B1 blogcsalád



Urunk színeváltozásai

2019. július 01. - nickgrabowszki

Egyszer majd kaméleonfajt neveznek el Orbán Viktorról. cham.gif

A poszt élesítésének pillanatában még nem lehet tudni, hogyan egyeznek meg az Uniós vezetői a csúcsposztok elosztásáról. Azt azonban érdemes áttekinteni, milyen út vezetett idáig.

Van például egy ember, aki úgy forog körbe-körbe, hogy már maga sem tudja követni. Az különös pech, hogy éppen Magyarország miniszterelnökének posztját tölti be.

Az első stáció:

Weber nagyszerű, bátor ember, mi végig támogatni fogjuk

Orbán Viktor interjúja a német Welt am Sonntag nevű lapnak 2019. március 3-án: 

Weber neve viszont a változásokat kell, hogy jelentse, amelyekre Európának nagyon nagy szüksége van. (...) A mi jelöltünk egy nagyszerű ember. És szerintem jó volna Európának, hogyha egy bajor ember állna a bizottság élén. Weber jelöltsége az egyik legbátrabb politikai vállalkozás, amit én valaha láttam. (...) Megpróbálják Webert majd letaszítani erről a pozícióról.

Világossá tettem, hogy mi végig támogatni fogjuk. 

A második stáció:

Weber alkalmatlan, gyenge, megalkuvó

Orbán Viktor interjúja a német Bild című lapnak 2019. május 27-én:  

A magyar kormány nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat, aki eleve bejelenti, hogy nem tart igényt a magyarok szavazataira.  (...) Egyetértünk Weber úrral: nem lenne helyes, ha a magyarok szavazataival lenne bizottsági elnök. (...) 

Ő egy gyenge vezető. Ha az ember vezető akar lenni, akkor küzdenie kell a saját meggyőződéséért. Ahogy én látom, Manfred Weber egy becsületes ember, de nem kész a saját értékeiért küzdeni. Ő igazodik. Közte és a szociáldemokrata jelölt, Timmermans között már csak külső különbségeket látok. Ő már nem konzervatív politikus. (...)

A hűséget a politikában is fontosnak tartom,

és én Weber urat még a saját itthoni politikai tőkém egy részének árán is támogattam.

A harmadik stáció:

Történelmi hiba nem támogatni Webert

Orbán Viktor levele az EPP elnökének 2019. június 30-án:

(...) A megállapodás értelmében Frans Timmermans lenne az Európai Bizottság elnöke.

Engedje meg, hogy levelemmel felhívjam a figyelmét arra a tényre, hogy amennyiben az Európai Néppárt támogatná ezt a megállapodást, azzal súlyos, sőt történelmi hibát követne el. Ez azt jelentené, hogy  egy olyan párt, amelyik megnyert egy választást, egyszerűen átadná másnak azt a nyerő pozíciót, amelyért megharcolt. Mindenekelőtt ez megalázó lenne. Másrészt 

teljes mértékben aláásná a tekintélyünket és a méltóságunkat a nemzetközi politika világában. 

Harmadrészt komoly csapást jelentene az Európai Néppárt tekintélyére a saját szavazói szemében. Miért is támogattuk az Európai Néppárthoz tartozó pártokat az európai parlamenti választáson, ha a legfontosabb pozíciót átadjuk a legnagyobb ellenfelünknek.

Van-e, aki mindezek után a Fidesz elnökének még elhiszi egy szavát is?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4614920592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.01. 14:25:44

Ilyen egy jó politikus.

Határozott, de nem megy fejjel a falnak. Amikor pedig az ellenség túlerőben van, oldalról támad, nem ütközik meg nyílt csatamezőn?

De mi ezzel a probléma?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.01. 14:44:21

Már én is írtam,hogy a kaméleon sírva könyörög a receptért!

2019.07.01. 14:50:43

Gyurcsányról meg lapostetűt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.01. 14:58:28

Olyan,mint az index lámpa:Jó-nem jó.Jó-nem jó.

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.07.01. 15:09:05

Libuskak nehezen viselik, hogy Orban kirugta a mindenre alkalmatlan jeloltjuket.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.07.01. 15:19:21

A színeváltozásait értem, de az urunkat nem. :-( Politikusról beszélünk, aki egyszerű, de szerintem annyira azért nem nagyszerű közszolga. :-) Nyilván erről nevezett személy másként vélekedik, holott idén már 2O1g-et írunk. :-)

sinus67 2019.07.01. 15:22:55

@közíró MAXVAL bircaman:

Kicsit kevered a (had)vezért a politikussal!
Ellenség, nyílt csatamező, túlerő.

Politikus esetében ezek: ellenfél, politikai vita- és döntési helyek /parlament, bizottságok, stb./, és amire ti fideszesek gyakran hivatkoztok: szavazás során többséget szerzett pártok képviselete.

Ha 1/4 évente a véleménye, álláspontja szöges ellentétben áll az előző kinyilatkoztatásával, azt bizony köpönyegforgatásnak hívják és nem határozottságnak.

Tudom én, hogy sokszor, sokaknak fáj az igazság, de meg kell tanulni elviselni a fájdalmat!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.01. 16:05:10

@sinus67:

A hadvezér hadsereget vezet, célja a hadsereg győzelme.
A politikus államot vezet, célja az állam győzelme.
Akkora különbség ez?

A hadvezér se úgy harcol, hogy A pontból B pontig vonul egyenes vonalban, meg se állva.

Köpönyegforgatás = a cél változtatása.

A módszer, a taktika változtatása nem köpönyegforgatás.

dr. Szabó Zoltán 2019.07.01. 16:11:15

Mondjuk, én azt sem hiszem el neki, amit kérdez, de ezt:

"Történelmi hiba nem támogatni Webert"

történetesen nem írta Daulnak. Azt írta:

"...komoly, talán történelmi hiba volna az EPP részéről, ha támogatná ezt a megállapodást" (Mármint Timmermanns megválasztását - Sz.Z.)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.01. 16:16:56

Azé' fideszbirkák sokszor sorosügynököznek le bárkit.
Hát Azon gondolkodom,,tényleg soros embere legyek e?
Kinek az embere legyen valaki,a világ egyik uráé,vagy egy ilyen tehetségtelen kis pöcs nímandé.mint a viktor?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.01. 16:18:56

És amikor Fletóka harcos ifjúkommumistából egy csapásra kőkemény kapitalistává vált, az mi volt, tessék mondani..?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.07.01. 16:53:11

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ez a nagyon csúnya Soros Gyuribá több adót szeretne fizetni, túl kedves vezetőnk pereputtya pedig elzárná az alig aligai partot a helyiek elől. Pont mint a bolsik csinálták az átkosban. :-( Rövid sajtófigyu.

hirhugo.hu/2019/06/25/ez-a-kulonbseg-soros-gyorgy-tobb-adot-akar-fizetni-mert-igazsagtalan-hogy-a-milliardosok-alig-fizetnek/

nyugatifeny.hu/2019/07/01/fellazadtak-a-tiborcz-maffia-balaton-foglalasa-miatt-a-helyiek-megfigyeloket-kuldtek-rajuk

Ezt meg csak azért hogy lássuk hova jutottunk, akarom mondani hova juttattak minket ezek a 3 halmazati jelzőt megérdemlő nertársak és csatolt részeik (ellenzéknek tűnő szösszenetek vagy mik :-(). :-(

gondola.hu/cikkek/113601-A_demokracia_karikaturaja_szuletett_a_rendszervaltas_utan.html

Ja? És a trójai faló. Aminek azóta is isszuk a levét. Illetve innánk, ha a csap nálunk lenne, de már nincs. :-(

hirklikk.hu/kozelet/spiro-gyorgy-a-bs-nagymarosi-vizlepcst-meg-kellett-volna-epiteni/352065

morpho 2019.07.01. 17:01:21

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ezt Orbán is megcsinálta. Kisztitkárból liberális ellenzéki lett.

mikimackó 2019.07.01. 17:10:47

és akkor az orbán a saját farkába harapott !

rallus 2019.07.01. 17:16:33

Az biztos, hogy Karácsony okkal aggódhatna, ha Orbán támogatná....

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.01. 17:25:51

@morpho: Apró különbség,hogy Orbán 15 évesen volt osztálytitkár,majd az egyetemen megalapított egy a Kisszel rivalizáló ifjúsági szervezetet,míg Fletóka már felnőtt fejjel lett komoly hatalommal bíró függetlenített Kisz tiktár,majd Kisz kb. tag..

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.01. 17:31:08

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ja és fél percenként lapozott mégis mindent megjegyzett,meg benne volt a nagy menetelésben...ja nem azok lenin meg mao voltak.
ő csak fél évig répalevet ivott.

morpho 2019.07.01. 17:53:23

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ez nem különbség. Ráadásul a magát akkor éppen liberálisnak hazudó Orbán azóta már minden volt. Most épp a széljobbert játsza. Elég szarul amúgy.

eszti..... 2019.07.01. 18:29:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"Na mi van?tart még az eligazítás?"

Annak a négy nicknek, aki működteti a többit? :D

Cycmen 2019.07.01. 18:32:29

Annyira szép, hogy a mocskos képmutató útonálló libsik kérnek számon etikai problémákat! Ne hisztizzetek liuskáim, Orbán jól csinálja, tetű libsiket nem is kell támogatni!
Apropó, mi is van azzal, hogy Orbán jelentéktelen, meg Webernek nem is kell a Fidesz támogatása? Ti ünnepeltétek ezeket a dolgokat, de ez sem jött be úgy látom, ahogy általában a balfasz libsi életetekben semmi sem!
Reálpolitika kedveskéim, nix ugribugri, aztán a megfelelő pillanatban mehet Weberéknek a koki és a saller!!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.01. 18:44:21

@Cycmen: "Orbán jelentéktelen, meg Webernek nem is kell a Fidesz támogatása"

Már hogy lenne Ondó Viktor jelentéktelen? Ha az lenne, Webernek tök mindegy lett volna, hogy támogatja-e vagy nem. Nem jelentéktelen, hanem ártalmas figura, Weber nem akarta, hogy őt is összegecizze.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.01. 18:46:10

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Fletóka"

Vicces, hogy állandóan az elkúrót kell előrángatnotok, hogy az ő fényében Ondó Viktor ne látszódjon annyira gecinek, mint valójában. :))

Cycmen 2019.07.01. 18:48:46

Weber idejön lebaszni Orbánt, a Mazsihisznél tart szónoklatot, meg a CEU-n, később kijelenti hogy nem kell fidesz támogatása, ezek után mit vártok? LÓFASZT A LIBSI SEGGETEKBE!

taga.20 2019.07.01. 19:00:00

@Cycmen: aszt szeretném mek tudni töled, hogy weber a néppárt vagy az alde vezetője?

válaszodat előre is köszönöm, te szarházi köcsög geci faszszopó!

Cycmen 2019.07.01. 19:00:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Weber nem akarta, hogy őt is összegecizze."

Érdekes hasonlat, mindenesetre úgy fest, hogy Weber Orbán nélkül egy még nagyobb adag genyóba került, mégpedig úgy, hogy az eddigi támogatói lökték bele! Egyébként ez a tipikus ballib politizálás, pont ugyanez történt itthon is a nagy előválasztás alkalmával, kinyírták egymást!

Cycmen 2019.07.01. 19:07:55

@taga.20: " aszt szeretném mek tudni töled, hogy weber a néppárt vagy az alde vezetője?
válaszodat előre is köszönöm, te szarházi köcsög geci faszszopó!"

Néppárt vagy Alde? Én ezt nem így közelítem meg, maga a párthoztartozása ugyanolyan látszatalapú, mint a ti magyarságotok! Kollaboráns zsidóbérenc patkány, ahogy te is! :D
Amúgy meg szívesen, te szarházi köcsög geci faszszopó sameszcsicska! :D :P

LIPSI MENTES ÖVEZET 2019.07.01. 19:19:25

Hiaba a libbant hazudozas, Orbannak egyetlen vilagos celja van, megvedeni Magyarorszagot, megvedeni Europat, a nemzetellenes, Europa ellenes Soros parti emberektol.

GNDL 2019.07.01. 19:24:13

Orbánról az egyik börtönünk egyik emeletét fogják elnevezni... de csak azért mert hamarosan ő és fél családja fog ott lakni évtizedeken át... :D

taga.20 2019.07.01. 19:24:15

@Cycmen: aszt vágod nyilas geci házmester ivadék, hogy utánozás, majom szokás!

gondolom a prájdra mész, mi homár!?

taga.20 2019.07.01. 19:28:15

@GNDL: récsöl és a purdéja a börtön udvaron.

milyen szép történet lenne, mekkönnyezném:)))))))))))

Cycmen 2019.07.01. 19:28:15

@taga.20: Öklözőzsírt kérsz esetleg, szerencsétlen balfasz?

taga.20 2019.07.01. 19:31:03

@Cycmen: neked bazdmeg valami öklözőzsír nagykered van, hogy állandóan eszt reklámozod?

nyujjá má a bugyidba búza!

Cycmen 2019.07.01. 19:34:04

@taga.20:
Azzal kenem be a bakancsomat mielőtt aládrúgok! Utána a szádba lépek.

2019.07.01. 19:43:29

@taga.20: meggyüttünk a határról gecit tüsszögünk, fülünk szánk seggünk tele van vele

taga.20 2019.07.01. 19:46:33

@Cycmen: pistike, anyádat fenyegesd. őt meg is hághatod, me kurva sok öklözőzsírod van!

bazdmeg, mekkora beteg állatnak kell lenni valakinek, hogy állandóan előjöjjön evvel a retardált zsírral?

én szégyenlem magam miattad

taga.20 2019.07.01. 19:50:54

@taga vagyok| 20 dioptriás| buzi vagyok| és orbán f:

szevasz haver! jó, hogy jöttél!

te annyira ötletes vagy, hogy nem lennél a kreativ igazgató, a tagaművekben?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.01. 19:53:57

@morpho: @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Gyurcsány felnőtt fejjel komoly pozíciót töltött be a pártállam ifjúsági szervezetében,Orbán nem,sőt egy alternatív ifjúsági szerbezetet alapított,amelynel elszigetelésére,felszámolására tett javaslatot az ifjú böszme..

taga.20 2019.07.01. 20:01:35

@Veszéjben a lyogállamiság !:

aszt kifelejtetted gecifaszszopó, hogy a geci gazdád még a ruszkikat is kizavarta egy maga!

hoppácska a tetves kurvaanyádat a hülye jukas agyadat, mi?

alöksz róz 2019.07.01. 20:04:14

hazudsz nickgrabowszki megint :D

na de amúgy csak jobb így a saját neved alatt kiköpködni az epét, igaz?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.01. 20:24:17

@taga.20: Valami értelmes gondolatod is van,vagy visszatakarodsz végre a retkes valagú büdös kurva anyád geciben úszó ,bűzölgő hátsó felébe?

sinus67 2019.07.01. 20:30:23

@közíró MAXVAL bircaman:

A fent leírtak nem módszer és taktika váltások!
Ne mondass már velem csúnyát!

Van egy régi dakota mondás: Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna!

A te esetedben erőlködés ez! De bölcs már nem lehetsz!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.07.01. 20:30:53

"A megállapodás értelmében Frans Timmermans lenne az Európai Bizottság elnöke.

Engedje meg, hogy levelemmel felhívjam a figyelmét arra a tényre, hogy amennyiben az Európai Néppárt támogatná ezt a megállapodást, azzal súlyos, sőt történelmi hibát követne el."

Buta lippsike firkász!

Ez nem azt jelenti, hogy Orbán még mindig támogatja Webert (dehogy támogatja), hanem azt, hogy szerinte a Néppártnak kellene valaki mást (=nem Webert) jelölnie.

Lásd: "Belső információkra hivatkozva [a Die Weltben] három lehetséges jelöltről beszélnek: egyikük a francia Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója: A második jelölt a bolgár Krisztalina Georgieva, aki jelenleg a Világbankot vezeti, korábban pedig a brüsszeli testület alelnöke volt; róla azt tartják, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelöltje. A harmadik lehetséges csúcsjelölt pedig Andrej Plenkovic horvát kormányfő."
pestisracok.hu/orban-viktor-tamogatottja-lehet-az-europai-bizottsag-kovetkezo-elnoke/

taga.20 2019.07.01. 20:33:30

@Veszéjben a lyogállamiság !:

fityeszféreg, eszt most magadtól kérdezted, vagy csak a geci kiömlött a pofádból?

a kibaszott szemét kurvaanyátokat rohadék fityeszorkok!

sinus67 2019.07.01. 20:37:14

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Az akkor volt és a "nép" megbüntette cselekedetéért! Megérdemelte!

Ez meg most van és nem Fletó, hanem Vitya a főszereplő!

Jól néznénk ki, hogy a bíróságon egy gyilkossággal vádolt ember ügyvédje hivatkozna pl. a százhalombattai rémre (Balogh Lajosra), mert vedence nem elítélendő, mert a Balogh sokkal több embert megölt. A hab lenne a tortán, ha az ítélet ezt a védekezést elfogadná!

Szóval valami mással kellene védeni a Viktort! Nem a Fletó párhutammal.

Mellesleg így elismered, hogy Vitya egy szar, de azért bezzeg a Feri...

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.01. 20:37:28

@sinus67:

Melyik nem módszer vagy taktika váltás ezek közül?

sinus67 2019.07.01. 20:44:02

@Veszéjben a lyogállamiság !:

1978-ban meg hasított a KISZ!
1988-ban lett vége, ha jól emlékszem. Akkor alakult a DEMISZ aztán a Soros ügynök FIDESZ!

A kettő között eltelt 10 év! Mellesleg a túlmozgásos csak 2 évvel idősebb!

Na próbálkozz még!

sinus67 2019.07.01. 20:45:48

@közíró MAXVAL bircaman:

Hát bazdmeg! Olvasd már el a fenti megnyilatkozásait a dátumokat figyelve!

Na nem etetlek tovább, mert csúnyat fogok mondani, mint taga!

morpho 2019.07.01. 20:47:23

@Veszéjben a lyogállamiság !: Szerbezetet. Aha. Ott haverkodott össze Gruevskivel.

taga.20 2019.07.01. 20:51:30

@sinus67: aki a birkát eteti, jó ember nem lehet!

Cycmen 2019.07.01. 20:56:14

@taga.20: "bazdmeg, mekkora beteg állatnak kell lenni valakinek, hogy állandóan előjöjjön evvel a retardált zsírral?"

Saját bevallásod alapján is szeretsz arabot szopni, egy kis tágítás után még változatosabb szolgáltatásokat fogsz majd nyújtani a beduinoknak!

Cycmen 2019.07.01. 20:57:17

@taga.20: Jók ezek a szmájlik, kicsit buzis, de jó!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.01. 20:57:23

@GNDL: Tátrai és Császi már felmelegítették a priccset Czeglédinek és Klárikának..:)

sinus67 2019.07.01. 20:59:33

@taga.20:

Pedig annyiszor megfogadtam magamban, hogy nem írok neki!
Rájöttem, hogy nem játssza a hülyét!
Mondjuk a többi troll sem!

taga.20 2019.07.01. 21:00:58

@Cycmen: hol állítottam olyat, hogy szeretek arabokat szopni?

taga.20 2019.07.01. 21:03:13

@Cycmen: hát még mindig jobb, mintha egy csomó öklözőzsírom lenne, mint neked.

taga.20 2019.07.01. 21:05:23

@sinus67: és akkor még a birka sasfészkében nem is jártál, ahol birka a főpap

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.01. 21:05:46

@sinus67: Hát '88-ban pont hogy visszakeményedett a rendszer..Nem mellesleg Orbán 15 éves volt Kisz „karrierje ”idején.Míg Fletó már jócskán felnőtt volt és igen magasra jutott a ranglétrán.Bűnei közé tartozik a Dialógus-kör ellehetetlenítése..

taga.20 2019.07.01. 21:09:11

@Veszéjben a lyogállamiság !: szerintem, te récsölre tiborcgyerekre a gecire gondoltál!

asztán narancsot ne felejts el vinni a gecimaffiádnak!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.01. 21:15:16

@taga.20: Baszd már szájba az ótvaros valagú kurva anyádat!

taga.20 2019.07.01. 21:27:04

@Veszéjben a lyogállamiság !:

mi a kurvaanyádról pofázol, te gecigerincű fityeszállat?

miért nem huzol a csutigeci picsájába, te ostoba állat?

miért nem te féreg?

Cycmen 2019.07.01. 21:27:47

@taga.20: : "hát még mindig jobb, mintha egy csomó öklözőzsírom lenne, mint neked."

Az öklözőzsír a tied, én csak tárolom számodra és egy alkalmas pillanatban megkapod, ne aggódj!

taga.20 2019.07.01. 21:45:36

@Cycmen: te cigány, rám kened a te szarodat?

mekkora egy retek vagy házmester!

Európai téridő 2019.07.01. 22:33:24

Bölcsebb lett volna várni azzal az élesítéssel.

Peter Götz 2019.07.01. 23:52:43

Orbán szimplán BÜNÖZŐ,ha ezt figyelembe veszitek,rögtön érthetővé válik a mindennapi hazudozása !

DonáldTrámppp 2019.07.02. 00:29:40

@Peter Götz:
Anyád szimplán egy büdös kurva. Ha ezt figyelembe veszed mindjárt érthetővé vállik, hogy lettél te ekkora faszkalap.

2019.07.02. 03:09:22

@Peter Götz: Szép segged van bori? Belétársulok.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 06:17:43

@sinus67:

Olvastam. Nme látok mást, mint taktikát.

2019.07.02. 07:30:49

@DonáldTrámppp: Bocs, de remélem tudod, hogy aki itt kommentel, az sajnos nem közszereplő. Igy aztán azt is vedd számitásba, hogy ha netán, valaki feljelent, ügyvédje által,--akkor bizony szar dolog lesz a bíróságon, annak a szemébe nézni és majd ott is
magyarázkodni, akinek az anyját megsértetted.. Buta vagy és nagyon sötét, remélem tudod és mindezzel tisztában vagy.

Ám ha megkérlek, akkor még egy dolgot vegyél figyelembe és ne felejtsd el soha. Ha már megtudják hogy ki vagy, hol laksz, kik a rokonaid, kik a családtagjaid, akkor bizony majd elgondolkozhatsz, hogy legközelebb fogsz-e netán anyázni. Mert szerintem , még a kóbor macskának is előre köszönsz, ha tudják a neved és tudják ki is vagy, a valós szürke hétköznapi életben.

Igy ha lehet, akkor ne anyázz, mert jobb ---vagy ha úgy mondom, kissé keményebb élethelyzetben élő és lévő helyeken, az ilyen hős és harcos arctalan sértegetőkből, kétfüles szatyrot csinálnak --fültől fülig és felvágott nyakkal. Aztán a szádba nyúlva, a farkadnál fogva, kifordítanak a bőrödből, vagy a töködre lépnek és hanyat löknek.

További jó anyázást, de a helyedben meggondolnám és nem tenném.

Cycmen 2019.07.02. 08:05:56

@jános515: " Bocs, de remélem tudod, hogy aki itt kommentel, az sajnos nem közszereplő. Igy aztán azt is vedd számitásba, hogy ha netán, valaki feljelent, ügyvédje által,--akkor bizony szar dolog lesz a bíróságon, annak a szemébe nézni és majd ott is
magyarázkodni, akinek az anyját megsértetted.. Buta vagy és nagyon sötét, remélem tudod és mindezzel tisztában vagy."

Ez a legszebb, amikor a hozzád hasonló primitív szarszájú proli aljanépben feltámad az önérzet és sértéseket, meg anyázásokat kér számon! Ti csináljátok ballib szarháziak, ne sírjatok ha visszakapjátok, ha meg pereltek hülye buzik, akkor az itt általatok leírtak alapján, minden megnyert egy forint ellenében ti száz forintot fogtok fizetni! Te meg főleg, te ostoba szar kretén, nem is értem hogy hogy merted kinyitni a büdös pofádat, hiszen te vagy itt a legnagyobb gumicsizmás tuskó! Na keresd fel anyádat és akassz be neki egyet, ahogy azt mindig is teszed!

Peter Götz 2019.07.02. 08:35:59

@Cycmen: gondolom te vagy Orbán köpőcsészéje......

taga.20 2019.07.02. 08:39:38

@Cycmen: te pofázol köcsög, teee?

ennél márcsak az lenne szebb, ha bájerzsoca sírna itt, mint a fürdőskurva!

na mennyél te a kurvaanyádba!

Magán?Véleményem? 2019.07.02. 08:59:37

@morpho: " ... Orbán azóta már minden volt. Most épp a széljobbert játsza. Elég szarul amúgy. ... "

Hát, rendes széljobbert nem játszik, mert azok nyíltan rasszisták, az egyszer biztos, de a populista-kleptokrata miniszterelnököt elég hitelesen alakítja. Ennek ellenére nem lehet tőle addig megszabadulni, amíg az ellenzéket maszopiták és kurcsányiták reprezentálják jelentős számban....

Cycmen 2019.07.02. 09:01:47

@Peter Götz: @taga.20: Na előkerült a proli aljanép két prominens képviselje! Anyátokat kielégítettétek fiúk elölről hátulról rendesen, hogy már itt esz a fene benneteket? Ha igen, akkor lehet húzni közmunkára büdös cigányok, véget ért a segélyes korszak, nincs naplopás!

Magán?Véleményem? 2019.07.02. 09:14:02

@rdos: Ugyan már, mit vagy úgy oda? Egy ilyen ellenzéktől már az is csoda, hogy nem fidesznyiket állítottak ki a fidesznyik ellen... Miután a Vízszintes Napóleon utasítására a pártok jobbára lélegeztető gépre kerültek, azóta jobbára a fidesz kottájából játszanak. Kell ez a Csuti Bodzaszedő Ducénak, mint egy falat kenyér, amíg a maszopiták és a kurcsányiták a közélet részei maradnak, addig garantált a Fényes Vezetőnk parlamenti 2/3-ja...

6.Lenin 2019.07.02. 09:17:06

@Magán?Véleményem?:

Egy kérdés még soha nem jutott eszetekbe?
Miért nem tőled, meg morpho féléktől kéne inkább megszabadulni?

Miért Orbántól? Az ország még 1x sem lépett előre akkorát, mint az elmúlt 10 évben.
Miért attól kéne megszabadulni, akinek ez köszönhető, és miért nem azoktól kéne, akik ezt akadályozni próbálják?
A választók egyre inkább érzik, értik ezt. Talán pont ezért robogtok a bányászbéka seggéhez.

Magán?Véleményem? 2019.07.02. 09:17:48

@GNDL: Hát, ettől nem tartok. Egyrészt a Duce jól körbe van papirozva, nem igazán lehet lesittelni, a vejkót hamarabb... másrészt pedig mint fentebb említettem volt, a kurcsányiták és a maszopiták garantálják a bukásmentes regnálását...

Magán?Véleményem? 2019.07.02. 09:23:25

@6.Lenin: " ... Miért Orbántól? ... "

Azért mert kleptokráciát épített! Nekem ez az 1 (azaz egy) bajom van vele. A többi liberálfasiszta bérrettegés. Médiafüggőség? Leszarom, nem érint. Bíróságfüggőség? Leszarom, nem érint. Homofóbia, xenofóbia? Leszarom, nem érint. Lopnak mert enyves a kezük, korruptak, klientúrát építenek? Na ez a baj, ezzel az országnak ártanak. A többi csak lózung...

6.Lenin 2019.07.02. 09:27:11

@Peter Götz:

Szerinted, szerintem meg te vagy. Akkor?

(értelek én benneteket-balfaszokat-, rendkívül irritáló lehet számotokra, hogy vannak nálatok tehetségesebb emberek, de, ha ők nem lennének, ti attól még maradtok balfaszok. Igaz, a sok balfasz közt nem annyira feltűnő, ha mindenki az lenne)

6.Lenin 2019.07.02. 09:50:19

@Magán?Véleményem?:

Ha igaz lenne, amit írsz Akkor valamit tényleg nagyon jól csinál Orbán, mert úgy fejlődik az ország, és benne sok polgár is, hogy közben mindent ellopnak.

István Tamasi 2019.07.02. 09:52:22

@Quercus Maximus:
A csúti suttyóról pedig orsósférget.

István Tamasi 2019.07.02. 09:54:11

@Orbán 1 GÉNIUSZ: A potrohos suttyó egyetlen dologban - de csak abban - géniusz, hogy képes hosszú éveken keresztül megvezetni a birkáit demagóg hazugságokkal.

István Tamasi 2019.07.02. 09:56:20

@Veszéjben a lyogállamiság !: A potrohos suttyó is volt ifjúkommunista titkár, sőt egykori katonatársa szerint még tégla is volt.

2019.07.02. 10:13:13

@Cycmen: Cicuska ! Csak nem vagy ideges ? Jaj szegény bolhás, rühes macska , most milyen névvel fogsz anyázni ? Amúgy csak hogy tudd, az én ÉDESANYÁM, meghalt ! Ezért remélem hamar megtalálunk---mert megkeresünk ezt ugye sejted ? A többit majd utána megbeszéljük . Na pá, ugari prolikám, és seggnyaló szarszagú lakáj és véglény!

Magán?Véleményem? 2019.07.02. 10:28:33

@6.Lenin: " ... valamit tényleg nagyon jól csinál Orbán, mert úgy fejlődik az ország, és benne sok polgár is, hogy közben mindent ellopnak ... "

Úgy csinálja mint egy ügyesebb élősködő, vigyáz arra, hogy ténykedése közben ne pusztítsa el a gazdaszervezetet.

Minden ballib bérretteg 2019.07.02. 10:46:07

Weber nagyon sokáig ellenállt a Néppárton belüli Soros által pénzelt frakció nyomásának.
Egész addig lehetett jó szívvel támogatni, amíg ezen nem változtatott gyökeresen.
Mikor a néppárt érdekeit alárendelte Soros érdekeinek, (úgy mint a hazai ballibek az ország érdekével teszik ezt) onnantól kezdve vállalhatatlanná vállt.

A poszt felvetése is baromság. Ha kedvelsz és támogatsz egy embert, aki aztán pedofil gyilkossá változik vélhetően módosítod a véleményed, és elállsz a támogatásától.

Legalábbis normális embereknél ez így zajlik.
Azaz nem Orbán változott, hanem Weber.

6.Lenin 2019.07.02. 10:54:03

@Magán?Véleményem?:

Vagyis mindkettőnek szüksége van a másikra, hogy életben maradjon. Igaz.
A társadalomnak is szügsége van egy ilyen vezetőre, mert megteremti a jólét feltételeit, mert akkor ő is érzi, hogy valamit jól csinál. Mindketten jól járnak.
Mi ebben a baj? Ez a normális működése egy közösségnek.

DonáldTrámppp 2019.07.02. 11:07:17

@jános515: Mi van lipsi, még nem halottál rolla, hogy itt diktatura van ? A rendőrség, ügyészség, biróság a mi kezünkben van, simán kiröhögnének.

Behaton 2019.07.02. 11:12:39

Most már nem tudja titkolni a Fidesz propagandagépezete, hogy az EP választáson hatalmas sikert elérve győzött az ellenzék.Egy hónappal az Európa-párti erők győzelmét hozó EP-választás után az Európai Parlament baloldali-demokrata frakciója az EP alelnökének jelöli Gyurcsány Ferencnét, a DK EP-képviselőjét. Magyar politikus még soha nem töltött be ilyen magas közjogi tisztséget az Európai Parlamentben. Ez nem csak a magyar demokratikus ellenzék, hanem egész Magyarország számára is hatalmas siker. Míg Orbán és populista barátai megalázó vereségen vannak túl és semmilyen fontos pozícióra nem számíthatnak, a legeurópaibb magyar párt alelnököt adhat az Európai Parlamentnek - ez mindent elmond arról, hogy kik fogják alakítani Európa jövőjét a következő 5 évben.
Most már egyértelmű, hogy hamarosan előrehozott választások lesznek. Ősszel, az önkormányzati választásokon a vidéki kistelepüléseken tarolni fog a Jobbik, ahogy azt korszakalkotó parlamenti felszólalásában Jakab Péter ígérte.
"Nem hátrálunk, és megújulva térünk vissza az önkormányzati választásokra, ahol a Fidesz képébe fogunk röhögni, amikor elvesszük a városaikat meg a falvaikat.”
Persze a városaikat nem, mert azt a Momentum és a DK fogja megszerezni. A Momentum és a DK szakértelemről, hozzáértésről, elhivatottságról és a demokrácia kérlelhetetlen képviseletéről tanúbizonyságot tevő programja, minden városi polgár szívéhez utat talált. Kálmán Olga tökéletes budapesti főpolgármester lesz! Nem akárki választotta őt, mert Gyurcsány Ferencnének nem EU-s képviselőként kell majd harcolni a fasiszta orbáni diktatúra ellen, hanem az előrehozott választások után ő lesz Magyarország új miniszterelnöke...elnöknője.
Amikor Orbán washingtoni látogatásával egy időben, a German Marshall Fund bekérette, berendelte Márki-Zay Pétert és Kész Zoltánt, valószínűleg azt közölték velük, hogy Magyarország új miniszterelnöke Gyurcsány Ferencné lesz. Nagyon jó döntés! Bízhatunk amerikai barátaink szakértelmében, tapasztalatában és éleslátásában.
Most arathatjuk le gyümölcsét a tavaly december óta folyamatosan tartó több tízezres, gyakran százezres tüntetéseknek, mely tüntetések tömegéhez csatlakoztak a szülésre kényszerített fiatalok, az éhséglázadásig jutott szegények, a rabszolgatörvény által sújtott dolgozók, a külföldre menekült fiatalok és a déli határnál terrorizált, kétségbeesett menekültekért aggódó civilek ezrei, tízezrei...százezrei. Szavazópolgárok millióinak szavazata jelzi, hogy az ellenzék jó úton jár! Másfél millió szavazót vesztett a Fidesz és ezek a szavazók most mind az ellenzék jelöltjeire szavaztak. A hatalmasra duzzadt ellenzéki tábor láttán pedig nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Fideszt a magyarok hatoda sem támogatja. Örömhír, hogy marad a CEU is, és ontani fogja a mérnökök, fizikusok, matematikusok, biológusok hadát. A CEU-s szakemberekre nagy szükségünk van. Ahogy arra is, hogy minél több szakképzett, több nyelvet beszélő, felsőfokú végzettségű bevándorló érkezzen hozzánk a Közel-Keletről és Ázsiából. Ők már a déli határnál várják, hogy a demokraták végre lebontsák a kerítést.
Orbán rendszerének vége. A demokratikus ellenzék már most hozzálátott, hogy kormányra kerülve beváltva ígéretét, visszahozza a 2002 és 2010 között megélt aranykort, amikor szárnyalt a gazdaság és minket irigyelt Közép-Kelet Európa, de túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egész világ.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.02. 12:03:49

@6.Troll: "megteremti a jólét feltételeit"

Aha. Azért csúsztunk le az emútnyócévben a legszegényebb államok közé. De hogy most már végre megteremtette a jólét feltételeit, tuti lehagyjuk Ausztriát. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.02. 12:18:55

@Minden ballib bérretteg: "Mikor a néppárt érdekeit alárendelte Soros érdekeinek, ... onnantól kezdve vállalhatatlanná vállt."

... a Soros által pénzelt Macron számára.

Hm... Szerintem ezen még dolgozz. :))

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 12:45:54

A geci mindig azt makogja, ami éppen érdekében áll. A csuti patkány nyilatkozataiban ne keresse senki a logikát, kizárólag az játszik szerepet, mivel tudja bűnözői seggét és sleppjét védeni. Akár percenként is megváltoztathatja a véleményét, óránként akár többször segget csinálva a szájából. Nála ez nem gond, hiszen hívei akkor is őt választanák, ha éppen a zártosztályon kezelik elmebajjal. Mivel a hívei totál idióta birkák, ezért könnyen a markában tartja őket. Amikor kiderült, hogy Weber sem tolerálja a bizottság élén a korrupt tolvajokat, amilyen a csuti geci, onnantól kezdve már a csuti elmebetegnek nem felelt meg. Amikor Timmermans neve is felmerült, szintén toporzékolt az elmebetegje, mert az sem szereti a tolvajokat. Még az a szerencse, hogy ennek a csuti patkánynak nincs az elnöki jelölésbe beleszólása. De azért ugat a féregje, leveleket írogat, mintha lenne bármi jelentősége az EU-ban. De azért a birka híveit meggyőzte.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 12:50:27

@Behaton: Olyan ember, hogy Gyurcsányné nem létezik. Max. a fidesz szarkavarói használják ezt a nevet, a birka híveik előtt lobogtatva, mert azoknak fingjuk sincs semmiről, bármit meg lehet etetni velük. Ha azt írnák, hogy Apró Boriska, azt is elhinné a kretén szektájuk.

Minden ballib bérretteg 2019.07.02. 12:58:36

@Behaton:

"A demokratikus ellenzék már most hozzálátott, hogy kormányra kerülve beváltva ígéretét, visszahozza a 2002 és 2010 között megélt aranykort, amikor szárnyalt a gazdaság és minket irigyelt Közép-Kelet Európa, de túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egész világ."

+1 :DDDD

BiG74 Bodri 2019.07.02. 13:00:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Igenis! Megteremtette a jólét feltételeit! Egy szűkebb körben! Egy tágabb környezetben pedig tapsolnak a plusz félkiló farhátnak is boldogan. Ennyi pedig pont elég, csupa ööm es bódogsá...

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 13:03:43

@DonáldTrámppp: @Magán?Véleményem?: @6.Lenin: Az ország fejlődik valamennyire, de ahhoz semmi köze a csuti kreténnek. A 2. Vh. után Ausztria a Marshall segélyből, ami a mostani eu támogatások fele volt, gazdag országgá vált pár évtized alatt. Ha a csuti nem létezne, a fejlődés lényegesen nagyobb lenne, mivel az elsikkasztott vagyonok az országban maradnának, nem orbánoligarchák, rokonok, haverok magánszámláján landolnának svájci és még tököm tudja milyen adóparadicsomi számlákon. És természetesen igaz magyar emberek élveznék gyümölcseit, nem orbanisztáni csalók, mint ahogy az osztrákok a háború után.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.02. 13:04:17

@BiG74 Bodri: "Megteremtette a jólét feltételeit! Egy szűkebb körben!"

:))

Ja, igazad van, az Orbán családnak, barátainak és üzletfeleinek. Ezt mindig elfelejtem.

Cycmen 2019.07.02. 13:43:18

@jános515: "? Amúgy csak hogy tudd, az én ÉDESANYÁM, meghalt ! Ezért remélem hamar megtalálunk---mert megkeresünk ezt ugye sejted ? A többit majd utána megbeszéljük ."

Őszintén szólva alig várom hogy megtalálj és már repülsz is anyád után !

2019.07.02. 13:45:14

@közíró MAXVAL bircaman: Te egy végtelenül primitív ember vagy és ilyet most mondok először, mert tisztelem a más véleményt. De te olyan módon élsz ezzel vissza, hogy az már felháborító. Ide jársz köcsögösködni, ahol a vita normális, nem úgy, mint nálatok. bezzeg jobboldali blogokra nem jársz, mert az uncsi, igaz? Te ide nem vitázni jössz, hanem harcolni és nyomatod az egysejtű propagandádat. Akkor emlékeztetlek arra is, hogy a főnököd Vezénylő Tábornoknak nevezte magát.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 13:45:39

Egyébként kurva egyszerű a képlet. Át kell baszni ezt a kis csuti pondró ondót, a saját stílusát kell alkalmazni vele szemben, a szép szóból, becsületből úgysem ért: Olyat kell jelölni elnöknek, aki még nem mondta ki hogy a korrupt balkáni kárpáttolvajokat megfingatja, viszont azt gondolja. Mivel Weber és Timmermans már szóban felkoncolta a kis csuti ondót, ők kiesnek a kalapból. Viszont ez a Barnier nem rossz, ő Macron embere, a kis csuti tetű, meg azt hiszi róla, hogy majd nem fogja megfingatni, és simán megszavazza. Majd miután Barnier lesz az elnök, megvonni a tolvajoktól a támogatást, és nem politikai seggnyalóknak, fideszrokonoknak adni, hanem a magyar népnek. Így orbángeci bukása még fájdalmasabb lesz neki, mivel olyan fogja megszívatni, akit támogatott.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 13:51:00

Mondjuk ennek a Barniernek sem valami rózsás az előélete, mert amit itt a Brexittel művelt, az maga a katasztrófa. Dehát persze, hogy töketlen, amikor Néppárti ez a hatökör. Ezeknek az istenverte vadbarom néppárti kreténeknek köszönheti az EU, hogy az ilyen fasisztoid orbánok még dúlhatnak. Ha nem a néppárt vezette volna az EU-t az elmúlt húsz évben akkor nem ilyen töketlenek gyülekezete lett volna. Jobblesz ha átadják a Bizottság vezetését valami értelmesebb és erősebb kezű embernek, aki rendet tesz.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 13:56:20

Mondjuk ennek a Barniernek sem valami rózsás az előélete, mert amit itt a Brexittel művelt, az maga a katasztrófa. Dehát persze, hogy töketlen, amikor Néppárti ez a hatökör. Ezeknek az istenverte vadbarom néppárti kreténeknek köszönheti az EU, hogy az ilyen fasisztoid orbánok még dúlhatnak. Ha nem a néppárt vezette volna az EU-t az elmúlt húsz évben akkor nem ilyen töketlenek gyülekezete lett volna. Jobblesz ha átadják a Bizottság vezetését valami értelmesebb és erősebb kezű embernek, aki rendet tesz.

nemecsekerno_007 2019.07.02. 14:02:39

K@rva viccesek vagytok. Még szerencse, hogy ti nem változtok mint a kaméleon színe, hanem már 10 éve ugyanazokat a baromságokat szajkózzátok. 10 éve ugyanazt csináljátok és mindig más eredmény vártok töle.
Nem a patás a zseni hanem ti vagytok vállalhatatlanul idióták :)
De az országnak ez a jó...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 14:12:14

@Cycmen: Weber mögül Merkel farolt ki, azért nem lett választható. Ez akkor volt, amikor Orbán épp támogatta.
Azért az történelmi tény, hogy akit Orbán támogat, az szarban van!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 14:16:36

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember:

Így igaz, ballib szempontból primitív vagyok, hiszen aki nem ballib, az mi más lehet mint primitív, nem?

A legtöbb ballib médiában NEM lehet vitázni. Írj mondjuk 2 napig ellenvéleményt a HVG-nél, s várd míg Hontalan Andris ki nem tilt, ha éppen elfoglalt, lehet, hogy csak 4-5 nap múlva fog kitiltani. Egy esetben nem fog kitiltani: ha zsidózol, cigányozol, muszlimozol, trágárkodsz, ökörségeket írsz. ezzel ugyanis demonstrálni lehet az "ilyenek a csúnya fideszesek" tézist.

Én mindenhová vitázni megyek.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 14:19:35

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:

Gyurcsányné = Gyurcsány nevű ember felesége.
Van Gyurcsány nevű ember.
Házas ember.
Azaz van Gyurcsányné.

Cycmen 2019.07.02. 14:21:58

@Igazamvanvagyigazamvan?: Azt nevezed támogatásnak, amikor tökegyedül jelölték frakcióvezetőnek és úgy választották meg? Ott és akkor tökmindegy volt, későbbre tartogatta a muníciót Viktorunk és ez mostanra ki is derült, te erről persze semmit sem tudsz mi? Merkel meg akkor farolt ki mögüle, amikor már biztos volt hogy megbukott!

konrada 2019.07.02. 14:24:49

No most, hogy mindenki jól kiörjöngte magát - és bemutatta, hogyan vitatkozik egy kisóvodás az agyát elívott alkoholistával, térjünk vissza a témához:

A beírás arról szól, hogy a zorbán bizalmat ad Webernek,
akinek meg nem kell a bizalma, mert ő liberális és a szocialista frakció szavazatira hajt,

...aminek a jóvoltából nem is kapta meg a bizalmat...

...s hogy ezért a szocialista jelöltet jelölték Muttiék, mert úgy Weber mégis lehet valami, mire zorbán azt mondta, néppárti legyen.

Azaz Nickgrabowzski értelmezésében - mivel ő csak egyetlen néppárti nevét ismeri, és másról még nem is hallott - ez azt jelenti, hogy zorbán Webert akarja...

...aztaqrva!
Gyerekek, igazatok van, anyázzátok ezerrel egymást, mert annak is több értelme van, mint ennek a beírásnak...
:-OO

ZX 2019.07.02. 14:25:09

@közíró MAXVAL bircaman: Nem birka, nem mindenkit tiltanak ki, csak téged. Leginkább azért mert mindenhova beböfögöd az agyatlan baromságaidat, meg ballibezel. Ehhez értesz. Ne csodálkozz, ha mindenhonnan kibasznak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 14:32:36

@közíró MAXVAL bircaman: nem, Gyurcsányné a Gyurcsány anyja. Te olyan buta vagy, hogy cirkuszban fognak mutogatni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 14:33:15

@Cycmen: ne tekeregj, cica, kihullik a szőröd.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 14:33:31

@ZX:

Tömegesen tiltanak ki embereket. S nem scak onnan.

ZX 2019.07.02. 14:33:38

@nemecsekerno_007: "De az országnak ez a jó..." Jó az országnak, hogy szétlopják?

ZX 2019.07.02. 14:35:15

@közíró MAXVAL bircaman: És? A zorigoról pl. nem tiltanak ki mert oda nem is kommentelhetsz. Lehet az a neked való. :D

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 14:35:45

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Tévedsz. A -né magyarul nem jelent anyaságot. Kevered valamely más nyelvvel.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 14:38:09

@ZX:

A FB-on tudsz kommentelni. Ja, s a HVG onnan is simán letilt.

ZX 2019.07.02. 14:42:11

@közíró MAXVAL bircaman: Hozzáteszem a fideszes fb oldalakról én is ki vagyok tiltva, pedig csak kérdeztem. :D:D:D:D Szóval ne irkálj hülyeséget, a cenzúra nem egy oldalra jellemző kizárólag.

Cycmen 2019.07.02. 14:43:24

@Igazamvanvagyigazamvan?: Miért nem vagyok meglepve, hogy megfelelő ellenérvek láttán beáll nálad a kretenizmus jótékony állapota?

nemecsekerno_007 2019.07.02. 14:43:57

@ZX: Mikor jöttök már le ezekről a szokásos mantrákról? "Szétlopják az országot"....

Mégis sokkal jobban működik mint az "Elkúrók alatt" Az meg külön gyönyörűséges, hogy ugyanezek az Elkúrók a ma napig osztják az észt a közéletben. Úgy látszik k@rva vastag a bőr a pofájukon...

Cycmen 2019.07.02. 14:47:08

@jános515: "Ezért remélem hamar megtalálunk---mert megkeresünk ezt ugye sejted ?"

Mi ez a többes szám? Egedül nem mersz megkeresni? És kikkel jössz, a bátyáddal aki az apád is, meg az öcséddel aki a fiad? :D Baromburnyák.

ZX 2019.07.02. 14:48:13

@nemecsekerno_007: Pont leszarom az elkúrókat, húzzanak a picsába a gecivel együtt. Az, hogy sokkal jobban működik az ország, remekül bizonyítja, hogy az EU második legszegényebb országa vagyunk.

Cycmen 2019.07.02. 14:49:58

@ZX: Hozzáteszem a fideszes fb oldalakról én is ki vagyok tiltva, pedig csak kérdeztem. :D:D:D:D

Miért nem írtad ide hogy mit kérdeztél? Biztosan valami okosat ugye?

Kivlov 2019.07.02. 14:54:07

Nem unjátok még, hogy mindennap írtok min. 50 orbános zsindex cikket?
"A negatív reklám is reklám" - marketint 1. óra. Ennyi. :D

ZX 2019.07.02. 14:57:01

@Cycmen: Egy két kellemetlent kérdeztem, amire ha válaszolni kellett volna egyből látszik, hogy összevissza hazudtak. Pl. lopásokkal meg migrációval és hasonló dolgokkal kapcsolatban. :)

nemecsekerno_007 2019.07.02. 15:00:36

@ZX: Akkor költözz át Romániába. Mindenkinek jobb lesz...

konrada 2019.07.02. 15:08:41

@Kivlov:
...főleg, ha a negatív reklámozása a blogíró IQ-járól szól...;)

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 15:09:21

@ZX:

Sokkal nagyobb a ballibeknél a szólásszabadság elleni harc.

Cycmen 2019.07.02. 15:09:24

@ZX: Akkor konkrétumokra nem emlékszel? :D

ZX 2019.07.02. 15:11:52

@nemecsekerno_007: Ez az én hazám, költözz át te a gecivel meg a haverjaival együtt. Na az lesz jó Magyarországnak.

konrada 2019.07.02. 15:14:41

...szóval tévedett a blogger, van más is a néppártban - nem csak Weber - aki még német is:
Ursula von der Leyen

ZX 2019.07.02. 15:23:26

@Cycmen: Hát ha ennyire kíváncsi vagy, például a migráncskártyával kapcsolatban írkáltak hülyeséget, én meg megkérdeztem, hogy ugye tudják, hogy az nem biankó, hanem van rajta azonosító, meg hogy tudják-e, hogy az pont arra való, hogy ne hagyják el Görögországot, mert az csak ott használható, vagy hogy azt tudják-e hogy a magyaroknak a nyugati hatóságok szóltak stb. !?

Blogolo Blogi 2019.07.02. 15:28:07

Ugyanezt csinalja magaval az EPPvel is. Per hete a legveszelyesebb tomorules volt Europara nezve, mivel bevandorlast tamogato partok tamogattak, tele soros embereivel, munt Merkel, Juncker, Weber, stb. Most meg nem gyoz csucskulni ez a mi Viktorunk, hogy visszaengedjek a tabortuzhoz.

Aztan ott van maga a migranskerdes. A migransok orszagunkba telepitese gozerovel folyik, kiszoritva a magyar munkavallalokat, letorve a magyar bereket.

Meglehet a kameleonok megsertodnenek, ha Viktorrol neveznek el barmelyiket, igy inkabb adott szinu es allagu szardarabot illetne e dicsoseg A fideszbirkak ezesetben nem a kiralyi feneket, hanem ot magat nyalhatnak napestig.

Cycmen 2019.07.02. 15:29:32

@ZX: Ez eddig normális amit írtál, biztosan nem volt más?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 15:35:59

@közíró MAXVAL bircaman: Mégegyszer leírom, hogy a hülyébbek is értsék: olyan nevű ember hogy Gyurcsányné, nincs. Esetleg Gyurcsány Töhötömné, Gyurcsány Ubulné stb. stb. Vagy Gyurcsányné Kriptonit Izodora, Gyurcsányné Grizwold Menorka stb. stb. De így magában, hogy Gyurcsányné, nincs. Ezeknek annyi köze van Dobrev Klárához, mint a szomszédom macskájának. Vagyis semmi.

ZX 2019.07.02. 15:38:32

@Cycmen: Biztosan nem volt más. Nem szeretem ha baromságokkal hülyítik a népet, és ezek a kérdések bőven elég kellemetlenek voltak ahhoz, hogy a baromságukkal tovább hülyíthessék a lelkes rajongókat, így hát gyorsan törölték a hozzászólásokat meg le is tiltottak.
Bár most jut eszembe egy hozzászólónak még beszóltam, hogy akkor csomagolhat és induhat Moszkvába ott tárt karokkal várják, de pl. itt ennél durvábbak is mennek.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 15:42:22

@6.Lenin: "úgy fejlődik az ország, és benne sok polgár "
A mostani fejlődés olyan, mint kádár rendszerének "szárnyalása" valamikor a 70-es évek elején. Akkor is sokmindent elbírt a pártállami statisztika, meg most is. Emlékszem a 70-es évekre, a szocializmus dicsőítésére. No kb. most is az van.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 15:47:59

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:

Tévedsz.

Logikád alapján a "Gyurcsány Ferencné" nevű ember se "Gyurcsányné".

Gleccsertetű 2019.07.02. 15:50:21

beszoptátok ismét, Ovi hazardírozott, és megint nyert

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 15:50:43

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Gyurcsányné a Gyurcsány anyja" Nem, Gyurcsányné az max. Gyurcsány apjának a felesége. De lehet hogy az apjának a fiútestvérének a felesége, esetleg az apjának a kisebbik fiának a felesége. Vagy még vagy ezer Gyurcsány nevezetű férfi felesége lehet, kiegészítve a a feleség lánykori nevével. Olyan hogy Gyurcsányné magában nincs. Ahogy Orbán nevezetűből is van még vagy ezer, többségük nemzetiségi. Ezért, amikor a mini elnökről írok nem azt írom, hogy orbán, mert nem akarom megsérteni a többit. Inkább használom a közérthető nevét: a gecit. Abból mindenki tudja kiről van szó.

Halibuli 2019.07.02. 15:55:28

Nem kellene megbántani a kaméleonokat egy parazitával

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 16:02:57

@közíró MAXVAL bircaman: Valaki írta, hogy a Gyurcsány Ferenc apjának(akit szintén Gyurcsány Ferencnek hívtak) a felesége Gyurcsány Ferencné. Az se Gyurcsányné, mert az Ferencné. De olyat én nem tudok hogy lenne, akinek az a neve, hogy Gyurcsányné X.Y(női név). Ismerni kéne a névtörvényt. A férhez ment nő ugyanis 2 nevet vehet fel, vagy megtarthatja az eredeti nevét. A 2 név lehet a férje teljes neve a nével kiegészítve(régies, elavult), vagy a férje vezetékneve a nével és a leánykori teljes neve(ez három név, ez is kicsit elavult, túl hosszú, de modernebb). Vagy megtarthatja a leánykori teljes nevét(ez a legjobb, legmodernebb). No a DK-s elnök feleségének a neve a harmadik, és semmi köze a Gyurcsánynéhez. Vagyis összefoglalva a a pártállami birkacsorda egy nemlétező személy nevét ismételgeti. Ennél még az is jobb lenne, ha bégetne.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 16:05:54

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:

Én úgy tudom, magas életszínvonal úgy érhető el, hogy:
- nem magyarkodunk, meghúzzuk magunkat, szót fogadunk a nyugatnak kérdés nélkül,
- minden nemzeti vagyont huszadáron eladunk idegen befektetőknek,
- alacsony béreket tartunk fenn, hogy ne csökkenjen a jóságos befektetők profitja,
- utáljuk a határontúli magyarokat,
- megadóztatunk 60 %-kal mindenkit, aki az átlagbér felett keres, kivéve a befektető.

Mivel mindezt maximálisan teljesítették a ballibek, ezért is volt olyan magas az életszínvonal 2010 előtt, akkor a magyar életszínvonal az osztrák 120 %-a volt. Csak aztén jött Zorbán, fülkepuccsolt, s elköltötte az életszínvonalat stadionra. Azóta éhség van.

Alick 2019.07.02. 16:07:26

Kaméleon? eljöhet még a nap, hogy az öreg dzsordzsival ölelgetik egymást a Parlamentben. :)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 16:11:59

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: amennyiben nem mondják ki a teljes nevét , akkor Gyurcsányné. Ez nem azt jelenti, hogy nem a Gyurcsány Ferencné lenne a teljes neve.
Mondjuk Kovácsné, Marika.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 16:17:45

@közíró MAXVAL bircaman: látszik, hogy nem magyar vagy. Ha Dobrev Klára nem vette fel a Gyurcsány Ferencné nevet, vagy a Gyurcsányné Dobrev Klára, avagy Gyurcsány Klára (upsz, -né nélkül), esetleg a Gyurcsányné Klára nevet, akkor nem Gyurcsányné, hanem Gyurcsány felesége.
Sajna Magyarországon ez így van. Oroszországot nem ismerem, kérj frissítést a központtól.

ZX 2019.07.02. 16:20:01

@közíró MAXVAL bircaman: Rosszul tudod, úgy érheted el, hogy teleplakátolod az országot a "ha Magyarországra jössz, a magyarok munkáját nem veheted el" poszterekkel, majd az országba hívsz és a magyarok helyére felveszel egy csomó ukrán, román, szerb, kazah, mongol, venezuelai és egyéb más nációjú munkást.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 16:20:09

@közíró MAXVAL bircaman: igen, ma pont így csinálják.
Egy kis matek: vond ki a mocsoklibsi nyugat támogatását. Mutasd ki, mely években lett volna 2%-ot meghaladó növekedés!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 16:20:56

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:

A "Gyurcsányné" 2 jelentése:
- akinek nevében ténylegesen szerepel a "Gyurcsányné", pl. Gyurcsányné Brummogó Csicsolína,
- akinek a nevében NEM szerepel a "Gyurcsányné" szó, de egy Gyurcsány nevű ember felesége, pl. Dobrevhegyi Kunigunda, aki Gyurcsány Kvazimódó neje.

De indok nélkül csak az egyik jelentésre összpontosítasz, ezzel akarván cáfolni a másikat. Ez logikai hiba.

inteligencs elenzeki 2019.07.02. 16:21:21

@Magán?Véleményem?:

"Úgy csinálja mint egy ügyesebb élősködő, vigyáz arra, hogy ténykedése közben ne pusztítsa el a gazdaszervezetet."

Igen, úgy csinálja, és nem úgy, ahogy a ballibsik tették 2006-2010 között, hogy közben még a költségvetést is hazab.szták.
Eszerint még mindig jobb opció a mostani.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 16:22:07

@közíró MAXVAL bircaman: az, hogy a magas életszinvonal hogy érhető el, nagyon egyszerű. Legyél gázszerelő!
A te életszinvonalad biztos nagyon magas, hisz a bőrödön érzed.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 16:23:33

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Tévedsz. A "Gyurcsányné" nem feltétlenül tulajdonnév, lehet utalás is.

Világít a torony 2019.07.02. 16:24:10

@Veszéjben a lyogállamiság !:
" Apró különbség,hogy Orbán 15 évesen volt osztálytitkár,..."
Van ott még jó pár apró dolog. Orbán annak a fiatalokból álló kollégiumi körnek volt a tagja, melyet a belügyminiszter családjába benősült Stumpf mentorált.
Hogy mennyire sikeresen, az látszik Stumpf István rendszerváltás utáni karrierjén.
A stumpfi védőháló ismeretében, sok csúnya lehetőség merül fel a Fidesz vezérürüivel kapcsolatban. Egy pint sört simán rárakok arra, hogy a Fidesz megalakítását az emeszempé hátteréből támogatták. A Fideszbe érkező Mszmp-és káderbagázs csak alátámasztja ezt, tehát sokat nem is kockáztatok.

ZX 2019.07.02. 16:24:45

@Comte de Gippaud: Akkor derült ki, hogy hazavágták a költségvetést amikor jött a válság. Ha majd jön megit, rájöttök ti is, hogy ezek ugyanolyan szarháziak és ugyanúgy hazavágták.

Világít a torony 2019.07.02. 16:29:05

@Gleccsertetű: " beszoptátok ismét, Ovi hazardírozott, és megint nyert "
Hamarosan tökön fogod szúrni magad. Ahhoz, hogy Orbán jól jöjjön ki ebből a dologból, kisebb fajta csoda kellene, az agyhalottaknak azonban elég a kormány propagandája.
Téged ki tiltott el a gondolkodástól? Esetleg soha nem is gondoltál rá?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 16:30:25

@közíró MAXVAL bircaman: te, nagyonhülye, a Gyurcsány apjának tudod, mi volt a vezetékneve?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 16:40:16

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Nem a Soros-módszerre gondoltam, hanem arra: az átlagéletszínvonal magas az adott országban.

törppicur 2019.07.02. 16:42:39

Nick! Nem vádolva Orbánt a szélsőségesen állhatatossággal, érdkelen, mi a véleményed mindannyiunk példaképének, a Muttinak az utóbbi 1-2 hónapos"következetességéről"? Ő vajh hányszor cserélt ideológiát, változtatott véleményt pl. Weberről, Orbánról, Putyinról, Macronról....

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 16:43:11

@Cycmen: "bennfentesek azt jósolták, hogy Weber nem ezen a találkozón esik ki a versenyből, hanem a szociáldemokratákkal és liberálisokkal folytatott tárgyalások során, feltéve, ha ők is ejtik a saját csúcsjelöltjeiket. Merkel tegnap a Bundestagban Weber számára vészjósló véleménynek adott hangot. A kancellár szerint nem biztos, hogy érvényesül a csúcsjelölti rendszer az EB elnöki posztjának betöltésében, a helyzet sokkal bonyolultabb, mint öt éve, mert megváltoztak az erőviszonyok az Európai Parlamentben, az Európai Tanácsban pedig nem mindenki támogatja a csúcsjelölti rendszert."

Elvégeztem helyetted a házit.
Tehát Weber azért bukott, mert Merkel kihátrált mögüle. Belátta, hogy a liberálisok és a szoc-demek nem fogják megszavazni. Tehát nem a néppárt, hanem a libsik. A fidesz melyik pártcsaládnak is a tagja???
Avagy Orbán látens lippsi?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 16:43:40

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Nem, de van sejtésem, viszont ennek semmi köze a témához.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 16:48:21

@közíró MAXVAL bircaman: már hogyne volna. Abba kötöttél bele, hogy Gyurcsány anyja nem Gyurcsányné.
Mert a feleség és az anyaság más.
Csakhogy a Gyurcsány anyja lehet Gyurcsányné, mert felvette a férje nevét. Dobrev nem lehet Gyurcsányné, mert nem vette fel. Ő Gyurcsány felesége.

inteligencs elenzeki 2019.07.02. 16:49:10

@ZX:

"Akkor derült ki, hogy hazavágták a költségvetést amikor jött a válság."

Nem, nem akkor derült ki, hanem már 2006-ban, amikor még javában dübörgött a világgazdaság. Végül is erről szólt Gyurcsány zártkörű öszödi beszéde is.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 16:50:00

@Cycmen: ja, cicafiúk, az idézet a Magyar Hírlap cikkéből van.

ZX 2019.07.02. 16:51:37

@Comte de Gippaud: 2006-ban az derült ki, hogy hazudtak éjjel nappal és nem csináltak semmit. Ez mutatkozott meg 2008-ban.

Cycmen 2019.07.02. 16:51:49

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Tehát Weber azért bukott, mert Merkel kihátrált mögüle. Belátta, hogy a liberálisok és a szoc-demek nem fogják megszavazni."

A második mondatod üti az elsőt. Nem Merkel döntött, ő csak reagált a helyzetre. Fingot fűrészelsz.

taga.20 2019.07.02. 16:59:07

@Igazamvanvagyigazamvan?: aki ezt a szarházi birkát eteti, aszt megverem!

szemmel. már köcsön is kértem matocsitól az övét

SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl................. 2019.07.02. 17:02:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Azért csúsztunk le az emútnyócévben a legszegényebb államok közé. "

Meselj, mikor voltunk mi a leggazdagabbak kozott ?
A szemkilovetesek elott, vagy a szemkilovetesek utan ?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.02. 17:11:08

@SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl.................: "mikor voltunk mi a leggazdagabbak kozott ?"

De nagy segg vagy! Miből gondolod, hogy akármikor is a leggazdagabbak között voltunk?

A fasz Bokros csomagja - akármilyen szarul is hajtotta végre - egy 10 éves fejlődésnek ágyazott meg. 1996 és 2006 között a régió felső harmadában voltunk, sokszor éllovasok.

De ne sápadj, a geci gazdád azt ígérte, hogy a leggazdagabbak között leszünk, Ausztriát lehagyjuk. Rajta kérd számon, hogy miért csapott be.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 17:11:55

Az is mekkora faszság már, hogy a kormányfők tanácsa jelöli az EU miniszterelnökét. Mi a vérvörös híg fos köze van a miniszterelnököknek ahhoz, hogy ki vezeti az EU-t? Mintha itthon a polgármesterek szavazatai kellenének ahhoz, hogy ki legyen a miniszterelnök! Volt egy parlamenti választás, ahol bizonyos számú képviselői helyeket kaptak a parlamenti frakciók, majd azok döntenek a tisztségviselőkről. Nehogymár egy kis mitugrász csuton kommunizmusban szocializálódott elmebeteg faszfej döntse el azt ki vezesse az EU-t. Pláne ne a V4-ek! Ki a fost érdekelnek ezek a húgyagyú parasztok! " Nem támogatja a V4 meg hasonlók! Ki nem szarja le őket, amikor másik 48 tagállam meg mást akar! Menjenek már ezek a halál faszára! 4 degenerált, feudális hatökör megakaszthatja a teljes EU működését? Milyen rendszer már ez?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.02. 17:13:07

ejropa azt teszi, amit a Miniszterelnök Úr előír

SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl................. 2019.07.02. 17:13:25

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Felesleges variálni a nevekkel. Elég csak annyit mondani, hogy a SZEMKILÖVETŐ, vagy SZEMKILÖVETŐNÉ, és mindenki tudja kiről van szó.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 17:13:42

@Igazamvanvagyigazamvan?:

X anyja lehet, hogy X-né, de nem azért, mert X anyja. Érted, ballibám?

nemecsekerno_007 2019.07.02. 17:13:57

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ugyanezt csináld meg az elkúró időszakában is, kíváncsi lennék mennyi volt a növekedés...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.02. 17:15:22

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: persze sokkal demokratikusabb lenne ha a csórós zsorzsi jelölné ki, de ez a junió nem a zsidó világkongresszus

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.02. 17:16:07

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "ejropa azt teszi, amit a Miniszterelnök Úr előír"

Pontosan! Csak nagy figyelemmel kell neki előírnia a dolgokat. Például, mikor már biztos Weber bukása, akkor Ondó Viktor előírja neki, hogy bukjon, és láss csodát, az a fasz megbukik. Ügyi, mi? :))

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 17:17:23

Reméljük az egész EU összeomlik ezektől a buzi szabályoktól, mert a parlament nem szavazza meg a miniszterelnöki faszfejek javaslatait. Jóformán az van, hogy van egy faszfej testület a miniszterefaszfejek tanácsa, akik beleugatnak abba, ki vezesse az EU-t. Az állampolgárok döntöttek, megszavazták a parlamentet, döntsenek azok, ki legyen az EU miniszterelnöke! Jól is néznénk ki, ha az USA-ban az államok kormányzói beleugatnának abba, ki legyen az elnök. Jól mondja Dobrev, ez a kretén EU tényleg megérett már a megújulásra, az Európa Egyesült Államok megalakulására, amelyben egy erős elnök lenyomja ezeket a kretén orbán féle faszfejeket, megvonja a támogatásokat, ha lopnak, és a polgárok érdekében, azok szavazatai alapján kormányoz!!!!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.02. 17:17:51

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:

Szerintem eleve egy Soros által fizetett, de tőle teljesen független bizottság jelölje ki az EU minden vezetőjét. Csak így lehet meggátolni a fasizmus újjáéledését, az antiszemitizmust, a gyűlölködést, s biztosítani az európai értékek örök tündöklését.

nemecsekerno_007 2019.07.02. 17:18:42

@ZX: Te mondtad, hogy ott jobb, nem én. El lehet menni innen, megmondta a gazdid is :)))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.02. 17:18:55

@Igazamvanvagyigazamvan?: @Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Birka sok-sok éve itt trollkodik, és mindig van, aki eteti. Csak ragaszkodnia kell hozzá, hogy hülyeségeket beszéljen.

GyMasa 2019.07.02. 17:20:22

@nemecsekerno_007:
Ja, és az EU sem hozta nyilvánosságra "elözékenységböl" a leadott statisztikákat, a 2006-os választások elött. Amit ugye nem hamisítottak meg...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.02. 17:21:00

@nemecsekerno_007: "költözz át Romániába"

Egy hazáját, családját szerető hazafi nem szívesen költözik idegen országba. Ezt nektek hazaáruló bolsevik fideSSfasszopóknak olyan nehéz megérteni.

Cycmen 2019.07.02. 17:21:26

@taga.20: Na te meg melyik kukából bújtál elő nyomorék?

nemecsekerno_007 2019.07.02. 17:22:54

@ZX: @Blogolo Blogi: "A migransok orszagunkba telepitese gozerovel folyik, kiszoritva a magyar munkavallalokat, letorve a magyar bereket."
Ez le bírtad írni röhögés nélkül?!?! :))))))
Nyílván a budapesti kormányhivatalokban is ezért nincs ember... Muhahahaha
Utánizhatatlanok vagytok...

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 17:24:32

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Te, te , te HÜLEGYEREK! A parlamentet az EU állampolgárai választották meg. Mi a vérvörös híg fosért kell két döntés egy jelölthöz. Ez a döntési folyamatot lassítja! Ha kitör egy káosz, márpedig kifog, ne legyenek kétségeink, akkor ez a balfasz döntéshozatali folyamat kártyavárként fog összeomlani a lassúsága miatt. A kormányok takarodjanak haza a szemétdombjukra, kavarják ott a szart, az EU-ban meg döntsön a parlament, vagy az egész vízfejet oszlassák fel a picsába! Ha egy ilyen kretén csuti paraszt beleugathat a maroknyi 2 millió birkájával a seggében egy 500 milliós birodalom döntéshozatalába, akkor megette az egész az egészet a fenébe!!!

nemecsekerno_007 2019.07.02. 17:25:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Hazáját szerető?! Tenni is kéne valamit mert a szeretet kevés attól nem leszünk gazdagabbak...

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 17:30:35

@közíró MAXVAL bircaman: Te is hülegyerek! Én arról beszélek, hogy a parlament válassza meg az elnököt, vagy a nép, ne egy faszfej buzi miniszterelnöki társaság mondja meg egyáltalán kiből válasszanak. Ebben a faszfej társaságban(EU tanács) a 2 milliós mikrotámogatottságú csuti elmebetegnek ugyanannyi szavazata van, mint a többieknek. Milyen alapon? A parlamentet viszont a teljes EU választotta, az ottani képviselőknek sokkal több joguk van abba ki legyen az elnök, mint ennek a csuti terméketlen, impotens ondónak.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 17:37:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Tudom, hogy itt trollkodik. Én is itt trollkodom, és leszarom. Sőt én örülök is neki hogy ütköztetjük a véleményünket, legalább itt vita van, ha már máshol nincs a csuti kretén miatt. Szeretek vitázni, még ha birka is az illető. Ha jó sokszor elmondjuk az érveinket előbb-utóbb csak megváltozik a véleménye. Időm mint a tenger, ha kell ezerszer leírom, hogy a csuti egy pondró.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 17:40:48

@nemecsekerno_007: A budapesti kormányhivatalokba csak a fasiszta állampárthoz teljes mértékben lojális seggnyaló alkalmas. Ilyet ma már nehéz találni, pláne pesten. Az ukrán vendégmunkás akik a gázszerelő építkezésein a lapátot támasztják nem alkalmasak egy hivatalba.

nemecsekerno_007 2019.07.02. 17:51:37

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Olyan hülye vagy mint a s@gg, de addig jó a többségnek amíg ilyenek az ellenzék támogatói...

taga.20 2019.07.02. 18:03:13

@Cycmen: anyádat kostolgasd, miután rá kented az összes öklőzőzsírodat, és meghágtad, fityeszköcsög!

Cycmen 2019.07.02. 18:23:45

@taga.20: Rád vár az összes anyag, más nem is kap belőle! Nem fogsz utána nyikorogni többé....csak zsírozás közben! :D :P Háháháháhá! Faszfej!

Blogolo Blogi 2019.07.02. 18:36:45

@nemecsekerno_007: "Muhahahaha
Utánizhatatlanok vagytok..."

Aki utanozhatatlan, az Viktor maga, aki segget csinalt a szajabol. Ha egy pillantast vetnel a kovon tulra, amely alatt elsz, lathatnad, hogy a kulfoldieknek kiadott munkavallalasi engedelyek szama minden evben duplajara no.

axolotl77 2019.07.02. 18:41:50

"Egyszer már volt részünk ilyen mocskos kampányban, ahol lezsidózták és lekommunistázták az ellenzéket. Ennek azonban egyszer s mindenkorra vége, ezt még egyszer nem engedheti meg magának az MDF." O.V.
"Csak a Fidesz"

Blogolo Blogi 2019.07.02. 18:47:56

@nemecsekerno_007: Apropo, ernoke. Sikerult mar rajonnod, hogy mi a kulonbseg Szeged es Felcsut kozott?

Blogolo Blogi 2019.07.02. 18:50:37

@taga.20: "anyádat kostolgasd, miután rá kented az összes öklőzőzsírodat, és meghágtad, fityeszköcsög!"

Nem tetszett tegnap figyelni. Cicus nem anyut, hanem aput szeret hagni. Legy szives tiszteletben tartani a massagat!

taga.20 2019.07.02. 18:51:58

@nemecsekerno_007: ha a segg buta faszt meg kéne mintázni, akkor az fiksz, hogy te lennél a legjobb modell!

hogy rohadnál meg a geci gazdádfal együtt, te szervilis vén fityeszzombi!

BROÁF!

nemecsekerno_007 2019.07.02. 18:53:14

@Blogolo Blogi: Hiába strapáljátok magatokat...

nemecsekerno_007 2019.07.02. 18:54:22

@taga.20: Még jó, hogy ti olyan okos, művelt f@szok vagytok akik az egyik sikert éritek el a másik után. Ja, nem! Muhahahahahahaa

taga.20 2019.07.02. 18:54:33

@Blogolo Blogi: enézést kérek, hogy ilyen érzéketlen voltam

taga.20 2019.07.02. 19:01:06

@nemecsekerno_007: ernőbá, ne tessék má itt érzelgösködni!

csak dumálunk retek, nem kell egyből a protkodat csattogtatnod

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.02. 19:07:48

@nemecsekerno_007: "sikert"

Ötven milliárdos lopott pénzből BÁRKI 98%-os sikert tudna elérni bármilyen választáson. Egyedül Ondó Viktor nem képes kétharmadot még csak megközelíteni se.

Cycmen 2019.07.02. 19:11:41

@taga.20:
Válaszolj tahó, ha megszólítalak!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 19:17:27

@nemecsekerno_007: No mi van fideszbirka, a töpörödött agyaddal ennyire futotta? Azt elhiszem, hogy semmi értelmeset nem tudtál írni azzal a pár szem agysejteddel. De sebaj, majd a führered megmondja melyik kezeddel töröld ki a segged, és utána melyik ujaddal piszkáld a fogad!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 19:21:20

@nemecsekerno_007: Honnan tudod, faszfej, ki milyen sikereket ér el a magánéletében? Vagy neked az is siker, ha a führered elcsalva megnyeri a választást, hogy lophasson?

MIx 2019.07.02. 19:24:45

O1G olyan "tehetséges" ember,
hogy egy hosszabb mondatban képes kijelenteni valamit,
majd megcáfolni.

nemecsekerno_007 2019.07.02. 19:26:21

@taga.20: Fűrészeljük a sz@rt a poráért.... ahogy a népi mondás tartja...

taga.20 2019.07.02. 19:26:37

@Cycmen: azt vágod, hogy torgyánjózsibá mit mondott az ilyen köcsögöknek, mint te?!

tudod, a sas meg a légy

6.Lenin 2019.07.02. 19:28:39

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:

Nagyon tévedsz, a két rendszer nem lehet egy lapom említeni.
Azt pofázol amit az intelligenciád elbír, ha van tudásod, eladhatod, nem tetszik itthon, oda mehetsz, ahová csak tetszik.
Tőlem az elmúlt 30 évben senki nem kérdezte meg, kire szavaztam. Kiről mi a véleményem.

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2019.07.02. 19:29:18

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "Vagy neked az is siker, ha a führered elcsalva megnyeri a választást, hogy lophasson? "

Az a legnagyobb siker, hogy evek ota szopatja a hozzatok hasonlo sorosberenc hazaarulo libbantakat.

taga.20 2019.07.02. 19:29:48

@nemecsekerno_007: esztet nem ismerem.

gondolom ez valami ősi oláh közmondás lehet.
meséjj még a népedről! érdekelne

taga.20 2019.07.02. 19:44:14

@Épüljön STADION a CEU helyére..:

bazdmeg ilyen nicknévvel, hogy tucc reggel borotválkozni?

van bőr a pofádon fityeszork, az biztos!

törppicur 2019.07.02. 20:03:08

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Te kis butus, milyen másik 48 tagállamról beszélsz? NATO, ENSZ, KGST? az ejuban mindenkit kétszer kel kétszer kell megszámolni, hogy összejöjjön.

taga.20 2019.07.02. 20:06:38

@törppicur: te egyébként tucc magyarul, vagy leningrádból tolod fityeszdroid?

törppicur 2019.07.02. 20:22:50

@taga.20: tudok, de most pont nem leningrádból
mi nem tetszett a hsz-emben, ó, nagy Tanga?

törppicur 2019.07.02. 20:23:39

@taga.20: mi az a fityeszdroid? Szimpatizáns?

Lámlenge 2019.07.02. 20:35:54

Hát, a végeredmény nem az itt sipárkodó Gyurcsányistákat igazolta... Nehéz lehet, nem véletlenül volt ennyire hisztis mindenki.
Gratulálok, soha nem volt még az EU-ra ekkora hatást gyakorló miniszterelnöke Magyarországnak!

taga.20 2019.07.02. 20:40:21

@törppicur: ja, úgy is lehet mondani, de szerintem az agyhalott zombi jobban körül írja

taga.20 2019.07.02. 20:44:27

@Lámlenge:
te annyira nyomorék vagy, hogy beléd rugni sincs kedvem, a kibaszott geci kurva fityeszes anyádat hulladék!

törppicur 2019.07.02. 20:45:53

@taga.20: figyelj, buzikám!
megkérdeztem, mibe kötöttél bele, baxtál értelmesen válaszolni, ezért befejeztem veled mára.
Amúgy sem az ork, sem a droid nem nagyon magyar szó, de zombi ügyben is vannak kétségeim

taga.20 2019.07.02. 20:51:02

@törppicur:
ez a buzikám, hogy jött neked köcsög?

Lámlenge 2019.07.02. 20:52:39

@taga.20: Pedig várnám, hogy megpróbáld, de a nick mögé rejtőzve vicces a fizikai fenyegetőzés.
Megértem a frusztáltságod, de nyugodj meg.
A kisfiúfejű nőnek meg lehetnek még részsikerei, hátha behúz további pár 1,5 mrd-os megbízást az Altusnak, aztán nem diákmunka járulékon kell a pártpénztárat betömködni.

taga.20 2019.07.02. 21:00:39

@Lámlenge: verbális lenne, te istenbarma!

ez a kisfiúfejű, az ki? récsöl, meszaroslölö?

Budapest a kutyaszar városa 2019.07.02. 21:01:39

@SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl.................: Csúti gazdád már megint összekeverte a száját a seggével.... vagy neki már eleve segg volt a szája helyén, mint minden erkölcsi és genetikai hulladéknak ?

Budapest a kutyaszar városa 2019.07.02. 21:04:17

@Lámlenge: Hányszor és melyik szennymédiában kellett beolvasni a helyreigazítást erről a két hazugságról ? Azt hiszed, ezen az oldalon nem emlékszik senki ?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.02. 21:06:01

Weber: Orbán és Macron nyírta ki a csúcsjelöltség intézményét

index.hu/kulfold/ep/2019/07/02/manfred_weber_feladta_a_kuzdelmet_a_bizottsagi_elnoksegert/

a zéró zorbán mozgatja az ejrópai bábukat
nyüszíthettek libbantak

taga.20 2019.07.02. 21:08:09

@Budapest a kutyaszar városa: szerinted normális az a fityeszszardarab, aki a korrupció bélyegével akar egy ellenzéki politikust beégetni ilyen 9 év után???

Lámlenge 2019.07.02. 21:09:17

@taga.20: Kedves Tanga, miért sértegetsz mindenkit? Mondtam, hogy nyugodj meg, bár ez most biztosan különösen nehéz. Nem tudsz örülni Mo., a V4-ek sikerének, te nyilván tudod miért. Én meg gratuláltam hozzá, pedig állításoddal szemben sem Fideszes nem vagyok, sem gazdasági függőségben nem vagyok tőlük. Csak van egy véleményem, amit ti, mindent elfogadók nem tudtok tolerálni.
Lehet, hogy annyira libsi vagy, hogy a "nő" már nem is bír számodra értelemmel. De gondolkozz! Ki lehet az a kisfiúfejű létra nő, aki az Altusnak ismét ekkora EU-s megbízást tudna kikönyörögni? Na, vajon ki?

taga.20 2019.07.02. 21:11:22

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

a gecigazdád egy csicska, csak a szart szedi fel az út széléről és az olyan állatok, mint te zabáljátok kétpofára!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 21:11:36

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: No, ha ez igaz, akkor beigazolódik az, hogy minden szarrá válik amihez a csuti ondó hozzáér, és mindent szétbasz, amihez hozzászól. Ha viszont nem igaz, akkor meg a csuti pondró egy kis senki, akinek semmi beleszólása nincs a dolgok alakulásába. Természetesen mindkettő igaz, azonban most a második történt. Valójában ez a kretén Macron baszta szét a dolgokat, a csuti ondó szerepe fel van nagyítva.

Lámlenge 2019.07.02. 21:12:52

@Budapest a kutyaszar városa: Ezen az oldalon sajnos mindenki másra emlékszik, pedig "nincs másik..." Egy vicc! Igen, az Origo is az...
Lassan ezt is kár volt megnéznem, csak pont ráértem, de már kezdem megint megbánni.

Lámlenge 2019.07.02. 21:15:19

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Szerencsére Gyurcsány szerepe soha nem lett felnagyítva, mert nem volt neki. Szopkodhattuk a Nyugat f@szát, aztán kaptunk/kapott egy kis alamizsnát. Régi szép idők!

kentauri 2019.07.02. 21:18:31

Orbán Viktor tegnap kora hajnalban kiment az erkélyre és szólt: muszáj annak a napnak felkelnie mert különben a fű sem nő.......és lőn a nap felkelt.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.02. 21:22:36

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: természetesen te jobban tudod ki nyírta ki vébert és timermant mint ők maguk

taga.20 2019.07.02. 21:24:10

@Lámlenge: komolyan nem értelek.
szerinted én sértegetek mindenkit, de az első mondatodban sértegeted a nicknevemet.

én nagyon bírom a csajokat, a patent csajokat különösen. ezért bírom dobrevklárát, akinek van 3 gyereke és 4 felsőfokú nyelvvizsgája.

na most pofázzál te fosgerincű fityeszribanc!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 21:26:06

Akkor fogok egy jót kuncogni, ha egy senki lesz a csuti ondó kívánsága szerint a bizottság elnöke(mert az a célja hogy madzagon rángasson egy buta valakit, mint a minisztereit), viszont az alelnök meg Timmermans marad, aki a háttérből vezeti az EU-t, és szivatja az ondót, mert az elnök gyenge lesz. De még semmi nem dőlt el, mert szerintem Timmermannsék nem fogják megszavazni a kretén néppárt jelöltjét.

2019.07.02. 21:29:16

@taga.20: Ez a beszéd palyti. A nő csak csadorban jó pofánverve.
Mi tagák megérdemeltük a nagy arab lompost elöl hátul, ebbe egy nő sem szólhat bele.
Vivát férfilámúr!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 21:29:26

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: A csuti ondónak semmi szava nincs. Viszont a néppárt az idióták gyülekezete. Ők kavarják a szart, a csuti pondró ondót is ők hagyták hogy a fejükre nőjön.

taga.20 2019.07.02. 21:38:00

@taga vagyok| 20 dioptriás| buzi vagyok| és orbán f:

szeva köcsög!

áruld már el, hogy a nicknevedben mi az a orbán f!

Lámlenge 2019.07.02. 21:46:41

@taga.20: Nem csoda, hogy nem értesz. Benéztem ide, elég is volt egy időre, te meg itt éled az életed. Sok sikert (bár ehhez nem árt, ha az ember arra tesz, aki nyer is néha)!
Igen, sértegetsz mindenkit, minden hozzászólásodban. Én egyszer tettem ezt, azt már észreveszed. Pont ez az a kettős mérce, amit nagyon nem bírok a neked kedves megélhetési politikusoktól.
Dobrev Klára visszatérhet a nevéhez, nem csoda, hogy ő sem akar azonosulni a férjével. A három gyerek biztos ikrek, mert egy kilengés még Gyurcsánynak is megbocsájtható egy áttáncolt éjszaka után, de többször biztos nem volt meg...
Ha négy nyelvvizsgától (amiből az anyanyelv bolgár és a hasonló orosz 2!) valaki menő EU-s politikus lesz, az baj. De legalább volt, aki tolmácskodjon az oroszoknak, nem mintha abból a pártból bárkinek szüksége lenne rá. :)

István Tokány 2019.07.02. 21:47:23

És a fideszbuzi "közíró" BIRKAGECI, még ezt is kimagyarázza! A hülye köcsögje.

Lámlenge 2019.07.02. 21:48:50

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "A csuti ondónak semmi szava nincs. "
Most vagy Schulz úr nincs képben, vagy te:
"Orbán Viktor és a kelet-európaiak győzelme, hogy Ursula von der Leyen lehet az Európai Bizottság elnöke, mondta Martin Schulz a Spiegelnek"

taga.20 2019.07.02. 21:52:40

@Lámlenge: az a baj veletek fityeszkisgecik, hogy nem tudjátok átlépni a saját árnyékotokat.

szerintem huzzál el a fityeszjobbágykurvaamyádba, mert ott érzed magad jól!

na csá.

taga.20 2019.07.02. 21:59:38

@VIII. Lenin: te mit nem értesz?

a ceus kovács aszt momdta, hogy a geci intézte, hogy egy migráns simogató lesz az eu elnöke.

mi a kérdés?

Lámlenge 2019.07.02. 22:00:52

Szerintem OV átlépte azt a határt, amire igazán büszkék lehetünk.

Nem neked írom ezeket, mert látom nem tudsz kilépni a sértegetős káromkodós semmitmondásaidból, csak reménykedsz, hogy lehúzol a hülyeséged mocsarába. Választ természetesen nem írtál, csak ismét elküldtél a picsába.
Csak remélem, hogy aki értelmesebb ember olvasgat, az talál néhány olyan mondatot, amin elgondolkozik.
Ez a fórum ezekkel a pár szavas hozzászólásokkal nyilván nem alkalmas értelmes vitára, így a virtuális agresszorok kiélhetik magukat - fizetésért, vagy csökönyösségből. Úgyhogy jó pihenést neked, holnap ismét küzdelem vár rád, meg kell magyarázni, hogy ma is nyertetek. Végül is jobb, mint dolgozni.

taga.20 2019.07.02. 22:06:27

@Lámlenge: gondolom rám gondoltál, de annyira fogyatékos vagy, hogy még ez se megy

Lámlenge 2019.07.02. 22:06:33

@taga.20: "a ceus kovács aszt momdta, hogy a geci intézte, hogy egy migráns simogató lesz az eu elnöke."

Sajnos, miattatok ott tartunk, hogy aki 2014-ben egyet befogadott, az már a jobbak között van. Persze Fletó ezt is bőven überelte a legnagyobb szar közepette vacsizni hívott 8 ártatlan szemű menekülttel, mert ők aztán annyira jól érezték meg az események ütemét. Könnyen voltak, a kisfiúfejű nő biztonságban volt... :)))

Lámlenge 2019.07.02. 22:09:32

@taga.20: Ismerem a fajtádat, veled nem lehet értelmesen vitázni. De ezt az előbb leírtam, több szót nem érdemelsz. Sírj a párnába egy kicsit, gyűjts erőt, kell is, mert a mostani kedden sem bukott meg OV!

apro_marosan_petergabor 2019.07.02. 22:09:36

OV a magyar és európai érdekeknek megfelelően járt el.
Sorosnak így kisebb esélye van az EU-t dróton rángatni.
Szép teljesítmény volt. Az index újságírói kefét esznek...
...és nem győznek hallgatni.

taga.20 2019.07.02. 22:13:38

@Lámlenge: milyen a fajtám, nyílasfajtárs?

taga.20 2019.07.02. 22:17:58

@apro_marosan_petergabor:

cica, a csaj migránsokat simogat.

cica, remélem holnaptól telipofával fogod köpködni a gecit!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 22:19:55

No, most az észkombájn Néppárt és az idióta V4-eknek nevezett keleti csóringerek jelöltek elnöknek egy olyan minisztert, aki hazájában miniszterként megbukott, vizsgálat folyik ellene. Gratulálunk! Szerintem ebből a jelöltből nem lesz semmi, mert a beosztásra alkalmatlan. Haladhatunk tovább.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.07.02. 22:21:21

Na mi van elvtársak? Kedd van?

Erre hol van az Orbán bukás?

Sehol! Webber és Timmermans el lett küldve a sunyiba.

A V4-ek által preferált v. Leyden kapja a bizottsági elnökséget.

Ezt most vajon hogy magyarázzátok ki?!

HeHeHeHeHe!!!

Lámlenge 2019.07.02. 22:26:18

@taga.20: "milyen a fajtám, nyílasfajtárs?"
-> Ne vitázz egy idiótával, mert lehúz a szintjére és ott pedig legyőz a rutinjával!

"nyílasfajtárs" Látod, a sértést most sem bírtad kihagyni! :))) Szánalmas vagy, ez jutott neked. Elvszed a fórumot a személyeskedésbe, itt kiéled magad, de semmi értelmes észrevétel. Ezért fejezi be az olyan - szerinted nyílasfajtárs, fityesztroll, meg mit tudom én, mi voltam még - a hozzászólásokat. Valószínűleg ezért kapod a kenyered, hogy kitrollkodd a normális embereket. Velem ismét sikerült. Jó éjszakát!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 22:27:22

@Szergej Szergejevics Szergejev: Von der Leyent fogadták el. Kár, hogy erősen integráció párti, hogy támogatja a melegházasságot, és:"2015-ben is azt mondta, hogy reményei szerint a gyerekei és unokái Európája már nem államok laza uniója lesz, amit nemzeti érdekek tartanak béklyóban"

Örülök, hogy Orbán ugyanígy gondolja....

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 22:30:49

@apro_marosan_petergabor: "2015-ben is azt mondta, hogy reményei szerint a gyerekei és unokái Európája már nem államok laza uniója lesz, amit nemzeti érdekek tartanak béklyóban"

Hát, úgy tűnik, Orbán jól választott! Egyeznek az elveik....remélem, eszed már a kefét!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 22:31:27

"Tusk tájékoztatójában kiért arra is, hogy telefonon beszélt Ursula von der Leyennel. A beszélgetés folyamán a bizottsági elnökjelölt ígéretet tett arra, hogy az új uniós bizottság összeállításánál kiemelt, első alelnöki tisztséget fog biztosítani Frans Timmermans szociáldemokrata, valamint Margrethe Vestager liberális politikusok számára"
No, ha ez igaz, akkor a bizottságot a valóságban nem egy bukott német miniszter, hanem a rafinált róka, és tapasztalt első alelnök, Frans Timmermanns fogja vezetni a háttérből, aki már ötödik éve tölti be ezt a pozíciót, és tisztában van azzal, kiket kell lapátra tenni a jogállami kritikák miatt. A csuti kretén foshat tovább.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 22:34:17

@Lámlenge: te, ez a csaj az egységes Európában gondolkodik. Nem a nacionalista államok laza konföderációjában. Ez a beste nőszemély támogatta a melegházasságot!
Így beszopni Orbán taktikázását csak a fideszjobbágyok tudják!

taga.20 2019.07.02. 22:35:41

@Lámlenge: csinálhatod itt a szűzkurvát fityeszretek, de te kezdtél fajtázni.

természetesen ti obégattok, ha valaki a pofátokba szarja a saját szarotokat szarházi gecifaszszopó!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 22:38:36

Egyébként ezt a Leyent egy Trump vagy Putyin megeszi reggelire. Talán nem kellene végre egy erősebb vezetőt választani, aki mondjuk rajszögekre térdepelteti az EU támogatások tolvajait, a helyi kiskirályokat felkoncoltatja? Tudjuk hogy a csuti ondó érdeke azt kívánja hogy egy tejfelesszájú elnök legyen, aki elnézi minden bűncselekményét, amit elkövet, de a becsületes európai állampolgárok érdeke az, hogy ezeket az autokrata kreténeket, mint amilyen az ondó, börtönbe basszák.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 22:41:16

@taga vagyok| 20 dioptriás| buzi vagyok| és orbán f:

Hát, Orbántól most megkaptátok!
Támogat egy nőt(!), aki Egyesült Európában gondolkodik, az alelnöke Timmermans lesz, és nem átallotta támogatni a melegházasságot!
Ráadásul úgy tűnik, lepaktáltak a nagyok, hogy a ciklus felében a néppárt, a másik felében a szoc-demek adják az elnököt!
Sok ilyen győzelmet Le-Pen asszonynak és Salvininek!

Bejött megint: akit Orbán a barátjának nevez....

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 22:43:51

@Lámlenge: "az oldalon sajnos mindenki másra emlékszik, pedig "nincs másik..." Egy vicc! Igen, az Origo is az...
Lassan ezt is kár volt megnéznem, csak pont ráértem, de már kezdem megint megbánni"

Ezt miért érezted fontosnak megosztani?

taga.20 2019.07.02. 22:45:13

@Igazamvanvagyigazamvan?:

te képes vagy egy ilyen szarházi fityeszgecinek válaszolni?

te értelmes ember vagy?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 22:50:40

@Cycmen: na, Orbán oly sikeresen taktikázott megint, hogy csak pislog...
Ugye, a Le-pen-Salvini jobber vonulat nem jött be. Aztán támogatta Webert, majd mégse, aztán csakazértis.

Erre megszavaz egy nőt, aki pont ellentétes véleményen van mindenről, mint ő!

Tudod, van az a rosszkívánság, hogy tekintsen téged barátjának az Orbán!

Te, ez a nő egységes Európában gondolkodik, támogatja a melegházasságot, és úgy néz ki, Timmermanst akarja az egyik helyettesének. Ráadásul arról híresült el, hogy Németországban megnyitotta a pártját a baloldal felé!

Úgy tűnik, igazi főnyeremény!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 22:52:24

@taga.20: nem, én tisztahülye vagyok.
Ja, mégse, akkor benne lennék a ner-ben...
Tudod, olyan jól esik belenyomni az orrukat a szarba.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 22:53:28

@taga.20: Timmermanns feltörölné a csuti gecivel a padlót, meg a többi hozzá hasonló fasiszta szarkavarót is lapátra tenné. Az biztos, hogy megválasztását követően a gecihez hasonló tolvaj patkányoknak még attól is elmenne a kedvük, hogy egy élelmiszerboltban csokit lopjanak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 22:59:21

@közíró MAXVAL bircaman: te, ennek a nőnek minden gondolata szöges ellentétben áll az Orbánéval....naaagy győzelem ez Viktornak!
Egységes Európa..
A melegházasság támogatása
Timmermans alelnöknek

Mi lesz ebből, elvtárs? Nem lesz állásod, kivágnak az oroszok! Az eu egyre egységesebb...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 23:01:38

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: de az is lehet, hogy Timmermans így is megteszi...
Végülis a két alelnök szoci-libsi, az Ursula pedig szintén balra húz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 23:16:27

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Azért lássuk be, a mutti még mindig tud valamit...mikor látta, hogy Weber elhasal, hagyta, hagy ugorjanak rá a koncra, és benyomta egy másik emberét! Ez az Ursula végig benne volt a mutti kormányában.
Azért nem lehet olyan puhapöcs, ha nato főtitkárnak akarták betolni...

Szerintem Orbánnak Weber jobb lett volna.

taga.20 2019.07.02. 23:29:27

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Köszi jól vagyok. Sikerült ma leszopnom egy arabot. Sajnos csak egyet, de háromszor is leszoptam. Szárazra szívtam a dákoját. Az biztos hogy ennyire még sosem szopták le. Még most is érzem gecije izét a számban, imádom.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.02. 23:29:36

„Volt két olyan jelölt, amelyek Magyarország számára egyértelműen több mint rosszak lettek volna, akik korábban már bizonyították, hogy nem tisztelik a magyarokat. Ezt sikerült megakadályoznunk” – jelentette ki Orbán Viktor a köztévében az után, hogy kiderült, a német Ursula von der Leyent jelölik az Európai Bizottság élére.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 23:31:31

@közíró MAXVAL bircaman: látod, faggyúagyú, ez igaz. Csakhogy én nem azt írtam, hogy azért x-né, mert x anyja...
A magyar nem megy?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.02. 23:31:56

@taga.20 : Nekem nem hagytál gecit. Kénytelen voltam egy román parasztot leszopni.
Hogy a faszom basszon téged pofán!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 23:33:57

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: majd megjönnek ők is. A Bubó mindent elbaszott, ugye? Akkor van egy tippem..

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.07.02. 23:34:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: A becsület, tisztesség, jogkövető magatartás, amit a csuti köpcös cigányvajda nem ismer, bizony nem bal- és jobboldalhoz kötött fogalmak. Ezek az europerek kiokádják magukból lassan a tolvajokat, csalókat, hazugokat, ahová a geci és bandája tartozik.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 23:35:10

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: ja, Leyen asszony még nem bizonyította.
..
Táncolj, Törő!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 23:38:32

@taga.20 : látod, milyen vagy...szegény cicafiú csak az öklözőzsírt nyalogatja.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.02. 23:41:52

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
úgy tűnik, a baloldal megerősödik. Macron keresztülveri az akaratát, LePen pedig hallgat. Orbán pedig megmagyarázza, gyűlöli a migráncsokat, csak kellett a pénz!
Mint kurvának az egyetemre...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.02. 23:55:43

index.hu/belfold/2019/07/02/nezopont_a_ketfarkuak_tamogatottsaga_eleri_a_bejutasi_kuszobot/

ma KEDDEN a kutyafakúak már előzik a maszopot. szép nap

"A teljes népesség körében a Fidesz-KDNP 41, a DK 8, a Momentum és a Jobbik 7-7, az MSZP-Párbeszéd, az MKKP és az LMP 3-3-3, míg a Mi Hazánk 2 százalékon áll."

kolomparlole1114 2019.07.03. 05:18:35

Egy nem magyar zsici hazaáruló tolvajtól ugyan mégis mi mást várna az ember?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.07.03. 05:37:53

@Cycmen: Neked állandóan a buziskodás körül forognak a gondolataid. Akarsz róla beszélni?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.03. 06:13:40

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Hatalmasat bukott Zorbán, mert ő Webert és Timmermanst akarta, de nem ők lettek.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.03. 06:52:40

lényeg a lényeg Viktor felmosta a padlót a buzi véberrel, kiosztott néhány sallert az aberrált timermannak, majd saját jelöltjét ülteti a vezető helyre
így kell ezt csinálni Miniszterelnök Úr, sorostalanítani kell európát

Cycmen 2019.07.03. 07:01:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: " Neked állandóan a buziskodás körül forognak a gondolataid. "

Dehogy forognak, akkor jut csak eszembe, ha téged, vagy valamelyik másik travit meglátom itt! Te amúgy kukás vagy, hogy ilyen korán kelsz?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.03. 07:03:54

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Tévesen lettál informálva, látom nem olvasod az egyetlen igaz médiát, a Nyugati Fényt!

Szóval hatalmasat bukott Zorbán, mert ő Webert és Timmermanst akarta, de nem ők lettek. Plusz pokoli terve, hogy Dobrev EP-elnök legyen, se jött össze. De mindez nem elég: Gyurcsány favoritja, Ursula lett az EB-elnök! Már Grazban is van Zorbán, mert ez a terhet képtelen kezelni.

Cycmen 2019.07.03. 07:20:24

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Te, ez a nő egységes Európában gondolkodik, támogatja a melegházasságot, és úgy néz ki, Timmermanst akarja az egyik helyettesének. Ráadásul arról híresült el, hogy Németországban megnyitotta a pártját a baloldal felé!"

Ezt most úgy magyarázod itt, illetve úgy állítod be, mintha én örültem volna ennek a nőnek! Az, hogy Weber és Timmermans bukott, csak azt jelzi, hogy a libsik elárulnak bárkit úgy, hogy előzőleg még dédelgették őket, de jelentősége nem sok van! Ezek a jelöltek csak bábuk, egyedüli elvárás velük szemben, hogy minél nagyobb hülyék és minél irányíthatóbbak legyenek! Ezt a nőt nem ismerem, de látatlanban lefogadom, ugyanannyit ér mint a két faszi, ha a libsik elfogadták. Véleményem szerint kicsit átrendeződött az EU parlament, de továbbra is a kártékony balos libsi vonal erős Sorossal a háta mögött!
Ergo ez az egész jelölgetés csak abban érdekes, hogy kiderült mekkora kupleráj az EU továbbra is!

Cycmen 2019.07.03. 07:23:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "lényeg a lényeg Viktor felmosta a padlót a buzi véberrel,"

A kipa sem mentette meg! :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.07.03. 08:15:33

@Blogolo Blogi: "Nem tetszett tegnap figyelni. Cicus nem anyut, hanem aput szeret hagni. " - bocsi, nem tudjuk követni @Cycmen: aberrált nemi vágyait.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.07.03. 08:18:10

@Cycmen: "Te amúgy kukás vagy, hogy ilyen korán kelsz?" - Nem, csak korán kezdem a vizitet. Ilyenkor hajnalba szokott jönni a birca hogy varrjuk össze az ánuszát az esti gőzfürdő bulija után. Mivel ellopod rendszeresen az öklöző zsírját, mindig ez az eredménye.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.07.03. 08:20:06

@Cycmen: Á! Szóval már travikat is vizionálsz! Romlik az állapotod. Megint nem írták fel neked a TB támogatott haloperidolt?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.07.03. 08:23:34

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "majd saját jelöltjét ülteti a vezető helyre" - Ursula von der Leyen bírálta a magyar menekültpolitikát. Hááát, akkor nem igazodom ki Orbánon. Az elektron lassabban került a proton körül mint ahogy Orbán véleménye változik 180 fokot.

Cycmen 2019.07.03. 08:32:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Nem, csak korán kezdem a vizitet. "

Végül is nem rossz dolog a tudathasadás, lehetsz bármi, orvos, hadvezér, még álruhás kém is! :DDDDDDDDD

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.07.03. 08:36:00

@Cycmen: Óóóó! Minek szeretnél engem elképzelni? Tudathasadásodra pont a haloperidol kellene! De ha nem írták fel TB támogatottan, akkor sokat kell rodáznod érte és ellopnod birca összes öklöző zsírját.

törppicur 2019.07.03. 08:37:47

@taga.20: a buzikám egy vélemény, abból alakult ki, ahogy, amit kommunikálsz itt, a blogtérben
Lehet, nem értesz vele egyet, de fogadd el mások véleményét - legalább a nyiltság jegyében
Én sem érzem magam sem zombinak, sem orknak, bár te ezt írtad, neked ez a véleményed
Tudod, te jobban jártál, sokkal divatosab, elfogadottabb, sőt, néha már támogatott is a te és buzi társaid léte, mint pl az orkoké! Tényleg, részt veszel a márkatársaid nagy dzsemboriján? Milyen büszke jelmezt veszel fel?

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.07.03. 08:57:36

Szóval, hogy is volt ez lippsikék, hogy a Fidesz "pária lesz az EP-ben"?!

Ezzel is szoptatok, mint Webberrel és Timmermansszal...

"Az Európai Néppárt Járóka Líviát jelöli az Európai Parlament egyik alelnökének. A hírt Deutsch Tamás fideszes delegációvezető jelentette be a Twitter oldalán. „Na ugye!” – írta, utalva részben arra, hogy a magyar ellenzék és a sajtó egy része előszeretettel jósolja a kormánypárt erőpozíciójának végét a néppárton belül."
magyarnemzet.hu/belfold/ujra-fideszes-alelnoke-lehet-az-ep-nek-7083200/

Ősszel pedig jöhet majd az újabb szopóág...

Minden ballib bérretteg 2019.07.03. 09:12:27

Háát ez is remek nap lett. Timmermans és ÁVH-s Gyurcsány Klárika csúnyán beszopta a faszt, a Néppárti jelölt mindent vitt.

Nem baj.
Majd elolvassuk itt, hogy Orbán megint megbukott. Hisz ez is csak egy újabb nap.. :DDDD

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 09:19:57

@Cycmen: ebből is látszik Orbán fergeteges győzelme! Oly okosan taktikázott, hogy győztek a populisták, óriási erőfölényre tettek szert , Salvini irányítja Európát. A libsik, szoc-demek pedig csúfosat buktak...ahogy Orbán akarta. Ja, nem...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 09:21:08

@közíró MAXVAL bircaman: Webert akarta, bukott. Timmermansot ki nem állhatja, alelnök lesz... fergeteges győzelem.

Cycmen 2019.07.03. 09:21:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Minek szeretnél engem elképzelni?..........

hullának.

Magán?Véleményem? 2019.07.03. 09:26:39

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: " ... Timmermanns feltörölné a csuti gecivel a padlót, ... "

Baszom a nézéseteket idióta liberálfasiszták! Miért mindig a szararcú külföldi intervenciósoktól várjátok, hogy a tróról letaszajtsa a Patást? Hol van itt az ellenzék amelyik képes ezt megtenni? Miért csak kreténekből áll az ellenzék ún. gerince (ami valójában csak egy szardarab), levitézlett vállalhatatlan és alkalmatlanságát százszor bizonyított maszopita és kurcsányita csőcselékből?

Vagy úgy, pont ezért várjátok állandóan a messiást, aki majd a Csuti Csüngőhasú Dakota Napóleont vasraveri, és becsukja a várbörtönbe... Végül is érthető, a picsogó szátokon értelmes dolog nem tud kijönni, csak eccerü O1G-zés, programot, terveket, jövőképet nem tudtok felmutatni, mert ha képesek lennétek rá, akkor a Bonsai Duce már rég az enyészeté lenne...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 09:27:57

@Minden ballib bérretteg: Webert akarta Orbán, bukott. Timmermans volt a gyűlölt fél, alelnök lesz. A megválasztott csak jelölt, még nem tölt be pozíciót. Mellesleg balos.
Európai Egyesült Államokban gondolkodik, támogatja a melegházasságot , bírálta Orbán menekültpolitikáját, nyitott a baloldali szavazók felé. Ezek közül melyik stimmel Orbánra?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 09:30:55

@Szergej Szergejevics Szergejev: " Népszava brüsszeli tudósítója szerint Dobrev Klárát, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjét jelölik az Európai Parlament (EP) egyik alelnöki tisztségére."

Szokjad...

Belzebubo 2019.07.03. 09:32:40

@Szergej Szergejevics Szergejev: kedves illibsi! Hogy is van ez? A biz elnök egy ballib. CDU-s, Merkel nagy haverja. Aztán egy belga liberális, egy spanyol szoci, meg a francia bankárcsaj, akit 2010-ben a pártsajtó meg akart égetni, mint boszorkányt. A V4-nek meg.... lófasz. A Járókát 5. helyen jelölték alelnöknek, pedig már volt egy ciklusa, ismert valaki, ráadásul nem járatta le magát a fideszes hazugságokkal, az abszlut kezdő, ismeretlen Dobrevet meg 2. helyen. Taps...

Cycmen 2019.07.03. 09:33:44

@Igazamvanvagyigazamvan?: " ebből is látszik Orbán fergeteges győzelme!"

Nem akarsz leállni erről a felpörgött, a valóságot teljesen kizáró zagyválásról?
Semmilyen fergeteges győzelemről nem beszélt itt senki, tehát ismét a semmit próbálod kigúnyolni! Az viszont tény, hogy az általatok is favorizált buzi Weber és Timmermans nagyot bukott, valamint a szemkilövetőné is ment a levesbe rövid időn belül! Tehát itt most Orbán legszebb álmai váltak valóra ezeknek a szaroknak a bukásával, valamint EU szinten is kiderült az, ami Magyarországon már régen, hogy a libsik saját köreiken belül sem tudnak semmiben megegyezni, semmit nem tudnak megszervezni, már személyi kérdéseknél is csak a marakodás és a káoszkavarás megy!

Magán?Véleményem? 2019.07.03. 09:38:39

@Igazamvanvagyigazamvan?: nem terelek, van az országon belül egy kleptokrata slepp, ami 2010-ben megkaparintotta a hatalmat, mert előtte az ElQuro és sleppje tettei miatt az ország a csőd szélére kerül, és még a tiltakozó tömegbe is lövettek a rendőrnek látszó ártányokkal. Ebben a helyzetben Ti csak arra vagytok képesek, hogy mindenféle külföldi, erősnek és hatalmasnak látszó politikust képzelegjetek abba a helyzetbe, ami majd a Csuti Patás bukását fogja okozni. Csak egy dologról feledkeztek meg, hogy kedvenceitek mind a maszopiták, mindpedig a kurcsányiták oly mértékben leszerepeltek, hogy a választók már annak se hisznek, ha hallgatnak mint a sír....

Cycmen 2019.07.03. 09:46:48

@Belzebubo: " A Járókát 5. helyen jelölték alelnöknek, pedig már volt egy ciklusa, ismert valaki, ráadásul nem járatta le magát a fideszes hazugságokkal, az abszlut kezdő, ismeretlen Dobrevet meg 2. helyen. Taps..."

Látod milyen primkó vagy te komám? :D Leírod ezt, amivel önmagad mutatsz rá az egész történetnek a cirkusz voltára és komolytalanságára! Elvonatkoztatva a két konkrét személytől, csak úgy általában véve, logikailag képtelenség lenne hogy egy "kopasz" teljesen ismeretlen, a képességeit még meg sem mutató képviselő megelőzzön jelölési rangsorban egy sok éve tevékenykedőt! Ez csak bohóckodás és egyébként is Klárád már ment is a kukába, ahogy felkapták, úgy is dobták el! :P

Belzebubo 2019.07.03. 09:49:31

@Magán?Véleményem?: nézd, tény, hogy a kilóra megvett cigányokkal, az ukrajnából behozott álmagyarokkal, a román ellenőrizetlen levélszavazókkal, meg a kézcsókos nénikékkel Viktátornak egy darabig lesz többsége. Amig jön a pénz az Unióból. Aztán ha már nem lesz mit osztogatni, mert Európában már kurvára unják Mészároslandot finanszírozni, akkor ezek úgy ott hagyják, mint eb a ... Egyébként meg a V helyett még Caligula lova is jobb, mert az legalább nem rohaszt le mindent, amihez hozzányúl...

enrikokaruszo 2019.07.03. 09:55:21

nem jobb ez a pcsa semmivel

Minden ballib bérretteg 2019.07.03. 09:59:29

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Webert akarta Orbán, bukott."
Szeretem az ilyen határozott és tájékozott Gyurcsány seggnyalókat, mint te.
Akik a félmondatokba is akkora baromságokat mondanak, Orbán fikázás ürügyén, hogy seggyhülyét csinálnak magukból.

index.hu/kulfold/ep/2019/07/02/manfred_weber_feladta_a_kuzdelmet_a_bizottsagi_elnoksegert/
Weber: Orbán és Macron nyírta ki a csúcsjelöltség intézményét

---

Csakhogy értsd. A csúcsjelölt Weber szerint Orbán (és Macron) miatt nem lett ő az elnök. EZt most vesd légyszi össze azzal, amit írtál barom.. :DDDD

Minden ballib bérretteg 2019.07.03. 10:01:09

@Belzebubo:

Ellenekezőleg.
A mindent lerohasztó elkúró tolvajokat elzavartuk, és akkor se engedjük vissza a GYurcsány féle komcsi elkúrókat, ha feleségük ánuszába rejtőzve próbálnak visszaszivárogni.

Belzebubo 2019.07.03. 10:04:09

@Cycmen: tény, hogy most egy meglehetősen zavaros, átmeneti időszak van és az uniónak el kell döntenie, merre tovább. Vagy marad a mostani összevisszaság, “erős nemzetek Európája” - amiből most a románok leckét adtak nekünk, mire számithatunk - vagy a további integráció, egy liberális demokrata szövetségi “állam”. Európában ennek van többsége, még úgy is, hogy ledobják a keleti koloncot, és megcsinálják a 2 sebességes Európát. Én ez utóbbit pártolom.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.03. 10:04:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A csata nem egy magyarellenes és egy magyarpárti jelölt között volt.

Hanem egy erősebb magyarellenes és egy gyengébb magyarellenes közt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 10:11:42

@közíró MAXVAL bircaman: " budapesti szavakkal szemben tehát még nem szakított a magyar kormánypárt Weberrel. Pedro Lopez de Pablo néppárti szóvivő emlékeztetett: a Fidesz képviselői június elején megszavazták Manfred Webert frakcióvezetőnek"

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 10:12:21

@Minden ballib bérretteg: budapesti szavakkal szemben tehát még nem szakított a magyar kormánypárt Weberrel. Pedro Lopez de Pablo néppárti szóvivő emlékeztetett: a Fidesz képviselői június elején megszavazták Manfred Webert frakcióvezetőnek"

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 10:15:40

@Minden ballib bérretteg: te gyengeelméjű, a csúcsjelölti rendszert nyírták ki, teljesen más okok miatt.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.03. 10:20:34

@Igazamvanvagyigazamvan?:

@Igazamvanvagyigazamvan?:

S mindvégig Webere EB-elnoksége ellen dolgozott a Fidesz. Ami a lényeg.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 10:25:30

@Cycmen: de, bizony beszélt! Az volt az écesz, hogy a libsi Európa bukott, a jobboldal megerősödik, sőt, a Salvini fémjelezte populisták megkerülhetetlen tényező lesz a választások után. Aztán az is volt, hogy Macron bukik, Merkel bukik.
Ezzel szemben Macron emberei kerülnek pozícióba. Merkel egyik embere a fő jelöltje a néppártnak.
Orbán hevesen bólogat. Egy balos néppárti, egy szoci alelnök, és egy libsi alelnök.
.
Hát, ez nem jött be!

Magán?Véleményem? 2019.07.03. 10:26:22

@Belzebubo: " ... Caligula lova is jobb ... "

Látszólag igen, de ha az ember ÉLHETŐ országot szeretne, akkor nem fog olyanokra szavazni, akik már soxor bizonyították az alkalmatlanságukat. Nem fogok csak azért kurcsányitára vagy maszopitára szavazni, mert egy tolvaj most a führer. Amíg a MKKP le nem paktál ezekkel, addig rájuk szavazok. Nem érdekel, hogy most másik tolvaj ül a trónon, mert rájuk sem szavaztam.

Az a baj veletek, hogy szmélyes sértésnek veszitek, hogy nem szimpatizálok az előző tolvaj szarszemét bandával, csak azért mert most is egy tolvaj szarszemét banda fosztogatja az országot.... Mert hogy ezek többet lopnak? Ez tény, az előzőek kevesebbet loptak, DE a maradékot meg ElQurták....
Az pedig nem erény, hogy Ők kisebb tolvajok, ÉS még balfaszok is egyben.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 10:26:50

@közíró MAXVAL bircaman: annyira dolgoztak ellene, hogy egyhangúlag megszavazták!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 10:29:14

@Magán?Véleményem?: igazad van. Ha azt akarod, hogy függetlenként fogadjunk el, akkor légyszíves ne sorolj be egyik oldalhoz se. Ha te lehetsz független, hidd el, más is gondolhatja úgy, hogy Gyurcsány szar volt, de ez nem menti Orbánt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 10:31:13

@közíró MAXVAL bircaman: nincs itt magyarellenes. Orbán nem Magyarország. Orbán egyetlen személy, nem tizenöt millió.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 10:32:57

@Belzebubo: azért ne feledd, hogy a jelenlegi rendszer is repedezik. Pedig még dôl a lé.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 10:33:59

@közíró MAXVAL bircaman: elvédezted a házi feladatot? Hogyan nőtt a gazdaság az eu segély nélkül?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 10:37:31

@közíró MAXVAL bircaman: 52 ezer milliárdból 15 ezer jött be az elsô hét év alatt, majd 2010 után , a fidesz kapott 37 ezret!

Magán?Véleményem? 2019.07.03. 10:39:19

@Igazamvanvagyigazamvan?: " ... Ha azt akarod, hogy függetlenként fogadjunk el, akkor légyszíves ne sorolj be egyik oldalhoz se. ... "

Hát, akkor ne éltess olyan összefosást, amelyiknek bármelyik tolvaj tetű párt a része....
Már-már hajlottam arra, hogy a momentumosokra szavazzak (annak ellenére, hogy rasszista, xenofób és homofób vagyok), de azok a szarosseggű idióták lepaktáltak maszopitákkal és a kurcsányitákkal.... belőlük sem lesz váltópárt, mert szarosak lettek, mikor a szarba belecsaptak...

Jelenleg nem látok egyetlen olyan pártot sem, amelyik alkalmas lenne a Csuti Rablóbanda leváltására.

Magán?Véleményem? 2019.07.03. 10:41:23

@Igazamvanvagyigazamvan?: " ... 15 ezer jött be az elsô hét év alatt, majd 2010 után , a fidesz kapott 37 ezret! ... "

Ez inkább azt mutatja, hogy a Tolvaj Cigó jobban kihasználta a lehetőségeket, az elődje pedig még erre is alkalmatlan volt...

konrada 2019.07.03. 10:45:30

@Igazamvanvagyigazamvan?:
...miközben milliárdokat elprivatizáltak, az adósságot több mint megduplázták,és a forint vásárlóértéke is nagyobb volt...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 10:49:17

@közíró MAXVAL bircaman: segítek. 3.9%-át tette ki a gdp-nek az eu támogatás 2010 óta....

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.03. 10:52:29

@Magán?Véleményem?: nem ez volt a kérdés. Az eu nélkül milyen gdp növekedés lenne?
Ott a szám:2010 és 2017 között a gdp 3.9%-át az eu adta.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.03. 10:59:16

Azért rendes dolog Merkeltől,hogy habár dönthetnének a V4-ek nélkül,ők nem akarnak.
Ezt a Vezér mikor fogja megtanulni?

Blogolo Blogi 2019.07.03. 10:59:31

@Minden ballib bérretteg: "Timmermans és ÁVH-s Gyurcsány Klárika csúnyán beszopta a faszt, a Néppárti jelölt mindent vitt."

Mintha azt irtak volna, hogy a Nepparti jelolt Gyurcsanyne Egyesult Europai Allamok projectjet fogja tolni. Igazi fasz vagy, ha ennek orulsz.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.03. 11:31:01

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Na és? S mennyi lenne, ha nem vinné el a háromszorosát az EU?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.03. 11:34:43

@Igazamvanvagyigazamvan?:

S ki mondta, hogy Orbán Mo.? Senki. Ő Mo. képviselője.

Cycmen 2019.07.03. 11:45:11

@Belzebubo: Vagy marad a mostani összevisszaság, “erős nemzetek Európája” - amiből most a románok leckét adtak nekünk, mire számithatunk - vagy a további integráció, egy liberális demokrata szövetségi “állam”. ..............

A szövetségi állam egy utópia, a környező országok ezerszer nacionalistábbak mint mi, hiába vádolnak mindig csak minket ezzel! A román meg fog változni szerinted? Amióta léteznek ezt csinálják, még a testvéri szocializmusba csau alatt is ez ment, nyitva van egyébként neked a szemed? Mondok nem magyarokkal kapcsolatos példákat, flamand vallon ellentét, baszkok, írek, skótok, volt jugo köztársaságok, Ukrajna, a cseh meg a szlovák is szétment egyből!!! Ebbe belegondoltál amikor leírtad amit leírtál? Nem hiszem! Egyébként abban igazad van, hogy szép lenne, de aki erre számít és belekezd az önfeladásba, az halálra van ítélve a jelenlegi körülmények között!

Cycmen 2019.07.03. 11:48:20

@Igazamvanvagyigazamvan?: Szerintem téged a fejedre ejtettek, mert folyamatosan valami nekem tulajdonított kijelentéssel vitatkozol, amit már követni sem tudok!

ZX 2019.07.03. 12:22:19

@
Cycmen: Az USA-ban is addig írek, olaszok, németek, skótok stb. az emberek, amíg ezt a szűkebb környezetükben élik meg. Ha kimozdulnak akkor azonnal kizárólagosan amerikaiak. Nem látom, hogy miért ne lehetne ez itt is így? Az emberek identitását lehet formálni. Persze nem mindegy, hogy azt ki teszi.

konrada 2019.07.03. 12:58:53

@ZX:
...csak hogy ott a közös és kötelező nyelv, amelyet annak idején minden betelepülő elfogadott feltételként, így annak a kultúrkörében felnőve, azt beszélve könnyebb volt betagozódni.

De Európában ki dönti el, melyik nemzet nyelve-kultúrája legyen a hegemón?
Azé az angolé, akik lassan már nem is tagjai?
A németeké, a franciáké, vagy...?

Szóval Európa nem lesz csereszabatos egészen addig az USA-val, míg nem irtjak ki itt is az őslakosokat, és nem telepítik be olyan emberekkel, akik gyökerüket veszítve új azonosság-tudatot - egy hegemón kultúrát - hajlandóak felvenni.

ZX 2019.07.03. 13:11:17

@konrada: Akár tetszik akár nem, ma már az angol vált a világ univerzális nyelvévé, még akkor is, ha kínait többen, vagy ha spanyol divatos és szintén sokan sok helyen beszélik. Ez a gyökeret vesztett dolog is hülyeség. Az USA-ban is mindenki számon tartja a felmenőit és többé kevésbé ápolják a hagyományokat. A homogenitás segít, de nem feltétlenül kell ahhoz, hogy egy közösséghez tartozónak érezd magad. Erre nem csak az USA példa, de ott vannak a ruszkik, az aussie-k, Kanada meg még jó pár más ország is. A gecinek csak azért nem tetszik mert egy ilyen Európában nem ő lenne a kiskakas a szemétdombon, nem tudna annyit lopni meg nem érezhetné fontosnak magát. (Bár most sem az, de azt hiszi magáról).

Cycmen 2019.07.03. 13:21:07

@ZX: " Az USA-ban is addig írek, olaszok, németek, skótok stb."

Tényleg eldobom az agyam attól hogy ilyen hülye vagy! Az USA-ban mindenki bevándorló, Európában pedig az általam felsorolt ellentétes nemzetek őslakosok. Még jó hogy nem az űrállomást hoztad példának ahol az oroszok és az amerikaiak is jól elvannak!

ZX 2019.07.03. 13:25:35

@Cycmen: És tessék mondani, egész pontosan hány tíz, száz, ezer évig kell valahol élni egy helyen, hogy valaki őslakosnak mondhassa magát?

Hungry horse 2019.07.03. 14:17:56

Akkorát zakózott buktor, hogy elzavarta a tetves kurva anyjába webert, timmermanst és az őket protezsáló stasimamit, meg bandáját is:

www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190702-weber-macron-es-orban-kivegezte-a-csucsjelolti-rendszert

mindenszo.hu/kiakadt-martin-schulz-ez-orban-gyozelme/

Én meg - miután kiröhögtem magam rajtatok - ide is leírom, a reményeiteket ismét elbuktátok, az EP választással, ami a 11. országos választási bukásotok volt.
Nem kicsit, nagyon, ahogy a kedvenc elqrótok mondta nektek.

Most pedig az ET és EP tisztségviselői választásokat elbuktátok, a többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzötök nincs, ahogy itt a b1 gyűlöletblogon jól olvasható, évekre visszamenőleg.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon, a V4-ekkel, a V4-ek harcra kész szövetségeseivel, az epp-ben és az ep-ben is.

A döntések pedig a tanácsban születtek, ahol, tényszerűen kiderült minden normális ember, sőt még az érettségi nélküli bukott komancs kutya sulc számára is, hogy nem weber, timmermans és mürkül szopatja orbánt, hanem fordítva, orbán és a V4-ek, a horvátok, bolgárok, lettek, litvánok, olaszok szopatják mürkült, timmermanst és a webert. Orbán mellett durva koalíció sorakazotott fel és tartott ki a zsarolások, megvesztegetések, fenyegetések ellenére is.

Hazudozhattok, majomkodhattok még évekig, de minden egyes alkalommal ugyan így beégtek, mint szoktatok.
Ezt soha nem lehet megunni. :)

Amikor már a népszara, a zindex és a 444 is a b1-et és a ballbbant trollokat cáfolják, akkor nagy a gáz nálatok, az tuti.

ZX 2019.07.03. 14:25:17

@Hungry horse: Ahhahhaha.
"Egyesült európai államokat akar, megvédte a melegházasságot, bírálta a magyar menekültpolitikát, de Orbán Viktor örül neki, "
dex.hu/x.php?id=inxcl&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fkulfold%2Feurologus%2F2019%2F07%2F03%2Fvon_der_leyen_portre%2F

A geci pörög mint egy ventilátor, ti meg örömel fogadnátok tőle még azt is, hogyha a szátokba szarna. Teljesen mindegy, hogy melyik nap mit hazudik, mert nyelitek teli erőből.

Hungry horse 2019.07.03. 14:29:44

@ZX: mindegy mit hazudtok ma, amikor tegnap mást hazudtatok.

Holnap ismét mást fogtok hazudni.
Addig is fontos a tényeket rögzíteni: akkorát zakózott buktor, hogy elzavarta a tetves kurva anyjába webert, timmermanst és az őket protezsáló stasimammit, meg bandáját is:

www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190702-weber-macron-es-orban-kivegezte-a-csucsjelolti-rendszert

mindenszo.hu/kiakadt-martin-schulz-ez-orban-gyozelme/

Én meg - miután kiröhögtem magam rajtatok - téged hajtalak el a kurva anyádba.

A homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg barom, vagy a szájba baszott webernek, timmermansnak, stasimaminak.

Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

Az ET és EP tisztségvielői választásokat elbuktátok, a többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon, a V4-ekkel, a V4-ek harcra kész szövetségeseivel, az epp-ben és az ep-ben is.

A döntések pedig a tanácsban születtek, ahol, tényszerűen kiderült minden normális ember, sőt még az érettségi nélküli komancs kuya sulc számára is, hogy nem weber, timmermans és mürkül szopatja orbánt, hanem fordítva, orbán és a V4-ek, a horvátok, bolgárok, lettek, litvánok, olaszok szopatják mürkült, timmermanst és a webert.

Hazudozhatsz, majomkodhatsz még évekig, de minden egyes alkalommal ugyan így beégsz, mint szoktál.
Amikor már a népszara, a zindex és a 444 is téged cáfol, akkor nagy a gáz nálad buzimatyi, az tuti.

Addig pedig megbaszhatod a szar családod minden tagját, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid.
Nekik tartogasd, stasimaminak, timmermansnak, mikronnak, vagy a weber haverodnak.

ZX 2019.07.03. 14:36:42

@Hungry horse: Tessék, egy friss fotó a geciről.
gifer.com/en/3vQ5

A hazugságaidra meg senki nem kíváncsi.

Hungry horse 2019.07.03. 14:38:17

@ZX: sulccal van vitád kisköcsög, neki pampogj!
mindenszo.hu/kiakadt-martin-schulz-ez-orban-gyozelme/

konrada 2019.07.03. 14:53:20

@ZX:
Ma.
100 éve meg Európa közepén a német
200 éve meg azelőtt a latin.

...s mégis mindegyik ország megtartotta a nyelvét.
A vicc az, hogy még azokban az országokban is, ahol komoly hódító kolóniákat építettek fel a megszállók, még ott is néhány évtized alatt visszatértek a saját nyelvükhöz, kultúrájukhoz, és már nem beszéli a lakosság elég nagy része, lásd oroszoktól elszakadt államok,
de a mindenható angolra is példának ott a tűzzel vassal kiirtott gael, amelyet egyre többen beszélnek újra ma is...

ZX 2019.07.03. 14:58:03

@Hungry horse: Ja, orbán győzelme hogy egy általatok lippsinek titulált nő lesz az EB élén. :D:D

Ha orbán azt mondaná, örömmel szopnátok le az összes arabot.

ZX 2019.07.03. 14:59:26

@konrada: Ja, elég gyanús, hogy a gallok franciául beszéltek már akkor is, a skótok és írek meg angolul....ja nem.

Hungry horse 2019.07.03. 15:16:47

@ZX: mindegy mit hazudtok ma, amikor tegnap mást hazudtatok.

Holnap ismét mást fogtok hazudni.
Addig is fontos a tényeket rögzíteni: akkorát zakózott buktor, hogy elzavarta a tetves kurva anyjába webert, timmermanst és az őket protezsáló stasimammit, meg bandáját is:

www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190702-weber-macron-es-orban-kivegezte-a-csucsjelolti-rendszert

mindenszo.hu/kiakadt-martin-schulz-ez-orban-gyozelme/

Én meg - miután kiröhögtem magam rajtatok - téged hajtalak el a kurva anyádba.

A homoerotikus fantáziáidat a családodnak tartogasd elmebeteg barom, vagy a szájba baszott webernek, timmermansnak, stasimaminak.

Az EP választást 2019-ben elbuktátok.
Nem kicsit, nagyon.
Pont, mint az eddigi 11 országos választás is buktátok.

Az ET és EP tisztségviselői választásokat elbuktátok, a többi pedig a jövő zenéje, amiről gőzöd nincs.

Orbán azt tesz, amit tud, vagy amit akar: a felhatalmazása meg van hozzá itthon, a V4-ekkel, a V4-ek harcra kész szövetségeseivel, az epp-ben és az ep-ben is.

A döntések pedig a tanácsban születtek, ahol, tényszerűen kiderült minden normális ember, sőt még az érettségi nélküli komancs kuya sulc számára is, hogy nem weber, timmermans és mürkül szopatja orbánt, hanem fordítva, orbán és a V4-ek, a horvátok, bolgárok, lettek, litvánok, olaszok szopatják mürkült, timmermanst és a webert.

Hazudozhatsz, majomkodhatsz még évekig, de minden egyes alkalommal ugyan így beégsz, mint szoktál.
Amikor már a népszara, a zindex és a 444 is téged cáfol, akkor nagy a gáz nálad, az tuti.

Addig pedig leszophatod a szar családod minden tagját, vagy fordítva, leszarom, nem érdekelnek a beteg vágyaid.
Nekik tartogasd, stasimaminak, timmermansnak, mikronnak, vagy a weber haverodnak!

Hungry horse 2019.07.03. 15:17:37

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nem vagyunk rokonságban. Nagyon nem.
NÁlatok volt riasztás, mert idejöttél szopni a másik agyhalott buzi mellé.

ZX 2019.07.03. 15:22:05

@Hungry horse: Látom mind a két agysejted keményen munkára van fogva. Copy és Paste :D:D:D:D

konrada 2019.07.03. 15:23:21

@ZX:
Ja, hogy te nem tudod, mi a gael.
Van ilyen.

Hungry horse 2019.07.03. 15:32:16

@ZX: látom nem érted, sokadjára sem. Ezért zt gondolom, talán nálad lehet gond.
Kérdezd a rabbit, mesüge!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.04. 00:00:11

@közíró MAXVAL bircaman: a gdp nem vihető. Te, mielőtt hülyeséget beszélsz, legalább nézz utána. Vagy nincs neted?

A nyereséget vihetik ki, de az NEM áll a gdp-vel kapcsolatban. Ha befektetik, vagy itt költik el, akkor növelné a gdp-t.
De tudod mit? Most te jössz. Bizonyítsd, hogy kiviszik. Számold ki az összegét. Ha nem, akkor egy hazug senki vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.04. 00:18:02

@közíró MAXVAL bircaman: "Ráadásul a pénz ma már eleve nem a termelésben, hanem a szolgáltatásokban van: a tervezés, termékfejlesztés, marketing és az értékesítés azok a tevékenységek, amik jól fizetnek; a gyártósorok önmagukban nem. Ez pedig a munka robotizációjával egyre inkább így lesz.
Ezeknek a realitásoknak a fényében teljesen felesleges a fél évszázados ázsiai receptről álmodozni. Sokkal tanulságosabb lenne a külföldi tőke által elárasztott, mégis az EU egyik legszegényebbjéből az egyik leggazdagabb országává vált Írország példáját követni, ahol arra összpontosított a gazdaságpolitika, hogy a külföldi tőkét és technológiát minél jobban ki- és felhasználják az ország fejlesztésére és gazdagítására. (Az ír modellből itthon eddig csak a legvisszásabb részét, a multik adóelkerülésének állami támogatását sikerült ellesni.)"

Megfontolandó.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.04. 00:18:54

@Cycmen: az, hogy nem tudsz követni egy beszélgetést, nem lep meg.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.04. 06:16:52

@Igazamvanvagyigazamvan?:

A lényeg: a megtermelt profit nagy részét kisíbolják.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.04. 06:19:23

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Minden érték alapja ma is a termelés. Amit mondasz az csak trükk mások munkájának ellopására.

A rendszer inog szerencsére, a magállamok egyre kevésbé képesek kizsiferelni a világot.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.04. 08:12:26

@közíró MAXVAL bircaman: nem. A gdp nem a vállalatok profitja. Egy vállalat ne. tud lopni.
A nyugati vállalatok nélkül 1990-es szinten rekedtünk volna meg.
Nincs olyan magyar vállalat, ami eltartaná az országot. Sőt , nem is lenne! Egyszerűen túl kicsi hozzá az ország.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.04. 08:21:18

@konrada: te, az olaszok nem latinul beszélnek! Nem, a gael nem lett általános.
Igen, az angol egy kreált nyelv.
A saxonok nem beszélik már a germánt. A vikingek sem. A franciák sem. Mind angolul beszél Britanniában.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.04. 08:28:20

@Hungry horse: "Schulz azt is mondta, hogy a csúcsjelölti rendszer halott. A volt szocialista EP-elnök csalódottan támadta Ursula von der Leyent is, akit a leggyengébb miniszternek nevezett, valamint Merkelt és Macront is, akik szerinte a hátsó szobákban egyezkedtek - írja az Origo"

Te, Orbán a csúcsjelölti rendszert végezte ki.
Miért csak a cikk címét olvasod el?
Pont arról szól, hogy megegyeztek: félidőig a szoc-demek, aztán a néppárt...
Kurrrrva nagy győzelem!
De hol vannak Orbán nagyratartott barátai?
Salvini? LePen?
Erről mesélj,!

Cycmen 2019.07.04. 08:57:46

@Igazamvanvagyigazamvan?: "az, hogy nem tudsz követni egy beszélgetést, nem lep meg."

Ha olyasmivel vitatkozol amit nem is írtam, azt tényleg nem tudom követni, bár nem is nagyon akarom.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.04. 10:23:03

@Cycmen: húzd fel a cicanadrágod, és menj inkább a szoliba, az legalább meglátszik rajtad.

Hungry horse 2019.07.04. 11:24:05

@Igazamvanvagyigazamvan?: hazudsz.
Orbán és bandája kivégezte webert, timmermanst és ha minden igaz a német nagykoalát.
Is.

Nem semmi, ezért öntötte el sulc apátok agyát az epe.
Ezért hazudoztok itt reggel, délben, este.
Szar ügy.
Nektek.

Ez van..

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.04. 11:35:01

@Hungry horse: hazudsz. "alelnökök kiválasztásánál megvalósult az az elképzelés, hogy az Európai Parlament többsége „politikai karanténba” zárja a jobboldali EU-ellenes politikusokat. Marine Le Pen és Matteo Salvini frakciójának, az Identitás és Demokráciának a két jelöltje és a lengyel kormánypárt jelöltje voltak azok, akik kiestek a szavazáson."

Ennyire sikeres Orbán....Merkel emberei kerülnek pozícióba, Macron akarata érvényesül, Orbán barátai kiszorulnak...
ahogy egy dakota átok tartja, legyen barátod az Orbán Viktor!

Cycmen 2019.07.04. 11:45:18

@Igazamvanvagyigazamvan?: Jól van, vegyél vissza a hülye arcodból, kezdesz egyre debilebb lenni!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.04. 11:53:51

@konrada: ". 500 körül az írek elkezdték meghódítani a mai Skóciát és az ott élő pikteket. Így alakult ki a skót gael nyelv, amely aztán két ágra szakadt: felföldi és alföldi ágra. A kettő közül az alföldi skót kihalt, valójában nem igazán tudjuk, mennyire különbözött a felfölditől. A nyelvet angolul gyakran Scottish Gaelic, Scots gaelic vagy Gàidhlig formában említik. Jelenleg mintegy százezren beszélik."

Ja. Százezer beszéli...
Majdnem világnyelv!
Ráadásul kevert-angol-gael nyelven beszélnek.

GyMasa 2019.07.04. 12:08:12

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"A nyereséget vihetik ki, de az NEM áll a gdp-vel kapcsolatban. "
Ja, meg megspórolnak minden egyes magyar munkavállalón legalább 2000 EUR bértömeget, ami a különbség egy német sori melós, kb bruttó 4000 EUR-os és a magyar sori melós brutto 2000 EUR-os bére között.
És, mivel a Magyarországon (a fentiek miatt olcsón) megtermelt javakat a multi a nyugati piacon adja el olyan áron, amibe az van kalkulálva, hogy német bérrel is nyereséges legyen, így a bérkiadáson megspórolt pénz a multi hazájában nyereségként fog jelentkezni. Tehát az ottani GDP-t fogja gyarapítani.

Cycmen 2019.07.04. 12:12:52

@Igazamvanvagyigazamvan?: Lehúzlak? Akkor tök egyszerű a megoldás, lekopsz a faszba, nekem nem fog hiányozni a baromságod.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.04. 16:10:08

@GyMasa: az alap kiindulási pont az volt, hogy az eu támogatások hogyan jelentek meg a magyar gdp-ben. Aztán jött az első terelés, hogy dehát kiviszi a hasznot!!!
Ne menj tovább.
Ha a német nem vinné ki a hasznot, azt azért tenné, mert nem itt termeli meg.
Tehát, amíg itt termel, addig itt gyarapítja a gdp-t.
Javaslat: keresd ki és elemezd a gdp fo
galmát!

Kérés: mutasd ki, mely magyar vállalat képes kiváltani az Audit?
Segítek: 2017-ben a bevétele 7.1 milliárd euro, adózás előtti nyereség 367 millió, az adott év beruházása 442 millió.
Összesen Magyarországon eleddig 8,753 milliárd eurót fektettek be.

Tehát ennyit nemhogy nem vitt ki, de behozott!

Hungry horse 2019.07.05. 07:10:57

@Igazamvanvagyigazamvan?: orbán annyira sikeres, hogy "karanténból" kukáz5a webert, timkermans5, qrmányvalságot nyomott mürkük nyakára, epeömlést okozott sulc apátoknak és a fogtündéŕnek, miközben epp tagkén5 minden bizottságban ott ül egy samesza, no meg egy kvótanőt is alelnökké választatott.
Az pedig, hogy salvini és lepen emberét nem választották meg alelnöknek csak arra jó példa, mit kell majd a magadfajta toleráns ballibbant tetvekkel tenniük, ha az európai mehereknek megjön az esze és nem csak Magyarországon, Lengyelországban, Olaszországban, Franciaországban, Nagybritanniában hajtanak el benneteket a retkes kurva anyátokba, hanem a németek, osztrákok, spanyolok stb. Is felébrednek.
Addig pedig leszophatod orbánt, mert ott tart majd be a magadfajta tetveknek, ahol csak tud, pont mijt amikor megszopatták mikront és mürkült.
Is.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.05. 08:34:57

@Hungry horse: te, faszkalap, a UK-ben többen szavaztak a libsikre, mint a brexit pártra.
Okyan sötét vagy, mine egy fekete ló.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.05. 08:40:49

@Hungry horse: Jelenleg a populistákat és Orbánt hajtják el, ahogy mondod, a retkes kurva anyjába, Macron egyre több emberét nyomja be, Németországban pedig azt sikerült összehozni, hogy a mérsékelt jobb úgy meggyengült, hogy képtelen meglenni a baloldal nélkül. A szélsőjobb meg sehol....

Az pedig külön ciki, hogy egy ennyire erős párt, mint a fidesz, aki szavazataival"király csináló" lehetne, egyetlen emberét, Járókát tudja pozícióban tartani, miközben egy marginális párt jelöltje több szavazattal kerül be!!!
Cumi. Ezt megszopta a fidesz, de sebaj, mer Sorooooos!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.05. 08:46:56

@konrada: azt, hogy mi a gael, te nem tudod. A skótok, normannok, írek, walesiek zömében nem kelták, sose voltak.

Hungry horse 2019.07.05. 09:47:07

@Igazamvanvagyigazamvan?: nem értem miért hazudozol ilyen primitíven.
Orbán a V4-ekkel és a hozzá csatlakozó olaszokkal, baltiakkal, balkániakkal ott volt és önjelölt geciket hajtott el a picsába.

Tehát nem őt hajtottákl el, hazudj bármit.

Az epp pedig 22+2 bizottségba és egy alelnöki posztra jelülte buktor sameszait.
Tehát nem az ő embereit hajtották el a picsába, hanem majd 22+2 bizottságban és alelnökként ők hajthatják el a picsába - összefogva a többiekkel, mint a csúcsjelöltek elhajtásakor is - nekünk nem megfelelő geciket. Messze több képviselővel és messze több helyen szólnak bele az ep ügyeibe mint a ti ballibbant seggfejeitek.

Tehát ez esetben is buktor és az emberei hajtanak el benneteket és a képviselőiteket a kurva anyátokba, hazudj bármit.

Mi pedig itthon benneteket hajtottunk el a kurva anyátokba demokratikus országos választásokon immár 11. alkalommal 2006 ősze óta és idén ősszel is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy legyen okotok az ajvékolásra.
www.kozvelemenykutatok.hu

Tehát 13 éve buktor és a szavazói hajtanak el benneteket a kurva anyátokba, hazudj bármit. Akik itt szopnak 13 éve minden országos választáson, azok ti vagytok, meg a balfasz pártjaitok a még balfaszabb vezéreikkel, hazudj, bármit.

Olyan primitíven hazudozol, hogy az már tragikus.
A Brexit párt győzött, nem a magadfajta libbant tetvek, hazudj bármit:
hirtv.hu/hirtvkulfold/a-brexit-part-gyozott-a-brit-europai-parlamenti-valasztasokon-2481731

Az immár végleges nagy-britanniai adatok azt mutatják, hogy a Brexit Párt a voksok 31,6 százalékát kapta, és ezzel a 73 brit EP-mandátumból 29-et megszerzett.

Az pedig, hogy salvini és lepen emberét nem választották meg alelnöknek csak arra jó példa, mit kell majd a magadfajta toleráns ballibbant tetvekkel tenniük, ha az európai embereknek megjön az esze és nem csak Magyarországon, Lengyelországban, Olaszországban, Franciaországban, Nagybritanniában hajtanak el benneteket a retkes kurva anyátokba, hanem a németek, osztrákok, spanyolok stb. Is felébrednek.
Addig pedig leszophatod orbánt, mert ott tart majd be a magadfajta tetveknek, ahol csak tud, pont mint amikor megszopatták mikront és mürkült.
Is.

No takarodj az ápolódhoz, azt szórakotasd a szar hazugságaiddal, vagy a tetves kurva anyádat, te ballibbant szar.

GyMasa 2019.07.05. 09:55:53

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"Tehát, amíg itt termel, addig itt gyarapítja a gdp-t."
Helyesen:
Tehát, amíg itt termel, addig itt IS gyarapítja a gdp-t.
"Javaslat: keresd ki és elemezd a gdp fo
galmát!"
Javaslat: próbáld megérteni azt, amit leírnak neked!
"Kérés: mutasd ki, mely magyar vállalat képes kiváltani az Audit?"
Kérés: Ki beszélt itt az AUDIról?
"Segítek: 2017-ben a bevétele 7.1 milliárd euro, adózás előtti nyereség 367 millió, az adott év beruházása 442 millió."
Na, és arról is van adatod, hogy mekkora volt az AUDI összes bevételéböl az a rész, amit Magyarországon termletek meg, é ez a bevétel mekkora nyereséghányadot tartalmazott mondjuk az Ingolstadtban legyártott termékehez képest?
Mert é pont erröl beszéltem, csak te képtelen vagy ezt megérteni.
"Összesen Magyarországon eleddig 8,753 milliárd eurót fektettek be."
Tudom-tudom. Csupa szívjóságból!
Nem!
Azért, mert Magyarországon kell a legalacsonyabb bért fizetni ugyanazért a munkáért, az egész EU-ban!
"Tehát ennyit nemhogy nem vitt ki, de behozott!"
OK, akkor számoljunk egy kicsit, bár teljesen biztos vagyok benne, hogy feleslegesen koptatom a billentyüzetemet.
Tehát, a wikipedia szerint az AUDI magyar vállalatánál 11400 ember dolgozik.
Tételezzük fel, hogy ezek átlagosan hazavisznek mondjuk 1200 EUR-t minden hónapban.
Most direkt csak a sori munkásokkal számolok, és kihagyon a kb 2x ennyit keresö mérnököket, mert nem tudom, mekkora az arányuk.
A 1200 EUR-nak a bruttoja Magyarországon kb 1800 EUR.
Egy német sori munkás keresete valahol a netto 2000-2500 EUR magasságában van.
Ennek a bruttoja olyan 4000-5000 EUR, mert ugye ott progresszív adózás van.
Nos, akkor számoljunk elöször 1000 före:
Magyarországon a bértomeg 1,8 millió EUR HAVONTA
Németországban a bártömeg 4-5 milli´´o ´EUR HAVONTA
Tehát, az AUDI csak azzal, hogy Magyarországon termel, gyakorlatilag ugyanazzal a technológiával, (de inkább jobbal, mert minél többet termelnek itthon, ann´ál nagyobbat kaszálnak vele otthon) és termelékenységgel, keres csak a bérkülömbség miatt a 11400 emberre (11400x2200EUR) 25MILLIÓ EUR-t.
Ami egy évre vetítve 300 millió EUR.
Ami 96 307 200 000 HUF.
És ez csak egy alsó becslés.
hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_aut%C3%B3ipar
De, lehet pl. ezt arányosítani ahhoz, hogy adatok szerint a külföldön dolgozó/élö magyarok hazautalása 3 milliárd EUR.
És, akkor most sz´amold ki ugyanezt a többi magyarországon tevékenykedö multira is.
Ilyenekre, hogy ZF, Continental, Bosch (14800 fö), Thyssen Krupp, Ericsson, GE, stb.
De ne feledd, azt sem, hogy ezek általában fejlesztöcégek, akik túlnyomórészt magyar mérnököket alkalmaznak ezerszámra, akiknél ezek az összegek még magasabbak (nem 1800 EUR/4000 EUR, hanem inkább a 2500EUR/ 6000 EUR és felette).
Összefoglalva tehát:
Abban igazad van, hogy a multik ittléte fontos része a magyar gazdaságnak, de ha képes vagy azt gondolni, hogy ezen az üzleten azok a multik nem keresik magukat gennyesre, akkor eléggé nem vagy képben.
És, pont a fentiek miatt a multik bizony még igen sokáig nem fognak elmenni az országból.

GyMasa 2019.07.05. 10:02:29

@Hungry horse:
Az pedig különösen bájos, hogy egy a választások elött 1,5 hónappal alakult párt szerzi meg a szavazatok majdnem 32%-át, és ezt bukásnak beállítani....
Ja, és bármelyik magyar ellenzéki párt lefosná a bokáját egy 32%-os eredménytöl.
Azért a hipersikeres DK is csak ennek a felét érte el...
:-D

Hungry horse 2019.07.05. 12:46:30

@GyMasa: ahogy írod.
De látod, ezek a szar tetvek képesek a halom szart is krémesnek hazudni, hogy etetném meg velük, meg a vezéreikkel a tortájukat minden alkalommal.
Rohadjanak meg mind!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.05. 13:15:55

@Hungry horse: Örülök,hogy ilyen őszintén írsz a magadfajta hazug elvtelen seggnyalókról!

GyMasa 2019.07.05. 13:32:45

@Hungry horse:
Szerintem maguktól eszik már évek óta...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.05. 23:09:25

@GyMasa: félrebeszélsz. A kérdés az volt, hogy a nyugati vállalatok hozzájárulnak-e a gdp-hez, illetve mennyit visznek ki. A feltételezés szerint többet, mint az eu támogatás.
Mondjuk érdekes, hogy a fideszes hozzászólók támadják a fidesz politikáját, míg nekem kell védenem.

Tehát: a vállalatok termelése szerepela gdp-ben. Nem a nyereség.
A vállalatok nyilván érdekeltek abban, hogy minél kisebb költséggel dolgozzanak. Ha az a német cég nem hozza ide a gyárát, nem fektet be, akkor az nem fogja a gdp-t növelni.
Ha a magyar munkást odahaza foglalkoztatja európai bérért, akkor az a munkabér csak részben lesz itt elköltve, tehát megintcsak nem növeli a gdp-t.

Lehetséges megoldás: a nyugati vállalatokat hazaival helyettesítsük.
Erre mondj példát légyszíves, mert én nem tudok.
Arra viszont igen, hogy hazai vállalatok nem bírták a versenyt, külföldi kézbe kerültek. Nem Magyarországon, hanem jelentősebb piacon. Jaguar, Nokia, Ericcson, Saab, Steyr, MG, Fiat, Opel....
Szerinted hogyan tudnánk olyan hazai vállalatokat létrehozni, amelyek kiváltanák a nyugati befektetőket?
Orbânék is inkább csábítják ide őket, mintsem kitessékelnék.
De az alaptétel még mindig az, hogy a gdp 4%-át kaptuk meg eddig átlagosan évente a fidesz alatt. Ha ennyi pénzt kivittek a multik, tessék bizonyítani. Ez a ti állításotok.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.05. 23:11:47

@GyMasa: nyereséget vihetik ki, de az NEM áll a gdp-vel kapcsolatban. "
Ja, meg megspórolnak minden egyes magyar munkavállalón legalább 2000 EUR bértömeget, ami a különbség egy német sori melós, kb bruttó 4000 EUR-os és a magyar sori melós brutto 2000 EUR-os bére között"

Ha nem jössz rá, mekkora butaságot írtál, inkább ne is folytasd.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.05. 23:25:13

@Hungry horse: te tényleg nagyon buta vagy. A brexit párt szavazói a tory és a ukip párttól mentek át. Tehát átrendeződés történt, nem fergeteges győzelem.
jobboldal: tory 4 szék, ukip 0, brexit party 29

bal: liberal 16
labour 10
green 7
míg a brexit ellenes, de nacionalista snp 3.
Tehát 33 a 33-mal szemben, plusz a skótok 3 széke, akik minden, csak nem brexiterek..
.A jobboldal tehát átrendeződött, a ukip tulajdonképp beolvadt a brexit partyba, a toryk szétszakadtak, a kiválás mentén.
A baloldal szintén, a libsik úgy nőttek, hogy nem is volt kampányuk, a zöldek pedig maguk is meglepődtek. Sose voltak még ilyen erősek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.05. 23:34:23

@Hungry horse: úgy tűnik, Franciaországban nem Macront hajtották el, hanem LePent. Spanyolország is rossz példa. Hollandiával se gyere.
A briteknél pedig egy olyan párt küld képviselőket az EU-ba, aki már rég el akarta hagyni...
mondjuk ehhez kell némi bátorság, hogy úgy érezd, az fogja irányítani az eu-t, aki benne se lesz!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.05. 23:36:49

@Hungry horse: az pedig pszichológiai eset, hogy abban látod Macron gyengülésèt, hogy a Néppárt, aminek tagja a fidesz, nem képes jelöltet állítani.
Ez pont Macront erősíti.

Hungry horse 2019.07.08. 09:39:46

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: rólad, meg a hozzád hasonló tetvekről írtam.
De ne zavarjon egy pillanatig sem, nektek ez az állapot a természetes, ebben teljesültök ki leginkább.

@Igazamvanvagyigazamvan?: szerintem az a nagyon buta, aki ezt hazudta:
"Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.05. 08:34:57
@Hungry horse: te, faszkalap, a UK-ben többen szavaztak a libsikre, mint a brexit pártra.
Okyan sötét vagy, mine egy fekete ló. "

Mint az jól látható, hazudtál:

Hiába bűvészkedsz, majomkodsz, hazudozol, te csak egy ballibbant tetű vagy. Olyan mint az ikertesóid itt tucatszám.

A Brexit párt győzött, nem a magadfajta libbant tetvek, hazudj bármit:
hirtv.hu/hirtvkulfold/a-brexit-part-gyozott-a-brit-europai-parlamenti-valasztasokon-2481731
Az immár végleges nagy-britanniai adatok azt mutatják, hogy a Brexit Párt a voksok 31,6 százalékát kapta, és ezzel a 73 brit EP-mandátumból 29-et megszerzett.

Erre ide hazudod, hogy az EP választásokon mikron győzött, mert olyan setét és buta vagy, mint az itt nyomuló hozzád hasonló tetvek:
valasztasi-eredmenyek.eu/nemzeti-eredmenyek/franciaorszag/2019-2024/

Nem írtam arról, hogy a brexiterek irányítják a brüsszelita komisszárokat.
Sehol.
Ez a te szalmabábod buta tetű, vitasd meg magaddal.
Mikron gyengüléséről sem írtam, az is a te szalmabábod buta tetű, vitasd meg magaddal. Én arról írtam, hogy lepenék lenyomták őt a saját pályáján.

Az európai néppárt képes volt jelöltet állítani, tehát ebben is primitív módon hazudozol.
www.origo.hu/nagyvilag/20190703-a-visegradiak-valasztottjanak-fejere-kerulhet-a-korona.html

Csak nem azt a magadfajta tetű webert, akik a ballibbant szariok seggét nyalva ekézte a saját párttársait a lengyelektől az olaszokon át a magyarokig. El lett kenve a pofája, bár ő amúgy azt nyilatkozta, nem kellenek neki a magyarok szavazatai, tehát számolt a bukásával. :)

Helyesen tette.
Timmermans detto.

Azt pedig, hogy ez miként "erősítette mikront" majd kitalálod.
Szerintem sehogy, de mindegy, mert leszarom.
A lényeg, hogy egyik kedvencetek se oszthatja a nemlétező éceszét a fogtündértől, a iskoláit hanyagoló handlétól, a szoci frontharcostól, a sajátjait a politikai ellenfeleinek áruló szarig.

Az pedig, hogy salvini és lepen emberét nem választották meg alelnöknek csak arra jó példa, mit kell majd a magadfajta toleráns ballibbant tetvekkel tenniük, ha az európai embereknek megjön az esze és nem csak Magyarországon, Lengyelországban, Olaszországban, Franciaországban, Nagybritanniában hajtanak el benneteket a retkes kurva anyátokba, hanem a németek, osztrákok, spanyolok stb. Is felébrednek.
Addig pedig leszophatod orbánt, mert ott tart majd be a magadfajta tetveknek, ahol csak tud, pont mint amikor megszopatták mikront és mürkült.
Is.

No takarodj az ápolódhoz, azt szórakoztasd az ótvaros és primitív hazugságaiddal, vagy a tetves kurva anyádat, te ballibbant szar tetű.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.08. 12:53:55

@Hungry horse: Az a helyzet öccse,hogy vastag a bőr a pofátokon de ez sajnos nem titeket zavar.
Fel se fogjátok...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.08. 12:58:26

@Hungry horse: Mi a kurva anyádért fröcsögsz te fasszopó féreg!

Hungry horse 2019.07.08. 13:28:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: írok faszfej. Fröcsögni a fajtad szokott, amikor rátok lépek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.08. 17:59:11

@Hungry horse: mit nem mondasz! A szoc-dem Sassoli Orbán kegyeltje? A v4-ek őt választották? Salvini ellenzékéből?
Nagyon szopsz, ne hagyd abba!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.08. 18:55:28

@Hungry horse: angry horse! Nagyon habzik a szád. Szólok a gazdádnak, vegye ki a zablát.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.08. 18:58:18

@Hungry horse: hallottad, majdnem Dobrevet választották meg! Ekkora győzelmet régen aratott a néppárt! Nomeg a populisták!

Hungry horse 2019.07.08. 19:48:47

@Igazamvanvagyigazamvan?: ti szoptok. 2006 ősze óta.
Nem kicsit, nagyon.
Most is szoptok, minden nap.
Hazudj bármit.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.08. 23:34:22

@Hungry horse: kik azok a ti? Én például nem szopok. Én például Orbánt félelmetesen tehetséges politikusnak tartottam. A sleppje hígult fel..

.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.08. 23:36:16

@Hungry horse: ja, és még annyit: Gyurcsányt kimondottan kártékonynak tartottam és tartom ma is.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.09. 00:14:05

@Hungry horse: annyira nagy a siker, hogy a saját pártcsaládja helyett a libsik adják az elnököt. Annyira csodás ez, hogy Járóka kevesebb szavazatot kapott, mint Dobrev, sőt, Dobrevet még elnöknek is nevezték. Pedig nyeretlen kétéves Járókához képest.
Akkora a siker, hogy az egész vezetőségben egyetlen jobboldali van, az se szereti Orbánt.

ET elnök: Michel, belga libsi
EP elnök: Sassoli olasz szoc-dem
Külügy: Borrell katalán munkáspárti
EKB: Lagarde néppárti, francia. Az imf elnöke, nem nagyon jó a viszonyunk vele....
Örülsz? Csupa Orbán beépített....

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.07.09. 00:15:47

@Hungry horse: tudod, van az a régi dakota átok, hogy legyen a barátod az Orbán, amikor éhes lovon lovagol.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.09. 09:54:12

@Hungry horse: Azért szájbabaszhatnád azt a jó édes kurva anyádat aki ekkora barmot szart ki magából.
Most biztos büszke rád.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.09. 10:00:05

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az apró unoka dobrevet?!:))
Ezt a sikert valahogy nem harsogják a fityesz fanok!XD
Eeeej ezek ott európában tényleg hülyék!:))

Hungry horse 2019.07.09. 13:12:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: öyszekeversz a csládoddal tetű.
Velük gyakorolj.

Hungry horse 2019.07.09. 13:12:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: öyszekeversz a csládoddal tetű.
Velük gyakorolj.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.10. 16:51:57

@Hungry horse: Haver.A geci gazdád ezt merkelnek köszönheti.
Mert a cigány gazdádnak is vannak jogai ha már a kötelezettségeket leszarja.

Hungry horse 2019.07.10. 17:10:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nem kell köszönnie semmit mürkülnek, mert weber és timmermans volt mürkül jelöltje.
Mindkettőt kukázták orbánék.
Térj magadhoz!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.10. 17:30:53

@Hungry horse: Merkel azt mondta,hogy dönthetnének a v4-ek nélkül is de nem teszik.
tudod a pufajkás Hornék is megszavaztak egy 80%-os törvényt,mikor 2/3-uk volt.
Azé geci gazdádnak még van mit tanulnia.

Hungry horse 2019.07.10. 17:45:23

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: mürkül azt is mondta, hogy weber lesz a csúcsjelölt és piunktum.
Azt is mondta Japánban, hogy megegeztek timmermaansban mikronnal.
Azt is mondta, hogy korlátlanul fogadja az illegális bevándorlókat.
Azt is mmondta, hogy wirschaffendas.
Most meg mást hazudik.

Gazdád neked van ballibban tetű.
Orbán és az őt támogatók elhajtották a fenébe mürkült és mikront is.
Remélem tanultak belőle.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.10. 17:57:26

@Hungry horse: Majd ha megint ballibbant leszek,szólok.:))
30 éve politikus a gazdád de a demokráciát még tanulnia kellene.
De már nem fogja megtanulni.
A gazdád csak az itthoni idiótáit ugráltathatja.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.10. 18:43:02

@Hungry horse: Mondom ezerszer fideszbirka,hogy már nem ballibbant!
süti beállítások módosítása