B1 blogcsalád



"Figyelj, te mocskos patkány" - a fideszes publicista nekiesett Schmidt Mária fiának

2018. június 09. - nickgrabowszki

Így kommunikál a polgári jobboldal.li_2.jpg

A dolog azzal kezdődött, hogy az LMP közleményt adott ki, miszerint a Oroszország elleni, az Ukrajna elleni agresszió miatt kirótt szankcióknak maradniuk kell. Az Orbán Viktor Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Magyar Idők egyik publicistája meglátta ezt, és azonmód kedves hangú levelet írt az LMP sajtóosztályának:

Neokon seggnyaló férgek!

Már a ti időtök is lejárt.

Menjetek holnaptól Torinóba: házhoz jött egy csomó neokon, akiket leszophattok.

Merkel az Északi Áramlat 2-őt akarja. Macron Szentpétervárra ment putyinozni.

Kurz pedig az új trend élére állt.

Ne feledjétek megkúrni John McCaint is, mielőtt az nekrofília lesz.

Undort keltő pofátokat még visszataszítóbbá teszik a viszályt, konfliktust imádó amerikai hadiipari érdekek előretolása a magyar érdekekkel szemben.

Drop dead!

Lovas István

Az nem világos, hogy miért pont a szerencsétlen, kb. kétfős sajtóosztálynak írt, amelyiknek nyilván semmilyen ráhatása nincs a párt politikájára, de még arra sem, hogy milyen közleményt adnak ki.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője (aki nem mellesleg a NER alternatív valósága vezető ideológusa, a tényszeretetéről nem közismert, ellenben férjétől örökölt vagyonból ingatlan- és laptulajdonos, milliárdos oligarcha, Schmidt Mária fia) a Facebookon publikálta Lovas kedves levelét, amin az újságíró még az LMP Amerika-barátságánál is jobban kiborult:

Figyelj, te mocskos patkány,

Tudnál még egy hozzád hasonló férget említeni, aki egyrészt kiadta egy újságíró kérdését, amit egy sajtórészleghez intézett - ráadásul úgy, hogy ott a magán e-mailje?

Kitegyem a te magán e-mailedet?

Anyád mit szólna, ha az övét tennéd ki, mocskos pióca?

Kurvára vigyázz magadra!

Amúgy igen: a valamilyen különös okból időnként még mindig közszolgálatinak nevezett állami propagandamédiának volt szokása egy időben, hogy a Face-re kitette a valódi újságírók kérdéseit. Továbbá Lovas biztos fizet annak valamit, aki fel bír fedezni egyetlen kérdést is az előző levelében. Ungár mindenesetre megelőzte a fenyegetést, és a Lovas levelével együtt nyilvánosságra hozta a mailcímét.

Lovas a Magyar Idők állandó szerzője, az Echo TV rendszeres megjelenője. A 90-es években a magyar szélsőjobboldal ikonikus megmondóemberének számított (a Kurucinfó minden anyagát átvette például). Mára ő lett a fideszes mainstream, bár ezzel párhuzamosan ő maga marginálissá vált (az ezoterikus széljobbon azért még mindig népszerű). A blogján valamiért a zöldpártok vannak neki nagyon beakadva (a komplett világsajtó mellett): nem zöldnek, hanem konzekvensen zöldpofájúnak titulálja őket.

  • Visszafogott hangneméből és mértéktartó véleményéből ítélve a választáson megerősödött NER alighanem lovagkereszttel jutalmazza majd, akár az Írófejedelmet.
  • Meg az is lehet, hogy Schmidt Mária kirúgatja a Mészáros-médiából, mert pont az ő fiának mert nekiesni.

Így mennek a dolgok a NER-ben.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7214033892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 10:53:03

Ilyenek ezek. Csúnyán beszélnek!

taga20 2018.06.09. 10:56:28

ez az a történet, ahol minden pofon jó helyre megy:)))

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 11:04:16

Most aztán néhány Orbifóbi fonnyadt tökű elkezd méltatlankodni, hogy a Lovas mit mondott.
Elmondanám, hogy ha ez tényleg igaz, akkor bunkó volt a Lovas és lehetett volna elegánsabb, de!
Ugyebár ha G nap van akkor röhögtök, az normális, jól megmondta. Egyéb hasonlók is voltak ellenzéki oldalról, nem részletezem, közismert. Ti vezettétek be, nálatok alap, szálljatok magatokba ne ugráljatok.
A Schmidt Máriát is állandóan fikázzátok, most meg szegény ő, meg szegény kisfia?
Nem lesz ebből botrány, holnap is felkel a nap!

Shakespeare Emilke 2018.06.09. 11:27:22

"szimplán hangzik,
mondhatta volna szebben kis " lovas

tegnaptuska 2018.06.09. 11:31:10

@Hilda kisfia: Miért lenne botrány? Magyarországnak az a része, amelyiket szokás jobboldalinak nevezni, pedig nem azok, szóval ennek az elég jelentős rétegnek ez a kultúrája, lelkivilága, gondolkodása, jövőképe. Itt ebből soha nem lesz probléma, te sem problémázol ezen, inkább azon háborogsz, hogy ezekről mások szólni merészelnek. Szép példája vagy ennek az embertípusnak: éppen az egyik NER-lovag szájából folyik a fos, erre te elkezdesz idiótáskodni, hogy a másik oldal vezette be. Gratulálok.

Dinkainka 2018.06.09. 11:37:18

@Hilda kisfia: Az a Lovas István, aki nemi erőszakért volt elítélve? Aki egy évet ült börtönben, mert aranyfogat lopott?

tegnaptuska 2018.06.09. 11:41:18

@Dinkainka: Az bizony. Ő az erkölcsi példakép. A belépőszint.

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 11:44:39

@tegnaptuska: " te sem problémázol ezen, inkább azon háborogsz, hogy ezekről mások szólni merészelnek. "

6-8 sor vót vazze, ennyi infót már nem tudsz feldolgozni?
Lebunkóztam a Lovast, mert szerintem meg kell hagyni nektek ezt a stílust, úgysem értetek sem ebből sem a szép szóból.
Szólni viszont tényleg ne merészeljetek, ha G nap lehetett és láttam mennyire tetszett ballib oldalon, akkor kusi van fiúk!

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 11:48:05

@Dinkainka: Az anyja meg gyufát árult sanghajban! :D

taga20 2018.06.09. 11:51:50

@Hilda kisfia: "Szólni viszont tényleg ne merészeljetek, ha G nap lehetett és láttam mennyire tetszett ballib oldalon, akkor kusi van fiúk!"

elmész te a büdös picsába! ki a kurvaanyád csinálta a génapot?

a geci a gazdád és a másik fityeszes bandavezér! úgy hogy ha valakinek pofa alapállás, akkor neked van!

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 11:56:44

@taga20:
elmész te a büdös picsába! ki a kurvaanyád csinálta a génapot?
a geci a gazdád

Há most pont arról foly a vita hogy mi beszélünk csúnyán, ti meg elsőáldozók vatytok!
Ne bassz már ki a fijukkal te! :D
Fogtál már varjút az ebédhez? Azt intézd inkább, mert itt mindent összekavarsz!

taga20 2018.06.09. 11:59:29

@Hilda kisfia: csirkefarhát lesz, várlak ebédre. má dumáltam a kutyuval, négyből egyet odaad neked:)))

taga20 2018.06.09. 12:00:54

@Hilda kisfia: "Há most pont arról foly a vita hogy mi beszélünk csúnyán, ti meg elsőáldozók vatytok!"

ja és, aptikjampó pusziltat, még mielőtt elszállsz itt magadtól!

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 12:03:35

@taga20: Az fincsi! Majd viszek egy teniszlabdát, eldobom neki és felzabálom a kajáját amíg visszahozza!
Jövő héten majd én vendégellek meg, van egy csomó macskakajám, válogathatsz is!

NemodaBuda 2018.06.09. 12:11:33

Hilda gyermeke, gyzoltan, marinéni, lovas - egykutya. A legveszettebb girnyók, még igazából csúnyán sem tudnak beszélni - ahhoz is kutúra kellene. Csak ugatnak, köpködnek, szarozzák a másikat. Moderáció meg nincs, ilyenkor - érdekes módon - sohasincs. Tán féltek tőlük ? Vagy attól, ki a hátuk mögött áll ? Az is ilyen, csak ezekkel takarózik. Néha fog egyet és ad neki tisztséget, mint annak a gyökér németsziszinek. Nem is kellene ezekkel foglalkozni, attól őrülnének meg csak igazán !

Behaton 2018.06.09. 12:15:33

@taga20:
Szia taga. A Vincent blogon történt beégésed után végre előmerészkedtél? Mi történt aznap? Elfogyott a csirkefarhát és begorombultál? Beszélj a kutyuval, talán neked is tesz félre és nem történnek majd ilyen balesetek.
:DDDDDDDDD

Bryan élete 2018.06.09. 12:18:08

olvastam több helyen ezt az összeakaszkodást, DE: még mindig nem tudom megtalálni a sok fröcsögés között Lovas úr kérdését, amit kiadott Ungár.

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 12:20:43

@Behaton: Mi volt? Én salynoss nem mehetek a Vincentre mer kitiltott a biboldó, így meg nem is olvasom.

taga20 2018.06.09. 12:27:04

@Behaton: na megjöttél te is feketepákó, a b1 blog mókáskanala!:))))

hol égtem be te istenbarma? mé kell hazudgálnod,?
nem vagy te némethsziszi, a magyartengeriflotta ellenfasza!

taga20 2018.06.09. 12:28:27

@Hilda kisfia: van kb. tíz nickneved, nem hiszem el, hogy mindegyiket kitiltották!

Behaton 2018.06.09. 12:34:24

@Hilda kisfia: Viselkedj rendesen és nem tiltanak ki. Ugyanaz a gond veled, mint tagával. Kalapács van a kezedben és ezért hajlamos vagy mindent szögnek nézni.

@taga20:
Mert nem égtél be, mi?
:DDDD
Már megint nagyobb volt a szád, mint a szövegértésed, és hirtelen több hozzászóló sem értette, hogy mit akar a nép egyszerű gyermeke, koszos gumicsizmájában, ott a szalonban, az írástudók között.
:DDDDD

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 12:36:38

@taga20: Mi vót? :D Mesélj mit rosszalkodtál már megint.

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 12:40:54

@Behaton: Tévedsz, mert pont egy ellentmondásra világítottam rá korrekt módon a posztban és az jobban fájt neki mint a Tanga stílus.
Utána már láttam hogy kivel van dolgom és belehúztam ez tény, de akkor már leszartam.

taga20 2018.06.09. 12:42:10

@Hilda kisfia: ez a térkőves nick, biztos arra gondol, hogy neki ugrottam a muad nicknek, a szokásos visszafogott stílusomban. persze nem csak úgy lárpurlár módon. ez a sunyi szutyok pár nappal előtte belém szállt páros lábbal. ezt toroltam meg:)

egyébként, annyira nem volt érthetetlen a dolog a normálisabb arcoknak, mert jotunder is csak sárga lapot mutatott fel nekem, de nem baszott ki:)

na ennyi a nagy beégésem. szót sem érdemel!:)))

Behaton 2018.06.09. 12:46:22

@taga20:
"Ezt toroltam meg..."
:DDDDD
Nagyon kemény voltál...és határozott...és...sajnos senkinek sem esett le, hogy te éppen torolsz, mert hát ezek a tájékozatlan értelmiségiek nem követik tudományos munkádat és publikációidat.
:DDDD

Behaton 2018.06.09. 12:48:07

@taga20:
Ja, és tényleg...eközben:
Ez az Ungár nem az az Ungár aki le alkoholistázta Fletó gazdádat?
Kicsi a világ, mi?
:DDD

taga20 2018.06.09. 12:53:48

@Behaton: nem ez nem az, ez az amelyiket kibasztáka momentum bulijáról, mert csont részegen minden sátorba be akart feküdni.

ez az, fityeszdroid. remélem azé felcsútra kimenté, me ha nem, akkor mekkapod a gecigazdádtól a selyemzsinórt:)))

Behaton 2018.06.09. 12:57:40

@taga20:
:DDDDD
Bazzeg, mi van Felcsúton?
Közben meg jött valami csomag...még nem bontom ki...
Félnem kellene?

Amúgy meg nézz a csávóra(Ungár). Nem csodálom, hogy minden sátorba befeküdne, hátha lesz valami lepattanó.

Swanky77 2018.06.09. 13:02:59

Most mit vitáztok?A Lovastól nem kellett mást várni,Ungár nem válogathatta meg az anyját,el sem határolódhat tőle.egy özönvíz kéne,hogy eztva sok mocskot elmossa.

taga20 2018.06.09. 13:12:47

@Behaton: azé szerintem, 15 csilliárdból nem egy vajnatimit vehetne egész évre a kiscsávó!

na ezé gáz az arc, és ezé ne köpködjön ferigazdámra!:)))

Behaton 2018.06.09. 13:14:47

@taga20:
Hát vazze, én ilyen zsúrfixekre nem járok.
Elnézést meg a nem akár milyen fellépők miatt kérjél.

Jöhet a zsinór...mert kemény vagyok. Hol az a csomag...?

Behaton 2018.06.09. 13:17:06

@taga20:
Ez szerintem metroszexuáli.....ööö....ahogy mifelénk mondják...ööö...buzi...
Ez hiába venné meg a Vajnánét, kb. annyit tudna kezdeni vele, mint a Vajna.

Swanky77 2018.06.09. 13:20:10

Mindenesetre Lovas förmedvénye jó volt arra,hogy Ungárt mint a NER ellenségét tüntesse fel,az internet büszke népe meg harapjon rá...

Behaton 2018.06.09. 13:25:01

@Swanky77:
"...internet büszke népe meg harapjon rá..."
Gumicsont.
Mert nagyjából kurvára mindegy, hogy Lovas, akinek az arab tavasz hajnalán elgurult a gyógyszere, és a közel sem szerethető amerikai héják gyűlölője lett, mit ír egy láthatatlan párt alig ismert valakijének...

sZulamith 2018.06.09. 14:01:52

Szegény pedagógusok:) Okítsatok szépre, tiszteletre amikor a közélet első emberei ilyen stílusban diskurálnak nyilvánosan. Dolgozhat Novák Katalin meg a szülők is, ha a kormány nem tudja leállitaní a lekezelő, kocsmába illő szóhasználatot.

taga20 2018.06.09. 14:08:41

@sZulamith: mék szerencse, hogy én felfelé húzom a stílust:)))

Helga Beauty Salon2 2018.06.09. 14:42:22

@taga20: Ja felfelé húzod, te egy istenáldása vagy itt.

taga20 2018.06.09. 14:52:24

@Hilda kisfia: neked muszáj mindig ilyen negatívnak lenned?

az élet szép, az eső esik, a geciklánja hízik a pénzünkből!
mit akarsz még, csak nem azt, hogy holnap megverjük az ausztriaiakat?:))

taga20 2018.06.09. 15:02:47

@taga20: ja, ma már holnap van! akkor ma?:))

Bicepsz Elek77 2018.06.09. 15:51:38

UNgar Peter ott folytatja, ahol a nagynenje(Ungar Klara)abbahagyta..

taga20 2018.06.09. 16:06:18

@putris72: ""Peti, Peti, te sem vagy különb! Úgy gondolod, neked mindent szabad?""

bazdmeg, te ostoba fityeszdroid! így kellett volna idefosnod a hülyeségedet, ha rendes magyar lennél!

taga20 2018.06.09. 16:12:44

@putris72: mi van tangó? nem égeted magad eléggé itt mindennap szénné, még én is leszopassalak fityeszzombi? bözsiutalványodat megzabáltad má, amit a csútigeci tolt a pofádba?:)))

putris72 2018.06.09. 16:43:34

@taga20: Ne légy szenilis!Én szoktalak leoltani téged,ha már nem bírsz magaddal!Megint kezdesz olyan lenni mit egy pincsi kutya akik ugat a nagykutyákra,és egyre idegesebb,hogy senkit sem érdekel,mert csak lehugyozták és a fejére szarnak!Tudom,hogy ez szar!De hát ez van!Amúgy fogat moshatnál,mert olyan a szád belűről,mint egy túltöltött szippantós kocsi!Már csurog ki rendesen a szar!!

rasztaszív 2018.06.09. 18:36:52

24.hu/belfold/2018/06/08/orban-szeretetvallasra-felepult-kulturank-van/

"szeretetvallásra felépült kultúránk van, van ennek elég szépsége."

boborján20 2018.06.09. 18:51:35

@putris72: putris, gondolom arról hallottál má, hogy nomenestomen!

ja és egy kibaszott gerinctelen agyhalott fityeszzombinyugger szenilisezi le a másikat?

bakker, te durvábban nyomod, mint a tengerügyihadügyiállamtitkárrezsiszilárd!:)))

szakadok rajtad egysejtű!

sZulamith 2018.06.09. 19:18:29

@taga20:" mék szerencse, hogy én felfelé húzom a stílust:)" Bizony, ezért jó olvasni:)))

putris72 2018.06.09. 19:20:12

@boborján20: Taga,taga!Mit gondol,ha motor helyet kocsit raksz ki, taga 20 helyet boborján20-nak nevezed magad, akkor nem jön rá senki,hogy te vagy az? Hisz még a beszéd stílusod is ugyan az! Amúgy azért van még hátra jó pár évem a nyugdíjig!

boborján20 2018.06.09. 19:28:01

@putris72: haver, ha olvasnád a b1 másik posztját is, akkor vágnád, hogy nem bujkálok, hanem terítek!

ha ismernél, akkor nem projektálnál rám olyat, amit a gerinctelen féreg fityeszmaffiád művel. ha lenne egy csöpp eszed, akkor vágnád, hogy amit a geci és bandája művel evvel az országgal az zsákucca!

ja, 1972-ben születtél.

boborján20 2018.06.09. 19:29:52

@sZulamith: most mond azt, hogy nem szoktam bebaszni a követ az álló vízbe!:)

küldök egy szép zenét, ha meg nem sértelek, és ha csaj vagy:)))

www.youtube.com/watch?v=g3BXL3QvQD8&list=RDg3BXL3QvQD8&start_radio=1

putris72 2018.06.09. 19:53:02

@boborján20: Ja, ha ismernél nem írnál ilyen hülyeségeket rólam!Talán feltűnt,de most megyünk ki a zsákutcából! Ahová a magát demokratikusnak mondott oldal kormányozta az országot! Számodra a szar az jó,a jó az meg szar! Számomra,és az ország nagyon nagy többségének,meg az jó az jó,a szar az szar! Hiába mi már csak ilyen végetlenül egyszerűen gondolkodunk! És ha hozzászólunk valamihez akkor az egész addig tisztelttel tesszük még minket is tisztelnek! Mond barátom , nálatok ez hol csúszott el?? Nagyából 98 környékén! Lökheted a hülyeséget ,bármennyi névvel is,de a lényeg nem változik!

boborján20 2018.06.09. 19:59:23

@putris72: "Ja, ha ismernél nem írnál ilyen hülyeségeket rólam!"

haver, te pedig mindennek elhordasz? te bazdmeg elvárod tőlem, hogy a jót feltételezzem rólad, te pedig simán prolinak, meg minden másnak kinevezel!

nézz magadba ember, és utána pofázzál nekem!

egyébként, nincs harag, csak utálom a sunyi geci fityeszes tempót:)

TalpigJimmy 2018.06.09. 21:56:52

@Hilda kisfia: attól még olvasod :P
Micsoda körmönfont hazugság :D
És erre még vannak vevők?
Bejelentkezel a mondjuk 100. nickeddel és máris ontod az ocsmányságaidat.
Fel nem fogom, hogy miért nem IP címmel irtják a trollokat a moderátorok?

Helga Beauty Salon2 2018.06.10. 09:03:04

@TalpigJimmy: Elmondanám kötsög, hogy még azt a posztot sem mindig olvasom el amihez kommentelek. Ne akarj már a pszichológusom lenni, ne te meséld el hogy én mit csinálok, mert úgyis csak melléfogsz. :D hülye :P

Tehetetlen Dodó 2018.06.10. 10:05:00

Lukra futottatok, hülyék.

sZulamith 2018.06.10. 14:11:00

@boborján20: Köszönöm a zenét. Ha férfi lennék "bebaszni" kötőszavakat használnék.)

2018.06.10. 19:38:20

@taga20: Van benne némi irónia, ahogy a legmocskosabb szájú proli komcsi a szokásos napi formáját hozza egy, a jobboldal stílusáról szóló írás alatt :)

Ez a B1 meddig lesz még? Nem mondom, élvezem a tömény frusztráltságot a kormányképtelen és szavazókat témáikkal, hiteles politikusokkal megszólítani nem tudó kommancs kaszt szennylapján, csak nyolc év után már kicsit uncsi, nem?

2018.06.10. 19:45:45

S vajon mennyi igaz mindebből ?!

Visceroid 2018.06.10. 19:55:48

De idióták! Most veszitek észre Lovast? Csak 18 évet késtetek!

Protokolldroid 2018.06.10. 19:56:09

@putris72: Neked ez tényleg jó? Nem lehetsz valami tanult ember! Ha kicsit ismernéd a történelmet nem beszélnél ilyen hülyeséget. Az emberek azért nem tanulnak a hibáikból(elődeik hibájából) , mert nem tanulnak. Ennyi! Neked csak azért jó ez a rendszer, mert még nem fordult ellened, de az igazán jó rendszer az lenne ha az senki ellen nem fordulna. Neked jó hogy a saját honfitársaid felét kirekesztik? Addig még közéjük nem kerülsz. Ha már van olyan, hogy rendszer ellensége, és most kb. mindenki az, aki egy kicsit is másképp gonolkodik, akkor minden esélyed meg van rá, hogy te is azzá válj. Akkor akarsz majd belőle tanulni??? Én nembánnám, ha nem kéne nekem is végigszenvedin még mindenki rájön, hogy mibe keverték az országot. Szal' egészségedre!

miért 2018.06.10. 19:56:29

Lovas-testvér biztosan egy orbanescu kép előtt találta ki a levelet!

2018.06.10. 20:02:08

Érdekesek ezek az újnyilasok ott a fideSSben.

2018.06.10. 20:03:59

@Könyveslány: prolikám, tudjuk, a magadfajta söpredék mindent megtesz, hogy kiteljesítse a fideSS-nyilas diktatúrát, de emlékeztetnélek '56-ra...

taga20 2018.06.10. 20:12:04

@Könyveslány: mit hadoválsz fityeszjobbágy?

szerintem inkább olvass bajerzsoca összest!

haXXor 2018.06.10. 20:32:12

D Ö B B E N E T

Hát most mi lesz?! Ja, semmi :D

putris72 2018.06.10. 21:06:10

@boborján20: Minek hordalak el téged?? Te így szólítottal meg:"@putris72: putris, gondolom arról hallottál má, hogy nomenestomen!

ja és egy kibaszott gerinctelen agyhalott fityeszzombinyugger szenilisezi le a másikat?

bakker, te durvábban nyomod, mint a tengerügyihadügyiállamtitkárrezsiszilárd!:)))

szakadok rajtad egysejtű! " Hol írtam rólad ezeket amiket állítasz? Nem lehet ennyire szenilis!Görgess kicsit feljebb! Minősíthetetlen stílusban szólítasz meg,én még egész kedvesen reagálok,te meg elsírod itt magad! Most viszont megsértelek!! Te tényleg ennyire hülye vagy??

putris72 2018.06.10. 21:13:35

@Protokolldroid: Mond szuper tanult barátom,ki van itt kirekesztve?? Kinek kell itt félnie? MI a probléma a rendszerrel? DE ne a szokásos demagóg szöveggel gyere,amit a balib média nyom,hanem,hogy akkor mi a baj? Ki a honfitársaim fele?? A nemlétező ellenzék? Jársz emberek közé? Mást nem lehet hallani,hogy ezzekre a pártokra többet azok nem fognak szavazni akiket beetettek a" Fidesz diktatórikus szövegel" Mert a választások után megmutatták,hogy mi is lett volna ha véletlen nyernek!Hány sört ittál mielőtt ezt megírtad nekem?

nts 2018.06.10. 21:16:41

De hát nem a Fidesz áll Magyarországon a legközelebb a neokonzervatívokhoz? Nem ők tennének meg mindent azért, hogy a megvetett fegyverlobbi által támogatott Trump fogadja Orbánt? Egyébként tényleg nem sok jót tudnék róluk elmondani a neokonzervatívokról.

Bélám 2018.06.10. 21:32:27

"Az embert a gondolkodás tette állattá!"

diszkriminans (törölt) 2018.06.10. 21:40:31

@Hilda kisfia:
Csak szólok, hogy Simicska is a NER része volt azelőtt. Gyurcsány őszödi beszédét leszámítva tényleg kizáólag a "keresztény-konzervatív" oldalon jellemző, hogy ismert közéleti személyiségek ilyen stílusban kommunikálnak. Gondolok itt Bayerra, Bencsikre, Lovasra, de azért Kövér és Deutsch sem semmi. Szóval elég nagy hazugság olyat állítani, hogy Lovas a másik oldal szintjére sűlyedt volna le. Egyrészt ő maga mindig is ebben a stílusban nyomta, másrészt nem kirívó eset. Ha lennének keresztény-konzervatívok, ezekre az emberekre nem hogy nem néznének fel, hanem már rég kidobták volna köreikből, persze valójában Magyarorszagon Széchenyi óta nincsenek keresztény-konzervatívok, csak elvtelen csürhe van, mindig azt a zászlót lobogtatva, ami több hasznot hoz.

Gonoszgólya 2018.06.10. 21:40:53

És akkor a sok degenerált fideszbuzi, tökig érő nyálcsurgalékkal tapsol ennek a köztörvényes erőszakoló lovasgecinek.
Mert NEKIK, ez az etalon. A NER alap pillére a becsület oltárán....
Mert EZEK vagytok TI, fideszsöpredék.

diszkriminans (törölt) 2018.06.10. 21:42:14

Ja, és amúgy Ungárt ugyanúgy hazaárulónak tartom, ahogy Lovast is, szóval abszolút nem vagyok ebbe elfogult...

Attilajukkaja 2018.06.10. 21:49:36

Aki bunkó, az akármilyen magaslatokra is jut a ranglétrán, bunkó marad. Ha csak ez az egy fideszes lenne ilyen, csak csóválnám a fejem. De szinte mindegyik ilyen (tisztelet a kivételnek!) És ez már rémisztő!

Jakab.gipsz 2018.06.10. 22:08:54

Egy dolog biztos, gorombáskodással, nem megyünk sokra.

Protokolldroid 2018.06.10. 22:18:43

@putris72: Pl nekem semmi bajom migrációval, sőtt úgygondolom hogy a menekülőkön segiteni kell bárhonnan is jönnek. Megtehetem? Az illiberás demokrácia nem a liberális gondolkodásmód kirekesztése? Nem válaszolni újságíroknak mem kirekesztés? Kettős mércét alkalmazni civil szervezeteknél (pl. Helsinki vs. Cöf) nem kirekesztés. Külföldről támogatott szervezeteket annak ellenére megbélyegezni hogy egyébként is feltüntetik( de amúgy is kinek mi köze hozzá) a tőkéjük származását nem kirekesztés? A közmédiában gyalázni minden másként gondolkodót nem kirekesztés? Reggelig tudnám sorolni és ebben egy csepp ballib propaganda nincs. Ezek tények...

Gleccsertetű 2018.06.10. 22:42:13

@Hilda kisfia: @taga20: @Jakab.gipsz: @putris72: @Könyveslány: @rasztaszív: @Behaton:

mikor bulizunk egyet? @Attilajukkaja: -át és @sZulamith: -ot nem hívjuk meg, mindennek van határa. van kurva jó borom meg pálinkám.

tangát nem engedjük a zenelejátszó közelébe!!! ez az egy feltételem van.

Bélám 2018.06.10. 23:18:50

Martin Niemöller:
Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.
Amikor a zsidókat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.
Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.

Gleccsertetű 2018.06.10. 23:51:35

@Bélám: jaj de kurva unalmas már ez a hülyeség

2018.06.11. 00:21:17

@Könyveslány: a Lovasra gondolsz? Szerintem is proli.

putris72 2018.06.11. 00:44:58

@Protokolldroid: De most te tényleg azt hiszed,hogy a liberális gondolkodás k van rekeszteve?Hol élsz? Ha egy értelmiségi,sportoló,színész vagy bárki ki áll és azt mondja,hogy jobboldali értékeket vall,bármi is legyen az,na azt rögtön kirekesztik! Mivel csak a baloldali.és liberális gondolkodás mód az elfogadott szerintük,minden más az nácizmus fasizmus stb.. ! A külföldről pénzt szervezeteknél,mi az,hogy nincs köze az államnak,hogy ha nyíltan egy oldalra,vagy egy oldalon tömörülő pártok mellé állnak,és támogatják őket,és a másokat,meg becsmérlik,és hazudnak róla itthon és külföldön! A Gyuribácsi,és a Norvég alap pénze is egészen egyirányúan oszlott el mindig!Amúgy úgy tudom,hogy van vagy 60 ezer civilszervezet és mindenki szó nélkül vette az akadályt,csak a balib,Soros szervezetek nem!És bizony nem csak Magyarországon gondolják róluk ugyan ezt! Angliában,Romániában,Németországban ,Macedóniában,és Ausztriában is,meg a V! országaiban is! Romániában 250 ezeres tüntetés volt a Soros ellen,már nem először,de Macedoniában is!Izraelből meg ki van tiltva!A menekülteken kell is!De az nem menekült aki át galoppol a határokon,és nem igazolja magát, Majd haza járnak szabadságra oda ahonnan menekültek! Ja és kivétel nélkül férfiak! Mikor gyaláztak a közmédián valakit aki másképp gondolkodott? Te benéztél valamit! Hiszen pont a balib média,és politikusok,de a szavazók is akaszt mindenkire degradáló,elítélő jelzőket!Mert ilyenkor nem probléma nácizni,romázni,zsidózni,primitivnek nevezni az ország többségét,és még sorolhatnám sokáig!És ezek pusztán tények! Amit te írtál annak nincs túl sok igazság lapja! Mert tudod,amikor a Sargentini jelentésben a roma gyilkosságokat,és a Magyar gárdát a Fidesz kormányra próbálják ráhúzni az azért gáz!De azt is jeleni,hogy a te civilszervezeteid,és a pártocskáid bármit megtennének,hogy lejárassák az országot! És bocs de nem kell kiakadni,ha egy kormány ez ellen fellép! Ja és jó pár évet dolgoztam külföldön,és nekem nem kell bizonygatni,hogy a multikulti az megbukott!Kint is csak az hisz benne aki balib értelmiségi,és jó mesze van tőlük,így nem érinti a probléma!A gyerek magánsuliba jár,vagy kocsival,vagy kocsival viszik,szülök elit helyen dolgoznak,és olyan helyen is vásárolnak! Így lövésük,és rálátásuk sincs arra,hogy mi zajlik ott lent! De PC megfelelési kényszernek eleget tesznek,és határozottan állítják ,hogy az jó amit soha,de soha nem is éltek át személyesen,de még csak a társaságukban sem!

retkeslaci 2018.06.11. 04:54:41

Lovas múltjában vannak érdekes dolgok, az ecuadori-francia felesége, akivel Amerikában éltek és születtek lanyaik, elég bolondnak tűnik a leírások alapján. Lovas se százas. He lost his marbles - ahogy a művelt francia mondja.
Ungár Péter is jobban tette volna, ha marad az aranyifjú eletvitelnél, forgatja a pénzt, amit az apja ráhagyott. Eddig azzal írta be a nevét a magyar politika történetébe, hogy a momentumosok fesztiválján részegen háromszor bemászott valakinek a sátrába és azzal nyomult lányoknál, hogy milyen jó az ágyban. Ez egy gólyatáborban is kellemetlen, nemhogy egy politikusnál.

Egyik jobb, mint a másik.
Schmidt Mária majd szétcsap köztük.

chrisred 2018.06.11. 05:43:09

A ner hangadói alig várják már, hogy magukra öltsék a három évtizede gondosan őrzött és most újra leporolt pufajkáikat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 06:47:21

Ha ballib írta volna ezt, akkor ez bátor kiállásnak, civil kurázsinak, kemény ellenzékiségnek számítana. De így, hogy nem ballib írta, nyilvánvalóan ez aljas, trágár, szalonképtelen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 06:50:32

@Attilajukkaja:

Kivéve ha a bunkó ballib lesz. Ebben az esetben kap Gömbölyű Pulicer vagy Kuvaszcer, esetleg Némethjuhászcer díjat. Mert bátran beszólt a "diktatúrának".

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 06:53:17

@Bélám:

Ma ez már másképp van.

Először a nácikért jöttek a liberálisok, de nem szóltam, nem lévén náci.
Aztán a pedofilekért jöttek a liberálisok, de nem szóltam, nem lévén pedofil.
Aztán a szcientológusokért jöttek a liberálisok, de nem szóltam, nem lévén szcientológus.
Amikor értem jöttek a liberálisok , már nem volt, ki szóljon.

mement 2018.06.11. 07:37:15

@maxval balcán bircaman: igen igen meg persze persze:D

Kar hogy ide hallani a zsebedben a 30 ezustrubelt amiert prostitualtad magad, a tortenelmed es a kulturad sokat levesz az igyekezetedbol de az odaado szolgalataidert es az elmult 10 ev toretlen hazaarulasaert egy kockacukor termeszetesen jar.

chrisred 2018.06.11. 08:21:21

@maxval balcán bircaman: Még nem késő, hogy kiállj a pedofilok mellett.

Attilajukkaja 2018.06.11. 08:44:09

@maxval balcán bircaman:
"Kivéve ha a bunkó ballib lesz."
Ez a te véleményed. Jogod van kivételezni a "ballibekkel", de felesleges.

bontottcsirke 2018.06.11. 08:46:06

Amíg az atv-n volt az újságíróklub a fityesz 1 kormány alatt, addig mókásnak találtam, de inkább csak bayert, aki azóta egy zs kategóriás udvari bohóc lett. Lovast akkor sem értettem honnan rántották elő, mert egy épkézláb mondatot nem tudott mondani. Már akkor gyanakodni kellett volna, de akkor még süldő húszas voltam. Most már inkább Dachauba vinném az egész family-t a csutivezérrel és népes családjával együtt. Reggel meginnám a kávét és megszórnám őket egy távcsöves puskinnal az erkélyről. Kedvenc erkélyjelenetem.

nnnnnnnn 2018.06.11. 08:57:48

nem értem mi ezzel a probléma?

2018.06.11. 09:00:50

@taga20: az érdekes látvány lessz, ha szája is segg lesz, mert a feje már alapból az.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2018.06.11. 09:05:38

Lovas gerinc anamnézise:
" Lovas sérelmezi továbbá, hogy az adásban azt állították, "palesztin állampolgárságért folyamodott". Nem cáfolja viszont, hogy már megkapott izraeli bevándorlási engedélyét Izrael Állam az újságíró antiszemita írásai miatt viszszavonta, ....."
HETEK

2018.06.11. 09:06:24

@putris72:

Ezt az értelmetlen szófosást, amit itt előadsz. Nem semmi.
Mutatok neked valamit:

index.hu/belfold/2011/03/20/a_kormany_megtorolta_hogy_leszavaztak_ferihegy_uj_nevet/

Idézek neked belőle:
"A földrajzi nevekről döntő bizottság több tagját kirúgták munkahelyéről, mert úgy vélték, a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér név bonyolult, és nem menne át a köztudatba. Szakmai véleményükért egyeseknek nem is a bizottsági helyükkel kellett fizetniük, hanem a bizottsági tevékenységüktől független munkahelyükről rúgták ki őket. "

Aztán gondolkodj el ezen a kérdésen:
"Hol élsz?"
És kik vannak itt kirekesztve és honnan?

Orbán veje 2018.06.11. 09:19:56

Kit érdekel hogy mit mond lovas. 2és fél millió hívőnk 2/3 dal megszavazta hogy tovább lophatunk a maradék öt millió libsi meg károghat. Örüjjenek hogy a viktor ad nekik egyáltalán munkát.

eßemfaßom meg áll 2018.06.11. 09:23:14

"Így kommunikál a polgári jobboldal."

taga20
2018.06.09. 11:51:50

elmész te a büdös picsába! ki a kurvaanyád csinálta a génapot?

kermi
2018.06.11. 09:00:50
@taga20: az érdekes látvány lessz, ha szája is segg lesz, mert a feje már alapból az.

Gonoszgólya
2018.06.10. 21:40:53
És akkor a sok degenerált fideszbuzi,

csak így hirtelen a soknevű európai demokraták szájából

2018.06.11. 09:40:20

@eßemfaßom meg áll:

Ezek itt noname bloggerek.
Egyikük sem kap lovagkeresztet és különösebb publicitást.
Érezni kellene a különbséget!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.06.11. 10:06:24

Jól értem, hogy összebalhézott egy fideszes és egy ál-ellenzéki?

_most_ 2018.06.11. 10:17:38

Megint megmutatkozott a jobboldal kultúra, persze már azt mondja feltörték az e-mailjét, hisz a sunyiság is jobboldali érték :)

putris72 2018.06.11. 10:26:22

@MikeBoy: Miröl beszélsz te? Inkább ezt olvasd el,te nagy demokrata:
mno.hu/migr_1834/a-szakadek-szelere-sodort-orszag-2002-498935 index.hu/gazdasag/magyar/kad070221/ Na ez volt a tisztogatás!

BéLóg 2018.06.11. 10:28:20

Azóta vagyok milliomos, hogy fogadtam valakivel, 100 Ft-ot fizet minden fideszgyűlölő mocskosító megjegyzésért, a "véresszájú fideszestől az agyhalotton át a geciig.

A "figyelj te mocskos patkány"-ért ÖNKÉNT visszaadtam 300 Ft-ot.

Tom66 2018.06.11. 10:37:02

Ezt a sok hipokratát, ez az írás tökéletes iskolapéldája a balliberális kettős mércének. Bezzeg a 444 és társai akasztási irományai senkit sem zavartak.

2018.06.11. 11:18:36

@putris72:

Ne sírj! Nem lehet mindenki okos fideszes.
Vannak buta fideszesek is, lásd magadat.
De leginkább ne erőlködj. Annyira, de annyira szánalmas, amit művelsz.

chrisred 2018.06.11. 11:26:45

@BéLóg: Az a speciális eset, hogy egy nerpropagandista egy ellenzéki politikus anyját emlegeti, mégis biztosak lehetünk abban, hogy nem anyázás.

Egéridomár 2018.06.11. 11:30:38

@maxval balcán bircaman: Ha ezt a hsz-t egy retardált írta volna, akkor mindenki legyintene.
Jaj, de hát legyinteni kell, mert te egy széparcú retardált vagy :D

Pop40 2018.06.11. 11:39:58

Mi ebben az újdonság?

Nyilván a kékcédulás, tolvaj komcsi fideszes söpredék seggét nem Nobel-díjas agysebészek nyalják. Bencsik, Lovas, Rezsiszilárd. Az átlagos, szellemi fogyatékos fideszes szavazó szintje.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.11. 11:46:26

@Kivlov: "uncsik vagytok... "

Kubatovnál panaszkodj, aki ide küldött.

apro_marosan_petergabor 2018.06.11. 11:47:34

Sajnálatos, hogy a jobboldal egyik markáns alakja olyan stílust vett fel, mint amilyen stílus általában a ballib politikusok és kommentelők sajátja (na azért azoknál finomabb). Ezzel együtt ha jól tudom, ez egy belső levél volt s a story most egy "megmondalak az óvónéninek" jellegü ügy lett...
Reméljük, az elkövető - aki egyébként értelmes, logikus és tájékozott ember - nem csinál ebből rendszert. Mert van olyan szint, ahová lesüllyedni még átmenetileg is ciki.

putris72 2018.06.11. 11:59:15

@MikeBoy: Azta! Nagyából itt ki is merül a tudományotok! Itt max,te vergődsz,én nem! Tulajdonképp sértegetés nélkül nem tudtok hozzászólni semmihez sem! De háborogtok,hogy jaj ezek a csúnya fideszesek!

Kivlov 2018.06.11. 12:04:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
felesleges.
ezzel a hozzáállásal sz*ptok 2022ben is.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.11. 12:08:05

@apro_marosan_petergabor: "a jobboldal egyik markáns alakja"

A fideSS nem jobboldali párt, fasz köze sincs a jobboldali értékekhez. Populista bolsevik inkább.

Ez nem markáns, hanem egy fasz. Nézd már meg a szótárban a jelentését.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.11. 12:11:26

@Kivlov: "sz*ptok "

Mi, magyar hazafiak, 8 éve szopunk a vajdátok miatt. Ti, gyurcsány söpredéke, sokkal nagyobbat szoptok, mert az aluliskolázott prolik között nőtt a szegénység, csak annyira hülyék vagytok, hogy elhiszitek a geci gazdátoknak, hogy megvéd a menekültektől.

A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!! 2018.06.11. 12:12:01

""Figyelj, te mocskos patkány""

A lipsikkel csak igy lehet es igy is kell beszelni.

citrix 2018.06.11. 12:14:16

Azt hittem a fenti tollnok Mészáros Lorenzóhoz írt ilyen kedves szavakat. Szereti a gazdáját ha ilyen meleg gondolatokat táplál iránta.

Orbán veje 2018.06.11. 12:20:45

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:

Jól mondod haver. Mészáros lölö már felvásárolhatná ezt az indexet is elvégre 2/3 dunk van. Vagy a garancsi vagy a matolcsy az alapítványos pénzekből is megvehetné már az egész internetet. A libsi ajvékolásra senki nem kiváncsi ha demokráciát akarnak menjenek a franciákhoz vagy a migránsos németekhez. Nyomorogjanak ottan mind az 5 millió aki nem miránk adta a voksot. A magyar nép egypártrendcszerre szavazott mikor értik már meg eztet végre?

felső határ nincs 2018.06.11. 12:24:21

@Orbán veje: pontossan

nemcsak nem mirank adta a voksot de 8 ev alatt se birta eltolni a biciklit vmi demokraciaba

LebensraumamOsten 2018.06.11. 12:33:37

@Gaspen: Annyi mindenesetre az, hogy amikor erről a Lovasról vagy kiről olvastam, hirtelen nagyon szarhatnékom lett. :(((
Pedig még 3 órányit ki kéne bírnia... :DDD

Kivlov 2018.06.11. 12:35:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
hazaifiak? azok hol vannak? zázriveccel az araboknál? vagy most épp vmi zs valagat nyaltok?
Amúgy jól mondod: gyurcsány söpredéke cumizik leginkább, hála az égnek. :D
Aluliskolázottak között nőtt? És? "Mindenki a maga szerencséjének..."

felső határ nincs 2018.06.11. 12:37:13

@LebensraumamOsten: a kovetkezo kamionparkpoloig be ne szarj mert akkor agyonver az arab fonokod

LebensraumamOsten 2018.06.11. 12:38:58

@Orbán veje: Miért van szarhatnékom, böföghetnékem és hányni kedvem amint rólatok olvasok. Ennyire büdösek lennétek? Őszintén sajnálom, hogy még egy pár évig a védett állatfajták kategóriájába tartoztok, mert olyan jó lenne ha rátok is vadásznának, mint Semjén a háziszarvasra. Persze a húsotok a kutyának se kéne, de a bőrötökből talán még tudnának valami finom üléshuzatot csinálni Fletó karosszékébe. Milyen élvezettel simogatná:
Ez itt Zsóti volt, ez meg Jani, ez meg Tónika. Nahát ez itt még nemzetiszínű is... :DDD

LebensraumamOsten 2018.06.11. 12:40:28

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!: Most még védett állatfajta vagy. De nem mindig leszel az... :DDD Mi szeretnék lenni inkább, ha nagy leszel?
Üléshuzat, kesztyű, vagy cipőfelsőrész?

Tothotto 2018.06.11. 12:41:44

@maxval balcán bircaman: Az a baj ezzel,hogy amíg az egyik a te fantáziád szüleménye addig a másik megtörtént ,sajnos.

LebensraumamOsten 2018.06.11. 12:43:00

@felső határ nincs: Áááá, most benneteket keres egy nagy handzsárral. De ha nem talál akkor se lesz szomorú, mert megkeresi anyádat és szájbakúrja a húgoddal együtt. :DDD
Azt mondta, hogy menjek vele szörbetezni estére egy polgári körbe. De mondtam neki, hogy ilyen illiberális cigányok közé nem alacsonyodom le.

LebensraumamOsten 2018.06.11. 12:46:49

@chrisred: Hát, nem az elvek a fontosak, hanem az anális stimuláció nyelvvel, hátha leesik valami az "urak" asztaláról.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.11. 12:48:04

@Kivlov: "gyurcsány söpredéke cumizik leginkább, hála az égnek."

Ez nem is lenne probléma. A baj az, hogy orbánra szavaztok.

felső határ nincs 2018.06.11. 12:49:20

@LebensraumamOsten: Az urak asztalarol annak esik le vmi aki bejaratos a szalonba.

Arabok, lipsik meg transgenderista soros ordogok csak az uccan szukolhetnek a ganyeba, nem jut nekik karszalag a szalonba.

Orbán veje 2018.06.11. 12:57:45

@felső határ nincs: Megint jól mondod haver. Ha a libsik sokat ugrálnak beleírjuk a stop sorosba törvénybe vagy hogy a tökömbe hívják hogy sorosbérencek sorosösztöndíjasok soha többet ne lehessenek parlamenti képviselők aztán még ennyi lipsi se lesz az ország házban.

felső határ nincs 2018.06.11. 13:01:08

@Orbán veje: ti nem irtok bele semmit a ghranatszilardsaguba

az a mi dolgunk, misszionk

Kivlov 2018.06.11. 13:13:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem. A baj az, hogy ennek okát 8 év után sem értitek meg. Csak mindig mást hibáztattok meg orbánoztok.

Egéridomár 2018.06.11. 13:28:10

@maxval balcán bircaman: Ééééés igeeeen :D Tényleg retardált vagy :D És széparcú is :)

2018.06.11. 13:39:42

Átfutva a kommenteket, megállapítható, hogy a ballib és a fityesz kéz a kézben jár a csőben. Szerencsére a ballib akkor sem tudna ezzel mit kezdeni ha netán rájönne milyen belháború kezd kibontakozni amit fityesz csírajában fog elfojtani.

2018.06.11. 13:52:13

@nts: Attól tartok Lovast kicsinálják.

Orbán veje 2018.06.11. 14:15:58

@felső határ nincs: Miről beszélsz? 2/3 dunk van haver! Beleírhatjuk még ha ez a libsiknek nem is tetszik.

chrisred 2018.06.11. 14:21:43

@ennek annyi: Így járnak a zsidók/antiszemiták. (A fene se tudja, hogy Lovas most épp hova állt.)

2018.06.11. 14:36:36

@chrisred: A radikál jobbot szétverték. Zseniális húzás volt.

Attilajukkaja 2018.06.11. 14:43:40

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!:
"A lipsikkel csak igy lehet es igy is kell beszelni."
Ti másképp nem is tudtok beszélni senkivel, csak ebben a NER stílusban. Vagy így, vagy tövig van a nyelvetek valamelyik putyinista hátsójában. Csak akkor hallgattok.

2018.06.11. 14:58:41

@putris72:

Te teljesen el vagy tévedve a saját Forest Gump szintű világodban.
Szerintem legközelebb, ha valaki az aktuális rendszert kritizálja meg az orrod előtt, amit annyira istenítesz, legjobb lesz, ha azzal magyarázod meg ez mennyire jó, hogy visszanyúlsz az ókorba, ahol az volt a szokás, hogy a politikai ellenfél családját is kiirtották.
Ahhoz képest mi ez itt?
index.hu/belfold/2011/03/20/a_kormany_megtorolta_hogy_leszavaztak_ferihegy_uj_nevet/

Semmi és akkor rendben is vagyunk.
Gyanítom fogalmad sincs, miről beszélek, ugye?

Na nézd csak meg még egyszer:
index.hu/belfold/2011/03/20/a_kormany_megtorolta_hogy_leszavaztak_ferihegy_uj_nevet/

Ez ugye neked rendben van! És miért is van rendben?
Ja igen! Mert kicsi putris talált egy cikket MP-ről.
A kettőnek ugyan semmi köz egymáshoz, de hát pofázni azt tudsz te is.
Fölöslegesnek fölösleges és értelme sincs, de legalább járatod azt a nagyon buta szádat.

Na olvasgasd ezt a cikket!
index.hu/belfold/2011/03/20/a_kormany_megtorolta_hogy_leszavaztak_ferihegy_uj_nevet/

Tudod kik ilyenek? Az ótvar kommunisták! Ezt a rendszert isteníted picinyem!
És ezért vagy szánalmas!

Attilajukkaja 2018.06.11. 15:10:51

@maxval balcán bircaman:
Én úgy tudom, te hívő ember vagy, nem igaz? Melyik vallás dogmáit is fogadod el fenntartások nélkül? Ha jól emlékszem, akkor valamelyik keresztény egyházét.

Attilajukkaja 2018.06.11. 15:33:44

@maxval balcán bircaman:
Tehát tiszteled Jézus Krisztust. Ez jó.
Akkor gondolj rá, mint a "ballibsi" eszmék autentikus képviselőjére mielőtt gúnyolódnál rajtuk. Amúgy sem sokat jelent ma bal- vagy jobboldalinak nevezni egy politikust. Nem igaz?

Attilajukkaja 2018.06.11. 15:40:55

@maxval balcán bircaman:
Ezt hogy érted? Jézus talán nem volt baloldali, nem volt liberális?

exterminador 2018.06.11. 15:48:06

Lovas jellemét azért tökéletesen bemutatja, hogyan bír írni a súlyos beteg McCainről, akinek egyébként a kisujja körméig nem ér fel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 15:48:58

@Attilajukkaja:

Egyik se volt.

Liberalizmus a XVI. sz. vége óta létezik, baloldal meg a XIX. sz. óta.

Eleve ezek modern eszmék, nem értelmezhetők a premodern korban, amiben Jézus élt.

Jézus plusz még nem is foglalkozott SOHA politikával, tudod "az én országom nem e világból való".

Attilajukkaja 2018.06.11. 15:49:26

@exterminador:
"Lovas jellemét azért tökéletesen bemutatja, hogyan bír írni a súlyos beteg McCainről"
Többek között ...

Attilajukkaja 2018.06.11. 15:51:23

@maxval balcán bircaman:
"Egyik se volt."
Talán nem volt eléggé elfogadó, megbocsájtó? Vagy nem a szegények és az elesettek pártján állt?

"Eleve ezek modern eszmék"
Nem azok, csak később lettek ilyen nevekkel definiálva.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 16:01:55

@Attilajukkaja:

Mi köze az elfogadának, a megbocsátásnak bármelyik politikai eszméhez? Semmi.

A baloldal azt jelenti: a tőke és a bérmunka harcában az utóbbi oldalán áll.
Míg a liberalizmus meg a tőke oldalán áll ugyanebben.

A baloldal vallja, van közösség. A liberalizmus szerint minden az egyén.

Jézus ezekhez persze hozzáviszonyítható, de ez erőltetett dolog. Ezen az alapon Jézus kisgazda volt, mert támogatta a földműveseket, s sose beszélt tsz-alapításról.

Jézus azt mondta: minden egyéni, mert a bűn és a lélek egyéni ügy, de mindenki testvér is.

Minden korban mindenféle politikai eszmék igyekeztek Jézusból elvtársat csinálni. De Mindez abszurd. Jézus szövegeiből ki lehet ragadni részletet bármire, szélsőjobbtól szélspőbalig, de mindez akkor is mesterkélt és hamis lesz. Mert Jézus sose foglalkozott politikával.

Attilajukkaja 2018.06.11. 16:13:43

@maxval balcán bircaman:
"Mi köze az elfogadának, a megbocsátásnak bármelyik politikai eszméhez?"
Liberalizmus nem létezik elfogadás nélkül.

"A baloldal azt jelenti: a tőke és a bérmunka harcában az utóbbi oldalán áll."
Vagyis a dolgozók, a szegények oldalán áll.

"Míg a liberalizmus meg a tőke oldalán áll ugyanebben."
A baloldal vallja, van közösség. A liberalizmus szerint minden az egyén."
Akkor nem is létezhet olyasmi, mint a baloldali liberalizmus. :o)))

"Jézus ezekhez persze hozzáviszonyítható, de ez erőltetett dolog."
Számodra az, mert nehéz belátni, hogy Jézus ugyanazokat az elveket vallotta, mint a baloldali vagy a liberális filozófia. Ferenc pápa bezzeg nagyon is érti mindezt.
Tudom, te okosabb és műveltebb vagy nála, ezért becsmérled őt mindig.

"Ezen az alapon Jézus kisgazda volt, mert támogatta a földműveseket, s sose beszélt tsz-alapításról. "
Volt saját gazdálkodása? Mert akkor tényleg kisgazda volt.

"Minden korban mindenféle politikai eszmék igyekeztek Jézusból elvtársat csinálni."
Én nem emlékszem ilyesmire sem a Kádár korszakból, se a külföldi utaimról.

"Jézus szövegeiből ki lehet ragadni részletet bármire"
Nem ragadtam ki semmit. Általában beszéltem az erkölcsi hozzáállásáról, filozófiájáról.

"Jézus sose foglalkozott politikával."
Dehogyisnem!!!! Még az életét is feláldozta a politikai nézeteiért úgy, hogy nem paktált le egyik "földi" hatalommal sem.

Jakab.gipsz 2018.06.11. 16:21:24

@Bélám: Ugyan ezt az elvivést, csinálták a marxisták is, sőt !

Statisztikai alapon vittek mindenkit, bűnös fejkvótát követeltek és aki nem teljesítette a tervet, az a nép ellenségének, árulónak számított.

JorEl 2018.06.11. 16:31:46

Szupcsi, srácok, azt valaki azért végre észrevehetné ám, hogy nem kizárólag a jobb oldalon mocskos patkányoznak a politikusok. Cserébe a bal és a liberális oldalon erre picit érzékenyebbek a választók a túltolt polkorrektség miatt és, ha a saját jelöltjüket kapják rajta ilyesmin, akkor már el sem mennek szavazni. Szerencsére az idei kampányban sikerült néhány hatalomvágytól elborult, habzószájú "politikusnak" otthontartania az ellenzéki szavzókat :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 16:32:57

@Attilajukkaja:

"Akkor nem is létezhet olyasmi, mint a baloldali liberalizmus."

Így igaz. A liberalizmus mindenképpen jobboldali eszme.

Van ugyan szociálliberalizmus, de nem világos, hogy ez mennyiben más, mint a szocdem eszme. Alapvetően a szocdem eszme baloldalisága is vitás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 16:34:11

@Attilajukkaja:

"Liberalizmus nem létezik elfogadás nélkül."

A liberalizmus elfogadja, hogy az ember alapvetően rossz, s ebben nem lát gondot, sőt éppen az űllítja, a sok egyéni önzés kiegyenlíti egymást, ezért pozitív az önzés.

Attilajukkaja 2018.06.11. 16:36:50

@maxval balcán bircaman:
" A liberalizmus mindenképpen jobboldali eszme."
Akkor a te "ballibsizésed" egy nagy mellényúlás!
Köszönöm! Ezt akartam hallani!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 16:37:01

@Attilajukkaja:

"Számodra az, mert nehéz belátni, hogy Jézus ugyanazokat az elveket vallotta, mint a baloldali vagy a liberális filozófia. Ferenc pápa bezzeg nagyon is érti mindezt.
Tudom, te okosabb és műveltebb vagy nála, ezért becsmérled őt mindig."

Jézus nem vallott se baloldali, se liberális elveket.

Az eretnek Ferenc nem érti Jézust. S ez nem okosság vagy műveltság kérdése.

Egyébként az eretnek argentín egyes POLITIKAI eszméivel egyetértek, pl. amikor ostorozza a liberalizmust. A gondom vele, hogy VALLÁSI eszméi krisztustagadók.

Attilajukkaja 2018.06.11. 16:38:17

@maxval balcán bircaman:
"A liberalizmus elfogadja, hogy az ember alapvetően rossz, s ebben nem lát gondot"
Látom, fogalmad sincs a liberalizmusról!!!!! Ezért mersz ilyesmiket mondani.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 16:40:47

@Attilajukkaja:

"Én nem emlékszem ilyesmire"

Kommunisták és nácik is hivatakoztak Jézusra. De liberálisok is. Szövegkörnyezetből kivéve mindenre talűlható érv.

Pl. a liberálisok kedvenc Jézus.-idézetei a "tálentumok és minák" és a "szőlőmunkások" példabeszéd. Az előbbiből hozzák ki a szabad vállalkozás jogát, az utóbbiból a tózsdei spekuláció igenlését.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 16:41:37

@Attilajukkaja:

"az életét is feláldozta a politikai nézeteiért úgy"

Akkor sorold ezeket!

Attilajukkaja 2018.06.11. 16:41:38

@maxval balcán bircaman:
"Jézus nem vallott se baloldali, se liberális elveket.
Az eretnek Ferenc nem érti Jézust. S ez nem okosság vagy műveltság kérdése."
Te nagyon begubóztál a saját kis leszűkített (autista) világodba.
Sajnálom. :o(((((((((((((

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 16:42:20

@Attilajukkaja:

"Általában beszéltem az erkölcsi hozzáállásáról, filozófiájáról."

Ami nem felel meg EGYETLEN politikai eszmének se.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 16:43:27

@Attilajukkaja:

Nem mellényúlás. A ballibek hazudják, hogy ők egyszerre baloldaliak és liberálisok, nem én.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 16:46:05

@Attilajukkaja:

A liberalizmus atyja, Thomas Hobbes mondta ezt. Az ember rossz, állandó a harc, de az ember racionális is, s így az emberek felismerték, kölcsönösen le kell mondani a teljes szabadság, hogy maradjon békéjük és szabadságuk. Ezért államot hoztak létre, mely szuverén hatalommal korlátoz minddenkit ugyan, de biztonságot is ad.

Attilajukkaja 2018.06.11. 16:46:34

@maxval balcán bircaman:
"Akkor sorold ezeket!"
Már megtettem: a szegények és elesettek érdekében szólalt mindig fel, ugyanakkor elfogadó volt. Mit kellene még felsorolnom?
Hogy nem volt anarchista? Nem fogadott el mindent kritika nélkül? Hogy nem hódolt be a hatalmon lévőknek? Miket soroljak? Mi az, amit te nem látsz?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 16:47:05

@Attilajukkaja:

Nem tudom tolerálni a keresztény tanítást elferdítőket, ha azok papok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 16:49:55

@Attilajukkaja:

Mindenki érdekében beszélt, eleve nem szólt a szegénységről és gazdagságról, ez nem volt téma. A rabszolgaság ellen se szólt, ez is politikai ügy volt számára. S az állam ellen se beszélt, azt mondta, van földi élet, ahol fogadjunk szót az államnak, s van égi állam, ami a lényegesebb, a kettő között nem kell kapcsolatot keresni.

Attilajukkaja 2018.06.11. 16:55:23

@maxval balcán bircaman:
"A ballibek hazudják, hogy ők egyszerre baloldaliak és liberálisok, nem én."
Dehogynem! Te csúfolódsz így mindig velem, anélkül hogy valaha is rákérdeztél volna, miért vallok egyszerre baloldali és liberális eszméket. Mert neked úgy esik jól, ha kicsit mocskolódhatsz a másikkal, vagy makákónak nevezhetsz.

" Az ember rossz, állandó a harc, de az ember racionális is, s így az emberek felismerték, kölcsönösen le kell mondani a teljes szabadság, hogy maradjon békéjük és szabadságuk. "
Ebben van valami. És? A felismerés, hogy az ember rossz szerintem nem újkeletű. De hogy a liberálisok ezt annyiban is hagynák, az rosszhiszemű álhír.

Attilajukkaja 2018.06.11. 17:01:21

@maxval balcán bircaman:
"Nem tudom tolerálni a keresztény tanítást elferdítőket, ha azok papok."
Mert okosabbnak gondolod magad, mint Ferenc pápa és a Vatikán. Ez tiszta sor volt számomra már eddig is. :o)

"Mindenki érdekében beszélt, eleve nem szólt a szegénységről és gazdagságról, ez nem volt téma."
Nem ezekkel a szavakkal szólt az elesettek és a szegények érdekében. Nem értem, miért erőlteted, hogy Jézus nem volt szegénypárti.

"azt mondta, van földi élet, ahol fogadjunk szót az államnak, s van égi állam, ami a lényegesebb, a kettő között nem kell kapcsolatot keresni."
Sok mindent mondott. De ő maga nem fogadott szót az államnak! :o)

2018.06.11. 17:16:43

@Attilajukkaja: Hatalmas evolúciós lépcsőfok ez ám. A ballib Jézus kardjával fog harcolni. Már látom magam előtt szent Fletót.

Attilajukkaja 2018.06.11. 17:19:20

@ennek annyi:
"Már látom magam előtt szent Fletót."
Én meg a szent Orbánt.
Ja, hogy ez a cím már le van foglalva? Bocsi, akkor legyen a Szent Felcsúti? Vagy te milyen nevet javasolsz? :o)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 17:20:14

@Attilajukkaja:

Nem vallhatsz egyszerre egymásnak ellentmondó eszméket.

Vagy a tőke pártján állsz, vagy a bérmunka oldalán. Ezek egymást kizáró dolgok.
Vagy azt mondod, az egyén mindenek fgelett, vagy a közösségben hiszel.

Nem lehetsz félig terhes. Vagy az vagy vagy nem-

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 17:24:28

@Attilajukkaja:

Hobbes pont erre alapozva alkotta meg elméletét. Szerint így lehet elérni a lehető legtöbb szabadságot, úgy hogy közben megvan a béke is.

Aztán követői azt mondták, az ember valójában jó alapból, de a következtetés ott is az, hogy az embereknek korlátozniuk kell magukat, szabadságukat a lehető legnagyobb szabadság érdekében.

Attilajukkaja 2018.06.11. 17:26:21

@maxval balcán bircaman:
"Nem vallhatsz egyszerre egymásnak ellentmondó eszméket."
Én nem is teszem. Hát te?

"Vagy a tőke pártján állsz, vagy a bérmunka oldalán."
Változnak az idők. Úgy kell a tőke pártján állni, hogy a dolgozók érdekei se sérüljenek. Ezt kellene megértenie Orbánnak.

"Ezek egymást kizáró dolgok."
A régi marxista filozófia szerint.

"Vagy azt mondod, az egyén mindenek fgelett, vagy a közösségben hiszel."
Az a baj, hogy te nem tudsz másban gondolkodni. A kettőt kell összehangolni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 17:27:52

@Attilajukkaja:

Nem kell okosabbnak lenni.

Ha a keresztényság azt mondja, hogy X, akkor "a nem is annyira X" és "legyen X, de azért nem-X is" nem keersztény álláspont.

Ez kb. olyan, mitha az állítnám, én liberális vagyok, viszont úgy vélem, a tulajdonság szentsége butaság, legyen minden termelőeszköz közös. Liberálisként nem mondhatok ilyet, mert ez a liberalzmus egyik alapelvének a tagadása. Ez a "vegetáriánusként húst eszem" esete.

2018.06.11. 17:28:29

@Attilajukkaja: Miért citáltátok ide Jézust? Kicsit beleborzongtam, de jól esett.

Attilajukkaja 2018.06.11. 17:28:37

@maxval balcán bircaman:
"a következtetés ott is az, hogy az embereknek korlátozniuk kell magukat, szabadságukat a lehető legnagyobb szabadság érdekében."
Valóban. Mi ezzel a gond?
(Sajnos most lépnem kell, hogy vacsorát adjak a családnak, ... de majd visszatérek!)

Attilajukkaja 2018.06.11. 17:30:19

@ennek annyi:
"Miért citáltátok ide Jézust? Kicsit beleborzongtam, de jól esett."
:o))))
Az én hibám, mert azt akartam mondani, hogy Jézus is baloldali és egyben liberális felfogású lázadó volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 17:30:36

@Attilajukkaja:

" Jézus nem volt szegénypárti"

Nem volt az. A kérdéssel nem foglalkozott. A keresztény taníás az, hogy akinek a pénzhez való viszonya fétisszerű, az nem keresztény. A pénz nem lehet öncélú. De önmagában nem gond a gazdagság. Ahogy a szeghénység se.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 17:31:44

@Attilajukkaja:

"ő maga nem fogadott szót az államnak"

Dehogynem. Még saját maga kivégzését is megengedte az államnak. Ennél nagyobb engedelmességet nehéz elképzelni.

Attilajukkaja 2018.06.11. 17:34:50

@maxval balcán bircaman:
"Ez a "vegetáriánusként húst eszem" esete."
Szerinted. Szerintem meg nem. Nagyon nem látom át, te mit értesz a liberalizmus alatt. Most nem gazdasági, hanem filozófiai szempontból kérdezem.
De most tényleg mennem kell.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 17:37:23

@Attilajukkaja:

""Nem vallhatsz egyszerre egymásnak ellentmondó eszméket."
Én nem is teszem. Hát te?"

Én nem.

Ha magamat a modern eszmék terén kellene meghatároznom, akkor antiliberális baloldali vagyok, nyilván a szó gazdasági értelmében, általános társadalmi értelemben meg konzervatív.

2018.06.11. 17:39:26

@Attilajukkaja: Mire entert nyomtam rájöttem, hogy ez félreérthető is lehet :)). Arra gondoltam közben: Nehezen tudom elképzelni a ballibet kereszttel a vállán. Mindenesetre nem baj ha ezen gondolkoztok, de szerintem nem volt ő nem volt politikus.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 17:41:35

@Attilajukkaja:

"Úgy kell a tőke pártján állni, hogy a dolgozók érdekei se sérüljenek."

Ez jobboldali, liberális álláspont, vedd észre.

A klasszikus liberálisok, akik elleneztek minden munkájogot, se voltak munkásellenesek. Csak egyszerűen abban hittek, hogy a tőke az alap, s csak a tőke tud jólétet teremteni, mert a tőkések jóléte "lecsorog" a munkásokrta is lassan. Viszont ha amunkásokat helyezzük előre, akkor a tőke csődbe megy, s mindenkinek rossz lesz.

Máig is ez a liberális alaptétel. Azzal a változással, hogy ma már nemigen akad liberális aki ne fogadná el a munkásjogokat is, ezekt is a rendszer részének tekintve. De az alaplogika, hogy a tőke az elsőrendű máig alapaxióma. AKi nem ebben hisz, az szimplán nem liberális.

2018.06.11. 17:42:53

@maxval balcán bircaman: Hamár ennyire szóbajött és ezzel be is fejezem: Mi a helyzet az egyházakkal? Mit szólna hozzá?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 17:42:55

@Attilajukkaja:

"Az a baj, hogy te nem tudsz másban gondolkodni. A kettőt kell összehangolni."

Mindenki az összehangolásban hisz. De kérdés melyik oldal szempontja az első az összehangolásban. Ez különbözteti meg a 2 álláspontot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 17:52:18

@Attilajukkaja:

A liberalzmus alatt azt értem, amit a liberalizmus fő megalkotóiu és megfogalmazói értenek alatta.

Kb.:
- az állam legyen kicsi, ne avatkozzon be a gazdaságba,
- politikai szabadság, egészen addig a szintig, míg ez nem veszélyezteti a liberális államot,
- népszuverenitás, de az állam nem kompetens a gazdaságban, ott csak éjjeliőr állam lehet,
- politikai jogegyenlőség, de gazdasági egyenlőság nem, csak esélyegyenlőség,
- szekularizmus, a vallás magánügy,
- a magántulajdon szentsége,
- az emberi önzés pozitívum, mert ez a vállalkozó szelem alapja, mely megteremti a jólétet, ami végsősoron a szegények helyzetét is jobbá teszi,
- a szabad piac képes az emberi élet szinte minden aspektusát szabályozni, még egy ok, hogy az állam legyen kicsi,
- egyéni szabadság,
- a közösség csupán egyének halmaza, nem léteznek specifius közösségi érdekek,
- racionalitás: minden megérthető, magyarázható tudományosan, minden ember képes racionális lenne, csak megfelelő oktatás kell hozzá.
,

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 17:53:17

@Attilajukkaja:

Tisztán filozófiai szempontból a liberalizmus az egyéni szabadság mint fő szervezőerő.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 17:56:17

@ennek annyi:

Ez nem kizárt, hiszen, mint tudjuk, Fletó rendszeresen bérmálkozik.

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.06.11. 18:49:31

lovas istvan bassza szájba a telibekúrt büdös kurva anyját a ravatalán és utána a koporsóban is! Ennyi :)

joe jimbo 2018.06.11. 19:01:38

2004-ben lovast kivégezte volna a baloldal
mno.hu/migr_1834/kiirtanak-a-konzervativ-oldalt-605993

" „Orbán Viktort élve megnyúzni, Lovas Istvánt kibelezni, kiherélni, Kövér Lászlót lámpavasra kötni, Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni, Bencsik Andrást késhegyre szúrni, az összes Magyar Nemzet-est fejbe rúgni.” "

ha lovas ezt kapta, miért beszéljen szépen a baloldallal?

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.06.11. 19:04:47

@joe jimbo: A Magyar Nemzet-esek fejberúgását már megtete azóta az orbi gyerek :)
lofas istvanért mega kövér mszmps-sgeci laciért tényleg nem lenne kár.
orbit bírom, mert átbasz mindenkit még a saját fasszopóit is :D

Attilajukkaja 2018.06.11. 19:17:46

@ennek annyi:
"Nehezen tudom elképzelni a ballibet kereszttel a vállán."
Nem is kell. A "ballibek" nem Jézust másolják, csak az erkölcsi hagyatékát követik, mert az egybeesik a baloldali erkölcsösséggel. Tudom, ezt nehéz értelmezni, mert olyan sokan visszaéltek már ezekkel a fogalmakkal az elmúlt évtizedekben. A keresztényég ideáival persze ezerszer többen éltek és élnek ma is vissza, de erről valamiért sok hívő nem akar tudomást venni.

"szerintem nem volt ő nem volt politikus."
Minden politika, ami egy olyan irányvonalat képvisel, ami a társadalom nagy részére kihat. Jézus ráadásul szembement az akkori hatalmakkal. Felvállalta, hogy a szegényeket, az elesetteket képviseli. Te nem így látod?

exterminador 2018.06.11. 19:19:32

@apro_marosan_petergabor: mi van? Bayer Zsocánál ez csak a hétköznapi ügymenet része lenne...

Attilajukkaja 2018.06.11. 19:22:21

@maxval balcán bircaman:
"Tisztán filozófiai szempontból a liberalizmus az egyéni szabadság mint fő szervezőerő."
Egy bizonyos fokig. Egy határon túl már anarchizmusról beszélünk, amit te szívesen keversz össze a liberalizmussal.

"mint tudjuk, Fletó rendszeresen bérmálkozik"
És ez most hogy jön ide?

"Se liberális, se baloldali, se lázadó nem volt."
Attól, hogy tízszer leírod, még nem lesz igaz. :o)))))

$pi$ 2018.06.11. 19:30:03

@Attilajukkaja: "A "ballibek" nem Jézust másolják, csak az erkölcsi hagyatékát követik, mert az egybeesik a baloldali erkölcsösséggel."

A "baloldaliság" lényege a társadalmi különbségek eltörlése vagy csökkentése. Azt jelenti, hogy "baloldali", hogy valaki meg akarja szöntetni a társadalmi különbségeket, mert a francia forradalom után a bal oldalon ültek az egyenlőségért síkra szálló képviselők.

Jézus soha sem akarta eltörölni a társadalmi különbségeket, sőt még a rabszolgaságot is. Azt tanította, hogy a szolgák engedelmeskedjenek az uraiknak, a gyerekek a szüleiknek, a nők a férfiaknak.

Nem, Jézus nem volt "baloldali", abban az időben fogalma sem volt senkinek, hogy olyan társadalom is lehet, ahol ennyire kicsik a társdalmi különbségek. Eszébe sem jutott senkinek, hogy egy nő ellentmondhat a férjének, egy gyerek az apjának, egy szolga az urának. Eszükbe sem jutott, hogy ilyesmire kellene törekedni.

$pi$ 2018.06.11. 19:36:01

@Attilajukkaja: "Minden politika, ami egy olyan irányvonalat képvisel, ami a társadalom nagy részére kihat. Jézus ráadásul szembement az akkori hatalmakkal."

Nem, nem ment szembe velük. Azon a területen akkor a rómaiak uralkodtak, az újszövetség pedig meglepően pozitív képet fest a rómaiakról. A történet odáig fajul, hogy Poncius Pilátus azt mondja, hogy nem lát bűnt ebben az emberben. Abban a korban, ha csak a gyanúja is felmerül, hogy a hatalommal "szembemegy" valaki, akkor azonnal kivégezték.

Poncuis Pilátus létező személy volt, nem volt szégyenlős vagy elnéző, ha az lett volna nem is lett volna helytartó. Ha valaki csúnyán nézett a hatalomra annak vége volt.

Attilajukkaja 2018.06.11. 19:39:50

@$pi$:
"A "baloldaliság" lényege a társadalmi különbségek eltörlése vagy csökkentése."
A csökkentésével egyetértek.

"Jézus soha sem akarta eltörölni a társadalmi különbségeket"
Ahogy a mai baloldal sem.

"abban az időben fogalma sem volt senkinek, hogy olyan társadalom is lehet, ahol ennyire kicsik a társdalmi különbségek"
Annak idején valóban nem volt senkinek erről fogalma. De néhány ezer évről van szó, nem igaz? Szóval nem is haladtunk semmit Jézus óta? Vagy van, aki ezen már túlhaladt és van, aki nem?

Attilajukkaja 2018.06.11. 19:41:23

@$pi$:
"Nem, nem ment szembe velük. "
Kivel szemben nem? Akkor miért is feszítették meg a nép akarata ellenére?

$pi$ 2018.06.11. 19:45:00

@Attilajukkaja: "Jézus is baloldali és egyben liberális felfogású lázadó volt"

A "liberális" szó olyasmit jelent, hogy "megengedő", filozófiai irányzatként a szabadságot és egyenlőséget előtérbe helyező irányvonal. Azt már elmondtam, hogy Jézus soha nem volt egyenlőségpárti, de természetesen szabadásgpárti sem volt.

Azt tanította, hogy nem is kell bűnt elkövetnie valakinek ahhoz, hogy büntetést érdemeljen, elég, ha eszébe jut. Ha csak megkívánod a szomszéd feleségét már paráznaságot követtél el és azért bizony halálbüntetés jár.

Hogy a fenébe nevezhetünk liberálisnak valakit, aki bevezeti a gondolatbűnt és teljesen normális gondolatokért halálbüntetést adna?

És igen, tudom, "az vesse rá az első követ, aki bűntelen". Nos, a biblia ellentmondásos és ezt a mindent megbocsájtó történetet sok száz évvel később írták a bibliához mint ahogyan a Jézus történetek születtek.

A bibliai Jézus álláspontja az volt, hogy az ősi törvényeket utolsó betűjükig be kell tartani, aki viszont a mózesi törvényeket liberálisnak gondolja nyilván nincs magánál.

taga20 2018.06.11. 19:45:15

@joe jimbo: ti honnan a kurvaanyátokból bujtok elő?

$pi$ 2018.06.11. 19:49:16

@Attilajukkaja: "Kivel szemben nem? Akkor miért is feszítették meg a nép akarata ellenére?"

Érdemes lenne elolvasnod a bibliát. :D

Jézust nem a nép akarata ellenére feszítették meg, hanem a nép követelésére a papság követelése alapján. Természetsen szürreálisan lehetetlen a történet, természetesen nyilvánvaló butaság, hogy a római helytartó megfeszít valakit, mert a nép követeli, természetesen baromság, hogy a helytartó elenged valakit, akit királyként követnek, hogy elenged egy rablógyilkost, hogy lenne olyan szokás, hogy egy elítéltet csak úgy elengednek, hogy a papok egy nap alatt halálra ítélnek valakit, hogy húsvétkor üléseznek, hogy a helytartó exkuzálja magát a nép előtt... de a könyvben ez van.

Olvasd el. :D

$pi$ 2018.06.11. 19:53:14

@Attilajukkaja: "Ahogy a mai baloldal sem."

A mai baloldal nem baloldal. A mai jobboldal nem jobboldal. Sőt, van olyan baloldali párt, amit kimondottan szélsőjobbnak neveznek (jobbik). Az emberek 99%-a nem tudja mit jelent az, hogy baloldal meg jobboldal, azt hiszik, hogy a nácik voltak a jobboldal miközben a nevükben is benne van, hogy "szocialista". :D

$pi$ 2018.06.11. 19:57:18

@Attilajukkaja: "Annak idején valóban nem volt senkinek erről fogalma. De néhány ezer évről van szó, nem igaz? Szóval nem is haladtunk semmit Jézus óta?"

Dehogynem, hisz pont ezt mondtam. A Jézus utáni két ezer év vívmányait próbálják a vallásos emberek visszadátumozni, hogy valahogy az jöjjön ki, hogy már Jézus is megmondta meg már a bibliában is ez van.

Ahányszor a tudomány kitalál valamit előjönnek a kreatív értelmezéssel, hogy "de hisz a biblia eddig is ezt írta, csak valamiért nem értettük". Miközben a bibliában maga isten mondja, hogy a föld lapos, oszlopokon áll, felette kupola van, ami visszafogja a vizet és ahova félretette a havat hatalmas raktárakba, hogy legyen évezredek múlva is. ;)

$pi$ 2018.06.11. 19:58:45

@Attilajukkaja: "A csökkentésével egyetértek."

Meddig? Mikor kell megállni vele? Mert ha nem tudod, akkor az olyan, hogy csökkented, csökkented, csökkented és a végén nem marad. :)

Attilajukkaja 2018.06.11. 19:59:06

@$pi$:
"A "liberális" szó olyasmit jelent, hogy "megengedő", filozófiai irányzatként a szabadságot és egyenlőséget előtérbe helyező irányvonal."
Egyetértek!

" Azt már elmondtam, hogy Jézus soha nem volt egyenlőségpárti, de természetesen szabadásgpárti sem volt."
A liberálisak dettó, kivéve a szabadságpártiságot.

"Azt tanította, hogy nem is kell bűnt elkövetnie valakinek ahhoz, hogy büntetést érdemeljen, elég, ha eszébe jut."
Ez nagyon durva, ... vagyis ezzel bír rá mindenkit, hogy bűnösnek érezze magát és behódoljon. Ügyes!

"Ha csak megkívánod a szomszéd feleségét már paráznaságot követtél el és azért bizony halálbüntetés jár."
Életszerű! Nem gondolod?

"Hogy a fenébe nevezhetünk liberálisnak valakit, aki bevezeti a gondolatbűnt és teljesen normális gondolatokért halálbüntetést adna?"
Bizonyára így is magyarázható a Biblia és másképp is. De én úgy tudom, hogy Jézus senkire nem hozott halálbüntetést.

"a biblia ellentmondásos és ezt a mindent megbocsájtó történetet sok száz évvel később írták a bibliához mint ahogyan a Jézus történetek születtek."
Az egész Biblia egy több száz éven keresztül íródott mesekönyv, tanmesék gyűjteménye. Hiszem, hogy egy nagyon hasznos mesekönyv, mert letette a judeo-keresztény erkölcsök alapjait. Szerintem is szükség van erkölcsi útmutatásokra, csak nem hiszem, hogy ezek idővel ne változnának. Mert az ember folyamatosan tanul.

"A bibliai Jézus álláspontja az volt, hogy az ősi törvényeket utolsó betűjükig be kell tartani"
Számomra ez ideje múlt, ... ahogy sok minden más a környezetünkben. Mint kiderült azóta, a Föld sem lapos.

Attilajukkaja 2018.06.11. 20:00:23

@$pi$:
"Mert ha nem tudod, akkor az olyan, hogy csökkented, csökkented, csökkented és a végén nem marad. :)"
Igazad van, nem tudom. Nem a szakterületem.

morph on deer 2018.06.11. 20:07:10

@maxval balcán bircaman:
”AKi nem ebben hisz, az szimplán nem liberális.”

Aki pedig ebben hisz az sem, mivel ez NEOLIBERÁLIS doktrina, és messze nem azonos azzal, ami a liberalizmus.
Valahogy ideje lenne ha tisztáznád ezeket a fogalmakat legalább a saját számodra, akit még érdekel is s téma, nem viccelek.

$pi$ 2018.06.11. 20:08:58

@Attilajukkaja: "Igazad van, nem tudom. Nem a szakterületem."

Semmi gond, csak akkor nem csökkenteni, hanem megszüntetni akarod, nem? Nem mintha számítana, azt akar mindenki, amit akar, meg aztán mindkét oldalnak vannak jó gondolatai.

Attilajukkaja 2018.06.11. 20:13:49

@$pi$:
" nem csökkenteni, hanem megszüntetni akarod, nem? "
Megszüntetni véleményem szerint egy utópia. Jelenleg viszont éppen a csökkentés ellenkezője történik. Ez az, ami nem tetszik, mert az egész társadalomra nézve is károsnak tartom az eredményt.

taga20 2018.06.11. 20:15:56

@$pi$: jól tolod, de mégsem! az hogy valaki hogy hívja magát, az kurvára semmit nem számít.

lásd zsirinovszkit, vagy a gecit! semmi közük ahhoz, ahogy nevezik magukat!

$pi$ 2018.06.11. 20:17:19

@Attilajukkaja: "Ez nagyon durva, ... vagyis ezzel bír rá mindenkit, hogy bűnösnek érezze magát és behódoljon. Ügyes!"

No igen. Szerencsére európa szakított ezzel, a jogrendünk elutasítja a gondolatbűnt.

"Életszerű! Nem gondolod?"

A Jézusi tanítások nagy része eszeveszett marhaság a keresztények pedig megtanulták egyszerűen figyelmen kívül hagyni őket. Mikor hallottál olyanról utoljára, hogy valaki elosztogatta a vagyonát, hogy a menyországba jusson? Szerintem Assziszi Szent Ferenc volt az utolsó, de neki is valami neurológiai oka lehetett rá. :D

"De én úgy tudom, hogy Jézus senkire nem hozott halálbüntetést."

Rosszul tudod. ;)

"Lukács 19:27 Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királlyá legyek felettük, hozzátok ide, és vágjátok le itt előttem."

Más fordításban:
"Lukács 19:27 Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!"

A bibliában mindenre találni érvet és az ellenkezőjére is. :)

"mert letette a judeo-keresztény erkölcsök alapjait."

Amik aztán mérhetetlen sok szenvedést okoztak mielőtt elvetettük volna és lecserőltük volna a római jogra. Arra a római jogra, amelyik előbb volt mént Jézus. Hoppácska.

$pi$ 2018.06.11. 20:25:22

@taga20: "az hogy valaki hogy hívja magát, az kurvára semmit nem számít."

Nem arról van szó, hogy hogyan hívják magukat, arról van szó, hogy a baloldali értékeke hivatkoznak miközben eszükbe sem áll baloldalinak lenni.

MOndok egy példát:
- Tisztelt bíróság, az, hogy valaki hogy hívja magát, az az ő magánügye...
- De maga orvosnak nevezte magát, pedig nem is orvos.
- Hát igen, orvosnak neveztem magam, de a szó tágabb értelmében...
- Emberek bíztak meg magába, mert azt mondta, hogy orvos.
- De tágabb értelemben, inkább mint gyógyító...
- Az emberek azt hitték, hogy orvosi diplomája van.
- De hát én csak annak neveztem magam, ami az én világképemhez közelebb áll...

Ugye nem? :)

taga20 2018.06.11. 20:29:33

@$pi$:"Az ókor legfejlettebb jogrendszere Rómában alakult ki, ahol önálló jogtudomány, jogászság, jogi iskolák jelentek meg, a jog tudománnyá vált, kifejlődött a római jog, melynek hatása napjaink jogrendszereiben is meghatározó, a modern jognak a római jog az alapja. A római jogot I. Justinianus császár kodifikálta 529-ben, a törvénygyűjtemény a sötét középkor évszázadaiban feledésbe merült és csak a 11. században fedezték fel újra, a középkori egyetemeken újból elkezdték tanítani a római jogot."

birka menet 2018.06.11. 20:34:10

@$pi$: "Miközben a bibliában maga isten mondja, hogy a föld lapos, oszlopokon áll, felette kupola van, ami visszafogja a vizet és ahova félretette a havat hatalmas raktárakba, hogy legyen évezredek múlva is. ;)"

Szia te, a Nap hülyéje!

Rádásul Isten nevét nagybetüvel írjuk te szerencsételen!

Sose értettem, hogy ti fidióta segédmelósokkal ki a fasz hitette el, hogy csak azért mert tudsz migránsozni és sorosozni, már értelmis´égi lettél, aki belepofázhat a 6. osztályos tananyagnál magasabb ismeretekbe.
Bújj te csak vissza Orbán seggébe, mert amikor elöbújsz az egész világ röhög rajtad hogy milyen sötét proli vagy!

taga20 2018.06.11. 20:35:02

@$pi$: akkor mégegyszer!

ha valakik valamire hivatkoznak(lásd előbb: nevezi magát valaminek), attól az még nem az!

$pi$ 2018.06.11. 20:36:27

@birka menet: "Rádásul Isten nevét nagybetüvel írjuk te szerencsételen! "

Nem a nevét írtam, hanem a foglalkozását.

"Sose értettem"

Nem baj, ne foglalkozz vele. Sok más dolgot sem értesz.

Attilajukkaja 2018.06.11. 20:36:44

@$pi$:
"A Jézusi tanítások nagy része eszeveszett marhaság a keresztények pedig megtanulták egyszerűen figyelmen kívül hagyni őket. '
Egyetértek! A mai álkeresztények csak azokat a passzusokat veszik figyelembe, amelyek nekik kedveznek.

""Lukács 19:27 Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királlyá legyek felettük, hozzátok ide, és vágjátok le itt előttem."
Köszönöm az idézetet. És le is vágták őket?

"A bibliában mindenre találni érvet és az ellenkezőjére is. :)"
Valószínűleg igazad van. :o)))

"Amik aztán mérhetetlen sok szenvedést okoztak mielőtt elvetettük volna és lecserőltük volna a római jogra. Arra a római jogra, amelyik előbb volt mént Jézus."
Örülök az infónak! Vagyis az a jog sem lett gránitba írva?
Én azért szeretem a Jézuskát, amikor Karácsonykor ajándékot hoz! :o))))

$pi$ 2018.06.11. 20:37:21

@taga20: "ha valakik valamire hivatkoznak(lásd előbb: nevezi magát valaminek), attól az még nem az!"

Persze, én is ezt mondtam.

$pi$ 2018.06.11. 20:42:18

@Attilajukkaja: "Köszönöm az idézetet. És le is vágták őket? "

A biblia erről hallgat, ahogy ezeket mondta továbbáltak Jeruzsálem felé. :) De nekem mindegy is, elég, ha ilyeneket mond. Az érv, hogy "de hát meg sem öltünk senkit" nem szokott bizalmat ébreszteni bennem. :D

"Örülök az infónak! Vagyis az a jog sem lett gránitba írva? "

Hát ez hosszú beszélgetés lenne, meg nem is vagyok jogász. A jogi alapelvek igen időtállóak, a jogszabályok, amik érvényesítik őket változnak az élettel. Az érdekes dolog, hogy a rómaiak gyakorlatilag az összes jogi alapelvet megalkották, gépjármű önkényes elvétele nem volt náluk, de az alapelvek a mai napig érvényesek és elégségesek.

"Én azért szeretem a Jézuskát, amikor Karácsonykor ajándékot hoz! :o))))"
Hoppácska, az a télapó. :D

taga20 2018.06.11. 20:45:51

@$pi$: nem! te ezt mondtad!

"hogy a nácik voltak a jobboldal miközben a nevükben is benne van, hogy "szocialista". :D"

természetesen, sejtetéseddel ellentétben a nácik kurvára nem voltak szocialisták, ahogy a geci sem kereszténydemokrata, és zsirinovszkij se liberális demokrata!

Attilajukkaja 2018.06.11. 20:47:04

@$pi$:
"De nekem mindegy is, elég, ha ilyeneket mond. Az érv, hogy "de hát meg sem öltünk senkit" nem szokott bizalmat ébreszteni bennem. :D"
Milyen igaz!!!!

"Az érdekes dolog, hogy a rómaiak gyakorlatilag az összes jogi alapelvet megalkották, gépjármű önkényes elvétele nem volt náluk, de az alapelvek a mai napig érvényesek és elégségesek."
Valóban érdekes! Vagyis nem sok új van a napa alatt.

"Hoppácska, az a télapó. :D"
Kinél a Télapó, kinél Szent Miklós, kinél a Jézuska. Nálunk mindig Apukám volt az. :o)))

BéLóg 2018.06.11. 20:54:14

@Attilajukkaja: Ha ha ha. Ezt a muzulmánok szokták a keresztényeknek mondani, mert olvasni ugyan tudnak, de érteni már nem.

Ez nem Jézus parancsa, hanem egy PÉLDABESZÉD egy királyról, akit TÁVOLLÉTÉBEN a hatalmasok meg akarnak puccsolni. De nem sikerül, és amikor a Király Visszatér, azt teszi velük, amit SZOKÁS volt akkoriban, és még kb. 1800 évig a felségárulókkal.

Az is egy ótvaros baromság, hogy mindenre van érv meg ellenérv, mert ilyeneket nem tudsz előhozni. A Bibliát (külön a zsidó Ószövetséget és a keresztény Újszövetséget) rendesen elemzik, kutatják, az ilyen felszínes, még a Gugli-kutatást is nélkülöző baromságokat a hülyék szoktak közreadni.

BéLóg 2018.06.11. 20:58:17

@BéLóg: A félreértés elkerülésére, a válasz KONKRÉTAN $spi$-nak szólt a TE reagálásod alapján.

Attilajukkaja 2018.06.11. 21:35:00

@BéLóg:
"a válasz KONKRÉTAN $spi$-nak szólt a TE reagálásod alapján"
Most vacsit adok a családnak, de utána megpróbálom értelmezni. :o)

Ranó Matyi 2018.06.11. 21:35:24

Lovasnak zsídó a felesége neki

2018.06.11. 21:50:01

@Attilajukkaja: Remélem jól gugliztam de ez a "...vágjátok le..." Ez a mina pénzes történet és a példában elmondottt uraság szavai.

2018.06.11. 22:12:46

@taga20: természetesen a nácik bizonyos értelemben kurvára baloldaliak voltak, ugyanis széles néprétegeknek biztosítottak jólétet a 30-as évek Németországában, de ezt persze a magadfajta ostoba barom, aki csak teleokádja a netet a sérelmeivel, soha nem fogja megérteni....

2018.06.11. 22:14:35

@Attilajukkaja: Fogalmam sincs nevezhető e a mai értelemben baloldalinak.
Ahogy olvasom a többi kommenteket, nekem úgy tűnik itt is kiforgatják a szavait.

hordalek 2018.06.11. 22:23:44

@maxval balcán bircaman: Azért egyszer Jézus is foglalkozott politikával. Amikor a farizeusok "beugrató" kérdésére azt felelte, hogy adjátok meg a császárnak ami a császáré és Istennek ami az Istené.

taga20 2018.06.11. 22:25:08

@abcdefghijklmm: a geci gazdád meg kereszténydemokrata! mi?

elmész a faszba ostoba barom fityeszmuzsik!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.06.11. 22:26:38

Lovas újságírónak képzeli magát és fenyegetőzik? Nincs új a nap alatt..

2018.06.11. 22:26:41

@taga20: kurvára nincs gazdám, persze nem csodálkozom, hogy a csökkent értelmi képességeiddel nem vagy képes felfogni, hogy nem csak fekete meg fehér létezik....

2018.06.11. 22:30:33

@taga20: különben a nicknevedben a 20-as mit jelent? Az éveid számát vagy az IQ-dat? Csak azért kérdezem, mert mindkét esetben enyhítő körülményt képez az ostobaságodra....

taga20 2018.06.11. 22:36:03

@abcdefghijklmm: ezek a betűk mit jelentenek a nicknevedben? most tanulod az ábécét?

leostobázol, és ilyen hülyeségeket kérdezel tőlem?

csak röhögni tudok rajtad ember!:)))

ubermeister 2018.06.11. 23:15:05

Meghalt Lovas
Nekem ez jut eszembe

www.youtube.com/watch?v=3GwjfUFyY6M

Küldeném a családnak, meg aki szereti :DDD

asebes 2018.06.11. 23:18:43

Nos, attól, hogy Lovas váratlanul meghalt, nem lett jobb ember. Vannak emberek, akiknek meg se kellett volna születniük. Lovas is ilyen volt. A világ kicsit jobb lesz nélküle. Miután sokuknak pont azt kívánom, hogy pusztuljanak, Bayer se sajnálkozzon, kövesse a barátját.

asebes 2018.06.11. 23:20:20

Amit Ungárnak írt, úgy tűnik, az már a Jóistennek is sok volt. Mondják, ő nem ver bottal.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.12. 00:17:28

@asebes: "Lovas váratlanul meghalt"

Érdekes, mire megtudtam, hogy egyáltalán létezik ez a patkány, már meg is döglött.

Nem kellett volna annyit gyűlölködnie, tán tovább élt volna. És tán nem annyira hiába.

Gerolsteiner 2018.06.12. 05:22:10

@ubermeister: Nem tudom,Lovasnak van-e családja, rólad viszont most megtudhattunk valamit. De azt inkább nem írom ide.

$pi$ 2018.06.12. 06:43:22

@taga20: "természetesen, sejtetéseddel ellentétben a nácik kurvára nem voltak szocialisták,"

De igen, azok voltak. Céljük a szociális jólét elérése volt minden német számára, szavazóbázisuk a munkásosztály volt, ellenségük a nagytőkések, Hitler a munkásosztály szószólójának tekintette magát (valóban persze soha nem dolgozott) a szászlójuk pediga vörös zászló volt.

El is érték a céljukat, egy rövid időre jólétet teremtettek a német munkásoknak.

$pi$ 2018.06.12. 06:46:36

@BéLóg: "Ez nem Jézus parancsa, hanem egy PÉLDABESZÉD"

Példabeszéd, ahol elmagyarázza, hogy milyen az isten országa. Nem mondtam, hogy azt parancsolta a tanítványainak, hogy gyilkoljanak. :)

2018.06.12. 06:58:08

@taga20: Röhögj nyugodtan, máshoz úgysem értesz!

2018.06.12. 06:59:50

@$pi$: Ennek a baromnak magyarázhatod, nem fogja felfogni.

asebes 2018.06.12. 07:06:21

@ennek annyi: Nem, nem vártam alig, de nem rendít meg. Lovas sokban hozzájárult ahhoz, hogy az ország kettészakadjon, és te például ismeretlenül is a sátán követőjének tarts engem, aki marhára nem vagyok az, de ezt is a lLovas-féléknek köszönhetjük.

De képmutató se vagyok, akik ezt az országot morálisan ide juttatták, nos, ha eltávoznak, nem fogok sajnálkozni felettük.

Maga a poszt, amihez ezek a kommentek születtek, mutatja, miféle ember (?) volt Lovas. Akinek ez tetszik, amit ő leírt itt, és ahogy FENYEGETETT, hát lelke rajta.

$pi$ 2018.06.12. 07:52:05

@abcdefghijklmm: Ó, ismerem. Azt nem tudom miért beszélek hozzá, de azt tudom, hogy mennyi értelme van. :D

Attilajukkaja 2018.06.12. 08:50:39

"Drop dead!

Lovas István"

A karma törvénye: olyat kívánj másnak, amit magadnak is szeretnél!

asebes 2018.06.12. 09:53:32

@ennek annyi: Sok tekintetben igen. Ebben egyetértünk. Mindig valami "ellen" szavazok. De ilyen mértékű korrupció, lopás, jogtalanság a 28 év alatt nem volt, még a vörösbárók alatt se. Loptak azok is, a kezüket kéne levágni, ebben nincs vita...

Ezzel együtt Lovas - nemm mondom, hogy halottakról jót vagy semmit - egyike volt a legundorítóbb férgeknek a jobboldalon.

$pi$ 2018.06.12. 10:35:45

@abcdefghijklmm: Igen, egészen konkrétan annyi. :D Ha még örömet szereznék vele magamnak, de nem... Asszem úgy vagyok vele mint a narkósok: az elején biztos jó volt, valamiért biztos elkezdtem, de már nem emléxem.

Gleccsertetű 2018.06.12. 14:20:34

@Attilajukkaja: neeeeeeeee. kérlek ne szólj hozzá olyanhoz amiről fogalmad sincs.

Attilajukkaja 2018.06.13. 10:08:52

@Gleccsertetű:
"kérlek ne szólj hozzá olyanhoz amiről fogalmad sincs."
Bagoly mondja verébnek! :o))))))

Gleccsertetű 2018.06.14. 07:13:30

@Attilajukkaja: ezzel nem cáfoltad azt a blődséget amit leírtál csajeee

Attilajukkaja 2018.06.14. 10:04:59

@Gleccsertetű:
Milyen blődséget, kis szívem?

Gleccsertetű 2018.06.14. 18:05:42

@Attilajukkaja: figyi, ha ennyire nem vagy képbe, h milyen böszmeségeket adsz ki magadból, lehetnél egy kicsit szerényebb. te garázdálkodtál itt régebben "Valóraváltógép" (vagy valami hasonló) néven?

Attilajukkaja 2018.06.14. 18:15:12

@Gleccsertetű:
"te garázdálkodtál itt régebben "Valóraváltógép" (vagy valami hasonló) néven"
Milyen néven? :o)))
Nem fáj, hogy naponta ekkorát koppansz, amikor teljes erőből nekirohansz a falnak?
Nem szoktam garázdálkodni és a nickemet sem változtatom, mert van annyi vér a pucámban, hogy felvállaljam azt is, amit 15 évvel ezelőtt írtam. Hát neked?

Gleccsertetű 2018.06.14. 18:24:07

@Attilajukkaja: itt egyelőre te vagy akinek fogalma sincs, h miket hány a netre.

Attilajukkaja 2018.06.14. 18:41:54

@Gleccsertetű:
Csak bohóckodsz! :o)))) Erről ennyit! Viszlát!

borovi 2018.09.08. 23:15:53

"Ne feledjétek megkúrni John McCaint is, mielőtt az nekrofília lesz."
Na ja. Azóta már Lovast is, McCaint is eltemették. McCaint kicsit később.
süti beállítások módosítása