B1 blogcsalád



A Brexit Magyarország kilépésének főpróbája

2018. szeptember 24. - ashwood

h_53111359-1200x628.jpgOrbán már Nagy-Britannia fogadatlan prókátora is: több tiszteletet az angoloknak - puffogtatja semmitmondó frázisait. Mindeközben nagyon figyel, hogy megtudja: milyen feltételek között vezetheti ki Magyarországot az EU-ból.

Azzal minden szereplő - vagyis London mellett az EU tagállamai, a parlament és a Bizottság is – tisztában van, hogy épp precedens készül, pontosabban nem készül. De a megállapodás híjján történő kilépés is precedensértékű lesz. Vagyis Nagy-Britannia távozása az EU-ból például szolgál mindazok számára a közeljövőt illetően, akik kifelé, Kelet, Moszkva és Ankara irányába kacsingatnak. Orbán viselkedése – szokásos, harcos kardcsörgetésével szemben – inkább óvatos, taktikus, kiváró.

Van is mire várni.

A helyzet viszonylag egyszerű: saját politikai ambícióikat dédelgető politikusok addig hazudtak a választóknak, míg szűk többségbe kerültek a Brexit-pártiak. Már Theresa May kormányában nincs egyetlen olyan vezető sem, aki korábban a kilépés mellett kampányolt volna. Maga a miniszterelnök sem támogatta a távozást, annak levezénylése mégis rá hárul.

London vágya viszonylag egyszerű és megérthető: a legkisebb fájdalommal - értsd: gazdasági veszteséggel – távozni az EU-ból. Tehát szívesen megtartanák hozzáférésüket az 500 milliós piachoz, vámok nélkül, de ugyan ilyen szívesen ebrudalnák ki a szigetország területéről az uniós munkavállalók millióit. Ugyanis tényleg a migráció fájt a legjobban a briteknek, csakhogy ők ez alatt nem afrikai vagy arab migráncsoktól rettegtek, hanem a lengyel, román és magyar munkavállalóktól. Őket látnák szívesen a szögesdrót másik oldalán.

Az EU reakciója sem meglepő: nincs mazsolázás. Az Unió alapja az áruk, szolgáltatások és személyek szabad áramlásának elve. Ezek vagy együtt, vagy sehogy nem értelmezhetőek. Ha London vámmentesen akarja továbbra is teríteni áruját az EU piacán, akkor a munkavállalókat is be kell engedni. Hogy ebben az álláspontban hol van a tiszteletlenség az angolokkal szemben, azt csak Orbán tudhatja.

A patthelyzet nem új, lassan két éve kerülgetik a tárgyaló felek ugyan azt a forró kását, miközben egy jottányit sem közeledtek az álláspontok. A kilépés pedig egyre közelebb: saját menetrendjük szerint a britek jövő márciusban elhagyják az EU-t. (Az olyan finomságok, mint az Észak-Írország és Írország közötti hatát ügye országspecifikus, London és Brüsszel párbeszédében központi szerepet játszik, ám más államok számára nem különösebben irányadó.)

Orbán mindeddig, bár komoly eszmei támogatást kap az EU-ban a brit kilépéspárti politikusoktól, és többször is támogatásáról biztosította May-t, nem akasztotta meg vétójával a folyamatot. Vagyis nem bontotta meg ezúttal az EU egységét. Kérdés, hogy a jövőben is így tesz-e?

Annyi viszont bizonyos: az EU-t ellenségként beállító, központi propaganda tálalásában a tárgyalássorozat rosszfiújai Brüsszelben, míg a szegény áldozatok Londonban ülnek. Az állampárti nyaloncok olvasatában az EU nem fogadja el az angol nép döntését, vagyis megsérti a brit szuverenitást, amikor nem ad meg mindent, amit a távozók követelnek. Ez a narratíva pedig egybe cseng Orbán interpretálásaival: amit ő követel, azt a magyar nép követeli, ha pedig nem adják meg neki azonnal, akkor az a szuverenitás megsértése. Persze ez fordítva is igaz: ha őt kritika éri, akkor a népet, az országot támadják.

A magyar miniszterelnök sokkal szívesebben vezetne egy Duna-menti konföderációt, amelyben a V4-ek, ahogy az rendelve van, behódolnak neki, mintsem másod-, vagy harmadhegedűs szerepet játsszon az EU-ban.

A Brexit során csak az a kérdés: kiharcolható-e Magyarország számára olyan feltételrendszer a kilépéshez, amelyet idehaza nyaloncai segítségével képes lenyomni az emberek torkán.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9814260229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tamask 2018.09.24. 17:53:35

"A magyar miniszterelnök sokkal szívesebben vezetne egy Duna-menti konföderációt, amelyben a V4-ek, ahogy az rendelve van, behódolnak neki, mintsem másod-, vagy harmadhegedűs szerepet játszon az EU-ban."

Talán játsszon. Magyarul olyan szó nincs, hogy játszon.
Kelet-Európa ma a normalitást képviselia hanyatló nyugattal szemben. Az összefogással erőt lehet mutatni a háttérhatalmi elitekkel szemben. Ezért ideje félretenni a régi ellenségeskedéseket, össze kell fogni. Orbán pedig alkalmas ennek az összefogásnak a koordinálására.
Magyarország és a többi visegrádi ország is a német ipari és pénzügyi tőkével kell hogy kiegyezzen. A német cégek adnak munkát, fektetnek be a térségben. Brüsszelita elit csak a támogatások (tagállami befizetések) osztásán keresztül van jelen. Tehát a valós gazdasági kapcsolatok a németekhez kötődnek.
A német multik pedig nem finnyásak. Simán bizniszelnek Iránnal, Oroszországgal, Törökországgal is. Orbánnal is jóban vannak. Merkel örülhet, ha nem bukik bele a dilettáns kormányzásába, és az AfD nem nő a nyakára. A kis gerontofil Micron népszerűsége hanyatlik, kidől Merkel mellől a francia-német tandemből. Így Merkel Németországa hajlandó inkább elfogadni a kelet-európai népek vezetőit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.24. 17:57:04

Ha az EU nem hajlandó megváltozni, szétesik, s még csak ki se kell lépni belőle.

mikimackó 2018.09.24. 18:15:06

aztán mit figyel a britek kilépésén? ők még valamennyre tényzők európáben, minket simán kivágnak, mint macskát !

FCUK12 2018.09.24. 19:37:44

@mikimackó: a kizárásra nincs szabály, tehát nem megvalósítható. persze ezt csak a nem segghülyék tudják, tőled nem elvárt :)

mikimackó 2018.09.24. 20:06:20

@FCUK12: ez arra vonatkozik, mikor orbán bejelenti a kilépést....., bocsesz

morpho 2018.09.24. 22:35:19

@tamask: "Kelet-Európa ma a normalitást képviseli a hanyatló nyugattal szemben"
Ki is mondott ilyen hülyeségeket? Ja megvan, Rákosi elvtárs pajtás! Ötvenes évek feeling! Neki is hogy bejött ez a jóslat! Gratulálok!

"Merkel örülhet, ha nem bukik bele a dilettáns kormányzásába"

2005 óta dilettáns-an kormányozza Németországot. Azóta háromszor választották újra.

Az meg külön bájos, hogy a német tőkével kell kiegyezni! "A német cégek adnak munkát, fektetnek be a térségben." Ez azért van így, mert a nyugat hanyatlik, Merkel meg dilettáns. Érdekes okfejtésed van neked. Javaslom, hogy legközelebb olvasd végig a kommentedet, hogy ne legyen benne ennyi paradoxon, mert ki fognak röhögni! Így, figyelj: Muhahahahahahhahahahahahahahahahahahhah!!!!!!!!!!!!!!! :)))))

morpho 2018.09.24. 22:36:36

@maxval balcán bircaman: "Ha az EU nem hajlandó megváltozni, szétesik, s még csak ki se kell lépni belőle" Te ezeket a hülyeségeket tényleg elhiszed, vagy te is röhögsz közben, amikor leírod? Tényleg érdekel!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.25. 06:41:27

@morpho:

Ezek szimpla tények.

A mai brüsszeliták egy letünőben lévő kor eszméit nyomják. Aki pedig letűnt eszméket nyomat, az halálra van ítélve.

paráznabillegető 2018.09.25. 08:45:20

@morpho: birca profi troll. ott van mindenhol, mindenhez van véleménye, mégha az mindig ugyanaz. nagyon nehéz kizökkenteni a szerepből.
de ha sokat beszélteted, elkezd magának ellentmondani... :D

frikazojd · http://kocs.ma 2018.09.25. 08:49:03

Na azt megnézem. Máskor nem, de a nemszavazó 35% lehet összekapná magát és a normálisokkal együtt rendezne egy hazafias 2006-ot :D

Amúgy 2 fontos dolog:
- ha kilépnének is, UK egy gazdaság. Magyarország egy közpénzégető.
- nem lesz brexit.

Etniez 2018.09.25. 08:55:41

@FCUK12: Ez ilyen szabály bármikor összedobható, tovább nem kell kidobni Magyarországot, elég elzárni a pénzcsapokat és maga fog távozni.
Meg is érdemelné a sok ostoba Fideszes, a többi értelmes magyar meg nem.

Muhammad Balfas 2018.09.25. 08:57:35

Egyelőre nem kell kilépni. Jók az esélyek arra, hogy komoly változást lehet elérni az EU vezetése tekintetében. A régi rend napjai meg vannak számlálva..

Muhammad Balfas 2018.09.25. 09:00:38

@Etniez: " elég elzárni a pénzcsapokat". Hát ehhez a német meg osztrák nagytőkének is lesz egy-két szava..:)Egyébként meg a v4 számára mindig ott a lehetőség, hogy megvétózzák, ha valamelyik tagjukat támadás éri az eurobürokrácia részéről...

Szóval, nem eszik olyan forrón a kását, ahogy szeretnéd.( Éhes disznó makkal álmodik..:)

Etniez 2018.09.25. 09:00:50

@frikazojd: Nem tudom, jelenleg a torryk nem akarják beismerni, hogy elbaszták a helyzetet, elégették az időt. Másfél éve ugyanazt a beadványt fogalmazzák újra és újra, hogy a piachoz hozzá akarnak férni így vagy úgy, a többiből meg nem kérnek. Ja, és ne legyen határ Írországban.
Erre az EU ugyanazt mondja, hogy ez így nem megy.

Fosnak az angolok, hogy a skótok és az írek beintenek nekik, illetve újrakezdődik a polgárháború Észak-Írországban.

A gazdasági visszaesésről meg a Bank of England ad ki vészósló tanulmányokat.
Tegnap egy nő kiment tudosítani a Stansted reptérre, hogy mekkora szarban lesz a Ryanair és a sok utazó, mert nem mehetnek engedély nélkül nyaralni sem jövőre, telefonjaikra is újra roamingdíjat kell fizetni, stb, stb. Három percig sorolta, hogy csak azon a területen milyen szopás lesz,

Lehet, higy puhítják a lakosságot, szó van újabb szavazásról. Technikailag nem a Brexit-ről, hanem hogy elfogadják-e a végleges megállapodást vagy nem megállapodást. Ha nem, akkor nem lépnének ki. Felpörögtek a dolgok keményen!

nemecsekerno_007 2018.09.25. 09:01:39

A "ballib" észlények már csak elméletgyártásban jók. De abban nagyon :)

Etniez 2018.09.25. 09:03:03

@Ches Desmond: A német nagytőke érdeke elzárni a pénzcsapokat. Az autópályák készen vannak már, mást fejleszteni nem kell és minél kiszolgáltatottabb egy ország, annál jobban tudnak diktálni nekik.
Abszolult érdekük lenullázni Magyarországot, el vagy tévedve.

frikazojd · http://kocs.ma 2018.09.25. 09:08:49

@Etniez: igen, legalább másfél éve megy a "puhítás". May mostmár hetente mondja, hogy nem lesz népszavazás. Nos, ugyanő mondta hogy nem leszenk előrehozott választások (vö. nem lesz gázáremelés).

A retardáltak egyszerűen nem tudnak mit kezdeni azzal ,hogy a brexites mesevilág már a szavazás másnapján összeomlott, és minden ami azóta történt, kísértetiesen emlékeztet arra, amit mindenki előre megmondott hogy történni fog. Szóval (és ez ritka egy politikai vitában) a bentmaradás pártiak kommunikációja igaznak bizonyult, minden úgy történik ahogy előre megmondták még a kampány során. Aki ezt az utat akarja fol,tatni, az egyszerűen nem normális.

neko1967 2018.09.25. 09:16:06

"Kedves" degenerált buta fidessnyik/bolsevikok. A következők a tények:
- Magyar emberek legalább kétharmada - nem fidess kétharmad! 45%=66% - az Eu mellett áll.
- A kilépésről népszavazást kell tartani.
- Két válasz közül lehet lesz választani: kilépés/bennmaradás. Vagyis aki a fidess ellen van, a bennmaradás mellett szavaz.

2018.09.25. 09:17:18

Azért a riogatásnak és full kreténségnek is kéne egy gátat szabni kedves B1, mert ez már tényleg a paródia szint.

Emmett Brown 2018.09.25. 09:19:14

@paráznabillegető: és amikor rájön erre, akkor abbahagyja a beszélgetést :)

Ballib Cenzúrázók Réme 28 2018.09.25. 09:19:46

Orbán Viktornak teljesen igaza van amikor szabadsaágharcot hirdetett az EU ellen és minden erejével azon van hogy darabokra törje az Eu-t. A magyar nép egységesen támogatja Orbán Viktor harcát az Eu ellen, mert csak így tudunk megmenekülni attól hogy az Eu rabszolgái lefgyünk. A Gyurcsány csicska ballib kormány alatt az EU kirabolt minket, kivitte a profitot Magyarországról és Gyurcsány sok sok milliárdokat adott a multiknak hogy azok települjenek be Magyarországra.

Szerencsére Orbán Viktor az országunkat már a teljesen ellenkező irányba vezeti és követi a magyar nép akaratát hogy Maygrországon is legyen Brexit.

MINDENKI TÁMOGASSA ORBÁN VIKTORT HOGY KI TUDJA LÉPTETNI MAGYARORSZÁGOT AZ EU-BÓL!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 09:20:23

@Etniez: "minél kiszolgáltatottabb egy ország, annál jobban tudnak diktálni nekik.
Abszolult érdekük lenullázni Magyarországot"

Szóval azt mondod, a csúti geci a német nagytőke bérence, hogy tönkretegye Magyarországot. Teljesen igazad van.

Basz-ommm 2018.09.25. 09:20:44

@Birca: " Aki pedig letűnt eszméket nyomat, az halálra van ítélve."
Akkor neked már az 50-es években ki kellett volna halnod, aztán mégis itt süketelsz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 09:21:51

@Kolompár Magneto: "a riogatásnak és full kreténségnek is kéne egy gátat szabni kedves B1"

Sajnos hiába kívánod, a b1 blogot nem moderálják, különben kivágnák innen a rettegő kretén fideSSfasszopókat.

2018.09.25. 09:22:44

@neko1967: abszolút nincs igazad. Minden felmérés szerint a magyarok bő kétharmada stabilan EU-párti, és ezen a pártkötődés sem változtat, ugyanúgy, ahogy a kemény balosok jó része is egyetért a bevándorláspolitikával például. Vannak olyan kérdések, amik a pártpreferencia fölött állnak, ez olyan. Ha lenne népszavazás a kilépésről, elsöprő aránnyal nyerne a maradás. Egyébként a kormánynak esze ágában sincs kilépni, még csak a gondolata sem merül fel. Csak az ilyen B1-féle blogírók fantáziájában.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 09:26:53

@Kolompár Magneto: "Minden felmérés szerint a magyarok bő kétharmada stabilan EU-párti"

A kádár rendszerben Magyarország még a vendégszeretetéről volt híres, mára eljutottuk oda, hogy a 80% gyűlölködik. A csúti geci bármikor indít egy újabb plakátkampányt közpénzből, és pár hónap alatt az EU ellen hergeli a magyarokat. Genetikusan gyűlölködő migránsok lepték el magyarországot az elmúlt ezerévben.

2018.09.25. 09:33:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: hát a kommentjeidet olvasva (nem csak itt, máshol is) te például vérben forgó szemű gyűlölködő vagy, csak a fos ömlik a szádból mindenhol. Biztos ezért nem tudod józanul szemlélni a dolgokat, hasznos lenne észrevenni, hogy javarészt magad jellemzed, amikor a gyűlölködőkről írsz. A magyarok nem hülyék, a baloldal döntő részben azért veszített el három választást, mert nem volt képes túllépni azon, amin te sem, hogy aki más véleményen van, aki mást gondol, az nem feltétlen ostoba, műveletlen hülye. Elintéztétek annyival, hogy aki nem veletek van, az ostoba falusi paraszt vagy buta proli. És nem esett le tizenéve, hogy ez nem igaz. Na ezért fröcsögsz ilyeneket, hogy genetikusan, amivel éppenhogy átteszed magad egy olyan csapatba, amit elvileg a legjobban utálsz. Következetesség, gondolkodás, az nincs. És nyugodtan hidd el, egy EU-kilépős népszavazás kb 65-70%-os "nem" eredménnyel zárulna, mondom még egyszer, az emberek nem hülyék.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.09.25. 09:39:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Genetikusan gyűlölködő migránsok lepték el magyarországot az elmúlt ezerévben."

Inkább igyál egy kávét, mielőtt nagyon beleéled magad ebbe.

@ poszt

Magyarország az EU nélkül, 27 másodperc múlva halott. A Viktor is tudja ezt, a magyarok is tudják, nem véletlenül annyira EU pártiak, e vonatkozásban az élmezőnyben vagyunk. Megy a hiszti, megy a politikai szardobálás, megy a műsor a hazai belpolitikai haszonért, de amíg az EU áll, amíg működik, amíg nem dobnak ki minket, addig Magyarország az EU része marad: gazdasági, jogi szálak milliói fűzik egybe az EU-t az országgal. Mindenki tudja, hogy ez így van. Te is tudod, bloggertárs.

A racionalitás ebben az egy dologban felülírja a tébolyt, még itt is.

felső határ nincs 2018.09.25. 09:46:42

Nem ertem, a libbantak szerint ha a zeu nem fizetne minket akkor korot ennenk, s Orban megbukna....akkor minek fostok a ZEU kilepestol?

McZozo 2018.09.25. 09:47:20

@maxval balcán bircaman: O mennyit hallottuk ezt mar egyszer hogy a haldoklo nyugat meg kaptalizmus aztan a Szu esett szet megis nem az a franya nyugat akit nem tajekoztattak hogy a magyarok a szeteseset varjak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 09:55:38

@felső határ nincs: "minek fostok a ZEU kilepestol? "

Mert a hazaáruló fideSSfaszzopókkal ellentétben mi szeretjük a hazánkat.

Egéridomár 2018.09.25. 09:57:26

@Ballib Cenzúrázók Réme 28: "hogy Maygrországon is legyen Brexit."
Ez mindent visz!!! :D Amikor egy ratyi fideszgeci kapkodva írja a szellemi szintjének megfelelő idiotizmusait :D :D :D

Hajrá fideszgecik!!!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 09:59:11

@zord íjász: "Magyarország az EU nélkül, 27 másodperc múlva halott. A Viktor is tudja ezt"

Ezért nem léptette már rég ki Magyarországot az EU-ból. Ha nem lesz belőle több haszna, azonnal ki is lépteti, és behívja a ruszkikat. Nem tanultatok semmit negyven év ruszki elnyomásból.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.25. 10:00:27

@McZozo:

Szétesőben volt a nyugat a 80-as évek közepén. A hatalmas keleti tőkeinjekció mentette meg, de mára elfogytak a billiók.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 10:06:36

@Ballib Cenzúrázók Réme 28: Lécci, vegyél vissza, mert a fideSSfasszopók is ugyanezt mondják. :))

M e g k ü l ö n b ö z t e t h e t e t l e n .

McZozo 2018.09.25. 10:07:53

@Ballib Cenzúrázók Réme 28: Tenyleg ne legyunk az EU rabszolgai, Megis mas ha Putyin rabszolgai leszunk. Arrol mar ugyis van 40 ev tapasztalatunk es az olyan jo volt. Az EU meg annyira szar de tenyleg tiszta mint Eszak Korea.

McZozo 2018.09.25. 10:10:18

@balcán maxval bircaman: Ezt a hulyeseget te el is hiszed? Vagy legalabb nyugtass meg hogy magadban szakadsz a rohogestol legalabb mikor ilyen baromsagokat kommentelsz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 10:13:21

@McZozo: " Ezt a hulyeseget te el is hiszed? "

Nem kell semmit elhinnie. Ez egy kibaszott csetrobot, konzerv válaszai vannak.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.09.25. 10:13:37

@McZozo:

Tényeket írtam le.

A nyugat általános válságának ezek az okai. Elfogyott a pénz, s egyre kevésbé képesek rabolni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 10:14:08

@McZozo: Fideszessekkel vitatkozz, ne a fideszeseket kifigurázó imposztorral. :))

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.09.25. 10:19:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Mondom, lazíts. Túltolod ezt a műsort. Senki nem fogja behívni ide a ruszkikat. Magyarország nem csak az EU, hanem a NATO tagja is, és még a szikrája sincsen meg sehol annak a gondolatnak, hogy Magyarország kilépjen ebből a katonai szövetségből.

Kánikula 2018.09.25. 10:23:17

@paráznabillegető: tegnap éppen a német nagytőkéseket védte meg.. a szokásos kisemberes szöveg helyett. mikor erre valaki felhíva a figyelmét, megmagyarázta, hogy ellenzi a nagytőkét, de most nem :)

ja és az egy mondatos hozzászólásait: tények, mindenki tudja, köztudott, stb. meghatározással legalizálja :)

(( azért van igaz is néha abban amit beszél, de annyi felé írkál kommenteket, hogy nincs ideje kifejteni abban az 1-2 mondatban, így nem lesz hiteles sem))

Etniez 2018.09.25. 10:26:10

@felső határ nincs: mert mi európaiak vagyunk és oda akarunk tartozni. Az, hogy a fidesz micsoda, hová való inkább nem definiálnám.

wantirna 2018.09.25. 10:28:34

A Brexit, mivel első lesz, bármely rákövetkező kilépések főpróbája.
Elemi logika hiányzik?

Sir Galahad 2018.09.25. 10:30:36

Magyarország az EU előtt megnyitotta a piacait, cserébe kapunk támogatásokat. A tagság addig éri meg, amíg ezek a támogatások érkeznek. Egyelőre nem tudni, ez a rendszer meddig áll fenn, de annyi igazsága kétségkívül van a szerzőnek, hogy érdemes felkészülni arra az időszakra, amikor már nem éri meg bent maradni. Az azért durva lenne, ha az a pillanat teljesen felkészületlenül érné az országot.

Heremóka 2018.09.25. 10:32:48

Emléxem Horn Gyula kijelentésére, melyben pontosítani szerette volna a guruló dollárok irányát. (Akkor az elég bicskanyitogató kijelentés volt, már amennyiben emlékszünk arra, hogy milyen államközi vagyonelszámolási megállapodások történtek az MNK és a SZ.U. között.)
Kicsit deja vu érzésem van mégis. Eddig úgy tudtam, hogy O.V. EU-s pénzekből épít oligarchiát. Ezt el is tudtam fogadni, mert vak sem vagyok, meg hülye sem. De a dolog ott sántít, hogy ugyanez az ember, akit évek óta pénzzel öntenek le, most szerintetek ki akar lépni az EU-ból?

Rendet kéne csinálni! Felettest megkeresni és iránymutatást kérni, hogy melyik irányba kell továbbmenni. Ez így nagyon gyatra!

sas70 2018.09.25. 10:33:17

Hülye angolok, angol hülyék!
Már megszívták és még mennyire megfogják szívni!

maxval bircaman szeredőci oroszbérenc 2018.09.25. 10:35:58

@McZozo: Nem kérdés , hogy elhiszi-e : Ezért fizetik a hazaáruló okádék férget ! Ott van mindenhol, ontja a fakenews magából, tolja a dagadt lopos cigány ideológiáját, védi ész nélkül... ez van.

sas70 2018.09.25. 10:41:32

@Sir Galahad: Ezt úgy szeretem, amikor a hatalmas magyar piacra hivatkoznak és arra, hogy beengedtük az Eu. árú tömegét.
Aha és a mi termékeink hova a faszba mennek?
Mekkora az export többletünk?
Ki a fasznak adnánk el a termékeinket?

Örülök, hogy sokan Orbán látják a világ egyik jelentős vezetőjének, csak azért nem kellene teljesen elszakadni a realitásoktól.

totii 2018.09.25. 10:42:50

Be sem kellett volna lépni, ahogy a NATO-ba sem.

Most nem kilépni kell, hanem felkészülni az összeomlásra, mert ahova mi beléptünk, az mindig összeomlott.

Trednar 2018.09.25. 10:50:59

@Ches Desmond: °Mégis milyen változásra számítasz őszintén? Ha arra, hogy az lesz a standard, amit Orbán képvisel, akkor az cumi lesz.
Emlékszem arra, hogy micsoda zavarban volt a kormánymédia pár héttel azután, hogy Ausztriában nyert az ottani Orbán. Mit is csinált nemzetvédőként? Rögtön problémának találta a külföldieket és külföldi munkavállalók (köztük jónéhány magyar) juttatásait jelentősen megnyírbálták.
Szerinted ha visszatér a buzgó nacionalizmus az EU országainak többségében, mennyire értelmes egy ennek teljesen ellenmondó össznépi szövetség? A nacionalisták szinte soha nem voltak képesek szoros szövetségbe gondolkodni, hisz pont az alapelveiknek mond ellent.
Gazdasági szövetség politikai közös álláspont nélkül nem lehet sikeres, és ahogy ma sem sikeres igazán. Repedések pedig már látszanak, hogy ennél csak rosszabb lesz.

Trednar 2018.09.25. 10:52:25

@Ches Desmond: Mégis milyen változásra számítasz őszintén? Ha arra, hogy az lesz a standard, amit Orbán képvisel, akkor az cumi lesz.
Emlékszem arra, hogy micsoda zavarban volt a kormánymédia pár héttel azután, hogy Ausztriában nyert az ottani Orbán. Mit is csinált nemzetvédőként? Rögtön problémának találta a külföldieket és külföldi munkavállalók (köztük jónéhány magyar) juttatásait jelentősen megnyírbálták.
Szerinted ha visszatér a buzgó nacionalizmus az EU országainak többségében, mennyire értelmes egy ennek teljesen ellenmondó össznépi szövetség? A nacionalisták szinte soha nem voltak képesek szoros szövetségbe gondolkodni, hisz pont az alapelveiknek mond ellent.
Gazdasági szövetség politikai közös álláspont nélkül nem lehet sikeres, és ahogy ma sem sikeres igazán. Repedések pedig már látszanak, hogy ennél csak rosszabb lesz.

McZozo 2018.09.25. 10:53:51

@Heremóka: Nem hisszuk hogy annyira hulye hogy amig a le jon addig kilepne. De egyre tobb jel arra utal hogy ezek a penzek jelentosen lecsokkennek esetleg el is apadhatnak. Plusz ugye az unio is egyre joban afele halad hogy ne lehessen csak ugy buntetlenul megcsapolni ezert is keri ugye az unios ugyeszseg elfogadasat is. Na most itt is fellephet az az eset amikor mar annyira forro lesz a talaj hogy meg a becsorgo penzek sem lesznek elegsegesek ahhoz hogy megkockaztassanak egy kurta vasban eltoltott eletfogytiglant. Szoval igenis realis veszely hogy ki fog lepni. Nem ma nem holnap de ha a csillagok ugy allnak ne legyenek ketsegeid hogy ki leptetne. Az hogy meg a lakossag eu parti nem szamit egyreszt korlatlan forrasuk van propagandara. mas kerdesekben is sikerult a lakossagot 180 fokot forditania masik meg hogyha meg igy se lenne meg majd betelepitenek meg par szaz ezer ukran szavazot aki meg ugy szavaz ahogy ok akarjak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 10:59:31

@sas70: "Örülök, hogy sokan Orbán látják a világ egyik jelentős vezetőjének, csak azért nem kellene teljesen elszakadni a realitásoktól."

Orbán igazgatja az egész világot. Neki köszönhetjük a jelenlegi világgazdasági konjunktúrát. Legalábbis ha a fideSSfasszopókat kérdezed.

Trednar 2018.09.25. 11:00:26

@Sir Galahad: Igazad van abban, amit írsz. Csak annyival egészíteném ki, hogy Orbánt nem fogja meglepetésként éri, szerintem havonta gondolkodik rajta, hogy na most már kilépjünk vagy ne lépjünk ki.
Kutatócégeik nem egy felmérést készítettek a témában. Szavazóik jó résézt már sikerült meggyőzni a kilépésről, már csak népesség többi részét kell passzivitásba zavarni, amit a többi párt belülről szétverésével valószínűleg hamarosan el is érnek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 11:07:39

@Heremóka: "ugyanez az ember, akit évek óta pénzzel öntenek le, most szerintetek ki akar lépni az EU-ból? "

Csak azóta akar kilépni, hogy veszélyeztetik a hatalmát. Amíg lopni tud, addig maradunk.

"Felettest megkeresni és iránymutatást kérni, hogy melyik irányba kell továbbmenni."

Tőlem ne kérdezd, magadnak kell Kubatovtól iránymutatást kapnod.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 11:10:16

@Sir Galahad: "Magyarország az EU előtt megnyitotta a piacait"

És az EU Magyarország előtt. Arányaiban Magyarország exportál a legtöbbet a keleti blokkból. Örülök, hogy segíthettem.

monddazigazatmar 2018.09.25. 11:18:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A kádár rendszerben Magyarország még a vendégszeretetéről volt híres, mára eljutottuk oda, hogy a 80% gyűlölködik."
Vendégszeretet. Vendég. Tudod a definícióját? Akit oda meghívnak. Nem az aki beugrik az ablakon, kizabálja a hűtőt, megerőszakolja a lányod, és utána megkésel.

monddazigazatmar 2018.09.25. 11:19:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Arányaiban Magyarország exportál a legtöbbet a keleti blokkból. Örülök, hogy segíthettem."
Na, akkor sorold a világhírű magyar termékeket te fasz. Hagyok helyet. ...
Ezeken kívül mit is exportálunk?

monddazigazatmar 2018.09.25. 11:22:48

@Trednar: "szerintem havonta gondolkodik rajta, hogy na most már kilépjünk vagy ne lépjünk ki." :D:D:D:D:D
Igen. Én egész biztosan tudom, hogy Orbán minden hónap tizenhetedikén délután háromtól fél négyig leül és ezen gondolkodik.

monddazigazatmar 2018.09.25. 11:24:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ne. Sorold a magyar világcégeket. A gugli nem talál egyet sem, te nyilván jobban tudod cicus.
Vagy netán hazudtál?

Sir Galahad 2018.09.25. 11:30:03

@sas70: A magyar piac nem nagy, de a teljes kelet-európai már igen. Nem véletlenül vettek föl annak idején itteni országokat csoportosan. Egyébként ha nem lesznek támogatások, akkor mi miatt kellene tagnak maradnunk? A kölcsönös vámmentességet külön egyezményekkel is lehet biztosítani.

Sir Galahad 2018.09.25. 11:32:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A kölcsönös vámmentességhez nem kell feltétlenül tagnak lenni, azt lehet biztosítani külön szabadkereskedelmi megállapodásokkal is. A támogatások miatt éri meg a tagság - ameddig ilyenek érkeznek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 11:36:58

@Sir Galahad: "A kölcsönös vámmentességhez nem kell feltétlenül tagnak lenni, azt lehet biztosítani külön szabadkereskedelmi megállapodásokkal is."

Ah, látom, semmit nem értesz. Korábban a európai országok kétoldalú megállapodásokat kötöttek. Nem fogod kitalálni, ezért megmondom, ebben rendre a nagyobb államok erőszakoltak ki nagyobb előnyöket maguknak a kisebb országok rovására. Az EU jelenlegi formájában számunkra éppen ezért előnyös, a kis országok is ugyanazokat a feltételeket kapják.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 11:39:49

@monddazigazatmar: "te nyilván jobban tudod"

Úgy látszik, mindent. Na, kivételesen, mert most az egyszer igazat mondtál, segítek egy guglisérültnek.

"Mit adunk mi a világnak?
Összeszedtük egyetlen ábrára, hogy mit exportál és mit importál Magyarország, és milyen értékben. A körök fölé vitt kurzor minden termékcsoport nevét és a hozzá tartozó összeget is megmutatja. A járműiparban vagyunk a legerősebbek, itt 4000 milliárd forint fölötti kivitelt könyvelhettünk el."

index.hu/chart/2015/10/18/export/

De innen már egyedül kell továbbmenned, helyetted nem kattintgathatok. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 11:42:35

A magyar gazdaság a tizedik legösszetettebb a világon, olvasható az MIT Egyetem gazdaságelemzési projektjének honlapján. Az ECI egy mutatószám, ami az országok exportját vizsgálva rangsorolja a gazdaságokat.

A listavezető Japán, emellett nagyon előkelő helyen vannak a német nyelvterületű országok is: Svájc, Ausztria és Németország. Magyarország sokat exportál ezekbe az országokba, és többek között emiatt a végső rangsorban megelőzi az USA gazdaságát, Hollandiát és az Egyesült Királyságot.

osszkep.hu/2017/10/magyarorszag-az-export-mennyiseget-es-osszetetelet-tekintve-is-a-vilag-elvonalaban-van/

Sir Galahad 2018.09.25. 11:43:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Jól értem, te úgy gondolod, hogy az uniós tagság támogatási rendszer nélkül, pusztán a vámmentesség miatt is megéri, mert a feltételek előnyösebbek valamivel, mintha szabadkereskedelmi megállapodást kötnénk az EU-val?

monddazigazatmar 2018.09.25. 11:43:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem sorolod a magyar világcégeket, amik akkorát nyertek a csatlakozással, és elárasztották európát a termékeikkel? Pedig nagyon várom.

"Az EU jelenlegi formájában számunkra éppen ezért előnyös, a kis országok is ugyanazokat a feltételeket kapják"
Ó igen bazmeg. Pont ugyanazok. Ahhoz, hogy elhiggyük csak annyi ész kell, mint ami neked van.
Na, mesélj, az ugyanolyan feltételekről. Hány osztrák/német dolgozik Romániában? Hány bulgár gyár létesült Franciaországban? Lengyelország hányszor ugatott bele hogy a spanyoloknál kerítés épült?

monddazigazatmar 2018.09.25. 11:49:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Értem. Egy nem múködő statisztikát ideszarsz :D:D:D
Nem érzed kibaszott szánalmasnak magad?
Sajnos annyit látok csak, hogy a két legnagyobb karika a "közúti jármű" és a "villamos készülék". Na, akkor innentől sorold a magyar közúti járműgyártást. Megint hagyok neked helyet ... , ezen kívül? A villamos készülékek gyártását is felsorolhatod. Én úgy magamtól tudok az alpine, bosch, samsung üzemekről, de ezek nem túl magyarosan csengő nevek.
Na, hazudozol még, vagy legalább egy kibaszott konkrétumot mondasz arra, hogy magyarország rázúdította a termékeit az unióra?

Helga Beauty Salon. 2018.09.25. 12:04:04

@zord íjász: Mizu, " Most éppen süteményt sütök, a fények gyönyörűek odakint, és élvezem. Kiröhögöm az erőlködésedet. Na, pá, pittyeg a sütő." és fogtad magad, átmenekültél ide hogy be ne szóljanak neked? :D Jól van puhatestűkém, nem bántalak, csak tudatom veled, levégtam hogy milyen jellemóriás vagy! :P

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.25. 12:04:08

"saját politikai ambícióikat dédelgető politikusok addig hazudtak a választóknak, míg szűk többségbe kerültek a Brexit-pártiak"

Az EU-t nem kell senkinek bemutatni. Nincs aki irányítsa, ha van az még rosszabb. A Commission Junckerrel az élen egy szánalom, a Parlament romkocsma színvonal

Még addig volt elviselhető, ameddig csak megmelegítették maguk alatt a széket, de most hogy kezdenek mocorogni és a levegőbe eregetni nagyon felerősösött a finxag.

Meg kell tanulni gázálarcban élni, ez a jövőnk

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 12:04:18

@Sir Galahad: "az uniós tagság támogatási rendszer nélkül, pusztán a vámmentesség miatt is megéri"

Az EU tagság nem az EU-segíly miatt éri meg, mert annak a nagy részét a gazdád úgyis ellopja. Az EU előnyeiről nem tudok kiselőadást tartani, azt írja, már csak "4710 karaktert írhatsz még."

sas70 2018.09.25. 12:11:17

@Sir Galahad: A teljes kelet európai összefogás csak egy mítosz! Majd pont a románok, szlovákok fognak velünk összefogni? Ez egy lufi. Semmi valós alapja nincs.
Csak a lengyelek vannak mellettünk, amíg nekik nem fájna, ha haza zavarnák a migránsaikat, mert abban a pillanatban szűnne meg a nagy barátság.

A brexit példa pedig mutatja, hogy mekkora szívás lenne, ha ki akarnánk lépni, sőt a helyzetünkből adódóan, kiba nagy szívás lenne.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 12:11:41

Kiderült Kubatov mai parancsa, a narancskullancsok már agitálnak az EU ellen.

korxi 2018.09.25. 12:14:16

Ó ez már régen megállapítható volt. Sőt, a kezdet kezdetén tudvalevő volt.
Az EU-ban az a jó hogy szó szerint számolatlanul érkeznek onnan az eurómilliárok és - a hatalommániás Orbán szemében - az a rossz hogy a szuverenitás egyes elemei az EU-ra vannak delegálva. Korlátozott tehát a hatalom, ami egy ilyen diktátorhajlamú egyénnek elviselhetetlen.

Ki is fog minket léptetni/rúgatni onnan. Egy ilyen hatalommániás állami vezető ugyanis ezerszer szívesebben lesz egy szegény ország teljhatalmú diktátora, mint egy gazdag ország korlátozott hatalmú miniszterelnöke. Persze az egyes polgároknak ez sokkal rosszabb, de ezek a hatalommániás diktátorok ezt pont leszarják.

Sir Galahad 2018.09.25. 12:15:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Maradjunk annyiban, az nem érv, hogy nem tudsz az előnyről kiselőadást tartani, mert a témára 4710 karakter nem elég. Ha nem tudsz, te, aki pártolod, akkor nyilván nincs. Azt ugyanis nem tételezem fel, hogy a szellemi képességeidet egy rövid összefoglaló felsorolás meghaladná.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 12:28:12

@Sir Galahad: "nem tudsz az előnyről kiselőadást tartani"

Elmész a kurvaanyádba idióta troll.

Muhammad Balfas 2018.09.25. 12:28:27

@Etniez: Te vagy nagyon eltévedve, de majd úgyis rájössz. Nemrég volt Öttinger német biztossal egy interjú a Handelsblattban, amelyben a vérlibsi kérdező felvetette az EU-s pénzcsapok elzárását a renitens kelet-európaiak felé. Öttinger kendőzetlen őszinteséggel helyre tette, nyíltan kimondva, hogy a kohéziós pénze rendszere a nyugati cégek számára is igen előnyös. Nemcsak autópálya beruházások vannak a világon..

Muhammad Balfas 2018.09.25. 12:30:53

@Trednar: Megerősödnek a bevándoroltatással szemben kritikus erők a jövő tavaszi EU parlamenti választásokon, és ugyanolyan hülyén néztek majd magatok elé, mint ápr. 8-án. Erre számítok..:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 12:34:05

@korxi: "ezerszer szívesebben lesz egy szegény ország teljhatalmú diktátora, mint egy gazdag ország korlátozott hatalmú miniszterelnöke."

Itt a megoldás.

Sztálingrád utolsó napjaiban is került viszki a német tábornok asztalára, miközben a közkatonák megfagytak és éhenhaltak a lövészárokban.

Amíg hazug propagandával meg lehet etetni a népet, a csúti geci marad a nyakunkon.

Trednar 2018.09.25. 12:41:04

@Ches Desmond: Nagyon egybitesen gondolkodol. Igen megnőnek a macionalista bevándorlással szembeni kritikus erők, és ez önmagában semmit sem fog jelenteni.
Mert pl. a kedvenc olasz moslékkoalíció, ami ugyan bevándorlásellnes de egy dologban nagyon másképp gondolkodnak, mint Orbán istened. Ők abban érdekeltek, hogy szétosszák a már bentlévő menekülteket Európában és csökkentsék a pénzt azon tagországoknál, akik ezt nem szeretnék.
Úgyhogy ha azt hiszed, hogy eljön a kánaán, akkor nagy tévedésben vagy. Ti fogtok nagyot nézni, mint április 8 után, hogy bár megint Viktor nyert, de hogy a fenébe vannak migránsok Magyarországon. Mi jót fogunk röhögni rajtatok, egyedül az országot sajnáljuk.

csobi2011 2018.09.25. 12:45:34

Mért kéne most kilépni mikor dől onnan a zsé Magyarországra. Majd 10 év múlva ha már nincs ennyi támogatás. Akkor majd Mari néni is megérti, hogy már semmi értelme maradni. Most csak azért nagy az eu támogatottsága, mert sok pénz érkezik. Ne legyetek szentimentálisak az emberek nem az eu-t szeretik hanem a pénzét. Szóval ha elapadnak a források Viki egy fél éves kampánnyal simán kivezet minket az eu-ból. Csak még nincs itt az ideje. Előbb minden pénzt ki kell belőlük sajtolni. Szerintem erre a kérdésre majd 10 év múlva kell visszatérni.

Sir Galahad 2018.09.25. 12:46:58

@Trednar: Szerintem van erre más megoldás is. Szétosztás helyett haza kell őket küldeni, újakat meg nem beengedni. Ezzel Orbán se vitatkozna.

Zoltán Rádi 2018.09.25. 12:47:02

@maxval balcán bircaman: Letűnt kor eszméire remek példa a kereszténység meg a komcsi gazdáid :)

Trednar 2018.09.25. 12:51:32

@Sir Galahad: Most már ez mocskosul nehezen kivitelezhető, és ezt senki nem fogja vállalni egyedül. Orbán elvtársnak se kellett volna tonnaszám vonatoztatni a népet Ausztriáig és akkor előrébb tartanánk. Shengeni országhoz képest szégyen vagyunk.

Muhammad Balfas 2018.09.25. 13:00:20

@Trednar: Másodlagos kérdés. Az elsődleges az, hogy végre hatékonyan zárjuk a határokat, és valóban elkezdődjenek a kitoloncolások, ne csak a határozatok szülessenek meg.

monddazigazatmar 2018.09.25. 13:06:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Mondd már a magyar cégeket bazmeg, ne tereljél a hülyeségeddel.

monddazigazatmar 2018.09.25. 13:07:27

@Trednar: Történelemhamisításból ötös vagy bazmeg

Larrikin 2018.09.25. 13:07:37

@Sir Galahad: gondolom a hollandok, skandinávok, osztrákok, németek is a támogatárért cserébe tagok

Etniez 2018.09.25. 13:10:01

@Sir Galahad: BM olyat a britekkel sem kötnek, ez Mrs May baja.
Átaludtad az elmúlt két évet?

Trednar 2018.09.25. 13:11:29

@monddazigazatmar: Történelemből(/hamisításból/) ötös vagy bazmeg.
Kösz, mindig is az voltam.

monddazigazatmar 2018.09.25. 13:15:24

1. Balos blog ír egy abszolút faszságot (Orbán ki akar lépni)
2. A balos faszfejek egymásra licitálnak, hogy milyen hülyeség ez, mennyit nyertünk az unióval, anélkül meghalnánk, csak az unió miatt élünk stb.
3. Ha erre egy-két értelmes válaszol, hogy senki nem akar kilépni, de azért ne beszéljünk marhaságokat, hogy unió nélkül vége a világnak, akkor a balos faszfejek közlik, hogy a fizetett emberek magyarázzák a kilépést.
4. Ha nem válaszol erre a faszságra senki, akkor a balos faszfejek megállapítják, hogy annyira igaz, hogy még a trollok sem tudnak mit mondani.

Sir Galahad 2018.09.25. 13:15:42

@Trednar: Nem is kell egyedül. Ehhez kell az összefogás, az együttműködés. Persze, nehéz kivitelezni, de könnyebb lett volna megelőzni: nem meghirdetni a Wilkommenskulturt meg a felső korlát nélküli befogadást, hanem időben zárni a határokat. És igen, lehet mondani, hogy Orbánnak is megvan a maga hibája ebben, hiszen hamarabb kellett volna kerítést húzni és jogi határzárat létesíteni, de - emlékezz vissza - ezért a megkésett intézkedésért is mennyi gyalázkodást kapott azoktól, akik a migránsválságot valójában felerősítették.

monddazigazatmar 2018.09.25. 13:17:02

@Trednar: Igen. A hamisításban nagyon ott vagy.
Még véletlen sem azt írtam, hogy történelemből ötös vagy, de már ezt is így kezded értelmezni :D

Larrikin 2018.09.25. 13:18:03

@Ches Desmond: természetesen a gazdasági kooperáció nem zéró összegű játék, a periféria felzárkóztatásával mindenki nyer. Ettől függetlenül nagyon tré szöveg, vérbeli kisebbségi megnyilvánulás, hogy minket nem támogatnak, hanem kártalanítanak, nekünk az jár.

Trednar 2018.09.25. 13:19:16

@maxval balcán bircaman: "A keresztény eszme időtálló."
Ezen jót nevettem :D.
Nyílván a Germánok leszármazottai, a németek is még mindig Odinba, Thorba és Midgard kígyóban hisznek.

monddazigazatmar 2018.09.25. 13:20:59

@Larrikin: A periféria "felzárkóztatással" nyernek a németek.
És nekünk az tényleg jár, hiszen így vannak a szerződések.
És ami a tré szöveg az az, hogy befizetni be kell a szerződések alapján, lehívni meg nem lehet, mert valami épp nem tetszik Brüsszelnek.

Sir Galahad 2018.09.25. 13:21:00

@Larrikin: Nem, nekik arra nincs szükségük. Nekik azért éri meg, mert hozzáférésük van a lepusztított gazdaságú kelet-európai felvevőpiachoz, meg az itteni fillérekért robotoló munkaerőhöz. Ezen többet keresnek, mint amennyit mi a támogatásokon nyerünk.

McZozo 2018.09.25. 13:22:08

@Sir Galahad: Orban azzal is vitatkozik amit tegnap mondott. Pl nemreg meg azt hangoztatta hogy a frontexnek kell megvedeni a hatarokat, most meg mikor az unio azt mondja ok mar mindjart idegen zsoldosokat akar kuldeni az unio ide nekunk.

monddazigazatmar 2018.09.25. 13:23:43

@Sir Galahad: A felvevőpiachoz eddig is volt hozzáférésük. Sőt, gyanítom, hogy a BMW meg az audi ad el autót az unión kívül is.
A munkaerő a lényeg. Az, hogy egy fillérjükbe nem kerül, hogy az én pénzemen felnevelt és kiképzett orvos kimegy dolgozni.

Sir Galahad 2018.09.25. 13:24:27

@Etniez: Ki kell várni a végét, meglátjuk, milyen megállapodást kötnek. Pont azért érdemes a folyamatot aprólékosan és higgadtan figyelni, hogy Magyarország felkészülhessen arra az időszakra, amikor már nem éri meg a tagság.

Larrikin 2018.09.25. 13:27:44

@Sir Galahad: nagyon előrelátóak voltak, hogy megalakították ezt az uniót, csak azért, hogy évtizedekkel később lerabolhassák a keleti piacokat. Bár egyben elég együgyűek is, hisz az ellenséges piacokon legalább olyan jól keresnek. Brilliáns. A logika az erős oldalad, meg a gazdaságföldrajz.

Trednar 2018.09.25. 13:29:45

@monddazigazatmar: Benyögésekkel nem tudok komolyan foglalkozni. Menj szépen vissza a nyájhoz bégetni.

pioneer2016 2018.09.25. 13:31:26

@Ballib Cenzúrázók Réme 28: "Orbán Viktor harcát az Eu ellen, mert csak így tudunk megmenekülni attól hogy az Eu rabszolgái legyünk."

Te csak legyél Putyin, Erdogan és Azeri csicska. Az én nevemben meg ne nyilatkozz!

Sir Galahad 2018.09.25. 13:32:10

@McZozo: Bocs, Orbán most is azt mondja, hogy ahol szükség van rá, ott a Frontex védheti a határt - de csak a nemzeti kormányok fennhatóság alatt, az illető ország szabályainak betartása mellett. Ami ellen tiltakozik, az az, hogy a Frontex a tagállamok szabályait felülbírálva végezze a munkát.

Larrikin 2018.09.25. 13:33:31

@monddazigazatmar: "És nekünk az tényleg jár, hiszen így vannak a szerződések."
Látom, főállású szociális munkás vagy az Avason. Ami jár, az jár. Ne firtassuk a hátterét. Vagy ha mégis, akkor azért, mert megérdemeljük és kész. Az áram meg jön a vezetékből, hogy hogy honnan van?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.25. 13:37:45

@monddazigazatmar: "nekünk az tényleg jár, hiszen így vannak a szerződések."

a kvótáról is van szerződés, a bíróság ki is mondta, hogy Orbán bűnöző.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 13:47:31

@monddazigazatmar: " periféria "felzárkóztatással" nyernek a németek."

NyerNÉNEK, ha a csúti geci nem lopná el az EU-segílyt, és nem szakadnánk egyre jobban le a régiótól.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.09.25. 14:15:32

@Helga Beauty Salon: Irgalmas Isten, segíts meg. Ez most komoly volt? Nagy valószínűséggel te vagy a legprimitívebb narancstálib, aki a csatornából felkúszott a blog.hu-ra, pedig erős a mezőny. Te annyira sötét vagy, hogy egészen megrémítesz.

Figyelj nerpatkány, elárulok neked, de csak neked egy titkot, kérlek ne oszd meg senki mással:

Én akkora zseni vagyok, hogy egyszerre több blogot is olvastam/kommenteltem ma, közel egyidőben, ide-oda kattingatva, és amikor kellett, a süteményemmel foglalkoztam, dolgoztam,kertészkedtem, háttéranyagot gyűjtöttem, festettem, fúrtam, faragtam, tanultam. Ezt add össze. Nektek nem mondták meg a pártközpontban, hogy ilyet is lehet? Szopd már le az Ügyeletes Tiszt retkes faszát, aztán kérjél tőle útmutatást, hátha megosztja veled azokat a szakmai titkokat, miként lehet egyszerre több blog is nyitva előtted. De én még mindig csak kezdő vagyok az Ivánhoz @balcán maxval bircaman: képest, mert ő egyszerre legalább 15 blogot tart a tűzben. Vegyél tőle órákat, bár azt kétlem, hogy alkalmas lennél a feladatra. Ekkora égés után, mint amit elszenvedtél a Zölditől, hogy rajtad röhög mindenki, tuti, hogy megvonják még a hidegélelmezésedet is abban a lyukban, ahonnan felböfögöd a pártpropagandát.

És most figyelj. Most négy blog van nyitva előttem. Durva, mi?

Sir Bates dö Hól 2018.09.25. 14:29:36

nem is értem a posztolót: nagy-britannia nem magyarország, kiléptek, itt a feltételrendszer, tni, mint a britteknek a norvégok és, ha továbbra is hozzáakartok férni a piacokhoz (plusz a további hozzájárulást is meg kell fizetni a britekhez hasonlóan), ha nem akkor büntetővámok a magyar termékekre (audi, mercedes -> gyárleszerelés +továbbállnak), s a többi néma csend... írhatott volna a magyar futballválogatott következő világbajnoki döntőjéről is, annak is annyi a realitása, azaz zéró...

sakkosfx 2018.09.25. 14:45:23

Több okból is érdemes lenne ki lépní az EU-ból! Az átverősök nem tudnak meg ijesztení az oroszokkal, mert akkor sokkal jobban élt a nép mint most a zsidó uralom alatt! És nem volt Svájci frank és hajléktalanság sem! Nem engedték át javainkat fillérekért bárkinek! És nem tartották nyomorban a népet, mint most! Szerintem a nép nem akar az Egyesült Eu tagja lenni! Eddig ugyanis nekünk a népnek értem semmi jó nem származott belőle és nem is fog! Talán annyi, hogy nem engedik be a muzulmánokat sok pénz nélkül! És nem a Magyar rasszt védi hanem mert itt van a diaszpórában a legnagyobb zsidó közösség és őket félti a hatalom! A kilépéssel a nép csak nyerne!

Helga Beauty Salon. 2018.09.25. 14:52:08

@zord íjász: Na csak előpiszkáltam az öntelt máz alól a büdös bunkó arrogáns libsit, úgyhogy ez bejött. Ja tényleg majd a Zöldi fog leégetni, az a béna vén fasz, akinek ha rámutatnak a hülyeségére, azonnal közli hogy nicknévvel nem vitatkozik. Te is összehordod ezt a szart itt, csak ahogy fényezed magad úgy válsz egyre gyatrábbá!

Sir Bates dö Hól 2018.09.25. 14:52:56

@Sir Galahad: "A tagság addig éri meg, amíg ezek a támogatások érkeznek."
így a retardáltak gondolkoznak (moon erre mondják, hogy cigány-tempó), az ötszáz milliós belső piachoz való hozzáférés miatt érdemes mindenképpen belül lenni...

de valóban jó lenne kilépni: azonnal újraalkotnánk a kis-antantot, románok, szlovákok meg rögtön felkínálnák a választást: magyar vagy helybeli állampolgárságot akarnak az ottani kisebbségek tagjai...

2018.09.25. 15:04:59

A soroscsicska és soroszsoldjában álló vezéreteknek mondjátok már el, ha nem tudná, hogy több segílykét kapott Magyarország--az utolsó 12 évben, mint a 2 vh. után Európa összesen. Azaz napi 2,2 milliárd forint jött a mocskos kapitalista, sorosgyurkó által működtetett és a sorosgyurkó által megvett és a soros gyurkó által vezérelt európai unijóból !

Ha nem lopta volna el a kedves kenyéradó gazdátok, akinek a sorosgyurkó által fizetett baksis kevés volt, hiszen a sorosgyurkó pénze többet ért mint a becsület, a tisztesség és a jellem, nem beszélve e keresztényi eszmékről, a 10 parancsolatról--ami ujabban gyógyít és műtétek helyett a Szent Biblia helyettesíti a hiányzó orvosokat, ápolókat--akkor még megvolna a becsülete és tisztessége, a gerince. De eladta, aprópénzért, baksisért ! Az országot pedig lezüllesztette !

Igy aztán nem kell csodálkozni hogy ahol több baksist adnak orsósnak és antilopnak, a seggnyalók hadának--mert egyre többen jönnek elő az ifjú gárdából---ő, mármint orsós oda szeretne menni. Hiszen aki szereti a pénzt az rossz ember nem lehet. Legyen az hazug éhenkórász, tolvaj, csaló és megélhetési politikus . Abból pedig van a fideszben bőven . Remélem még farkasflórit tömjén és a seprős-talicskás balog szentté avattatja, mert ő a fidesz egyik legnagyobb életművésze és követnivaló ikonja ! Lop, csal hazudik-és előbb utóbb szentté avatják ! Mert a kereszténység állandó érték !

Remélem minél több fiatal megyen el az országból,és a kedves vezető,majd családjával együtt itt marad, a lakájokkal, a talpnyalókkal körbevéve, akik addig tapsikolnak amig van lóvé ! Mert az orsóst körbevevő emberek lojalitását pénzzel vette és veszi meg a kedves vezető. Ám --mint látható--pénz nem nagyon lesz, és a lojalitás is elfogy, mert nem lesz ingyen ebéd, nyalókapénz. No majd akkor lehet menni egy kilo babbal, egy csomag tésztával, egy 5 kg-os krumpliszsákkal és igéretekkel aláirásokat gyüjteni.

Most még csak egy mondat szabadon--Máraitól: " És ha eltűnnek a kommunisták, jönnek majd a félművelt sunyi parasztok.” Hát, itt vannak! Itt vannak, és most a tapló, buta félművelt hazug, tolvajok harsogják hangosan a becsület, a tisztesség és a keresztényi értékek mindenhatóságát !

És végül egy mondás Hofitól--szabadon : " Ilyeneket mint ezek a fideszes vezetők, gyerekkoromban a böszörményi határban legeltettem őket ! Igaz, ostorral a kezemben !

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.09.25. 15:05:58

@Helga Beauty Salon: Ennyi bugyogott elő a torz elmédből? Kínos, hogy erre már nem tudsz mit mondani, mi? És miért nem mondtad rögtön, hogy a büdös, bunkó, arrogáns libsi a férfiideálod? Kerestem volna neked egyet a blog.hu-n, és rábízom a válaszadást.

Mondom, nerpatkány. Szabályosan megrémítesz. Na, pá, befejeztem veled. Téged már eltaposott a Zöldi, pazar nyitány volt, idáig hallom most is a blog.hu-n visszhangzó röhögést, nem kellek én már ehhez a műsorhoz.

monddazigazatmar 2018.09.25. 15:10:32

@Larrikin: Te faszfej, akkor az is rendben van, ha mondjuk nem fizetünk be a punijónak? Hm? Vagy azt be kell, mert ott van a szerződés? Vagy mondjuk ha épp az áfa megállapodást rúgjuk fel?
Arról a faszért nem beszéltek, hogy a lehívások mellett mi be is fizetünk?

nyerafidesz 2018.09.25. 15:11:01

Most komolyan! Tényleg nem látod, hogy az ezredeik fikázó blog után már egyre többen fordulnak a Fidesz felé?!
Vagy ez a taktika Orbán részéről? Mert akkor kurvára tud valamit.

monddazigazatmar 2018.09.25. 15:19:24

@Trednar: Jézusom, te mennyire de mennyire buta vagy... Elképesztő.
""A keresztény eszme időtálló."
Ezen jót nevettem :D.
Nyílván a Germánok leszármazottai, a németek is még mindig Odinba, Thorba és Midgard kígyóban hisznek."

Ezt hogy a francba hoztad össze? Ennyire nem tudsz olvasni? De legalább jót nevetsz ott egyedül magadban - leginkább a saját baromságodon.
Ha a germánok (Kr.1 századtól) meg a vikingek (8-11.század) már nem hisznek Odinban akkor a keresztény eszme, ami úgy cirka 2000 éves nem időtálló?
Ha esetleg valaki hinne Jupiterben, Zeuszban, Odinban vagy Oziriszban, akkor azzal csak azt bizonyítanád, hogy adott vallás/eszme szintén időtálló, mint mondjuk a buddhizmus vagy a kereszténység.
Tanulj meg olvasni te csökevény.

Sir Bates dö Hól 2018.09.25. 15:28:33

az én hazám magyarország (közben egy ezüsthátút lepipáló melldöngetés)! hol laksz? egerben (bármely más településsel helyettesíthető). hol fejlesszünk egerben vagy pécsett? természetesen egerben. pécs is magyarország, az is fontos a hazának. én egri vagyok, pécst leszarom.
eger, heves, magyarország... (hardvertől függően kezdenek a biztosítékok lecsapni) európa, az egész föld (egy nap alatt bárhová eljuthatunk a földön ma)...

magyar ner-identitás: a legkülönbek vagyunk!... felismered a népviselet? viseled is (mint skóciában a kiltet)? ismersz népdalt (hallgatsz is népzenét justin bieber mellett)? sorrendben a magyar uralkodók (mint az usa elnökei)? melyik magyar költő művét idézed fejből (mint írek burnst)?... akkor erről ennyit...

Helga Beauty Salon. 2018.09.25. 15:32:12

@zord íjász: Hoppácska de begurult valaki! Semmi konkrétum, ez már csak szitkozódás. Ha valami nem jön össze, akkor általában te vagy a hülye, ne káromkodj ne kapkodj mert még rosszabb lesz ahogy most is!
Na persze, te "befejezted" velem:D ez is a menekülés egyik módja, csak aki visszaolvassa az fog rajtad szánakozni hogy milyen csúszómászó vagy.
Na húzzál, már így is égtél eleget, szerintem is jobb ha kapálsz, festesz, szart pucolsz, annak van haszna is. :P

neko1967 2018.09.25. 15:33:35

@monddazigazatmar: Nem stadiont kell építeni csuti vajda falván, hanem megfizetni az orvost, fidessnyik! Ja de abból nem lehet lehet lopni? Valamit valamiért....

Sir Bates dö Hól 2018.09.25. 15:35:24

@Sir Galahad: "Ami ellen tiltakozik, az az, hogy a Frontex a tagállamok szabályait felülbírálva végezze a munkát."

pontosan ki forszirozza a tagállamok szabályainak felülvizsgálatát? senki. idióta, te és orbán a mumus ellen küzdötök. van róla fénykép?... eszemfaszom...

Sir Bates dö Hól 2018.09.25. 15:37:56

@Helga Beauty Salon: nem mindenki egyforma türelemmel viseli a falu bolondját, főként ha az erőszakos és büdös is... nála így jártál ma...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.25. 15:52:56

@zord íjász:

Egy időben minden nagyobb blogot figyeltem, be volt jelölve nekem 200+ darab. Ma már nem csinálom, túl sok időt vett el mástól.

monddazigazatmar 2018.09.25. 15:54:35

@neko1967: Jajaja, már hiányzott ez a baromság, nagyon hiányzott.
Felcsúti stadion volt egyszer 3 milliárd ft. Az eü éves költségvetése 2000. Minden évben baszod. Szóval ne magyarázd meg, hogy pont az hiányzott mindenhonnan.

De mesélj faszfej, az uralkodásotok alatt mennyit kerestek az orvosok? És most mennyit? A kurva anyádat, hogy megemelték baszod a háromszorosára, mint amennyit a féreg szoci kormány fizetett nekik.

VT Man 2018.09.25. 15:55:03

Mondhatnam, hogy ekkora baromsagot ritkan olvasni a B1 blogon... de nem igaz, mert minden napra sikerul egy ilyen.

"Ugyanis tényleg a migráció fájt a legjobban a briteknek, csakhogy ők ez alatt nem afrikai vagy arab migráncsoktól rettegtek, hanem a lengyel, román és magyar munkavállalóktól."

Aha. A valosagban inkabb a torokoktol es sziriaiaktol feltek. Persze a B1 blognak szabad hazudni.

VT Man 2018.09.25. 15:58:19

Az a szomoru, hogy amiota valamelyik ballib idiota kitalalta ezt a faszsagot, hogy "Orban kivezeti Magyarorszagot az EU-bol", hetente visszabofogi valamelyik ballib blogger.

Ez olyan suttogo-propaganda, mint az "Orban cigany" vagy az "Orban Grazi gyogyintezete".

VT Man 2018.09.25. 16:00:56

@monddazigazatmar:
"A munkaerő a lényeg. Az, hogy egy fillérjükbe nem kerül, hogy az én pénzemen felnevelt és kiképzett orvos kimegy dolgozni."

Azt a szemet g.. orvost! Kimegy dolgozni, ahelyett, hogy pusztulna ehen Magyarorszagon!
Hogy mereszel nem ehenhalni?!?!

(Amugy az orvosok helyzete valamit javult az elmult evekben, mar sokaknak nem eri meg kimenni.)

Helga Beauty Salon. 2018.09.25. 16:22:11

@Sir Bates dö Hól: Ti rendszeresen szopjátok egymás faszát? Tegnap a vén hülye Zöldivel volt egy csörtém, felprovokáltam, mert meguntam hogy olyan arrogáns vén bibsi. Életében először sikerült neki egy frappáns komment, de nekem már ugatott az asszony hogy ne netezzek és nem láttam. Másnap válaszoltam csak, szerintem megfelelőt, de addigra ez a tellvilmos már lecidázta az öreget nagy erőkkel, hogy milyen ügyes és még kommentelt nem nekem címzett, de nekem szóló faszságokat. Amikor felkóstoltam azonnal tolni kezdte az entellektüelt aki leereszkedik ugyan, de dolga van, aztán gyorsan letiplizett. Gondoltam hogy utána nézek, meg is lett az elfoglalt polihisztor, de itt már nettó szardobálásra tellett csak neki. Ha még hozzávesszük hogy tuti bekommentelt egyet a Zöldinél álnickkel, akkor elég nagy fostalicska szegénykém. Megjegyzem hogy értem a vonzalmadat iránta, ugyanolyan nagyképű seggarc mint te vagy! :P

gigabursch 2018.09.25. 16:47:19

Konspiratív rettegés ellenségkép megjelöléssel.

Hmmmmm.

Úgy tűnik a B1 tanul a NER-től.

neko1967 2018.09.25. 16:54:51

@VT Man: ki is mondta, hogy van élet az Eu-n kívűl?

Sir Bates dö Hól 2018.09.25. 17:20:46

@Helga Beauty Salon: "kezdte az entellektüelt aki leereszkedik ugyan, de dolga van, aztán gyorsan letiplizett"

veled egy értelmi szintre érkezni az a "menj a picsába", semmi mást nem vagy képes megérteni abból, amit neked írnak, te a debil szintjén vagy... egy csirke agyának transzplantációja nálad pozitív előrelépés lenne... bolhatáncoltatásra jó vagy, de semmi másra...

(egyébként nem ismerem a zöld íjász nicket, de nem gondolom, hogy "védelemre" szorulna)

Ménár Atya 2018.09.25. 17:26:44

:D:D
Na srácok, a mai gumicsontot is sikerült összehozni, bár a múltkori a migránsos uborkás azért ezt mondjuk veri színvonaltalanságban, bár ez is eléggé a béka alatt van :)
Ki a rák akar kilépni az euból, max néhány jobbikos,aki még nem fogta fel ,hogy cuki párt lettek.
Ha orbán ki akarna lépni, ahhoz népszavaztatni kellene, és egy ilyen lépés csúnya bukás lenne a számára.
Orbi azért nem olyan hülye, mint azt a blogoló próbálja beállítani.
Én magam pl egy olyan embert nem ismerek, aki kiakarna lépni az euból, és ez pártállástól függetlenül így van, de biztos vannak ilyenek is..valahol.........
Ez olyan hallottam a szomszédom oreganyjának az unokatesójának a fodrászától, és itt vakulj meg ha nem igaz! típusú vágyálom kivetítés :D:D:D
Egyre komolytalanabb, valami jót kellene, mondjuk mint a múltkor, amikor a migrik turkálták a koviubit ebolás kézzel :D:D:D

monddazigazatmar 2018.09.25. 17:30:35

@VT Man: De kisapám, akkor végül is ki szopik a végén, mesélj már!
Szarrá adóztatnak. Ezek is, az előttiek is. Beszedik a pénzt. Kiképzik az én pénzemből. Az unió meg nyitja a kapuját, és odamennek dolgozni. Az anyja meg itt marad a nyakamon, hogy azt tartsam el. Tök jó mind az eu-nak, mind az orvosnak. Ki szopik? Én, bazmeg, aki egész kurva életében csak befizet, eltartja a politikustól kezdve a rendőrt, az eü-t, az ovonót, meg a 3 millió nyugdíjast. Na, én állok sorban a váróteremben. Hadd ne tapsikoljak, hogy milyen kurva jól járok, hogy letérkövezik a kibaszott főteret.

Ezért akarta az eu, hogy csatlakozzunk, nem a piac meg az egység meg az európai értékek kellettek nekik. Nem valami magasztos eszmék. Beszoptuk a faszt a rendszerváltással és beszoptuk a faszt az eu csatlakozással is. Azt nem gondolom, hogy ki kéne lépni, de az eu csatlakozásnak én vagyok (meg még 3 millió ember) a veszteser. Ez van, amikor a ballib agyatlanok minden kibaszott papírt mosolyogva aláírnak.

Ja, és persze menjen az orvos, menjen a hegesztő, meg menjen az összes, hiszen mehet. Csak bazmeg vigye az anyját, az apját meg a kölykeit is, mert kurvára nem pálya, hogy a nyuggert eltarthatom, a kölykének a tanulmányait meg fizethetem.
És a legszebb, hogy utána még fenyeget az eu, mert nem akarok itt kibaszott arabokat látni?

monddazigazatmar 2018.09.25. 17:32:17

@neko1967: Miért nincs? Svájc, Norvégia, Szerbia, Törökország, Anglia, USA, Japán mind tele van halottakkal?

taga20 2018.09.25. 18:13:16

@Sir Bates dö Hól: te sír, ne baszogasd má a nőmet!:)))

Helga Beauty Salon. 2018.09.25. 18:39:55

@Sir Bates dö Hól: veled egy értelmi szintre érkezni az a "menj a picsába",

Ja ezzel magyarázod hogy baromságot írsz, mert az én értelmi szintem... Aha! Csak hát más is olvassa amit írsz és annak az jön le hogy fasz vagy. Szerintem ne magyarázkodj utólag.

felső határ nincs 2018.09.25. 18:53:53

lippsik szerint nem jol szavaztak a zemberek a Brexitszavazason, ugyhogy uj szavazas kell....mint a zireknel

Ménár Atya 2018.09.25. 18:57:05

@taga20: Én örülök, hogy a drága jó miniszterelnököd Dr. Orbán Viktor ennyire népszerű, és kívánom hogy az összes tao pénzed focilabdára költse, a mi nagy vezetőnk, a kereszténység védelmezője, a sport barátja, .!
:D:D
Az igazmondás bajnoka az nem lehet, azt a címet fletó örökösen birtokolja :D:D

taga20 2018.09.25. 19:17:33

@Ménár Atya: örülök, hogy örülsz! én nem örülök!

:)

Ménár Atya 2018.09.25. 19:20:00

@taga20: Inkább ne örülj,mint ne ürülj :D
Kovi ubit eszel még? :D

taga20 2018.09.25. 19:23:40

@Ménár Atya: csak amit a zasszony csinál, me fosok a migráncsoktól:)))

Tarlós elvtárs kutyaszaros városa (törölt) 2018.09.25. 19:30:30

@monddazigazatmar: "Szarrá adóztatnak. Ezek is, az előttiek is. Beszedik a pénzt."

Simábban hazudsz, mint a vízfolyás. Valahogy nem megy a leszokás róla, de ez érthető is: egy fideszes soha nem az igazmondás bajnoka. Rögtön az elején betolod az arcunkba az ordas hazugságot, mintha mi lennénk az anyukád. Neki told, ne nekünk. De legalább becsületes tolvajként bevallottad, hogy ezek szarrá adóztatnak. Aztán mellé hazudtad, hogy az előzőek is. Vagyis mégsem vagy becsületes tolvaj, csak sima fideszes.

"Ja, és persze menjen az orvos, menjen a hegesztő, meg menjen az összes, hiszen mehet. Csak bazmeg vigye az anyját, az apját meg a kölykeit is, mert kurvára nem pálya, hogy a nyuggert eltarthatom, a kölykének a tanulmányait meg fizethetem."

A kitelepítések kora lejárt, a náci nézeteid mellett kénytelen vagy adózni, de ezért te arra haragszol, aki elmegy, nem pedig arra, aki szarrá adóztat és aki miatt kivándorolnak a magyarok. Nem is kicsit vagy hülye, de azért javasolom, hogy nézesd meg magad. Szénné égtél, pubi, ahogy máskor is.

"És a legszebb, hogy utána még fenyeget az eu, mert nem akarok itt kibaszott arabokat látni?"

Ki a faszt érdekel, hogy egy hozzád hasonló orbánista troll véglény mit akar? Szólsz a bevándorló színű vezérednek, hogy ne adjon pénzért állampolgárságot nekik, és akkor nem fogsz látni. Ennyi eszed sincs? Költözz el, ha nem tetszik, hogy a pártod behozza ezeket. Ja, a legtöbb fideszes gazember Soros-ügynök, a Gyuri bá pénzén tanultak. A hozzád hasonló hülyék meg rájuk szavaztak. Rosszabbak vagytok, minta kommunisták.

Ménár Atya 2018.09.25. 19:42:03

Hát.....meggyőzött a B1, kilépünk az euból,gonosz migrik fogdossák a koviubit, nem szavazok orbira, de azon gondolkodtam, hogy akkor kire?
A momo szivárványegyletre, vagy fletóra az igazmondóra, vagy a maszopra aki az igazmondóval elkürta?
kriszmasz gerire a szélkakira, vagy a cukifiú jobbikrosokra?
Hát elég silány a felhozatal, ezeknél még a tolvaj náci fideSS is jobb.
Most kétségek között tipródok, se koviubi , se EU, se választás, mi jöhet még?!
ja gázáremelés, bár az maszop program megint csak :)

neko1967 2018.09.25. 19:42:54

@monddazigazatmar:
Buta fidessnyik! A fidesstroll- képzőben ennyire leadták a minőséget?
Akkor tanulj!
1. Stílus maga az ember! A te stílusod legfeljebb a csuti vajdának felel meg! Meg Tállainak! Jó az utóbbit visszavonom, mert az már becsületsértés.....

2. Számoljunk
-1600 fős alcsuton háromezer feletti stadion 3 milliárd, makovecz stílusú fűtőház 2 millárd, csapat fenntartása minimum 1 milliárd/év, alcsút-várda meccs 64 néző
- szombathelyi stadion 9 milliárd
- videoton stadion isten tudja mennyi + évente vagy 3 milliárd,
- fradi szintúgy
- várdai stadion is pár miilliárd
- új Puskás stadion csillagos ég

Ebből mennyi béremest lehetett volna adni?

De hozok másik példát!
Soros/Brüsszel/migráns ellenes kampányok és "nemzeti" konzultációk! Ezekből lehetett volna emelni a rendőrök számát és bérét!

Most rátérek legnagyobb hülyeségedre!
"Van élet az Eu-n kívül"
Te hova jártál iskolába, mi a végzettséged? Európai Unióról beszélünk, te meg jössz az Usa-val, meg Japánnal, hogy ők sem tagjai az Eu-nak? Más földrészen vannak, fiacskám! Törökország részben európai, de erdogannal soha nem fog bekerülni, és most éppen komoly szarban vannak. Olyan állam nincs, hogy Anglia, hanem van Nagy Britannia van, ahol egyre komolyabban azon gondokodnak, hogy a brexit baromság!
A szerbek ezerrel tekernek, hogy tagok lehessenek! És persze nem Eu-s tag Pakisztán, Banglades, Belorusszia, Üzbegisztán, Azerbajzsán stb. sem, de ha te ott akarsz élni, hajrá! Én inkább az Eu-ban szeretnék!
És most a legnagyobb baromságod, Svájc és Norvégia!
Tudod, mi az a geopolitika? Svájc nem lép be az Eu-ba, mert ez így jó az Eu-nak és Svájcnak is. Több száz éve semlegesek, és ez jól működik. Más szemontokból pl gazdaság, Schengeni övezett stb. ezer és egy szállal kötődik az Eu-hoz. Norvégiával ugyanígy működik a dolog, két különbséggel:
1. Norvégia tagja a Nato-nak.
2. Sokkal de sokkal gazdagabb Svájcnál!
De ők is tagjai a Schengeni övezetnek!

neko1967 2018.09.25. 19:45:43

@neko1967:
Helyesen: gondolkodnak!
Fel kellett volna venni a szemüveget!

taga20 2018.09.25. 19:49:16

@Ménár Atya: ez gyenge volt haver. látom te neked is kezd világos lenni, hogy a csúti geci és maffiája vállalhatatlan.

nekik semmi sem számít, csak az, hogy mennyit szakítanak a közösből, és ma már a látszatra se adnak! hol van már, a ne mi nyerjük a legtöbbet geci világa?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.09.25. 19:50:45

@Ménár Atya: "ja gázáremelés, bár az maszop program megint csak :)" - Tényleg?

www.delmagyar.hu/belfold_hirek/igy_emelkedik_a_gaz_ara_2011-tol_/2189569/

"Az átlagfogyasztónak, évi 1.200 köbméter fogyasztásig, nem emelik a földgáz árát 2011. január elsején, a 3.500 köbméter feletti lakossági fogyasztóknak pedig 9,3 százalék lesz az emelés mértéke, ugyanakkor a nagycsaládosok kedvezményt kapnak - ismertette a kormány szerdai döntését Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón."

taga20 2018.09.25. 19:53:58

@felső határ nincs: te ostoba fasz, a lelkiismereteddel elszámoltál?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 19:54:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "9,3 százalék lesz az emelés mértéke"

Meg kellett emelni a gáz árát, hogy legyen miből rezsicsökkenteni. Minden bolt így trükközi meg az árleszállítást. Előtte való nap megemeli, így mg az leszállított ár is magasabb lesz az eredetinél. :))

A Sargentini jelentés is a rezsicsökkentés ellen van, azt hiszem.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 19:56:19

@Vazelin Atya: "elég silány a felhozatal"

Tett róla a geci gazdád. Minden formációt 5 perc alatt szétver a korlátlan erőforrásait felhasználva. Mármint a miénket.

felső határ nincs 2018.09.25. 19:56:25

Az megvan, hogy Demszky megse menekul Berlinbe? Beszall a politikaba, szerintem ha valami akkor ez feltamaszthatja a lippsiket!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 19:57:34

@felső határ nincs: "szamolgattam, szamolgattam, azt orbanra szavaztam "

Hazudsz, nem kapsz annyit Kubatovtól a trollkodásért, hogy ennyit kéne számolgatnod.

Helga Beauty Salon. 2018.09.25. 19:58:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nyugi fogvédős huszár, semmi fantáziálás, a kiskorúakat pedig kerüld! :D Kevesek vagytok és mindig ti kerültök a fasz térdelős végére!

Ménár Atya 2018.09.25. 20:00:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Jaja, a szoci-szadesz kombót is szétverte meg a 2,5 millió szavazóját 2010 ben a hatalmas gazdasági,és média fölényével.........................
Szerintem te nem is itthon élsz,hanem valami libsi helyen, ahol ingyen van a fű erős hatóanyag tartalommal :D:D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 20:00:49

@Vazelin Atya: "az összes tao pénzed focilabdára költse"

Az a te pénzed is. Tudom, nem teszel bele, de te is kevesebbet kapsz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.09.25. 20:03:14

@Ménár Atya: "a szoci-szadesz kombót is szétverte"

Nem ismered az elmúlt időszak eseményeit. Akkor még nem ő ült a pénzeszsákon, de szerencsére a szocik és a szadeszék elintézték magukat. :))

Sajnos a szocik nem eléggé. :(

Ménár Atya 2018.09.25. 20:03:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Én ma is azért dolgoztam, hogy legyen szotyi árus a sorok között minden szektorban!

felső határ nincs 2018.09.25. 20:06:30

@Ménár Atya: tudok mondani ilyen helyet ha erdekel

Ménár Atya 2018.09.25. 20:13:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem ismered az elmúlt időszak eseményeit. Akkor még nem ő ült a pénzeszsákon,-.....
Hát nem, burokban élek itt a zsákfalum plébániáján, honnan tudnám mi történik, én csak félek a migránsos koviubitól :D

Ménár Atya 2018.09.25. 20:17:10

@felső határ nincs:
Hát.....lehet néha ostya meg bor helyett néha egy kis kokó vagy fű kellene nekem is, hogy én is fordítva lássam a valóságot :D

VT Man 2018.09.25. 20:21:04

@monddazigazatmar:
"mert kurvára nem pálya, hogy a nyuggert eltarthatom, a kölykének a tanulmányait meg fizethetem."

Amikor viszont hazaköltözik az az ember nyugdíjas korában, és a külföldi 10-20 év munka után külföldről kapott nyugdíjat fogja Magyarországon költeni, akkor mi lesz?

Akkor is panaszkodni fogsz?

felső határ nincs 2018.09.25. 20:30:11

@Ménár Atya: en sokat szivok, pedig fidexes vk itt a bezzegnyugaton

2018.09.25. 20:34:16

Ez a poszt fizetett hirdetés!

Muhammad Balfas 2018.09.25. 20:39:28

@math0: Ezt Sorosról mondta már ki nem egy bíróság..

Ménár Atya 2018.09.25. 20:43:07

@felső határ nincs:
Édes fiam állj le a szerrel!
Elég ha néha ide látogatsz, jobb mint bármilyen kábszer, itt feldobódsz az biztos :D

felső határ nincs 2018.09.25. 20:48:30

@Ménár Atya: be szoktam tepni kommenteles elott nehanapjan, de most elvittek a dealeremet egy idore akarmi szart meg nem nyomok be

Sir Bates dö Hól 2018.09.25. 20:58:45

@Helga Beauty Salon: te tényleg retardált vagy... halvány fogalmam sem volt a zöldi-blogról, amíg te el nem kezdted itt verni magad milyen frappánsan lealáztál ott mindenkit... mondok, megnézem magamnak... ha szerinted te triumfáltál, akkor valamelyikünknek komoly problémája van hangalakokhoz társított jelentéstartalommal... mintha a holland-magyart ünnepelnéd és már foglalnád az repjegyet rióba...

Helga Beauty Salon. 2018.09.25. 21:21:12

@Sir Bates dö Hól: Most tényleg leírtad más szavakkal azt, amit én írtam neked? Jóózsi!!!!

taga20 2018.09.25. 21:25:52

@Helga Beauty Salon: szánalmas egy faszkalap vagy retek. minden nap szénné égsz!

felső határ nincs 2018.09.25. 22:23:51

Jelentős, 60 ezer kunás (2,6 millió forint) pénzbírságra ítélte a kelet-horvátországi Zupanja megye szabálysértési bírósága első fokon az „Are You Syrious” önkéntes mozgalom egyik aktivistáját, amiért segített migránsoknak a szerb-horvát határ illegális átlépésében.

nyihahaha

Sir Bates dö Hól 2018.09.25. 22:34:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ezt nem neki kellene felróni, nem várható el, hogy önmaga ellen dolgozzon... nem állnak ki mellettük mások, nincs a társadalomban szolidaritás... nem migránsokkal szemben... hajléktalanokat kriminalizálnak... a társadalom pedig szemet huny felette, hátralékosokat lakoltatnak ki, akik segítetenek nekik, sorosbérenc civilek... mo nem egy elnyomott társadalom, szabad akaratából lett olyanná amilyen ma... ennek nem orbán az oka, ennek mi vagyunk az okai...

monddazigazatmar 2018.09.25. 22:50:41

@VT Man: "Amikor viszont hazaköltözik az az ember nyugdíjas korában, és a külföldi 10-20 év munka után külföldről kapott nyugdíjat fogja Magyarországon költeni, akkor mi lesz?"

Pfff. HÁt erre tényleg nem gondoltam, hogy nekem milyen jó lesz, hogy ha esetleg a hazatelepülő nyugdíjas orvos itt fog költekezni... Azt a laza 30 évet kibírom begyulladt vakbéllel, ugye? Vagy fogorvos nélkül. Esetleg a műtéteket megcsinálják egy üveg whiskey-vel, mint a vadnyugaton, ha már nincs altatóorvos.
Biztos az én hibám, hogy nem bírok hosszú távon gondolkodni. Valahogy nem látom a nagyszerűségét, hogy kiképeznek tűzoltókat, akik Londonban mosogatnak, és bár itt leég a város, majd egyszer talán hazajönnek nyugdíjaskodni.

monddazigazatmar 2018.09.25. 22:54:00

@Sir Bates dö Hól: Fogadd be őket, ha annyira szolidáris vagy, baszod.
Nem gondolod, hogy a társadalomnak igaza van, hogy nem akar kibaszott szaros hugyos alkoholistákat kerülgetni minden sarkon?
Vagy azt hogy jogosan van tele a fasza mindenkinek, hogy aki már évek óta nem fizet semmit az milyen alapon lakik szociális lakásban?

Sir Bates dö Hól 2018.09.25. 23:06:31

@monddazigazatmar: remélem életedben egyszer azért te is kerülsz krízishelyzetbe... majd akkor legyen nagy a pofád... by the way, azt nehezményeztem, hogy kriminalizálnak élethelyzeteket... ma a hajléktalanok, tegnap a kábítószer fogyasztók, holnap mi lesz, a szinglik, a gyermektelenek, vagy az ateisták?... remélem egyikbe beleesel, faszkalap...

Larrikin 2018.09.25. 23:59:31

@monddazigazatmar: "Te faszfej, akkor az is rendben van, ha mondjuk nem fizetünk be a punijónak? Hm? Vagy azt be kell, mert ott van a szerződés? Vagy mondjuk ha épp az áfa megállapodást rúgjuk fel?
Arról a faszért nem beszéltek, hogy a lehívások mellett mi be is fizetünk?"
Wow, mester, senki nem faszfejezik olyan szépen, mint te. Aztán mesélj, tudod-e értelmezni azt, hogy kohéziós alap, meg számszerűsíteni, hogy mekkora hányada az EU költségvetésének? Ha sikerült, rádöbbenhetsz, hogy a hozzászólásod nettó faszfejezésben merült ki, meg önlejáratásban.

VT Man 2018.09.26. 01:24:38

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
"Ha hazajön."

10 év múlva már nem a Fidesz lesz kormányon.

Akkor pedig minden kivándorolt magyar hazajön, mert kánaán lesz itt.

Muhammad Balfas 2018.09.26. 10:25:55

@Larrikin: Win-win szitu. Ez írja le legjobban a helyzetet..

monddazigazatmar 2018.09.26. 10:37:57

@Larrikin: Mesélj, hallgatlak. Nem fizetünk be az unióba, vagy mi a bánat? Ne gyerek a kohéziós alappal, meg a tereléssel.
Befizetünk X összeget, meghatározott dolgokra, meghatározott régiókban lehívhatunk 3X összeget. Kivéve, ha veszélyben a demokrácia, a fékek ellensúlyok, a szent civilek, a migráncsok, a zsidók, a cigányok meg a libák boldogsága. Akkor jön a fenyegetés, hogy nem lesz pénz. Ennek te tapsikolsz. Mi van azzal az X-összeggel amit befizetünk? Azt akkor is be kell? Miért? Mert úgy van a szerződés?

monddazigazatmar 2018.09.26. 10:43:39

@Sir Bates dö Hól: Ja, értem, tehát te még nem voltál krízishelyzetben. Én már voltam. Többször is. Na, ilyenkor mi van, baszod? Sőt, rajtad kívül mindenki volt már.

Az a kurva nagy különbség, hogy van aki nekiáll piálni, elissza mindenét, aztán alszik az utcán mint az állat. Meg van aki megrázza magát, és megoldja a krízishelyzetet, és újrakezdi. Mint egy ember. Mert feladni a legkönnyebb.
És a drága hajlékonyaid vajon honnan másztak elő? Mert nem az utcán születtek. Hanem miután hosszú évekig rettegésben tartották a családot, az asszony nagy nehezen kibaszta őket otthonról. Sirasd csak őket. Vagy mondok jobbat, legyél szopófantom, és tedd boldoggá mind.

Helga Beauty Salon. 2018.09.26. 10:46:22

@Sir Bates dö Hól: " kriminalizálnak élethelyzeteket... ma a hajléktalanok, tegnap a kábítószer fogyasztók, holnap mi lesz, a szinglik, a gyermektelenek, vagy az ateisták?.."

Ez de szar demagóg duma volt! Grat! Az az érved, hogy ha ma kriminalizálnak két kezelhetetlen réteget, akkor holnap biztosan ez+az lesz? Szerintem várd meg a holnapot, meg kb. a soha napját és utána érvelj vele!
Az ilyen faszfejek miatt topog egyhelyben a csöves probléma és a kábósok helyzete is! Mindkét tábor elesett az tény, de egyiknek sem tartottak a fejéhez fegyvert hogy ott kössön ki ahol van! Viszont rendet kellene rakni és bár ez nem tetszik az érintetteknek, a törvény rájuk is vonatkozik! Ha akartok, segítsetek nekik libsik, de ne pofázzatok bele ha nem értetek hozzá, a csövesnek nem az a jó, ha hagyják az utcán dögleni, meg megdögleni és a drogoson sem tiszta tűvel kell "segíteni" ! Bazmeg!

Sir Bates dö Hól 2018.09.26. 11:23:23

@monddazigazatmar: eleget téve a felhívásnak, miszerint a valót mondjam: igazi tuskó, ostoba barom vagy, komplexitás terén a maximum nálad az a "ha kinyomom a szemed, akkor beszarsz"... absztrakció, azt meg még nem láttál, ilyen nincs is, gondolkodásra vagy képtelen, pedig ez tanulható, fejleszthető képesség... rátapintottál a hajléktalanok problémájára, gratulálok...

Sir Bates dö Hól 2018.09.26. 11:24:50

@Helga Beauty Salon: neked, mint már jeleztem, a szintednek megfelelő válasz: a kurva anyádat...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.26. 11:38:13

@VT Man: Te régen nem fideszbirka voltál?Most meg olyan vagy,mint Brix.

Helga Beauty Salon. 2018.09.26. 12:24:14

@Sir Bates dö Hól: " neked, mint már jeleztem, a szintednek megfelelő válasz: a kurva anyádat..."

Köszönöm uram! Önnek is a kurva anyját, a kurva lánytesóját, a kurva kedves öreganyját, és az ótvaros kurva repedtsarkú löttyedtcsöcsű bableveses kurva feleségét!

Helga Beauty Salon. 2018.09.26. 12:28:07

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Mi van Velorex? Látom füstöl nálad a kuplung megint! :D

Helga Beauty Salon. 2018.09.26. 12:32:21

@taga20: " minden nap szénné égsz!"

Jól van Tangácska, majd elmúlik! Addig mondogasd, hogy faszén! :D

Larrikin 2018.09.26. 12:33:01

@monddazigazatmar: gondolom téged eltiltottak a google használatától is. Az uniós költségvetés nem a pénz tagállamok közötti újraelosztásáról szól, hanem az unió működtetéséről és a gazdasági övezet közös ügyeiről. Ebben a kohéziós támogatások aránya kb. 35%, és a régi tagok fejletlen régiói is részesülnek belőle, tehát nem célzottan keleti böszméknek járó büszkeségpénz, amiből jachtozni járhatnak a haverok.

Ráadásul Magyarország nettó egyenlege pusztán az agrártámogatások révén is jó eséllyel pozitív lenne.

A szerződések meg időnként változnak, ha a másik félnek nem éri meg zsebputyinok és baráti körük feltételek nélküli finanszírozása, akkor jogában áll elállni ettől.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.26. 12:38:05

@Helga Beauty Salon: Azért szerintem más rokon nem kell.Elég az anyázás!

Helga Beauty Salon. 2018.09.26. 12:42:19

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: De nem látod, hogy lenéz engem???? Sokoldalúnak akartam látszani!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.26. 12:44:56

@Helga Beauty Salon: Hát elég sokat tettél érte...:))
Nem nézünk le csak seggfejnek tartunk...:))

Helga Beauty Salon. 2018.09.26. 13:25:01

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Örülök, mert ezek szerint jó úton járok! Köszönöm a pozitív visszajelzést!

Sir Bates dö Hól 2018.09.26. 14:26:37

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nem seggfej... annál végezhetnének lobotómiát, ennél meg alapból kizárt... (különben is tudod, engem sosem zavart a család emlegetése;-))

Méhészborz 2018.09.26. 17:20:27

@tamask: Olyan magyar szó nincs, hogy képviselia.
süti beállítások módosítása