A magyar közélet színvonalát és a kormány valódi szándékát mi sem jellemzi jobban, mint Soros György abban betöltött helye. Tudjuk, hogy ábrándképeket kergetünk, amikor azt várjuk: végre kezeljék a pártok a neki járó helyen a milliárdost.

Nem vagyunk naívak, pontosan értjük – hisz ebben élünk immár nyolc éve –, miért is van szüksége a Fidesznek és személyesen Orbán Viktornak képzelt ellenségekre. Nem új, sőt, talán a legrégibb hatalomgyakorlási technika ez: vélt vagy valós ellenséggel szemben konstruálni egy "mi" fogalmat, amelyből aztán tetszés szerint ki lehet zárni bárkit, vagy éppen beemelni. Az ellenségkép belső összetartás eredményez a táboron belül, illegitimmé tesz minden vitát és kritikát, kézenfekvő megbélyegzésre ad lehetőséget – hisz aki kritizál, az ellenséggel van, vagyis áruló –, a hatalom minden cselekedetét legitimálja.

Akár a jobbereknek oly tetszetősm történelmi párhuzamot is vonhatnánk, már ha hinnénk az ilyesmiben. A köztársasági Róma, amelyet az állandóan vitázó szenátus irányított, vész – ellenséges támadás – esetén fél évre dictátort választott, aki aztán mandátuma idejére minden "demokratikus" jogot, vitát felfüggesztett. E posztot azonban tovább nem tölthette be – a szabály a kontrollálhatatlan túlhatalom kialakulásától volt hivatott védeni a köztársaságot. Természetesen a császárság korai kialakulásakor például Julius Ceasar első lépése volt örökös dictátornak kineveztetnie magát. A többi pedig már történelem.

Orbánnak persze eszében sincs ilyen egyértelműen és nyíltan viselnie a diktátor címet – sőt, mindent elkövet, hogy lerázza magáról. Mindennek azonban nem saját vagy tábora demokratikus elkötelezettsége az oka, csupán az uniós források elapadásának elvi lehetősége tartja még ettől vissza. A hatalomgyakorlás technikájában azonban már rég a diktatúrák alapállását hozza: övéi legnagyobb örömére.

Azonban szinte döbbenetes, miként asszisztál ehhez az ellenzék - most épp Soros György davosi kijelentései kapcsán. A milliárdos ugye, aki maffiállam üzemeltetésével vádolta a Fideszt, a szocialistákat azzal, hogy megvette őket a kormánypárt, és a kisebb formációkat is irányítja a narancsközpont.

Ez a kijelentés se nem új, se nem alátámasztott – és alapvetően teljesen érdektelen. Még akkor sem rázta meg a fideszes beszivárgás ötlete a magyar közéletet, amikor az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László hozakodott elő ezzel, mégpedig elég konkrét formában. Pártja vállvonogatva végül megszabadult tőle, és minden ment tovább.

Ehhez képest Soros György a valóságban csupán egy kívülálló, egy senki a magyar politikában. Szavai súlytalanok, és nem csupán azért, mert 2,3 millió Fidesz-hívő hajlandó volt beszopni azt a marhaságot, hogy ő a sátán. A davosi kijelentéseken látszik pontosan: Sorost jópár hónapos késéssel tájékoztatják az itthoni helyzetről, amiből nagyjából annyit jegyez meg, mint egy átlag magyar a republikánus párt belső harcaiból. Érdektelen számára és számunkra is, mint gondol Magyarországról, mi a véleménye a kormányról vagy az ellenzékről.

A Fidesz ellenség-kép gyártását támogatja az ellenzék, amikor nem a helyén kezeli ezt az egészet, de beemeli politikai kommunikációjába. Elfogad ezzel mindent abból az álvalóságból, amellyel Orbán Viktor igyekszik eltakarni a vejét, Mészáros Lőrinczet, Rogánt és Habonyt, és a többi oligarchát, akik hűen lopják ki a közpénzt a köz kasszájából. Mert háborúban mindent lehet, és aki kérdez, az hazaáruló.

A valóságban azonban nincs háború. Senki nem tör Magyarország ellen. A rendőrök a hétvégén kettő, azaz kettő illegális határátlépőt fogtak el. Rég nem írunk 2015-öt, amikor a magyar hatóságok segítségével és szervezésével rohant át 400 ezer ember az országon Bécsbe és Berlinbe. Soros Györgynek pedig nincs "terve". Véleménye van, aminek rendszeresen hangot ad – na, és akkor mi van? Az általa támogatott alapítványok, civil szervezetek pedig tanodákat szerveznek szegényeknek, vagy városi gördeszkapályát gründolnak – de szemmel láthatóan senki nem szervez semmiféle bevándorlást. Mert nincsenek bevándorlók. Az illegális határátlépők száma nem haladja meg a tíz évvel ezelőtti szintet. Nincs válsághelyzet, amelyet a kormány saját szabályait semmibe véve fenntart.

Választások jönnek. És aki elhiszi a patyomkin-háborút, az patyomkin-demokráciára szavaz majd.