B1 blogcsalád



Bayer Zsolt egyetlen mondatával meghazudtolta a kormánypropagandát

2018. február 08. - ashwood

24.jpgA G-nap pillanatában az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa sem volt azzal tisztában: milyen méreteket ölt majd a Fidesz múltátírási hajlandósága. Így történhetett, hogy Bayer egyetlen őszinte mondata fúrja meg az állampárt összes hazugságát.

Fölösleges a régmúltba révedni: egy átlagos kapacitású hosszútávú memóriával rendelkező 20 éves magyar állampolgár is könnyen visszaemlékszik még arra az időre, amikor Simicska Lajos volt a Fidesz, majd 2010 után az ország első számú nemzeti nagytőkése. Egy 30-as arra is, ahogy a most halállistán lévő civilek még Orbán Viktort védték a bíróságon a Gyurcsány-kormánnyal szemben. 40-esek még arra is, ahogy Orbán, mint kedvezményezett, használta és védte Soros Györgyöt.

A Fidesz azonban sokat tanult Sztálintól és a kommunistáktól, többek között a múlt végleges eltörléséről. A múlt most látott mértékű meghamisítását tán még a nagy elődök is elirigyelnék. A korábbi diktátoroknak azonban szerencséjük volt, regnálásuk alatt még nem létezett a kollektív emlékezetet megtámasztó internet, amely a cenzúra minden támadását képes visszaverni.

Aki ma véletlenségből belepillant a kormányzati propaganda valamely termékébe - szándékosan ilyet csak igazhívő orbánista tesz – arról értesülhet, hogy Simicska Lajos az ellenzék pénzelője, aki megvásárolta a Jobbikot, áttételesen pedig egyenesen Soros György helyi fióküzeme. Arról, hogy valaha, bármi köze lett volna a Fideszhez - semmit. Aki nagyon kutat, annyit mégis talál, hogy imitt-amott, sarokba szorított fideszesek elpöttyentik: Lajos egy ideig ugyan szimpatizált a Fidesszel, de amikor Orbán a nép érdekeit nézte és nem a vállalkozóét, azonnal megsértődött, a többi pedig történelem… O1G

A propaganda egyik lángpallosa, a szépszavú Bayer Zsolt sajnos minden ilyen erőfeszítést épp oda helyez, ahol annak lennie kell: a kukába. Pontosabban: a leleplezett hazugságok hulladékgyűjtőjébe. Lássuk, miként reagált a zaklatott G-napon Bayer, az ötös számú Fidesz párttagkönyv büszke tulajdonosa: "Te is tudod, én is tudom, kedves Lajos, hogy nélküled már nem lenne Fidesz. Már 94 óta nem lenne. De amit most művelsz, az gyalázatos." Elfogadjuk Bayer őszinte zaklatottságát, amikor ennyire csúnya szóval illeték az ő drága vezérét. De nézzük újra a kijelentés elejét:

"Te is tudod, én is tudom, kedves Lajos, hogy nélküled már nem lenne Fidesz. Már 94 óta nem lenne."

Mi is tudjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9013645258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BAZINGA2 2018.02.08. 15:55:39

Na, csessze meg! Ezt eltolta... Most már megköszönnénk, ha el is tüntetné!

BAZINGA2 2018.02.08. 15:57:18

OK! Köszönjük.... de most már ideje, hogy el is tüntesse őket!

joshka 2018.02.08. 16:27:45

Lajos Lajos, ezt elqrtad, nem kicsit, nagyon!

Toportyán Zsóti 2018.02.08. 17:29:38

Ögyes találat,ott a pont.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.02.08. 21:52:16

Egy átlagos 20 éves magyar állampolgár nem emlékszik vissza a 3 évvel ezelőtti politikai hírekre...

megamedve 2018.02.09. 06:12:05

Pont ezért gáz nekem a Simicska által tolt jobbik.
Ha S. újra a korona közelébe kerülne, ugyanazt csinálná, mint amikor a geci jobbkeze volt.
Az pedig nem kell pepitában.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.09. 16:35:11

ÉletGazdaságPénz
Orbán Ráhel: Ezt nem gondoltam volna a férjemről
By Patkó Bandi - 2018-02-0902,495

“Nagyot csalódtam Pistiben, én nem ilyen családban nőttem fel” – kezdi döbbenetes vallomását Rasi, Orbán Viktor lánya.

Láthatóan megviselte a Tiborcz családot az OLAF-jelentés, amelyből úgy tűnik, hogy Tiborcz István bűnszövetségben, maffia módszerekkel nyert el többmilliárdnyi EU által finanszírozott közbeszerzést. Ha beigazolódnak a vádak, 13 milliárd forintot kell visszafizetnie Tiborcz volt cégének.

A Tiborcz család eddig nem kommentálta az eseményeket, de Ráhel asszonynál most valami, úgy látszik, végleg eltörött.

szegeny rahel

Kidoboltatik

“Hát hogyan fogunk megélni, ha 13 milliárdot vissza kell fizessünk? Már most is csak a rosszabbik Pick szalámit veszem, a gyereket meg ki fogják nevetni a bölcsiben, hogy csak nyomógombos játéktelefonja van” – olvasható Orbán Ráhel Facebook bejegyzésében.

Nagyot csalódtam Pistiben, én nem ilyen családban nőttem fel. Nálunk nem szokás csalni meg lopni. Apukám is csak nagy nehezen kuporgatja össze a pénzét, de minden fillérrel el tud számolni, ahogy azt a legutóbbi vagyonnyilatkozatában is megtette. Nagypapám is világéletében egyszerű kőfejtő volt, kétkezi munkás, a mészkő a mindene, az Isten megáldja a kezét. De a szomszédságunk is, mind jóra való ember volt. Emlékszem Lőrinc bácsi is ment egész nap, segítette a nyugdíjasoknak bekötni a gázt, a vízt. Ha látta, hogy valaki egyik napról a másikra él, akkor pénzt sem kért a munkájáért. Hát így éltünk mi, erre jön Pisti, és állami megrendeléseket nyúl le úgy, hogy a haverja írja ki a közbeszerzés feltételeit, majd azoknak a feltételeknek csak Pisti cége tud megfelelni. És így lopja el a közpénzt! Ez felháborító. Miért csináltad ezt Pisti? Mit tettél velem, velünk? És a pöcsöd is kicsi.
– zárja szívszaggató sorait Rasi.

torró 2018.02.09. 17:10:53

A Simicska jelenség általában mindenhol jelen van a pártoknál. Ne higgye senki , hogy ezek csupaszív adakozók. Tényleg! Azt senki sem firtatja, hogy ő hogyan szerezte a vagyonát? Hát szerintem úgy mint a többi hozzá hasonló szerencse lovag. Majd odasz....k ahonnan evett. A Jobbik sem jár vele jobban. Amíg az érdekei jónak tartják. Aztán szevasz tavasz!

arabok balrol 2018.02.09. 17:24:16

@torró: csakety filantrop van az oligarchak kozott a soros

mocser48 2018.02.09. 17:32:06

@arabok balrol:

Az melyik? A soros? Amelyik olcsó pénzen megvásárolta orbánt, majd a fidesz nevezetű bűnszervezetet pénzelte?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.02.09. 17:59:40

@arabok balrol: A szar attól nem lesz finomabb, hogy több légy száll rá...

@torró: A magyar milliárdosok között egyetlen szimpatikusat se tudok mutatni. Talán nem véletlenül kesergett a Forbes is a magyar gazdaglistájuk kapcsán, hogy a többség nem tisztességesen gazdagodott meg egy üzleti ötlettel, hanem privatizációval és állami megrendelésekkel, így nem állíthatóak példaképként a fiatalok elé...

horvathviteztamas 2018.02.09. 18:12:33

Adjatok hálát Allahnak, hogy Viktor nem tanult eleget Sztálin elvtárstól, különben a hátralévő éveiteket Szibériában nyaralnátok...

Budapest a kutyaszar városa 2018.02.09. 18:36:15

@horvathviteztamas: Tévedsz, a felcsúti GONOSZ VARANGY aljasságban még túl is szárnyalja, csak Sztálin elvtársnak nem volt európai mézesbödöne..... meg talán nem volt ennyire pénzéhes, a hatalom mellett kevésbé érdekelte a felhalmozás. Nem olvastam az életrajzát, de megkockáztatom, talán hitt is az eszméiben és koherens volt a kommunista világképe, küldetéstudata.

megamedve 2018.02.09. 18:53:34

@rabelais: Sehol. Mondta valaki, hogy van? Pont azt mondtam, hogy a jobbik pont simicska miatt gáz.

nemecsekerno_007 2018.02.09. 18:59:50

@torró: "A Simicska jelenség általában mindenhol jelen van a pártoknál. Ne higgye senki , hogy ezek csupaszív adakozók. Tényleg!"

:)

Mert a választók többsége szorná a pénzt a politikusok közé mi?! :)

Mindenkiből kőkemény kapitalista lesz, amint a pénzéről van szó. Miért várnál mást egy üzletembertől :)

arabok balrol 2018.02.09. 19:16:19

@mocser48: ha megásárolta orbánt, akkor minek ugattok orbánra?

mocser48 2018.02.09. 19:18:36

@arabok balrol:

Mármint amikor orbán elkezdte putyin faszát szopni?

igazi hős 2018.02.09. 19:24:35

@Online Távmunkás: Kivéve a gyevi bírót, akarom mondani Gattyánt :-)
@horvathviteztamas: Orbán Kádártól mindent megtanult: ezt a népet nem kell a Gulágra (Recskre) vinni, a többségnek elég a néphülyítés, gondolkodni nem szeret, csak jókat zabálni a nagy vezér árnyékában.

rallus 2018.02.09. 19:24:41

A többpártrendszer kialakulásakor Simicska etikátlan módon biztosította a Fidesz gazdasági túlhatalmát az MSZP-vel szemben. Ott volt kiszolgáltatottan a munkásosztály élcsapata szegényen, mint a templom egere! Igaz, hogy náluk volt az MSZMP, a KISZ és a szakszervezetek teljesen törvényesen megszerzett néhány fillért érő vagyonkája, de mint tudjuk, a politikához pénz kell..., sok pénz...
A mai eredményeken látszik igazán, hogy mit jelentett az akkori korlátlan gazdasági háttér a Fidesznek!

horvathviteztamas 2018.02.09. 19:32:09

@Budapest a kutyaszar városa: Koherens világkép??? Milliókat küldött a halálba..te agyatlan hülye barom...ha az a világkép a te családod felét irtotta volna ki nem lennél itt....

horvathviteztamas 2018.02.09. 19:40:12

@igazi hős: A politikai meggyőződés egy dolog...a kádártól tanulást meg kérdezd a Dobrev klántól...pár tízezer ember kínkeserves balsorsáról tudnának mesélni...

taga20 2018.02.09. 19:54:38

@horvathviteztamas: vitézevtárs, muszáj magának a gecimaffia lopásait sikálnia?

nem hiszem el, hogy vannak még olyan tetvek, akik a geci családjának mindennapi lopásait mentegetik!

és vannak! broáf!

horvathviteztamas 2018.02.09. 20:01:18

@taga20: Te tudod egyáltalán, hogy mihez szólsz hozzá???

taga20 2018.02.09. 20:10:14

@horvathviteztamas: te tudod egyáltalán, hogy mit mentegetsz???

horvathviteztamas 2018.02.09. 20:21:57

@taga20: A sok szar közül a legvállalhatóbbat...racionális döntés alapján...

morpho 2018.02.09. 20:25:15

@rallus: Lehet hazudozni a komcsik pénzéről, amit 40 év alatt loptak össze, de ez mennyiben menti fel Lajost a Székházügyből befolyt pénzből épített disznóságok alól, amit aztán olyan cégekben forgattak meg, ami után egy kanyi adót nem fizettek be, hanem azt is ellopták, a cégeket meg bizonyos Josif és Kaja urak vették meg, teljesen törvényesen, hiszen nem tilos hülyének lenni. Most épp azt akartad beadni, hogy ez így rendben volt. Valszeg Orbán nem is tudott róla. Megvezették szegényt. Aztán amikor 2015 februárjában Orbán rádöbbent, hogy Lajos hogyan lopott 93-ban, akkor gyorsan összeveszett vele. Így volt ugye?

morpho 2018.02.09. 20:26:14

@horvathviteztamas: A szar az szar. Ha te tudsz közte különbséget tenni, akkor kurva nagy ínyenc vagy! Jó étvágyat!

taga20 2018.02.09. 20:29:46

@horvathviteztamas: és ennek a szarnak melyik része a legvállalhatóbb számodra?

me nekem a szar az szar, és nem kezdem el kóstolgatni.

egyébként félre a hülyeséget! neked tetszik ez, amit a fityeszmaffia csinál?

morpho 2018.02.09. 20:51:44

@taga20: Van az a pénz, amiért tetszik neki!

taga20 2018.02.09. 20:59:13

@morpho: szerinted itt minden fityeszdroid péncé csinálja?

szerintem van aki annak született:)

arabok balrol 2018.02.09. 21:33:02

orbán viktor a múlt

orbán a jelen

viktor a jövő

jolaca 2018.02.09. 21:34:29

@morpho:
Ingyen dolgoznak. Hitből. Hazaszeretetből. Bátorságból.
Kell-e annál tökösebb férfiúi tett, mint számolva a megtorlással, összeszorított foggal csakazértis kiállni a hatalom mellett?!

arabok balrol 2018.02.09. 21:37:25

én azt várom viktortól a következő ciklusban, hogy keményítsen be a következő győzelem után

*ne csak a szája járjon, nyisson komolyabban keletre

*vegyek at a maradek lipsimediat piaci aron

*legyen uriember, menjen el soros temetesere

*kisvasutat ide is kerunk ahol en lakom

morpho 2018.02.09. 21:39:24

@jolaca: Na igen, de némi készpénz azért megdobja a férfiúi tökösséget....

2018.02.09. 21:39:36

@morpho: a komcsik lopása persze hazugság...
jellemző
nem kicsit vagy fanatikus

morpho 2018.02.09. 21:40:49

@arabok balrol: Te egy pszichiátrián laksz? Mik vannak!

2018.02.09. 21:41:43

@taga20: 36783 :D

(csak ezen a nicken)

morpho 2018.02.09. 21:42:41

@aleksz róz: Az a hazugság, hogy a komcsikkal terel. A lopásokat magam ismertem be. Nem tudsz olvasni?

arabok balrol 2018.02.09. 21:43:49

@morpho: Ezen kívül egy nagyobb várprogramot képzelek el, fel kell újítani a várakat, és várat építeni minden hegyre, ahol még nincs

*plusz komolyan el kell kezdeni fegyverkezni

*és be kell vásárolni a külföldi médiában

morpho 2018.02.09. 21:46:16

@arabok balrol: Új pszichiátriát nem szeretnél magadnak? Dögös nővérkékkel?

arabok balrol 2018.02.09. 21:49:41

@morpho: Ezek meg is lesznek csinálva a következő 20 év orbán kormányai alatt.

Nem volt soha magyarországnak ilyen esélye!

taga20 2018.02.09. 21:52:31

@aleksz róz: 1425 :)

és még vagytok százan, rohadék tolvaj gecik!

rallus 2018.02.09. 22:05:06

@morpho: Ott álltak egy beágyazott hazaáruló bandával szemben, akik először a szovjeteknek, aztán a "befektetőknek" adták el még az árvák könnyét is. Mindenképpen meg kellett akadályozni, hogy a ballibek nyom nélkül eltüntessék az országot némi csúszópénzért. Csak így sikerülhetett.
Ben Bellától megkérdezte egy francia riporter, hogy miért terrorcselekményekkel harcolnak a megszállók ellen. Azt válaszolta, hogy adjanak neki repülőgépeket és tankokat, akkor majd ő is azokkal harcol. Te talán érted...(nem tagának és ghostnak írtam!)

2018.02.09. 22:06:34

@morpho: "Lehet hazudozni a komcsik pénzéről, amit 40 év alatt loptak össze" - ne.
nem tudsz írni?

2018.02.09. 22:08:42

@taga20: régi komcsi vagy, látszik... nem baj ha szar, de jó sok legyen

morpho 2018.02.09. 22:11:57

@rallus: Értem, de a lopás az lopás marad, hiába relativizálsz. Ez szerecsenmosdatás!

@aleksz róz: Bocs, de elmeroggyantakkal csökönyösen nem foglalkozom.

taga20 2018.02.09. 22:13:24

@aleksz róz: te kutya munkásőr, te komcsizol?

van pofádon bőr, mint a geci gazdádnak!

2018.02.09. 22:16:22

@morpho: ja csak a szokásos morphózás
besülsz aztán gyerekeskedsz

2018.02.09. 22:23:06

@taga20: rafkós fideszes vagy, tudom én

rallus 2018.02.09. 22:28:21

@morpho:

Orbán:"A székházeladás morális kérdés? Nincs olyan párt, amelyik ha megkapta, nem kért volna rá üzleti ajánlatot. Nem szeretem, ha bennünket ebből kiemelnek és egy ilyen tisztes társaságban gyaláznak. Én is föl tudnám sorolni, melyik párt melyik párt emberével ül egy felügyelő bizottságban. Miért csak a Fidesz esetében szúrja ez a szemeket?”

rallus 2018.02.09. 22:37:17

"Pontosan sohasem derült ki, hogy mekkora vagyonnal múlt ki az MSZMP, illetve született az MSZP, amelynek bejegyzési kérelme mellé csatolt 1989. szeptember 30-i vagyonmérlege 8,4 milliárdról számol be (ebből 7,4 milliárdnyit tettek ki az ingatlanok). Ezt a beszámolót azonban egyrészt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem fogadta el teljes körűnek, a tényleges vagyoni helyzetet bemutatónak2, másrészt az MSZP maga is lemondott bizonyos vagyontárgyakról (ingatlanokról, vállalatokról).
Volt persze az MSZMP-vagyon nagyobb is. A hatalmának gyengülését érző párt 1989-ben vagyonátforgató – az akkori ellenzék szavaival, vagyonmentő – akciókba fogott, hogy pénzügyi forrásait megmentse. A párthasználatú ingatlanok például ekkor már több mint 10 éve nem voltak a szervezet tulajdonában, azokat 1977-ben – formálisan egy titkos kormányhatározattal3 – átadták az államnak. A kezelői jogot azonban megtartotta a párt, márpedig ez akkor gyakorlatilag korlátozás nélküli tulajdonjogot jelentett, például eladhatóvá, apportálhatóvá tette az ingatlanokat. Ezt az MSZMP – amíg tehette – ki is használta."

"Az ügy 1993. május 25-i kipattanásakor18 persze még csak az volt bizonyos, hogy a pártok eladták a tisztikaszinót. Azért összesen több mint 1,5 milliárd forintot kaptak a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-től (54 százalék az MDF-nek, 46 százalék a Fidesznek jutott), ebből 1,4 milliárdhoz már előlegként 1992 végén hozzájutottak. Ez hatalmas összegnek számított, hiszen abban az évben a támogatási lista élén álló MDF 245 millió, míg a Fidesz 113 millió forintot kapott választási eredményei alapján, s felmerült a gyanú, hogy a két párt az alkalmat – az Antall-kormánynak szóló parlamenti felhatalmazást – kihasználva nem működéshez szükséges épületet, hanem gyorsan eladható ingatlant keresett, tehát valójában kampánykassza-feltöltő akciót folytatott."

morpho 2018.02.09. 22:43:33

@rallus: Kaja Ibrahim és Josif Tot is morális kérdés? Az adócsalás is morális kérdés? Erről nem beszélt a félisten!

2018.02.09. 22:59:09

@rallus: fasza utat építettetek harsányba

ebella 2018.02.10. 04:16:33

@megamedve: Mennyivel jobb lenne, ha a bolsik lophatnának újra. Ugye?

Nem mellesleg, amíg ő volt a KISZfiúk pénzembere, addig szolidan tettek zsebre pénzt. Ő tehetséges. A mostaniak minden mértéket elvesztettek. Minden kell nekik, ha rövid időre is.

Szóval ne azoktól félj akik még nem loptak (és ki tudja akarnak egyáltalán?), hanem sokkal inkább azoktól, akik már tele vannak, mégis kell nekik új és új rablás!

Behajtó70 2018.02.10. 05:57:16

Most akkor Bayer egy hiteltelen hazug (ahogy eddig beállítottátok), vagy mégis érdemes odafigyelni, hogy miket ír? Namertakkor ez utóbbi esetben több írását is elő kéne húzni! Nem csak itt szemezgetni, kiragadni a környezetből egyes mondatokat, szavakat - ahogy ugye a vágópista javasolta 2 napja!

Kicsit lejtős a kettősmércetek, pubik!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.10. 06:13:15

@mocser48: Ja, akkor Orbán jegyzése még alacsony volt. Akkor még ösztöndíj egységekben számolták, most már stadionban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.10. 06:14:54

@Behajtó70: Nem megy neked az értől olvasás. Ne erőltesd! Ja! Ha neked most hiteles Orbán, akkor húzd elő az évekkel ezelőtt 5 millió bevándorló betelepítésének szándékát tőle!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.10. 06:21:55

@rallus: Hehehe, ez lófasz Pénztáros Lőrinc vagyonához képest.

anyo05 2018.02.10. 06:32:27

Ti pont olyanok vagytok, mint a fórumon a szegény ember(Poor Man):DDDDD Humorérzéketek 0:(((((

rallus 2018.02.10. 07:36:32

@morpho: Ezért maradtok örökös ballib szavazónak... Erkölcsi kérdésekben kérlelhetetlenek vagytok....

Sztavrosz7 (törölt) 2018.02.10. 08:25:29

@morpho: Most tényleg az a baj hogy ezek még csak 27 éve lopnak? Lassan utolérjük a 40 évet.

fidesz maszop dk egykutya 2018.02.10. 08:44:16

@ebella: most is a bolsik lopnak, egy felcsúti KISZ titkár, és annak KISZ-es, MSZMP-s, ügynökökből álló vegyes csapata. Miről beszélsz?

2018.02.10. 08:47:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem tudsz olvasni? nincs benne hiba, csak nem feltétlenül azt jelenti, aminek utólag "értelmezte".

kolompa lole 1111 2018.02.10. 08:52:22

"A Fidesz azonban sokat tanult Sztálintól és a kommunistáktól"

Nem. A fidesz a kommunista párt. Az összes gerinctelen ÁVO-s besúgó ott tanyázik. Vajon miért az az egyetlen bűnszövetkezet amelyik nem hajlandó már 30 éve nyilvánosságra hozni az ügynöklistát? Mert nem maradna senki a fideSSben, ha minden hazaárulót felakasztanának.

kolompa lole 1111 2018.02.10. 08:56:45

Orsós Cigány Viktornak meg üzeni a magyar nép, amelynek az nem tagja:

www.legalja.hu/current/final/20051113_fuckup.jpg

kolompa lole 1111 2018.02.10. 08:59:19

@arabok balrol: Sajnos mindig van itt elég kilóra megvető nyuggerbirka, aki 10k-s böbi csekkért az anyját is megbassza. Remélem a rendszerváltás után megháláljuk nekik egy frankó nyugdíjCSÖKKENTÉSsel, 47k-ból a vezéreik szerint úgyis meg lehet élni, hát próbálják is ki! Aki a fideSSre szavaz, az tettestárs, tehát a saját vagyonával felel az ellopott közvagyonért!

kolompa lole 1111 2018.02.10. 09:17:04

@arabok balrol: Már linkelted ezt az állampárti magánvéleménykutatós hazugsággyárat előbb is, akkor se volt igaz!

hidroponi 2018.02.10. 09:41:28

lajos nelkul orbanpapa is maradt volna nyugdijas mszmp partittkar, hiszen jo lajosunk elso milliardos stiklije az mdf-el kozos parthaz eladasa es a penz tobb cegen keresztuli atjatszasa volt orbanpapanak akik megvette eletet elso banyajat ebbol a szekhazpenzbol..

felső határ nincs 2018.02.10. 09:53:34

@hidroponi: jo befektetes volt, most övék az ország

hál' Istennek

VáradiJános 2018.02.10. 09:57:45

@Budapest a kutyaszar városa: akkor szopjál sztálin-babákat, te büdös gyökér!

VáradiJános 2018.02.10. 09:59:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nincs ma edzés, tudományos faszkalap? Itt rohadsz hajnal óta? Hogy ejtenéd a fogvédődet nyalás közben anyádba!

0dzsud0 2018.02.10. 10:00:49

@kolompa lole 1111: ha a te oldaladon minden közvéleménykutató szerint lényegesen kevesebben állnak, mint Orbánén, talán nem kéne a nép nevében üzengetni, mert a nép még ki talál röhögni érte...a kép régi, de még mindig vicces

jolka40 2018.02.10. 10:15:14

@rallus: Ami meg most van: korlátlan gazdasági háttér a köbön.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.10. 11:00:55

@rallus: "Ezért maradtok örökös ballib szavazónak... Erkölcsi kérdésekben kérlelhetetlenek vagytok."

- Minket úgy neveltek, hogy a tolvajt nevezzük tolvajnak és azt más lopása nem menti.
Úgy látom újat mondtam neked ezzel az erkölcsi felfogással.

@aleksz róz: El kellett volna végezni az általános iskola 3. osztályát is, és akkor tudnád a különbséget az írás és a fogalmazás között.

@VáradiJános: Mi van cuncimókus? Egy kis mocskolódásra futja csak? Inkább told ki a mutter a sarokra dolgozni a tolószékkel! Őt jobban szeretik a kuncsaftok mint téged, mert már nincs mivel fogaznia.

2018.02.10. 12:46:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: de nekünk nem kell tudni ilyesmit, mert szerencsére itt vagytok ti, a nagyon okosak. olyan okosak vagytok, hogy még a valóság se zavarja meg egy cseppet se azt a nagy tudásotokat. csak azt nem értem, hogy nem pukkan ki a fejetek ennyi észtől. lehet a fórumokra köpköditek fel a sok felgyűlt felesleges/elhasználódott észt.

nápolyi maszti 2018.02.10. 14:15:38

@rallus: A székházból orbán családját -- és kövérét -- tőkésítették fel. Hazalopták a pénzt. Azóta is ezt teszik, csak most ipari mennyiségben. A feleség az ország egyik legnagyobb földbirtosa lett, a "barát" az ország leggazdagabb ember, a vej milliárdos -- szóval tényleg biztonságba helyezték. Remélem, magának is jutott belőle, különben oltári nagy balek, hogy védi őket.

dr. mesterséges színezék 2018.02.10. 14:33:54

Hej, amikor még nem egymástól, hanem fékektől és ellensúlyoktól kellett tartani...
index.hu/belfold/apehadatok/

2018.02.10. 17:17:59

Ez nem az én találmányom, de olyan jó, hogy az egyik kedvencem lett. "Mostantól Simicska mindig is a fidesz ellensége volt".

Jenyei 2018.02.10. 19:05:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mondjuk egyszerűbb lenne letiltani ezt a férget, de azonnal a Helsinki Bizottsághoz fordulna, hogy megsértik a jogait...

ankica 2018.02.10. 19:55:16

Az nem lehet, hogy apuci így szeretne megszabadulni végleg Simicskától?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.02.10. 20:02:48

@igazi hős: A szektás cégvezetés és az adókerülés őt se teszi szimpatikussá...

@arabok balrol: Szerinted mentő körülmény, ha egy politikus gerinctelen, korrupt és megvásárolható?
süti beállítások módosítása