• A populisták számára az egyetlen közös nevező a Brüsszellel szembeni utálat, és Orbán aligha lép ki a saját jószántából a Néppárt jelentette védernyő alól
• Még a német kereszténydemokraták legfelső szintű vezetői közt is van olyan, aki továbbra sem fogja fel a magyar veszélyt
• A Porgy és Bess körüli vita a magyarországi kulturkampf szerves része
A vezércikk úgy találja, hogy Nagy-Britanniában is erősödik a populista nyomás, mert a Brexit kudarca folytán az emberek gyorsan elvesztik bizalmukat a politikusok iránt, és inkább az egyszerű megoldásokat kínáló erős emberek felé fordulnak. Vagyis a politika hitelessége nagy árat fizetett a zűrzavarért. A populizmus az USA, Olaszország és Magyarország után megfertőzte a szigetországot is. Minden héttel fokozódik a feszültség, egyre nagyobb a türelmetlenség a kormánnyal szemben, napi ügyekben is. De Trump győzelme már megmutatta, hogy a szavazópolgárok elidegenedhetnek a hatalomtól a fejlett demokráciákban is. Le Pen kihasználhatja a sárga mellényesek mozgalmát. Orbán Viktor bizonyította, hogy a kommunizmus bukásával még nem tűnik el az étvágy az intoleráns állami ellenőrzés iránt. Az olasz politika radikálisan megváltozott, Mussolinit csendesen rehabilitálják. Németországban nem szabadult el az AfD, de azért a veszély fennáll.
A populizmust a cinizmus táplálja, ami viszont a hozzá nem értésből született. Amikor a politikusok alkalmatlannak bizonyulnak, az emberek olyan intézményekhez pártolnak át, amelyek több tekintélyt sugároznak, pl. a hadsereghez. Vagy erős vezetőt akarnak, hogy az söpörje el a törvények, vagy a megszokások jelentette korlátokat. Így indul az az érzékcsalódás, hogy vannak jobb alternatívák a demokráciával szemben. Nagy-Britanniában új energiával kell megtölteni a demokráciát, az sokkal jobb, mintha a működése folytán érzett elégedetlenség miatt elhagynák a demokratikus hagyományokat.
Az olasz Liga elnöke ma ugyan bejelenti, hogy egyesülnek az unió euroszkeptikus pártjai, csak éppen azok a köztük lévő ellentétek miatt valószínűleg megosztottak maradnak és továbbra is legalább két tömörülésben működnek: az egyik Salvinival, a másik Kaczynskival a középpontban. Orbán Viktor úgy döntött, hogy távol marad az új tömbtől, mert felfüggesztés ide vagy oda, a néppárti tagság olyan tekintélyt kölcsönöz neki, ami után más populisták csak vágyakoznak. A PiS egyik EP-képviselője azonban éppen abban bízik, hogy a választások után erős frakciót tudnak alkotni az EU-ellenes erők, így gátolhatják, vagy legalábbis lassíthatják a munkát az unióban.
Ám Milánóban ma csak három ilyen párt képviselteti magát. Nem lesz ott sem Le Pen, sem Kaczynski. Salvini ugyan a jövő hónapra sokkal nagyobb megmozdulást ígér, ám a vezető szélsőjobbos, illetve nacionalista vezetők távolmaradása árulkodik az egységet akadályozó véleménykülönbségekről, illetve rivalizálásról. Mert abban ugyan egyetértenek, hogy korlátozni kell a szervezet általuk liberálisnak tartott irányvonalát és vissza kell adni a jogkörök jelentős részét a nemzetállamoknak. Ám egy csomó más, fontos kérdésben eltérő nézeteket vallanak. Úgy hogy a köztük meglévő kapcsolatok javarészt személyes szintre korlátozódnak. De az biztos, hogy ezek a pártok jóval elszántabbak az európai választás előtt, mint a politikai fő áramlat körei. Ugyanakkor a későbbiekben ellenük szól, hogy a pártfegyelem nemigen jellemző rájuk, tehát egyáltalán nem biztos, hogy képesek lesznek közösen fellépni Strasbourgban.
Lehetetlen küldetésre vállalkozik Salvini, amikor egyesíteni próbálja a szélsőjobbos populistákat, mert azokat a Brüsszel elleni gyűlöleten kívül az égadta világon semmi sem köti össze. A pártvezető mégis arról álmodik, hogy nagy euroszkeptikus pártcsaládot alapít, amely radikális, nacionalista biztosok útján beszivárog a Bizottságba és onnantól kezdve meghatározza az EU irányvonalát. Ennek érdekében szorosra fűzi a kapcsolatokat olyan pártokkal, amelyekről úgy gondolja, hogy közel állnak hozzá: az FPÖ-vel, a Fidesszel és a PiS-szel. Csakhogy az álma messze van a beteljesüléstől, bár a specialitása az, hogy főként a közösségi hálón kirohan olyan vezetők ellen, mint Macron, Merkel és főként Juncker, akit alkoholizmussal vádol. Ily módon akarja leplezni, hogy mérlege meglehetősen soványka.
A menekültek befogadását elveti Lengyelország, Magyarország és Ausztria is, de még Le Pen is. És ezt az érdekkülönbséget tetten lehet érni a demagóg pártok között nagyjából minden területen. A keleti tagok ragaszkodnak az uniós pénzügyi támogatásokhoz, szemforgató nyugati partnereik ezzel szemben szeretnék megszüntetni a szubvenciókat. És akkor még nem beszéltünk a szociális, illetve pénzügyi dömpingről. De a törésvonalak nem csak a Kelet és a Nyugat között húzódnak. Vagyis csak papíron lehetséges a szövetség az összes euroszkeptikus, illetve nacionalista tömörülés bevonásával. De Salvininak szembesülnie kell azzal is, hogy Orbán nem kívánja elhagyni a Néppártot, mert az befolyáshoz juttatja és védelmet nyújt neki. Ráadásul az alternatíva egy kisebbségi frakció lenne. Nem véletlen, hogy a radikálisan jobboldali, demagógok négy külön csoportra tagozódnak Strasbourgban.
Ennélfogva csakis a hagyományos szélsőjobbos pártok lesznek ott ma Milánóban: Le Pen Nemzeti Gyűlése, az FPÖ, a Vox és az AfD. És ha Olaszország vagy Lengyelország a jövőben euroszkeptikus biztosokat delegál a Bizottságba, az sem borítja fel az erőviszonyokat. Hiszen ott a döntéseket egyszerű többséggel hozzák.
Európában nyomulnak a szélsőjobbos, liberálisellenes nacionalisták, illetve tekintélyelvűek és nincs egy haladó szövetség, hogy a nyílt társadalom védelmében megálljt parancsoljon nekik. Erre figyelmeztet a Pennsylvaniai Egyetem egyik professzora, hozzátéve, hogy idén ünnepeljük a Berlini fal leomlásának 30 évfordulóját, ám időközben a nacionalizmus erőteljesen visszatért Magyarországra és Lengyelországba, illetve jobbos soviniszta és bevándorlás-ellenes öltözékben az olyan, bejáratott demokráciákba, mint Nagy-Britannia és az USA. Hogy mennyire a nacionalizmus és a demokrácia küzdelméről van szó, azt jól mutatja az olasz és a francia kormány viszálya, hiszen legutóbb Mussolini idején fordult elő, hogy az egyik állam hazarendelte nagykövetét a másik országból.
Az európai társadalmak igencsak széttöredezettek, egyik-másik hagyományos párt erősen tart lefelé. Az identitáspolitika súlyosbítja a globalizáció hatásait, a politika jobbra tolódik. Veszélyes irányzat rajzolódik ki a nemzetközi színtéren: egyes körök nemzetek fölötti, rendszer- és EU-ellenes koalíciót igyekeznek létrehozni, benne a tiltakozó tömegekkel, továbbá Orbán Magyarországával és Putyin Oroszországával. Céljuk, hogy lebontsák az uniót, illetve Brüsszel helyett a nemzetállamok jogkörét szélesítsék ki. Ezek a hálózatok előnyt húznak az integráció sokrétű megosztottságából, így abból, hogy a nagy pártoknak nincs kiforrott véleményük az identitásról és a bevándorlásról. És hiába Marcon minden erőfeszítése, az euroszkeptikus erők befolyása erősödik a közelgő választásokon. Ez persze részben a neoliberális gondolkodásmód kudarcának következménye.
A szélsőjobbos német AfD egyetlen EP-képviselője leszólta az Európai Parlamentet, ám arról is beszélt, hogy pártja nincs egyedül, mert mellette áll Le Pen, Salvini, az osztrák alkancellár, valamint Orbán Viktor. Meuthen – a Dán Néppárt és az Igazi Finnek képviselőinek társaságában ma ott lesz Milánóban, amikor a Liga vezére bejelenti az euroszkeptikus összefogást. Mindazonáltal a német párt szeretne minél több helyet megszerezni Strasbourgban, ám mint elnöke közölte: csakis azért, hogy eltörölje az intézményt. Azzal érvelt, hogy az EU nem állam, ily módon nincs szüksége törvényhozásra. Gauland azonban nem szorgalmazza, hogy Németország lépjen ki az unióból. Amúgy a párt olyan, jól bevált témákkal igyekszik áttörni az előrejelzések által meghúzott 10 %-os plafont, mint a migráció megállítása.
A CDU egyik viszonylag magas rangú politikusa szerint nem okvetlenül antiszemita a Soros elleni magyarországi kampány. Sven Simon, aki a nemzetközi és az európai jog professzora a marburgi egyetemen, azon kívül a hesseni kereszténydemokraták listavezetője az európai választásokon, Frankfurtban egy nyilvános vitában igencsak megértőnek mutatkozott a magyar és a lengyel kormány iránt. Abban sem lát különösebb gondot, hogy pártja együttműködik olyan, Európa-ellenes erőkkel, mint a Fidesz. Szerinte a vádak nem igazolódnak be automatikusan. Pl. Soros ügyében nem lehet készpénznek venni a zsidóellenességet, csak azért, mert az üzletember családja zsidó. A lap hozzáteszi, hogy a befektető ellenség a jobbos összeesküvés elméletek hívei szemében, mert állítólag támogatja a migrációt és így a nagy népességcserét. A szálakat mozgató zsidó képe nemigen lehet ennél egyértelműbb, de érdekes, hogy a német honatya ebből nem érzékel semmit.
Ausztria legalább novemberig meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar és a szlovén határon. Erről a szélsőjobbos osztrák belügyminiszter értesítette a Bizottságot, éspedig arra hivatkozva, hogy szerinte újabb migránshullám várható a Balkánon, illetve hogy továbbra is nagy a terrorveszély, mert az Iszlám állam harcosai visszatérhetnek a Közel-Keletről.
A Magyar Állami Operaház kétes módszert választott, hogy kicselezze a Porgy és Bess örököseinek kikötését, miszerint a darabban csakis fekete bőrű énekesek szerepelhetnek. Úgy tudni, hogy az énekeseknek alá kellett írniuk egy nyilatkozatot, miszerint ők az identitásuk és származásuk alapján egytől egyig afroamerikaiak. Egyes források szerint egy páran csupán azért csatlakoztak a dokumentumhoz, mert féltették a karrierjüket. Ugyanakkor az Erkel előcsarnokában árusított programfüzeteken van egy piros felirat, amely arra figyelmeztet, hogy az előadás illegális és nem felel meg az előírásoknak, amiket a szerző jog tulajdonosai támasztottak. A vita a liberalizmusról folyó kulturális háborúskodás része lett az Orbán irányította nacionalista Magyarországon, ahol a liberalizmus szitokszónak számít. Idetartozott az is, hogy a legutóbbi idényben törölték a Billy Elliot 15 előadását, mert a jobboldali média megtámadta a darabot.
