B1 blogcsalád



A világ köpni, nyelni nem tud a Gruevszkinek nyújtott menedék láttán

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. november 21. - Szelestey
  • Orbán roppant magabiztos, szembe megy a fejlett világgal, miközben egyre távolabb viszi az országot attól, az USA máris bírálta a kormányfő döntését, amely azért volt sürgős, mert a menedékjog megadása után reménytelen minden kiadatási kérelem;
  • Ennyit ért a nyilatkozat, amelyet a kormányfő az Európai Néppárt sürgetésére írt alá a jogállami normák tiszteletben tartásáról, de közben az egész földrészen jönnek fel a populisták;
  • Ha tényleg elköltözik a Közép-Európai Egyetem, akkor Magyarország maradék nemzetközi tekintélye is oda lesz, de a CEU még mindig vár, hátha a kormányfő mégis jobb belátásra tér.

Reuters

reuters.jpg

Az amerikai Külügyminisztérium szóvivője megerősítette Gruevszki budapesti befogadásának hírére, hogy a politikust Szkopjéban alapos és átlátható tárgyalás után sújtották kétévi börtönnel. Emlékeztetett arra, hogy még négy másik ügyben zajlik eljárás ellene, azokat le kell folytatni, és a volt kormányfőt a macedón igazságszolgáltatásnak kell felelősségre vonnia. A magyar Bevándorlási Hivatal nem kívánt semmit sem mondani az ügyben, egy kormányszóvivő viszont csak annak közlésére szorítkozott, hogy Magyarország az ügyben tiszteletben tartja a jogot. A macedón kormány jelezte, hogy küldi a kiadatási kérelmet. Egyben reményét fejezte ki, hogy a magyar hatóságok feltétel nélkül helyt adnak annak, a nemzetközi szabályokkal összhangban. A NATO és az EU tagjaként elősegítik, hogy Gruevszki visszakerüljön hazájába.   

 

New York Times

new_york_times.jpg

A volt macedón kormányfőt, aki azt közölte, hogy menedékjogot kapott Magyarországon, odahaza olyan perben ítélték el korrupciós vádak alapján, amelyről amerikai és európai illetékesek egyaránt úgy vélték, hogy egy lépés előre a vesztegetési ügyekkel és etnikai megosztottsággal sújtott térségben.  A politikus, aki 10 éven át erős emberként irányította a dolgokat, az általános tiltakozás hatására két éve kényszerült megválni hivatalától. De még további perek várnak rá, a többi közt több százezer illegális lehallgatás miatt. A felvételeken magas rangú tisztségviselők beszélgetnek a többi közt a választások meghamisításáról és gyilkosságok eltussolásáról. Macedónia be akar lépni az EU-ba, és Gruevszki elmarasztalását széles körben úgy tekintették, hogy az erős üzenet, mármint hogy még a legfőbb vezető sem úszhatja meg, ha bűncselekményt követ el.

Szkojéban sokként érte a hatalmat a magyar menedék híre. Azt mondják semmi sem igaz abból, amit a korábbi miniszterelnök állít. Az igazságügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a menedékeljárás normális körülmények között sokáig tart, ám ha ez most nem így történt, annak egészen különleges oka lehet. Hogy a politikus éppen Magyarországot választotta, abban van irónia, hiszen az ország drákói intézkedéseket léptetett életbe a háború és az éhezés elől menekülő emberek távol tartására. Zgut Edit, Varsóban dolgozó politikai elemző azt mondja, az Orbán-kormány beleavatkozott a macedón belügyekbe, éspedig egy jogerősen elítélt politikus oldalán.

 

Wall Street Journal

wsj_logo_jo.jpg

A magyar kormány szívesen látja a szökött macedón oroszbarát autokratát, ami annak a jele, hogy az ország távolodik a Nyugattól és szembemegy az unióval, illetve az Egyesült Államokkal. Utóbbiak igyekeznek vonzáskörükben tartani Orbán Viktort. Gruevszki nem az első vezető, aki Moszkvához kötődik és menedékre talál Magyarországon, amely korábban megtagadta, hogy kiadjon két oroszt. Amerikai illetékesek ebben annak bizonyságát látják, milyen mértékbe tolta keletre országát a magyar miniszterelnök. A washingtoni kormányzat egyik tagja úgy nyilatkozott, hogy a nyugati befolyás erős csökkenését tapasztalják Budapesten. Mint mondta, az ilyen kiadatási ügyek bizonyos értelemben lakmusz tesztet jelentenek, tehát mutatják, hol áll egy hatalom az USÁ-hoz, de egyúttal a jogállamhoz képest is.

Orbán fokozza a nyomást mindazokra, akik nem értenek vele egyet, miközben erősíti a kapcsolatokat a Kremllel, illetve külföldi nacionalistákkal. Uniós szervek szerint egyúttal megerősítette az ellenőrzést a bíróságok, a sajtó, az egyetemek és a hatóságok fölött, a közbeszerzéseket a miniszterelnök csókosai kapják. Amerikai illetékesek azon is ki vannak akadva, hogy a magyar fél ellenségeskedik Ukrajnával, továbbá sziklaszilárdan támaszkodik az orosz energiaszállításokra és örömmel fogadja az orosz és kínai befektetéseket. Orbán fokozza erőfeszítéseit az ország átalakítására, ideértve az európai szerepet.

Krekó Péter szerint a miniszterelnök úgy érzi: túl erős ahhoz, hogy kudarcot valljon. Meg hogy nem kell igazodnia sem Washingtonhoz, sem Brüsszelhez. Ugyanakkor Gruevszki nacionalista pártja gátolja az Egyesült Államok terveit a térségben, elutasítja pl. a névváltoztatást, noha az megnyitja az utat a Nato és az EU felé. Ebben egyetért vele Oroszország és Magyarország. Hogy a politikus menedékben részesült Budapesten, az jelzi, hogy Orbán kész kihívni a Nyugatot és tető alá akarja hozni az európai nacionalisták szövetségét. Nem adja ki Hernádi Zsoltot Horvátországnak, illetve hírek szerint ugyanígy járt el, amikor az USA egy pénzmosási ügyben kérte hat magyar kiadatását. Azon kívül lakhatási engedélyt kapott a szír elnök egyik bizalmasa, akit szintén az amerikai hatóságok köröztek.

Európai és washingtoni vezetők hónapok óta új taktikával próbálkoznak, hogy megfékezzék Orbánt. A Néppárt a minap nyilatkozatot íratott alá vele, miszerint tiszteletben tartja a jogállamot. Ám az utóbbi hetek változásai mutatják, mi megy végbe Magyarországon. Lassan felállnak a közigazgatási bíróságok, tárgyalás nélkül el akarják ítélni az Index újságíróját, amiért az terhelő adatokat hozott nyilvánosságra a hatalom egyik hívéről. Távozik továbbá a CEU.

 

FT

financial_times.jpg

A Helsinki Bizottság társelnöke azt mondja, ha valaki már megkapta a menedékjogot, akkor onnantól kezdve nem lehet kiadni. Pardavi Márta a terület szakértőjeként kijelentette, hogy Gruevszki olyan körülmények között jutott az új státuszhoz, amilyet a civil szervezet munkatársai idáig még sosem láttak. 

 

Guardian

guardian.png

A menedékellenes Orbán Viktor kivételt tett bajban lévő barátjával a bukott macedón miniszterelnökkel. Pedig a magyar politikus azzal büszkélkedik, hogy Európában belül nemigen van más ország, ahol nehezebb menedékjogot kérni, mindenhol plakátokat ragasztatott ki annak sulykolására, hogy nem kívánatosak a migránsok. Az elutasítás azonban láthatólag nem vonatkozik Gruevszkire. Hogy ügyét ilyen villámgyorsan elbírálták, az különleges eljárásmódról árulkodik. Ha a köztörvényes ügyben elítélt kormányfő valóban maradhat, akkor az újabb provokatív gesztus Orbán részéről, aki most feladta a leckét az uniós és Nato-partnereknek, mármint, hogy miként reagáljanak. A kilátásba helyezett európai szankciók kapóra jöttek Budapestnek, amely azt hangsúlyozza, hogy Brüsszelből migrációbarát körök támadják, az ennél enyhébb eszközök viszont egyáltalán nem értek célt. 

 

Die Presse

die_presse.jpg

Magyarország politikai menekültnek tekinti a korábbi macedón miniszterelnököt. A hatóságok gyorsított eljárással határoztak a státuszról, méghozzá olyan szélsebesen, amire menedékeljárásban nemigen van példa. A macedón hatóságok azonban továbbra is kérik Gruevszki kiadatását. Ám nemigen valószínű, hogy eredményre jutnának. A politikus hosszú évek óta Orbán Viktor barátja. 

 

Der Standard 

der_standard.jpg

1. A magyar hatóságok szokatlan fürgeséggel adták meg a politikai menedékjogot Gruevszkinak, így az kivonhatja magát a macedón igazságszolgáltatás hatálya alól. Magyarországon megalapozottnak találták az egy hete beadott kérelmet. De mivel magyar diplomaták szolgálati autókon hozták Budapestre, kezdettől fogva világos volt, hogy különleges védelmet élvez – Orbán Viktor jóvoltából. A sajtóban a kormányfő kedvenc házi szerzője, Bayer Zsolt gondoskodott a megfelelő kísérő zenéről, amikor azt írta, hogy a macedón politikus a Soros-hálózat áldozata, miután 3 éve kerítést mert emeltetni a menekültek ellen a görög határon. 

 

2. A kommentár azt hangsúlyozza, hogy Orbán és Gruevszki a jogállam, a liberális-demokratikus rend ellen kötött szövetséget. Szkopjéban a kormány láthatólag fel van háborodva amiatt, hogy Magyarország befogadja a szökött politikust, noha tényleg képtelenség azt állítani, hogy azt üldözték volna hazájában. Illetve a menedék leginkább azt tanúsítja, milyen mértékben rendült meg a magyar jogállamiság. Gruevszki alatt Macedónia Európa legkevésbé szabad állama lett, a „kis diktátor” a sajtó, az igazságszolgáltatás és a rendőrség fölötti teljes hatalomgyakorlás jelképévé vált. Senki sem számított gátlástalanabbnak és meggyőzhetetlenebbnek, mint az akkori miniszterelnök. 

Ezért tartott évekig, amíg az EU és az USA el tudta indítani a demokratizálási folyamatot. Ennélfogva nagy csapás a szökés mindazok számára, akiknek fontos az igazságszolgáltatás reformja és az átláthatóság. Tisztázni kell, hogy a politikus miként juthatott át akadálytalanul három országon is. Aki csak egy kicsit is ismeri az ügyet, tudja, hogy itt egy bűnözőről van szó. Ha igaz, hogy Magyarország úti okmányt állított ki a részére, akkor az illusztrálja, milyen mértékben megnőtt Orbán befolyása a Balkánon és ez rossz ómen

 

Guardian

guardian.png

A populizmus szexy, igencsak divatba jött, főleg 2016 óta, az ilyen pártok 20 év alatt megháromszorozták szavazataik számát és már 11 országban vannak hatalmon, illetve részesei a kormánynak. Legutoljára az európai szavazópolgárok jó egynegyede már rájuk voksolt. Így összegzi a helyzetet annak a kutatásnak a vezetője, amely egész Európában igyekezett felmérni a jelenséget. Matthijs Rooduijn, az Amszterdami Egyetem politológia professzora szerint ráadásul ezek az erők még csak egyre népszerűbbek lesznek. A többi közt azért, mert a nagy pártok álláspontja az ideológiában közeledik egymáshoz, így az emberek könnyebben elfogadják azt a véleményt, hogy az egyik kutya, a másik eb. A populisták kezére játszanak a válságok, de a sok korrupciós ügy is. Ezen felül kellenek hiteles populista kihívók is, aki vonzó alternatívát kínálnak. 

Hat továbbá az is, hogy a csökkenő példányszám miatt a hagyományos sajtó mind inkább a botrányokra összpontosít, ám ez azt az érzést erősíti, hogy baj van, amit azután a populisták meglovagolnak. Északon főleg a radikálisan jobboldali populisták eredményesek. Délen egyaránt jelen van a bal- és jobboldali változat. Nyugaton a szélsőséges populisták kevésbé sikeresek. Keleten az új irányzat a politikai középen tört felszínre az irányzat. A Fidesz és a PiS is hagyományos pártként kezdte és csak később állt rá a populista, majd a nacionalista vonalra. De a lényeg, hogy Európában mindenütt egyre termékenyebb a táptalaj a populisták számára és azok mind inkább képesek betakarítani népszerűségük gyümölcseit. 

 

Washington Post

washington_post.jpg

Egy elemző azt állapította meg, hogy Magyarországon és Lengyelországban azért erősödött meg a populista jobboldal, illetve gyengült meg a baloldal, mert a munkások jobbra tolódnak. Maria Sznyegovaja, aki a Maryland-i Egyetemen tanít, de dolgozik több európai kutató intézetnek is, rendkívül sikeresnek tartja mind a Fideszt, mind a Jobbikot, utóbbi az egyetlen radikális párt a térségben, amely 10 %-nál többet ért el, három választáson is. Az ok az, hogy mindkét tömörülés elhódította a kétkezi szavazókat az MSZP-től a 2006-os felfordulás, illetve a két évvel későbbi pénzügyi válság után. A szocialisták utána már soha nem tértek magukhoz. Az új baloldali pártok pedig képtelenek nagyobb népszerűségre szert tenni, az elégedetlen polgárok véglegesen kikötöttek a jobboldalon. 

A munkások mind inkább a Fideszt és a Jobbikot támogatják. A felmérések azt tanúsítják, hogy a Szocialista Párt a menedzserek és a középosztálybeli diplomások körében a legnépszerűbb, míg az alsó középosztálybeliek, valamint a munkások már alig húznak hozzá, sokkal inkább a kormánypártra voksolnak. Ezzel együtt Kelet-Európában az az általános tapasztalat, hogy ha a baloldal hátat fordít a dolgozóknak, akkor más pártok készségesen kihasználják azok csalódottságát

 

The Times

the_times_1.jpg

A jobboldali osztrák kancellár befogadja az Orbán által kiszekált CEU-t, Kurz ily módon megkülönbözteti magát az egyre nagyobb európai populista tábortól, amely bírálja az emberbarát üzletembert. Az egyetemet bezárás fenyegeti Budapesten, miután a liberális ügyeket, illetve a migránsokat támogató milliárdos mumus lett a földrész populistáinak szemében, a magyar kormányfővel az élen. Budapesten a hatalom törvények segítségével nehezítette meg egyre inkább a Közép-Európai Egyetem életét. A Nyílt Társadalom Alapítvány itteni irodája már Berlinbe költözött. Orbán Soros iránti megvetése vetekszik azzal, ahogyan Putyin érez a befektető iránt, de hasonló a véleménye Salvininak is. 

Kurz szintén elutasítja az illegális migrációt, ám mostani ajánlatával leválik az európai populistákról. Egy bécsi elemző szerint a politikus ravasz, igyekszik mutatni, mekkora különbség van közte és a szabadságpárti partnerek között. Machiavelli-féle vonásokat mutat, és eseti alapon hozza meg a döntéseket. Péter Krekó úgy ítéli meg, hogy ha elmegy a CEU, az kommunikációs katasztrófa lesz az ország számára. A kancellárról pedig azt mondta, hogy az látványosan egyensúlyoz egyfelől az odahaza jól jövedelmező erős kéz-, illetve bevándorlás-ellenes politika, másfelől a sokkal inkább a fő áramlatba illeszkedő külpolitika között. 

 

Die Presse

die_presse.jpg

A Nyílt Társadalom Alapítványok igazgatója szerint Soros György kellemes ellenségkép bizonyos politikai erők számára, mivel évek óta szorgalmazza az emberi jogokat, a független igazságszolgáltatást és az aktív civil társadalmat, az önálló sajtót. Viszont küzd a korrupció és az emberi jogok megsértése ellen. Aki tekintélyelvű, és ilyen bűnökbe esik, az fenyegetve érzi magát, ezért védekezésképpen célba veszi azt, aki pártolja az érintett civil szervezeteket. De Soros azért is magára vonja ezeknek a köröknek a dühét, mert milliárdos. Ugyanakkor  Magyarországon az antiszemitizmus is magyarázza az ellene irányuló támadásokat. Az egész kampány Oroszországból indult, miután az üzletember a zászlóvivője mindannak, amit a tekintélyelvű politikusok elutasítanak. 

Az alapítványok elvetik az emberi jogok elnyomását és a kleptokráciát, és biztos, hogy a korrupció igencsak jelen van Magyarországon, jelentette ki Patrick Gaspard. Arra a kérdésre, hogy nem lett volna-e jobb, ha a NYTA Budapesten maradt volna, a vezető úgy válaszolt, hogy ha egy miniszterelnök nyíltan kijelenti, hogy a titkos szolgálatokat veti be az NGO-k átvilágítására és Sorosról nevezi el az egyik törvényt, abból le kell vonni a következtetéseket. A CEU jövőjét illetően pedig azt mondta, hogy a magyar fél egy éve nem írja alá a megállapodást New York Állammal, ezért fontolóra kell venni a bécsi lehetőséget. A végső döntést a rektor Orbán lépéseinek ismeretében hozza meg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5114384392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dunántúli gyerek 2018.11.21. 23:05:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: 444tol kurucon at Breitbartig mindent.

Neha meg nepszava.us-t is az talan a legviccesebb, de cimadasban a kurucon nem tesz tul semmi. Kellene egy J1 blog ami onnan lapszemlez.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.21. 23:06:13

@dunántúli gyerek: "allampolgarsagot is kaphat, es szavazhat Orbanra"

:))

Tudom, hogy te a hülyegyereket figurázod ki, de nem találom a nicketekben a különbséget.

2018.11.21. 23:09:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Én már az is el tudom képzelni, hogy reggel ébredés után begyakoroltatják velük a lélegzési technikát /ki-be-ki-be/, felolvassák a szent háromságot Ripost-Origo-Magyar Idők, aztán kivezénylik őket munkára.

dunántúli gyerek 2018.11.21. 23:12:40

nepszava.us

Bartus László: A CEU Orbán antiszemitizmusának bizonyítéka

2010 UTÁN NAGYOBB SÖTÉTSÉG BORULT RÁNK, MINT 1956 UTÁN

AMIT A FIDESZ ÁLLÍT, AZÉRT GYILKOLTAK A PITTSBURGH-I ZSINAGÓGÁBAN

....:)

kuruc.info/

Veszélyes hulladékok: az olasz ügyészség elrendelte az Aquarius lefoglalását

Egzotikus önkénteskedésre vágyott egy olasz Kenyában - kalandosabb nem is lehetne már az élete

Dunaszerdahelyi szurkolókat vegzáltak a frusztrált műállamocska hatóságai

.............:DDD

Jo dolog a sajtoszabadsag

Gábris szomszéd 2018.11.21. 23:19:35

@dunántúli gyerek: Német államminiszter:

„A menedékjog emberi jog. Mentőövként szolgál azok számára, akiket politikai okból üldöznek, de nem arra való, hogy azt a kormányfők a büntetés-végrehajtás elől menekülő haverjaiknak osztogassák. Az Európai Uniónak továbbra is olyan közösségnek kell maradnia, amelyet demokratikus jogállamok alkotnak.”

alfahir.hu/2018/11/21/michael_roth_nikola_gruevszki_magyarorszag_menedekkerelem_europai_unio

dunántúli gyerek 2018.11.21. 23:24:15

@Gábris szomszéd: zsido a nemet allamminiszter? A Fuhrer nem orulne, en se orulok, hogy marhasagokat beszel.

BéLóg 2018.11.21. 23:32:36

Jelenleg Belgiumban tartózkodik és vár ügyének elbírálására Rafael Correa volt ecuadori államfő; szintén Belgium „vendége” Charles Puigdemont volt katalán elnök.
Franciaországban nyújtott be menedékkérelmet a hazájában kokaincsempészéssel megvádolt Sébastien Ajavon benini elnökjelölt és ellenzéki politikus – ügyének érdemi elbírálásáig Franciaország nem adja ki és nem nyilatkozik.
Franciaország ezenfelül politikai menedékjogot adott a Chilében jogerősen elítélt Ricardo Palmának, aki életfogytiglant (!) kapott, miután meggyilkolta Jaime Guzmánt. Isak Dar volt pakisztáni miniszter pedig Nagy-Britanniában nyújtott be menedékkérelmet és vár ügyének elbírálására.
Úgy tudom, nemi erőszak vádja elől Londonban az ecuadori követségre menekült a Wikileaks tulajdonosa.

Szar ügy, de az emberevő Idi Amin is Franciaországban dekkolt miután elűzték, ahogy a hazájában halálra ítélt Khomeini ajatollah is. Majd viccesen a "főnökcsere" után a hazájában halálra ítélt iráni sah is.

Gondolom, titeket meg megüt a guta.

Ja, a Gruevszkíj meg az összes le van szarva, kit érdekel? Pl. Pharaoh ellen volt vagy ötven elfogató parancs, aztán szabadon járkált ki-be az USÁ-ba is. Az se érdekelt senkit, csak a balfaszokat.

BéLóg 2018.11.21. 23:34:52

Ja, a cikkből másoltam, ha az értelmi fogyatékosoknak nem tűnt volna föl:

"Ezért tartott évekig, amíg az EU és az USA el tudta indítani a demokratizálási folyamatot. "

B+, rohadtul ismerjük azt, amikor az USA vagy az EU MEGINDÍT egy demokratizálási folyamatot egy szuverén országban.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.21. 23:37:49

@dunántúli hülyegyerek: "444tol kurucon at Breitbartig mindent."

Akkor olvasol függetlent is, csak hülye vagy hozzá.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.21. 23:40:37

@dunántúli hülyegyerek: "pakolnia kell a CEUnak, ha nem akarnak segget csinalni a szajukbol."

A geci gazdád csinált segget a szájából. Már megint. Már azt se tudja, melyik melyik. :))

paraszthajszal 2018.11.21. 23:54:44

@dunántúli gyerek: Szegény halmozottan kátrányos helyzetű, mert egyszerre zsidó és meleg is – ezzel amúgy semmi baj nem lenne, de a következő beszédének a címe übereli a CEU-s gender szakos diplomamunkákét: „Speech by Michael Roth, Minister of State for Europe, at the event, LGBTI and Judaism: What Identity? – Queer Jews Facing Homophobia and Anti-Semitism in France and Germany” www.auswaertiges-amt.de/en/newsroom/news/roth-lgbti-und-judentum/2101808

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.11.22. 00:03:41

@BéLóg:
Na és akkor már ne hagyjuk ki a felsorolásból a szegény ártatlanul elítélt Hodorkovszkijt, akinek csupán az volt a bűne hogy a hóna lá kapota a Jukoszt és meg sem állt volna vele Amerikáig. Pechjére lekapcsolták Putyinék, és hiába ajánlott neki menedékjogot több ország is, nem tudott élni vele. De évekig telesírtuk a zsepit a sok száz cikk olvastán, hogy szegény Hodó, meg az csúnya Putyin aki politikai okból üldözi

Aztán még ott a Tyimosenkó ügy, okit szintén korrupcióval ültettek le, és az EU közbenjárt minden szinten az érdekében, még orvosi papírokat is lobogtattak hogy a derékfájását csak az EU-ban lehet kezelni. Emléxünk hogy az EU Parlament képviselői is Julija Tyimosenko feliratú T-shirtben parádéztak stb stb. másnap hogy kiengedték már nyoma sem volt a derékfájásának

És akkor már beszéljünk arról is, hogy az előző két magyar miniszterelnököt, Megyót és Fletót simán be lehetett volna kasztlizni korrupcióval, de értük az amerikai nagykövet közbenjárt, mert annyira értékesek voltak nekik valamiért

Ki érti ezt ...

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.11.22. 00:11:42

@paraszthajszal:
Csak azt felejti el megemlíteni ez a Roth, hogy az általuk behozott muszlim bevándorlók miatt paráznak a buzik és a zsidók, vagyis hogy ez a három csoport egymással nem kompatibilis. Ehelyett persze jön a populistázás meg a többi Soros-féle bullshit

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.22. 00:32:05

@BéLóg: "Belgiumban tartózkodik és vár ügyének elbírálására Rafael Correa volt ecuadori államfő"

Ecuador neked biztonságos ország? Te ittál?

bóvli ország jobban teljesít 2018.11.22. 00:47:02

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

te kretén orbán faszszopó troll, mind Hodorkovszkij, mind Timosenko korrupt politikusok voltak, akiket a legnagyobb korrupt gengszter Putyin kapcsolt le mert nem akartak tejelni neki. Tehát te mélysötét fideszes marha, most Putyin gengsztert buktattad le.

Azon meg ne izgulj, hogy magyar politikust még nem vágtak börtönbe, a Putyin csicska orbánnal ez meg fog történni, akin példát fognak mutatni hogy a tolvaj disznó, migráns import´aló fideszes fajtát életfogytig fogják fegyházba vágni. Kivéve persze ha orbán azerbajdzsáni diktátor kollégája még idejében ki fogja csempézni őt női ruhában Bakuba.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 06:15:35

@V. Vendetta:

A tőkésosztály a kapitalizmus hazájában - Hollandiában és Angliában - se "piaci" módon jött létre.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 06:18:43

@mocser48:

A végcél a szektor államosítása.

Semmi értelme annak, hogy közszolgáltatásokon kulákok zsírosodjanak. Az áram, a gáz, stb. nem való magánkézbe.

Orbán veje 2018.11.22. 07:33:03

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Hát haver, hogy te mekkora egy barom vagy. Sorost fenékbe akarod rúgni, de a soros ösztöndíjasoknak meg a seggét nyalod látástól vakulásig. Úgy tűnik, a csigában több a gerinc és az agyvelő, mint benned.

Orbán veje 2018.11.22. 07:34:37

@balcán maxval bircaman: Haver, te hazug szarházi orbántroll vagy.

mocser48 2018.11.22. 08:50:13

@balcán maxval bircaman:

Szóval a mészáros, tiborc néven megismert maffiózókat kulákoknak tartod?

te, egy a fidesz néven megismert maffia fizetett felszopója érthető módon véded a maffiát, hiszen valahogy el kell juttassák hozzád a honoráriumodat, ha már pénzérthülye lett belőled.

mocser48 2018.11.22. 08:51:13

@balcán maxval bircaman:

az orbán által vezetett maffia esetében a cosa nostrával, meg egyé maffiahálózatokkal példálózz!

mocser48 2018.11.22. 08:53:07

@balcán maxval bircaman:

a hittársaid.... Míg egy köztörvényes bűnözőt ölelgettek, addig az iszlám állam elől életüket mentőket hagynátok elrohadni.
igazi "keresztényi" cselekedet ez részetekről.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 08:55:48

@mocser48:

Ők a szükséges rossz. Mindig jobb a hazai tőkés a külföldinél.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 08:57:23

@mocser48:

Aki az IÁ elől menekül, az már Törökországban biztonságban van. Nincs miért még 5 határon átkelni.

mocser48 2018.11.22. 08:59:21

@balcán maxval bircaman:

felszopó görény, azt tudtad, hogy a MET nevű maffia alhálózat 100 milliárdos haszont zsebelt be gázon, amit az állam zsebéből kanyarítottak át oda?
felszopó tetű, garancsi melyik dunaparti erőművet vette meg?
szarházi felszopó, mészárosék hogyan vették át az irányítást az MVM-től a mátrai erőműben?

szopósszájúkám, ezeket tolvajozod te le? :)
Mit fog szólni ehhez a tartótiszted?

mocser48 2018.11.22. 09:00:19

@balcán maxval bircaman:

maffiózók, egytől egyik. Lopott vagyon vagyonelkobzása is így menjen majd, amikor ezeket a férgeket a helyükre tették.

mocser48 2018.11.22. 09:02:12

@balcán maxval bircaman:

az általad szopott macedón bránenerhez tartozó személy kapcsán ezt fejtsd már ki.... :)

Ha már törökök: hogy halad a török illiber szarházi patkány által elrendelt százezrek bebörtönzése? Tanárok, újságírók, egyszerű emberek.... Börtönbe küldve...

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 09:02:26

@mocser48:

Így igaz, a végső lépés ez lesz: a nagytőkések vagyona el lesz kobozva.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 09:03:58

@mocser48:

Puccsot csinálni kockázatos: ha nem jön be, könnyű börtönbe kerülni...

mocser48 2018.11.22. 09:05:51

@balcán maxval bircaman:

Nem nagytőkések, hanem a fidesz néven ismerté vált maffia tagjai....

mocser48 2018.11.22. 09:07:57

@balcán maxval bircaman:

Mármint az a több ezer tanár, akiket bebörtönöztek?
Azok az újságírók, akik a helyi illeber szarzsákról olyat írtak, amit ő előzetesen nem hagyott jóvá?

Na látod, ilyenek vagytok ti, mocskos férgek.... Ez vagy te is. Anyád foroghat a sírjában, hogy ezzé váltál....

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 09:09:29

@mocser48:

Nehéz a bukott CIA-puccsisták sorsa...

mocser48 2018.11.22. 09:10:21

@balcán maxval bircaman:

Ezt meg honnan vetted? soros tanított téged erre?

mocser48 2018.11.22. 09:11:57

@balcán maxval bircaman:

Tényleg, soros: össze tudtál már kaparni valakit, aki az orbán néven ismert maffiózóhoz hasonlóan magyarnak mondja magát és hamarabb állt soros zsoldjába, mint ő?
te mikor is részesültél soros kegyeiben? orbán előtt vagy után?

gyurmicsek 2018.11.22. 09:14:16

Most akkor Orbán nem ismeri el Macedóniát demokratikus országnak?
Erre válaszoljatok már nekem?

Faxni 2018.11.22. 09:35:52

@BéLóg: Guzmán (amúgy Pinochet embere volt) meggyikolásáért egy embert ítéltek el, de nem Ricardo Palma Salamanca volt az. (Ricardo Palma viszont meghalt 1919-ben.)

horvathviteztamas 2018.11.22. 09:39:32

Jogunkban áll menedékjogot adni? Igen, mi a kérdés? A balos és liberális tábornak nem tetszik, de attól még nem áll meg a világ. Azok az idők elmúltak...

chepunk 2018.11.22. 09:44:09

@tamask: Ő a magyar adófizetők pénzén fog 10-20 évig luxushotelekben élni. Estleg hoz pár bérgyilkos gerillát a balkánról, és védelmi pénzeket szed magyar emberektől, esetleg kap pár trafikot, vagy kaszinót a magyar államtól, hogy legyen miből tengődnie...

Faxni 2018.11.22. 10:03:17

@BéLóg: Correa letartóztatását 2018 júliusban rendelték el amikor már Belgiumban élt, belga feleségével.
Puigdemont (aki nem Charles hanem Carles) Németországban horogra akadt és úgy tudom a németek a kiadatás mellett döntöttek.
Ishaq Dart valóban sikkasztással vádolják, kiadatási egyezmény nincs Anglia és Pakisztán között, hónapok óta vár menedékkérelme elbírálására - nem két nap alatt hoppsz megkapta.
Utánanéztem, mert kíváncsi voltam, sosem zárom ki a lehetőséget, h néha igazatok van. De alapvetően lényegtelen, hogy a szomszéd gyerek mit csinál, engem a magyar kormány tettei érdekelnek és unalmas, hogy folyton a deaszomszédjucikais érvekbe futok.

Cycmen 2018.11.22. 10:16:43

@gyurmicsek:" Most akkor Orbán nem ismeri el Macedóniát demokratikus országnak?
Erre válaszoljatok már nekem?"

Ha azt válaszoljuk hogy nem, akkor hatalmas moralizálásba kezdesz, hogy egy európai, szabad választásokat tartó független országot hogyan és milyen alapon nem tart valaki demokratikusnak? Magyarországot lehet csak azzal vádolni folyamatosan hogy nem demokratikus, igaz arany libbant barátom?

Minden ballib bérretteg 2018.11.22. 10:42:22

@Faxni:

A Soros féle bábkormányok, mint láthatjuk koncepciós eljárásban futószalagon ítélik el a politikai ellenfeleiket, mint a legsötétebb diktatúrákban.

Kötelességünk ezeket az üldözetteket megvédeni, akik összes bűne annyi, hogy megállították ők is a migrációs hullámot.

Másrészt meg baromságot beszélsz. Éppen ti alkalmaztok kettősmércét, mikor itt azonnali kiadatást kértek, a Katalán elnök, Polanski meg a többi esetében meg mély kussban vagytok.

Minden ballib bérretteg 2018.11.22. 10:46:08

@gyurmicsek:

Most akkor Belgium, meg Németország nem tartja Spanyolországot demokratikus államnak ?
Merthogy a Katalán elnök 2017 decemberben távozott Spanyolországból, ellene nemzetközi elfogató parancsot adtak ki, hűtlen kezelés okán többek között, melyet csak bő fél évvel ezután vontak vissza.
Mégse adta ki egy Eu-s ország se.

MACISAJT1 2018.11.22. 11:27:32

Milen csodálatosz hogy szelestey eftárs sajtószemlézáséből pont ez maradt ki:
diepresse.com/home/ausland/eu/5534160/EVPSpitzenkandidat-verteidigt-Viktor-Orban?from=rss

Pedig die Presse, virtigli liberális lap, szava sem lehetne.
Weber Manfred- fontos személyiség ugyebár.

Na de hogy miket mondott Orbánnal és az egész Gruevszki hisztivel kapcsolatosan..az már nem illik bele a ballibák sémáiba..

Muhaha

Laciii 2018.11.22. 12:02:04

@Faxni: "Puigdemont (aki nem Charles hanem Carles) Németországban horogra akadt és úgy tudom a németek a kiadatás mellett döntöttek."
Olyan feltételek mellett, hogy a spanyolok inkább visszavonták a nemzetközi körözést. Ezt hívják látszatintézkedésnek amit pár ostoba benyel.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 12:31:37

@gyurmicsek:

Macedónia dmeokratikus állam, hsizen szabad és demokratikusan választásokon dől el ki vezeti az országot.

Ami azonbna nem jelenti se azt, hogy nincs az országban manipuláció, se politikai ellenfelek üldözése.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 12:33:50

@mocser48:

Törökországban az USA puccsot szervezett a demokratikusan megválasztott vezetés ellen. Az orosz titkosszolgálat azonban - amerikai ügynökei réven tudomást szerezve a tervről - időben szólt a törököknek, így azok csak várták a puccs kezdetét, majd gyorsan eltaposták azt. Ez a történet lényege-

Ballib vagyok mert rettegek 2018.11.22. 12:42:14

A Soros féle bábkormányok, mint láthatjuk koncepciós eljárásban futószalagon ítélik el a politikai ellenfeleiket, mint a legsötétebb diktatúrákban.

Kötelességünk ezeket az üldözetteket megvédeni, akik összes bűne annyi, hogy megállították ők is a migrációs hullámot és nem engedik hogy a Strabag kivigye a profitot az országból és ehelyett ők vigyáznak a néptől lenyúlt milliárdnyi dollárok felett.

Fel kell készülnünk arra, hogy a Soros tervet most a Balkánon fogják végerehajtani és 100 millió illiberális szövetségesünket fogják menekülésre kényszeríteni a börtön és a teljes vagyonelkobzás elől.

MINDENKI FOGADJA BE A HÁZÁBA EZT A 100 MILLIÓ ILLIBERÁLIS MIGRÁNS TESTVÉRÜNKET AKÁRCSAK ORBÁN VIKTOR, HOGY KÉSÖBB ÖK IS BEFOGADJANAK MINKET HA NEKÜNK KELL MENEKÜLNÜNK!

tamask 2018.11.22. 12:53:03

@chepunk: vagy nem. Mindenesetre az iszlámoknál valószínűleg jobban fog viselkedni.

balázs73 2018.11.22. 12:55:51

"A világ köpni nyelni nem tud." Milyen sokszor olvasok hasonlót a hazai közéleti fejlemények kapcsán az index blogjai címében. Próbálom elképzelni, ahogy a kanadai favágó, a kaliforniai tűzoltó, a norvég halász, az izraeli rendőr, az ausztrál farmer mind mind köpni nyelni nem tud. Tekergeti a rádió gombját, és a recsegő távoli magyar "demokratikus" adást keresi friss hírekért. Lapozgatja a "demokratikus" magyar nyelvű lapokat a reggeli kávé és péksütemény mellé, és köpni nyelni nem tud. Kezébe temeti arcát hátrahagyja a búját-baját, és felzokogva kérdi: Mit csinálnak a magyarok? Mint csinál az Orbán Viktor?

Így valahogy? Nem lehet, hogy akad néhány ezer "demokratikus" újságíró a Föld nevű bolygón aki "köpni nyelni nem tud" - Magyarország kapcsán - , és feltételezi, hogy a többi 7,5 milliárd lakó is így érez? A "demokratikus" választási matematika szabályai szerint mennyire számít relevánsnak az ilyen arányú vélemény?

Minden ballib bérretteg 2018.11.22. 13:19:51

@balázs73:

A valóság az, hogy a Soros féle bábkormány által koncepciós perben elítélt bűnöző védelmét, nehezen emészti meg a Soros párti média világszerte.
Milyen meglepő.

mocser48 2018.11.22. 13:58:06

@balcán maxval bircaman:

A mikulás meg majd 3 másodperc alatt körbeutazza a világot, hogy csomagokat szórjon.
A törökök "puccstörténet" ott bukott meg, amikor a szarházi illiber szarzsák által kivezényelt "puccsoló" kiskatonák azt se tudták, hogy mi történik körülöttük, amikor őket egy terrorelhárító gyakorlat miatt rendelte oda az ottani orbánnak megfelelő illeber szarcsomó.
Milyen megdöbbentő, hogy a puccsolók fegyvertelen "civileknek" adták meg magukat, akik ott helyben elkezdték meglincselni őket.

Ilyenek vagytok ti, szarháziak.
A legmocskosabb gerinctelen férgek meg azok, akik itt, fizetett fideszes ügynökként nyomják a rizsát. A felszopó tetvek....

mocser48 2018.11.22. 13:58:57

@balcán maxval bircaman:

Valamiért nem igazán akaródzik tőled választ kapni erre: "össze tudtál már kaparni valakit, aki az orbán néven ismert maffiózóhoz hasonlóan magyarnak mondja magát és hamarabb állt soros zsoldjába, mint ő?
te mikor is részesültél soros kegyeiben? orbán előtt vagy után? "

mocser48 2018.11.22. 14:00:20

@balcán maxval bircaman:

Ja, még valami: a török bránert ugyanannyiért szopod, mint a macedónt, vagy az feláras?

Ballib vagyok mert rettegek 2018.11.22. 14:17:12

@balázs73:

A nyugati kisember természetesen leszarja Magyaországot, azt se tudja hol van és nem is érdekli. Ellentétben a magyar kisemberrel, aki az utolsó faluban is éjjel-nappal azzal emészti magát, hogy a nyugatiak végrehajták a Soros tervet, 100 mnillió éhező muszlimot akarnak magukra betelepíteni és ezzel kiirtják a saját fehér fajtájukat.

A magyar kisembertől tehát a nyugatnak lenne mit tanulnia, mert a magyar kisember az egész világért aggasztja magát. Míg a magyar kisember betéve tudja, hogy Orbán Viktor mentette meg 2016-ban a szögesdrót kerítésével egész Európát meg a kereszténységet, addíg a nyugati kisembernek erről lövése sincs.

A magyar kisemberek milliói tudják hogy Afrikában 100 millió migráns várakozik hetente hogy átjöjjön Európába, a nyugatinak erről fogalma sincs.

Nem is csoda, hogy a nyugat csak pusztul lefele, miközben Orbán Viktor országa egyre csak emelkedik. A Századvég a múlt héten mutatta ki, hogy életszínvonalban már ott járunk mint Ausztria 10 éve, de mivel a mi tempónk gyorsabb, így 5 Év múlva előzzük őket. Ezt persze a Soros bérenc liberális média elhallgatja, hogy Orbán Viktornak ilyen győzelmi jelentései vannak, ők rendre csak a hazug liberális depressziós híreket árasztják.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 14:17:13

@mocser48:

Atya Isten, olyan gonosz volt a török vezetés, hogy ellenállt a puccsnak???

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 14:18:07

@mocser48:

Eddig 20-szor megbeszéltük ezt. Te is tudod, sose voltam zsoldjában.

LebensraumamOsten 2018.11.22. 14:24:09

Nem kell is pöcsölni. A macedón kormány néhány ügynöke beszivárog Magyarországra és pontot tesz az ügy végére.
Gruevszkiről megírja majd a sajtó, hogy 6-szor egymás után fejbe lőtte saját magát, mert nem bírta elviselni a lelki terhet amit bűneivel okozott.
Ezzel vége is lesz és kész.

mocser48 2018.11.22. 14:46:38

@balcán maxval bircaman:

A török illiber szarzsák "leverte" a saját maga által megrendelt előadást? :)
Milyen döbbenet ült már ki a halálba küldött kiskatonák képén, amikor a "civilek" elkezdték őket meglincselni azért, mert állítólag puccsolnak.

Ilyenek vagytok ti, szarházi illiber gerinctelen férgek....

mocser48 2018.11.22. 14:48:13

@balcán maxval bircaman:

Válaszolnál végre?

"össze tudtál már kaparni valakit, aki az orbán néven ismert maffiózóhoz hasonlóan magyarnak mondja magát és hamarabb állt soros zsoldjába, mint ő?
te mikor is részesültél soros kegyeiben? orbán előtt vagy után? "

Nem tudsz olyan férget megnevezni, aki orbán előtt állt be sorosnak felszopni? Még te se vállalod fel ezt a szerepet, meghagyod orbánt az első felszopó szerepkörében?

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.22. 14:48:28

@mocser48:

Szólt a CIA-nak, csináljanak puccsot?

Nagy Anita Sv 2018.11.22. 14:49:36

“A menedékjog emberi jog, és nem arra való, hogy kormányfők osztogassák a büntetés-végrehajtás elől menekülő haverjaiknak”.

mocser48 2018.11.22. 14:52:38

@balcán maxval bircaman:

Maga szervezte.
Neked nem volt fura, hogy a "puccsisták" nem tudták, hogy ők puccsolnak?
Ahogy értetlenül nézték, hogy terrorlehárítási gyakorlatra kirendelték őket, majd az úgynevezett "civilek" elkezdték őket legyilkolászni? Tudod, "civilek" ,mint amilyen te is vagy, felszopó....

mocser48 2018.11.22. 14:54:14

@Nagy Anita Sv:

Az orbáni férgek arra használják, hogy a bűnszervezetük többi tagját kimentsék a börtönből. orbán, putyin, erdogan, stb., az emberiség selejtjei.

David Bowman 2018.11.22. 15:08:20

@mocser48: De faszharapó lett belőle.

David Bowman 2018.11.22. 15:09:01

Még mindig a faszi fő bűne, hogy listaáron megvett egy Mercédeszt?

mocser48 2018.11.22. 15:17:22

@David Bowman:

Amiért már elítélték.
A többi ügye még bírósági szakaszban van.
Ilyenek ezek a "koholt vádak", évekig tartó nyomozás és bírósági tárgylások sokasága kell 1-1 ítélethez.
a felcsúti féregnél ez máshogy működik, neki elég volt 4-5 nap, hogy ítéletet hozzon.

Biztos az a tuti, amit a szarzsák 5 nap alatt kitolt magából, és az a koholmány, amit a macedón igazságszolgáltatás sok éven keresztül nyomozott és vizsgált, jórészt még a macedők köztörvényes bűnöző miniszterelnök hivatali idejében.

David Bowman 2018.11.22. 15:24:25

Közben a volt perui elnök az uruguayi nagykövetségen kért menedéket.

N. Barbie 2018.11.22. 15:49:34

@horvathviteztamas: "Jogunkban áll menedékjogot adni? Igen, mi a kérdés?"

Igen, jogunkban all. Annyi pici aprosaggal, hogy egy magat kulturorszagnak, es nem afrikai banankoztarsasagnak tarto orszag nem adja ezt meg egy bortonbuntetese elol menekulo koztorvenyes korrupt minidiktatornak.
Kiveve, ha az az orszag, ahova menekul ez a selejt, ott is koztorvenyes, korrupt minidiktator uralkodik, aki raadasul a puszipajtasa is. Es most ez a helyzet.
Buszkek lehettek ra fidesznyikek.

Amugy kerdezem az osszes, most egy bunozot vedo fidesznyiktol:
Ha Macedonia valoban nem biztonsagos orszag, serulnek a tisztesseges biraskodashoz valo jogok stb. stb. akkor errol miert nem beszelt eddig se a balvanyotok, se a maffiaja, se a lakajmediaja, se ti egy budos szot se eddig? Hmm? Miert csak most szajkozzatok ezt (miutan a fidesz es viktor ezzel kezdte mentegetni magat) ugy 2 het ota, miota kiderult a gruevszki ugy? Hmm? Hol voltatok eddig?
Na, ennyire hiteles ez a szanalmas mentegetozes.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2018.11.22. 16:09:19

Még mindig erre maszturbáltok?

rasztaszív 2018.11.22. 16:10:41

@David Bowman: alcapone fő bűne az adócsalás volt,de előtte évekig még zaklatta is a rendőrség.neki is járna a menekültstátusz?

horvathviteztamas 2018.11.22. 16:28:36

@N. Barbie: Kedves Barbara:)
Akkor szerinted Franciaország, Nagy-Brittania, Portugália, Spanyolország, Németország, Norvégia, Svédország, Luxemburg, stb. mind banánköztársaság? Bizony ezek az országok (és még rengeteg) adtak menedékjogot más államokban elítélt személyeknek. Mielőtt fröcsögni kezdenél gondold végig mit dadogsz, mielőtt teljesen hülyét csinálsz magadból... Üdv és légy jó:)

N. Barbie 2018.11.22. 17:36:07

@horvathviteztamas: Nyilvan, ha egy fidesznyik szerint hulyet csinalok magambol, akkor az ugy is van, nem pedig csak szanalmas terelesi kiserlet. Ja, de, az utobbi. :D
Frocsogni a zombi tarsaid szoktak, en nem.

Feltettem egy kinos kerdest, persze valaszt nem kaptam, micsoda meglepetes...

Masreszt meg ne terelj megint, menekultstatusz megadasa alapbol nem tesz banankoztarsasagga. Az viszont igen, ha egy olyan elitelt bunozonek adjak meg, aki jogallami keretek kozott lett elitelve (bocs, de az a duma nem jatszik, hogy most hirtelen 2 hete rajott a fidesz tabor, hogy Macedonia egyebkent nem jogallam, szoval hagyjuk a meset) es raadasul aki a befogado orszag miniszterelnokenek orszagos cimboraja is.

Gábris szomszéd 2018.11.22. 17:41:49

@horvathviteztamas: Gondolom a geci gazdid őket is megsegíti majd, hiszen mi sem vagyunk banánköztársaság. :)

"Egy macedón civil szervezet, amely önmeghatározása szerint elkötelezett a jogállamiság mellett, arra szólítja fel azokat, akik Nikola Gruevszki kormányától szenvedtek el visszaéléseket, hogy ők is kérjenek menedékjogot Magyarországon. Közleményüket azoknak címzik, akiket a különleges erők brutálisan letartóztattak, semmibe vették az ártatlanságuk vélelmét, alaptalanul tartották őket őrizetben, nem részesültek tisztességes tárgyalásban, bizonyíték nélkül ítélték el őket, és egyéb módon igazságtalan elbánásban részesültek „Grujo” kormányzása idején.
A szervezet azt kéri az érintettektől, hogy jelentkezzenek telefonon vagy irodáikban, ők pedig segítenek a menedékkérelemhez szükséges dokumentáció összeállításában. Mint írják, ugyanolyan elbánást kérnek a menekültügyi eljárásban, mint amiben a volt miniszterelnök részesült. „A demokratikus Magyarország mindannyiunkkal ugyanúgy járjon el, mint Nikola Gruevszkivel!”

24.hu/kulfold/2018/11/20/gruevszki-kormanyzasanak-aldozatai-is-menedeket-kernenek-magyarorszagon/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.22. 17:46:26

@horvathviteztamas: "Bizony ezek az országok (és még rengeteg) adtak menedékjogot más államokban elítélt személyeknek."

Ja. De előtte nem jelentették ki, hogy ezek biztonságos jogállamok, ahonnan SENKIT nem fogadnak be. :))

Gábris szomszéd 2018.11.22. 18:49:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha még nem láttad ez kurva jó volt. :)

https://www.facebook.com/jakab.peter.miskolc/videos/331795437376378/?__xts__[0]=68.ARBggQYP0mc_zr-uiAhOWVezqKT1wyPsQDqZaBTZfIrATkRyuYitK6mJ5S9K4MbI9xWm3h1mq6TJmY8O4_-k8UcwbZMfrJeb1nuGGvRsNKbQFWTiMxsvkQlFHx-lm8H5L-DQNrExjMDPKX4kYTp5N5cfosxrRBNR3V0NnNNmEGZUidxK7nZjKuAJSjhOSLWOnwwreTrk_YkjV4PMePaAq9nHAbgqVIvhOSzBEJVR9oFnn4Gw4Ow0qKJsZMaYYxNC6-0U88Yy3crPnG19ERRT1hC9bf001zo1vaEpYqBL-zr4vz_0HOKk9pZyitewpRFKLD6TSErfFQgqHwYW5beB5iWCTXOlPboTpwE&__tn__=-R

Cycmen 2018.11.22. 19:15:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "előtte nem jelentették ki, hogy ezek biztonságos jogállamok, ahonnan SENKIT nem fogadnak be. "

Ilyen amikor valaki kormányon van. Ha úgy dönt, nem engedi be a migránsokat, ha meg úgy dönt, ugyanonnan menedéket biztosít egy másik személynek és közben leszarja hogy ti mindehhez mit szóltok!
Tudom hogy kínos, de kilenc éve nem az a fő szempont hogy tetszik e a nyugatnak, meg a libsiknek! :D

N. Barbie 2018.11.22. 19:51:03

@Cycmen: Jaaa, ertem, ilyen fidesznyikeknel a gerinces kormanyzas. Ugyanazon orszagbol az egyik (sok) menekultkerelmezot nem engedi be, a masikat, aki raadasul elitelt bunozo es a fotolvaj haverja, azt meg igen.
Igazan szimpatikus viselkedes.

Tudom, hogy kinos, hogy gerincessegrol meg kovetkezetessegrol meg nem hallottal, de attol ezek a dolgok meg leteznek. Na nem orbanisztanban.

Amugy aggodom az e honapi berkommentelo gazsid miatt, ha az a direktiva a szolgaknak, hogy azt kell mantrazni, hogy Macedonia nem biztonsagos orszag, akkor te onkenyesen miert tersz el tole es mondod azt, hogy azert engedte be viki mert csak?
Igy karacsony elott biztos nem jonne jol egy kis fizetesmegvonas, vigyazz mit irsz. :DDD

Sir Bates dö Hól 2018.11.22. 20:54:37

@Cycmen: igazad van hájas testvér! kilencedik éve valóban orbán viktor dönt mindenről, s neked ez megfelel, nem érdekel, hogy mennyit lopnak, hogy kit tesznek tönkre, kitől mit vesznek el hatalmi szóval, mert eddig te még nem kerültél sorra... remélem most már te vagy a családtagod fog sorra kerülni...

Gábris szomszéd 2018.11.22. 21:10:28

@Sir Bates dö Hól: Ezt a világot teremtette a geci hájas testvérék segítségével. :(

vimeo.com/300462292

Sir Bates dö Hól 2018.11.22. 21:30:55

@Gábris szomszéd: te már tudod, hogy miről beszélek, igaz? ezért kellett volna '14-ben összeállni a választási törvény és az alkotmány visszaállítására...

toroczkai is az idolod volt, meg duró is, azt most hol vannak?...

Gábris szomszéd 2018.11.22. 21:33:17

@Sir Bates dö Hól: Most épp burkaviselési törvényt farigcsálnak a fidesz segítségével. Igazi nemzeti sorskérdés Magyarországon nemdebár? :)

index.hu/belfold/2018/11/22/duro_dora_utjara_inditott_egy_burkaviselest_tilto_torvenymodositast/

Sir Bates dö Hól 2018.11.22. 21:44:42

@Gábris szomszéd: azért látod, hogy miért kellett volna odaállni a cocik mellé, csak egy alkalommal, csak ideiglenesen? tudom, hányinger, de most lehetne vitatkozni. vonának óriási ebben a felelőssége...

kifordított nagyanyó 2018.11.25. 20:23:57

@Sir Bates dö Hól: Hát azért a cocik se nagyon álltak oda a jobbik mellé,vagy tévedek?

Sir Bates dö Hól 2018.11.25. 20:28:42

@kifordított nagyanyó: nem, sőt, a faszfejek még csak fel sem ajánlották nekik, ezzel átdobva a labdát a jobbik térfelére... csak négy évvel később, mikor már lejárt a szavatossága... ez van, gondolj arra, még mindig jobb moon, mint afganisztán tálibok uralta részén ateista melegnek lenni...

kifordított nagyanyó 2018.11.25. 20:43:15

@Sir Bates dö Hól: Ez olyan dolog,hogy az Elkúrás után én is úgy voltam,hogy nem baj feri,majd helyrehozzátok.

Utólag már könnyebb belátni,hogy esetleg lehettek volna előrehozott választások.
Biztos nyer a csúti de valószínű nem kétharmaddal.

Sir Bates dö Hól 2018.11.25. 20:49:49

@kifordított nagyanyó: ja, csak ezt én nem utólag, hanem'13-ban mondtam:-)... pedig kirázott a jobbiktól a hideg, mint a friss hányástól...

Emzé Periksz 2018.11.25. 21:11:37

@N. Barbie: milyen kár, hogy összevissza fecsegsz és nincs érdemi mondanivalód

kifordított nagyanyó 2018.11.25. 21:23:51

@Sir Bates dö Hól: Én a 2006 utáni dolgokra gondoltam,hogy mondjuk félidőben választás és vikiéknek akkor még nem lett volna kétharmad.
De mondom,erre már csak jóval utána gondoltam.

Viszont 13-ban már jobbik szavazó voltam.
De ha jól emlékszem 14-ben és 18-ban már megosztva szavaztam.

N. Barbie 2018.11.25. 22:25:45

@Emzé Periksz: Mondja ezt az egy félmondatban ócsárló, semmi érdemi kritikát a másik hozzászólásairól megfogalmazni képtelen.
Ugye nem baj, ha csak jól kiröhöglek? :D

Emzé Periksz 2018.11.26. 04:14:41

@N. Barbie: olvasd vissza magad, pubi, és sírj, hogy mennyire ultraprimitív vagy

N. Barbie 2018.11.26. 10:39:08

@Emzé Periksz: Ujabb felmondatos bofogesed konkretumok nelkul.
De semmi gond, szemelyeskedesed miatt ugysem veszlek komolyan, csak egy szanalmas troll vagy.

Emzé Periksz 2018.11.26. 17:54:55

@N. Barbie: Mondom olvasd vissza magad! És sírj magadon!

Emzé Periksz 2018.11.26. 17:58:44

@N. Barbie: segítek a visszaolvasásban; nagybetűvel átírtam azokat a szavaidat, ami fröcsögés, érdemi bírálatra alkalmatlan:

"JAAA, ERTEM, ILYEN FIDESZNYIKEKNEL A GERINCES KORMANYZAS. UGYANAZON ORSZAGBOL AZ EGYIK (SOK) MENEKULTKERELMEZOT NEM ENGEDI BE, A MASIKAT, AKI RAADASUL ELITELT BUNOZO ES A FOTOLVAJ HAVERJA, AZT MEG IGEN.
IGAZAN SZIMPATIKUS VISELKEDES.

TUDOM, HOGY KINOS, HOGY GERINCESSEGROL MEG KOVETKEZETESSEGROL MEG NEM HALLOTTAL, DE ATTOL EZEK A DOLGOK MEG LETEZNEK. NA NEM ORBANISZTANBAN.

AMUGY AGGODOM AZ E HONAPI BERKOMMENTELO GAZSID MIATT, HA AZ A DIREKTIVA A SZOLGAKNAK, HOGY AZT KELL MANTRAZNI, HOGY MACEDONIA NEM BIZTONSAGOS ORSZAG, AKKOR TE ONKENYESEN MIERT TERSZ EL TOLE ES MONDOD AZT, HOGY AZERT ENGEDTE BE VIKI MERT CSAK?
IGY KARACSONY ELOTT BIZTOS NEM JONNE JOL EGY KIS FIZETESMEGVONAS, VIGYAZZ MIT IRSZ"

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.11.26. 18:04:00

@Emzé Periksz: Neked minden igazság fröcsögés, és minden féknyúz igazság? Szembe mentek az autópályán a valósággal, akárhány fideSSfasszopó ül azon a buszon. :))

N. Barbie 2018.11.27. 08:34:59

@Emzé Periksz: Tudom mit irtam, felesleges idotoltes volt atirni csupa nagybeture, kar, hogy igy harmadjara sem sikerult egy szavamat sem megcafolni vagy konkretan leirni, hogy mi nem igaz belole.
Ennyi vagy kicsi troll.
süti beállítások módosítása