• Az "Illiberális Internacionálé", Orbánnal, Kurz-cal és Salvinivel az élen, az EU ellen, annak megbuktatására szervezkedik és ehhez Putyin minden támogatást megad neki
• Bannon azt szeretné, ha Európában ismét szalonképessé válna a nacionalizmus, csak éppen nem törődik azzal, hogy milyen ellentétek vannak az itteni jobboldali populisták között és ez betehet a próbálkozásának
• A magyar miniszterelnök kívánja levezényelni küzdelmet, hogy visszakerüljön jogaiba a régifajta konzervatív politika, azaz a populista nacionalizmus
A kommentár szerint egyáltalán nem meglepő, hogy Trump, a Republikánus Párt és az amerikai konzervatív mozgalom meghitt viszonyt ápol Putyinnal, hiszen az a nacionalizmusra, a korszerűség elutasítására, valamint a liberális demokrácia megvetésére építve éppen létrehozza a Reakciós Internacionálét. Az orosz államfő elsődleges törekvése, hogy lerombolja a nyugati szövetséget, illetve az uniót, mégpedig oly módon, hogy aláássa azok elkötelezettségét a demokratikus értékek iránt. Ehhez mindenütt a szélsőjobbra támaszkodik leginkább. Európában nem ő találta ki az új radikális jobbot, de boldogan segít annak. Az „Illiberális Internacionálé” próbálja korlátozni a bevándorlást, valamint gyengíteni, illetve elpusztítani az EU-t. Idetartozik Kurz, Orbán és Salvini.
Hogy a kapcsolatok elmélyülnek az orosz elnök és a szélsőjobb között, azon el kellene gondolkodnia minden konzervatívnak, aki számára fontos a demokrácia. Mert a két oldalt összeköti a liberalizmus gyűlölete. A republikánusoknak pedig azt kellene szem előtt tartaniuk, hogy ha leállítják a különleges ügyész vizsgálatát Trump ellen, azzal nem csupán a Fehér Ház, hanem Putyin érdekeit is szolgálják. Ha valaki szembeszáll az Kremllel, az elvi, ésszerű és szükséges, mivel Moszkva a demokrácia ellen folytat hadjáratot. Azon fáradozik, hogy megrendítse az alapot jelentő pluralizmust és türelmet. Bármilyen fura, de a globalizáció önjelölt ellenfelei a szélsőjobbot próbálják globalizálni. A demokrácia híveinek mindenütt szolidaritást kell tanúsítaniuk és ellent kell állniuk annak, hogy a világ a tekintélyelvűségbe sodródjon.
A konzervatív újság kommentárja úgy véli: nem szabad megengedni, hogy Bannon Európában kalózkodjon, azaz hogy alapítványával Brüsszelben telepedjen le, és onnan tegye teljesen szalonképessé a nacionalista gondolkodásmódot. Arra törekszik, hogy megadja a végső döfést az EU-nak, ehhez fel akarja venni a verseny a Soros-féle Nyílt Társadalom alapítvánnyal. Németországban persze nem sokra jutna, mert az ottani törvények kimondják, hogy egyetlen közhasznú alapítvány sem támogathat pártokat, még közvetve sem. Ám Belgiumban nincsenek ilyen korlátok, ezért onnan bátran hirdetheti az unilateralizmust, a bezárkózást, a kisállamiságot, ami hatalmas kihívás az unió részére.
A szerző, aki a hamburgi Zeit-alapítvány vezetője, rámutat, hogy Németországban manapság virágzanak a polgárok által létesített alapok, amelyek a Karl Popper-féle nyíl társadalmat testesítik meg. Csakhogy most megjelentek olyan képződmények ezen a területen, lásd az AfD próbálkozását, vagy Magyarországot, Lengyelországot és Törökországot, amelyek nem a közös jó előmozdítására hivatottak. A történelem azt mutatja, hogy a bezárkózás és a jobboldali-populista nacionalizmus tévút, ideértve, hogy a totalitárius rendszerekben betiltották az közhasznú alapítványokat, mondván, hogy azok beavatkozást jelentenek a magánszféra oldaláról. Megfontolandó, hogy német és hasonló gondolkodású európai alapítványoknak nem kellene-e elemző intézetet létrehozniuk, a demokrácia, a liberális jogállam érdekében?
Kemény diónak bizonyulhat, hogy Bannon egyesítse a jobboldali Európai populistákat Brüsszel ellen. Trump egykori tanácsadója bevallottan lázadást szeretne elérni, ám az első elutasítás máris megérkezett, mégpedig Lengyelországból. A jobboldali-nemzeti PiS egyik illetékese úgy nyilatkozott, hogy ők nem gondolkodnak ilyesfajta lehetőségben. Az ok az, hogy Bannont támogatja Oroszország, ez pedig a lengyelek szemében kizáró ok. Azon kívül nem szeretnék lebontani az EU-t. Valószínűleg hasonlóképpen vélekedik Orbán Viktor is, akinek az ellenségképe ugyan szintén Soros, akárcsak a Fehér Ház korábbi tanácsadójáé, ám a magyarok – Varsóval egyetemben – rá vannak utalva a közösségi támogatásokra. Az olasz jobboldal és Le Pen pártja hallgat a „Mozgalom” ügyében. A dolog úgy áll, hogy alighanem túlságosan is különböznek egymástól a jobboldali populisták Varsó és Párizs között, ezért cseppet sem könnyű egy zászló alá terelni őket. Egy francia politikus úgy látja, hogy Bannon mindenek előtt amerikai nacionalista, ezért alábecsüli, hogy Európa történelmi okok folytán milyen bonyolult.
A konzervatív újság azt emeli ki Orbán Viktor tusványosi beszédéből, hogy a következő európai választás véget vet a liberális elit uralmának a földrészen. Vagyis a politikus szerint a harc a liberális demokrácia ellen folyik majd, és a bevándorlás elutasítása, illetve a nacionalista jobboldal felemelkedése folytán vereséget mér az EU jelenlegi vezetőire. A miniszterelnök ily módon kesztyűt dobott a hagyományos politikai pártoknak. A választást döntőnek minősítette a keresztény Európa jövője szempontjából. A lap hozzáteszi, hogy a szélsőjobb ausztriai és olaszországi győzelme után a földrész a populisták megerősödésével néz szembe. Orbán kívánja vezetni az európai kampányt a hagyományos konzervatív politika visszaállítására.
A magyar választást már megnyerte, az EU-t és a migránsokat támadva. Azóta jogszabályokban korlátozta azoknak a civil szervezeteknek a tevékenységét, amelyeket az illegális bevándorlás bátorításával vádol. Ördögnek állítja be Soros Györgyöt. Lengyelországgal az oldalán azt ígéri, hogy kulturális ellenforradalmat vezet Brüsszel ellen. Szövetségesre talált az osztrák kancellárban. Merkelt zavarba hozta azzal, hogy újraértelmezte a keresztény demokráciát, és azt a populista nacionalizmus felé viszi. Orbán úgy véli, hogy az EP-választás a 68-ashoz hasonló politikai földrengést hozhat.
A szélsőjobbos pártok előretörése nyomán felbátorodott magyar miniszterelnök maga köré igyekszik gyűjteni az illiberális erőket a jövőre esedékes európai választásokra. Tusványoson egységes frontra szólította fel ezeket a pártokat, hogy Strasbourgban ők legyenek a befutók 2019-ben. Miután az eltelt 8 évben megszilárdította hatalmát Magyarországon, most azon van, hogy szélesebb keretekben is győzedelmeskedjen az általa szorgalmazott „keresztény demokrácia”, ami elveti a multikulturalizmust és a liberális értékeket. Lendületet adott neki a jobboldal sikere Olaszországban és Ausztriában. Ezúttal is támadta a Bizottságot, bár úgy gondolja: hamarosan érdektelen lesz, hogy Brüsszel aggódik a migrációval és a civil szervezetekkel kapcsolatos politika miatt, mivel lejár a testület mandátuma.
Az utolsó 100 komment: