Új óvodai alapprogram, na az van, szerepel benne természetesen a nemzeti nevelés, de gyümölcs és mozgástér már nem jut a gyerekeknek. Egy gyakorló óvónő mondja el most, mit gondol erről.

Az új Óvodai nevelés Országos Alapporgramjáról, baráti körben ÓNOAP-ként is közismert, azt gondolom, szinte semmi igazán új nincs benne, ami eddig ne lett volna az ovikban. Az egészséges életmódra nevelés most kiemelten szerepel - eddig is benne volt, talán nem ilyen hangsúlyosan. Ez régóta része az óvodai mindennapoknak. A probléma az, hogy a feltételek nincsenek meg: például a mindennapi gyümölcs , - gyakran a szülőknek kell behoznia, ahogy a WC papírt is - egészséges ételek, élelmiszerek (a margarin például szerintem nem az), elegendő tér a csoportszobában, megfelelő felszereltségű óvodaudvarok (ebben van fejlődés, sok udvart felújítottak, de még mindig nagyon sok a rossz állapotban levő, vagy ahol nincs elég udvari játék).

Nincsenek megfelelő mozgásfejlesztő eszközök, és legfőképp nincs tornaszoba/vagy rettentően kicsi. Pedig ugye a mindennapi mozgás már régóta fontos az oviban.

A nemzeti nevelés: eddig is mindenki elsősorban magyar népmesékre, népi mondókákra, népdalokra építette a foglalkozásokat, persze mellette ott vannak a versek, a műmesék is, meg mondjuk a Gryllus-dalok, de alapvetően eddig is a népi irodalom volt a meghatározó. Az évszakok, ünnepek, néphagyományok köré van felépítve az óvodaév, nyilván ebből ki többet, ki kevesebbet mutat meg a gyerekeknek. Van, aki Márton-napozik, mindenki farsangol, de a Katalin és Luca-napi népszokásokat nem mindenki tartja. Március 15-ére eddig is készültek az ovisok, csákót, kokárdát, zászlót, pártát készítenek. Vagyis, a gyakorlatban ez már rég működik.

A megfogalmazás szerintem azonban túlzott, nem hiszem, hogy ennyire ki kéne domborítani a nemzeti nevelést az Alapprogramban. Az óvódákban dolgozó pedagógusok fő baja, hogy most úgy kommunikálják, mintha ők találták volna fel a spanyolviaszt, a valódi problémákról közben nem esik szó. A határon túli óvodákkal együttműködést nem értem, hogy képzelték el, hisz nincs rá idő, pénz, ovisokat nem utaztathatunk, maximum arra jó, hogy pár óvónő elmegy Erdélybe, onnan meg néhány ide, beszélgetnek a szakmáról. De ezt törvénybe foglalni? Érthetetlen számomra.

Alapvetően egy óvodásnál nem létezik és nem fontos a szülőföldhöz kötődés, neki a szülőhöz, társaihoz, személyekhez való kötődés létezik,

illetve a saját kis mikrokörnyezete. Alapvetően nem érti a földrajzot, nem igazán fogja fel, mit jelent, hogy Magyarország. Persze, egyre több család utazik, valamit észrevesz, pl. hogy ott más nyelven beszélnek, meg hogy volt a tengernél. A nemzeti kötődést sosem fogjuk ovis korban kialakítani, mert ez semmit nem jelent, megfoghatatlan érzelem ekkora gyerekeknek.

A legnagyobb baj, hogy nem a problémákra fókuszál senki, és nem egyeztettek a szakmával. A problémák: hiányzik nagyon sok pedagógus, a vezetőket sokszor pártszimpátia alapján választják, a minősítési rendszer (portfólió írás) ellen tiltakoznak az óvónők (rengeteg idő, energia ezt megírni a munkaidőn túl), a fizetés alacsony, túl nagyok a csoportlétszámok, sok a problémás gyerek, de nincs elég szakember: fejlesztőpedagógus, pedagógiai asszisztens, pszichológus, a pedagógiai szakszolgálat túlterhelt, nagyon lassan lesz szakvélemény egy SNI-s gyerekről például. Mindenki túlterhelt, egyre elégedetlenebbek az óvodapedagógusok, és egyre rosszabbul viselik ezt a stresszes helyzetet. A fiatalok nem állnak munkába már ilyen feltételekkel. Szóval, rengeteg a baj, összeomlóban a rendszer…