B1 blogcsalád



Orbán nem tudta letagadni, inkább beismerte: elbukott a lázadása

2018. február 18. - nickgrabowszki

Lapos és unalmas beszédet mondott, de egy figyelemreméltó újdonság azért csak mégiscsak volt benne.evert.jpg

A Fidesz elnöke biztos volt a választási győzelmében, ezért megengedett magának némi gúnyolódást a magyar ellenzék és néhány külföldi politikus felé. Magasztalta a kormánya teljesítményét, elsősorban gazdasági téren, nem ejtve szót arról, hogy ehhez azért

jóval több köze van a világgazdasági és a németországi konjunktúrához, mint mint őhozzá.

Név szerint kiemelte néhány miniszterét, Matolcsyt, Vargát, Fazekast, Balogot és Pintért. Szót sem ejtett viszont Lázárról vagy még inkább Rogánról, pedig a mindent elborító kormánypropagandának azért mégiscsak lehet némi szerepe annak, hogy Orbán az újraválasztására készülhet.

Természetesen szót sem ejtett az egészségügy és a oktatás állapotáról, az elburjánzott korrupcióról és a jogállamról, illetve annak hiányáról. (Különös tekintettel Tiborcz Istvánra, és az ellene bűncselekmény miatt tett uniós feljelentésre.)

Beszéd legfigyelemreméltóbb része azonban a győzelmi jelentések után következett: Orbán elismerte külpolitikai kudarcát.

Érdemes itt felidézni mit mondott egy éve ilyenkor, a 2017 februárjában tarzott ún. évértékelő beszédében:

A hadállások 2016-ban éles kontúrral rajzolódnak ki; a nemzetek fellázadtak a globalisták ellen, a középosztály pedig fellázadt a vezetők ellen. (...) Az eszmék síkján ez azt jelenti, hogy a liberális szellemi irányzat szembefordult a demokrácia eszményével, vagyis a többségi alapon, a többség akarata alapján megszervezett közösség ideájával. (...) 2017 elején azt mondhatjuk, hogy a globalista politika urai nem magukban keresik a hibát, inkább az embereket és a nemzeteket hibáztatják.(...) Nem csoda hát, ha az Európai Unióban állandósul a túlnyomás, a szelepek előbb-utóbb felmondják a szolgálatot, s az emberek – nem lévén más választásuk – fellázadnak, vagyis szavazatukkal

elzavarják, kiakolbólítják a liberális elitet.

És hát, ha valami, akkor ez nem történt meg. Nincs lázadás, összecsapás a választók és liberális, globalista (vagy ahogy most fogalmazott: internacionalista) elit között, a középosztály nem fordult szembe a vezetőivel. Orbán tavaly tévedett, melléfogott, bakot lőtt. Lázadása megbukott, várakozásai megcsalták: az anti- és illiberális populizmus a francia, a holland és a német választáson is elbukott, a szélsőjobb mindenhol csak 13 százalékot szerzett, az áttörés nem sikerült, a szélsőjobboldali kifulladt, reményei elszálltak.

Ezt idén gyakorlatilag Orbán is elismerte, természetesen csak közvetve, anélkül, hogy a kormány- és családtagjaiból álló hallgatóságának, valamint tagokból és fidelitasosokból összerakott biodíszletnek feltűnt volna.

Orbán most már úgy látja, hogy a Nyugat- és Kelet-Európa fejlődése elkanyarodott. Nyugaton nem gondolják úgy, hogy Európa utolsó reménye a kereszténység volna (ti. - a szélsőjobb kivételével - nem alapoznak politikát a vallási bigottság és az fehér faji felsőbbrendűség a múlt század első fele előtt ismert keverékére), hanem bevándorló országgá válnak és kevert népességűek maradnak (bár szerinte a demokrácia, a jogállam és a szabad piac értékeinek tisztelete közös marad- ami különösen viccesen hangzik így a Tiborcz-ügy után).

Mondjuk azt teljesen el is felejtette megemlíteni, hogy egy éve ilyenkor még kontinensszerte lázadásra számított. De ez mégis fejlemény, mert gyakorlatilag azt jelenti, hogy Európa egykori - saját bérsajtója számára - "erős embere", az "új Hunyadi",

a kontinens messiása lemondott Nyugat-Európáról,

a kontinens nagyobbik (és gazdagabb, valamint fejlettebb) feléről. 

Maradnak neki azok az országok, amelyek eléggé elmaradottak és szegények, lakosságuk eléggé tudatlan és tájékozatlan ahhoz, hogy bedőljön a propagandának.

Azonban ez a tömb se egységes. Orbán felsorolta itt a visegrádi négyeket, de

  • Szlovákia már többször közölte, hogy ha a nyugati integráció szorosabbá válik, akkor ahhoz csatlakozik, nem tart ki Orbán mellett,
  • a cseh választást ugyan egy populista szövetségese nyerte, de senki nem hajlandó vele kormányt alakítani,
  • a szélsőjobboldali lengyel kormány meg Orbán orosz kapcsolatait figyeli gyanakodva.

Reményei szerint ehhez a tömbhöz csatlakozik majd

  • Horvátország (ennek egyelőre semmi jele),
  • Ausztria (de Kurz pár hete figyelemreméltóan elhatárolódott tőle),
  • valamint Bajorország (de a CSU-nak nincs befolyása se az európai, se külügyekre nem folytathat önálló külpolitikát, legalábbis amíg ki nem lép a német államszövetségből).

Továbbá ott van még Berlusconi, de a közvélemény-kutatások patthelyzetet valószínűsítenek a 2 hét múlva esedékes olasz választásokon: kevés rá az esély, hogy kormányt alakíthat Orbán szövetségese, a korrupció miatt elítélt, mára a vagyonából kifogyott, 82 éves priapista.

Ez maradt neki: a keleti blokk is inkább csak a vágyaiban létezik, a posztkeresztény, posztnemzeti Nyugat meg annyira világosan elutasította az illiberális populizmust, hogy Orbán már le sem tudta tagadni.

Ez az, ami számít, a többi csak a választás megnyerését célzó bullshit.

A külpolitikai kudarcának beismeréséhez képest már igazán bagatell, hogy nem tűnt fel neki, a kárhoztatott "Soros-féle embertípusnak" éppen ő a díszpéldánya, valamint hogy nem ismerte fel, a testőrökkel körülvett, magas falak mögött élő nyugati elitet egy testőrök által védett, az utcáról nem is látszó villából bírálja a nép egyszerű gyermeke.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9713678846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 16:33:31

@hejesírás: O.K., egyest kaptál a záróvizsgán a troll kurzuson, de azért a helyesírási hibák számlálásánál többet vártam volna tőled!

$pi$ 2018.02.19. 16:35:51

@chrisred: "A medián is átlagszámítás, csak a társadalmi átlagot, és nem a financiális âtlagot keresi."

Társadalmi meg financiális? :D Az átlag meg a medián lehet bárminek az átlaga meg mediánja, köztük a különbség az, hogy a ferdeségnek nincs hatása az átlagra, a mediánra meg van. Társadalmi meg financiális humbugot kár belekeverni.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.02.19. 16:36:18

@chrisred: Ahogy a közel-keleti helyzet alakul nem annyira elképzelhetetlen, hogy ismét elindul egy migránsáradat a Balkánon keresztül. Nem kisebb a valószínűsége annál, hogy autóba ülsz és baleseted lesz. Jól jön időnként az a biztonsági.
Egyébkét meg a magyar határzár felállítása, és az EU-török szerződés között eltelt úgy 8 hónap. Vagyis úgy 7-800 ezer muszlim beözönlését akadályozta meg.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 16:36:33

@$pi$: "Magyarország a régióval nagyjából azonos ütemben fejlődik 2012 óta,"

Ja. A 2,7 százalékos 2012-es visszaesés után nem kunszt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 16:38:30

@$pi$: " egy év alatt vagy 10%-ot esett a GDP, utánunk az özönvíz, fusson ki ,erre lát."

Ritka nagyon hazudtál. Ezt valamilyen linkkel alá is tudod támasztani, elismered hogy hazudtál, vagy elsunnyogsz?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 16:40:24

@Womb Raider: Az átlagbér nem számít semmit, a reáljövedelemről mesélj!

a nemzet fogatlan provokátora 2018.02.19. 16:44:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Tévedés ti szoptok nagyokat 2010 óta. A magyar nép 2010 előtt szopott, mert elhitte a hülyeségeiteket még 2006 -ban is. De ennek vége, időtök lejárt. "Mene, tekel ,ufarszin.."

$pi$ 2018.02.19. 16:44:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Ritka nagyon hazudtál. Ezt valamilyen linkkel alá is tudod támasztani, elismered hogy hazudtál, vagy elsunnyogsz?"

Azt mondtam, hogy "vagy 10%-ot" ami azt jelenti, hogy nagyjából 10%-ot. Igen, tudom, hogy nem pont 10%-ot esett, hanem csak majdnem annyit, de én ezt is mondtam.

"Ja. A 2,7 százalékos 2012-es visszaesés után nem kunszt."

Nincs olyan mutatója az országnak, amit ne köszönt volna meg Gyurcsány sírva az ő idejében. Nem, nem nagy kunszt, csak jobb mint amire az egész ballib gárda képes volt valaha.

Amúgy hányingerem van tőled, szerintem jobb lenne, ha nem szólnál többet hozzám. Soha. Ha képes vagy rá...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 16:45:05

@Womb Raider: Ha tíz év alatt az átlegbér duplázódott, akkor csökkent a versenyképesség?
2007-ben az egy főre jutó GDP 10400 euró volt, 2017-ben 11300.

Bravehearth 2018.02.19. 16:46:54

@Attilajukkaja: "Ez a bajom a Fidesz hívőkkel, hogy teljesen elfogadottnak tartják, hogy Orbán lop, csal és hazudik."

Ezt mondd el egy fidesz-hívőnek. Az, hogy valamit tényként kezelünk, nem egyenlő azzal, hogy el is fogadjuk.

"Miért is? Mert más politikusok is ezt csinálták. Vagyis ez így van rendjén."

Nem, nem azért. A kérdésedben van a válasz. Vagyis ha mind ezt csinálja (márpedig ezt csinálja), akkor ez önmagában NEM INDOK azért, hogy egy erőt csak ezért cserélni akarjak. Akkor ennél bőven többre van szükség ehhez!

"Akkor is, ha Orbán ezt az erkölcstelen viselkedést olyan csúcsokra vitte, mint senki más az elmúlt 30 évben."

Ezzel az 'erkölcstelen' viselkedéssel nem kevés bajtól óvta meg az országot. Továbbá ezzel az erkölcstelenségével a leginkább hatékony módját találta meg a multikulti és 'arjópéer' politika hazai képviselői ellen, illetve egy azóta is meghatározó társadalmi egységet hozott létre. Vitathatod, de melyik más hazai politikai erő tudott egyben tartani két és fél milliós választói tábort? (Írom ezt úgy, hogy nem vagyok a tagja!)

"Mint például?"

Helyesen mérte föl az ország pénzügyi egyensúlya helyreállításának szükségességét. Mindezt úgy, hogy a gazdasági egyensúlyt is a fenti egyensúly mellett tartotta elérendőnek. Persze szerencsés körülmény a konjunktúra (ami ugye 2004-2008 között ugyanígy megvolt)!
Helyesen mérte föl a migráció jelentette veszélyt.
Helyesen mérte föl a demográfiai helyzetet és az abból történő kilábalás módját. A folyamatok, melyek elindultak kedvezőek, bár sajnos nem elegendőek.
Helyesen mérte föl, hogy egy ilyen gyenge adómorállal rendelkező országban a fogyasztást terhelő adók preferálása a követendő.
Helyesen mérte föl az európai belpolitika gyengeségeit.
Helyesen mérte föl, hogy az adott helyzetben a magyar külpolitikának milyen lehetőségei vannak és mit KELL meglépnie.
Helyesen mérte föl az Európa és Oroszország közötti feszültségek kártékony és haszontalan voltát. Ugyanakkor nem mérte fel jól Lengyelország ezzel kapcsolatos fenyegetettség-érzését.
Nagyon hirtelen most ez jutott eszembe.

"Milyen víziója? Hogy megkoronázzák a Duna jegén?"

Erről pontos és konkrét utalást várok Tőled! Igen, Jukka, személy szerint TŐLED!!! Köszönöm.

"Nem indult be az a modernizáció, amire nagy szüksége lenne az országnak."

Mely modernizáció nem indult be?
Az E-közigazgatás?
Útépítések?
Közlekedési infrastruktúra fejlesztése?
Fegyveres erők modernizációja?
Kórházfelújítások és felszerelések cseréje?
Közműberuházások?
Államigazgatás digitalizációja?
Hírközlés fejlesztése?
Oktatásfejlesztés? Na igen, az nem sikerült... Ez tény.

"Helyette szépen leépíti a demokráciát..."

Nem lesznek választások? Nem alakulhatnak politikai szervezetek? Szerintem én értem, mire gondolsz, de a legtöbb ember számára ez egy elvont semmi... Olyasmi, mint a 'jogállam'! Ennyi erővel az egyesített húrelméletet is cáfolhatnád nekik. Ugyanannyi volna a hatása. Ezzel egy politikusnak tisztában KELL(ene) lennie, ha választást akar nyerni.

"Kiépít egy olyan klientúrát, olyan oktatást, ami nemzetközi szinten nem versenyképes, csak az állam (Orbán) csecsein lóg."

MINDEN politikai rendszer kiépít klientúrát. Az oktatást illetően lehet, hogy van igazság abban, amit írsz. Ott volna értelme változtatni szerintem is, nem csak a finanszírozást.

"Visszaszolgáltatja országunkat az oroszoknak, közben egyre távolabb viszi Magyarországot Európától."

Semmivel sem vagyunk közelebb az oroszokhoz, mint akár 6-8 éve. Mindig is stratégiai érdekeink fűztek oda az energiaigényünk miatt. Mellesleg nem az Orbán harcolt az eu-val az észak-dél irányú enerigaszállítás ügyében, amit épp az unió és a merkelék döftek hátba? ;-) Csak kérdem, hátha hallottál róla!?

Európától ugyanannyira vagyunk, mint évekkel ezelőtt. Az eu kezd távolodni Európától!

"A morális-erkölcsi leépülésről már nem is beszélve."

Ez is eléggé elvont ahhoz, hogy a jelen helyzetben politikát építs rá. De milyen erkölcsi leépülésre gondolsz? Egy politikus éppen annyira szavahihető Európában bárhol, mint itt! (Ugye, kedves 'martinsulc'???)

"Hallgasd meg az ellenzéki pártok kampánynyitó beszédeit. Onnan megtudod."

Megtettem. Épp ezért mondom! Lózungok sora és indulatbeszédek tömege. Semmi realitás, csak az indulat és a 'majd mi megmutatjuk...'! Ez édeskevés. (Ugye, kedves sz*rváriviktor'? - Együtt kormány... pfff...!)

"Mert nem kapnak teret, hogy az embereknek elmondhassák."

Süket duma! Momentum tüntetés megvolt? Ezrek? 200-an voltak ott. Nem volt tér? Netet nem ismerik? ATV? Hír-TV? Klub Rádió? RTL?

"Csak azok tudnak róla, akiknek van hozzáférése az internethez meg néhány megmaradt médiához."

Duma! Egy zsákfaluban is gyorsabb lehet ma már a net, mint akár Győrben! Már nem 2002-őt írunk! Ez süketelés!

"A többieknek marad a Kossuth rádió, az M1 meg a kék plakátok."

Ha csak erre kíváncsiak, akkor igen. Lehetőségük VAN RÁ! Talán igényük nincs... De az NEM a kormány hatásköre! Nektek is könnyebb, ha megértitek. Szerintem...
B.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 16:47:03

@$pi$: Mennyi is volt a visszaesés? Tudod? Szóval egy jó nagyot hazudtál, most ismerted be. :-)) Zavar hogy beszólok ha hazudozol? Ideges vagy? Odabújjak? :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 16:51:35

@Bravehearth: "Helyesen mérte föl a demográfiai helyzetet és az abból történő kilábalás módját."

Aha. Szóval szerinted kedvező folyamat, hogy 2017-ben egy százalékkal csökkent az élveszületések száma 2016-hoz képest.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 16:53:48

@$pi$: Ezekre adnál linkeket, vagy csak most is hazudtál egy vastagot?

"1. A kerítést lebontani, bárki jöhet, amaradhat is, ha akar. Ne ellenőrizzük a határainkat, az olyan udvariatlan.

2. A közmunkát megszüntetni azonnal. A közmunkások most kétszer annyit kapnak mint a régi rendszerben a segély volt, visszaállítani.

3. Gázáremelést, de azonnal, tünkremennek a gázszolgáltatók!

4. Minden általános iskola azt tanítsa, amit akar, abból a könyvből, amiből akar.

5. Újra progresszív adót, aki tanult, dolgozik, az gazdag, nehogy már az ingyenélők fizessék meg!

6. Különadók, ágazati adók azonnal megszüntetni, nehogy már a bankok fizessék meg!

dunántúli gyerek 2018.02.19. 16:56:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A realjovedelem az 1990es 150%-a most, egy keresore vetitve

Orban alatt 50%-kal emelkedett, mint a ksh adatain is laccik, szoval a tobbi 16 ev atlaga NULLA

Ez a kemeny www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Persze nyilvan szerencseje volt a 12 ev alatt mindig, es a tobbi 16 ev alatt sose volt konjunktura meg EU penz meg nem lopott senki eyert lett NULLA a realberemelkedes

Bravehearth 2018.02.19. 16:59:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem egy örömteli folyamat. Szerintem az elvi döntés helyes volt. Hogy az élveszületés statja miért alakult rosszabbul, az szerintem szakmai kérdés, onnan érdemes közelíteni. A politikai elképzelés szerintem helyes.
B.

MACISAJT 2018.02.19. 17:08:56

@Attilajukkaja: ""Ez a bajom a Fidesz hívőkkel, hogy teljesen elfogadottnak tartják, hogy Orbán lop, csal és hazudik."

A magam részéről egy csomó mindent kifogásolok, nyíltan is kritizálok a jelenlegi kormányzásból, például azonnal törölném a Várba költözést vagy a Sorsok Házát, ahogyan nagyobb befolyást biztosítanék Tarlósék fővárosának is.(nekem a Tarlós-Lázár meccsben az előbbi álláspontja az irányadó).

Csakhogy ezt nem jelenti azt hogy bármi olyan mögé beállnék ami anarchiát, káoszt, extrém esetben kijevi polgárháborús állapotokat hozna, mindezt csak azért hogy azok akik hagyományosan mindig és mindent elkúrtak, valahogy újra a húsosfazékhoz közelítsenek.
Mert szépek a lózungok. De tegyük a kezünkre a szívünket: erről szól az egész.A valóság az hogy az agyonvert bal-és/vagy libák bárhogy, bármilyen eszközzel Orbánt szeretnének buktatni. Mindegy hogy kivel, simicskával, zazriveczel, sorossal, bárhogy és bárkivel.Ezért egy új Ukrajnáról és akár polgárháborúról/forradalomról álmodoznak.
Hogy aztán ők ugyanott, ugyanazt folytathassák mint a rendszerváltás előtt, vagy után, immár "demokratikusan".

Viszont az ország nagyobbik és józanabbik fele a stabilitásra vágyik.
Tisztában vannak/vagyunk hogy a múlt bűneinek köszönhetően olyan adósság- kötelezettség stb. csapdákban vergődik az ország, hogy a gúzsban táncolás erre a megfelelő kifejezés.
Azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele hogy ebből az állapotból csak lépésről lépésre, nehezen lehet kikeveredni.(hol van már a 2004 óta tartó túlzott deficit eljárás, az EU-ban elsőként felvett IMF hitel vagy bármi, munkanélküliségtől inflációig, CDS mutatótól hitelminősítői bóvliig? Sorban múltak el, ahogyan a svájci frank hitelek.)
Azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele , az amelyik a stabilitásra vágyik hogy ezt Orbán és tömegtámogatottsága nélkül nem lehetett volna/lehetne megcsinálni.

Végül azzal is tisztában van az ország nagyobbik és józanabbik fele, hogy az ellenfeleknek(na jó, ellenségeknek) csupán Orbán kinyírása a "programja". De hogy UTÁNA mi volna? Erről kuss van, vagy ilyen bokroslujasi "500 napot bírjunk ki" c. hagymázas rémálmok.
Marad hát a rendszer ellenségeinek a bojkott, a kivonulás, a hekkelés, a brüsszeli/washingtoni hazaárulás, a sípolás.
És kurvára nem értik hogy ezért a "teljesítményért" miért nem viszik őket a népek a vállukon vissza a parlamentbe.

Bravehearth 2018.02.19. 17:41:19

@vanRob: "Mégis a demagóg retorikára húzzák a választók az X-eket. A választásokat a tömegek döntik el. A te X-ed és a falusi Terka néni x-e ugyanannyit ér."

Ezért egy értelmes politikus ezt szem előtt tartva fogalmazza meg a célkitűzéseit, a mondandóját és a 'programnak' nevezett elképzeléseit. Ebben a jelenlegi kormányzat körökkel ügyesebb taktikus, mint az ellenzék bármely tagja!

"És szerintem a fidesz ne folytassa az elmúlt nyolc év lopásait, hazugságait, és demagóg uszításait."

Egyetértünk. A lopással már nagyon rég felhagyhattak volna. Szerintem ősbűn, hogy anno 2010-ben esélyt kaptak arra, hogy egy normális, elkötelezett, hiteles és nemzeti kormányzással és jó politizálással örökre ellenzékbe taszítsák a balfaszokat és a liberális mételyt. Nem tették. A 2002-es trauma hatása alatt kezdtek el szervezni és ügyeskedni. És ezzel elvették az esélyét egy valóban értelmes és normális politika lehetőségének, továbbá esélyt hagytak rá, hogy ez a balfasz és libbant társaság valaha ismét visszatérjen. Szerintem ez a legnagyobb bűnük!

"Folytathatná például a rezsicsökkentést, hogy mondjuk a gázért ne fizessünk többet, mint a rezsicsökkentés előtt."

Most többet fizetsz, mint előtte? Azt hogy? Egyébként jelenleg a gázért a harmadik legolcsóbb árat fizetjük az unióban, ha jól tudom. A bolgárok és románok olcsóbbak, bár ez utóbbiak jelentős hazai kitermeléssel is bírnak.

"Vagy esetleg a fogyasztási cikkeket terhelő adók csökkentését, kezdve a rekordmagas 27%-os ÁFÁ-val."

Ebben egyetértek velük. Egy ilyen gyenge adómorállal és viszonylag magas munkaerőköltségű gazdaságban kulcskérdés a fogyasztási adók preferálása a munkát terhelő adók helyett. Ezt szerintem jól látták meg! Én inkább azt remélem, hogy a jövedelemadót mérséklik még kb. 2-4%-kal, illetve a munkáltatókat terhelő szoc. adót is legalább ennyivel.

"Meg úgy általánosságban, a múlt kreatív ide-oda hajlítgatását is befejezhetnék."

Ez megítélés kérdése, talán igazad lehet, talán nem. Ehhez túl megosztott a társadalom szerintem. De az biztos, hogy ezt jelenleg EGYETLEN ELLENZÉKI ERŐ SEM vetheti a kormány szemére, mert amit balliba oldalon történelemszemlélet néven előadtak az maga volt a hungarofób magyargyalázás és folyamatos önostorozás és bűnbaknak kiáltották ki a nemzetet (mutogatva ezzel a nemzeti oldalra)! Nos, szerintem ezért minimum rohadjon meg az összes! Szerintem a halál is kevés ezért a bűnéért pl. a dk-nak és a maszopnak!
A szadesz is olcsón úszta meg a 20 éves aknamunkáját és nemzetrombolását! Sajnos...

Ami a klientúraépítést illeti, annyi változott, hogy a kapolyik és leisztingerek, veresjánosok helyébe mészáros, tiborcz és még ki tudja, hogy kik léptek. A politika megteremti a maga gazdasági bázisát, médiáját és szervezeti hátterét ,tanulva a 2002-es traumából. Azt hiszem, hogy a választók egy része ezzel nincs is tisztában. Másik része tisztában van, de 'beárazta', míg egy további része vadul ágál ellene. Ők nyilván az ellenzéket erősítik.
B.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 17:51:08

@MACISAJT: "A magam részéről egy csomó mindent kifogásolok, nyíltan is kritizálok a jelenlegi kormányzásból,"

idéznél ilyet magadtól?

Homo fideszbirkusz 2018.02.19. 17:56:57

@MACISAJT:

Hát ezt mondom én is! Ezek azt hiszik, hogy Orbán Viktort és a tolvajbandáját felhúzni a lámpavasra, az kormány program! Meg hogy a költségvetésből csak azt finanszírozni amire szükség van és nem felülárazott, akkor az program. Meg hogy a nem ellopott közpénzek 100 milliárdiaból közszolgáltatást fejleszteni ez program! Meg hogy visszakönyrögni a külföldi cégeket meg megadni magunkat hogy jöjjön annyi külföldi tőke amennyi csak tud és teremtsen annyi munkahelyet amennyit csak tud, ez program. Meg hogy nem engedelmes magyar gyerekeket nevelni akik szó nélkül végrehajtják Orbán Viktor utasításait, hanem kreatív vagy milyen gyerekeket kitermelni, ez program.

Hát ebből semmi nem program! Ez mind Soros Terv ami arra irányul hogy Orbán Viktort megdöntse és elhitesse az emberekkel, hogy a mainál sokkal könyebben és boldogabban tudnának élni, ha nem egy korrupt maffia hálózat ülne az emberek nyakán.

Csak hogy ez se program, hanem támadás Orbán Viktor ellen. Mi azonban sose fogjuk engedni hogy Orbán Viktort levaltsák és elszámoltassák! Mert ez se program!

Mert másnap itt állnánk árva gyerekként mint nagyapáink Sztálin halálakor, apánk elhagyott minket és a világ összes veszedelme most már szabadon törhet ránk, mert nincs Orbán Viktor aki megvédene bennünket az egész világtól. Ez ellen kell nekünk program, és ez csak Orbán Viktornak van!

És persze a ballib nem mondaná meg hogy hogyan?! Hogyan lógatná fel a kassza tolvajokat. Hogyan nem lopná el a 100 milliárd forintokat a kasszából és adná oda hasznos közcélokra. Hogyan mondaná meg a multiknak hogy nem kell félniük az államosítás´tol a forint gyengítéstől meg a munkahelyteremtéstől. Hogyan törölné el a mindenki által elismert és szeretett heti 50 tornaórát, imádkozást és éneklést és vezetne be helyette romkocsmákra nevelő természet tudományos meg idegen nyelvi ismereteket.
Semmire nem mondják meg hogy hogyan. Csak öntik a népre a valasztási ígéreteket, meg az EU közeledést Moszkva elfogadása helyett.

Hova jutnánk, ha a magyar nép tényleg bevenné, hogy nekik az EU-ban van helyük, hogy majd akkor élnek jobban ha a közpénzek nem az Orbán Viktor családjának a zsebébe vándorolnának hanem az övékbe. Ha ezt a magyar nép beveszi, akkor oda jutunk mint 1990-ben, hogy Orbán Viktornak újabb 20 évet kell majd várnia, mire örökös párt főtitkár lesz.

2018.02.19. 17:57:51

@pityókaborsommelier: Nos, akkor talán otthon, Csíkban ...tudod..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 17:58:29

@dunántúli gyerek: Mondd! Te hol tanultad a százalékszámítást? Ha 1990 a 100 százalék, most pedig 116 százalék akkor hol is volt az 50 százalék emelkedés? Mutasd már ki az 50 százalék emelkedést bármelyik időszakra! Ha nem, akkor sicc vissza az általános iskolába és blogokon ne irkálj, mert ahhoz szerintem bizonyos alapműveltség, például a százalékszámítás elvárható. Akkor vagyok hajlandó kivételt tenni, ha hozol igazolást, hogy korlátozott pontosságú algebrát tanultál.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 18:02:19

@Bravehearth: Ezzel egyetértünk, hogy a jól kereső, adót fizetőket sarkalljuk arra hogy minél több gyerekük legyen. Valóban támogatható.

2018.02.19. 18:04:00

@Bravehearth: "Most többet fizetsz, mint előtte? Azt hogy? Egyébként jelenleg a gázért a harmadik legolcsóbb árat fizetjük az unióban, ha jól tudom. A bolgárok és románok olcsóbbak, bár ez utóbbiak jelentős hazai kitermeléssel is bírnak."
Az nemúgy vanaz..na.. há' lehetne még olcsóbb. Pont minap volt erről cikk, hogy 7 év alatt "a szakértő" szerint 60000 Ft-ot loptak ki a népi gázfogyasztók zsebéből! Bezzeg, amikor Sipánka letette a nagyesküt: Nem-lesz-gáz-ár-em-el-és! Oszt lett...:(

2018.02.19. 18:07:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az egy főre eső reálkeresetet nézte.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 18:09:11

@Womb Raider: Bezzeg amikor 2011-ben a Fidesz tovább emelte a gáz árát!
Most már csak az a kérdés hogy szórakozásból sarcolták a népet, vagy a világpiaci ár kényszerítette őket erre? Melyik?
Meg fogod válaszolni, vagy elsunnyogsz mint minden narancstálib ilyenkor?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 18:10:12

@Womb Raider: Igen, tudom. De most miért lőtted le a poént? Még a dislexiát is rá tudtam volna sütni. :-((

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 18:12:39

@Womb Raider: Különben ebből látszik milyen statisztikai trükk a reálbér növekedés. Igen, a bérek növekedtek, de a szociális ellátások keményen szűkültek. Vagyis a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek. Valahol ez rendben is van, mert ne segélyekből éljenek.

2018.02.19. 18:28:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Most nem fogom kibogarászni, hol állt a gáz akkori ára, meg azt sem, hogy milyen és ki által kötött beszerzési szerződés volt érvényben, Ha tudod, lécci...
Másrészt... azóta jelentősen mérséklődtek az árak és tényleg nem tudom, hová lehetne még lefelé húzni, ha abból indulunk ki, hogy mindenki hasonló piacról szerzi be, nálunk talán nem magasabb árakon.

2018.02.19. 18:29:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Én soha nem állítottam (sőt), hogy mindenki jobban él.. csak azt, hogy aki nem rest dolgozni, az most jobban élhet.

2018.02.19. 18:31:24

@Womb Raider: Amúgy elég kacifántos lenne minden kedvezményt beépíteni a statisztikába, bár nyilván nem is elképzelhetetlen feladat. Az ilyen-olyan, porontyszám-függő juttatásokat, a diplomásoknak szánt támogatásokat, csok-ot, púpom tudja, még mi mindent..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 18:32:27

@Womb Raider: Volt egy egyszerű kérdés. - "szórakozásból sarcolták a népet, vagy a világpiaci ár kényszerítette őket erre?"

"aki nem rest dolgozni, az most jobban élhet." - ez jó, ebben egyetértünk. De aki nem tud dolgozni, az is rosszabbul él.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 18:34:56

@Womb Raider: Nincs benne semmi kacifántos, a bérekhez hozzá kell adni a szociális ellátásokat. Szerintem ez egy KSH-nak megy. @dunántúli gyerek: pedig nyilván nem tudja mi a különbség a reálkereset és a reáljövedelem között.

2018.02.19. 18:39:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mégegyszer: nem ismerem a 2011-es körülményeket, hadd ne tippeljek. Ha te tudod, tiéd a dicsőség és a 15 perc hírnév, mesélj.

Sajnos aki önhibájából nem talál munkát, az magára vessen. Én 10 évvel ezelőtt nem gondoltam (bár sejtés volt) hogy itt ÉNy-Mo.-n munkaerő HIÁNY okoz napi fejfájást.. HR-es barátnőm mutatott tesztlapokat... h i h e t e t l e n... mégis felvették nagy részüket, mert nincs más... 130nettóért raktárba, de a kisbetűkkel bajban van...XXI.sz. nesze..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 18:43:46

@Womb Raider: Nagyon egyszerű. Sok sok évvel ezelőtt az oroszokkal kötött szerződés értelmében a gáz árát az előző év átlag olajárához kötötték.
A szerződés kötésekor a hordónkénti olajár 25 dollár volt, amikor az egekbe szökött itthon a gázár akkor volt 120 dollár felett is. Az olajár most 40-50 dollár, ez az alapja a híres "rezsicsökkentésnek".

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 18:48:17

@Womb Raider: A Nyugat nem a multikon keresztül zsákmányol ki minket, hanem hogy a képzett emberek elmennek. Valaki kiszámolta hogy a külföldön dolgozók, ha itt termelnék a GDP-t az mekkora pénz lenne. Több évi GDP vándorolt ki dolgozni.
Ennél nagyobb veszteséget csak egy elbukott háború okoz egy országnak.
Az persze egy másik kérdés hogy nincs itthon olyan ipar ami ezeknek az embereknek elég munkát tud adni és bért.

Attilajukkaja 2018.02.19. 19:03:22

@Bravehearth:
"Ezt mondd el egy fidesz-hívőnek."
Az Orbán rajongókra ugyanaz vonatkozik, mint a Fidesz hívőkre.

"ha mind ezt csinálja (márpedig ezt csinálja), akkor ez önmagában NEM INDOK azért, hogy egy erőt csak ezért cserélni akarjak. "
Már hogy ne lenne ok arra, hogy lecseréljük őket. Főleg, ha olyan szemérmetlenül bűnöznek, ahogy ezt a Fidesz maffia csinálja.

"Ezzel az 'erkölcstelen' viselkedéssel nem kevés bajtól óvta meg az országot."
Ellenkezőleg! Legalizálta a korrupciót és a lopást, hazavágta az igazságszolgáltatást, beszűkítette a szólásszabadságot, minden erejével azon van, hogy Magyarországot elszigetelje a haladó Europától és függőségbe taszítsa Oroszországtól, hogy tönkretegye az oktatást, stb.

"egy azóta is meghatározó társadalmi egységet hozott létre."
Elmélyítette a társadalmi szakadékokat.

"melyik más hazai politikai erő tudott egyben tartani két és fél milliós választói tábort? "
A Fidesz előtt az ellenzék.

"Helyesen mérte föl az ország pénzügyi egyensúlya helyreállításának szükségességét."
Ezt mindenki fel tudta mérni. Amúgy a nettó államadósság nőtt, a tartalékokat feléltük, a manyupot lenyúlták. A gazdasági teljesítményünk nem nőtt, az EU-tól jön a pénz.

"Helyesen mérte föl a migráció jelentette veszélyt."
Na ne viccelődjünk már!

"Helyesen mérte föl a demográfiai helyzetet és az abból történő kilábalás módját."
Mégis milyen kilábalásról beszélsz?

"Helyesen mérte föl, hogy az adott helyzetben a magyar külpolitikának milyen lehetőségei vannak és mit KELL meglépnie."
Európa kerékkötőjévé tette az országunkat, behódolt Putyinnak.

"Erről pontos és konkrét utalást várok Tőled! Igen, Jukka, személy szerint TŐLED!!! Köszönöm."
Mit gondolsz, miért költözik a várba az uraság? :o))))
Szívesen!

"Mely modernizáció nem indult be?"
Se mezőgazdasági, se ipari modernizáció nem indult be. Az oktatást és az innovációt szépen építgeti lefelé. Nagyon kevés olyan új beruházás, vállalkozás jött létre, ami versenyképes lenne állami támogatások nélkül.

"Nem lesznek választások? Nem alakulhatnak politikai szervezetek?"
A demokrácia nem csak választásokból áll. Magyarországon autokrácia van.

"Semmivel sem vagyunk közelebb az oroszokhoz, mint akár 6-8 éve."
Persze, csak anyagi függőségbe kerültünk tőlük.

"Mindig is stratégiai érdekeink fűztek oda az energiaigényünk miatt."
Na és? Attól még nem kell tövig benyalni Putyinnak.

"Európától ugyanannyira vagyunk, mint évekkel ezelőtt. Az eu kezd távolodni Európától!"
Ja, ezt mantrázza Orbán. :o)))))

"De milyen erkölcsi leépülésre gondolsz? "
A sok hazugságra, legalizált lopásra, kétszínűségre.

"Lózungok sora és indulatbeszédek tömege. Semmi realitás"
Mondod te.

"Ez édeskevés. (Ugye, kedves sz*rváriviktor'? - Együtt kormány... pfff...!)"
Orbánnak meg semmilyen programja sincs!

"Süket duma! Momentum tüntetés megvolt? Ezrek? 200-an voltak ott. Nem volt tér? Netet nem ismerik? ATV? Hír-TV? Klub Rádió? RTL?"
Szerinted vidéken Mari néni hallgatja a Klub rádiót vagy olvassa a 168 órát, megnézi a TV-ben a híradót? Süket duma, mi?

"Egy zsákfaluban is gyorsabb lehet ma már a net, mint akár Győrben! Már nem 2002-őt írunk! Ez süketelés!"
Neked fogalmad sincs, mi van egy zsákfaluban, mit csinálnak ott az emberek. Kár!

2018.02.19. 19:13:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Tudom mi határozta meg/határozza meg a gáz árát... de a jelenleg érvényben lévőt ki és mikor, milyen feltételekkel kötötte? És az azt megelőzőt? Európában nem talál lényegesn olcsóbb rezsidíjakat, de magasabbakat bőven. Mit vársz még?

Persze, nyilván a szürkeállomány elszívása is veszteség, ezzel én tisztában vagyok, volt pár kezdő mérnök, aki tőlünk vett startot, mi voltunk a kilővő állás.. ha meggebedtünk volna, akkor sem tudtunk volna annyi fizetést adni nekik, mint az a német (ohh, minő meglepetés) cég, akiknek akkoriban dolgoztunk. Amúgy a gépiparban ez bevett szokás.. a megrendelő nyomott áron rendel és időről időre lecsekkolja, hogy van-e épkézláb ember, akit vihetne...és viszi is. Ha van 4-5 év rutin, nyelvtudás, ambíció, már el is veszítetted azt, akiben nem kis energiát és pénzt fektettél. Dupláját-háromszorosát simán összelapátolja mint idehaza..ami azért ezen a szinten többszáz ezer forint. (Hogy kint az mire elég, az vegyes, várostól függően.

2018.02.19. 19:17:45

@Bravehearth: "Egy zsákfaluban is gyorsabb lehet ma már a net, mint akár Győrben! "

Lehet, miért ne lehetne... nekem 1GB van jelenleg, 2000Ft-ért, mondjuk nem tudom, mire is lenne jó 1.5 vagy 2 GB... de igazából az 1GB is feleleges, de ennél olcsóbb csak az 500MB volt.. tán 500Ft-al. Alatta semmi...

morph on deer 2018.02.19. 20:11:29

az "új Hunyadi"

Tudtam!
Tudtam, hogy emlékeztet valakire, de nem ismertem fel.
Pedig hogy hasonlít.

Most már csak azt kéne eldönteni, hogy a román- vagy inkább a szerb eredet lehet a közös bennük...más nem igazán.
Úgy értem: Ioan de Hunedoara, vagy Sibinjanin Janko lenne az, akire jobban hasonlít..?

Milyen kár, hogy most pont Bulgáriában kell, hogy megtalálja a “testvér” nemzetet, mert ott ezek egyike sem igazán nyerő.
Pedig biztos vagyok benne, hogy valamilyen, a “félázsiaiakhoz” hasonló rokoni szálat fog találni, hiszen ért hozzá..!
Eddig még mindig sikerült is neki nagyjából mindenkivel rokonítani bennünket, még szerencse, hogy ilyen erős integritással rendelkező, fajtiszta nemzet vagyunk!
Nem is tudom mi lenne velünk, ha orbán összes “rokona” valóban a magyarok rokona is lenne...

Bravehearth 2018.02.19. 21:21:16

@Attilajukkaja: "Az Orbán rajongókra ugyanaz vonatkozik, mint a Fidesz hívőkre."

Akkor mondd azoknak!

"Már hogy ne lenne ok arra, hogy lecseréljük őket."

Amennyiben létezik jobb, kompetensebb, hitelesebb, támogatottabb és nemzeti elköteleződésű, akkor mindenképp!

"Főleg, ha olyan szemérmetlenül bűnöznek, ahogy ezt a Fidesz maffia csinálja."

Volt rá példa. Le is lettek cserélve.

"Ellenkezőleg! Legalizálta a korrupciót és a lopást, hazavágta az igazságszolgáltatást, beszűkítette a szólásszabadságot, minden erejével azon van, hogy Magyarországot elszigetelje a haladó Europától és függőségbe taszítsa Oroszországtól, hogy tönkretegye az oktatást, stb."

A szólásszabadságot? Médiák tucatjai, politikusok százai, blogok tucatja cáfolják a szavaid. A haladó Európától? Hm... Szerintem te valami alternatív valóságban élsz! Valóban el kíván szigetelni minket, de hogy qrvára nem a 'haladó Európától', az tuti! Mást értünk haladás alatt, ez van. Ami számodra haladás, mások számára rémálom. Függőségbe Oroszországtól? Energiahordozók miatt nagyon régóta függésben vagyunk, légy erős! Mellesleg: nem Orbán küzdött a 'zunijó' és a mutter ellen az energiaszállítási útvonalak diverzifikálása és észak-dél irányú kiépítése céljából? És nem a 'zunijó' fúrta ezt is meg, míg az 'Északi Áramlat II' simán épül???

"Elmélyítette a társadalmi szakadékokat."

Francokat! A már meglévő szakadékok mentén definiálta az általa képviselt politikát. A Jobbik részben ezért szívta meg, de nagyon!

"A Fidesz előtt az ellenzék."

Na, akkor most ismét ez az ellenzék feladata! Hajrá!

"Ezt mindenki fel tudta mérni."

Egy szart! A válaszok is ostobaságok voltak, amiket favorizáltak (bokrosúr, ugye...)!

"Amúgy a nettó államadósság nőtt"

Igen, ez igaz. Ez súlyos hiba.

"...a tartalékokat feléltük, a manyupot lenyúlták."

A tartalékokat? A nemteljesítő hitelállomány csökkent. A lakossági megtakarítás folyamatosan emelkedik. A vállalati hitelállomány csökkent és a teljesítés aránya növekszik. A devizában nominált eladósodás 23% alá csökkent. A lakossági állampapírállomány történelmi csúcson van. Ennyit a tartalékokról. A manyupot nem abban az értelemben nyúlták le, ahogy propagálni szokták. Az egy állami elvonás törvény által szabályozott és biztosított által választható magánszolgáltató felé történő átirányítása volt. A jövő ad majd választ rá, hogy jó döntés volt-e! A dél-amerikai tapasztalatok alapján jó döntés volt.

"A gazdasági teljesítményünk nem nőtt, az EU-tól jön a pénz."

Igen, persze. Erről már hallottuk Öttinger és Piketty urakat is megnyilatkozni. Ajánlott irodalom a nyilatkozatuk, nézz utána! ;-)

"Na ne viccelődjünk már!"

Pedig ez így van akkor is, ha te ezt nem éred föl ésszel vagy nem vagy hajlandó elhinni. De ez nem a kormányról, hanem rólad szól.

"Mégis milyen kilábalásról beszélsz?"

Megindult folyamatokról beszélek. Születésszám és az a tény, hogy a növekedés nem a cigányoknak és a semmirevalóknak volt köszönhető! Stat...! A kilábalás hosszú folyamat.

"Európa kerékkötőjévé tette az országunkat, behódolt Putyinnak."

Ha a hülyeségnek és ostobaságnak vagyunk kerékkötői, akkor az erénynek tekinthető. Legújabban egy svéd képviselőt érdemes erről meghallgatnod! Putyinnal pedig konstruktív együttműködésre törekszik. Több-kevesebb sikerrel. Mindenképp értelmesebb politika, mint az unió balfaszkodása és az USA képmutatása! Szerintem...

"Mit gondolsz, miért költözik a várba az uraság?"

Pusztán promo. Szerintem... Mellesleg történelmileg is kormányzati intézmények helyszíne volt. Lehet vitatkozni az értelmén pro- és kontra. De továbbra is várom a koronázására utaló bizonyítékaid! Ez nem az. Ez csak egy ostoba 'orbánozás' volt tőled, semmi több!

"Se mezőgazdasági, se ipari modernizáció nem indult be."

Mondjuk úgy inkább, hogy neked nincs róla fogalmad se, de ez nem jelenti azt, hogy ne indult volna be ilyen folyamat. Nyugi. Beindult! Nézz rá a befektetések, beruházások volumenére, a beruházások témakörére (járműipar, elektronia, logisztika, IT, járműipar K+F)! Szívesen!

"Az oktatást és az innovációt szépen építgeti lefelé."

Az oktatással qrvanagy a gáz. Ez tény. Az innovációt senki nem építgeti lefelé, Orbán biztos nem. Mai hír az Audi K+F beruházása.

"Nagyon kevés olyan új beruházás, vállalkozás jött létre, ami versenyképes lenne állami támogatások nélkül."

Hülyeségeket írsz! Mai hír pl. az Audi K+F beruházása, múlt heti a Continentál K+F beruházása (melyről szépen hazudozott a 'zindex', tavaly őszi hír a Bosch K+F beruházása pl.)! És akkor a termelést ne is nézzük, ugye...

"A demokrácia nem csak választásokból áll. Magyarországon autokrácia van."

Választásokból mindenképp. Hogy nem olyan liberális demokrácia van, mint pl. a fritzeknél? Simán lehet. Nem is volt cél olyan rendszer kiépítése. Ahogy látszik, a támogatók, választók mégis támogatják ezt a típusú rendszert. Legitim? Az. Demokrácia? Az. Választhatsz? Igen. Működhetnek, létrejöhetnek politikai erők? Persze.
Most épp a maszopék fújnak az újakra ezerrel! Epic!
-->

Bravehearth 2018.02.19. 21:37:29

@Attilajukkaja: "Persze, csak anyagi függőségbe kerültünk tőlük."

Hm... Tíz éve épp az IMF-től kerültünk függésbe. Az nem fájt? Az jobb volt?

"Na és? Attól még nem kell tövig benyalni Putyinnak."

Mit értesz konkrétan 'benyalásnak'? Valami olyasmit, amit a juncker és a merkel felé várnál el inkább??? Hogy nézne ki az, ha nem nyalna be? Nem fogadnák a Parlament lépcsőjén? Vagy nem engednék leszállni a gépét??? Vagy mit várnál?

"Ja, ezt mantrázza Orbán."

Nem, nem ő mantrázza. Ő csak érvelt vele. Külhoni képviselők, pártok, polgárok, szervezetek. Nézz híreket! Akár ATV-t! Berlinben is épp az egyetértő német polgárok ütik egymást, svédeknél és Bolognában is! Igaz? Orbán mantrázza? Idézi ezeket. Csak kérdem: ha ennyien 'mantrázzák', talán lehet is benne valami, nem? Esetleg csak picit elgondolkodni rajta? Hm...???

"A sok hazugságra, legalizált lopásra, kétszínűségre."

Isten hozott 2006-ban? :-) Vagy akár 2002-ben? Melyik hazugságokra gondolsz? Az Orbánéra? A csótányéra? A libajnaiéra? Vagy a hornéra? És melyik lopásra a sok közül? A tocsikéra? A leisztingerére? Kapolyiéra? Mészároséra? Medgyesiére? Orbánéra? A demszkáj lopásaira??? És melyik kétszínűségre? Mert abban a csótány a király! ;-) Na? Melyik válthatná Orbánt? Esetleg a karácsonygeri? :-) Az igazmondó sz*rváriviktor? :-)
Nehéz a választás!

"Mondod te."

És rajtam kívül még választók milliói! ;-)

"Orbánnak meg semmilyen programja sincs!"

Kontinuitásnak hívják (szerintem). Én ezt vettem ki a szavaiból.

"Szerinted vidéken Mari néni hallgatja a Klub rádiót vagy olvassa a 168 órát, megnézi a TV-ben a híradót? Süket duma, mi?"

Igen, az! Részedről ez egy ostoba, süket duma! Kifogás! Baromság! Mi gátolja meg, hogy megnézze a retektévé/ATV/Hír TV szarságait? Rokonság egy kétezres községben több csatornát néz, mint én a fővárosban! Unokaöcsémnek kétszer gyorsabb az internet hozzáférése, mint az enyém! Keresztapám azt a rádiót hallgatja a fia gépén a neten, amelyiket akarja! Úgy fizet elő a népszavára, ahogy akar! Lehetősége van rá? Igen. Hogy él-e vele, van-e rá igénye, az már NEM a kormány kompetenciája! Szóval ez süket duma a részedről (is)!

"Neked fogalmad sincs, mi van egy zsákfaluban, mit csinálnak ott az emberek. Kár!"

Mert neked ott a hegyvidéken van, mi? :-) Ne röhögtess! Hogy mit csinálnak az emberek a lakhelyükön, az szerencsére mindenkinek a saját döntése! Hogy milyen hírforrást keres, mivel tölti a napját, milyen munkát végez, az mindenkin saját magán is múlik! Ezzel nem a kormányzatot kell rángatni, mert nem hatásköre! A lehetőségek megteremtése már kormányzati és helyi politikai kérdés és kötelem! De a döntés mindig az egyéné! Ha érdekli, akkor érdekli és tesz érte/ellene! Ha nem, hát nem. Mellesleg, építettem hálózatot vidéken, szóval nem kell megmagyarázni a technikai korlátait sem! ;-)
B.

Bolshevik 2018.02.19. 21:37:44

"de egy figyelemreméltó újdonság azért csak mégiscsak volt benne."

Csak mégiscsak? Csaknem! Csikicsuki csikknyi cikkecske csetlik-botlik?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.19. 21:39:01

@Womb Raider: Nem várok semmit a gázzal kapcsoltban, csak leszögezem hogy az árat nem jókedvükből emelték a szocik. A 90-es évek végén senki sem láthatta hogy kilő majd az olajár. Nem mellesleg szinte ugyanolyan feltételekkel kötötte újra az Orbán kormány az oroszokkal.

Bolshevik 2018.02.19. 21:40:55

@Attilajukkaja: "Ez a bajom a Fidesz hívőkkel, hogy teljesen elfogadottnak tartják, hogy Orbán lop, csal és hazudik. Miért is? Mert más politikusok is ezt csinálták. Vagyis ez így van rendjén."

Ja, csak mellette a Fidesz nem bassza el az országot, a ballibek meg igen. Mágikus, mi? Szóval a buta fideszesek képesek ilyen senkit sem érdeklő, senkire hatással nem bíró dolgokat is figyelembe venni, ahelyett hogy retardált autista üvöltözéssel rohangálnának, hogy "lopafidesz lopafidesz" és értetlenül lihegve néznének körbe, hogy miért van még kormányon, hát mások nem látják, hogy lopafidesz?

Bolshevik 2018.02.19. 21:41:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Első mondatig jutottam, ez több mint amennyit a legtöbb bejegyzésükből elolvasok :D

Bolshevik 2018.02.19. 21:44:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "újabban pedig már a románok is elkezdtek felzárkózni ránk."

Jó nagy fake news, annyira megbízható mint a ballib huhogások általában. Részletes cáfolat a portfoliotól, tutom azt is megvette a Mészáros nyilván.

www.portfolio.hu/gazdasag/akkora-alhirt-leplezunk-le-a-berekrol-hogy-a-fal-adja-a-masikat.275785.html

Bolshevik 2018.02.19. 21:47:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A gazdasági mutatókban sorra vesztünk"

Meglepetés: még gyorsabban nőtt a magyar gazdaság!
www.portfolio.hu/gazdasag/meglepetes-meg-gyorsabban-nott-a-magyar-gazdasag.2.276549.html

Alig kezdődött el az év, és máris Magyarország lesz a példakép?
www.portfolio.hu/gazdasag/alig-kezdodott-el-az-ev-es-maris-magyarorszag-lesz-a-peldakep.5.276619.html

hú hogy vesztünk. Persze ezen úgy szoktt sírni a ballib féreg, hogy ha mondjuk harmadikak vagyunk az EU-ban, akkor fogja az első három országot, és vonyít, hogy "Ebben a csoportban Magyarország az UTOLSÓ!!!"

a nemzet fogatlan provokátora 2018.02.20. 00:00:25

@Bravehearth: A dolog úgy áll, hogy ök csak valakinek tövig benyalva tudják elképzelni az életüket. Vagyis, ha nem Brüsszelnek meg Berlinnek nyalunk, akkor-az ő fejükben mivel valakinek nyalni kell-csak Putyinak nyalhatunk be. Ezek tényleg így gondolkodnak..

a nemzet fogatlan provokátora 2018.02.20. 00:09:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mikor is kezdték el a gyakorlatban a kormányzást? 2010 közepén? Most mondd, fél év alatt nem tudtak csodát tenni, és folytatták egy rövid ideig az emelési tendenciát. Biztos ismeretlen a számodra, hogy egy ideig az előző kurzus kényszerei működnek a gazdaságpolitikában és az államháztartásban..

Bravehearth 2018.02.20. 07:00:05

@Womb Raider: Üdv! Nagyjából így van, ahogy írod. Két 'tányéros' szolgáltató minimum ott van már a legtöbb helyen. Ez csak a kálmánolgák, a rónaiegonok és a hasonszőrűek ostoba kifogása, @Attilajukkaja: is csak vagdalkozik vele! Zsákfaluban is úgy fizet elő a népszavára, a narancsra, ahogy akar! Simán megkapja. Az felejtik el, hogy a 'nincs igénye rá' nem ugyanazt jelenti, mint a 'nem elérhető számára'! De ez nem a kormányzatról vagy a hatalomról szól! Bárkinek szíve joga és lehetősége leszarni a kormánymédiát! Ahogy a retektévét és a 'zatévét' is! Ez döntés kérdése.

@a nemzet fogatlan provokátora: Értem. Tehát a lényeg, hogy mindenképp csak benyalva lehet létezni. Ha a junckernek és a mutternek nyalunk be, az eurokonform és 'progresszív'! Ha a Putyinnak nyalunk be, az diktatórikus és európaellenes. A konstruktív együttműködés vagy érdemi párbeszéd kizárt, csak a 'benyalás' létezik. Értem. Vagyis, nem... Ez biztos csak valami 'demokratikus és haladó' varázslat lehet!
B.

Bravehearth 2018.02.20. 09:18:03

@Attilajukkaja: Egy link, ami néhány kérdésedre válasz adhat:

www.youtube.com/watch?v=NT2PmKUu22c

Semmi köze sem Magyarországhoz, sem a kormányhoz. Olvasd figyelemmel, értsd tiszta fejjel!
B.

2018.02.20. 09:23:50

@Bravehearth: putyinbérenc féknyúz.. :)

Bravehearth 2018.02.20. 11:58:49

@Womb Raider: Ezt is Putyin szervezte??? :-) Szar lehet a mutter titkosszolgálata!
B.

Attilajukkaja 2018.02.20. 11:58:57

@Bravehearth:
Hűha! Ez a vita kezd kezelhetetlenül nagyra dagadni. :o)

"Akkor mondd azoknak!"
De hát te is az vagy: nagy Orbán rajongó. Nem győzöd magasztalni.

"Amennyiben létezik jobb, kompetensebb, hitelesebb, támogatottabb és nemzeti elköteleződésű, akkor mindenképp!"
A hitelességet nem tudom, de az LMP vagy a Momentum miért lenne kevésbé hiteles vagy kompetens, mint a Fidesz? A nemzeti elkötelezettség pedig egy nagyon szubjektív dolog. Miért akarna bármelyik párt is rosszat a magyaroknak? :o))))

"Volt rá példa. Le is lettek cserélve."
Na ugye! Akkor csak meg kell ismételni.

"A szólásszabadságot? Médiák tucatjai, politikusok százai, blogok tucatja cáfolják a szavaid."
Mint a Bayer Zsolti?
A média nagy részének lenyúlása, a Népszabi bezárása, újságírók kitiltása a Parlamentből, sajtótájékoztatókról, a közalkalmazottak engedélyhez kötött megszólalása, a Klub rádió diszkriminálása, tüntetések jogtalan betiltása, ellenzéki képviselők folytonos vegzálása/büntetése a Parlamentben, ... folytassam?

"Valóban el kíván szigetelni minket, de hogy qrvára nem a 'haladó Európától', az tuti!"
Akkor ki a haladó szerinted ma? Törökország, Oroszország, Azerbajdzsán?

"Ami számodra haladás, mások számára rémálom."
Akkor miért ilyen rémálom országokba küldik a Fideszes vezetők tanulni a gyerekeiket? Miért nem Fehéroroszországban tanult Rachel (sem)?

"Energiahordozók miatt nagyon régóta függésben vagyunk, légy erős!"
Minek legyek erős? :o)))
Le kellene építeni végre ezt a függőséget, nem növelni. Persze csak fokozatosan. Amúgy meg miért is kellett pont orosz- és nagyon problémás - metrókocsikat venni a közelmúltban? Energiafüggőség miatt?

"Mellesleg: nem Orbán küzdött a 'zunijó' és a mutter ellen az energiaszállítási útvonalak diverzifikálása és észak-dél irányú kiépítése céljából? És nem a 'zunijó' fúrta ezt is meg, míg az 'Északi Áramlat II' simán épül???"
És?

"Francokat! A már meglévő szakadékok mentén definiálta az általa képviselt politikát."
Soha nem volt ekkora szakadék a magyar társadalomban (az elmúlt 30 évben), mint most. Nem véletlenül szeretné a magyarok többsége leváltani a Fideszt.

"Egy szart! A válaszok is ostobaságok voltak, amiket favorizáltak (bokrosúr, ugye...)!"
Örülnék, ha tartózkodnál a szitokszavaktól.
Hogy mi volt annak idején, az egy dolog. De ami most van, az is elég sok borúlátásra ad okot. Vagyis Varga és Matolcsy válaszai is elég nagy ostobaságok!!!

"Amúgy a nettó államadósság nőtt"

"A tartalékokat?"
A devizatartalékokat.

"A nemteljesítő hitelállomány csökkent. A lakossági megtakarítás folyamatosan emelkedik."
Ez utóbbi csak egy bizonyos rétegnél emelkedik. A magyarok többsége egyáltalán nem tud megtakarítani.

"A vállalati hitelállomány csökkent és a teljesítés aránya növekszik."
Állami (vagyis EU-s) pénzekből. Patyomkin falu az egész gazdasági növekedés.

"Az egy állami elvonás törvény által szabályozott és biztosított által választható magánszolgáltató felé történő átirányítása volt."
Hú, de szép kormánypropaganda mondat a manyup lenyúlására! :o)))

"A jövő ad majd választ rá, hogy jó döntés volt-e! A dél-amerikai tapasztalatok alapján jó döntés volt."
Tudom, hogy a dél-amerikai gazdasági berendezkedések felé visz minket Orbán. Nem a nyugati modell felé. Gratulálok!

"Születésszám és az a tény, hogy a növekedés nem a cigányoknak és a semmirevalóknak volt köszönhető! Stat...! A kilábalás hosszú folyamat."
Szóval a Fidesz tette róla, hogy több gyerek szülessen itthon? A szegények a cigányok pedig semmirevalók? Akkor miért is van az, hogy most kevesebb gyerek születik, mint 2010 előtt?

"Ha a hülyeségnek és ostobaságnak vagyunk kerékkötői, akkor az erénynek tekinthető."
Na ja! Mert mindenki szembejön az autópályán, csak mi megyünk jó irányba! :o)))

"Legújabban egy svéd képviselőt érdemes erről meghallgatnod!"
Akadnak szélsőséges politikusok minden országban.

"Putyinnal pedig konstruktív együttműködésre törekszik. Több-kevesebb sikerrel."
Igen, ez a kormánypropaganda.

" Mindenképp értelmesebb politika, mint az unió balfaszkodása és az USA képmutatása! Szerintem..."
Ez is egy vélemény. Nyilván nem értünk egyet.

"Mellesleg történelmileg is kormányzati intézmények helyszíne volt."
Főleg a császárok és császárnők szimbolikus "lakhelye" volt a vár. Pontosan ez a cezarománia viszi oda Orbánt.

"De továbbra is várom a koronázására utaló bizonyítékaid! "
Mégis milyen bizonyítékom lenne mielőtt befagyna a Duna és Orbánt végre megkoronáznák? :o)))
A lényeg Orbán megalomániája, hogy istenként tekint magára. Nem a korona.

"neked nincs róla fogalmad se, de ez nem jelenti azt, hogy ne indult volna be ilyen folyamat."
Nem én mondtam, hanem szakemberek.

"Nézz rá a befektetések, beruházások volumenére, a beruházások témakörére (járműipar, elektronia, logisztika, IT, járműipar K+F)! Szívesen!"
Járműipar? A német beruházásokra gondolsz? Vagy mire? Ez a többi ágazatra is vonatkozik.

"Az oktatással qrvanagy a gáz. Ez tény."
Igen, ebben már nem először értünk egyet.

Attilajukkaja 2018.02.20. 12:22:18

@Bravehearth:
"Az innovációt senki nem építgeti lefelé, Orbán biztos nem. Mai hír az Audi K+F beruházása."
Már megint a németek? És mi van az MTA-val (Magy. Tud. Akad.), a kutatásba befektetett pénzekkel? Az egyetemi kutatásokkal?

"Hülyeségeket írsz!"
Ez mégis milyen érv?

"Mai hír pl. az Audi K+F beruházása, múlt heti a Continentál K+F beruházása (melyről szépen hazudozott a 'zindex', tavaly őszi hír a Bosch K+F beruházása pl.)! "
Megint a külföldi beruházók.

"Választásokból mindenképp. "
Persze. Kádár korában is voltak választások. :o) Amúgy meg egyetértek.

"Hogy nem olyan liberális demokrácia van, mint pl. a fritzeknél? Simán lehet. Nem is volt cél olyan rendszer kiépítése."
Kinek nem volt célja? Nekem most is az!

" Ahogy látszik, a támogatók, választók mégis támogatják ezt a típusú rendszert."
Igazad van, a magyar emberek még nem értek meg a demokrácia gyakorlására. Ehelyett valami illiberális demokrácia hazugságába ringatják magukat. Hosszú út vezet még ahhoz, hogy felismerjék, amit Churrchil mondott: "Democracy is the worst form of government, except for all those other forms that have been tried from time to time." (from a House of Commons speech on Nov. 11, 1947). Vagyis a demokrácia elég rossz, de még mindig a legjobb, amit eddig kitaláltak.

"Most épp a maszopék fújnak az újakra ezerrel! Epic!"
Nem különösebben ráz meg. Nem vagyok MSzP szavazó. :o)

"Tíz éve épp az IMF-től kerültünk függésbe. Az nem fájt? Az jobb volt?"
Sokkal jobb. Először is átlátható volt az egész, másrészt kedvezőek voltak a kamatok.

"Mit értesz konkrétan 'benyalásnak'?"
Orbán Putyin módszereit másolja. Gondolom, nem véletlenül tette meg Debrecen díszpolgárává sem. Az előnytelen üzletek is mind erre utalnak: metró kocsik, Paks 2, és még ki tudja mi.

"Valami olyasmit, amit a juncker és a merkel felé várnál el inkább???"
Nem igazán. Velük is üzletelünk, de az legalább mindkét fél számára előnyös.

"Csak kérdem: ha ennyien 'mantrázzák', talán lehet is benne valami, nem? Esetleg csak picit elgondolkodni rajta? Hm...???"
He??? Akadnak Europában vagy máshol, akik ugyanolyan elvakultak, mint Orbán. Ez köztudott. Mit gondolkodjak ezen?

"Melyik hazugságokra gondolsz?"
Tudod te azt nagyon jól. Felesleges terelned!

"És melyik kétszínűségre? Mert abban a csótány a király!"
Csótány az a Gyurcsány? Mert ha rá gondolsz, akkor ő az Igazmondó Juhász Orbánhoz képest. Orbán mindig mást mond, attól függően, hogy éppen mi az érdeke. Nála az a normális, amikor hazudik.

" Melyik válthatná Orbánt? Esetleg a karácsonygeri? :-) Az igazmondó sz*rváriviktor? :-)
Nehéz a választás!"
Nem nehéz. Bármelyik!!!!

"És rajtam kívül még választók milliói! "
Másik milliók pedig az ellenkezőjét mondják. Ütős érvelés, nem mondom!

"Kontinuitásnak hívják (szerintem). Én ezt vettem ki a szavaiból."
Mást nem is vehettél ki belőle. De mit folytatnak?

"Részedről ez egy ostoba, süket duma! Kifogás! Baromság! "
Már megint a durva személyeskedés. Ejnye-bejnye! Nem szép dolog elveszíteni a türelmedet, a tárgyilagosságot!

"Mi gátolja meg, hogy megnézze a retektévé/ATV/Hír TV szarságait?"
Mert nem nézi a híreket. Nem érdekli. Soha nem is érdekelte. Az egyetlen sajtótermék, ami a kezébe kerül a Petőfi Hírei vagy más helyi kormánylap. A rádió csak a Kossuthot veszi. Internetet meg pláne nem néz. Mit nem értesz ezen?

"Unokaöcsémnek kétszer gyorsabb az internet hozzáférése, mint az enyém! "
Melyik zsákfaluról is beszélünk?
Neked fogalmad sincs, mi van egy zsákfaluban, mit csinálnak ott az emberek. Továbbra is nagy kár!

"Mert neked ott a hegyvidéken van, mi? "
Megint előjöttél a Hegyvidékkel? Ez a végső ütőkártyád, amikor már elfogytak a valós érvek?

"Mellesleg, építettem hálózatot vidéken, szóval nem kell megmagyarázni a technikai korlátait sem! ;-)"
Rajtad kívül itt senki nem foglalkozik a vidéki internet technikai korlátaival. Azt sem értem, te minek hoztad ezt fel!!!! Nyilván nem volt más érved.

Attilajukkaja 2018.02.20. 12:26:26

@Bolshevik:
"csak mellette a Fidesz nem bassza el az országot"
A többi kormány sem volt a legjobb, de a Fidesznél jobban egyik sem "baszta" el az országot.

"hát mások nem látják, hogy lopafidesz?"
Dehogynem! Nagyon is látják a Fideszesek, de elfogadják. Vagy azért, mert abban reménykednek, hogy nekik is csurran-cseppen a lopott javakból (és milyen igazuk van!), vagy azért mert félnek.

Bravehearth 2018.02.20. 12:27:47

@Attilajukkaja: "Hűha! Ez a vita kezd kezelhetetlenül nagyra dagadni."

Te szoktad az érveket és a konkrétumokat hiányolni! Bár láthatóan qrvára nem tudsz értelmezni némely konkrétumokat, de úgy gondoltam, ne csak nagyvonalakban kapj információt, inkább konkrétumokat olvasgathass.

"De hát te is az vagy: nagy Orbán rajongó. Nem győzöd magasztalni."

Ez csak a te szövegértésed korlátoltságát jelzi, nem az én irányultságomat. Ezer korábbi alkalommal utaltam rá, többek között itt is. Nem az én gyengeségem, ha nem veszed észre és nem érted!

"A hitelességet nem tudom, de az LMP vagy a Momentum miért lenne kevésbé hiteles vagy kompetens, mint a Fidesz"

A momentum deklaráltan támogatja a migrációt, hasonlóan pl. az LMP-hez is (ajánlott irodalom: Jakabfy Tamás állásfoglalása)! Ezzel gyakorlatilag egy nagyon jelentős tábor számára nem alternatíva!

"A nemzeti elkötelezettség pedig egy nagyon szubjektív dolog. Miért akarna bármelyik párt is rosszat a magyaroknak?"

Megfordítva: miért akarna rosszat a fidesz-kdnp a magyaroknak? Nemzeti elkötelezettség és nemzeti szemléletmód a történelemhez, a nemzeti tradíciókhoz, hagyományokhoz való viszonyt jelenti. Aki 'turbómagyarozik', 'bőgatyásozik', 'tarsolyosozik', a 'hátranyilazós idiótákra' utal, aki a magyarság kollektív bűneiről beszél, az definiálta is magát a nemzethez. Általad említett politikai erők és prominenseik megnyilatkozásait idéztem.

"Na ugye! Akkor csak meg kell ismételni."

Egyrészt akkor volt sokak számára létező és elfogadott alternatíva. A fidesz. Ma van ilyen? Másrészt: ismét csak egy nagy 'hajrá'-t tudok mondani az ellenzéknek, a feladat adott! Még másfél hónapjuk van rá.

"Mint a Bayer Zsolti?

Mi van vele? Talán a stílusa nem tetszik? Vagy az, amit mond? Előbbivel lehet bajod, utóbbit viszont cáfolni illene. Mely hazugsága verte ki nálad a biztosítékot?

"A média nagy részének lenyúlása, a Népszabi bezárása"

Médiákat adnak-vesznek. Piacot akartunk anno, megkaptuk. Ez ezzel jár. Népszabit ugyan miért nem akarta akár a maszop, akár valamelyik milliomos balos mecénás megvásárolni, megmenteni? Valaki megvette, majd bezárta. Ennyi. Ha nyereséges lett volna, nem kellett volna eladni és eltartotta volna magát, akkor most is menne. Ahogy ma némely kormánypárti lapot, úgy korábban azt is csak 'kitartották'! Eddig ment... Orbánék után majd a Magyar Idők is jósolhatóan menni fog.

"újságírók kitiltása a Parlamentből, sajtótájékoztatókról"

Kit tiltottak ki? Hoztak a Házban szabályokat, amiket be kellett volna tartani. Nem sikerült. Ezért volt, akit szankcionáltak, volt, akit kitiltottak. Próbáld meg a sajtó működését egy multicég központjában úgy elképzelni! :-) Ott nem kitiltás járna, hanem a biztonságiaktól egy szájbaverés, majd kihajítás a kőre. (Láttam ilyet élőben, csak szólok!)

"tüntetések jogtalan betiltása"

Milyen tüntetést, melyik megmozdulást tiltották be?

"ellenzéki képviselők folytonos vegzálása/büntetése a Parlamentben"

Megsértették az elfogadott Házszabályt? Igen, egyértelműen. Tisztában vannak képviselőként a Házszabállyal? Ha nem, az az ő problémájuk, ha igen, tudták mi jár a cselekedeteikért. Ez is egyértelmű.

"Akkor ki a haladó szerinted ma?"

Látod, ez egy jó kérdés. Társadalmi, demográfiai értelemben bizonyosan NEM Európa. Technológiai értelemben az USA és Kína. Katonai értelemben szintén USA és Kína. Gazdasági szempontból Németország. Politikai értelemben? Eredményesség szempontjából Kína, Oroszország. Az unióval a mi vitánk az ő társadalmi és politikai értelemben vett 'haladásukkal' szemben van! Nem összeegyeztethető az unió társadalmi átalakulásokra adott válaszai és a magyar kormány válaszai. Megjegyzem, ebben a kormánnyal értek egyet! Agybeteg, amit az unió társadalompolitika és a demográfia terén művel. Szerintem botrány! Az oktatásban az uniónak van igaza (szerintem). De a leginkább emlegetett migrációval kapcsolatban nemhogy agybeteg és ostoba, de bűnös is az unió! Ebből lesz ott még baj, nem is kicsi!

"Akkor miért ilyen rémálom országokba küldik a Fideszes vezetők tanulni a gyerekeiket?"

Ahogy fentebb is írtam, az oktatást illetően az unió jár szerintem is a helyes(ebb) úton. Nem mindenben követendő, mert a társadalmi viszonyokhoz mindig célszerű adaptálni egy-egy rendszert, de az alapvető oktatást illetően ott jobb a helyzet! Ebbe én NEM értem bele a ceu-t és hasonszőrű intézmények felforgató működését és az ott oktatott szélliberális maszlag terjesztését! Az természetesen egy fertőző métely, amelyben ismét a kormány véleményét osztom.

"Le kellene építeni végre ezt a függőséget, nem növelni. Persze csak fokozatosan."

EZ volna a célja az energiaszállítás észak-dél irányú megvalósításának! Vagyis a különböző források mindenki számára biztosított elérhetőségének. Ezt az unió fúrta meg a mutterrel az élen! Persze, hiszen csökkentette volna Németország jelentőségét! Csak egy kérdés: kinek a volt miniszterelnöke a Gazprom igazgatótanácsának egyik alelnöke? :-) Nem, nem Magyarországé. Igen! A fritzeké. És Schrödernek hívják!

Bravehearth 2018.02.20. 12:53:16

@Attilajukkaja: "És nem a 'zunijó' fúrta ezt is meg, míg az 'Északi Áramlat II' simán épül???"
És?"

Ésss??? Éssss? Ennyit tudsz ehhez hozzáfűzni? Akkor sajnos veled van a baj. Értetlen vagy, vagy csak játszod a hülyét. Mivel Magyarországnak a szemére veti a 'zunijó', hogy függ az oroszoktól (ezért fúrták a Déli Áramlatot is), a fritzek már évek óta használják az északit. Amit most bővítenek a DUPLÁJÁRA!!! Ezt érted? Nos, a fritzek esetében nem baj? A magyarok esetében pedig elfogadhatatlan? Nem érzed a problémát???

"Soha nem volt ekkora szakadék a magyar társadalomban (az elmúlt 30 évben), mint most."

Hazudsz! Volt! Nem is kicsit. Magyar zászlót vivő csoportosulásra csótányferenc reakciója 2007-ből: 'na, tüntetnek a fasiszták'???
(Kiegészítés: szegény gyengeelméjű még ezt sem találta el, akiktől ő fosott, azok a nácik, nem a fasiszták! De ugye ez sem volt meg neki...)

"Nem véletlenül szeretné a magyarok többsége leváltani a Fideszt."

Akkor nincs miért aggódnod itt hónapok óta! :-) Jönnek a választások és a fidesz annak rendje és módja szerint kikap. Az ellenzék pedig többséggel kormányt alakít. Ez a demokrácia. Vagy neked nem szóltak???

"Örülnék, ha tartózkodnál a szitokszavaktól."

Egyrészt nem szitokszó, másrészt retorika része. Továbbá én is örülnék, ha néha nem játszanád a hülyét!

"Hogy mi volt annak idején, az egy dolog. De ami most van, az is elég sok borúlátásra ad okot."

Ez a te ostobaságod. Nem 'egy dolog', ami volt, hanem nagyon lényeges dolog. Ugyanis a jelen a múlt következménye! Az arra adott válaszok vagy jók, vagy rosszak, de mindenképp behatárolták a kormányzat lehetőségeit. Hogy ebből milyen úton kívánnak kitörni, erről szól a gazdaságpolitikájuk. Majd a jövő és a választások eredménye választ ad erre a kérdésre is. De, ha ugye a többség váltást akar, akkor le lesznek váltva, (valamelyik) ellenzék majd kitalálja, hogy ők merre akarnak menni!

"A devizatartalékokat."

Devizatartalékok mértékét a gdp-hez szokás mérni. Miután az adósságkockázatunk és a devizában nominált adósság mértéke lecsökkent, így gazdaságtalan volt a devizatartalékok 30Mrd eurónál nagyobb mértéke. Ugyanis annak is költsége van, ezt szokás optimalizálni. Továbbá az sem veszett el, más megtakarítási vagy más pénzügyi eszközökbe transzferálták. Ahogy pl. te is mozgathatod a megtakarításaidat!

"Ez utóbbi csak egy bizonyos rétegnél emelkedik. A magyarok többsége egyáltalán nem tud megtakarítani."

Valamilyen mértékben mindenki a saját sorsának kovácsa is. Az általános jövedelmi viszonyok javulnak, a bérek a versenyszférában is emelkedtek. Hogy ki mire és hogyan fordítja a jövedelmét, hogyan osztja be, ez a saját döntése is! Ezért nem csak a kormány és a munkáltatója a felelős, hanem saját maga is. És ebben is volna mit fejlődnie nagyon sok polgárnak!

"Állami (vagyis EU-s) pénzekből. Patyomkin falu az egész gazdasági növekedés."

Ostobaságokat írsz. Ismét javaslom Öttinger úr és Piketty úr tanulmányát és nyilatkozatait elolvasni! Segít!

"Hú, de szép kormánypropaganda mondat a manyup lenyúlására!"

Van egy rossz hírem! Egy baloldali kötődésű munkajogász 2013-as érdekképviseleti konferencián előadott tanulmányából idéztem. Ugyanis ez a valóság! Erről sem szóltak neked? Pfff...

"Tudom, hogy a dél-amerikai gazdasági berendezkedések felé visz minket Orbán. Nem a nyugati modell felé. Gratulálok!"

Sajnos továbbra is nagyon buta nőszemélynek tűnsz. Mivel ezek a pénztárak ott is magánkézben működtek, a gazdasági berendezkedések pedig piaci alapon szervezettek, így a működésük törvényi és gazdasági hátterével nem volt gond! A befektetéseket 'olvasztották el' szépen 14 év alatt. Nem Venezueláról van szó egyébként!

"Szóval a Fidesz tette róla, hogy több gyerek szülessen itthon?"

Családpolitikának hívják. Nyilván szerepe volt benne a támogatások, adókedvezmények átrendezésének is, illetve a munkaerőpiaci folyamatoknak is. A kormányzati szándék egyértelmű ebből a szempontból.

"A szegények a cigányok pedig semmirevalók?"

Saját tapasztalat is, hogy a nagyrészük igen. Cigánysággal kapcsolatban egyértelmű már régóta, a szegénységet illetően pedig nagyrészükben sajnos kódolva van a szegénysége. Sajnos épp eleget tapasztaltam ebben a kérdésben 5 év érdekképviselet során.

"Akkor miért is van az, hogy most kevesebb gyerek születik, mint 2010 előtt?"

Korfa. Vagyis 2010 előtt jóval nagyobb volt a szülőképes korú nők száma az össznépességen belül, mint ma. Továbbá szerencsére az utóbbi években nagyobb arányban szülnek iskolázott, értelmiségi és 30-as nők, mint korábban. Tehát nem a 14 éves cigányok miatt kúszik fel a stat.

"Na ja! Mert mindenki szembejön az autópályán, csak mi megyünk jó irányba!"

Ha mégis mi tudjuk leolvasni a feliratot a táblákon, akkor mi megyünk a jó irányban. Tovább hazudsz, ha azt mondod, csak mi megyünk ebben az irányban!

"Akadnak szélsőséges politikusok minden országban."

Butaságod hirdeted csak ezzel is. Az illető képviselő NEM szélsőséges! Demokrata egyébként.
-->

Bravehearth 2018.02.20. 13:04:18

@Attilajukkaja: "Akadnak szélsőséges politikusok minden országban."

Elég nagy butaság a részedről azzal vígasztalódni, hogy mindenki szélsőséges ostoba, aki egyetért a kormány egy-egy gondolatával! Persze, szíved joga, engem nem zavar.

"Igen, ez a kormánypropaganda."

Ezek a tények este hétkor. Unió bojkottál, elítél, de lépni nem mer. Szíria ügyében keresi a megoldást az oroszokkal, miközben köpködi őket, de azért a gázt kéttorokra veszik tőlük a már elmített északi vezetéken! Az USA köpköd, de azért majd' megkétszerezi a külker mérlegét az oroszokkal (az európai bojkott mellett -megalol)!
Szerinted ez a követendő példa? Mert akkor megint csak veled van nagyon komoly gond!

"Ez is egy vélemény. Nyilván nem értünk egyet."

A fentiek tükrében akár cáfolhatsz is, ha van olyan érved!

"Főleg a császárok és császárnők szimbolikus "lakhelye" volt a vár. Pontosan ez a cezarománia viszi oda Orbánt."

Akár ez is lehet. A politikai árát ő és a pártja fogja akkor megfizetni. Nyilván ezzel is tisztában van. Ha nem, akkor ez súlyos tévedés a részéről!

"A lényeg Orbán megalomániája, hogy istenként tekint magára. Nem a korona."

Akkor ez is egy nagyon súlyos tévedés a részéről, aminek politikai következményeit viselni fogják. Ez sem probléma. Egy felújított és rendbe tett várnegyeddel egyébként az ország és a város is gazdagabb lehet. Fogd föl úgy, hogy ha Orbán megy, a Vár még itt marad velünk!

"Nem én mondtam, hanem szakemberek."

Kik? Konkrétumok? Esetleg linkes utalások?

"Járműipar? A német beruházásokra gondolsz? Vagy mire? Ez a többi ágazatra is vonatkozik."

A járműipar leginkább német, igen. A logisztika az más sokfélébb, a mezőgazdaság magyar is. Igen. Több ágazatra is vonatkozik. Az elektronika, IT, logisztika most a leginkább futó. De a termelést illetően a következő két évben indulnak majd a most futó beruházások termelési időszakai. (SAMSUNG és egy másik akkumulátor gyártó, az Audi új típusa, a Merga második gyára, a kínaiak buszgyára, a szolnoki Stadler vagongyártása pl.)!

"Igen, ebben már nem először értünk egyet."

Ebben az egyben igen.
B.

Attilajukkaja 2018.02.20. 13:22:11

@Bravehearth:
"Ennyit tudsz ehhez hozzáfűzni? Akkor sajnos veled van a baj. Értetlen vagy, vagy csak játszod a hülyét."
Nyilván hülye vagyok, mert nem értek veled egyet! Ez nálad alap.

"a fritzek már évek óta használják az északit. Amit most bővítenek a DUPLÁJÁRA!!! Ezt érted? Nos, a fritzek esetében nem baj?"
Én semmi ilyet nem mondtam. Honnan veszel ilyesmit?

"Hazudsz! Volt! Nem is kicsit."
Már megint ez a jellegzetes érvelés: indulatból lehazugozzuk a másikat és máris igazunk lesz, ugye? Csak elég hangosan és elég sokszor kell kiabálni.

"Magyar zászlót vivő csoportosulásra csótányferenc reakciója 2007-ből: 'na, tüntetnek a fasiszták'???"
És nem volt igaza? (Amúgy nem emlékszem erre a konkrét esetre.) De nyilván nem a magyar zászló volt a gond. De ezt te is nagyon jól tudod. Szélsőséges kisebbségek mindig is voltak Magyarországon. Mindkét oldalon.

"Akkor nincs miért aggódnod itt hónapok óta!"
De van, ... és nem csak hónapok óta. Az emberek nem látják, milyen nagy szükség van arra, hogy Orbán ne folytathassa az uralmát.

"Egyrészt nem szitokszó, másrészt retorika része."
Van, akinél ez valóban a retorika része. Engem arra tanítottak, hogy csúnya szavakat nem használunk.

"Továbbá én is örülnék, ha néha nem játszanád a hülyét!"
Rendben! Akkor itt le is zártuk a vitánkat. Mindig ez a vége: begorombulsz és vagdalkozol, mert kifogytál az érvekből. Megtanultam, hogy itt kell veled abbahagyni.
Köszönöm a diskurzust!

2018.02.20. 13:36:26

@Attilajukkaja: " Az emberek nem látják, milyen nagy szükség van arra, hogy Orbán ne folytathassa az uralmát."
Hála az égnek, itt vagy te és a pajtik, akik mindent (is) látnak...

"A vidéki élet árnyoldalairól:
nadfedeles.blog.hu/2018/02/03/a_videki_elet_arnyoldalai#more13629344"

No igen, biztos hordoz igazságokat, de a jelenlegi is érezhető Bp. centrikus (vízfej központú) ország a szoci világ öröksége. A felbillent ország (a Duna a tengely) meg szinte egyenes következmény..mázli, hogy pár ipari központ azért létrejött és 80-100 km-es körzetre van jótékony hatással. A távolságok azok már mások, mint 25 éve. Persze, szuper lenni minden tanyaközpontba egy Mount Sinai , meg posta, okmányiroda, köszörűs és szemfelszedő.. de erre nem nekünk, hanem nagyobb, tehetősebb és kedvezőbb település eloszlású országokban sem igen van példa.

Attilajukkaja 2018.02.20. 13:51:01

@Womb Raider:
"Hála az égnek, itt vagy te és a pajtik, akik mindent (is) látnak..."
Te is látod, ... csak nem teszel semmit azon kívül, hogy véded Orbánt. Hogy miért teszed, azt csak te tudhatod.

"a jelenlegi is érezhető Bp. centrikus (vízfej központú) ország a szoci világ öröksége."
Vagy még régebbi örökség. Igen.

"A felbillent ország (a Duna a tengely) meg szinte egyenes következmény.."
Biztosan a Bp-vidék szakadék is belejátszik.

"mázli, hogy pár ipari központ azért létrejött és 80-100 km-es körzetre van jótékony hatással. "
Más ipari központ meg megszűnt. Sajnos.

"Persze, szuper lenni minden tanyaközpontba egy Mount Sinai , meg posta, okmányiroda, köszörűs és szemfelszedő.. de erre nem nekünk, hanem nagyobb, tehetősebb és kedvezőbb település eloszlású országokban sem igen van példa."
Talán van. Pl. a skandinávoknál. De nálunk még az eddigi posták, rendelőintézetek vagy patikák is sorra zárnak be. :o(

Bravehearth 2018.02.20. 13:55:28

@Attilajukkaja: "Már megint a németek? És mi van az MTA-val (Magy. Tud. Akad.), a kutatásba befektetett pénzekkel? Az egyetemi kutatásokkal?"

Arról a tematikus hírekben lehet szemezgetni, de pl. a BME űrkutatásban, részecskefizikában, a gravitációs hullámok kutatásában elért eredményeiről még a sajtó is beszámolt (igen, az Index is)! Tudod: magyar műhold, magyar műszerek az űrkutatásban, asztrofizikában, a gravitációs hullámok kutatásában (magyar egyetemi kutatók is részt vettek), anyagtechnológiában elért eredmények. De ennek nem vagyok a szakértője, csak amit a sajtóban olvastam ezekről.

""Hülyeségeket írsz!"
Ez mégis milyen érv?"

Ezek tények, Jukka.

"Megint a külföldi beruházók."

Nekik van tőkéjük kutatásba beruházni. Csak megjegyezném, hogy az itteni kutatócentrumokban magyar mérnökök és technikusok dolgoznak ám! Persze, külföldi cégeknek. Ez is tény.

"Persze. Kádár korában is voltak választások. :o) Amúgy meg egyetértek."

Csak a választék volt irányított. Ma nem az. Szavazhatsz nemzetire, demokratára, széllibbantra, kommunistára, zöldre. Bárkire, aki indul, listát tud állítani és a törvényi feltételeknek megfelel. Akkor a párt és a Népfront volt a választék. Továbbá NEM LEHETETT további alternatíváról gondolkodni sem! Ma lehet. Páran teszik is. Épp most gyalázza őket a maszop!

"Kinek nem volt célja? Nekem most is az!"

Az, hogy mi a célod, rajtad kívül senkit sem érdekel. Kiszúrod magadnak azt a politikai erőt, aki azt képviseli, amit te szeretnél. Mások is ezt teszik. És elmegyünk szavazni. Ennek eredményeképp kiderül, hogy mely erők céljai fognak megvalósulni. Te migritanyát, libbant világot, színes társadalmat és genderforradalmat és még ki tudja milyen agymenéseket akarsz. Ok. Biztos találtál olyan bandát, ami ezt a fertőt képviseli. Elmész és szavazol rá. Mások pedig másra. És a végén kiderül, hogy mennyien akarják ugyanazt az agybajt, amit te is. Ha többen voltatok, akkor mehetünk is a pusztulatba. Ha nem, akkor más fog megvalósulni. Ezt a kiképzést kaptuk 2002-be a 'drágajóbolgárúrtól' és a medgyesitől! Nem emlékszel már???

"Igazad van, a magyar emberek még nem értek meg a demokrácia gyakorlására."

Ez ismét csak egy ostoba 'magyarozás' a részedről bármilyen indok vagy észérv nélkül!

"Ehelyett valami illiberális demokrácia hazugságába ringatják magukat."

Miért lenne az hazugság? Azért mert te, a ceu néhány agybeteg megmondója és pár politikus az ep-ben ezt ordibálja? Lehet az simán a valóság is és akár egy megvalósítható modell is! Éppen annyira legitim, mint a többi berendezkedés.

"Hosszú út vezet még ahhoz, hogy felismerjék, amit Churrchil mondott..."

Igen ismerjük. De valami olyasmit is mondott ám, hogy a legjobb érv az általános választójog ellen öt perc beszélgetés egy átlag szavazóval! Legyen akkor kerek a gondolat! ;-)

"Nem különösebben ráz meg. Nem vagyok MSzP szavazó."

A jelenség lényege, pusztán a megtörténte kellene, hogy megrázzon! Már, ha mindaz valóban az elveid lényege, amiről korábban írtál!

"Sokkal jobb. Először is átlátható volt az egész, másrészt kedvezőek voltak a kamatok."

A feltételek átláthatóak voltak. Épeszű ember ezért nem is akart velük lepaktálni. A csótánynak sikerült ez is! Nem olvastad a Lagarde-nek azt a nyilatkozatát, melyben arról ír, milyen téves és hibás volt az IMF gyakorlata a válság előtt és alatt? Az előírt feltételekre gondolok. A kamatok csak kedvezőBBEK voltak, mivel akkorra már annyira nem volt hitelünk, hogy senki nem adott volna nekünk értelmes és visszafizethető kamatra hitelt! Ezeket azért vedd figyelembe, különben teljesen hibás következtetésekre jutsz!

"Orbán Putyin módszereit másolja. Gondolom, nem véletlenül tette meg Debrecen díszpolgárává sem."

Ő biztos nem tette meg díszpolgárrá. A módszereit illetően nagyon sokan (csótány, széll stb.) évek óta csöndben sínylődnének, ha valóban másolná őket Orbán!

"Nem igazán. Velük is üzletelünk, de az legalább mindkét fél számára előnyös."

HAZUDSZ! Ismét ajánlom Öttinger és Piketty szavait!

"He??? Akadnak Europában vagy máshol, akik ugyanolyan elvakultak, mint Orbán. Ez köztudott. Mit gondolkodjak ezen?"

Azon, hogy valóban ugyanolyan elvakultak-e, esetleg csak te szeretnéd őket annak látni!? Szerintem német civil nők fellépése a migránsok által jelentett veszély és az erőszak ellen nem tekinthető elvakultságnak vagy szélsőségességnek! Mégis német nők verték el őket a hétvégén! Olasz tömegek tiltakoztak a migránsok ellen a hétvégén és másik olaszok és migránsok verték el őket nem gyengén. Ezek mind elvakultak, szélsőségesek volnának? Vagy esetleg ez lenne a leginkább komfortos magyarázat számodra?

"Tudod te azt nagyon jól. Felesleges terelned!"

Amíg nem írod le, mivel van bajod, addig az nem terelés!

"Csótány az a Gyurcsány?"

A csótány az gyurcsótány.

"ő az Igazmondó Juhász Orbánhoz képest. Orbán mindig mást mond, attól függően, hogy éppen mi az érdeke. Nála az a normális, amikor hazudik."

Igenn? Erre nyilván konkrét bizonyítékod is van, igaz? Mert anélkül ez csak 'orbánozás"!

2018.02.20. 13:57:41

@Attilajukkaja: "Talán van. Pl. a skandinávoknál."

Persze.. ahol még a mobil lefedettség is olyan, hogy sokan 25 kilométert autóznak, hogy térerőhöz jussanak meg ingyen wifihez a vegyesbolt parkolójában... ott sincs kerítésből a kalbász, ha leesik a hó, az visszaröpít 250 évvel ezelőttre.

Attilajukkaja 2018.02.20. 14:03:55

@Womb Raider:
"ott sincs kerítésből a kalbász, ha leesik a hó, az visszaröpít 250 évvel ezelőttre"
Biztosan van ilyen terület is. Sőt, ha még a föld is reng, akkor már 300 évről beszélhetünk. A lényeg, hogy ott 25 km autókázás sem probléma. :o)
De említhettem volna Kaliforniát is. A lényeg, hogy nálunk a vidék eléggé el van hanyagolva.

Bravehearth 2018.02.20. 14:12:21

@Attilajukkaja: "Nem nehéz. Bármelyik!!!!"

Látod? Ezért vagytok ott, ahol. Ezért tart ott az ellenzék, ahol. És ezért tart ott a fidesz, ahol! A 'bármelyik' és a 'bármi áron' már nem elég! Ezt nagyon csúnyán elnézte az ellenzék is és a hozzád hasonló támogatóik is. Bármelyik? Függetlenül attól, bármit mond és bármit hirdet? Akkor maradnak ott, ahová valók... Ellenzékben, majd a szemétdombon.

"Másik milliók pedig az ellenkezőjét mondják. Ütős érvelés, nem mondom!"

Igen, az. Mert EZ A LÉNYEGE! Mindkettőt milliók támogatják. Egyiket önmagában milliók, másikat pedig sokadmagával milliók (ellenzék). Majd elmennek mind szavazni és kiderül, kinek volt több szavazója. Ez a demokrácia lényege. Erről se szóltak, Jukka?

"Mást nem is vehettél ki belőle. De mit folytatnak?"

Butábbnak akarsz tűnni annál, mint amilyen vagy? Ez édes. Nyilván azt folytatják, ami neked annyira nagyon nem tetszik. Mindent. Gazdaság-, társadalom-, pénzügy-, kül- és belpolitikát.

"Már megint a durva személyeskedés. Ejnye-bejnye! Nem szép dolog elveszíteni a türelmedet, a tárgyilagosságot!"

Tévedésben vagy, Jukka! Az, hogy azt írtam, baromságokat állítottál, az maga a színtiszta tárgyilagosság. Meg is indokoltam miért.
Ami a türelmem illeti, nos szerintem veled szemben messze az enyém a legnagyobb!

"Mert nem nézi a híreket. Nem érdekli. Soha nem is érdekelte."

Le is írtad a kulcsot. Tehát NEM a kormányzat kompetenciája a kérdés!

"Az egyetlen sajtótermék, ami a kezébe kerül a Petőfi Hírei vagy más helyi kormánylap."

Az a Petőfi Népe lesz egyébként. És az már a SAJÁT DÖNTÉSE, hogy csak azt olvassa. Nem a kormányzat kompetenciája!

"A rádió csak a Kossuthot veszi. Internetet meg pláne nem néz."

Nem csak a Kossuthot vesz! És az interneten kívül még nézhet más csatornákat, előfizethet bármely balliba sajtótermékre, meg fogja kapni!

"Mit nem értesz ezen?"

Én mindent értek ezen a helyzeten, te nem fogod föl, hogy ez NEM a kormány kompetenciája! A lehetőségek adottak, te írtad le, hogy nem érdekli a polgárt. Ez elfogadható, de ezt ne a kormányzaton kérd számon! Ennyi.

"Melyik zsákfaluról is beszélünk?"

Bármelyikről. Én néhányat épp a délvidéken ismerek.

"Neked fogalmad sincs, mi van egy zsákfaluban, mit csinálnak ott az emberek."

Van! Azért is írom neked, hogy hülyeségeket írogatsz!

"Továbbra is nagy kár!"

Szerintem az értetlenséged és az ostobaságod a nagyon nagy kár. No, nem nekem...

"Megint előjöttél a Hegyvidékkel?"

Te magad írtad le, hogy ott laksz. Egyrészt veled kapcsolatban is bőven vannak előítéletek és a lakhelyed populációjával, azok társadalomban betöltött szerepével kapcsolatban is. Többször is érezhetted már többektől is a megvetést. Erre utaltam.

"Ez a végső ütőkártyád, amikor már elfogytak a valós érvek?"

Neeem, nem az érvek fogytak el, te nem tudod értelmezni azokat. Vagyis, inkább úgy tűnik, mintha inkább a te képességeid fogynának el rendre. Nem kevés valós érvet kaptál! Most is, korábban is. Nem csak tőlem!

"Rajtad kívül itt senki nem foglalkozik a vidéki internet technikai korlátaival."

A vidékiek lehetőségeit kérted számon többször is. Ma már ennek szerves része az internet. Az állításommal a te álláspontod gyengeségére utaltam. Ennek az internetes lefedettség kérdése szerves része. Így jönnek ide a technikai korlátok, illetve azok nemléte vagy megléte!

"Azt sem értem, te minek hoztad ezt fel!!!! Nyilván nem volt más érved."

Fentebb olvashatod. Azok maguk az érvek. Hogy ezt te nem érted, ez egyrészt nem lep meg, másrészt tényleg nem az én problémám. Mindenesetre mutatja, hogy valótlanságokat állítottál!
B.

Attilajukkaja 2018.02.20. 14:22:15

@Bravehearth:
"Az, hogy azt írtam, baromságokat állítottál, az maga a színtiszta tárgyilagosság. Meg is indokoltam miért."
Akkor most barmozzalak le én is, mert mások az érveim? Attól majd igazam lesz? Tévedsz, nem ettől lesz valami igaz vagy nem. Persze könnyű lehülyézni vagy lehazugozni a másikat, csak ezzel nem jutunk előbbre. Ezért nem akarom veled ilyenkor folytatni a vitát, mert csak sértegetni tudsz.

"Te magad írtad le, hogy ott laksz."
Egyszer írtam, de ezt adu ászként csak egy valaki szokta felemlegetni. Aztán meg jönnek a sértegetések.

"Többször is érezhetted már többektől is a megvetést. Erre utaltam."
Nem. Csak tőled. Ezért is hagyom abba ilyenkor az érdemi vitát.

Bravehearth 2018.02.20. 14:28:09

@Attilajukkaja: "Nyilván hülye vagyok, mert nem értek veled egyet! Ez nálad alap."

Egyáltalán nem. Ha butaságokat írsz a vélt igazad alátámasztandó, illetve nyilvánvaló tárgyi tévedéseket erőltetsz, azért tűnsz hülyének. Gondolj mást, de értelmesen indokold meg. Egyébként te magad írtad azt is saját magadról, hogy egy 'kekeckedő' vagy. Ergo ez sem érhet váratlanul téged. Ha igen, az a te naivitásod.

"Én semmi ilyet nem mondtam. Honnan veszel ilyesmit?"

Egész egyszerűen annyit írtál: 'És?'

Nos, ez elég sokmindent megmagyaráz. Tehát az unió kettősmércéje teljesen rendben van. Az, hogy a fritzek esetében támogatnak olyasmit, amit a mi esetünkben elítélnek, az rendben van. Az, hogy elkaszálnak egy értelmes döntést, csak mert az Orbán javasolja, az rendben van. Nos, szerintem pedig nincs rendben. És sem a junckernek, sem a mutternek nincs semmi alapja az Orbán törekvéseit szapulni az energetikai témakörben, amíg egy Scrhröder ott csücsül a Gazrpom igazgatótanácsában!

"Már megint ez a jellegzetes érvelés: indulatból lehazugozzuk a másikat és máris igazunk lesz, ugye? Csak elég hangosan és elég sokszor kell kiabálni."

Ezek a tények, Jukka. Ha nem látod, hogy milyen szakadék tátongott a társadalomban már 2006-ban, akkor vak vagy. Hobbiból mentek az emberek az utcákra? Poénból volt többhetes zavargás? Csak kérdem...

"És nem volt igaza? (Amúgy nem emlékszem erre a konkrét esetre.) De nyilván nem a magyar zászló volt a gond. De ezt te is nagyon jól tudod. Szélsőséges kisebbségek mindig is voltak Magyarországon. Mindkét oldalon."

Qrvára nem volt igaza! Egyébként egy 2006-os önkormányzati választást megelőző rendezvényen is ez történt. A magyar zászló, az árpádsávos zászló és a Turul SEM lehet 'gond' és nem tűrhető ezek ellen az a fajta gondolkodás és retorika, amit a csótány, a demszkáj és fajtája és a többiek megengedtek maguknak! Te hegyvidéki vagy. A Turul-szobor 'félixpéter' általi meggyalázása nincs meg??? Magyar zászlót vivő tömeg nem szélsőség Magyarországon! Ez alapvetés!

"De van, ... és nem csak hónapok óta. Az emberek nem látják, milyen nagy szükség van arra, hogy Orbán ne folytathassa az uralmát."

Nos, akkor aggódj, ez nem az én problémám. És az, hogy az emberek nem azt látják, amit esetleg te szeretnél, az akár jelentheti azt is, hogy te látsz rosszul dolgokat. Mert ha azt látják, amit te, akkor Orbánék mennek. Ha nem, akkor nem. Vagy esetleg te más módszereket szeretnél? Máshogy kívánod eldönteni a kérdést? Mert ezzel sincs gond, csak akkor nem biztos, hogy ti jártok túl jól...

"Van, akinél ez valóban a retorika része. Engem arra tanítottak, hogy csúnya szavakat nem használunk."

Nézd, van, aki 'kekeckedik' és van, aki leírja, amit gondol. Ez ilyen.

"Rendben! Akkor itt le is zártuk a vitánkat. Mindig ez a vége: begorombulsz és vagdalkozol, mert kifogytál az érvekből. Megtanultam, hogy itt kell veled abbahagyni.
Köszönöm a diskurzust!"

Ahogy érzed. De ahogy a mellékelt ábra mutatja, az érvekből nem szokásom kifogyni. Eddig is nagyon sokat és konkrétat kaptál. Te döntöd el, mit kezdesz velük. Javaslok egy picit több, figyelmesebb és értőbb olvasást, szerintem segítségedre lesz!
B.

Bravehearth 2018.02.20. 14:34:20

@Attilajukkaja: "Akkor most barmozzalak le én is, mert mások az érveim? Attól majd igazam lesz?"

Ha hülyeségeket írok le vagy hazugságot, akkor nyugodtan. Nem az érveim miatt, hanem ha a tényekkel köszönőviszonyban sem lévő hülyeséget írok le, akkor igen! A tények adottak. Az érvek vagy jók, vagy nem. De a butaság vagy a hazugság átlátszó.

"Persze könnyű lehülyézni vagy lehazugozni a másikat, csak ezzel nem jutunk előbbre."

Írjam azt, hogy 'kekeckedsz'? Amiket írtál, valótlanságok voltak. Egyszerűen hagyjam figyelmen kívül? Vagy legyintsek rád, mint már nagyon sokan?

"Egyszer írtam, de ezt adu ászként csak egy valaki szokta felemlegetni."

Legalább kettőt még tudok! ;-) És 'nocraft' csak az egyik. Akik akkor épp veled vitáztak...

"Aztán meg jönnek a sértegetések."

Hazudjak? Írjam azt, hogy értelmes és logikus gondolatmenetet írtál? Akkor jobb lesz? Ha azt írtál, azt is leírom. Ha igazad van, azt is. Ennyi.

"Nem. Csak tőled."

Ez sem igaz. :-)

Ezért is hagyom abba ilyenkor az érdemi vitát.

Ez a te döntésed. Szíved joga.
B.

Attilajukkaja 2018.02.20. 14:40:58

@Bravehearth:
" Egyébként te magad írtad azt is saját magadról, hogy egy 'kekeckedő' vagy."
Ezt te egyértelműen negatívnak tartod, ugye?

"Ezek a tények, Jukka."
Szerinted. Szerintem meg nem.

"A magyar zászló, az árpádsávos zászló és a Turul SEM lehet 'gond' és nem tűrhető ezek ellen az a fajta gondolkodás és retorika, amit a csótány, a demszkáj és fajtája és a többiek megengedtek maguknak!"
Egyeseknek nagyon is nagy gond az illegálisan (engedély nélkül) odabiggyesztett turul vagy az árpádsávos zászló. A magyar trikolorral senkinek semmilyen gondja. Vagy neked van?

"A Turul-szobor 'félixpéter' általi meggyalázása nincs meg???"
Hogy letakarta az illegálisan állított szobor egyik szárnyát? Hú! Agyonlövetni! :o)))

"Magyar zászlót vivő tömeg nem szélsőség Magyarországon! Ez alapvetés!"
Persze, hogy nem. Na és?

Bravehearth 2018.02.20. 17:05:08

@Attilajukkaja: "Ezt te egyértelműen negatívnak tartod, ugye?"

Abban az értelemben, ahogyan te teszted igen, én negatívumnak tartom.

""Ezek a tények, Jukka."
Szerinted. Szerintem meg nem."

Látod? Pedig dehogynem. Nem csak szerintem, hanem azon politológusok, szociológusok és politikusok szerint is, akik a 2002 utáni magyar belpolitikával és társadalommal foglalkoznak/foglalkoztak. Az igaz, hogy a megosztottság akkor még inkább baloldal-jobboldal vonal mentén húzódott, de megvolt. Ez talán egészen a '90-es évek elejéig nyúlik vissza, mikor az ügynökaktáktól kezdve a történelmi igazságtételig bezárólag, illetve a botrányos privatizációk (szabadrablások) következményeinek megítélésén át húzódtak az ellentétek. Mára a baloldal-jobboldal ellentét inkább globalista-antiglobalista (a.k.a.: liberális-konzervatív, multinacionalista-nemzeti) ellentétek mentén húzódik ez a törésvonal és épp a sokkal szélesebb frontvonal (nemzeteket átívelő konfliktus) és a nulla közös halmaz miatt látszik erősebbnek. De ezt önmagában Orbánékra kenni butaság és hazugság is!

"Egyeseknek nagyon is nagy gond az illegálisan (engedély nélkül) odabiggyesztett turul vagy az árpádsávos zászló."

Ezt most hogy érted??? Miért kéne engedély egy Turulhoz vagy az árpádsávhoz??? Ezt nem odabiggyeszteni kell, ez alap! Ugyanolyan jelképeink, mint a trikolór! Sőt! Talán sokkal inkább kifejezik a magyarságot, mint a trikolór. Legitim és történelmi jelképeink, ami NEM engedélyköteles! Mondanám: 'be is b@szna', ha ehhez engedély kellene!

"A magyar trikolorral senkinek semmilyen gondja. Vagy neked van?"

Nekem nem volt. A csótánynak és a sleppjének volt!

"Hogy letakarta az illegálisan állított szobor egyik szárnyát? Hú!"

Letakarta, de összemázolni már a rendőrök sem engedték neki! És az ő akciója is illegális volt! Továbbá egy olyan Turul emlékművet csak egy olyan patkány és semmirevaló, áruló féreg banda nem engedélyezett Magyarországon(!), mint a csótány és a szadeszes galandférgek! Az engedélyről csak ennyit... Talán a Pokornynak volt köszönhető, hogy fönnmaradhatott az az emlékmű! Szerencsére!

"Agyonlövetni!"

Jukka! A golyó a katona, a harcos kiváltsága! Tisztesség. Az ilyen ballib patkány árulóknak, köztörvényeseknek csuklya és kötél jár.

"Persze, hogy nem. Na és?"

A csótány és a sleppje mégis úgy kezelte. Úgy is emlegette!
B.

Attilajukkaja 2018.02.20. 18:51:57

@Bravehearth:
"Ezt most hogy érted??? Miért kéne engedély egy Turulhoz vagy az árpádsávhoz???"
Az önkormányzat engedélye nélkül tették oda azt a turul szobrot.
infostart.hu/belfold/2008/03/04/jogeros_birosagi_itelet_a_xii._keruleti_turul-szobor_ugyeben-184751/

" Ugyanolyan jelképeink, mint a trikolór!"
Sajnos nem. Sok ember érzését sértik a Turul Szövetség jelképei. Tudom, ez téged nem érdekel. Miért is érdekelne?

2018.02.20. 18:54:35

@Attilajukkaja: Mennyi az a sok, kik azok, és mi az oka a sértődésnek? ..és ha több az olyan ember, akit cseppet sem zavar, akkor is a marginális kisebbség érdekeit kell minden áron érvényesíteni???

Bravehearth 2018.02.20. 21:16:53

@Attilajukkaja: "Az önkormányzat engedélye nélkül tették oda azt a turul szobrot."

Nem a szoborra értettem. Az egyértelmű, hogy közterületen engedélyköteles. A zászlókra, kitűzőkre, zászlócsúcsra értettem rendezvényeken, demonstrációkon. Ott alap, hogy használható és helyük is van, mert a magyarságunk jelképei!

"Sajnos nem."

Pedig dehogynem! A magyarságunk legalapvetőbb jelképei. A Turul szent! Az árpádsávos lobogó pedig a törzsi magyarság és a honfoglaló eleink jelképei. Azoké, akik Pozsonynál biztosították be puszta létünket, államiságunk alapjait. Sokkal szorosabban kapcsolódik a magyarsághoz a trikolórnál is, amely a Kossuth címerrel már az ezeréves magyar államot és annak történelmét is jelképezi.

"Sok ember érzését sértik a Turul Szövetség jelképei."

Ez Magyarország. A magyarok hazája. Ha valaki sértőnek érzi a magyarság jelképeit, annak sokkal kevésbé van itt helye, mint a jelképeknek! Akkor menjen el innen. Akkor ő nem illik ide. Vagy ha nem akar elpályázni, akkor KÖTELME elfogadni, hogy ami őt sérti, az itt szent és sérthetetlen és előbbre való mindannál, amit ő képzel! Ez ilyen. Ennek a földnek a magyarság otthonának KELL lennie! Ez még a miénk, itt a jelképeink, eleink és történelmünk hősei a szentek és nem azok, akik a csótányfélék módjára szarul érzik magukat a magyarok zászlói között!

"Tudom, ez téged nem érdekel."

Ezt jól látod! Azok engem tényleg nem érdekelnek! Gyaláztak, aláztak, vertek, fosztogattak és pusztítottak itt eleget engem, az őseimet, a családomat és a szülőföldemet, amiért ezt gondolom róluk és nem érdekel a fájdalmuk! Itt elsősorban a hungarofób libbantakra (szadesz és klónjai) és a hazátlan csótányokra gondolok.

"Miért is érdekelne?"

Mert ha egy hazai sváb jóbarátom és családja, egy Németországban élő magyar-sváb jóbarátom és szintén félmagyar felesége számára szent a Turul (egy Kassai-féle magyar íj és egy tülök-kürt van a falukon) és az árpádsávos zászló, ha egy tót jóbarátom számára szent a Turul szobor Tatabányán, akkor azt hiszem, hogy joggal vetem meg azokat, akik ennek ellenére (akár magyarként) gyalázzák a jelképeinket és magyarságunkat! Magánvéleményem, hogy jobb lenne a világ a halálukkal, de azzal is beljebb lennénk, ha itt, Magyarországon elfogadnák mindezt és befognák a pofájukat! Azt hiszem, ez a minimum, ami joggal elvárható tőlük. Szerintem...
B.

Bravehearth 2018.02.20. 21:22:04

@Womb Raider: Nagyon jó kérdések! +1
B.

chrisred 2018.02.22. 05:47:41

@Bravehearth: "A magyarságunk legalapvetőbb jelképei. A Turul szent! Az árpádsávos lobogó pedig a törzsi magyarság és a honfoglaló eleink jelképei. Azoké, akik Pozsonynál biztosították be puszta létünket, államiságunk alapjait. Sokkal szorosabban kapcsolódik a magyarsághoz a trikolórnál is, amely a Kossuth címerrel már az ezeréves magyar államot és annak történelmét is jelképezi."

Ezért nincs joga egyetlen magyarországi politikai szervezetnek sem kisajátítani ezeket. Állami szervezésű ünnepségeken ott a helyük, politikai jelképként belpolitikai célból egyetlen párt sem tüntethet velük.

chrisred 2018.02.22. 05:54:06

@Bravehearth: Tőled is joggal várható el, hogy tisztelettel legyél azok iránt, akik a magyar emberek politikai és szabadságjogai érdekében harcoltak a magyar történelem folyamán. Valakinek ez szervesen hozzátartozik a magyarságtudatához. Ezért fogd be a pofád, ha róluk van szó, akkor is, ha magad képtelen vagy tisztelni őket. Ez az alapvető feltétele, hogy a többi magyar embertől megkapd a tiszteletet a turuljaid és a tülökkürtjeid iránt.

2018.02.22. 06:16:28

@chrisred: Éppen ezért talán az is kimondható, hogy egyetlen politikai párt sem rendezhet keresztes háborút (némi képzavar, mert pont nem keresztesek voltak...) a nemzeti múlt, a jelképek, vagy akár a történetünk részét képező legendák, mesék, hőstörténetek felelevenítőivel, viselőivel szemben. Ahogyan mi is tiszteletben igyekszünk tartani mások hasonló jogait. Ez nyilván kiterjed a vallásra is, alapuljon az bármiféle, manapság meseszerű, vagy éppen megváltozott tudatállapoton, tripen. A hit mindenki joga és magánügye.
Szerintem hibába esel, ha magadnak vindikálod a jogot, hogy megszabd, ki miként éli meg ezeket a dolgokat. Persze a liberálisoknál ez már fel sem tűnik, mert ők hajlamosak mindig mindent jobban tudni és egyedüli letéteményesei az egyetemes igazságnak.
(Nos, ez az egyik, amiért nem nagyon kér belőlük errefelé senki...nem a liberalizmussal van gond, hanem a megvalósult, magyar liberalizmussal....)

Bravehearth 2018.02.22. 08:33:58

@chrisred: Szokásos szinten a szövegértésed, te retardált libbant csótányista szarevő!

"Ezért nincs joga egyetlen magyarországi politikai szervezetnek sem kisajátítani ezeket."

Az említett eseményeken NEM PÁRTOK, hanem egyszerű tüntetők vitték a zászlókat! Ők voltak a 'fasiszták'! Ha ez lejött volna, nem írtál volna ismét a szintednek megfelelő szokásos baromságot, de balfasz!

"Tőled is joggal várható el, hogy tisztelettel legyél azok iránt, akik a magyar emberek politikai és szabadságjogai érdekében harcoltak a magyar történelem folyamán."

Ez addig tarthat, amíg hozzád és a csótányodhoz hasonlóan nem állnak neki 'magyarozni' és 'fasisztázni'. Megtettétek! Ergo simán ki is írtátok magatokat bármiféle tiszteletre vagy becsületre érdemes emberek közösségéből! Élj vele!

"Valakinek ez szervesen hozzátartozik a magyarságtudatához."

Folyamatos 'magyarozással' és 'fasisztázással'? Ha ez számodra magyarságtudat, akkor nem csak egy csótányista barom vagy, de még egy fogalomzavarban szenvedő idióta is!

"Ezért fogd be a pofád, ha róluk van szó, akkor is, ha magad képtelen vagy tisztelni őket."

Mit tiszteljek rajtuk és rajtad, te retardált vérfertőzött? Annak örülj, hogy nem lépnek bele egy szaros bakanccsal a szádba a szemét baromságaid miatt, te köcsög! Pedig az járna ki neked és a haverjaidnak, hugarofób féreg!

"Ez az alapvető feltétele, hogy a többi magyar embertől megkapd a tiszteletet a turuljaid és a tülökkürtjeid iránt."

Nagyon hozzászoktatok ahhoz, hogy meghatározzátok, ki a tiszteletre méltó és ki a megvetendő! Fingod sincs róla, valójában mi is a magyarság és ki a magyar, de azt azért meghatároznád, hogy mit és kit kell itt tisztelni! Te ostoba! EZ itt Magyarország! Ha valakinek nem tetszik, vagy sérti a magyarság jelképe, a zászló vagy a Turul, akkor elmehet innen! Vagy kussoljon, ha nem tetszik neki! De NEM HOZZÁ fogunk itt igazodni és nem az ő nyomorához, ha számára bántó a Turul vagy az árpádsávos zászló! Ha ez neked nem tetszik, vagy elhúzhatsz innen és akkor nem kell vele élned és azonosulnod, vagy fogd be a pofád, nyomorult gyökér!
B.

Attilajukkaja 2018.02.22. 10:50:08

@Bravehearth:
"Nem a szoborra értettem"
Pedig annak kapcsán hoztad fel. Hogy te éppen másra gondoltál, azt én honnan tudhattam volna?

"A magyarságunk legalapvetőbb jelképei. A Turul szent! Az árpádsávos lobogó pedig a törzsi magyarság és a honfoglaló eleink jelképei."
A turul egy kitalált ikon, amely tudjuk, mit tesz a fiatal alvó nőkkel. ;o)
Ám legyen ez a magyarok jelképe. A lényeg, hogy volt a történelmükben egy náci mozgalom, amely a turult használta fel, mint szimbólumot. Ez bánthatta azt a zsidó származású emberkét, aki "meggyalázta" a szobrot. A szobor ma is ott áll, és senkit nem ért semmi retorzió a jogtalan és szabályszegő félállítása miatt.

"akik Pozsonynál biztosították be puszta létünket, államiságunk alapjait. Sokkal szorosabban kapcsolódik a magyarsághoz a trikolórnál "
Ez is egy vélemény.

"Ez Magyarország. A magyarok hazája. Ha valaki sértőnek érzi a magyarság jelképeit, annak sokkal kevésbé van itt helye, mint a jelképeknek!"
Szeretem az ilyen lózungokat. De kik is azok a magyarok, akikről beszélsz? Kikből tevődik össze és mióta is?
Könnyű lenne ezt elvinni faji vitába, de te is tudod, hogy nem erről van szó. Itt magyar emberek magyar embereket pusztítottak el vallási, származási alapon. Jó lenne, ha a Jobbik hívők is felfognák, hogy ez nem egy járható út.

"Ennek a földnek a magyarság otthonának KELL lennie!"
Kibújt a szög a zsákból. :o)
Ezek után mondd, hogy nem vagy egy revizionista propaganda elkötelezett szószólója!

"Gyaláztak, aláztak, vertek, fosztogattak és pusztítottak itt eleget engem"
Szívesen meghallgatom az egyedi sztoridat.

"Itt elsősorban a hungarofób libbantakra (szadesz és klónjai) és a hazátlan csótányokra gondolok."
Van, amikor egy ember annyira belegabalyodik a saját rögeszméibe, hogy onnan már nem tud kikandikálni sem. Sajnálom.

"... ha egy tót jóbarátom számára szent a Turul szobor Tatabányán, akkor azt hiszem, hogy joggal vetem meg azokat, akik ennek ellenére (akár magyarként) gyalázzák a jelképeinket és magyarságunkat!"
Nekem is tetszik az a turul Tatabányán, és a Szabadság hídon is. Sokan a várban lévő sas szobrát is annak vélik, ... de szerintem az csak egy birodalmi (osztrák) sas.
Ezeket senki nem gyalázza. Szerinted miért nem?

"Magánvéleményem, hogy jobb lenne a világ a halálukkal, de azzal is beljebb lennénk, ha itt, Magyarországon elfogadnák mindezt és befognák a pofájukat!"
Kiknek a halálával? A zsidókéval? A liberális magyarokéval? A cigányokéval?
És ha mindezeket ki tudnád irtani, akkor ki maradna és mit tennétek ti, turulisták?

Attilajukkaja 2018.02.22. 11:04:45

@Womb Raider:
"ha több az olyan ember, akit cseppet sem zavar, akkor is a marginális kisebbség érdekeit kell minden áron érvényesíteni???"
Számomra a demokrácia nem azt jelenti, hogy a többség mindent visz, hanem a párbeszédet. Nem mindenáron kell érvényesíteni egy kisebbség igényeit, de figyelembe kell venni, hogy a társadalmunk nem homogén, nagy része nem tud érvényesülni, ha folyamatosan elnyomjuk, lealázzuk őket. Legyenek azok a cigányok, a homoszexuálisok vagy bárki más. Pedig jó lenne, ha ők is egyenrangú elbánásban részesülnének.
Nem vagyok naiv, tudom, ez egy nehéz kérdés. De nem hiszem, hogy csak azért ne kellene foglalkoznia a társadalomnak velük, mert nincsenek többségben.

2018.02.22. 14:19:40

@Attilajukkaja: Magyarán: kedveled a sehová nem vezető gittrágást. Ez jellemezte a jelenlegi ellenzéket, amikor még kormányon voltak. Mindenki érdekeit szerették volna érvényesíteni, de jobbára annyi lett a vége, hogy az átlagos magyar állampolgárokra nem maradt idő/erőforrás/..meg akarat se.
Mindenki előbbrevaló volt: drogos/buzi/'más'/cigány (mármint az integrálódni nem hajlandó, segéylvadász cigány)börtönlakók/illegális bevándorlók/'menekültek' bárki...
Valahogy folyton fordítva ültek a lóra, aztán ezt(is) végül elunták azok, akikre csak annyi figyelem jutott, hogy ellenőrizték, vajon időben és rendben befizették-e a rájuk kimért adót..amiből az előzőeket tudták támogatni.
Ki a bánat 'alázza le' és 'nyomja el ' a cigányokat? Mihez kezdesz egy belterjes, külön kulturájú és szocializáltságú, saját bevallása szerint a 'parasztok' értékrendjét elutasító, lenéző csoportot 'felemelni'? Pénzzel? Akkor keress egy fejőstehenet, mert az adófizetők már rohadtul unják, hogy munkájuk gyümölcsének nagyobbik darabját más, olyan, aki csak mereszti a seggét, olyan falja fel.
A buziknak mégis milyen külön jogok kellenének, amik jelenleg nincsenek meg ugyanúgy, mint az összes többi állampolgárnak? Mondom ezt úgy, hogy jómagam biszexuális vagyok. Igaz, hetero házasságban élek lassan két évtizede. Soha nem éreztem, hogy bármiben is gátolva lennék. Az általad igényelt (és amúgy néhány területen meglévő) pozitív diszkriminációnál rombolóbb hatású talán semmi sincs. Azért adni valakinek plusz pontot az egyetemi felvételin, mert cigány???? Noormális (amúgy ez is mutatja, hogy teljesen elnyomjuk őket..)

Attilajukkaja 2018.02.22. 15:01:48

@Womb Raider:
"Magyarán: kedveled a sehová nem vezető gittrágást."
He? Ez valami Németh Szilárd magasságú logika?

"Mindenki érdekeit szerették volna érvényesíteni, de jobbára annyi lett a vége, hogy az átlagos magyar állampolgárokra nem maradt idő/erőforrás/..meg akarat se."
Ezek szerint az átlagos magyar állampolgár nem fér bele nálad a mindenki kategóriájába? Nem mintha létezne átlagos magyar állampolgár, de akkor ők kik? Felülemelkednek a mindenkin?

"Mindenki előbbrevaló volt: drogos/buzi/'más'/cigány (mármint az integrálódni nem hajlandó, segéylvadász cigány)börtönlakók/illegális bevándorlók/'menekültek' bárki.."
Na erre mondom én, hogy szemellenzős, elvakult vagdalkozás. Te is tudod jól, hogy Orbánék az elmúlt években rengeteg "migránst" (köztük bűnözőket is) fogadtak be ilyen vagy olyan címen. A többiekkel (LMBQT, cigányok, "más") évszázadok óta együtt élünk. Velük egyszerűen csak normalizálnia kellene az államnak a kapcsolatot. Ha tetszik, ha nem, ők továbbra is velünk maradnak.

"Valahogy folyton fordítva ültek a lóra"
Ez is egy vélemény. Én meg azt gondolom rólad, hogy fel sem tudsz kapaszkodni a szerencsétlen párára. Folyton lecsúszol róla.
Na? Ez akkor most egy értelmes érvelés volt részedről/részemről? Nyilván nem ez a módja, hogy megvitassunk kérdéseket.

"Ki a bánat 'alázza le' és 'nyomja el ' a cigányokat?"
Erről szól Bogdán Árpád filmje, Genezis címmel. Többek között.

"Mihez kezdesz egy belterjes, külön kulturájú és szocializáltságú, saját bevallása szerint a 'parasztok' értékrendjét elutasító, lenéző csoportot 'felemelni'?"
Nem csak pénzzel, ez nyilvánvaló. Erre sok elképzelés született, a Fidesz berkeiben is, ... de senki nem vette a bátorságot, hogy ezt a programot felvállalja. Egyik kormány, egyik párt sem. Nem hozna rövidtávú "hasznot", ezért a magyar politikai elit nem tartotta soha elég fontosnak, hogy foglalkozzon ezzel a kb. 800 ezer emberrel.

"Akkor keress egy fejőstehenet"
Mindannyian azok vagyunk, akik fizetünk adót. A kérdés, hogy mire fordítja a kormány az adóforintjainkat.

"A buziknak mégis milyen külön jogok kellenének"
Szerintem hagyd abba a buzizást, mert nem vagyok vevő a gyűlölködésre.

"Mondom ezt úgy, hogy jómagam biszexuális vagyok."
Egészségedre!

"Az általad igényelt (és amúgy néhány területen meglévő) pozitív diszkriminációnál rombolóbb hatású talán semmi sincs."
Szó sincs pozitív diszkriminációról. És nem tudok olyanról, hogy ilyesmi bárhol is megvalósult volna. Nem is vágyom rá.

Bravehearth 2018.02.22. 17:30:55

@Attilajukkaja: "Pedig annak kapcsán hoztad fel. Hogy te éppen másra gondoltál, azt én honnan tudhattam volna?"

Ha a szövegkörnyezetet is helyesen értelmezted volna az eredeti soraimban, világos lett volna, hogy a Turul szobor csak egy része volt az általam írott példáknak. Ergo nem (csak) annak kapcsán hoztam fel, de mindegy, túlbeszéltük.

"A turul egy kitalált ikon, amely tudjuk, mit tesz a fiatal alvó nőkkel."

Igen. Ahogy egy lángoló bokor, törvényekkel teleírt kőtábla és megnyíló tengerek... Vagy akár a Nagyszellem. Hogy neked mit jelent, az rólad szól. Másnak sokkal többet és esetleg ezt éreztetné is veled elég határozottan és erőteljesen. Mellesleg jelen értelmezésben nagybetűvel írandó.

"Ám legyen ez a magyarok jelképe."

Csak egy a többi közül!

"A lényeg, hogy volt a történelmükben egy náci mozgalom, amely a turult használta fel, mint szimbólumot."

Ez nem lényeg! Továbbá náci mozgalom a Turult nem használta föl. Az árpádsávos zászlóra tették rá a stilizált jelképüket. Ergo SEMMIFÉLE náci mozgalom tevékenysége, története SEM kérdőjelezi meg e jelképeink valódiságát, örökségét és jelentését! Az, hogy a hungarofóbok erre hivatkozva gyalázzák, az az ő hülyeségük és aljas gerinctelenségük, de nem a magyarokról és a magyarságról szól!

"Ez bánthatta azt a zsidó származású emberkét, aki "meggyalázta" a szobrot."

Tehát akkor én oldalba szarhatom a zsinagógát, mert ez a büdös patkány gyalázta a magyarság jelképét? Vagy elég, ha egyszerűen csak szétrugdosom azt a mocskos fejét?

" A szobor ma is ott áll, és senkit nem ért semmi retorzió a jogtalan és szabályszegő félállítása miatt."

Álljon is ott örökké! És még sok másik helyen is! Retorzió azokat kellene érje ma is, akik anno meg akarták akadályozni a felállítását! És akik ilyen lukácsgyörgyökkel és hasonló mocskokkal pakolták tele a várost és az országot!

"Ez is egy vélemény."

Ostobaság! Ez nem vélemény, Jukka! Ezek tények! Tudod, amikkel kár vitatkozni. Már nem egyszer utaltam rá, hogy történelemből nem vagy túl erős... Szóval ezt a vonalat ne erőltesd! Szerintem... Ezek tények! A pozsonyi csata jelentősége sokáig elhallgatott volt, de ettől még a jelentősége ugyanakkora!

"Szeretem az ilyen lózungokat."

Nem lózung, talán csak te tartod annak. De ez ismét csak rólad és a gyökértelenségedről szól. Nem véletlen, hogy fogalmad sincs arról, hogy mit és hogyan éreznek a nemzetiek. Egyszerűen azért, mert a felfogásod, a világlátásod ilyen! Olyan ez, mintha egy bantunak magyaráznád a húrelméletet. Meghallgat, de gőze nincs arról, mi a fenéről volt szó. Számára az antilop sebessége a lényeg...

"De kik is azok a magyarok, akikről beszélsz? Kikből tevődik össze..."

Itt élő magyarokból. Etnikai és kulturális, tradicionális kötelékek által összekovácsolt közösség. Akik magyarnak érzik magukat, magyarul beszélnek, az életmódjuk, életformájuk és az értékrendjük is a magyarságot tükrözi, azt tekintik sajátjuknak. Lehetnek magyarok, svábok, tótok, horvátok... Erről fentebb írtam már neked. A migri nem magyar. A cigány sem az. A feketepákó sem az! Valaki nem azért magyar, mert itt született! És született magyarként is lehet nemzetidegen! Egy mattfekete migripalánta hiába vallja magát magyarnak, attól még nem lesz az! És nem is vallja magát annak! A németeknél született migripalánta sem német! Soha nem is lesz az! Bármit is gondol az az agyamputált féreg 'mer-kel' vagy az a hibbant 'martinsulc' nevű parazita!

"Könnyű lenne ezt elvinni faji vitába, de te is tudod, hogy nem erről van szó."

Nem csak erről, de erről IS szó van.

"Itt magyar emberek magyar embereket pusztítottak el vallási, származási alapon."

Nincs ebben semmi különös. Milliószor és millió helyen megtörtént. Amikor a hugenottákat irtották, akkor franciák kaszáltak franciákat. Az inkvizíció idején spanyolok irtottak spanyolokat. Az államalapítás korában is irtottak magyarok más magyarokat - vallási okokból is! És az anglikán egyház megszületése után pedig britek öltek briteket! És? Ettől még Spanyolország spanyol maradt (eddig), Franciaország és Németország már bukott... (mint nemzetállam)! A vallásháborúk miatt tiltsuk be a keresztet? Vietnám miatt tiltsák be a jenkik a fehér csillagot? A britek a union-jack-et tiltsák be pl. Dél-Afrika miatt? Elég abszurd volna, nem?

"Kibújt a szög a zsákból."

Mindig is látható volt a szög, sosem rejtettem véka alá sem a gondolataim, sem a nézeteim. Az, hogy te nem értetted meg, az a te gyöngeséged, ne rajtam kérd számon!

"Ezek után mondd, hogy nem vagy egy revizionista propaganda elkötelezett szószólója!"

Látod, Jukka? Magadból csinálsz még ostobábbnak tűnő ostobát! Értő olvasás? Szövegértés???

Ez a föld a magyaroké, a magyarok otthona kell maradjon. Csak kérdezem: ez miért REVIZIONISTA propaganda??? Az volna az, ha azt írnám: 'mindent vissza' vagy 'Szlovákia magyar föld'! De NEM ezt írtam. Azt írtam, hogy EZ A FÖLD (értsd: Magyarország) a magyarság hazája! Sajátos körülmény, hogy máshol is élnek még magyarok. Külhonban. De EZ a föld a miénk! Érted?

-->

Bravehearth 2018.02.22. 17:59:09

@Attilajukkaja: "Szívesen meghallgatom az egyedi sztoridat."

Most részletezzem? Minek? Hogy '96-ban a körúton egy szombat éjjel a cigányok 'magyarozva' ütöttek a cimborámmal másodmagammal? Ők nyolcan... Ma sem tudom, miért!
Hogy a büdös szadeszes áruló patkány azt az emlékművet szedette le, melyen a névadó dédapám neve fönt volt a hősi halottak között? 5 év után kerülhetett vissza, miután az a tetves patkány végre bukott! (Sajnos még nem halt meg...!)
Hogy az anyai nagyapámat öt napig ütötték a népbíróság alatti pincében, mert egy zsidó bevádolta?
Hogy az apai nagyapámat egy Csepel platóján ütötték öten, míg hajlandó nem volt belépni a TSZ-be? Persze a földjét és a gépeid, lovait bukta. Miután 4 évet harcolt a háborúban...
Hogy apámat a (szépmagyarnevű - ja, nem) párttitkár hogy kaszálta el bármiféle továbbtanulástól, mert 'kulák' volt? Ipari volt a plafon, ahová mehetett! Hogy milyen retorikát tolt itt a szadesz és a fajtájuk éveken keresztül? Még így nagyvonalakban is simán vérlázító és bosszúért, megtorlásért kiált!

"Van, amikor egy ember annyira belegabalyodik a saját rögeszméibe, hogy onnan már nem tud kikandikálni sem."

Mit nem értesz? Mit jelent a hungarofób, vagy a libbant? Mit jelent a csótány (a csótányferencet)? Vagy mit jelent a hazátlan? Csak ismételni tudom magam: ha nem érted és csak káoszt látsz ebben, az nem biztos, hogy a másik hibája. Egyszerűen csak gőzöd sincs a másik gondolatairól, értékrendjéről, hitéről, történetéről. És ezért nem is érted meg őt. De ez ismét csak rólad szól.

"Sajnálom."

Ne sajnáld! Fölösleges. Nincs bennünk semmi közös! Nem beszélünk egy nyelvet, nincs közös értékünk, nincs közös érdekünk. Talán nem is tartozunk egy nemzethez, csak egy helyen élünk. Ez ilyen. Általában kizártam az olyan embereket az életemből, mint te. Nem véletlenül. Amíg az ignorálásra van lehetőség, nincs baj. A gond akkor van, ha ez már nem lehetséges! Abból konfliktusok lesznek.

"Nekem is tetszik az a turul Tatabányán, és a Szabadság hídon is."

Mondom én, hogy gőzöd sincs az egészről! Itt nem arról van szó, hogy ESZTÉTIKAILAG tetszik-e vagy sem! Van olyan Turul ábrázolás, amely kevésbé tetszik valamiért. Mégis örülök, hogy látom és örülök, hogy ott van, mert mindazt látom benne, amit számomra jelent! Nem csak az esztétikumát, hanem a többletjelentést, a tradíciót, a történelmünket és a magyarságunkat! Nagyszüleim, dédszüleim küzdelmeit és áldozatait! Ez se te se egy büdös patkány libbant hazátlan sosem fogja megérteni! Nem is várom el tőlük, mert alkalmatlanok rá! Az értékrendetek nem teszi lehetővé, hogy ezt VALÓJÁBAN meg tudjátok érteni!

"Ezeket senki nem gyalázza. Szerinted miért nem?"

HAZUDSZ! Gyalázza! Olvass pl. tóta w. nevű libbant patkányt, hányszor 'vastyúkozott' pl. csak a blogjában! És az a kötélrevaló 'félixpéter' nevű képződmény is nagyon jó példa! Az egyik 'momentumvirág' tavalyról... Az a némethpéter nevű mocsok a 'népsz*rától'! Annak a nyomorultnak még a 'Pumák' is csak 'nácik' voltak! Agyhalott hazátlan pondrók... 'Liberálisok'! Phejjjj!

"Kiknek a halálával?"

Én úgy gondolom, hogy a halott liberális a jó liberális. Ez a tapasztalatom velük.

"A zsidókéval?"

Ismerek nagyon jó zsidó polgártársat. Magyar (!) zsidó polgártársat. Barátom. Még tanított is sok szakmai fogásra. Ez alapján nem dönthető el szerintem.

"A liberális magyarokéval?"

Fentebb írtam.

"A cigányokéval?"

Nagyon kevés üdítő és emberi nagysággal megáldott remek embert ismerek, aki roma nemzetiségű. Nálam radikálisabb nézeteket vallók általában. És az a véleményük, hogy a cigányság egy átok, métely és egy seb a nemzeten. Értékek és emberi nagyság nélküli egyszerű néptömeg, akivel verve van az a nép, amelyen élősködnek (hiszen nem csak a magyarságot verte meg velük az Isten)! Nem véletlenül szakadtak ki közülük és élnek köztünk ROMAKÉNT emberi életet. Magyar életet. Ha érted... Őket leginkább kinyírnák a cigányok (egyikőjük épp ezért kellett meneküljön a Nyírségből), de ők is szó nélkül kinyírnák az összes cigányt! Én az ő véleményüknek adok hitelt a cigánysággal kapcsolatban! Egy 'libbant' idiótáénak sosem!

"És ha mindezeket ki tudnád irtani, akkor ki maradna és mit tennétek ti, turulisták?"

Nem kiirtásról írtam! Az, hogy szerintem jobb lenne a magyarságnak, ha halottak lennének, ez ténymegállapítás. Több nem volt benne. Tőlem akár el is húzhatnak innen (akár merkelisztánba), csak a határon adjanak le minden papírt és igazolványt! Nekik is jobb lesz, nekünk is.
Ki maradna itt? Talán akinek valóban jelent valamit ez a föld, ez az ország. Aki magyarként akar élni fehérek és keresztény kultúrkörben szocializált, magyarul beszélő emberek között. Mit tennénk? A nyugodt élet már önmagában egy ajándék és áldás lenne. Élni, dolgozni a családért, eleinkért, örökségünkért, gyerekeinkért, a hagyományainkért és örömeinkért szerintem épp elég. És EMBERKÉNT élni és dolgozni, nem valami 'multikulti' és szivárványos 'masszaként' tengődni agybeteg elképzelések szerint.
Nem tudom, kik azok a 'turulisták'...???
B.

Attilajukkaja 2018.02.22. 19:07:00

@Bravehearth:
Szóval folytatjuk? Pedig nekem már nagyon nincs hozzá kedvem.

"világos lett volna, hogy a Turul szobor csak egy része volt az általam írott példáknak. "
Lehet. Akkor bocsi.

"Igen. Ahogy egy lángoló bokor, törvényekkel teleírt kőtábla és megnyíló tengerek.."
Pontosan! Ez a második letagadhatatlan dolog, amiben egyetértünk. A turul, az csak egy szimbólum, nem más. Ha akarod, akkor nagy betűvel írom: Turul. Bár nem tudom, hogy miért lenne erre szükség.

"Továbbá náci mozgalom a Turult nem használta föl. "
Én a Turul Szövetséget említettem. Szerinted ők nem voltak szélsőséges nacionalisták?

"Tehát akkor én oldalba szarhatom a zsinagógát, mert ez a büdös patkány gyalázta a magyarság jelképét? Vagy elég, ha egyszerűen csak szétrugdosom azt a mocskos fejét?"
Szerintem nem kellene se szétrúgnod senki fejét, se odaszarnod sehova. Anyukám szerint em illik.
És nem értem, milyen alapon akarsz bármilyen épület oldalába odaszarni. Nem csak anyukám szerint nem ildomos, hanem alapvetően is szabálysértő lenne. Mint mondtam, mostanság a turul egy nagyon megosztó szimbólum. Pokorni Zoltán, a polgármester, nem tette jól, hogy szabályellenesen felállította a szobrot.

" Álljon is ott örökké!"
Ez a te véleményed.

"Retorzió azokat kellene érje ma is, akik anno meg akarták akadályozni a felállítását!"
Kik voltak azok?

"Ostobaság! Ez nem vélemény, Jukka! Ezek tények! Tudod, amikkel kár vitatkozni."
Amikor már nincs semmilyen érved, akkor szoktál így kirohanni. És személyeskedni. :o)

"Már nem egyszer utaltam rá, hogy történelemből nem vagy túl erős... "
Ebben igazad van.
Sajnos te sem vagy az.

"Nem véletlen, hogy fogalmad sincs arról, hogy mit és hogyan éreznek a nemzetiek."
Tényleg nem véletlen. Már csak azért sem, mert minden magyar nemzeti érzésű, csak ti szeretnétek minket több táborra osztani. Szégyenletes, hogy egy ilyen kis országban is a magyarok megosztásán munkálkodtok, amikor pont az ellenkezőjére lenne nagy szükség. És nem a választások miatt, hanem az ország jövője érdekében.
De téged ez miért is érdekelne?

"Egyszerűen azért, mert a felfogásod, a világlátásod ilyen!"
Valóban! Ezzel mindent meg lehet magyarázni. Jó lenne, ha téged is csak a világlátásod vezérelne, .... nem valami más.

"Itt élő magyarokból. Etnikai és kulturális, tradicionális kötelékek által összekovácsolt közösség. "
Szóval nem baj, hogy ez a közösség annak idején sok migráncsot is befogadott?
Nyilván a mai Olimpiai aranyérmünket is lenézed, mert azt nem egy ária magyar csapat szerezte. :o))))
A magyar nép egy nagy keverék eredménye. Én nem vagyok annyira bizonytalan a magyar kulturáltban, hogy féltsem azt néhány kebabostól vagy mekitől. Nem lennék most Német Szilárd helyében, akinek álmatlan éjszakái lehetnek a kevés Laci konyha miatt!
Miért nem lehet a dolgokat a helyükön kezelni? Nyilván azért, mert Orbán ezt látja szükségesnek. Ez most az előirt retorika.

"Akik magyarnak érzik magukat, magyarul beszélnek, az életmódjuk, életformájuk és az értékrendjük is a magyarságot tükrözi'
Ez korrekt.

"A migri nem magyar. A cigány sem az."
Hm. A cigány is magyarul beszél. És sok olyan szír ismerősöm is, akik itt születtek. Ha nem hiszel nekem, látogass el egy szír boltba. Én náluk veszem a török joghurtot és sok fűszert is.

" Valaki nem azért magyar, mert itt született! És született magyarként is lehet nemzetidegen!"
Igen, ez a törvény.
Szerettek embereket kipécézni és nemzetidegenkét megbélyegezni. Nincs rá semmilyen alapotok, de ... Amúgy volt rá példa?

"Egy mattfekete migripalánta hiába vallja magát magyarnak, attól még nem lesz az! "
Miért? Ez megtörtént?

És nem is vallja magát annak! A németeknél született migripalánta sem német! Soha nem is lesz az! Bármit is gondol az az agyamputált féreg 'mer-kel' vagy az a hibbant 'martinsulc' nevű parazita!

Attilajukkaja 2018.02.22. 19:07:56

@Bravehearth:
"Nincs ebben semmi különös. Milliószor és millió helyen megtörtént."
Igazad van. Nincs a népirtásokban semmi különös. Vagyis nyugodtan támogathatjuk az ilyesmit a jövőben is.
De azért kíváncsi lennék az arckifelezésedre, amikor a te anyukádat, húgodat, öcsédet, feleségedet viszik el. Most persze azt hiszed, hogy ilyesmi veled nem történhet meg.
Mindenki azt hiszi.

"sosem rejtettem véka alá sem a gondolataim, sem a nézeteim. Az, hogy te nem értetted meg, az a te gyöngeséged, ne rajtam kérd számon!"
Nem is teszem! :o) Hajrá Jobbik, hajrá tzukiság!

"Ez a föld a magyaroké, a magyarok otthona kell maradjon. Csak kérdezem: ez miért REVIZIONISTA propaganda???"
Mert most sem a magyaroké, legfeljebb néhány fideszesé. De nem a föld tulajdona a lényeg. Nem ettől maradunk magyarok. Viszont a föld magyar tulajban lévő hasznosítása nagyon is fontos lenne. Az viszont siralmas.

"Azt írtam, hogy EZ A FÖLD (értsd: Magyarország) a magyarság hazája! "
Jelenleg tényleg az. Volt ez már másképp is, de szerintem nem kellene ebbe ennyire belebonyolódnod. Jobb lenne nem a múlt álmaiban élni, hanem észrevenni a mai valóságot, a mai kihívásokat.

"EZ a föld a miénk! Érted?"
Persze, hogy értem, ... csak nem úgy, mint te. De én is ragaszkodom az országomhoz, a magyarságomhoz. De én úgy is képes vagyok ezt megtartani, ha ide behoznak néhány menekültet. Engem nem visz kétségbeesésbe 1-2 ezer háborús menekült.
Talán a Soros. Ő tényleg elég félelmetesnek tűnik. Tőle én is rettegek!

2018.02.22. 19:55:46

@Attilajukkaja: Ugyan... csak terelsz.. nem azt mondtam, hogy ki kell közösíteni/szorítani/irtani az ott felsoroltakat. Pusztán azt mondtam, hogy marhára jó lenne, ha a többség bizalmát bíró kormány adott helyzetben a többség érdekeit is figyelembe venné és érvényesítené. Nem pedig azzal legyen elfoglalva, hogy különféle előjogokat osztogat, pusztzán a másság okán. Már, ha nem az a célja, hogy folytonos feszültséget generáljon. Persze ezt nem tudhatom.
Nem fura, hogy egyfolytában papolsz a cigányok elnyomottsáégáról, miközben háromnegyedüket a szerinted nacionalista turbómagyarnak tartott emberek adója tartja életben. Miért van az, hogy nagyjából sehol nem integráns részei a társadalomnak, miért marginalizálódnak, miért külünülnek el? Mindenki náci magyar, Franciaországtól Indiáig?
"Szó sincs pozitív diszkriminációról. És nem tudok olyanról, hogy ilyesmi bárhol is megvalósult volna. Nem is vágyom rá."
Mi az, ha valaki származási (rassz) alapon előnyt (ha nem is túl nagyot) élvez az oktatásban?

"Erről szól Bogdán Árpád filmje, Genezis címmel. Többek között."
HA ő állítja... ki merné kétségbe vonni?? Gondolom mérleget vontak, hogy mit adott a cigányság az országnak és mit adott az ország többi lakója nekik.. biztos többre vágynak, kétségem sincs..

"Na erre mondom én, hogy szemellenzős, elvakult vagdalkozás. Te is tudod jól, hogy Orbánék az elmúlt években rengeteg "migránst" (köztük bűnözőket is) fogadtak be ilyen vagy olyan címen. A többiekkel (LMBQT, cigányok, "más") évszázadok óta együtt élünk. Velük egyszerűen csak normalizálnia kellene az államnak a kapcsolatot."

No, ha ismersz ilyen betelepített bűnözőt, irány a rendőrség, tessék feljelentést tenni. Vagy inkább csak a hasadra ütüttél.. Másrészt.. vicces, hogy a hivatalos tortúra folyományaként befogadottak között bűnözők vannak, a határon átszökő, kerítésmászó, üvöltő csorda tagjai mind háromdiplomás elit értelmiségiek...
A "normalizálni a kapcsolatot" frázis mit is jelent? Legalizálni és alanyi jogon járó juttatássá tenni a drogot? Támogatni a nemváltó műtéteket? Még több pénzt tömni a cigányság nevű feneketlen pénznyelőbe? Mi köze az államnak az én szexuális identitásomhoz? Azzal, akkor és úgy létesítek (törvényi keretek között, természetesen)szexuális kapcsolatot , akivel, ahogyan, amikor kedvem tartja.

"Jelenleg tényleg az. Volt ez már másképp is, de szerintem nem kellene ebbe ennyire belebonyolódnod. Jobb lenne nem a múlt álmaiban élni, hanem észrevenni a mai valóságot, a mai kihívásokat."
Ez minden nációra érvényes, vagy csak a magyarságra? Meddig kell a múltba visszatekinteni? 10 év? 20? esetleg 76??? Mire szabad és mire kell emlékezni Mi az, amit el kell felednünk? Miért azt és miért nem mást? Mi feledjük a sérelmeinket, mások intézményesítik az arra való emlékezést.. Kettős a ti mércétek és a tetejébe szemforgató sunyiság lengi be minden megmozdulásotok, minden megnyilvánulásotok.
Korniss Mityu bebaszva el is kotyogta, mi is a liberális hitvallás.. nem tudod cáfolni.

"Talán a Soros. Ő tényleg elég félelmetesnek tűnik. Tőle én is rettegek!"

Ja.. amíg a nácik az árják világuralmát kísérelték megvalósítani, addig Soros egy új fajt tenyésztene: Homo sorosensis-t.

"The 20th anniversary of the collapse of communism in the
Soviet Union and Central and Eastern Europe is a good occasion for
revisiting some of the assumptions that have guided the work of the
Open Society Institute during the region’s “transition.” Many of us
(that is veteran staff, board members, and/or grantees of the various
branches of the Open Society Institute) assumed that within two
decades we could help create a new “open society man.” This “new
man”—homo sorosensus—would replace homo sovieticus, whose remains
would slowly decompose on the ash heap of history (located in a dark
alley behind the gleaming main streets of the new, “normal” open
societies we would build).
This new “open society man” (and woman!) would be committed to
democracy and the rule of law, exhibit civic courage when necessary, be
respectful (not just tolerant) of minorities, support socially equitable "

Attilajukkaja 2018.02.22. 20:09:24

@Bravehearth:
"96-ban a körúton egy szombat éjjel a cigányok 'magyarozva' ütöttek a cimborámmal másodmagammal? Ők nyolcan... Ma sem tudom, miért!"
Aha. Ennyire részeg voltál? Elhiszem, hogy ronggyá vertek a cigányok, de nem tudod, hogy miért... . Mert nem emlékszel rá. Ez hihető.

"Hogy a büdös szadeszes áruló patkány azt az emlékművet szedette le, melyen a névadó dédapám neve fönt volt a hősi halottak között?"
Nem szedetett le senki semmit. Felesleges itt teátrálisan transzba esned. És az sem kizárt, hogy a te őseid küldték az ő szüleit a gázkamrába.
A dédapád amúgy hol esett el?

"5 év után kerülhetett vissza, miután az a tetves patkány végre bukott! (Sajnos még nem halt meg...!)"
Kiről van szó?

"Hogy az anyai nagyapámat öt napig ütötték a népbíróság alatti pincében, mert egy zsidó bevádolta?
Hogy az apai nagyapámat egy Csepel platóján ütötték öten, míg hajlandó nem volt belépni a TSZ-be? Persze a földjét és a gépeid, lovait bukta. Miután 4 évet harcolt a háborúban..."
Ez durva. Sajnos az én családom már akkor is annyira csóró volt, hogy nem tudtak tőlük semmit sem elvenni.
Nyilván ezért lett az én családom baloldali, a tiéd meg nem. Az okok nagyon mélyen gyökereznek, nem gondolod?

"így nagyvonalakban is simán vérlázító és bosszúért, megtorlásért kiált!"
Sajnálom, hogy ilyen indulatok dolgoznak benned. Ha mindenki így látná a múltat, akkor ebben az országban soha nem lesz nyugalom. Mégis kiken akarsz bosszút állni?

" Csak ismételni tudom magam: ha nem érted és csak káoszt látsz ebben, az nem biztos, hogy a másik hibája. "
Igazad lehet. Tényleg nem látok bele a fejedbe, de azért kezdelek megérteni. Főleg azután, amit a nagyszüleidről írtál. Az megérintett. És nem te voltál az első, aki ilyesmit mesélt nekem.

"Egyszerűen csak gőzöd sincs a másik gondolatairól, értékrendjéről, hitéről, történetéről. És ezért nem is érted meg őt. De ez ismét csak rólad szól."
Valóban, De ugyanezt elmondhatnám rólad is. A baj, hogy senkit nem érdekel a másik sztorija, csak a sajátja. Mindenki csak a saját sérelmeivel foglalkozik. Nincs párbeszéd, nincs semmilyen átjárás a két (?) tábor között. Pedig nem ártana egyszer szóba állni egymással.

" Nincs bennünk semmi közös!"
Lehet. :o)
De az is lehet, hogy több bennünk a közös, mint gondolnád.

"Talán nem is tartozunk egy nemzethez, csak egy helyen élünk. "
Szerintem ne essél túlzásokba! Én is magyarul beszélek. :o)

"Általában kizártam az olyan embereket az életemből, mint te."
Engem mégse zártál ki. Miért is tetted volna?

" örülök, hogy látom és örülök, hogy ott van, mert mindazt látom benne, amit számomra jelent!
Örülök, hogy felhoztad a kérdést. Miért pont a turul madár testesíti meg benned a magyarságodat? Miért nem az, amit a magyarok eddig letettek a világ asztalára? Mondjuk a sok magyar származású Nobel-díjas, vagy Kempelen Farkas, Rubik Ernő, Szentgyörgyi Albert, stb. Mivel több egy nemlétező virtuális madár, mint amit a magyarok tényleg lettettek az asztalra?

Na jó. Most mennem kell, mert hazajött a párom és vacsorát kell adnom. De majd folytatom.

Bravehearth 2018.02.22. 21:16:49

@Attilajukkaja: "Szóval folytatjuk? Pedig nekem már nagyon nincs hozzá kedvem."

Akkor hagyd abba! Nekem mindegy. De ugye többé sosem fogsz érvekért és konkrétumokért ajvékolni?!

"Pontosan! Ez a második letagadhatatlan dolog, amiben egyetértünk."

Nem érezted az iróniát, igaz? Próbáld meg Tel-Avivban hasonlóan kezelni a zsidók bármely szent vagy nekik fontos jelképüket hasonlóan minősíteni! Sok sikert!

"A turul, az csak egy szimbólum, nem más."

Neked! Nektek... Tehát fingod sincs, miről írtam, egy hangot nem értettél az egészből! Nem baj.

"Én a Turul Szövetséget említettem. Szerinted ők nem voltak szélsőséges nacionalisták?"

Nemzetiek voltak. Az adott történelmi környezetben és az adott korban teljesen normális, szokványos volt a jelenlétük és a politikai nézeteik sem tértek el a kor európai nemzeti mozgalmaitól. Az antiszemitizmus éppen annyira jellemezte őket, mint a kor BÁRMELY nemzeti mozgalmát egész Európában. Az Egyesült Államokban ugyanekkor még bőven érvényben voltak a hazainál körökkel durvább FAJI törvények! Tehát ennek a szervezetnek a tevékenysége SEMMILYEN MÓDON nem kérdőjelezi meg a Turul magyarság számára fontos jelkép mivoltát!

"Szerintem nem kellene se szétrúgnod senki fejét, se odaszarnod sehova. Anyukám szerint nem illik."

Anyukád szerint jelképeket gyalázni illik? Mellesleg nagypapám szerint az olyanokat igenis össze kell rugdosni. És az olyanokat szerintem is össze illene rugdosni.

"Mint mondtam, mostanság a turul egy nagyon megosztó szimbólum."

Ti miattatok! Ha nem tetszik, fogjátok a sátorfátokat és migristől, libbantakkal és hazátlan csótányokkal együtt húzzatok el innen a fészkes fenébe! Senkinek sem fogtok hiányozni.

"Pokorni Zoltán, a polgármester, nem tette jól, hogy szabályellenesen felállította a szobrot."

Nagyon jól is tette! Saját emberi és politikusi nagyságát bizonyította ezzel.

" Álljon is ott örökké!"
"Ez a te véleményed."

Bemutassalak még néhány embernek, akiknek ugyanez a véleménye??? Nem örülnél neki, hidd el! Két hete a te nézeteid 50 kilós 'sálas-sapkás' és szemüveges 'képviselői' voltak a leghangosabban (kb. nyolcan) gyalázkodók fent a Várban és fenyegettek olyan 80-120kg-os embereket, ezreket, akik a téli hidegben 30-60km-t simán megtettek menetfelszerelésben! ;-) Esetleg ott voltál...? Megalol...

"Kik voltak azok?"

Gyakorlatilag az egész szadesz és a maszop... Mai 'klónjaikat' jól ismerheted! A te favoritjaid.

"Amikor már nincs semmilyen érved, akkor szoktál így kirohanni."

Ezek továbbra is tények. Az, hogy nem éred föl ésszel egy esemény jelentőségét, nem az adott eseményt minősíti, hanem téged és az oktatásodat.

"Ebben igazad van. Sajnos te sem vagy az."

Lol...! Egyrészt: mi alapján gondolod, hiszen dilettáns vagy a témában. Másrészt: nálad körökkel, nagyságrendekkel jobban ott vagyok.

"...mert minden magyar nemzeti érzésű, csak ti szeretnétek minket több táborra osztani."

Hazudsz! Nem minden magyar nemzeti érzésű. És nem mi osztottunk táborokra egy egész társadalmat! Aki magyarként, Magyarországon magyar jelképeket használ, véd és tisztel, az NEM LEHET megosztó! Ott a 'másik oldal' lehet csak megosztó. Vagyis ti.

" Jó lenne, ha téged is csak a világlátásod vezérelne, .... nem valami más."

Nem érted, mi? A világlátásomnak része a múltam, a családom múltja. Az őseink és a nemzetem múltja. A sérelmeik az övék, de magaménak is érzem. A bűneik az övéik és engem kiáltanak ki miatta bűnösnek! Na, ez a különbség, a megosztás itt kezdődött el!

"Szóval nem baj, hogy ez a közösség annak idején sok migráncsot is befogadott?"

Dehogynem! Nagyon nagy baj! Részben Trianon is ennek egy következménye. A svábokkal, besenyőkkel, kunokkal jól jártunk. A szlovákokkal is bizonyos szempontból és a horvátokkal is. A cigányokkal, románokkal, szerbekkel és a zsidókkal nagyon ráfaragtunk, sokat vesztettünk azon, hogy átengedtük őket a határainkon! Nagyon sokat! Akik integrálódtak, közösségként és mégis magyarként gazdagítanak bennünket. A többi csak a vesztünkre tört és tör most is! Vak vagy, ha ezt nem látod! De ugye a történelem... :-)

"Nyilván a mai Olimpiai aranyérmünket is lenézed, mert azt nem egy ária magyar csapat szerezte."

Nem nézem le, csak nem érdekel. A négy név közül kettő kínai, egy sváb és egy magyar. Szerintem ez mindent elmond. És az is, ahogy az a két kínai srác része a társadalomnak! NINCS olyan migri, akikhez hasonlíthatnád őket! Teljesen más kategória!

"Én nem vagyok annyira bizonytalan a magyar kulturáltban, hogy féltsem azt néhány kebabostól..."

Mert nem is érzed úgy a magadénak és a saját részednek. De ezt már megbeszéltük. Kebabosból pedig már eddig is bőven elég volt itt, sokakat nyugodtan vissza lehetne végre zavarni oda, ahonnan jött!

"Nem lennék most Német Szilárd helyében..."

Na, az övében én sem! Nem lehet egyszerű az élete. Azzal a retorikával, érveléstechnikával és politikai vaksággal egy kínszenvedés lehet számára a politika! Vállalhatatlan... Égbekiáltó hiba volt neki tisztséget és nyilvánosságot adni! Szerintem...

-->

Bravehearth 2018.02.22. 21:42:02

@Attilajukkaja: "Miért nem lehet a dolgokat a helyükön kezelni? Nyilván azért, mert Orbán ezt látja szükségesnek. Ez most az előirt retorika."

Számomra nincs előírt retorika! Sem párt, sem tisztviselő, sem politikus nem ír elő részemre semmit! Amit írok saját érzés, saját gondolat, saját vélemény! Nem zavar, ha nem érted, vagy nem hiszed el.

"Hm. A cigány is magyarul beszél."

Ettől még nem lesz magyar! Nem is az.

"És sok olyan szír ismerősöm is, akik itt születtek."

És sok Franciaországban született szír/paki/marokkói/szudáni is francia, mi? Persze, franciául beszéltek. Akkor is, miközben franciákat lövöldöztek le, szúrtak le, robbantottak föl és gázoltak halálra. Hát persze...

"Ha nem hiszel nekem, látogass el egy szír boltba."

Eszem ágában sincs szír boltba menni. Semmi keresnivalóm Szíriában! Szírnek sincs itt semmi keresnivalója!

"Én náluk veszem a török joghurtot és sok fűszert is."

Ez szuverén magánügyed. Ha esetleg el kell innen menniük, akkor meg fogadd el!

"Szerettek embereket kipécézni és nemzetidegenkét megbélyegezni. Nincs rá semmilyen alapotok..."

Mindig van rá alap! Már számtalan példát írtunk rá neked az elmúlt hónapok során. Szépen lapozd vissza mind, ha érdekel!

"Miért? Ez megtörtént?"

Nem is egyszer! Az a nyomorult pákógyerek is bizonygatta! Pedig csak egy koszos kis primitív fekalínó! De nem magyar!

"Igazad van. Nincs a népirtásokban semmi különös. Vagyis nyugodtan támogathatjuk az ilyesmit a jövőben is."

Ostoba vagy! Ki mondta, hogy támogathatjuk? Azt mondtam, hogy nem példa nélküli, sőt, hogy gyakori és általános jelenség. Kortól, vallástól függetlenül! Ha picit jobban otthon lennél történelemből, akkor nem lepődnél meg ezeken!

"De azért kíváncsi lennék az arckifelezésedre, amikor a te anyukádat, húgodat, öcsédet, feleségedet viszik el."

Erre való a fegyver. Hogy siker vagy kudarc a végén az osztályrész, a jövő megmutatja, de küzdeni a családért alap kell legyen!
De nem válaszoltál a kérdésre: tiltsuk be a 'Union-Jack'-et is, a fehér csillagot is, a dávidcsillagot, a francia trikolórt is, ne adja az ég a spanyol királyi címert is, mert kaszáltak a nevükben és a jelképük alatt??? Kérdezz már meg erről egy amerikait, zsidót vagy egy britet akár?

"Hajrá Jobbik, hajrá tzukiság!"

Ha úgy gondolod, hajrázd őket! Te dolgod... Rám ne számíts!

"Mert most sem a magyaroké, legfeljebb néhány fideszesé."

Ostoba 'orbánozás' ez, nem több. Egy fideszes se hajtott még el sehonnan, pedig körbenyaraltam Fejér megyét az utóbbi években! Még Felcsúton is voltam, ott se hajtott el egy fideszes sem! De a patkány migrik hetekre hazavágták anno a lakókörnyezetemet!

"Jelenleg tényleg az. Volt ez már másképp is..."

Ez a kulcskérdés! Hogy maradjon is így és maradjon meg magyarnak! Épp a múlt tanulságait kellene helyesen értelmezni és levonni a jövőnk érdekében!

"Jobb lenne nem a múlt álmaiban élni, hanem észrevenni a mai valóságot, a mai kihívásokat."

Na, ez nem megy neked és a fajtátoknak, Jukka! Nem veszitek észre a valóságot, rózsaszín ködös álmokban keringtek a szivárványos ködben és fingotok sincs sem a valóságról, sem a veszélyekről és kockázatokról! Ami pedig számotokra a múlt álmai, az az értelmes ember számára tanulságok tárháza, viszonyítási alap, amiből tanulni lehet, erőt meríteni és megoldást találni.
A ma kihívása a migrik áradata. Nektek plüssmaci kellene a kezetekbe, mert az trendi és 'cuki'! Akinek meg van esze az határzárat épít, falat, aknamezőt és géppuskákat telepít, katonákat képez ki a védekezéshez! A hozzád hasonlókat más legázolták, szarrálőtték, lekéselték 'x' alkalommal nyugaton! Ők is biztos a 'mai valóságot' nézegették, mikor épp kinyírták őket, mi?

"De én úgy is képes vagyok ezt megtartani, ha ide behoznak néhány menekültet."

Ne hozzanak ide egyet sem! Ők sem akarnak itt lenni, mi se akarjuk, hogy itt legyenek, a kormány sem akarja! Tehát lehet szépen elpattanniuk innen!

"Engem nem visz kétségbeesésbe 1-2 ezer háborús menekült."

Jelenleg Magyarországra KIZÁRÓLAG Ukrajnából érkezhet(ne) háborús menekült! Máshonnan SEHONNAN! (1951-es genfi konvenció alapján...)

Nem a kétezer migri a lényeg, hanem a kapu, amit kinyitnak vele! Nyilván nem látod a folyamatot, de ez nem lep meg. Az általuk és a jelenség által jelentett kockázat kellene, hogy óvatosságra intsen! A te dolgod, hogy miként ítéled meg, de ugye anno a határvédelemről is úgy írtad a butaságaidat, hogy halvány fingod sem volt egy katona kötelmeiről, lehetőségeiről és a szabályokról! Két és fél éve ezért rúgtam veled össze a port anno! Mert úgy osztottad a témáról az észt, hogy gőzöd sem volt róla!

Tehát téged nem ijeszt meg a sztori. Ok. Nos, nálad sokkal képzettebb, okosabb és intelligensebb szakembereket pedig igen! Én ikább rájuk hallgatnék és nem egy dilettánsra!
B.

Bravehearth 2018.02.22. 22:14:54

@Attilajukkaja: "Aha. Ennyire részeg voltál? Elhiszem, hogy ronggyá vertek a cigányok, de nem tudod, hogy miért... . Mert nem emlékszel rá. Ez hihető."

Nos, tévedtél, egyáltalán nem voltam ittas és a cimborám sem volt az. Miután hátulról kaptunk néhány beszólást, majd megdobtak egy sörösdobozzal, megfordultunk és már kaptuk is az ütéseket.
Megjegyzem a virtualitás és a 'monitor mögötti' nagyarcúságod most segített, mert így nem kell azonnal szembetalálnod magad az kérdő reakciómmal emiatt az arcátlanságod miatt! Szóval élvezd ki a helyzet adta örömöt!

"Nem szedetett le senki semmit."

Dehogynem. Még fotót is készítettem a csupasz emlékműről a táblák nélkül! Tehát ismét csak hazudozol.

Felesleges itt teátrálisan transzba esned.

Hidd el, azt te nem akarod, hogy én 'transzba essek'! Mert akkor te valami másba esnél...!

"És az sem kizárt, hogy a te őseid küldték az ő szüleit a gázkamrába."

Anyádat! Nagyjából...

A dédapád amúgy hol esett el?

Galíciában '17-ben. Ennyi infó illet meg téged.

"Kiről van szó?"

Ex-szadeszes patkány, megyei tisztségviselő volt, majd a település polgármestere. Utána ismét megyei. Ennyi info illet meg ezzel kapcsolatban.

"Ez durva. Sajnos az én családom már akkor is annyira csóró volt, hogy nem tudtak tőlük semmit sem elvenni."

Ez a te családod sztorija, az enyém pedig ez. Három ló, némi sertés és baromfi, két cséplőgép és kb. három hektár föld. Na ez szerinted mekkora 'vagyon' volt a '40-es években egy családnál, aki mezőgazdaságból élt ott már 140 éve? Az anyai dédapám volt vitéz. Ők vagyonosak voltak már korábban is. Őket '51-ben hajtották ki géppisztolyos és karabélyos ávósok a birtokról, öt percük volt összeszedni, amit vinni tudtak! Apám 5 éves volt akkor. Mély nyomot hagyott benne a baloldaliság. Ennyi info illet meg téged ezzel kapcsolatban.

"Nyilván ezért lett az én családom baloldali, a tiéd meg nem. Az okok nagyon mélyen gyökereznek, nem gondolod?"

Én nem kérdeztem, miért volt a családod csóró. Ezután sem kérdezem! De az egyértelmű, hogy a mélyen gyökerező okok nem jelentenek indokot a bocsánatra és a megbocsátásra!!! Részemről biztosan nem!

"Ha mindenki így látná a múltat, akkor ebben az országban soha nem lesz nyugalom. Mégis kiken akarsz bosszút állni?"

Soha nincs bocsánat egy patkány liberálisnak és baloldali hungarofóbnak! Soha! Törvénytisztelő vagyok, a bosszú joga az Égieké!
De minden liberális halála szerintem egy újabb pici biztosíték a magyarság szebb jövője számára.

"Tényleg nem látok bele a fejedbe, de azért kezdelek megérteni. Főleg azután, amit a nagyszüleidről írtál."

Volt olyan részlet, amit csak 35 évesen ismertem meg. Akkor merte elmondani nagyapám bátyja!

"És nem te voltál az első, aki ilyesmit mesélt nekem."

Látod már picit? Így él velünk a múlt! Nem csak velem, másokkal, sokakkal. Veled is!

"A baj, hogy senkit nem érdekel a másik sztorija, csak a sajátja. Mindenki csak a saját sérelmeivel foglalkozik. Nincs párbeszéd, nincs semmilyen átjárás a két (?) tábor között."

Ez azért lehet így, mert nincs közös halmaz az értékrendek és a világnézetek között! Mindkét politikai oldal a másik ellenségeként definiálja magát. És ez nem is lehet sajnos másként. Épp a múlt miatt. '89-ben lehetett volna mód egy megbékélés és megoldás felé! De nagyon elbaszták! Elbasztuk...? És a kulcséveket már elveszítettük, mert az érintettek már eltávoztak közülünk. Akik még megbocsáthattak volna! Én már nem fogok. A szüleim, nagyszüleim miatt sem és a szenvedéseik miatt sem.

"De az is lehet, hogy több bennünk a közös, mint gondolnád."

Én ezt nem gondolnám. Nagyon nem!

"Engem mégse zártál ki."

Virtuális térben mozgunk. És korábban érveket kértél tőlem.

"Miért pont a turul madár testesíti meg benned a magyarságodat?"

Mert felülemel az embereken! Ugyanazt jelenti 895-ben, mint 2018-ban! Ugyanazt testesíti meg, amiért a magyarok, a besenyők és a székelyek anno Pozsony alá vonultak és megalapozták a túlélésünket. Ott van benne mindaz, amiért a dédszüleim és a nagyszüleim is küzdöttek és néha meghaltak. Nem embereket jelent, hanem a magyarságot mint fogalmat, mint nemzetet és a történelmét. A túlélésünket és a megmaradásunkat. Ami talán egy mondával indult valahol keleten, de még mindig tart! És azoktól az emberektől is függ, akikről írtál. De akikről írtál, ők mégis csak saját magukat, az eredményeiket testesítik meg, róluk szól a hírnév és az emlékezet. De a Turul és az árpádsávos lobogó megtestesíti mindazokat a magyarokat, akiknek köszönhetjük, hogy itt vagyunk és magyarul szólhatunk! De senki sem jegyzi a nevüket. Csak a nagyszámok sokaságában tűnnek el az évszázadok sodrában. De a Turul és a zászló összeköti őket. Velünk is és azokkal is, akik 1110 éve szétverték az európai hadakat. Ezt egy 'horngábor' és a fajtája sosem érzi át! Maga mondta az a patkány, hogy neki a párt a fontos és nem az ország! Nem én állítom, ő mondta maga! Na, ezért gondolom, hogy lámpavason volna a helye! Jah, milyen meglepő: szadeszes...

"Most mennem kell..."

Jó éjt!
B.

chrisred 2018.02.23. 05:47:57

@Womb Raider: Soha nem állítottam az ellenkezőjét. Sőt, amikor 2006-ban gyurcsányista habzó szájú "bravehearth"-ok írogattak az árpádsávos zászló betiltásáért, pont ugyanezt írtam: se Szálasiék, se az utódlásukról álmodozók nem sajátíthatják ki a magyar történelem egyetlen darabját sem, így egy történelmi zászló sem lehet pusztán az övék. A betiltással pedig pont ők adnák oda nekik.

Bizonyítsd, hogy bármikor is megszabtam volna, hogy ki hogyan élje meg. Ez pusztán ugyanolyan hazug hőzöngés tőled, mint amit a szarosszájú cimborád művel, miközben keresztre feszíti a magyar nyelvet.

Megvalósult magyar liberalizmus? Nem tudok róla. Csak az elbukott próbálkozásokról, Dózsa, Thököly, Rákóczi, a 48-asok, az 56-osok. Akiket bravehearth leszar, te meg buzgón bólogatsz hozzá.

Bravehearth 2018.02.23. 07:50:09

@chrisred: Mit sunyiskodsz, te retek?

"amikor 2006-ban gyurcsányista habzó szájú "bravehearth"-ok írogattak az árpádsávos zászló betiltásáért..."

Ha jól emlékszem, épp a haverjaid, a csótányista libbant söpredék kívánta betiltani a jelképeket! Annyi közöm van hozzájuk, mint neked az értő olvasáshoz!

"Ez pusztán ugyanolyan hazug hőzöngés tőled, mint amit a szarosszájú cimborád művel, miközben keresztre feszíti a magyar nyelvet."

Ha valamit képtelen vagy fölfogni azzal a gyépéharc agyaddal, akkor az hőzöngés. Az írott szöveget (pl. törvények) sem tudod rendesen értelmezni, te agyatlan! Ezt hiába rovod föl @Womb Raider: társunknak! Erről nem ő tehet, csak te!

"Akiket bravehearth leszar..."

Akit itt valóban le kéne szarni az csak te és a hozzád hasonló patkányok! Mert a '48-asok és az '56-osok biztosan azt a 'liberalizmust' kergették, amit mi megvetünk, igaz? És Womb is biztosan arra gondolt...!? Te simán egy hülye vagy. Ennyi.
B.
süti beállítások módosítása