B1 blogcsalád



Best of Hollik István

2018. november 25. - ashwood

658854_hollik_istvan_kdnp.jpgHollik Kereszténydemokrata István lett az új kormányszóvivő – helyes tehát röviden áttekinteni, mi maradandót alkotott ő mindeddig, s mire is számíthatunk őkelmétől a jövőben.

E nagyon kereszténydemokrata fiatalember a legutóbbi országgyűlési választáson azzal írt történelmet, hogy az egyetlen LMP-s egyéni mandátumot épp vele szemben sikerült megszerezni Budapesten. De sebaj, hisz a Fideszre rászopódott KDNP listán csak bepaterolta e nagy tehetségű ifjút az országgyűlésbe. Kell is, hisz mihez kezdenénk ilyen mondatok nélkül:

„A foci persze arról szól, hogyan küzd két csapat a pályán. De a foci ennél mindig sokkal többről szól. A világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország.”

A frappáns válaszok nagymestere, e verbálvirtuóz azt is megmagyarázta, miként lett multimilliárdos Orbán Viktor közeli barátja:

"Garancsi miért lett sikeres? Azért mert sikeres."

A másik miniszterelnöki koma tollasodását pedig így sikerült helyre tenni:

"Az, hogy Mészáros Lőrinc hogyan tudott meggazdagodni, az egy állítás"

De Hollik elől senki nem rejtőzhet el. Kiderítette a Facebokkról is, hogy "bevándorláspári erő", amiért a közösségi oldal eltávolított egy uszító képet.

"Ez az eset is bizonyítja, hogy a bevándorláspárti erők mindent megtesznek, hogy elhallgattassák azt, aki nem ért egyet velük."

– hát így.

Ennek ellenére Hollik nagyot megy az FB-n. A HVG olvasóiról kijelentette: a lapot olvasók a HVG "balos, libsi követői".

Junckerről:

"Az “isiász” egy gerincbetegség, ez viszont már gerinctelenség."

– a miért a néppárti politikus kritizálni merészelte a Fideszt.

Azonban Hollik legszebb akciója mutatja meg, mennyire fajsúlyos, komolyan vehető figura.

Emlékezetes: Hollik "Bevándorlást támogató szervezet" feliratú matricával látta el az Amnesty International székházát. Nagy elődöket követett a ház megjelölésével, hisz elvbarátai épp ezt tették 1944-ben ezzel a kapuval, épp csak sárga csillagot biggyesztettek a jelölgetők akkor. 

Ám amikor az Európai Parlament kormánypárti képviselőinek véleményét kérdezték Hollik István cseppet sem gyomorforgató akciójáról, az ugyancsak KDNP-s Hölvényi György egyszerűen kijelentette: ilyen soha nem történt, ez álhír.

Az viszont sajnos nem álhír, hogy e szellemóriás az eddigieknél is több fényt kap ezentúl. Pedig inkább apró, sötét lukakba való ő, pajtásaival egyetemben - hogy még a neszezését se halljuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6514391912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.11.25. 16:26:32

nagy tehetség ez a köcsög kádéjempés. mintha lenyinevtársat, vagy cycment hallanám!:)))

azigaziraptor 2018.11.25. 16:38:57

@taga20:
Baz+, nehéz elképzelni ezt a szopottgombóc fejű paszkoncát, h valaha volt nővel!
Sztem inkább a fiúcskákat szereti!

taga20 2018.11.25. 16:51:02

@azigaziraptor:
szerintem avval nincs baj, ha homár.
az viszont kurva nagy gáz, hogy kereszténydemokratának csúfolt fityeszbűnöző.

azigaziraptor 2018.11.25. 17:30:18

@taga20:
Ebben igazad van!
Azé' lehetne önkritikája és lehetne normális is!

2018.11.25. 20:00:44

@taga20:

Azt hittem, Semjén és Rétvári után nem érhet bennünket több csapás a kdnp részéről.

rallus 2018.11.25. 20:21:14

Az ország 2010 óta rohan a csőd felé. Az infláció, a munkanélküliség az egekben, a lakosság éhezik! Szerencsére megjelent a fény az alagút végén: a CEU tüntetők birtokba vették a Kossuth teret, most már biztos, hogy Orbán keddre megbukik!
Nem mindegy, hogy erre a kis időre ki a szóvivő?

morpho 2018.11.25. 20:52:22

"De sebaj, hisz a Fideszre rászopódott KDNP listán csak bepaterolta e nagy tehetségű ifjút az országgyűlésbe"

Ez biztos? Hollik szerintem most nem képviselő. Listán se jutott be. Vagy tévedek?

Gandosz 2018.11.25. 21:46:26

Ez egy ötlettelen, unalmas fos, a cikkíró önlejáratása.

Gábris szomszéd 2018.11.26. 14:04:23

Giczy György: Semmiben sem tisztességes a kormányzat

"Nincs feljogosítva egyetlen keresztény ember sem, hogy kereszténynek mondjon egy kormányzatot, ha az a sarkalatos erények egyikét nem gyakorolja. Egyetlen keresztény egyházi felekezet sincs feljogosítva arra, hogy a tízparancsolatból kihagyja a „Ne lopj!” parancsolatot. Azt már a Fidesz elkötelezettebb hívei is látják, hogy e téren nagy visszaélések vannak. Ha ebben nem tisztességes egy kormányzat, akkor azt lehet mondani, hogy semmiben sem az. Mert Jézus azt tanítja az evangéliumban: nem lehet egyszerre két urat szolgálni, a Mammont is, meg Istent is. Magyarországon azonban egyértelműen tetten érhető a pénz hatalmának szolgálata."

magyarhang.org/belfold/2018/10/03/giczy-gyorgy-semmiben-sem-tisztesseges-a-kormanyzat/

rallus 2018.11.26. 14:32:37

@Gábris szomszéd: A tisztességet illetően nem biztos, hogy Giczy György az autentikus forrás..., legfeljebb azoknak, akik a "szenvedélyes igazságbeszéddel " is meg voltak elégedve. Mi az hogy! Nagyon is!

Orbán veje 2018.11.26. 16:54:03

Nagyon jó a cikk, Hollik korábbi megnyilvánulásai fényesen bizonyítják, hogy ez az ember egy címeres hatökör, aki az életben orbán seggének nyalásán kívül semmihez sem ért.

Az meg kész röhej, hogy a tolvaj, köztörvényes bűnözőket befogadó fideszben nem találtak a feladatra egy értelmesebb hülyét.

n3spr3ss0 2018.11.26. 16:56:53

Az ország szellemi, erkölcsi állapotát mutatja, hogy egy ilyen féreg pozícióba kerülhet.

rasztaszív 2018.11.26. 17:15:41

@n3spr3ss0: szerintem a fundamentalista katolicizmus kormányzati beépültségét mutatja,hogy egy ilyen féreg pozícióba kerülhet.

sZulamith 2018.11.26. 17:41:17

"A foci persze arról szól, hogyan küzd két csapat a pályán. De a foci ennél mindig sokkal többről szól. A világbajnoki döntőnek Európa jövője szempontjából is fontos üzenete lehet, hiszen egy bevándorlóország játszik egy nemzeti identitására büszke, keresztény országgal. Már csak ezért is hajrá Horvátország.”

Bearanyozta az estém:)))

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.11.26. 17:51:09

@Orbán veje: nem az értelem a szempont, hanem az elhasználhatóság.

Andy73 2018.11.26. 18:42:37

Trágár, vulgáris, mocskolódó, uszító iromány.
Ha nem tetszik a kormányszóvivő, vagy bármelyik kormányzati politikus, és mást akarsz helyette, akkor egyszerű a dolgod. Indulj el a választáson, nyerd meg, aztán te alakíthatsz kormányt, te dönthetsz a kormányszóvivő személyéről is.
Csak akkor máshoz is kell érteni a mocskolódáson kívül.

exterminador 2018.11.26. 18:47:25

@Andy73: Hollik például ért máshoz is azon kívül?

rallus 2018.11.26. 18:56:50

@exterminador: Komoly diplomákat szerzett, nem csak mosolygásra és Gyurcsány erős karjaiba történő koreografált beleájulásra van végzettsége...

Gábris szomszéd 2018.11.26. 18:57:39

@rallus: "A tisztességet illetően nem biztos, hogy Giczy György az autentikus forrás"

Viszont mekkora szerencse, hogy itt vagy te mint fideszkeresztény autentikus forrás, aki a geci fényességes erkölcsét még inkább felerősítheti nekünk. Mekkora rábaszás lesz neked, amikor az Úr elé kell majd állnod. :)

Gábris szomszéd 2018.11.26. 18:58:32

@rallus: Mesélj a komoly diplomáiról léccike. Vigyázz beugratós a kérdés. :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.26. 19:09:52

@Gábris szomszéd: "fideszkeresztény"

:)) Bazmeg, majdnem kiköptem a vacsora előtti vörösboromat.

GrenAbla 2018.11.26. 19:11:51

@rallus: a tanárképzőre gondolsz, vagy a századvéges gittegyletre? :DDD

rallus 2018.11.26. 19:22:37

@GrenAbla: Jó, jó, nem lehet mindenki politechnika tanár, vagy végezhet a Rosztovi Főiskolán... Szegény az ELTE diákja volt, semmi Foxi-Maxi...ami előttetek is tekintélyt adna...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.26. 19:34:58

@rallus: "nem lehet mindenki politechnika tanár"

Narancskullancséknál nem is kell. Elég, ha szervilis talpnyaló, és pislogás nélkül tud hatalmasakat hazudni. :))

Fülig José 2018.11.26. 19:37:38

@Andy73: “Indulj el a választáson, nyerd meg..”
bazmeg, ennyire te sem lehetesz hülye...ja, de!
“Csak akkor máshoz is kell érteni a mocskolódáson kívül”
Mert a zsugorlábú csúti báró mihez is ért ezen kívül?! Ja...soroooooooooororororsoososorooooos
Barom.

exterminador 2018.11.26. 20:08:34

@rallus: és szerzett egy főiskolai tanári diplomát? Hűha. Az már komoly diploma. Leborulok a nagysága előtt.

morph on deer 2018.11.26. 21:53:50

@Gábris szomszéd:
Nabazzmeg....
Én eddig azt hittem, hogy amikor elmebeteg idiótákról van szó, elég megnézni egy parlamenti tudósítást, és akkor már mindent tudsz mindről, erre tessék!

“ A mi kis gyanútlan gyermekeinknek pedig más dolguk sincs, mint a játékba belefeledkezve üldözőbe venni a kis virtuális lényeket, és máris egy száguldó autó előtt, egy tehervonat alatt, vagy egy - Soros György által szintén nagyra becsült - sündörgő pedofiloktól, és egyéb perverz állatoktól hemzsegő utcába, vagy városrészbe tévelyedni.”

Hogy hová?!
Csak nem a Lendvai utcába csalja Soros a gyerekeket?!! Ahova az ilyen elmeroggyantak járnak “hemzsegni”..!
Mert amúgy vajh melyik utcára, vagy városrészre gondolhatott a költő?

És, ha mindez nem lenne elég, akkor még azt is megtudhatod, hogy mi a teendő!

Csak erős idegzetűeknek!

“FIGYELEM: MINDEN SZÜLŐ, NAGYSZÜLŐ, AKI TUDOMÁST SZEREZ RÓLA, HOGY GYERMEKE, UNOKÁJA A FENT EMLÍTETT JÁTÉKKAL JÁTSZIK, AZONNAL ÉRTESÍTSE A MAGYAR RENDŐRSÉGET, VAGY A MAGYAR KORMÁNYT, ŐK AZ EGYETLENEK, AKIKBEN BÍZHATUNK EZEKBEN A VÉSZTERHES IDŐKBEN!”

Szóval, ha a gyerek Pokemonozik, és ti nem hívjátok orbán viktort, vagy a főtörzs elvtársat, akkor nem is vagytok igazi nemzetthy magyar szülők!

Mert - gondolom - ez egyébként úgy zajlik, hogy a viktor azonnal intézkedik, és minden TEKetória küldi a különítményeseit, hogy kitépjék a gyerek kezéből a telefont, ugye?
Azon igazán nem gondoltam el, hogy orbán azonnal a gépére pattan (lásd: Bassky grafitti) és a helyszínte siet, ez csak egy röpke gondolat volt, tényleg.

És a jutalom sem marad el: ehun az erkölcsi (?) elismerés:

“Ha gondoskodsz róla, hogy ezt minél több ismerősöd elolvassa, azzal többet teszel az országért, mint a teljes balliberális oldal az elmúlt 30 évben összesen!”

Már csak egy kérdésem maradt:
Ti, igen tisztelt orbánhitű és Sorosellenes honfitársaim, ti mind valóban annyira retardáltak vagytok, hogy valaki is közösséget vállal közületek ezzel a beteg szerencsétlennel, aki mindezeket képes volt leírni, vagy szerintetek is beteg szegény, és sürgős ápolásra szorul?

De ezt most komolyan!
Mert akkor aki ismeri, ne tétovázzon és küldjön neki segítséget, minél hamarabb..!
Jaj!

morph on deer 2018.11.26. 21:57:10

@rallus:
“Komoly diplomákat szerzett”

Akkor - szerinted - miért hord össze ekkora baromságokat?
Elfelejtette volna, hogy ő igazából eg tanult ember, és átváltott kádéempés és/vagy fideszes üzemmódra?
Vagy miért?

Gandosz 2018.11.26. 22:09:52

@rasztaszív: mindenbe a fundamentális katolicizmust látod bele, te vadbarom!

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2018.11.26. 23:27:20

Nem vagyok egy mai gyerek, fiatal koromban a nők un. " C film "-mel védekeztek a terhesség ellen.
Nos a Hollik esetében elmondható:
Fényt kapott a C film!

morph on deer 2018.11.27. 00:48:44

@villamos alóli kacaj nem mindig őszinte:

Tekintsd úgy, mint a KDMP hozzájárulását az abortusz létjogosultságának igazolásához!

Bár, ha jobban belegondolsz ugyanők a cölibátus rigorózus betartásához is tudják használni: lám, ez is lehet az eredménye, ha valaki bünbe esik, testvéreink az Úrban...
A siker mindkét esetben garantált!

rasztaszív 2018.11.27. 03:52:28

@Gandosz: pedig hát mi köze hozzá ennek az embernek,ugye...?
süti beállítások módosítása