B1 blogcsalád



A Századvég megtalálta a fő felelőst a hódmezővásárhelyi katasztrófáért

2018. február 28. - nickgrabowszki

Orbán? Tiborcz? Lázár? A lopások? Az arrogancia? A sorosozás? A hazugságok? Nem. Az ellenzéki média túlsúlya!marki_zaj_peter_mosolyog.jpg

Erről G. Fodor Gábor, a Századvég elnökhelyettese írt a Origón, amit tekinthető úgyis, mint vendégszereplés a kormánypropagandán belül, mivel a jampigalléros ember a 888 főszerkesztője:

Az ellenzéki sajtó elvégezte azt a feladatot, amit az ellenzéki pártoknak lehetett volna. Országos kampánnyal segítették az összellenzéki jelöltet. Hetekig címlapos sztorikat építettek róla. Megácsolták neki a színpadot. Most pedig igyekeznek az eredményt földrengésszerű változásnak beállítani és

elhitetni, hogy van remény.

Még jó, hogy sajtószabadság van, és lehet mást is olvasni, nem kell így bevenni az ellenzéki sajtó meséjét.

Merthogy a Fidesznek meg volna az érdeke, hogy a választók azt lássák, nincs alternatíva, nincs remény.

Ezt a narratívát tolta tovább Orbán Balázs, a közpénzekből finanszírozott Századvég kutatási igazgatója a Mandineren:

A médiafelületek részben a politikai pártok szerepét veszik át, hiszen nem a hírek szolgáltatása, hanem a közvélemény formálása válik első számú céljukká.

Hasonló jelenséget láthattunk a hazai médiatartalom-szolgáltatók körében is az ellenzéki jelölt hódmezővásárhelyi polgármesteri kampánya kapcsán. Az ellenzéki pártok politikai tevékenységéből csak arra futotta, hogy egységesen támogassák a magát függetlennek mondó jelöltet.

Szóval az Vásárhely tanulsága, hogy a minden hatalmi eszközzel, pénzzel, paripával és fegyverrel rendelkező Fidesz kikapott egy olyan ellenféltől,

  • amelyiknek nincsenek ilyen eszközei,
  • nem is indult választáson.

De hát hogy a bánatban lehetséges ez, hiszen láttuk az elmúlt évek médiapiaci fejleményeit, a korábban nem a kormányhoz és a Fideszhez kötődő orgánumok bezárását, felvásárlását, igába hajtását, majd közpénzekkel való hizlalását, amit utóbb még maga a miniszterelnök is késze volt elismerőleg nyugtázni (legutóbb az ún. évértékelő beszédében):

nemzeti tulajdonba került a magyar médiumok több mint fele is.

Hát akkor meg hogy lehetséges, hogy a független (fideszes olvasatban: ellenzéki) sajtó választást tudott nyerni, hogy meg tudta törni

a kormányoldal propagandagépezetének információs monopóliumát?

Orbán azt állítja, hogy Orbán nem mond igazat, a politikai kitartott beleharap az őt etető kézbe, azaz a Századvég embere simán meghazudtolja a miniszterelnököt:

Közhelyszerű az érvelés, hogy a kormánypártok médiafölénnyel rendelkeznek Magyarországon, s elsősorban a kormánypárti média az, amely a framing eszközével képes élni.

Azonban a puszta számok mást mutatnak! (...)

a kormánypárti portáloknak 913 ezer, az ellenzékieknek pedig több mint 1,9 millió volt a látogatottsága a vizsgált időszakban. Az ellenzéki online média elérése tehát lényegesen jobb, mint a kormánypárti oldalé (s egyébként hasonló a helyzet a televíziós médiában is).

Lehet persze, hogy ez nincs így, és Századvégnél csak mentegetni akarják Orbánt, Lázárt, Tiborczot, a Fideszt, meg saját magukat a felelősség alól.

Másfelől meglehetősen önkritikus beismerés ez, amelyik éppen a közpénzekkel felhizlalt kormánymédiában jelent meg. Vajon mi az oka, hogy a Mészáros, Vajna, Habony, Schmidt, Tombor, etc., az ún. nemzeti tulajdonosok kezébe került orgánumok tízmilliárdokat kaptak az elmúlt években, miközben riválisaik (szinte) semmit, és mégis az utóbbiak elérése kétszerese volt a propagandáénál?

De valószínűleg nem ez lesz a fő irány a kormányoldal gondolkodásában. Ha a trendek ellenére mégis meg tudnák nyerni a választást, akkor az ellenzékinek nevezett médián kegyetlen bosszút állnak majd, ez nyilvánvaló. 

A tájékoztatás kiegyensúlyozása újabb intézkedést sürget.

A másik lehetőség persze, hogy nem nyernek.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7413705642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.02.28. 17:49:17

ez az ork is nagy kanállal zabált/zabál a közösből, de érzi a vesztét, ezért vonyít, mint egy veszett kutya.

egy vicc ez a gnom.

uploads.disquscdn.com/images/2bec21619da98291b4d66e685a961c313f23201f47148b0b2b056d1f14af3e7d.jpg

Toportyán Zsóti 2018.02.28. 18:18:03

Paranoid félművelt karrierista seggnyaló,aki bebeszélte magának hogy okos ember ez a rábatimiképeirerecskázó ork.Ép elme már rég nincsen a csüngőhasú tolvajcsaládfő környezetében.Nem csoda hogy hatalmas verést kapott,magas lóról pofára esett...

sZulamith 2018.02.28. 18:37:05

Azt nem hinném, hogy nyerés esetén, az "ellenzéki médián" bosszút állnának, mert nagyon vékony az a jég, hogy ugráljanak. Hogy győzelem esetén visszanéznek-e, vagy mennek tovább a Lenini úton? Az eddigi gyakorlat alapján az utóbbira tippelek:)

Európai téridő 2018.02.28. 18:38:32

Hát amit a magyar média bal fele mostanában csinál, annak tényleg ilyen a látszata. Kérdés, kitart-e a puskapor ?

taga20 2018.02.28. 18:48:44

@Európai téridő: komolyan mondom kezdelek sajnálni benneteket, ahogy napok óta vergődtök:)

rallus 2018.02.28. 18:56:04

Amíg a közmédia és a jobboldali sajtó nem kezd el élő adásban üzekedést és sok pénzért csótányevéses vetélkedőt közvetíteni, addig az átlag állampolgár nem nézi, mivel a külföldi médiák nagyon magasra tették a lécet.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.28. 19:44:31

Tény, hogy az ellenzéki médiák súlya még ma is 50 % körüli.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.02.28. 19:45:01

ertem, tehat az osszes nem-kormanyparti medium ellenzekinek szamit:; "aki nincs velunk az ellenunk van" jelszoval. sajatos logika, egyben ez egy elofeltevese annak, hogy (mar) nem letezik fuggetlen media.

morpho 2018.02.28. 19:59:17

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Játszuk azt, hogy leírom a kormánypárti média részeit, te meg írd ide az ellenzékit!

Kormánypárti:
TV2
MTVA (a teljes közmédia)
Bors
Lokál
Ripost
Pesti Srácok
Magyar Hírlap
Magyar Idők
Echo TV
Figyelő
Vs.hu
Origo
Faktor.hu
Rádió 1
Világgazdaság
Nemzeti Sport
Heves Megyei Hírlap
Új Dunántúli Napló
24 Óra
Somogyi Hírlap
Tolnai Népújság
Új Néplap
Békés Megyei Hírlap
Petőfi Népe
Vasárnap Reggel
Délmagyarország
Kisalföld
Nógrád Megyei Hírlap
Bama.hu
Heol.hu
Kemma.hu
Baon.hu
Beol.hu
Szoljon.hu
Sonline.hu
Teol.hu
Zaol.hu
Vaol.hu
Veol.hu
Feol.hu
Duol.hu
Kisalföld.hu
Délmagyar.hu
Borsonline.hu
Fejér Megyei Hírlap
Dunaújvárosi Hírlap
Veszprém Megyei Napló
Vas Népe
Zalai Hírlap
888.hu
Atmedia

taga20 2018.02.28. 20:02:44

@morpho: mtva-t azé kibonthattad volna! me még az olimpiai közvetítések között is migráncsozás ment csőstül. az ember bele kifordult tőlük.

túl kedves vagy:)

morpho 2018.02.28. 20:06:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár! taga20 külön kérésére!

MTV 1,2,3,4,5 + MAGYAR RÁDIÓ 1,2,3

morpho 2018.02.28. 20:08:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár! + MTI!!!!

taga20 2018.02.28. 20:12:08

@morpho: morfoevtárs mi ez a lazaság?

az emtéjit elfelejtetted!:))))

morpho 2018.02.28. 20:31:29

@taga20: Már rá is csaptam azóta a kezemre! Egyébként ez poénosnak tűnik, de egyáltalán nem az. Ez nagyon durva médiafölény, miközben Lánczi eftárs azt magyarázza, hogy a liberális médiatúlsúly okozta a vásárhelyi narancsos buktát. Birca dettó ezt tolja. Az már egy máűs kérdés, hogy azt a néhány még talpon álló független, vagy ellenzéki médiumot kétszer annyian nézik/hallgatják/olvassák, mint a fidesz propaganda kamumédiáját! Különben kifejeztten tetszik ez tiszta levegő! Olyan, mintha kullancsirtót permeteztek volna a levegőbe! Ez is mutatja, hogy a narancstálibok "spontán" véleménynyilvánítási szándékkal járnak ide :))

taga20 2018.02.28. 20:44:28

@morpho: én azt bírom a legjobban, ha a klubrádióval példálóznak.

döbbenet, hogy mennyit hazudoznak összevissza! de most vasárnap kaptak egyet álcsúcsra, és megremegtek. most kell a fityeszmaffiát ütni az eliossal legfőképpen április 8-ig.

remélem a gyökér ellenzék felszívja magát:)

morpho 2018.02.28. 21:09:12

@taga20: Én erről nem vagyok meggyőződve. Mármint, hogy felszívja magát. Viszont tényleg komoly zavar van, az egyértelmű. Nagyon látszik ugyanis!

Punxsutawney Mormota 2018.02.28. 21:18:29

Müxik az unortodox, narancsbolsi matematika. Ugyebár 34% náluk kétharmad, és a 60%-os médiaarányuk az kisebbség. Értem én :D

sinus67 2018.02.28. 21:50:33

"...a kormánypárti portáloknak 913 ezer, az ellenzékieknek pedig több mint 1,9 millió volt a látogatottsága..."

Nem csodálnám, ha igaz lenne az adat! Hónapok óta nem lehet azokon a szar kormánypropaganda portálokon mást olvasni, mint migráns, Soros-terv, csúnya Brüsszel, stb.
Hát a zembereket mégis csak érdekli, hogy milyen szintű a korrupció! Pláne, ha az a személy is érintett közvetetten, akiről tudjuk, még soha nem hazudott!
Folytatásos krimi sorozat! És most már kurva kíváncsi mindenki, hogy ki a gyilkos!

sinus67 2018.02.28. 21:54:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
A Mészáros & Mészáros és a Vajna Hörcsög Andy birodalmát melyik oldalra sorolod?
Remélem a közszolgálati médiát tévéstől rádióstul nem számoltad bele, mert az független!
Ja?! Nem!

F1őr 2018.02.28. 23:34:53

@morpho: A Délmagyarországot és a Délmagyar.hu-t törölheted a hazug listádról. Ugyanis a Délmagyarország nyomtatja havonta a Szegedi Tükör nevű Botkához köthető non stop kampány szennylapot.

morpho 2018.03.01. 00:04:23

@F1őr: A Délmagyarország tulajdonos Andy Vajna. Itt a pont a történet végén. Nehéz így beadni, hogy ellenzéki médiafölény van, ezt megértem. Próbálkozz mással buta narancskullancs!

Énmégújvagyok 2018.03.01. 03:26:23

@Punxsutawney Mormota: Nehéz ez nekünk halandóhnak, mint a "A Bolyai-Lobacsevszkij-geometria
(A hiperbolikus geometria)"

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 05:34:05

@morpho:

Az olvasottságot számold inkább szerintem, ha nem szeretnél nevetségessé válni...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 05:35:06

@sinus67:

Ezekkel van meg a kormányoldal kb. 50 %-a. Amásik 50 ellenzéki.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 05:52:56

@Énmégújvagyok:

Egyet? Van egy rakás. RTL, Index, HVG, 168 óra, Népszava, s még 2 tucatnyi.

megamedve 2018.03.01. 06:07:58

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Egy példát:
Ha autózom az országban, akkor azt látom, hogy öt óriásplakátból négyen olyan értelmetlen hirdetések mennek, hogy Magyarország erősödik, vagy Ne feledd el megvenni a lottódat - Ott voltunk minden nagy pillatnál, A kommunizmust ne felejtsd, NÉBIH, ha veszett állatot látsz, jelentse, Látnod kell, hogy elhidd, + a sorosozós, meg kerítésbontós plakátok. A maradék 20%-on látni jobbikos, vagy piaci alapú reklámot: ebből rájöhetünk a média arányára. 80%-ban közpénzen eltartott stróman és/vagy haveri cégek, 20%-ban egyéb média.
Ingyenes, köszönöm a gyújtóspapírt szintű, függetlennek álcázott, egész oldalas stop soros hirdetéseket tartalmazó helyi lapokból megyeszékhelyenként van vagy három.
A radiókról, köz(röhej)médiáról, megyei napilapokról ne is beszéljünk.
Ha nem lenne internet, végünk lenne.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 06:24:15

@megamedve:

Már érted mi volt az ellenzék helyzete a 90-es évek ballib diktatúrja alatt! Ritka volt még az internet, a hagyományos médiák uralták a nyilvánosságot, s 90+ %-uk ballib volt.

A mostani helyzet viszont kiegyensúlyozott. A lehető legkülönbözőbb véleményekhez lehet hozzáférni, virágzik a pluralizmus.

sinus67 2018.03.01. 07:31:51

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Azért valamiben igazad lehet! Na nem a százalékokban! Az ellenzékiségben. Abban is csak a Te szemszögedből. Nálad ellenzéki az, aki kritizálni merészeli a kormányt, esetleg számon akarja kérni a közpénzek "elhelyezésének" útját, módját.
Ebben az értelemben kurva kevés az ellenzéki média!
Ha pártokhoz köthető médiáról akarsz beszélni, akkor már az arányok bőven a fideszhez húznak.
Másrészt ne a parlamentben megszerzett mandátumok számához hasonlítsd a média egyensúly(talanságo)t, hanem ahhoz, hogy a kb. 8 millió választópolgárból "csak" 1,8-2,2 millió a fideszt akaró (itt finom voltam).
A médiapiacon nincsenek töredék szavazatok, meg ilyesmik, higy a fideszes kisebbség többséget szerezzen. Ehhez képest mégis letarolták ezt a piacot. Vajna esetében eltudom képzelni, hogy volt/van lóvé, azonban Mészáros Nemstróman Lőrinc esetében, közvetetten közpénz jellegét elvesztett pénzbő történt a média felvásárlás.
Szóval, ha pártlapról beszélünk a fidesz bőven vezeti a listát.
Az erőlködésed roppant gyenge, viszont kétségbeesett!
Na sebaj! Ha a pártközpontból meglesz majd az új kommunikációs vezérfonal, majd visszatér a régi Birca, a többiekkel együtt!

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.03.01. 07:32:09

@morpho: Irgalmatlan öntökönrúgás a részemről, hogy éppen tegnap írtam egy másik blogon, hogy nem kommentelek ide, de azért, amolyan semleges megjegyzésként muszáj megemlítenem valamit. Neked természetesen igazad van, és az is igaz, hogy Gábor bácsi csak a kínos menekülőutat keresi a vereség magyarázatára -bár nem egészen úgy jönnek le a szavai, ahogyan azt a poszt a címben beállítja, vagy ahogyan a kicsi ember szavaiból következik- de mindennek ellenére érdemes azért elgondolkozni azon, hogy a szavai mögött húzódik igazság.

"...De nincs az a beteg és erőszakos propagandagépezet, ami felülírhatja a valóságot. Ha így lenne, nem bukik meg soha a Szovjetunió és a keleti blokk sem, nincs 1956 sem. Nem véletlen, hogy ma, az egészségügy, az oktatás helyzete irgalmatlan fegyver lehet/lehetne az ellenzék kezében: ötszáz pozitív cikk a 888-on és ezer diadalittas pártközlemény a Magyar Időkben sem tudja felülírni a valóságot egy átlagos kórházi történetben, amit a polgárok nap-nap után megtapasztalnak...Az agymosó propaganda és a fideszes/kormányzati médiatúlsúly még véletlenül sem mindenható. Az ellenzék ezt is csak kétségbeesett, előremenkülő magyarázkodásként teríti minden nap, messze túlértékelve a fideszes média valódi jelentőségét, és nem mellesleg szégyenteljesen megalázva és lenézve a birkaként aposztrofált magyar polgárok többségét..."

Hódmezővásárhely is bebizonyította ennek az állításnak az igazságát. A helyzet ugyanis az, hogy egyetlen jól kezelt téma a kisebbségben, és szűk helyre beszorított ún. ellenzéki sajtóban és/vagy a közösségi médiában is brutális fegyver lehet az általad felsorolt médiumok valóságtorzító hatása ellen.

Egyetlen, a fidesz számára kínos Index címlap leveri a teljes felsorolásodat a sárga földig. Egyetlen egy is. Nem véletlen, hogy az Index annyira a bögyében van a fiúknak.
Ha az index-szel (ezt így írják, vajh? ) leszámolnak a narancstálibok, (és ezzel együtt pl. a blog.hu-val is, ez önmagában megér egy misét) a maradék erősebb végvár (444, hvg, 168 óra, RTL, Direkt 36, Magyar Nemzet, Hír tv) megroppan magától is.

Akkor persze még mindig ott marad a közösségi média...de az egy másik történet.
Szóval igazad van, de azért nem annyira egyszerű történet az. G. Fodor talán csak egy ócska talpnyaló, de amit mondott, abban alapszinten, van ráció, és ezt mindenki tudja.

felucca02 2018.03.01. 07:32:51

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Az olvasottságot számoljuk? Oké, számoljuk azt! Ha a kibaszott kormánymédiátokban majd lehet érdekes fejtegetéseket, elemzéseket, tényfeltárást olvasni a propaganda és az ötezredik orbánt dicsőító cikk helyett, akkor majd lesz olvasottság. Addig nem. Mondd, te nagyon hülye vagy???? Ki az az ökör, aki ha választani lehet mondjuk az Index meg a magyaridők között, akkor a magyaridőket olvasná? Van ilyen?

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.03.01. 07:39:59

@zord íjász: Az Élet és irodalom kimaradt a felsorolásból, bocsánat Kovács mestertől.

TBone 2018.03.01. 08:18:26

Tessék olyan újságot írni, amit olvasnak az emberek.

werecke 2018.03.01. 08:28:08

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Kiegészítve a külföldi , úgymond mértékadó sajtóval ami mindig libsi , mint tudjuk.

Etniez 2018.03.01. 08:28:40

"'a kormánypárti portáloknak 913 ezer, az ellenzékieknek pedig több mint 1,9 millió volt a látogatottsága a vizsgált időszakban. "

Hát igen, ez azért könnyen előfordulhat. Az olvasottságot úgy lehetne növelni, hogy több tényt és kevesebb propagandát vagy karaktergyilkosságot jelentetnének meg.
Amúgy kidobott pénz az ilyenek felvásárlása, lásd Origó vagy tv2. Mind a kettőnek volt egy nagy bázisa, de miután megszűntek hiteles tájékoztató forrásnak lenni, látogatottságuk, nézettségük a töredékére esett, tehát kidobott pénz lettek.
Az Index-re is fáj a fogok, de hiába vennék meg, ugyanaz történne, mint az Origó esetében. Olvasók keresnének egy másik portált.
Nem azért nem olvassuk az Origót pl, mert nem tudjuk a címét, hanem azért mert szar.

Etniez 2018.03.01. 08:30:57

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Tény, hogy az ellenzéki médiák súlya még ma is 50 % körüli."

Ha ez igaz, akkor pont rendben van, mindenki tud tájékozódni.

felucca02 2018.03.01. 08:31:09

@werecke: Na, gratulálok, remélem, tájékozottnak érzed magadat!:)

Boar. 2018.03.01. 08:34:28

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ruszkifasszopó, az olvasottság emlegetésével inkább te válsz nevetségessé. Ha tíz újságból nyolc kormánypárti és kettő-nevezzük úgy-ellenzéki ám azt a kettőt ötször annyian olvassák, akkor ellenzéki médiatúlsúly van? MIndezt úgy, hogy a nagy példányszámú lapok, az ingyen nézhető tévécsatornák kormánypártiak?
Nem bazdmeg, ennyire demagóg gyökér még te sem lehetsz(na jó, mégis). Ez az olvasottság két dolgot jelent:
-Hiába folyik a csapból is a kormánypropaganda, az emberek nem kíváncsiak rá. Akik helyi híreket szeretnének olvasni, már unják, hogy a drága pénzen megvett mészárosújság 70%-a kormánypropaganda, sorosozás, mirgáncsozás.
-A másik, hogy az egységsugarú fideszszavazó nem tud bekapcsolni egy számítógépet és komoly olvasási nehézségekkel küzd, marad neki a MTV mint ablak a világra...de abban is csak azt a műsort szereti nézni amiben basznak és kardoznak...

felucca02 2018.03.01. 08:35:44

@werecke: Egyébként nem hiszem el, hogy magadban a magyaridőket tényleg hitelesen tájékoztató médiának fogod fe. Inkább akkor olvasod, ha szeretnéd magadban kicsit feltüzelni a gyűlöletet. Én is így teszek például a 444-gyel, da ha informálódni szeretnék, akkor azt nem ott teszem meg.

what.the.fuck 2018.03.01. 08:40:41

a fidesz maffia főnök majmok azt a hibát követik el folyamatosan, hogy a saját birka nyájukból indulnak ki, vagyis hülyének nézik az egész társadalmat. Nagyon sokan nem nézik a tényeknek nevezett szart se a társait, pont azért mert nulla eleganciával tömött pofával harsogják a párt propagandát.
ha lenne eszük és elkevernék a szart a palacsinta közé akkor lenne hatásos.
így csak az agyatlan bunkó fideszes barmok nyelik a szart rágás nélkül, a többi ember egyszerűen elkapcsol, nem nézi meg, nem veszi komolyan.
miért kell minden rohadt óriás plakáton a fideszes szart tolni, alap hogy sokaknak az jut eszébe ezt a pazarlást az én adómból tudták megcsinálni.
lesz meglepetés áprilisban, mert nagy az elégedetlenség az én körömben is minden fideszes két pofára szidja a pártot már.
ezért buktok szerencsétlen barmok mert nincs bennetek elegancia, intelligencia, profizmus, ugyanolyan mekk mesterek vagytok mint a főnök, azt hisztitek erővel le lehet nyomni mindent.
ilyen szintű elnyomás hogy hogy elveszik a cégeket, kirúgnak ha a kritizálod a fityeszt, rád küldik az állami végrehajtó hatalmat, tagadásban hazugságban élnek nulla alázattal, csak a kommunizmusban volt.
ne pofázzon itt senki gyurcsányról meg a szocikról, azok töredékét lopták annak mint a mocskos orbán és bandája...és mellette hagytak szabadságot az embereknek élni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 08:48:00

@sinus67:

Ne kamuzz. Minden média rendelkezik valamilyen irányultsággal. Ami ballib, LMP_s, jobbikos, az nem ellenzéki szerinted?

2018.03.01. 08:51:50

Azon gondolkoztam az elmúlt pár napban, hogy ezzel a békemenettel megint tökön lőtték magukat.

Teljes lehet az összeomlás és kapkodás a pártközpontban.
Arra nem gondoltak, hogy 15-én felbuszoztatják a híveket a fővárosba, a megyei városokban, falvakban meg aznap nem lesz senki?

A megemlékezéseken csak ellenzéki politikusok, hívek lesznek?
Vagy ezt hogyan koordinálják majd?

Az ellenzékiek fogják magukat megmutatni. A helyi tévék csak ellenzékieket fognak mutogatni.
Az újságok is csak róluk fognak írni. Ez független attól, hogy majd azt mondják 42 millióan voltak a békemeneten.

Bár többször mondtam már, hogy minden "simán nyerünk" 42 millióan vagyunk, meg magabiztosak vagyunk lózungokkal folyamatosan szavazatokat veszítenek. Az átlag vidéki ember két dolgot biztosan rühell - aki élt vidéken tudja - a elbizakodottságot és az arroganciát.

Ez pedig elkényelmesíti a kormánypártiakat és mozgósítja az ellenzéket. Ugyanakkor továbbra is tiltva van a sajtóban, hogy bármilyen gond lenne.

Sőt látjuk most a kialakult helyzetben is milyen ostobán kommunikálnak.

Mindenki tudja, hogy nem ellenzék nyert, de könyörgöm ezt nem szabad kimondani mert pitinek tűnsz a választók szemében. Miért olyan ostobák, hogy ezt nem látják? Persze ott van, hogy kapkodás van.

Gondolom most már csak pár ember mer felvállalni stratégiai javaslatot. Mert ha valami balul sül el akkor ki lesz a bűnbak? Aki mondta.
Ilyenkor az értelmesebb hallgat, az ostobább mer csak javasolni. Így csak rossz döntések közül lehet választani. Mint a békemenet, vagy a soros kampány leállítása.

Ez a soros kampány is érdekes, mert a folytatása és a leállítása is szavazatvesztéshez vezet. Azt hiszem, hogy ha elveszítik a választ, hamar kiderül ki volt az értelmi szerző, mert azt azonnal kivágják...

Visszakanyarodva...
A nép fideszes fele meg Pesten fog vonulni, amivel megint csak a saját híveket érik le.

Ez szerintem nagyon nem volt átgondolva. Sőt biztos vagyok benne, hogy vissza fogják hívni a békemenetet, amiknek meg még rosszabb üzenete lesz...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 08:53:01

@felucca02:

Nézd pl. a közéleti hetilapokat! A legolvasottabb 3 a HVG, a Magyar Narancs, a 168 óra. Mindhárom ballib.

Az 5 legnézettebb tévécsatorna: RTL, TV2, Hír Tv, Echo Tv, ATV, az 5-ből alig 2 fideszes.

felucca02 2018.03.01. 08:59:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
És ez miért baj?
lenne benne értelmes tartalom, biztosan olvasnák-néznék az emberek.
Az a ti bajotok, hogy az emberek nem olvassák a propagandát, Hogy a vért hányó műsorról elkapcsolnak? Erre elég egyszerű a megoldás.

orient 2018.03.01. 09:16:24

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Olvasottasg mar nem attol fugg mibol mennyi van ebben igazad van teljesen. Bar en teljesen fuggetlen tajekoztatast szeretnek kapni ezert olvasom mindket oldalt. Sajnos a kormanyoldalak valoban elegge propagandasak. Nemcsak orba szajba megy a brusszel-migrans-soros tengely, mert tudjuk ez a program, hanem a legrosszabb, hogy kormanypartrol egy arva szot sem szaba irni ha rossz. Mig indexen, vagy mas "ellenzeki" mediakban siman lehozzak, ha egy ellenzeki politikus korrupt, hazudik, valami olyat allit ami igencsak ketseges, ezt a kormanymediaknal sosem latjuk. Mig Index lehozta mondjuk OLAF jelenteseket mikor azok MSZP-s es volt kormanypartok lopasara utaltak, addig, egy Origo sosem fogja beismerni ha mondjuk az Elios valoban magara alakitotta a palyazatokat. Na ebbol jon ki az oriasi kulonbseg az ellenzeki media javara olvasottsagban. Elegge zombinak kell lenni ahhoz hogy valaki csak jokat olvasson egy adott kormanyrol. Akarmennire is jl csinalja az Orban kormany a dolgoat , nem tokeletesek, hibak vannak es ezt meg Lazar is elismeri sokszor, akkor ezek miert nem jonnek le a sajat mediajukban??? Ettol lesz igazan propaganda oldal az osszes kormanymedia es ezert marha varaszto olvasni egy ido utan.

Indriq 2018.03.01. 09:16:30

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: vicces dolog a matek... egész gyorsan kibukik ha nem ért hozzá valaki....
azt állítod 50% az arány, de a felsorolt kb 50 kormány propagandához nagyjából 10 ellenzékit tudsz. Első becslésre nincs a hibahatáron belül az 50%-hoz :)
Csakhogy tanulj is valamit, azért népszerűbbek az ellenzéki media, mert több ellenzéki kiváncsi a hírekre, mint agymosott fityiszes a propagandára. (Van egy másik szomorú tény is. A fiatal demokraták nagyrésze még az internet előtt ment nyugdíjba, és már nem nagyon értik az információ szerzés ezen világát, az hogy ovi büszke volt arra, hogy segghülye a számítógéphez (és minden máshoz is), inkább szegénységi bizonyítvány, mint büszkeségre ok.

2018.03.01. 09:17:28

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
A média egyensúllyal alapvetően nincs gond.
A gond azzal van, hogy a tartalom nem hiteles.
Ha Neked az asszony egymás után két este azt mondja, hogy kva.. jó vagy. Elhiszed.
Ha már négy este mondja, akkor súgok, kva.. szar vagy. Na ilyen a fidesz média is.
Nincsenek határok, nem túltolják, hanem azon is kétszer túltolják az információt.

Ez meg azért van, mert hierarchikus rendszerben senki nem mer fölvállalni döntéseket. Ezt mondta a főnök? Jó, akkor úgy lesz, hol nem szarom le, hogy hülyeség.
Mindenki retteg fölfelé, ha kinyitja a száját akkor olyat kap az arcába, hogy egy életre megemlegeti.

Na ezért nincs kontroll ezekben a tévékben. Ezért nem mernek a rendszer alsó részein lévő értelmes emberek, mert azok, ellenszegülni. Ez borzasztó és kódolja vereséget. Ugyanis ezek ott fönt nem Istenek, hibáznak. Idővel egyre többet és többet hibáznak, ami a rendszer sajátossága miatt végigsöpör a legalsó szintekig, amíg az össze nem omlik.

Az Elios ügy például azért zseniális, mert muníciót hordoz nem egy hónapra, hanem a következő évekre. Ráadásul nagyon régen tudjuk, hogy az embereknek nem bizonyíték kell, azt legyártják maguknak. Csak sugallni kell, hogy egy-két politikus nem tiszta.

Lopnak. Ez még szép lassan kiépíti a kételyt az agyukban. Meggyőzik magukat, majd meggyőzik a családot és mindenki mást.
Szóval elég a gyanúját kelteni annak, hogy valaki nem tisztességes, a többit elvégzi az emberi természet... :)

Herbert Putzenschramm 2018.03.01. 09:18:57

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: azt nem fogja föl az ostoba, korlátolt fideszes agyad, hogy jelenleg nem az van hogy ellenzéki és kormánypárti médiumok vannak.
francokat
jelenleg van a kormánypropaganda és a nagyjából független lapok. a független az nem egy oldal, hanem ahogy a neve is mutatja, független.
ha van egy ótvar nagy lopás a baloldalon, vagy a jobbiknál arról ugyanúgy beszámol az index és a társai. a kormány által uralt lapoknál/ tévéknél viszont tilos negatívot írni a drága miniszterelnök úrról, vagy a szent pártról, pedig bőven lenne miről.
és ha 50-nél nagyobb az iq-d akkor ezt te is belátod, csak túl nagy segg vagy ahhoz, hogy ezt beismerd magadnak.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 09:21:25

@Boar.:

Médiáknál nem a darabszám számít, hanem az, hányan olvassák, nézik.

Országosan fogható az RTL, ami ballib csatorna, azaz adataid is tévesek.

S az internetezés elterjedettsége pedig hatalmas.

TBone 2018.03.01. 09:23:17

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Legolvasottab, lehet. De miért? Talán mert onnét még lehet valamilyen szinten tájékozódni?
Ha az állami hírdetési pénzekkel kitömött kormánypárti sajtó csak erre képes, akkor lehet, el kellene gondolkodni azon, mi lehet az oka az alacson olvasottságnak.
Vagy szüntessük meg ezeket a sajtótermékeket, mert jobbak mint a versenytársak?
Ilyen a verseny, a jobb győz.

Boar. 2018.03.01. 09:27:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Médiáknál nem a darabszám számít, hanem az, hányan olvassák, nézik."
Hát persze. Talán akkor szólhatnál a fideszes fiúkáknak, hogy pazarolják az adófizetők ellopott pénzét a média felvásárlására, elegendő ha kevés felületen kurvajó tartalmat nyomatnak és mindenki őket fogja lesni...
Magadat alulmúlva vagy demagóg faszkalap. Ennyire összedőlt a kis világotok, már csak ilyen kétségbeesett kapálózásra futja?

sinus67 2018.03.01. 09:42:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Oké! Nézzük az LMP mellé mennyit sorakoztatsz fel? Vagy az MSZP, Jobbik, DK, stb. mellé! Külön külön!
Szóval akkor hogyan állunk?
Ja?! Hogy ezek a pártok külön külön kisebbségben vannak, de abban, hogy a fidesz maffiabrigád, egyetértenek!
Írtam az előbb, ez nem szavazás, hogy koordinálunk, összefogunk!
Média cuccban összeadnád az ellenzéket, de abban, hogy szavazáskor a többség nem akarja a maffiabandát, úgy már nem! Mi?

Mikrobi 2018.03.01. 09:43:07

Még az idézetekből is az derül ki, hogy nem beszélt ellenzéki médiatúlsúlyról. Az meg szentigaz, hogy az ellenzéki érzelmű média teljesen átvette a töketlen ellenzéki pártoktól a véleményformálás feladatát. Vagyis tájékoztatás helyett propagandát csinálnak. De akkor miért nem indulnak az újságírók a választáson?

bordat 2018.03.01. 09:46:28

Egy biztos ;hogy a közpénzeket uraló ;egyben herdálók ; előbb --utóbb felelni fognak
ezekért a mocskos sikkasztásokat elkövető keménygalléros !! Valahol olvastam minap hogy lézer janó azt csócsálta habzó szájjal hogy Vásárhelyen a választópolgárokkal van a baj .Na az ilyen okoskodó faszkalapot mint Ő még az földrészről is ki űzném !!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 10:00:19

@orient:

Így igaz. A sajtószabadság nem azt jelenti, hogy a médiák függetlenek. Mert ilyenek nem léteznek. Hanem azt, hogy pluralizmus van: azaz mindegyik nem-független média megszólalhat.

Az Origót ugyanazért nem olvasom, amiért az Indexet sem: nevetségesen részrehajló és bulvár. Az Index címlapon a blogokat olvasom csak.

Nekem semmi bajom azzal, ha valaki kitart valami mellett, azaz se nem független, se nem objektív, ha ezt értelmesen csinálja. Pl. rendszeresen nézem az ATV és a Hír TV-t, olvasom a 168 órát, a HVG-t, s még kb. 10 ballib médiát. A legszínvonalasabb ballib folyóirat pedig a Mozgó Világ, sajnos a legtöbb cikket nem teszik fel a netre.

Azt lehet mondani, én a magyar médiafogyasztásomban 80 %-ot képvisel a ballib tartalom. Ugyanis elsősőorban azt szeretem hallani, amivel NEM értek egyet.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 10:04:41

@Indriq:

Ismétlem: a példányszámot, azolvasottságot, a nézettséget nézd!

Van 4 közéleti hetilap: 2 kormánypárt is 2 ellenzlki, de a 2 ellenzéki lap teszi ki a 4-nek a 70 %-át, mert magasabb a példányszámuk.

Ugyanez a tv-knél. Hiéba van egy rakás közmédia,. ha 5 % a nézettségük. Egyedül az Echo Tv és a TV2 rendelkezik komoly nézettséggel a kormánypárti csatornák közül.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 10:07:14

@Herbert Putzenschramm:

Az, hogy a neked tetsző irányt "függetlennek" hazudod, a neked nem tetszőt meg "propagandának", nem változtat a tényeken...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 10:08:16

@TBone:

Azaz szerinted is sajtószabadság van. Én is ezt mondtam.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 10:09:51

@Boar.:

Valahogy korrigálni kellett a 90+ %-os ballib médiatúlsúlyt. Ehhez pedig pénz kellett. Mi a gond ezzel?

sinus67 2018.03.01. 10:10:58

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Esetleg a tartalom felelős lehet?
Egyébként, ha a beletolt közpénz ellenére ilyen szar a nézettség, akkor valaki, valamelyik bőrfotelben nem ért hozzá!
Nem kellene leváltani?

oszt jónapot 2018.03.01. 10:11:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Állítólag az ország kétharmada fideszes. Nem a fideszes (direkt nem jobboldalit írok) médiumoknak kéne olvasottabbaknak lenni?

odysszeusz 2018.03.01. 10:12:53

Az a helyzet szerintem, hogy egyelőre csak remény van!! Ez a sokmindenféleség hogyan képes összefogni és CSAK egyetlen jelöltet állítani...nem tudom. Ezen kívül ott vannak a választók akik vagy díjazzák ezt vagy nem egészen!! Mert maximálisan kellene díjazni...
És...utána mi lesz? Ezen bizony a szürke szavazó tömeg is agyalhat...Tehát mindenképpen "biztosítani" kéne a szavazókat arról, hogy ez az össze-vissza társaság KÉPES jobban vezetni az országot mint a zsiványbanda...méghozzá gyorsan kell mert fogy az idő...Azt már csak megemlíteném, hogy Márk-Zay-ok KELLENEK!! Kérdem óvatosan...van belőlük annyi??? És mindenhol vannak? Vásárhely CSAK A LEHETŐSÉGET mutatta meg...semmi többet!! Ahogy Viktorka nagyon helyesen mondta...dolgozni kell

Lolek i Bolek 2018.03.01. 10:13:04

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: 50%, mert te azt mondod? vannak szamaid is? az 50% egyebkent nem tulsuly, ugyhogy megnyugodhatunk. mit gondolsz?

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2018.03.01. 10:13:30

Ez a nap se múlik el a Soros bérenc liberális hazaárulók támadása nélkül. Még meg se kaptam az első SMS-t hogy meg kell védeni a hazát a B1 blog ellen, a blog már tele van firkálva a ballibek hazudozásaival. 99%-ban elvették a ballibek tőlünk nemzetiül érző és gondolkodó magyar emberektől a blog felületet és még ők vádolják meg a Századvéget azzal, hogy hazudik amikor leleplezi, totális ballib média diktatúra dúl! Hát ezek még akkor is hazudnak amikor igazat mondanak!

És ráadásul azt a Századvéget vádolják hamisítással, amelyik az utolsó független magyar nemzeti közvéleménykutató és elemző cég ebben a Soros által országosan elfoglalt média világban. Nem csoda, hogy ebben a ballib fölényben a Soros terv alattomos támadást mert indítani ez ellen az utolsó magyar független nemzeti elkötelezettségű céghálózat ellen, még azt se szégyellték megtenni, hogy miközben a Századvég kimutta hogy a Fidesz jelöltje kétharmaddal fogja verni az álhétgyerekes, álkeresztény ballib jelöltet, addig az embereket rávették, hogy a Fideszes nemzeti jelöltet verjék le majd kétharmaddal.

MINDENKI JÖJJÖN EL MÁRCIUS 15-ÉN A BÉKEMENTRE, HOGY KÖZÖSEN FOGLAJUK VISSZA A BALLIBEK ÁLTAL MEGSZÁLLT MTV SZÉKHÁZAT, MTI-T ÉS SEGÍTSÜNK ANDY VAJDÁNAK IS KIKERGETNI A BALLIBEKET AZ Ö TV-JÉBÖL!

odysszeusz 2018.03.01. 10:14:35

Képletesen szólva a háborút is meg kell nyerni nem csak egy csatát.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 10:17:02

@sinus67:

A választáson nem elég ellenezni a legerősebbet, hanem le kell őt győzni.

Logikád alapján az olimpián az aranyérmet kapja meg a 2. és a 3. legjobb, mert együtt többet teljesítettek,mint a legjobb.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 10:18:56

@Lolek i Bolek:

Most 50, 10 éve még 90 volt, 20 éve meg 95.

A 90-es években liberális médiadiktatúra volt az országban, s akkor az internet szerepe még nagyon kicsi volt. Én ősinternetes vagyok, de ezzel akkoriban abszolút kivételnek számítottam.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 10:20:00

@oszt jónapot:

A lakosság kb. fele fideszes, sose volt kétharmad. A ballibek elutasítottsága valóban 80 % feletti, de ez a tábor csak részben fideszes.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 10:21:06

@sinus67:

Ez tény. Sok a szarság. Pl. a 888 és az Origo. A Magyar Idők valamivel jobb, de az is nagyon lent van.

2018.03.01. 10:25:23

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Csak, hogy a mai napon is tanulj valamit. Olyan szó nem létezik, hogy médiák. Csak a tanulatlan, buta emberek használják, hogy fitogtassák nem létező műveltségüket. A média önmagában többes számú alak, egyes számban médium. Tehát vagy médiumok vagy média. Ostoba fideszeseknek üzenem, hogy a tanulatlanságot, bunkóságot nem lehet arroganciával, nagyképűséggel leplezni csak a ti szinteteken. Műveltséget nem lehet pénzért venni, kérdezd csak meg Mészáros Lőrincet. Mindegy mennyi pénze van, lesz, akkor egy műveletlen bunkó marad, ahogy a fidesz hívek nagy része.

2018.03.01. 10:25:28

A felelősség elkerülése lehet olyan hatással az emberre, hogy el is higgye a saját szavait?

Indriq 2018.03.01. 10:29:59

azt el kell ismernem, hogy birka most nagyon próbál megdolgozni a pénzéért, de a hazugságai akkoris azok, ha 40szer ismétli el :)

Lolek i Bolek 2018.03.01. 10:37:08

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ha 50%, ahogy alitod, akkor mondhatjuk, hogy a bukas nem a balos media tulsulya okozta?

Ujra kerdezem, honnan van az 50% meg a tobbi szam?

Tothotto 2018.03.01. 10:37:25

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Évi 80 mrd forintból tényleg csak erre futja a közmédiától??
Lehet,hogy nem érdekli a népeket?

morph on deer 2018.03.01. 10:44:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
“Ugyanez a tv-knél. Hiéba van egy rakás közmédia,. ha 5 % a nézettségük. Egyedül az Echo Tv és a TV2 rendelkezik komoly nézettséggel a kormánypárti csatornák közül.”

És itt van az eb elhantolva, Birca!
Ugyanis hiába van de facto médiatúlsúly a fideszes kezekben, akik ezeken a helyeken dolgoznak, azok messze nem szakmájuk legjobbjai, hanem elsősorban “jó elvtársak”, hithű szolgák, ésígytovább!
Kontró Béla pon tosan elmagyarázta neked az okokat és a működési mechanizmust, - szóról szóra igaza van!

És ezért nem lesz az életben mérvadó a fideszes kormánypropaganda, mert a saját műfaján belül is rossz!
Arról már nem is beszélve, hogy szemmel láthatóan az irányítás teljesen nyilvánvalóan hozzá nem értő, azaz dilettáns kezekben van!
Azaz nem szakember, hanem “elvtárs” az, aki dönt.
Elég csak az országszerte azonos címlappal megjelenő megyei lapokra visszagondolni, és fogod látni, hogy miről van szó.
És ez megint az orbáni hatalommániának és viruló személyi kultuszának köszönhető: mindenben ő dönt, és senki nem mer szólni, hogy ehhez sem ért.
De mivel ez így működött az általa utánozott rendszerekben, ez az általa jónak tartott módszer, és ezt nyomja.

Az láthatóan valahogy elkerülte a figyelmét, hogy egyik hasonlóan autoriter rendszer sem áll fenn ma, és szinte kivétel nélkül mindegyiknek csúfos vége lett.
Annak ellenére, hogy az összes példaképe ugyancsak biztos volt benne, hogy ők pont kivételek, mert ők bezzeg jól csinálják, hiszen qrva okosak, sőt, mindenkinél okosabbak..!

Ez most az egyszer hétszentség, hogy így is van, nem?
Hát nem.

_most_ 2018.03.01. 10:47:42

Elvileg sajtó szabadság van, de a fideszesek még mindig az ellenzéki média túlsúlyra panaszkodnak, miközben csak állami országos rádió maradt, a helyi rádiókat meg megveszik, a vidéki lapokat mar felvásárolta Mészáros, 4 éve folyamatosan fidesz plakátokkal van tele a legkisebb falu is, mit akarnak még, a teljes nem fideszes sajtót megszüntetni? Kíváncsi vagyok az index és az rtl klub meddig maradhat meg, gyanítom bedarálják ezeket is.

2018.03.01. 10:50:24

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
tehát a médiában azért nincs fideszes túlsúly, mert az "ellenzéki" lapokat többen olvassák?
Hogy az origo látogatottsága csökkent az átvétele után, annak az az oka, hogy az ellenzék túlsúlyba került?

Te tényleg agyatlan vagy.

Ráadásul azt állítod, Orbán hazudott? Ha még te is ezt mondod, igaz lehet!

n3spr3ss0 2018.03.01. 10:55:24

Ez a 888-as törpe a geciségben a legnagyobbak közt van.

2018.03.01. 10:59:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ha a ballibsi lapok példányszáma magasabb, az azt jelenti, hogy többen veszik. Birka, te a fidesz ellen lázítasz?
Az ország lakosságának 30%-át érdekli csak a fidesz? Bayer csak ennyire vonzó?
Jönnek a migráncsok, támad Soros, és az emberek nem akarnak tudni róla?

martineden 2018.03.01. 11:01:50

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:,, A lakosság kb. fele fideszes, "....ja, latszott vasarhelyen.

2018.03.01. 11:02:00

@morph on deer: Orbán már elfelejtette, hogy a média 100%-os megszerzése esetén megjelennek a szamizdatok?
Ja, ami Sorossal összefügg, azt törölt a memóriából...

2018.03.01. 11:02:34

@Tothotto: Igen erre futja mert inkompetensek.
Én például szívesen elmennék dolgozni a közmédiába is ha erkölcsileg nem kellene olyat tennem amit nem tudok vállalni. De ha szakmailag hagynának dolgozni, akkor oké. Miért nem pártpreferencia miatt hagyjam veszni a nem létező tehetségem :)?

A baj ott van, hogy nem lehet sikeres egy ország ha szükség van tíz szakemberre de csak két jó szakember van aki fideszes, nyolc pozíciót meg hülyékkel töltünk fel, mert párton kívüli, vagy ellenzéki nem lehet semmilyen pozícióban (ez sajnos minden pártra
igaz).

Legyen szó politikáról, disznótáp gyártásról, vagy kenyérsütésről. Mert csak selejt jön a végén és összeomlik a rendszer. Ha a cégemben dolgozókat is így válogatnám akkor már lehúztam volna a rolót. Az, hogy pártszinten meg gazdasági szinten ez működhet ezermilliárdos károkat okoz a gazdaságnak és az országnak. Ugyanis balfékek és retardáltak (bocsánat) ülnek a pártokban magas állami pozíciókban mert nincs annyi fideszes szakember. Más meg nem kerülhet oda.

De miért csodálkoznak, hogy ez feltűnik az embereknek?

Még egy dolog. De ezzel már sokat segítek.
A nagy ellenség keresésnek van ám egy óriási hátulütője.

Az emberek csak addig félnek a sárkánytól, ameddig még él valaki aki látta is. Utána már nem.
Az ellenséget fel kell mutatni, meg kell személyesíteni (soros, brüsszel, migráns), ha nem látod - mint a sárkányt - akkor már nem hiszed el. És már nagyon régen nem látod se sorost, brüsszelt sose láttad és migránst se látsz.

Följebb megint írta valaki ezt a békemenetet. Ismét kérdezem ki lesz a megyei városokban településeken a megemlékezéseken ha a tömeget felviszik a fővárosba?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 11:11:25

@roli101:

Tehát helyesen úgy kell mondani, hogy pl. "a média azt írták"? Hiszen többesszámú.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 11:16:05

@morph on deer:

Azaz ez nem is propaganda, hsizen rosszul működik. Akkor meg mi a gondod vele.

A sokkal kevesebb pénzből működő fideszes médiák sokszorosan jobbak az államiaknál, ez a nagy helyzet.

F1őr 2018.03.01. 11:18:17

@morpho: Mindennap olvasom a Délmagyarországot, mert ebben a liberálkommunista fos városban más helyi napilap nincs is. Szóval próbálhatod nekem bemagyarázni, de nem fog sikerülni mert látom miket irkálnak főleg a Szegedi Tükör nevű mellékletbe. Ha te azt olvasnád el is élveznél a csodálattól te kis szegfűtetű.

2018.03.01. 11:18:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
:) Most leíratnál velem vagy három oldalt, de arra azért nincs időm munka mellett.

Röviden, hiteles az, amit annak érzel.
Ha az egyén hitelesebbnek hiszi a baloldalt, akkor anélkül, hogy a következményekre gondolna (választások után mi van) elzavarja a fideszt. De ez így működik fordítva is. A fidesz veszte, hogy nyerő pozícióban már nem akar hiteles lenni, még csak látszani sem akar annak. Nem hihető dolgok: sárkány, soros, brüsszel. Erőpolitika van, az van amit én mondok kuss. Mondom kuss...

Az egyénben bármennyire félelmet próbálsz kelteni, akkor sem tudod eltörölni a mélyen lakozó valami mellé állok és nem valami ellen harcolok érzést.
Ugye mindenki ismeri. Milyen érzést vált ki a következő mondatok egyike?

Én a Barcelona szurkolója vagyok, fogjunk össze a Barca mellett buzdítsuk Őket!
Én a Real Madrid ellen szurkolok, dögöljön meg mind, tiporjuk el Őket!

Szerintem többségben az első típusú Barca szurkolókkal vagyunk ha ilyen kommunikációt hallunk.
Bocs a Reálosoktól, de szerintem értik, hogy most nem azon van a hangsúly.

A második lehetőség csak háború, vagy valós ellenség esetén működik.
Kamurobbantással, kerítéssel sorossal brüsszellel migránssal sárkánnyal ez már nem megy át az egyénhez. Pontosabban csak a szélsőségesen gondolkodó réteghez megy el.

A másik oldal miért működik? Mert az ember kis valóságában a saját bőrén éli érzékeli a valós helyzetet. Drágább minden. Egyre kevesebbet ér a bérem, egyre rosszabb a közhangulat.

És ez teljesen független az ország valós helyzetétől. Talán annyiban nem, hogy ha tényleg csodát vittünk volna véghez (lehetett volna, ha 10-ből nem csak két szakember értene ahhoz amihez kell, mert csak Ők fideszesek, más meg nem kerülhet oda) és lenne 20%-os gazdasági növekedés, mert akkor tényleg lenne pénz mindenre.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 11:18:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Bayer pont vonzó, sokan nézik a műsorait, de önmagában kevés a Magyar Időkhöz, ami kb. a Népszava szintje, csak ellenkező előjellel, azaz szar.

2018.03.01. 11:21:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: akkor sose lesz médiafölény.
Mondanod kéne a főnöknek, hogy fölösleges pénzkidobás. Egy megoldás van: könyvégetés!
Mindden médiákokat meg kell semmisíteni!

2018.03.01. 11:23:19

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: tehát a névtelen senkit a baloldalon többen olvassák, mint Bayert, Lovasst, meg ezt a patkányarcút?

Dr. Fotos 2018.03.01. 11:29:46

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Az 5 legnézettebb tévécsatorna: RTL, TV2, Hír Tv, Echo Tv, ATV, az 5-ből alig 2 fideszes."

Mi az, hogy alig? Nomeg az ATV vezetoje Habony meeting csak smafu? Es mi a helyzet azzal, hogy a majdnem alkotmanyba vesve kotelezo a TV szolgaltatoknak az m1,m2,m4 stb faszom kampanycsatornakat elso helyre rakniuk?

rallus 2018.03.01. 11:29:47

Az biztos, hogy a Fidesz hiába harcol a "szürkeállománnyal" szemben. Az idetelepült külföldi TV-k először magaskultúrával (Való Világ, Mónikasó, stb.) magukhoz csábították az igényes nézőket, aztán így feljavítva intellektuális színvonalukat már könnyen tájékoztathatják őket az objektív igazságról. Ráadásul a ballibek sz.rkenésben abszolút profik és rutinosan tesznek egyenlőségjelet a ballibek 16 000 milliárdos károkozása és egy tanterem 17 fokos hőmérséklete közé.

Lolek i Bolek 2018.03.01. 11:35:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ugy erted az 50% tulsuly? mennyinek kene lenni? gondolom az 50% eredete meg nincs meg :-)))

Thunder_th 2018.03.01. 11:37:43

Tök mindegy kinek mennyi médiája van. A tartalom számít. Illetve inkább a hitelesség. Szüleim például lemondták a megyei lap előfizetését, amikor megkapták az első 2 kiadást már Mészáros tulajdonában. A szomszédjuk a 40 éve előfizetett Nemzeti Sporttól búcsúzott mikor az a hülye seggnyaló Szőllősi főszerkesztő a vb selejtző kudarca után szépen publicisztikában leírta, hogy a vezetés semmiben sem hibás, hanem Gyurcsány a hibás. Pedig annak a lapnak csak a sportról kéne szólnia. Ha összehasonlítjuk hitelességben az indexet, bármilyen prosti srácokkal, origóval és a többi propaganda szarral, akkor az index minden elfogultságával együtt a leghitelesebb. Amíg a többieg szín propagandát nyomnak, rossz híreket az imádott vezetőikről nem közölnek, addig ez így is marad. Olvasottságot, nézettséget nem lehet venni, mert fogja magát az olvasó és továbbmegy. Az egyetlen lehetőség, ha megszűnik minden kritikus hang, de az emberek akkor is találnak majd maguknak forrást. Ugyanúgy az M1. Meg lehet nézni az M1 tartalmát 15 éve és most. Lehet, hogy volt egy napkelte, ami elég elfogult volt, de az akkori híradókat nem akarom a mostanihoz hasonlítani mert nem említhetőek egy lapon. Az akkori híradók próbáltak tárgyilagosak lenni, hitelesek és mindkét fél megszólalhatott. Többször láttam még a szoci időkben is fideszes élő riportot az esti műsorsávban. Na most ilyet el tudsz képzelni ma fordítva? Lófaszt. Amit a "kormánymédia" csinál az csak egy rühes talpnyaló kutya csinálja. A gazdi tehet bármit vele vagy mással, ő hűen bújik hozzá és támad mindenkit aki a gazdinak ártani akar. Mert tudja, hogy ha a gazdi már nem lesz, akkor nekik senki nem ad enni. Mert amit művelnek az nem szakma, csak seggnyalás és gusztustalan propaganda. Arra meg ki kíváncsi? Nem csoda, hogy nincs olvasottság. Tehetségtelen emberek szerkesztik ezeket a lapokat, egymásra hivatkoznak, hogy hitelesnek tűnjenek, közben felülről jövő utasításokat írnak nekik. Nem csoda, hogy az összes valamirevaló újságíró, szerkesztő, tartalomelőállító felmondott. A selejtre meg ki kiváncsi? Csak a hasonszőrű igénytelenek. De azok ritkán olvasnak újságot, még ritkábban interneteznek. Ők a fidesz törzsszavazói. Olvasottságot nem lehet venni még szerencsére.

dare 2018.03.01. 11:41:15

@Konteó Béla: Lehet tényleg kevés volt Vonának az idő a néppártosodásra, de az tényleg vicces, hogy a Fideszes média ezt ingyen és bérmentve megtette nekik. :D
Bár azt a 660 milliós csekket lehet ezért számlázták ki nekik.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 11:44:10

@Konteó Béla:

Minden a narratívától függ, s éppen ezt adják az egyes médiák.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 11:48:15

@Dr. Fotos:

Én szinte minden nap nézek ATV-műsrokat. Nem tűnt fel, hogy fideszes vonaluk lenne.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 11:49:52

@Konteó Béla:

Bayerrel 2 baj van: az agresszív stílusa és a fanatizmusa.

Amikor ballib volt, pont ugyanezt csinálta. Azaz politikafüggetlen ez.

Hozzáteszem: egyébként többször elemez jól, mint ahányszor téved. De amikor téved, akkor nagyon téved.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 11:52:36

@Lolek i Bolek:

Minden médiát véve egyensúly, de egyes szegmensekben ma is ballib túlsúly van, pl. a netes portálokban és a hetilapokban.

Sir Galahad 2018.03.01. 11:53:12

A vásárhelyi választási kampány idején az ellenzéki média valóban feltűnően tolta Márki-Zay szekerét. De ezzel szerintem semmi baj nincs: ez volt a dolguk, ezt csinálták, ráadásul a kormánypárti média meg Márki-Zay ellen dolgozott, legalább ugyanekkora erővel. A kampány így működik. Szerintem a vesztes meccs után butaság olyasmikre hivatkozni, hogy nagy volt a szél meg pattogott a labda meg ellenünk fújt a bíró és hasonlók. Még ha igaz is, ennek a lehetősége minden meccsben eleve benne van, ezzel együtt kell győzni. Az eredményt kiírták a táblára, a többi mindegy.

2018.03.01. 12:04:05

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a médium latin eredetű szó. Többesszáma média.
Lehet fokozni, de nyelvtanilag helytelen.
Mint a legmaximálisabb birka.

2018.03.01. 12:05:05

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ja, Putyint nem érdekli a magyar médiákok.

Lolek i Bolek 2018.03.01. 12:07:27

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: imadom a veteran kommentelok hozzaszolasait olvasni (ismeros a nicked meg azokbol az idokbol amikor lehetett az indexen cikkeket kommentalni). kepesek vagytok szenvedelyes vitat folytatni olyan allitasokrol amik se szamokkal vagy hivatkozasokkal nincsenek alatamsztva. ez komoly tehetseg, referendumot, elnokvallasztast lehet vele nyerni. le a kalappal

neko1967 2018.03.01. 12:27:00

Tölgyessy Péternek - évekig országgyűlési képviselő Szdsz majd fidesz színekben, Orbán tanácsadója - évekig volt egy állandó rovata a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában. Ebben a rovatban hétfőnként az előző hét eseményeit kommentálta, elemezte. Minthogy ebben az időszakban a baloldal volt hatalmon, hát őket cinkelte rendesen, de pl. Bajnai teljesítményéről tudott elismerően is nyilatkozni. Persze volt nyomás a rádió irányába az akkori gyurcsány-kormány irányából, de az akkori rádió vezetése azt mondta, hogy ez egy független közszolgálati adó és kész! Tölgyessy pedig tovább működhetett.

De eljött 2010 és megváltozott a rádió vezetése. Ultimátumot kapott a jobboldali elemző, hogy csak akkor dolgozhat tovább, hogyha a "kiegyensúlyozott tájékoztatás miatt" beül mellé egy fidesses emberke -név szerint lánczy andrás, csak így kisbetűvel - és így mehet a műsor. Természetesen Tölgyessy ebbe nem ment bele.

Hát ennyit akartam írni a baloldal média fölényéről......

Dr. Fotos 2018.03.01. 12:34:55

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Netes kamuportalokban (amikben oriasi migransellenes temakat tolnak) meg kormanyoldali tultenges van. Meg szerencse, hogy a netes portalokat nem tudjak betiltani, mert ha tehetnek megtennek es akkor sehonnan sem kapnank informaciot arrol, hogy az adott napon mennyit loptak el a zsebunkbol a narancsos maffiozok. Oh, jut eszembe! CAP-os hadserege is csak a fidesznek van.

Lenyeg a lenyeg: tultoltak az utalkozos bicajt a sargak es most pislognak, hogy mi a fasz van. A narcisztikusok mindig pofara esnek amikor szembesulnek a valosaggal. Ilyen pl, hogy az emberek 1/6-a nem 2/3.

károly szántana 2018.03.01. 12:56:18

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "MÉDIUM", nem "média". A "média" már többes szám. Ugyanígy, ahogy "múzeum", "gimnázium", vagy "unicum".

Senki A. 2018.03.01. 13:10:05

Nem a darabszámot, nem a látogatottságot kell összehasonlítani. Hanem az egy látogatóra eső állami támogatást. S akkor megnyílik az igazság világa.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 13:11:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Egyes szám: média, többes száma: médiák.
Egyes szám: médium, többes száma: médiumok.

sinus67 2018.03.01. 13:15:44

@Ballib Cenzúrázók Réme 27:
Hát baszod, Ti nemzeti érzelműek, miért nem szóltatok a nemzeti kurmányotoknak, hogy a plakátkampányok pénzeiből csináljanak inkább blog felületet!
A TAO pénzeket is felhasználhatták volna azok, akik a sportegyesüketeknél sorban álltak a kifizetéskor!
Ráadásul ráért volna a mi lábunkon állással a Tiborcz, a LED-esítés első köreiből is meglehetett volna oldani a nemzeti blogfelületet!

Egyébként nem kaptad meg az e-mailt?
Nincs sorosozás! Pozitív kampány van!

Viktor
Vejed
Vagyunk

sinus67 2018.03.01. 13:18:36

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Hát mégis mindig azokat firkálod ide, amit ők írnak le! Akkor most a sok szarsággal Te is lent vagy?

sinus67 2018.03.01. 13:21:23

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:
Szerintem nem!
A felelősség elkerülésének REMÉNYE van olyan hatással, hogy valaki azt hiszi, mások hiszik el amit mond! :)

_Wasp_ 2018.03.01. 13:27:47

Bircaman: "Médiáknál nem a darabszám számít, hanem az, hányan olvassák, nézik."

Borzasztóan sértő, hogy azt állítod, a kormánypártiak nem tudnak olvasni, nem szoktak legalább tévét nézni. Nyilván a statisztikák hibásak. Vagy valaki hazudik.

sinus67 2018.03.01. 13:30:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Nem úgy kell írni, mert ha valaminek a leírására hivatkozol, hivatkozni kell név szerint arra, aki írta, vagy ahol megjelent!
Nem tudod leírni, hogy a média azt írta: Soros x migránst akar betelepíteni. Szűkíteni kell a kört, mert a médiába azok a felületek is beletartoznak, akik szerint nem akar betelepíteni x migránst.
Érted ugye?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 13:31:02

@Lolek i Bolek:

Már a web feltalása előtt is részt vettem a vitákban. Ha megnézed a HIX archívumot, ott is ott vagyok, ott is mint maxval. (A "birca" későbbi találmány.)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 13:32:25

@sinus67:

Ha a "média" szó valóban többesszámú lenne, akkor a rá vonatkozó állítmánynak is többes számban kellene lennie, azaz "média írják".

BéLóg 2018.03.01. 13:35:14

Te B1 Blogcsalád :-), megmondanád, melyik PÁRT nyert Hódmezővásárhelyen a Fidesz ellenében?
Illetve hogy a jobbikos érzelmű vallásos, többgyerekes családapa hogyan illeszkedik a balliberális vesszenorbán stratégiába?

Tudjátok az emberek NEM hülyék. Ha van értelmes ember, akkor arra szavaznak. nem sok, de bőven akad még olyan önkormányzat, amely nem fideszes vezetésű és mégis működik az EMBEREKÉRT.

BéLóg 2018.03.01. 13:38:58

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Folium, folia. Lap, lapok.
Biblio, biblia. Könyv, könyvek.
Médium, média. Közvetítő/közvetítők. (Kb.)
Stb.
Ez egy ilyen hüjje latin egyes/többesszám.

Ettől függetlenül, már átalakult és használatos és helyes a média/médiák is.
Szívesen.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2018.03.01. 14:24:23

Hát ez nem igaz, már délután van, lassan lejár a műszakom, ez a Soros csicska blog a 99%-os Soros bérenc kommentelőkkel meg még mindig fenn van az indexen, hogy az emberek millióinak hazudja össze a világot arról hogy Orbán Viktor csak lopni meg hazudni tud!

Szerencsére a bolgár birka testvérünk jól megvédi a nemzeti kormányunkat az alattomos liberális támadások ellen, még szerencse, hogy nemcsak a magyar, hanem a bulgár emberek Orbán Viktor melletti harcát az orosz szövetségeseink is támogatják. Rubelben vagy dollárban, kinek mi jut, hajrá birka, ne add fel, mi itten ingyen csináljuk!

Nekünk nemzeti magyarul érző és gondolkodó, és a következő 20 évben csak Orban Viktorra szavazó tudatos választóknak pedig keményen ellen kell állnunk ezeknek az álhétgyermekes, áltemplomba járó balliberális ellenzékieknek. A mi imánk nem liberális álima, hanem igaz magyar ima, imádkozzunk közösen együtt Orbán Viktor országáért és azokért, akik mindent megtesznbek azért hogy itt ne Európa legyen, hanem Orbán Viktor országa. Mondjuk fel közösen a mi fideszes Hiszekegyünket:

Hiszek az Orbánban
Hiszek minden szavában,
Hiszem, hogy Orbán Viktor országa
A legboldogabb kontinens az egész világban

Hiszek a Matolcsiban,
Hiszem hogy kétszer-kettő öt,
Hiszem hogy a magyar gazdaság
Fényévekkel száguld az egész világ előtt

Hiszek a Rogánban,
Hogy megmérhetetlen a lakása,
Hogy az Ötkert saját zsebre el nem privatizálta,
Letelepedési kötvények offshore cégeibe a milliárdokat sose átjátszotta

Hiszek a Lázárban,
A családi összefogásban,
Még szép, hogy a dohányból jött dohányból
Egész Csongrád-megyét felvásárolja

Hiszek a Századvégnek,
Hogy ők nem is pénzmosoda,
Hiszem hogy 5 milliárd kell hozzá,
hogy a Fidesz népszerűséget kimutassa.

Hiszek a Ráhelban,
Hiszek a Tiborcban,
A Flieres haverokban,
Az önálló lábon álló nem is családi strómanokban.

Hiszek a Gázszerelőben,
Hogy keze-lába tiszta,
Akárcsak a műkörmösnek,
És az egész fidesz nagycsaládnak

Az utolsó leheletemig hiszek az Orbánban!
A kommunisták, az EU, az EP, az ellenforradalmárok, a CNN, a Tavares, a Velencei Bizottság, a Soros, a Simicska, a norvégok, a liberálisok, a Kun Bélák, a migránsok, az álcivilek, a háttérhatalmak, a külső erők, a szoft púderek, a kvóták, a CEU, a brüsszeliták, a Soros Terv, a Soros Párt, az idegen ügynökök elleni harcában,
Hiszem hogy sose fog elfáradni,
Még a végleges leülése előtti órákban.
Sem.

Cinkes 2018.03.01. 14:24:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: egy dolog nem változott azért, mindig is egy kretén hazudozó voltál

Bolshevik 2018.03.01. 14:28:22

@roli101:@Könnyen elkaptuk, uram!: "Médiák helytelen"

A magyar nyelvet kurvára nem érdekli, hogy ez eredetileg latinban egyes vagy többesszám. Ha érdekelné, akkor a következő mondat helyes lenne:

"Tegnap gyilkosság történt, megírták a média".

Sok ilyen szó van amúgy, pl. az opera (opus), vagy a fentebb is írt fólia (folium). Ezeknek is van többesszáma.

Részletesebben:

index.hu/tudomany/2013/11/28/a_legoptimalisabb_mediak_abu-dzabiban/

Bolshevik 2018.03.01. 14:30:02

@sinus67: Te olvasod amit ír vagy csak izomból reagálsz? Egy paródia nick, faszságokat írogat. Oszt még te nézel hülyének másokat, lol.

Bolshevik 2018.03.01. 14:36:14

@roli101: Engem azért érdekelne hogy miután vagy 8 sorban részletezted, hogy csak a hülye fideszesek hiszik hogy létezik a "médiák" szó, mégis mi a hozzáfűznivalód van az indexes cikkhez, vagy akár Nádasdy Ádám eszmefuttatásához a témában:

index.hu/kultur/klassz/mancsndy/

György Csaba Nagy 2018.03.01. 14:52:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Tehát nem az számít, hogy majd minden médiát megvettünk, továbbá az sem, hogy közpénzes hirdetésekkel, pályázati pénzekkel kizárólag ezeket etetjük, hanem az, hányan olvassák/nézik őket. Ez nagy gond. Megoldására sajna elvileg is csak 2 módot látok: vagy kötelező felolvasó-szemiket bevezetni, ahogy azt a Nagy Mao intézte, vagy minőségi tartalmat adni. Utóbbi persze igazmondást feltételezne, ami nem trendi. Igazat mondani úgy, hogy az közben kormánypropi legyen, akkor lenne lehetséges, ha a kormány valós, értékelhető teljesítményt nyújtana. Ez azonban feudalizmus-építés, népbutítás és lopás közben nem megy.

Bolshevik 2018.03.01. 15:02:03

@György Csaba Nagy: Az ilyen érvelésekkel az a gond, hogy mozgó célpont.

1. Azon megy a nyafi, hogy jaj a fideszes médiatúlsúly
2. Birca azt állította, hogy nincs médiatúlsúly, hiszen egy csomó balos médiát csomóan olvasnak.
3. Arról kezd el mindenki beszélni, hogy igen de ez így helyes mert azok írják az igazat

Csakhogy a 3. pont cáfolja az 1. pontot, amiből kiindult a beszélgetés. Ha annyian olvassák a ballib médiát, akkor NINCS médiatúlsúly meg mindent lehengerlő propaganda. Akik Bircával vitatkoznak, időközben álláspontot váltottak, amivel hallgatólagosan valójában elismerik Birca igazát, és médiatúlsúly helyett másról kezdenek beszélni (arról, hogy mennyire "igaz" a média).

Ezt most neked írom, de minden fölötted lévőnek is írhatnám, annyira egy kaptafára mennek ezek a beszélgetések.

rasztaszív 2018.03.01. 15:14:58

@Bolshevik: felvásároltok,tönkretesztek,kisajátítotok,irdatlan pénzt elköltötök(a közösből...),majd amikor alig érdekel valakit,amit összegányoltatok,akkor a baloldali médiafölényre hivatkoztok...?

úgy hazudtok,mint a papok.hol tanultátok?

morph on deer 2018.03.01. 15:31:23

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
“Azaz ez nem is propaganda, hsizen rosszul működik. Akkor meg mi a gondod vele.”

A propaganda nem hatásfoka miatt az, hanem a célja miatt.
Ez “csak” rossz propaganda.

A gond vele “csak” az, hogy úgy rossz mint tévé, úgy is rossz mint sajtótermék.

A legszebb mégis csak az, - és ez jellemzi a szakmai színvonalat is, hogy a “G” népség, mármint G Fodor, G Vajna, stb, azaz a G orbán emberei nem a saját teljesítményük minőségében látja a hibát, hanem szerintük az ellenzéki média túl erős még mindig, tehát azzal kéne kezdeni valamit!

Ilyen ez ezekkel a G-kkel!
(Csak megjegyzem, hogy Andrew G Vajna volt pl a Terminátor producere is, még jóval a G nap előtt! Ezt hívják előrelátásnak...:))

Sir Gombóc 2018.03.01. 15:33:16

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Pedig az bizony többesszámú (egész pontosan gyűjtő, összefoglaló fogalom), hiába kapálózol.

vajdasagi 2018.03.01. 15:35:59

@rasztaszív: @Bolshevik: Szerintem nem a papoktól tanulhatták, mert kétlem, hogy járnak templomba. A vallás számukra, csak egy köntös, amellyel el szeretnék takarni a szellemük meztelenségét. Igaz, bolshevik?

rasztaszív 2018.03.01. 15:39:06

@vajdasagi: simán lehet egyszerre is igaz a kettő.

morph on deer 2018.03.01. 15:49:46

Valaki nem tudja véletlenül, hogy orbán miért DK-s sálat visel piros rohamsisakhoz? Na nem azért, hogy ne lenne elég hercig a megjelenése, csak furcsának találtam.
Ez az:

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/01/valasztasi_kampany_marcius_1_fidesz_mszp_jobbik_lmp_dk_egyutt_parbeszed/orban_viktor_piros_sisakban_jelent_meg_csobor_katalin_fb-oldalon/

György Csaba Nagy 2018.03.01. 16:30:47

@Bolshevik: Na ja, az élet mozgó célpont, mivel Furukava tévedett.
Aki előtt még bizonygatni kell, hogy a média nem kormányfarnehéz, az egyrészt vak, süket és retardált, másrészt az egész hódítás észszerűségét vitatja. Ha pedig a felvásárlás és támogatás közpénzei ilyen gyenge eredményt hoztak, hogy bízhatnánk pénzünk felhasználását ugyanerre a társulatra?
A fő probléma persze nem az, hol a túlsúly, hanem hogy a termék eladhatatlan. Ez a kormány nem tud teljesítményt produkálni, nem erre van szocializálva, hanem az uralkodásra, feudális emberi-társadalmi viszonyokat konzerválva, fékevesztett és hazug propagandával leplezve. A teljesítmény hiánya, az iparszerű lopással súlyosbítva, csak ideig-óráig leplezhető.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2018.03.01. 16:42:10

@Bolshevik:

Nem szabad hogy bedőljünk ezeknek az álliberális kamumagyaroknak, akik itt hőböröghnek egész nap hogy nincs demokrácia, meg hogy Orbán Viktor nem azért akar forró tavaszt hogy még a nyári szezon előtt lebarnuljon hanem hogy puska ropogások közepette számoljon le a liberális hazaáruló ellenzékkel, mint ahogy a migránsokkal kellett volna, ha a nyugati píszí nem kötötte volna meg Orbán Viktor cselekvésre kész kezét. Sebaj, majd jön az alternatíva, a tüntető ballibek is be lesznek szorítva a Keleti pályaudvarra mint a migánsok, aztán véletlenül ők is a sínek közé fognak esni, megértő rendőr gumibotok közé, akkor aztán majd megtanulják ezek a Soros bérenc liberálisok hogy jobb lett volna tisztelniük Orbán Viktort és nem Tiborcozni meg Mészároslőrincezni mg gyülöködni egész nap, csak azért mert most nem ők lopják el a magyar emberektől kisajtolt adóforintokat.

Szerencsére már nincs messze április, amikor Orbán Viktor bezsebeli az utolsó választási gőzelmét, aztán vége lesz ennek a liberális anarchista világnak ahol minden hazaáruló liberális azt ordibál Orbán Viktorra és családjára és az általa oly küzdelmesen felépített nemzeti nagytőkés osztályra amit csak akar. Ennek vége lesz, az utolsó álcivillel is le lesz számolva, rögötn az ut´án, ahogy az EU-ból kilépünk. Paksot már 2019-ben el kell kezdeni építeni hogy energia függetlenek legyünk, a 10 milliárd eurós orosz hitelt ezért azonnal fel kell venni, sőt még többet is, biztos ami biztos, meg mert jobb a kamata mint az IMF hitelé és ráadásul nem kell a törlesztéséhez semmi megszorítás, a magyar emebrek anélkül is vissza fogják fizetni azt 4-5 év alatt.
Ezt az utolsó harcot meg kell még vívnünk a liberális globalizáció és Soros ellen, utána Orbán Viktoré az ország és onnatól végre csak mi leszünk, akik csak Orbán Viktort fogják életükben szolgálni.

SOHA TÖBBET ELLENZÉKI KORMÁNYT AKIK BENNMARADNÁNAK AZ EU-BAN ÉS NEM AKARNÁNAK ORBÁN VIKTOR ORSZÁGÁBAN BOLDOG KISEMBER LENNI!

mh1973 2018.03.01. 16:49:36

@Ballib Cenzúrázók Réme 27: ezt a hazug tahót nem lehetne kitiltani, vagy úgyis visszajönne másik 20 nickjével?

pragmatika2 2018.03.01. 16:58:30

"Szóval az Vásárhely tanulsága, hogy a minden hatalmi eszközzel, pénzzel, paripával és fegyverrel rendelkező Fidesz kikapott egy olyan ellenféltől,

amelyiknek nincsenek ilyen eszközei,"

Lehet, hogy papíron nincsenek ilyen eszközei, de pl. itt az indexen elég nagy volt a zaj Zay körül.

rallus 2018.03.01. 17:00:58

Az a lényeg, hogy az ellenzéki mé........(tetszőleges megoldás behelyettesíthető) sokkal megértőbbek, mint a kormánypártiak, mondhatnánk hogy vajból van a szívük!
Adva van egy zsenge, friss polgármester, akit kiselejtezett a Fidesz, felbiztatott a Jobbik, lódított néhány erőset és ezért támogatott a demokratikus ellenzék gyűjtőfogalom alatt kezelt, egy kalap szamócával egyenértékes ballib katyvasz! És ő is a jövő záloga, és kapós, mint minden, a Fideszből kiebrudalt zseni, Fodortól Hadházyig.

pragmatika2 2018.03.01. 17:09:19

@Konteó Béla:

"Azonnal kirúgják vagy magától megy az összes tehetséges ember. "

Hmmm...

Értem.
Tehát tehetséges csak valami ballibsi lehet. Hmmmm.....

Akkor ha most átszavazok a ballibre, akkor az én szellemi leépülésem is megáll, és én is tehetséges leszek ?

Hmmmm... Értem.

Nem veszed észre b.meg, hogy amivel te a fideszt vádolod, pont abba tapicskolsz te is ?

Hari Seldon 2 2018.03.01. 17:11:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
És miért akkora az olvasottságuk, amekkora a "kormánypárti" sajtónak? Talán csak nem azért mert folyamatosan hazudnak, de minimum csúsztatnak, és a kutya sem akar rájuk nézni?
Nem lehet egy efféle összefüggés? - Dehogynem, csak ezzel szembe kéne nézni. És nem baromságokat fröcsögni a századvégBÉLnek...

sinus67 2018.03.01. 17:26:39

@Bolshevik:
Időközben rájöttem, csak a stílus, a szövegezés pontosan olyan volt, amit az igazi hülyéktől megszoktam!
Azért nyomhatnál egy ctrl "c"-ctrl "v"-t arról, ahol másokat hülyének néztem!
Ha már ennyire hülyének nézel mindenkit a nyelvtani kiokosításaiddal pl.!

taga20 2018.03.01. 17:40:30

@sinus67: bolsevik egy rohatt fityeszdroid, de te is beszoptad a cumit:)

a rém27-es kartárs rég óta tolja az ilyen kommentjeit, hogy az olyan faszkalap, mint a bolsevikevtárs szarul érezze magát.

én mindig szakadok rajta, egy kincs:)))

Harvey Weinstein. 2018.03.01. 18:59:28

Lofaszt sem ertek el a libsik, a legujabb kozvelemeny kutatasok szerint a fidesz ujabb 3 szazalekot erosodott, ugyhogy az egesz ugy lejart lemez, ugorjunk.

Európai téridő 2018.03.01. 19:06:25

@taga20: majd lecsihadtok, amikor elmúlik a mámor.

taga20 2018.03.01. 19:18:34

@Európai téridő: a sitten majd ti is elkushadtok. ha szerencséd lesz, tiborc és a geci mellett
lesz a te cellád:)))

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.03.01. 19:31:43

Akkor belinkelném a pőre rideg tényeket az álmok világával és a ballibsi légvárakkal szemben, a Závecz research tálalásában:

www.zaveczresearch.hu/

;)

Ratyi Manó 2018.03.01. 20:59:31

Orbán Viktor sose búsulj

Fideszes a sajtó túlsúj

VáradiJános 2018.03.01. 21:35:58

@taga20: ghosti-ghosti, ne dekázzá mán itten

2018.03.01. 23:47:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Igen, a média az angol mass-media ’tömegkommunikációs eszközök (összessége)’ kifejezés utótagjának ebben a gyűjtőnévi megnevezés értelemben való átvétele. Tehát a média – amelynek útját a Nyelvművelő kéziszótár (2005) jól összefoglalja – többes számú értelmű; forrása a latin medium ’valaminek a közepe, középső része’ szó többes számú alakja. Még egy, ezúttal magyar többesjellel való ellátása (médiák) nem tekinthető szerencsésnek.
Viszont a médium, médiumok sem tökéletes megoldás, a szó régebbi, ma is használatos ’könnyen hipnotizálható személy’ jelentéssel való egybeesés miatt.
A nyelvhasználatban – tehetjük hozzá – a jelenlegi tendenciák alapján alakilag tehát szabálytalanul, de szemantikailag indokoltan jelentésszétválás következik be a médium/médiumok és a média/médiák használatában"

Mondja az mta. Tudom, lippsik.

2018.03.02. 00:03:27

@Bolshevik: birka egy rossz következtetésből indul ki. A túlsúly nem abból adódik, hogy mennyien olvassák.
Az asztalodon túlsúlyban van a bor, ha több palack van kitéve, akkor is, ha mindenki sörözik.

2018.03.02. 00:08:35

@Bolshevik: szétfutott a ménes. Egyes számban futott szét? Egy nem tud szétfutni!
Akkor úgy helyes, hogy szétfutottak a ménesek? Nem, mert csak egy ménes volt. A ménes sajátja, hogy több lóból áll.
Vagy fut szét.
A média is az írott és elektronikus sajtó összessége.

2018.03.02. 00:20:05

@Bolshevik: dia-diák-diákok
média-médiák-médiákok

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.02. 06:43:56

@Könnyen elkaptuk, uram!: Csak a Soros által lefizetett libsik tartják etanolnak (C2H5OH) az akadémiát.

nu pagagyí 2018.03.02. 07:04:17

Darabra óriási a közpénzből felpumpált Fidesz-média túlsúlya, de sajnálatukra az emberek többsége már csak röhög az ezekbe beleerőszakolt primitív színvonalú, izzadságszagú propagandán. További gátlástalan térfoglalással a röhögést undorra válthatják.

nu pagagyí 2018.03.02. 07:12:21

@Harvey Weinstein.: "a fidesz ujabb 3 szazalekot erosodott"
Meg kell nyugtatni a führer urat, nehogy megharagudjon? Vásárhely előtt is óriási fidesz fölényt kommunikáltak, aztán mi lett belőle? Majd a választáson kiderül, hogy igaz-e, amit hazudtok.

torró 2018.03.02. 08:51:29

@_most_:
Szóval mégiscsak van ellenzéki média? Eddig az ellenzék jajgatott, hogy minden a patás kezében van! Meg mégiscsak van összefogás? Eddig meg köpködték egymást! Szóval nem hazudnak csak taktikáznak. Értem én.Amúgy csak széljegyzetben. Sokszor leírtam, hogy Orbánt nem az ellenzék fogja elkaszálni, hanem a telhetetlen holdudvara. Elmegyek jósnak.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.02. 17:09:38

@Hari Seldon 2:

Nem ez volt a kérdés.

S minden média hazudik, politkai iránytól függetlenül.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.02. 17:11:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ha a "média" szót gyüjtőfogalomnak használod, AKKOR IS van tübbesszáma.

Viszont nem mindenki használja gyüjtőfogalomként.
süti beállítások módosítása