A Momentum elkezdte a politikai elit ügynökmúltjának feltárását - legalábbis ezt állítják magukról a lánglelkű fiatalok. Ennek keretében lerántották a leplet Medgyessy Péter múltjáról. Épp időben. A kormányt azonban véletlenül sem hozzák kellemetlen helyzetbe.
"Megtettük azt, ami egy ellenzéki pártnak sem sikerült az elmúlt 8 évben: elkezdtük a politikai elit ügynökmúltjának feltárását. Ez a rendszerváltás befejezésének első lépése" - mármint Soproni Tamás, a Momentum kampányfőnöke szerint. A nagy lerántásban nyilvánosságra hozták a Medgyessy-bizottság jegyzőkönyveit. Amiből kiderül, hogy a volt miniszterelnök a III./II-es ügyosztálynak dolgozott. Eget rengető hír. Ha nem lenne a Momentum, hogy értesülne erről a magyar közvélemény? Miként választhatnának a polgárok megfontoltan, ha nem lenne birtokukban a szükséges információ. Köszönjük Momentum!
Ja, hogy Medgyessy már több mint egy évtizede visszavonult az aktív politizálástól? Hogy múltjának e részéről másfél évtizede mindent lehet tudni? Hogy jelentős részben épp ebbe bukott bele 14 éve? Nem számít! A Momentum elkezdte befejezni a rendszerváltást.
(Csak halkan hívjuk fel a figyelmet Soproni megfogalmazására: "Megtettük azt, ami egy ellenzéki pártnak sem sikerült az elmúlt 8 évben…" Hm, az elmúlt 8 év ügynökügyi tétlenségét valóban az ellenzéken kell számon kérni, vagy esetleg az ezt az időt zömmel kétharmados többségben kormányzó Fideszen? Tudja a Momentum.)
Akad itt azonban másik probléma is. Míg a Medgyessy-bizottság egy olyan ügyet igyekezett feltárni, amelynek kulcselemei már a vizsgálat kezdetén ismertek voltak, addig a vele párhuzamosan működő Mécs-bizottság feladata a rendszerváltástól kezdve megalakuló kormányokban helyet foglaló ügynökök felderítése, és tevékenységük nyilvánosság elé tárása volt. Tudjuk: régen volt már ez, a momentumos fiúk nagy része akkor még a csattogós lepkét tolta az oviban, ezért segítünk kicsit feleleveníteni az akkor történteket:
– bár a Mécs-bizottságba delegált tagokat a Fidesz, de az érdemi munkában már nem voltak hajlandóak részt venni.
– A bizottság ennek ellenére dolgozott, igaz, kizárólag a mai ellenzék által (MSZP) delegált tagokkal.
– A testület épp ezért végül nem is tudott jelentést elfogadni, ám számos jegyzőkönyv született az ülésekről és megállapításokat is megfogalmaztak.
– A Mécs-bizottság szerint az Antall-kormányban 5, a Horn-kormányban 2, az Orbán-kormányban 4, a Medgyessy-kormányban pedig olyan személy dolgozott, aki együttműködött a kommunista rendszer állambiztonsági szerveivel. A személyek között két átfedés van, így összesen 10 olyan miniszter és államtitkár volt hivatalban a bizottság adatai szerint, akik együttműködtek valamilyen formában az állampárti idők titkosszolgálataival.
A fentiekből egyértelműen kiderül: sokkal inkább a mai jobboldalnak, konkrétan a Fidesznek van takargatni valója bőségesen ügynök-ügyben, nem az ellenzéknek. A Momentum mégis fontosabbnak gondolta, hogy egy alaposan feltárt üggyel kapcsolatban az ellenzéki pártokat ekézze, mintsem a Fidesz érzékeny pontjára tapintva a Mécs-bizottság anyagait is megszellőztesse.
Azt már tényleg csak nagyon nagyon halkan jegyezzük meg, hogy Szita Károly ügynökmúltjának legutóbbi, részletes feltárása kapcsán a momentumos fiatalok mélyen hallgattak. A most oly kérlelhetetlen ellenzék-ellenes kirohanáshoz hasonló megszólalásra akkor nem futotta. Mindössze egy FB-poszt megírására maradt energia, az is inkább kampányszlogenek puffogtatása, mintsem karakán állásfoglalás a nyilvánosság mellett.
Úgyhogy: amíg a Mécs-bizottság anyagi nem kerülnek elő, amíg a Fidesz fekete öves besúgói kapcsán a fiatalok lapítanak a fűben, addig ez nem a rendszerváltás befejezése, hanem a kormányváltás lehetőségének elárulása.