B1 blogcsalád



Orbán a CEU ügyében is kapitulált, annyira ég a ház számára a Néppártban

Nemzetközi sajtószemle

2019. március 20. - Szelestey

pa_1.jpg

  • Teljesen nyitott, hogy miként határoz a Fidesz tagsága ügyében az EPP ma délutáni elnökségi ülése.
  • A konzervatívok vezetése szokásához híven se hideg, se meleg kompromisszumot szeretne, azaz egy időre felfüggesztené a magyar kormánypárt tagsági jogait.
  • A Fidesz már európai szintre emelte az arcátlanságot, olyannyira, hogy a CDU egyik magas rangú politikusa nemrégiben felállta a tárgyaló asztaltól, miután magyar partnere sértegette.

 EUObserver

eu_observer.PNG

A Fidesz túl messzire ment, ezért legfőbb ideje kizárni az Európai Néppártból. Ezzel a hivatalos felhívással fordult a finn Nemzeti Koalíciós Párt, illetve a Svéd Mérsékeltek vezetője a többi tagpárhoz, közvetlenül a magyar tagság ügyében összehívott EPP elnökségi ülés előtt. Orpo és Kristersson úgy ítéli meg, hogy állást kell foglalnia a közös értékekről. Márpedig, mint írják, ha egy párt, ez esetben a magyar, módszeresen szembemegy a közös eszményekkel, akkor az többé nem tartozik a kereszténydemokráciához. És ezt pontosan alátámasztják a Magyarországon tapasztalható demokráciaellenes fejlemények, teszik hozzá. A két politikus számára az unióellenes hadjárat volt az utolsó csepp a pohárban. Ezért támogatják a jogállami eljárást az Orbán-kormány ellen.

Próbáltak ugyan párbeszédet kezdeni a Fidesszel, de hiába. Ám mint rámutatnak, teljesen felesleges tárgyalásokkal próbálkozni, ha egy párt módszeresen megsérti a demokrácia és a jogállam elveit. Ez nem azt jelenti, hogy bezárják az ajtót Magyarország előtt, de úgy döntöttek, hogy közlik Orbánnal és pártjával: kívül tágasabb. Annál is inkább, mert a szabályokra épülő rendszert veszély fenyegeti mind az EU-n belül, mind azon kívül. Azon kívül az unióban egységre van szükség, mert a szervezet csak akkor tud beleszólni a világpolitikába. Ezért a két párt vezető szerepet vállal annak eldöntésében, mi legyen a magyar tagpárttal az EPP-ben.

Egyben felhívnak más pártcsaládokat, hogy ők se tűrjék a nacionalizmust és a populizmust. Ezért sürgetik a szociáldemokratákat, hogy vessenek véget a jogállam lerombolásának Romániában. De itt minden esetben olyan európai gondról van szó, amely közös megoldást igényel. Mert nem szabad átengedni az integrációt a populistáknak. Ugyanis a tét a demokrácia és a jogállam.   

Yahoo/Reuters

yah.png

A német kereszténydemokraták egyik illetékese szerint minden jel arra utal, hogy a Fidesz szakítani kíván a Néppárttal. Andreas Nick, aki a párt részéről a magyar ügyek felelőse a Bundestagban, ezt megtoldotta azzal, hogy úgy néz ki, mintha a magyar fél azért imádkozna, hogy tegyék ki a pártcsaládból. Elmesélte, hogy volt olyan egyeztetése, amelyen a magyar partnere azt kérdezte tőle, vajon ő is kapott-e pénzt Sorostól, mivel a német politikus támogatásáról biztosította a Közép-Európai Egyetemet. Az ezek után persze ajtót mutatott a magyar illetékesnek.

A Néppárt alapvető döntésre készül az ügyben, mi legyen a Fidesszel, miután azt tekintélyelvűséggel vádolják. Azaz eljuthat a végkifejlethez az évek óta tartó vita a populista, bevándorlás-ellenes Orbán, illetve az EU-barát tagpártok között. A tét igen nagy mindkét oldal számára. Ha nem számíthat többé a 12 magyar EP-képviselőre, akkor a konzervatív pártcsalád elveszítheti Strasbourgban a legerősebb frakció státuszát. Orbánnak viszont azzal kell szembenéznie, hogy jelenleg a legfontosabb európai erők asztalánál ülhet és ez olyan tekintélyt kölcsönöz neki, amilyet egyetlen más populista sem élvez a földrészen.

A CDU sokáig próbálta megőrizni a jó viszonyt a Fidesszel, még akkor is, amikor jogvédő csoportok etnikai gyűlölet keltésével, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségének megszegésével vádolták meg a magyar kormányt. A bili azonban a legújabb plakátok, valamint a CEU elleni kampány miatt borult ki. Ám úgy látszik, hogy Orbán szintén felülvizsgálja eddigi álláspontját. De az is lehet, hogy a Néppárt nem vall színt és csupán felfüggeszti a magyarok tagságát.  

A legnagyobb veszéllyel azonban Weber néz szembe, mert ha nem sikerül a közvetítés, akkor az sokat árthat tervének, hogy ő legyen a Bizottság következő elnöke. A zöldek EP-frakcióvezetője úgy fogalmaz, hogy Orbán aláásta a sajtószabadságot, távozásra kényszerítette a CEU-t és civil szervezeteket zaklat. Ezek után nem lehet Weberre bízni az unió legfontosabb tisztségét, ha továbbra is védelmezi a magyar kormányfőt, hangsúlyozta Ska Keller.

Der Standard

der_standard.jpg

Orbán Viktor afelé kacsintgat, hogy kilépjen a konzervatív pártcsaládból. A jelek szerint az utolsó pillanatban sem hajlandó engedni, sőt, a magyar sajtó immár leplezetlenül kelti a hangulatot az EU ellen. A politikus, aki felszólal Brüsszelben, hatalmas nyomás alatt áll. Ugyanis nem szeretné, ha kitennék a szűrét, mert a tagság védelmet nyújt számára európai szinten, továbbá arról a frakcióról van szó, amelyhez a CDU-CSU is tartozik. Miközben populista tettei és nézetei, továbbá Putyin-barátsága miatt Orbán inkább az FPÖ-höz, az AfD-hez, a Ligához és a Le Pen-féle RN-hez áll közel. Fél szívvel már bocsánatot kért és eltűntek az utcákról a nehezményezett hirdetések, de a CEU ügye kemény dió.

Elvileg elintézhetné, hogy az amerikai diplomát adó képzés Budapesten maradjon, csak éppen nem valószínű, hogy ezt meglépi. Mert különben sokat vesztene tekintélyéből, miután részben antiszemita összeesküvés elméletre építve hatalmas ellenségképet gyártott Soros alakja köré. Ezért inkább afelé tereli a híveit, hogy nem hoz semmit, ha a Fidesz az EPP tagja marad. Lásd Gulyás Gergely hétfői nyilatkozatát. A hatalom közeli média pedig egyenesen kívánatosnak állítja be a kiválást. A hangnem sokat elárul abból, mennyire komolyan gondolta a Orbán a bocsánatkérést a „hasznos idiótázás” miatt.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

1. A magyar miniszterelnök próbálja megbékíteni bírálóit, a CSU kancelláriájának vezetője szerint egyértelmű, hogy Orbán Viktor igyekszik csillapítani a viszályt. Így most nyilvánosságra került üzenetében köszönettel elfogadta a bajor állam által felajánlott tudományos együttműködést. Azaz a müncheni Egyetem bekapcsolódhat a CEU-zajló munkába Továbbá a magyar politikus közölte, hogy a Közép-Európai Egyetem tovább működhet Budapesten, és ez vonatkozik mind az oktatásra, mind a kutatásra. Ily módon teljesül Weber 3. feltétele is. Ám az teljesen bizonytalan, hogy hasonlóképpen kedvezően vélekedik ma délután a Néppárt politikai gyűlése is. A bírálók már kifejtették, hogy számukra nem elegendő, ha Orbán elfogadja a néppárti frakcióvezető ultimátumát.

Konzervatív körökben fenntartással fogadták a levél hírét és azt csupán első lépésnek tekintik, annál is inkább, mert hamiskártyásnak tartják a magyar vezetőt. Ezért elképzelhetőnek vélik, hogy a Fidesz egy ideig nem gyakorolhatja tagsági jogait. Ez idő alatt a pártnak paríroznia kell, továbbá köteles tartózkodni a provokációktól. Így lehet csak megértetni Orbánnal, hogy ami sok, az sok – mondják kereszténydemokrata körökben. A lépéstől az is remélik, hogy kihúzzák a dolog méregfogát és a magyar kérdés ezután nem árnyékolja be Weber választási küzdelmét.  

2. A CSU elnöke, aki jelen lesz Brüsszelben, az EPP mai, döntőnek ígérkező elnökségi tanácskozásán, azt közölte, hogy a jelek szerint Orbán beadja a derekát és hajlandó engedményre a Közép-Európai Egyetem ügyében. Söder szerint kedvező jelzések érkeznek Budapestről, a miniszterelnök levélben reagált arra a müncheni javaslatra, hogy a tartományi kormány több tanszéket felállítását is finanszírozná a CEU-n. Vagyis Weber kezdeményezésének van foganatja, mutatott rá a bajor politikus. Azt is fontosnak nevezte, hogy vége a plakátkampánynak, továbbá Orbán bocsánatot kért. Sajtóforrások úgy tudják, hogy a mai ülésen a tagság felfüggesztése a legerősebb opció. Emellett a Néppárt azt is meg akarja szabni, hogy a Fidesz milyen feltételek teljesítése esetén térhet vissza teljes jogú tagként a frakcióba.

Politico

politico.jpg

Orbán Viktor elveszti eddigi pártfogóját, a Néppárt elnökét, aki számára egykori védence a legnagyobb fejfájást okozza jelenleg. Kettejük viszonya az utóbbi hónapokban romlott meg látványosan. Daul, aki elnököl a mai ülésen, immár tehertételnek tartja a magyar politikust. Olyannyira, hogy lemondással fenyegetőzött, ha nem szavaznának a Fidesz sorsáról. Kiábrándultságát csak tetézte a Juncker elleni poszterhadjárat. Egy illetékes szerint Daul ezek után úgy érezte, hogy személyesen őt árulta el Orbán, ezért most nagyon kemény. Egy másik néppárti forrás úgy nyilatkozott, hogy a vezető igencsak megváltoztatta véleményét a kormányfőről.

A 261 képviselő ma először a miniszterelnökkel találkozik, és alkut ajánl neki, hogy a Fidesz bent maradhasson az EPP-ben. A tagságot azonban felfüggesztenék és ragaszkodnak Weber három feltételének teljesítéséhez. Jól értesült körök azonban azt mondják, a hangulat már annyira Orbán ellen fordult, hogy még akkor is kirakhatják, ha belemegy az egyezségbe. Ám ha nem, illetve hepciáskodik, akkor megszavazzák, hogy mennie kell. Egy kereszténydemokrata tisztségviselő úgy gondolja, az üzenet az lesz, hogy a frakció politikáját a tagpártok határozzák meg. Vagyis demokratikus módon ők mondják meg, hogy elfogadható-e a megállapodás, és hogy kormányfő folytathatja-e a Néppárton belül.

A pártcsalád rendkívül megosztott a kérdésben, és úgy tűnik, hogy mindkét tábor beásta magát. A német uniópártok még nem döntötték el, hová álljanak. Az északi tagpártok túlnyomórészt a kizárást szorgalmazzák, a francia republikánusok és a Forza Italia megbízottai viszont a jelek szerint nem hajlandóak arra, hogy megbüntessék a Fideszt.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

1. Sok mindennek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy Daul elveszítse a türelmét. Így sokáig sikeresen érvelt amellett, hogy Orbán Viktort meg lehet fékezni a Néppárton belül. Ám a plakátkampány már neki is sok volt. Számára az európai egyesülés a megbékélést és a toleranciát jelenti. Így azt már nem tudta tétlenül nézni, hogy a magyar politikus hasznot idiótáknak titulálja saját szövetségeseit. Hogy milyen dühös, azt pontosan érzékeltette, hogy kilátásba helyezte lemondását, ha bárki megakadályozná, hogy ma voksoljanak a Fideszről. Ennek ellenére sok minden utal arra, hogy nem szeretné, ha törés következne be Orbán ellenfelei, illetve főként déli és keleti szószólói között. Számára elfogadható volna egy olyan kompromisszumos megoldás, amely élesen bírálja a magyar politikust, de csak átmenetileg jegelné a magyar tagsági jogokat. Egyben pedig szigorú kikötéseket támasztana. Ahhoz persze túlságosan is rutinos róka, hogy minden kártyáját már előre kiterítse.

2. Az európai szociáldemokraták bizottsági elnökjelöltje kijelentette: a Néppárttal ellentétben ők nem várnak 10 évig, hogy végre fellépjenek, ha valamely tagpárjuknál felüti fejét az autokrácia. Timmermans elárulta, hogy a múlt héten Bukarestben teljesen egyértelműen a román szociáldemokraták értésére adta, hogy ha folytatódik a korrupció és a hatalom továbbra is beleavatkozik a bíróságok függetlenségébe, akkor a pártnak távoznia kell a frakcióból. A politikus megjegyezte, hogy ha a magyar, a lengyel vagy éppen a román demokráciáról, illetve jogállamról van szó, akkor ő bizony politikailag színvak.

Viszont mikor léptek a kereszténydemokraták? – tette fel a kérdést. Csak akkor amikor Magyarországon kiplakátolták Junckert. Pedig Orbán előtte kétszer is kijelentette, hogy Timmermans Soros zsebében van, ám a Néppártnak ehhez egy szava sem volt. Mint ahogy akkor sem, amikor a magyar kormány a szabad sajtót támadta, vagy amikor jogsértő módon megváltoztatta a menekültügyi törvényt.

3. Nem csupán a Fidesszel van baj, más pártcsaládokban is találni kétes tagokat. Mindenesetre a magyar párt esetében hosszú a lista, amely a kizárás mellett szól. Liberálisok, szociáldemokraták és zöldek már jó ideje hangoztatják, hogy az EPP a saját hitességének árt, ha még sokáig megtűri soraiban a magyar képviselőket. De a konzervatívok között is jócskán vannak olyanok, akik több mint kritikusan viszonyulnak a magyar párthoz. De ha kiteszik őket, akkor az új parlamentben roppant nehéz lesz többséget kialakítani. A szociáldemokraták és a liberálisok is reszkethetnek a következményektől. Ám ha lép a Néppárt, akkor szorult helyzetbe kerülnek – saját, renitens pártjaik miatt is. Előbbi a román tagpárt miatt van bajban, miután az jócskán alkalmaz jobboldali-populista eszközöket a jogállam aláásására. De nem dicsekedhet a bolgár BSP-vel sem. Mellesleg a pártcsalád saját elnöke éppen ezt a tömörülést képviseli. És akkor még ott van a szlovák Smer is.

De ha a három nagy frakció meg is szabadul a nemszeretem tagoktól, előfordulhat, hogy a tisztulási folyamat elősegíti az EU-barát erők erózióját Strasbourgban

4. A bajor keresztény szociálisok berlini frakcióvezetője óv attól, hogy Orbán Viktort könnyelműen kitegyék a Néppártból. Dobrindt, aki a magyar vezető régi hívének számít, úgy látja: nem kellene a kizárással fenyegetőzni, inkább arra kellene helyezni a hangsúlyt, hogy egyben maradjon a pártcsalád. Szerinte inkább figyelni kellene, hogy mennyire tartja be ígéretét a Fidesz. Ugyanakkor elismerte, hogy még semmit sem hallott arról, mit akar csinálni Orbán a CEU-val. Azt azonban ezzel együtt elengedhetetlennek tartja, hogy a magyar fél nyilvánítsa ki egyértelműen: a konzervatív értékközösség tagja kíván maradni. És kedvezőnek nevezte, hogy Orbán megkövette szövetségeseit, amiért hasznos idiótáknak nevezte őket, továbbá levetette a kifogásolt plakátokat. Jelezte ugyanakkor, hogy ugyan az EPP sokféle nézetet egyesít, ám nincs lehetőség akármilyen külön útra. Mint mondta, éppen azért olyan nehéz a vita a Fidesz sorsáról, mert az további vitákra is kihat pártcsaládon belül.

Reuters

reuters.jpg

Igen széleskörű támogatás élvez a tegnap közzétett német-belga javaslat, miszerint a jövőben az unió szigorúbban ellenőrizze a jogállam érvényesülését a tagállamokban. Az előterjesztés egyúttal mutatja, milyen fontos lett mostanra ez a kérdés. Az Általános Ügyek Tanácsában a legtöbb tagállam kiállt az indítvány mellett, közölték a társszerzők. Roth német államminiszter azt mondta, hogy hosszú és göröngyös út után jutottak el idáig, de ezúttal tényleg óriási lépést tettek előre, hogy egyértelművé tegyék: az EU mindenekelőtt értékközösség, nem pedig csupán egységes piac. A kérdés azóta vált égetővé, hogy Magyarországon, Lengyelországban és a Romániában a magyar vezetés politikai befolyás alá igyekszik vonni állami intézményeket és emiatt az unió attól tart, hogy ezek az államok tekintélyuralmi irányba sodródnak.

A most felvetett mechanizmus kiegészítené az eddigi eszközöket a demokratikus normák kikényszerítésére. A cél az, hogy segítsen megoldani a vitákat, még mielőtt azok elgennyednének.  

Frankfurter Rundschau

frankfurter.jpg

A kommentár elképzelhetőnek tartja, hogy jövő héten már egészen már képet mutat az EU, amely a Brexit és a Fidesz miatt szinte megoldhatatlan feladat előtt áll. Olyan, mintha a pestis és a kolera között kellene választani. A nagy kérdés az, hogy kihajítják-e a konzervatívok Orbánt és ezzel új alapokra helyezik az Európai Parlamentet, a kelleténél nagyobb befolyáshoz juttatva a jobboldali populistákat. Az unió alapvető válságban van. Hogy túljut-e rajta, az dől el most. Ha pl. britek rendezetlenül lépnek ki, mert az olasz Liga megvétózza a határidő meghosszabbítását, akkor a káosz magával rántja a közösséget is. A radikálisokat összeköti a rombolás vágya.

Nem kevésbé kényes a Néppárt dilemmája is – Orbán Viktor miatt. Ha maradhatnak a magyarok, az igencsak megterhelné Weber választási kampányát. Ha ugyanis a Fidesz szavazataival kerülne a Bizottság élére, azt az ellenfelek úgy értékelnék, hogy meghajolt Európa ellenfelei előtt. De az sem jobb, ha távoznia kell a magyar pártnak. A földrész populistái már ma is arról álmodnak, hogy a 2. legnagyobb frakciót alkothatják. Ily módon gyorsan megfeneklenének Weber reformtervei. Ráadásul a németek és a franciák nem értenek egyet abban, milyen irányba vigyék az EU-t.

Die Presse

die_presse.jpg

Túlzsúfolt programjára hivatkozva az osztrák kancellár nem vesz részt a Néppárt mai, döntőnek ígérkező ülésén, hanem a ÖVP főtitkárát küldi maga helyett. De nem lesz ott Karas, az Osztrák Néppárt strasbourgi frakcióvezetője sem, mert választási rendezvények várnak rá, továbbá interjúkat kell adnia. Elmegy viszont az ülésre Hahn, aki Ausztriát képviseli biztosként a Bizottságban. Az osztrák konzervatívok nem csatlakoztak a kizárást szorgalmazó felhívásokhoz. Karas inkább a felfüggesztést dobta be. Mindenesetre a párt szóvivője hosszú vitára számít ma Brüsszelben, teljesen bizonytalan kimenetellel. Ugyanakkor közölte, hogy támogatják Weber három kikötését, amelynek célja, hogy meghiúsítsa a kizárást. Arra ugyanakkor nem adott választ, hogy miként szavaznak az osztrák delegátusok, ha a tanácskozáson arra jutnak, hogy Orbán nem tett eleget a feltételeknek.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8014702458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eloi 2019.03.20. 15:48:22

@Gyorgy Nagy: Akkor lenne igazad, ha egy felfüggesztés, alázás után is ott akarna maradni! De nem fog! Tehát van gerince.
Sőt, úgy jöhet el, hogy lényegében megtett mindent, amit kívántak (és ez is már nagy gesztus volt, hiszen neki van igaza), és ha ezek ellenére nem kívánatos, akkor még világosabb, hogy az egész egy politikai játszma, amiben nem a Fidesz tért le a korábbi útról, hanem az EPP. És ez esetben nincs is miről beszélni, nincs miért maradni. A liberális EPP-ből ugyanúgy ki kell lépni, mint korábban a liberális "internacionáléból"!
Maradni lenne gerinctelenség, és az elvek feladása.

eloi 2019.03.20. 15:50:56

@Kivlov: Igen, de újra kiderült, hogy az eltérő véleményeket az EU-ban is, meg a párt "családban" is, csak addig tolerálják, amíg az megegyezik az övékkel.

2019.03.20. 15:57:08

@Kivlov:

Na most az van, hogy valszeg éppen azért basszák ki a gazdádat, mert a "demokárét" - ahogy te írod, bár fingom sincs, ez mit jelent, talán túl toltad a cuccot - leépíti, beszól annak, akitől a pénzt kapja.

Olyan ez, mintha a munkáltatódat szidnád a kocsmába - egyébként már ezt sem lehet -, de másnap bemész, és nyalod a főnök seggét.

Szóval, csak így tovább seggarc, oszt majd a lóvé sem jön többé...

Willkommenskultur 2019.03.20. 16:06:50

@eloi: Remelhetoleg az alku csak az EPPbol valo kilepesig szol. Utana a KEEt es a helsinkyt, amnestyt is ki kell dobni.

Willkommenskultur 2019.03.20. 16:14:28

@Látens Inszinuáció: Csak a bolsi partokban van olyan, hogy a fonok mondja meg mirol mit kell gondolni (kulonosen migrik, zsidok, cigok, buzik, transzik, keritesek stb.), a demokratikus partok kozott nincs ilyen.

Anita Nagys 2019.03.20. 16:17:38

@eloi: És soha nem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek egyet velük.

Willkommenskultur 2019.03.20. 16:19:51

@Anita Nagys: EU penz nelkul osszeomlunk, mindmeghalunk.

EU penzt ellopja Zorban. Attol nem omlunk ossze, ugy laccik.

chrisred 2019.03.20. 16:36:57

@Willkommenskultur: Most képzeld el, ha ugyanazt a pénzt nem az Unió, hanem az ország költségvetéséből változtatják át nemközpénzzé.

Willkommenskultur 2019.03.20. 16:49:07

@chrisred: Lassuk ki safarkodott normalisan a kozpenzzel az EU-penzek ELOTT.

Je, az is a Zorban volt.

Lippsik akkor is megszoritottak, meg eladtak mindent ami nem volt lecsavarozva. Aztan amikor mar volt EU-penz akkor megszoritottak es csodbe mentek.

Mu ha ha ha

István Tamasi 2019.03.20. 16:52:19

@Willkommenskultur:
Figyelj seggnyaló bérkommentelő! Gazdád, o1g helybe ment a pofonért. Mindkét keze a trottyos nadrágja zsebében ahogy egy igazi libapásztor suttyó szokta.

Pop40 2019.03.20. 16:59:26

@barli:

Azt ugyan nem.
Ha ma kivágják, vagy felfüggesztik, holnap a tolvaj cigány meg a bandája már nem szavaz. :-)

index.hu/kulfold/ep/2019/03/20/neppart_kongresszus_fidesz_kizaras_felfuggesztes_szavazas/

"A felfüggesztés azzal jár, hogy a Fidesz nem vehetne részt az Európai Néppárt rendezvényein, amelyből a soron következő holnap lesz, amikor az uniós csúcstalálkozó előtt a néppárti kormányfők egyeztetik a pozícióikat. Ezen a kívül a Fidesz nem szavazhatna a Néppárt testületeiben, és nem javasolhatna jelölteket néppárton belüli pozíciókra, például elnökségre vagy alelnökségre."

chrisred 2019.03.20. 17:00:45

@Willkommenskultur: Előttük meg Rákosiék söpörték le a padlást, korábban a Vörös Hadsereg vitt el minden mozdíthatót, 19-ben meg a románok fosztogattak. Egy tolvajt sem ment fel, hogy nem ő kezdte a más javaiban turkálást.

Pop40 2019.03.20. 17:03:22

@Willkommenskultur:

Bizony, ez jó menetrend lenne.
Így secperc alatt tudnák újra élesíteni az euban a hetes cikkelyt, amitől eddig a néppárt védte meg a tolvaj Geci seggét.
Ha élesítik, byebye eus lóvé, és onnantól fogva kb napjai lesznek hátra a fideszes maffiaállamnak.

Pop40 2019.03.20. 17:06:48

@törppicur:

Bolsikám, ha seggnyaló bérkommentelőktől várok majd tanácsot, mivel üssem el az időm, ígérem, neked szólok elsőnek. Addig viszont a magad idejét osztogasd be, ne az enyémet.

Arra meg, hogy mi közöm van a néppárthoz... Hát, több, mint a tolvaj maffiádnak. :D

Willkommenskultur 2019.03.20. 17:08:36

@Pop40: Perszepersze, meg a simicska bombat.

Anatolij Ubijca 2019.03.20. 17:09:10

@Pop40: „Így secperc alatt tudnák újra élesíteni az euban a hetes cikkelyt, amitől eddig a néppárt védte meg a tolvaj Geci seggét.
Ha élesítik, byebye eus lóvé, és onnantól fogva kb napjai lesznek hátra a fideszes maffiaállamnak.”

Fake news, lippsikém. Az eljárás a tanácsi szakaszba jutott, az Európai Parlamentben a hozzád hasonló lippsikék (sajnos a Néppárton belül is) már megszavazták a jogállamisági eljárast. Innentől kezdve a Néppártnak vagy az EP-nek nem jut szerep, a tagállami kormányokat képviselő Tanács asztalán pattog a labda.

Ott pedig bármilyen szankcióhoz, komoly következményhez az eljárás részeként EGYHANGÚ határozat kell. Azaz a szavazásból kizárt érintett kormányon kívül bárki más megakaszthatja az eljárást.

Márpedig ebben az ügyben leginkább az egyébként hasonló cipőben járó Jog és Igazság által delegált lengyel kormányfőre számítunk, akinek a pártja NEM néppárti, hanem a brit konzervatív párttal ült egy frakcióban.

Willkommenskultur 2019.03.20. 17:16:47

Svedeket mikor tiltjak ki a ZEU-bol?

Macropus Rufus 2019.03.20. 17:18:57

@LIPPSIGEDDON 2019:
" lippsik"
baszki, ha már ilyeneket írsz legalább helyesen tedd. Olyan, hogy lippsi nincs!!!
De ezt már feljebb is írták neked. Lehet, hogy az itineredben ez van de ilyen NINCS!
Libbsi van. ÉS, hogy képbe legyél:
libbsi-ből a "lib" a liberálisból jön a "bsi" meg a bibsiből. Ez utóbbi a biboldóból van származtatva, ők voltak a zsidók.A kifejezést anno az szdsz-re aggata rá a jobboldal, aminek láss csodát te is a szimpatizánsa vagy... talán így már nem is annyira meglepő a zsidózásod... :p

Pop40 2019.03.20. 17:19:56

@LIPPSIGEDDON 2019:

Mit gondolsz, a lengyelek meddig védik még a tolvaj Geci gazdád valagát?
Pláne, h az ottani kormánynak már nincs sok hátra most, hogy az ottani ellenzék (ellentétben az itteni idiótákkal) összefogott.

Ezt olvastad, bolsi?

index.hu/kulfold/eurologus/2019/03/19/weber_aki_piros_lapot_kap_nem_kap_penzt/

A tolvaj cigány főnököd nagy szarban van. :-)

Willkommenskultur 2019.03.20. 17:20:37

@Macropus Rufus: Persze hogy nincs, a haboru utan nacik nem voltak, 90 utan a komcsik szivodtak fel egy nap alatt, hat most LIPPSIK nincsenek.

Meg kene lepodni?

Pop40 2019.03.20. 17:22:27

@Willkommenskultur:

Majd ha ők is csak lopnak, csalnak, meg hazudoznak, mint a Geci, meg a maffiája.
(Segítek: ez nem mostanában lesz.)

Viszont a vajdádnak még kb 2 órája van hátra, mielőtt taknyán csúszik ki a néppártból. :D

Willkommenskultur 2019.03.20. 17:24:58

@Pop40: megbukott a patas?

De ma szerda van.

Pop40 2019.03.20. 17:26:23

@Willkommenskultur:

" 90 utan a komcsik szivodtak fel egy nap alatt, hat most LIPPSIK nincs"

Nem szívódtatok fel, (sajnos) csak elkezdtétek magatokat "jobboldalinak" hazudni.
Nem csoda, hogy a fél fideszmaffia ex mszmp-s meg kisztitkáros komcsiból áll. És akkor a szennymédiátokat (gajdics, stefka, bencsik, & társaik) már ne is említsük.

Anatolij Ubijca 2019.03.20. 17:26:38

@Pop40: „Ezt olvastad, bolsi?

index.hu/kulfold/eurologus/2019/03/19/weber_aki_piros_lapot_kap_nem_kap_penzt/

A tolvaj cigány főnököd nagy szarban van. :-)”

Igen, olvastam.

Ha ismernéd az EU döntéshozatali mechanizmusait, akkor tudnád, hogy egy ilyen javaslatot tehet ugyan a Bizottság, megszavazhatja a Parlament, de át kell mennie a tagállamok végrehajtó hatalmát képviselő Tanácson is.

Hogy ott átmenne-e egy ilyen javaslat, az még erősen kérdéses, de mindenképpen hosszú idő, amíg ebből az elképzelésből jogszabály lesz.

A helyedben még nem kezdenék örülni…

Anatolij Ubijca 2019.03.20. 17:27:46

@Pop40: „Viszont a vajdádnak még kb 2 órája van hátra, mielőtt taknyán csúszik ki a néppártból”

Ha már nem lesz néppárti, akkor legalább nálunk felgyorsulhat a lippsimentesítés.

Kezdetnek a CEU/KEE mehet a levesbe.

Willkommenskultur 2019.03.20. 17:29:48

Az RTL+ nevű kábeladójukra készül a

Mi a vágyad, more?
című műsor amiben április 1-től minden hétköznap este 21:00 órától Gáspár Győző lesz látható.

LIPPSI KULTURA

chrisred 2019.03.20. 17:30:06

@LIPPSIGEDDON 2019: Már ha a PIS az őszi választások után is kormányon lesz, lés nem kerül vissza a hatalomba a Fidesz jelenlegi néppárti frakciótársa, a PO. Mert akkor pont a kifejtett logika mentén az európai polgári erőknek alkalmuk lesz gyorsan megfosztani a szavazati jogától az egyedül maradt putyinista-populista kormányfőt. Akinek így nem lesz alkalma megmenteni a hasonszőrű tanácstagot, ha valahol választást nyer.

apro_marosan_petergabor 2019.03.20. 17:32:03

Eléggé tárgyszerűtlenek a hozászólások, inkább érzelmi a közelítés, akarom mondani az ordibálások(főleg libero oldalról)...
A tények:
1. Nagyon erő a libero nyomás a néppárton (ez már önmagában szomorú, hogy a dolog eddig juthatott... hogyan tudja nyomni a libero csapat a néppártot?)
2. A néppártnak, s Webernek szüksége van OV támogatására
3. OV-nek és a FIDESZ-KDNP-nek, no meg Mo-naki is az EU-n belül szüksége van a néppárt, későbbiekben az elnök támogatására...
4. A 3. pont milyen mértékben befolyásolja amagyar gazdaságot...? (mekkora zsaroló potenciálja vana liberoknak a német gazdaságban? - még nem tudjuk, de biztosan van...
5. Össze lehet-e egyeztetni a 2-3. pontokat, úgy hogy megmarad a bevándorlás kizárás és a keresztény kultúra védelme, mint megalkuvás nélküli program és politikai alap a FIDESZ-KDNP számára? Ha nem, kilép - A F-K elment a falig azzal, hogy garantálta a CEU Mo-on maradását, bajor beavatkozás mellett...
6. Kilépés esetén a 4. pont mennyibe kerül nekünk - a F-K biztosan felmérte ezt, mert a felfüggesztésre autmatikus válasz a kilépés!
7. A büntető-kommandó 3 tagja mennyire kellemetlen MO-nak, s vajon mennyir etudják őket távírányítani a liberók (ezen most folyik a gondolkodás...)? Ezt el lehet fogadni, mert kilépni bármikor lehet...
Azaz a "bizottságosdiba" belemehet OV, nagy gond nélkül, másba nem - de ha ez kellemetlen ez is kilépéshez vezet.
8. A 7.-ból a kérdés az, hogy "bizottságosdi" esetén ha kellemetlenségekkel jár - érdemes-e maradni a választásig, és utána az új helyzetben lépni...?

arckönyv 2019.03.20. 17:32:57

na birkák, még mindig jó az irány?

Willkommenskultur 2019.03.20. 17:43:19

@arckönyv: majd kiderul az EP-valasztason, ki itt a Don

arckönyv 2019.03.20. 17:54:46

@Willkommenskultur: a donnal eléggé rátapintottál a lényegre, a fidesz a migránsozás közepette maffiát épített, ami neked sem éppen válik hasznodra. a don átbaszta a hülye fajtádat mint szart a palánkon.

2019.03.20. 17:58:19

1. Egy kommunista-fasiszta-populista vonalon mozgó de leginkább elvtelen párt miért akar egy jobboldali-konzervatív pártcsalád tagja lenni, a pártcsaládban meg hogy merülhet fel, hogy egy ilyen pártot bent tartson. Jó értem, gondolom piti hatalmi érdekekből.

2. Ki hiszi ma már el, amit Orbán megígér?

3. Ha kizárják a Fideszt, semmit nem bukik, arcvesztés nélkül léphet be vagy hozhat létre egy populista pártszövetséget, meet hát a szemét Néppárt kidobta, meg egyébként is a magyarokat támadják a szemét Sorosbérencek. Ettől még az EPP-nek meg kell tennie, még ha fájdalmas is lesz.

Willkommenskultur 2019.03.20. 17:58:31

"A Volkswagen vezérigazgatója egy vezetői találkozón többször is a náci időket idéző kifejezést használt, amiből kisebbfajta botrány keveredett a cég körül. Vannak olyan részvényesek, akik a vezérigazgató menesztését várják az ügy miatt."

LOL

"Herbert Dies azt mondta, hogy a magas üzemi fedezet a Porshe-nál nagyobb mozgásteret biztosít a márkának, mint a cégcsoport egyéb leányvállalatainak - számolt be a Financial Times. Azonban elég rosszul választotta meg a szavait, azt mondta "EBIT macht frei", azaz a profit szabaddá tesz. A mondattal az a gond, hogy erősen hajaz az auschwitzi és más koncentrációs táborok kapuja fölötti feliratra, azokon ez állt "Arbeit macht frei", azaz a munka szabaddá tesz."

Lololololollololollololo

financial times a junk news forrasa

www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/volkswagen-vw-naci-kijelentes-herbert-dies.680826.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Nekoashi2005 2019.03.20. 18:05:27

Teljesen mindegy, hogy kizárják, felfüggesztik vagy simán bentmarad. Győzelemként fogják tálalni, az IQ negatív fidesspatkányok meg beszopják....

Pop40 2019.03.20. 18:10:24

@Nekoashi2005:

Hogy lenne már mindegy :D
Rohadtul nem mindegy, hogy a Geci meg a maffiája az ep legerősebb pártcsaládjának tagja e (akik eddig mindig bevédték a seggüket) vagy csak valami periférián levő széljobber csoporté.

Hogy a majmaiknak hogy tálalják a buktát, tökmindegy.

Lakatos Rodolfó 2019.03.20. 18:17:13

@Pop40: "nem mindegy, hogy a Geci meg a maffiája az ep legerősebb pártcsaládjának tagja e (akik eddig mindig bevédték a seggüket)"

Bevédtek minket a Magyarországot elítélő Soros-Sargentini jelentés szavazásakor?

Nem?

Akkor miről pofázol, te libsi majom?

Pop40 2019.03.20. 18:19:31

@LIPPSIGEDDON 2019:

Nem a levesbe, Bécsbe. Ott ugye nem bugris tahó faszfejek kormányoznak, mint Mo-n, gyorsan rájöttek, hogy egy világhírű egyetem munkahelyeket, képzett oktatókat illetve diákokat vonz oda, akik pénzt költenek, adót fizetnek, növelik Bécs jó hírét a világban.

A magadfajta disznószaros faszfejek meg örülhetnek, hogy a gecijük maffiaállama mindezt bukta. :D
Mondjuk nem gyenge, azt már megszoktuk, hogy a vajdád a lopáson, meg a hazudozáson kívül nem ért semmihez, oktatás, eü romokban. De az tényleg húzós, hogy nemhogy javítani nem tud az oktatáson, de még azt is tönkrekúrja, ami működik.
Persze mit várjon az ember egy magadfajta bugris majmok által támogatott tolvaj cigánytól... :D

Azt meg remélem is, hogy tombolni fog.
Jöhet gyorsan a hetes cikkely, kár húzni az időt. Eddig a néppárt védte a Gecid seggét, mostantól nem fogja. Minél gyorsabban akad el az eus lóvé, és dől be a Gecid maffiaállama, annál jobb az országnak, megszabadul végre tőletek, és elkezdődhet végre a fejlődés.

Pop40 2019.03.20. 18:25:44

@Lakatos Rodolfó:

Akkor már nem védtek, hülye bolsi, mert bármekkora tehetetlen, balfasz banda a néppárt, csak eljött az a pont, mikor már nekik is elegük lett a magadfajta hazaáruló, retkes tolvaj faszfejekből.

A Sargentini-jelentés amúgy a kibaszott maffia fideszed ítélte el, NEM Mo-t. Mert a tetves maffiád MÉG VÉLETLENÜL SEM EGYENLŐ MAGYARORSZÁGGAL.

Ti csak egy hazaáruló, tolvaj söpredék vagytok, annyi közötök van Mo-hoz, mint a rákos daganatnak a gazdatesthez.
Remélhetőleg a mai nappal megindul az a folyamat, aminek végén a közeli jövőben takarodtok vissza abba a kanálisba, amiből az ilyen patkányok előmásznak - persze csak azután, hogy a vezéred meg a sleppje elfoglalta az őket megillető helyet a börtönben.

Lakatos Rodolfó 2019.03.20. 18:26:28

@Pop40: "Jöhet gyorsan a hetes cikkely, kár húzni az időt"

Az EP-n már túljutott az ügy tavaly, azóta a Néppártnak (ami az EP egy frakciója) erre gyakorlatilag a világon semmi ráhatása nincs.

„EP döntése után a magyar kormánynak az Európai Tanács előtt kell bebizonyítania, hogy Magyarországon nem sérül a jogállamiság.” hu.euronews.com/2018/09/12/sargentini-nem-kellett-volna-idaig-eljutni

Ami miatt megakadt az ügy, hogy az ET-ben egy ilyen eljárásban bármely tagország vétózhat. Jelen esetben a lengyelek be is jelentették, hogy vétózni fognak, így azóta kénytelenek jegelni az egészet. (Mivel a lengyel kormányban nincs néppárti tagság, ezért számukra ez az egész irreleváns lesz.)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2019.03.20. 18:26:50

@cleanwater: Vigyázz! @Helga Beauty Salon: meghív téged egy kis pajzán seggrepacsira, aztán erőszakkal leszop. Engem is hívott, de több kuncsaftjának varrattam össze a medikusokkal az ánuszát és azt mondták fogazik szopás közben.

elismert felhasználó 2019.03.20. 18:28:44

@Pop40: megin elindul a fojamat? ujra kimenteg tüntetőzni vaty kétezren? pasztmek, asz mán etyszer nem gyüt be.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2019.03.20. 18:29:41

@Helga Beauty Salon: "A libsiket el kell söpörni" - a meggyőződéses demokrata. :-)) Nem söpörsz te el senkit, te max egy seggrepacsit erőltetsz ki magadból.

Lakatos Rodolfó 2019.03.20. 18:30:10

@Pop40: "A Sargentini-jelentés amúgy a kibaszott maffia fideszed ítélte el, NEM Mo-t. Mert a tetves maffiád MÉG VÉLETLENÜL SEM EGYENLŐ MAGYARORSZÁGGAL"

De, Magyarországot ítélte el, ezt még maga Weber is beismerte.

"Weber: Nem a Fidesz, nem Orbán, hanem Magyarország ellen szavaztam"
24.hu/kozelet/2018/12/11/weber-nem-a-fidesz-nem-orban-hanem-magyarorszag-ellen-szavaztam/

Aki, mint látható, kibaszottul nem védett meg minket akkor sem, Néppárt ide vagy oda.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2019.03.20. 18:34:01

@Willkommenskultur: Ez mindig megakad a torkotokon. :-))

2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

mérleg -34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0
valutatartalék 24 milliárd euró
Eximbank adóssága 2 milliárd euró

mérleg -69 milliárd euró

kiskutyauto 2019.03.20. 18:34:27

Hazaáruló országkirabló, nemzetnyomorító náci maffiózó diktátoroknak nincs helyük Európában... szégyen eddig is hogy megtűrték ezt a patkányt....

szepipiktor 2019.03.20. 18:35:32

OK, ezt hozta ki a poszter az egészből. Ehhez a véleményhez válogatta a cikkeket.
De hol is van az, amit ÁLLÍT?
Hogy orbán kapitulált CEU ügyben?
Vagy ez már a habonyi mélység? Tény nincs, állítás van - hátha nem veszi észre az ostoba olvasó...

Pop40 2019.03.20. 18:36:27

@elismert felhasználó:

Látod, milyen hülye vagy, fideszes?
Ha elapad az eus lóvé, nem a 2000 nonstop tüntiző balos lesz kint, hanem a 2 milla, jól átkúrt fideszes is. Jó eséllyel ők húzzák majd lámpavasra a vajdád, nem a balosok.

Tudod, Csaut is a sajátjai állították falhoz. Nem is hitte el, hogy kezet emelnek rá, míg tele nem pumpálták ólommal.
Így lesz ezzel a Geci gazdád is.

Mit gondolsz, eus lóvé nélkül meddig húzná a vajdád maffiaállama? Mészáros majd megtermeli a kieső gdp-t? :D

szepipiktor 2019.03.20. 18:36:37

@kiskutyauto: Ahogy az ótvar bolsevikalapúaknak sem, azaz a baloldal múltból ittragadt férgeire és a neomarxista bolsevik alapú balliberális szektáknak sem...

Pop40 2019.03.20. 18:39:24

@Lakatos Rodolfó:

Nem a francot.
Abban, hogy a vajdád lassan tizedik éve zavartalanul futhatja az ámokot, a néppártnak döntő szerepe van.
Mégis mit gondoltál bolsi, sose telik be a pohár, miközben a vajdád lassan napi rendszerességgel szart az asztalra?

chrisred 2019.03.20. 18:42:05

@szepipiktor: Azt hiszem, így az összes aktív (és passzív) magyar politikus bekerült a körbe.

szepipiktor 2019.03.20. 18:42:07

@Pop40: Te tényleg azt hiszed, hogyha elfogy az eu-s lóvé, akkor 2-2,5 milliós bigott fidesz kollaboráns füttyszóra átáll az ellenézk mellé?????
Akkor kijelenthetjük, hogy azok az ellenzékiek, akik ez elhiszik, pontosan ugyanúgy agymosott zombik, mint a hazugságpropagandával beetetett fidesz szavazók...
Csak ugye ők 2,5-3 millióan vannak, az ellenzékiek megy összesen is elég kevesen ma már...
De sok sikert, én inkább csomagolok.

elismert felhasználó 2019.03.20. 18:42:30

@Pop40: há pasztmek, a zeus lóvét nem neket, mek nekem aggyák. asztatat edigis lölöék, mek a külföldies cégek nyakalták be. a szogásos ütymenet nem változik. továbra is adnak pínzt netyven centis kilátógra, szoborokra, térkövezésre, utagra. zsíroskenyére, mek a te nyaralásodra mek nem. mennyél dógozni a külfődi multiho, oszt lesz pínzed, nem kel it kevés forintér komentelned.

Nekoashi2005 2019.03.20. 18:42:59

@Pop40: A fidesspatkányoknak mindegy! A csuti g. mindig győz!

szepipiktor 2019.03.20. 18:43:45

@chrisred: Nem ott lenne már régen a helyük?
A tisztességes mikrohalmazuk meg a káló...
Aki ma tisztességes, az nem megy politikusnak.
Utolsó hiteles Tétényi Éva volt, de őt is kicsinálta mind a fidesz, mind a szocik...

Lakatos Rodolfó 2019.03.20. 18:45:26

@Pop40: Jó, tegyük fel, hogy betelt a pohár, a Fidesz önként felfüggeszti a néppárti tagságát, amíg a Bölcsek Tanácsa nem teszi le a jelentését az asztalra.

Mi a francot tud akkor kezdeni a Néppárt?

Mert azt ugye tudod, faszfejkém, hogy az EP bármilyen jelentést, elítélő határozatot elfogadhatnugyan, de szankcionálásra csak a 7-es cikkes eljárásban van lehetőség?

És azt ugye szintén tudod, hogy abban a lengyelek fognak vétózni, ahogy mi is az őket érintő eljárásban?

Szóval nyugodtan verheted a nyálad, pont annyit érsz te is, mint az EP jelentései.
☢ Opció rlz.

2019.03.20. 18:45:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Meg még nem számoltad azt, ami az azóta eltelt időben nem lett a manyupba befizetve.

szepipiktor 2019.03.20. 18:49:08

@Pop40:
Kérlek, az idézett véleményed jusson eszedbe az itteni momentumos, szélbernadettes, genderpropagandás és más írások esetén is!
"Mert a tetves maffiád MÉG VÉLETLENÜL SEM EGYENLŐ MAGYARORSZÁGGAL."
Mert ma már nem a fidesz tekinti az 1/3-át magyarországnak, hanem a pár százalékoz, a parlament küszöböt is messziről leső szekták sajátítanak ki minden nem fideszest!
És ezt visszautasítja mindenki, mert ha ők kellenének, akkor 20-30%-on állnának.
De 2-3 %-al ne ugasson már egy párt sem az ország nevében!
Szóval majd emlékezz, amikor a momentumos bérposztolók itt kurvázzák, gyalázzák például a gyereket akaró nőket, vagy amikor szélbernadett napi hazugságcunamiját olvasod.
Mert ők is az országra hivatkoznak ám!

elismert felhasználó 2019.03.20. 18:53:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"...Az is szerepel a szövegben, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt elnöksége közösen nyújtotta be ezt a javaslatot szavazásra. Nem határozatlan idejű felfüggesztésről van tehát szó. ... A szavazás után kiderült, hogy belekerült a szövegbe, hogy a Néppárt elnöksége egyetértenek abban, hogy a Fidesz felfüggeszti a tagságát az EPP-ben, de csak addig, amíg a bölcsek tanácsának vizsgálata tart."

neze semi fokd mek jol. eszek tofáb rákják a gittet. ety brancsbó valo esz mind.

FCUK5 2019.03.20. 18:57:10

a Fidesz megkapta a lehetőséget a szabad, kötöttségek nélküli kampányra májusig. köszönjük.

morph on deer 2019.03.20. 19:01:06

@Lakatos Rodolfó:
“Weber: Nem a Fidesz, nem Orbán, hanem Magyarország ellen szavaztam"

Mondta Weber, egyes szám első személyben, azaz: ő így tett!
De ez NEM azonos a Sargentini jelentés tartalmával, fogod, okoska?

M_R 2019.03.20. 19:01:25

@Helga Beauty Salon:

Na mi van Helga Buta Szalon meg a többi? Orbámotok becsicskul a lippsikenk :)

Szinte látom magam előtt ahogy véreset vizeltek az erőlködéstől hogy most akkor Orbánotok is egy hibbant lippsi akz kilóra megvett Soros? :)

"Ezek a csicskák úgysem merik (tudják) kidobni Orbánt, eddig sem csináltak semmit pofázáson kívül!
Várlak este töketlen!"

Kis Buzi Szalon - úgy tűnik házhoz jöhetsz a lófaszért :)

Szar lehet nektek, hogy Orbánotokat gyakorlatilag gyámság alá helyezte a Fidszet - a mostani EU-s választás után lófüttyöt nem kapnak az EPP-ben - maximum az ülések végén kitakaríthatnak majd...

De ti csak bégessetek szépen hogy akkor most nem is lippsi csicska a néppárt.. :)

morph on deer 2019.03.20. 19:04:10

@szepipiktor:
“akkor 2-2,5 milliós bigott fidesz kollaboráns füttyszóra átáll az ellenézk mellé?????”

Miért kéne átállniuk?
Tőlem fideszesként is agyonverhetik, ez engem cseppet sem fog zavarni...

Anatolij Ubijca 2019.03.20. 19:14:00

@morph on deer: „»Weber: Nem a Fidesz, nem Orbán, hanem Magyarország ellen szavaztam«

Mondta Weber, egyes szám első személyben, azaz: ő így tett!
De ez NEM azonos a Sargentini jelentés tartalmával, fogod, okoska?”

Miről ugatsz, buta LIPPSI?!

A Tanács részére megadott határozati javaslatban, hogy ki is a címzett?
„1. cikk

Egyértelműen fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az Unió alapját képező értékeket.

2. cikk

A Tanács azt ajánlja, hogy Magyarország az e határozatról szóló értesítést követő három hónapon belül hozza meg a következő intézkedéseket: [...]

3. cikk

Ez a határozat az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő [...] napon lép hatályba.

4. cikk

Ennek a határozatnak Magyarország a címzettje.”
www.europarl.europa.eu/doceo/document/A-8-2018-0250_HU.html?redirect

Mi is a jelentés címe?
„JELENTÉS
PDF 972k WORD 125k
4.7.2018
PE 620.837v02-00 A8-0250/2018
a Tanácsot az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően az Unió alapértékeinek Magyarország általi súlyos megsértése egyértelmű veszélyének megállapítására felszólító javaslatról

(2017/2131(INL))”

Azaz Magyarországot ítélték el, a hazaáruló Újhülye és a többi lippsi is.

morph on deer 2019.03.20. 19:14:27

@Lakatos Rodolfó:
“És azt ugye szintén tudod, hogy abban a lengyelek fognak vétózni, ahogy mi is az őket érintő eljárásban?”

Ezért kell egyszerre lebonyolítani a szavazásokat, és akkor nincs ilyen gond, mivel egyikük sem szavazhat!
Tudod, ez sem annyira bonyolult ám, ha komolyan gondolják, hogy megcsavarják viktorka tökét. :)

Lám most is “vétóztak” a néppárti szavazáson, és milyen jól sikerült!
Mind a hárman, akik orbán mellett álltak.

Csak éppen 190-en meg megszavazták a felfüggesztését a tahó kis parazitájának, így nem ért szart sem a három, azaz 3 fő támogatása.
Bad luck.

Anatolij Ubijca 2019.03.20. 19:20:59

@morph on deer: „Ezért kell egyszerre lebonyolítani a szavazásokat, és akkor nincs ilyen gond, ”

Csak az Európai Bíróságon (CJEU) fogják megbaszni őket és érvénytelen lesz a határozat, az lesz a gond.

„Lám most is »vétóztak« a néppárti szavazáson, és milyen jól sikerült!
Mind a hárman, akik orbán mellett álltak.”

Az EPP-szavazáson minősített többséggel lehetett dönteni, itt nincs egyhangúsági feltétel, a Tanácsban, a 7-es cikkelyes eljárás viszont addig nem léphet az érdemi (szankcionálásra alkalmas) szakaszba.

Úgyhogy lippsikéknek továbbra is szopóka lesz.

Ennyi.

morph on deer 2019.03.20. 19:22:20

@LIPPSIGEDDON 2019:
“Miről ugatsz, buta LIPPSI?!”

Talán próbáld meg elolvasni még egyszer, most lassan, szótagolva, hátha összejön!

Én ugyanis Weber kijelentését fordítottam le magyarról magyarra egy hozzád hasonlóan beszűkült tudatú párttársadnak, és magyaráztam meg, hogy mi mire vonatkozik!

De a jelek szerint te is hiába olvasol...

FCUK5 2019.03.20. 19:23:44

@M_R: szabad kezet kapott az uniós kampányra, szerintem ez tök nagy siker :)

FCUK5 2019.03.20. 19:26:29

@morph on deer: közös javaslat kapott 190 szavazatot, tehát a fidesz is azt kérte, hogy erre szavazzanak. akkor most a fidesz kapta a 190 szavazatot, a szabad kéz mellé az uniós kampányra? szerintem ez siker :):):)

ami meg a lengyelektről és magyarokról a 7-es cikk alapján történő szavazást illeti, faszságot mondasz, minden országról külön kell szavazni, az elsőn tehát a másik ország résztvehet, a másodikon meg az első. de megnyugtatlak, nem fog odáig jutni a dolog.

élhetetlen 2019.03.20. 19:28:38

@nemecsekerno_007: „eltávolodott a néptől”. Igen, igen. Te vagy a NÉP, és Birca. Tudjuk. Mondtátok már.

Helga Beauty Salon. 2019.03.20. 19:28:58

@M_R: Várlak este töketlen!"
Kis Buzi Szalon - úgy tűnik házhoz jöhetsz a lófaszért :)...............

Nem úgy emlékszem hogy neked írtam volna, hacsak nem vagy akkora csicska hogy váltogatod a nickeket, amit egyébként el tudok képzelni.
Milyen lófaszról beszélsz buziszájú ami a seggedben van? Nem zárták ki és nem függesztették fel, hanem ismét gyáván szatócskodtak és egy ideiglenes szarral kitolták az egészet!
Részemről sajnálom, véleményem szerint ki kéne lépniük és átmenni egy normálisabb frakcióba ami nincs tele idiótákkal. De ezt már fentebb leírtam, olvasgasd.

morph on deer 2019.03.20. 19:30:17

@LIPPSIGEDDON 2019:
“....és érvénytelen lesz a határozat, az lesz a gond.”

Ezt kártyából, vagy kávézaccból sikerült ilyen alaposan megjósolnod, szivi?

Várd ki a végét.
Egy hete még a néppárti lépés is elképzelhetetlen volt az orbánhitűek számára, aztán ma itt van.

Figyeld meg, ez csak az első lépés volt.
Most, hogy kiderült, hogy orbánnak összesen három támogatója van a saját pártcsaládjában, Kiváncsian várom a következő maflást viktorunknak. :)

morph on deer 2019.03.20. 19:35:41

@FCUK5:
“szerintem ez tök nagy siker :)”

Szerintem is”
Gyalog Galopp megvan?
Kar- és lábnélküli lovag:
“Egyezzünk ki döntetlenben..!”

Ja. Qrva nagy siker, bizony az.
A másik hasonlóan hatalmas dolog, hogy orbánnak nem csúszott félre a nyakkendője!
Szerintem ez is tök nagy siker :)

Blogolo Blogi 2019.03.20. 19:41:00

@Helga Beauty Salon: kivancsi voltam mennyi ido alatt szivarog le a hivatalos magyarazat a vegekre, miszerint nem zartak ki oket, nem is fuggesztettek fel, mert - most figyelj- a fidesz maga dontott ugy, hogy felfuggeszti a tevekenyseget az EPPben. Csak tudnam minek raboltak egymas idejet a szavazassal, ha a fidesz maga dontott ugy, ha a fidesz valoban onkent mondott le az orszag kepviseleterol a sajat partcsaladjaban?

Blogolo Blogi 2019.03.20. 19:45:10

@morph on deer: Vagy, hogy nem csuszott le rola a gyatya. Meg szerencse, hogy zsebhokizott megint. A proszto allat.

Blogolo Blogi 2019.03.20. 19:46:58

@Blogolo Blogi: mar cdak azt nem ertem, hogy miert nem jelentette be Viki a kilepest a sajtotajekoztato utan? Vagy Gulyas Gergo csak nyomast akart gyakorolni az EPP-re? Wehehehehe.

Anatolij Ubijca 2019.03.20. 19:51:28

@morph on deer: „Ezt kártyából, vagy kávézaccból sikerült ilyen alaposan megjósolnod, szivi?”

Nem, ezt szakjogászok értelemzése alapján állítom. Amúgy magam is olvastam az EUSz. 7. cikkét és az EUMSz. kapcsolódó 354. cikkét is, ami már a megfogalmazása révén egyértelműen kizárja a két tagállammal szembeni eljárás összevonását.

De hogy ne nekem kelljen hinned ez ügyben:
„Tehát a szankciók alkalmazásának elrendelésénél már nem, de a jogsértés tényének megállapításánál – az ügyben érintetten kívül – minden tagállamnak vétójoga van. A lengyel és a magyar kormány többször jelezték, hogy ezzel kölcsönösen élni fognak. A két érintett tehát kölcsönösen blokkolhatja az eljárásokat”
jogaszvilag.hu/vilagjogasz/ez-csak-a-kezdet-eljaras-magyarorszag-ellen-a-7-cikk-alapjan/

FCUK5 2019.03.20. 20:00:58

@morph on deer: szabad kampányt kaptak, és mivel ők függesztették fel a tagságukat, bármikor vissza is vonhatják a felfüggesztést, ez megvan?:) megint meg lettetek alázva, ez a lényeg:)

Helga Beauty Salon. 2019.03.20. 20:04:20

@morph on deer: Gyalog Galopp megvan?
Kar- és lábnélküli lovag:
“Egyezzünk ki döntetlenben..!”

Vicces egy libbanttól ezt leírva látni! :D Ti buktatok el egy választást kétharmaddal úgy, hogy utána azt mondtátok hogy ti vagytok a többség!
Nektek a kezetek és a lábatok mellett még a tökötöket is levágták és utána győztesnek hirdettétek ki magatokat és még dugni is akartatok! :P
Úgyhogy elhiszem hogy otthon vagy ebben a kérdésben.

morpho 2019.03.20. 20:13:37

Orbán tényleg a fekete lovagot játssza, miközben simán kikúrták. Aki szétbarmolja a demokráciát, azt kikúrják. Ti meg próbáljátok tisztára nyalni a szaros seggét. De attól még szaros marad, bármennyire is vastag a nyelvetek. Mindezt jó pénzért. Bravó srácok, sok sikert!

morph on deer 2019.03.20. 20:27:18

@FCUK5:
“...megint meg lettetek alázva, ez a lényeg:)”

Valóban?
Szerinted kit aláztak ma meg a világ színe előtt úgy, hogy a saját 270 fős frakciójából is csak hárman szavaztak a javára?
Na, ki volt az?

Azt meg majd gondolom csak a magadfajta mélyen hívő, jámbor lelkek képzelik úgy, hogy ezek után orbán abban a helyzetben lesz az EU-ban, hogy bármilyen érdeket is képes legyen képviselni, és rá fog szavazni májusban!

Szavazz orbánra, mert ő majd “megállítja” Brüsszelt, - és ez teljesen hihető lesz, mi?
Ahogy ma is.:(

FCUK5 2019.03.20. 20:32:49

@morph on deer: olvasd el, kinek a javaslata kapta a 190 szavazatot:)

morph on deer 2019.03.20. 20:38:20

@Helga Beauty Salon:
“Úgyhogy elhiszem hogy otthon vagy ebben a kérdésben.”

Otthon bizony!:)
De még a válaszban is, most képzeld!

Csakis így lehet örülni orbán mai teljesítményének, hát nem?
Tulajdonképpen szinte győzött is, ha jobban belegondolsz...:)))

Nem rugták ki, mert nem kell az áldozati szerep, viszont nincs is szava az EPP-ben.
Így most saját magának kell megtennie azt a lépést, ami egy életre elvágja a fideszt bármiféle demokráciától, ami nem lesz könnyű döntés.

Magyarul: lépéskényszerbe került orbán, mivel már nem ő szabja a feltételeket!
Ennek sikerként örülni, hááát elég “bátor” dolog, nem gondolod?

morph on deer 2019.03.20. 20:44:20

Na, mit mondtam?
Namit?
———-
Orbán: A Fideszt nem lehet csak úgy kizárni
2019.03.20. 20:13

Semmit nem vagyunk hajlandóak változtatni, ezt majd világossá tesszük, mondta Orbán Viktor a felfüggesztést követő sajtótájékoztatón. Cáfolta, hogy bármilyen kampányt folytattak volna Juncker ellen.
—————

A bátor vezető, aki utólag elmagyarázza a híveknek, hogy amit láttak az nem is úgy volt!

Mindeközben:

Weber: A Fidesz nem szólhat bele a jövőben a Néppárt politikájába
A Fidesz képviselői a néppárti döntés után nem vehetnek részt találkozókon.

Dream on viktorka, dream on...

morpho 2019.03.20. 21:48:35

@az EU pénzek zsákolója: Elbizonytalanodtak a naranckullancsok...

FCUK5 2019.03.20. 22:01:41

@morph on deer: azt mondta Weber, hogy ők sem szólhatnak bele mostantól a Fidesz kampányába? Nem???erdekes.

John Brennan 2019.03.20. 22:23:15

Orbán ismét győzött.
Már régen legenda lett, most már legendánál is nagyobb.

Anatolij Ubijca 2019.03.20. 22:28:56

Szegény LIPPSIK, szegény Soros-család! Aligha erre számítottak. Már készítették be a pezsgőt, erre nem megint szar került a palacsintába?!

„Óriási győzelem a Fidesznek, óriási vereség a bevándorláspárti erőknek

Hiába ment Brüsszelbe Soros György fia, nem sikerült kikényszerítenie, hogy kizárják a Fideszt.”
www.origo.hu/nagyvilag/20190320-oriasi-gyozelem-a-fidesznek-oriasi-vereseg-a-bevandorlasparti-eroknek.html

Muhahaha!

morpho 2019.03.21. 02:00:37

@LIPPSIGEDDON 2019: Bevándorláspárti erők :))))

Kivlov 2019.03.21. 08:36:12

@Látens Inszinuáció:
munkáltatót is lehet szidni. Azért mert ő adja a fizetést, nem kell isteníteni. farokf*sz...

Helga Beauty Salon. 2019.03.21. 09:47:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.03.20. 18:26:50
@cleanwater: Vigyázz! @Helga Beauty Salon: meghív téged egy kis pajzán seggrepacsira, aztán erőszakkal leszop. Engem is hívott, de több kuncsaftjának varrattam össze a medikusokkal az ánuszát és azt mondták fogazik szopás közben........................

Azért egy ilyen komment világossá teszi hogy miért kell elsöpörni az aberrált elfajzott gondolkodású liberális szemetet! Te az LMBTQ melyik szekciójában utazol? Gondolom az önmagukat megbaszó pedofil kentaurok között vagy dísztag!
süti beállítások módosítása