B1 blogcsalád



Itt a bizonyíték, miért ne higgyen el semmit a Magyar Időknek

2017. november 20. - Mr Flynn Rider

Ha nem szúrta volna a szemét a kormányzati propaganda idáig, mutatunk egy másik esetet.

magyar_idok2.png

Ma hozta le a Magyar Idők című kormányzati propaganda-lap, hogy az egyik munkatársukat, Köpöncei Csillát Junior Prima-sajtódíjban részesítették. Ez önmagában maximum önreklámnak jó, minden újság eldicsekszik vele. Csakhogy: egy évvel ezelőtt, 2016-ban három indexes újságíró nyert Junior Prima-sajtódíjat, akkor a Magyar Idők így kommentálta az esetet:

„A Junior Prima sajtódíj már rég megérett a pusztulásra. Elég csak végignézni az utóbbi évek névsorát, belterj van itt, nem sokszínűség: Index, Magyar Narancs, 444, Index, Magyar Narancs, 444…”

magyar_idok1.png

 

A szponzorok idén már láthatóan nem szerették volna, ha csak az ellenzéki médiát díjazzák, ezért 2017-ben fordult  a kocka: a Magyar Időkön kívül ketten is a közmédiából kaptak díjat. És láss csodát: a Magyar Idők hirtelen nem arról cikkezett, hogy be kellene szántani az egészet, meg az undorító libslik, a Junior Prima-díj 2017-re rangos szakmai díjjá avanzsált. 

Abszurd az abszurdban, hogy a múlt évben egy, a G-nap után a HírTv-től lefalcolt, a Fideszhez való hűséget az objektivitásnál fontosabbnak tartó propagandista ilyeneket írt az akkori cikkbe:

"Nem gondoltuk egy percig se komolyan, hogy az akkori zsűritag Friderikusz Sándor majd épp az SZDSZ-elnökválasztási csalásáról szóló riport készítőjére, a tévéostrom operatőrnőjére vagy a szocik korrupt kistérségi biztosának leleplezőjére voksol – hiába is érdemelte volna meg mindegyikük. Viszont legalább az a szórakozásunk megvolt, hogy Friderikusznak és néhány ideológiailag kigyúrt ballibnek végig kellett néznie a számukra politikailag kellemetlen témájú filmeket, mielőtt a médiaspanoknak kioszthatták volna a több milliós jutalmakat. Az is teljesen nyilvánvaló volt az évenkénti névsorokból, hogy a jobboldali sajtótáborból sokáig csak a Heti Válasz újságírói nyerhettek."

 Mit változik a világ egy év alatt! 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8913325607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2017.11.20. 20:45:16

Mi a különbség a" Kiváló dolgozó" cím, és a mai díjazás között? Semmi.
Egyesek szerint az előbbi pártpolitikához kötött, az utóbbi - a fentiek szerint - szintén:)

rovid 2017.11.21. 08:56:23

mint a hitelminősités! ha le: buták, ha fel: hasítunk!

Cycmen 2017.11.21. 14:59:11

Kettős mérce! Felhéberítő!

Cycmen 2017.11.21. 15:03:12

"A szponzorok idén már láthatóan nem szerették volna, ha csak az ellenzéki médiát díjazzák, "

Miért? Még van ellenzéki média? Mindenütt azt olvasom hogy a zOrbán megszüntette!

élhetetlen 2017.11.21. 15:07:14

@sZulamith: Mi van, kimaradtál valamiből? Voltam kétszer kiváló dolgozó, és kaptam miniszteri dícséretet, és ez három különböző cégnél volt. „Egyesek szerint az előbbi pártpolitikához kötött”. Semmi közöm nem volt semmilyen pártpolitikához, csak kiemelkedően teljesítettem. Nem tudod, mi az, ugye?

VaradiJanos 2017.11.21. 15:22:13

@Cycmen: meg is szüntete, az indexes ellenàlók halálmegvetö bátoroságal irjàk eszt a szamizdatot

1ghost 2017.11.21. 15:36:32

@VaradiJanos: @Cycmen:

Orbán hitvány bérhazudozó trollja mindenhol ott van! Csak nyalja a gazdája seggét, ez a beteg elme, és nyalja, nyalja rendületlen.

Ám ezt a szerencsétlen hülyét úgy tűnik leszarja már mindenki nagy ívben, hiszen jövőre már úgyis a sitten rohad.

nu pagagyí 2017.11.21. 15:47:51

Sajnálatos, hogy egy kormányzati propagandalap csereszabatos emberi erőforrását újságírónak nézte a zsűri. Inkább nyitottak volna egy "egyéb" kategóriát, mint annak idején a Ki Mit Tud-ban, erre a sehová sem sorolható, de felsőbb parancsra mégis kitüntetetendő tevékenység díjazására, így nem járatták volna le magukat és a díjat.

elvis56 2017.11.21. 15:55:48

A legszarab ujság a világon. Megélhetési tehetségtelen köcsögök gyületkezete szerkezti ezt a MOCSKOT .

Indriq 2017.11.21. 16:30:55

Szélkakas a vezír, szélkakas az alattvaló.

sZulamith 2017.11.21. 16:36:31

@élhetetlen: Hát ami azt illeti válaszolhatnék én is valami sértőt, de engem nem tüntettek ki:)
Bizony nagyon sokan párt hozzáállás nélkül is kaptak kitüntetést, még ha a mai fiataloknak nem is sugallják. Valószínű ma is van sok párthű mentes, a kitüntettek között, csak sajna hitelét vesztette.

Janossz 2017.11.21. 17:06:59

"Itt a bizonyíték, miért ne higgyen el semmit a Magyar Időknek"
Van, aki ezt olvassa? Másként hogy hihetne nekik bármit? Én még nem próbáltam.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.21. 17:11:23

@Janossz: Miért, a Népszavát ki olvassa egy-két kivénhedt munkásőrön, meg kisz führeren kívül..?.:)

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.21. 17:14:25

@Cycmen: Ja, megzsüntette.. A 168 óra, a HVG , a Népszava, az Index, a 444, a narancs, a retek híradó, az ATV, a Hírt Tv, a Magyar Nemzet pedig csak egy rossz álom..:))))))

élhetetlen 2017.11.21. 17:18:00

@sZulamith: Azért kíváncsi lennék, hogy milyen sértőt tudnál írni. Egyszerűen arról volt szó, hogy hogy szerettem dolgozni, tudtam dolgozni, és tudtam produkálni. Ráadásul a harmadik már a rendszerváltás után egy multinál volt. Biztosan, csak pártállásra tekintettel. De Bayer Zsolt lovagi címe, vagy mi a fene, nehogy már kiüsse a teljesítményem alapján kapott elismerésemet, vagy hiteltelenítse. Ez vonatkozik adott művészekre is akik, megérdemlik, de sajnos ott tartunk, hogy inkább nem fogadják el, pedig megérdemelnék, azok miatt, akik nem azért kapják, mert a munkájukkal megérdemlik, de ez nem a megérdemelten kitüntetendők hibája. Igen, minden értékrendet tönkre lehet tenni, ez igaz. És érjük be ezzel, hogy a teljesítmény, produktum alapján kapott elismerés sajnos, a hitelét vesztette. Ja.

VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS 2017.11.21. 17:24:13

"című kormányzati propaganda-lap, hogy az egyik "

Nem kicsit vicces, amikor Soros Gyorgy propaganda mediajaban, propagandaznak, fuggetlen ujsagokat.

Janossz 2017.11.21. 17:32:32

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Hogy őszinte legyek, a Népszavát se sűrűn forgatom.
Nekem az tetszik igazán, hogy: "Vádat emeltek egy román férfi ellen, aki még 2015 decemberében kölcsönkért egy autót Győrben, de azt soha többé nem adta vissza, olvasható az ügyészség honlapján."
És ez a sajtó az, aki románozással vádolja folyton a baloldalt? Ti románoztok egyfolytában.
Olyan nagyon életszerű, hogy Ion Popescu kocsija lerohadt Győr mellett, erre mindjárt kapott egy csereautót, csak úgy, mi?
Ha egy erdélyi magyar megnyer egy százyardos zsákban futást Új-Zélandon, rögtön magyarként emlegetik itt.
Ha egy alföldi tanyán elvágja kenyéradó gazdája torkát, azonnal románná változik.

Janossz 2017.11.21. 17:34:21

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: " A 168 óra, a HVG , a Népszava, az Index, a 444, a narancs, a retek híradó, az ATV, a Hírt Tv, a Magyar Nemzet pedig csak egy rossz álom..:)))))) "
Valamitől csak kell, hogy legyenek nektek is rossz álmaitok, nem?

gyurmicsek 2017.11.21. 17:41:36

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Miért, a Népszavát ki olvassa egy-két kivénhedt munkásőrön, meg kisz führeren kívül..?.:) "
Szóval a FIDESZ 60%-a? :)

VaradiJanos 2017.11.21. 18:49:38

@1ghost: nu végre, már kesztem megilyedni hogy valami bajod vsn bajátom hogy nem jön a sit vagy cela, de megnyugottam.

1ghost 2017.11.21. 19:37:14

@VaradiJanos:

Hogy mit csináltál, megnyugodtál? Na ne röhögtess! A helyzet úgy áll, hogy annyira kell gürizned a tolvaj gazdád seggét nyalva, hogy a neten fogsz elrohadni elevenen! Pedig a sitten kellett volna.
De így is jó.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.11.22. 09:38:54

@Janossz: Sztem mostanában nem nekünk vannak rossz álmaink..;)
süti beállítások módosítása