B1 blogcsalád



Mutatjuk, hol van az igazi helye Soros Györgynek

2018. január 28. - ashwood

1984_1956.jpgA magyar közélet színvonalát és a kormány valódi szándékát mi sem jellemzi jobban, mint Soros György abban betöltött helye. Tudjuk, hogy ábrándképeket kergetünk, amikor azt várjuk: végre kezeljék a pártok a neki járó helyen a milliárdost.

Nem vagyunk naívak, pontosan értjük – hisz ebben élünk immár nyolc éve –, miért is van szüksége a Fidesznek és személyesen Orbán Viktornak képzelt ellenségekre. Nem új, sőt, talán a legrégibb hatalomgyakorlási technika ez: vélt vagy valós ellenséggel szemben konstruálni egy "mi" fogalmat, amelyből aztán tetszés szerint ki lehet zárni bárkit, vagy éppen beemelni. Az ellenségkép belső összetartás eredményez a táboron belül, illegitimmé tesz minden vitát és kritikát, kézenfekvő megbélyegzésre ad lehetőséget – hisz aki kritizál, az ellenséggel van, vagyis áruló –, a hatalom minden cselekedetét legitimálja.

Akár a jobbereknek oly tetszetősm történelmi párhuzamot is vonhatnánk, már ha hinnénk az ilyesmiben. A köztársasági Róma, amelyet az állandóan vitázó szenátus irányított, vész – ellenséges támadás – esetén fél évre dictátort választott, aki aztán mandátuma idejére minden "demokratikus" jogot, vitát felfüggesztett. E posztot azonban tovább nem tölthette be – a szabály a kontrollálhatatlan túlhatalom kialakulásától volt hivatott védeni a köztársaságot. Természetesen a császárság korai kialakulásakor például Julius Ceasar első lépése volt örökös dictátornak kineveztetnie magát. A többi pedig már történelem.

Orbánnak persze eszében sincs ilyen egyértelműen és nyíltan viselnie a diktátor címet – sőt, mindent elkövet, hogy lerázza magáról. Mindennek azonban nem saját vagy tábora demokratikus elkötelezettsége az oka, csupán az uniós források elapadásának elvi lehetősége tartja még ettől vissza. A hatalomgyakorlás technikájában azonban már rég a diktatúrák alapállását hozza: övéi legnagyobb örömére.

Azonban szinte döbbenetes, miként asszisztál ehhez az ellenzék - most épp Soros György davosi kijelentései kapcsán. A milliárdos ugye, aki maffiállam üzemeltetésével vádolta a Fideszt, a szocialistákat azzal, hogy megvette őket a kormánypárt, és a kisebb formációkat is irányítja a narancsközpont.

Ez a kijelentés se nem új, se nem alátámasztott – és alapvetően teljesen érdektelen. Még akkor sem rázta meg a fideszes beszivárgás ötlete a magyar közéletet, amikor az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László hozakodott elő ezzel, mégpedig elég konkrét formában. Pártja vállvonogatva végül megszabadult tőle, és minden ment tovább.

Ehhez képest Soros György a valóságban csupán egy kívülálló, egy senki a magyar politikában. Szavai súlytalanok, és nem csupán azért, mert 2,3 millió Fidesz-hívő hajlandó volt beszopni azt a marhaságot, hogy ő a sátán. A davosi kijelentéseken látszik pontosan: Sorost jópár hónapos késéssel tájékoztatják az itthoni helyzetről, amiből nagyjából annyit jegyez meg, mint egy átlag magyar a republikánus párt belső harcaiból. Érdektelen számára és számunkra is, mint gondol Magyarországról, mi a véleménye a kormányról vagy az ellenzékről.

A Fidesz ellenség-kép gyártását támogatja az ellenzék, amikor nem a helyén kezeli ezt az egészet, de beemeli politikai kommunikációjába. Elfogad ezzel mindent abból az álvalóságból, amellyel Orbán Viktor igyekszik eltakarni a vejét, Mészáros Lőrinczet, Rogánt és Habonyt, és a többi oligarchát, akik hűen lopják ki a közpénzt a köz kasszájából. Mert háborúban mindent lehet, és aki kérdez, az hazaáruló.

A valóságban azonban nincs háború. Senki nem tör Magyarország ellen. A rendőrök a hétvégén kettő, azaz kettő illegális határátlépőt fogtak el. Rég nem írunk 2015-öt, amikor a magyar hatóságok segítségével és szervezésével rohant át 400 ezer ember az országon Bécsbe és Berlinbe. Soros Györgynek pedig nincs "terve". Véleménye van, aminek rendszeresen hangot ad – na, és akkor mi van? Az általa támogatott alapítványok, civil szervezetek pedig tanodákat szerveznek szegényeknek, vagy városi gördeszkapályát gründolnak – de szemmel láthatóan senki nem szervez semmiféle bevándorlást. Mert nincsenek bevándorlók. Az illegális határátlépők száma nem haladja meg a tíz évvel ezelőtti szintet. Nincs válsághelyzet, amelyet a kormány saját szabályait semmibe véve fenntart.

Választások jönnek. És aki elhiszi a patyomkin-háborút, az patyomkin-demokráciára szavaz majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4213610161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2018.01.28. 13:33:32

Nagyon igaz, tárgyilagos, józan gondolkodásra való cikk, de nem zavarta fel a lelki világom. Viszont ha igy megy tovább a sorozás, attól tartok ha józan eszem elvesztem, azt fogom kiabálni: Soros György, Soros György(és az áplok nem fognak csodálkozni).

Mivel azt gondolom, hogy még eszemnél vagyok, merem kockáztatni, mikor érzi nevetségesnek a kormány ezt a sorosozást:)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.01.28. 13:57:13

Több pártunk és szabadon? választott kurmányunk szerint akit Soros György támogat az hazaáruló? Csak szólok, nem olyan régen volt az hogy a fityisz pontosan Soros Györgynek köszönhette hogy a semmiből az első szabadon választott parlamentben került. :-(

Ezen logika szerint a fityisz tehát a távozz tőlem sántán szolgája. :-) Nem lennék most a fityiszesek helyében. :-)

György Csaba Nagy 2018.01.28. 15:54:01

Soros egy ártalmatlan öregember, aki pénze jó részét a nyílt társadalom eszméjének pátyolására fordítja, érthető módon, de kevés sikerrel. Érthető, mert nyílt társadalomban szabad az üzletelés, kevés sikerrel, mert a támogatott szervezetek ellébecolják a pénzt, minimális hatékonyság mellett. A nagy találmány: hálózattá fércelni Sorost Brüsszellel és a civilekkel. Brüsszel immel-ámmal, de gátolja Orbán szabad mozgását az itthoni szemétdombon, a civilek pedig kormánykritikájukkal veszély jelentenek, hogy netalán elindul valamicske polgárosodás, önrendelkezés. Egy csapás 3 ellenségre, így már el lehet adni a torz agyszüleményt, mint az jól látható. A nagy manipulátor elégedetten nyúlhat a szotyiért.

kószák egyike 2018.01.28. 15:57:09

Egy szerintem objektív és korrekt elemzés a Slejm-től Sorosról. Fidesz rajongóknak különösen kötelező lenne megnézni. Talán a kevésbé agy mosott nyitottabban gondolkodó fideszes megfogja:
www.youtube.com/watch?v=pi5hmK9Rils&t=

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.01.28. 22:35:20

Az általa pénzelt civil szervezetek tevékenysége ennél jóval bővebb, magában foglalja például az autoriter kormányok és a korrupció folyamatos kritizálását, a nők és nemzeti kisebbségek jogainak védelmét, lobbizást a melegek jogainak kiszélesítésére, stb.

NemodaBuda 2018.01.29. 09:53:42

Na jó, de mi a helyzet Soros György igazi helyével ? Erről éppen egy szót sem írt, kedves Úr (vagy Hölgy, a fene sem tudja). Nos, ha gondolja, segíthetek ! Soros éppen a helyén van ! Pont ott, ahol lennie kell ! Egy jó magyar, akinek van véleménye, aki mindenképpen segíteni akar, egy világban gondokozó magyar, egy humánus magyar, aki ugyanakkor megszenvedte a magyar nacionalizmus árnyoldalát is. Lenne neki mit tanítani, mondani a mostani magyar nemzedékek számára is, de hát nem így alakult. Maradt kinn és segít, ahol tud. Mindig a fejlődést szolgálja, sehol sem retro, még véletlenül sem ! Az aktuális politikába való beleszólása egy reakció, annyi tonna rosszindulatú baszogatásra csak kifakad az ember, még 80 fölött is ! És mire vélje Puch részét a Népszavában, mire vélje a harcosan megalkuvó parlamenti frakciót az MSZP helyén, a kizárólag követő retorikát ugyanott, a mozgalmi jelleg teljes feladását a baloldalon ? Mostanában szorul ki szegény Soros (és vele együtt a józan polgári gondolkodás) egész Magyarországról !

MACISAJT 2018.01.29. 16:35:21

"Mutatjuk, hol van az igazi helye Soros Györgynek"

A temetőben.

arckönyv 2018.01.29. 16:39:28

Soros az utóbbi 3 évben lett mindenhol a világ hülyéinek ellensége. ezen érdemes lenne elgondolkozni.

inteligencs elenzeki 2018.01.29. 16:43:39

"A milliárdos ugye, aki maffiállam üzemeltetésével vádolta a Fideszt, a szocialistákat azzal, hogy megvette őket a kormánypárt, és a kisebb formációkat is irányítja a narancsközpont.
Ez a kijelentés se nem új, se nem alátámasztott – és alapvetően teljesen érdektelen."

Már hogyan lenne érdektelen ?
Sőt, kifejezetten érdekes, és valamilyen célja nyilván van vele.
Ami nyilvánvaló. A jelenlegi ellenzéknek az öreg is be akar tartani. A kérdés csak az, hogy miért. És ettől igazán érdekes a dolog.
Én kettőt tippelnék, a mai világban bármelyik előfordulhat.

1. Ha esetleg valamilyen új formációt akar indítani az öreg, akkor annak kedvezhet ezzel, hiszen, azt még "nem vehette meg a Fidesz", szemben, a többi ellenzéki formációval.

2. Az egész csak egyfajta színjáték. Valójában a Fidesz, és az öreg összejátszik, csak a felszínen csépelik egymást, mert ez jól jön, a kampányban.

rallus 2018.01.29. 18:03:44

Amennyiben Soros nem egy ravasz üzletember lenne, hanem egy szenilis hülye, a rendelkezésére álló 18 milliárd dollár akkor is pénzéhes emberek ezreit mozdítaná meg terveinek támogatására, továbbvitelére. Az ukrán "forradalmat" 5 milliárd dollárból hozták ki, tehát itt és most viccelni teljesen felesleges.
Az meg biztosan csak a véletlenek tréfás összejátszása, hogy minden nap lángelmék tucatjai veszik védelmükbe hazánk és a demokrácia elkötelezett támogatóját...

openszószáJETI 2018.01.29. 18:38:39

Az mszp felvasarlasaert, nem csak a fidesz hibas, mert ehhez az is kellett, hogy az mszp eladja magat.

Irom a libsi nickeket az áprilisi Dunába lövéshez 2018.01.29. 19:36:59

" csupán egy kívülálló, egy senki a magyar politikában. Szavai súlytalanok,"

Persze egy senki, de ha a veletlen ugy hozza hogy a jelenlegi ellenzek lenne hatalmon, akkor mar minimum 3 millio arab lenne az orszagban Soros terve szerint.
Aki szamtalanszor nyilatkozta, hogy evi egy millio arabot akar az orszagba hozni, mert csak ok tudjak legyozni a maffia kormanyt.

Bajer Zsolt 2018.01.29. 21:47:25

"csupán egy kívülálló"

Ja annyira kivülálló, hogy pártot alakított, SGYP és hivatalosan indul a választáson.

2018.01.30. 08:36:11

@MACISAJT:

Te már múltkor is olyan hülyeségeket írtál, hogy recsegett ropogott a NER szék alattad.
Ha Soros meghal, új ellenség kell a propagandagépezetnek.
Az meg csak bonyolultabb helyzet annál, hogy most eleve van egy.
Gondolkozz már egy kicsit!

2018.01.30. 08:39:55

"A milliárdos ugye, aki maffiállam üzemeltetésével vádolta a Fideszt, a szocialistákat azzal, hogy megvette őket a kormánypárt, és a kisebb formációkat is irányítja a narancsközpont.
Ez a kijelentés se nem új, se nem alátámasztott – és alapvetően teljesen érdektelen. "

Nem alátámasztott, aha! Kérdezd meg erről Botka Lászlót.
Vagy nem emlékszel már erre a sztorira? Csak mert nem volt olyan messze.

De azért ezt a baromságot hagy emeljem ki külön:
"és alapvetően teljesen érdektelen"
Ha ez igaz, hogy a bánatban lenne érdektelen???????
süti beállítások módosítása