B1 blogcsalád



Visszakérik a pénzt Tiborcztól

2019. február 20. - nickgrabowszki

A szavazók 96 százaléka azt akarja, hogy a miniszterelnök veje fizesse vissza a 13,8 milliárd forintot.orti.jpg

Ami Elios-ügyben eddig történt:

  • 2011 és 2015 között 35 darab, közvilágítás-korszerűsítésre kiírt pályázattal 43,7 millió euró, mai árfolyamon csaknem 14 milliárd forint uniós támogatást játszottak a fideszes önkormányzatok az Elioshoz, Tiborcz István, a miniszterelnök vejének közvetett és közvetlen tulajdonában lévő céghez.
  • Az ügyeket vizsgálta az OLAF, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, amelyik ajánlást tett a magyarországi ügyészség számára eljárás indítására a 35 ügyben feltárt szabálytalanságok miatt.
  • A magyar királyi ügyészség az eljárást meg is indította, de 2018 novemberében bűncselekmény hiányában lezárta.
  • Ennek indokáról Polt Pétert meg akarta kérdezni az Európai Parlament illetékes bizottsága, de a  legfőbb ügyész közölte, nem megy el a meghallgatásra, mert politikai okokat sejt mögötte.
  • Az Európai Bizottság közölte az Orbán-kormánnyal, hogy a bűncselekmény gyanúját felvető szabálytalanságok, valamint az érdemi vizsgálat hiánya miatt nem hajlandó kifizetni Magyarországnak az ügyre költött 13,8 milliárd forintot.
  • Az összeget a magyar költségvetés megelőlegezte, hogy majd utólag kifizetteti Brüsszellel, de a várható elutasítás miatt az Orbán-kormány már le sem adta a számlákat a Bizottságnak.

Mindezek után Jávor Benedek, a Párbeszéd párt európai parlamenti képviselője megszavaztatta a Facebook-oldalán, hogy mi történjen a pénzzel: jb.jpg

És több mint 9500 szavazat után az jött ki, hogy a válaszolók

96 százaléka szerint az Orbán-családnak vissza kellene fizetnie a milliárdokat a magyar költségvetésbe.

A szavazatok száma jóval felülmúlja egy átlagos közvéleménykutatásban megkérdezettekét, de természetesen nem reprezentatív, mert valószínűleg nem tükrözi pontosan a magyar választók szociológiai összetételét. 

Ugyanakkor árulkodó az alig 4 százaléknyi Orbánékat támogató szavazat: csaknem 10 ezerből alig több mint 300-an mondták azt hogy minden rendben van, fizessenek csak a magyar adófizetők. Bár minden bizonnyal többségében ellenzékiek válaszoltak, a 4 százaléknyi ellenszavazat elenyészően kevés ahhoz képest, hogy a Fidesz a tavalyi választáson a voksok csaknem felét megkapta.

  • A Fidesz formális kommunikációja az ügyben az volt, hogy nem történt semmiféle szabálytalanság, pláne törvénytelenség, a független ügyészség is megmondta. Nincs itt semmi látnivaló, mindenki haladjon tovább.
  • Majd amikor ez az OLAF-jelentés után tarthatatlanná vált, az lett az informális magyarázat. hogy lehet, hogy volt valami mutyi (értsd: lopás), de egy derék magyar ember lopott a külfölditől, mert ez a migránspárti Brüsszel (értsd: főleg a németek) pénze. Szóval megint csak nem történt semmi, nem a mi pénzünkről van szó.

(Ez a hivatalos hatósági álláspont is: a Sukoró-perben az ügyészség explicit kimondta, hogy az uniós támogatások nem számítanak közpénznek, mert az a külföldiek pénze, ergo szabad préda.)

Az EB elutasító döntése, illetve a számlák le nem adása miatt azonban ez is elbukott. Most megpróbálják agyonhallgatni az ügyet, valamint azt állítják, hogy eleve nem is akarták leadni a számlákat. Így volt megtervezve az egész.

Szóval most azt mondja az Orbán-kormány, eleve az volt a terv, hogy a magyar adófizetők pénzéből tömik ki Orbán Viktor lányának férjét, hogy így segítsék őket a saját erőhöz és a saját lábhoz.

Nem csoda, hogy ez még az amúgy kormánypárti szavazóknak is csípi a szemét, és nem örömest mondják rá, hogy ezzel minden rendben van, ők is szívesen beleadják a maguk részét.

A gátlástalan lopás miatti felháborodás mára alighanem átlépte a pártszimpátiák határait.

Az a szerencséje a Fidesznek, hogy az ügyben nem lehet népszavazást kiírni (ti. hogy fizesse-e vissza Tiborcz), pont amiatt, mert már a magyarországi költségvetésre tartozik a dolog.

Nem hiányozna nekik egy ilyen kérdés az EP-választási szavazólap mellé.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8314639250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

John Brennan 2019.02.20. 15:48:07

Ez a szavazási eredmény (96%) óriási kudarc a Jávor számára. Azt jelenti, hogy szinte kizárólag olyanok látogatják a honlapját, akik egyetértenek vele, vagyis a szélsőségesen magyarellenes, haza- és nemzetáruló aberrált söpredék tagjai.

neko1967 2019.02.20. 16:35:15

@John Brennan:
Szóval a "nemzet veje" nyugodtan lophat tovább, neki szabad! Értem......

morpho 2019.02.20. 16:56:50

@John Brennan: Jávornak ehhez mi köze? Tiborcz lopott, nem Jávor. Polt meg azzal, hogy nem megy az EP elé, nyiltan beismerte, hogy nem tudja, nem lehet bevédeni a nyiltszini lopást. Ezért nem adták le az Elios számlákat az EU-nak. Az nem zavar téged, hogy 13 Mrd forintot elloptak az adófizetőktől, a lényeg, hogy Jávor Soros zsebében van. Csak szólok, hogy ezt az "érvelési" trükköt nem lehet a végtelenségig csinálni. Orbánék az EU-ban már lebuktak. A magyar választók előtt is le fognak.

taga20 2019.02.20. 17:17:10

@John Brennan: szarházi fityesz tolvajok! mikor fizetitek vissza a tiborc féle lopott pénzt?

paraszthajszal 2019.02.20. 17:18:16

„A szavazók 96 százaléka”

Nagyon vicces ez így, lippsikéim, persze a szavazás Jávor oldalán semmiképpen nem reprezentatív, de legalább kevesen is nézték meg, ami nem csoda – ki a fene nézegeti egy ilyen nímand fércbuk oldalát?

Amúgy ne nagyon akarjatok ebből.precedenst csinálni, mert a végén még egy jobboldali facebookosnak is eszébe jutna megszavaztatni, hogy mi legyen a garázda, az MTVA-ban pancserpuccsot megkísérlő ellenzéki képviselőkkel!

100 év – életfogyt – kötél? Szerencsétekre nem a jobboldali facebookozók, hanem a bíróság dönti el!

taga20 2019.02.20. 17:25:45

@paraszthajszal: szargerincű fityesz jobbágy, látom minden nap itt vered a nyálad.

gondolom evvel sincs semmi bajod!

kolozsvaros.com/2019/02/19/mindannyiunkat-megloptak-mi-megis-turjuk/

morpho 2019.02.20. 17:31:15

@taga20: Semmit nem tud írni a lopásról. Védhetetlen. Ő is tudja. Ezért vakerál összevissza hülyeségeket. Ha kussolna nem kapna pénzt. Érdekes egy embertípus az ilyen...

neko1967 2019.02.20. 17:47:17

@morpho:

Ennek a bűzgörényherepattanásszőrszálnak minden mondata egy ön KO! Bemegy a ringbe, és csukafejest ugrik a padlóba!

taga20 2019.02.20. 17:54:22

@morpho: döbbenet! sokszor azon gondolkodom, hogy ezek nem is emberek, hanem robotok.

FCUK5 2019.02.20. 18:04:25

a szavazásra értelmes ember nem hivatkozik, mert 9500 egy többmilliós facebook-penetráció mellett kudarc.

a liberók szerint persze, hogy vissza kell fizetni, ezt meg mindenki más leszarja.

plusz ha vissza is kellene, akkor sem az egészet, hiszen a túlnyomó részét befektették eszközökbe, és munkát végeztek a felszereléssel. az Unió konkrétan a negyedét nem akarta kifizetni az összegnek.

valamint párszor már kitárgyaltuk itt, az Olaf nem a magyar törvények alapján működik és tesz észrevételeket, viszont a hazai törvények alapján zajlik az esetleges retorzió. ez felvet kérdéseket, pl hogy mi értelme az OLAFnak, de ez másik téma.

és még egy apróság a végére: sokan panaszkodnak, hogy az új lámpákkal sötét van. ja, a fejekben. szomorú, hogy a magyarok szerint éjjel nappali világosságnak kell lennie, nem, nem kell. és szomorú, hogy csak az a jó világítás, mikor szórjuk a fényt az éjszakába, minden irányba, ami teljesen felesleges.

na, liberók, megint szoptok, de jó a tudat, hogy legalább nem élvezitek :D

fojtassátok még :)

John Brennan 2019.02.20. 18:15:30

@morpho: Jávornak a facebookos szavazáshoz és annak óriási kudarcához van köze, töki

FCUK5 2019.02.20. 18:16:37

@neko1967: az Átlátszó egyértelműen leírja, amit én is mondtam: ezek a lámpák oda világítanak, ahova kell, nem máshova. nekem is van itthon ledes lámpám, ha 5 méterre állok tőle, ott sötét van, mert oda világít, ahova akarom, nem mindenhova.

te magadtól vagy ennyire hülye, vagy segítenek benne?

ja, leírlya, ugye :D

neko1967 2019.02.20. 18:18:23

@FCUK5:

Nem te vagy a legélesebb kés a Lendvai utcai teakonyhában! Nagy lehet a baj, ha már a selejteket is bevetik! A normálisabbja már elmenekült?

FCUK5 2019.02.20. 18:19:03

rosszul írtad, normálisabblya :)

FCUK5 2019.02.20. 18:23:19

@neko1967: szerintem most hagyni kellene az ilyen hivatkozásokat, mert Pali bá eltűnt, de a tieid még itt vannak, és szórakoztatnak minden nap :D:D:D

taga20 2019.02.20. 18:25:41

@John Brennan: mikor fizetitek vissza a geciklánotok több száz milliárdos lopásait?

itt van egyből a tiborcféle 13 csilliárd! kezd gyűjteni az 5 forintosokat, ahogy a szarházi bájer is elkezdte!

Hungryhorse 2019.02.20. 18:33:06

Gondolom sec perc kifizetik az érintett cégek, amint a degeszdemszkíj, meg hagyó kicsengeti a 4es metrónál ellopott pénzeket.
Szavazhatunk erről is, igaz?

Mire tippeltek trágár ballibbant szararcok, lesz erre is 7000 szavazat?

taga20 2019.02.20. 18:33:26

@FCUK5: te idolod snittpali a köztársaság elnöke volt. na ez az igazi szégyeny fityeszpatkány!

neko1967 2019.02.20. 18:35:52

@FCUK5:

Téged az "szórakoztat" hogy a "tieid" kilopják a pénzt a zsebünkből, a gyerekeink szájából az élelmet, a betegektől a gyógyulás lehetőségét? Jó szórakozást, Schmitt Pál álamelnök úr!

FCUK5 2019.02.20. 18:36:22

@taga20: az volt, és nem a helyesírás-tudása miatt lett az. ami viszont tényleg szégyen, hogy most azok buknak meg nálatok helyesírás miatt, akik annak idején fennhangon basztatták. ez a valódi szégyen :) meg az, hogy az egyikük miniszterelnök akart lenni, szerencsére nem sikerült neki, a másik viszont oktatáspolitikusnak akarja magát eladni.

érted, oktatás, hahahahahahaha na ez a szégyen.

taga20 2019.02.20. 18:37:44

@Hungryhorse: mérilú, miért nem baszódsz meg te fityeszes szar?

szarrá lopja a gecigazdád és klánja az országot, te meg nap-nap után felnyalod a gazdád fehérjéjét!

FCUK5 2019.02.20. 18:38:08

@neko1967: nem tudom, hol élsz, de ha tényleg van gyereked, akkor pontosan tudnod kell, hogy "ezek" adnak napközben kaját a szájába. nem te. a betegekről meg annyit, hogy ha Fletónak meg a családjának a milliárdjai mellett jó a hazai közkórház, akkor olyan nagy nem lehet a baj. és jó nekik.

neko1967 2019.02.20. 18:45:42

@FCUK5:

Ezek elloptak tőlem és a gyerekemtől 3 millió forint magánnyugdíjvagyont, te idióta fidesspatkány! "ezek" kilopják a koldus sapkájából az öt forintot! Gyurcsány vagyona ezredrészét sem éri el a csuti geci vagyonának! Ő ma a leggazdagabb embere az országnak!

A központ 2019.02.20. 18:47:33

Felhívjuk az itt dolgozó munkatársaink figyelmét, hogy használják bizalommal a Központ által biztosított, és az egységcsomag részét képező, Központi Online Helyesírási Szótár applikációt.

Köszönjük és további jó munkát kívánunk.

FCUK5 2019.02.20. 18:51:03

@neko1967: ellopták? Mások simán nyilatkoztak és megtartották, csak nem lusta voltál? De akkor most mire a hiszti?

John Brennan 2019.02.20. 18:51:49

@taga20: részeg vagy, azt se tudod, mit jelentenek a szavak, amiket használsz

neko1967 2019.02.20. 18:59:20

@FCUK5:
Azt mondta hazug fidess-bolsevik bandád- buta fidesspatkány - hogy aki bennmarad, az elveszíti a nyugdíjjogosultságát - zsarolás! - aki meg kilép, annak jóváírják a névre-szóló nyugdíjszámláján - csalás! - ugye retkes fidesspatkány! Megint a betonba vertem a mocskos pofád!

John Brennan 2019.02.20. 19:06:48

@neko1967: fordulj a strassbourgi bírósághoz!
ja nem , ott már megbuktak ezzel a baromsággal, hahaha!

Behaton 2019.02.20. 19:11:19

@neko1967:

Így helyes: hogy aki bennmarad, az elveszíti az állami nyugdíjjogosultságát, de a nyugdíjkorhatár elérése után jogosult az addig felhalmozott magánnyugdíjpénztári befizetéseinek magánnyugdíjként történő felhasználására.

Mondjuk ki nyugodtan, hogy az emberek nagy többsége azért választotta az állami nyugdíjat, mert az állam a továbbiakban (ahogy például az USA-ban) nem vállalt garanciát a magánnyugdíjpénztári befizetésekre, megtakarításokra....

John Brennan 2019.02.20. 19:16:54

@Behaton: nem fogja megérteni, hogy a nagyrészt megszüntetett magánnyugdíjpénztári rendszer valójában a hasznokat privatizálta a pénztáraknak, a kockázatok pedig az államnál maradtak; a lehető legrosszabb rendszert hozták létre Hornék a Világbank javaslatára

Naki vagyok kerdojel 2019.02.20. 19:19:10

@John Brennan: "szélsőségesen magyarellenes, haza- és nemzetáruló aberrált söpredék tagjai"
Egyfelől: az anyád picsáját.
Másfelől: ezek szerint te egy mérsékelten magyarellenes, haza- és nemzetáruló mezei söpredék tagja vagy.

Naki vagyok kerdojel 2019.02.20. 19:22:07

@FCUK5: "fojtassátok még"
Lebuktál, emeszpés vagy. :)

Továbbá hülye, mint a segg.

neko1967 2019.02.20. 19:24:21

@John Brennan:
Nem hiszem, mert sajnos itthon nem indultak büntetőperek, sajnos......

neko1967 2019.02.20. 19:27:52

@Behaton:
Nem, az állam garanciát vállalt, hogy megvédi a magánnyugdíjpénztári vagyont! Azóta is védi..... Akkor keletkezett a mondás: "Védje meg a vagyonod a Selmeczi Gabi!"

morpho 2019.02.20. 19:29:36

@John Brennan: Csak ez a poszt arról szol, hogy elloptak 13 Mrd forintot a költségvetésből. Jávor szerepe marginális.

@Behaton: "az emberek nagy többsége azért választotta az állami nyugdíjat, mert az állam a továbbiakban (ahogy például az USA-ban) nem vállalt garanciát a magánnyugdíjpénztári befizetésekre, megtakarításokra"

Nem az embereket megzsarolták. Azért "választották" az állami nyugdíjat, mert azt hazudták nekik, hogy ha maradnak a manyupban, elvesztik az állami nyugdíjat. Csak ez nem volt igaz. Ez egy mezei blöff volt. Ráadásul az milyen, hogy annak kell nyilatkozni, aki nem akar változást? Undorító volt az egész! Ráadásul a pénzt elköltötték a hiány lefaragására. Ezt a pénzt kivonták a nyugdíjrendszerből. Hiányozni fog. Csak mondom.

FCUK5 2019.02.20. 19:30:46

@Naki vagyok kerdojel: ekkora sértést... én??? Emeszpés????

John Brennan 2019.02.20. 19:30:51

@neko1967:
index.hu/gazdasag/2013/01/30/strasbourg_rendben_volt_a_nyugdijallamositas/
"A bíróság ismerteti, hogy a panaszos, aki nyilatkozott, hogy magánnyugdíjpénztári tag óhajt maradni, úgy látta, hogy ezzel a törvénnyel az állam gyakorlatilag a költségvetés céljára elkobozta a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, és azt is sérelmezte, hogy bár teljes állami nyugdíjra lesz jogosult, az elmarad majd attól, amit akkor kaphatna, ha a valóban a magánpénztári befizetései és befektetési stratégiájától függő privát rendszerben kaphatott volna.
A bíróság azzal az indoklással utasította el a beadványt, hogy a törvény értelmében a panaszos 2010 november 1. előtti magánpénztári megtakarításait érintetlenek maradtak, az azt követő befizetései pedig állami nyugdíjra tették jogosulttá, a törvénymódosítások pedig a nyugdíjjogosultságot jelentő szolgálati idő számításánál a ledolgozott éveit változatlanul figyelembe veszik."

FCUK5 2019.02.20. 19:33:36

@morpho: kifizették belőle azt az államadósságot, ami azért lett, mert a pénz ide folyt be a nyugdíjkassza helyett, ahol hitelből pótolta az állam. Csak hogy a tényeknél maradjunk. Ezért nem volt a te pénzed sosem, mert minden forintodra jutott egy adósságforint.

Behaton 2019.02.20. 19:39:24

@morpho:

Tételezzük fel, hogy még most is működik a rendszer. Mennyi állami nyugdíjat kaptál volna az 1998 előtti befizetéseidre? Mert ugye 98 utáni nem volt oda befizetésed. A mostani szorzókat ismered. Mivel elvileg külföldön élsz és dolgozol, játsszuk azt, hogy magyarországi munkahelyed van, és a mindenkori átlagfizetést 25%-kal meghaladó összeget kerestél 98 óta. 5 év múlva mennél nyugdíjba. Mennyi lenne a nyugdíjad, és hogyan állna össze ez.

neko1967 2019.02.20. 19:43:49

@FCUK5:
"kifizették belőle azt az államadósságot,"
Államadósság euró millióban számolva 2010. 78426,9 millió
2016. 84447,7 millió

Szóval mit is fizettek vissza?

bebenini 2019.02.20. 19:44:13

@John Brennan: Magyarellenesnek csak a degenerált nácik nevezik manapság a saját beteg nézeteiktől különböző, egészséges felfogású embereket. Természetesen semmilyen tudományos, vagy genetikai joggal, csak úgy , frusztrációjukban.

John Brennan 2019.02.20. 19:52:48

@morpho: nem loptak el semmit, 13 milliárd értékű beruházást valósítottak meg;
Jávor meg beégett

neko1967 2019.02.20. 20:00:24

@John Brennan:

"13 milliárd értékű beruházást valósítottak meg'
Igen, a csuti geci családjába.......

A fidesspatkányok meg beégtek!

John Brennan 2019.02.20. 20:18:38

@neko1967: 35 városban energiatakarékos lámpák vannak a 13 milliárdért cserében, a költségek kisebbek voltak, mint a hasonló osztrák vagy francia pályázatoknál
beégtél, de ez nálad rutin

taga20 2019.02.20. 20:21:20

@John Brennan: akkor mi a tetves kurvaanyádért vették ki a csútigeciék a számlát az eus packból, te agyhalott?

látjátok feleim szümtükkel 2019.02.20. 20:23:28

@FCUK5:

B+! Pali bá a tietek volt, tőle tanultak helyesen írni. Már az is baj? Mijaf* jó nektek?

látjátok feleim szümtükkel 2019.02.20. 20:24:43

@John Brennan:

Oszt vajon miért panaszkodnak a megvilágosított városokban az emberk, hogy sötétben életveszélyes átmenni a zebrán?

John Brennan 2019.02.20. 20:35:11

@látjátok feleim szümtükkel: ez egy műszaki adottság
az EU az energiatakarékosságot preferálta a nagyobb fénnyel szemben

neko1967 2019.02.20. 20:35:56

@John Brennan:
Vergődől, de egyre lejjebb süllyedel a fekáliába. Védjed csak a csuti geci tolvaj vejét, hátha megfulladsz!

morpho 2019.02.20. 20:36:14

@FCUK5: "nem volt a te pénzed sosem" tényleg? Akkor miért kellett nyilatkozni, hogy maradok-e vagy sem? Ha nem volt az én pénzem sose, akkor miért fizették ki mindenkinek a reálkamatot?

Egyébként a hiányt fizették ki belőle, nem az államadósságot, te nagyon hülye!

@Behaton: "Tételezzük fel, hogy még most is működik a rendszer" Ezt nem kell feltételezni, ugyanis most is működik a rendszer. Volt aki nem lépett át. Például én. 2010 óta kb 50%-kal nőtt a törzstőkém. Ez itt ennyi, nincs mit számolgatni. Jól átbaszták a zembereket!

@John Brennan: "nem loptak el semmit, 13 milliárd értékű beruházást valósítottak meg"

Igen, én is láttam, hogy ezt hazudják. Az OLAF meg hülye, a legfőbb ügyész meg azért nem megy az EP-be, mert kb ennyi érve lenne, mint neked, de alátámasztani már nem tudná. Ez nyílt beismerés a részéről, nincs mit ragozni ezen.

Behaton 2019.02.20. 20:51:39

@morpho:

Én visszaléptem, de van mellette önkéntes("egonos"), oda havonta annyit teszek, mint állambácsinak...és hát nagyon nem látom azt az 50 százalékot. Persze ettől még a te pénztárad és a konstrukciód lehet jobb.
De a lényeg kimaradt. Nem véletlenül említettem a szorzókat, melyek bizony néha megoldhatatlan helyzet el állítják a pénztárakat. Az állam nagyon nagyvonalú. Ismerek olyan illetőt aki 2004-től egy napot sem dolgozott 2017-ig és majdnem 140 ezer a nyugdíja. Igazságos? Nem tudom. Fenntartható így, ilyen nagyvonalúság mellet a rendszer? Nem hiszem. De ismerjük a Hornék által kidolgozott konstrukciót (az állam vastagon pótol és garantál) és bizony könnyű kiszámolni, hogy az átlagfizetés környékén keresők az állami rendszerrel járnak, jártak jobban. A mindig is jobban keresők pedig a magánnal.

John Brennan 2019.02.20. 20:55:24

@morpho: 13 milliárd értékű beruházás volt. Az Olaf csak a hülye közbeszerzési szabályokat bírálta.

John Brennan 2019.02.20. 20:57:34

@morpho: "2010 óta kb 50%-kal nőtt a törzstőkém"
8 év alatt; előtte meg fizettél 13 évet. Akkor buktál, többet kellett volna nőnie.

neko1967 2019.02.20. 20:59:40

@John Brennan:
"Az Olaf csak a hülye közbeszerzési szabályokat bírálta."

Melyeket is? Amelyek azt írták elő, hogy csak a méltóságos vej nyerhet?

morpho 2019.02.20. 21:19:37

@Behaton: Nem érdekel igazán, hogy mi lett volna, ha. Az biztos, hogy az állam az emberek megkérdezése nélkül úgy döntött, hogy a nyugdíj megtakarításokból kifizette a hiányt, hogy kikeveredjünk a túlzottdeficit eljárás alól, hogy le tudják hívni és el tudják lopni az eu-s pénzeket. Erről volt itt szó, semmi másról. Kár a nyugdíjakat vizsgálgatni, pont olyan, mint az egyéni számlák, amit behazudtak. Az meg zsarolás, hogy ha nem lépsz át, elvesszük az állami nyugdíjad, amit 20 éve fizetsz! Szerinted nem az? Te tényleg azt hiszed, hogy ez az egész a zemberek nyugdíjáról szólt? Lófaszt szólt arról.
Népszavazáson kellett volna megkérdezni az embereket, hogy takarékoskodni akarnak, vagy inkább fizessük ki a hiányt. Ez korrekt lett volna. Ehelyett nyugdíjtőzsdéről hazudoztak, amiről nyilvánvalóan kiderült, hogy nem volt igaz. Elég ránéznem a saját számlámra. @John Brennan: Én a Horizontnál vagyok és azt írtam, hogy kb 50%. Most kurva messze vagyok a levéltől, amit az utolsó egyenlegről küldtek. Mindenesetre az biztos, hogy nem tőzsdéztek el semmit és annak ellenére, hogy nem léptem át, nem vesztettem el az állami nyugdíjat. Hazugság volt az egész!
A Tiborcz-Olaf-Polt arany háromszögben meg teljesen eltévedtél. Ugyanazt a hülyeséget szajkózod folyamatosan, mint aki süket és vak. Fingot fűrészelsz.

FCUK5 2019.02.20. 21:26:43

@morpho: jó kérdés, én nem fizettem volna ki, de a Fidesz-kormány sem tökéletes.

FCUK5 2019.02.20. 21:28:27

@neko1967: azt s részét, ami abból adódott. Sajnálom, hogy hírből sem ismered a logikus gondolkodást. De mindenkinek meg kell halni valamiben, neked a hülyeség jutott osztályrészedül:)

neko1967 2019.02.20. 21:33:27

@FCUK5:
Logikus gondolkodásról beszél egy fidesspatkány... Nekik a lopás - ha a bcsuti geci és bandája lop - logikus.....

Behaton 2019.02.20. 21:48:57

@morpho:

"...Kár a nyugdíjakat vizsgálgatni..."

Nem kár, már csak azért sem, mert amikor a nyugdíjpénztárak szóba kerülnek, akkor pont ez az érv. Hogy magasabb nyugdíja lett volna minden befizetőnek. Holott ez nem igaz. Van akinek igen, van akinek nem. Éppen ezért a kormány megszüntette 2002. január 1-jétől a pályakezdők kötelező pénztári tagságának előírását, és ezzel egyidejűleg lehetővé tette a visszalépés lehetőségét mindenki számára. Majd a Medgyessy kormány a 2003. január 1-től újra visszaállította a pályakezdők kötelező pénztári tagságának előírását, egyúttal kizárja a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépést. És a problémákat, hibákat, anomáliákat látva a Bajnai kormány a 2009 elejétől 2009 végéig biztosította a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépés lehetőségét azon pénztártagok számára akik önként váltak a magánnyugdíjpénztár tagjává és 2008. december 31-éig betöltötték 52. életévüket. Mert ők bizony nagyon szarul jártak volna.

"Az meg zsarolás, hogy ha nem lépsz át, elvesszük az állami nyugdíjad, amit 20 éve fizetsz!"

Elveszett a 98 előtti befizetésed? Nem . A korhatár elérése után jogosult vagy nyugdíjra? Igen. A számításnál figyelembe veszik a 98 előtti befizetéseidet? Igen. Jár nyugdíj a 98 előtti befizetéseidért? Igen. Kitől kapod ezt? Az államtól.

Behaton 2019.02.20. 21:59:35

@morpho:

És még most is vissza lehet lépni:
"...A 2010-ben 3,1 milliós magán-nyugdíjpénztári taglétszám 2012. június végére 75 ezerre fogyott a létszám, ami azóta is fokozatosan morzsolódik le. Bár ez a csökkenés lassult, idén március végén a magánnyugdíjpénztáraknak már csak 56700 tagjuk volt. ...Jelenleg a nyugdíjba vonulók választják a visszalépést a társadalombiztosítási rendszerbe. Korábban a magán-nyugdíjpénztárak nem is tudtak nyugdíjjáradékot fizetni, így kényszer is volt a visszalépés, ha valaki nyugdíjassá vált. Eddig csak a Horizont Magánnyugdíjpénztár jelentette be, hogy lehetővé vált a nyugdíjjáradék szolgáltatás, de a többi pénztár is „dolgozik rajta”. A számítások szerint azonban a most nyugdíjba vonulók döntő többségének jobban megéri visszalépni a tb-rendszerbe. A visszalépő tagok egyéni számlájáról pedig a hozamgarantált tőke (azaz a számlán jóváírt kötelező tagdíj az inflációnak megfelelő hozammal együtt) a tb-rendszerbe kerül, és csak az inflációt meghaladó hozamhoz juthatnak hozzá a visszalépők."

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj:
"...A logikus nyilván az lenne, ha annak a tagdíjnak, amit már önkéntesen (tehát nem a tb-rendszer második pilléreként) fizettek a tagok, az egyén számlán jóváírt része a teljes hozammal együtt visszajárna, amikor valaki – bármilyen okból – visszalép a tb-rendszerbe. Csakhogy a pénztárak a jogszabályt úgy értelmezték (valószínűleg nem merték másképp), hogy az önkéntes tagdíjfizetés hozamát is csak részben kapja meg a visszalépő tagi kifizetés címén. Szerintük ugyanis az önkéntes tagdíj a kötelező hozam sorsát osztja, vagyis az infláció mértékével megegyező hozam menne a tb-nek, és csak az efeletti részt kapná meg a tag.
A pénztári értelmezéssel nem értett egyet az a tag, aki a felügyeleti hatósághoz fordult állásfoglalásért. Az MNB pedig a tagok mellé állt. Állásfoglalásában kimondja: a hozamgarantált tőke kiszámításakor csak az egyéni számlán jóváírt kötelező és kiegészítő tagdíjbefizetéseket kell számításba venni, vagyis azt, amit a 2010. szeptember 30-ig tartó időszakra fizettek a tagok.
„A 2012-től kezdődő időszakra a tag által önkéntesen fizetett tagdíj és annak hozama tehát nem része a hozamgarantált tőkének, az egyéni számla ezen része teljes egészében visszalépő tagi kifizetés.” Ez azért is jó hír, mert hosszú távon nagyon nagy jelentősége van annak, hogy a tag visszalépéskor az önkéntes tagi befizetés teljes hozamát megkaphatja. Vagyis megéri az előírtnál magasabb összegű tagdíjfizetés, hiszen a hozam egy része sem veszhet el a tb-be visszalépés esetén. ..."

morpho 2019.02.20. 22:00:18

@FCUK5: Vagy inkább mégis csak az emberek saját pénze volt. Te meg hazudozol.

@Behaton: "...Kár a nyugdíjakat vizsgálgatni..."

"Nem kár" Akkor vizsgálgasd. Az egész államosításnak semmi köze nem volt a nyugdíjakhoz. Leírtam, hogy mihez volt köze.

John Brennan 2019.02.20. 22:04:18

@morpho: "Népszavazáson kellett volna megkérdezni az embereket, hogy takarékoskodni akarnak, vagy inkább fizessük ki a hiányt."

A kettő ugyanaz (takarékoskodás=kifizetni egy adósságot), csak látszik, hogy nem érted az összefüggéseket.
Ami mégis különböző, hogy jobb kifizetni az adósságot, mert akkor jobb lesz az adósbesorolás, és csökkenek a kamatterhek. És valóban, ez történt.

morpho 2019.02.20. 22:06:10

@Behaton: Most ezt mi a fasznak toltad ide? Hogy jön ez ide? Akkor tudod mit, ez a válaszom, szerintem korrekt:

HOZZÁVALÓK
50 dkg tök (gyalult)
1 fej hagyma
1 csokor kapor
0,5 dl étolaj
1 ek ecet
2 ek liszt
2 dl tej
2 dl tejföl

1 ek cukor

ELKÉSZÍTÉS
Felaprítjuk a hagymát és a kaprot úgy, hogy nagyobb darabok ne maradjanak benne.
Olajon megpirítjuk a hagymát, teszünk bele egy kevés sót, majd erre a pirított hagymára rátesszük a tököt. 15 percig pároljuk, ha kell, 1 dl vizet teszünk alá.
Liszttel, tejjel és tejföllel habarást készítünk, és hozzáadjuk a tökhöz. Beletesszük a kaprot, és 5 percig együtt forraljuk. Ízesítjük a cukorral és az ecettel, majd még 2 percig forraljuk, azután levesszük a tűzről.

Jó étvágyat!

morpho 2019.02.20. 22:08:29

@John Brennan: Lófasz ugyanaz. Ha a nyaralásra félretett pénzből kifizeted a lakáshitel tartozásod, akkor nem mész nyaralni. De a feleségeddel azért megdumálod előtte, hogy nyaralunk, vagy fizetünk, nem?

Behaton 2019.02.20. 22:09:44

@morpho:

Miért teszel cukrot a tökfőzelékbe?

John Brennan 2019.02.20. 22:12:07

@morpho:
A példád teljesen más, mint amiről szó van. Sajnálom hogy ezt kell írnom, de nagyon buta vagy, nem érted a kérdést.
Nem nyaralásra félretett pénzről volt szó, hanem csak úgy félretett pénzből, amit majd 20 év múlva kezd el valaki felélni fokozatosan.

Behaton 2019.02.20. 22:13:50

@morpho:

Majd elfelejtettem...azért toltam ide, hogy látható legyen, hogy a magánnyugdíjpénztári megtakarítások többsége még most sem fizetne álomnyugdíjakat...csak úgy, ha az állam is besegít. Persze a tiéd ettől még lehet jó....

John Brennan 2019.02.20. 22:14:00

@John Brennan: közben meg a félretett pénz egy fikció, mert vele szemben ott áll a félretett összegnél ötször -tízszer nagyobb adósságállomány.

Behaton 2019.02.20. 22:58:44

Nyert az Atletico...

morpho 2019.02.20. 23:22:39

@Behaton: Én cukorral szeretem, vagy baracklekvárral. Álomnyugdíjakról senki nem beszélt soha. Viszont csökkentette volna az állam szerepét a nyugdíjrendszerben és lassan le lehetett volna jönni a felosztó-kirovó rendszerről. Az egyetlen hasznos reformot baszták szét, ami a rendszerváltás óta az összes kormányt beleértve hasznos volt. De nem a nyugdíjakról szólt ez, írtam már.

@John Brennan: "Nem nyaralásra félretett pénzről volt szó, hanem csak úgy félretett pénzből, amit majd 20 év múlva kezd el valaki felélni fokozatosan" Bocs, de te érted ezt a mondatot? Én sajnos nem. Nem magyarul van és nem értem, hogy mire vonatkozik a micsoda!?

"közben meg a félretett pénz egy fikció, mert vele szemben ott áll a félretett összegnél ötször -tízszer nagyobb adósságállomány" Ezt értem, csak hülyeség.

A kettőnek semmi köze egymáshoz. Az egyik örökölhető magánmegtakarítás volt, a másik a magyar állam tartozása. Azért kellett előbb államosítani a pénztárakat, hogy ki tudják fizetni belőle a hiányt. Nem az államadósságot, hanem a hiányt! (amennyi az államadósság, annyi megtakarítása az univerzumnak sincs)
Egyébként csak mondom, hogy ezt a szocik is meg tudták volna csinálni, nem egy nagy mutatvány. Államosítjuk a manyupot, kifizetjük a hiányt aztán verjük a mellünket, hogy megmentettük a csődtől az országot. Viszont a nyugdíjalapból ez a 3000 Mrd hiányozni fog majd kurvára. Csak akkor már remélhetőleg nem Orbánék lesznek kormányon és majd mutogatni fognak az aktuálisan regnáló hatalomra, hogy nem fizetnek nyugdíjat. Senki nem fogja érteni, hogy összefüggés van a manyup beszántása, meg a 10 év múlva kialakult helyzet között. A felosztó-kirovó rendszer max 2035-ig tartható fenn. De ha a demográfia adatok gyorsabban változnak és nem lesz aki járulékot fizet, akkor addig se.

Azt mondjuk ügyesen csináltátok, hogy a nyugdíjrendszerről beszélgetünk az Elios lopás helyett, amiről a poszt szól.

alöksz róz 2019.02.21. 01:25:25

@taga20: "mikor fizetitek vissza a tiborc féle lopott pénzt?" - amikor ti az államadósságot...

anonymand 2019.02.21. 02:59:12

@John Brennan:
@paraszthajszal:
@FCUK5:
@Hungryhorse:

"„Mi, magyarok 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk”' - pontosan idéztem?

Ahogyan olvastam a véleményetek, vagy negligáljátok, vagy bagatellizáljátok az ismertetett Facebook-os szavazás eredményét.
Én, mint libsi, azt javaslom, hogy rendezzetek Nemzeti Konzultációt e kérdésben.
Gondolom, annak eredménye számotokra is releváns lesz.
Oszt jó napot!

megamedve 2019.02.21. 06:12:45

Miért rühellem a fidesz nevű vén(ülő) szarokból álló geciokádékot?:
1, mert hülyeségekre költik a pénzemet
2, mert minden lerohad és/vagy megszűnik, amire a pénzemet költeniük kellene
3, mert a hülyeségekre költött pénzemet is szétlopják
4, mert egyáltalán mindent szarrá lopnak, amihez az állam hozzáfér
5, mert idióta és/vagy ABERRÀLT ideológiàkat akarnak rám és a GYEREKEIMre eröltetni
6, mert buta, arrogáns, pökhendi, az én pénzem ből urizáló majmokat, vagy csüngőhasúakat tesz közméltóságba és/vagy hatalomba
7, mert a kövér bajusza GUSZTUSTALAN

2019.02.21. 06:34:20

@megamedve:

csak a fidess!!

soros soros migráncs migráncs, lopjunk ami belefééééééééééééééééér.

Hungryhorse 2019.02.21. 06:37:20

@taga20: járj elől jó példával te trágár ballibbant szararc, ha neked sikerült, majd elgondolkodok rajta tancoljak a sírodon, vagy szarjak rád.

Hungryhorse 2019.02.21. 06:39:30

@taga20: járj elől jó példával te trágár ballibbant szararc, ha neked sikerült, majd elgondolkodok rajta tancoljak a sírodon, vagy szarjak rád.

paraszthajszal 2019.02.21. 06:44:51

@anonymand: „Ahogyan olvastam a véleményetek, vagy negligáljátok, vagy bagatellizáljátok az ismertetett Facebook-os szavazás eredményét.”

Joggal, mivel az oldal látogatói egyoldalúan csak az egyik politikai oldalt képviselik, ahogy ezt még – némileg sunnyogva, de – e blog posztja is elismeri.

Most ha egy náci oldalon lenne „Lippsigeddon 2019” néven egy szavazás arról, hogy kívánjuk-e Magyarország teljes lippsimentesítését, és a rezidens nácik 96%-a ezt szeretné, akkor ebből az következne, hogy ezt meg kell valósítani vagy a kérdésről Nemzeti Konzultációt kell rendezni? Ezt te se gondolhatod komolyan!

Bár most, hogy belegondolok, talán nem is olyan rossz ötlet…

kunzoo 2019.02.21. 07:18:32

@paraszthajszal:
Ezt kár csűrni csavarni, a Tiborc lámpái szarok. Nem az a baj hogy drága, hanem drága és szar. Járok évente kétszer háromszor Hódmezővásárhelyen, sorban égnek ki a lámpák. Elsősorban azok amikben négy vulágító mező van. Nyilván túlmelegszik. Nem az egész ég ki hanem apránként, mezőnként. Emiatt első látásra okénak tűnik, a fényerő fokozatosan csökken.

Az maga egy hazugság volt hogy a leddel energiát spórolnak. Ahol a sárga fényű nagynyomású nátriumlámpa volt, ott szinte semmi nyereség nincs mert a két technológia fényhasznosítása szinte ugyanaz. Ne tévesszen meg a reklám, a 110 lumen per W led színe kékesfehér, az emberi szem alig lát benne valamit. Ami jó a szemnek, 5000 K körül annak mindjárt csak 80 lumen a fényhasznosítása wattonként. Azt a nátriumlámpa is tudja. A lednek akkor lenne értelme ha intelligens lámpák lennének, szabályozható fényerővel, mozgásérzékelőkkel. Ebben jobb a nátriumnál. Az új rendszer viszont buta mint a tök.

Ba BalKat 2019.02.21. 09:56:35

@neko1967: Biztos nem így van, kevesen látták a szavazási lehetőséget. De, így soka nem fogja teljesíteni a tömegek kérését, lepereg...

Ba BalKat 2019.02.21. 09:59:55

@Behaton: Hogy mások is megegyék, szeressék, de kicsit, adagolva. Előbb utóbb bejön azoknál akik korábban nem szerették. Olvass a sorok között.

Ba BalKat 2019.02.21. 10:01:35

Nemcsak neki kellene befizetni a nagykalapba, a gázszerelőnek is ami üdülőket, szállodákat megvett dolgos kezével, eszével, amire a barátja azt mondta "legyünk bűszkék az ilyen vállalkozókra" miért is?

teac 2019.02.21. 10:41:16

@Hungryhorse: Persze te geci , miert nem vagta be a O1G oket a botonbe , he.

György Csaba Nagy 2019.02.21. 11:29:45

@FCUK5: 1. A közvélemény-kutatás nem mérvadó, ha nem a neked kedvező eredményt hozza.
2. A lopás nem lopás, ha csak harmadát követelik vissza.
3. A sötétség energiatakarékosság. Csak aberrált marhák várnák el, hogy a közvilágítás világítson.
Egyébként recikláld magad.

anonymand 2019.02.21. 15:49:22

@paraszthajszal:

"Ezt te se gondolhatod komolyan!" - miért nem?
Fontos kérdésről van szó? Igen.
A Konzultációk eredményét mérvadónak tekintitek? Igen.

"Bár most, hogy belegondolok, talán nem is olyan rossz ötlet… " - amikor megírtam sem tűnt annak.

magyarparaszt 2019.02.22. 16:33:01

@paraszthajszal: a kurva anyádat hazudozol itt orbánista ruszkigeci.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.22. 16:44:26

@paraszthajszal: "ki a fene nézegeti egy ilyen nímand fércbuk oldalát?"

Ti nézegetitek, fideSSfasszopók, ha Kubatov épp odaküld titeket. :))

Hungryhorse 2019.02.23. 15:44:44

@teac: elkeveredtél a téridő végtelenjében te trágár balfasz. Anyáddal gecizz!
süti beállítások módosítása