A Fidesz – és személyesen Orbán Viktor is – már első kormányra kerülésekor dédelgette az ügyészség kormány alá rendelésének álmát. Mégsem valósította meg a szükséges kétharmad birtokában sem. Mutatjuk, miért mondott le erről a NER.

Az ügyészség integrálása az igazságügyi tárca alá nem kizárólag a Fidesz és Orbán mániája volt. Kísérletet tett rá az MSZP is, ahogy 1998 után a Fidesz is. Mindkét oldal a másik bizalmatlansága és ellenállása - praktikusan pedig a kétharmados többsége hiánya miatt nem tudta átvinni akaratát a parlamenten. A NER-nek azonban immár a harmadik ciklus óta rendelkezésére áll a szükséges többség a változtatáshoz - mégsem tette meg. Ugyanis többet vesztene rajta, mint amennyit a mostani helyzeten nyer.

Az ügyészség kormány alá integrálása valójában nem ördögtől való elképzelés. Elvégre az legfőbb ügyész vezette szervezet a kormányzati büntetőpolitika végrehajtója – így egyáltalán nem szokatlan (a világ meglehetősen sok államában ez a rendszer), hogy közvetlen kormányzati irányítás alatt áll.

Magyarországon azonban az ügyészség nem csupán a büntetőpolitika megvalósításáért felel - és itt jön az első és legkomolyabb érv a jelenlegi rendszer fenntartására. A fidesznyik Polt Péter vezette testület ugyanis számos jogfelügyeleti tevékenységet is ellát. Ezek közül a NER számára a legfontosabb: a civil szervezetek jogszerű működésének felügyelete is Poltékhoz tartozik. Ebben az esetben nem beszélhetünk a büntetőpolitikáról, hiszen mindössze törvényességi felügyeletet lát el. Bűncselekmény észlelése esetén ugyan azt az utat kell az ügyészségnek is bejárnia, mint bármely más szervezetnek.

Azonban a kormány alá rendelt szervezetnek például erről a jogköréről le kellene mondania – átadva azt a bíróságoknak. A NER immár nyolcadik éve próbálja minden eszközzel bekebelezni a bíróságokat is, ám minden ágazat közül itt ütközik a legnagyobb ellenállásba. (A közigazgatási, házi bíróságok megalkotásával és az oda kinevezendő vazallusokkal az eddigi legkomolyabb léket fogja ütni ugyan a hatalom a független igazságszolgáltatáson, azonban még így is csak korlátozottnak tekinthető a befolyása az ítélethozatalokra.)

Hasonlóan fajsúlyos érv: amennyiben az ügyészség a kormány egyik szervezete lenne, úgy létre kellene hozni egy olyan bűnüldöző egységet, amely ettől függetlenül vizsgálná a kormányzat munkáját. Ilyen például Romániában a kormányzati korrupciót vizsgáló, független ügyészség - amely minden gond nélkül nyomozott volt és aktív miniszterek ellen. Az eredmény látható: a politikai elit mindent elkövet e szervezet szétverése ellen.

Ennél jelentősen kényelmesebb helyzet Orbán számára, hogy egyik legközelebbi híve és lekötelezettje, a függetlenség látszatával nem csinál semmit az ordító NER-korrupcióval. Ilyenkor bőszen lehet hivatkozni az ügyészség törvényben deklarált függetlenségére. Épp csak azt nem szokás ehhez hozzátenni, hogy a magyar ügyészség ma annyira független, mintha Gyurcsány Ferenc Lendvai Ildikót nevezte volna ki a posztra

Ugyancsak létkérdés Orbán számára, hogy bukása után egyetlen parlament se legyen képes - legalábbis az elévülési időn belül - leváltani Poltot. A legfőbb ügyész kinevezése ma 7 évre szól, ám ha nem sikerül kétharmados többséggel a helyére jelölni mást, úgy akár élete végéig a székében is maradhat. A kormány alá rendelés esetén ellenben egy osztályvezetőt is nehezebb lenne kirúgni, mint a legfőbb ügyészt.

Orbánnak mindaddig nincs mitől félnie, amíg eljátszhatja: a független magyar ügyészség semmi kivetnivalót nem talál NER-oligarchái elképesztő gazdagodásában. Polt a rendszer legfontosabb lába, amelyet Orbán akkor sem fog kirúgni, ha ezzel saját, centralizáló, despotikus hajlamival kell szembe mennie.