B1 blogcsalád



A Dottore már csak ilyen, finom és szemérmes ember, rezzenéstelen arccal képes a legpofátlanabb hazugságra is

2019. február 23. - nickgrabowszki

poltorban.jpgA Padrone leghívebb embere, a főfő consigliere komoly házi feladatot kapott.

Polto consiglierének elsősorban az a dolga, hogy védje a főnök és a főnök embereinek a fenekét, mert ő tud legjobban kigondolni mindenféle nyakatekert magyarázatokat arra a már eleve adott dologra, hogy a főnök emberei, akik a Cosa Loro nevű szervezethez tartoznak, definozione szerint nem követhetnek el bűncselekményt.

Most ehhez megkapta azt a feladatot is, hogy ugyanezt nyilvánosan is mesélje be a híveknek, a Cosa Loro hasznos idiótáinak. Ehhez a  Capo di tutti Capi egy teljes újságoldalt is a rendelkezésére bocsátott a szervezet saját újságjában, az Ungherese Nazionéban.

Maestro Pietro a maga részéről természetesen visszautasította még a feltételezést is, hogy ő és az irányítása alá tartozó Procura ne volna független, és hogy politikai alapon kezelnék az egyes ügyeket, hogy

selezione politico történne.

A főconsigliere  szerint aki ilyeneket mondott, azért tette, mert

olyan ügyről beszélt, amivel nem foglalkozott, aminek nem ismeri az iratanyagát, a részleteit, ezért nem is lehet olyan tudás birtokában, ami alapján megítélhetné az ügyészség vagy a nyomozó hatóság munkáját. 

Hát akkor kézenfekvő volna persze nyilvánosságra hozni az ügyeket. Főleg a concretót, amelyben a Big Boss lányának feje, a La Família tagja, Stefano Tiborczio nyakára hágott néhány tízmilliócska eurónak, ám az ungherese királyi Procura semmiféle bűncselekményre utaló jelet nem talált.

Mármost ha az ügy tiszta, akkor senkinek semmi baja nem lehet belőle. Sőt, tisztázódnak a La Família ártatlanul meghurcolt tagjai. Ám Dottore Poltónak ez ellen is van kifogása: az ügy iratanyagát csak az ismerheti meg, akinek jogi érdeke fűződik hozzá.

Maestro Pietro biztosan arra is tudott volna válaszolni, hogy miért nem fűződik jogi érdeke a több mint 9 millió állampolgárnak az anyag megismeréséhez, noha miután bruxelles-i tedescók megtagadták, hogy kifizessék a lopott pénzt, immár a kicsi ungheresék zsebéből kell állni a cechet. (Ám szerencsére ezt nem kérdezte meg tőle a Cosa Loro házi házi giornalistája, az ember, aki szintén szavaival szolgálja a szervezetet.)

Mindennek okán a consigliere egyszerű hazugságnak tartja, hogy a Procura a Cosa Loro befolyása alatt lenne, bár még a bíróság se látott okot arra, hogy elutasítsa ezt a véleményt (noha megtehette volna), amit az is bizonyít, hogy milyen jól együttműködnek például az OLAF-fal, a bruxellesi-i tedescók csalás elleni hatóságával.

Maestro Pietro hosszan sorolta a számokat, hogy az OLAF által javasolt ügyekben mennyi nyomozás indult és mennyi van folyamatban. A mezzogiornókra olyan jellemző könnyed nagyvonalúsággal eltekintett azonban annak említésétől, hogy az utóbbi 7 évben hány,

a szervezethez tartozó embert ítéltek el corruzione miatt.

Érdemes talán pótolni a hiányt, és megemlíteni, hogy egyet sem. Még előzetesbe se került senki, pedig maestro Polto szervezete valamennyi letartóztatási okot nagyon figyelembe vette, amikor szükségtelennek látta ilyen indítvány benyújtását.

A Dottore a legőszintébb tiltakozását fejezte ki azzal szemben, hogy ő maga politizálna, ezért is nem fogadta el a tedescók meghívását, hogy ugyan számolna már el azzal, mit tesz az ellen, hogy a Cosa Loro csak úgy ellopja a pénzüket.

Azt meg egyenesen visszataszítónak tartja, hogy ezen pénzek védelmére közös hatóságot hozzanak létre, mert abba a Capo di tutti Capi nem tudná beletenni a saját embereit.

Na jó, nem ezt mondta. Hanem ezt:

Az európai ügyészség esetében nem látom biztosítottnak a szakmaiságnak ezt a magas fokát, és elgondolkodtató az is, hogy bizonyos körben feljogosították rá, hogy válogasson az ügyek közül.

Gyakorlatilag felolvasta a saját munkaköri leírását.

Igazi divino miracolo, hogy megállta visító röhögés nélkül.

De a Dottore már csak ilyen; finom, elegáns, szemérmes, sőt: discreto ember. Merev, rezzenéstelen arccal képes a legpofátlanabb hazugságra is, ha a gazda érdeke azt diktálja, és a Capo azt kéri tőle (márpedig elég gyakran kéri).

Abban biztos lehet a Padrone, hogy nem a consigliere fogja megszegni az omertát. Ő már hozzákötötte a sorsát, neki nem tudnak olyat ajánlani, amitől a Capo di tutti Capi ne adott volna már most többet. Őfelőle nyugodtan alhat, nem ő lesz, aki majd hátba szúrja. 

Meg kell becsülni az ilyet. Ritka manapság a sírig hűséges vasallo. Jár neki a főhajtás és a köszönet, a családnak meg a zsíros salario a Giorgio bankjától.

Hiszen azért azt tudjuk, hogy egy dolog a fede (latin eredetiben: fides), de még Cristo feretróját se custodiálták de gratis.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5314644461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.23. 16:24:44

Megpróbáltam elolvasni, de az aműolaszos műmaffiózós duma nagyon SZ@R, értelmezhetetlenné teszi, kevesebb erőlködéssel esetleg olvasható lett volna :-(

rallus 2019.02.23. 16:53:57

Akik még a rezsicsökkentésbe és a devizaadósok megmentésébe is bele tudtak kötni, azok a bizonyíthatatlan vádaskodásaiktól jutnak el az orgazmusig. Ne irigyeljük őket, nehéz kenyér ez...

camilló 2019.02.23. 17:15:41

@rallus: Európában a legmagasabb nálunk az áfa. Ennek a tükrében is nézd meg a rezsicsökkentést! Devizahitelesek megsegítése? Miről beszélsz??? Azon keveseken segített az átváltás, akik ki tudták fizetni a kormány által meghatározott módon. A túlnyomó többségnek kb. az adósok 90%-ának semmilyen segítséget nemadtak. Az, hogy most kevés a bankok ilyen kintlévősége annak köszönhető, hogy a bankok eladták gombért-pitykéért különböző követelés kezelőknek. Eos és társai! Még kilátástalanabb helyzetbe kerültek. Arról beszélj hogy viktor milyen megállapodást kötött az EBRD-vel a deviza adósságok ügyében! Azt kell nézni amit tesz, és nem amit mond, mert ugye ezt viktor mondta!!

FCUK5 2019.02.23. 17:30:38

@camilló: az SZJA meg alacsony. És ugye azt mindenkinek kell fizetni, ÁFA-t meg nem feltétlenül, vásárolhatsz te külföldön is.

camilló 2019.02.23. 17:45:13

@FCUK5: Az áfa magas összege a szegény társadalmi osztályoknak a legkedvezőtlenebb. A bevételeikhez mérten sokkal többe kerül nekik az élet , mint a több jövedelmet szerzőknek. Az egykulcsos jövedelem adó is a gazdagabbaknak kedvez. Hogy megértsd. Ha én adok a az országos átlag alatti jövedelmemből 10 ezer forintot egy alapítványnak sokkal nagyobb terhet vállalok, mint ha lőrinc ad 10 milliót. Az átlag magyar bizony fizet áfát. Pont azok nem tudják visszaigényelni akik a legjobban rá lennének szorulva. Ne legyél már ennyire szemellenzős!

morpho 2019.02.23. 17:51:59

@FCUK5: "az SZJA meg alacsony. És ugye azt mindenkinek kell fizetni, ÁFA-t meg nem feltétlenül, vásárolhatsz te külföldön is"

A tyúkok meg nem szeretik a szellemirtókat, mert felébred a villamos. Igen.

morpho 2019.02.23. 17:53:28

@camilló: Narancskullancsnak ne magyarázd el, mert ő is tudja, csak hülyének néz. Bár ez a példány kicsit gyengébb képességű az átlagnál.

rallus 2019.02.23. 17:57:11

@camilló: Igazad van, ezért bármelyik percben várható, hogy a dolgozó tömegek elűzik Orbánt és széles vállukon viszik vissza Gyurcsányt miniszterelnöknek!

camilló 2019.02.23. 18:11:21

@rallus: Szívem szerint cellatársak lennének! Hogy jön ide egyébként Gyurcsány?? Már többször leírtam, talán Neked is, hogy a fidesz pont olyan tehetségtelen, mint a politikai ellenzéke! Az ellenzéke javára talán annyi írható, hogy kevésbé korrupt. Ne aggódj egyébként a nép szeme egyszer kinyílik. Nincs olyan hosszú, hogy ne legyen vége!:) Ha vitatkozol légy szíves ne terelj, mert ezt eleget hallom a parlamentből. Mogács örülhet, hogy ennyien nézik:) www.youtube.com/watch?v=U8WXuDueM0A&list=RDFKjP3_fMpSE&index=10

morpho 2019.02.23. 18:35:01

@rallus: " bármelyik percben várható, hogy a dolgozó tömegek elűzik Orbánt és széles vállukon viszik vissza Gyurcsányt miniszterelnöknek"

Gyurcsányt inkább nem keverném bele, de a többi stimmel!

kunzoo 2019.02.23. 18:42:37

@camilló:
Így van, kevésbé korrupt. Van olyan olvasata is a dolognak hogy még a lopáshoz sem értenek, ezért tűnnek kevésbé korruptnak. Aki az előbbiben hisz az lehetséges szavazó, aki az utóbbit gondolja az jobb ha passzív marad.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.02.23. 19:27:18

Szerintem ez azért sértő. Már a "főconsigliere" hasonlat.

Nyilván az olasz maffiára nézvést. :-)

FCUK5 2019.02.23. 23:46:59

@camilló: a szocik alatt az átlag fizu már a legmagasabb kulccsal adózott.

Lehetne 3%-kal kisebb ÁFA, és 5%-kal magasabb SZJA, és akkor nem menne a hiszti? Meg jól járnának az emberek? Na ugye.

taga20 2019.02.24. 00:27:54

@FCUK5: "a szocik alatt az átlag fizu már a legmagasabb kulccsal adózott. "

az egész fizetés így adózott, vagy csak kicsit csúsztattál fityeszork?

camilló 2019.02.24. 06:29:58

@FCUK5: A magát szocialistának nevező kormány szociálpolitikája tisztán neoliberális volt, így az sem szolgálta az átlag embereket. A többsávos adórendszer ennek ellenére igazságosabb közteherviselést biztosított. Azt értsd meg, hogy a fogyasztási adók a kisebb jövedelműeket jobban terhelik, mert a megszerzett jövedelmükhöz képest arányaiban több adót fizetnek be, mint a magasabb jövedelműek, és ez igaz a jövedelemadóra is. Ha már adó, akkor ne az átlagember fizessen, hanem emeljék meg azokat az adókat amit mondjuk a multik fizetnek, ill. bocsánat, hála a mindenkori kormányok működésének, nem fizetnek!

...a szomszéd tehene... 2019.02.24. 09:47:57

Javaslom a következő cikket dánul írd, arra még kevesebb ideje lesz az olvasóknak fordítgatni...

Európai téridő 2019.02.24. 09:53:38

Politikusi baráti körök közül először a cseh Masaryk, Benes és a többiek nevezték magukat "maffiának". A jövörse centenáriumát "ünneplő" "végeredmény" magáért beszél. És akkor a kis Benesország-Tótország valamivel konkrétabb maffia-ügyéről, a Jan Kuciak-féle újságíró-gyilkosságról még nem is esett szó.

István Tamasi 2019.02.24. 10:05:13

@FCUK5: Világcsúcs ÁFA alacsony SZJA-val tipikusan és kőkeményen az alacsony jövedelműek és szegények adóztatása és kedvezmény a magas jövedelműeknek.

István Tamasi 2019.02.24. 10:08:05

@FCUK5: A cocik legalább a minimáljövedelmet nem adóztatták, a fideszmaffiának viszont szüksége van a minimáljövedelmesek adójára.

rallus 2019.02.24. 10:49:58

@István Tamasi: Jó, de akkor könnyű volt! Ugrált a Pannon puma, bennünket irigyelt egész Európa a "nagy és stabil jólét" miatt, 20000 forintig vidáman dolgozhattak a "megélhetési bűnözők", a nagy bűnözők meg játszva eladták a közműveket. A végén még a Világbank és az IMF is beszállhatott a remek buliba...
Most meg fel sem merül....

István Tamasi 2019.02.24. 10:58:56

@rallus:
1. Az IMF hitel kb 1/3-át a nemzetthy maffia elqrmánya költötte el azután az egészet átváltotta kétszer drágább, kétszer akkora kamatteret jelentő banki hitelre.
2. a 2008-as világválsággal szemben most éppen halad a világban a gazdaság, erről a fideszbirkák mindig "elfeledkeznek".
3. Néhány a nagy bűnözők közül: strómanlölő aki 5-6 év alatt lett foltos gatyájú falusi gázszerelőből az ország leggazdagabb embere; kupaklala akinek 87 éves nyugdíjas pedagógus anyukája sorra veszi a százmilliós cégeket; a nemzetthy vő tiborc akinek 13 milliárdos lenyúlását már az EU sem tolerálja

FCUK5 2019.02.24. 11:18:04

@István Tamasi: nagy hiba nem adóztatni jövedelmet. A minimálbéres nem kap szolgáltatást?

camilló 2019.02.24. 11:48:53

@rallus: Nem tudod, hogy viktor milyen egyezményt kötött az EBRD-vel??

rallus 2019.02.24. 11:50:28

@István Tamasi: 1. Az IMF hitel kb 1/3-át a nemzetthy maffia elqrmánya költötte el azután az egészet átváltotta kétszer drágább, kétszer akkora kamatteret jelentő banki hitelre.
Ha erről tudsz egy hiteles bizonyítékot, akkor oké, de ha nem, akkor meg egy hülye hazudozó vagy és ilyen dolgokkal az analfabéta rokonságodat szórakoztasd...

István Tamasi 2019.02.24. 15:43:16

@FCUK5:
A minimálbéresek 0%-os adókulcsa és a magasabb jövedelműek adóztatása többkulcsos adózást jelent.
AZONKÍVÜL: Nem nagyobb hiba a minimálbéresek 0%-os adókulcsa mint extra magas jövedelműek - például néhai andy, kancsalmarcsa, strómanlölő -vállalkozásainak vissza nem térítendő állami támogatása.

István Tamasi 2019.02.24. 15:46:44

@rallus:
Az IMF hitel felhasználásáról hiteles beszámoló a mindenkori költségvetési beszámolókban olvasható. Úgyhogy nyugodtan nevezheted analfabéta rokonaidnak a fitymaszbirkákat akiknek ez nem tűnt fel és évek óta bekajálják a csúti suttyó hazugságait.

Hungryhorse 2019.02.25. 14:17:59

Szánalmasan szar poszt lett még a b1 bányászbéka segge alatti szintjéhez képest is.
Ezért fizet nektek sorosapátok?
Szar lehet neki, meg nektek is...
süti beállítások módosítása