B1 blogcsalád



Morvai Krisztina visszatért a Fideszbe

2017. október 27. - nickgrabowszki

Leszalámizza a rezsim a Jobbikot is. mor.jpg

Morvai Krisztina 8 éve a Jobbik európai parlamenti képviselője, de arra már talán kevesebben emlékeznek, hogy a jobbikos politikusnő arról híresült el, hogy 2006 őszén az ún. rendőri túlkapások áldozatai mellett állt ki.

  • Egyrészt azok mellett, akik az utcáról, erőszakosan akarták megdönteni a kormányt.
  • Másrészt azok mellett is, akik a Fidesz október 23-ai nagygyűléséről távozóban nem hazafelé mentek, hanem a rendőrökkel összetűző szélsőjobboldaliak mögé álltak.
  • Valamint azok mellett is, akik katasztrófaturistaként csak rosszkor voltak rossz helyen.

Ezek után kézenfekvőnek tűnt, hogy Baló György akkori felesége a Fideszben vagy valahol körülötte folytatja. Orbán Viktor azonban nem volt hajlandó megosztani a hatalmat, vagy egyáltalán bevenni a férfikörbe a harcias természetű nőt. Az akkor még csak a Magyar Gárda nevű törvényen kívüli párthadseregéről ismert Jobbik viszont kapott alkalmon, és a jobboldalon kifejezetten népszerű Morvait az EP-listájának élére tette.

Ez kockázatos húzás volt, nem volt semmilyen garancia a sikerre, de aztán bejött: a Jobbik 2009-ben bekerült az Európai Parlamentbe, Morvai meg hozzájutott a havi nettó kétmillió forintos fizetéshez.

A viszony azonban hamar elmérgesedett a hatalomra törő Morvai és az azt őrző Vona között, 2014-ben gyakorlatilag hallgatási pénzként indították újra a képviselőnőt, aki cserébe kiszállt a párt belső harcaiból, és nyilvánosan nem támogatta a néppártosodni akaró Vona szélsőjobboldali belső ellenzékét.

Morvai egészen mostanáig hallgatott is, nem hallatta a hangját se magyar belpolitikai ügyekben, se a Jobbik stratégiájával kapcsolatban, se magyar demokrácia állapotát illetően. Volt némi migránsozás, de erre akár még azt is lehetett mondani, hogy ez egy feladatmegosztás közte és Vona között.

Tavaly még alkotmánybírónak jelölték, hogy szabaduljanak tőle, de nem felelt meg a Fidesznek. Akkor még.

Egészen mostanáig. Mert most 2 dolog is történt:

  • Morvai nagyinterjút adott az egyik kormánylapnak.
  • Ugyanabban a lapszámban Bayer Zsolt vezércikkben köszöntötte a hazatérését.

Az irtózatosan hosszú interjúban Morvai mindenben csatlakozik Orbán-rezsim külpolitikájához és ideológiájához. Ilyeneket mond jó hosszan:

Büszke vagyok arra, hogy Magyarország elsőként vállalta az unióban a schengeni határok, így az egész kontinens megvédését. (...) Ki kell tartanunk ezen az úton, semmilyen fenyegetéstől nem szabad megijednünk – és immár sokadszor történelmet fogunk írni, és írunk már most is.

Eközben teljesen megalapozatlannak tartja az Orbán-kormányt érő bírálatokat, szava sincs az ország állapotáról, szót sem ejt azokról a kiszorítási, ellehetetlenítési törekvésekről, amelyek a saját pártját is érik.

Gyakorlatilag hűségesküt tesz az Orbánnak.

Nem mondja ki, csak sejteti, mert úgy hatásosabb, hogy Orbán Viktor az Isten.

Amit aztán Bayer nevű pártszolgálatos érdemén is kezel. Dicshimnuszt zeng a NER-ről áradozó Morvairól:

  • Morvai Krisztina nem követte a párt elnökét az árulásba és a mocsokba. Morvai Krisztina az maradt, aki volt.
  • ezt az interjút Orbán Viktor is adhatta volna. A dolgok lényegét tekintve semmi, de semmi különbség nem lenne a két mondanivaló között. 

És ezzel szinte mindent el is mond. De azért a legfontosabbat is:

Morvai Krisztina hazatért.

nyilasbarbie.jpgAzaz átállt. A Jobbiktól a Fideszbe.

A dolog mögött minden bizonnyal az áll, hogy az 54 éves képviselőnek van még hátra néhány éve a nyugdíjig, a Jobbik viszont biztosan nem indítja újra másfél év múlva. Vagy azért, mert Vona stratégiája megbukik a választáson. Vagy azért, mert megerősödik, és akkor meg már nem fog beleférni neki egy nyíltan szélsőjobboldali listavezetőt jelöljön.

A Fidesznek szüksége van valakire, aki meg tudja szólítani a Jobbik-szavazók egy részét, aki kampányol Orbán mellett, Morvainak szüksége van valakire, aki újrajeöli, hogy továbbkaphassa a havi 2 milliót. Win-win szituáció.

  • Mibe, hogy Morvai 2019-ben már a Fidesz listáján lesz rajta?
  • Vagy legrosszabb esetben kap egy nagyköveti posztot valamelyik kevésbé fontos országban.

Csak így már végleg álságos lesz a Fidesz tiltakozása az ellen, hogy szélsőjobboldalinak nevezzék. Nehéz úgy szélsőjobboldalizni másokat, ha egy szélsőjobboldali képviselő nyíltan átáll hozzájuk, mindenben egyetért velük, miközben még a párt elsőszámú publicistája is elismeri, hogy semmit nem változott, maradt, aki volt.

Voltaképpen tényleg nem Morvai tért meg a Fideszhez. A Fidesz tért meg hozzá. Orbán a megszüntetve megőrizni elvét képviseli a Jobbikkal szemben: előbb átvette annak korábbi, eufémszitikusan: nemzeti radikális, valójában egyértelműen rasszista, extrémista, szélsőjobboldali programját, most már átveszi a politikusait is. Köztük azt, aki a magukfajták-magunkfajták dichotómia feltalálásáért méltán érdemelte ki a Nyilas Barbie kevéssé megtisztelő nevet.

A Fidesz megtért Nyilas Barbie-hoz.

Ő maradt, ahol volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4613090672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.10.27. 15:53:51

Nekem ebből nem derült ki, hogy belépett vagy "visszatért" volna a fideszbe. (Ezt a visszatérést különösen nem értem: politizált ő valaha a fideszben, a fidesz tagjaként vagy annak jelöltjeként?)
Mindenesetre véleményem szerint a mostani kormányerőktől rossz húzás lenne őt felvállalni a politikában. Brrrr...

Proud Mary 2017.10.27. 16:22:54

ez milyen logikával van értelmezve?

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.10.27. 16:56:44

@Proud Mary: Jelen blogon általában a posztoló vágyai jutnak kifejezésre. A tényeknek statisztaszerep jut csupán.

Zsolt Sándor Németh 2017.10.27. 18:08:08

@Proud Mary:
Számító, uszító, primitív Bayeri logikával!
Jelen esetben igaza is van.
Gyűlölködésben és uszításban verhetetlenek!

Szilágyi Imre 2017.10.27. 18:12:24

A cikkíró nagyon nincs tisztában sem a politikai viszonyokkal, sem Morvai Krisztina szerepével.
Morvai sosem volt fideszes, így oda visszatérni sosem fog.
Morvai EU képviselőként folyamatosan felszólal az EP-ben, mind a 2006-os események miatt, mind migrációs ügyben.

BAZINGA2 2017.10.27. 19:27:37

Nem ártana végig olvasni a cikket, egészen az utolsó soráig! - " A Fidesz megtért Nyilas Barbie -hoz! Ő maradt, ahol volt. " Csak értelmezni kéne a szöveget, és nem csak ezt, hanem az elejétől a végéig! A cikkíró szövegértelmezést nem tanít, azt az iskolába tanítják!

Pizsom 2017.10.27. 19:34:16

Morvai Krisztina soha nem volt a Jobbik tagja! A listáján bejutott az EU parlamentbe, de nem volt soha tagja a Jobbiknak mint ahogy Gaudi-Nagy Tamás sem!

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.10.27. 21:06:42

@BAZINGA2: Igen, az eleje pedig: "Morvai Krisztina visszatért a Fideszbe" Vagyis értelmezhetetlen az egész. ha az olvasó jól értelmezi.

Jakab.gipsz 2017.10.27. 21:18:18

A nagy grabowszki egyre hülyébb, már a hazugságokhoz is, felböfögi nyilas, juj, és ?

Keressük meg őket.

Vonáékkal a jobbikkal, Szegedi Csanád pacsizott le, de lebukott, és most megtért oda ahová való, Vonáékkal együtt.

Morvai Krisztina sohasem volt tag abban az elmebeteg klubban.

Ugye milyen érdekes, hazudik egy nagyot és ráfogja másokra. Számító és uszító logikával.

Ki, kinek és miért hazudozik?

schmitt p dr (törölt) 2017.10.28. 00:34:55

Baló György (sz.: 1947) felesége, azaz, Baló Györgyné Morvai Krisztike (sz.:1963), szerelemházasság, két féllib-féljobb gyerek anyja. Szegedi csanád és K. G. bélla farkaciótársa, valamint zázrevicc gábor eu-s delegáltja.
Köszönjük munkáját!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.28. 08:36:29

Morvait sose szerettem: túl harsány volt és túl szélsőséges. Sokszor vetült hamis irányba. De úgy tűnik, a korral leülepedett és képes racionálisan átlátni sok mindent.

A tudomány sosem téved! 2017.10.28. 08:44:40

Libbant logika:
Kiáll az országért = nyilas
Mocskolja az országot= demokrata
Menekült= megduplázza a GDP-t...

Sok sikert 2018hoz, elvtársak!

hapapu 2017.10.28. 10:21:47

A két gyermekét meg neveli Baló György. Még azt is tagadta, hogy a televízió előtt a férje autója lángolt. Na ilyen ember kell nekünk a kormányba valamint az Unióba.

2007alex 2017.10.28. 11:08:38

Nem tartom embernek, aki így forgatja a színét, mint ez a "darab"...
Aki képes megcsalni a társát/csapatát veled, az bármikor téged is megcsal!
Aki embernek érzi magát, -és az is!?- előbb kilép a régi kapcsolatából, és tiszta lappal kezd bele a másikba...! Morvai, a Jobbik hátán lett EP képviselő! Ennyit talán megtehetett volna! Előbb visszalépni, visszaadni ami a Jobbiké, kilépni, és azután kacérkodni a Fidess frakcióval! Vagy úgy, már nem kellett volna?

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.10.28. 11:25:14

@hapapu: Baló? Már miért kerülne ő a kormányba? Morvai? A kérdés ugyanaz.

istvami 2017.10.28. 14:40:05

Én úgy láttam, hogy nem Krisztina állt át, ő maradt, de Orbán állt a jobboldalra a menekültek, Soros és Ukrajna ellen. Viszont Vona ezekben a kérdésekben átállt baloldalra és Soros mellé... Így nem Krisztina, hanem Vona állt át az ellenségünk oldalára. Krisztina meg nem kertelt, derekasan megmondta a véleményét. Az a baj, hogy a jobboldalon kevesen merték ezt megtenni, eddig...

vércickány 2017.10.28. 18:17:27

Morvai Krisztina szín tiszta MAGYAR! Nem kell pártoskodni ha a magyar értékek védelméről beszél bárki! Itt az általános meggyőződésemről beszélek, ezt az asszonyt patkányok ne merészeljék bárhol a szájukra venni, többet tesz a hazáért mint bármelyik külföldön tanult magyarnak képzelő valaki! Tapintható hogy nem született emberek próbálnak meg itt hangot, irányt kijelölni! Soha nem juthatnak azok itt uralomra akik megváltoztathatják az őszinte igaz magyar emberek gondolatát, gondolkozását! Aki nem akar a MAGYAR értékrendekkel egyet érteni, az tessék szíves elmenni oda ahol az az út járható, de akkor ha ez nem jó, mit keres itt?

CsipkeRózsa 2017.10.28. 18:48:22

Morvai Krisztina, a "farkinca szakértő", megy a pénz után.

Antalya 2017.10.28. 18:58:40

MIT HAZUDOZTOK ITT OSSZE VISSZA ES KEVERITEK A SZART??? A JOBBIK UGYANUGY NEM AKAR ILLEGALIS MIGRANSOKAT, MINT A FIDESZ, DE EZ MEG NEM AZT JELENTI, HOGY MORVAI ATTERT VOLNA A FIDESZHEZ !!! HULYE SZARKEVEROK !!! MORVAI A JOBBIKBAN VAN ES NEM AKAR ILLEGALIS MIGRANSOKAT! ENNYI!

Antalya 2017.10.28. 19:02:27

A FRANC ABBA A HISZEKENY ES HULYE POFATOKBA, HA EZT ELHISZITEK ES KEVERITEK A SZART MAR MEGINT FOLOSLEGESEN !!! CSAK TEVES ES IDIOTA ELOITELETES KOVETKEZTETES AZ, HOGY HA NEM AKAR ILLEGALIS MIGRANSOKAT, AKKOR AZ MAR CSAKIS FIDESZES LEHET! BARMOK TOMKELEGE, AKI EZT ELHISZI. A JOBBIK SEM AKAR ILLEGALIS BEVANDORLOKAT MAGYARORSZAGON! EZ MEG NEM TUNT FEL???

Morpheus. 2017.10.28. 21:30:40

Az olyan szintű emberek, mint Morvai Krisztina már nem igazán tudják meglepni a politikát követő értelmiségieket. Egyszerűen mert tudjuk: bármire képes. Ahogyan az Orbán-rezsim is.

mocser48 2017.10.28. 21:37:07

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Mindig is náci volt. Most is megtalálta a helyét, hozzá idomult a fidesz.

mh1973 2017.10.28. 21:43:48

Egy jelentéktelen senki, nem oszt, nem szoroz, hogy hol indul, vagy hol nem, szavazatot nem visz senkinek!

nemhivo 2017.10.28. 21:48:14

..ott voltam, ..amikor gaudi és morvai kampányoltak az uniós képviseletükért.. szó szerint hangzott el a tömeg előtt, ..hogy "első dolguk Brüsszelben trianon "felülvizsgálata" amit az ostoba tömegek kitörő örömmel fogadtak...
Akkor is a magyarok sötétségére építettek, ..és be is jött neki...és erre ezután is bízvást számíthatnak..

dare 2017.10.28. 21:55:17

Tisztelet a bátraknak!
A szabadság útján

Larry Silverstein 2017.10.28. 22:02:30

'Az irtózatosan hosszú interjúban Morvai mindenben csatlakozik Orbán-rezsim külpolitikájához és ideológiájához.'

Ich auch!

Tisztességes Természettudomány 2017.10.28. 22:32:01

Titeket inkább az érdekeljen, hogy Gyurcsány visszatért az MSZP-hez. Vagy inkább az MSZP visszatért Gyurcsányhoz

Merlot 2017.10.28. 22:50:33

@Larry Silverstein: "Ich auch!"

Morvai csontig benyalt Orbánnak. Du auch.
:-))

TechNick 2017.10.28. 22:59:48

A B1 blog ma tudta meg, hogy 5% alatt az MSZP.
No de mi lesz így elftársak? Zsemle se jut lassan, csak magyar narancs?

Larry Silverstein 2017.10.28. 23:07:33

@TechNick: tulajdonképpen nem számít mi van az mszp-nek

az a lényeg hogy a maszop-dk-liberálisok-párbeszéd-együtt-külön mennnyit szerez összesen, reméljük még 10et se ideje kotródniuk

majd átveszi a B1et is símacska vagy soros azt lesz J1 ilyen tehetségtelen seggnyalóknak mindig akad vmi alja munka

DR. Smit Pal 2017.10.28. 23:19:00

"Mibe, hogy Morvai 2019-ben már a Fidesz listáján lesz rajta?"

Tiszteseges, ertelmes ember, fideszben a helye.

taga20 2017.10.28. 23:31:07

@Larry Silverstein: kurvaanyádat fityeszdroid!

döbbenet mekkora féreg vagy!

közép dunántúli régió 2017.10.28. 23:34:59

De régen volt már, mikor Morvai virtigli szadeszesként még leszbikus óvodákról álmodozott!
mandiner.hu/cikk/morvai_alomovodaja_kislany_leszbikus_mamakkal
Kissé hajlékonynak tűnik a hölgy gerince.

NBarbieReloaded 2017.10.29. 00:04:33

Minden alap nélküli feltételezések, kitalációk, tévképzetek és jóslatok tényként előadása a cikk, kedves szánalmas Lenin-fiú nickgrabowszki.

Persze, lehet sci-fiket írni, csak azt ne add már elő úgy, mintha bármi valóságalapja lenne.

necrophil collins 2017.10.29. 01:07:05

mindenki elsiklik afelett, hogy a posztoló "un. rendőri túlkapásokról" beszél? úgynevezett?? nem baj, 5%-on vagytok, és lesz ez még kevesebb is.

Nico 1 2017.10.29. 01:19:00

Suna+, mint Kunhalmi.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.10.29. 01:19:47

Morvai Hiszti esete újra bizonyítja, hogy a FideSS az egy hulladékgyűjtő párt. Hulladékfajtából meg túltermelés van, ezt a migránsozós, Sorosozós, brüsszelitázós magyar csőcselék minden nap bizonyítja.

Amúgy meg Morvai számára nem történt semmi változás, az egyik ruszki bérenc csőcselék cspatból átment a másik ruszki bérenc csőcselék csapatba.
Bályer udvari szolgameg errefel kinyalta Hiszti fenekét. Ezek a fidesz birkák tényleg nem érik el még az amőba szellemi színvonalát sem.

JGDus 2017.10.29. 02:19:58

MK mindennek az alja. Többször nekifutottam, hogy megértsek bármit az argumentumai közül. Logikátlan, artikulálatlan, elszabadult hajóágyú. Nagy lehet ott a baj, ahol őt dícsérik. Auswitzban a legjobb kápó lehetett volna belőle.

JGDus 2017.10.29. 02:25:41

@JGDus: helyesen: Auschwitz.

BiG74 Bodri 2017.10.29. 04:27:48

@JGDus:
Hát körülbelül így. Az argumentumokhoz hozzátenném, hogy szerintem még egyszer nem gondolkodott el rajta, hogy mit is csinál. IQ betyár fajta, vagy szimpla megélhetési politikai k.

n3spr3ss0 2017.10.29. 05:28:22

Az egyik 19, a másik egy híján 20. Fasiszta mindkettő.

Singerkém 2017.10.29. 05:58:55

Kezdek hozzászokni, hogy Magyarországon mindenki náci, kivéve azt a kb 5-7% demokratát, aki jövőre vagy bejut a parlamentbe vagy nem. Na majd meglátjuk....

bakkermann 2017.10.29. 06:53:34

"Nyilas Barbie" ? Tudod te mit jelent az, hogy nyilas, te fèlmûvelt idióta?

2017.10.29. 07:02:42

@Singerkém: akkor miért hisztizik itt a takonygerincű náci csürhétek, te gané?

2017.10.29. 07:04:03

@bakkermann: hozzátok képest(!!) rendes embereket. Azok a szarházi hazaárulók legalább vállalták önmagukat, ti meg ehhez is gyávák vagytok.

2017.10.29. 07:05:18

@poszt: ha a külsőségektől eltekintünk, a fideSS mindig is a gerinctelen, sunyi nácik pártja volt.

2017.10.29. 07:12:51

Bár nem teljesen értem , hogy jutott a cikk írója a kovetkezteteshez , de a politikában minden igaz és annak az ellenkezője is. A hatalom és a pénz határozza meg a tudatot , meg sz érdek !!!!!! Ennyi

hordalek 2017.10.29. 07:18:35

@hullajelölt88: Döntsétek már el, hogy a Fidesz most náci vagy komcsi? Össze vissza dobálóztok a jelzőkkel, attól függően, hogy a poszter épp mit akar elhitetni velünk.

Cycmen 2017.10.29. 07:36:51

Bloggerkém, a ti oldalatok csak ilyen Széll Bernadett, Bangóné, Vadai Ágnes féle tyúkokat vonultat fel és úgy látom érzékelve a minőségi különbséget ráröppentél Morvaira! Amit itt írsz, az hazug mocskolódás a 2006-os dolgok általad való bemutatása külön hányadalom, mint általában bármilyen megnyilvánulásotok!

Stenonis 2017.10.29. 07:40:26

Azért bárhonnan is nézzük teljesen fölösleges úgynevezni a 2006-os rendőri erőszakot.
Akkor a rendőrség igen távol állt bármifajta szakmai minimumtól. És az azonosítók is csak véletlenül akkor estek le. Érdekes, hogy előtte egy Fradi-Ute tömegoszlatásnál fenn tudtak maradni a számok.

És bármennyiere is bűnöző valaki, földön fekvő, megbilincselt gyanúsítottat jogállamban nem rugdos egy rendőr.

Cycmen 2017.10.29. 07:42:59

@bakkermann: "Nyilas Barbie" ? Tudod te mit jelent az, hogy nyilas, te fèlmûvelt idióta?"

Nézd már meg, Balótól kezdve mindent összehordott, ez jellemző ezekre a mocskokra, olyanok mint az állatkertben szarral dobálózó majmok!

Nagyorrú Barbi 2017.10.29. 07:54:16

Bunkóbb vagy blogger, mint voltál. Érzed elvtársaid elhasalását jövőre, s ez vicsorgásra késztet... Nyilasnak nevezed, mert kiáll hazánkért. Te, és az elvtársaid mik voltatok, mikor Moszkvával kokettáltatok? Hazafiak, internacionalista köntösben? Mondanám, hogy szégyelld magad, de nem tudod mi az.

mocser48 2017.10.29. 08:01:26

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Nácinak nevelték, most megtalálta igaz hittársait.

Cycmen 2017.10.29. 08:13:13

"Gyakorlatilag hűségesküt tesz az Orbánnak.'

Van egy értékrendje ami egyezik ebben az esetben Orbánéval. Ennyi. Persze erről fogalmatok sincs, ti csak beálltok a legjobban fizetőhöz, ki használni hajlandó benneteket.

szevabá 2017.10.29. 08:18:08

kifutó típus - ha megfogták had vigyék....

taga20 2017.10.29. 08:18:43

birka, ez most hogy?

gigabursch 2017.10.29. 08:21:43

Hű mekkora sírás-rívás a "demokratikus" oldalon.

Igazában amíg a Jobbik programját a fidesz végrehajtja - olyan nagy baj nincs...

mocser48 2017.10.29. 08:24:14

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Nácivá nem válik az ember, hanem az. Orbán se azzá vált, azzá született.

Cycmen 2017.10.29. 08:25:02

"Morvainak szüksége van valakire, aki újrajeöli, hogy továbbkaphassa a havi 2 milliót."

Baloldalon pont most megy ezerrel a "hogy lehetne bejutni a parlamentbe hogy ne dögöljek éhen" műsor leplezetlenül, azon rugózhatnál inkább! Morvai nincs rászorulva, előtte is kaptak utána sok helyen, az alkesz Szanyi, meg a gnóm Niedermüller csövesedne le alaposan, mert ilyen szarokra hol van szükség?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.29. 08:34:54

@mocser48:

Minden eszme híve az ember lesz, nem lehet úgy születni.

mocser48 2017.10.29. 08:37:24

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Lehet tévelyegni az eszmék között, de nácivá csak az "válik", aki náci. Az nem baleset, nem kitérő.

mocser48 2017.10.29. 08:38:50

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Pszichopatává se "válik" az ember, annak születik.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.29. 08:54:32

@mocser48:

Butaság. A náci eszme nem más, mint bármely más eszme.

taga20 2017.10.29. 08:57:23

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
butaság birka amit tolsz!

a humanizmus is egy eszme.

szerinted nincs különbsége a náci eszmétől?

benkoo 2017.10.29. 09:07:42

pont ez a terrorista támogató hiányzott még....

Duplaxiii 2017.10.29. 09:10:18

Remek!
MK egy az elveit nyiltan vállaló náci!
A jobbikból a középrehúzódás miatt került ki (a sok megélhetési nácival együtt)
Én örülnék, ha összekerülne a fidesszel (aminek az a célja, hogy a jobbiktól eltávolodott szélsőséges nácik támogatását a fidesz begyűjtse), mert a kapott szavazathoz képest sokkal több lesz az, aki meg MK miatt fordul el a fidesztől.
Tehát nem csak a "demokratikus" oldal szalámizza önmagát, a fidesz is beleállt ebbe az ostoba vészprogramba...
.
Már csak az van hátra, hogy a vona és a gyujcsány kiegyezzen...
És amit vesztenének a saját híveiből, ahhoz képest a most pártnélküli 60%-ból bőven megszerezhetnék a 50%+1 szavazatot és utána mindketten bezúzhatnák a saját oldaluk sok mocskos megélhetsi férgét...

mocser48 2017.10.29. 09:14:09

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Nácivá nem válik senki. Ahogy pl. nőket se fog valaki csak úgy megerőszakolni, mondván most épp ahhoz van kedve, meg a haver is azt teszi. Ezek agyilag beteg emberek, ennek születtek. Gyógyszerekkel lehet kezelni, de pl. egyből látszik rajta, ha orbán nem veszi be a reggeli adagot.

mocser48 2017.10.29. 09:16:10

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

De, ez így van. Ez tény. Egyelőre ezek gyógyíthatatlan betegségek, csak gyógyszerekkel lehet kezelni. Tüneti kezelés. Lásd orbán esete.

John Nethem 2017.10.29. 09:17:57

@taga20:

Nem mentségként írom, de Lengyelországban a legmagasabb ÁFA kulcs 22 %
a SZÁLLÍTÁSRA pedig 7 % !!!!

Magyarországon 27 %

taga20 2017.10.29. 09:32:06

@John Nethem: te azt vágod, hogy most ekézted a nert?

nem lesz ebből bajod? csak kérdem, me úgy mekszerettelek:)

a faszt!:))

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.29. 09:34:22

@taga20:

Minden eszme között van különbség, ezért nincs egy eszme, hanem több van.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.29. 09:35:26

@mocser48:

A történelem cáfol téged. Sok ember lett nácivá. Ahogy sok más eszmének is lettek hívei.

mocser48 2017.10.29. 09:37:38

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Semmiféle cáfolat nincs ebben, nácivá nem válik az ember, aki náci, az náci. Mert eddig azt hitted, hogy orbán nácivá vált? Mindig is az volt.

John Nethem 2017.10.29. 09:38:29

@mocser48:

Ilyet csak egy NÁCI mond !
Vagy akinek elgurult a gyógyszere.
Vagy mindkettő egyszerre.

Zeuska 2017.10.29. 09:42:55

Ez a nickgrabowszki egy hobbi (cóbi) és meseíró.
A valóság alapja amit ír, kb. semmi. Ezért nem nagyon értem azt, hogy ez a sok homokos külügyi és belügyi megszakértő, miről is vitatkoznak itt a blogban.

Tom66 2017.10.29. 09:46:35

Grabowszky, neked ismét sikerült kihánynod magadból egy aljas, ocsmány és hazug kis irományt. Akik 2006-ban valóban ott voltak és átélték, és nem csak az Indexből tájékozódtak, azok másképpen emlékeznek a történésekre.

panteon 2017.10.29. 09:50:16

Nincs itt semmi érdekes! A képviselők egy jól kereső állásnak tekintik a Parlamentet.
Szarik az ÖSSZES a világra: Orbántól, Vonán keresztül Szél Bernadettig.

John Nethem 2017.10.29. 09:59:28

@mocser48:

Minek ?
Egy született nácival nem vitázom :-)
Max. ha bevetted a gyógyszereidet....

mocser48 2017.10.29. 10:01:10

@John Nethem:

Írtad, hogy "Ilyet csak egy NÁCI mond ! "
Tehát olyat, amit írsz.

Mondd!

mocser48 2017.10.29. 10:03:40

@John Nethem:

Egyébként a skizofrénia is gyógyszerrel kezelhető. Tüneti kezelés, de orbán is viszonylag sokáig húzta a gyógyszeres kezelés alatt.
Te még nem gondolkodtál el rajta, hogy felkeress egy pszichiátert a problémáiddal? Csak ne azt, akihez orbán is jár, láthatólag nem a szakmája csúcsát képviseli. Vagy orbán épül le gyorsabban, mint várható lett volna.

John Nethem 2017.10.29. 10:06:02

@mocser48:

Az előző állításodra vonatkozott.

A többihez legalább elemi iskola 3-4-5-6-7. osztály szükséges.
( történelem, biológia, és ezekre épülő többi... )
Lehet, te kihagytad ezeket a lépcsőfokokat.
Oktatási óradíjam 6.000,- Ft :-)

mocser48 2017.10.29. 10:12:31

@John Nethem:

Ejj, látod, a magyar nyelv és nyelvtan nem az erősséged.
Mióta tanulod a magyar nyelvet?

John Nethem 2017.10.29. 10:12:39

@mocser48:

Visszanéztem az összes hozzászólásodat, neked fixa ideáid vannak, olyan beégett sémák, amiket általában a futóbolondok szoktak terjeszteni.

Másrészről jó volna már különbséget tenni a skizofrénia és a disszociatív személyiségzavar között, mert egyáltalán nem ugyanarról van szó.
Orbán inkább az utolsó kategória.

mocser48 2017.10.29. 10:16:07

@John Nethem:

www.youtube.com/watch?v=tFQ9yphPsIo
Nem tudom, hogy a skizofréneknél milyen terápiás kezelések vannak, de ha van csoportos terápia, akkor ezt akár orbánnal is meg tudod majd beszélni.
Persze ahhoz előbb kell az első nagy lépés, keress fel egy pszichiátert, mert addig nem tudnak segíteni a problémáidon!

John Nethem 2017.10.29. 10:21:49

@mocser48:

Egy skizofrén nincs tisztában azzal, hogy skizofrén, mivel a benne élő legalább két személyiség NEM TUD egymásról.
És éppen ott mondja Orbán: kívülről szemlélte magát.... simán a multiplex személyiség jele...

mocser48 2017.10.29. 10:25:27

@John Nethem:

Meg kellene végre hoznod a nagy döntést: elmenni a pszichiáterhez! Gyógyszedrekkel tudják kezelni a problémáidat!
orbánnál is működött ez, sok éven keresztül!

Persze, tüneti a kezelés, de mégis csak jobb, mint a mostani állapotod!

A gyógyszerek hatása alatt meg kicsit megismerheted magad. orbán is ezt tette. Csak ne állj le a szerről, mert látod nála is hova vezetett ez.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.29. 10:27:44

Morvai Krisztina ügyvédként a jogvédő szervezetek finanszírozásával a migránsok jogait védte a bíróságon, mert abban volt pénz. Aztán a jobbik EP képviselője lett, mert abban volt pénz. Úgy látszik most újabb lépést kíván tenni a még nagyobb húsosfazék felé. Örülök, hogy finanszírozhatom (őt is)...

John Nethem 2017.10.29. 10:28:35

@mocser48:

Neked kéne,
de minden bajodra BEÖNTÉS !!!! Ahogy a középkorban.

2 eset lehetséges:

1.) Sima provokátor vagy
2.) vagy rögeszmés, kényszerképzetes.

mocser48 2017.10.29. 10:35:59

@John Nethem:

Ezt majd beszéld meg a pszichiátereddel!
Persze kiírhatod a képzeteidet itt is, de az igazi segítséget ne utasítsd el, legalább próbáld meg!

John Nethem 2017.10.29. 10:36:29

@mocser48:

"A rögeszme olyan akaratlan gondolat, kép vagy ötlet, mely felkavaró, zavaró, de "eltávolíthatatlan", és nagyon erősen befolyásolja az érintett életét."

Szóval akadj le erről a skizofréniás rögeszmédről, mert nem áll jól neked. Túl erőltetett, és inkább sajnálatot vált ki az emberek részéről.

John Nethem 2017.10.29. 10:37:05

@mocser48:

Koncentrált a blog témájára. Menni fog ?

tiszafa 2017.10.29. 10:39:45

A cikk felvezetője hazugság.
"Másrészt azok mellett is, akik a Fidesz október 23-ai nagygyűléséről távozóban nem hazafelé mentek, hanem a rendőrökkel összetűző szélsőjobboldaliak mögé álltak."
Ez nem igaz, számos ismerősöm hazafelé akart menni a Deák tér irányába és futva kellett menekülniük Gyurcsány máig nem azonosított terrorlegényei elől.
Miért kellene elhinni el az index egyetlen szavát is?
Eddig is tudtam, hogy hazudnak, most újból beigazolódott.
"Egyrészt azok mellett, akik az utcáról, erőszakosan akarták megdönteni a kormányt."
Itt meg az a bibi, hogy az un. Kossuth térieket törvénytelenül távolították el a térről, ezt bírósági ítélet évekkel később megállapította.
Aző eltávolításuk után jöttek az összecsapások a rendőrséggel, amely, mint utólag kiderült, törvénytelenül járt el.
Kétségtelen, hogy a "kossuthtérieknek" engedelmeskedni kellett volna a feloszlató parancsnak, viszont a törvénytelen eltávolításért kártérítés járt volna nekik.
Azokat pedig akik a forradalom 50.-ik évfordulójára a Kossuth térre az engedélyt kiadták, el kellett volna bocsátani és nem kitüntetni.
Valahogy így működne a jogállam, még ha az indexnek ez nem is tetszik.

Jakab.gipsz 2017.10.29. 10:40:40

Milyen demokráciát akartok, ez itt a kérdés?

Orbán keresztényeknek akar demokráciát.

Soros a fanatikus migriknek, Roberta-néniknek és Klári-bácsiknak, azaz a perverzeknek, akar olyan demokráciát, hogy jól érezzék benne magukat.

Ti pedig eldöntitek, milyen hatalmat akartok a saját gyerekeitek, felett.

Egyszerű kérdések ezek. Döntsetek!

tiszafa 2017.10.29. 10:40:50

A cikk felvezetője hazugság.
"Másrészt azok mellett is, akik a Fidesz október 23-ai nagygyűléséről távozóban nem hazafelé mentek, hanem a rendőrökkel összetűző szélsőjobboldaliak mögé álltak."
Ez nem igaz, számos ismerősöm hazafelé akart menni a Deák tér irányába és futva kellett menekülniük Gyurcsány máig nem azonosított terrorlegényei elől.
Miért kellene elhinni el az index egyetlen szavát is?
Eddig is tudtam, hogy hazudnak, most újból beigazolódott.
"Egyrészt azok mellett, akik az utcáról, erőszakosan akarták megdönteni a kormányt."
Itt meg az a bibi, hogy az un. Kossuth térieket törvénytelenül távolították el a térről, ezt bírósági ítélet évekkel később megállapította.
Aző eltávolításuk után jöttek az összecsapások a rendőrséggel, amely, mint utólag kiderült, törvénytelenül járt el.
Kétségtelen, hogy a "kossuthtérieknek" engedelmeskedni kellett volna a feloszlató parancsnak, viszont a törvénytelen eltávolításért kártérítés járt volna nekik.
Azokat pedig akik a forradalom 50.-ik évfordulójára a Kossuth térre az engedélyt kiadták, el kellett volna bocsátani és nem kitüntetni.
Valahogy így működne a jogállam, még ha az indexnek ez nem is tetszik.

Drednaught 2017.10.29. 10:45:48

Szerintem pedig a Fidesz utóbbi 8 év legzseniálisabb húzása lesz, ha magához édesgeti Morvait.
Sok Jobbik-szavazót hoz majd és végre lesz egy karakán NŐI politikus is a soraikban, ezzel is csökkentve a Fidesz-projekt kolbászfesztivál jellegét.

mocser48 2017.10.29. 10:48:25

@John Nethem:

Nem is velem kell ezt megbeszéld, hanem a pszichiátereddel!

mocser48 2017.10.29. 10:50:04

@John Nethem:

A nácikról van szó.
Morvai nincs itt, de te igen.

NBarbieReloaded 2017.10.29. 10:51:31

Na, megjelent kb. az összes minden bokorba náci bakancsot álmodó holdkóros elmebeteg.
Külön szánalmas, ahogy ezek a nímand, 4 elemis kis senkik próbálnak ekézni meg a szellemi képességére megjegyzéseket tenni egy nemzetközi szinten elismert jogtudósra, egyetemi tanárra. :)
MK körme alatti piszokban több értelem van, mint bennetek összesen, gyűlölködő, irigy kis senkiháziak.
Igen, nyugodtan magadra veheted @mocser48: @Duplaxiii: @hullajelölt88: és az összes többi kényszernácizó súlyosan értelmi fogyatékos.

mocser48 2017.10.29. 10:56:15

@NBarbieReloaded:

Kemény vagy, mint a húgymeleg kocsonya.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 10:56:37

Azért valahol megdöbbentő, hogy ex Jobbikos miatt azt a társaságot ahová megy (most épp a Fideszt) széljobbozos, mikozben a zászlóéhető Jobbikot magát élteted, és összefogást sürgetsz velük.

Egy Besenyő Pista bácsi féle kéérdést ez a fajta személyiségzavar megér..

Noooorrmááááális ??

mocser48 2017.10.29. 10:57:07

@NBarbieReloaded:

Amúgy miért zavar titeket, nácikat, ha kimondják rátok, hogy náci? Szégyellitek?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 10:58:37

Morvai soha nem volt náci.

A 2006-ban beazonosíthatatlan karhatalmistákkal ellenzékieket verető ballib csürhe soha nem bocsátja meg neki, hogy ártatlanokat védett.

A Gyurcsnyista csürhe enynit tud meg a nevét.

mocser48 2017.10.29. 10:59:41

@Ballib cenzúrázók réme 25:

A fidesz nyíltan felvállalja a fasiszta eszmét. Így érthető, hogy a nácik oda gyűlnek.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 10:59:52

@mocser48:

Engem speciel soha nem zavar.. A ballibek 89 óta diktatúráznak és náciznak.

Minnél inkább elveszett az ügy annál jobban.

Úgyhogy húzzál bele Soros csikcska, názizz ahogy a torkodon kifér.. :DDD

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:02:53

@mocser48:

Mint például ? Melyik eszmét és ki, és mikor ?

...

Áhhh elbasztam... Alátámesztást kértemegy nyílvánvalóan elmebeteg Soros csicskától, aki kötöszőnak használja a nácit.. .:DDD

mocser48 2017.10.29. 11:03:27

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Ejj, most hogy jött ide az orbán-ügynököt kiképző soros?
Téged nem zavar a náci léted, de látod másokat zavarja az, ha beszélnek róluk.
Ezt nácija válogatja.

mocser48 2017.10.29. 11:05:14

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Megnéztem, biztos ami biztos, még mindig orbán az, akit soros pénzelt.
Erről jut eszembe: nem tudod mi volt orbán árfolyama, mennyiért adta el magát?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:05:28

@tiszafa:

Mindenki tudja, hogy 2006.10.23-án Gyurcsány egyként veretett mindenkit aki tüntetni merészelt ellene, beazonosítahatatlan karhatamistákkal.

Ez már történelem.

Az ÁVH-s munkásőrség nyugdíjas tagozatának történeleemhamisító körei verik csak a nyálát, ezt a nyílvánvaló tényt letagadva.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:07:54

@mocser48:

Oké nincs gond..
Nagy szarban vagytok..

Hisz úgy náciztok mint még soha.. :DD

Gondolod lesztek majd 20-an is, legközelebb mikor kimentek az utcára ?
Az okt 23-i 15 fős tömeg ráér majd megint ?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.29. 11:09:15

@mocser48:

Orbán sose volt náci.

Morvai se volt az sokáig, majd az lett, most meg úgy tűnik, ismét nem az.

A náciság nem az égből esik az emberre, hanem - mint minden més eszme - tudatos döntés eredménye.

mocser48 2017.10.29. 11:09:50

@Ballib cenzúrázók réme 25:

OK, te felvállalod a náci léted.
De látod, a náci elvtársaid már nem ilyen egyenesek.

NBarbieReloaded 2017.10.29. 11:10:17

@mocser48: És te miért tagadod, hogy anyagyilkos, kisfiúkat megrontó pedofil állat vagy?
Jelzőzni én is tudok, ahhoz nem kell ész. Ja, hogy te azért kényszernácizol a haverjaiddal, értem. :)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:12:23

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Pontosítanék.. A náciságot mint jelzőt a ballibek osztogatják.
Ilyenformán mikor a Jobbik megkapta a náci jelzőt, Morvai azonnal nácivá vált, mikor belépett oda.

Cseppet bekavart a Jobbik cukisodási kampánya a náci jelzőt osztogató csürhének, hisz már a Jobbikkal paroláznak, így próbálják az összes korábban általuk a Jobbikra aggatott náciságot átpakolni Morvaira.

Morvai meg cipeli egészen a Fideszig a náciságot.

A ballib agytekervények szerint, ez egy telejsen természetes folyamat, aminek folyományaképp, MS Novák, és Vona nácimentes lett, és Morvai meg Orbán vérnáci.

mocser48 2017.10.29. 11:13:03

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Azt, hogy náci vagy-e vagy sem, nem választás kérdése. Nem döntés kérdése. A náciság egy betegség. orbánnak se döntés kérdése volt.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:13:52

@NBarbieReloaded:

Jajj ne már...

Ne bomolj egy agybeteg nácizása miatt..

Légy ré büszke, hogy annyira csíped a ballibek szemét, hogy olyan tehetetlen vagdalkozásba mennek, amit 89 óta művelnek, és még egyszer sem jött be, viszont cserébe nagyon röhejesek. :)

mocser48 2017.10.29. 11:16:14

@NBarbieReloaded:

Most komolyan, miért nem vagy képes felvállalni azt, aki vagy?

mocser48 2017.10.29. 11:17:54

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Látod, például ez a barbi keményen ellenáll. Képtelen elfogadni azt, ami.

NBarbieReloaded 2017.10.29. 11:18:39

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ugyan, akikre az önjelölt demokraták rásütik, hogy náci, az náluk örökké az is marad.
Ez tipikusan akkor történik, amikor az 1 bites, érv és vitaképtelen kis senkik, mint mondjuk ez a mocser gyerek, nem tudnak mit kezdeni a "nácik" állításaival. Ilyenkor, hogy meneküljenek a kínos kérdésekre válaszolástól, jön a csuklóból nácizás, nácikkal nem tárgyalok és hasonló szánalmas megfutamodások.
Mert még mindig azt hiszik, hogy a nácizás bárkit is érdekel. 20 éve még lehet megijedt tőle, akire rásütötték, ma már csak a saját szegényes értelmi képességét bizonyítja vele, aki használja.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:19:20

@mocser48:

Részben engem is érdekel.

Mit tetem hogy náci lettem ?

Zsidó kisgyererekeket ettem, esetleg ma reggel is kiirtottam egy népcsoportot, ahogy szoktam ?
Cigizés közben felgyújtotttam a könyvtárszobát ?

Elmebeteg... :DDD

ben2 2017.10.29. 11:19:53

Ez az írás gyomorforgató, az eddigi ballib blogírás legalja.
Nem Morvai Krisztina ekézése miatt, hanem amiért a 2006 október 23. véres rendőri terrorcselekményeket mosdatja.
Innentől kezdve a ballib mikroblogoknak _semmi_ alapjuk nincs a jelenlegi rendszert erkölcsi vagy jogállami szempontból kritizálni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:20:51

@mocser48:

Ácsi..

Már csak Barbi náci ? Én már nem ? Mi történt az én náciságommal ? Hazament ?

Átragadt valaki másra, úgy mint Vonáról Morvaira, majd Morvairól Orbánra ?

NBarbieReloaded 2017.10.29. 11:21:15

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ó én aztán igen jól szoktam szórakozni a mocser féle, csak nácizásra képes kis fogyatékosokon. Jót röhögök, mikor szénné alázom őket. :DD

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:22:08

@ben2:

Ugyanmár.. Karhatamistákkal több tízezer embert elveretni az erény, ha a "demokraták" vannak kormányon, tudjuk jól.

mocser48 2017.10.29. 11:23:11

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Először is: illik hozzád az aláírásod, gyakrabban kellene használd!

A náciságoddal kapcsolatban: kicsit nézz utána, elődeidnél hogyan is nézett ez ki.

mocser48 2017.10.29. 11:24:21

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Te felvállalod azt, írtad, neked ezzel semmi problémád.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:25:47

@mocser48:

"kicsit nézz utána, elődeidnél hogyan is nézett ez ki."

Aham..
Szóval örököltem az elődeimtől.

Valahol sejtettem hogy genetikai okból vagyok náci, hisz máshogy hogy anyázhatnál okkal ? :DDD

Másrészt meg holmi genetiakai érveket egyébként nem PC felhozni, kivéve ha nácizásról van szó természetesen.

Bisi 2017.10.29. 11:27:34

Annyira beteg ez a blog. Ha kihagyod belőle a politikát és az okot, hogy miért voltak a tüntetések, akkor sem lehet a 2006-os rendőri brutalitásokat szó nélkül hagyni. Még az Indexen is volt erről beszámoló, ami nem egy jobboldali lap. Neked nem a Fidesszel van bajod, hanem mindennel ami magyar. Utálod ezt az országot, de akkor miért nem költözöl ki az USA-ba, Izraelbe vagy Hollandiába?

mocser48 2017.10.29. 11:28:18

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Voltak már előtted is nácik, nem te "találtad" ezt fel.
Nézz utána, elődeid hogy jutottak el a skandálástól az autógumi kiszúráson át a fajirtásig.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:34:16

@mocser48:

Aham..
Tehát nem genetiaki elődeimtől örököltem a náciságot, hanem Hitlertől magától.
Na csak megtudom a végén.

Tehát tudjuk, hogy a náciság így átragad egyik emberről a másikra, mint Vonáról Morvaira, meg valahonnan rám.
Te és a ballibek meg valami rejtélyes okból úgy beleláttok az emberekbe, hogy azonnal kiszűritek ki a náci.

Értelemszerű hogy nektek kell kormányozni, messziről rámutatni emberekre, akiket persze azonnal ki is kell végezni szigorúan a demokrácia védelmének érdekéken, hogy megállítsátok ezt az iszonyatos kórt.

Kezdem érteni honnan ez a küldetéstudat... :DDD

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:38:18

@mocser48:

Azt egyébként ugye tudod, hogy ismert a történelmünkből egy cosport, aki "sötétben bújkáló ellenforradalmárokat" és "nácikat" kerestek és találtak végztek ki, és ezzel tartották fent a hatalmuk ?

ÁVH-nak hívták őket..

mocser48 2017.10.29. 11:39:44

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Dehogy is, ez nem valami fertőző betegség, még csak a kéne, hogy az legyen.
Pl. egy ember nem azért fog nőket megerőszakolni, mert elkapott valami vírust.
Egy tiszta ember semmilyen körülmények között nem fog egy nőt megerőszakolni. Ahogy egy tiszta ember nem fog elnácisodni.
Nőket egy agyilag beteg ember fog megerőszakolni. Lappang a betegsége, majd egyszer kitör rajta.
A nácik is ilyenek....

Singerkém 2017.10.29. 11:39:53

@hullajelölt88: Először is: attól, hogy te nácizol mindenkit még nem lesz senki náci.
Másodszor: ki hisztizett, te ostoba balfasz?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:40:25

@mocser48:

De nyugtass meg hogy te felsimered lappangó stádiumban is a náciságot.. :DDD

mocser48 2017.10.29. 11:41:37

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Sok-sok ilyen szervezet volt.

Hogy-hogy az ÁVH jutott eszedbe? Volt valami rossz emléked, esetleg a családban?

mocser48 2017.10.29. 11:43:10

@Ballib cenzúrázók réme 25:

A lappangóban még nehéz felismerni. Te gondoltad volna a 30 évvel ezelőtti orbánról, hogy egy náci? Én nem. Aztán tessék, ez lett belőle.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:44:30

@mocser48:

Országunkban nem sok profi náci vadász egység volt.
Elvégre a lappangó nácit nem mindenki ismeri fel első látásra, de az ÁVH az ilyen volt.

Azonnal felismerték a rendszer ellenségeit, és soha nem hibáztak.. :DDD

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 11:46:00

@mocser48:

Tehát Orbánból már előtört a náci ? De hogyan ?
Mi módon ?
Miben nyilvánult ez meg konkrétan ?
Áruld már el légyszi, hátha segíthetek nácit vadászni tünetek alapján !?

elvis56 2017.10.29. 11:56:28

Tiszta bánya rém lett ez a nő.Nagyon rég volt baba.

Jakab.gipsz 2017.10.29. 12:15:52

Morvai Krisztina visszatért a Fideszbe

nickgrabowszki: És ez kinek és miért okoz gondot?

John Nethem 2017.10.29. 12:16:55

@mocser48:

Hát neked 2 pszichiáter is kevés lenne.
Na pá, te TROLL.

( DNFTT)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.29. 12:23:58

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Ez tény, viszont tény, hogy volt a Jobbiknak egy nácinak - pontosabban reformyilsnak - nevezhető szakasza, s Morvai ebben abszolút rászt vett.

Morvai a tipikus neofita. Élete első 40 évében ultraliberális nézeteket vallott,majd rádöbbent ennek tarthatatlanságára, s elment az ellenkező végletbe. Az utóbbi években viszont lenyugodott, s eltávolodott a szélsőségtől.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.29. 12:25:20

@mocser48:

Butaság. A náciság nem betegség, hanem hit a náci eszmében, ami tudatos választás kérdése. Ahogy ez minden más eszme esetében is van.

A liberálisság se betegség, vagy szerinted az is az?

2017.10.29. 12:26:48

"Nem mondja ki, csak sejteti, mert úgy hatásosabb, hogy Orbán Viktor az Isten."

Nincsen cigányisten.

"Nyilas Barbie"

Freddy Krueger hozzá képest Miss Hungary.

Proud Mary 2017.10.29. 12:29:22

@mocser48: takarodjál már a nácizós kurva anyádba te ostoba idióta.

2017.10.29. 12:34:44

@Proud Mary: érdekes, hogy a habzó pofával acsarkodó náci csőcselék mennyire fel tud háborodni, ha nevén nevezik. :D
Hogy a nácik felháborodnak a takonygerincetek miatt, azt még érteném, de hogy épp ti...

2017.10.29. 12:35:37

@Jakab.gipsz: "ez kinek és miért okoz gondot?"

Hát neked minden esetre. Különben nem lennél itt.

2017.10.29. 12:39:19

Ez a viharos szél összefújta a szemetet (az összes fidesznáci troll nick-et). Nincs ezeknél nagyobb liberális imádó: mind ide csődülnek libsi farkakat rángatni. Kérdés, hogy pénzért vagy magánszorgalomból. Szerintem, az utóbbi.

Proud Mary 2017.10.29. 12:40:53

@hullajelölt88: jajIstenem te szakadt proli, na majd pont egy olyan ember fog itt "észt" osztani akinek az anyja fizeti a netét, mert nincs munkája

2017.10.29. 12:43:24

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Országunkban nem sok profi náci vadász egység volt."

Meg is látszik, főleg vidéken vagy egy fradista meccsen. Ha nem akarunk nagyon messzire menni, akkor itt vagy te is.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 12:44:39

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

Hogy néz az ki ? Neked libsi farkad van ? Grabovszkinak ? Kikre gondoltál ?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 12:45:39

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

Értem hogy te pontosan tudod hogy ki náci, és ki nem.
De segíthetnél nekünk elárulni hogy honnan !?

Mit tettem ami ezt egyértelműsítette számodra ?

2017.10.29. 12:47:38

@Ballib cenzúrázók réme 25: Megint mások farka érdekel? Ez nem az a blog. Menj inkább a Kék Osztriga bárba.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 12:49:57

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

Te hoztad szóvba a libsi farkakat ..

Én csak megkérdeztem kikre gondoltá konkértan ?

Magadra ? Grabovszkira ?

Kikre ?

2017.10.29. 12:50:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nem árulom el neked, mert akkor te is libsi akarsz majd lenni, holott troll szerepben egy centivel jobb vagy.

Proud Mary 2017.10.29. 12:52:37

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: "mind ide csődülnek libsi farkakat rángatni."

ilyen amikor valaki vicceskedni próbál, de olyan hülye hozzá, mint egy marék lepke.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 12:53:23

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

Az biztos hogy nagyon irígylem a libsiknek a náci felismerő képességét.
Már az ÁVH is csodálatra máltatott ezen a téren.

Tévedhetetlenül felismerték, és felsimerik ma is a nácit, anélkül hogy megjelölnék mely tettük, mondatuk alapján teszik ezt..

Te is az ÁVH-tól tanultad ?
Nem osztanád meg a náci tüneteket, melyek kiütköztek az általad lenácizottakon ?

Cycmen 2017.10.29. 13:00:42

@Ballib cenzúrázók réme 25:" Nem osztanád meg a náci tüneteket, melyek kiütköztek az általad lenácizottakon ?"

Ez a tipikus ballibsi trükk! Aki nem olyan elvtelen mocskos hazaáruló mint ők azt lenácizzák! Ezzel a szélsőséges címkével próbálják elterelni a figyelmet a saját aljasságukról!

2017.10.29. 13:05:40

@Proud Mary: érdekes. Hullagyalázás is felkerült a náci kurva listajára a rágalmazás és hazaárulás mellé? Mondd te retkes ribi, a testvérek mit szólnak hozzá, hogy szeretsz női ruhába bújni? Tudják, buzi vagy? :D

2017.10.29. 13:07:12

@Cycmen: hazaárulók per pill. a fideSSben vannak, tömegesen elvtárs! Te miért tiltakozol a náci jelző ellen? Melyik jellemző nem illik rád, ami a nácikra igen?

2017.10.29. 13:07:25

@Ballib cenzúrázók réme 25: @Proud Mary: @Cycmen: Szóval, tudatlan vagy? Ezért akarsz libsi blogokon barátokat szerezni? Vagy te sem tudod, hogy mit akarsz?

@John Nethem: Mit szeretnél mondani?

2017.10.29. 13:07:59

@Ballib cenzúrázók réme 25: elég csak elolvasni az acsarkodásotokat, te rühes. :D

2017.10.29. 13:09:53

@Jakab.gipsz: elvtelen, gerinctelen stb. jelzők gondolom ismeretlenek, mert nem ismered a saját jellemzőidet sem... :D

John Nethem 2017.10.29. 13:11:51

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

Szaros az egész világ ...... És egyre azabb lesz....

és erre te nagyon ráéreztél ! Jó orrod lehet hozzá :-)

Proud Mary 2017.10.29. 13:13:21

@hullajelölt88: cicukám, hát így beszél egy toleráns demokrata? egészen biztos vagyok abban, h te is fideszes vagy, és pénzért járatod le a másik oldalt. ezt jól csinálod, ha téged olvas egy normális szavazó, eszébe nem jut oda szavazni

2017.10.29. 13:15:29

Szóval, a gyengébbek kedvéért: az írás azt mondja, hogy Nyilas Barbie megtért a fideszpártba. Minden normálisen értő embernek vagy libsinek világos. Erre két fidesznáci troll fejenként hat nick-kel nekiáll vergődni, hogy ő nem náci. Mert itt mindenki elhiszi nekik. :)

Cycmen 2017.10.29. 13:18:36

@hullajelölt88: " Melyik jellemző nem illik rád, ami a nácikra igen?"

Mik lennének ezek a jellemzők? Fel tudod sorolni egyáltalán? Képtelen lennél, mert csak egy mocskos szájú primitív proli vagy!

2017.10.29. 13:19:29

@Proud Mary: "gyenge viszontválasz"

Pontosabban troll oktatás, ugyanis az anyukám arra kért, hogy fidesznáci trolloknak ne válaszoljak.

2017.10.29. 13:23:28

@Cycmen: Ha nem vagy náci, akkor libsi vagy? Azért kérdezem, mert mindig a libsiket kerülgeted, libsi blogokon. Esetleg hülye-e vagy? Segíts már megérteni, hogy tulajdonképpen mit akarsz, ha nem trollkodni jársz ide?

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.10.29. 13:25:55

Morvai Hiszti esete újra bizonyítja, hogy a FideSS az egy hulladékgyűjtő párt. Hulladékfajtából meg túltermelés van, ezt a migránsozós, Sorosozós, brüsszelitázós magyar csőcselék minden nap bizonyítja.

Amúgy meg Morvai számára nem történt semmi változás, az egyik ruszki bérenc csőcselék cspatból átment a másik ruszki bérenc csőcselék csapatba.
Bályer udvari szolgameg errefel kinyalta Hiszti fenekét. Ezek a fidesz birkák tényleg nem érik el még az amőba szellemi színvonalát sem.

John Nethem 2017.10.29. 13:26:26

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

Mondjuk vergődni az szokott, aki a szavak fogalmával nincs tisztában.
Esetünkben mondjuk a "NÁCI" szóval.
Attól, hogy lépten-nyomon ezt köpködik, mint a szotyihéjat, önmagukról állítanak ki bizonyítványt, és még az adott szót is lejáratják, aztán értetlen-gúvadt szemekkel bambulnak, ha már nem veszi őket komolyan senki.

2017.10.29. 13:29:00

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: "Ezek a fidesz birkák tényleg nem érik el még az amőba szellemi színvonalát sem. "

Egyértelmű. Ezért van fizetett troll bagázs, hogy kommenteljen helyettük.

2017.10.29. 13:31:25

@John Nethem: Ugyanaz, mint a LIBSI szó dobálása.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.10.29. 13:31:27

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: " Erre két fidesznáci troll fejenként hat nick-kel nekiáll vergődni, hogy ő nem náci."

Így van, ez a két-három söpredék fiodeszes fajta napi 40 nickkel nyomja ugyanazt az orbán seggnyalást, csak hogy tömegnek látszódjanak.

Az a visszatérő rögeszméjük ennek a 40 nicknek, hogy jövőre már 95%-a lesz a fideSS komcsi-náci vegyes hulladék gyüjtő pártjuknak.

Ehhez képest úgy fosnak attól az 5%-nyi ellenzéki páttól, mint Lopbán Viktor a 10 parancsolattól és a J´ézusi tanításoktól. Meg a teljes elszámolktatás´tol és vagyon elkobzástól.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 13:31:52

@hullajelölt88:

" elég csak elolvasni az acsarkodásotokat"

Ha az acsarkodás a náciság egyértelmű mértéke, akkor te pl csak az utolsó 5 hozzászólásod alapján egy főnáci lehetsz.. :DDD

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 13:34:12

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Így van..

Egymagam 40 nickel nyomulok a blogokon, és csak én 2 millió szavazatot adok le.

Te és a másik 5 nagyon okos ballib önkéntes nácivadász mivel ilyen éleslátóak vagytok lebuktattatok azonnal.

De mit érsz el vele, ha én egymagam eldöntöm ilyenformán a választásokat ? :DDD

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 13:37:33

@Cycmen:

"Ezzel a szélsőséges címkével próbálják elterelni a figyelmet a saját aljasságukról!"

Ez pontosan így van.
Gyurcsány elkúrása idején import nácikat hozattak a várba hogy legyen kire újjal mutogatni és bérrettegni.
Márhogy igazi Heil Hitlerező nácikat, merthogy itthon ilyet Bácsfy Dia nevű saját kreálmányuk, és Szabó Albert óta aki Izraelben éldegél, nem találnak már mutatóba se.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.10.29. 13:38:11

@Ballib cenzúrázók réme 25: @Proud Mary:

Mi van te ezer nickű fidesz náci, a vasárnapi pihen´és helyett úgy berendeltek téged a főnökeid trollkodni, mint ahogy Rubovszkit befrendelték a lélegeztető gépről kétharmad szavazni?

John Nethem 2017.10.29. 13:40:25

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa:

Éppen nem !!
A "liberális" és "ballib" szóval éppen hogy dicsekedni szoktak saját maguk JELZŐJEKÉNT !! Ezzel igyekezvén kirekeszteni mindazokat, akik NEM ŐK !!!!!!

Sir Gombóc 2017.10.29. 13:43:55

@mocser48: Te hülye vagy b+! Az ilyenek miatt, mint te, lehet a Fidesz hatalmon. Kontraproduktív, amit művelsz.

bóvli ország jobban teljesít 2017.10.29. 13:44:43

@John Nethem:

Mesélj már valamit Orbánról, Soros legjobb tanítvány´áról, a párallami időkben külföldre kiengedett felcsúti MSZMP-s párttitkár elvtárs fiáról, aki később a Liberális Internacionálé vezetője lett.

Akkor tehát Orb´án, a gyökereiben ballibsi elvtárs a legnagyobb kirekesztő az országban?

Cycmen 2017.10.29. 13:45:46

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: " Ha nem vagy náci, akkor libsi vagy? Azért kérdezem, mert mindig a libsiket kerülgeted, libsi blogokon. "

Ez nagyon összetett kérdés. Náci a szó klasszikus értelmében. Te annak nevezel, persze nem vagy birtokában azon képességeknek amivel megitélhetnéd, neked csak mondták hogy nácizni kell, de attól én még nem vagyok az! Hogy minek járok libsi blogra? Mert sajnos az itt tárgyalt kérdések napi témák és nekem is van hozzáfűzni valóm. Örülj hogy én, meg páran akit nem szerettek itt vagyunk, ez jót tesz a színvonalnak hidd el! Nélkülünk itt csak egy vulgáris ostoba belterjes posvány lenne! És nem elhanyagolható oka ittlétemnek a szórakozás! Eljövök ide mint az állatkertbe és dobok perecet a majmoknak! Rendkívül mulatságos tud lenni!

John Nethem 2017.10.29. 13:50:37

@bóvli ország jobban teljesít:

Orbán egy politikai-meghasonlott ember.
Nem ő volt az első, és nem is ő lesz az utolsó.

A legtöbb ember ilyenné válik, aki túl sok időt tölt egy fékek és ellenőrzés nélküli hatalomban.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 13:51:47

@bóvli ország jobban teljesít:

A történelem kedvéért rögzítsük, hogy amíg Gyurcsány a Dialógus csoportról jelentgetett az MSZMP KB részére, és cserébe az MSZMP KB leszólt a vizsgáira, addig Orbán és fleesége laksára 1986-ban lehallgató berendezést szereletetett az ÁVH.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 13:53:09

@John Nethem:

Én is liberális voltam, amíg csak bulizni kellett, és jogot formálni arra, ,hogy azt csináljak amit csak akarok.
Aztán benőtt a fejem lágya, megnősültem, gyerekeim lettek, és rájöttem a nemzetet nem ez viszi előre.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.10.29. 14:04:14

@Ballib cenzúrázók réme 25: A történelem kedvéért rögzítsük, hogy amíg Gyurcsány "csak" tönkretette az országot, addig Orbán tönkretette ÉS kifosztotta.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 14:11:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ennek mondjuk némileg ellentmondani látszanak a tények, grafikonok Eurostat adatok, amik azt mutatják, hogy az MSZP az egész EU egyik legszarabb kormánya volt, addig a Fidesz az EU élmezőnyében avagy középmezőnyében van.

MInden adat ezt mutatja. Munkanélküliségi rátától, GDP arányos hiány csökkenésen keresztül, inflációs rátáig, gazdasági növekedésig.

taga20 2017.10.29. 14:12:06

@Ballib cenzúrázók réme 25: ne basz fel, hogy te még osztodtál is!!!

mindenki fusson, ki merre lát!

bazdmeg, rólad ez a szám jut eszembe.

www.youtube.com/watch?v=59dDrpIfZWs&index=17&list=RDl49PAML9GDQ

Cycmen 2017.10.29. 14:14:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:" Gyurcsány "csak" tönkretette az országot, addig Orbán tönkretette ÉS kifosztotta."

De csak azért mert mindent félbehagynak! A szocik a metrót és a Nemzeti Színházat sem fejezték be! Sőt, el se kúrták, azt is félbehagyták és magától kúródott el!
Amúgy mizu? :D

ben2 2017.10.29. 14:44:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Orbánék gyenge kezdők fosztogatásban a szocikhoz képest. Az Apró-Gyurcsány klán eleve úgy került a szoci elitbe, mintha Orbánt direktben Mészáros Lőrinc váltaná.

kuki123 2017.10.29. 15:09:15

Az ilyen hazudozással, csak Orbán hatalmát erősítitek

anyadmajma 2017.10.29. 15:14:17

@ben2: jaja, persze, az már smafu, hogy ki volt aki az Antall-kormány alatt eladta az országot privatizáció államtitkárként, mi? most meg épp a jegybankban váltja át a közpénzt köszpénzre:)
te hülye vagy:)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.29. 15:20:48

@anyadmajma:

Nem pontosan értem..

Te azt akarod mondani, hogy a Fidesz keze van abban is benne, hogy GYurcsány féle tetvek bagóért vettek Motimot, meg üdölőt, és ingatlanokat, meg a Kapolyiék Leisztningerék, meg a többi komcsi csicska, közművet, ingatlant, cégeket bagóért !?

John Nethem 2017.10.29. 15:31:46

@Ballib cenzúrázók réme 25:

No igen...
A liberalizmus az, amikor az őseink által megteremtett jólétet éli fel az önmagét liberálisnak valló nemzedék, és még megfejeli azzal, hogy ő osztja az észt.... :-)

John Nethem 2017.10.29. 15:39:08

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Aki 30-35 éves koráig nem liberális, annak nincs szíve, aki afölött nem konzervatív, annak nincs esze.. :-)

sutyerák 2017.10.29. 15:51:24

ha szélbal kormány alkalmazná jó pénzér'akkor szélbalos lenne. ez egy olyan picsa.

Lesz még Magyar Köztársaság 2017.10.29. 15:53:48

@Proud Mary: "takarodjál már a nácizós kurva anyádba te ostoba idióta."

Takarodjál már a libsizős kurva anyádba, te ostoba idióta!

Lesz még Magyar Köztársaság 2017.10.29. 15:56:39

@mocser48: Ilyen érzelgősek ezek a magyar nácik.

Egy kommentben tolják a náci dumát és kérik maguknak a náci minősítést.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.10.29. 16:06:39

@John Nethem: "aki afölött nem konzervatív, annak nincs esze."

Csakhogy nincs Magyarországon konzervatív párt, mióta a csúti geci kinyírta az MDF-et.

taga20 2017.10.29. 16:07:31

@John Nethem: te szerencsétlen szar, hol konzervatív a geci és bandája?

Lesz még Magyar Köztársaság 2017.10.29. 16:10:09

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Én is liberális voltam, amíg csak bulizni kellett, és jogot formálni arra, ,hogy azt csináljak amit csak akarok."

A liberális gondolkodás távolról sem azt jelenti, hogy azt csinálok, amit csak akarok.

Ha ez így lenne, Orbán lenne ma a legnagyobb liberális a világon.

taga20 2017.10.29. 16:11:04

@Cycmen: miről beszélsz te kibaszott jobbágy?

ha átmenne a családodon a csúti maffia, mint pl. váradi andráson, te akkor is itt nyelnéd a fehérjét, te szargerincű!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.10.29. 16:13:31

@ben2: "Orbánék gyenge kezdők fosztogatásban a szocikhoz képest."

Az elkúrónak a kormányzása előtt volt hatmilliárdja, a végén négymilliárdja. (A hatot lopta, persze.) A csútui gecinek most van négyezer milliárdja, csak tavaly, csak egy strómanjába rakott százmilliárdot.

4000000000000

Annyi milliód nincs, amennyi nulla a lopott pénzében.

taga20 2017.10.29. 16:14:14

@Ballib cenzúrázók réme 25: mikor voltál te liberális, te anyaszomorító?

2017.10.29. 16:15:58

@Cycmen: "De csak azért mert mindent félbehagynak! A szocik a metrót és a Nemzeti Színházat sem fejezték be!"

Hzudsz, gyökér! Ezt a kettőt speciel a vajdád állította le 2002-ben. Igaz, nem tudhatod, mert akkor még szoptál (apádtól).

taga20 2017.10.29. 16:17:19

@ben2: tisztán láccik, hogy mekkora féreg vagy fityeszdroid!

én csak azt kívánom neked, hogy annyit költs gyógyszerre, amennyit a gazdád, a geci egy nap ellop a közösből!

2017.10.29. 16:23:15

@John Nethem: "Aki 30-35 éves koráig nem liberális, annak nincs szíve, aki afölött nem konzervatív, annak nincs esze."

Na most a fideszesek biztosan nem liberálisak, sem konzervatívok, tehát igazad lehet abban hogy se szívük, sem eszük nincs. Én legalábbis soha nem láttam ilyen fideszest, de olyant sem, akinek lelke lett volna.

Lesz még Magyar Köztársaság 2017.10.29. 16:23:36

@Ballib cenzúrázók réme 25: "MInden adat ezt mutatja. Munkanélküliségi rátától, GDP arányos hiány csökkenésen keresztül, inflációs rátáig, gazdasági növekedésig."

Munkanélküliségi ráta: 600 ezren leléptek, közülük sokan a teljes kilátástalanság miatt, és nem csak a nagyobb fizetésért cserébe mentek el. Plusz a közmunkások is beleszámítanak a teljes foglalkoztatottságba, így szebbek a számok.

Infláció már Gyurcsányék alatt is csökkent. 1995 óta egyre csak csökken. A világban dúló konjuktúra az elmúlt években megengedte a magyar jegybanknak is, hogy azt csinálja, mint a "nagyok", mármint hogy a végletekig vágja a le az alap kamatot.

Gazdasági növekedés: pár autógyár és persze az eu-s pénzek tartják felszínen a magyar GDP-t. Ha ezek nem lennének, jó ha nulla közelire kijönne a dzsídipi, ha nem lenne egyenesen mínuszos.

Hohó60 2017.10.29. 16:23:36

Morvai Krisztina maradt az elvei mellett, tisztelet neki. Küzd az intetnácik ellen, ami minden magyar ember kötelessége.
A Jobbik viszont kiszámíthatatlanná vált, nem nyilvánítja ki világosan, hogy biztosan nem áll össze a bolsevistákkal. Hagyja, hogy ezzel a förtelemmel gyanusítgassák, sőt, eltűri, hogy a legelvetemültebb kommunisták, Gyurcsány Apró Vadai, meg hasonlók sápitozzanak, hogy ők aztán a Jobbikkal soha...
Ez már eleve dehonesztáló a pártra, ki kellene mondania világosan, hogy az ő részükről van eleve kizárva bármilyen koalició a haza ellenségeivel, és kikéri magának a gyanusítgatást is.

2017.10.29. 16:27:11

@Hohó60: Akkor ne itt vergődj, hanem eredj és mondd el nekik.

Hohó60 2017.10.29. 16:32:52

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Régóta látlak, higy tartod a frontot az internáci trollok hadával szemben.
Hát kitartást hozzá, mert ezek be vannak oltva valóság ellen, felmondják a hazugság házit, aztán mennek a kasszához. Mert ingyen ezt biztosan nem csinálják...

John Nethem 2017.10.29. 16:33:52

@kutyás majmok népe:

Hát dehogynem, ott a nevükben : FID-ESZESEK :-)
Ne a majmok eszéhez mérd :-)

2017.10.29. 16:42:10

@Cycmen: " Hogy minek járok libsi blogra? Mert sajnos az itt tárgyalt kérdések napi témák és nekem is van hozzáfűzni valóm. Örülj hogy én, meg páran akit nem szerettek itt vagyunk, ez jót tesz a színvonalnak hidd el! "

Bullshit. Trollkodni jársz a libsi blogokra. A hozzáfűznivalódat tartsd meg magadnak vagy húzzál Tusnádbasznádra, vagy ahol éppen a vezíred osztja az észt, és ott ugass. Ott volt is egy nő, aki hozzáfűzött valamit a Viktorod dumájához, mire a román székelyek lerántották a hajánál fogva. Szóval, szarok az ilyenek véleményére. A színvonalat meg hagyd, elég nagy baj állandóan lemenni a kommunista szekta szintetekre. Jól megnevettettél, Orbán-troll.

Cycmen 2017.10.29. 16:52:54

@kutyás majmok népe: Az ilyen büdös parasztok csoffadt agyát járok ide felbaszni! A tiédet sikerült is! :DDDDDDD

Jakab.gipsz 2017.10.29. 16:52:59

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: @Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Orbán és a Fidesz vagy Soros neoliberális csőcseléke.

Nyugi a magyarok tudnak dönteni.

A börtönben Soros Györgyöt, az istent-játszó liberál-náci fenevadat, várják a föld számos országában.

Politikailag korrekt tárgyalása lenne.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.10.29. 18:08:28

@Jakab.gipsz: "A börtönben Soros Györgyöt"

Magyarország egyetlen jótevőjét vetnéd börtönbe te gyökér? A maffiavezér gazdád meg szaladgáljon szabadon? A forradalom az elkúró mellé fogja lámpavasra húzni a csúti gecit.

John Nethem 2017.10.29. 18:21:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"...Magyarország egyetlen jótevőjét vetnéd börtönbe......"

Hm... Így születnek a legendák...

EGYETLEN: hát persze ! ahogy Móricka elképzeli....
JÓTEVŐ: hát persze ! inkább aki hasznot húz káoszból, háborúból ...., és ha nincs elég, akkor teremt magának....

2017.10.29. 18:51:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: kivetette a feri a dk-t a nevedből?
és az milyen már, hogy rosszakat kell írnod arról, akit amúgy szeretsz, hogy hátha így komolyabban veszik, amit arról írsz, akit nem szeretsz?

anyadmajma 2017.10.29. 18:54:11

@John Nethem: a Soros többet magyarországért, mint az egész fidesz egész fennálás óta.
Igaz, nem nehéz, mert kb 98 óta csak pusztítja a fidesz az országot.
Egyetlen dolgot teremtettek csak: a totális lopás országát segghülye 2millió alattvalóval.
tisztára, mint a középkorban.

Robur 2017.10.29. 19:00:49

Na szóval van ez a zsidó nő. Aki feminista volt meg meleg jogi aktivista meg stb.. Aztán átment a jobbikhoz nyilas barbinak mert ott volt a pénz. Most meg, hogy onnan kiáll a rúd megy a fideszbe hátha ott van pénz.

John Nethem 2017.10.29. 19:04:41

@anyadmajma:

No mesélj ! mi az a TÖBBET ! vagy legalább az a VALAMI, amit tett úgy, hogy közben nem ÉRDEKBŐL tette .

Egyébként nem abban a szövegkörnyezetben volt, hogy ki tett többet vagy ki nem, hanem úgy egyáltalán....

nu pagagyí 2017.10.29. 19:10:19

A Jobbik már nem elég náci neki. De amúgy, mégis kit érdekel ez riherongy? Mindig hülye volt szegény, de ettől még rábízhatják az atomerőművet.

Cycmen 2017.10.29. 19:39:00

@Robur: Na szóval van ez a zsidó nő. Aki feminista volt meg meleg jogi aktivista meg stb.. Aztán átment a jobbikhoz nyilas barbinak

Zsidózol és nyilasozol egyszerre? Összevissza pofáztok agyatlanul, láthatóan azt sem tudva hogy miről. Van itt egypár baller fasz, de ezzel az élretörtél!

nu pagagyí 2017.10.29. 19:53:15

Elég érdektelen az Orbán seggéből kilógó illetőkkel foglalkozni. Sokkal érdekesebb lenne felderíteni azokat, akik Orbánt irányítják, ugyanis nagyon príma putyini ihletésű forgatókönyveket kap valahonnan. Biztosan nem autodidakta, mert nótázáson, kolbásztöltésen és pálinkafőzésen kívül, nem sok mindenhez ért. Már jó ideje csak baromságokra futja a nyilvános rikácsolások alkalmából, ennek ellenére a rezsim láthatóan olajozottan működik és rendületlenül fasizálódik. Komoly szakemberek irányítják a terrorgépezetet, de nem igazán tudjuk kik ők. Nyilván nem az ostobaságokat gagyogó, félhülye miniszterek, ahogy az egy demokráciában szokás.

Jakab.gipsz 2017.10.29. 20:29:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Te hülye, Jancsi és Juliskát is szerette a vasorrú bába.

Soros kötött belénk, meg a csicskásai és Kertész Ákos, úgy fogtok járni a magyarokkal, mint vasorrú bába a mágnes asztallal.

John Nethem 2017.10.29. 20:38:47

@Jakab.gipsz:

A JANCSI és JULISKA sztorinak elég érdekes az előtörténete:

A Jancsi és Juliska mese tanulságát többnyire úgy értelmezik, hogy elrettenti a gyerekeket a szökéstől, a világgá menéstől. Azonban az egész Európát érintő, 1315-1317-es éhínség során a betegségek, tömeges elhalálozások, csecsemőgyilkosságok és a kannibalizmus annyira elharapóztak, hogy a szülők sokszor elhagyták a gyermekeiket és leölték az állataikat.

Jancsi és Juliska, vagyis Hansel és Gretel akár menedéket is lelhettek egy Katharina Schraderin nevű igen sikeres pék házában. A 17. században ez az asszony egy olyan sikeres gyömbéres keksz receptjét alkotta meg, hogy egy féltékeny riválisa boszorkánysággal vádolta meg. Először sikerült elmenekülnie a városból, de a feldühödött szomszédok serege megtalálta, visszakényszerítették a házába, és a saját kemencéjébe vetették.

Jakab.gipsz 2017.10.29. 21:48:00

@John Nethem:

Jancsi és Juliska meséje időközben új értelmet is el nyert, ne dőlj be a csilivili meséknek, sem a mézeskalács házaknak. Vagy óvakodj a görögöktől akkor is, ha csak ajándékot hoznak.

Soros rossz hírneve pedig nem egy Fidesz rágalom. Előbb utóbb mindenért meg kell fizetni.

Ez az ütődött Soros a "Nyitott társadalom és ellenségei" mű gyakorlati alkalmazása alapján, el sem tudja képzelni miféle erőket szabadított el.

Sajnos ez már nem politika, hanem matematika és persze teológia.

Robur 2017.10.29. 21:56:35

@Cycmen: A nő zsidó. Ez tény. Az is tény, hogy a Jobbiknak régen azért elég nyilas beállítottsága volt. Ez a Morvai Hisztike meg odamegy ahol pénzt szimatol. Ez is tény. És ez független attól, hogy neked ez tetszik-e vagy sem.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.10.29. 22:03:14

@Jakab.gipsz: Soros György több, mint 30 éve segíti önzetlenül a magyar tudomány és demokrácia fejlődését. Széchenyi óta a legnagyobb magyar patrióta.

A csúti geci gazdád meg a demokrácia és hazafiság esküdt ellensége.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2017.10.29. 23:14:57

Na, kiböfögted magadból te is a libsibolsi mocskot.

John Nethem 2017.10.29. 23:17:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nézd meg, mit jelent az ÖNZETLENSÉG fogalma.

Soros György SEMMIT NEM TETT önzetlenül.
Ezt ő maga mondta a vele készített interjúban.
Soros egy aszociális, szenvtelen ember, akinek csak a PÉNZ, és a MÉG TÖBB PÉNZ a lényeg, és ezt BÁRMI áron és BÁRMENNYI EMBERÉLET feláldozásával megvalósítja.
Alapvető célja a totális nyílt társadalom, ahol már csak a multik léteznek és a multik TÖRVÉNYEI, amiknek semmiféle emberi közösségek ---> államok - nem szabnak korlátokat. olyan világ megteremtése a célja, ahol vannak a törvényen fölüliek ( pl. Soros ), és van a törvényre kötelezett gyökér és családnélküli homogenizált embertömeg.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.10.30. 00:02:01

@John Nethem: "A csúti geci egy aszociális, szenvtelen ember, akinek csak a PÉNZ, és a MÉG TÖBB PÉNZ a lényeg, és ezt BÁRMI áron és BÁRMENNYI EMBERÉLET feláldozásával megvalósítja."

Ez pontosan így van.

Soros Györgyre visszatérve. Ha nem kell a segítsége, pénze, a megoldás nagyon egyszerű: nem kell elfogadni. De ugyanez a helyzet az EU-val. Ha nem kell a pénzük és a szolidaritás elve, nem kell elfogadni, ki lehet lépni. A menekültügyi egyezményből is ki lehet lépni, és akkor nem kell a szerencsétlen menekülteket befogadni. De majd ha a ruszki tankok elől menekülsz majd Bécs felé - volt már ilyen -, az osztrákok ki fognak röhögni.

John Nethem 2017.10.30. 07:27:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Demagóg dumát nyomatsz.

Egyfolytában emlegeted a Soros pénzt, de még EGYETLEN TÉNYT nem hoztál rá, ami konkrét segítség lett volna. Teszem azt alapított például gyerekfalut ? Alapított napelemgyárat ? Ő nem hoz létre semmit, csak olyan alapítványokat, amiken keresztül növeli a világban a káoszt, felforgató tevékenységet ahonnan aztán jó kis hasznokat zsebel. Nézd meg a testvérét, ő legalább egész életében hasznos dolgokat tett...

Szerinted azt nevezik segítségnek, aminek egy teljesen más vonalú feltételeket szabnak ??? Nem ! Azt sima zsarolásnak .
Ostoba ! A szolidaritás nem abból áll, hogy valaki egyoldalúan tesz valamit, amit eleve ellenzett a másik, aztán mikor aki megtette, látja hogy rosszul sült el, bele akarja keverni a többieket, az NEM SZOLIDARITÁS, hanem balfaszság , a felelősség és a szar szétkenése.

Kellő mennyiségű menekültet fogadunk be évente. Nem kell még a hibás brüsszeli döntések ódiumát is fölvállalni.

Az utolsó mondatod gyermeteg , szűklátókörű és rosszhiszemű. Tipikusan olyan mint: ha nekem nem jó akkor másnak se legyen....

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.10.30. 10:53:29

@John Nethem: "még EGYETLEN TÉNYT nem hoztál rá, ami konkrét segítség lett volna."

Te ignoráns fasz! Rajtam kéred számot, hogy SEMMIT nem tudsz a világról? A magyar tudományos élet egyik legnagyobb támogatója volt Soros György. Az ellenzékiek EGYETLEN támogatója. Fénymásoló gépek, ami a stencil mellett az egyetlen sokszorosítási lehetőség volt. Ami 1985-ben FANTASZTIKUS dolognak számított. A fideszes gazdáid Soros György emlőjén nevelkedtek. Mondjuk ez nagy hiba volt a részéről, de akkor még nem látszott, hogy orbán mekkora geci. Neki köszönheted, hogy most nem Kádár utódának faszát szopod, hanem orbánét.

Ha személyes tapasztalatot kérsz, azt is adhatok, 1986-ban Soros György fizette, hogy külföldi konferenciára utazhattam.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.10.30. 10:56:35

@John Nethem: "Kellő mennyiségű menekültet fogadunk be évente. "

A húszezer terrorista és maffiózó, akik Rogánnak fizettek milliárdokat, hogy ellenőrizetlenül özönölhessenek be NEM menekültek.

John Nethem 2017.10.30. 12:43:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

No akkor helyben vagyunk :-)
Te igazoltad, hogy Soros alapvetően felforgató és anarchiakeltő.

Nem azt kérdeztem, hogy kiket és hova utaztatgat a pénzén mindenféle konferenciákra, hanem hogy ÉRTELMES ÉS TÁRSADALMILAG HASZNOS DOLGOKAT LÉTREHOZOTT-e ???

Fénymásoló gép... Hm... aprópénzen vett lojalitás....
Látom, nálad is sikerült ez az agymosás.... Gondolom már látod Soros feje fölött a glóriát is....

Piszkosul el vagy tévelyegve, hogy a rendszerváltoztatás éppen kinek volt köszönhető és milyen mértékben. Szó se róla, a Soros keze is benne volt, de nem éppen pozitív előjellel.
Mint leírtam, számára nincs jó vagy rossz társadalom, számára a haszon van, és az ehhez vezető út a közösségek fölbomlasztása és a számukra optimális emberek pozícióba juttatása. Orbánnal ráfaragtak. Van ilyen a történelemben, nem is egy, hogy a tanonc kezelhetetlen lesz, és szembefordul a "jótevőivel". ( A számításból végrehajtott cselekedet nem jótett, hanem ÉRDEK.)

Soros egy önjelölt "világalakító-játékmester" , sehol nem választotta senki meg, NEM POLITIKAI VEZETŐ, hogy ilyen szinten beleártsa magát államok ügyeibe, mint ahogy teszi.
Miért nem az USA-ban nyomul ??? Ja kérem, mert nem hajlandó nyilvántartásba vetetnie és ellenőriztetnie magát a pénzfelügyeletnél, ezért aztán a világ más tájain kavar...

Ahhoz képest, hogy külföldi konferenciára is utaztattak téged, stílusod meglehetősen alpári, vulgáris. Inkább illik rád az ignoráns jelző, mint rám.

Ami "a húszezer terrorista és maffiózó-" mondatodat illeti, demagógia megint.
Azért aki külföldi konferenciákon edződik, ennél többet várna el az ember.
A gyűlölő elvakultságod olyan szintű, hogy a reális látásodat teljesen elhomályosítja.

2017. szeptember 30-i adatok:
-------------------------------------

Magyarországra kiadott tartózkodási engedélyek száma: 236514
Ebből 3 hónapot meghaladó tartózkodásra és letelepedésre: 52133

Idegenrendészeti intézkedések, KIUTASÍTÁS: 556
(ebből kínai=60, ukrán=59, szerb=38, algériai=10, nigériai=37 stb.)
Bíróság által elrendelt kiutasítás: 284
(ebből ukrán=60, szerb=48, román=41, pakisztáni=10, nigériai=9 stb.)

Idegenrendészeti őrizetben: 388
Kijelölt tartózkodási helyre elrendelt: 192
Kitoloncolás: 374
(ebből pakisztáni =57, algériai=50, szerb=42, nigériai=33, marokkói=26, koszovói=13, török=12 stb.)

MENEDÉKKÉRŐK SZÁMA: 2725 (ebből európai=42, EU-n kívüli=2683)

nemzetek szerint:
afgán =1150
iraki = 630
szír=476
pakisztáni=151
iráni=67
algériai=61
török=26
marokkói=24
palesztin=16
nigériai=12
stb.

MENEKÜLTKÉNT elismert= 75 ( plusz az előző évek menekültjei)
OLTALMAZOTTKÉNT elismert= 730 (plusz az előző évek menekültjei)
BEFOGADOTTként elismert= 73 (plusz az előző évek menekültjei)
--------------------------------------------------------------------------------------------
Az országban jogosan tartózkodó= 878 ( + 2016=366 + 2015=508 ...)
====>>>> eddig összesen= 1752 fő, PLUSZ menet közben egyesek családtagjai

elutasított = 2617

Menekültügyi őrizetben= 388
afgán= 113
pakisztáni=67
iraki=65
algériai=41
szír=25
marokkói=11
stb.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.10.30. 13:15:03

@John Nethem: A fideSSfasszopókkal csak a saját nyelvükön lehet beszélni. Elég sokára tanultam meg.

John Nethem 2017.10.30. 13:22:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

No ez a nagy tévedés. Te is ugyanolyan előítéletes vagy, mint amilyen előítélettel a másik oldal operál. Szóval Te sem vagy jobb a Deákné vásznánál.....

Mivel én kívülálló vagyok, nem köt semmiféle érdek egyik irányba sem. Engem csak ÉSZérvekkel és normális hangnemben lehet meggyőzni.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2017.10.30. 16:26:34

@Ballib cenzúrázók réme 25: Szar lehet már neked, hogy itt is védekezned kell. Jobb lett volna a 888-on maradni.

2017.10.30. 17:51:26

@John Nethem: "Mivel én kívülálló vagyok, nem köt semmiféle érdek egyik irányba sem."

A plafonról nem szakadt le a vakolat, amikor leírtad ezt az ordas hazugságot, troll?

"Engem csak ÉSZérvekkel és normális hangnemben lehet meggyőzni."

Itt nem győzködünk fideszes trollokat, szektásokat: azok már meggyőzték saját magukat. Hithű orbánista nem liberális blogon okoskodik, hanem Orbán-ikont puszilgat. A hozzád hasonló meg pénzért trollkodik.

John Nethem 2017.10.30. 20:30:37

@kutyás majmok népe:

Csak nálad szakadhat le a vakolat. Nézd vissza a hozzászólásaimat. Ne csak itt. Aztán majd rájössz.
De a te szemellenződön feltehetően az sem segít.

"..Itt nem győzködünk..."

Nem is győzködésről volt szó, hanem ÉSZ-érvekről. De te olyat nem tudsz. Már ez utóbbi mondataid is ezt igazolják. Csak az önhergelő jelzőosztogatásban jeleskedsz.

John Nethem 2017.10.31. 19:15:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"..A fideSSfasszopókkal csak a saját nyelvükön lehet beszélni. Elég sokára tanultam meg. .:"

Te is megtanultál faxot szopni ? :-)

sóskatáska 2017.10.31. 22:57:45

Ez a Morvaji egy kibaszott jó GILF!
süti beállítások módosítása