B1 blogcsalád



A szlovákok bizonyították: nekik fontosabb a demokrácia, mint a magyaroknak

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. március 31. - Szelestey
  • A szlovákok és az ukránok is olyan hatalmat akarnak,amely odafigyel rájuk, viszont már torkig vannak az urambátyám rendszerrel;
  • Az európai szociáldemokraták nagyon szeretnék, ha a magyar és a lengyel kormány végre kénytelen volna anyagi következményekkel szembenézni, amiért módszeresen megsérti a jogállamot; 
  • A pápa ismét megüzente a magyar és az olasz vezetésnek, hogy a felebaráti szeretet a migránsokkal szemben is gyakorolni kell, miközben az Orbán-kormány illetékese egy szélsőjobbos családügyi konferencián emelte az esemény fényét.

zuzana-caputov.jpg

Yahoo/Reuters

reuters.jpg

Szlovákia nemzeti kisebbségeinek nyelvén, így magyarul is köszönetet mondott támogatóinak az ország új, liberális államfője, aki csaknem 20 %-os különbséggel verte kormánypárti riválisát és lett az első asszony, aki elnyerte a legfőbb közjogi méltóságot. A 45 éves Caputová sikerében igencsak közrejátszott a közfelháborodás, amit a korrupció, valamint a kettős újságíró gyilkosság váltott ki. Sikere megtöri azt az irányzatot, hogy Európában folyamatosan jönnek fel a populista, EU-ellenes erők. A szlovákok azonban változást akarnak a politikai stílusban. A győztes a kampány során végig azt hangoztatta, hogy véget kell vetni a rendszernek, amelyben bizonyos emberek a háttérből mozgatják az államgépezetet. Az üzenet főként a fiatalabb és képzettebb szavazópolgárok körében talált visszhangra. De jelöltségét támogatta a magyar-szlovák Híd-Moszt Párt is, amely pedig tagja a hatalmon lévő koalíciónak.

Megválasztása után Caputová azt mondta, boldog, de nem csak az eredmény miatt, hanem főként azért, mert immár látni, hogy szembe lehet szállni a populizmussal, kimondani az igazságot, mellőzni az agresszív nyelvet. Az új helyzetben nő az ellenzék esélye, hogy jövőre leváltsa a Smert. De kemény küzdelemre kell számítani, mert a mostani kudarc mozgósítja az ellentábort. Fico a napokban máris érték nélküli embereknek nevezte a liberálisokat. Ezek után nem kizárt, hogy a politikus szorosabb együttműködésre törekszik az euroszkeptikus és konzervatív magyar, illetve lengyel kormánnyal.

 

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A kommentár szerint a mostani választásokon mind Szlovákiában, mind Ukrajnában a populisták diktálják a tempót, csak épp nem a baloldalról. Továbbá azt bizonyítják, hogy felemelkedésükben nem a konzervatív felfogás és az idegengyűlölet a lényeg, hanem hogy az emberek hallatni akarják a hangjukat és elegük van az elit korrupciójából. Caputová azután lett országosan ismert, hogy tömegfelháborodás robbant ki, miután bérgyilkosok végeztek az oknyomozó újságíróval és menyasszonyával. De egy helyi szemétlerakó ügyében előtte már éveken át harcolt azzal az üzletemberrel, akit most a gyilkosság felbujtójaként gyanúsítanak. A szavazópolgárok azért voksoltak a politikai kívülállóra, aki ráadásul nő és liberális, hogy stabilizálja a rendszert.

Ukrajnában a hivatalban lévő elnök a nacionalizmusra és a vallási konzervativizmusra tette tétjét, de a 2. fordulóban alighanem veszteni fog Zelenszkijjel, a kabarészínésszel szemben, aki jobban beszél oroszul, mint ukránul. Utóbbi is újonc és népszerű a lakosság körében. A szlovákiai és ukrajnai populizmus más, mint ami Lengyelországban, Magyarországon, Németországban és Olaszországban dívik. Ott a jobboldali, illetve szélsőjobbos, nacionalista körök erősödtek meg. Ezzel szemben Caputová és Zelenszkij is elsősorban a korrupció, a belső veszély ellen kíván mozgósítani. Egyikük sem tekintélyelvű, vagy ősfasiszta, viszont mindketten olyat ígérnek, ami hiányzik a hazai politikából: igazságot és tiszta kormányt, méghozzá hangsúlyozottan nem ideológiai alapokon. Ez pedig azt tanúsítja, hogy a korrupcióellenes populista vonulat köszöni, jól van. A nagy pártoknak ugyanakkor rá kell jönniük, hogy az igazi elégedetlenség mindig inkább az elit hibájából ered, semmint a társadalom valamely veszélyes, rejtett irányzatából.

 

Economist

economist_1.jpg

A román kormány a jelek szerint annyira fél a volt korrupcióellenes ügyésztől, hogy eljárást indított ellene, mert mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy ő legyen a jövőre felálló Európai Ügyészség vezetője. Az ország nagyjából-egészében romlott és korrupt, az uniós tagok közül csupán Magyarország, Görögország és Bulgária múlja alul a Transparency International korrupciós értékelésében. Ebben a rendszerben üdítő kivételt jelentett a Codruta-Kövesi által vezetett különleges vádhatóság, amely több száz politikust, állami hivatalnokot és üzletembert jutatott börtönbe. A jogásznő elleni vád képtelen koholmány, tavaly már a hivatalából is kétes vádakkal távolították el. A viszony azután romlott meg közte és a hatalmon lévő szociáldemokraták között, hogy a korrupciós ügyészség választási csalást bizonyított rá Dragneára, a párt elnökére. Így az nem lehet miniszterelnök, csupán a háttérből mozgatja a szálakat.

Hogy Kövesi kerüljön az új uniós ügyészség élére, az istenkáromlás a román vezetésben ülő csalók számára. Ám a tét nagy: ha az EU megengedi, hogy Románia megtorpedózza a jogásznő jelölését, akkor az azt jelzi, hogy nincs bátorsága megfékezni a grasszáló korrupciót némely tagországokban.

 

Die Welt

die_welt.jpg

Az olyan emberek, mint Orbán Viktor nyilvánvalóan nem értenek semmi másból, csak ha megvonják tőlük az uniós pénzek egy részét. Ezt a német igazságügyi miniszter mondta a szociáldemokraták európai választási listavezetőjeként, hozzátéve, hogy a magyar miniszterelnök népszerűsége a gazdasági fellendülésen alapul, ahhoz pedig nagyban hozzájárulnak a Brüsszelből érkező források. Barley ily módon csatlakozott azokhoz, akik az EU-támogatások csökkentését javasolják az uniós alapértékeket megszegő államokkal szemben. A politikusnő, aki az MSZP meghívására a minap Budapesten járt, úgy fogalmazott, hogy a pénzt a nyomásgyakorlás eszközeként kell bevetni. Felvetette továbbá, hogy a szervezetben fel kell adni az egyhangú döntéshozatal elvét.

 

Profil

profil_ujsagcimlap.png

Az európai szociáldemokraták bizottsági elnökjelöltje is azt követeli, hogy vonják meg az uniós kifizetések egy részét Magyarországtól és Lengyelországtól. Timmermans azzal indokolta véleményét, hogy erősödik a korrupció azokban az államokban, ahol megsértik a jogállamot. Márpedig ahol nincs jogállam, ellenben sűrűn fordul elő megvesztegetés, ott nem lehet azt mondani, hogy jó helyre került az európai adófizetők pénze – hangsúlyozta. Ilyen esetekben épp ezért cselekedni kell a szubvenciók területén is. A holland politikus élesen bírálta az osztrák koalíciót is, mert mint kifejtette: hiába mondja Kurz kancellár, hogy kézben tartja szélsőséges partnerét, már nem világos, hogy ez nem fordítva van-e. Hozzátette: számára nagyon nyugtalanító, hogy az Európai Néppárt fiatal gárdája immár sehol sem riad vissza attól, hogy együttműködjön a szélsőjobbal. Ő maga azonban soha nem venné igénybe utóbbi erő támogatását, hogy Juncker utódja lehessen.

 

New York Times

new_york_times.jpg

Közvetve Magyarországnak és Olaszországnak is üzent a pápa, amikor kétnapos rabati útja során arra figyelmeztetett, hogy a migrációs utak mentén mindenütt gondoskodni kell a menekültek védelméről az erőszakkal, kizsákmányolással és mindenféle visszaéléssel szemben, ideértve, hogy sokszor hiába érnek célba, kollektív kitoloncolás vár rájuk, ami elfogadhatatlan. Ferenc akkor mondta ezt, amikor a marokkói fővárosban találkozott 80 migránssal. Arra hívott fel, hogy be kell gyógyítani a válság okozta hatalmas és mély sebeket, senki sem maradhat közömbös és néma. Ezúttal is szorgalmazta, hogy a fejlett világ fogadja be a menedékkérőket és gondoskodjon beilleszkedésükről. Az érkezőket pedig arra szólította fel, hogy tanulják meg a helyi nyelvet, tartsák tiszteletben a törvényeket és az adott ország kultúráját. Azt már az indulása előtt elítélte, hogy egyes államok nem engedik be a mentőhajókat a Földközi-tengeren.

 

New York Times/AP

ap.png

A magyar családügyi miniszter felszólalt azon a veronai konferencián, amelytől a nagy tiltakozás láttán az olasz kormány megvonta a támogatását, és amelytől távol maradt a Vatikán is. Az esemény a családi értékekről szólt, de mint a jelentés írja, alkalmat nyújtott a szélsőjobbosoknak, hogy újra nyissák a vitát az abortuszról. Egyben újabb törésvonalat tárt fel az olasz koalíción belül. A „Családok Világkongresszusa” ellen, amely ma ér véget, több tízezres tiltakozó felvonulás volt Rómeó és Júlia városában, amelyet a szélsőjobbos belügyminiszter pártja irányít.  Maga Salvini, aki elvált és két anyától vannak gyerekei, ugyancsak felszólalt, de beszéde ezúttal jó pár vonatkozásban liberálisabb volt, mint sok más szónoké.  Azt azonban kizárta, hogy meleg párok árvagyerekeket fogadhassanak örökbe.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1514728805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2019.03.31. 18:16:22

@taga20:

1 biztos, ha te lennél a Fidesz "arca", már régen 1 lakatlan szigeten én lennék a tömeg, egyedül. Meg a demokratikus KE is.

enrikokaruszo 2019.03.31. 18:24:16

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: egyetértek
ugyanez kinéz ukrajnában egy humoristával
ha az ellenzéknek esze lenne a lagzilajcsit indítaná...bár...ha most belegondolok, a puzsér ez a kategória

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.03.31. 18:24:25

@kutyás majmok: A fideszes farkak viszont rátok várnak:májusban szoptok megint nagyot..:)

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2019.03.31. 18:28:15

@6.Lenin: " A liberális USA-ban volt az év embere is (Hitler) és az EU gazdasági alapjait is neki köszönheti " - Így van! A második világháború rakta le a gazdasági alapokat. Köszönjük elvtárs a meglátást!

Alick 2019.03.31. 18:28:48

Ha jól tudom, az államfő is éppen úgy biodíszlet, ahogy nálunk is.
De legalább csinos biodíszlet. :)

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.03.31. 18:29:12

@enrikokaruszo: Nálunk ez a taktika nem működik.A magyarok bölcsebbek ennél.Egyébként megpróbálták a Bajnai-Együtt projekttel.Csúnya bukta lett a vége..

Alick 2019.03.31. 18:31:34

A Családok Világkongresszusa alapvetően oké, persze nem muszáj egyetérteni az ott elhangzott egyes nézetekkel.

Alick 2019.03.31. 18:32:16

@Alick: jav. "szlovák államfő"

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.03.31. 18:40:04

@Alick: Nem egészen.Szlovákiában az államfő nevezi ki a bírákat, ügyészeket,vagyis a román DNA-s koncepciós eljárásokhoz hasonlók várhatók Szlovákiában is a sorositáknak nem tetsző politikusokkal szemben..

Nekoashi2005 2019.03.31. 18:59:26

@6.Lenin:
pénztáros lőrinc mint példakép? Elég perverz vagy......

6.Lenin 2019.03.31. 19:04:31

@Nekoashi2005:

Gondod van a szövegértéssel is?

mindbender2 2019.03.31. 19:15:07

@Helga Beauty Salon: Ez baszki tényleg az antikrisztus, ahogy megjósolták.

Nekoashi2005 2019.03.31. 19:23:30

@6.Lenin:
"Pont az a baj, hogy baloldalon nincsenek Mészáros Lőrincek,"

És neked az emlékezeteddel, kis perverz?

2019.03.31. 19:30:02

@Helga Beauty Salon:

"mert 1100. Viszont utána jópár elődünk életét áldozta a földért, akik meg el akarták adni, azokat lefejezték, karóba húzták és fellógatták. Én a hősökre emlékezem, te meg tartsd szem előtt, hogy mi történt a magadfajtával. Már amelyik nem döglik meg valamilyen jófajta betegségben mielőtt kivégzik."

A számot simán csak elírtam, bocsi.
Ne maszatolj! A "szent" királyod ezer és ezerszámra fejezte le, húzta karóba, és lógatta fel azokat a magyarokat - a saját vérét vazze! -, akik nem tértek át a keresztény(?) hitre.

(Szép egy isten lehet az amúgy, akinek a nevében az egyháza százmilliós nagyságrendben irtotta a "hitetleneket", most meg azon siránkozol, hogy gyünnek a muszlimok... hát lószart mama! Nem gyünnek.)

Hja. Az elődök esetében kire gondoltál?
Az áruló Görgey Artúrra?
A köztörvényes és szintén hazaáruló és emigráló - nocsak! egy migráncs! -Kossuth Lajosra?
Vagy a lengyel származású - nohát! még egy migráncs! - Bem apóra? Aki később oszmán pasa lett, és felvette a muszlim vallást?

Száz évenként ha van egy-egy olyan történelmi személyiség, akire büszkék lehetünk, ám jó részük - nocsak! migráncsok az istenadták!

Az Árpád-ház kihalását követően, majd' az összes királyunk IDEGENT, és MIGRÁNCSOT vett el feleségül. Azta kurva!

Az a gond veletek fityiszes agyhalottakkal, hogy a gazdi parancsát vakon követve, a saját szarotokból esztek, gondolkodni meg nem szoktatok.
Nektek mindenki, aki másként látja a dolgokat, az soros-bérenc, az "ballibsi", az migráncs simogató. De mint fentebb olvashatod, tele a történelmünk migráncsokkal.

Szar ugye?

6.Lenin 2019.03.31. 19:30:40

@Nekoashi2005:

Hol van ebben az, hogy a példaképem?
Mészáros terjeszkedik, sok ezer embernek ad munkát. Állítólag külföldön is terjeszkedik.
Nem hinném, hogy sok hasonlót tudnál megnevezni a ballib oldalon.
A legtöbb, még Bajnai is, inkább csődbe vitték a cégeiket. Pl Juhász Petya is.
Talán Kóka J. sikeres ma is, bár ebben nem vagyok biztos.

Én elismerem-oldaltól függetlenül-, ha valaki , valamit jól csinál.

2019.03.31. 19:32:14

Szlovákiában egy lényegtelen, hatalommal nem járó pozíciót megszerzett egy libsi. Ettől vagytok így feldobva? Ha igen, élvezzétek ki, mert nagyobb örömötök nem lesz az életben.

enrikokaruszo 2019.03.31. 19:36:23

@Látens Inszinuáció: az, hogy tudsz neveket a történelemből, még nem jelenti, hogy érted a szerepüket...ez ebből a zagyvaságból is kiviláglik. ...megpróbáltál aktualizálni eléggé szerteágazó sztorikat, hát ennyire sikerült:)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.03.31. 19:37:00

Olyan mérhetetlenül ostobák ezek a fideszdroidok, hogy már szinte fáj. 6. lenin, Helga bjúti, meg a többi hazaáruló rohadék. Miközben a saját hazánk egy korrupt szeméthalmaz lesz lassan.

csüngőhasú norvégbáró 2019.03.31. 19:41:47

@Helga Beauty Salon:

"Megint nem a Strabag viszi ki a pénzt az országból mi? Rohadt lippsibérenc, csak strómanozni tudsz, te felhergelt hasznosidióta!"

a mocskos csuti vajdád kérdezd... hol az EU lóvé. pl. a kicsi lánya férjénél? ELIOS mond valamit fidesspatkány?

veletek mennyiszer kell felmosni a padlót tolvajbérencek, hogy kussoljatok?

csüngőhasú norvégbáró 2019.03.31. 19:42:40

@Szűtté mamá? Szűjjé!:

" 6. lenin, Helga bjúti, meg a többi hazaáruló rohadék."

ez a sok fizetett fidesspatkány falaz a tolvaj ciggányának, de nem vágom, miért.

elismert felhasználó 2019.03.31. 19:52:53

@csüngőhasú norvégbáró: miér kelett új nick hafer? kibasztag megint? vagy szóltag a gazdik, hoty lelyáratódott a régi szavatosága, oszt muszály vót váltani?

6.Lenin 2019.03.31. 19:54:57

@csüngőhasú norvégbáró:

Mert egy fejlődő országban élek, és jobban, mint bármikor , eddig.
És senki nem kényszerít semmire.
Az ország vezetése végre az országért tesz, amit, nem hibátlanul, de alapjaiban 1etértek.
Vannak problémák is? Vannak, de ezek mik ahhoz képest, amik a ballibák alatt voltak.

De, ha tudsz jobbat, ne tartsd vissza magad, tudasd velem, és a továbbiakban őket fogom támogatni. Hülyék kíméljenek.

csüngőhasú norvégbáró 2019.03.31. 20:02:08

@6.Lenin:

"Mert egy fejlődő országban élek, és jobban, mint bármikor , eddig.
És senki nem kényszerít semmire."

a csuti ciggányod országában a kis és középvállalatok zöme képtelen kitermelni a garantált bérminimumot, a minimálbért. mindeközben a ciggányod haverja miszter lölő, egy EU s pénzből finanszírozott beruházáson tripla pénzt kaszál, nyilván abból a ciggányod nem részesül.

az egész ország egy sapka szar, volt már anyád mostanság kórházban? esetleg te egyetemen?

tudnád mekkora xarban ez a dzsuva domb, de a ciggányod strómanjai és haverjai igen, jól élnek.

csüngőhasú norvégbáró 2019.03.31. 20:05:20

@elismert felhasználó:

szeretem az új neveket, a ciggányod nem változott, ugye? épülnek a staddionok, dőlnek össze a kórházak.

jól látom, a csuti ciggány nem tudja miből fizetni (a száguldó gazdaság mellett) a családvédelmilopásakciótervvédelmitervvakcióját? :D

hazudozás az megy.

éljenek a staddionok, éljen lölő milliárdjai, éljez az eLLIOS!!!

Helga Beauty Salon. 2019.03.31. 20:08:07

@csüngőhasú norvégbáró: veletek mennyiszer kell felmosni a padlót tolvajbérencek, hogy kussoljatok?.......................

Ezt a kérdést a harmadik kétharmad után magadnak kell feltenned! Te szerencsétlen hisztiző libsicsicska!
ÉLJEN ÉS SZOPASSON BENNETEKET SOKÁIG ORBÁN VIKTOR!
:DDDDDDDDDDD HÁHÁHÁHÁHÁ!!!!!!

6.Lenin 2019.03.31. 20:09:40

@csüngőhasú norvégbáró:

Elég sokat, és sokfelé járok az országban. Egyre szebb az ország, ezért is jön 1re több turista is. Nyugalom, béke, jó kaják, jó borok. Van munkalehetőség (a tehetségeseknek), lassan már elég jól megfizetik, ha alkalmazott vagy.

Szerintem te valószínűleg szar helyen lax. Értesz valamihez, vagy még az anyád tart el?

csüngőhasú norvégbáró 2019.03.31. 20:11:37

@Helga Beauty Salon:

milyen kétharmad te f@sszopó? amit a ciggggány elcsalt? 49.23% az kétharmad?

arról tudsz valamit, kit basztak ki a néppártból? csak nem a retkes vajdád?? :DDD

aztán hogy magyarázott, szánalom.

ELIOS? mennyit gazdagodott ciggány vajdád vejecskéje kisköcsög? ezekről pofázzatok fidessciggányok. :D

"2 559 198 szavazatot kapott a Fidesz-KDNP a pártlistás eredmények alapján, ami 48,8 százalékos eredmény. A Fidesz-KDNP ellen csaknem 130 ezerrel többen szavaztak, a 444.hu számításai szerint 2 millió 687 ezren.

Mégis a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel kormányozhatja tovább az országot (az egyéni körzetekben tarolt az újrázó pártszövetség, és a választási rendszer is a győztest nagyobb arányban kompenzálja.)"

tolvajvédelmiakcioótervvédelmitervakció, csak a staddion, csak a lölő!!

csüngőhasú norvégbáró 2019.03.31. 20:12:49

@6.Lenin:

"Értesz valamihez, vagy még az anyád tart el?"

a te anyád tart el, jobban furulyázik. neki tényleg jobb melója lett. :D

teéjesenmindegy 2019.03.31. 20:13:52

@csüngőhasú norvégbáró:
"a csuti ciggányod országában a kis és középvállalatok zöme képtelen kitermelni a garantált bérminimumot, a minimálbért."
Igen! Kampányoljatok alacsonyabb bérekért, kisebb minimálbérért. Ez népszerű lesz.

Te ugye egyetemen nem csak mostanában nem voltál, hanem soha az életben?

6.Lenin 2019.03.31. 20:15:35

@csüngőhasú norvégbáró:

Kezdelek érteni. Szar neked, mert hülye vagy. Az eddig általad írtak alapján csak erre tudok következtetni.
így valóban nehéz lehet, de az evolúció kegyetlen is tud lenni, neked ez jutott.

csüngőhasú norvégbáró 2019.03.31. 20:16:10

@teéjesenmindegy:

"Igen! Kampányoljatok alacsonyabb bérekért, kisebb minimálbérért. Ez népszerű lesz."

szerinted miért nem akarják az eurót már 300 közelébe engedni tajparaszt? megszólalt a kancsalgeccicsutinyaló, rohadt is a forint ahogy kell.

indokolj, fidessciggány.

Helga Beauty Salon. 2019.03.31. 20:17:35

@csüngőhasú norvégbáró: milyen kétharmad te f@sszopó? amit a ciggggány elcsalt? 49.23% az kétharmad?.................

Igen. :D Ízlelgesd.
Néha már szinte szánlak benneteket szerencsétlen hülye pöcsök.

teéjesenmindegy 2019.03.31. 20:18:57

@csüngőhasú norvégbáró:
Mert, ha 300 akkor a német bért kapod, vagy mégis hogy jön ez ide, te szerencsétlen hülye?

Ki engedi az eurót és hova? A piac arra számított, hogy kamatot emelnek, nem emeltek. 1,7% mozgás volt a eurhuf árfolyamban. Tyűű.

6.Lenin 2019.03.31. 20:19:17

@csüngőhasú norvégbáró:

Az én anyám sajnos meghalt már, a tiéd remélem még él, de nagyon nehéz lehet neki veled. Nagy teher lehetsz neki.
Talán most kérheti, hogy az állam is támogassa, mivel kénytelen egy szellemi fogyatékossal szenvedni.

Nekoashi2005 2019.03.31. 20:19:23

@6.Lenin:
Te nagyon hülye! pénztáros lőrinc munkát ad? Ő egy klasszikus stróman!
Azért ő a "vagyonkezelő", mert nincs meg neki az a szellemi kapacitás, hogy adott esetben lenyúlja a csuti g. vagyonát!

Elmondom, hogy gyűjti a főnöködnek a vagyont!

Kiírnak egy egymilliárdos állami pályázatot. Mondjuk a Strabag megtudja csinálni jó minőségben, tisztességes haszonért. De nem biztos, hogy nyer. Mi történik? Vagy ő keresi a pénztárost vagy a pénztáros keresi őt. Megállapodnak, hogy konzorciumban indulnak, de ugye a pénztáros jelzi, hogy a főnöködnek is jár a sáp. Ezért pályáznak, de nem egy hanem másfél milliárddal. A főnököd meg gyorsan hoz egy kormányhatározatot, amelyet minisztetelnökként aláír, hogy megemeli a pályázati összeget, és minden le van zsírozva! A Strabag megcsinálja a munkát, a főnököd offshore számlájára megy vagy 490 millió, a pénztáros kap 10 milliót, te meg ingyen nyalod a seggüket. Ez ma a nagy magyar valóság!

Egyébként ez már Simicskával is működött!

vastagbor.blog.hu/2011/05/23/autopalyaepites_helyett_vasutfelujitas_a_tuti_biznisz

csüngőhasú norvégbáró 2019.03.31. 20:19:23

@Helga Beauty Salon:

"Néha már szinte szánlak benneteket szerencsétlen hülye pöcsök. "

engem szánsz, aki nem lop, a koszlott csutid aki trafikozik kaszinózik és felvásárolja a fél országot, meg szopkodod?

korrekt. primitív agyhalott. :D

csüngőhasú norvégbáró 2019.03.31. 20:20:45

@6.Lenin:

"Az én anyám sajnos meghalt már"

ne siránkozz, kövesd.... primitív fidessbarom

teéjesenmindegy 2019.03.31. 20:21:20

@csüngőhasú norvégbáró:
"az egyéni körzetekben tarolt az újrázó pártszövetség" Ezt te másoltad be. Érted a mondat lényegét? Egyéniben majdnem mindenhol nyertek. Plusz a listán 48%. Fogd fel

Nekoashi2005 2019.03.31. 20:22:27

@Helga Beauty Salon:
Milyen szerencse, hogy mondjuk a gyógyszerészed nem a fidess matematikát tanulta: "Itt azt írja, hogy 49 % ebből a veszélyes anyagból, akkor beleteszünk kétharmadot........"

6.Lenin 2019.03.31. 20:24:42

@csüngőhasú norvégbáró:

Bingó, jól tippeltem. Te tényleg szellemileg sérült vagy.

(Mellesleg kösz, akinek a halálát kívánják, az hosszú életű lesz)

Nekoashi2005 2019.03.31. 20:26:06

@teéjesenmindegy:
Igen nyertek egyéniben. Volt ahol megközelítették a 40 %-ot! És ha lett volna második forduló? A csuti jól emlékezett az 1998 választásra, ahol az első fordulót elvesztette, de a másodikat megnyerte hála Józsi bácsinak!

csüngőhasú norvégbáró 2019.03.31. 20:26:49

@Nekoashi2005:

"A Strabag megcsinálja a munkát, a főnököd offshore számlájára megy vagy 490 millió, a pénztáros kap 10 milliót, te meg ingyen nyalod a seggüket. Ez ma a nagy magyar valóság!"

micsoda igazság.. :D rugdald a buta fidesscsicskáit. :D

teéjesenmindegy 2019.03.31. 20:27:29

@Nekoashi2005:
Tán meg kellett volna nyerni körzeteket, nem gondolod?

6.Lenin 2019.03.31. 20:28:24

@Nekoashi2005:

Te seggfej, itt örömködtök, hogy ez a tót csajszi mekkorát nyert.

A szavazásra jogosultak 40 valahány %-ának a felével. Kurva nagyarányú győzelem. aztán baszakodtok a kétharmaddal.
Basszátok meg, ti tényleg ilyen hülyék vagytok?

teéjesenmindegy 2019.03.31. 20:31:30

@Nekoashi2005: "Igen nyertek egyéniben. Volt ahol megközelítették a 40 %-ot! És ha lett volna második forduló?"
Akkor mi? Na, akkor mi a fasz van, ha van második forduló? De ha ott sem nyertek, akkor harmadik meg negyedik fordulók.
Meglepetésként érte valamelyik pártot, hogy egyfordulós a választás? Áprilisban tudták meg?

enrikokaruszo 2019.03.31. 20:48:44

na, az ukránoknál is a való világ nyert

enrikokaruszo 2019.03.31. 20:48:44

na, az ukránoknál is a való világ nyert

Nekoashi2005 2019.03.31. 20:54:32

@teéjesenmindegy:
Te nagyon hülye! Nézd meg a régi választási törvényt! A második fordulóban elkezdődtek volna az egymás javára történő visszalépések, és akkor könnyen megforduhatott volna a végeredmény, ahogy 1998-ban is történt. Akkor ha csak első forduló van, simán, kényelmes többséget nyernek Hornnék! De volt második forduló!

Nekoashi2005 2019.03.31. 21:00:49

@6.Lenin:
Te nagyon hülye! Ha a te gondolatmenetedet követem, akkor ez a helyzet. 2018 ban elment szavazni 69%. Ennek kevesebb mint a fele, úgy az összes szavazó 33.5 % szavazott a fidessre. És ebből lett a kétharmad.....

teéjesenmindegy 2019.03.31. 21:08:34

@Nekoashi2005: És ez Áprilisban derült ki a tisztelt ellenzék számára ugye? :D
Nem volt 4 kibaszott évük egyezkedni.

Ja, és ugye az pedig hétsentség, hogy egy visszalépő jobbikos helyett egy DK-s buzira szavazott volna mindenki.

Hm. Egyébként ha már ilyet játszunk, hogy mi lett volna ha. Azokon a helyeken, mint Kőbánya, ahol MSZP-s nyert ott teljesen jogosan van leszarva 45% véleménye?

Azt a faszságot meg tényleg el kéne felejteni, hogy aki nem ment el, azzal mi van. Nem ment el. Le van szarva. Ha az egész ország otthonmarad, és csak Orbán megy el szavazni, akkor 100%ot kap. Ez van. Ez a demokrácia.

6.Lenin 2019.03.31. 21:30:20

@Nekoashi2005:

És? Erről szól a vt, a legtöbb LEADOTT érvényes szavazatot elnyerő párt nyer.
Nincs a vt -ben sehol leírva, hogy melyik pártnak KELL nyernie, az se, hogy a legvesebb szavazatot kapott párnak kéne kormányoznia.

Mennyit kapott a tót soros ügynök? A 40 valahány % felét? És ezzel győzött Szlovákiában a demokrácia, Mo-on meg nem?

Észnél teccetek lenni?

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.31. 21:37:32

@teéjesenmindegy: @6.Lenin: @Helga Beauty Salon: @Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: @F1 L M: @FILTOL:

Kertész Akos rátok nézett, illibbant orbán bérszopókra és megállapította rólatok, hogy "A magyar egy genetikailag alávaló nemzet"

És ezt mind a mai napig bizony´átjátok fideszdroidok. A mai sem kiv´étel.

rasztaszív 2019.03.31. 21:40:21

@teéjesenmindegy: "Ez a demokrácia."

ezt már angolában sem tartják annak.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.31. 21:40:47

@teéjesenmindegy: @6.Lenin: @Helga Beauty Salon: @Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: @F1 L M: @FILTOL:

Mert hát Kertész Ákos nem a szlovákokról állapította meg hogy az a nemzet genetikailag alávaló, hanem a magyarokról.

Ráadásul ha a szlovákokat ezzel vádolták volna meg, akkor ők most bizonyítottalk, hogy azok az alávalók nem ők. Hanem az eggyel délebbi magyar szomsz´éd, ahol kétmillió légy még mindig száll rá a tehénszarra és nem is akar kikerülni belőle.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.31. 21:41:41

@rasztaszív:

az illibbant orbán diktátorból már Angolában sem kérnek??????

Anatolij Ubijca 2019.03.31. 21:42:51

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Kertész Ákos alattvalót írt.

Idézni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, ugy érdemes. ;)

6.Lenin 2019.03.31. 21:46:28

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:

Vagyis csak a Fideszre szavazók magyarok ezek szerint. Nagy marha vagy te fijam.
Én ugyan genetikailag nem vagyok ősmagyar, de szerencsére magyarnak lenni nem genetikai kérdés, ergo, ez a Kertész gyerek is egy baromnak teccik lenni. Én meg büszkén vallom magam magyarnak.

Az viszont elgondolkodtató, hogy a ballibáknak milyen nehézséget okoz a gondolkodás.
Az viszont genetika függő, vagyis ők csak alávalók lehetnek a magyar nemzeten belül, bár ez így kicsit marhaság, mivel ők magukat kizárják a magyar nemzetből, de genetikailag maradnak satnyák, alávalók.
így talán némi jóindulattal logikailag elfogadható mégis ez a fasz Kertész gyerek agymenése.

Nekoashi2005 2019.03.31. 22:11:02

@teéjesenmindegy: @6.Lenin:
Én vagyok a hülye, ha azt hiszem hogy ilyen kommunistákat érvekkel és logikával meg lehett győzni.....

teéjesenmindegy 2019.03.31. 22:14:36

@Nekoashi2005: Igen, te vagy a hülye. Ez nem volt kérdés eddig, szerintem erről mindenkit sikerült meggyőznöd.

John Brennan 2019.03.31. 22:15:29

Felszólítom az Európai Uniót, hogy vonja meg a kifizetéseket Németországtól és Hollandiától a jogállami normák sérülése és az uniós pénzek ellopása miatt.

6.Lenin 2019.03.31. 22:16:14

@teéjesenmindegy:

A strapačkával, hogy Janošik élt, él, és élni fog a tótok lelkében örökké.

Jó8!
Mindenkinek

John Brennan 2019.03.31. 22:17:34

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:
nahát, jönnek a szarból a mélyhülye magyargyűlölők

morph on deer 2019.03.31. 22:23:16

”Az olyan emberek, mint Orbán Viktor nyilvánvalóan nem értenek semmi másból, csak ha megvonják tőlük az uniós pénzek egy részét.”

Ez semmi egyéb, mint aljas rágalom, kikérem a nevükben is!

Mert igenis értenének abból is, ha valaki serényen arcul csapdosná őket egy 2x4” staflival, de szorultság esetén akár baseball ütő, vagy egy öntöttvas serpenyő is megteszi!
Garantáltan vennék a célzást, hogy tán ideje lenne addig szaladni, amíg még lehet...

Arról nem is beszélve, hogy ez egy sereg bürokratikus tevékenységtől kímélné meg az EU-s hivatalnokokat, és nem érintené hátrányosan a hazai adófizetőket sem!

Kétség esetére:
coub.com/view/8dvuf

2019.03.31. 22:25:02

@enrikokaruszo:

Neked viszont semennyire.
Egyébként nem csak én látom így - szerteágazóan, ahogy fogalmazol, bár fingom sincs, ez mit jelent a te olvasatodban -, hanem jó néhány történész, aki nálam sokkal behatóbban foglalkozott a témával.

Szóval megint csak maszatoltok fityiszesek.
Érv az nincs, csak a szokott mellébeszélés.

morph on deer 2019.03.31. 22:30:39

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:
“az illibbant orbán diktátorból már Angolában sem kérnek??????”

Én ezt nem jelenteném ki ennyire egyértelmű magabiztossággal.
Szerintem kis utánjátással fel lehetne még kutatni pár helyi lakost, akik szívesen kérnének pár szeletet, enyhén átsütve, némi körettel, salátával, stb.
Csupán (jó) szándék kérdése az egész...

John Brennan 2019.03.31. 22:34:16

@Látens Inszinuáció:
A magyarok elődei, a szkíták ősidők óta, az utolsó jégkorszak óta itt élnek a Kárpát-medencében. Semmiféle magyar bevándorlás nem volt, Árpád vezér és utódai a politikai hatalmat állították helyre.
Fröcsögésed többi része arról vall, hogy félő, belefulladsz a magyargyűlöletbe.

2019.03.31. 22:41:16

@teéjesenmindegy:

"Mivel és mit bizonyítottak a szlovákok?"

Pl azt, hogy nem ültek fel a Čaputová ellen folytatott lejáratókampánynak. Nagyon vicces volt, ahogy ugyanazokkal az érvekkel támadta személyét a magyar közmédia és a szlovák nacionalista szélsőjobb.
De nemcsak a szlovákok bizonyítottak, hanem a szlovákiai magyarok is. Aki elment szavazni, Čaputovát támogatta.
Ugyanis tisztában volt vele, hogyha a Fico - párti jelölt nyer, akkor esély sem lesz a kormánypárt korrupciós ügyeinek felderítésére, amiért meggyilkoltak egy újságírót. Fico terelésképpen a szlovák szélsőjobbal összefogva heves migráns ellenes kampányba, sorosozásba kezd, tovább hergeli híveit a civilek és az újságírók ellen.
Ez volt a köztársasági elnökválasztás tétje.

Šeftovič példaértékűen fogadta vereségét.
www.bumm.sk/belfold/2019/03/31/sefcovic-szerint-szlovakia-europa-orientaltsaga-a-lenyeg

teéjesenmindegy 2019.03.31. 22:43:44

@Ms.Cunnesburry: Tehát megválasztották azt akik nekik szimpatikus.
Mi ebben a nagy bizonyítás?

Tangooo 2019.03.31. 22:44:01

Ez egy olyan fontos pozíció Szlovákiában is, hogy nem ismeri senki nálunk annak a nevét, aki eddig betöltötte.

Nem ér a gugli!

John Brennan 2019.03.31. 22:44:38

@Ms.Cunnesburry:
köszi, de ez már mindenkinek a könyökén jön ki

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.03.31. 22:44:39

@morph on deer: "értenének abból is, ha valaki serényen arcul csapdosná őket egy 2x4” staflival, de szorultság esetén akár baseball ütő, vagy egy öntöttvas serpenyő is megteszi!"

Jaj, milyen kedvesen, finoman célozgatnál, lipsikém, egyem a szívedet.

Egyébként hogy szolgál a kedves édesanyád egészsége?

Mindenesetre nekünk is lesz felétek egy hasonlóan finom kis célzásunk május 26-án. Tudniillik akkor fogjuk veletek ismét feltörölni a padlót, remélve, hogy akkor végre már veszítek majd a célzást, és megértitek, kiket akarnak a magyarok a saját politikai képviseletükre, és kiket nem.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.03.31. 22:48:42

@morph on deer: "Szerintem kis utánjátással fel lehetne még kutatni pár helyi lakost, akik szívesen kérnének pár szeletet, enyhén átsütve, némi körettel, salátával, stb."

Na, ez nekünk is adott pár ötletet.

Eddig nem tudtuk megmondani, hogy vajon hogyan tudnánk a lipsiket az ország javára fordítani, mihaszna, kártékony elemeknek tűntek.

Viszont, ha nem is a Zöld-foki szigeteken, de Pápua Új-Guineában lehet, hogy kelendő lenne a friss lipsihús, ami hűtőhajón exportra is jó lehet.

Lehet, hogy ebben a témában is kéne nemzeti konzultációt rendezni?

2019.03.31. 22:52:08

@teéjesenmindegy:

Például az, ahogy Róbert Mistrík, az ellenzék második legerősebb jelöltje visszalépett Čaputová javára. Így tudták megakadályozni a szélsőséges jelöltek bejutását a 2. fordulóba.
Azt hiszem ezt nevezik ellenzéki összefogásnak.:)

2019.03.31. 22:53:27

@John Brennan:

Ez a poszt témája. Nem?

2019.03.31. 22:56:43

@Tangooo:

Ez csak a saját tájékozatlanságodról tanúskodik. A magyar kormánymédia nem kedvelte Kiskát, nézetei miatt. Vele nem lehetett migráncsozni, sem moszkvabarátkozni, mint Zemannal / ő a cseh közt.elnök - nehogy gugliznod kelljen /.:D

Le Orme 2 2019.03.31. 23:13:25

A felvidéki magyarok inkább szavaztak egy internacionalista szarra, mint egy szlovák nacionalistára, és a szlovák nacionalista az egyenlő a magyarfalással, mivel egyébként pozitív identitásuk nincs a szegénykéknek.
Igaz, a dunaszerdahelyi járásban 84%-ot kapott a korrupciózós nő, de csak 30,5%-os részvétel mellett.

2019.03.31. 23:16:19

@Le Orme 2:

Te komolyan elvártad volna tőlünk, hogy Harabinra vagy Kotlebára szavazzunk? :D
Ennyire hülye azért nem lehetsz! :D :D

teéjesenmindegy 2019.03.31. 23:17:06

@Ms.Cunnesburry: És akkor mégis mit bizonyítottak a szlovákok? Hogy ott az ellenzéknek van jelöltje? Hogy meg tudnak egyezni? (esetleg programja, bár faszom se tudja, hogy mire jó a köztárs elnök arrafele)

Szóval nem értem, hogy mi ez a bezzeg a szlovákok. A szlovákok elmentek szavazni, arra aki a legszimpatikusabb volt nekik.

2019.03.31. 23:21:39

@teéjesenmindegy:

"És akkor mégis mit bizonyítottak a szlovákok?"

Pontosítanék, a szlovákiaiak. mert magyarok, ruszinok, romák stb is szavaztak a szlovákokon kívül.
Talán azt bizonyították, hogy nem ültek fel a propagandának. Pl. sorosozás.
Jelenleg ez hatalmas eredmény.

teéjesenmindegy 2019.03.31. 23:30:58

@Ms.Cunnesburry: Felültek egy másik propagandának. És?

Egyébként, ha nem lennétek ennyire nagyon ostobák, akkor belátnátok, hogy itt sem a propagandának ül fel senki. De bazmeg, nincs egy épkézláb ellenzéki jelölt. Se program. Se párt. Se semmi. Hát ki a tökömre kéne szavazni? (Már ha lenne valami szavazás)
Hm? Bangóné? Kunhalmi? Karácsony? Szél? Kire?

2019.03.31. 23:36:48

@teéjesenmindegy:

"Felültek egy másik propagandának."

Melyiknek?

Maradjunk a témánál, ha nem nagy kérés a részemről. :)

Lakatos Rodolfó 2019.03.31. 23:44:35

@Ms.Cunnesburry: "Melyiknek?"

A méregzöld-liberális propagandának, ami szerint egy "korrupcióellenes", méregzöld államfővel majd mindjárt sokkal szebb lesz minden.

Aztán kiderül, hogy a "korrupcióellenesség" a bevándorlásellenes politikusok elleni boszorkányhadjáratot fogja jelenteni.

Mire felocsúdtok, Pozsonyban nyitja meg a kapuját a CEU új kampusza, és az OSF is átteszi a székhelyét Berlinből Zsuzsika elnöki palotája mellé, Szlovákia pedig önként és dalolva vesz át a kötelező kvótáján felül még kétszer annyi migránst Görögországból.

Le Orme 2 2019.03.31. 23:48:43

@Ms.Cunnesburry:
nahát ennyire félreérteni
természetesen észszerűnek és jogosnak tartom (és ezt írtam), hogy a felvidéki magyarok inkább szavaznak egy internacionalista szarra, mint egy magyarfaló nacionalistára

John Brennan 2019.04.01. 00:11:45

@Ms.Cunnesburry:
Fél éve még azt se tudta a közvélemény (a szlovákiai), hogy a Csapott a világon van. Ez a választás a politikai marketing erejét mutatja, Csapottat úgy adták el az embereknek (Szlovákiában), ahogyan a mosóport szokták. Kitaláltak egy szlogent, antikorrupció, miközben mérhetetlen pénzt öltek a kampányba. Nevetséges következtetés ebből a demokrácia diadalára következtetni. Miközben korrupcióellenességről beszélnek, maguk intézményesítik a korrupciót a lobbizás révén.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.01. 00:51:11

@Ms.Cunnesburry: Ostoba módon megválasztottak egy politikai prostituáltat,mert nem látnak tovább az orruknál.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.01. 00:56:28

Caputova ugyanaz a semmiből érkező,kalapból előhúzott fast fashion „politikus”,mint Macron vagy a nálunk befuccsolt Bajnai.Kitartóik által meghatározott feladatok végrehajtói,politikai prostituáltak..

teéjesenmindegy 2019.04.01. 01:36:38

@Ms.Cunnesburry: Hogyhogy melyiknek. Gondolom azénak akire szavaztak.
Vagy ez a nő, csak állt és nem mondott semmit, és a két szép szeméért kapta a szavazatokat?
"Az emberek lehetnek hülyék, mert elhiszik az ellenfél hazug propagandáját, vagy lehetnek okosak amikor a mi hazug propagandánkat hiszik el"

darlacko 2019.04.01. 01:40:19

@valaki nagyon más: a szlovák elnök kicsit azért több hatalommal bír, mint a magyar

A másik meg, hogy Szlovákiában a mindennapi életben mindig is sokkal kevésbé volt jelen a korrupció. Például az egészségügyben ott sose volt jellemző a hálapénz követelése. Magyarország korruptabb, de ez láthatólag megfelel a magyaroknak.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.04.01. 06:26:36

@taga20:

24,4 % szavazott Čaputovára, azaz 75,6 % nem szavazott rá. Nem így kell ezt számolni?

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.01. 06:52:53

@John Brennan:

"Ez a választás a politikai marketing erejét mutatja, Csapottat úgy adták el az embereknek (Szlovákiában), ahogyan a mosóport szokták. "

én se bánnám, ha pl. soros ugyanezt előadná itt is (támogatná sok dollárral) és a nemzeti strómann don staddion főcziggányt beküldené végre a pitsába.

Nzoltan 2019.04.01. 07:06:28

Valamelyik blogoló vezesse már le a választási eredményekből hogy jött ki a cím.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.01. 08:10:26

@csüngőhasú norvégbáró: "én se bánnám, ha pl. soros ugyanezt előadná itt is (támogatná sok dollárral) és a nemzeti strómann don staddion főcziggányt beküldené végre a pitsába."

Ez is jellemző a magadfajta buta libbantakra, mindig másoktól várjátok a megoldást.

"Jaj, gonosz csúnya diktátor Orbán, miért nem segít màr Washington, Brüsszel és Gyuri bácsi?"

Segítenek ők, de egy ennyire reménytelen bandának hiába.

A mégoly nagyvonalú segítség, a tömérdek támogatás sem ér semmit, ha ti nem tudtok mellé hiteles, szerethető jelölteket, épkézláb progamot, normális kampánystratégiát, üzeneteket letenni az asztalra.

Márpedig ti nem tudtok, mert kontraszelektált loser banda vagytok.

6.Lenin 2019.04.01. 09:48:03

Egy érdekes adalék a csajszihoz. Ma reggel a rádióban egy szlovák politológus arról is beszélt, hogy a nyertes minden olyan kérdést ami a múltjával, körülméneivel volt kapcsolatos, visszautasított, és a magánszférája elleni támadásnak vette.

Az az ő dolga lesz, hogy mások bilijében turkáljon, igazi lipsi, az övében mindenkinek tilos. Az magánügy. Szerintem igen hajaz a román ügyésznőre. Azonos a gyökér, nem véletlenül választotta ki valaki őket.
Majd szép lassan összeáll a kép.
Szerintem

teéjesenmindegy 2019.04.01. 11:45:55

@darlacko: A te mindennapi életedben hol van jelen a korrupció.
Ki és mikor követelt tőled hálapénzt? Komolyan kérdezem, mert mindenki tudja a hálapénzt, de olyat aki konkrétan adott volna még sosem láttam.

meszena 2019.04.01. 12:51:10

"A szlovákok bizonyították: nekik fontosabb a demokrácia, mint a magyaroknak" - Ha ezt komolyan gondoljátok akkor ezzel a címet adó újságíró azt állítja, hogy a
magyar balliberális politikusok nagyságrendekkel tehetségtelenebben a szlovákoknál.
Ciki.

meszena 2019.04.01. 13:09:36

@közíró MAXVAL bircaman: Elmagyarázom!
Ha egy "demokratikus" jelölt kap 24,4 %-ot, és azzal győz, - akkor az erősíti a demokráciát, tehát rendben van.
Ha a "nem demokratikus" jelölt kap bármennyit, az semmi esetre sem lehet rendben.
Nehéz felfogású vagy :)

F1 L M 2019.04.01. 21:29:38

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Ráadásul te még moslékzabáló is vagy a hazaáruló kertésszel együtt.
süti beállítások módosítása