B1 blogcsalád



Bayer egy az egyben Rákosit utánozza

2018. október 22. - ashwood

gyoni.jpgAz ötös számú párttagkönyv tulajdonosa nem az a figura, akinek lennének erkölcsi skrupulsai, ha a párt központi irányvonaláért kell harcolni. Ha az éppenséggel a nettó Nyugat-ellenesség, hát nagy elődjét, Rákosit utánozza, mégpedig tökéletesen.

A bértollnokok e mintapéldánya a forradalom ünnepére szánt gondolatai közé csempészte be Rákosi személyét és gondolatait. Írása – természetesen – 100 százalékig NER-kompatilibis:

– magyarnak lenni örök harc,

– Orbán a megmentőnk,

– a Nyugat az elárulónk, hátba döfőnk, koporsónk ácsolója.

S mindez persze nem új jelenség. Bayer egy Gyóni Géza vers néhány sorával igyekszik alátámasztani: a Nyugat mindig is hamis bálvány volt, amely valójában az ország vesztét akarta.

Ha Gyóni – avagy Áchim – Géza neve nem cseng ismerősen sem az általános, sem a gimnáziumi tananyagból, az nem véletlen. Olyan kortársak között, mint Ady, Babits, Kosztolányi, Csát, Juhász Gyula árnyékában nagy kihívás az utókor figyelmére igényt formálni. Gyóninak nem is sikerült.

Rákosinak – és most már Bayernek is – köszönhetően egy szerencsétlen konfliktus okán mégis fennmaradt a neve.

A Budapesti Hírlap 1915-ös főszerkesztője, Ady és a nyugatos írók esküdt és ádáz ellensége, Rákosi Jenő azt a Gyóni Gézát használta fel, aki épp hadifogolyként gyalogolt a krasznojaszki tábor felé. Rákosi egyik beosztottját utasította, hogy álnéven, naív rajongóként írjon levelet Adynak, amelyben Gyóni költészetének megítéléséről érdeklődik. Az épp Csucsán tartózkodó Ady – akit az előző hetekben-hónapokban folyamatosan támadott a magát konzervatívnak, nemzetinek tartó sajtó és a hatalmat kiszolgáló költők – keresetlen szavakkal válaszolt a provokációra. A magánlevelezést Rákosi persze azonnal megjelentette, majd közel két hónapos polémia kezdődött a témában, több mint félszáz cikk jelent meg Gyónival, Adyval és általában, a Nyugattal kapcsolatban. Rákosi persze nem engedte, hogy a disputa saját irányt vegyen, rendszeresen jelentetett meg cikkeket álneveken. Végül már nem csak Ady, de Babits és a többi nyugatos is pellengérre került.

A történet főszereplője, Gyóni pedig minderről semmit nem tudott – lévén hadifogoly. Amikor végül értesült a személye és munkássága körüli hisztériáról, ennyit reagált: "Hazai bántások – kivált ha olvashatnám őket – drága simogatásként hatnak itt. Hiszen én nem a modernek vagy antimodernek ellen, hanem az ellenség ellen fogtam fegyvert és amit írtam sem irodalmi irányok kortes céljaira, hanem magyar katonáknak írtam. Még ha egy versem irodalmi élűnek látszott is, annak sem csupán és nem is főleg irodalmi vonatkozása volt, aminthogy a dekadencia, amit világpenésznek neveztem, nem éppen csak és nem főképpen irodalmi tünet volt. Semmiféle irodalmi téren, hanem csak a harctéren akartam harcolni. Itt lefegyvereztek – s ha az irodalomban is hasonlót akartak velem, az igazán csak melléktragédiája az én magyar poétaságomnak."

Ahogy egykor Rákosi, most Bayer is csak fel- és kihasználja Gyónit, meg sem próbálja megérteni, meghallani. Nem is kell, hisz semmi nem szól a poétáról, a versről a kultúráról – minden, de minden a hatalomról, Orbán Viktor hatalmáról, és az abból barna cseppekben aláhulló pénzről, amely a NER-kiszolgálók zsebeit találja meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8314316115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paraszthajszal 2018.10.22. 14:53:00

A címhez ezúton is gratulálok, ennél klikkvadászabbat nehéz lenne kitalálni (nyilván a Jenőt nem szabadott odaírni, mert úgy a kutya sem olvasná el ezt a különben felettébb zavaros, unalmas cikket, ha nem a Mátyásra asszociálnak).

Ami pedig a XX. századi írók, költők megítélését, középiskolai tananyagokban való megjelenését illeti, ez ügyben persze lenne tennivaló (több nemzeti elkötelezettségű alkotó [pl. Wass Albert], kevesebb tehetségtelen „progresszív” író, költő az irodalomórán), de ezt hagyjuk a szakemberekre.

beflower 2018.10.22. 16:38:41

A cim tökéletesre sikeredet,már ami a félrevezetést illeti!De inkább egy Bayer,mint B1 blog bármelyik idióta szerzője.
Üdvözlettel Bajorországból Beflower.

2018.10.22. 16:38:49

Zsoca nyalt már eleget és segget is sokat--sokszor . Úgy mint gyökérlaca, a kalapácsos, köteles kommunista hazafy . Mert van az a pénz, amiért bármikor bárkit dicsőítenek , és azt imádják aki többet és sokszor fizet.
És akkor Márai után szabadon--“........ És ha eltűnnek a kommunisták, jönnek majd a félművelt sunyi parasztok.”----és mint látható már itt vannak az utódaik, a leszármazottaik , akik lopnak, csalnak és hazudnak. És teszik mindezt a haza nevében !

taga20 2018.10.22. 16:39:09

@paraszthajszal: te ostoba gerinc nélküli fityeszparaszt, neked minden blogba bele kell okádnod?

taga20 2018.10.22. 16:42:17

@beflower: nekem az a véleményen erről a véglény zsocáról, mint puzsérnak.

üdvözlettel magyarországból, taga.

www.youtube.com/watch?v=Kq9TAoIFFlI

Fülig José 2018.10.22. 18:37:25

@paraszthajszal: “A címhez ezúton is gratulálok, ennél klikkvadászabbat nehéz lenne kitalálni” hehe te mindenesetre beszoptad parasztgyerek..ennyi ésszel mit vártál, köcsög? Te, aki szerint a vitéz bayer valaki, és nem csak egy féreg fideSS-szócső...@beflower: lám, írni má’ elfelejtettél... miva köcsög, annyira nemfrankó orbánisztán, h itt épícsd az illiberializmust?! De belepofázni megy mi, görény?! Igazi fideSSpatkány vagy.

sinus67 2018.10.22. 18:47:57

@beflower:
Hát kihívhatod magadhoz a sleppjével és a seggeivel együtt, hogy örömködjetek odakint, míg a világ a világ! Mi elleszünk itthon nélkülük, talán békességben, nyugalomban.

Gábris szomszéd 2018.10.22. 19:00:54

@taga20: És elméne Jézus Budapestre és láta egy férfit, kinek hajléka nem vala az főváros nyüzsgő forgatagában. Odainté egyik tanítványát és szóla:
- Látod-é ezt a koldust?
Szóla a tanítvány:
- Igen, uram.
- Akkor miért nem jelentéd még fel a rendőrségnek. hogy megalázzák, kifosszák és az bűnösök közé zárják?
- Ne haragudj, uram, azt hívém, oda kéne neki adnom vagyonom, hogy vagyonom legyen a mennyben.
- Balgaság! - mondá az Úr. - Akinek nincs semmije, annyit is ér.
- Uram, én azt hittem... "Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek..."
- Ha ennyire hülye vagy, fogadj be egyet otthonra - szóla az Úr és undorodva húzá el szája szélét.
Láták ezt farizeusok és írástudók és elismerően nézének össze:
- Ő a mi emberünk! Lehetne belőle nálunk király.... csak kár, hogy zsidó!
És elmenének dolgukra, mert szombat vala - és hamarosan kezdődött a focimeccs.

www.facebook.com/agostonlaszloartist/posts/1655475381223220

Doktor Toekfey 2018.10.22. 19:19:53

@ashwood:

A B a blog nevében bolondot jelent? E a blogposzt őrült beszéd és nincs benne logika.

taga20 2018.10.22. 19:28:36

@Doktor Toekfey: faszfej, ezé kár volt egy újabb nicket létrehoznod!

taga20 2018.10.22. 19:33:28

@Gábris szomszéd: haver, jövőre együtt megyünk a zsidófesztiválra, az má fiksz:)

www.youtube.com/watch?v=ti2XY-7j_aw

elismert felhasználó 2018.10.22. 19:39:39

@taga20: te bibsi vagyol, he? oszt az a jólöltözöt őtönyös pínzes, vagy a pajesszos vitzes arczu vagy? mer ha a pínzes faljyta vagy, akkó befegtethednél a háromlépcsősbe, oszt sima kocsmábúl csnyálhatnál egy kaszinót belőle...támogattyuk it a haverokal együt....

Doktor Toekfey 2018.10.22. 20:01:49

@taga20:

Neked egyet is felesleges volt. :-)

Gábris szomszéd 2018.10.22. 20:08:28

@taga20: Ha már az ideiről megint lemaradtunk. :)

taga20 2018.10.22. 20:25:40

@elismert felhasználó: mi van retek, nem pörög a subba, ezé itt baszakocc?:)

ja és el kell hogy keserítselek nyilassházmester, nem vagyok zsidó!

viszont, filoszemita vagyok.

taga20 2018.10.22. 20:26:49

@Gábris szomszéd: azé remélem a zsidóolimpiára van mék jegy:)))

megyünk?

taga20 2018.10.22. 20:31:58

@Doktor Toekfey: ha te mondod a vadiúj életeddel:)

verset bírod fityeszdroid? nesze, küldöm a maffiádnak, petrovics sándor versét!

www.youtube.com/watch?v=5UxjWISWslg

elismert felhasználó 2018.10.22. 20:38:48

@taga20: filozemita? az valami bibsi vagy buszi szekcijó?
rulad eszembejut a vitz:

-apu, én meleg vatyok.
-oszt ídes fijam van neked drága házad, cipőd, ruhád mek kocsid?
- nincs apu.
-ako ídes fijam, te csak egy ocska buszi vagy.

amugy ne agógy, gyógyitható ez a filo...izé, amitt irtál. örűjj, hogy nem letél hüljyéb mint vótál.
egészségedre, meg az enyímre is bazzeg!

Doktor Toekfey 2018.10.22. 20:48:00

@taga20:

Irodalomról szeretnél beszélgetni? Meghaladná az a te képességeidet! Ahogy láthatólag a blogposzt szerzőjéét is meghaladta.

tatárfejű kutya 2018.10.22. 20:50:23

@beflower: Komoly hazafi vagy te is, te bóvli bajor! Vihetnéd magaddal a másik "bajort" is...azt a Bájer nevűt;)

taga20 2018.10.22. 20:53:13

@Gábris szomszéd: majd hajós alfrédet megkérdezzük, vagy rejtőjenőt.

me anno még volt irodalmi díj az olimpiák műsorában:)

addig is zene!:)

www.youtube.com/watch?v=tIeC2G4HCcU&start_radio=1&list=RDtIeC2G4HCcU

elismert felhasználó 2018.10.22. 20:54:31

@Doktor Toekfey: figyuz! taga ity van ezel:
"Az igazság olyan, mint a költészet. És a legtöbb ember rohadtul utálja a költészetet."
ne erötesed esztet nála, mer megin öszezuhan, mint április nyócadikán, oszt kezelni kel a sogoroknál gráccban.

Sir Bates dö Hól 2018.10.22. 21:02:25

@elismert felhasználó: mi van, vén hülye?... pont te buzizol?...

morpho 2018.10.22. 21:03:13

@Doktor Toekfey: Ez a poszt nem az irodalomról szól. Csak szólok, ha véletlenül nem vetted volna észre! Nincs mit!

Larry Silverstein 2018.10.22. 21:05:32

bayer jo nagy hulye

persze semmi egy rakosizo maszopbloghoz kepest, muhaha

elismert felhasználó 2018.10.22. 21:08:46

@Sir Bates dö Hól: ige, mer minnent tudok rolatok a tagával....hoty te vagy a liblingje neki...mulkor beszéltük it a háromlépcsősben a haverokal, hoty mosmán ez nem oljyan nagy szám, hoty ti együt éltek, mer mán emancipácijó van mek sokszinüség.
de azé mindik letolok egy felest, ha ara gondolok, hoty miket hová duktok egymásba bazeg....

Sir Bates dö Hól 2018.10.22. 21:09:53

@morpho: az tulajdonképpen az első válasz után letelt... aki tud saját magán nevetni, azzal nincs nagyobb gond, bármit is gondol a világról, az tud gondolkodni, aki képes gondolkodni, azzal lehet eszmét cserélni... nézd meg mennyien vannak, akik képtelenek túllépni saját magukon... (meg különben is: egy hétig legyek ner-fan?... hülye vagy?:-D)

taga20 2018.10.22. 21:10:01

@elismert felhasználó: :))) mint anno a gazdádat a gecit:)))

taga20 2018.10.22. 21:12:45

@Sir Bates dö Hól: ha kerényi képes volt aszt mondani, hogy most ők jönnekk:))))

akkor ez a szerencsétlen fasz, mé ne buzizzon?:))

elismert felhasználó 2018.10.22. 21:13:29

@taga20: ja, mer monták a haverok, hogy valami cigót ot kezelteka gumiszobába gráccban, oszt én egybűl rád gondótam, de monta a slezák karcsi, hogy a zorbán az...bisztos néhány nap nemvótam inni , oszt kimaratt ez meg az...

Sir Bates dö Hól 2018.10.22. 21:13:50

@elismert felhasználó: elfogyott az ír whiskey?... a nimbuszoddal együtt?... rajta, írogass csak nyugodtan, ha csak ez maradt...

Sir Bates dö Hól 2018.10.22. 21:15:36

@taga20: miért, kámingáutotl már? a vén moszkovita?

taga20 2018.10.22. 21:16:41

@Doktor Toekfey: na kezdd el, hátha!

"Ahogy láthatólag a blogposzt szerzőjéét is meghaladta."

bazdmeg te egy mészaroslölöbe oltott németszilárd vagy fityeszdroid!

elismert felhasználó 2018.10.22. 21:19:12

@Sir Bates dö Hól: hát viszkit csak a buszik isznak. nem véletlenű vilgökörség része ja háromlépcsős almapálinkája, amita bodnár öcsi főzetet ki...tiztán góldenbűl apám!
ha iljyente iszol, akó nem kel a büdös vizki, mega töbi szar, he.

Doktor Toekfey 2018.10.22. 21:20:51

@morpho:

Szövegértés nem játszik? A poszt egy 1915-ben, a Budapesti Hírlap hasábjain lezajlott irodalmi vitáról szól, aminek a poszt szerzője úgy próbál aktualitást adni, hogy értelemalatti hamis áthallásokat próbál sugallni azzal kapcsolatban (lásd például a Rákosi névvel való manipuláció).

taga20 2018.10.22. 21:23:02

@Sir Bates dö Hól: nem tudom, csak aszt tudom, hogy a redváspofájából múltkor kilógott
a geci farka:)

hallod, mennyi állat fityeszparazita él ebben az országban!

kolozsvaros.com/2018/10/10/ha-lenne-egy-orszagom/

morpho 2018.10.22. 21:25:38

@Sir Bates dö Hól: "nézd meg mennyien vannak, akik képtelenek túllépni saját magukon..." Ezek jelentős részének az a feladata, hogy úgy csináljon, mintha nem kéne túllépni....

"(meg különben is: egy hétig legyek ner-fan?... hülye vagy?:-D)"

Pedig megnézném az érvrendszeredet, amivel bedarálod ezt a mocskos lipsi brigádot, velem az élen! Vajon mit szólnának mindehhez a narancskullancsok? Végül is egy hét nem a világ.... Jól elvitatkozgatnánk... Az ötös tagkönyv már foglalt, de a hatos talán még szabad...

morpho 2018.10.22. 21:26:49

@Doktor Toekfey: "A poszt egy 1915-ben, a Budapesti Hírlap hasábjain lezajlott irodalmi vitáról szól"

Hát nem. Nem erről szól.

Doktor Toekfey 2018.10.22. 21:30:57

@taga20:

Te viszont egészen biztosan nem vagy egy andywarholba oltott pasolini. :-)

Doktor Toekfey 2018.10.22. 21:33:07

@morpho:

Kifejtheted miről szól! :-)

elismert felhasználó 2018.10.22. 21:33:12

@Sir Bates dö Hól: beprobálkozol te buszi?
a tagával rodeozhatol, de velem nem, te buszi.
most it muszáljy vót a haveroknak elmagyarászni, hoty mijaz a rodejó.

ima pozban dugod a csajét és mielőt elmenél elkeszded kiabálni az exbarátnőd... nevét . a cél ,hoty adig rajta maragy amíg elnem mész . rodeozol vaze!

namost nálatok ez anyiban különböszik, hoty exbarát és nemakarom tunni, hoty meljyikötök van alulfelül....bazeg.

Sir Bates dö Hól 2018.10.22. 21:35:30

@morpho: kreatívabb lennék, az biztos... de a legnagyobb gond, hogy nem értenék, nem értik az összetett mondatokat, nem olvasottak... de hát milyenek is lennének?! más nem is támogatja így a nert... eszmét cserélni, beszélgetni, vitázni, azt igen!... annyi féle-fajta ember van, de ide csak az ilyenek járnak... de, mint lángossütők mondta: világunk a létező világok legjobbika...

morpho 2018.10.22. 21:35:39

@Doktor Toekfey: A poszter már kifejtette. El kéne olvasni és értelmezni. Én nem vagyok gyógypedagógus. Bocs.

morpho 2018.10.22. 21:41:47

@Sir Bates dö Hól: Egyszer szívesen elvitatkozgatnék egy olyan fideszessel, aki nem dolgozni jár a blogtérbe, hanem mondjuk elmondaná a véleményét Mészáros Lölő mesés meggazdagodásáról, a tarfikmutyiról, a letelepedési kötvényekről, a "soros tervről" vagy mondjuk a lakástakarékok bedarálásáról, vagy mittudoménmiről. Aki figyelembe veszi az érveket és nem a bekészített paneleket tolja napi 25 órában. Csak ilyen vagy nincs, vagy nem kommentel... Csak a kullancsok.

Doktor Toekfey 2018.10.22. 21:42:00

@morpho:

Azt veszem észre, de egyet igazán nem ártana meglátogatnod!

profilo 2018.10.22. 21:45:07

@morpho: Hát, nehéz a bérkommentelők élete.
Ők boldogulnak így is, te meg hiába készülsz...

:)

taga20 2018.10.22. 21:48:33

@profilo: nehéz az életed, meséjj droid, nekem kiöntheted a szar lelkivilágodat:)

Doktor Toekfey 2018.10.22. 21:49:51

@taga20:

Vastag Andrea? Akkor már miért nem inkább Pelczné Gáll Ildikó? :-D

morpho 2018.10.22. 21:50:18

@Doktor Toekfey: Nekem? Már megint ez a fránya szövegértés... Nem megy mi? Legközelebb készíts magadnak egy kis feljegyzést, hogy miről akarsz kommentelni! Akkor talán lesz valami értelme a jelenlétednek. Így nem sok van.

@profilo: Nem igazán tudom, hogy milyen a bérkommentelők élete, nincs benne tapasztalatom. Ők megboldogulnak így is.... Bocsánat, ők meg boldogulnak így is....

elismert felhasználó 2018.10.22. 21:58:06

@taga20: he, monmeg a liblingednek a szörnek, hoty ha hónap kigyün velem gombászni, akkó nem verem be a képit. van fasza rizikegomba a hegyódalba. őtis kiviném, mer ha jön a medve, akó kel a segítség. aszonták a tévébe, hogy medvetámanás esetében zajt kel csapni és elszaladni. ő zajt csapna, én mek elszaladnák segíccségér...a gombán meg osztozunk.
egy nekem, egy neki..
kető nekem, egy neki..
három nekem, egy neki..

Sir Bates dö Hól 2018.10.22. 22:04:09

@morpho: az nem fideszes, az vagy érzelmileg utasítja el az mszp/dk/szdsz oldalt (családi örökség, személyes sértettség), vagy csupán jobban fél a jelenlegi "ellenzék" hatalomra kerülése utáni káosztól (az iszlám is azt tanítja, hogy mindig kell vezető, de ilyen a moi parlamentben a bizalmatlansági indítvány: egyidejűleg meg kell nevezni az utódot), vagy csupán saját jól felfogott érdekében szavaz oda (ner-lovag, helyi kiskirály haverja, bejáratott vonala van a mostani munkákhoz, viszont azt azért kevesen mondják, mint III. Richárd : úgy döntöttem, gazember leszek)... sz'al a fentiek okán nem gondolom, hogy ilyen beszélgetés létrejöhetne... jobboldalival, szocdemek, liberálissal, bárki mással igen...

morpho 2018.10.22. 22:11:23

@Sir Bates dö Hól: Ezt látod sose gondoltam volna, hogy III. Richárd őszintesége viszonyítási pont lesz 2018-ban Magyarországon....

taga20 2018.10.22. 22:15:42

@morpho: de azé ricsi is rábaszott anno, ahogy a geci is ráfok:)

morpho 2018.10.22. 22:18:47

@taga20: Majd róla is írnak királydrámát?

Doktor Toekfey 2018.10.22. 22:43:19

@taga20:

Ó, barátom, aki a HVG-ből szerzi az irodalmi ismereteit, az ne csodálkozzon, hogy eltéved, mint vadkan a susnyásban! Abba a cikkben még több a hazugság, mint ebben a fenti posztban. Egy irodalomtörténész felveti, hogy ha az első világháborús időszak magyar költészetéről beszélünk, akkor talán érdemes volna Gyónit is középpontba állítani, mivel ő katona volt és egy olyan aspektusát tudja megvilágítani a kornak, amit mások nem (és aki, nem mellesleg, egyáltalán nem számított jelentéktelen költőnek --- Gyónit a két világháború között és a szocializmusban is számontartották az irodalomtörténetben, s épp azért, amit Varga Andrea is felemlít) és erre jön a fröcsögés és vinnyogás, a hazudozás, csúsztatás és az értelemalatti sugalmazások, az irodalom aktuálpolitikai mocsokkal való összekenése. Tudod mit mondani ezekre a HVG-s és B1-es cikkekre Ady, ha ma élne? Ugyanazt, amit annak idején mondott támogatói és rajongói szemébe...

morpho 2018.10.22. 22:46:11

@Doktor Toekfey: "és erre jön a fröcsögés és vinnyogás, a hazudozás, csúsztatás és az értelemalatti sugalmazások, az irodalom aktuálpolitikai mocsokkal való összekenése'

Sokkal jobban összefoglaltad Bayer dolgozatát, mint a B1 blog! Látod, tudsz te ha akarsz! (elővetted a jegyzeteidet mi?)

taga20 2018.10.22. 22:53:55

@Doktor Toekfey: barátom, ki az a vargaandrea?

Doktor Toekfey 2018.10.22. 22:54:18

@morpho:

Olyan görcsösen kapaszkodsz, troll, hogy a végén még leszakad a körmöd! Ha működne a sötét taktikátok, akkor most nem itt kellene kommentelned! :-)

taga20 2018.10.22. 22:57:14

@punkfrog: na végre egy patent zene!

egyébként eddig hol a faszban voltál?

zenét bírod? macskásat?:))

nesze!:)))

coub.com/view/xrw97

Doktor Toekfey 2018.10.22. 22:59:37

@taga20:

Az, akinek még a megvetésére is kevesek vagytok. :-)

punkfrog 2018.10.22. 23:06:07

@taga20: eddig a varánuszon nézegettem, a hullagyalázást szümtöktől!:)))

taga20 2018.10.22. 23:10:48

@punkfrog: haver rá se ráncs! szép még lehecc:)))

coub.com/view/5mnxn

punkfrog 2018.10.22. 23:13:28

@taga20: nem tudtam mi hiányzik!:)))

morpho 2018.10.22. 23:14:38

@Doktor Toekfey: Van veled szemben egy tükör? Én értékelem az önkritikát. Attól még kereshetnél magadnak valami normális munkát pubi!

punkfrog 2018.10.22. 23:44:25

@taga20: Gábris még mindig az orosz propagandát nyomja? A jobbikost nehéz lesz neki, mert az már a ner része lett. Azé fabius meg boli elmehetnek a csába!

taga20 2018.10.22. 23:49:45

@punkfrog: nem! ártunak megjelent dzsézusz és normális lett:)) komolyan!

punkfrog 2018.10.22. 23:49:50

@Behaton: régen minden jobb vót!
ja, nem.

punkfrog 2018.10.22. 23:55:07

@taga20: a jobbikot látva nem csodálom, hogy lejött a szerről!:) de, hogy putyint is ott hagyja? hová jut a világ?:)

Sir Bates dö Hól 2018.10.22. 23:56:35

@morpho: nekünk még gazemberből is csak egy gumicsizmás jut...

Sir Bates dö Hól 2018.10.23. 00:02:30

@Doktor Toekfey: "Az, akinek még a megvetésére is kevesek vagytok. :-)"

de mi magunkért és az elesettebbekért álltunk ki legalább, nem az establishmentért, szóval téged azért elküldhetünk a redvás picsába, igaz?...

punkfrog 2018.10.23. 00:22:24

@Sir Bates dö Hól: ha hiszed, ha nem az első gondolatom a Rose Tatto volt, de inkább berúgtam a kocsmaajtót!:)

Doktor Toekfey 2018.10.23. 00:23:49

@Sir Bates dö Hól:

Engem te oda küldesz, ahová jól esik, mert érdektelen számomra a véleményed, de azt azért jobb ha tudod: ha te komolyan azt hiszed, hogy azzal, hogy beugrasz az olyan nemtelen és sötét hamisításoknak, manipulációknak, mint ami például a HVG-n vagy a fenti posztban is Gyóni körül zajlik, magadért és az elesettekért állsz ki, akkor a sokévi átlagnál is hülyébb vagy.

werecke 2018.10.23. 07:19:17

@Doktor Toekfey: Szerintem ballibsit jelent a B ,csak már ők is szégyellik. Még egymás előtt is.

komiszár 2018.10.23. 10:23:54

Hú de sok liberálbolsevista gyűt itten össze.

Sir Bates dö Hól 2018.10.23. 12:04:06

@Doktor Toekfey: ez hihetetlen: tobzódtok a jelképekben, bayer minden utalását azonnal vágjátok, mondhatni, hogy szimbolikus gondolkodásmód magasiskoláját hozzátok az egyik oldalon, míg más esetben a minimális asszociációra is képtelenek vagytok... hogy a fenébe érted te meg gyóni vagy bárki más költészetét így? előre legyártott panelekkel építkeztek a kommentek során? központi kiképzést kaptok? mert szemmel láthatóan valahol hibádzik a kontextus felismerése, annak figyelembevétele az értelmezés során...

alöksz róz 2018.10.23. 12:48:31

@taga20: muhaha. rasszista és antiszemita vagy.

alöksz róz 2018.10.23. 12:51:05

@morpho: na, ez érdekes lenne, mivel te még sose érveltél.

Gábris szomszéd 2018.10.23. 12:51:35

@taga20: "Már most a fülembe csengenek a miniszterelnök szavai, miszerint 1956-ban lényegében Brüsszel ellen kelt fel a magyar nép, valamint a Soros Györgyöt szolgáló Szabad Európa Rádió ellen. A Sargentini-jelentés és a magyar parlamentben összehozott ráadásműsor kiváló alkalom, hogy idén is megteljen tartalommal az ünnep. Pont ezt csinálnák a mártírok, ha ma élnének: összevissza hazudoznának Nyugat-Európáról, aztán felpattannának a magángépükre, és irány a meccs."

hvg.hu/velemeny/201842_igy_mulik_el

Gábris szomszéd 2018.10.23. 12:52:03

"Hajléktalan leszek egy napra - Öltönyös hajléktalan!
Kifekszek egy estére az Örs vezér téri aluljáróba. Remélem elvisznek a rendőrök...
Miért? Mondhatnám, hogy szolidaritásból, meg társadalmi kísérlet, meg hasonló, de ennél logikusabb vagyok.
Az évek folyamán összegyűlt a garázsban egy csomó veszélyes hulladék. Lomtalanításkor nem viszik el, hulladék szigetre nem vihetem, mert csak budapesti, azon kerületi lakos vihet, aki ott lakik, és meg van szabva, hogy évente hány kilót, és csak péntek 13 án, ha épp piros köd van....
Megkérek pár barátot, lehordom a teljes hulladékomat bezsákolva az aluljáróba, és látványosan közterületen életvitelszerűen kapaszkodok a hálózsákomban, azon a matracon, amit ugyancsak ki akarunk dobni.
Az új „szabályok” szerint, előállítanak – és innen kap értelmet az egész – elkobozzák a dolgaimat, elszállítják, és megsemmisítik. Igaz, hogy szart sem adnak érte, de én még fizetnék is, hogy szabaduljak azoktól.
Bíróságon megbánom, azt mondom majd, hogy összevesztem Hajnalkával, és kirakott, de most összekapom magam, és megígérem, hogy a lakcímkártya szerinti ingatlanomban fogom életvitelszerűen folytatni az életem...
Szerintem ez az egyetlen út, hogy legálisan szabaduljak meg a veszélyes hulladéktól.
Hülye törvények – hülye társadalmi válasz..."

www.facebook.com/photo.php?fbid=1997368997039898&set=a.145825448860938&type=3

Sir Bates dö Hól 2018.10.23. 12:56:29

@Doktor Toekfey: másrészt varga andrea magyar idők cikke (magyaridok.hu/velemeny/az-alkeresztenyseg-kora-3580889/?fbclid=IwAR39n188wz9r6wr78jsd7cttdOWjE6PzE4zasj9mo_FsFkbsLk-HX2M18Vs), minősíthetetlen, semmi más, csupán egy hóborodott, a hatalomból már rég kihullott senki (raffay) pozícióba emelését szolgáló pamflet -pamflet, annak minden pejoratívitásával-, gyónit, mint pilátust a krédóba keverve... és ennek a szarházinak még a megvetésére is kevesek vagyunk? elmeroggyant barátom az Úrban, ez a picsa arra nem érdemes, hogy a nevét leírjam , nemhogy a megvetésemre...

bayer cikke (magyaridok.hu/ahelyzet/a-hetedik-koporso-3598592/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201810) méltó párja: bemocskolja '56 szellemét, gyóni emlékét, manipulál, miközben megmutatja mit is gondol olvasótól: segghülye bamba birkák; s mindezt a legostobább és mocskosabb módon...

álljon itt azért Gyóni Géza teljes verse
LEVÉL NYUGATRA

Hol vagytok most, kis »intellektüellek«,
Kiket bus század baljós vége ellett?
Szent nyugat előtt rajongva térdeplők,
Kik lehánytatok minden józan gyeplőt;
Gúnyos mosolygók ideálra, honra,
Kiknek a »New-York« volt a Pantheonja;
Kik ígértétek a szent Holnapot,
S akik tegnap is hátra voltatok.

Hol vagytok mostan, fránya franciások,
Kis erótikák, tucatóriások?
Csörög-e még a sok kis szélkereplő,
Amelynek szép volt minden ami szeplő?
Magyart és multat szánva nézdelők,
Nyugati szesztől kótyagos velők,
Koraszült bölcsek, véznák, betegek
Mit érez mostan horpadt melletek?

Hol vagytok mostan, kerge planétásak?
A vihar földjén csak egyet is lássak.
De hol vagytok haj? Merre csak szemem lát,
Vasizmú hősök verik a gyehennát,
Mely odvaiból zúgva tör elő.
Csönd, kis fiuk, csönd, - beszél az erő.
Nevetek mától: csiba, korcs javas!
Halljátok: beszél az Erő s a Vas.

Halljátok: sorsunk egy marad a földön,
Míg csak Krisztusra kereszt vár és börtön.
E földet s mit rajt teremt a zseni,
Paraszterőnek kell megvédeni.
Mert elsodorja véres áradat,
Ki vérengzők közt védtelen marad
És hová kéne, hogy elbujjatok,
Ha idevárnánk - azt a nyugatot!

Az a Nyugat, melyet majmoltatok,
S melytől vártátok a szent holnapot,
És a vad Észak, melyet épülésül
Rajzoltatok, már rothadt a penésztűl.ü
S akik megtartják néktek a világot:
Erkölcsben tiszták, harcban óriások,
S azoknak marad magtárjuk egész,
Kiket ki nem kezd a világpenész.

Halljátok ime s megtartsátok észbe
Koraszült kornak sok kis csenevésze:
Korhadt fa törzse, min harkály kopácsol,
Földre zuhan már vihartámadáskor.
Csak szálas fenyves, melyben sasok hálnak,
Állhat ellene szél forgatagának
És jöhet vihar világkeverő:
Mosolyogva állja szüz magyar erő!

(Przemysl, okt.)

A fentiek szerint mind a HVG (tablet.hvg.hu/kultura/20181018_Magyar_Idok_Ady_Endre_egy_baloldal_altal_keszpenzen_megvasarolt_ember), mind a poszt a valót írta meg... ellentétben a magyar időkkel és annak szarháziaival...

(az, hogy egyébként ki és miként ítéli meg gyóni vagy ady jelentőségét, egyéni ízlés mellett objektív szempontok is vannak... gyóni nem rossz költő, lehet szeretni, de nem mérheted senkihez a Szentháromság közül)

György Csaba Nagy 2018.10.23. 13:17:37

Rákosi és Bayer: a hasonlóság valóban döbbenetes. Matyi elvezetett egy országot, úgy ahogy, egy világhatalom bízta rá; Bayerre a kutyámat nem bíznám, bár talán mégis, a 2. percben megharapná. Matyi harcban leszámolt az osztályellenséggel, Bayer nyelvével harcol, nagyjainkat derékmagasság alatt követve; Matyi állítólag 4 világnyelven beszélt, Bayer a magyar nyelv mélyrétegeiben honos. Tovább is van, mondjam még?
Blogtársak: szóvá teszem, mert általános és nekem visszatetsző jelenség: a felvetett téma, mindegy hogy mi, hamar elenyészik és össznépi anyázásba csap át. Kell ez? Ebbben a harcban győztest úgysem lehet hirdetni.

paraszthajszal 2018.10.23. 13:26:49

@György Csaba Nagy: „Rákosi és Bayer: a hasonlóság valóban döbbenetes. Matyi elvezetett egy országot”

Azt vágod ugye, hogy ebben a cikkben Rákosi Jenőhöz hasonlítják Bayert és nem Mátyáshoz?

@Fülig José: „hehe te mindenesetre beszoptad parasztgyerek”

Nem én kajáltam meg, hanem a funkcionális analfabéta György Csaba Nagy haverod. Sajnos a ballibbant oldalon elég sokan küszködnek a betűkkel, a képeket talán még meg tudnák emészteni, csináljatok inkább képeskönyvet nekik.

mgdé 2018.10.23. 15:21:56

@Sir Bates dö Hól:
Bocsánat, Sir, de Varga Andrea (őt romániai katolikus egyházi ingatlanok visszaperlése nyomán találhatod) és alsó és felső valamint középsőraffay Vastag Andrea nem ugyanaz a személy.

Hogy ezt Doktor T. tudja-e, s lenéző, szájszéli örömű szándékkal, vagy csak pökhendi nemtudomka, azt nem tudom, nekem mindegy is, én most a bolgárokat verem el a Város alól.

Sir Bates dö Hól 2018.10.23. 15:40:03

@Én de genere Mi: igazad lehet (mármint, hogy ki raffay felesége, a prediktív szövegbevitel miatt lett a vastag varga), de youtu.be/TkMc1zvFEYs szerint raffayval való kapcsolata nem enyhén szólva sem ellenséges, valamint az tény, hogy raffay és takaró mihály igen közeli kapcsolatban vannak egymással (www.google.fr/url?sa=t&source=web&rct=j&url=http://tortenelemportal.hu/2012/03/tavozik-a-trianoni-szemletol-raffay-erno-takaro-mihaly-es-borbely-zsolt-attila/&ved=2ahUKEwjXrN-Q15zeAhUwz4UKHdDaCj8QFjALegQIBxAB&usg=AOvVaw0Do8IKBgNGxP1Sl2CIN6kv) azzal a takaróval, akit kásler forszíroz a pim élére pröhle helyett...

Fülig José 2018.10.23. 16:04:14

@paraszthajszal: monnya egy fideSStroll aki április óta várja a migráncsapokalipszist, oszt csaknem jön... ember, te télleg dobogós balfasz vagy...

Doktor Toekfey 2018.10.23. 22:31:31

@Sir Bates dö Hól:

Ha tudsz válaszolni a következő kérdésre, akkor talán érdemes folytatni a beszélgetést:

Gyóni személye és műve körül most esztétikai, irodalomtörténeti, politikai vagy egzisztenciális vita (harc?) folyik?

Sir Bates dö Hól 2018.10.23. 22:57:33

@Doktor Toekfey: ez a kérdés ne menjen már el ilyen irányba youtu.be/AW4vIl8c5NY, de nyilván, hogy egzisztenciális kérdésnek érzem elsősorban -bár nem vonom kétségbe raffayék elkötelezettségét az ún. haza iránt (ők talán naciolanizmusnak gondolják ezt, szerintem sövény etnicizmus), mely primér politikai érdekeket is szolgál, irodalomtörténeti mázba burkolva... esztétikai kérdés fel sem merül, sem Ady, sem Gyóni vonatkozásában... Adyhoz felérni nem könnyű, ez olyan, mintha Székely Bertalant hasonlítanád össze Csontváryval: lehetetlen és méltatlan mindkettőjükre nézve...

(a véleményem kérdezted, nem megfelelni kívántam... )

Sir Bates dö Hól 2018.10.23. 23:05:33

@Sir Bates dö Hól: bár gyónit azért én nem gondolom székely tálentumúnak, de ez teljesen szubjektív vélemény...

Doktor Toekfey 2018.10.24. 01:07:05

@Sir Bates dö Hól:

Nos, ha egzisztenciális kérdésnek érzed elsősorban, mely primér politikai érdekeket is szolgál, irodalomtörténeti mázba burkolva, akkor azt is könnyen beláthatod, hogy az ilyen viták generálásához egy Vastag Andreának, egy Raffay Ernőnek, egy Bayer Zsoltnak vagy egy Pittyi Palkónak éppúgy joga van, mint bárki másnak. Az irodalomtörténetnek nincs sem világnézete, sem pártállása, ahhoz mindenki fordulhat lelki-szellemi-erkölcsi munícióért. Pláne, ha igaza van, mint a konkrét esetben Vastag Andreának, aki se többet, se kevesebbet nem állított, hogy ha az első világháborús irodalomról beszélgetünk, abban ott a helye főhelyen Gyóninak.

Az én szemszögemből, akit az irodalom jobban érdekel, mint az abból élők egzisztenciális vagy ideológiai acsarkodásai, az a fontos, hogy az irodalmi hagyomány minél teljesebben hozzáférhető és megismerhető legyen, nekem az a barátom, aki ezért tesz. Attól viszont igen morcos tudok lenni, ha ezt az irodalmi hagyományt a legalpáribb módon meghamisítják és sötét, értelemalatti módokon próbálják manipulációkra használni. Márpedig ez a B1-es iromány vastagon ez a kategória!

Tudod, az én korosztályom úgy nőtt fel az 1970-es, 1980-as években, az volt a szellemi tapasztalata, hogy egy tömbszerűen sűrű és tömény ideológiai diktatúra, nagyon lassan, de határozottan bomlani kezdett körülötte, azaz folyamatosan csökkent az ideológiai nyomás. Most ezek után igen rosszul éltük meg, hogy 1990 után ez az ideológiai nyomás újra erősödni kezdett és súlyosan morbid vonásokat mutatott. Nekem azt soha senki nem fogja tudni eladni, hogy a politikai korrektség vagy az emberijogizmus felülírhatja a kulturális hagyományunkat, hogy a történelmünk, művelődéstörténetünk újraírható, újraírandó az éppen aktuális "alapjogi" direktíváknak megfelelően. Lószart, mama! Én már láttam ilyet, nem kérek még egyszer belőle.

Sir Bates dö Hól 2018.10.24. 13:59:31

@Doktor Toekfey: "Az irodalomtörténetnek nincs sem világnézete, sem pártállása, ahhoz mindenki fordulhat lelki-szellemi-erkölcsi munícióért. Pláne, ha igaza van, mint a konkrét esetben Vastag Andreának, aki se többet, se kevesebbet nem állított, hogy ha az első világháborús irodalomról beszélgetünk, abban ott a helye főhelyen Gyóninak. "

vastag ocsmány módon zsidózik, ennek ellenkezőjéről nem tud meggyőzni senki, Gyónit a főhelyre jelölni pedig azt jelenti, hogy a világégést elsősorban harctéri cselekményként kezeljük, figyelmenkívül hagyva annak minden más aspektusát... én ezt nem osztom, az irodalomat nagyon ritkán érzem l'art pour l'art műfajnak, én legalábbis nem tudnék most példát felhozni erre (Gyóni is reflektált folyamatosan az őt körülvevő világra, miként Ady is)... miként teszed ezt te is, utolsó bekezdésedben...

A fentiek okán, véleményed tiszteletben tartása mellett, továbbra is azt képviselem, hogy a vastag-raffay-bayer trió még arra sem lenne érdemes, hogy megvessük azokat...
Köszönöm, hogy megtiszteltél szempontjaid ismertetésével.

Doktor Toekfey 2018.10.24. 23:37:11

@Sir Bates dö Hól:

Nincs mit. Látom, te nem a mérleglő, méltányosságra törekvő ész embere vagy.

Sir Bates dö Hól 2018.10.24. 23:56:59

@Doktor Toekfey: elképzelhető, mindenesetre ezen elgondolkozom, és köszönöm...
süti beállítások módosítása