B1 blogcsalád



Nem szavazzák meg Trócsányit uniós biztosnak

2019. június 09. - nickgrabowszki

Üzentek Orbánnak. troorb.jpegNem elég, hogy már a vereséggel felérő "rekordgyőzelme" előtt felfüggesztették a Fideszt a néppárti tagságából, és utána kiszorították a képviselőit az EPP-frakció vezetéséből, most már arra is van esély - sőt, inkább több mint kevesebb -, hogy

Orbánnak nem lesz embere az Uniós kvázikormányában, az Európai Bizottságban sem.

2014-ben  Navracsics Tibor  delegálta a Bizottságba  a Fidesz elnöke. A korábbi igazságügy-, majd külügyminiszter viszont kiesett az uralkodó kegyeiből és most már utódját, Trócsányi Lászlót jelölné az EB-be. (Ez is egyfajta száműzetés egyébként.)

A majdani Bizottságról egyben kell szavaznia az új Európai Parlamentnek, és mivel nem jött össze Orbán álma - valamint egyetlen esélye - a jobbközép és a széljobb együttes többsége, illetve az ebből következő koalíciója, kérdéses, hogy megszavaznak a többséghez szükséges liberálsok, macronisták és szocdemek egy olyan Bizottságot, amibe Orbán is jelölhetett egy - minden bizonnyal illiberális - tagot.

Eddig erről nyilvánosan senki nem fogalt állást, az MSZP-s Ujhelyi István, aki egyszem szocialistaként az EP második legnagyobb frakciójában ül, most viszont világossá tette:

nem kérnek Orbán miniszteréből:

Orbán Viktor ugyanis egy olyan embert kíván a következő európai kormányba, az Európai Bizottságba delegálni, aki borítékolhatóan meg fog bukni a meghallgatásokon. Trócsányi Lászlóból nem lesz európai biztos és nem pusztán azért, mert én például bizonyosan nem fogok megszavazni egy olyan testületet, amelyben ő tag lehet, hanem azért sem, mert Trócsányi élő szimbóluma annak az illiberális, Európa-ellenes rémálomnak, amelyet Orbán kiépített. És ezt az európai döntéshozók, képviselők többsége is pontosan tudja.

 Ujhelyi azután felsorolta Trócsányi viselt dolgait:

  • Trócsányi az az ember, akinek ügyvédi irodája képviselte a bankokat a magyar devizahitelesekkel szemben az bíróságon.
  • Trócsányi az az ember, akinek ügyvédi irodája milliókat kapott a Matolcsy-féle jegybanktól és annak közpénzzel mutyizó alapítványaitól.
  • Trócsányi az az ember, aki minden áron akadályozza, hogy hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez
  • és ő az az ember, aki kidolgozója a fideszes közigazgatási bíróságok kormányzati fölénnyel áterőszakolt új rendszerének.

És azt még ki is hagyta, hogy Trócsányi 4 éve még az európai cigányok radikalizálódását vizionálta.

Trócsányi Lászlóból biztosan nem lesz uniós biztos. Ha a Fidesznek van esze és józan helyzetfelismerő képessége, akkor még idő előtt visszahúzza és valaki mást jelöl a Bizottságba.

Kevés az esély rá, hogy Ujhelyi csak saját vágyait vetítette volna ki, és véleménye ellenére a baloldal és a liberálisok is megszavazzák majd Orbán emberét. Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem hivatalosan már felszólították Webert, hogy ne fogadja el Trócsányit, ha elnök akar lenni.

Weber ezután alighanem közölte ugyanezt Orbánnal,

aki erre válaszul jelentette be, hogy a bajor frakcióvezető "megsértette a magyarokat" (pedig csak őt magát sértette meg), és megvonja tőle a támogatását.

Orbán Viktor most 2 dolog közül választhat:

  • változtat a jelölésen,
  • fenntartja Trócsányit.

Az előbbi esetben nehéz olyan szóba jöhető embert találni, aki kötődik az Orbán-rezsimhez, és nem lehet ugyanolyan érveket felhozni ellene, mint Trócsányival szemben.

Talán Navracsics az egyetlen ilyen, aki amúgy már jó előre pozicionálta magát, és (szemben Orbánnal) alkalmas jelöltnek nevezte Webert .

Az ugyanakkor nem elképzelhető, hogy Orbán fenntartja Trócsányit, aki nem megy át a meghallgatásokon, és ezzel a Fidesz blokkolja az új Bizottság felállítását. Nem kötelező már minden tagállamnak saját kormánytagot jelölni, hacsak a Tanács úgy nem dönt. 2014-ben úgy döntött, most viszont nem fog, csak akkor, ha Orbán másik embert delegál. Ujhelyi közleménye (bármekkorát buktak a szocialisták, még mindig sokkal közelebb vannak a brüsszeli tűzhöz, mint a a Fidesz) értelmezhető üzenetnek is:

ha a Fidesz nem vonja vissza Trócsányit, nem lesz magyar az új Bizottságban.

Ez lobbiszempontból senkinek nem érdeke, még az ellenzéknek sem. 

Az a lehetőség, már mindenképpen elesett, hogy Orbánnak legyen saját embere az EB-ben (mert Navracsics csak fenntartással gondolható annak), viszont rajta múlik, hogy Magyarországnak lesz-e.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5314885760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2019.06.09. 15:31:48

Vissza fogja vonni. Trócsányi jelölésével csak ki akarta tapogatni, hogy milyen mély a víz. Hogy Birca is értse: kíváncsi volt, hogy mennyi vannak bepöccenve rá. Ha rájön, hogy falnak megy, akkor kiránt a farzsebéből egy vállalható arcot. De a vállaható arccal is az fog történni, ami Kováccsal, valami súlytalan tárcát fog kapni.

taga20 2019.06.09. 16:24:33

egy bűnözőt nem megválasztani kell, hanem börtönbe baszni.

nem is értem, hogy ez a két tróger a fotón, miért van még szabadlábon!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.06.09. 16:59:34

Marhaság. Minden tagállamnak KÖTELEZŐEN van embere a Bizottságban. Lásd az EU alapszabályát.

taga20 2019.06.09. 17:01:57

@közíró MAXVAL bircaman: és a szovjet alapszabályban mi van retek?

te arra vered!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.09. 18:20:55

nem semmi ez az úlyhülye
be kéne lépnie a maszopba

Cycmen 2019.06.09. 18:32:16

Hú de vicces hogy az agyalágyult alkoholista Juncker ismeretében az EU-nak bárkivel szemben is személyi kifogásai vannak!

Gábris szomszéd 2019.06.09. 18:32:19

@taga20: Ez is egy a sok fideszmaffiózó közül, hiszen több devizahiteles-perben is a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda képviselte az Erste Bank Hungary Zrt.-t az adósokkal szemben.

taga20 2019.06.09. 18:46:06

@Gábris szomszéd: szerintem az ilyen rohadékokat ki kéne lakoltatni, és aztán pofázhatnának!

egyébként, ehhez mit szólsz? lassan mi is itt tartunk.BROÁF!

444.hu/2019/06/09/eltort-az-orosz-oknyomozo-ujsagiro-bordaja-amig-orizetben-volt-moszkvaban

taga20 2019.06.09. 18:49:41

@Cycmen: Hú de vicces hogy az agyalágyult alkoholista csútigeci ismeretében az EU-nak bárkivel szemben is személyi kifogásai vannak!

te ostoba fasz! ki választotta meg junkerst? vagy most webert epp frakcióvezetőnek?

a kurvaanyádat!

Cycmen 2019.06.09. 18:50:50

@taga20: Bár már itt tartanánk! Téged beviszünk a Lendvay pincéjébe és személyesen taposok bakancsban a kezeidre, amikkel ezt a sok hülyeséget írod!

taga20 2019.06.09. 18:51:08

@Én vagyok Gyurcsány Ferenc:

húzzál a subbára te retardált fasz, aki gyurcsánynak képzeli magát!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.06.09. 18:52:01

"MSZP-s Ujhelyi István, aki egyszem szocialistaként az EP második legnagyobb frakciójában ül, most viszont világossá tette:

nem kérnek Orbán miniszteréből"

Cincog az egérke.

Basszus, azzal az egy szem képviselői hellyel mi a fenét akartok? A magyar választók 92%-a nem kért belőletek...

taga20 2019.06.09. 18:53:32

@Cycmen: mi van rohadék, már viszket a bakancsod?

szálasi boldog lenne, ha olvasná a fajtád kommentjeid.
anyádat fenyegesd vagy a családodat!

Cycmen 2019.06.09. 18:55:54

@taga20:
te ostoba fasz! ki választotta meg junkerst? vagy most webert epp frakcióvezetőnek?

Kreténeket jelölnek és egyedüli indulóként nagy többséggel nyernek! Nehogy már elkezdj itt okoskodni, ismerjük a szaros sunyi libsik trükkjeit. Ez nekik a demokrácia, ahol meg már négy libsi párt sem tudja legyőzni összeadva sem az ellenfelet, az diktatúra! Érted barom buzi?

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2019.06.09. 19:03:42

@taga20: Taga taga. Hát maga sosem változik? Tuggya mit! Jöjjön lépjen be a DK-mba. Most pont van szabad hellyünk a magunk féle retardáltak számára. Jöjjön! Maga is a tervünk része. Csináljunk közössen egy új Európát! Teremtsünk elmebajt a világban! Legyen egy sokszínű katyvasz! Legyen kááosz a rend felett! Tartson velünk ne maradjon ki! Csináljuk meg! Maga meg ÉN! Együtth!
Higggye el ÉN tudom hogy ránk szavazotth! Maga egy közüllünk! Ne féljen bevallani!

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2019.06.09. 19:11:15

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Igen őrűltek vagyunk! Imádom MAGAM! Imádom magát is, mint ahogy maga is engem...... mert mi eggyek vaggyunkh,...... egy burokból figyeljükh a világoth, ami olly sokszínű és változatosh és mért ne tehetnénk még sokszínűbbéé és változatossabbáá?

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2019.06.09. 19:25:31

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Tuggya egy dologban mégis különbözünk. ÉN szeretem Ausztráliát.

Ego55 2019.06.09. 19:31:37

Ha és amennyiben meghal a kis Kelemenke? Kire marad a ködmönke?
Iszonyú nagy problémát csinálnak előre abból amibe nincs beleszólásuk! Újhülye témája volt ez aki egyedül képviseli pártját, tehát akkora a befolyása, hogy EP elnököt, bizottsági tagokat vétózhat meg. Vagy nem? Ahogyan Kosztolányi írta anno, szeretettel Pistinek:
"Itt az ágytál,
melyre vágytál!"

azigaziraptor 2019.06.09. 19:32:09

@Én vagyok Gyurcsány Ferenc:
Azért abban is különbözünk, h MI normálisak vagyunk, míg Te hülye! :-)

élveteg 2019.06.09. 20:22:11

"MSZP-s Ujhelyi István, aki egyszem szocialistaként az EP második legnagyobb frakciójában ül, most viszont világossá tette:

nem kérnek Orbán miniszteréből"

Ja ... ott ül Utoljára Mert a szocialisták közül nem ül sehol senki többet se az EP-ben se a magyar parlamentben a következő választás után Ezt meg a magyar választók fogják világossá tenni

azigaziraptor 2019.06.09. 21:00:52

@élveteg:
Látnok úr!
A jövő heti lottószámokkal hogy állsz? :-)

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.09. 21:59:45

@Cycmen:

Juncker valaki, te ki vagy? O1G hű és primitiv seggnyalója?

lopasd csak szét az országot a főciggánnyal.

Rodney2 2019.06.10. 01:40:42

Újhelyi és grabowszki megint rárontottak nemzetükre, ez teljesen normális a baloldali söpredéktől

Rodney2 2019.06.10. 01:43:30

@csüngőhasú norvégbáró:
Juncker valaki, aki az országából az EU pénzmosodáját alakította ki, ami rendben van ha szereti a migráncsokat.
Mindenki valaki. Te is valaki vagy, egy elmebeteg náci szardarab :)

Rodney2 2019.06.10. 01:48:18

@azigaziraptor:
Trendelemzés (országgyűlésin már most sem jutottak volna be mert a Párbeszéddel együtt 10%-ot kellett volna elérni)
A lottószámok máshogy működnek
Bölcsész-e vagy??

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.06.10. 07:01:44

A B1 helyzetértékelései az óramű pontosságával jósolja meg az eseményeket!!
A fidesz jelöltjének semmi esélye!!
Off
Úgy hallottan, hogy a fidesz óriási EP-s veresége után Újhelyi-t a kihalófélben lévő, védett élőlények listájára helyezték az európai szocialisták.
Állítólag meg lehet majd tekinteni a természetes élőhelyén egy Bruxellesi kocsmában a hét napjain 18-tól 23:30 óráig, amig ki nem jön érte a mentő.
On
Ezzel szemben a Momentum számos képviselő csoportjáért sorban állnak az európai vezetők!!!! Andrisnak persze nem lesz nehéz választani, hiszen ő az elvek mentén politizáló, európai politikai erkölcs megtestesítője!!!

Gábris szomszéd 2019.06.10. 07:03:14

@csüngőhasú norvégbáró: Ezek nem valós problémák, szemben a bevándorlással és Soros Györggyel. Róluk kell beszélni naphosszat, nem pedig arról, hogy a NER legmagasabbra mászott szereplői miért nincsenek még rácsok mögött.

Cycmen 2019.06.10. 07:51:04

@csüngőhasú norvégbáró:" Juncker valaki, te ki vagy? O1G hű és primitiv seggnyalója?"

Azt nem mondom meg hogy ki vagyok, inkább elmondom ki nem vagyok.
Nem vagyok egy agyalágyult idiótán viselkedő alkoholista mint Juncker, valamint nem vagyok egy deklaráltan vadbarom mocskospofájú buta kanász mint te!

Toportyán Zsóti 2019.06.10. 09:32:30

@Cycmen: Junckert benézte agyalágyult fajtád,önfelfüggesztés lett a vége...

Toportyán Zsóti 2019.06.10. 09:35:25

@Rodney2: Sajna fajtádnak mindenki veres aki nem o1g hátsoját abuzálja.

Cycmen 2019.06.10. 09:52:50

@Toportyán Zsóti: : Junckert benézte agyalágyult fajtád,önfelfüggesztés lett a vége...

Korpa közé keveredtek, megették őket a disznók! Az EU nem Magyarország, ott a minél hülyébb, annál jobb elv érvényesül, nézd már össze de Gaulle-t, meg Macront például.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 10:42:19

@Cycmen:

szerencsére nálunk a csutti kib...ott cziggány a nemzet jövője, az a geci, aki azt mondja éppen, amit hallani akarnak, de közben jár a szeme., mit lophat el.

www.youtube.com/watch?v=7mLtNI13J5U

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 10:44:51

@Cycmen:

"nem vagyok egy deklaráltan vadbarom mocskospofájú buta kanász mint te! "

csak éppen imádsz egy hazug cziggányt? egy főstrómant?

Cycmen 2019.06.10. 10:53:41

@csüngőhasú norvégbáró: Segítek, mert akit csüngőhasú norvégbárónak hívnak, az nyilvánvalóan szellemi fogyatékos és rászorul a magyarázatra. A vallásról beszélt és azzal nincs különösebb gond tényleg, viszont ez nem ok ara hogy a gyakorlóiból nagyobb tömegeket fogadjunk be és egyes ilyen vallásúakat ne tekintsünk tetűnek! Olyan mint a liberalizmus, vagy minden más normális dolog, nem tesz jót neki, ha hülyék próbálják igazolni általa a faszságaikat.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 10:57:56

@Cycmen:

mindenre van valami fasz fidess magyarázat, nyilván arra is, miért lop ennyit a csutti geci?

hol az ellopott 3000 milliárd nyugdíjpénz?

a csutti gecinek minden migráncs terrorista, ezt kommunikálta, mert félti tőlük a kis EU pénzecskét a kis czigggánya...

Cycmen 2019.06.10. 11:08:58

@csüngőhasú norvégbáró:
hol az ellopott 3000 milliárd nyugdíjpénz?

Annyit fizettél be?

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 11:36:46

@Cycmen:

nem biztos anyád kereste meg az utcán.

gruevszki-ről tudunk valamit, a retkes csutti cziggány miért dugdos egy bűnözőt?

ennek már semmi se szégyen, most lopja meg a kínaiakat. :D

Cycmen 2019.06.10. 12:01:26

@csüngőhasú norvégbáró: "nem biztos anyád kereste meg az utcán."

Az anyák nem ilyenek! Látom hogy az anyaképedet károsan befolyásolta a gyermekotthonban a többi cigány gyerekkel töltött idő és a köztetek kialakult nemi kapcsolat, ami általános anyagyűlöletben manifesztálódik! Valószínűleg az állandó cigányozásod is erre vezethető vissza.

FCUK5 2019.06.10. 12:07:05

Itthonról alkalmatlan jelöltje eddig csak a balnak volt, ugye. Világ cikije volt Kovács.

Sir Bates dö Hól 2019.06.10. 12:18:04

@élveteg: ez például nem lenne kedvem ellen való...

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.10. 13:30:51

@FCUK5: Ráadásul úgy,hogy Balázs Péterrel megkaptuk volna a bővítési biztos fontos pozícióját,de Kovács bácsi az utódpárton belüli piszkos alkuk eredményeként elérte,hogy őt küldjék.Csakhogy vele csak valami nem túl fajsúlyos biztosi posztot sikerült megszerezni..

morpho 2019.06.10. 13:32:35

@közíró MAXVAL bircaman: A Lisszaboni szerződésben elfogadták, hogy tovább csökkenjen a Bizottság létszáma, és rotációs rendszerben a tagállamok kétharmada jelölhessen biztost, amiben minden harmadik alkalommal kimaradnak az egyes tagállamok.

Egyébként volt már ilyen, hogy a Berlusconi jelölt buzizós Buttiglionet visszadobták és az olaszoknak végül új jelölttel kellett előállniuk. Továbbá az EP bizottsági meghallgatásán, amikor felteszik Trócsányinak a kérdést, hogy miért építettek ki Magyarországon autokráciát, akkor nem elég azt mondani, hogy sorosbérenc és kussoljál, mert ott ők erőből nem mennek semmire. Ja , ha ne válaszol, akkor nem szavazom meg. Ezzel max itthon lehet majd haknizni, hogy "ez is azt bizonyítja, hogy az európai parlament Soros kottájából játszik". Erre viszont kiváló ez a helyzet. Az önkormányzati választásokra ez lesz a vezérmotívum. Ez az egész mezei orbánista politikai szélhámosság, semi több. Nem játszik ő Európára, ő Magyarországon akar örök teljhatalmat, Európát csak felhasználja hozzá.

Cycmen 2019.06.10. 14:23:28

@morpho:" Ez az egész mezei orbánista politikai szélhámosság, semi több. Nem játszik ő Európára, ő Magyarországon akar örök teljhatalmat, Európát csak felhasználja hozzá."'

Úristen! Akkor mit kéne csinálni hogy ne így legyen? Meg kell mutatni Brüsszelben, ott is sípoljatok, zárjátok le az üléstermet, szaladjatok az ajtónak! Meglátják hogy milyen tehetséges az ellenzék és egyből tudni fogják, hogy Orbán csak csalással lehet hatalmon, mert zsenik ellen nem nyerhet tisztességesen! Itt a Puzsér is, még el sem indult, már megbuktatta az Orbán!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.06.10. 14:33:13

olvasom a zandor is beszáll a harczba
olga v andor cicafight
tarlós hejében rettegnék mint a libbantak nazy veszély idelyén

Cycmen 2019.06.10. 14:43:34

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Az Andit ne báncsd, jó arc! Eljátssza a nyuggerbarát szende kis dagit, közbe meg maffiózó haverjai vannak és halomra kúrja a jó nőket! Majd jól megmuffolja az Olgát is meglásd!

morpho 2019.06.10. 15:25:10

@Cycmen: Te tudod, hogy miket firkálsz összevissza, vagy csak úgy random írsz egy hülyeséget? Az ilyenektől kímélj meg kérlek! Az óvodás személyeskedés, ami itt megy, az szintén nem érdekel. Nézd ezt el nekem kérlek. Attól ti még toljátok egymás közt nyugodtan.

Cycmen 2019.06.10. 15:44:30

@morpho: Bocsánat, de a személyedet nem érintettem, így szó sincs személyeskedésről! Én a liberális oldal valós hülyeségeit tettem gúny tárgyává és nem tehetek róla hogy te ezekkel ilyen mértékben azonosultál és magadra vetted! :D Ennek amúgy örülök, mert bár a tagadás fázisában vagy, de a hülyeség felismerése és az ezzel kapcsolatos szégyenérzet jó jel, belőled még egyszer rendes fideszes válik! :P

morpho 2019.06.10. 15:53:57

@Cycmen: A folyamatos, gyermeteg személyeskedésről beszélek, amit itt adsz elő, többek közt te is. Nem rólam. De ezt te is tudod jól. Na most hogy ezt is tisztáztuk, jó mulatást.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 16:03:29

Köszönjük orbusz cziggánynak az ellopott 3000 milliárd nyugdíjpénzünket, amit nem láthatunk soha többé, köszönjük szintén a csutti cziggánynak, hogy minden Brüsszeltől kapott euróból átjátszik egy felet (megosztva) a családtagjainak, haverjainak és a strómanjainak. Köszönjünk a cziggánynak, hogy az országba ömlő euró milliárdokból jut staddionokra és kilátókra, remek töredező térkövekre és szökőkutakra, de oktatásra és egészségügyre a saját befizetett adónkból se. Köszönjük a csutti cziggánynak, hogy a száguldó gazdaság ellenére még mindig extra adókkal (48 féle fidess adó, csipsz, tranzakciós) szopat minket és 27% világbajnok áfával is. Köszönjük a cziggánynak a demokráciát, hogy végre eltűntek az őt bíráló HVG plakátok. Köszönjük a cziggánynak, hogy az igazságszolgáltatásunk is a zsebében van. Köszönjük a cziggánynak, hogy a baleseti adó, a súlyadó és az üzemanyagokban lévő adók ellenére szanaszét szakadó utakon járhatunk. Köszönjük a cziggánynak, hogy az EU pénzéből épült autópályáinkon egyre többet fizethetünk az államháztartásba. Köszönjük a cziggánynak, az EU ügyészség elkerülését, hisz az minden magyar érdeke is, hogy rendesen menjen a cziggány banánköztársasága, a NEMZETI TRAFIKMUTYI, A KASZINÓ MUTYI ÉS MINDEN FIDESSHAVER MUTYI. Köszönjük a cziggánynak, hogy a saját pénzünkből finanszírozta az EU elleni plakátokat, pénzelte saját tetves –soros migráncs- EGYSZEMÉLYES BESZARI pártját. Köszönjük a cziggánynak, hogy felköltözött a várba és lassan koronát is ölt a kis fejére. Köszönjük a cziggánynak, az elviselhető albérlet és ingatlanárakat (ostoba pü politika, beözönlő kínai, orosz, ukrán befektetők, LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYESEK!!! lopott pénzek.), KÖSZÖNJÜK A CZIGGÁNYNAK, A 326 forintos eurót. Köszönjük a cziggánynak a kamu 3 százalékos inflációt és az ehhez mérten szánalmas betéti kamatokat. Köszönjük a cziggánynak, hogy befogadta a nevükben a bűnöző Gruevszki urat, és köszönjük, amit eddig még nem köszöntem, egyébként hosszú életet és sok stróman barátot kívánok neki, és azt, hogy a Jó Isten annyiszor verje seggbe szárazon, ahány euró centet tisztességtelenül tett zsebre.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 16:17:34

@Cycmen:

nehéz cáfolni mi, kisköcsög. :D

soros sors migráncs migráncs!!

adjatok pénzt az ELIOS nak, fényt a sötét fejekbe.

taga20 2019.06.10. 16:44:08

@Cycmen: látom ma is itt rohadtál egész nap.

gratulálok, te szánalmas fityeszparazita!

Cycmen 2019.06.10. 16:50:19

@csüngőhasú norvégbáró: nehéz cáfolni mi, kisköcsög. :D

Agyrémeket minek.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 18:23:28

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

de ez miért gond? hisz a staddion cziggányunk 40 kilométernyi kerítése és a nagy pofája megállította a migrációt.

most már lophat tovább kedvére, mehet a pénz lölőnek, tibborcznak meg a staddionokra, ja, jut a kancsal gecinek is, és a fidesshaveroknak, persze a strómanokra is jut, csak a kurva népnek nem.

6.Lenin 2019.06.10. 18:30:26

@csüngőhasú norvégbáró:

Miért? Úgy érzed, hogy neked is járna valami-a pofádon kívül.
B+, én törvénybe iktatnám, hogy az ilyeneknek, mint t is vagy, esetleg 10 dkg lófasz járna, hetente, kenyér nélkül. Tettél valaha valami is az országért?

Majd, ha a tieid nyernek, kaphatnál hetente + 5 dkg-ot, egy darab száraz kenyérrel.

Gábris szomszéd 2019.06.10. 18:34:38

@6.Lenin: Na és te mijalófaszt tettél ezért a hazáért, azon kívül, hogy politikusbűnöző parazitákat szabadítottál rá? :)

alöksz róz 2019.06.10. 18:37:48

@taga20: "látom ma is itt rohadtál egész nap.

gratulálok, te szánalmas fityeszparazita!" - mondod ezt vagy 50 ezer hozzászólással, roki. na ez a szánalmas.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 18:38:29

@Gábris szomszéd:

"Na és te mijalófaszt tettél ezért a hazáért, azon kívül, hogy politikusbűnöző parazitákat szabadítottál rá? :) "

a tetves fidessjobbágy? hát, sokan nem tanulhatott a birkája, itt béget főnagyságos orbuszcziggányért, ennyi minden erénye, hja, meg tb- re kapja a tetve a viagrát.

6.Lenin 2019.06.10. 18:39:49

@Gábris szomszéd:

Rosszul írtad, olyanokat szabadítottam az országra, akik miatt a paraziták most vonyítanak, végre, és 1re kevesebben vannak.
Az ország pedig hasít.

Gábris szomszéd 2019.06.10. 18:45:39

@6.Lenin: Hasít az ország???? :)) Ezzel az erővel te is nyugodtan ott lehettél volna a Hableányon, mondjuk a dél-koreai túristák helyett. :)

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 18:52:08

@6.Lenin:

"Az ország pedig hasít."

mészaros lölő meg a főcziggány veje, tibborcz nem panaszkodik, de a cziggány offshore számlái is csurig vannak zsetonnal. igaz, mégsem elég nekik.

a főfidesscziggány 8 éve nem emelt bért a közszférában, a csicska államtitkárainak 2 havonta.

szakít... hasit. a főcziggány számlái igen.

a fiataloknak meg marad a mamahotel, albérlet megfizethetetlen, olyan jó a fizetés. :D:D:D:D

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 18:57:21

@6.Lenin:

"Tettél valaha valami is az országért?"

mit tett értem az ország????

az oké, hogy az orbusz família gazdagodik, de a kibaszott ország mit tett értem?
én speciel adózom, melózom, teszem a dolgom,
te, te moslék meg élsz a fizetett nyugdíjból, amit mi vakarunk össze, nem a kurva orbusz cziggányod.

6.Lenin 2019.06.10. 18:57:33

@csüngőhasú norvégbáró:

Miért nem jössz már ki a fényre? Igen szar helyen lax az biztos, vagy oltári nagy bunkó vagy (én erre tippelek), mert ma, aki dolgozik, nem igen van, az megél.
Miért nem mennek a közszférából a versenyszférába? Minek n9vesztik a seggüket egy unalmas hivatalban?

6.Lenin 2019.06.10. 18:59:57

@Gábris szomszéd:

Ez nagyon bunkó volt. Én kérek elnézést a szerencsétlenül járt emberektől, a helyedben.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 19:02:01

@6.Lenin:

"Miért nem mennek a közszférából a versenyszférába? Minek n9vesztik a seggüket egy unalmas hivatalban? "

tudod milyen munkák vannak a közszférában te DARAB SZAR? gondolod, azt valaki majd ingyen csinálja, vagy senki?

ha te nyugdíjas vagy, fel kéne akasztanod magad, semmi hasznod a társadalom számára, eszel, ugatsz és szarsz.

rúgd ki a sámlit magad alól, és takarodj a pokolba kaszinózni a stróman eny mellé, köcsög.

taga20 2019.06.10. 19:02:05

@alöksz róz: agyhalott, azért mert te/ti 100 nickneven toljátok, azé ne legyél má magatokra büszke.

még gerinc sincs bennetek. na ez a szánalmas fityeszdroid!

6.Lenin 2019.06.10. 19:03:11

@csüngőhasú norvégbáró:

Nem vakartál te össze nekem semmit. Vállalkozó voltam , néhány évet kivéve, magam gondoskodtam a mostani életemről. Én értéket is termeltem az országnak, sőt, a te fizetésed is én termeltem meg, idióta.

6.Lenin 2019.06.10. 19:06:36

@csüngőhasú norvégbáró:

Látod, hogy mekkora bunkó vagy. -H a valaki szarul keres a közszférában, mehet a versenyszférába, külföldre, képezheti magát. Oda mehet, ahol megfizetik a tudását.
Rajtad múlik.

taga20 2019.06.10. 19:08:04

@6.Lenin: érdekes, hadházyt és szélbernadettet simán legéppuskáztad volna a tévészékháznál.

akkor nem voltál ilyen kibaszott szenzitív munkásőr, mint most!

6.Lenin 2019.06.10. 19:10:20

@taga20:

Miért tettem volna? Majdnem beszartam rajtuk a nevetéstől. Aranyat érnek, mint bohócok. A valóságban egy rakás szart, se.

6.Lenin 2019.06.10. 19:14:59

@Gábris szomszéd:

Te tényleg ennyire hülye vagy? Még azt sem fogod fel, hogy mekkora bunkó voltál a példáddal?

Lehet, hogy én zavarlak téged, hogy más a véleményem a mai helyzetről, de én TUDOM, hogy mi volt előtte, és soha nem szeretném, ha az olyan barmok, mint te is, valaha is a hatalom közelébe kerülnének.
Mellesleg engem te nem zavarsz, hiszen biztos vagyok abban, soha nem lesztek többé hatalmon.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 19:18:15

@6.Lenin:

"-H a valaki szarul keres a közszférában, "

dübörög a gazdaság nem, még sincs pénz a csutti cziggánynak bérre? csak lopható pénz számít?

közszféra, pl. tanárok, jobb is lenne ha mennének, a kurv@@nyját orbusz cziggánynak, majd a sleppje melózik, meg a nyuggerek.

te idióta

Gábris szomszéd 2019.06.10. 19:19:27

@6.Lenin: Te oktatsz ki minket erkölcsből és gengszterváltásból, amelynek egyik fő szereplője a geci gazdid? Ne égesd már magad vlagyimir. :)

6.Lenin 2019.06.10. 19:24:48

@csüngőhasú norvégbáró:

Miért kéne sok haszontalan ember bérét másoknak megkeresni?
Tanárok. Szerinted minden pedagógus alkalmas a pályára?
Ha a te képességeidet nézem csak, akkor feleslegesen kidobott pénz volt téged tanítani.
Szitafejű Ábelka. Semmi nem maradt meg benned.

Mindig azokat kéne csak fizetni, akik hasznosak is a társadalomnak, vagy maguk nem képesek-valamilyen kívülálló ok miatt-megoldani a megélhetésüket.

Baranyi Krisztina mindenhez IS ért! 2019.06.10. 19:25:29

Szép idő volt a hosszú hétvégén végig. Aki csak tehette kirándult, sportolt, kint volt a szabadban a családjával. Jó volt látni azt a sok mosolygó, vidám embert.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.10. 19:25:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "A Frontex vezetője szerint még évtizedekig számolnia kell Európának a fokozott migrációval"

Ekkora barmot! Évtizedek MÚLVA kell majd számolni a migrációval, amikor nem évi párezren, hanem milliószámra özönlenek majd. 60 fok lesz Afrikában, ha nem jönnek, ott döglenek meg.

6.Lenin 2019.06.10. 19:27:29

@Gábris szomszéd:

Mögötte legalább van eredmény. Mondj másokat, aki eddig többet tettek Mo-ért? A magyar nemzetért.
A levegőbe ordibálsz mindenféle hülyeséget.

taga20 2019.06.10. 19:29:21

@hegedűmadár: mint anno a kádárrencerben, előtte meg a rákosirencerben.

örüljünk együtt!

6.Lenin 2019.06.10. 19:30:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"60 fok lesz Afrikában,"
Akkor mi a picsát akar csinálni az a sok kibaszott zöld párt? Azt hittem ők mindent képesek megállítani, vagy kamuznak? Látom te is sokat voltál ma a napon.

profilo 2019.06.10. 19:31:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Akkor inkább jöjjenek most. Az én lelkiismeretemet ne terhelje az a sok hőgutában elhunyt ember halála.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 19:46:35

@6.Lenin:

mondom, mint nyugdíjas, akaszd már fel magad. nekem is terhes eltartani a fajtád.

www.youtube.com/watch?v=yYAs1qff1Yc&t=511s

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.10. 19:47:35

@profilo: "Akkor inkább jöjjenek most."

Hiába szeretnéd, nem te döntöd el. Sok ember szereti a hazáját, csak akkor menekül el, ha végképp tarthatatlan lesz a helyzet.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 19:52:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Sok ember szereti a hazáját, csak akkor menekül el, ha végképp tarthatatlan lesz a helyzet. "

600 ezer+ magyar megtette, nem bírta a csutti cziggányszagot.

Gábris szomszéd 2019.06.10. 19:54:33

@6.Lenin: Hosszú listát lehetne prezentálni a geci gazdád "teljesítményéről", de bőven elég rád tekinteni, hogy igazán rémisztő képet kapjunk O1G elvtárs elmúltkilencévi "eredményeiről".

6.Lenin 2019.06.10. 19:56:24

@csüngőhasú norvégbáró:

Te engem soha nem fox eltartani, és én is eltartottam másokat, amikor dolgoztam, és fizettem, ráadásul én tényleges értéket is termeltem, nem csak elvettem mindig a közösből.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 20:00:10

@Gábris szomszéd:

"O1G elvtárs elmúltkilencévi "eredményeiről". "

milliárdos VEJ, milliárdos falubéli lölő, milliárdos lány, milliárdos haverok.

csak ennyi.

6.Lenin 2019.06.10. 20:00:58

@csüngőhasú norvégbáró:

Még mindig jobb, ha az emberek önszántukból mennek, hiszen joguk is van rá.

jobban szeretted volna, ha itt is inkább a bombázások miatt menekülnek? Kik is bombáznak, vagy fizetnek olyan szervezeteket, akik menekülésre késztetik a hazájukat nagyon szerető népeket?

Tudtad, hogy magyar vonatkozás is van ennek? Egy igaz magyar is szereti, ha a hazájukat szerető népek menekülnek, hízik a buxája.

6.Lenin 2019.06.10. 20:03:19

@Gábris szomszéd:

Azokat a neveket sorold, akik többet tettek.

csüngőhasú norvégbáró 2019.06.10. 20:04:46

@6.Lenin:

"jobban szeretted volna, ha itt is inkább a bombázások miatt menekülnek? "

ha beledöglött volna a csutti cziggány, igen.

n_dy 2019.06.10. 20:14:25

újhelyi álmodozását olvashattuk

6.Lenin 2019.06.10. 20:28:41

@csüngőhasú norvégbáró:

Áruld már el, hogy neked miért lenne jobb, ha mások meghalnának?
Pontosan akkora bunkó lennél utána is, mint amilyen most vagy.
Szerintem te mindig is szopóágon voltál, és maradsz is, bárki is lesz hatalmon.

Pont te vagy az, aki reszket azért, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is. Szerencsétlen.

Gábris szomszéd 2019.06.10. 20:44:22

@6.Lenin: Arra kérsz egy vegetáriánust, hogy válasszon a csirke, sertés vagy marhapaprikás között?

6.Lenin 2019.06.10. 20:47:41

@Gábris szomszéd:

De akkor mi a faszért kritizálod a csirke-, sertés-, vagy marhapaprikást?

Miért nem legelsz a réten, csendesen a többi marhával?

Gábris szomszéd 2019.06.10. 20:56:19

@6.Lenin: Azért mert te a birkákkal legelsz együtt. :)

mgdé 2019.06.10. 23:12:41

@Cycmen:

Látom, a teljes cicafight tárgykörnek komoly szakértője vagy. :D

mgdé 2019.06.10. 23:32:43

@6.Lenin:

Ugyan már, drága-drága gyagyuska Uljacöf bácsi, most is én tartalak el.
No igen, az az áldott jó szívem ...

Találtam neked jó kis érdi telkecskét is. :)

berne 2019.06.11. 04:22:57

Ujhelyire hivatkozni bármiben is, finoman szólva nevetséges.

MACISAJT 2019.06.11. 05:07:23

@berne: "Ujhelyire hivatkozni bármiben is, finoman szólva nevetséges. "

Nono..
Éppen ma jelent meg szanyi "kapitány" második levele, ebben újhülyére is kijut a hivatkozásból, na ezt sem teszik ki ablakba:
www.atv.hu/belfold/20190610-szanyi-kegyetlenul-beleszallt-toth-bertalanba-es-ujhelyibe

felucca02 2019.06.11. 05:44:47

@Cycmen: De ki mondta, hogy be kellene fogadnunk? Miről beszélsz?

Szerintem te, száz év múlva, ha élnénk még, a hatvanfokos tavaszban azon aggódnál, hogy jaj, az arabok! Akarommondani perzsák. Vagy kik...

MACISAJT 2019.06.11. 06:42:09

Szó mi szó, hogy ne csak újhülyével foglalkozzunk.
Láthatóan a vén zsidó világmaffiózótól kezdődően egyre több ballibsi kezd aggódni pl. weber miatt:
24.hu/kozelet/2019/06/10/soros-gyorgy-manfred-weber-ep-valasztas-europai-unio/

Mert látják hogy weber bizony milyen fordulatokra képes, pl. hogy elmenjen Varsóba a PIS-hez rimánkodni:
propeller.hu/nagyvilag/3424502-eu-tisztujitas-weber-morawieckivel-targyalt-varsoban

Cycmen 2019.06.11. 06:46:57

@felucca02: "Szerintem te, száz év múlva, ha élnénk még, a hatvanfokos tavaszban azon aggódnál, hogy jaj, az arabok! Akarommondani perzsák. Vagy kik..."

Ez a föld a magyaroké, azoké is akik meg sem születtek még, nem telepítünk ide senkit, még akkor sem, ha 60 fok lesz száz év múlva! Téged most különben beraknálak egy 60 fokos szobába, hogy lásd milyen végtelen nagy baromságot is írtál te ostoba libsi!

felucca02 2019.06.11. 07:08:29

@Cycmen: Most éppen a magyaroké, ahogy volt már az avaroké, rómaiaké, satöbbi. A világon semmi nem állandó. A település pedig nem attól függ, hogy egy korrupt geci most éppen kivont karrdal, ordítozva szaladgál-e.

Nem tudom, jól megfigyelted-e, hogy akaratodnak megfelelően senki nem is telepít ide senkit, és nincs is erről szó, szóval mintha felültél volna valami szellemvasútra.

Azaz de, a korrupt geci, jó pénzért telepít ide bárkit, akár körözött bűnözőt is. De ez nyilván nem üti meg az ingerküszöbödet, mert csak.

Cycmen 2019.06.11. 07:23:55

@felucca02: :" Most éppen a magyaroké, ahogy volt már az avaroké, rómaiaké, satöbbi."

Nagyon jó példa, mert az avarok és a rómaiak is eltűntek mire a magyarok ideérkeztek.:D
Nekem mondjuk kényelmes egy teljesen felkészületlen, összevissza hablatyoló libsi idiótával vitatkozni, de nem sül le a pofádról a bőr, hogy ilyen kőbuta vagy?

Cycmen 2019.06.11. 07:29:41

@felucca02: Zárjuk rövidre, te egy utolsó aljas szemét vagy és csak azért nem hazaáruló, mert nem vagy magyar és ez az ország nem a hazád! Normális ember egyébként sem pofázik ilyeneket, ti libsik a jelek szerint egymással versenyeztek hogy ki tud szemetebb és hülyébb lenni és még büszkék is vagytok minderre!

_most_ 2019.06.11. 07:38:20

Remélem végre kibasszák a fideszt a néppártból, aztán mehetnek a náci söpredék közé, ahova valóban tartoznak.

Blogolo Blogi 2019.06.11. 08:03:48

Viktor aztan jol megnyerte az EP valasztast, most aztan majd megprobalhatja blokkolni az ott folyo munkat, epp olyan gyermeteg modon, ahogyan itthon is keresztbe tesz minden epkezlab kezdemenyezesnek. Azert ne busuljatok fideszgyokerek, fog meg a gazdi ennel jobban is csicskulni. Persze nem magyarok millioiert, hanem a brusszeli milliardokert.

felucca02 2019.06.11. 08:18:48

@Cycmen: Jaj, ne húzd fel magad ennyire, meleg van, aztán még a végén egy hű fideszszavazóval kevesebb lesz. Ennyit igazán nem ér egy kőbuta, hazaáruló lippsi!:)
Egyébként a hozzászólásom melyik igazságtartalma baszta ki nálad ennyire a biztit?

Blogolo Blogi 2019.06.11. 08:21:08

@Cycmen: "nem telepítünk ide senkit"

Sokat tunodok, mi ez a visszatero tobbes szam elso szemely par fudeszgyoker kommentjeben, jelesul, hogy ezen egyenek magukat hatalmazzak fel masok neveben (kik ezek?) torteno kinyilatkoztatasokra vagy valamilyen szervezet neveben irnak? Na mindegy....

A temara visszaterve: Viktor mar megkezdte a betelepitest, olcso migransokkal tori le az eppcsak novekedesnek indult magyar bereket. Kecot is kapnak, ellentetben sok magyar fiatallal.
Soha nem ertettem ezt a logikat. Egyenek venezuelai utlavellel = magyarok, egyenek roman-magyar utlevellel = magyarok, egyenek magyar utlevellel = migransok.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.11. 08:21:41

@_most_: "végre kibasszák a fideszt a néppártból"

Ne viccelj. Ott is olyan gerinctelen férget ülnek, mint Ondó Viktor maga. Eddig is jól elvoltak vele, semmi nem változott.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.11. 08:25:23

@Cycmen: "nem telepítünk ide senkit"

Ja, csak a 260000 migráncsot, akinek letelepedési engedélyt adtatok az elmúlt pár évben. Magyarország a legnagyobb befogadó ország a lakosság számához képest. Akármit hazudik is nektek a geci.

Ja, 2030-ra lehagyjuk Ausztriát. Ezt is beszoptátok. Pedig az utolsó helyen vagyunk. Kell a hely a nekifutáshoz? :))

Cycmen 2019.06.11. 08:29:34

@felucca02: Az a baj, hogy a hülyeségből már átléptél egy másik szintre, amivel kizártad magad az ember kategóriából.

Cycmen 2019.06.11. 08:36:13

@Blogolo Blogi: Kisfiam, tanulmányozd a választási eredményeket, ha nem érted a többes számot. A kialakult helyzet értelmében pedig migránsbefogadás nincs. Én a magam részéről egyébként már régen büntetőeljárások tucatjait indítottam volna a magadfajták ellen.

Sir Galahad 2019.06.11. 08:43:23

Az, hogy Trócsányit nem fogják megszavazni, nem azt jelenti, hogy ne lenne alkalmas a tisztségre. Ez egy politikai játszma, egy üzenet Orbánnak, hogy a balra húzó Néppártnak nem tetszik a következetesen jobboldali, migrációellenes politika. Ebből az következik, hogy Orbán jelölhet bárkit, kb. ugyanezt fogják vele eljátszani: valamilyen mondvacsinált kifogással elutasítják. Ezt tudva én Orbán helyében ragaszkodnék Trócsányihoz, hiszen úgyis mindegy.

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.11. 09:01:23

Fideszcsicskák ehhez mit szóltok?

index.hu/belfold/2019/06/11/orszaggyules_hando_tunde_obh_obt_meltetlansag/

"a Fidesz-KDNP többséget alkotó tagjai nem reagáltak a dokumentumban leírt törvénysértésekre. A bizottsági ülésen is csupán egy Handó Tünde által írt levelet olvastak fel, melyben az OBH-elnök a többi közt összeférhetetlenséggel és elfogultsággal vádolja az egyes OBT tagjait, illegititimtással az egész, hat évre, törvényesen megválasztott testületet...pedig HANDÓ TÜNDÉNEK AKKOR IS BE KELLENE TARTANI A TÖRVÉNYT, HA TÖRVÉNYTELENNEK TARTANI AZ ŐT FELÜGYELŐ TESTÜLETET."

Dr. Handónak nincs ugyan is joga a törvényalkotók által létrehozott testület müködésének törvénytelenségét még kimondani sem, nem hogy megállapítani. Ő nem törvényalkotó, csak alkalmazó, és nem felettese a OBT-nek.

Ezek után már csak az a kérdésem dr.Deutsch Tamás jogász(?) után szabadon, hogy miaf*nak hoztak olyan törvényt, mely szerint lehet kezdeményezni dr. Handó felmetést? ÉRTITEK? NINCS JOGA!

Ha ez nem diktatúra, akor mi ez? Ja, ez a fidesz demokráciája. Gránit szilárdságú alaptörvényükkel együtt. Közben az sem baj, ha a nerhaverok törvénysértést törvénysértésre halmoznak, mert azt még sem lehet beismerni, hogy szar volt a törvényalkotás Dr. Orbán Viktorral, és dr. Áder Jánossal az élen?

Erre csak azt lehet mondani, hogy látjátok feleim szümtükkel? Ha nem, akkor menjetek szemorvoshoz, de legalább is kérjetek tanácsot Dr. Sólyomszemtől, aki mellesleg akadémikus is. De biztosan jó tanácsot tud adni Dr. Trócsányi is.

Greccsi Zsot 2019.06.11. 09:13:57

"Nem szavazzák meg Trócsányit uniós biztosnak"

Hat ebbol csunya bukas lehet. Konnyen lehet, hogy holnapra az egesz Orbanrezsim megbukik.

Gábris szomszéd 2019.06.11. 09:16:46

@Cycmen: "A kialakult helyzet értelmében pedig migránsbefogadás nincs."

Te magadtól vagy ennyire hülye, vagy tanítanak rá a pártközpontban. :)

youtu.be/GKCyKO16ofs
youtu.be/OJ-OX-BlFPM

"a plakátokra és reklámokra százmilliárdokat költő kormány 64.859 főt engedett be Magyarország területére."

alfahir.hu/2019/02/07/bevandorlas_migransok_betelepites_plakat_orban_viktor_jakab_peter

citrix 2019.06.11. 09:19:33

Trócsányi helyében nem is vállalnám a jelölést, az EU parlament ugyanis nem a magyar parlament (bábszínház) koreográfiája szerint működik fideszes szavazódroidokkal. Más kérdés az ha a Kedves Nemzeti Vezető "felkérte" erre Trócsányit akkor ugye aligha mondhat nemet. Vagy ha igen,reggelre egy csinos "lófejjel" ébred a miniszter úr...

Bankkártyát minden arabnak !!! 2019.06.11. 09:31:59

@Gábris szomszéd: Azt ugye belátod, hogy van azért némi ellentmondás a demagog hazuságaitokban.
Mert egyik oldalrol azt kifogásoljátok, hogy a fasiszta Orbán még mindig nem engedi iszlamizálni az országot, nem engedi hogy az arabok teljesen átvegyék az ország irányítását, miközben az elvárások szerint már 5 éve kalifátussá kellett volna alakitani az országot. Másik oldalrol meg azt mondjátok, hogy 10 ezer számra özönlenek az arabok, és már övék az egész ország. Döntsetek akkor most melyik az igaz ????

Ez ugyan olyan ellentmondás, mint amikor azt mondjátok, hogy Orbán minden unios pénzt ellopott, aztán két sorral lejebb meg azt, hogy az ország 10 éve kizárolag az unios pénzböl él. Szoval dontsétek el, az Orbán ellopja az unios pénzt, vagy abbol él az ország ???
Mert kettö együtt nem megy.

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.11. 09:32:49

Ezek után már csak az a kérdésem dr.Deutsch Tamás jogász(?) után szabadon, hogy miaf*nak hoztak olyan törvényt, mely szerint lehet kezdeményezni dr. Handó felmetést?

Hát azért, mert akkor kilógna az illiberális demokdiktatúra lólába.

Birkák faljátok, a fidesz hinti a zabálnivalót!

felucca02 2019.06.11. 09:33:38

@Cycmen: Na, várjál, nem erre vagyok kíváncsi, hanem, hogy melyik igazsággal szembesülve forrt fel így az agyvized.
Ha nem válaszolsz, vagy továbbra is csak személyeskedni tudsz, akkor azt értékelhetem úgy, hogy nincsen a helyzetre válaszod?

felucca02 2019.06.11. 09:37:20

@Bankkártyát minden arabnak !!!:
Igazán nem értem ezt a kalifátusos ostobaságot, esetleg le tudnál erről szakadni, mikor nem ez a téma?
Vagy egy születésnapi zsúron is csak a dugásról tudsz beszélni?
A második kérdést viszont igazán könnyű feldolgozni:
Igen, ellopja, ami marad, abból meg élünk. Ebből az is következik, hogy ha nem lopná el, sokkal jobban élnénk, de nektek valami miatt fontos, hogy el legyen lopva.
Ki érti ezt.
Ja, igen, mégmielőtt: a szocik is ellopták, igen. De ők egy vasárnapi iskola voltak a mostaniakhoz képest.

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.11. 09:38:36

@Bankkártyát minden arabnak !!!:" Mert egyik oldalrol azt kifogásoljátok, hogy a fasiszta Orbán még mindig nem engedi iszlamizálni az országot, nem engedi hogy az arabok teljesen átvegyék az ország irányítását, miközben az elvárások szerint már 5 éve kalifátussá kellett volna alakitani az országot. Másik oldalrol meg azt mondjátok, hogy 10 ezer számra özönlenek az arabok, és már övék az egész ország. Döntsetek akkor most melyik az igaz ????"

Most jöttél a zártosztályról?

Senki nem akarja az országot iszlamizálni, csak a fidesz. Hiszen letelepedési kötvénnyel betelepített több tízezer arabot. Meg is milliomosodtak rajta nehányan a nertársak közül. Ráadásul a betelepültek tenyeréből esznek.
A határon sanyargatott csóróknak meg enni sem ad a dicső kormányod. Vajon majd ha te menekülsz, az első vagy a második csoportba fogad be valamelyik keleti, vagy arab ország?;D

felucca02 2019.06.11. 09:38:53

@Cycmen: Ööö...de van. A kialakult helyzet az, hogy aki fizet, az jöhet, bárki is az. Ettől nem rettegtek?

Európai téridő 2019.06.11. 09:43:25

"Ugye, örülsz, Öcsi,/Hogy a cipőd Fröcsi?"

felucca02 2019.06.11. 09:45:44

@Cycmen: Jut eszembe, az, hogy az avarok és a rómaiak is eltűntek, mire válasz?
És ha mi is eltűnünk? Valaki majd fenn fogja tartani ezt a területet hitbizományban, hogy hátha egyszer majd visszajön valaki, akim magyarnak nevezi magát?

Amerre most tartunk, az az eltűnés és az eljelentékteledés iránya. Van persze pármillió hasznos hülye, aki szerint a XXI. századi Európában kardcsörtetéssel és nem nanotechnológiával kell bizonyítani nagyságunkat, így a semmibe vezető irány meg van erősítve. Hajrá, abba ne hagyjátok!

morph on deer 2019.06.11. 09:54:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

”Ja, 2030-ra lehagyjuk Ausztriát.”

Ja. Stadionépítésben, rokonok közpénzből milliárdossá tételében, kórházi halandóságban, meg hasonlókban mindenképpen!
Sőt, a “jólét” már most sokkal nagyobb, hiszen kövérségben könnyedén előzzük őket...
Irigykednek is qrvára :(

Blogolo Blogi 2019.06.11. 10:05:00

@Cycmen: "Én a magam részéről egyébként már régen büntetőeljárások tucatjait indítottam volna a magadfajták ellen."

Miert inditottal volna buntetoeljarast? Mert naci vagy? Jajjjjj, bocs. Mert nacik vagytok?

mihi4 2019.06.11. 10:19:53

A bolsevik gennyhorda már 2010 óta nem képes feldolgozni azt a sok szopást amiben részük van. Szopóágon vagytok gecik.

felucca02 2019.06.11. 10:21:45

@mihi4: Abszolút feldolgozható minden, a helyzet tűélesen látható. Az ország szopóágon van. Nem baj, majd elmegy, aki tud, de aztán ne tessenek sírni, amikor már csak hárommillió nyugdíjas marad.

Secnir 2019.06.11. 10:21:56

@Cycmen:
"Én a magam részéről egyébként már régen büntetőeljárások tucatjait indítottam volna a magadfajták ellen."

igen, van az a helyzet, amikor a sértődött, kisebbségi komplexussal rendelkező személy képtelen korrekt választ adni egy vitában, és nekiáll a virtuális cerkát rázni, csak fölöslegesen. milyen büntetőeljárást indítanál meg? milyen jogi alapon? ne kacagtassál már pls...

morph on deer 2019.06.11. 10:30:16

@MACISAJT:
“Mert látják hogy weber bizony milyen fordulatokra képes, pl. hogy elmenjen Varsóba a PIS-hez rimánkodni”

Aha, hogy vegyék vissza, mi, lécci lécci, mostantól jó fiú leszek..!

Na várjál, ez nem is Weber volt. Biztos a “rimánkodás” miatt tévesztettem össze. :)

Amúgy te mit tippelsz, kire fognak hallgatni a lengyelek inkább, Weberre, vagy orbánra?
Szerintem érik a következő “mindent elsöprő siker” viktorunk számára, amikor kiderül, hogy a PISisek is inkább az EU-t választják az orbáni oroszbarát neofasiszta agyrém helyett.
Érdekes lesz.

felucca02 2019.06.11. 10:37:12

@konrada: Biztosan az, de meggyőzhetsz az ellenkezőjéről! De mivel?

Mondd, hogyan lehet valaki olyan vak, hogy nem látja a folyamatos elszigetelődését a kormánynak, hogy napról napra rosszabb pozícióba lavírozza be magát, hogy lassan már csak bottal piszkálják meg?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.11. 10:40:38

@Cycmen: " akit csüngőhasú norvégbárónak hívnak,"
Mondja egy cicafiúk.
Aki nagyképűen angolosan írja a cict, de azt nem tudja, hogy a men többesszám!

Hát, mit mondjak, a ner-be még jó lehetsz.

Bankkártyát minden arabnak !!! 2019.06.11. 10:41:12

@felucca02: A szemkilövetöné végig europai birodalommal kampányolt. A DK europai iszlám birodalommá akarja europát alakitani.
Europai ügyészséget akarnak, ami mostmár nem titkoltan, sária biróság lenne.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.11. 10:43:06

@mihi4: igazad van! Kövér, Matolcsy és még százan, ezeren! A sok bolsevik, aki Putyin birodalmát építgeti.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.06.11. 10:44:51

Mi van lippsikkk, kedd van, megint megbukott Stráche, megint kirúgták a Fideszt a Néppártból, megint nem állított meg Orbán Viktor 100 millkió afrikai migránst Röszkénél, Mészárös Lölö megint elhelyezett ezen a héten a stróman főnöke (akiről tuggyuk ki...) titkos svájci bankszámlájára egymillió eurót, vagy egymillió titkos svájci frankot az euró bankszámlájára, már követni se tudom a ballippsii fék newst.

Ja, hogy most már keddenként Trócsányit se választják meg uniós biztoítónak? Kit érdekel, azt se tudom kicsoda ez az ember, de mától felveszem a ballib hazugság listájára!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.11. 10:47:26

@Bankkártyát minden arabnak !!!: de, megy a kettő együtt. Csak te nem látod át. Neked lobotómiád volt?

rasztaszív 2019.06.11. 10:49:33

@Ballib vagyok mert rettegek: majd a bíróságon is így büszkélkedjetek.fogjátok rá,hogy irónia,hátha kevesebbet kaptok.

felucca02 2019.06.11. 10:49:34

@Bankkártyát minden arabnak !!!: Jaj, bocs, későn esett le, hogy humorizálsz. Pedig általában elsőre megismerem, és nagyon értékelem a szándékot!:)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.11. 10:51:14

@Ballib vagyok mert rettegek: kell, hogy érdekeljen, Trócsányi Orbán embere, tehát be kell álkni mögé!

Ballib vagyok mert rettegek 2019.06.11. 10:52:07

@Cycmen:

Nem szabad ezekre a ballippsikkre a büntetőeljárások tucatjati pazarolni. Ki kell rájuk hívni a határvadászokat, azok meg majd leadják rájuk a sorozatlövést mint a migrikre, aztán megnézném hogy mikor fognak a lippsikk újra bejelentkezni migri simogatónak.

Vagy hogy nehogy panaszkodjanak már a lipppsik Brüsszelnek hogy nincs jogállam, esetleg előtte elküldjük majd László Petrát hozzájuk békítő tárgyalásra, hát ha jobb belátásra jutnak az első 43 felrúgás után.

simonpali 2019.06.11. 10:53:51

A kérdés : az, hogy Navracsics ott volt az elmúlt években a Bizottságban, mi jót hozott Magyarországnak? Tételes, konkrét felsorolást kérnék. Köszönöm.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.06.11. 10:56:32

@Igazamvanvagyigazamvan?:

lippsikém, ha Orbán Viktor mondja, akkor beállunk Tróc´snyi mögé. Mint ahogy beálltunk Pozsgai, Szürös, az egész MSZMP meg a háromperhármasok mögé is. Csak hogy lássátok hogy Orbán Viktort követni mindenhova a világ legszebb foglalkozása.

Gábris szomszéd 2019.06.11. 10:57:21

@Bankkártyát minden arabnak !!!: Már megint nem figyelsz bucika? Én sem a szegény, sem a gazdag migránsok befogadását nem támogatom. A különbség csak annyi, hogy a geczi gazdid milliárdokat költött a mi pénzünkből arra, hogy a hozzád hasonló fideszbirkáknak előadja Európa megmentőjét, miközben a valóságban pont az ellenkezőjét csinálta, mint amit a hazugsággyárain keresztül kommunikált.

Ami pedig az EU-s támogatásokat illeti. Nos ha elnézed O1G elvtárs strómanjinak milliárdokkal kitömött tollasodását és közben a magyar egészségügy, oktatás, stb. állapotát, akkor hamar választ kaphatsz az ezzel kapcsolatos agymenésedre is. :)
Könnyen megállapítható tehát, hogy a Fidesz és trollhadserege hazudik, a számok viszont nem.

hvg.hu/itthon/20190425_Meg_a_fideszesek_is_azt_hiszik_ellopjak_az_EUs_penzeket_itthon

MACISAJT 2019.06.11. 10:58:25

@morph on deer: "Amúgy te mit tippelsz, kire fognak hallgatni a lengyelek inkább, Weberre, vagy orbánra?"

Döntsd el magad : ha a PIS mint lengyel győztes kormánypárt 1. kéri felvételét a Néppárrti frakcióba( az eddigi Konzervatívok és Reformisták Szövetsége Európában frakció helyett) 2. A PIS megszavazza webert mint bizottsági elnököt...

akkor weberre.
Ha nem...akkor szerintem weber hiába ment rimánkodni Varsóba egy "szélsőjobboldali", a Néppárton kívüli frakcióhoz, kivívva ezzel a bal- és hiszterolibsik dühét...

Gábris szomszéd 2019.06.11. 11:00:49

@Bankkártyát minden arabnak !!!: Miközben tolod az ökörségeidet legyél figyelemmel arra az "apróságra", hogy elszámoltatás hiányában Orbán elvtárs a tömegbelövető Gyurcsótány oltalmazója és cinkosa, tehát bűnrészes. Bolseviktor a jövőben sem fog fletóékhoz nyúlni, hiszen akkor nem tudna mindent összegyurcsányozni a hazai játszótéren.
"Orbán és Gyurcsány ugyanannak a fillérekre inflált, nyálban és köpetben úszó érmének a két oldala – ez az elmúlt tizenhat év legfőbb tanulsága. Gyurcsányból Orbán, Orbánból Gyurcsány következik – Orbán Gyurcsányból, Gyurcsány Orbánból nyeri legitimitását. Ők a két arca a nemzetet túszul ejtő, véres és gennyes huszadik századnak. Ha a magyarság nem értette meg a leckét, és Orbánra ismét Gyurcsánnyal, Gyurcsányra ismét Orbánnal válaszol, önmagát tizenhat újabb eltékozolt tanévre ítéli – nyolc évre kaotikus, csődközeli enyészetben, nyolc évre szigorú autoritás alatt zajló, módszeres rothasztásban. Hibás kérdésre nem lehet helyes választ adni: vissza kell utasítani a rossz dilemmát. Nincs Orbán vagy Gyurcsány – csak Orbán és Gyurcsány van." (P.R)

Én tehát ismét azt mondom GYURBÁN TAKARODJ!

felucca02 2019.06.11. 11:01:59

@Gábris szomszéd: Túlreagáltad:)
Arab parodizál, mint ballibvagyok, csak még nem olyan profi!:)

Gábris szomszéd 2019.06.11. 11:03:33

@Bankkártyát minden arabnak !!!: Fontos azt is látni, hogy a még most is szajkózott migráció remekül eltereli a figyelmet a belső problémákról, miközben pártunk és kormányunk a haza és Európa utolsó védőbástyája – rendkívül hálás és kifizetődő – szerepében tetszeleghet. Egy honmentő hőst ugyanis nem illik a hon-, és kontinensmentésben olyan pitiáner dolgokkal zavarni, mint korrupció, földmutyik, devizahitel-károsultak kirablása, az egészségügy és az oktatás tragikus helyzete, több százezer honfitársunk kivándorlása és hasonlók, hiszen aki ilyet tesz, az nyilvánvalóan hazaáruló, sorosista terrorista, illetve Brüsszel, az MSZP, az Iszlám Állam és a Jobbik fizetett spiclije, ezért intenzíven szégyellje magát. És éppen ez az a momentum, ami a kormány szándékának őszinteségét megkérdőjelezi. A migráció kérdése olyasmi szerepet kezd betölteni az Orbán-rendszer önlegitimációjában, mint Horthy alatt Trianon (minden rossz forrása) és a revízió (megoldás minden problémára). Ez az a kérdés, amelyben a hatalom maga mögött tudhatja a politikai spektrum legnagyobb részét, amelyre hivatkozva minden kritikát a nemzeti egység megbontásának és árulásnak tud beállítani, elfedve az orbáni uram-bátyám világ minden mocskát.

MACISAJT 2019.06.11. 11:05:47

Egyébként , angol fogadóirodáknál én komoly tétekbe megtenném és kötelezném a ballibsik napi hisztizőit/vágyakozóit is is hogy megtegyék az alábbi fogadásokat:

1. Lesz-e manfred weber vagy frans timmermans, a két " Spitzenkandidat " közül bármelyik is az EB elnöke?

1. Igen 2.nem

2. Bennmarad-e a Fidesz a Néppártban?

1. Igen 2. Nem

3. Lesz-e magyar képviselő, konkrétan Trócsányi László az EB-ban mint EU biztos?

1.Igen 2.Nem.

törppicur 2019.06.11. 11:10:40

Van a felkonfban egy-két furcsa gondolat, még ha a B1-ből indulunk ki, akkor is. pl.

"Eddig erről nyilvánosan senki nem fogalt állást, az MSZP-s Ujhelyi István, aki egyszem szocialistaként az EP második legnagyobb frakciójában ül, most viszont világossá tette:" SENKI nem foglalt állást, EGYSZEM (de milyen erős szem), MÁSODIK frakció (ugye akkor játszik, ha az első beveszi a meccsbe).

"hogy nem hivatalosan már felszólították Webert, hogy ne fogadja el Trócsányit, ha elnök akar lenni."
egy spicceskandidátot kik szólíthatnak fel bármire is?

konrada 2019.06.11. 11:11:28

@felucca02:
Győzködjön a nyavaja!;)
Mindenki abban hisz, amiben akar, és azt vesz észre, amit akar.
Ha te azt látod, hogy itt a világvége, és csak azért maradt még valaki itt, mert nem tudja kinek leadni a kulcsot, hát lásd azt, hidd azt.;)

konrada 2019.06.11. 11:13:38

@felucca02:
...attól még Raszta elvárja tőle, hogy azt vallja, hogy ironizál pedig de...;)))

pulsarito 2019.06.11. 11:15:14

Látom megdolgozik a pénzéért a liberális gyülöletkommandó!
Amúgy az ország nincs szopóágon bármennyire is szeretnétek ezt elhitetni mindenkivel.
Unalmas már ez a "dekurvaszarmindenebbenakurvaországban" .
Persze ti még nem unjátok. Vigyázzatok nehogy az egészségetek lássa kárát ennek a sok gyűlölködésnek!

6.Lenin 2019.06.11. 11:23:20

@Én de genere Mi:

Én meg fizettem, hogy iskolába járhassál, legyen hol megenned a tízórait, és a szüleidet tartottam el. Ez a nyugdíjrendszer már csak ilyen, de azon felül, hogy most miként is élek, nektek semmi közötök nem volt, most sincs.

mgdé 2019.06.11. 11:32:57

@6.Lenin:

A lóizét fizetted te az én iskoláimat, Uljacöfike bácsi. Azt az én szüleim fizették.
Meg a nagyapám, aki 85 éves koráig aktívan dolgozott, s fizetett nem kevés adót,
holmi internetes nyuggerokoskodásosdi helyett. :P

Te csak összevissza plumplumplum meg pötypöttypötty ...

Cycmen 2019.06.11. 11:41:30

@Blogolo Blogi:" Miert inditottal volna buntetoeljarast? Mert naci vagy? Jajjjjj, bocs. Mert nacik vagytok?"

Feleslegesen nácizol, mert itthon nincsenek nácik. Ha lennéne, akkor te már bezártad volna a szatócsboltodat, beszedted volna a pénzt amit uzsorára adtál és lógó taknyos orral elhúztad volna a beled!

6.Lenin 2019.06.11. 11:41:44

@Én de genere Mi:

Te szerencsétlen fasz, 70-től vállalkozóként dolgoztam, adókat, járulékokat fizettem.
Ha abban az időben zabáltad a suliban a tízóraidat, akkor abban az én pénzem is benne volt.
A hivatalnokok munkájára szükség van, de közvetlen értéket nem termelnek, ahogy a példád is mutatja a te taníttatásod tök felesleges volt.

Blogolo Blogi 2019.06.11. 11:43:56

@Cycmen: "Feleslegesen nácizol, mert itthon nincsenek nácik."

Ha nincsennek nacik, akkor mire fel a buntetoeljaras?

Cycmen 2019.06.11. 11:51:48

@Én de genere Mi: "A lóizét fizetted te az én iskoláimat, Uljacöfike bácsi. Azt az én szüleim fizették."

Most nem a bölcsészmérnöki diplomáidról van szó, hanem az OKJ-s kerékpárosfutár képesítésedről, amivel hasznos munkát végezhetsz.

ZX 2019.06.11. 12:08:22

@pulsarito: Néhány éve még bloggerek lelkesen bizonygatták, hogy mindenki hülye aki lakást vesz és nem albérletben lakik....aztán felmentek a lakás és albérlet árak én meg jót röhögök ezeken a balfszokon. Most minden fityiszes bizonygatja, hogy hasít a gazdaság. Én azért betáraztam sok-sok erót meg svájci frankot. Már lassul a gazdaság, majd ha beüt a krach nézd meg akkor is hasítunk-e!?

teleorman 2019.06.11. 12:10:41

@közíró MAXVAL bircaman: ez most jó és gyors volt, harmadik hozzászólás, értékelik a Központban.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.06.11. 12:12:14

@MACISAJT:

Ne pazarold az idődet ezekre az osotba Soros által fizetett libbant provokatőrökre. Ezeknek az se jó ha Orbán Viktor szabadságharcor hirder Werber ellen, az se jó ha kinyalja a seggét, most már ideje lenne megmagyaráznia a ballibbek hogy mit csináljon Orbán Viktor hogy nekik egy napra nyugtuk legyen tőle?

konrada 2019.06.11. 12:12:15

@ZX:
Na ja.
...csak reménykedhetünk abban, hogy nem döglött pumák leszünk a recesszió végére, mint elqróék alatt...

mgdé 2019.06.11. 12:14:30

@6.Lenin:

Szegénykém, csak legalább egy percentnyi köze lenne a valósághoz annak, amiket magadban elképzelgetsz. :D

Ballib vagyok mert rettegek 2019.06.11. 12:18:32

@ZX:

hazudsz liberó, a gazdaság hasít mint a gyorsnaszád, Mészáros Lölö ép most vásárolja fel fél Erdélyt.

Ja, ő nem a romkocsmában búslakodik egész nap hogy hova migráljon Magarországról mosogatni hanem lehajol a pénzért amit Orbán Viktor mutat neki és felveszi azt. Ez a munka alapú táresadalom, de ti lippsikkk a diplomahegyeitekkel is hülyék vagytok ahhoz hogy ezt megértsétek. Így viszont semmi esélyetek nincs a magyar illiberális társadalomban, jobban jártok ha mégis migráltok, így nekünk 2022-re legalább meglesz a négyötöd is.

mgdé 2019.06.11. 12:24:17

@Cycmen:

Bocsi cicó koma, de én spéci okoskerékpárokat használok, mint a Macskafogó is pl.
Azokat meg nem megvenni lehet, hanem megtervezni kell.
Tudod, hardver, szoftver egy kézben, plusz a lopakodó biztos szerb hangosbeszélő!

Csak hogy értsd a "bölcsészdiploma" :D értelmét.

Hisz csak_tekerni nem hogy te, de még Uljacöf bácsika is tud ...

Minden ballib bérretteg 2019.06.11. 12:37:12

A fizetett Gyurcsnyista ballib csürhét ma is kirendelték..

A karaván halad, a ballib kutya ugat, mint általában.

:DDD

Minden ballib bérretteg 2019.06.11. 12:38:25

@Ballib vagyok mert rettegek:

Szerintem próbáld meg saját nicken, mert csak az agyatlan ballib nickeket tudod átverni, mint minden nap, a hamisított nickjeiddel. :DDD

alöksz róz 2019.06.11. 12:38:40

@morpho: "Az óvodás személyeskedés, ami itt megy, az szintén nem érdekel." - de azért ezerrel tolod te is...

mgdé 2019.06.11. 12:45:00

@alöksz róz:

Szerinted ki az / kik azok itt, s a közvetlen környezet blogtérben
akivel /akikkel
valóban érdemben lehetne beszélgetni?
Akár eltérő, sőt, ellentétes vélemény esetén is.

Komolyan kérdezem.

alöksz róz 2019.06.11. 12:45:10

@Cycmen: "Akkor mit kéne csinálni hogy ne így legyen? Meg kell mutatni Brüsszelben, ott is sípoljatok, zárjátok le az üléstermet, szaladjatok az ajtónak! Meglátják hogy milyen tehetséges az ellenzék és egyből tudni fogják, hogy Orbán csak csalással lehet hatalmon, mert zsenik ellen nem nyerhet tisztességesen!" - ott a pont.

6.Lenin 2019.06.11. 12:52:34

@Én de genere Mi:

A te öntelt idiotizmusod valóban egy percig sem érdekel.

Éppen elég intelligens, művelt emberel találkoztam, hogy tudjak különbséget tenni, milyenek is ők, és milyenek az öntelt seggfejek. Te az utóbbi vagy, és, ha ezt otthon szívtad magadba, akkor a környezeted se lehetett különb. Nem bonyolult dolgok ezek.

Eltiltott Vélemény 2019.06.11. 12:53:40

@csüngőhasú norvégbáró: " ... 600 ezer+ magyar megtette, nem bírta a csutti cziggányszagot ... "
Ja, mindenki a Csuti Csüngőhasú Norvégbáró miatt ment el, nem pedig azért, mert ott sokkal többet fizetnek a munkáért...

Tudod, ahányszor nincs igazad abból 600 ezer+ ból, annyiszor közösülj kurcsánnyal... :-)

Novák Aircraft Ferencné 2019.06.11. 12:55:30

@ZX: Én meg akkor röhögtem, akik 2005 táján azt bizonygatták, hogy milyen jó üzlet már devizahitelre lakást venni, mert csak nyerhetsz vele, és egyébként is, ha nem tudod fizetni max eladod. Aztán pár év múlva gyött a végrehajtó ők meg költözhettek vissza anyuékhoz, és még adósságuk is maradt bőven..

alöksz róz 2019.06.11. 13:01:33

@Én de genere Mi: az egyértelmű trollokon (pl. csüngőhasú norvégbáró, gyurcsány, RVJ), valamint taga20, morpho, miért nincs minden mszp és fidesz tolvaj börtönben fórumozókon kívül bárkivel lehet érdemben beszélgetni. csak úgy kell hozzáállni..

bár mondjuk azt nem tudom mit tartasz érdemi beszélgetésnek, az érvek nélküli agyatlan ostoba fideszbirkázást vagy inkább az uljacöfikézést?

alöksz róz 2019.06.11. 13:04:08

@Én de genere Mi: és attól még nyugodtan beszélgethetsz "érdemben", hogy beleszalad egy kis személyeskedés is... kell az.
nem akadémiai székfoglalót tart itt senki.

mgdé 2019.06.11. 13:04:23

@6.Lenin:

Bácsika, bácsika, amit a tükörben látsz, az nagyon nem az, mint aminek a látványt oly nagyon hinni szeretnéd. Jobban jársz, ha összetöröd.

Eltiltott Vélemény 2019.06.11. 13:05:30

" ... Ujhelyi azután felsorolta Trócsányi viselt dolgait: ... "

Egy bukott párt bukott embere, aki kapott 5 év laufot a túlélésre, és beülhetett a tutti kifizteőhelyre, hogy néhány másik maszopita elvtársnőnek vagy elvtársnak apanázst nyújtson erre az 5 évre....

" ... Az ugyanakkor nem elképzelhető, hogy Orbán fenntartja Trócsányit, aki nem megy át a meghallgatásokon, és ezzel a Fidesz blokkolja az új Bizottság felállítását. Nem kötelező már minden tagállamnak saját kormánytagot jelölni, hacsak a Tanács úgy nem dönt. .... "

Ezt valaki világosan leírná? Valahogy nem igazán jön át, hogy mire gondolt a költő, amikor be volt baszva mint egy disznó....

6.Lenin 2019.06.11. 13:09:30

@Én de genere Mi:

Én azt látom, amit te mutatsz magadból, és az elszomorító. És ez a része az, ami kevésbé érdekel, sőt.

mgdé 2019.06.11. 13:11:49

@alöksz róz:

Oly végtelenül bölcs Lenyinbácsival van némi előzménye a dolognak (valamiért nagyon utálja a tengert), azt hittem, ez elég nyilvánvaló.

De pl. Helgácskával már - máshol - lehetett komolyabban is, de itt ő leginkább csak trollkodik.
Viszont be is vallja.

Lenne még példám - ha akar, jelentkezik saját maga -, de lehet, őt már el sem hinnéd. :)

mgdé 2019.06.11. 13:14:43

@6.Lenin:

- Ahogy azt hajdan, igaz, oroszul, szólássá is tetted - Tanulnod kéne Uljacöf bácsi ...
Sosem késő! :P

ZX 2019.06.11. 13:15:42

@Kitiltott Vélemény: Nem örülök, hogy egy bukott párt egyetlen bukott embere beül a tuti kifizetőhelyre, hogy néhány maszopitának apanázst nyújtson. De az is szomorúságra ad okot, hogy egy másik korrupt párt 13 korrupt embere beül a tuti kifizetőhelyre, hogy sok fidesznyiknek apanázst nyújtson 5 évig a mérhetetlen lopás mellé.

6.Lenin 2019.06.11. 13:21:42

@Én de genere Mi:

Tőled? Ne bassz!

Miért szeretnéd rám erőltetni a szellemi nagyságodat? Próbálj akkor legalább kissé feljebb emelkedni a bányászbéka seggétől.
Írtam már, hogy találkoztam intelligens, művelt emberekkel is, és hasonlókkal is, mint te. és a két tábor közt lényeges a különbség. Még felületes ránézésre is.
Mellesleg kezdesz nagyon unalmas lenni.

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.11. 13:23:28

@mihi4: "Szopóágon vagytok gecik."

Te meg valami seggevége vagy valamelyik főnertársnak? Vagy aki fideszes, arra nem vontkoznak azok a törvények, amik a ballibekre? Tudsz te gondolkodni, vagy már arról is leszoktattak? Mert a fidesz tagságának zöme pont ugyan úgy a szopóágon van B+!

törppicur 2019.06.11. 13:28:49

@ZX: hát ezt a beül és... dolgot csak úgy lehet elkerülni, ha kilépünk az ejubólMásként minden delegáltról, még klára asszonyról és a momentumos csibékről is lehet ilyet írni.

Eltiltott Vélemény 2019.06.11. 13:30:28

@ZX: " ... De az is szomorúságra ad okot, hogy egy másik korrupt párt 13 korrupt embere beül a tuti kifizetőhelyre, hogy sok fidesznyiknek apanázst nyújtson 5 évig a mérhetetlen lopás mellé ... "

Ez egy olyan tény amivel nem lehet vitatkozni, ÉS nem vigasztal az sem, hogy az alkoholista költő így jellemezte a Csuti Rablóbanda választási eredményét: " ... a vereséggel felérő "rekordgyőzelme" ... "

ZX 2019.06.11. 13:36:28

@törppicur: Szerinted miért írtam? :)

látjátok feleim szümtükkel 2019.06.11. 13:38:39

@Ballib vagyok mert rettegek: "lippsikém, ha Orbán Viktor mondja, akkor beállunk Tróc´snyi mögé. Mint ahogy beálltunk Pozsgai, Szürös, az egész MSZMP meg a háromperhármasok mögé is. Csak hogy lássátok hogy Orbán Viktort követni mindenhova a világ legszebb foglalkozása."
"...hazudsz liberó, a gazdaság hasít mint a gyorsnaszád, Mészáros Lölö ép most vásárolja fel fél Erdélyt. "
Ja, ő nem a romkocsmában búslakodik egész nap hogy hova migráljon Magarországról mosogatni hanem lehajol a pénzért amit Orbán Viktor mutat neki és felveszi azt."

Látom te is hajlongsz, csak neked ugyé nem azért kell, mint a Lölönek?;D

ZX 2019.06.11. 13:44:01

@látjátok feleim szümtükkel: :D:D Ballib vagyok mert rettegek még mindig Rettegek mert ballib vagyok kifigurázása. :D

Minden ballib bérretteg 2019.06.11. 13:49:38

@ZX:

Viszont még mindig csak az agyhalott ballib trollokat tudja átverni, mint eddig is.. :DDD

elvis56 2019.06.11. 14:01:44

Más! Állitolag a Mészáros felvett 50milliárd osztalékábol Viktorunk 46milliárdot kapott a gázszerelő pedig 4-et.Ma 13 orakor ezt beszélték lörincen.Bravó!Magyarország jobban teljesit!

mgdé 2019.06.11. 14:02:00

@6.Lenin:

Rád? :DDDDD

Nem ettem meszet, megyek inkább Taborba sörözni, engem Zizka szelleme vár,
téged meg a piti rablólovagoké. :P

Blogolo Blogi 2019.06.11. 14:04:25

@Novák Aircraft Ferencné: "Aztán pár év múlva gyött a végrehajtó ők meg költözhettek vissza anyuékhoz, és még adósságuk is maradt bőven."

Ez valoban mulatsagos, a hulyeket jol beszopattak. Most aztan mindenki varhatja, hogy gyereket csinaljak.

magyarparaszt 2019.06.11. 14:18:43

@Ballib vagyok mert rettegek: Rettegsz? A lelkiismeret teszi. Ja, náci vagy? Neked nincs lelkiismereted, csak rettegsz.

magyarparaszt 2019.06.11. 14:18:44

@Ballib vagyok mert rettegek: Rettegsz? A lelkiismeret teszi. Ja, náci vagy? Neked nincs lelkiismereted, csak rettegsz.

pioneer2016 2019.06.11. 14:20:49

Nagyon helyes, hogy ezt a hazaáruló gazember Trócsányit, távol tartják az EU fontos döntéseitől és nem engedik labdába rúgni.

magyarparaszt 2019.06.11. 14:20:55

A lényeg az, hogy a csuti gecinek nem lesz embere a bizottságban, mert nem tud nem tolvaj, nem hazug, nem illiberális figurát megnevezni, hiszen mind azok vagytok ott, a "patkány" táborban.

antiinternáci 2019.06.11. 14:22:06

@Kitiltott Vélemény:

Márpedig mind a 600ezer a Zorbán miatt ment el. Lecsökkent a fizetésük, Gyurcsány Apró Vadai alatt a nyugatinak a hatszorosa volt.
Akik hazajöttek, azok sem azért jöttek, mert elegük lett a lábtörlő szerepből, hanem mert abban bíztak, hogy Gyurcsányék megint hatalomra kerülnek.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.06.11. 14:23:55

A geci szerint a bajor frakcióvezető "megsértette a magyarokat". Ezt mindig is tudtuk, hogy ez az esztelen pszichopata hatökör magát képzeli Magyarországnak. A következő elmeháborodása pedig az lesz hogy Napóleonnak képzeli magát a nyelvdugdosó, nyakkendőbirizgáló, dadogógós, makogó-nyüszítő csuti pasa.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.06.11. 14:27:05

@magyarparaszt: Nemhogy embere nem lesz a bizottságban, de az egész néppártból kibasszák, mint macskát szarni, oszt mehet függetlennek ez az elmeháborodott idióta. Vagy beül a fasiszta pártba Salvini mellé, mert oda való. A nevük is ezt tükrözi: Fasiszta IDióták Elmeháborodott Szektája.

antiinternáci 2019.06.11. 14:29:58

@ZX:

Kifigurázás?
A hülye bolsevista önmagán röhög... Helyes. Ez már részeredmény.

6.Lenin 2019.06.11. 14:39:53

@Megbolondoult V. Orbán pápa:

A mindenkori ME külföldön az országát képviseli. Ahogy a Pápa a pedofil papokat, püspököket, vagy hívőket is. Ha nem fogadod el, akkor téged se, ha hasonló pozícióba kerülnél.
Ha nem tetszik, kilépsz.
Ha valaki önként kizárja magát a társadalomból, akkor a társadalomnak se kéne vele foglalkoznia.

ZX 2019.06.11. 14:47:21

@antiinternáci: Nem, rajtatok. Nagyon jól nyomja. Szinte észre sem lehet venni a különbséget, mert az igazi is pont ekkora baromságot nyom az ember arcába nap mint nap.

videki gyerek 2019.06.11. 14:58:59

Rohadt lipsik, mar megint beszoptatok, hiaba sulyesztettek el egy hajot a mocskos arabjaitokkal, hogy belebukjon az Orban. Nem sikerult, az Orbanek siman kivedekeztek, es professzionalis modon megoldottak a problemat.

videki gyerek 2019.06.11. 15:00:28

Rohadt lipsik, mar megint beszoptatok, hiaba sulyesztettek el egy hajot a mocskos arabjaitokkal, hogy belebukjon az Orban. Nem sikerult, az Orbanek siman kivedekeztek, es professzionalis modon megoldottak a problemat.

antiinternáci 2019.06.11. 15:03:30

@ZX:

Hát lehet, hogy az internácik nem látják a különbséget. Hiszen pont azért csököttagyúak, mert mindegy nekik, mit beszél egy másik csököttagyú, tapsolnak neki.

pioneer2016 2019.06.11. 15:16:08

@videki gyerek: "hiaba sulyesztettek el egy hajot a mocskos arabjaitokkal"

Te orvosi eset vagy a bejegyzésedet olvasva.
Ja! Egyébként a balesetet okozó hajó kapitánya Ukrán nemzetiségű.

siriq111 2019.06.11. 15:33:31

@videki gyerek: Te amugy olvastal hireket? Orvosi kezeles szamodra kotelezo.

2019.06.11. 15:42:46

vágy vezérelt gondolkodás...
úgy láccik az adófizetők ellopott pénzéből már csak alkoholista senkiháziakat tudnak felvenni a fidesz médiába...

tiger.cdnja.co/v/mr/mR9o.mp4?secure=FQ1ZX44pZN0_WzRnYTOLUA&expires=1560263400

Sancho12 2019.06.11. 15:57:29

@videki gyerek: Hű de nagy paraszt vagy!!!!!!!!!

Ballib vagyok mert rettegek 2019.06.11. 15:57:34

@6.Lenin:

Te nickhamisító ballib köcsög, látom te csak azért vagy itt hogy bemutatsd hogy mi fideszesek milyen hülyék vagyunk.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.06.11. 16:01:14

A liberális fasiszták akkor fognak csak lesni, amikor Orbán Viktornak elege lesz abból hogy a Brüsszeliták minden nap nyomják Magyarország bomlasztási kísérletét, errefel majd Orbán Viktor nem fogja felvenni az EU-s támogatást. Ekkor lesz csak nagy bajban Brüsszel!

2019.06.11. 16:03:18

@felucca02: "Mondd, hogyan lehet valaki olyan vak, hogy nem látja a folyamatos elszigetelődését a kormánynak, hogy napról napra rosszabb pozícióba lavírozza be magát, hogy lassan már csak bottal piszkálják meg? "
Vannak gondok ebben az országban, de az aztán biztosan nem tartozik közéjük, hogy elszigetelődik Magyarország, mert ha csak ez elmúlt két hónapot nézzük, akkor a kinai elnök, +miniszterelnök, Trump, török elnök, Macron, Merkel, lengyel, cseh, szlovák miniszterelnökök, olasz miniszterek, miniszterelnök helyettes, .........stb-stb.
Ez a sor szerintem igencsak túl van a "bottal sem piszkálnák meg" diplomáciai kritériumon.

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2019.06.11. 16:10:31

Mi Homo Sorosensusok megszpatjuk ezt a geci Orbánt.
Magyar érdekek meg a többi lószar... Lófaszt mama !

Azt csinálja amit mi mondunk, vagy szopni fog az összes patkány magyarral együtt ez a kis rohadék !

2019.06.11. 16:12:09

Az Orbán kormány részéről emlegetett sorosozás mára kellően a színpadi reflektorfénybe került és mint látható a pénzügyi spekuláns valóban valóban kézivezérléssel akarja irányítani az EU csúcsvezetését és egy szemernyi gátlás sincs benne e miatt, hiszen ő fizeti jelentős részét.
hvg.hu/vilag/20190610_Soros_Gyorgy_orban_viktor_manfred_weber?s=hk
Nehéz magyarázatot adni arra, hogy mit keres egyáltalán Soros -, aki sok százmillió ember életét nyomorította meg a Nagy -Britanniában, Távol-Keleten, Afrikában a /Meg úgy általában, ahol "dolgozott"!/- az EU csúcsvezetői között, ráadásul úgy, hogy azt gondolja, ő diktálhat egy ekkora szövetségnek?!

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2019.06.11. 16:13:17

@Tényelek:

És akkor mi van ?

Mi Homo Sorosensusok azt csinálunk veletek kis szarrágó magyarokkal amit csak akarunk !

Lepkefing vagytok, az Orbáncotokkal együtt.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.06.11. 16:13:57

@6.Lenin: Nagyon jól írod. A mindenkori mini elnöknek az országot kéne képviselnie. Sajnos ez az elmeháborodott csuti kretén mindenhol a saját érdekeit képviseli, az ország felének a véleményét meg leszarja.

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2019.06.11. 16:17:08

@Megbolondoult V. Orbán pápa:

Te csak ne mentegesd a magyarokat !
Megválasztottátok, ezért szopni fogtok !

Majd mi Homo Sorosensusok megmutatjuk nektek, milyen a szabad választás !
Amíg nem a mi jelöltünk nyer, addig nuku pénz, nuku pocíció !

Ha csak ebből ért a patkány magyarja, akkor majd megtanulja !

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.06.11. 16:17:28

@videki gyerek: Milyen hajóról beszélsz te elmeroggyant? Amit most emeltek ki? Azt az arrogáns antilop süllyesztette el a turisztikai ügynökségébe tartozó óceánjáróval, aminek engedélyezte hogy egy kacsaúsztatóban száguldozzon. Az ukrán kapitány is azt a beszélgetést törölte a telefonjáról amikor anti-lop feladatokat határoz meg neki, hogy mindenben kussoljon.

ZX 2019.06.11. 16:17:56

@Tényelek: Viszont egy dakota közmondás nem tesz jót a hírnevednek, ha a másik törzsfő távoztával az ellenkezőjét mondod mint a tárgyaláson és a vékony sátorlapon keresztül ez kihallatszik.

FCUK5 2019.06.11. 16:19:23

én értem, hogy Orbán maga a patás, és őt kell rombolni, de azért kihagyni ilyeneket, mint Szanyi kapitány levelei meg kiskari index-interjúja, elég gáz. kedves b1, miért nem próbáltok legalább egy kicsit kevésbé amatőrnek tűnni? :)

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.06.11. 16:21:17

@Ballib vagyok mert rettegek: Orbanisztánt már nem kell senkinek szétbomlasztania, megtette azt a csuti pasa a kilenc éves dúlása alatt. Kellően szétbaszta már az országot őt rühellőkre és őt imádókra, ezzel adta meg a kegyelemdöfést. Az ország fele rühelli már ezt a pszichopatát, és az őt majmoló birkáit is, úgyhogy a bomlasztás már rég megtörtént.

6.Lenin 2019.06.11. 16:21:45

@Megbolondoult V. Orbán pápa:

"az ország felének a véleményét meg leszarja. "

Sok helyen több , mint a felének leszarják, és mégis kinyalnád a seggüket. Ez már csak így működik.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.06.11. 16:23:25

@FCUK5: Vajon miért rühellik ennyien a führered, ez itt a kérdés. Ezen gondolkodj el, még mielőtt bármit is írnál. Tény, hogy az ország fele rühelli a csuti pasát, ennek pedig oka van.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.06.11. 16:27:24

@6.Lenin: Én bizony nem nyalom senki seggét, ne magadból indulj ki. Annak bizony oka van, hogy valakit egy fél ország rühell, mint a száradt szart. Egy dolog választást nyerni, a szavazók kevesebb mint felének támogatásával, és megint más, ha valakit ilyen sokan ennyire rühellnek. Aki puccsot követ el az országa ellen, az bizony így jár. Akármennyire is görcsöl, több szavazója nem lesz, mert megutáltatta magát a többséggel.

6.Lenin 2019.06.11. 16:27:27

@Megbolondoult V. Orbán pápa:

"Tény, hogy az ország fele rühelli a csuti pasát, ennek pedig oka van. "

Nagyon igazad van, a tehetségtelenek mindig rühellik a tehetségeseket. Valszeg te is abba bolondultál bele. Azt hitted, hogy, padig dehogy. Kellemetlen lehetett erre rájönnöd.

Minden ballib bérretteg 2019.06.11. 16:33:22

@Megbolondoult V. Orbán pápa:

Puccsot eddig csak Gyurcsány követett el.
Egyszer mikor Medgyessy-t kitúrta, hogy hatalmi ambícióit és küldetéstudatos elemebetgségét kiélje, másodszor meg 2006-ban mikor hazudott reggel délben meg este ugyanezen okból.

Minden ballib bérretteg 2019.06.11. 16:34:41

@Megbolondoult V. Orbán pápa:

Gyurcsányt kb éppen kétszer annyian rühellik, mint Orbánt.
A népszerűtlenségi lista első helyén tanyázik 16 éve.

Mégis olyan barmok vagytok, hogy ő ma is nálatok a favorit ! :DDDD

6.Lenin 2019.06.11. 16:37:01

@Megbolondoult V. Orbán pápa:

" Akármennyire is görcsöl, több szavazója nem lesz, mert megutáltatta magát a többséggel. "
Mindig elég annyi, hogy többséggel nyerjen. (már 3x, tudtad?)
Többség utálja? Beszéltél velük?

MI van, ha sokan azért nem szavaznak rá, mert úgyis nyer? Okosabb meg nincs.

Mellesleg tökéletesen megértelek benneteket. Meg vagytok győződve, hogy csak nektek lehet igazatok, aztán naponta szembesültök vele, hogy ennek pont az ellenkezője igaz. Tehetségtelenek vagytok, kemény lehet ezzel együtt élni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.06.11. 16:37:46

@Minden ballib bérretteg: "Gyurcsányt kb éppen kétszer annyian rühellik, mint Orbánt."

Igen. Ez a létező legnagyobb dicséret, amit Ondó Viktor kaphat. :))

Elképesztő szervilizmusról adbnak számot a fideSSfasszopók.

2019.06.11. 16:46:32

@ZX: Ahogy én látom, nem igazán van értelme annak, hogy itt bárki rugózzon Trócsányin, amikor a senki által meg nem választott Soros az alkalmazottain keresztül irányítja az EU-t, ..most komolyan odaszól Wébernek, hogy mit és hogyan tegyen, ki legyen a főnök, előtte meg Junkerssel találkozgatott olyan rendszerességgel, amit a V4 országainak vezetői együttesen sem tudtam produkálni évente.
.. és ezt nem a négy fal vagy a sátor ponyvái között, hanem kilépve a színpadra, osztja az észt, .. már sok éve.
Arra azonban jó, hogy ezzel bizonyítja, hogy Orbánéknak ez nem egy agymenése volt, hanem maga a valóság, .. Soros önmaga legitimálta a Soros palátokat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.11. 16:46:47

@Ballib vagyok mert rettegek: már elképzeltem Orbán temetését, ahogy ugráltok be a sírba....

Minden ballib bérretteg 2019.06.11. 16:47:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Te dumálsz szervilizmusról ?
A B1 rajongótábora éppen most helyezte vissza az elkúrót az ellenzék élére, mert olyan hülyék hogy nem látják a nyílvánvalót se, az elmebeteg elkúró segglyukából.

Nevezetesen, hogy ismét Orbánnak intéztek el újabb 12 évet, azzal hogy Gyurcsányt pozícionálták.. :DDD

Minden ballib bérretteg 2019.06.11. 16:48:33

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Pedig én figyelmeztettem a nickhamisító ballib majmot, hogy csak a magadfajta agyatlan ballib csicskákat tudja átverni, de ez láthatóan nem érdekli.
Szeret titeket szopatni úgy látszik.. :DDDD

2019.06.11. 16:53:07

@Minden ballib bérretteg:
"Gyurcsányt kb éppen kétszer annyian rühellik, mint Orbánt.
A népszerűtlenségi lista első helyén tanyázik 16 éve."

hát igen, a tolvajok mind rá szavaznak, nem véletlenül...

ZX 2019.06.11. 16:56:28

@Tényelek: Van ennek a sorosnak ez "blogja" vagy hívjuk akárminek. Oda le szokta írni amit gondol. Most éppen azt gondolja, hogy weber egy fasz (mint amit ti is szajkóztatok egy ideig), meg orbán egy másik fasz. Nem értem hol a probléma. Orbán oda szart ahol kajált, aztán mikor soros azt mondja neki, hogy öcsém most aztán már elég, inkább kapd be akkor meg megvan sértődve.

Minden ballib bérretteg 2019.06.11. 17:01:34

@ZX:
Részben... Szóval van neki blogja, van neki újságja, médiája, álciviljei, találkozgat nyíltan EP képviselőkkel, ő maga, fia, vagy megbízottjai, és keresztülverik éppen azt az EP-ben, és Bizottságokban, amit leír a blogjában.

Szóval az egybeesés, a Soros blogokban, álcivilek által súlykolt faszságokban, és az EP diktátumaiban korántsem a véletlen műve !

Blogolo Blogi 2019.06.11. 17:04:53

@ZX: "Orbán oda szart ahol kajált..."

Most feletetik vele. A kis geci nem vette figyelembe, hogy a brexit miatt az osszes olyan elemre, aki az EU egyseget gyengiti ez a sors var. Salvinielet is be fogjak szopatni a 130%os hianyuk miatt. Oszt ha nem teccik, akkor jonapot.

2019.06.11. 17:06:08

@ZX: Azzal semmi gondom, nincs, hogy Webwer egy ..., mert az, bár a többi sem jobb.
Nekem azzal van problémám, hogy oké, tudjuk, hogy a liberális demokráciának semmi köze nincs a demokráciához, de eddig legalább a látszatra ügyeltek, négy-öt éve meg már kézi vezérléssel irányít egy pénzügyi spekuláns egy 500 milliós államszövetséget és ennek azért vannak veszélyei a jövőre nézve, .. meg hát mi fenének kell eljátszani, hogy ez egy demokrácia. Ha Kim Észak-Koreában átveszi a modellt, akkor náluk is liberális demokráciának fogják hívni a rendszert?

FCUK5 2019.06.11. 17:31:57

@Megbolondoult V. Orbán pápa: ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy nincs Führerem, az a válasz, hogy szerencsére a ti hülyéiteket egyenként és összességében is többen rühellik. Szerencsére. De nem ez volt a felvetés.

2019.06.11. 17:40:47

@Blogolo Blogi: "aki az EU egyseget gyengiti ez a sors var." Ezzel csak az a probléma, hogy az jelenleg szinte egységesen hülye, azt gyengíteni, meg kötelesség.

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2019.06.11. 17:50:55

Már-már hihetetlen, hogy vannak emberek, akik rendelkeznek annyi aggyal, hogy képesek voltak megtanulni a billentyűzet használatát és azt, hogy hogy kell bejelentkezni ide, és képesek komolyan venni azt, hogy Soros. Hacsak nem pénzért csinálják.

Blogolo Blogi 2019.06.11. 18:13:46

@Tényelek: "Ezzel csak az a probléma, hogy az jelenleg szinte egységesen hülye, azt gyengíteni, meg kötelesség."

Valoszinuleg kisse belekeveredtel, de az utobbi reszmondat alapjan gondolom, hogy iy is lehet, ez lesz az un. ketsebesseges Europa. Persze ne hidd, hogy barkinek koze lesz a most ismert Europahoz azok kozul, akik szabadsagharcolnak majd a "fuggetlensegukert". Vagy felnyaljak, amit az asztalra szartak. A magyar nep igy vagy ugy valasztani fog a ket opcio kozul.

Kuglóf. Az 2019.06.11. 18:23:41

@ZX: Aztán mégis mi köze van Sorosnak Európához? Pláne a döntésekhez?
Mondjuk én a freudi elszólásokat is szeretem, de ez ne zavarjon.

2019.06.11. 18:28:40

@Blogolo Blogi: "A magyar nep igy vagy ugy valasztani fog a ket opcio kozul."
Az osztrák EU kampány a kormánypárt részéről /Kurz/ 'Itt kezdődik Európa " volt a magyar-osztrák-szlovák határtól indítva. Itt eleve nem is szántak nekünk lapot már a belépés előtt sem! Bezárták a cégeinket, elvitték a használható márkáinkat, már ez utóbbit is importáljuk. Megdupláztatták a mirelit termékek lejárati idejét, hogy a nyugaton ne a szemétbe kellejen dobni azokat, .. mi megesszük. De ez ugyanígy van a pelenkák olajával, cipők ragasztóival.
Nem kell itt ábrándozni, hogy majd mi a választhatunk, ha Gyurcsány nyer, nekünk akkor sem lesz jobb, csak neki adnak pár száz millió eurót, hogy kussoltasson minket.
Vagy kiküzdjük magunknak a helyünket vagy maradunk a tápláléklánc legalján, ahol már több évtizede vagyunk.

morph on deer 2019.06.11. 18:56:53

@Megbolondoult V. Orbán pápa:
“Akármennyire is görcsöl, több szavazója nem lesz”

Dehogynem!
Nem kell mást tennie, mint mondjuk Kásler tudományos kutatásaira hivatkozva kijelenteni, hogy pl Kazahsztán minden lakója szavazhat a magyar választásokon, minrk fejében mindenki magyar útlevelet, két liter ingyen kumiszt és Fásy Ádám válogatott felvételeit kapja ajándékba.
Na meg persze pár fociakadémiát, és Németh Szilárdot, csak úgy.

Lesz itt szavazat, mint égen a csillag...

morph on deer 2019.06.11. 18:59:21

@Tényelek:
“Vagy kiküzdjük magunknak a helyünket vagy maradunk a tápláléklánc legalján, ahol már több évtizede vagyunk.”

Akkor ezek szerint már kiküzdöttük.

Kuglóf. Az 2019.06.11. 19:05:03

@morph on deer:
Oké, akkor ezután a lehetséges KETTŐ helyet nem csak a (SZERINTED) románok, szlovákok, szerbek, ukránok, osztrákok, szlovénok döntik el, hanem ezentúl a kazahok is.
Kezdhetsz aggódni, bará..., bocsánat baromtom.

morph on deer 2019.06.11. 19:10:29

@Kuglóf. Az:
“bará..., bocsánat baromtom.”

Na azééér’! Már aggódhattam volna, hogy mit csesztem el, ha ki nem javítod..:))

taga20 2019.06.11. 19:29:42

@morph on deer:

azé remélem, hogy ma a walesiek elviszik a három pontot;)

pottompanna 2019.06.11. 20:01:12

Ez a bejegyzés az igazi fake news.

Belzebubo 2019.06.11. 20:02:23

Az „erôs nemzetek Európájától“ megkapta V. az elsô leckét: Romániától temetô ügyben... aztán „a többit lassan megszokod?“ hogy egy klasszikust idézzek...

2019.06.11. 20:38:01

@morph on deer: "Akkor ezek szerint már kiküzdöttük. "
Azt már a komcsik kiküzdötték nekünk, hogy a legalján legyünk, bár még az ötvenes évek közepe táján előztük az osztrákokat , a Kádár rendszerben meg estünk akkorát, hogy azóta sem tértünk észhez.
Egyébként meg az agyon szidott Horthy idejében lábon kihordtunk egy fejlövést és 1941-re a kilencedik legerősebb gazdasági hatalommá váltunk.
Ezen /1938/ még előttünk vannak a svájciak és a svédek, de három évvel később már ők is hátunkat nézték.
www.mnstarfire.com/ww2/history/economic/GDP1938.html
Pedig mint látható listából a nagy gazdaságoknak akkor még igencsak jól jövedelmező rabszolgahadtestei voltak a gyarmatokon, mi meg csak magunktól fejlődtünk, szóval nem annyira egyértelmű az, hogy nekünk ott kell lennünk fejlettségben, ahol kijelölték a helyünket az EU belépéskor!

Blogolo Blogi 2019.06.11. 20:53:23

@Tényelek: "Bezárták a cégeinket, elvitték a használható márkáinkat"

Rohadékok. Pedig micsoda fejlodes lehetett volna nelkuluk. Azota talan mar elhagytuk volna Svajcot is. Csak a nep. A hulyek gyulekezete. Ezek arra szavaztak, hogy menjunk az EUba. Nem volt, aki elmagyarazta volna, hogy milyen rossz lesz majd ott nekunk, hogy paraknak micsoda kisebbsegi erzese lesz majd emiatt.

morph on deer 2019.06.11. 21:37:42

@Tényelek:
“...bár még az ötvenes évek közepe táján előztük az osztrákokat”

Miben, már ne is haragudj?

Csak az a szomorú helyzet, hogy a “régi dicsőségünk (hol késel az élyi homályban..)” szart sem ér egy jelenkori helyzetben! Sem gazdaságilag, sem semmilyen egyéb módon!
Ahogy orbán is rendszeresen kiröhögteti magát, - és bennünket,- amikor Kinizsire való tekintettel követel “több tiszteletet”, mivel “mi” megvédtük Európát!
Agyrém, de tényleg.

Szerinted 2004-ben milyen poziciót “érdemeltünk volna”? De most komolyan!

Mert ami most körvonalazódik az ugyancsak elég gáz. Ha a GDP-n túlnézel, akkor egy egészen elfuserált országot fogsz látni. Egyrészt a ki-ha-én-nem agyatlan költekezés, (a “fenn az ernyő, nincsen kas” szólást smered?) másrészt meg irgalmatlanul leszakadó régiók, ahol már az infrastrukturális alapok is recsegnek-ropognak, ahol a nyomor-szintű megélhetéshez egyedül a közmunka marad!

Az ég szerelmére, MA épülnek az olimpiai létesítmények, - mihez is? - közben patkány rohangál az iskolákban, és rászakad a vakolat a kórteremben fekvőkre a kórházakban!

De sebaj, mert közben “nemzeti nagy múltúnk (bús temetője, Mohács)” szorgosan épül-szépül, mindjárt lesz egy vadonatúj történelmünk is, attól tartok, ugyanis Kásler úr - aki onkológus és miniszter is - által létrehozott Magyarságkutató Intézet 1.335 milliárd (!!!!!) forintot kap a költségvetésből!

Szóval hol is lenne a mi MÉLTÓ helyünk szerinted?

index.hu/gazdasag/2019/06/04/tobb_penzbol_erositik_a_nemzeti_identitast_tobb_jut_az_uldozott_keresztenyeknek_is/amp

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.06.11. 21:50:35

@Minden ballib bérretteg: A csuti pasa a demokratikus jogállamot puccsolta meg, évtizedekre bebetonozva magát és seggnyalóit minden posztra. Ilyet még előtte senki nem tett. Már az eu is ébredezik, hogy egy ilyen banánköztársaság nem lehet az eu tagja sokáig. Mert a rossz példa ragadós. Ha marad a csuti kretén akkor az eunak vége. De sebaj majd lesz FÁK, amihez rohamléptekkel fog csatlakozni a csuti Ondó Orsós Otto.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.06.11. 21:50:35

@Minden ballib bérretteg: A csuti pasa a demokratikus jogállamot puccsolta meg, évtizedekre bebetonozva magát és seggnyalóit minden posztra. Ilyet még előtte senki nem tett. Már az eu is ébredezik, hogy egy ilyen banánköztársaság nem lehet az eu tagja sokáig. Mert a rossz példa ragadós. Ha marad a csuti kretén akkor az eunak vége. De sebaj majd lesz FÁK, amihez rohamléptekkel fog csatlakozni a csuti Ondó Orsós Otto.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.06.11. 21:55:21

@Belzebubo: Oh, a bölcsis tarajos petike utasította a románokat. Bizony megremegtek, mint annak idején az usa, akiknek hasonló kretének üzentek hadat.

kolomparlole1114 2019.06.11. 22:00:50

"ha a Fidesz nem vonja vissza Trócsányit, nem lesz magyar az új Bizottságban.
Ez lobbiszempontból senkinek nem érdeke, még az ellenzéknek sem."

Most akkor magyarról vagy fidesznyikről van szó? A kettő kizárja egymást!

kolomparlole1114 2019.06.11. 22:02:24

Erről a trócsányiról mindig a tróger szó jut eszembe. Szerintem még a saját anyjának is.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.06.11. 22:09:13

@Tényelek: "használható márkáinkat"
Hát az meg mi volt? Háromcsíkos Tisza cipő, Kőbányai zavaros, farmotoros ikarus, csokiba töltött ondó a vezérre mintázva?

Belzebubo 2019.06.11. 22:58:38

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Sajnos jól jellemzi Mo. nemzetközi „tekintélyét“ a román reagálás.

2019.06.11. 23:04:51

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Igen pl. a Tisza cipő, ahol úgy lehetett gyártani az Addidas cipőket, hogy se a melósokat nem kellett átképezni, se a gépeket lecserélni, egy őrült volt, aki eladta üveggyöngyért. De így járt a Balatonszelet, Győri Keksz, Negro, stb. A Taurus gumigyár egy másodpercig sem állt le, folyamatosan működött, amikor a Continental megvette. A Hajdó termékek egy jó része a mai napig piacképes, pedig már harminc éve eladták a céget. A Medicor és Tungsram világszínvonalú termékeiről még nem is beszéltünk, de a lista igencsak hosszú lenne, ha végigmennénk rajta. Azt viszont nem igazán értem, hogy miért jó az önnek, ha ezeket elhazudja?

2019.06.11. 23:06:31

@taga20: "azé remélem, hogy ma a walesiek elviszik a három pontot;) "
Most akkor harakiri :-) ?

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.06.11. 23:07:57

@kolomparlole1114: Visszavonják. Ha ki kell nyalnia pár segget orbánnak, hát ki fogja nyalni bárkinek a seggét, csak hogy a birkáinak elnyüszíthesse itthon, hogy szükség van rájuk. Majd itthon azt mondja, hogy kompromisszumra jutott a néppárttal, nem azt hogy segget nyalt. Majd arra leszek kiváncsi a néppárt meddig tűri még ezt a pávatáncot. Mert aki a seggét tartja a nyaláshoz, az ugyanolyan felelős, mint a seggnyaló. Nemhiába veszített a néppárt a támogatóiból. Egy ilyen fisz-fasz pártot, aki megtűri a Fasiszta Idióták Debil Elmebeteg Szektáját a soraiban, az hamarosan teljesen hiteltelenné válik, ha nem tesz valamit a soraikat romboló fasisztákkal.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.11. 23:10:32

@Tényelek: a tények:
"ra. Végül rövid lejáratú hitelhez sikerült hozzájutni, amit beruházásokra kellett volna fordítani, de ezt a költségvetés rendezésére fordították. Ezzel a kormány megsértette a genfi feltételeket és Magyarország újra a Népszövetség ellenőrzése alá került. Royall Tyler és Henry J. Bruce személyében 1938 tavaszáig fennmaradt a gazdasági ellenőrzés és válságkezelési javaslatokat dolgoztak ki német minta alapján a bevételek növelésére és a kiadások csökkentésére"

Hát ez tényleg szép teljesítmény volt!
Horthy igazán fellendítette a gazdaságot!

Olyan okosak voltak, hogy:"legerőteljesebben Popovics Sándor, az MNB elnöke ellenezte. Ennek oka főleg az inflációtól való félelem volt, ami az első világháborút követő hiperinfláció óta még mindig erősen élt a korabeli emberekben. A deflációs politika végül elhúzódó válságot eredményezett egészen 1938-ig,"

Szóval megállapíthatjuk, hogy a magyar, ha önálló, és nem szól bele idegen érdek, képes felvirágoztatni az országot! Ja, nem. Tyler és Bruce nem annyira magyar név...ciki.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.11. 23:16:03

@Tényelek: melyik cégünket zárták be, amelyik versenyképes volt???
A fagyasztott termékek szav. ideje nem egészségügyi kérdés. Állapotváltozás következhet be. A hús kiszárad.

De -24 fokban nem szaporodnak a kórokozók.
A könnyűiparunknak a mostani nagy barátunk, Kína tett be, nem Európa.
A cukorgyárainknak a nádcukor.
Mezőgazdaságunknak mi magunk.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.06.11. 23:17:54

@Tényelek: Az általad felsorolt termékek eladhatatlanok voltak a világpiacon. Taurus gumigyár? Ha megkérdeztünk volna egy angolt vagy amerikait, hogy tudja-e mi az, szerintem az ókori minotaurussal válaszoltak volna. És ez igaz mindegyik termékre amiket felsoroltál: Tisza cipő? Emlékszem amikor gyerekkoromban abban fociztam három meccsen szétfoszlott a lábamon. De ugyanolyan rakás szar a kőbányai szénsavas kukoricalé is meg a többi hasonló kommunista hulladék amiket csak azért lehetett eladni a KGST országokban, mert szovjet nyomásra megvették a többiek. Amúgy minden itt gyártott termék egy hulladék volt. Ahogy a mostani kettőrule meg hasonló faszságok. Egy terméket nem úgy lehet a világpiacon sikeressé tenni hogy egy kis elmebeteg csuti birkapásztor kitalálja hogy pár év alatt világhíres lesz valami. Évtizedek kemény piaci megmérettetése, válságok sorozata szükséges hozzá. A BMW és Adidas márka is több évtized kemény piaci versengés során lett az ami, mert minőséget tudtak gyártani, és évtizedekig küzdöttek a hasonló termékeket gyártó vállalatokkal, míg föléjük nem kerekedtek, mert jobb terméket gyártottak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.11. 23:20:12

@Minden ballib bérretteg: te is ott leszel a temetésen? Az első sorban. Nehogy kinn maradj!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.11. 23:25:38

@Tényelek: a Tisza cipő egyértelmű koppintás volt. Gondolod, hogy ahol Adidast vesznek, ott a Tisza labdába rúg?
Nomeg a Trapper farmer!
Tudod, kik nem bírták a versenyt?
Grundig, Blaupunkt, Phillips, Thomson, Magneti Marelli, Steyer, és ezek éves bevétele Magyarország gdp-jének felekt meg.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.06.11. 23:35:13

@kolomparlole1114: Mind egy szálig egy seggnyaló, semmihez nem értő hatökör. Egy dolgot tudnak, a führerük seggét naponta százszor rojtosra nyalni. Ez vonatkozik az összes orbánbirkára a miniszterektől az összes vezetőn keresztül az alkalmazottakig. igaza volt Kertész Ákosnak: a magyar egy szolganép. Pláne, ha egy ilyen huszadrangú csuti jogászbarom ennyi ideig képes hatalmon maradni úgy hogy ne rugdossák véresre a seggét(inkább véresre nyalják). Már vagy 2011 óta nem néztem M1 tévét, ma az interneten belenéztem az élő közvetítésébe a hajó kiemeléséről. Hát amit abban mekegtek-makogtak azok a tehetségtelen, névtelen senki seggnyaló birka alkalmazottak, azt kb. 10 percig bírtam hallgatni. Az ottani munkát mindennek lehet nevezni, csak nem a szakma csúcsának. De mivel hűen támogatják fasiszta führerüket, maradhatnak ott ahol vannak, mégha nyílvánvalóan annyi közük van a szakmájukhoz, mint egy maszületett birkának.

Eltiltott Vélemény 2019.06.12. 08:50:34

@taga20: Hát, nem jött össze nekik, a Csuti Vizszintes Lótolvaj Ondó beszédet mondott a Walesi Válogatottnak, azok meg ettől elfelejtettek focizni.

Eltiltott Vélemény 2019.06.12. 08:59:12

@Igazamvanvagyigazamvan?: " ... A cukorgyárainknak a nádcukor. ... "

Lófaszt Mama! A cukorgyáraknak a rablóprivatizáció, az uniós kvóta és termelés megszüntetési / gyárbezárási prémium tett be, a cukorrépa termesztés leállítását is az EU támogatta, a külföldi privatizátorok pedig az örömtől tapsikolva "racionalizáltak", miközben felprédálták a magyar piacot ...

Egy kis olvasnivaló:
mfor.hu/cikkek/vallalatok/Az_unios_penzek_okozhattak_a_magyar_cukorgyarak_vesztet.html

Eltiltott Vélemény 2019.06.12. 09:05:24

@Belzebubo: Hát, igen, a liberális kettősmérce egy hasonló, magyarországi szőröstalpúromán temető meggyalázását világra szóló bűntettnek állítaná be, az Ájrópai Bizottság megbízna egy úja NagyonSZarGecini magyargyűlölő rútságot a kivizsgálással, és abban benne lenne, hogy a mar állampolgárságot kapott székelyek el akarják foglalni Szőröstalpfődet és Magyarországhoz akarják csatolni, és eztet a Zuniós biztosok 99,9%-a megszavazná, mert SzentIgazJelentés!

Eltiltott Vélemény 2019.06.12. 09:13:46

@Tényelek: " ... Azt viszont nem igazán értem, hogy miért jó az önnek, ha ezeket elhazudja? ... "

Azért mert egy liberálfasiszta kurcsányfasszopó, és letagadja hogy ezeket a Veszteségeket az MSZMP káderek továbbregnálása és a saját zsebek megtömése okozta. Ahelyett hogy végig lett volna velük díszítve az Andrássy út összes lámpája, spontán privatizáltak, meggazdagodtak és a mai napig ezek a férgek hagyatéka alkotja a legvagyonosabb családok vagyonának magját... Legjobb példa rá őszentsége első Kurcsány Táncos-Komikus Ferenc, aki "Apró" vagyona nélkül egy szarházi kukabúvár lenne, és sose tudta volna elkúrni, mert nem lett volna miniszterelnök, és nem lett volna 2006-os rendőrattak, és a Csuti Csüngőhasú Norvégbáró Ondó-nak sose lett volna 2/3-a.

6.Lenin 2019.06.12. 09:37:40

@Kitiltott Vélemény:

Gyurcsány "küldetése", hogy hazavágja ( a történelem szemétdombjára juttassa) A régi rendszer haszonélvezőit, az országot kirabló honfitársainkat.
Hagyni kell, hogy be tudja ezt a küldetését teljesíteni. Lottó 5ös a pacák.
És már nagyon közel van a céljához.
(ahogy olvasom a ballibák itt megjelent hozzászólásait, már célegyensben vannak)

Hajrá fiók, lányok, az őszi bukás után már nektek nyekk.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 09:39:17

@Kitiltott Vélemény: l"a. Egy hektárnyi cukorrépa előállítása ugyanis 650-700 ezer forintot emészt fel, míg a bevétel 500 ezer forint körül alakul. Vagyis a támogatás létkérdés a termelők számára"

Sajna a nádcukor előállítása sokkal olcsóbb. Az eu azért ad támogatást, hogy egyáltalán fennmaradjon a cukorgyártás. Annak idején a versenyképtelen gyárak bezárására adtak pénzt, míg a maradékot támogatták. Ha nem tették volna, a magyar cukorgyárak maguktól mennek tönkre. Lásd broiler csirke. Alma.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 09:44:33

@Kitiltott Vélemény: európai cukorrépa-termesztőknek és cukorgyáraknak nincs mitől tartaniuk. Ha ez jelentősen megváltozna, például eltörölnék, vagy csökkentenék a vámot, akkor aggódhatnának. A nádcukorral szemben nem versenyképes a répacukor. A legkorszerűbb technológiával dolgozó agrárcég is hektáronként legföljebb 15 tonna cukor gyártásához elegendő cukorrépát képes termeszteni, míg a trópusi vidéken a hektáronként termesztett cukornádból a legmagasabb európai hozam 3-4-szeresét is képesek előállítani. Egy korszerű cukornádültetvény teljesítménye még ennél is jobb."

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 09:45:30

@Kitiltott Vélemény: "Jelenleg a hektáronkénti nagyjából 70 ezer forintos uniós területalapú támogatás mellett további 140-160 ezer forintos többlettámogatást kapnak a cukorrépa-termesztők és így nyereséges a termesztés – mondta a Népszava érdeklődésére Berki Gyula, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) elnöke. Hozzátette, kérdés, hogy mi lesz 2020 után, a következő uniós pénzügyi ciklusban: ha drámai mértékben csökkenne, vagy megszűnne a támogatás, az akár el is lehetetlenítené a hazai cukorrépa-termelést"

6.Lenin 2019.06.12. 09:52:33

@Igazamvanvagyigazamvan?:

" Ha nem tették volna, a magyar cukorgyárak maguktól mennek tönkre. Lásd broiler csirke. Alma. "

Ebben téved 1 picit, ugyanis figyelmen kívül hagysz két fontos dolgot.

Az első és legfontosabb, hogy nem veszed figyelembe a nyugat ellenérdekelségét, Fizettek nekünk azért, hogy magunkat tegyük tönkre, a szoclibek ezt simán meg is tették-a pénzért.

A másik a rendezetlenség, saját hibából.

Valamikor Szabolcsban mindenki almát termesztett- ma repcét, bodzát, stb. Egymást teszik tönkre a termelők.

Rendszerváltáskor 90 környékén, ahol akkor laktam, 1 pacák nyitott zöldség/gyümölcs üzletet. Igen jól ment neki, erre még 3an nyitottak hasonlót. Mind tönkrement néhány éven belül. Ma ott (3 ezer lakós körül) van 4 fagylaltozó, 3 étterem, mind döglődik, de sok olyasmi hiányzik, amire szükség lenne.

És ez országosan is sok helyen így megy. Ezeket nyugaton több száz év alatt megtanulták, hogy miként kell rendezni. Majd itt is, néhány generáció múlva, talán.

Sok mindennek nagyon az elején vagyunk, gondolkodásban mindenképpen, és ez itt is világosan látszik a hozzászólásokban.

2019.06.12. 09:56:26

@Igazamvanvagyigazamvan?: A két világháború közötti óriási fejlődést egy egyszerű gazdaságtörténettel foglalkozó professzor a trianoni határokon kívül maradt ipar pótlására kivetett védővámokból vezetné le. Az "import pótló" ipar vitte a hátán a fejlesztéseket és az elképesztő magas szintre emelt oktatás.
A nemzetközi pénzügyi felügyelők minden esetben csak és kizárólag a idehozott lopott pénz minél magasabb kamatait voltak hivatott védeni, ugyanúgy mint az IMF vagy a Világbank mostanában. A bankárok hozzáállása ugyanaz volt akkor is mint a történelem során bármikor, az emberiség is kihalhat tőlük, ha ebből pénzben kifejezhető hasznuk van.
Ha a cukorgyárakat a nádcukor tette tönkre, akkor vajon miért voltak olyan idióták az osztrákok, hogy megtartották az egész magyar kvótát lefedő Kaposvári cukorgyárat és attól kezdve egy milligramm magyar cukor sem volt az országban, .. ennyire hülyék az osztrákok, hogy direkt veszteséget termeltek Kaposváron :-) ?
A Taurus gumigyár a mai napig működik, Continentalnak hívják.
A Tisza cipő szintén prosperál most is, mellesleg az Addidas egy magyar feltaláló szabadalmát ellopva árulta a világ legjobb foci cipőjét éveken keresztül.

6.Lenin 2019.06.12. 10:10:43

@Tényelek:

Miért sikeres Orbán, és már nem csak Mo-on?

Mert nem a bolha pöcsén lévő pattanások hasznáról, keletkezéséről, stb vitázik.

Kitűz célokat, irányokat, és aztán azokat lépésről lépésre-fontossági sorrendben igyexik megvalósítani. Kihasználva azt adott lehetőségeket is.

Nem vette még észre, hogy apró részleteken vitázni értelmetlen, hiszen a magukat néha hülyének bemutató ellenérdekelt hozzászólók kész adatbázisokból idéznek már a keletkezésükkor is hamisított cikkeket, tanulmányokat több évvel korábbról?

Sokkal komolyabb dolgokról van itt szó, mint szekértáborokról. Az országról, gazdaságáról, hatalomról és az ebből eredő pénzről.

Elsőnek a célokat, aztán az elveket a megoldásra, és csak utána jöhetnek a részletkérdések.
Szerintem
(nem ellened írtam ezeket)

Cycmen 2019.06.12. 10:13:49

@Igazamvanvagyigazamvan?: "A cukorgyárainknak a nádcukor."

Ja az tönkretette, aztán jött a szlovák cukor. Értesz ehhez is látom, leszek a keresztapád, légy mától fogva Kendymen! :P

2019.06.12. 11:26:32

@6.Lenin:
De észrevettem, de ha nem reagál senki az ilyen hülyeségekre, akkor az aki esetleg tájékozódni jár ide /Ne zárjuk ki a lehetőségét!/, készpénznek veheti az ilyen tudományosnak beállított baromságokat.
Egyébként szerintem a Fidesz gazdaságpolitikájában valóban vannak jó célok, de a rossz eszközök / MKIK/ használata miatt az soha sem fog megvalósulni.
Ami miatt mégis ki kell tartani a Fidesz mellett jelenleg, hogy a többinek még csak céljai sincsenek, nemhogy csak annyi lenne baja, hogy alkalmatlan eszközzel akarnák azt megvalósítani!.

6.Lenin 2019.06.12. 11:51:21

@Tényelek:

Ez elfogadható, de ezt jelezni is kell(ene) a válaszokban.
igaz az is, hogy nyilván vannak hibás döntések is, vagy magoldások, de sok esetben kijavításra is van példa.

Az utolsó bekezdéssel tökéletesen 1etértek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.12. 11:58:33

@taga20: Itt egy kuciak féle gyilkosságra is csak tapsikolnának a droidok.

mgdé 2019.06.12. 12:17:01

@6.Lenin:

"Egymást teszik tönkre a termelők."

Biztos mind megveszekedett lipbsi ...

Mindig mondtam, hogy a bácsika egy kozmológiai zseni! :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.06.12. 12:20:03

@6.Lenin: te most normálisabban írsz,mint a másik.
(nem tudom hányan használjátok ezt a nicket)

6.Lenin 2019.06.12. 12:58:27

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Én használom 1edül, de eléggé függő vagyok, ha sok hülyeséget olvasok, vagy éppen CSAK hülyék vannak a placcon, annak megfelelően írok, vagy nem.

De azt tényleg nem értem, hogy miért nem arról megy a vita, hogy ez az ország mindenki számára élhetőbb legyen. Vagy ez elég naiv vágy a részemről? Nyilván nagyon hosszú idő kéne a változáshoz, de miért nem erról cserélünk véleményt?

mgdé 2019.06.12. 13:26:54

@6.Lenin:

Nesze, itt az "élhetőbb" országod.

www.facebook.com/bacsopeter/posts/2292937277422776

Pusztuljon minden, ami szellemi érték. (Bár te úgysem érted hogy az mi.)

Gazember az, aki szerint ez így rendben van.
Azokról meg inkább ne is beszéljünk, akik az ilyet elrendelik ...

S akkor jöhetnek a butaságaid:

Eltiltott Vélemény 2019.06.12. 13:28:24

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: " ... Itt egy kuciak féle gyilkosságra is csak tapsikolnának a droidok. ... "

Hát, a fasz tudja, itt van migyá a Szelestei "liberálfasisztasajtószemlész" Lajos magiszter, aki jó ideje nem szolgáltat muníciót a B1-nek, gondolom a Csuti Csüngőhasú Staddion Norvégbáró Ondó parancsára lemészárolták, sőt el is tusolták az ügyet. Szóval nincs örvendezés, mert kimúlik az ellenzék bármely szócsöve... Aztán persze azt is hozzá kell tenni, hogy ez itt nem Szlovákia, itt az ÁVÓ jól működik, néma csöndben eltünedeznek az ellenzéki újságírók, aztán megjelennek átplasztikázva valamely bulvármédiában színes apró cikkeket írogatva, észben tartva, hogy fájdalmas a Csuti Bonsai Duce ellenes irományokat megjelentetni saját név alatt.

2019.06.12. 13:31:45

@6.Lenin: Szerintem nem kell "jelezni", elég, ha megírom a valóságot, nem vagyok én újságíró, akinek a megrendelő szájíze szerint kellene túlfényezni a dolgokat, netán minősíteni azt, akinek a hozzászólásához írtam.
A CÉLOK megvalósításához gazdasági és oktatási csúcseredményekre lenne szükség, de azoknak a "megvalósítását" átadták az MKIK-nak. A MKIK viszont egy jól működő civilszervezet, akik tűzön-vízen keresztül is érvényre akarja juttatni a tagságának az akaratát. A tagságot a multinacionális és nagy nemzetközi cégek adják, .. az önkormányzati és állami vállalatokat most ne számoljuk, mert ők oda állnak, ahová küldik őket!
Megkapták a közép és felsőoktatás teljes átalakítási lehetőségét, meg is csinálták, ahogy az a tagságuknak megfelelő, egy magyar cégnek esélye sem lesz kinőni ebből katyvaszból és, hogy ez még biztosabb legyen megkapták az összes Magyarországon működő vállalkozás összes adatát, sőt még mi finanszírozzuk azt, hogy a saját érdekükben tönkre tegyék a vállalkozásainkat és az oktatáson keresztül a gyerekeink jövőjét. Ezért írtam, hogy a célok sohasem fognak megvalósulni, mert önmaguk számára képeztek egy olyan akadályt, ami kizárja, hogy azokat meg is tudják valósítani. Ez a "hiba" évente a GDP 1,5-2,5 %-ba kerül az országnak éve. Ilyen hibát pl. a lengyelek nem követtek el, ezért náluk sokkal gyorsabban nő a gazdaság és az elmúlt 10 évben két és félszeresére nőtt náluk a helyi közép és nagyvállalkozások száma, miközben nálunk ez idő alatt teljesen megtorpant, egy darabbal sem nőtt, pedig magyar vállalkozók nélkül nem lesz erős magyar gazdaság. Itt még a vállalkozásfejlesztésre kitalált Széchenyi Kártyát is a kamara kezeli csak az kaphatja meg, aki betagozódik a multik alá, ..
Az egyszerű ember maximum annyit tehet, hogy a kamarai hozzájárulást nem fizeti be, hogy rákényszerüljenek a letiltására, amit utána be lehet kereteztetni, hogy bizonyítsuk a gyerekeinknek és a környezetünknek, hogy mi becsületes magyar vállalkozók vagyunk, nem adunk önként pénzt egy ilyen hazaáruló tevékenységre.
Egy ehhez hasonló gazdaságfejlesztésre, amit a kamarán keresztül csináltak szükség volt, de valahol valaki nagyon elnézte, hogy nem jött rá, túlhatalmat azért nem kellett volna adni nekik, elég lett volna partnerként kezelni őket.
Ezt a problémát már minden Magyarországon működő magyar vállalkozó látja, a saját bőrén tapasztalja, az ország sem tudja produkálni a lengyel fejlődési ütemet, de eddig még nem hallottam róla, hogy lépnének a kijavítás irányába. Jelzésként eltörölhetnék legalább a kamarai hozzájárulást, hogy a magyar vállalkozások saját érdekvédelmi szövetségbe tömörülhessenek és legalább esélyük legyen az ország ügyeinek intézésébe, ne minden területen multik érdeke érvényesüljön!
Addig van a Fidesz biztonságban, amíg köztük és a naponta 4 milliárd forint adósságot felhalmozók között kell választani, mint most.

Eltiltott Vélemény 2019.06.12. 13:37:30

@Én de genere Mi: Kinek a faszát tisztelhetjük Bacsó Péter uraságban .... a 2009-ben elhunytat, vagy valamely másikat?

mgdé 2019.06.12. 13:46:25

@Kitiltott Vélemény:

Látom, nagyon érzed a nagyságrendeket. :P

B.A. vagy OSZK?, te már pontosan tudod ebből mi is a fontos.

A farkakat meg rád hagyom, én maradok a punciknál.

6.Lenin 2019.06.12. 13:49:25

@Tényelek:

Nézd, én most nem szeretnék neveket sorolni, akik rendszeresen ide írnak, fikázva mindent, ami ebben az országban most történik.
Nem hiszem, hogy közülük, vagy a hasonszőrű olvasóik közül bárkit is meg tudnál győzni az igazadról. Talán sokak közülük nem is értik a gazdasági adatokat, folyamatokat, vagy, ha érti, pontosan tudja, éppen ez a bajuk. Így nem fogják tudni átjátszani az országot a megbízóiknak, és akkor elvesztik a jelenlegi megélhetési forrásaikat. Másak az érdekeik.

Egy kérdésemre eddig senki nem tudott hitelt érdemlően válaszolni: Ők miként is oldanák meg az ország problémáit, úgy, hogy az önállóságunk maradékát se kéne feladni. Rögtön kilógna a lóláb. Mantrákat hajtogatnak, amiket sehol senki, soha nem volt képes megoldani, hiszen nem is lehet, az összetettsége miatt.
Nyilván lenne mit javítani a kormánynak is, de...

Biztos vagy benne, hogy a közszolgák mindegyikének az az érdeke, hogy ez a kormány sikeres legyen?

Nagyon 1xű dolgokkal el lehet érni egy rossz közhangulatot, amit a kormány ellen lehet fordítani. Ezekhez a gazdasági mutatóknak nem sok köze van.

Meg kell kérdezni, hogy ők, miként, és rögtön kiderül, hogy nincs még elképzelésük sem, hiszen a legtöbben csak idegen érdekeket szolgálnak, pénzért.
Szerintem, de ezt már te is leírtad.

2019.06.12. 13:53:05

@Én de genere Mi: Mi már vagy hatszor költöztünk és már az első miatt kipusztult a család, azóta csak a szellemünk mászkál egyik házból a másikba, .. ha nem lenne érthető, akkor egy kicsit tompítva írom, hogy szerintem ez a Bacsó nem normális, .. és persze azt hiszi, hogy ezt azért veszik észre rajta, mert zsidó, .. pedig, ha belenézne a tükörbe egyszer tiszta fejjel, akkor ő is láthatná.

6.Lenin 2019.06.12. 13:53:24

@Én de genere Mi:

Látom, még mindig hülye vagy. Hol írtam, hogy most minden rendben lenne?
Már a szövegértés is kemény feladat egy ekkora szellemi nagyságos úrnak?
Szerintem keress már magadnak mást, unlak B+.

Eltiltott Vélemény 2019.06.12. 14:41:01

@Én de genere Mi: Ember, miről beszélsz? Így kezdődik a faszbukker poszt:

Bacsó Péter
Június 6., 19:11

Ennyit látok belőle, meg magát a hosszan ömlengő cikket.
Próbáltam kideríteni ki lehet ez a Bacsó Péter, de csak a 2009-ben elhunyt filmest találtam...

Erre Te gyüssz nekem mindenféle mozaikszavakkal....

Cycmen 2019.06.12. 15:03:45

@Kitiltott Vélemény: Egy sértett volt alkalmazott, kivágták az OSZK-ból, mert gondolom játszotta a zsidó agyát. Tudod hogy van, ők maguk a kultúra, ha elmennek akkor a fütyülős barack, meg a bőgatya marad.

Eltiltott Vélemény 2019.06.12. 15:40:55

@Cycmen: Tehát, egy huszadrangú senki aki a faszbukkon úgy állítja be magát, mint a magyar kultúra egyetlen letéteményesét és végső mentsvárát? Jól értem?

Cycmen 2019.06.12. 15:49:07

@Kitiltott Vélemény: Jól. Egyébként az a megdöbbentő ebben, hogy így is hiszik és ha megkéred őket hogy ne részesítsenek áldásos tevékenységükben, az sem ér semmit!
Mondjuk a megértési képességükről elég annyi, hogy saját történelmük szerint is mindenhol a világon előbb utóbb megutálták és üldözni kezdték őket, de még mindig nem értik hogy miért.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 16:26:05

@Cycmen: "kívánja, hogy a tejkrízis után, mely milliós veszteségeket okozott a farmereknek, és sok tehenészet megszűnéséhez vezetett, hasonló helyzet alakuljon ki a cukor esetében is” – zárta le Abelovič.

Szlovákia a cukor előállításában önellátó
Szlovákia számára ez különösen kemény következményekkel járhat, hiszen a cukorrépa-termelés és az erre alapozott feldolgozás egyike a kevés megmaradt működő élelmiszeripari ágazatoknak"

Igen, a szlovák cukor, ami veszteséges, a világpiacon el nem adható, mert túl drága, krízis elé néz.

De vissza az elejére: a kormány hozott egy rossz döntést, az eu pénzért cserébe felszámolta a cukorgyártást. Ami veszteséges.

Oka a nádcukor világpiaci ára. Ezt állítottam, semmi többet. Versenyképtelen a cukor, csak védővámokkal, kvótákkal és pénzbeni támogatással tartható fenn az ipar.
Ok, a nádcukor ára.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 17:54:41

@Tényelek: nem figyeltél. A cukorgyárak vagy felvették az eu-,tól a megszűnési pénzt, vagy tâmogatást kaptak.
Az osztrák azért hagyta meg, mert volt rá kvóta által biztosított piac és támogatás. "Utoljára a szerencsi gyár bezárása történt meg 2008 tavaszán. Ekkor a kormány próbálta ezt megakadályozni azzal, hogy a termelőknek ajánlatott tett a répatermesztés folytatása érdekében, akik mégis inkább az uniós összeget fogadták el, melyet a tevékenység felhagyásáért adtak."

A cukorgyártás nem nyereséges.

Cycmen 2019.06.12. 19:49:15

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ez a veszteség népszerű tudományos hülyítés egyébként, mert ha a munkájukat elvesztőket beleszámolod, meg a cukorral kapcsolatos áfacsalásokat, akkor már kicsit más! És majd ha jön a nádmoly, vagy valami, akkor itt állunk kopasz seggel és szopogatjuk a saját farkunkat a méregdrága cukor helyett!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 23:12:34

@Cycmen: hát, cicafiú, téged se az eszedért tartanak.
Lepukkant gyárakat fenntartani állami pénzből...Jó volna, ha a miskolci és az ózdi acélgyártást is fenntartanánk, hisz ott azért többezer ember maradt állás nélkül. De ki tartsa el őket? Ja, az állam. Hisz annak van pénze!
Visszatérve: ha a magyar cukorgyárakat fenntartottuk volna, akkor azok veszteséggel termelnének. Ezt a te adódból kéne finanszírozni. Vagyis a cukor ára, hogy versenyképes legyen, az szja emelésből lenne megtámogatva.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 23:31:13

@Cycmen: másik oldalról: 500 ft az eladási ár, amit kapsz a cukorért. Ebből kifizetsz 200-at a cukorrépáért, 200-at az energia, szállítás visz el, száz az adó, az összes többi a dolgozóké! Sőt, fejlesztésre is futja!

Na, vajon jól jár a dolgozó?
Egy megoldás volt, az eu támogatás.
Most az is megszűnt, kíváncsian várom az egyszem magyar gyár meddig üzemel, és a szlovákoknál milyen belpolitikai problémákat okoz majd ennyi gyár bedőlése....
Mégegyszer: hogy mennyi lesz majd a nádcukor ára 10 év múlva, lényegtelen. Fenntartani a gyártást, mert ha esetleg netalántán, nem lehet.
Gyárthatnánk ágyúkat is, noha már 40 éve sem volt a Digép képes versenyképes minőségre, de ki tudja? Hátha az eu visszaesik a középkorba, és a páncélos lovagok ellen milyen jó is lesz az.

mgdé 2019.06.12. 23:40:50

@Cycmen:

Cicuskafiú, az OSZK-val való kibaszásról szól a cikk, s nem a szerzővel való kibaszásról.
Amiatt nem szólt be. Az OSZK meg nem zsidó. Ha az, akkor a Lánchíd, meg a Kaszinó, meg a lóverseny, meg a Tisza-szabályozás, meg az Akadémia, stb. is az. De még az MNB is.
Amatőr ...

De tudom, a Kilián szerinted teljesen megfelelő, hisz pl. fegyverzsír tárolásra kiválóan alkalmas. :P

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 23:42:11

@Cycmen: "Südzucker a termelését Európa felvevőképességéhez igazítja. Bezárja öt gyárát, amelyek éves szinten összesen 700 ezer tonna termelési kapacitással rendelkeztek. Két németországi, két franciaországi és egy lengyel leányvállalatról van szó"

Friss hír.

mgdé 2019.06.12. 23:42:30

@Kitiltott Vélemény:

Nem.

Talán olvasni kellene, még írás előtt. :P

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 23:45:04

@Cycmen: ez pedig a szlovák cukor sikersztori:
"Szlovákia 128 ezer tonna cukrot termelt a 2011-12-es szezonban.
Ugyanekkor még 350 ezer tonnát importált.
Ez összeadva 478 ezer tonna cukor.
Ebből sikerült 634 ezer tonnát exportálni.
Vagyis valahonnan lett még 156 ezer tonna cukor, több, mint amennyit az ország egy évben megtermel."

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 23:46:42

@Cycmen: "Bezár a cukorgyár | Új Szó | A szlovákiai magyar napilap és hírportál
2019. június 9. vasárnap; Félix (HU) Stanislava (SK). EUR - ... Hamarosan leállhat a dunaszerdahelyi cukorgyár, ugyanis tulajdonosa, ... Ezt a lépést az Eastern Sugar Szlovákia "

Apuuuu! Kezdődik!!!

mgdé 2019.06.12. 23:49:32

@6.Lenin:

Ugyan, Uljacöf bácsika, te maximum egy birka iq-ját vagy képes felülről látni. Ezért is nem izgatott téged soha semennyire sem a kultúra. De hát mit is várjuk egy kádárkori simlis maszektól? Csak jó vastag szalonna, meg vegyes házipálesz legyen elegendő a másra sosem használt számlatömbön. Hisz a már kora reggeli pálesznál úgysincs jobb garancia. :P

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.12. 23:49:34

@Cycmen:
tehát úgy tűnik, úgy vettünk olcsó szlovák cukrot, hogy az brazil nádcukor, de kétszer átutaztatva, némi vám és áfa játékkal ócsósították....

2019.06.13. 10:05:29

@Igazamvanvagyigazamvan?: A nádcukor művi úton van az olcsó tartományban, hogy áttereljék vele a vásárlókat az amerikai tulajdonban lévő nádcukor ültetvények alá.
Kádárék évtizedekig próbálták úgy támogatni Castrót, hogy átveszik tőle a nádcukrot. Ez egy-két évig ment, de akkora veszteséget okozott, hogy inkább kihozták Kubából és a lehető legközelebbi országban eladták bagóért, hogy legalább a szállítási költség jó részét megspórolják.
Amikor az amcsik rájöttek, hogy az EU-t alkoholisták érettségi nélkül vagy azzal vezetik, kitalálták, hogy a nádcukor olcsóbb, .. persze azóta olcsóbb is, mert keményen beletolják az összelopott pénzeket, hogy monopóliumot tudjanak létrehozni. Mint látható a kampányuk és a piaci támogatásuk is jól működik, de attól még a valóságban nem lesz olcsóbb a nádcukor, mint a répából készült, legfeljebb akkor, ha már a klíma itt is alkalmas lesz a cukornád termesztéshez.
Ha a nádcukrot a nagy multikat és a belső veszteség finanszírozásukat kikerülve szerzi be valaki, akkor csillagászati ára van mire ideér Európába.
napitaptudas.blog.hu/2016/06/15/kokuszvirag_cukor_es_tarsai_egeszseges_cukor_alternativak_vagy_csak_jol_marketingelt_termekek
Ha sikerül az összes cukorgyárat bezáratni, ami nem ő érdekeltségi körükbe tartozik, akkor jön majd a kétezer forintos cukor, .. mármint egy nagyságrendi példa a magyar piacra.
A lényeg, hogy nem a nádcukornak annyira versenyképes az ára a piacon, hogy levert mindenkit, hanem egy dotált piacot látunk, ahol épp most történik a piacok megszerzése a monopólium megszerzéséért, .. ami ha világmonopóliummá válik, akkor azt nagyon beszopjuk, mert át kell térni a sós sütikre.
www.bulkshop.hu/nadcukor-barna
Gondolom az megvan, hogy a barnacukor attól barna, hogy még nem finomították!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.13. 15:53:47

@Tényelek: jó, hogy belinkelted. Kár, hogy egészségügyi szempontból vizsgálja, nem gazdasági szempontból.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.13. 15:55:15

@Tényelek: nem, nem attól barna. Melaszt kevernek bele. Ugyanis gyártástechnológiai szempontból nem érdemes nem finomítani

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.13. 16:17:49

@Tényelek: ne ilyen önjelölt megmondók igazságait olvasd.
www.agrarszektor.hu/elemiszer/elsodorja-a-vilagpiac-az-utolso-hazai-cukorgyarat.11686.html

A répacukron olyan 10%-os a haszon, a répától a cukorig.
A nádcukron 200-300százalék.
A cukor ára csökken a világpiacon, elsősorban azért, mert India növeli a termelését. Ja, biztos amerikai!

De tök mindegy, a cukorgyártás akkor is veszteséges, ha amerika keveri a szart. Bár kötve hiszem, hogy az amerikaiak 15 éve alacsonyan tartanák a cukor árát, hogy megöljék az európai gyártást.
Szerintem kezeltesd magad, a Föld sem lapos.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.06.13. 16:20:41

@Tényelek: ennyire olvasod el, amit belinkelsz!"A nádcukrot ne keverjük össze a barna cukorral, mert a barna cukor is cukorrépából készül, melasszal színezve." idézet a cikkből, amire te magad hivatkozol!
süti beállítások módosítása