B1 blogcsalád



Jövőre útelágazáshoz érkezik a populizmus

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. december 28. - Szelestey

• Az elemzések azt jósolják, hogy jövőre megtörik a populisták lendülete, de azért még sok bajt tudnak okozni a következő évek Európájában 

• Brüsszelnek nem szabad tovább totojáznia a jogállamiság védelmében 

• A demagóg kormányok gyárilag hajlanak a korrupcióra és a demokrácia, illetve az alapjogok korlátozására 

Washington Post

washington_post_1.jpg

Egy neves tengerentúli elemző azt jósolja, hogy a jövő év kemény lesz a populisták számára. Dalibor Rohac, az American Enterprise Institute kutatója úgy gondolja, hogy 2019-ben megbotlik a populizmus forradalma. Először is, mert minél több helyen jutnak hatalomra a ilyen erők, annál nyilvánvalóbbá válik az ára. Lásd a Brexitet, de Trumpnak sem lesz könnyű megnyernie a kereskedelmi háborúkat. Másodszor, mivel csökken a migráció jelentősége. A harmadik ok az, hogy minden közkeletű hiedelem ellenére a populisták nem túlzottan jók, amikor el kell hódítani a többséget. Orbán Viktor csak egyszer szerzett 50 %-nál többet a választáson, azóta a kétharmad leginkább annak köszönhető, hogy a Fidesz igényeihez szabták a vonatkozó törvényt. Macron viszont tavaly igencsak megverte populista vetélytársát.

Lehet, hogy az inga szintén Keleten kezd el visszafelé lengeni. A hideg idő és az ünnepek ellenére Magyarország nagy tiltakozásokat élt át. Jövőre a lengyeleknél nem valószínű, hogy a PiS meg tudja őrizni fölényét. Görögországban a politikai közepet képviselő Új Demokrácia magasan vezet a közvélemény kutatásokban. De ettől még a politika nem tér vissza a megszokott kerékvágásba. A következő években a populisták által kihasznált új választóvonalak lesznek a meghatározóak, így a vidéki és városi szavazók közti ellentétek, illetve a nyílt és zárt társadalom csatája. A populisták alighanem előretörnek az európai választáson.  Ezzel együtt könnyen lehetséges, hogy most már meg akar szólalni a csendes többség, hiszen a politika radikális, és rendkívül polarizált. A feladat az, hogy hangot kell adni ezeknek a rétegeknek, és olyan programot kell kikényszeríteni, amely felpezsdíti és megerősíti a demokráciát.  

FT

financial_times.jpg

A kommentár úgy látja, hogy jövőre az EP-választás miatt minden tagállamban szembefordulnak a liberálisok és konzervatív nacionalisták, vagyis a repedések nem csupán a Kelet és a Nyugat között húzódnak. Ily módon a következő évet egyrészt az euroszkeptikus, nacionalista erők, másrészt azoknak a köröknek a küzdelme határozza meg, amelyek EU-pártiak és szükségesnek tartják a nemzetközi együttműködést. Macront igencsak más politikai fából faragták, mint Orbánt. Ha a magyar kormányfő és a hozzáhasonlók jól szerepelnek májusban, akkor elég befolyáshoz juthatnak, hogy az uniós testületek falain belülről megtorpedózzák a francia elnök elképzelését. A vita az ideológiáról, az identitásról és a közösség jövőjéről zajlik. De az téves leegyszerűsítés, hogy itt az erényes, nyitott gondolkodású nyugatiak, illetve a tudatlan, nem-demokratikus keletiek állnak szemben.

Persze, a régi klisék tovább élnek. Egyes nyugatiak tartják őket életben, hogy igazolják a többsebességes Európa gondolatát. Az, hogy Magyarország, Lengyelország és Románia eltávolodott a demokráciától és a jogállamtól, amit tetézett a vita a menekültekről, tökéletes mentségként szolgál az effajta tervekhez. Ám pl. a mai Olaszország sem éppen a liberális értékekről és az unió politika végrehajtásáról híres. Salvini ugyanúgy szembemegy az EU óhitűségével, mint Orbán vagy Kaczynski. A populizmus erősen jelen van a franciáknál és a hollandoknál is. Viszont a balti köztársaságok nem keményvonalas nacionalisták, akik fejre állítják a jogállamot és gátolják az integrációt.

A nemzeti konzervatívok Keleten azt hirdetik, hogy ők a kereszténység igazi védelmezői, nem pedig a dekadens, hitehagyott, multikulti nyugatiak. Ám igazából minden európai társadalomban látni a politikai-kulturális szakadékot a liberális városiak és a konzervatívabb vidéki lakosság között. Ez rímel a népiesek-urbánusok vitájára a kontinens keleti felén. A Fidesz vereséget szenvedett Budapesten. Ugyanez jellemző Lengyelországra és Ausztriára, valamint a brit népszavazásra is. Ha a Kelet és a Nyugat jövőre nem tesz erőfeszítéseket  közös szálak erősítésére, akkor csak még nagyobb lesz az EU-t szétfeszítő feszültség.

Guardian

guardian.png

Egy magas rangú európai vezető szerint arra számít, hogy a májusi választások után zűrzavaros állapotok alakulnak ki az Európai Parlamentben. Nem törnek előre jelentősen az EU-ellenes pártok, de 400 körül lesz az uniópárti képviselők száma a 751 fős testületben. Ám ebből várhatóan az következik, hogy véget ér a konzervatívok és a szociáldemokraták nagy koalíciója. A Néppárt meggyengül, amibe belejátszik az is, hogy nem tudja eldönteni, mitévő legyen a Fidesszel. A kontinentális frontvonal két oldalán Macron, illetve Salvini és Orbán áll. A magyar vezető úgy értékelte: itt az alkalom, hogy a földrész búcsút mondjon nem csupán a liberális demokráciának, de a 68-as elitnek is. Ugyanakkor az előrejelzések jó esélyeket jósolnak a Ligának, az AfD-nek és Le Pen pártjának. A szociáldemokraták ezzel szemben előreláthatólag helyeket vesztenek.

Az új erőviszonyok folytán nagyobb szerephez jut az alkudozás Strasbourgban, lehet, hogy négy pártcsalád támogatása is kell majd egy-egy javaslat elfogadásához. Heather Grabbe, a Nyílt Társadalom Európai Politikai Intézet igazgatója attól tart, hogy megbénulhat a parlament. Sok helyen persze a választók a hazai dolgokért nyújtják be a számlát a kormányoknak, ám az euró jövője és a migráció nagy valószínűséggel így is központi téma lesz. Grabbe azt mondja, ha az EU-ellenes populisták uralják a kampányt, az rossz vért szül, mert eltereli a lényegről a figyelmet. Így az emberek a végén mindenért az uniót fogják okolni, olyasmiért is, amiről az nem tehet. Ahelyett, hogy annak az előnyeit vitatnák meg, illetve olyan dolgokat, amelyek tényleg számítanak.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

A lap illúziónak tartja, ha bárki azt hiszi, hogy az uniót egyben lehet tartani oly módon, hogy Brüsszel tekintettel van a jogsértő államokra. Hiszen Lengyelország pl. módszeresen aláássa a jogállamot, az unió azonban csak a kezeit tördelve lép fel ellene, ám ezáltal a saját értékeit árulja el. Merthogy Varsó ugyan meghátrált a bírák kényszernyugdíjazása ügyében, ám ez csupán a felszín. Ahhoz, hogy a demokrácia-ellenes hadjárat véget érjen, sokkal fontosabb törvényeket kellene semmissé nyilvánítania. Annál is inkább, mert Duda elnök világossá tette, hogy csak szünetel a küzdelem a független igazságszolgáltatás ellen, egyáltalán nem ért véget. Mi több, az államfő röviddel a Karácsony előtt élet támadást intézett az EU, a Legfelsőbb Bíróság bírái, valamint az ország emberi jogi ombudsmanja ellen.

A hatalom már elhódította az Alkotmánybíróságot, ám a Bizottság egyáltalán nem reagált rá. De sok más fontos ügyben is előbb kivárt. Az ellenlépésekre túl későn szánja rá magát, lásd Magyarországot és Romániát, idáig mindkettő csupán feddő szavakat kapott.  Az engedékenység azonban hozzájárul az alapértékek lebontásához. Európának a következő évben lényegesen többet kell tennie, ha meg akarja nyerni a jogállamért vívott csatát.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Az újság azt latolgatja, vajon követi-e a magyar és a lengyel utat a mélyen megosztott Románia, amely négy nap múlva átveszi az EU soros elnöki tisztét. A csillagok állása nem kedvező, pedig két olyan sorsdöntő feladatot kell levezényelni, mint a Brexit finise, valamint az európai választás. Johannis államfő nyíltan megmondta, hogy az ország nem készült fel az elnökségre és a lakosság fele osztja a véleményét. Ráadásul Bukarest vitában áll Brüsszellel, valamint Strasbourggal is a jogállam helyzete, a hatalmi ágak megosztása és a korrupcióellenes harc kapcsán.  A Velencei Bizottság szintén aggodalmát fejezte ki.

Egy román elemző szerint félő, hogy a következő hat hónap vége kockázatos zűrzavar lesz. Hiszen még a súlyponti témákat sem határozták meg és nincsen menetrend sem. Ugyanakkor hozzátette, hogy Romániában még nem magyar, illetve lengyel állapotok uralkodnak, mivel egyelőre működnek ellenerők, pl. a köztársasági elnök, valamint a jegybank kormányzója. Ezzel együtt veszélyben van a jog uralma. Ezt bizonyítja a bankokra és a nagyvállalatokra kivetett különadó, amely a magyar minta alapján született. A cél az állami bevételek stabilizálása, miután a költségvetés hiánya már-már túllépi a GDP 3 %-át. Utóbbi okát a bírálók a klienspolitikában fedezik fel, miközben a növekedés üteme jövőre várhatóan a felére esik vissza. Az ország erős embere azt tervezi, hogy megadóztatja a multik forgalmát.

Hunya Gábor, a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézetének szakértője azonban nem tekinti tragikusnak a helyzetet, sem gazdaságilag, sem politikailag. Szerinte még az uniós elnökséggel sem lesz baj, az kedvezően hat majd a belső egységre.

The Atlantic Wire

theatlantic.png

A populista kormányok súlyosbítják a korrupciót, lebontják az egyéni jogokat és komoly károkat okoznak a demokratikus intézményeknek. Ezt igazolják a szakterület két jó nevű elemzőjének kutatásai. Yascha Mounk, a Harvardi Egyetem előadója, valamint Jordan Kyle, a Tony Blair Intézet munkatársa emlékeztet arra, hogy populisták irányítják a világ négy legnépesebb demokráciáját: így Indiában, az USÁ-ban, Indonéziában és Brazíliában. Hogy mérleget lehessen vonni a működésükről, a szakértők különleges vizsgálati módszert állítottak fel és annak eredményeként arra jutottak, hogy a világban jelenleg 46 populista vezető és párt volt, illetve van hatalmon - 1990-től kezdve, összesen 33 országban. Ezek igen ügyesek abban, nehogy bárki kibillentse őket a kormánykerék mögül, ráadásul állandó veszélyt jelentenek a demokráciára nézve. Egy tisztességesen megválasztott kormány átlagosan három évig vezeti az adott országot, a populisták ezzel szemben 6 és fél évig. De sokszor több mint 10 évig maradnak.

A baj ott van igazán, hogy közülük csak 17 % adta át a hatalmat szabad és tisztességes választás útján. 23 %-ukat kényszeríteni kellett a lemondásra, 30 %-uk pedig mind a mai napig csücsül a trónusán. Ebből a fele már legalább 9 éve. De a fő kérdés az, hogy mit kezdenek a hatalommal, és e tekintetben a tények siralmasak: sok helyütt visszaszorult a demokrácia, az alapvető jogok húzták a rövidebbet. A saját javukra írták át a választási törvényt, illetve az alkotmányt. A cél gyakorta az volt, hogy semmi se korlátozza uralkodásuk időtartamát, illetve lenyomják a fékeket és ellensúlyokat. Összességében a populista kormányok esetében négyszer valószínűbb, hogy sérülnek a demokratikus intézmények.

A populista miniszterelnökök 40 %-a hajlik a korrupcióra, de mivel ezek a politikusok képesek akadályozni a független vizsgálatokat, joggal lehet feltételezni, hogy a valós szám még ennél is nagyobb. Ezt támasztja alá, hogy az érintett országok átlagban 5 %-ot estek vissza a Transparency International korrupciós rangsorában.

Azt ugyanakkor még nem lehet megjövendölni, hogy a populizmus, amely idáig főleg közepes jövedelmű államokat kerített hatalmába, itt-ott tekintélyelvű kilengéssel, hogyan hat a gazdag országokban, ahol mélyek a demokratikus gyökerek. Pl. az USA képes lehet, hogy jobban ellenálljon a populista elnöknek. Ugyanakkor ahol már felülkerekedtek a demagóg erők, ott van okuk aggodalomra az embereknek, hiszen a hasonló kormányok egy sor helyen már aláásták a demokratikus ellensúlyokat. Ám éppen ennek kell harcra serkentenie a tömegeket, mert éppen a másutt szerzett kedvezőtlen tapasztalatok nem adhatnak alapot a belenyugvásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2214518272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.12.28. 14:41:14

@Dickon: "Azt mondta, hogy egy ideig szinten tartható úgy, ha néha idejárok kommentelni."

nem azt mondta a doki, hogy minden este lefekvés előtt, egy kis O1G gyógyszert csepegtess? :))

taga20 2018.12.28. 14:42:17

@Dickon: a krímben a 127% eredmény az mék faszább volt!:)))

Dickon 2018.12.28. 14:44:19

@taga20:
:))
Egy fideszesre ez nem hat...meg drága is...és a TB sem támogatja.

Dickon 2018.12.28. 14:46:34

@taga20:
:))
Demokráciákról beszélünk! Nem lett volna fair a macsekkal szemben, ha egyből ilyen példákkal indítok. Megadtam az esélyt...
:))))))))))

taga20 2018.12.28. 14:51:31

@Dickon: "Demokráciákról beszélünk!"

diki bazdmeg, nem lesz ebből bajod, hogy O1G legjobb haverjáról ilyeneket sugallsz?:)))

egyébként a viccet félre téve!
szerinted normális, hogy egy ilyen fogyatékos az ország leggazdagabb embere?

u.i.: természetesen akinek van egy kis esze, az vágja, hogy ez O1G pénze, lölö csak egy stróman.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.28. 14:58:48

@Dickon: "Egy fideszesre ez nem hat...meg drága is...és a TB sem támogatja."

:))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.28. 14:59:39

@taga20: "egy ilyen fogyatékos"

MIND fogyatékos. A normális gondolkodókat kivetették maguk közül rég.

Dickon 2018.12.28. 15:05:41

@taga20:
:DDDDD
Régen, a boldog békeidőkben a politikai pártok különböző módokon szereztek, loptak maguknak pénzt. Volt aki székházt adott el, volt aki a "pártelőd" vagyonát kezelgette tovább...stb...ahány ház annyi szokás.
Fejlettebb pártok a lopott pénz kezelését párt pénztárnokra bízták(lásd Puch)...voltak aki balekokat, strómanokat, gengsztereket használtak(Czeglédi, Simicska...stb)
Lölö egy buta stróman aki a Fidesz lopott pénzéhez adja a nevét. Egy balek, aki mások helyett fog majd ülni.
A Fideszben sok a mohó ember és még Orbánnak sem biztonságos ennyit lopni magának az irigy haverok előtt. Ez a Fidesz mohó tolvajainak a pénze. Ebből van plakát, tévé, rádió, újság..stb...
És választási bukta után ebből él majd a párt....mert csak a nagyon naivak hiszik azt, hogy lesz elszámoltatás...
:)

John Brennan 2018.12.28. 15:09:32

@paraszthajszal: Az o1g kampányuk újabb -5%-ot jelent nekik, +5%-ot a fidesznek. Sötét tahók, értelmes, épkézláb gondolatuk, programjuk nincsen, csak annyi, hogy kurva erős tarkóra tett kezes fényképeket csináljanak. Egy véleményburokban élnek.

taga20 2018.12.28. 15:24:34

@Dickon: haver, azé most megnyugtattál, hogy van még értelmes fityeszdroid is:)

taga20 2018.12.28. 15:28:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készített reprezentatív felméréséből."

hallod ez mekkora! ez a szutyok paraszt mindenkit hülyének próbál nézni!:)))

atomic power 1986DucaDuca 2018.12.28. 17:22:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"A szerző szerint 2019-ben megbotlik a populizmus, mert csökken a támogatottsága a az ELŐZŐ évhez képest."

Dalibor Rohac, az American Enterprise Institute kutatója egyszemélyben sok mindent gondolhat, de álljon itt a The Guardian 2018 novemberi, 30 vezető politológussal együttműködve készített elemzése:

www.theguardian.com/world/ng-interactive/2018/nov/20/revealed-one-in-four-europeans-vote-populist

Ezek szerint a háromszorosára nőtt a populista pártok támogatóinak száma Európában az elmúlt 20 évben, ezzel együtt a populizmus marginális helyzetből domináns szereplővé vált.

A lap 31 európai országot vizsgáló összegzéséből az derül ki, hogy 1998 óta a populizmus folyamatosan emelkedett Európában, és míg ekkor még csak a kontinensen leadott szavazatok 7 százaléka ment populista pártokra, mára négyből egy ember ilyen formációkra szavaz.

Az elemzésben említést sem tesznek a populizmus vérható "megbotlásáról".

paraszthajszal 2018.12.28. 18:42:23

@taga20: „hallod ez mekkora! ez a szutyok paraszt mindenkit hülyének próbál nézni!:)))”

Ha neked a Nézőpont Intézet nem tetszik, akkor nesze, itt van egy rakat másik, a választás óta készített felmérés eredménye is:
magyaridok.hu/wp-content/uploads/2018/12/02partpref2018-546x800.jpg

Százalékokban van különbség (ami nem csoda, a mintavételes felmérésekben mindig van valamekkora hiba), a lényegben viszont nincs eltérés, a kormányzó erők támogatottsága a választás óta kissé nőtt, az ellenzéké visszaesett.

chrisred 2018.12.29. 07:45:38

@John Brennan: A Fidesz nem tudja befolyásolni az EP választás lebonyolítási rendjét, ezért eléggé érthetetlen a közbevetés.

chrisred 2018.12.29. 07:57:29

@paraszthajszal: Minthogy a választói támogatás szempontjából teljesen lényegtelen, hogy a kormány egy vagy több koalíciós pártból áll, jónéhány európai választáson a kormányt alakító erők bőven meghaladták ezt az arányt. A Macron mögötti koalíció 60%-nál is többet szerzett.

putris72 2018.12.29. 09:56:28

@chrisred: Ja ez egész kiemelkedő a 66 milliós népességű Franciáktól!

putris72 2018.12.29. 10:05:59

Tesókáim! Nem gondoljátok kicsit magatokat hülyének, olyan dolgokat próbáltok beállítani diktatórikusnak,nácinak,populistának,amiket a baloldal simán megcsinálhatott,de még egy enye-benyét sem kapott!Söt minden a legfaszább volt!Most meg megy a sírás rívás,hogy micsoda diktatúra,meg jogállam,meg sajtószabadság!Nem volt jobboldali média 2-3 újság,meg a Hir-TV ami ugye a bővített csomagban volt!Az ATV meg az alapcsomagban,csak úgy demokratikusan!

élveteg 2018.12.29. 10:07:17

"Az új erőviszonyok folytán nagyobb szerephez jut az alkudozás Strasbourgban, lehet, hogy négy pártcsalád támogatása is kell majd egy-egy javaslat elfogadásához. Heather Grabbe, a Nyílt Társadalom Európai Politikai Intézet igazgatója attól tart, hogy megbénulhat a parlament."

Mi a gondja ennek a jóembernek az alkudozással ? Négy pártcsalád támogatása is kell? És ? Akkor majd megegyeznek vagy ha nem megy akkor nem lesz a javaslatból semmi Nem tettszik a demokrácia Grabbe ?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.29. 10:41:28

@putris72: ja, a baloldal kidobta a köztévéből a Fideszes képviselőket. Ja nem, csak egy hazudozós, Fidióta pszichopata elmebeteg vagy. a szokásos. ti vagytok a magyar társadalom selejtje. te eladod a kurva anyádat is, ha Orbán behívatja seggbebaszni.

$pi$ 2018.12.29. 10:42:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A fideSSmaffia diktatúrája unikális a sok demokrácia között. A demokráciákban, tudvalevő, tiltják a választási csalásokat."

Butaság. A demokráciákban nem "tiltják" a dolgokat, hanem "büntetni rendelik". Annak, aki azt hiszi, hogy a tövények és rendeletek olyan dolgokat tartalmaznak, hogy "ezt tilos meg azt tilos" nem kellene ilyen magas lóról beszélnie, mert égő.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.29. 10:43:29

@chrisred: megint megvettek kilóra pár külföldi, nem is EU-s szavazót. köcsög csaló Fidesz, O1G.

Jakab.gipsz 2018.12.29. 10:52:21

"Jövőre útelágazáshoz érkezik a populizmus" Nagyon helyes !

@taga20: @math0: @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Szenvedjetek még egy kicsit, jó azt látni ahogyan kínlódtok, hazugságtól hazudozásig botladoztok.

Szép új globális világot akartatok, nyitott társadalmat akartatok, jog-államiságot akartatok ?

Ám legyen : Megkapjátok !

David Bowman 2018.12.29. 11:20:05

Csak a populisták igazi demokraták. A többiek meg akarják mondani a népnek, hogy mit akarhatnak.

David Bowman 2018.12.29. 11:21:37

Jaj! a Jew York Times kimaradt! Mit fog ehez szólni a rabbi?

inteligencs elenzeki 2018.12.29. 11:27:44

"Macron viszont tavaly igencsak megverte populista vetélytársát."

Ja. Idén meg már lámpaoszlopra aggatták volna. Erre visszavonulót kellett fújnia.
Q.va nagy győzelem volt.

csakegyvalaszto 2018.12.29. 11:34:06

@Dickon: Az utolsó posztod után nagyot léptél előre a szemeben, az is lehet ezután elolvasom a többi agymenésed is... ;)
De tényleg ezzel egyetértek, azért elszámoltatás az nagyon remélem hogy lesz.

David Bowman 2018.12.29. 11:36:38

@csakegyvalaszto: Egy sima lincselés is elég lenne. Vagy minden kormány avval kezdene, hogy felakasztgatja az előzőt.
Így nem kéne újra lopni, elég lenne újraosztani a szajrét.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.29. 11:38:18

@David Bowman: a populisták ész nélkül keresztülviszik azt, amit a nép hülyébbik 35%-a akar. és ez senkinek nem jó. sok esetben, így Magyarországon meg nem is demokratikus már.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.29. 11:43:26

@John Brennan: "programjuk nincsen"

az a Fidesznek nincsen, már 2 ciklus óta. egy ilyen nulla, idióta párt eteti be a magyar társadalom legalját, a selejtet.

csakegyvalaszto 2018.12.29. 11:50:11

@David Bowman: Saját szavaikkal:
"a mieink előtt is világosnak kell lenni", hogy ha ők lesznek hatalomban, az nem jelentheti azt: "eddig ők loptak, most meg ti fogtok lopni".
Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét" "ezt kell nagyon világossá tenni"."
/Pokorni Zoltán Fidesz, Ajka lakossági fórum/

Nem tudom melyik volt az első, de nem ismerek félkezű fideszes képviselőt. Mondjuk jön utána a jogos kérdés, a többit nem kell csonkolni csak elsőt?
Egyébként én nem lincselnék, az olyan barbár, a börtön tökéletes hely azoknak a hazaárulóknak, akik meglopták a saját országukat, és honfitársaikat...

2018.12.29. 12:55:09

Sokat kellett dolgoznod, hogy ennyi hülyeséget összeollóz.
Mesteri, ahogy hülyeségekből hülye következtetéseket vonnak le.
B11G

Jakab.gipsz 2018.12.29. 12:59:10

@math0: Matyi Te kis láng ész !

Nőt vagy csökkent Magyarország és a magyarok vagyona, nőtt, IGEN!

A programhoz pedig semmi közöd. Ennyi.

Nem mind egy milyen színű a macska, a macska lényege, az hogy az egeret megfogja.

Az pedig csak egy szerencsés plusz, hogy a kormányunk keresztény demokrata és közérthető ( juj, populista).

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.29. 13:26:52

@Jakab.gipsz: "Nőt vagy csökkent Magyarország és a magyarok vagyona"

Egy soha nem látott hosszúságú és erősségű konjunktúra közben hogy csökkenhetett volna a magyarok vagyona? Vagy úgy gondolod, a geci gazdád ezt is képes lenne elbaszni? Lehet, ebben nem akarok vitatkozni veled.

MINDEN környező ország állampolgáranak vagyona JOBBAN nőtt, mint a magyaroké. Erre varrj gombot, fideSSfasszopó. MOST mehetsz a gazdádhoz panaszkodni.

Kivlov 2018.12.29. 13:32:51

Apátok f*sza brüsszel.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.29. 13:34:38

@taga20: B5G. :))

De ki a 11. geci?

Báder?
Bkósa?
Bpolt?
Bkövér?

Gato666 2018.12.29. 13:40:57

@az EU pénzek zsákolója: 2022 ben újra lesznek választások. Akkor bizonyíthattok. Addig kuss. :)

taga20 2018.12.29. 13:45:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

a fasz se tudja, me a fityesz GECIKBŐL dunát lehetne rekeszteni!

viszont:

A hetedik te magad légy!

:))))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.29. 13:48:10

@taga20: :))

Nincs az a pénz. Nincs hozzá gyomrom kifosztani a Hazámat.

Bkkzol 2018.12.29. 14:24:50

Ezek jósolták Clintonék nagy győzelmét???
Nagyon vicces Macronnal példálózni. Valóban nagy siker a munkássága, nagy jövőnek néz elébe.
Jó amikor olyanok írogatják az elemzéseket akik annyit tudnak Európáról, hogy K. messze van és nagy részén érdekes nyelveket beszélnek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.29. 14:31:28

Napazmeg.

"A harmadik magyar köztársaság országgyűlésének legbotrányosabb ülésén fogadták el a fideszes képviselők a munka törvénykönyvének a túlmunka szabályain lazító módosítását"

Bkkzol 2018.12.29. 14:32:20

@paraszthajszal: na majd most el kezd erősödni az "ellenzék"... szívüket lelküket beleadták az összes műsorukba.... asszonykórus, akrobata, hátonpörgés... ajtónakszaladás...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.29. 14:32:46

@Bkkzol: "Ezek jósolták Clintonék nagy győzelmét"

Féknyúz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.29. 14:35:37

@Jakab.gipsz: "láng ész", "Nem mind egy"

Mint már párszor írtam neked a helyesírásod mutatja, hogy egy elmebeteg, műveletlen faparaszt vagy. Akárcsak a többi Fidióta. ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.29. 14:36:16

@Jakab.gipsz: "láng ész", "Nem mind egy"

Mint már párszor írtam neked a helyesírásod mutatja, hogy egy elmebeteg, műveletlen faparaszt vagy. Akárcsak a többi Fidióta. Ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Orbán veje 2018.12.29. 14:42:24

@Dickon: Haver ezt a sok baromságot felesleges volt idehánynod. Ugyanis óránként hazudják be a köztévén. A lényeg viszont, hogy látványosan nyaltad ki a diktatúraépítő orbán gazdád seggét.

Orbán veje 2018.12.29. 14:45:03

@David Bowman: Haver! Olyan folyékonyan hazudsz mint az orbán. Persze O1G, énszerintem te is.

Gandosz 2018.12.29. 14:58:57

@rasztaszív: A német köztévé (amely egy propagandagyár) éves állami támogatása 7,7 milliárd euró, kb 2500 milliárd forint. A magyar köztévé támogatása pedig már évtizede óta ennyi, korábban persze ezt nem lopásnak hívták, mint most te, akit ezért is kellett elmebetegnek minősítselek sajnos.

Helga Beauty Salon. 2018.12.29. 15:10:34

Kellemes ünnepeket kívánok az összes tetvedék lippsinek, ordas kurva feleségeiknek és mongol idióta gyermekeiknek!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.29. 15:12:58

@$pi$: "A demokráciákban nem "tiltják" a dolgokat, hanem "büntetni rendelik"."

Na, neked se szövegértés volt a jeled az oviban. :))

Na mindegy. A lényeg, hogy demokráciákban gyakorlatilag nincsenek választási csalások, diktatúrákban, mint pl. ebben az orbáni-kádári diktatúrában, csak az van.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.29. 15:15:03

@atomic power 1986DucaDuca: "Dalibor Rohac"

Kurvára nem érdekel. Segítettem neked értelmezni a cikket, értekezni róla nincs kedvem veled.

nemecsekerno_007 2018.12.29. 15:22:39

Ez ismét viccesre sikeredett gyerekek, hajrá csak így tovább. De ugye valami hasznosabbat is csináltok mert azért 2022 nincs túl messze :)))))

rasztaszív 2018.12.29. 16:06:50

@Gandosz: a német köztévé nem párttévé.neked azért kell minősítgetned,mert semmi más eszközöd nincs:)

alöksz róz 2018.12.29. 16:51:24

@math0: ellenben ti meg azt vinnétek keresztül, amit a nép 20%-a akar...
ez roppant demokratikus

alöksz róz 2018.12.29. 16:56:21

"veszélyben van a jog uralma. Ezt bizonyítja a bankokra és a nagyvállalatokra kivetett különadó" - szóval ahol a bankoknak, nagyvállalatoknak többet kell adózni, ott abban a pillanatban megszűnik a jog uralma... és ezt így nyíltan bele az arcokba :-)
és indokolni sem kell természetesen, ez axióma.
pofám leszakad

alöksz róz 2018.12.29. 17:00:54

@rasztaszív: nem párttévé, valóban. és? attól még nyugodtan lehet propagandagyár...

kerszi 2018.12.29. 17:38:27

@Dickon: Fordítsuk meg a dolgot!
A kormány aki a vasárnapi boltzár mellett kardoskodott,
most bevezette a "rabszolgatörvényt".

alöksz róz 2018.12.29. 18:13:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: neked minden féknyúz, ami nem egyezik a párt álláspontjával

Orbán veje 2018.12.29. 18:33:04

@Gandosz: Haver! A német köztévé 2500 milliárdos pénzéről szóló állításodat tudod bizonyítani? Énszerintem szokás szerint hazudsz, mint a korrupt orbán.

rasztaszív 2018.12.29. 18:41:20

@alöksz róz: te nevezheted bárminek,de nem egy politikai oldalt szolgálnak ki.és ez különbség.nem kicsi.

paraszthajszal 2018.12.29. 18:45:08

@Orbán veje: A 2500 milliárd a forintra átszámított verzió, az eredeti összegek euróban vannak.

A német közmédia pénzügyi sarokszámai nyilvánosak, az interneten is megtalálhatóak, itt van pl. egy 2017-es beszámoló:
„GESAMTERTRÄGE AUS DEN RUNDFUNKBEITRÄGEN:
7.974.345.013,60 €”
www.rundfunkbeitrag.de/e175/e5774/Jahresbericht_2017.pdf

Orbán veje 2018.12.29. 19:17:25

@paraszthajszal: Haver. Az nem a közmédira fordított összeg, hanem az összes média benne van, kb. 10 helyi rádió adó, meg a tököm tudja mi minden még. Tehát szokás szerint hazudtál, ráadásul még nickjeidet is összekeverted.

paraszthajszal 2018.12.29. 19:25:24

@Orbán veje: Nem kevertem össze semmit, én nem Gandosz vagyok, és én nem is köztévét írtam, hanem közmédiát, és abban az országos és a tartományi rádióadók egyaránt benne vannak, de ez attól még ezek egyaránt az ottani közmédia-portfólió részei, hasonlatosan ahhoz, ahogy az MTVA költségvetésében sem csak az M1-MX, Duna adók vannak benne, hanem a rádiók is.

Az viszont nem igaz, hogy ez az „összes média”, a Bertelsmannék stb. ebben nincsenek benne, csak a közszolgálatiak.

Orbán veje 2018.12.29. 19:33:45

@paraszthajszal:

Idézek a másik nickedről, ahol határozottan köztévé szerepel:

@Gandosz: "A német köztévé (amely egy propagandagyár) éves állami támogatása 7,7 milliárd euró, kb 2500 milliárd forint. "

Tehát nem velem van vitád hitvány orbán troll, hanem saját magaddal. Összevissza hazudsz.

alöksz róz 2018.12.29. 19:35:39

@rasztaszív: nincs különbség, az ugyanúgy egy politikai oldal, amit kiszolgálnak. csak te nem tartod a lépést

Gandosz 2018.12.29. 19:47:14

@rasztaszív: az évi 2500 milliárd forint költségvetésű német köztévé propagandagyár, a kereszténydemokrata, szociáldemokrata, zöld propagandát nyomja. A német magántévék szintén.
A liberálisok (FDP) pl. bevándorlásellenesek, nem is jelenik meg ez az álláspontjuk a német médiában.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.12.29. 19:58:31

@taga20: A legjobb már rég nem kommentel.:((
Lehet szégyelli.

Gandosz 2018.12.29. 20:00:17

@Orbán veje:
raszta kezdte így, példát adva a "lopásra": "közismert tények tagadásával nem jutsz előbbre.évi 100 milliárd csak a "köztévé""

Tévedés, az MTVA (és nem köztévé) költségvetése 92 milliárd forint. Én is pontatlan voltam, mert az MTVA-na megfelelő német közmédia költségvetése 2500 milliárd forint, amin belül a ZDF csak 650 milliárd forint. A következők tartoznak az MTVA-hoz:
Duna
M1
M2
M2 Petőfi TV
M3
M4
M5 és Duna World
Kossuth Rádió
Petőfi Rádió
Bartók Rádió
Dankó Rádió

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.29. 20:23:10

@alöksz róz: faszt. a MSZP-SZDSZ kormányok semmit nem kényszerítettek a Fidiótákra. a Fidesz ezzel szemben asárnapi boltzárat vezetett be.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.29. 20:29:46

@Gandosz:

"német köztévé propagandagyár, a kereszténydemokrata, szociáldemokrata, zöld propagandát nyomja. A német magántévék szintén.
A liberálisok (FDP) pl. bevándorlásellenesek, nem is jelenik meg ez az álláspontjuk a német médiában. "

a Fidióta szopás szerint csak az elmebeteg, logikailag hülye és 2 perc alatt cáfolható hazugságot nyomja.

1) a zöldek az ellenzékben vannak.

2) Az FDP megjelenik a német közmédiában

www.google.com/search?q=fdp+ard&client=ubuntu&hs=GY2&channel=fs&source=lnms&tbm=vid&sa=X&ved=0ahUKEwi_u6CG4sXfAhXB3SwKHY4-DUcQ_AUIECgD&biw=1299&bih=639

a Fidióták hazudozós, ostoba, pszichopata elmebetegek. genetikai selejtek vagytok, a társadalom söpredéke.

paraszthajszal 2018.12.29. 20:33:18

@Orbán veje: „Idézek a másik nickedről, ahol határozottan köztévé szerepel: ”

Gandosz nem a másik nickem, és ÉN határozottan közmédiát (közszolgálati médiát) írtam, ami a magyar oldalon (92 mrd HUF-ért) az MTVA teljes rádiós-TV-s portfólióját, a német oldalon pedig a köztévét valamint az országos és tartományi közrádiókat fedi le.

„Tehát nem velem van vitád hitvány orbán troll, hanem saját magaddal. Összevissza hazudsz.”

Gandosszal – aki egy másik kommentelő – annyival volt „vitám”, hogy ő pontatlanul fogalmazott, amikor köztévét írt, ez lényegében nem változtat azon a fő állításon, hogy a magyar közmédia költségvetése nem kirívóan magas. (Persze, Németország jelentősen népesebb és gazdagabb ország, mint Magyarország, ezért szánhatnak ennyivel több pénzt az ottani közmédiára.)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.29. 21:11:22

@alöksz róz: faszt. a MSZP-SZDSZ kormányok semmit nem kényszerítettek a Fidiótákra. a Fidesz ezzel szemben asárnapi boltzárat vezetett be.

Orbán veje 2018.12.29. 21:23:56

@paraszthajszal: Már megint hülyeséget beszélsz. Alapos összehasonlításhoz össze kellene hasonlítani a bevételek szerkezetét (mennyi az állami forrás, reklámok, jogdíjak részaránya stb.) továbbá, mennyi a finanszírozott médiumok száma, milyen a lefedettsége, milyen költségigényű a műsorstruktúrája stb. stb.

De hitvány fidesz trollként nyilván hülye vagy mindehhez, csak a tolvaj gazdád mentegetése lebeg a szemed előtt, csak hogy ezzel állandóan, is kibaszott gyorsan lebuksz.

Az ügyben persze lapítasz mint szar a fűben, hogy az ellenzék - amelyre a magyar nép többsége szavazott - 4 évente 5 percet kap a "köztévében". Az orbáni diktatúra ócska bértrollja vagy, a leghitványabb fajta.

Orbán veje 2018.12.29. 21:29:03

@paraszthajszal: Ja mellesleg megint hazudtál, amikor azt írtad, hogy Gandosszal volt vitád. Vele nem volt vitád, hiszen nem neki írtál, hanem nekem.

Azért nem írtál mert az a nick is a tiéd te tetves orbán troll, csúnyán összekeverted a nickjeidet, aztán most amikor meg mentegetőzni próbálsz belegabalyodsz a hazugságaidba.

rasztaszív 2018.12.29. 21:42:21

@alöksz róz: ha úgy nézzük,hogy a nácikon kívül mindenkinek teret adnak,akkor ez tényleg egy politikai oldal.de én például a nácikkal nem is akarom tartani a lépést.és ha kisebbségbe szorul,azt pont nem tudom sajnálni.

paraszthajszal 2018.12.29. 21:44:32

@Orbán veje: „Vele nem volt vitád, hiszen nem neki írtál, hanem nekem.”

Igazi vitám nem volt, a hiba – amit később ő is elismert – egy terminológiai pontatlanság volt, ami a lényeget nem érintette.

„Azért nem írtál mert az a nick is a tiéd te tetves orbán troll”

Nem az enyém Gandosz nickje, de nekem sem időm, sem energiám nincs arra, hogy egyszerre nyolcvan szálon kezdjek vitát; főleg ha a véleménykülönbség nem lényeges kérdést érint; hanem téves szóhasználattal kapcsolatos.

„Alapos összehasonlításhoz össze kellene hasonlítani a bevételek szerkezetét (mennyi az állami forrás, reklámok, jogdíjak részaránya stb.) továbbá, mennyi a finanszírozott médiumok száma, milyen a lefedettsége, milyen költségigényű a műsorstruktúrája stb. stb.”

Ja, mindezt pedig ingyen, a szabadidőmben várnád el – haha, hát a nagy lófaszt. Ha te közmédia-műsorstruktúrákat akarsz összehasonlíttatgatni, akkor szerződj le a Polyákékkal pár millióért, vagy csináld meg magadnak. A lényeges fő kérdést, hogy önmagában a 92 milliárd alapján ki lehetne jelenteni, hogy „túlfinanszírozott” a közmédia vagy ott biztosan „lopás” zajlik, egyébként az állítást tevőknek kellene bizonyítania, mi megelégszünk azzal, hogy rámutatunk, a végösszeg európai összehasonlításban nem kirívó.

„ 4 évente 5 percet kap a "köztévében".”

Természetesen ez is hazugság, ennél lényegesen több időt szánnak a bukott gyurcsányi ellenzékre, szerintem túl sokat is.

rasztaszív 2018.12.29. 21:45:09

@Gandosz: itt egyedül te nyomsz süket propagandát,aztán mutogatsz.külön bármelyikből látszik,hogy fideszes vagy.de persze együtt a leginkább hiteles.

rasztaszív 2018.12.29. 21:49:34

@paraszthajszal: az összegtől teljesen függetlenül,ha a közmédia egy párt propagandáját nyomja,az tiltott pártfinanszírozás,magyarul közönségesen lopás.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.29. 22:21:43

@paraszthajszal: Haj, de büszke vagy a gazdád választási csalásaira, szervilis fideSSfasszopó. :))

Gandosz 2018.12.29. 22:35:02

@rasztaszív: nem vagyok fideszes, sok kérdésben támadom a fideszt
Ugye a tények a következők: azt hazudtad, hogy az MTVA költségvetési pénze az lopás. Aztán kiderült, hogy német közszolgálati média költségvetésének mindössze 3,9%-át teszi ki a magyar közmédia költségvetése, miközben a magyar GDP a német GDP 6,5%-a. Tehát egyáltalán nem pazarló, túlzó a költségvetése.

rasztaszív 2018.12.29. 23:26:53

@Gandosz: igen,közpénzből pártpropagandát nyomni közönségesen lopás.jó reggelt.

alöksz róz 2018.12.30. 00:11:28

@rasztaszív: tehát így könnyű a dolgod, egyszerűen mindenkit nácinak kell nevezni, aki nem ért veled egyet bizonyos kérdésekben

rasztaszív 2018.12.30. 00:30:07

@alöksz róz: az a politikai oldal,amiről te beszélsz,csak abból áll.

Gandosz 2018.12.30. 00:51:13

@rasztaszív: tehát fenntartod hazugságodat, értem

Gandosz 2018.12.30. 00:53:09

@rasztaszív: hol vannak a náci gázkamrák? legalább egy gázkamrát nevezz meg, amit jelenleg nácik használnak!

rasztaszív 2018.12.30. 01:10:08

@Gandosz: nézd,az egy dolog,hogy hozzászólsz,de nem ártana,ha értelme is lenne.

chrisred 2018.12.30. 10:07:28

@paraszthajszal: Schmidt Mária fiának LMP-je nálatok ellenzéknek számít? :)

alöksz róz 2018.12.30. 10:16:32

@rasztaszív: dehogy. ti kiabáljátok rá mindenkire, aki nem ért egyet veletek.

rasztaszív 2018.12.30. 10:43:51

@alöksz róz: aha.úgy akkor kikből is áll még az az oldal?

atomic power 1986DucaDuca 2018.12.30. 11:53:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Kurvára nem érdekel. Segítettem neked értelmezni a cikket, értekezni róla nincs kedvem veled."

Én is értettem, mire gondolt Dalibor Rohac, ebben nincsen szükségem a segítségedre. Nem az értelmezéssel van a probléma, hanem azzal, hogy amit gondol nincsen kutatásokkal alátámasztva.
süti beállítások módosítása