B1 blogcsalád



Gyurcsány nyerte a 2018-as választást

2017. november 07. - ashwood

kr_20171003_0211-e1507617296588-1024x556.jpgMégis, meddig gondolta komolyan az MSZP Botka László miniszterelnök-jelöltségét? Amit most a szocialisták a DK-val művelnek, abból csak vesztesként jöhetnek ki.

Érdemes elgondolkodni azon: mennyire gondolta valaha is komolyan az MSZP Botka László jelölését úgy, hogy a szegedi polgármester a kezdet kezdetén zárta ki az együttműködést Gyurcsány Ferenccel. Amint Botka kikerült a képből, még ki sem hűlt a széke az elnökségben, a szocialisták már is rohantak a Demokratikus Koalíció elnökéhez. A kaparás pedig akkora, hogy egymást licitálva túl jelentenek be a szocialista politikusok egy – még – nem létező megállapodást.

Teszik ezt azok a szocialista politikusok, akik néhány hónappal ezelőtt Botka oldalán még tele szájjal, őszintének ható pillantások közepette próbálták eltemetni Gyurcsányt, és elfelejteni az emlékét is.

Természetesen lehet arról vitatkozni, hogy árt vagy használ Gyurcsány kikoptathatatlan jelenléte a baloldalnak. (Árt.) De ezt a vitát – úgy tudtuk – Botka jelölésével lezárta az MSZP. De a jelek szerint inkább Botka Lászlót dobták, mint Gyurcsányt.

Arról a DK-ról és a volt miniszterelnökről beszélünk, aki épp most szállt bele páros lábbal a határon túli magyarokba – alapvetően teljesen fölöslegesen. Miközben magunk is egyet értünk a határon túlik szavazati jogának legalább kérdésességével, ezt semmiképpen sem a választások előtt néhány hónappal és ebben a formában kell bedobni a köztudatba. Gyurcsány ezzel a húzással szavazókat bizonyosan nem szerzett a határokon belül, és nem is vesztett a határokon kívül. Akkor meg mi értelme? Hosszú idő óta először elvi politikai kérdésben volt képes, ha csak rövid ideig és leginkább az ellenzéki oldalon, de tematizálnia másnak is a közbeszédet, mint a Fidesznek. Ez pedig nem a bal-ellenzék magát vezető erejének képzelő MSZP volt, hanem az örök trónkövetelő, DK-szekta. Gyurcsány határozta meg, mire kell reagálni, mihez kell kialakítani a szocialistáknak viszonyulásukat. És bár akcióját az MSZP szóban elutasítja, mégis tárgyalóasztalnál ül vele.

Olyannyira, hogy nemlétező megállapodásról nyilatkozik a pártvezetés. Nehéz ezt másként értelmezni, minthogy az MSZP az, akinek fontosabb a megállapodás tető alá hozása. Hisz a DK nem mozdult az elmúlt fél évben, álláspontja akár becsülendő módon állandó. Ezzel szemben a szocialisták látszanak kapkodni, kétségbeesetten egyeztetni bárkivel, aki szóba áll velük. Pedig a közvélemény-kutatásokban még mindig közel duplája a támogatottsága a DK-énál.

A Fidesz pedig ismét elégedetten hátra dőlhet. Mi sem könnyebb ezek után a teljes baloldalra ráhúzni a Gyurcsány-bélyeget. Ennél többet pedig mondani sem kell. Őszödi beszéd. Szemkilövetés. Elmúltnyolcév. Még ezekre sincs szükség. Gyurcsány Ferenc neve, jelenléte toxikus. Mindenki "bűvkörébe" ránt, aki egyezkedik vele.

A választások győztese tehát Gyurcsány. Természetesen kormányt nem fog váltani, de az általa diktált módon alakul majd a baloldali összefogás egy része, biztosítva politikai túlélését.

A másik győztes az LMP és Széll Bernadett lehet, aki előtt hatalmas lehetőség nyílt: a Gyurcsány miatt a szocialistáktól elforduló, de bal-ellenzék szavazóknak kell most vonzó alternatívát kínálniuk.

A biztos vesztes pedig az MSZP.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1513199849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

meszena 2017.11.07. 15:55:59

Gratulálok! Jó írás, éles látás!
Külön jólesett a határon túli magyarokról megfogalmazott rész. És nemcsak a választások közelsége miatt. Az akciót különösen is undorítóvá teszi, hogy az ukránok éppen felszámolják a Kárpátaljai magyarságot, miközben a DK ezzel jól beléjük rúg.

Okos Tóbiás 2017.11.07. 17:13:05

A b1.blog messze földön híres az éleslátásáról. :):):):) Főleg az objektivitásáról.:):):):) Olyan dolgokat jelent ki szikla szilárdnak( árt, páros lábbal beleszállt, elégedetten hátra dőlhet, szavazókat nem szerzett, stb), amikre a válaszokat csupán a választások után kapjuk meg. Ha hozzátenné a kinyilatkoztatásokhoz, hogy "szerintem", "valószínűleg", "esetleg", stb, fenntarthatná a hitelesség látszatát, de mivel egyértelműen hitet tesz a különálló, kompromisszumképtelen LMP( Lopjunk Mi Párt) mellett, számomra hiteltelen. Sztem!

poliJoker 2017.11.07. 18:38:59

Gyurcsány. Választást. Nyert.

Muhahahahahahahahhhahahhahahahaaahahahaha. Ti teljesen meghibbantatok.

metax 2017.11.07. 18:56:59

A határon túli magyarok szavazati joga abszurdum.

Azt meg kell szüntetni.

Erről beszélni kell. Tegnap, ma, holnap, a jövő héten és jövőre is.

Ezt a témát napirenden kell tartani. Az a baj, hogy eddig nem tették.

Ennél is nagyobb baj, hogy a gyáva kollaboráns álelenzéki pártok nem követelik közösen a határon túliak szavazáshoz való jogának megszüntetését. De miért is tennék, mikor Orbán eteti őket, akik ezért cserébe a rendszer kereteit nem feszegetve NER kompatibilis látszatellenzéki munkát végeznek.

Ergo a mostani ügyben a baj nem Gyurcsánnyal, hanem az orbáni határon túli nemzetpolitikát bekajáló megélhetési látszatellenzékkel van, amely folyamatosan maga alatt vágja a fát.

metax 2017.11.07. 19:02:47

"A Fidesz pedig ismét elégedetten hátra dőlhet."

A Fidesz akkor dőlt elégedetten hátra, mikor 2012.01.01-én életbe lépett a csaló választási törvény. Azóta már csak röhög a markába.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.07. 19:05:19

Az MSZP utolsó esééye most: nem összefogni a DK-kal és balra nyitni. Ha ezt elmulasztja, jövő ilyenkor már a DK része lesz.

ostvan1 2017.11.07. 19:07:12

Poszter! Te is beszoptad a fidesz Gyurcsány-fóbiáját. Botka működése kezdetén úgy tűnt, neki van igaza. Később egyre világosabbá vált, hogy Gyurcsány szívós munkával fel tudta hozni a DK-t. És még sok idő van a választásig.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.07. 19:07:29

Egyébként a cikk alapvetően egy jó elemzés, ez ritka a B1-en.

metax 2017.11.07. 19:09:54

" ezt semmiképpen sem a választások előtt néhány hónappal és ebben a formában kell bedobni a köztudatba. "

Ej, elvtársak, ráérünk arra még! Csak semmi meggondolatlanság!

nick papagiorgo 2017.11.07. 19:23:26

Jó elemzés.
Annyi, hogy ha Gyurcsány (vagy akár Széll Bernadett) túlélése (értsd: nem esik ki a parlamentből) már egy győzelem, akkor eléggé alacsonyra helyeztük a mércét :)

Mindazonáltal valóban eléggé "érdekes" lesz, hogy kik lesznek a parlamenti pártok a 2018-as parlamentben.

taga20 2017.11.07. 19:28:00

@nick papagiorgo: remélem ma azé felpattintottál egy vodkát, me kettős ünnepetek van.

novhét, és az első védelmipénzt utalta a geci a putyingazdájának.

remélem ma boldog vagy!

taga20 2017.11.07. 19:29:21

@VaradiJanos: meséjj csöves, mi van veled!

az előbb olvastam, hogy ma reggel má hiányoztam neked:)

metax 2017.11.07. 19:31:39

"Gyurcsány ezzel a húzással szavazókat bizonyosan nem szerzett a határokon belül, és nem is vesztett a határokon kívül."

Viszont úgy gondolod, a többi ellenzéki párt legalábbis potenciálisan ezzel szavazatokat vesztett? Már amennyiben állításod szerint Gy eme akciójával mindegyikükre rárakta a bélyeget...

Szóval a határontúli irgumburgumtól és az itthoni népharagtól félted az "ellenzéket"? Igen? Akkor nézzük meg a két választói "kosarat" külön-külön.

Jusson eszedbe, hogy 2014-ben a határon túli voksok >95%-át a Fidesz zsebelte be. Ez természetesen így lesz jövőre is, és így történne Gyurcsánynak a határon túliakba való minapi "beleszállása" nélkül is.

Arról a bizonyos ellenzékre ráhúzott "bélyeg"-ről meg annyit, hogy minden felmérés azt mutatja, hogy a magyar, mármint az itthoni választópolgárok jókora többsége egyetért a határon túli magyarok szavazat jogának elvételével. Tehát ebből pont az ellenkezője következik, amitől te tartasz: ennek az ügynek a napirenden tartásával az azt felvállaló politikai erő belföldön csak szavazókat nyerhet, de nem veszíthet. De a kib..ott álellenzék ezt még fölfogni sem képes.

taga20 2017.11.07. 19:34:46

@VaradiJanos: te még önmegvalósításról nem hallottál, droid? te csak aszt tolod, amit eléd tolnak?:)))

nick papagiorgo 2017.11.07. 19:38:28

Egyébként egy gondolat a határon túliakról.
A Fidesz nem szelektál, mindenkinek megadja. Egy dolog, hogy ez jó vagy nem.

Gyurcsány szelektál. De vegyük észre, hogy nem azért, mert ilyen "jó ember", hanem azért, mert "a határon túliak a Fideszre szavaztak, és ez tűrhetetlen". Ez kb olyan, mintha én kizárnám (például) a 30 év alatti nőket, mert azok másra szavaztak.

Az meg egy másik dolog, hogy én nem látom be, hogy miért szólhatna be egy magyar állampolgár, aki 5 éve Londonban mosogatófiú, és esze ágában sincs hazajönni, jobban, mint mondjuk egy erdélyi "kettősállampolgár". Ha ez beleszólhat, akkor amaz is. Ha ez, se akkor az se. És akkor sosincs vége, addig tiltogassuk elfele a szavazókat, amíg csak az nem marad, aki "rám" szavaz. Ennek már vannak jelei. Itt a Jobbik javaslata, hogy akinek nincs ilyenolyan végzettsége, az se szavazhasson. Hol lesz ennek a vége?

taga20 2017.11.07. 19:42:04

@nick papagiorgo: "Ez kb olyan, mintha én kizárnám (például) a 30 év alatti nőket, mert azok másra szavaztak."

befizesselek egy harminc év alatti nőre? me látom itt van a kutya nálad elásva!:)))

metax 2017.11.07. 19:45:10

@metax: Az ellenzéki pártok külföldről nem remélhetnek szavazatot. Balgaság ezt hinni, tehát az ellenzéket félteni sem kell a határon túliak haragjától. Belföldi harag meg ugye - a felmérések szerint - nincs.

metax 2017.11.07. 19:46:17

@metax: Jav.: balgaság ennek ELLENKEZŐJÉT hinni...

metax 2017.11.07. 19:50:10

@nick papagiorgo: "De vegyük észre, hogy nem azért, mert ilyen "jó ember", hanem azért, mert "a határon túliak a Fideszre szavaztak, és ez tűrhetetlen"."

Nem azért tűrhetetlen, mert a fideszre szavaznak, hanem mert jogilag nonszensz. Abszurdum. Ha Gyurcsány, ha az mszp, az Együtt, akárki más is zsebelné be a határon túli voksok >90%át, ezt a jogot akkor is meg kell szüntetni.

morph on deer 2017.11.07. 19:51:49

“Szemkilövetés.“

A régi kedvenc végre újra előkerült!
Muszáj is, mert a hétköznapi honpolgár még a végén elfelejtené, hogy az bizony úgy volt, hogy a Gyurcsány személyesen bízta meg a legképzettebb mesterlövészeket, hogy márpedig szemkilövés legyen, különben ne kerüljenek a szeme elé!
Bizony!
Szóval erre kell emlékezni tisztelt hölgyeim és uraim: SZEMKILÖVETÉS, és az a Gyurcsány volt!

Arra még csak véletlenül se gondoljon senki, hogy a szemen lőtt hős forradalmár mondjuk pont a véleményéért* hajolt le abban a pillanatban, és akkor kapta szembe balszerencséjére a gumilövedéket...
Ez nem létezik, mert ez SZEMKILÖVETÉS volt, a Gyurcsány lövette ki a szemét, a szemét!

* lehajolt a véleményéért, - ami egy kockakő formájában került kifejezésre - azzal a teljesen békés szándékkal, hogy jól odanyilvánítsa egy rendőrhöz, mint ahogy ez akkor és ott az általános gyakorlat volt. Többen éltek is a véleménnyilvánítás eme formájával, de a műveletlen rendőrök teljesen félreértették ezeket a békés és jószándékú véleményeket!
Hogy miért?
Hát mert nem beszéltek kockakőül!
Sem!

Ja, és erről is a Gyurcsány tehet, mielőtt valaki még elfelejtené..!

BiG74 Bodri 2017.11.07. 19:52:14

Szerintem a gyurcsány semmit sem vesztett a páros lábbal való repkedése miatt.
A fityisz ellen szavazók egy jelentős része távvezérelt birkának tekinti a fityiszes szavazókat. Tenni nem tud velük semmit, mert hát honibirka alapvető joga a szavazás, így ott marad a dühöngés. Viszont a határontúli magyarok szavazati joga nem kőbe vésett törvény. A Magyarországon élők szavazati jogosultságával szemben az ővék igencsak vitatható, azaz reális esély áll fenn, hogy a fityisz táboron faragjanak. Tehetik ezt úgy, hogy a fityiszt nem akolmelegből éltetők egy része sem ért egyet a szavazati jog meglétével.
A nemzeti jelleget a fityisz meg amúgy is kisajátította, leamortizálta, ez nagyon már csak a naív egybiteseket üti meg egy politikus eladásában.

ulpius66 2017.11.07. 19:57:12

Az összes modern demokráciában szavazati joga van az adott állam állampolgárainak.

Ennyike!
(illetve azon állampolgároktól vonják meg a szavazati jogot, akik súlyos bűncselekményt követtek el, illetve eltiltották a közügyek gyakorlásától..... a gyurcsányi ezek szerint a bűnözőkkel helyezi egyszintre a határokon kívül élő magyar állampolgárokat.....hát ehhez csak gratulálni tudok!!!))

nick papagiorgo 2017.11.07. 19:58:36

@metax:
igen, de Gyurcsány (illetve a DK) nem azért kampányol, mert abszurdum, hanem azért, mert a "Fideszre szavaznak". Tehát egy dolog zavarja őket, hogy nem rájuk szavaznak, ha fordítva lenne, nem lenne semmi baj. Itt lóg ki a lóláb.

Amúgy jogilag nem nonszensz, van egy csomó állam, aki engedi szavazni a kettősállampolgárait is. Ez az állam szuverén joga, hogy eldöntse, kit enged szavazni, és kit se. Ez nem jogilag nonszensz, hanem erkölcsileg. Ahogy említettem volt, erkölcsileg pl. egy Romániában élő román/magyar kettősállampolgár kb ugyanannyira szólhat bele, mint egy Londonban élő mosogatófiú. Egyik se él itt, egyik se fizet itt adót. Max annyi lehet az "érv", hogy ha pl. háború lesz, a Londonban élőt behívhatják katonának, a kettősállampolgárt meg nem (biztos), de valljuk be, mi ennek a valószínűsége?

ulpius66 2017.11.07. 20:01:44

egyebekben meg köszönet a gyurcsányinak!

2014-ben a határon túli magyar állampolgárok közük csak mintegy 160.000 szavazott (a 96%-uk a Fideszre szavazott, ez 3 listás mandátumot hozott a Fidesznek.....)

A gyurcsányi kampány hatására a külhoni magyarok közül így minyimum félmillió fog a Fideszre szavazni!!!! (ez kb. 6-7 mandátumot jelent majd a Fidesznek.....úgy, hogy kampányolnia sem kell a külhoni magyaroknál!!!)

Köszönjük Feri!

barli 2017.11.07. 20:17:03

A gyucsányi nyerés az az, ha bekerül a parlamentbe. Több nincs bwnne. Lassan be kéne már látni, a baloldalon, hogy nélküle baromira nehéz lesz valamikor is nyerni, vele meg lehetetlen

leponex 2017.11.07. 20:19:20

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: :)
de hát ez régóta nyilvánvaló: Ferenc testvér bekebelezi a maradék mszp-t. Botka lehetett volna -talán- az utolsó lehetőség a menekülésre. De ha nem, hát nem.

PS: Szél Bernadett - ha már valaki blogra, kommentre vetemedik ...

leponex 2017.11.07. 20:25:11

@metax: "hanem mert jogilag nonszensz. Abszurdum."
Miértis?

AZ lenne az abszurd, ha egyéni jelöltekre és önkormányzati választáson IS szavazhatnának -tekintettel arra, hogy az állampolgársággal értelemszerűen jár a szavazati jog -OTT, ahol az nincs állandó lakcímhez kötve.

morph on deer 2017.11.07. 20:25:47

@nick papagiorgo:
“ Ahogy említettem volt, erkölcsileg pl. egy Romániában élő román/magyar kettősállampolgár kb ugyanannyira szólhat bele, mint egy Londonban élő mosogatófiú.”

És minek?
Ugyanis ez a kérdés:

“Egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?“

Melyik részét nem érted, és/vagy nem értesz vele egyet?

A jelenlegi rendszerrel a főbaj az, hogy igazságtalan, mégpedig a Magyarországon született magyar állampolgárokra nézve hátrányos módon.
Arra még senki nem tudott elfogadható magyarázatot adni, hogy miért nem azonos feltétel vonatkozik MINDEN határon túli magyarra, ha már van szavazati joga boldog-boldogtalannak!

Ugyanis a “szavazati joga” akkor is meglenne Áron bácsinak, ha ő is csak a magyar konzulátuson szavazhatna, mint bármelyik Magyarországról származó külföldön élő magyar állampolgár, ugye?

De az igazságos megoldást nem ettől a köpönyegforgató, hazug bagázstól kéne várni, hiszen a fogalmat sem ismerik!

ulpius66 2017.11.07. 20:36:09

"Gyurcsány nyerte a 2018-as választást"

Igaza van a B1 blognak!

Tényleg a gyurcsányi nyerte!

Most mán csak azt nem értem, mi a tökömért kell választásokat tartani öt hónap múlva, ha ezeket a gyurcsányi nyerte?

satie · http://321.hu/sas 2017.11.07. 20:36:32

a győzelemhez 2 dolog kell: 1: valamilyen értékajánlat ("FÉA", CVP) 2: olyan arcok, akiknek ezt a választók elhiszik. Lépések: 1: el kell dönteni, melyek azok az értékeink, amelyekről úgy gondoljuk, hogy a társadalomnak is jó, például a mobilitás egyenlő esélye a foglalkoztatásban, ez a választók minimum nagy többségének érdeke. 2: össze kell állítani a fenti, legalább pár főből álló csapatot, akik a versenytárshoz képest nincsenek túlságosan lejáratva és normálisan kommunikálni, a BL-féle programban véleményem szerint a választók számára előnyös pontok vannak, azonban korábbi sikerei a durván offenzív kommunikációja elfogadhatatlan volt. Szél Bernadett nagyszerű munkát végez, szerintem nagyon fontos, hogy ott legyen a csapat elején, a jelenlegi kínálatból azonban az ancient regime és vezetőjének legerősebb kihívója azonban meglátásom és a közvélemény szerint Karácsony Gergely lehet, az biztos, hogy ha van jó program, kell egy csapat, hogy ki lehet a mostani korrupt rendszer leváltásának vezetője, az egy másik, következő kérdés.

morpho 2017.11.07. 20:37:31

@nick papagiorgo: @ulpius66:

"A Fidesz nem szelektál, mindenkinek megadja. Egy dolog, hogy ez jó vagy nem.
Gyurcsány szelektál. De vegyük észre, hogy nem azért, mert ilyen "jó ember", hanem azért, mert "a határon túliak a Fideszre szavaztak, és ez tűrhetetlen".

"Az meg egy másik dolog, hogy én nem látom be, hogy miért szólhatna be egy magyar állampolgár, aki 5 éve Londonban mosogatófiú, és esze ágában sincs hazajönni, jobban, mint mondjuk egy erdélyi "kettősállampolgár""

"Az összes modern demokráciában szavazati joga van az adott állam állampolgárainak."

A fidesz is szelektál. Ezért könnyíti meg a határon túli magyarok szavazását, mert azok rá szavaznak és azért nehezíti meg a londoni mosogatófiúk szavazását, mert azok meg jellemzően nem rá szavaznak. Nem olyan bonyolult ez. A külföldön dolgozó magyarok a magyar GDP 3!!! százalékát hazautalják! Ezt aztán elköltik Magyarországon a családtagok és befizetik a költségvetésbe a 27% áfát. Az erdélyi magyarokat meg a magyar adófizetők pénzéből támogatjuk, ők ugyanis nem utalnak ide semmit. Most akkor talán át kéne gondolni, hogy kinek van több joga beleszólni a magyar történésekbe.
Az igaz, hogy sok ország megadja a szavazati jogot a határon túl élőknek, de ahhoz közmegegyezés kéne, míg ez Magyarországon nincs meg. De olyat viszont semmilyen ország nem csinál, hogy az egyik szavazhat levélben, a másiknak meg be kell utazni a követségre. Ilyen a világon nincs. Ha arra hivatkozol, hogy minden állampolgár legyen egyenrangú, akkor tényleg legyen az! Így nem az, de ez a rész valahogy nem zavar! Igaz számozott narancskullancs!?

ulpius66 2017.11.07. 20:54:31

Morfológus!

Megfontolandó a javaslatod!

Egyebekben meg szerintem a Londonországban élő magyar mosogató fiú azért nem szavazhat csak a konzulátuson, mert ő csak ideiglenesen tartózkodik (dolgozik) ott! Ha megkapja az angol állampolgárságot is, és letelepszik Londonyországban, akkor majd ő is szavazhat levélben, ugyanúgy mint az erdélyi magyarok!

taga20 2017.11.07. 21:01:01

@ulpius66: mit erőlköcc munksásőr? inkább ünnepelj, novhét van, ahogy anno is tetted, tiszta szívből.

nick papagiorgo 2017.11.07. 21:03:59

@morph on deer:
ezzel az a baj, hogy hogy definiálod, hogy "soha nem éltek Magyarországon".
És aki élt? Mondjuk gyermekkora egy évét itt töltötte?
Vagy 20 éves korában átjött, itt élt egy fél évet, és visszament?
Vagy 30 évesen elment és soha nem akar visszajönni?

Hogyan definiálod, hogy ki mitől "magyar"?

Megsúgom: vannak "magyarabbak", akik sose éltek itt, azoknál, akik egész életüket itt töltötték. Mert mondjuk foglalkoznak az ország dolgaival, pl. elmennek szavazni (bárkire is) . Vagy szeretnének magyarul tanulni, aminek a hiányát majd csak akkor tudod meg, ha nem lehet (vö. Ukrajna). Vagy hogy tudja ki Petőfi, akiről (ld. pl. az Észbontókat) akár "színmagyar" plázacicák se tudják, hogy ki (pedig azok kb egy évtizedig koptatták a padokat). Ilyesmik.

Szóval akkor, kinek is adjuk azt a szavazati jogot? :)

ulpius66 2017.11.07. 21:07:17

@taga20:

Ta... Gábor!

De jó, hogy szóltál!

Éljen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom!

Elvtársak!

Akkor most énekeljük el közösen a Fiorentínát!
(vagy Internacionálét....)

ÉLJEN A PÁRT!

ÉLJEN LENIN, SZTÁLIN, PUTYIN!

ÉLJEN RÁKOSI PAJTÁS!

ÉLJEN KÁDÁR!

ÉLJEN ORBÁN!
(remélem tetszik a hozzászólásom?)

nick papagiorgo 2017.11.07. 21:11:13

@morpho:
ezt mindenki úgy fogja fel, hogy pl. ha megadom a jogot a határontúliaknak, és azok rám szavaznak, akkor az jó, ha nem, akkor az nem jó, és akkor visszaveszem. Ez nem így megy. Ez egy szimbolikus dolog.

Ha megadod, akkor az akkor is érvényes, ha rád szavaznak, meg akkor is, ha nem. Ez nem úgy megy, hogy "hoppá, fordul a szél, a határontúliak már nem szavaznak rám, gyorsan vegyük el az ilyen jogukat". Ez egy elvi dolog, és nem lehet úgy kezelni, mint Gyurcsány kezeli, hogy vegyük el, csak azért, mert nem szavaznak rám (persze, ha tennék, akkor eszembe se jutna ez az ötlet).

Ezt nem érti meg Gyurcsány. Igaz, aki annak idején azzal kampányolt, hogy ide majd bejön 8 millió román, és elveszi a magyarok munkáját (ismerős a szlogen? - lám-lám, nem is a Fidesz plakátjain láthattad először :) attól ez nem is várható :)

ulpius66 2017.11.07. 21:12:41

Ta... Gábor!

Látod én hű vagyok az elveimhez!

Az egész ballibsi sajtó azt mondja, hogy Orbán Kádár tanítványa!

Én a Kádár-rendszerben besúgó voltam, munkásőr, és párttitkár.....most pedig bérkommentelő Fidesz-birka!

EZ AZ ELVHŰSÉG!
(SAJNOS 56-BAN MÉG GYEREK VOLTAM, PEDIG OLYAN SZÍVESEN A TÖMEGBE LÖVETTEM VOLNA, MINT A PUFAJKÁS....)

taga20 2017.11.07. 21:19:39

@ulpius66: sok marhaságot hordasz össze minden nap, de most jól dumáltál droid:)

ulpius66 2017.11.07. 21:25:42

Ta... Gábor!

Ez mindig így volt!

A nyilasokból lettek a "LEGJOBB KOMMUNISTÁK" sőt, ÁVÓ-sok!

Könyvtárnyi irodalom van róla, de a lényeget ide másolom!

FASISZTA = NÁCI = NYILAS = KOMMUNISTA = LIBERÁLIS

Ennyike!

ulpius66 2017.11.07. 21:27:35

Nagyapám egy tisztességes nyilas volt!

Igaz, hogy utána ÁVO-s lett, de tisztességes maradt!

morpho 2017.11.07. 21:33:51

@ulpius66: A magyar állampolgárságnak semmi köze ahhoz, hogy valaki máshol állampolgár-e? A legjobb az egészben az, hogy ha az erdélyi magyar megy ki mosogatni Londonba, akkor ő szavazhat onnan levélben. Ez azért több mint csalás!

@nick papagiorgo: Az a baj, hogy a fidesz azért vezette ezt be, mert rájuk szavaznak. Ennek semmi köze a magyarsághoz, meg a nemzeti öntudathoz. Ha a határon túliak baloldali szavazók lennének, akkor nem vezették volna be. A fidesz is szelektál. Ez itt ennyi. Amire nem reagáltál, gondolom véletlenül:
- A mosogatófiú hazautalja a pénzt, amiből adóbevétel lesz, az erdélyi meg a magyar adófizetők támogatást kapja. Szerinted nincs több joga a Londoninak? Miért?
-A határon túliak választójogának Magyarországon nincs társadalmi támogatottsága.
-Miért szavazhat levélben az erdélyi és miért nem a liverpooli? Mi köze az állampolgárságnak a magyar lakcímhez???

Ui: 23 millió román munkavállalóról volt szó és Kovács László mondta, a magyar igazolvány kapcsán 2001-ben. Gyurcsány akkor még a kanyarban sem volt.

taga20 2017.11.07. 21:36:21

@ulpius66: ha a szerencsétlen tudta volna, hogy belőled egy tisztességtelen fityeszes lesz, ako elkötteti magát anno, vagy felköti.

ulpius66 2017.11.07. 21:45:25

Morfológus!

Hát téged sem az eszedért fognak ellopni!

Ha te a külföldön dolgozó magyarok levélben szavazásáért érvelsz, akkor mért nem ezért kampányolsz a gyurcsányi haveroddal együtt?

Ha ez a bajod, akkor kezdeményezzétek a külföldön ideiglenes dolgozó magyaroknak is a levélben szavazást, DE NE A HATÁRAINKON KÍVÜL ÉLŐ MAGYAROK SZAVAZATI JOGÁNAK ELVÉTELÉT!

morph on deer 2017.11.07. 21:50:04

@nick papagiorgo:
“Hogyan definiálod, hogy ki mitől "magyar"?”

Ez nem (volt) kérdés: ugyanis mivel itt az állampolgárok szavazati jogáról csacsogunk, én inkább a formalitásnál maradok, szóval “magyar állampolgárokról” beszélek. Nem hangzik túl pántlikásan, de ez most nem a “magyarság” kérdése.

Nekem nem az a nyűgöm, hogy kinek hány százalék román és hány százalék szász vér csörgedezik az amúgy magyar nagymamájában, ez sosem érdekelt.

Szerintem simán helytelen, ha a következmények viselése nélkül vesznek részt a döntéshozatalban.
Ez a színtiszta “kibicnek semmi se drága” szituáció, póriasabban: “amikor a más hímtagjával verik a csalánt.” (Nem a ballerino-t...)

A “soha sem” jó kérdés, ha eltekintünk a szó szerinti jelentéstől. (Mert amúgy a soha az soha.)

Én mindenképpen azt támogatnám, hogy a határontúliak válasszanak és delegáljanak saját képviselő(ke)t - lélekszám arányában - függetlenként, akik aztán azt támogathatnának akit akarnak, akinek a javaslata egybeesik az érdekeikkel, mert ez lenne az egyenrangú és egyenértékű megoldás.

Az, hogy tetszés szerint tölteléknek használhassa őket bárki, az enyhén szólva is megalázó, de nyilván az számít csak, hogy nemzetiszínű csomagolásban kapják a “nemzeti bunkósbot” szerepét, amivel viktorka majd jót odacsap a hitetlen baloldalnak... meg a jobboldalnak. Meg mindenki násnak, aki épp nem örül annak, hogy sógor-koma fosztja az országot.
De sebaj, kéznél lesz a határontúli segítség, - hiszen nekik úgy is teljesen mindegy, hogy mi megy itt...

Aquincum 2017.11.07. 21:54:52

@ulpius66: Bocsánat, de jó nagy ökorséget ír! Ugyan hogy lehet a liberálist egy kalap alá venni a nyilasokkal?! Ez egyszerűen egy idióta ellenségkreálás. Kb. mint a Rákosi rendszerben: “Le a kulákokkal!” Lásd még a másik kreténséget, a Soros elleni kampányt. Szégyen, hogy ilyen infantilis hülyeségekre vevő a magyar lakosság! Persze, minden médiából ömlik a primitív propaganda.. Olvassa el Moldovától az Abortusz-szigeteket! Ezt a mentalitást is szépen kigúnyolja: “Le a fogorvosokkal!”

guvat 2017.11.07. 21:57:55

Miért csak azok a határon kívüliek szavazhassanak újra, akik chartergépeken jöttek voksolni 2002-ben?

morpho 2017.11.07. 21:59:12

@ulpius66: Mondom én, hogy a számozott narancskullancs a legrosszabb fajta! Messze a leghülyébb, legsötétebb, legegyszerűbb, legaljasabb!
-Gyurcsány haverja a T.rex!
-A határon túli magyarok szavazati jogát a fidesz adta, szigorúan szavazatszerzési célzattal.
-A magyarok nem támogatják, hogy a határon túliaknak szavazati joga van.
-Attól, hogy itt hantázol, még nem válaszoltál arra, hogy miért szavazhat levélben az erdélyi és miért nem a liverpooli? Mi köze az állampolgárságnak a magyar lakcímhez???
-Te tényleg azt hiszed, hogy engem be tudsz szopatni egy ilyen gagyi terelődumával? Ugyan pubi :)

morpho 2017.11.07. 22:03:16

@guvat: Ez úgy van, hogy ha a szocik nyernek, akkor csalás volt és charter gépek, ha meg a fidesz nyer, akkor forradalom volt a szavazófülkékben. Köszönjük, már értjük!

ulpius66 2017.11.07. 22:04:15

@morpho: "Mi köze az állampolgárságnak a magyar lakcímhez???"

Morfológus!

Ezt talán kérdezd meg a Tea Rekszes haverodtól!
(egyebekben meg a nevem után a szám az az íkúmat jelenti...)

Magister_ 2017.11.07. 22:09:14

Még ha igaznak is vesszük amit a poszt állít: nem igazán érthető, miért lehet egy 56 éves pártvezető (Gyurcsány) célja az, hogy folyamatosan "éppen csak" bejusson a parlamentbe 5-6% -kal. (Egy 5,5% -os listás eredménnyel kapnak vagy 5 helyet a 200 tagú parlamentben.) Ha valóban csak ennyi a célja, az elég szánalmas dolog.

ulpius66 2017.11.07. 22:12:09

Morfológus tévedsz!

Tudod az volt, hogy 2004-ben a ballibsi kórus másról sem szólt:
- de jó, de jó, de jó!!! beleléptünk az EU-ba
- most aztán szabad a mozgás, a letelepedés, a külföldi tanulás, a munkavállalás, a vállalkozás, ..... emlékszel "cukrászdát nyithatsz Bécsben"

Most ugyan ez a ballibsi kórus meg másról sem szól: mi az, hogy a magyar kimegy tanulni, dolgozni, vállalkozni az EU-ba, meg világot látni?

HÁT EZ TARTHATATLAN!

ORBÁN A HIBÁS!!!

AMI ITTEN VAN AZ MÁN NETTÓ FASIZMUS!!!!!!!!

Na, kb. illen a ballibsi propaganda!
(persze ezt csak az olyan agyatlan vadbarmok szívják be, mint te is vagy....)

morpho 2017.11.07. 22:21:11

@ulpius66: A számozott narancskullancs most folyamatos mellébeszélésbe és hazudozásba kezdett! Ezt kapitulációnak veszem, mivel az is! Ennyike!

api99 2017.11.07. 22:29:54

Vihar a biliben, vagy inkább fingszeletelés az egész.
A fidesz ellen a ballibantifa oldalnak esélye sincs.
Ezeknek a posztoknak pont ugyanígy semmi értelme sincs - hacsak nem az a posztolók célja, hogy jó pártemberként az adott párt szekerét tolják és mondjuk egy mandátummal többet juttassanak saját pártjuknak az ellenlábas rovására.
Az igazi kérdés (amire majd a választófülkében is választ kell adni), hogy inkább fidesz kormányt szeretne az illető választó, vagy esélyt ad egy jobbikos kormánynak. Harmadik variáció nem létezik.
Hogy miért?
A választási matekban három dolgot állítok a szavazókról (axiómaként kezelem):
1. fideszre megy 2 millió szavazat
2. jobbikra mehet 1 millió olyan szavazat (az 1,2-1,5-ből), ami nem tűri el (vagyis elveszne) bármiféle pártszintű mszpdkliberális... kapcsolódás esetén.
3. össz szavazószám max. 5 millió lesz
Ezen axiómákból a következtetéseim:
Valami kis esélye csak a jobbiknak van leváltani a fideszt. Az ÖSSZES többinek 0, sőt 0,0% az esélye.
Ha a fideszre szavazol = az újabb ov-kormányt támogatod
Ha mszpdkpmegyütt... pártokra szavazol = az újabb ov-kormányt támogatod
Ha lmpmome.... pártokra szavazol = az újabb ov-kormányt támogatod
Ha érvénytelenül szavazol = az újabb ov-kormányt támogatod
Ha nem mész el szavazni = az újabb ov-kormányt támogatod
ÉS
csak akkor támogatod a fityesz leváltását, ha a jobbikra húzod az X-et.

Tudom, hogy ez nagyon kellemetlen a blog.hu íróinak és olvasóinak. Pedig itt író-olvasni tudó emberek vannak (mit is várhatunk a többi honfitársunktól??).
De BŰN nem tisztában lenni azzal, hogy a szavazófülkében mit okozunk az X-ünkkel.
A fülek és szemek befogása sosem vezetett sehová.

Alick 2017.11.07. 22:57:43

"a határon túliak a Fideszre szavaztak, és ez tűrhetetlen"

"Rekeszd ki őket, mielőtt ők rekesztenek ki téged!"

Megkülönböztetésben Fletó utolérte Hegedűs Lorándot.
:)

Skankhunt42 2017.11.08. 00:42:29

@taga20: kimondottan kevés olyan nyomorult retardált hozzászóló van itt, aki tönkrevágott egy blogot a mocskos személyiségével.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.08. 08:12:45

Az MSZP nem most vesztett. Már 2006 őszére veszítettek.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.08. 08:26:34

@morpho: "Az a baj, hogy a fidesz azért vezette ezt be, mert rájuk szavaznak. Ennek semmi köze a magyarsághoz, meg a nemzeti öntudathoz. "
Hát, így is lehet nézni, de csöppet erőltetett. Ilyen alapon megadhatnák az állampolgárságot a zuluknak és az üzbégeknek is, mert azok úgyis a fideszre szavaznának. Ja, nem, mégsem! Azok mégsem szavaznának rá, mert azokat egyáltalán nem érdekli Magyarország meg a magyarság. Ők egyáltalán nem szavaznának. A határon túliak meg azért szavaznak, mert őket pedig érdekli az ország, a magyarság. Tehát ez mégiscsak a magyarságról szól.

eßemfaßom meg áll 2017.11.08. 08:47:24

@morpho: "-Miért szavazhat levélben az erdélyi és miért nem a liverpooli? "

A liverpooli is szavazhat amennyiben hivatalosan liverpooli lakos nem pedig bivajbasznádalsói lakos bivajbasznádalsói lakcímkártyával

Tudod a győrben audit összerakó záhonyi lakos se szavazthat levélben csak azért mert többszáz km-re dolgozik a lakhelyétől.

"Az a baj, hogy a fidesz azért vezette ezt be, mert rájuk szavaznak. "

Tessék olyan politikát folytatni az ellenzéknek, hogy a határontúliak farokfelvágva szavazzanak rájuk. Nyilván ha a kedvenceid epét hánynak a határontúliakra akkor a határontúliak nem fognak rájuk szavazni. Tudom, ti úgy képzelitek, hogy mindenkitől el kell venni a szavazati jogot aki nem a kedvenceitekre szavaz és máris gyöznek a kedvenceitek.

chrisred 2017.11.08. 09:47:20

@ulpius66: Cukrászdát nyitni Bécsben, meg egy bécsi cukrászdában mosogatni, neked ugyanaz a kategória? Szó sem volt akkoriban arról, hogy a szabad munkavállalás jogát azért szereztük meg, hogy a gyerekünk a hónap utolsó hetében is hozzájuthasson meleg ételhez.

chrisred 2017.11.08. 09:50:18

@Fermentátor: Ne fesd az ördöhöt a falra. Néhány ajándék kórház a zuluknak (a la Vietnam), és lelkesebb Fidesz szavazók lesznek, mint az erdélyiek.

ulpius66 2017.11.08. 10:00:24

@eßemfaßom meg áll:

Tök jól látod a helyzetet.....

Még egy dolog nagyon tetszik a ballibsik szavazat számlálásánál.

Akik NEM MENNEK EL SZAVAZNI, AZOK SZINTE BIZTOSAN A BALLIBSIKRE SZAVAZTAK VOLNA, HA ELMENTEK VOLNA SZAVAZNI, ÍGY A TÁVOL MARADÓK SZAVAZATAIT A BALLIBSIKHEZ KELL SZÁMÍTANI, TEHÁT ÖVÉK A TÖBBSÉG!!!!
(másképpen fogalmazva a Fidesz-KDNP kisebbségben van....VILÁGOS!)

v.f.michael 2017.11.08. 10:21:52

@eßemfaßom meg áll: a bivaly, az akkor is csak bivaLY... Mondjuk én minden olyan állampolgártól elvenném a szavazati jogot, aki szarvashibákkal ír magyarul....

Skankhunt42 2017.11.08. 12:34:23

@chrisred: ebből a hsz-ből (is) látszik, h mennyire buta vagy. azt a kórházat Bajnai intézte

eßemfaßom meg áll 2017.11.08. 13:19:54

@v.f.michael: "aki szarvashibákkal ír magyarul.... "
Például az olyantól, aki kisbetűvel kezdi a mondatot?

morpho 2017.11.08. 14:13:47

@Fermentátor: "Hát, így is lehet nézni" csak így lehet nézni! A fidesz még soha semmit nem tett, ami ne szolgálná a saját gazdasági vagy politikai/hatalmi érdekeit. Az üzbégeket meg nem keverném ide, valahogy erőltetettnek érzem... valahogy.

@eßemfaßom meg áll: A Győrben Audit összerakó záhonyi lakos szavazhat Győrben, csak be kell jelentenie, hogy ott akar szavazni, te nagyon hülye! A kérdésem az volt, hogy miként függ össze az állandó lakcím a levélben szavazással. Erre elfelejtettél válaszolni.
Egyébként meg a bivalyt pontos j-vel leírni nem összevethető a blogtérben azzal, hogy valaki kis betűvel kezdi a mondatot. Az egyik bevett gyakorlat, a másik meg egy durva helyesírási hiba, de amúgy tényleg nem fontos, nem ettől vagy ostoba!

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.08. 15:13:53

@morpho: Igen, a fidesz sokat változott ahhoz, hogy a választóknak megfeleljen. És ezt lehet a bűnükként is megfogalmazni - ahogyan az érdemükként is. Másik lehetőség egy pártnak: változzon a világ vagy változzon akár a párt tagsága is - ők azonban kitartanak egy adott értékrend mellett. Ezt is lehet érdemként megfogalmazni - avagy hátrányként is.
A fidesz pragmatikus.

morpho 2017.11.08. 15:19:45

@Fermentátor: A fidesz ha hazudik, akkor pragmatikus. Ha Gyurcsány hazudik, akkor hazaáruló.
Ugyan már narancskullancs, ezt csak az agyhalottak szopják be, kár a gőzért!

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.08. 15:23:42

@v.f.michael: Kár ebbe belekapaszkodni. Egyrészt azért, mert a bivaly valóban bivaly, de ő bivajbasznádról írt, egy kitalált településről. Ami, mivel kitalált, bármi lehet a neve! Honnét tudod, hogy bármi köze is van a benne szereplő szótöredéknek a bivalyhoz? Hülyeség ezen lovagolni.
Másrészt pedig volt komoly tartalmi része is a kommentnek. Érdemes azt megszívlelni!

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.08. 15:32:22

@morpho: Én nem a hazugságokról beszéltem. Pláne nem említettem Gyurcsányt. Ettől a narancskullancsos aláírásodtól eltekinthetnél már. Okosabbnak nem látszol tőle - ha mégis azt hiszed, hogy igen, az megint csak rólad állít ki bizonyítványt.

morpho 2017.11.08. 15:44:38

@Fermentátor: Engem nem zavar, hogy narancskullancs vagy, de legalább saját magadat felvállalhatnád! Tükör, ilyesmi...
Amúgy ez pont arra volt jó, hogy eltereld a témát! Tipikus narancskullancs tempó. Amikor megfeneklünk elkezdünk hantázni a stílusról. Ugyanezt csináltad Bivalybasznád ügyben is. Tök nyilvánvaló, hogy a kullancstársad nem tud írni, erre te megpróbálod kihaknizni a szarból. Az meg külön poén, hogy felszólitod, hogy reagáljon érdemben, miközben te meg stílusvezetési tanácsadást tartassz!
Ilyenkor jön az, hogy én "hisztizek", ezért te elmenekülsz :)
Hajrá pubi!

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.11.08. 16:11:00

@morpho: Észrevetted, hogy ha valamiben reagálok egy kommentedre, akkor mindig érdemben reagálok? És azt észrevetted, hogy erre te hisztivel (ahogy az imént azt egy gyengébb pillanatodban be is vallottad) reagálsz és ezzel az óvodás narancskullancsozással?
Ott követtem el baromságot, hogy ilyen hülyegyerekekkel szóba álltam. Mert azt hittem, hogy lehet beszélgetni. Ha majd tudsz változtatni primitív viselkedéseden, nyugodtan megkereshetsz. Addig azonban neked csitt van! Persze, ha elég hülyének érzed magad hozzá, folytathatod a narancskullancsozásodat. Ki is nézem belőled, persze...

morpho 2017.11.08. 16:23:33

@Fermentátor: "Észrevetted, hogy ha valamiben reagálok egy kommentedre, akkor mindig érdemben reagálok?"

Nem. Nem vettem észre. Csak azt vettem észre, hogy megint elmenekülsz amikor a fejedre borítják a saját hazugságaidat. Azt valahogy nem csíped. A megoldás: nem kell hazudozni és néha húzd ki a fejed Orbán Viktor seggéből. Persze azt is tudom, hogy a kullancs úgy szereti, ha a feje nyakig bent ven :)

ulpius66 2017.11.08. 17:31:47

@Fermentátor:

Igazad van!

te vagy a barom, hogy ezzel a gyengeelméjűvel szóba álltál!

eßemfaßom meg áll 2017.11.08. 19:23:22

@morpho:" csak be kell jelentenie, hogy ott akar szavazni" vagyis plusz egy ügyintézési kör határidő betartásával minden hatósági igazolásos szépséggel, ha szavazni akar.

"A kérdésem az volt, hogy miként függ össze az állandó lakcím a levélben szavazással" Úgy, hogy ezt a szabályt irták bele a törvénybe. Az angliai mosogatófiu soha nem szavazhatott levélben szóval kár úgy síránkozni mintha a gecifidesz elvett volna tölük valami korábban megszerzett jogot.

A nyelvtannáci meg ügyeljen minden apróságra vagy kussoljon.

morpho 2017.11.08. 21:22:41

@eßemfaßom meg áll:"vagyis plusz egy ügyintézési kör határidő betartásával minden hatósági igazolásos szépséggel, ha szavazni akar" Ja, otthon a lakóhelyén, vagy a munkahelyén. De nem kell 300 km-t vonatozni a konzulátusig. Ráadásul minden szavazóra ugyanolyan szabályok vonatkoznak. Ez a párhuzam ezer sebből vérzik. Ráadásul a faszságot te indítottad és egyre jobban belemászol. Lassan belefulladsz a saját szarodba!

Az angliai mosogatófiú közben több százezres tétel lett. Ilyenkor van az, hogy a törvény idejét múlt és újat kell csinálni. De valahogy nem akarnak. Nem is értem miért? Te érted?
Egyébként, by the way az ly-t a pontos j-vel keverni a legnagyobb gáz! Nyelvtannáci ide vagy oda.

morpho 2017.11.08. 21:23:45

@ulpius66: @Fermentátor: Mikor két narancskullancs miattam szopja egymás faszát, az a kommentelés non plus ultrája! Köszi srácok! :)))

simonpali 2017.11.09. 14:48:58

@morpho: Ne sajnàld te az Angliàban èlő magyarokat pubi.Jòmagam több mint 12 ève èlek kint, soha nem okozott gondot megtenni azt a 110 km-t Kelet-Angliàbòl Londonig. Ahogy tavaly oktòberben a kvòtanèpszavazàskor sem. Szavazàs utàn be lehet menni a National Galleryba, a British Mùzeumba, lehet sètàlni a Sohoban, a St James/Hyde Parkban, a Temze partjàn stb stb.Persze akinek az egysejtűek szintjèn van a szellemi kapacitàsa, mint sejtèsem szerint neked is, annak ezek az èlmènyek nem jelentenek az ègegyadta vilàgon semmit se. Jövő àprilisban aztàn majd nèztek egy nagyot, amikor mèg a csùnya Zorbàn àltal "elüldözött" magyarok is nagy szàmban a jelenlegi kormànyra szavaznak majd.

simonpali 2017.11.09. 14:51:26

@morpho: Ràadàsul kedvenc tèteletek szerint London a màsodik legnagyobb magyar vàros.Szerinted hàny embert èrint az hogy esetleg 300 km-t kelljen utaznia Londonig?

eßemfaßom meg áll 2017.11.09. 15:00:25

@morpho: "De nem kell 300 km-t vonatozni a konzulátusig" Már ha elintézte időben és minden ok, különben vonatozhat győrből záhonyíba

"Ráadásul minden szavazóra ugyanolyan szabályok vonatkoznak" Pontosan és ezek a szabályok leirják, hogy mit kell annak tenni aki Magyarországon lakcimmel rendelkezik és mit kell annak aki nem.

"Az angliai mosogatófiú közben több százezres tétel lett." legyen inkább milliós, minek szarozol? Egyébként aki angliában élő mosogatófiú az hivatalosan miért is él Magyarországon?

"Egyébként, by the way " Az Internet (amire te is hivatkoztál a kisbetűnél) az adott fiktiv településnevet mindkét verzióban aktívan használtnak mutatja. Szerinted a fiktiv település egy állatról kapta a nevét szerintem meg Vitéz Bivaji Edömér fiktív középkori nemes nevéből ered innentől kezdve pont leszarom a gágogásod. A mondatkezdő nagybetű viszont létező szabály.

v.f.michael 2017.11.09. 17:27:55

@morpho: Mission impossible! Ezek a (bér)kommentelők nincsenek felhatalmazva az értelmes párbeszédre. Feladatuk a terelés és a dezinformálás.

morpho 2017.11.09. 18:40:05

@simonpali: Most attól, hogy egy fidesznyik beöltözik "angliai" magyarnak és hírtelen előkerül ebben a blogban, még nincs rendben, hogy a külföldön dolgozók szavazati lehetőségeit összekötik a magyar lakcímmel. Tudod pubi nem csak angliában élnek magyarok és sokan nem tudják lepasszolni a gyereket, pláne vasárnap is dolgoznak(kórházban, építkezésen, étteremben) Úgyhogy ne hazudozz itt nekem buta narancskullancs! Gyenge kísérlet volt, de nem volt életszerű! Legközelebb ügyesebben!

@eßemfaßom meg áll: Te miért akarod megmondani, hogy ki hova költözzön, meg hol dogozzon? Mi közöd hozzá?? Az erdélyi magyarok levélben szavazása is csak 2014 óta létezik. Ne csinálj már úgy, mintha ez ezeréves szerzett jog lenne! Ha külföldön dolgozik több százezer állampolgár,aki by the way hazautalja a GDP 3!!! százalékát, akkor egy normális ország megkönnyíti a szavazási lehetőségét és nem szándékosan megnehezíti! Ne próbálkozz ezzel narancskullancs! Kibaszott átlátszó seggnyalás amit művelsz!
Az, meg hogy kevered az ly-t a pontos j-vel lassan nekem lesz kellemetlen. Már rég elfelejtettem volna, de te olyan hülye vagy, hogy mindig előhozod, hogy nem tudsz magyarul írni. Ez neked miért jó?

morpho 2017.11.09. 18:41:52

@v.f.michael: Valahol szórakoztat ez szintű szervilizmus és hazudozás. Amikor egy mondaton belül saját magának háromszor ellentmond a hülyéje, az zseniális! :)) Amúgy persze igazad van, nem kéne!

chrisred 2017.11.10. 05:18:35

@eßemfaßom meg áll: '"Ráadásul minden szavazóra ugyanolyan szabályok vonatkoznak" Pontosan és ezek a szabályok leirják, hogy mit kell annak tenni aki Magyarországon lakcimmel rendelkezik és mit kell annak aki nem.'

Pontosan azért kell ezeken a szabályokon változtatni, mert egyes választókra különböző szabályok vonatkoznak.

eßemfaßom meg áll 2017.11.10. 08:42:53

@v.f.michael: szép találat lenne, csak épp itt a ":" az nem mondatrész végén van (mint a linkelt példamondatban) csak egy szimpla, tartalomtól független rendszerüzenet

eßemfaßom meg áll 2017.11.10. 08:53:02

@chrisred: "egyes választókra különböző szabályok vonatkoznak. " Tévedsz, minden választóra ugyanaz a szabály vonatkozik.

eßemfaßom meg áll 2017.11.10. 08:56:17

@morpho: "Te miért akarod megmondani, "

Hol akarom én megmondani? Mindenki oda költözi ahova akar, ott dolgozik ahol akar és úgy szavaz ahogy a választási törvényben le van neki írva. Ti egy extrajogot szeretnétek adni valakinek aki elmegy máshova dolgozni de baszik itthonról kijelentkezni.

morpho 2017.11.10. 13:44:32

@eßemfaßom meg áll: "aki elmegy máshova dolgozni de baszik itthonról kijelentkezni"

És ennek milyen relevanciája van a választójogra? Erre valahogy nem válaszolsz. Már kétszer megkérdeztem, de többször nem fogom. Szemmel láthatóan koncepció mentén működsz és nem tudsz válaszolni (te sem) erre a kérdésre.

chrisred 2017.11.11. 07:20:36

@eßemfaßom meg áll: Magad írtad: "Pontosan és ezek a szabályok leirják, hogy mit kell annak tenni aki Magyarországon lakcimmel rendelkezik és mit kell annak aki nem."

Akkor lennének ugyanazok a szabályok, ha semmi nem múlna azon., hogy kinek van Magyarországon lakcíme, és kinek nem.
süti beállítások módosítása