuk lehet, hogy nagyobb.
Ti a cicussal a csőcselékhez tartoztok.

Blogolo Blogi 2019.07.08. 13:29:07

@6.Lenin: "1970-től vállalkozó voltam, aztán néhány év külföld, 80-ban visszajöttem, utána is vállalkozó voltam. Néhány év kivételével."

Nyilvan ezek a kepzetek is a Cavington hiany kovetkezmenyei.Vallalkozo. Oszt mit vallalkoztal? Godrot astal ennyi esszel, fideszgyoker?
De visszaterve az eredeti problemara, hogy hianyolod az ertelmes parbeszedet... meg mindig nem kaptam semmifele magyarazatot az osrobbanas es a magyar tarsadalom altalad vizionalt felemelkedese kozotti osszefugges viszonylataban.

Attilajukkaja 2019.07.08. 19:48:22

@Tényelek:
"Jelen esetben egy olyan társaság van itt, akiknek egy jó részével nem lehet semmilyen közösséget vállalni, mert primitív bunkók, alpári szókészlettel megerősítve."
Ebben van valami, de attól még alkalmazkodhatnál a a közösségnek azon részéhez, amely nem "primitív bunkó".
Nagyon ráálltál erre a modoroskodás elleni védekezésre, pedig ez csak egy stilisztikai gond. A valódi probléma URASÁGOD hozzászólásainak tartalmával van, sajnos.

"vagy azt is lehet, amit én, hogy egyszerű kommunikációs eszközzel jelzem, hogy itt vagyok, de nem vagyok tagja a közösségnek."
Ez komoly gond. Nem érzékeli URASÁGOD?

"kulturáltabb vagyok, mint itt sokan."
MINDENKI ezt hiszi magáról. Kivétel nélkül! :o)))))
süti beállítások módosítása