B1 blogcsalád



Egyszerre volt ugyanaz a "felújított" metrókocsi Moszkvában és Budapesten

2018. június 24. - Mr Flynn Rider

Tarlós István megint majd egy fakockára vagy a sátán kezére foghatja az egészet. Demszkyt és Hagyót ezért már széttépték volna.metrokocsi_mszkvaban.jpg

Gyanús fotót szúrt ki a Metróért Egyesület egy orosz weboldalon, amelyből arra lehet következtetni: átverés van a metrókocsik orosz felújítása körül.

 Olvassa el korábbi cikkünket: 6 ok, amiért nem jártunk jól az új metrókocsikkal

A Metróért Egyesület robbantotta a bombát: a Facebook-oldalukra raktak ki egy fotót, amelyen egy Moszkvában álló, felújításra kivitt budapesti metrókocsi látható. A fotót az orosz transphoto.ru rakta ki és két napja készült. A fotón lévő metrókocsit a pályaszáma alapján azonosították és az egyesület szerint hivatalosan közel három hónapja, március 28-án felújítva visszaszállították Budapestre.

Vagyis ez a metrókocsi egyszerre volt Moszkvában és Budapesten.

A találgatások szerint a budapesti szerelvényeket eredetileg gyártó orosz Metrowagonmash nem felújított régi, hanem új kocsikat (vagy részben újakat) szállított a BKV-nak, vagyis

az oroszok átverték Budapestet és a magyar kormányt, amely ezt a megoldást erőltette.

Mindez azért csúnya, mert pont a magyar kormány erőltette az üzletet az oroszokkal, feltehetően, hogy jobb színben tűnjön fel Putyinnál. Orbánék nyomására döntött úgy Budapest, hogy nem új metrókocsikat vásárol, hanem a régi szerelvényeket újítja fel és erre írják ki a tendert. Ezzel gyakorlatilag az oroszokra írták ki a pályázatot és kizárták a nyugati versenytársakat a metró korszerűsítéséből.

 

Azt is tudni lehetett, hogy ha a tendert új metrók beszerzésére írja ki Budapest, akkor az oroszok elvéreznek az elavult megoldásaikkal. Így viszont az ölükbe hullott a 69 milliárd forintos üzletet (a 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba került).

Vagyis:

drágábban kaptunk felújított, régi orosz technológiát, mintha új, korszerű nyugati metrót vettünk volna.

(Mivel Budapest nemrég vett másik két vonalra vadonatúj metrókat, tudható, hogy az új, modern és működő metrókocsik 25-30 százalékkal kerültek többe – csak korszerűbb technológiával készültek és valószínűleg tovább tartottak volna.) És most az is elképzelhető, hogy az oroszok még így is átverték Budapestet, hiszen ugyanaz a metrókocsi nem lehet egyszerre Moszkvában és Budapesten. Egyes feltételezések szerint a pályázat keretében az oroszok nem a mi régi metrókocsiainkat hozták vissza felújítva, hanem ránk sózhatták azokat az eredetileg Moszkva számára gyártott metrókocsikat, amelyeket végül sem az orosz, sem pedig az üzbég főváros nem vett át.

A metrókocsik felújítása körül gyakorlatilag a kezdetek óta áll a bál.

 

  • 2017 nyarán, pár nappal a "visszaszállításuk" után a metrókocsik leálltak, rossz oldalon nyílt ki az ajtajuk, vagy egyáltalán nem nyílt ki – számos esetben Tarlós Istvánnak kellett nevetséges módon magyarázkodnia a metró állapota miatt;
  • volt olyan metrókocsi, amit a rendszerbe állítás másnapján ki kellett vonni a forgalomból az ajtóhiba miatt;
  • a Metróért Egyesület még a múlt év novemberében hozta nyilvánosságra, hogy Nyizsnij-Novgorod városa új metrókocsikat vett 17%-kal olcsóbban, mint Budapest. Ráadásul nekünk nem új, hanem felújított, régi metrókocsikat adtak el; 
  • decemberben kiderült, hogy a felújított orosz metrókicsik másfél évvel az átadásuk után máris rozsdásodnak és gyatra gyártási hibákkal vannak tele;
  • a BKV már 2017. decemberében sem cáfolta, hogy a felújítottak között vannak olyan szerelvények, amelyek valójában teljesen újak;
  • végül az új nyugati metrókocsiknál is drágábban készültek el az oroszok a metrókkal, tehát spórolni nem tudott a város a beruházással, vagyis igen rossz üzletet kötöttünk;
  • az is kiderült, hogy nem lett volna drágább új metrókocsikba beruházni, mint a felújítás, sőt, lehet, hogy jobban járt volna Budapest az új kocsikkal.

A fotó kapcsán most viszont az egész tender megkérdőjeleződött:

nem lehetünk biztosak benne, hogy az oroszoktól milyen metrót kaptunk, az felújított, új, újszerű, vagy csak simán a maradék a raktár mélyéről.

Az LMP ki is adott egy közleményt az ügyben.  Azzal a kérdéssel fordultak Tarlós Istvánhoz, hogy a "visszakapott" kocsik közül hányat cseréltek ki teljes egészében másra, és hány nevezhető felújítottnak, továbbá, hogy utóbbiak milyen mértékben egyeznek meg a felújításra kiküldöttekkel, mely részeik lettek kicserélve. Arra a kérdésre is választ várnak, hogy a Budapestre érkezett metrókocsik azonosak-e azokkal, amelyeket Moszkva konstrukciós hibák miatt visszaküldött a gyártónak, és amelyek megvásárlásától Taskent ugyanezen okok miatt elállt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2514067999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2018.06.25. 13:20:23

Azt nem értem, hogy ebben a hírben mi az újdonság? Már két éve is cikkeztek erről, meg tavaly is.

nol.hu/belfold/nagy-metrotrukk-uj-lett-maradhat-1617909

dr. mesterséges színezék 2018.06.25. 13:26:45

@dunántúli gyerek: "Hat persze, az EU, ahol nincs gazdasagi novekedes fizet hogy nalunk azert legyen...."

Nem volt a kedvenced a százalékszámítás, ugye? Mennyinek az annyi százaléka az mennyi, meg ilyenek...

- Gyerekek! Olyan buták vagytok, hogy az osztály 50 százaléka meg fog bukni matekból!
- De hiszen nem is vagyunk annyian...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.06.25. 13:29:17

@dunántúli gyerek: Ez nagyon kevés. Bár tök jól bemutatod, hogy milyen egy setét mélyfideszes ma Magyarországon.

dr. mesterséges színezék 2018.06.25. 13:30:46

@dunántúli gyerek: "amit nem en fizetek, az nem erdekel"

Te majd fizeted azt, amit elhanyagolnak/nem fejlesztenek azért, hogy most Lőrinc zsebre vághassa ezt.

Írnám, hogy szerencsétlen hülye vagy, de nem, te vagy hobbiból vagy érdekből direkt írsz ilyen hülyeségeket.

a Zamboni nem egy tészta 2018.06.25. 13:32:57

Annak idején ezt valahol leírták: csúszással újítottak fel metrokocsikat. Annak érdekében, hogy ez első kocsik hamar visszaérjenek, ugyanabból a típusból már kint elkezdtek felíjitani. Ergo a végén maradt pá darab. Ki nem szarja le... részemről FIDESZ KDNP, ott rugok bele ahol lehet, de az most vihar egy pohár vizben

SAndris 2018.06.25. 13:43:55

@kvp: Persze, lehet a műszaki tartalmon, ár-érték arányon vitatkozni, de láthatóan az volt az orosz gyártó érdeke, hogy ilyen összehasonlítás ne legyen, ezért inkább csúnyán becsapták a vásárlókat. Feltehető, ők maguk is úgy gondolták, hogy enélkül nincs esélyük. Ez a poszt fő mondanivalója.

Egyébként volt alternatíva bőven, új szerelvényre is, és a felújításra is adtak észtek is ajánlatot (az orosznál sokkal olcsóbbat, úgyhogy őket gyorsan kizárták, mondván, az túl olcsó).

Ugyanakkor túlzás a poszt állítása, hogy ez így drágább volt, mint új, modern (mondjuk Alstom) szerelvényeket venni, valójában valamivel olcsóbb volt, és igen, azoknak is vannak hibái. Láttuk, hogy az Alstom sem szent életű, a pénzt megvető, igazmondó szerzetesekből áll (simán leszállítanak egy szabványnak nem megfelelő szerelvényt, majd úgy tesznek, mintha mi sem történt volna). Szóval lehet, hogy végső soron nem jártunk nagyon rosszul. Ezt majd az idő dönti el, mindenesetre a "felújított" szerelvényekre rövidebb a garanciális idő, mint az újakra lett volna.

konrada 2018.06.25. 13:52:02

@Happy Hepar:
...ha ugyanannyiért cakumpakk (vezérléssel és mindennel együtt: remiz szervizbázissal),
akkor jogosan írod.

...csak hát az ugyanannyiból még a legnagyobb excell-mágusoknak is csak úgy jött ki, hogy a várható élettartamot 1,5-tel felszorozták a másiknál, és úgy osztották vissza szerelvényekre, nem foglalkozva a járulékos költségekkel...

...de persze ha van állításodra linked, akkor virítsd....

konrada 2018.06.25. 13:54:34

@ReWriter:
...uborkaszezon van.
...és azért ez még mindig kevésbé ciki téma egy magára valamit adó ellenzéki számára, mint zorbán nadrágja...;))

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.06.25. 13:57:27

@konrada: Te metróipari szakember vagy? Érdekes, hogy a fideszgecik értenek a metrótól az atomenergiánát át a migrációkezelésig mindenhez.

Nos azt tudom laikusként, hogy ezek az orosz "felújított" metrókocsik szarok. Hangosak, zörögnek, melegek. Aztán meg azt is tudom, hogy a 2-es és 4-es vonalon járó szerelvények csendesebbek, kényelmesebbek, hűvösebbek. És igen, nyilván a 2-es és 4-es vonalon futó szerelvényekhez ki van építve a support infrastruktúra is. Ezt mind biztosan jogosan írom. Az ár pedig elég összetett kérdés, ami sokmindetől függ. Te nyilván értesz hozzá, én nem. Annyit olvastam anno, hogy nem lett volna drágább sokkal új Alstom kocsikat venni. Időm viszont sajnos nincs veled vitázni (és a netes munkásságod alapján értelme sem), így linket, ha érdekel keress magadnak.

Dr. Fotos 2018.06.25. 14:01:34

@Párduc oroszlán gorilla... Makákó!: Te agymosott fidesznyik. Most komolyan nem akarod felfogni, hogy SOKKAL JOBB ES MODERNEBB metrot kaphatott volna a varos ugyanennyi penzert? Mondjuk olyant ami nem rohad le fakekockak miatt. Olyan ami 'uj' leter nem rozsdasodik 1 ev mulva? Az egesz felujitosdi csak az orosz embargo miatt lett kitalalva, hogy kedves partitkarod csontig benyalhasson putyinkanak. Ennek tapsikolsz? Vagy a kozszolgalati egyetemen mar ennyire alapkovetelmeny az agymentesseg?

konrada 2018.06.25. 14:11:29

@Happy Hepar:
...nem.
Ellentétben veled, akinek a beírásból egyből látszik, hogy igazi sza.ember...

dunántúli gyerek 2018.06.25. 14:12:36

@postakocsi: mit szamit olyan ado amit senki nem fizet?

Megduplazta az adok szamat....baszom kit erdekel ez a FAKENEWS?

amit mindenki fizet azok az adok kb. fele a lippsi komcsi korszakenak amihez meg el is adosodtak pedig lerohadt az orszag

dr. mesterséges színezék 2018.06.25. 14:12:47

@dunántúli gyerek: Handabanda. Semmi köze ahhoz amit írtam.
Fake raply.

konrada 2018.06.25. 14:13:44

@Happy Hepar:
...ja, és egyébként a válaszodból látszik, hogy az elöző beírásod igazi hasraütés volt, ezért személyeskedsz egyből, mert állításod nem tudod megvédeni...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.06.25. 14:28:43

@konrada: Azért személyeskedek, mert egy utolsó fideszes bértroll vagy. Nem másért. Tudod, sokba vagy nekem, legalább feszültséglevezetésre jó lehetsz. Az álláspontom nyilván helyénvaló, a tiéddel szemben pedig pláne.

G. Wolf 2018.06.25. 14:29:42

Szerintem simán megállná a helyét a hűtlen kezelés, vagy korrupció. Drágábban vettünk rosszabbat. Ezt eléggé nehéz védeni, de amíg ez a vezetés van (kormányon és fővárosban) addig úgysem lesz változás. Után meg elévül... És persze az "urak" nem használják.

Az már csak hab a tortán, hogy pár százezres klímára már nem tellett, ezért egy sima rövidnadrág és pólóban is le lehet izzadni, akár még ülve is...

dunántúli gyerek 2018.06.25. 14:33:51

@G. Wolf: te izzadsz a fold alatt a huzatban?

mas baj lesz akkor

wolves84lb 2018.06.25. 14:35:10

@Jankove: "Akárki akármit mond, az orosz metró azért már bizonyított tartósság tekintetében, még az olyan puritán körülmények között is, mint nálunk a balkánon, ahol tudjuk hogy a karbantartás=gányolás. Ezért nem is szabad ide csillivilli tömegközlekedési eszközöket vásárolni, légkondi, légrugó, wifi, lcd képernyős utastájékoztatás, és a többi parasztvakítás, mert ezek berendezések nagyjából az első meghibásodásig fognak működni, aztán soha többet. A tömegközlekedési eszköznek az a feladata hogy elvigyen A-ból B-be, és tegye ezt üzembiztosan minden nap, évtizedeken keresztül. A dizájn, a parasztvakítás, a kényeztető funkciók, meg a többi nyugati marketingbaromság engem nem érdekelnek."

Szerencsére nem mindenki olyan igénytelen és világtalan barom fasz, mint te...

chrisred 2018.06.25. 14:38:57

@G. Wolf: Ezekre a szerelvényekre csak igen drága klíma kerülhetne, és még a technikai kivitelezése sem ismert.

wolves84lb 2018.06.25. 14:39:08

@dunántúli gyerek: mára tényleg csak te jutottál, te kretén?

wolves84lb 2018.06.25. 14:39:51

@dunántúli gyerek: mert mi lesz, fideszmajom? Toppantasz a lábacskáddal, kisfiú?

cselaxi 2018.06.25. 14:40:53

@dunántúli gyerek: Hallás után nem tanulunk. Libsik vagyunk (tudod, a liberális szóból).

wolves84lb 2018.06.25. 14:43:41

@Warlimont:
"Igy azutan valoszinuleg mind a ket fel tudtaval siman kijatszottak az embargot. Amugy ha ezek a metrok is tudnak 40 evet, akkor nem lesz baj veluk."

Ilyet csak az ír le, aki 20 éve nem volt nyugaton, vagy távol-keleten, vagy akár a perzsa-öbölben...

G. Wolf 2018.06.25. 14:46:32

@dunántúli gyerek: hát, ha néha utaznál azon a metrón akkor rájönnél hogy igen ott mindenki izzad... kökin a napon felforrósodik a szerelvény, és nem hül le... de mindegy, gondolj amit akarsz...

G. Wolf 2018.06.25. 14:48:15

@chrisred: nehezen hiszem el hogy több millió ft lett volna a kibaszott klíma... de legyen és ha igen, akkor még inkább igaz a hűtlen kezelés, mert ezt is hozzá kéne adni, mint amit "elloptak" belőle...

wolves84lb 2018.06.25. 14:53:37

@dunántúli gyerek:
"Mivel az EUs penzek 90%-a azonnal a nyugati multikhoz kerul, igy az EUs penzek megcsapolasat is a nyugatiak vegzik elsosorban.

A maradek okos elosztasa a titka, amiert mi vagyunk az EU leggyorsabban fejlodo gazdasaga."

Na elmész te a retkes román kurva anyádba...

konrada 2018.06.25. 14:54:57

@Happy Hepar:
Nyilván...
...tudod elég sivár életed lehet, ha csak úgy tudsz kielégülni, ha személyeskedsz.;))

...de ha spórolni akarnál rajtam, qrva egyszerű lenne: tegyél be linket az állításodra, és nem röhögnének téged körbe, ami valóban elég nagy érvágás lehet neked...;)

(...egyébként jelzem: a felnőtteknél úgy szokás beégetni a másikat, ha tényeket írunk le, vagy mások által tényeknek hitteket tényekkel cáfolunk. A személyeskedés a gyermeteg lélek bizonyítványa.
...s ez a jó tanács ingyen van, nehogy ezt is felródd költségként!;))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.25. 15:11:38

@kvp: "Szerintem erdemes megnezni, hogy ebbol a penzbol tudtunk volna-e jobbat venni. "

Ezt a kérdést kerülték meg azzal, hogy kamu felújított szerelvényeket vettek valódi verseny helyett.

konrada 2018.06.25. 15:26:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...azért már akkor is próbálták ezt kideríteni, de még a legmélyebb kutakodásban is úgy jött ki versenyképes ár az orosz "csodák" helyett, ha a pénzügyi részt nagyon visszafogták a pontozásban, és olyan elemeket emeltek bele, mely a várható élettartammal játszott, viszont kihagyták az adoptálási költségeket...

...de ez csak szimplán sóherség...
...szvsz. szerintem is jobb lett volna, ha plusz 30-40 mrd-ért korszerűbb járműveket vesz Budapest...
(Csak hát a fránya szabályzók: a 4-es után Budapest csak felújításra kapott pénzt az EU-tól, így ha a járműveken ennyire túlvállalja magát adóssággal, az veszélybe sodorta volna az alagút-állomásfelújítást is...)

CSOKKI MÁLNA 2018.06.25. 15:35:15

Tessék mondani a 170 milliárdos -EU-sbizottság által kimutatott -szoci-szadesz metromutyival mi a helyzet..?

chrisred 2018.06.25. 15:41:24

@konrada: Az Unió nem ad támogatást a járműfelújításra.

cso zsi 2018.06.25. 15:42:22

@pina noir: Melyikre gondolsz? Amit a jelenlegi vezetés akkor még ellenzékből vétózott meg, vagy amit a jelenlegi vezetés fogadott el úgy, hogy a biztonsági berendezések igényét egy tollvonással áthúzták, majd a baleset miatt azóta is lassúmenetben járnak?

chrisred 2018.06.25. 15:46:28

@konrada: Egyébként nincs kapcsolat a szerelvénybeszerzés és az infrastruktúra felújítása között, már ami pénzügyi hátterét illeti. A hármas metró vonalának felújításához csak akkor lehet uniós forrást igénybevenni, ha valóban értéktöbbletet jelentő korszerűsítő beruházás, és nem csak az elmaradt karbantartási feladatok pótlása valósul meg.

cso zsi 2018.06.25. 15:47:07

@dunántúli gyerek: Ugye te nem használod? Huzat nincs, meleg van. Télen is.
A tetőszellőzőkön is meleg levegő jut a kocsikba.

dunántúli gyerek 2018.06.25. 15:47:35

@cso zsi: FAKE NEWS

A 170 mrdos szoci-szadesz lopas az EU legnagyobb lopasa eddig

es FAKE NEWS nem az ellenzek kormanyzott, hanem a kormany

CSOKKI MÁLNA 2018.06.25. 15:47:51

@cso zsi: Arra gondolok, hogy szociszadszék úgy 170milliárddal túlszámlázták a 4-es metrót..( ÁCSI GITÁR, EZ MÉG FIKTÍVNEK IS SZAR..:)))

dunántúli gyerek 2018.06.25. 15:48:41

@cso zsi: en pont leszarom

A pestiek nem szavaztak elegge a Fideszre en hagynam lerohadni az egesz varost

chrisred 2018.06.25. 15:49:28

@pina noir: Reméljük semmi nem lesz belőle, és nem kell egy fillér támogatást sem visszafizetni. Hasonlóan a fideszes szabálytalan közbeszerzésekhez. Mert nem azok fogják megszívni, akik nagyokat kaszáltak rajta, hanem mi, adófizetők.

chrisred 2018.06.25. 15:52:13

@pina noir: Maga Tarlós mondta, ha az a pénz nem került volna bele a metróépítésbe, akkor most egy üres alagút húzódna keresztül Budapest alatt. Szabálytalanul használták fel a támogatást, de arra nincs bizonyíték, hogy nem használták fel.

CSOKKI MÁLNA 2018.06.25. 15:52:31

@cso zsi: A felújított metrószerelvények a pályafelújítás után fognak megfelelően funkcionálni, amikor érvényesülhet a fékezési hő visszatáplálás.
Prágában is felújított légkondi nélküli metró közlekedik..
A föld alatt nem hűtünk, alagutat nem fűtünk..

postakocsi 2018.06.25. 15:55:13

@dunántúli gyerek:
Látom terelsz kicsi fideszes, pont a lényeget nem fogtad.
Hazaáruló tetves soros banda a fidesz. Ennyi.
Na szaladj, kérdezd meg a tartótisztedtől, hogy hol kell bérkommentelned tovább, hol van rád szükség... :D

cso zsi 2018.06.25. 15:57:07

@SAndris: Az orosz gyártónak jóval modernebb szerelvényei is vannak. Mit ad isten, olyan is, amivel meg lehet oldani (egyszer majd egy távoli jövőben) a 2-es metró, és a HÉV összeköttetését, mert áramszedője IS van.

eßemfaßom meg áll 2018.06.25. 15:57:24

b1.blog.hu/2016/06/03/6_ok_amiert_nem_jartunk_jol_az_uj_metrokocsikkal

Két éve megírtátok ezt a fantasztikus leleplezést. Meg is bukott orbán csúfosan azóta.

CSOKKI MÁLNA 2018.06.25. 15:57:30

@chrisred: Felhasználták csak kissé drágán számláztak mindent. A hálás kivitelező pedig visszacsurgatott a jó kis extraprofitból..Vagyis mutyiztak egy jót.

chrisred 2018.06.25. 15:58:09

@pina noir: Meglátjuk 2020 után. Meg azt is, hogy addigra milyen állapotban lesznek ezek a szerelvények.

cso zsi 2018.06.25. 15:58:47

@pina noir: "A föld alatt nem hűtünk, alagutat nem fűtünk.. "
Egyrészt, a régi, és az új orosz metró is fűti az alagutat.
Másrészt, az Alstomokon működik a klíma.

dunántúli gyerek 2018.06.25. 15:59:19

@postakocsi: a Fidexnek nem kell berkommentelo 2030ig, amig tuti a 2/3

cso zsi 2018.06.25. 16:00:19

@dunántúli gyerek: Ha pont leszarod, akkor mit dumálsz bele?
Egyáltalán ebből az országból ténykedsz? Ha nem, akkor tedd ott, ahol élsz, és adót fizetsz.

Tonald Dramp 2018.06.25. 16:04:18

"nem lehetünk biztosak benne, hogy az oroszoktól milyen metrót kaptunk, az felújított, új, újszerű, vagy csak simán a maradék a raktár mélyéről."

Nehez meghatarozni, mi szamit felujitasnak, es mi ujnak. Ha egy metroszerelveny felujitasa soran, minden alkatreszet kicserelik, akkor az most mi ?
Es ha ugyis minden alkatreszet cserelni kell, akkor azt akar egyben szetszedes nelkul is megoldhatjuk, ugy hogy a helyere teszunk egy ujat, es atrakjuk ra a rendszamot.

dunántúli gyerek 2018.06.25. 16:07:54

@cso zsi: Mert, eddig hany ballipsi szavazo fizetett adot?

Hagyjuk mar.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.06.25. 16:32:34

@dunántúli gyerek: Szerinted a baloldali szavazók nem fizetnek adót?

dunántúli gyerek 2018.06.25. 16:37:26

@Happy Hepar: Amikor a lippsik kormanyoztak a nyuggereken kamurokkantakon kivul oda mas nem nagyon szavazott

tipikus prolik akik csak kivesznek a kozosbol, errol szol a baller politika....vegyuk el a zsetont attol aki kereste adjuk oda a lusta szemet aljanepnek

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.06.25. 16:37:45

@konrada: Teljesen feleslegesen jártatod a büdös narancsszagú pofádat fideszes. Teljesen.

dunántúli gyerek 2018.06.25. 16:38:15

@Happy Hepar: ja de meg az AFA csalok es KAMUminimalberes csalok azok maig emeszpesek

SAndris 2018.06.25. 16:38:35

@cso zsi: Hát lehet, de nem ilyet adtak, meg a hármasra nem is kellett, vagy mire gondolsz?

cso zsi 2018.06.25. 16:43:09

@dunántúli gyerek: Te tényleg fizetett hülye vagy? Minden bejelentett munkavállaló adófizető is egyben. Valamint lassan húsz éve, hogy az újszülött adószámot kap, azonnal a szül.akvi. kivonat mellé.

dunántúli gyerek 2018.06.25. 16:45:09

@cso zsi: nem erdekel ki adofizeto

az erdekel, ki ad bele, es ki vesz ki, nem bonyolult

a ballipsik a tipikus adobol finanszirozott prolik

cso zsi 2018.06.25. 16:45:42

@dunántúli gyerek: Emlékszel valami olajszőkítős bulira? Ott ül a kormányban.

cso zsi 2018.06.25. 16:46:28

@dunántúli gyerek: Te tényleg fizetett hülye vagy. Ha ingyen csinálod, akkor meg röhejes.

CSOKKI MÁLNA 2018.06.25. 17:40:13

@cso zsi: Elég nagy hülyeség. Pazarlás.Prágában klíma nélkül is megfelelő a hőmérséklet nyáron is, a felújított orosz szerelvényeken. Az új hajtáslánccal nálunk visszatáplálható lesz a fékezési hő a rendszerbe, ezáltal nem lesz olyan magas hőmérsékletű az alagút. Ha légkondizol, akkor egyébként hőt nyomatsz ki az alagútba a szerelvényből..

Nagykörúton túli magyar 2018.06.25. 17:48:05

2010: Jajj mi lesz itt, jövőre tönkre megy az ország!
2011: jövőre aztán tényleg
2012: na de jövőre
2013: kész, jövőre tényleg annyi az országnak
2014: idénre ugyan még nem, de jövőre igen
2015: na majd jövőre
2016: ez most már biztos, jövőre annyi
2017: már csak egy év

2018: index.hu/kulfold/eurologus/2018/05/29/majdnem_a_negyedet_buknank_a_kohezios_penzeknek_2021_utan/

Burgermeister 2018.06.25. 17:57:35

nem kell használni és kész...amugyis szar állapotban van a pályatest, gyakorlatilag egy időzített bomba az egész hármas

konrada 2018.06.25. 18:35:13

@Happy Hepar: Látom. Te már csak ilyen maradsz.
... nem nekem kell téged nevelni, ha szüleidnek se sikerült...

konrada 2018.06.25. 18:37:04

@Happy Hepar:
Látom.
... ha szüleidnek nem sikerült, nem nekem kell pótolni a nevelésed...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.06.25. 18:43:19

@konrada: Nézzenek oda. A hülye kis fideszes mindjárt több kommentben is pofázgat. :-) Remek. Pedig csendben szégyellened kéne magad az ostobaságodért.

CSOKKI MÁLNA 2018.06.25. 18:47:10

@Happy Hepar: A prágaiaknak jók a felújított orosz szerelvények? Vagy oda is elér a Zorbány keze..?

cso zsi 2018.06.25. 20:17:31

@pina noir: Prágában a cseh Skoda-gyár újította fel a szerelvényeket. kozlekedes.org/ahol-a-metrot-sem-dobjak-ki/

2018.06.25. 20:36:06

@Szél Bernadett börtönben van már?:

:) kihagytad hogy románia és szlovákia is már 10 éve minden évben menetrendszerűen lehagy minket :)

2018.06.25. 20:51:19

@lyken: "Elektromos buszból is kellett a hazai "fejlesztés", nem volt jó a bevált nemzetközi."

Hagyjuk már a magyar cuccok ekézését. Napokig főcímen van, és kéjes örömmel csámcsognak azon, ha a friss magyar fejlesztésű járműről leesik a szelepsapka, de nem látom ugyanezt az ügybuzgalmat, amikor porig ég a "kiforrott nemzetközi technika" az útjainkon. Pedig volt rá precedens nem egy a közelmúltban.

morph on deer 2018.06.25. 21:43:51

@pina noir:
“Ha légkondizol, akkor egyébként hőt nyomatsz ki az alagútba a szerelvényből..”

Mert te talán az alagútban szaladgálsz, hogy az zavar(na)?
Csak azért, mert a légkondi az utastérben szokta kifejteni a hatását, ahol egyébkén az utasok többsége szokott tartózkodni.
Merthogy nekik hiányzik a hűtés, meg a szűrt, tiszta levegő.

Az, hogy az alagútban mi van, annak ebben az esetben nincs jelentősége!
Szerintem.

CSOKKI MÁLNA 2018.06.25. 21:59:11

@morph on deer: Már hogyne volna jelentősége.Ha hőt nyomatsz ki az alagútba, akkor a szerelvény a melegebb közegben halad.
Teljesen felesleges egy alagútban közlekedő szerelvénybe légkondit szerelni. A fékezési hő visszatáplálásával, és az alagút megfelelő átszellőztetésével elérhető az elvárt hőmérséklet, ahogy az a prágai metróban is van.

konrada 2018.06.25. 22:51:43

@Happy Hepar:
Elég szegyenkedésnek a szüleidé miattad.

... bár igaz, nekem is szégyen az, hogy emberszámba vettelek, és válaszoltam egy ilyen kis trollnak, mea culpa...

Pierr Kardán 2018.06.25. 23:32:58

@pina noir: Te ugye nem pesti vagy? Onnan tudom, hogy csak olyan mond ilyen hülyeségeket, aki nem utazik rendszeresen a metrón Budapesten.

Az egyik metrón jó idő van, kellemes hűvösben lehet utazni. A másik metrón meg dög meleg van, a tetőszellőzőből olyan meleg levegő jön be a szerelvénybe, mint egy légkeveréses sütőben.

A hideg metró az Alstom. A meleg levegőt befújó pedig az orosz (ami szerinted persze jó, Mátészalkáról nézve nekem is ez lenne a véleményem, de nap mint nap utazni rajta valami rettenet.)

A régi orosz metrón sem volt légkondi, de volt rajta egy remek szellőzőrendszer. A tető jobb oldalán előrefelé, a bal oldalán pedig hátrafelé néztek a szellőzők. Szóval menetben jobbról jött be a levegő és balra ment ki, menetben pedig balról jött be és jobbra ment ki. (A metró oda-vissza közlekedik, nem tud megfordulni. Ráadásul a régi metrónál a szerelvény alján voltak a fékezőellenállások, tehát nem fűtötte közvetlenül a beszívott levegőt.)

Az új orosz metróban nincsenek ilyen szellőzőnyílások (ezért sem valószínű, hogy felújított lenne az új metró), hanem van egy központi légbefúvó. Ez jó lenne, ha lenne hozzá légkondi, de nincs :-(

A pestieknek marad az ájuldozás a meleg metróban, a dunántúliaknak, meg a mátészalkaiaknak meg marad a kárörvendezés :-(

tomsawyer3131 2018.06.26. 00:05:22

@Pierr Kardán: Hát azt nem tudom ,hogy hova való ,de ordenáré baromságokat beszél az biztos. Cseppet sem zavarja ,hogy egy villamos hálózatba csak villamos energiát lehet betáplálni, csak önti a faszságait. Fékezési hő mi? Eszem faszom megáll...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.26. 03:38:39

@morph on deer: Megvédem feketepinát, az alagútban eleve hűvösebb van nyáron (télen meg melegebb), véleményem szerint nem kell külön légkondi, ha van megfelelő szellőzés, és a fékezés energiája nem alakul súrlódási hővé (nem melegíti az alagutat), hanem nagy részét visszaalakítják árammá.

chrisred 2018.06.26. 05:23:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ez az, amit majd csak 2020-ban fogunk meglátni, mert a szellőzést csak a felújítás utolsó fázisában fogják rendbehozni.

nu pagagyí 2018.06.26. 06:19:55

Kár az oroszokat szidni ebben az ügyben. A felelősök itthon vannak, ők azok, akik ezen a korrupt beszerzésen nyerészkedtek. Az oroszok az ügyben csak közvetítők voltak, visszacsurgatták az extraprofit nagyobb részét a Fidesz-maffia szokásos körének. A nyolc év alatt megismert fosztogatási módszerekkel, a felújított roncsok javítgatása további nyerészkedés alapja lehet.

2018.06.26. 08:06:43

@citrix: így is van ez a kvantummetró, már csak azt kéne kifejleszteni, hogy az örsön is legyen, és ugyanakkor a moszkva téren

vagy addig is orbán legyen az örsön :)

Darth Revan 2018.06.26. 09:45:13

@Ego55: "Akkor most az a baj, hogy nem felújított hanem új?"

"""új"""

ugy uj, hogy amikor legyartottak mar elavult volt. Ugy uj, hogy ki tudja miota rohadt a raktarban es mar most marja szet a rozsda ezt a szart.

Paradigma 2018.06.26. 11:14:11

Egyébként az honnan tudható, hogy ez a fotó tényleg két napja készült?

Nagy Zoltáán 2018.06.26. 11:51:24

Azért elég gázos és manipulatív ez a cikk.

Azt még elhiszem (bár a nyugatiak is kalap sz@rok voltak!!!), hogy új nyugati metrót csak 20-30%-al drágábban vehettünk volna. (bár ebben is kételkedem, mert szerintem drágább lett volna a vége).

De az mi a jó francért baj, hogy a ruszkik újat küldtek a felújítás helyett?????

Szerintem így jobban jártunk. (a már meglévő és aláírt szerződésekhez képest)

Nagykörúton túli magyar 2018.06.26. 11:51:44

@Paradigma: kényes kérdés ez, nem érzed? Kétségbe vonni egy libsi állítást manapság igencsak súlyos börtönévekbe kerülhet.

Nagy Zoltáán 2018.06.26. 11:58:22

@nu pagagyí: szerintem te egy kicsit eltévedtél a világban:
1. a "fidesz maffia" kb. 10X kevesebbet lop az elmúlt évek balliberális tolvajaihoz képest. Most legalább történnek felújítások, építkezések (igaz sok bennük a korrupció.) A ballibek alatt SEMMI nem történt és MINDENT ellopotak.

2. Az oroszokkal való üzletelés (szinte már) kötelező politikai kavarás. Egyértelmű, hogy le kell őket kenyerezni valamivel, különben 2 perc alatt szétverik a gazdaságunkat (lásd a maszoposok által elkúrált MALÉV oroszok általi tönkretétele, vagy MOL tönkretétele felé tett orosz manőverek (melyekbe bevonták az ÖMV-t is)).

chrisred 2018.06.26. 12:11:46

@Nagy Zoltáán: Hát mondjuk azért, mert nem olyan szerelvényeket küldenek, amire nekünk szükségünk van, hanem ami náluk a raktárban álldogált.

chrisred 2018.06.26. 12:13:26

@Nagy Zoltáán: 2. Rabszolgának lenni sokkal biztonságosabb, mint szabadnak.

julion 2018.06.26. 12:42:15

@Nagy Zoltáán: Ez a "jobban jártunk" a budapestiek döntő többségére nem - ám néhány kiválasztott számára viszont teljesen igaz. Egyetlen oka volt, hogy a felújítást választották és nem nyilt versenyben döntötték el a beszerzést. Így tutira az oroszokkal lehetett bótolni, annak pedig megkerülhetetlen eleme az "alkotmányos költség". És egy ekkiora üzletnél már dollármilliókkat kaszálhattak az arra érdemesek. Hogy a budapestziekkel és a metrókocsikkal mi lesz, arra pedig nagy ívben szarnak.

konrada 2018.06.26. 13:50:39

@julion:
...szvsz. a budapestiek többségét* nem nagyon érdekli, milyen metró jár az alagútban - ha nem kell attól fosnia, hogy nem gyullad ki alatta, ha néhány havonta, vagy évente azzal megy...

*cca. 350 ezren utaznak rajta, amiból minima 50 ezer nem is fővárosi. A másik 1,5 milliónak van elég baja a várossal másban, nem vagyok biztos benne, hogy azokat szaporítaná inkább azzal, hogy elvárna azt: arra jusson kevesebb, de legyen csilivilibb a 3-as...;)

chrisred 2018.06.26. 14:23:18

@konrada: A napi utasszám 600 ezer felett van, és nem mindig ugyanazok használják. Vagyis a budapestiek többsége igénybe veszi.

konrada 2018.06.26. 15:01:00

@chrisred:
....hát..
...ugye nem komolyan gondolod, hogy mindenki csak egy irányba utazik, és azt se - hogy ha mégis - 1,8 millának több mint a fele a 0,6...;))

(Egyébként ha figyelmesebben elolvasnád az előzményt és a válaszom:
az előzmény szerint a budapestiek többsége igényelné azt, ha a 3-ason csilivilibb járna, és azt vitattam azzal hogy a budapestiek többsége olyan kevésszer használja, hogy ez számukra nem fő szempont a város üzemeltetésében...)

Füredi Károly 2018.06.26. 15:20:31

Ha nem tévedek, akkor a gyártó a refurbished berendezésekkel kapcsolatban is gazdaságossági alapon dönt, szóval csak azt újítja fel, amit még érdemes, a többiből donor lesz vagy hulladék, a vevő pedig kap egy felújított berendezést garanciával. Tök mindegy a funkcionalitás szempontjából, hogy az előzőleg kié volt.
Ebből a szempontból átverésről beszélni maga az átverés, kivéve ha a szerződés kifejezetten ragaszkodott volna a régi kocsikhoz, ami meg gazdaságilag kockázatos és indokolatlan.

chrisred 2018.06.26. 15:44:17

@konrada: Bizonyára vannak elemzések, amik kimutatják, hogy hányan vannak, akik naponta többször, és hányan, akik hetente átlagban egyszer veszik igénybe, satöbbi, de ez lényegtelen. Mert ettől függetlenül ez az ország legforgalmasabb tömegközlekedési útvonala, többen veszik igénybe, mint a MÁV egész hálózatát. Tehát, ha az a konklúzió, hogy nem szükséges az utasok igényeinek megfelelő szinten üzemelteni, akkor ez az ország összes többi tömegközlekedési járatára is igaz kell, hogy legyen. Vagyis az országnak nincs szüksége új járművekre.

histar007 2018.06.26. 16:26:01

Amikor az Alstomtól vettünk, akkor pedig ott került mindenki lakat alá korrupció miatt. Amúgy meg az is drágult eleget és még csak határidőre sem tudtak szállítani. De így volt ez a Combino villamosokkal és nagyjából, amit itt a közlekedési cégek beszereztek a legutóbbi időben.
Gondolom az oroszok adtak egy általány árat annak idején és ezen a kereten belül ők döntöttek, hogy mi az ami gazdaságosan menthető és mi nem. Az árajánlatot alighanem egy műszaki felmérés előzte meg, jó kérdés hogy milyen mélységű és hány kocsin. A statisztika szerint elég 10%-ot megvizsgálni, a maradékot a futás és az életkor alapján el lehet képzelni. Közben persze idő telt el, ami alatt az állapot romlott.
A lényeg, hogy a statisztikai felmérés és a konkrét javítás között évek telhettek el, ami egy ekkora projektben belefér.

Az a tény, hogy 30%-kal drágábban új is jöhetett volna meg érthetetlen. Ha a posztoló bármi vásárlásakor akár 30%-kal többet is tud kiadni ugyanazért, akkor szerencsés. A legtöbben egy adott pénzt szeretnék kimaxolni, vagy ugyanazt a legolcsóbban.

Amúgy pedig még sosem sírtam, amikor leadtam az autószerelőnél az utómat és felújítás helyett újat kaptam.

CSOKKI MÁLNA 2018.06.26. 18:27:47

@Pierr Kardán: Próbáld meg értelmezni azokat, amiket írtam. Az felújított-Hitachi hajtáslánccal felszerelt metrók-akkor fognak teljes értékűen működni, ha a a pályafelújítás elkészül, és lehetővé válik a fékezési hő visszatáplálása, valamint új szellőzőrendszer lesz a vonalon.
Teljesen felesleges, és pazarlás egy alagútban közlekedő járműre légkondit szerelni.

A föld alatt nem fűtünk, alagutat nem fűtünk..

pallee 2018.06.26. 18:57:01

@pina noir: Majdnem jó amit írsz, de nem a fékezési hőt táplálja vissza, hanem a vontatómotor ún. villamos féküzemben visszatáplál a hálózatba. Pont az a lényeg, hogy nem keletkezik hő, csak áram. A gond az, hogy a hálózat jelenleg még nem alkalmas ennek a "befogadására", ezért van hő és ezért melegszik az alagút jobban.
Azt speciel nem tudom, hogy ettől mennyivel lesz hűvösebb az alagút, csak bízni tudok abban, hogy valaki kiszámolta.

kiskutyauto 2018.06.26. 20:00:28

Ugyan kérem, nálunk Orbanisztán-Abszurdisztánban ez hétköznapi mindennapos eset....

CSOKKI MÁLNA 2018.06.28. 11:12:38

@pallee: Igen, ez a pontos megfogalmazás. Én csak laikusként írtam. Sztem sokat számít. Gondold el, hogy amíg mondjuk 4-kor felszállsz a metróra, addig reggel 4 óta húznak el szerelvények az alagútban két percenként, termelve a hőt. Ezenkívül a felújítatlan vonal szellőztetőrendszere is problémás volt finoman fogalmazva..
süti beállítások módosítása