B1 blogcsalád



Orwell megnyalná mind a tíz ujját: a pártállam monstre adatgyűjtés folytat a magyarok ellen

2019. január 24. - Mr Flynn Rider

Egy éven belül a kormány mindent tudni fog rólunk, még a zoknink méretét is. Létrejött az összeesküvéselmélet-hívők rémálma. megfigyeles_1.jpg

Nézzük csak, hol gyűjt rólunk adatokat az Orbán-kormány?

  1. Online a Facebook-tól kérnek ki adatokat rólunk;
  2. Rogánék egy magáncéggel figyeltetik a posztokat, blogokat, az egész internetet;
  3. Nemzeti konzultáció és aláírásgyűjtések keretében nézik, hány aktív szavazójuk van;
  4. Összekapcsolják a kamerákat és egy adatközpontba gyűjtik a felvételeket;
  5. Bejelentésre kötelezik a szálláshelyeket, így azt is tudják majd, hova utazunk belföldön.

Nem semmi kis adatgyűjtő rendszert hozott össze a pártállam. Ha megnézzük a fenti felsorolt listát, kiderül, hogy a magyarok minden lépését monitorozzák - akárcsak Kínában. A rendszer még nem annyira fejlett, hiszen például még nem osztályozzák az állampolgárokat, de egy év alatt gyökeresen átalakult az állam viselkedése és repertoárja azzal kapcsolatban, hogyan és mennyire figyeli meg az állampolgárait és mennyi adatot gyűjt velük kapcsolatban. Ha ezek a rendszerek összeérnek valahol - és miért ne érnének? - akkor a Fidesznek olyan fegyver van a kezében, aminek segítségével

állandóan update adatokkal rendelkeznek mind a 10 millió magyar állampolgárról, sőt, arról is, amit gondolnak. 

2017-ben 234, 2018-ban már 532 facebookozóról kért adatokat a kormány – adta hírül az Átlátszó. Ezeknek a megkereséseknek kicsivel több mint a felét teljesítette a Facebook. A lap úgy tudja: az is előfordul, hogy a felhasználóval kapcsolatos személyes információ után érdeklődnek, de az IP-címekre is rákérdezhetnek, illetve arra is, miket posztolnak az emberek a felületen. A kérés kiterjedhet még a céghez tartozó más szolgáltatásokra is, például az Instagramra, a Whatsappra és a Messengerre.

A Rogán-féle propagandaminisztérium egyébként folyamatosan figyeli a magyar internetet, derítette ki ugyancsak az Átlátszó. A Miniszterelnöki Kabinetiroda hírportálok, blogok, a YouTube, a Twitter, a Facebook, és az orosz közösségi oldal, a Vkontakte felületein megjelent cikkeket, posztokat, bejegyzéseket figyeltet egy magáncéggel.

A másik remek módszer a kormány támogatottságának mérésére (már a folyamatos közvélemény-kutatásokon túl), hogy újabb és újabb nemzeti konzultációkat, aláírásgyűjtéseket indítanak. A 444 írta meg a választások alatt, hogy a Fidesz már rég nem a jelöltjeinek gyűjt aláírást, hanem a Kubatov-listát bővítik. 

Általános megfigyelési eszköz és új fegyver a privát szféra ellen, hogy – még csak tesztüzem keretében -

a kormányzat összekapcsolja azt a közel 35 ezer közterületi kamerát, ami az utcákat figyeli Magyarországon.

A javaslat csak a felvételek közös tárolását írja elő, vagyis arról még nincs szó, hogy a kamerák képét folyamatosan figyelné bárki. Körülbelül

  • 4000 rendőrségi kamera van az országban,
  • majdnem 12 ezer közteres kamera
  • és több tízezer bankfiókba és bankautomatába beszerelt kamera,

ezek mind a közös rendszerbe mennének, és míg eddig 5-8 napig lehetett megőrizni a felvételeket, ez 30 napra emelkedne. Múlt év októberében vette észre a Népszava Pintér Sándor kezdeményezését a kamerák összekapcsolására. Ezzel egészül ki a kormányzat intézkedése, hogy egy adatközpontba gyűjtsék a polgárok adatait. (Ezt már a HVG írta meg.)

Elég sommás Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) véleménye a kormány 50 milliárd forintos, központosított állami megfigyelőrendszeréről:

„A rendelkezésre álló információkból egy központosított, országos kiterjedésű, totális képi megfigyelőrendszer létrehozásának terve rajzolódik ki, amelynek nem lesz az adatkezelés jogszerűségéért felelősségre vonható adatkezelője, ugyanakkor a tervezett szabályozás elnagyolt felhasználású felhatalmazást adna a törvényben kijelölt szervezetek számára.”

Több gond is van ezzel a gigaberuházással:

„35 ezer kamera képfolyamainak folyamatos gyűjtése valósulna meg a Kormányzati Adatközpontban, 25 ezer terrabájtnyi megfigyelési adat folyamatos kezelése, ami központi szinten 50 milliárd forint közpénz elköltését jelentené, és erre még rájönne a településeknél megjelenő, megsaccolhatatlan összegű további költség.”

Továbbá:

„Egy ilyen hatalmas léptékű technikai megfigyelőrendszer nagyon erős adatvédelmi garanciákat kívánna, ám ezek teljesen hiányoznak a törvénytervezetből”

- írta a NAIH.

Ehhez már csak a cseresznye a habon, hogy Semjén és Rogán kezdeményezésére felállhat a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, a rendőrség is tudni fogja, ki hol üdül. A 24.hu cikke szerint a magyar szálláshelyeket pedig köteleznék, hogy minden vendég adatait rögzítsék benne. Ha a javaslatot megszavazza az Országgyűlés, a 2019 januárjában induló tesztüzemben még csak néhány, önként jelentkező szálloda vesz majd részt, de később minden kereskedelmi szálláshelynek kötelező lesz regisztrálnia, ahol legalább 8 szoba és 16 férőhely van.

A jogszabály indoklása szerint ez azért szükséges, hogy minél pontosabb statisztikák születhessenek a magyar turizmus fejlődéséről, a Központi Statisztikai Hivatal mellett azonban a NAV, a rendőrség és a Bevándorlási és Menekültügyi (újabb nevén Idegenrendészeti) Hivatal is hozzáférhet.

A hamarosan felálló kormányzati adatbázisból tudja majd a kormányzat (és a Fidesz-közeli vállalkozók), hogy melyik szállodának megy jól, igy melyiket kell elzsarolni a tulajdonostól. De a rendszer tökéletes az ellenzéki politikusok es egyéb NER-ellenes, rendszerellenes személyek 'luxus' üdülési szokásainak kiteregetésére a propagandamédiában.

Orwell megnyalná mind a tíz ujját.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr614586478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2019.01.26. 20:30:00

@rallus: ha nem hagyod abba az ostoba faszságaidat, akkor akszelrözse haveromat rád küldöm fityeszdroid!

szét fok szedni, te retek fityeszdroid!

rallus 2019.01.26. 20:45:15

@taga20: Te annyira bájos esszenciája vagy a ballib szürkeállomány intellektusának, hogy még az ordenáré stílusod ellenére elolvasom néha értékes hozzászólásaidat.
Maradj meg ilyennek!

Helga Beauty Salon. 2019.01.26. 20:48:10

@Hegyimеdve: Tényleg! Jogos taga kérdése, miért nem az origón vagy? :-D.......

Miért? Ez nem az Origo?

taga20 2019.01.26. 20:49:39

@rallus: nem akarok viszont udvarolni, de néha fején találod a szeget.

csak az a bajod, hogy az erő sötét oldalára álltál.

zenét bírod fityeszork? akkor nesze:))))

www.youtube.com/watch?v=bojvCjxGtBY&list=RDbojvCjxGtBY&start_radio=1

taga20 2019.01.26. 20:53:24

@Helga Beauty Salon: te bazdmeg akkor is eszt kérdezed, mikor seggbe basznak?

most ne mondd aszt, hogy csak ilyen kurvák vannak a fityeszretekoldalon, mint te!

zenét bírod szripio? nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=hqZGvkF00DI&start_radio=1&list=RDhqZGvkF00DI

rallus 2019.01.26. 20:58:23

@taga20: A te stílusbravúrjaid után a lélek megnyugtatására ajánlanám az utóbbi évek szerintem legjobb cd.jét: Mini Acoustic World - Bartók on Rock

ankica 2019.01.26. 21:04:24

@morph on deer: Szeretném ha be is bizonyítanád hogy Orbán Putyin kezében van, jobb ha tőlem tudod, sokkal magasabb rendű kézben van! Itt azért én is szeretnék tőled kérdezni valamit, az előző kormányok kinek a kezében voltak, ha tudod a helyes választ ne habozzál, írd meg kérlek.

]{udarauszkasz 2019.01.26. 21:13:42

Egy kis "osszeeskuves-elmelet":
Nemetorszagban, Ausztriaban is ez megy, Kinaban is, Angliaban, Ausztraliaban is.
Ennek kozponti hatalom szaga van.

antiinternáci 2019.01.26. 21:14:29

@8CyB4:

Erőszakos, baloldali liberális politikai szélsőség, amely a normalitás és tisztesség felszámolására törekszik, ennek érdekében terrorizálja a társadalmat, támadja a kulturális nemzetet, a családot, korlátozza a szólás- és véleményszabadságot, rágalmaz, hazudik, gyűlölködik, bomlaszt.
Erőlteti, támogatja a kártékony, törvénytelen, tisztességtelen, erkölcstelen, közösségeket romboló jelenségeket, mint pl. az illegális bevándorlás, a különböző aberrációk, a bűnözés.

Alick 2019.01.26. 21:21:06

Csak felzárkózunk az USA-hoz, Kínához és a többi úgymond fejlett országhoz. :(

8CyB4 2019.01.26. 22:23:47

@antiinternáci: tehat az orosz propaganda?

John Brennan 2019.01.26. 22:28:57

@taga20: hehe
hálás vagyok primitív hozzászólásaidért

antiinternáci 2019.01.26. 22:32:39

@8CyB4:

Nem tudom milyen az orosz propaganda, én csak az internácikat nézem, hallgatom, olvasom. Szóval csak a bolsevista propagandát ismerem, amit az ÁVÓ Rádió, a B1, a 444, stb... nyom.

Orbán veje 2019.01.26. 22:35:13

@antiinternáci: Haver! Gyönyörűen hazudsz, még a köztévé is megirigyelné. Szétbasztátok a gazdaságot, nincs termelékenységnövekedés, az állami szféra rohad, menekül aki tud, a fél ország minimálbéren gályázik, közben a rohadék fidesz vezetők meg milliárdosok lettek a strömanok által.

Haver, most komolyan! Te mi a retkes hazug fideszes kurva anyádért nem az origón dolgozol?

mgdé 2019.01.26. 22:44:31

@rallus:

Tájékozatlan vagy. Lett volna jó félévük üzembe helyezni. Csak hát ... Valamint, a hardware-t elég egyértelműen nagyjából dupla áron szerezték be, s ennek bizony nyilván volt oka ... Kérdezz meg pár emberkét négyszemközt azok közül, akik még évekig jártak emiatt bíróságra. Adjak pár nevet?

mgdé 2019.01.26. 23:00:33

@taga20:

Inkább küldd be művelődni a muzejba, nagyon jó képek vannak odabenn, ajánlom mondjuk Greco Péter és Pál-ját. Mondjuk egyikük képe se hasonlít egyetlen főkormányfőpártizé arcvonásaira sem. Vajon miért? :D

antiinternáci 2019.01.26. 23:51:22

@Orbán veje:

Hogy lehet, hogy ti ballibbantak mindig csak a pénzre lyukadtok ki?
Tegyük fel, hogy a fideszesek lopnak. Miért lenne az jobb nekem, ha nyernétek az "ezek is lopnak" kampány révén, és utána helyettük ti lopnátok?
Hiszen amikor a legutóbbi Gyurcsány-dúlást tartottátok, akkor még az országot is szétcsesztétek, nem volt elég az égig érő korrupció, meg a lopás...

LebensraumamOsten 2019.01.27. 00:01:07

@antiinternáci: Már számolhatjátok a hátralevő időtöket. Elárulom: 5 évnél kevesebb. Egynél több.
Addig is nézzétek szorgalmasan a venezuelai és ukrán híreket, hogy fel tudjatok készülni. Hehe.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2019.01.27. 00:18:07

@PomberMaci: "Az USÁról még nem hallottál ugye? Az egész technológiát ott találták fel és ott járatják csúcsra. "

NEM. ismétlem, nem. egy rakat "világújdonság" van kínában, értsd. olyan fejlesztések, technológiák valósultak meg, amelyek sehol máshol nincsenek (jelenleg) gyakorlatban, CSAK kínában (ill. bizonyos elemeket már elkezdett exportálni kína).

kiváló summa magyarul:
444.hu/2018/07/30/az-ai-alapu-megfigyeloallam-komoly-kihivoja-lehet-annak-a-vilagrendnek-amit-350-eve-ismerunk

angolul: az MIT újságjának cikke: www.technologyreview.com/s/611815/who-needs-democracy-when-you-have-data/

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2019.01.27. 00:33:16

@midnightcoder2: "nem tapad vér a kezükhöz" (mármint kínának).

Hát kínának is van elég sok piszkos ügye, csak általában az országon belül folyik a "vér":
"belügy"-ről szokás beszélni, azaz KÍNA BELÜGYE-iről van szó. Tehát, ha lágereket csinál kína, akkor az kína belügye, ha pár 1000 civilt megölnek (pl tűntetőket, stb, Tiennamen-tér valódi története pl. ezt nézzétek: www.theguardian.com/world/video/2018/jun/05/tank-man-what-happened-at-tiananmen-square-video-explainer ), az kína belügye.. stbstb...
nincs itt kérem miről beszélni, mindenki menjen szépen haza..

[ lágerek, újgúrok, stb: 444.hu/2018/05/21/tobb-szazezer-ember-lehet-kinai-atnevelo-taborokban
ill.: 444.hu/2018/08/10/ensz-akar-egymillio-ujgur-is-lehet-titkos-taborokban-kinaban ]

Törpvadász 2019.01.27. 02:19:24

@antiinternáci: Akkor a válasz. Nekem mindegy, h Gyurcsi v Orr bán lop. NE tegye Egyik Se!!!! És a mostani korrupt banda a sok száz milliárdos lopásával Semmivel nem szimpatikusabb, mint az előző ideológia csapatai a mérföldekkel kispályásabb sok száz milliók lopásával!!! NE lopjon Senki Sem!!! Aki meg igen az húzzon a retkes börtönbe, ahová való! Lesz..om hogy milyen a zászló meg a kicseszett idológia! Én dolgoztam meg azért a pénzért amit ő gusztustalanul kilop.

Törpvadász 2019.01.27. 02:24:10

Kína tragédia. Nem hiába ömlött a Rogán oly zseniális módszerével (letelepedési kötvény) a kínai hazánkba. És a megfigyelesekre: a gyáva és diktatórikus rendszerek sajátja ez, azok rettegnek folyton. Akkor most miért is kell, ha Orr bánék annyira biztosak magukban??? Ja, hogy mégsem azok....

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.01.27. 06:44:57

A kurva anyját ennek a kormánynak, de főleg a vezetőjének.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.01.27. 06:49:34

@LebensraumamOsten: Minden putyinbérenc illiberalokrata úgy jár. A heréjüket fogjuk a torkukon lenyomni, úgy hogy közben nem távolítjuk el a zacskójából.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2019.01.27. 06:50:34

Kifizették az IMF hitelt. Ja. Így. A sok hülye meg benyalja hogy Magyarország jobban teljesít. Na! Sok fideszes hülye! Most tapsoljatok! Gyere MICIMACI! Magyarázd meg!

index.hu/gazdasag/2019/01/26/orban_kormany_devizakotveny_allamadossag/

"Masszív, nagyjából 260 milliárd forintos kifizetéssel indult az év a magyar államnak. Lejárt ugyanis egy 1 milliárd eurós devizakötvény, méghozzá az első olyan, amit már a 2010-es választások után az Orbán-kormány bocsátott ki, még 2011 májusában. A kötvényt akkor 6 százalékos hozammal adták el – írja az mfor.hu.

Az euró árfolyama a lejárat napján, január 11-én 321,4 forint volt. Mivel azonban a kötvény egy részét már előtörlesztette a magyar állam, most 811 millió eurónyi fizetnivalója maradt, átváltva ez 260,6 milliárd forintnyi megfizetendő tartozást jelentett. Csak érdekesség, de a kötvény kibocsátásakor a forintot az euróval szemben a mostaninál nagyjából 20 százalékkal jegyezték erősebben: 2011. május 11-én az MNB által jegyzett árfolyam 263,36 forint/euró volt, vagyis akkor 263,36 milliárd forintot ért a kötvény, aminek csak az előtörlesztés után fennmaradt részéért majdnem ugyanennyit fizettünk vissza."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2019.01.27. 06:53:18

@antiinternáci: Nézzük csak a szigorú számokat! A többi duma.

2002
államadósság 44 milliárd euró
manyup 2 milliárd euró
valutatartalék 10 milliárd euró

mérleg -32 milliárd euró

2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

mérleg -34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0
valutatartalék 24 milliárd euró
Eximbank adóssága 2 milliárd euró

mérleg -69 milliárd euró

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.01.27. 07:22:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hát bizony a nagylábonélés, dőzsölés, korrupt pénzszórás ezzel jár, hogy az állam elszegényedik. Kádárék ugyanezt csinálták, láthattuk mi lett belőle. Orbán tulajdonképpen Kádár utódja annyi különbséggel, hogy orbán még feudális dzsentri uraságként is pöffeszkedik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2019.01.27. 07:30:59

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Kádár 40 év alatt harmad annyi adósságot hozott össze mint Orbánék 8 év alatt.

rallus 2019.01.27. 07:41:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ebben az a borzasztó, hogy hiába hagytak Bajnaiék egy ragyogó állapotban levő gazdaságot és hatalmas pénzt a kincstárban, Orbánék mégis külföldi hitelt vettek fel, hogy az IMF hitelt törleszteni tudják...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2019.01.27. 07:56:25

@rallus: Gyenge a iróniád. A leírt számokból cáfoljál csak egyet! Menni fog? A PR duma nem kell, csak a szigorú számok az érdekesek!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2019.01.27. 07:59:39

@rallus: Különben a hitel felvétel mutatja, hogy akkor Orbánék nem merték a valutatartalékot csökkenteni. 2011 még emelték a gázárat, 2012-ben csökkent 2 százalékot a GDP, a manyupból és az újabb hitelből fizették a kamatokat. Ez az ő gazdasági csodájuk. Meg hogy még előzzük Bulgáriát gazdaságilag.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 08:01:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Orbánt a Eus ezermilliárdok tartják lélegeztetőgépen. Ez látszott, amikor december elején már semmire nem volt pénz, hozták a megszorító csomagokat, majd amikor utalt az eu nagy nehezen hónapok múltán, akkor megint elkezdték szórni a pénzt. Orbán retteg ezen források megszűnésétől, nemhiába kuncsorog putyinnal, kínánál. Ez a kretén még arra sem képes, hogy felfogja:a ruszkik szegényebbek, mint mi, kína meg szarik a pofájába, ha nem lesz haszna, az itt befektetett tőkéből. Ingyen egyik sem fog semmit adni, arra csak a liberális európa képes, mert azoknak van egyedül szívük.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2019.01.27. 08:08:17

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön: A liberális Európa azért ad pénzt hogy fejlesszünk infrastruktúrát az összeszerelő üzemeikhez.

midnightcoder2 2019.01.27. 08:16:02

@szorokin: Tény hogy házon belül vannak kevésbé szép dolgok, de ez mostanság azért messze nincs egy kategóriában egy-egy háborúval. Igazán durva dolgok Mao elvtárs idejében történtek, na akkor tényleg tízmillószám hullottak az emberek. Viszont ha nagyon visszamegyünk az idõben, az USA múltjában is vannak csúf dolgok, és itt nem csak arra gondolok, hogy Martin Luther King elõtt milyen volt ott a négerek helyzete, de Pl. arra is, hogy maga az USA is "jó" indiánok csontjaira épült.

Ami biztos: Kína a munkára épít, és nem afféle világméretû rablólovag mint az USA.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 08:18:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ezeket honnan ollóztad össze? Így szépen, szaftosan még nem láttam együtt. Ezekhez még add hozzá az eus pénzt, mert az csak úgy ingyen van, minden évben. Akkor majd látszik mi a szummája az egésznek.

antiinternáci 2019.01.27. 08:19:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Az államadósságnak a gdp-hez mért aránya a lényeg, nem az abszolút értéke.
Ha az lenne fontos, akkor az USA 20 billió dolláros adósságát ajánlom figyelmedbe.

-52% volt 2002-ben
-78% volt amikor az Lqró átadta
-73,6% volt 2018 végén

A többi rizsa.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 08:23:03

@midnightcoder2: Kína a saját nemzetének munkásainak halálra dolgoztatásával ér el sikereket. És azt is hagyja, hogy olcsón dolgoztassák polgáraikat más nemzet gazdasági szereplői. Ugyanolyan rabszolgatartó patkányok, mint orbán. A kommunista, autokrata Kínáért nem hozok örömkönnyeket. Akkor már inkább százszor az indiánok, mint a saját nemzetem.

midnightcoder2 2019.01.27. 08:24:30

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön: Orbán azt látja, amit a hazai baloldal nem igazán, hogy a jóléti liberális Európa napjai meg vannak számlálva. Már rég nem az a világhatalom ami még 30 éve is volt, és ami a nagyobb baj, hogy napról napra egyre kevésbé az. Ma két hatalom kezd körvonalazódni: a hadseregére építõ USA és termelésre építõ Kína. Mind a kettõ egyre fejlettebb technológiával. Mellette ott van még Oroszország akinek nem nagyon van technológiája az atomon kívül, viszont van energiája és hadserege, és itt van Európa ami egy kedélyes szociális otthon, ahol Pista bácsi kényelmesen termeszti a hátsó udvarban a gendersemleges biobarackot, miközben a szomszéban pár milliárd éhezõ kannibál feni a fogát a barackra és Pista bácsira.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 08:27:54

@antiinternáci: A gdphez mért addósság szemfényvesztés. Ha nincs gdp, vagy mínusz lesz, egy válság pillanatok alatt bedöntheti a rátát, mint Gyurcsány idejében. Igy járt nagyon sok ország a válság alatt, mint az usa is. Kínát nem említem, mert ott mindent kozmetikáznak és manipulálnak, azt sem hiszem el, amit kérdeznek.

midnightcoder2 2019.01.27. 08:31:42

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön: Kínának - akárcsak Orbánnak - nem igazán volt mozgástere. Ma a gazdaság nem úgy mûködik, hogy a Párt elhatározza hogy akkor most ide építek egy szép nagy napelemgyárat, a sok szorgalmas proletár pedig nekiáll és felépíti vályogból, mert a gyár ugyan állni fog, de napelemet kurvára nem fognak tudni gyártani benne. Ahhoz, hogy ma neked gazdaságod legyen, leginkább tõkére van szükséged, illetve az abból vásárolható tudásra és technológiára. Az pedig sem a kicsi kínaiknál nem volt meg, sem nálunk. Ha van tõkéd akkor vásárolhatsz tudást és technológiát - így lett az amerikaiaknak atombombájuk - sõt, ha van egy megfelelõ háborúd akkor rabolhatsz is magadnak - így lett az amcsiknak ûrkutatásuk, de ugyanez igaz az oroszokra is. De ha semmid nincs csak egy rakás lelkes jómunkásember, akkor max. összeszerelõ üzemet tudsz csinálni, és reménykedni benne, hogy a beszállítók elõbb-utóbb elkezdenek önálló termékeket is gyártani. Ezt az utat járta be anno Japán, és ezt járják a kínaiak is. A másik megoldás a népi kohó, ezt is kipróbálták a kicsi kínaiak, de nem jött be nekik. Orbánnak sem hiszem hogy bejönne.

Helga Beauty Salon. 2019.01.27. 08:33:06

"2017-ben 234, 2018-ban már 532 facebookozóról kért adatokat a kormány – adta hírül az Átlátszó."

Ha meg ittasan vezetsz, akkor megszondáz és elveszi a jogosítványodat a KORMÁNY!
Idióta Átlátszó!

midnightcoder2 2019.01.27. 08:33:09

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön: " A gdphez mért addósság szemfényvesztés. Ha nincs gdp, vagy mínusz lesz, egy válság pillanatok alatt bedöntheti a rátát, mint Gyurcsány idejében."
Ez pontosan így van. És nem csak nálunk, hanem egész Európában. Azzal az apróbb pontosítással, hogy Fletó idején már a válság elõtt bedõlt a GDP.

antiinternáci 2019.01.27. 08:38:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Magyarország gazdasági eredményeit csak olyan országokhoz lehet hasonlítani, ahol szintén volt Gyurcsány-dúlás.
Könnyű azoknak, ahol nem volt szadeszmp, az égig érő ostobaság és mérhetetlen tehetségtelenség kormányzata. (Persze az elvtársaktól megszokott óriási lopás és korrupció mellett. A régi kommunisták a falcak tyúktolvajai, munkakerülői voltak. Az evolúció gyors volt, mert pár évtized alatt már gyárakat, bankokat, országok jövőjét lopták...)

Légy szíves, mutasd be mindazon országok gazdasági állapotát, ahol volt még Gyurcsány-dúlás.
Pl. Szlovákia: 2007 utso negyedév 13% gdp növekedés. Nálunk ugyanekkor 0,2%.

Ja, kicsit nézd meg Tsipras elvtárs eredményeit a mai napig, mert ők az egyetlenek, akik a miénkhez mérhető szarból indultak.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 08:40:50

@midnightcoder2: Orbán nem jól látja. Orbán elköveti ugyanazt a hibát, mint a szocializmusban kádár. Szerintem személyes bosszú vezeti, amikor a kapitalizmust kiáltja ki bűnbaknak. A válság alatt súlyosan megégette magát anyagilag. Az biztos hogy a kapitalizmust nem ezek az eszmék fogják leváltani, még több száz éve van a kapitalizmusnak, és a változás a legfejlettebb kapitalista államokból fog kiindulni, nem a legcsóringerebbekből. A legcsóringerebbek úgy akarnak gazdagabbak lenni a leggazdagabbaknál, hogy rendszert váltanak. Ez így nem megy, a modernkori történelemben már láthattuk ezerszer(fasizmus, kommunizmus, most meg az illiberalizmus) . A leggazdagabb kapitalisták nem fogják hagyni, és mivel minden eszközük megvan arra, hogy ezt megakadályozzák, meg is teszik. Hamarosan bedől Kína, már csak évek választanak el ettől. És utána dől az egész illiberalista, kommunista domino vele együtt. Ez pusztítóbb lesz az előző válságnál is. Öveket kérem bekötni hölgyeim és uraim, mert rázós út lesz.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 08:46:53

@midnightcoder2: No látod, hiszel te ha akarsz az első mondatodban. És még orbán sem kell hozzá, elég egy egyszerű megcáfolhatatlan matematikai képlet. A többi mondatod meg csak politikai duma, semmi lényeges gazdasági összefüggést nem tartalmaz.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 08:46:53

@midnightcoder2: No látod, hiszel te ha akarsz az első mondatodban. És még orbán sem kell hozzá, elég egy egyszerű megcáfolhatatlan matematikai képlet. A többi mondatod meg csak politikai duma, semmi lényeges gazdasági összefüggést nem tartalmaz.

antiinternáci 2019.01.27. 08:47:21

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön:

Szemfényvesztés.
Mert kedvezőtlen az Lqró-ra nézve.
Mi az, hogy bedönti?

Ha keresel egymilliót, és van havi 300ezer kiadásod, akkor nem állsz rosszul.
Ha elveszted a munkádat (majd ha újra kormányra kerül a szadeszmp) a 300 ezres kiadásod nagy része megmarad, a helyzeted drasztikusan romlik.
És akkor nem azt mondod, hogy nyilvánvalóvá vált a tarthatatlan helyzeted, hanem azt, hogy ez szemfényvesztés? Hogy kiderült?

antiinternáci 2019.01.27. 08:52:11

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön:

Orbán a kapitalizmus ellen van?
Kína rövidesen bedől?

Vágyvezérelt badarságok.
Vagy valami új szerhez jutottál?

midnightcoder2 2019.01.27. 08:55:15

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön: Kína is kapitalizmus. Az, hogy a kormányát hogy hívják és milyen színekben tevékenykedik, túl sok vizet nem zavar. Az USA gazdagságát sem Trump vagy Obama biztosította, hanem a hadseregük és az iparuk, elsõsorban a high-tech. A két modell között az igazi különbség az, hogy a kínaiak jobban kézben tartják a gazdaságukat, illetve stabilabb a politikai rendszerük.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 08:57:30

@midnightcoder2: Kína és Japán ég és föld. Semmi hasonlóság nincs köztük. Kína egy mesterségesen, a kommunista párt által felfújt, a saját népét rabszolgaságban tartó tolvajgazdaság, Japán meg egy piaci versenyre épülő kapitapista gazdaság. Kína ebből a mesterséges manipulációra épülő válságot soha át nem élő gazdaságból nem tud megújulni, Japán viszontca válságok által lesz egyre erősebb. A lényeg, hogy amikor válság van Japánban, vagy az usaban nem szabad odaengedni a mézesbödönhöz a tolvaj kínát. Trump és az eu ezt jól csinálja. Kínának kusst kell mondani, és nem szabad engedni, hogy nagynevű kapitalista vállalatokat felvásároljon kínai állami csináltpénzből válságok alatt. És a kínai termékeket ki is kell tiltani mindenhonnan, mert erkölcstelenül lopja más technológiáját.

midnightcoder2 2019.01.27. 09:02:05

@antiinternáci: Attól függ. Ha Pl. van egy házad amiben laksz, és van pár millió tartalékod, akkor nem akkora gáz ha elveszíted pár hónapra a jövedelmedet. Ha a házadat csak bérled, és a tartalékod úgy 2 hónapra elég, akkor a harmadik hónap vége után hajléktalan vagy. A magas GDP + magas adósság kombó tényleg durván vissza tud ütni ha hirtelen valamiért visszaesik a GDP. És mivel Kína a világ mûhelye, a szolgáltatója pedig egyre inkább India, és ma már az usákok sem szeretnek minket annyira mint a hidegháború idején, ez a magas európai GDP bizony hosszú távon veszélyben van. A nagy európai liberális békét és szeretetet pedig a nagy jólét tartja fenn.

2019.01.27. 09:05:22

Csak féljen az, akinek van miért.

midnightcoder2 2019.01.27. 09:09:54

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön: A kicsi japánok centire ezt csinálták anno, és így lettek nagyok. A kicsi kínaiak pedig már réges-régen fejlesztik a technológiát és nem lopják. Az innováció már régen nem az amcsiktól jön - ha jól megnézed a mai szuper high-tech amcsi cégeket, azt látod hogy sokkal inkább szociális jellegû cégek mint technikaiak. Lásd Pl. fészbúk. Technológiailag elég faék, eredetileg PHP-re és MySQL-re épült ami kb. a szoftvertechnológia alja, különösen akkortájt volt ez igaz amikor a fészbúk született. De jól eltalálták az istenadta nép igényét a magamutogatásra.

Nem mellesleg pedig nekünk európaiaknak az amcsik sem jobban barátaink mint Kína.

midnightcoder2 2019.01.27. 09:12:19

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön: Nem mellesleg, a japánok igazi problémája az elöregedés. És az a probléma itt van Európában is, az amcsiknál is, bár ott pótolja a népességet a sok latinó, de minden egyes latinóval egyre kevésbé USA az USA. És persze ugyanez gond lesz a kicsi kínaiaknál is, de addigra nekünk már régen annyi.

Pinabajusz 2019.01.27. 09:23:28

Nagyon izzadsagszagu ez a post.

Azert ezel meg nagyon le vagyunk maradva Nagy-Brittania, USA, Kina vagy Izraellel stb.szemben.

Londonban egy keruletben tobb kamera van, mint nalunk az egesz orszagban.

Bar en a 4000-res rendorsegre bekotott kameraban ketelkedem, mert csak a Liszt Ferenc repuloteren van valami 1000 korul. De lehet, miota ezt az infot hallottam, mar lenyegesen tobb.

Faszbukot konnyen lehet kerulni. Azt mar egy evtizede is is rebesgettek, hogy ez az amerikai titkosszolgalat tamogatasaval jott letre. Nem a kis hulyegyerek volt a zseni, hanem rengeteg penzt es reklam es mediakampanyt beletoltak ebbe. Volt tobb hasonlo kezdemenyezese, megis ez lett a legsikeresebb.

A google-t mar nehezebb kerulni, de lehet. Roluk miert nincs szo?

A szallast miota bankkartyam van (kb. 20 ev), ha tudom, bankkartyaval fizetem. Igy ez az adat ott van azoknal, akik ezzel kezdeni akarnak vmit.

antiinternáci 2019.01.27. 09:23:40

@midnightcoder2:

Persze, ebben az értelemben ez jogos.
A magyar helyzet nyilván törékeny, arról szó sincs, hogy ez lenne a létező világok legjobbika. És csekély súlyunknál fogva ki vagyunk szolgáltatva bármely nagyobb szélnek, békére, fejlődésre lenne szükségünk.

De a 2010-es reménytelen kiindulási állapothoz képesti pozitív kilátások egyértelműek. Az is némi optimizmusra ad okot, hogy a nagy eu tagállamok évek óta a recesszió felé tartanak, koránt sem teljesítenek jól, ami felfelé értékeli a magyar eredményeket. Hiszen a gyengülő nyugat kevésbé jelent felvevő piacot számunkra, kevesebbet tud beruházni nálunk, stb... Ez persze nem jó hír számunkra.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.01.27. 09:34:30

@midnightcoder2: "a kínaiak jobban kézben tartják a gazdaságukat, illetve stabilabb a politikai rendszerük."

Kína pont olyan véges órájú diktatúra te szerencsétlenm mint a Kádár rendszer. Pont annyira is stabil.

A legstabilabbak azok a társdalmak amelyekben nem mossák az emberek agyát, sokoldalúan tájékoztatják ő ket és így döntő többségben egészséges agyú állampolgárok mennek szavazni.

Na ebből nem teljesükl semmi Orbanisztánban meg az illiberált antidemokráciákban, ezért végzik ezek az országok rendre az utolsó helyen a történelemben.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.01.27. 09:44:03

@antiinternáci: "De a 2010-es reménytelen kiindulási állapothoz képesti pozitív kilátások egyértelműek. Az is némi optimizmusra ad okot, hogy a nagy eu tagállamok évek óta a recesszió felé tartanak, koránt sem teljesítenek jól,"

Te nagyon hülye vagy kis Takony´árpi slapaj. Less már r´á a nyugati na meg a keleti EU versenytársak növeked´ési számaira az elmúlt nyolc évben. Döbbenettel fogod látni, hogy Orbaniszt´án a fejlettségi meg fogyasztási statisztikában a legutolsó országok közé csúszott le. Ezt jelenti az illiberáltaknál a Jobban teljesítés, bruhahaha!

Ezenkívül kivándorolt lassan már a fél orsz´ág, na persze nem a nyuggerek, hanem a legnagyobb telejesítő képességű korosztály. A születések száma 2010 óta bezuhant, rendre 10%-kal a ballib korszak számai alatt van. Orbanisztánnak vége!

Akkora a Jobban teljesítés te fidióta troll, hogy még a tavalyi kar´ácsonyfákat se szállítja el a NER, ennyire nincs pénze a rendszenek rátok, kisemberekre. Persze a Pénztáros Lőrinc stróman meg a többi orbáni oligarcha persze naponta szakadatlanul gazdagodik.

Csak az ő bankszámlájuk teljesít jobban! Ti meg szoptok!

Helga Beauty Salon. 2019.01.27. 09:45:22

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Kööszönjük az áttekintést! Nagyon vágod te ezt! A Kína jóslatod egyenesen szenzációs!

midnightcoder2 2019.01.27. 09:55:10

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: "Kína pont olyan véges órájú diktatúra te szerencsétlenm mint a Kádár rendszer. Pont annyira is stabil."

Mondjuk a Kádár-rendszer sem azért esett szét mert diktatúra volt, hanem mert az a gazdasági rendszer amihez tartozott (KGST) volt alapvetõen versenyképtelen, és az állt be a földbe. Politikailag Kádárék elég stabilak voltak, jellemzõ módon a 4 éves Antall kormány után a nép vissza is választotta õket a hatalomba. Más kérdés, hogy a 3.60-as kenyér ettõl nem valósult meg.

"Less már r´á a nyugati na meg a keleti EU versenytársak növeked´ési számaira az elmúlt nyolc évben. "

Ha megnézed a GDP számokat a térségben 2002 óta, akkor azt látod, hogy 2010 óta nagyjából együtt mozgunk a többiekkel. 2002 és 2010 között viszont tényleg szar volt a relatív helyzetünk a térséghez képest, ekkor húzott el mellettünk Pl. Szlovákia.

antiinternáci 2019.01.27. 09:56:46

@antiinternáci:

Még annyit, hogy az alacsony(abb) gdp-arányos hiány kedvezőbb egy recesszió/válság esetén is. Tehát nem az a megoldás, hogy a mutatót kikiáltjuk szemfényvesztésnek, hanem az, hogy a mértékét csökkentjük.
Márpedig a jelenlegi gazdaságpolitikára mindent lehet mondani, de azt nem, hogy ne jellemezné a szigorú költségvetési politika.

steery 2019.01.27. 10:12:24

@Orbán veje: Akkor, mivel a trollkodáson kívül nem értesz máshoz, most jól kitolok veled, mert nem válaszolok a provokációdra. Csak simán kinevetlek, kis butus! :-D

kocsisj 2019.01.27. 10:37:13

@midnightcoder2: Ez az egész világ nagy tévedése. Az elöregedés meg a népességszám csökkenés. Ez egyértelműen egy evolúciós folyamat és ha mai Földön nem a XI. század (Afrika, Dél-Amerika és Ázsia) élne együtt a XXI. századdal (Európa, Észak-Amerika, Ausztrália) nem is lenne gond. A technikai fejlettséggel együtt jár a népesség csökkenése. Egy Kárpát-Medence területen bőven elég lenne 2-3 millió ember. Jót tenne az embereknek, jót tenne a természetnek. A fejlett világnak egyetlen lehetősége van, valahogy a XI. századot eljuttatni legalább a XIX. századig, különben a Föld a katasztrófa felé halad. Ez a Föld 4-500 millió embernek adna jó megélhetést anélkül, hogy végzetesen lehasználnánk. Ez lehet a cél, ha ez nem sikerül, akkor úgyis mindegy.

midnightcoder2 2019.01.27. 10:44:31

@kocsisj: Ez azért alapvetõen technológia kérdése is. Más egy terület eltartóképessége égetéses és ásóbotos földmûvelés melett, más egy parlagolós/lovas/ekés technológia mellett és más egy modern mezõgazdasági technológia mellett. És nem biztos, hogy az elõzõek feltétlenül környezetbarátabbak.

midnightcoder2 2019.01.27. 10:47:12

@antiinternáci: Konjunktúra idején nincs baj a magas hiány de nagyon magas GDP kombóval, sõt kimondottan elõnyös ha ebbõl a polgár is részesül, és emiatt magas az életszínvonala. Sõt, így szépen vonzani is lehet a magasan képzett munkaerõt, ami további GDP emelkedéshez vezethet. A gond akkor van, ha megfordul a trend. Egy tartós válság durva dolgokhoz vezethet ilyenkor. És ez csak idõ kérdése.

antiinternáci 2019.01.27. 11:12:03

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:

Figyelj, elvakult vagy, a trágár baromságod pedig téged minősít.
Németország 1,8% növekedést vár idénre, nálunk ennek a duplája még a bizottság előrejelzése is. Amivel az a baj, hogy mindig rosszindulatú volt, az elmúlt években is, és az idén is nagyon durván alulbecsülték a magyar mövekedés - persze véletlenül.
Az idei reális magyar növekedés 3,8-3,9%.
A németek meg csak álmodtak az 1,8%-ról, ma már csak 1%-ot várnak. Szóval, a magyar érték javuló tendenciát mutat évek óta, a német meg romlót évek óta. Akárhogy is fáj neked.
Olvass, tájékozódj, próbáld megérteni a dolgokat, még ha nehezedre esik is, még ha nem is illik a gyűlölet-koncepciódba.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2019.01.27. 11:24:54

@midnightcoder2: Ez ugyebár nem igaz, megint látszik a tájékozatlanságod.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2019.01.27. 11:25:42

@antiinternáci: A számokról is lesz valami? mert ez csak duma. Én az Orbán dúlást látom a számokon.

kocsisj 2019.01.27. 11:26:02

@midnightcoder2: Az a baj ezzel, mint a lentebb író antiinternáci gondolattal is, hogy mindegyik a fejlődést a többen látja. Ez az egész kapitalizmus rákfenéje. Ha idén nem tudtunk 100-zal több vackot eladni, mint tavaly, kirúgják a vezetőséget, mert a részvényesek elégedetlenek. Csakhogy a 100-zal több vacak, általában 100-zal több alapanyag is. De legyünk optimisták és "fejlődéspártiak", csak 80-nal több alapanyag, mert javult az anyagfelhasználás meg zsebzseb. De a véges alapanyagból az is 80! Ha ennek a szemléletnek nem lesz vége, nekünk lesz. És akkor nézhetjük a GDP adatokat, ha lesz még ki és hol.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2019.01.27. 11:27:52

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön: Gáláns voltam, az elpárolgott 14 milliárd euró eu-s pénzt nem tettem bele. Az adatokat könnyű. Államadósság Kezelő Központ, MNB netes oldala, euró árfolyam.

antiinternáci 2019.01.27. 11:28:19

@midnightcoder2:

Persze, világos, az adósság egy bizonyos szint fölött nem jó.
Csökkentése lehetséges megszorításokkal, ami visszavetheti a növekedést, a növekedés visszaesése növeli az adósság relatív súlyát, ami miatt további megszorítás kell. Ördögi spirál.
Vagy pedig ki kell/lehet nőni az adósságot, akkorára kell nőni, hogy ahhoz képest az adósság relatív súlya kezelhetőbb legyen. Ez az, amikor a gdp-hez mért adósság csökken.
Nyilván mindig amikor csak lehet, a gyakorlatban a kettő olyan ötvözetét kell alkalmazni, amiben a második van túlsúlyban. A megszorítást pedig optimális esetben a felelős költségvetési magatartás helyettesíti ilyenkor, alacsony hiányt kell tervezni, tartani.
Van más lehetőség?

antiinternáci 2019.01.27. 11:31:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Egysíkúan gondolkodsz, nem egy tényezőből áll a gazdaság.
A számokat fentebb leírtam, az a lényeg.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 11:41:02

@kocsisj: Orbán nagy tévedése, hogy a kommunista kína a jövő, ahogy kádáré a kommunista Szovjetunió volt, horthyé meg a fasiszta németország. A jövő még vagy 300 évig a kapitalista liberális demokratikus nyugati jogállam. Abból fog kinőni egy új világrend, de az sem kommunista vagy fasiszta lesz, és különösen nem illiberális orbanisztáni diktatúra. Ezek mind bukott rendszerek lesznek, mert az elnyomás az alapjuk. Az elnyomást pedig az emberek többsége nem tűri sokáig.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 11:57:10

@kocsisj: Az általad leírtak a varkapitalizmus jellemzői, illetve azok a kapital8sták csinálják ezt, akik nem megfelelő szakemberek. Ezek egy válság során elbuknak és jön a jobb. Ez a piaci verseny lényege, jobbat, maradandóbbat kell alkotni. Aki nem bírja a minőségi, innovációs versenyt, az elhullik. Kínát meg ki kell zárni a világpiaci versenyből mert lopja a szoftvert, az ötleteket, a technológiát meg úgy ánblokk mindent utánoz, mint egy orangután. A huawei az iphon, a kínai elektromos autó a tesla, stb, stb. Amivel befutottak, az tulajdonképpen egy nyutati innováció másolata.

midnightcoder2 2019.01.27. 11:57:41

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön: A világ nem fekete vagy fehér, ahol csak a liberális kapitalista rendszer van vagy a kommunista / náci haláltáborok. Az 50-es évek amerikáját a mai liberálisok simán lenáciznák, a mai kínai vezetést pedig Mao végezné ki.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 12:00:31

Kína sose lesz innovatív állam. Egyszerűen nincsenek ott kreatív emberek, robottá változtatta őket a kínai állam. Innovatív és kellően kreatív emberek csak szabad, liberális társadalmakban termelődnek.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 12:42:25

Egyesek kurvára el vannak telve ezekkel a kínai szutykokkal. Biztos ez a központi fideszpártutasítás, hogy ezt terjesszék, nem tudom. No, akkor végignéztem hogy is áll az én otthonomban a kínai árudömping. Hát nagyítóval kellett keresgélnem a kínai termékeket. Sorolom: mindkét autóm bmw, ami német, ha javítani kell csak gyári német alkatrésszel javítom. A kazánom Vaillant, német, a háztartási eszközeim Tefal francia, az autóimon Pirelli és michelin gumik vannak, ami olasz és francia. A fűnyíróm és minden kerti eszközöm bosch, a mosogatógépem bosch, a mosógépem siemens, amiket szlovákiában és magyarországon gyártottak. A tévém, házimozim, mobiltelefonom Sony ami japán, a monitorom Samsung, ami dél koreai. A laptopom Dell, ami USA. A házam bramac cseréppel, schiedel kéménnyel ytong falazóanyaggal, baumit vakolattal, kömmerling ablakokkal, hörmann garázskapuval készültek, amiket magyarországon, ausztriában, romániában vagy németországban gyártottak. A kávéfőzőgépem saeco, ami olasz. Eközben télen olasz, görög, spanyol déligyümölcsöket eszem, vagy a saját eltárolt zöldségeimet, gyümölcseimet fogyasztom. Egy, azaz 1 kínai terméket találtam, ami jó, a huawei tabletem. Találtam még a garázsban a szemétben kábeleket, kidobott pár hónapot használt kínai technikai szutykokat, csatlakozókat, régi dvdket, s más kínai hulladékot, amiket alig használtam, mert vagy hamar tönkrementek, vagy még az eredeti funkciójukat sem voltak képesek produkálni. Találtam még made in china feliratú büdös zoknikat és szaros alsógatyákat, piramis alakú fölül szűk derékben széles használhatatlan polókat, olyan szabadidőgatyát aminek a zsebe és az összekötőgumija is a seggén volt, három hét után levált talpú adidos tornacipőket. Ez lenne a kínai csoda? A technika császárai? Egy kommunista szutyok az egész ország tolvajokkal, akik a más termékeit utánozzák.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 13:05:08

@antiinternáci: Már miért vesztenéd el a munkádat egy kormányváltás során, ha becsülettel dolgoztál? Azt aláírom, hogy akik a jelenlegi korrupt rendszert szolgálják, csak tőlük van bevételük, azok nullázódnak. De ők érdekelnek a legkevésbé. Mindig rühelltem a seggnyalókat, még akkor is ha főnök voltam. Tudom orbánnak az a kedvence, ha keresztbe kasul nyalogatják a kloákáját.

mgdé 2019.01.27. 13:15:34

@antiinternáci:

"Ja, kicsit nézd meg Tsipras elvtárs eredményeit a mai napig, mert ők az egyetlenek, akik a miénkhez mérhető szarból indultak."

No, nem egészen. Ez inkább csak felkapott propagandaduma.
A görögök a világgazdasági válság 3 éve alatt bukták a gdp-jük 20 %-át, mi meg a 6 %-át. (A számok csak fejből, hozzávetőlegesek, de nagyjából jók.)
Hol volt akkor még Tsipras (2015) ... ?

(Tsiprasz leginkább csak azért jöhetett, mert a görögök a válság befejeződése után is mentek tovább lefelé.

S ebben a saját balfaszságaik mellett azért jókora szerepe volt az EU-nak, az IMF-nek a Világbanknak - későn kapcsoltak -, no meg a németek példastatuálási ihletének lásd Schäuble (és kapzsiságának, és választási propagandacéljaiknak) stb. IS.
Valahogy a görögöknek korábban nagy kölcsönöket adó nagy német, holland, francia, stb. magánbankok mind "ki lettek mentve", a feléjük szóló adósság átkonvertálódott, IMF-re, Világbankra, német kormányra - akik azért sokkal jelentősebb érdekérvényesítők tudnak lenni Go.-val szemben mint egy-egy magánbank -, stb.
Azaz, a nagy nyugati országok elsősorban a saját cégeik érdekeltségeit mentették, s csak másodlagosan a görög államot.
S ebből a csalódott légkörből nőtt ki Tsipras.)

mgdé 2019.01.27. 13:34:28

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön:

"miért vesztenéd el a munkádat"

Azért gondolják így, mert azt hiszik, a "másik oldal" ugyanúgy listáz, mint ők.
Ezzel már csak az a bibi, hogy MElyik másik oldal :D

Valamint, valamiért elhiszik, hogy a széthullott szdsz kormányra jutása (???) esetén Kiszel Tünde lesz a gazdasági miniszter, az MNB elnököt Nigériából importáljuk, a pénzügyminiszter pedig Győzike lesz, s akkor aztán nekünk annyi. Végül is, ebben így teljesen igazuk is van. :D

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 13:51:45

@Én de genere Mi: Annak, hogy ilyen "nagy nevek" miniszterek legyenek, inkább most van esélye. Most áll politikai seggnyalókból a kormány. Csak rájuk kell nézni. Mindegyik ugyanazt ismételgeti, mint egy papagály amit a führere betanított neki. És ebben varga misike, és ragyásképű pintér maffiavezér sem különbözik a többitől. A többinek meg ráadásul még a tej is megalszik a szájában, a tarajos fejű petike kivételével, akinek kifut.

midnightcoder2 2019.01.27. 13:56:22

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön: "Innovatív és kellően kreatív emberek csak szabad, liberális társadalmakban termelődnek."

Marhaság. A Hilteri III birodalom sem volt szabad és liberális állam, ehhez képest az amcsi ûrkutatás a mai napig a német V2-bõl él, õk csinálták az elsõ sugárhajtású vadászgépet és még egy rakás olyan innovációt ami a mostani európai civilizáció alapja. A másik oldalon a számítógépet is az a Neumann találta fel, aki szintén nem a túltolt liberalizmusáról ismert akkori Magyarországról érkezett abba az USA-ba amit a mai európai liberálisok simán lenáciznának.

midnightcoder2 2019.01.27. 14:28:42

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön: "mindkét autóm bmw, ami német, ha javítani kell csak gyári német alkatrésszel javítom"
És mit gondolsz, a német autódba az elektronika honnan van ?

"fűnyíróm és minden kerti eszközöm bosch"

Ja. Nekem pedig Makita a kerti fûnyíróm, ettõl persze ez is Made In China. A másik kerti eszközöm egy elektromos sövénnyíró, az echte kínai de tökéletesen teszi a dolgát.

"az autóimon Pirelli és michelin gumik vannak, ami olasz és francia"
Ha lelõnének se tudnám megmondani, hogy a Ford Focusomon milyen márkájú gumik vannak...

"A tévém, házimozim, mobiltelefonom Sony ami japán, a monitorom Samsung, ami dél koreai. A laptopom Dell, ami USA"

A Dell laptopod sok helyrõl jöhet, de az USA-ból pont nem. Leginkább Szingapúrban és Indiában csinálják, de kis szerencsével Japánból is jöhet.

Nekem az üzeleti HP laptopomra nagy betûkkel van írva, hogy Made In China, ahogy anno a Microsoftos Natural Keyboard-omra is. És a Logitech egeremre. A monitorom szintén HP, ezen ugyan nincs származási hely, de meg lennék lepve ha nem kínai lenne. A mobilom Xiaomi Redmini Note 3 plus ami klasszisokkal jobb mint elõzõleg a hasonló árkategóriás LG L9-em, ami ráadásul ennyi idõs korára már meg is döglött alaplapi hibával, nem beszélve az utána vett LG Leon-om amit azért tartok hogy legyen egy lassú androidos eszközöm is tesztelni a programjaimat. Sony telefonja az asszonynak volt, de az is eléggé hulladék, olyan szinten hogy inkább visszatért a butatelefonra.

antiinternáci 2019.01.27. 14:36:41

@Én de genere Mi:

Igen, nagyjából olyan volt a szadeszmp teljesítménye, mint amit felvázoltál.

2008 végéig a mostaninál drasztikusan erősebb boom volt, akkor az egész világ száguldott felfelé (míg a mostani javuló fázisban Nyugat-Európa viszonylag gyenge teljesítményt nyújt, ami nekünk nem mindegy).
Ebben a környezetben tudott a szadeszmp csődközeli állapotot elérni 2006-2007-re. Miközben például Szlovákia néhány negyedévben 10-12% növekedést ért el ekkor.
Gyakorlatilag a teljes lemaradásunkat ekkor, illetve ennek következtében szedtük össze.

A butaság, tehetségtelenség óriási zuhanást okozott a válság beköszönte után. Vagy volt más térségbeli ország, amelyik ilyen tragikus helyzetbe került a válság előtti szörnyű gazdaságpolitika miatt?
És a borzalmas lopásokról, a háromszoros áron épített autópályákról, a metróról, a Strabag Demokraták Szövetségéről, stb... nem is volt szó.

Azzal, hogy ezek maradványait, meg mai alteregóit a hatalomhoz engednétek, olyanok vagytok, mint aki az ismert pirománt a lakásába engedi egy kanna benzinnel, megy gyufával a kezében.

orbántrollirtó 2019.01.27. 14:51:55

@antiinternáci: Takarodj innen te hitvány orbántroll. Az orbánista hazugságaidra senki nem kíváncsi te gerinctelen nyomorult fideszbérenc.

mgdé 2019.01.27. 14:54:00

@antiinternáci:

Azt hiszem, komoly tévedésben vagy mind velem, mind a lehetőségekkel kapcsolatosan. Magam részéről sem igehirdető erőszakos rablót, sem tolvaj ostobát nem szeretnék kormányra engedni. Az csak a te fixa ideád, hogy csak és kizárólag e kettő közül lehet választani. (Ha igazad lenne, kivétel nélkül minden egyes ország vagy a gyurcsányi vagy az orbáni Magyarországra hasonlítana. Pedig még náluk is van rosszabb, javaslom mondjuk Libéria tanulmányozását ... De jobb is, akár elhiszed ezt, akár nem. Nem a te hitedtől függ.)

orbántrollirtó 2019.01.27. 14:54:37

@midnightcoder2: Ne szennyezd a szabad sajtót te hazug fideszpropagandista. Takarodj a köztévére vagy a magyar időkre. Ki kíváncsi rátok? Mindenki tudja rólatok, hogy ócska hazug emberek vagytok. Menjetek a kurva anyátokba.

antiinternáci 2019.01.27. 15:01:29

@Én de genere Mi:

Mit javasolsz helyettük?
Én nem látok alternatívát, hiszen az ellenzék fő ereje a szadesz utódja, az ÁVOkratikus Koalició. De ha tudsz, meghallgatom.

antiinternáci 2019.01.27. 16:03:05

@Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön:

Mo.-n elvben illiberális demokrácia van.
Ki van itt "elnyomva"?

Az illiberális demokrácia kb. maga "A" demokrácia. Ahol a normális dolgokat nagyjából lehet, de a közösségi értékek, a haza, a (kulturális) nemzet, a család vannak a központban, nem pedig az egyéneknek a szélsőségesek által félreértelmezett, és negatívumokra végtelenségig kirerjesztett "jogai", pl. aberrációk, perverziók, kábítószer, stb...
E szemlélet szerint az egyének nem jó, ha olyan "jogokat" élveznek, kreálnak maguknak, amelyek a védendő értékeknek, közösségeknek kárt okoznak.

Ennyi tulajdonképpen az illiberális demokrácia. Ez nincs megmagyarázva az embereknek, pedig valszeg 80-90% ezt eleve így gondolja. A fogalom értelmezése, elmagyarázása helyett hagyjuk, hogy a bolsevista hazudozók és gyűlölködők már lassan negatív fogalomként használják.

paragrafus 2019.01.27. 17:00:26

Mondok még három területet, ahol a hatalom nagyüzemi módra gyűjti az állampolgárok adatait.
Az egyik az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér)jogintézménye

Ennek a rendszernek nagyon komoly adatvédelmi hiányosságai vannak. A rendszer, ebbéli oldalát tekintve rettentő sok sebből vérzik. Fordítva működtetik az adatvédelmet érintően: aki nem élt a digitális önrendelkezés jogával, annak hallgatását belegyezésnek tekintik és ezáltal gyakorlatilag az ő személyét illetően teljesen nyitottan kezelik a rendszert. Ez a körülmény viszont elfogadhatatlan, mivel egyrészt a társadalomnak jelentős része nem is tud minderről. Sem magáról az EESZT-ről, sem arról, hogy az ő személyes adatainak sokaságát tartalmazza ez a rendszer. Arról még kevesebben tudnak, hogy a rendszerben lévő adatainak láthatóságáról rendelkezhet, mert erről senki sem világosítja fel őket. És arról még kevesebben tudják, hogy ez a digitális önrendelkezési jog csak korlátozott, mert csak az egészségügy rendszerén belül rendelkezhetnek, de arról már nem, hogy az egészségügy rendszerén kívül mások láthassák-e, vagy sem. Vagyis az adatvédelem tekintetében a betegek tájékoztatása, különösen a saját adatvédelmi jogaikat illetően, gyakorlatilag sehol sincs.

A rendszer úgy működik, mintha a betegek hozzájárulásukat adták volna a teljes adatmennyiségben való tároláshoz, felhasználáshoz, keresgéléshez. vagy éppen a korlátok nélküli betekintéshez. Holott ez egyáltalán nem igaz, mert hozzájárulni csak ahhoz lehet, amiről az állampolgárt előzetesen tájékoztatták és adtak a számára esélyt, hogy kinyilvánítsa a szándékait. Elfogadhatatlan, hogy az EESZT rendszerében a közel tízmillió ember számára kvázi alapértelmezésként be van állítva a (szinte) korlátlan adatelérés, majd pedig arra apellálnak a felhasználók, hogy a betegek ezzel a hozzájárulásukat megadták volna. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Az ÁEEK adta meg az orvosoknak és a gyógyszerészeknek a hozzájárulást arról és ahhoz, amiről csak a betegek nyilatkozhattak volna.

Ha az EESZT-ben lévő adatállományt KIZÁRÓLAG csak az egészségügy rendszere látná, tudna belenyúlni, akkor talán egy szavaim sem lenne. De az egészségügyön kívül más rendszerek is rá tudnak kapcsolódni, bele tudnak látni, az EESZT-ben lévő adatokat önkényesen, saját hatáskörben fel tudnak használni. Ilyenek pl. a rendvédelmi szervek. Pl. a rendőrség, vagy éppen a TEK.

Az adatvédelem, a személyes, de különösen az egészségügyi szenzitív adatok körében nagyon erősen védendő. Nem véletlen az sem, hogy alkotmányos alapokon nyugszik. És mivel a betegnek, mint minden állampolgárnak, alapvető alkotmányos joga, hogy a saját adatai felett személyesen rendelkezzen, ennek bármilyen korlátozása alkotmányellenes. Bárkinek alkotmányos joga, hogy a saját adatait, ha rögzítették őket bárhol, ellenőrizze, figyelemmel kísérje, meggyőződjön azok kezelésének helyességéről. Az EESZT ennek nem felel meg. A beteg nem tud meggyőződni arról pl., hogy kik látnak még bele ebbe az adatbázisba, kik férnek hozzá, kik használ(hat)ják fel az ő engedélye és beleegyezése nélkül. Mindezek alapján pedig az EESZT alkalmazása, abba a betegek bármilyen adatának feltöltése, rögzítése súlyosan sérti, korlátozza és kiüresíti a betegek személyes és egészségügyi adata feletti önrendelkezés alkotmányos jogát.

Az EESZT alkalmazásával – mégha csak áttételesen, vagy közvetett módon is, de valójában titkosszolgálati besúgóállomásokká változtak az orvosi rendelők, vagy éppen a gyógyszertárak. Hiszen az összes, mintegy ide bekötött számítógép folyamatos kapcsolatban áll egy központi adattároló rendszerrel, ahová adatokat továbbítanak a betegekről azok tudta és hozzájárulása nélkül. A megismert adatokat a polgárokról mindhalálig összegyűjtik. Mintha közprédává tennék ezeket az adatokat.

Az EESZT rendszerének és működésének jogi környezete olyan, hogy még a magyar adatvédelmi törvény előírásait sem tartja be, a létező összes emberi jogi egyezményt semmibe veszi, az Európai Uniós adatvédelmi normák egyikét sem tartja be. Ebből világosan láthatjuk, hogy Magyarországon megszűnt az alapvető jogok védelme, felesleges itt bármilyen bírósági igazságszolgáltatásban reménykedni, mert az nincs. Eleve az EESZT a jogorvoslati eljárásokat reménytelenné, lehetetlenné teszi, meghazudtolva ezzel a polgári jogból ismert társadalmi normákat. Egy végtelenül erőszakos, alantas megfigyelő rendszerrel állunk szemben. Amit alkalmaznak és használnak az orvosok is és a gyógyszerészek is.

Az orvosi és a gyógyszerészi területen személyes, köztük szenzitív adatokat is rögzítenek az EESZT-ben, ezzel és ezáltal aktívan elősegítik, hogy azok a szervek, amelyek az egészségügyön kívül vannak, hozzájussanak az emberek, a betegek legbizalmasabb személyes adataihoz. Az egészségügy rendszere már önmagában az adatrögzítéssel lényegében kiszolgálja azok illetéktelen és főleg súlyosan alkotmánysértő érdeklődését, amelyre nem jogosultak, amely nem tartozik rájuk.

paragrafus 2019.01.27. 17:04:39

2. Az új személyi okmány, az e-igazolvány. Amelynek kapcsán a hatalom nem győzte felvonultatni az érveket az mellett, hogy ez milyen jó és előnyös mindenkinek. Olyannak festette le, mintha ez tökéletes és hibátlan találmány lenne, minden létező szegmenst beleértve. Valójában pedig ez ezer sebből vérzik, de ezekről egy árva szót sem közöltek a közvéleménnyel. Talán ezért is lehetséges, hogy ezt az új igazolványfajtát viszik, mint a cukrot. Naponta százával igénylik.
Az e-igazolvány gyakorlatilag minden állami rendszerhez hozzáfér, ezáltal a különböző adatrendszerek, adatbázisok összekapcsolása mind újabb és újabb többletinformációval szolgálhatnak a polgárról az állam számára. Innen már csak egy lépés, ha a fideszes államhatalom az adatok összekapcsolásával személyiségprofilt épít minden egyes polgáráról. Egészségügyi állapot, vagyoni helyzet, költekezések, közlekedési szokások stb. alapján, amelyek immár egyetlen kártyachipből kiolvashatók lesznek. Mindez olyan mértékű adatkoncentrációhoz vezet, amely még jobban kiszolgáltatottá teszi az embereket az állammal és az esetleges visszaélőkkel szemben. Bár mindezt már cáfolták, de ez akkor sem eléggé megnyugtató e tekintetben.
Úgyhogy ez az igazolvány teljes mértékben tagadja az alapvető adatvédelmi elveket és ellentétes az Alkotmánybíróság korábbi döntéseivel. Szembemennek az adatvédelem egyik legfontosabb alapelvével, a célhozkötöttséggel, relativizálják a személyes adatok továbbításának és a különböző célú adatkezelések összekapcsolásának főszabályszerű tilalmát. A nagy mennyiségű összekapcsolt adat, amelyről az érintett legtöbbször nem is tud, kiszolgáltatottá teszi őt, egyenlőtlen kommunikációs helyzeteket hoz létre, amelyben az egyik fél nem tudhatja, hogy (adott esetben) az állam milyen információkkal rendelkezik róla. Az e-igazolvánnyal dolgozó állami adatkezelők hatalma így mértéktelenül megnő. Növeli az adatalanyok és az adatkezelők közötti információs egyenlőtlenséget. Egy olyan rendszerben, ahol a személyes adatokat automatikus adattovábbító és elemző rendszerek közreműködésével kapcsolják össze és dolgozzák fel, az emberek egyre kevésbé tudják átlátni saját adataik sorsát, megérteni a rendszer működését, és egyre kevesebb ráhatásuk lesz arra, hogy mi történik az adataikkal, miközben az adatkezelők egyre több lehetőséget kapnak az adatalanyok életének megismerésére, elemzésére, befolyásolására.
Ha pedig az e-igazolványt a nem állami szférában is használhatják, ez nemcsak az ottani adatkezelőknek ad az érintett felett hatalmat, hanem az állam további hatalomnövekedéséhez vezet: még messzebbre terjeszti ki az adatokon keresztüli ellenőrzés lehetőségét, megteremti az információs köz- és magánhatalom szoros együttműködésének technikai lehetőségét. Ezáltal az e-igazolvány a totális ellenőrzés eszközévé válhat. Hiszen lehetőség nyílik arra, hogy egy speciálisan képzett „összerendezési kóddal” egy adott személyről az összes adatot együtt láthassák. Nem nehéz ezáltal belátni, hogy az adat-összekapcsolás és a polgárok szabadságát veszélyeztető profilalkotás veszélye még mindig nagyobb az egykártyás rendszereknél, és akkor még nem beszéltünk az adatbiztonsági (adatlopás, adatvesztés) kockázatokról. Éppen ezért nem elég pusztán a kártya funkcióit és főbb működési elveit ismerni, hanem mindennek a technikai oldalát is látni kell, vagyis azt, hogy milyen eszközök és módszerek biztosítják azt, hogy az e-kártya birtokosai ne váljanak kiszolgáltatottá sem az állam, sem a magánszféra szereplői számára. Ugyanis az e-igazolványt valahányszor elkérik és leolvassák, arról egy ún. naplóbejegyzés rögzül. Ezáltal az állam nyomon tudja követni az állampolgárok életét, mozgását, ténykedéseit.
A személyiséglopás áldozatait leggyakrabban anyagilag károsítják meg: bankkártyaadatok segítségével könnyen hozzá lehet jutni a számlánkon tárolt pénzhez, főbb adataink, aláírásunk segítségével pedig akár hitelt is felvehetnek a nevünkre. A pénzlenyúlásnál vadabb dolgok is történhetnek, ha az adataink bűnözők kezébe kerülnek: a tényleges használó fényképével, de a mi adatainkkal ellátott hamis jogosítványokat lehet így készíteni, de a nemzetközi terrorszervezetek és maffiák számára is nagyon hasznosak lehetnek teljes lopott személyiségek. Úgyhogy ez a csodakártya remek célpont lehet a kiberbűnözőknek, az állam részéről ez direkt felhívás a keringőre. Épp ezért nem lehet véletlen az sem, hogy a lopás esetén ingyen kap az állampolgár másikat.
A kormány fő érve a kényelem, a retorikai hangsúlyt pedig érthetően az állampolgári kényelemre helyezték. Csakhogy egy többfunkciós, szinte valamennyi személyi azonosítónkat tároló kártya elhagyása esetén például joggal érezhetjük magunkat teljesen elveszettnek.

Egyébként is csak célhoz kötötten lehet a polgárokról adatot gyűjteni - ezt megteheti minden hivatal a saját területén -, ám a célhoz kötöttség már nem valósul meg, ha ezeket az adatbázisokat összekapcsolják.

paragrafus 2019.01.27. 17:12:08

3. És a harmadik ilyen jelentős terület a bankkártya. Amikor bármire használjuk, a benn lévő kis chip adatot szolgáltat a bankkártyával végzett valamennyi tranzakció minden kis adatáról valamilyen, a kártyabirtokos számára ismeretlen adatbázisba.
Amikor pl. a bankkártyával vásárolunk, akkor pl. a fogyasztási szokásainkról szolgáktatunk adatokat önként és dalolva. Anélkül, hogy tisztában lennénk azzal, hogy magával a kártyahasználatával mi magunk teszünk eleget az önkéntesség fogalmának.
És bármire használjuk a bankkártyát, amire alkalmas és/vagy való, akkor minden ilyen használat valahol rögzülni fog.
És ha ezeket az adatbázisokat valamilyen kóddal összekötik, e-személyi igazolvány, EESZT, stb., akkor valóságos személyiségprofilt tudnak bárkiről felállítani.
És ha ezek az adatok illetéktelen kezekbe kerülnek, pl. ilyen a kormány, akkor ezeket az adatokat (NEGATÍV értelemben) kiválóan fel lehet használni bárkivel szemben, bárki ellen, akár visszaélésszerűen is. Ennek következményeit nem szeretném ecsetelni, mert beláthatatlanok.

mgdé 2019.01.27. 18:22:37

@antiinternáci:
Mondjuk kezdjük úgy, ahogy Pokorni javasolta a Fidesznek:
Aki kormányon belenyúl a közösbe, vágjuk le a kezét.
Nos?

(Tehát szerinted az LMP is, a Momentum is, a Párbeszéd is, Bokros mozgalma is, a Zay-Mellár-Chikán-Jeszenszky-Urbán-Csaba László-Kádár-Tölgyessy-Bod-Sólyom vonal is, a Kutyák is kivétel nélkül mind-mind szdsz utód? Vagy bármi, ami 18-25 éves egyetemisták mozgalmaként esetleg felbukkan? Nem paranoia ez?)

6.Lenin 2019.01.27. 18:31:32

@paragrafus:

Csak meg kell nőzni valamilyen ócska amerikai sorozatot a tv-ben, amikor valakit szeretnének beazonosítani, hányféle adatbázisból dolgoznak. Teló, gépkocsi helyzet, DNS, különböző nyilvántartások, kamera felvételek , stb. Pillanatok alatt megvan a pacák teljes profilja, élete, rokonsága, baráti, üzleti köre, szokásai.
Nyilván van benne némi nagyképű túlzás is, de a jövő ez lesz.
Mindenkiről, mindent.
Ezekből lehet befolyásolni vásárlási szokásokat, választásokat, mindent. Intelligens gyurma, úgy alakítanak, ahogy ők szeretnék.

antiinternáci 2019.01.27. 20:07:16

@Én de genere Mi:

Bizonyítani kell, hogy nem szadesz utód, mert sajnos nagy a veszély, hogy az, vagy akár képes bandázni velük.

Aki hajlandó bármilyen apró engedményre, együttműködésre az ÁVOkratikus koalákkal, a maszoppal, a juhász kábszerész féle alakokkal, a fizetett külföldi ügynökszervezetekkel, vagy a szadesz bármely más maradékával, következményével, az húzzon el a közéletből azonnal.
Aki ezek után marad, az kötelezze el magát az illegális bevándorlás, a brüsszeli bolsevista terror, a szélsőséges liberálfundamentalista abuzus ellenében.
Ezek után tőlem nyerhet is.

Te kit látsz, aki megfelel e nagyon minimális elvárásoknak?

antiinternáci 2019.01.27. 20:18:36

@Én de genere Mi:

Egyébként az LMP-t Schiffer idejében elfogadható ellenzéknek tartottam. Ő még kimondta, hogy nem lehetséges semmilyen elnézés, félrenézés a szadeszmp felé.
Sajnos Szél, és különösen Hadházy performance alapú hőzöngésükkel lenullázták a pártot.
És még Fodor Gábor volt az, akitől soha sem hallottam a párttársaitól, szövetségeseitől megszokott rendkívül alávaló stílust.

Tehát lehet tisztességes is egy ellenzéki...

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 21:36:45

@Én de genere Mi: Az orbánszekta mindig azt HISZI, hogy a velük egyet nem értők olyanok mint ők. Jó példa erre a tévészékházas buli. Folyamatosan azon rinyáltak, hogy az ellenzék ugyanúgy szétveri a székházat, ahogy ők 2006-ban tették. Pedig dehogy. Senki nem akar semmit szétverni, utcaköveket hajigálni, ahogy ŐK TETTÉK annak idején. Csak egyszerűen demokráciát akarnak, hogy ne legyenek elnyomva.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 21:36:46

@Én de genere Mi: Az orbánszekta mindig azt HISZI, hogy a velük egyet nem értők olyanok mint ők. Jó példa erre a tévészékházas buli. Folyamatosan azon rinyáltak, hogy az ellenzék ugyanúgy szétveri a székházat, ahogy ők 2006-ban tették. Pedig dehogy. Senki nem akar semmit szétverni, utcaköveket hajigálni, ahogy ŐK TETTÉK annak idején. Csak egyszerűen demokráciát akarnak, hogy ne legyenek elnyomva.

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.28. 05:27:55

@Én de genere Mi: Olyannal ne vitatkozz aki belenyúl a közösbe, és nem vágják érte le a kezét. Az mindig örülni fog, hogy ezt büntetlenül megteheti, és tapsolni fog a rendszernek, akármit is mondasz neki. Szerintem az itt megszólaló orbánszektatagok mindegyike ilyen.
süti beállítások módosítása