B1 blogcsalád



Lázár János beleszállt a CEU-ba és igen csúnyán lebőgött

2017. október 20. - Mr Flynn Rider

„A CEU rektora egy bukott liberális politikus, ő csinál politikát az egész ügyből”

- mondja miniszterelnökséget vezető miniszter, annak a kormánynak a minisztere, aki lassan fél éve politikát csinál a CEU-ból. 

lazar_komanyinfo.jpg

Egy hét kihagyás után tegnap Kormányinfót tartott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és beszámolt a múlt heti kormányülésről és kabinetülésekről. A tárcavezető sok mindenről beszélt (többek között a CSOK felülvizsgálatáról, a nyugdíjasoknak szánt év végi összegekről, az Alkotmánybíróság e heti döntéséről, a paksi beruházás, az ingyenes védőoltásokról). Aztán szóba kerültek a húzós témák és Lázár

kommunikációs ámokfutásba kezdett: a CEU rektorára kente az egész egyetem-problémát, amit a kormány maga okozott.

Ha emlékszik még valaki, a sürgősséggel átnyomott és több szakértő szerint is alkotmányellenes törvényt a Velencei Bizottságtól a Nobel-díjas írókig mindenki bírálta az egész világon. Nem tudni, mire számított az Orbán-kormány, amikor belekötöttek a budapesti székhelyű egyetembe, ez azóta is rejtély. Mindenesetre rosszul jöttek ki belőle: mostanában lassan hátrálnak ki a rendkívül kínos, immáron nemzetközi méretű konfliktusból. Legutóbbi lépésük az volt, hogy egy évvel meghosszabbítottak a határidőt, amíg a CEU-nak az anyaországában is campust kell alapítania és képzést kell indítania, illetve, amíg meg kell állapodnia a kormányoknak egymással az egyetemről.

"Egyetlen aláírás hiányzik, érthetetlen a halasztás"

– véleményezte a kormánynak ezt a lépését a CEU rektorhelyettese korábban az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A felsőoktatási törvény módosításáról Enyedi Zsolt elmondta, hogy diplomáciailag is kellemetlen helyzetbe hozta magát a kormány, hiszen New York állam dolgozott a megállapodáson, joggal gondolhatják, hogy fölöslegesen.

Lázár János egyik sikamlós mondata a Kormányinfón egyébként pont az államközi szerződésről szólt. Szerinte azért nem írja alá a megállapodást a kormány, mert

még nincs kész és nem jó, ha fal, kamu megállapodások születnek, meg kell vizsgálni a szerződéseket.

Vagyis a miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a New York állam által kidolgozott megállapodás lehet, hogy csak fal.

Az ATV-ben a CEU rektorhelyettese viszont annak adott hangot: bízik benne, hogy aláírja a magyar kormány a megállapodást, és nem halasztja el a ratifikálást egy évvel. Enyedi emlékeztetett: a magyar kormány eddig azt kommunikálta, hogy a CEU körül egy cirkusz folyik, úgy tűnik, mintha ezt most ők szeretnék folytatni. 

Róna Egon kérdésére: hogy akkor Soros? Enyedi Zsolt széttárta a karját.

"Egy kormány és egy politikus sem teheti meg, hogy szembemenjen azzal, amit korábban mondott,"

jelentette ki. A rektorhelyettes szerint a legrosszabb félelmük kezd beigazolódni:

"korábban is azt mondtuk, hogy azért ellenezzük a nemzetközi egyezményt, mert az lehetővé teszi pártpolitikusok számára, hogy kényük-kedvük döntsenek egyetemek sorsáról, például kampánymegfontolások alapján."

A másik sikamlós mondat a Kormányinfón Lázártól az volt, amikor a CEU rektorát „bukott, liberális politikusnak” titulálta.

„Ignatieff a világ egyik leghíresebb történésze”

–reagált erre már a Klubrádióban Enyedi Zsolt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr113039138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2017.10.20. 17:51:02

@CoolKoon: "a gyerekeik/unokáik pedig az iskolában teljesen meghülyülni."

Köszönöm!

Pont ezt akartam írni a CEU-ról!

$pi$ 2017.10.20. 17:55:13

Ez maradt nektek? A CEU-n acsarkodni? Ehhh, nem sok!

CoolKoon 2017.10.20. 17:57:24

@ulpius66: Hát tudod, nem mindenkinek az az életcélja, hogy szüntelen alkoholizálás miatt kirakják az inasis....bocsánat, "szaggimnáziumból", ahova -a vsz. szintén alkesz szülei nyomásának engedve- beiratkozott....

taga20 2017.10.20. 17:57:32

@CoolKoon: ráadásul az elsőnél még libsi is volt a geci.

jészusmária, ez tutta a lézerdzsoni?!:)))

ulpius66 2017.10.20. 17:58:22

„Az Egyetem 1993-ban költözött Budapestre” – ezt szintén a CEU honlapja írja. Azzal kapcsolatban, hogy mi késztette költözésre a CEU-t, kutakodásaink során két variációt ismertünk meg, de a lényeg ugyanaz: a prágai szakszervezeti székházban működő egyetem anyagi okokból volt kénytelen elhagyni otthonát. Soros György a megnövekedett bérleti/megvételi díj miatt döntött arról, hogy az egyetem nagyját (a varsói kart kivéve), a könyvtárral együtt Budapestre költözteti. Az Átlátszó szerint ezzel egy időben a Sorost nem szívelő Václav Klaus akkori jobboldali miniszterelnök is negyedére csökkentette az egyetem prágai részlegének állami támogatását.

A portál Soros 1995-ös visszaemlékezését idézte: „Václav Klaus nem tartotta be az előző kormány ígéretét és az a gondolat sem hatotta meg, hogy Prága a kelet-európai térség szellemi központja legyen."

Hiába no!

A CEU-t előbb kibaszták, mint a macskát szarni, Prágából, mivel Pozsonynak sem kellett, a "budapestieknek jó lesz!!!" jelszóval a budapestiek nyakába sózták!!!!

taga20 2017.10.20. 17:58:33

@ulpius66: haver, rád kár volt költeni. neked elég lett volna a négyelemi.
ott megragadtál!:)))

CoolKoon 2017.10.20. 18:00:30

@vénkujon: Ja. Végül is még túl kevés az országban az ostoba birka. Legyen belőle még több. Sőt! Szántsuk be a Műegyetemet is (úgyis aktuálpolitikai matekpéldákat adnak ott vizsgán), meg zárjunk be még továbbiakat is, ahol a vezetőség nem kellően lojális a "kedves vezető" (és sleppje) iránt. Minek nekünk az a sok egyetem? Úgyis csak kockafejűeket termel ki az összes!

CoolKoon 2017.10.20. 18:01:53

@ulpius66: "A CEU-t előbb kibaszták, mint a macskát szarni, Prágából, mivel Pozsonynak sem kellett, a "budapestieknek jó lesz!!!" jelszóval a budapestiek nyakába sózták!!!!" - Fogalmad sincs arról, hogy miről beszélsz, de hát a négy elemitől mégis mit várjon az ember....

taga20 2017.10.20. 18:02:24

@CoolKoon: szerintem a tag önkéntes rendőr, vagy munkásőr volt az átkosban.
27 éve kompenzál:)))

CoolKoon 2017.10.20. 18:03:04

@taga20: Ó, ha még azokat az időket is beleveszem, akkor legalább kb. négyszer bukott a kedves vezető....

ulpius66 2017.10.20. 18:05:14

Budapesten útálja a CEU-t mindenki!

Mégsem akarnak elmenni, pedig más városok szívesen látnák őket...

"Vilnius polgármestere elsőként ajánlotta fel városát, ahol már eleve működik egy belorusz egyetem, amelyet Alekszander Lukasenka űzött el.
Vilnius mellett Arad polgármestere is kész akár még épületeket is adni a CEU-nak, ha hozzájuk költözik. Christian Kern osztrák kancellár pedig már meg is kereste Soros Györgyöt, de Drezda és Lipcse is ajánlkozik az egyetem befogadására."

kedves CEU-sok!

Látjátok hány helyen tárt karokkal várnak! .... itten meg mindenki csak báncsa azt a szegény CEU-t!!

CoolKoon 2017.10.20. 18:05:35

@taga20: Vagy házmester/párttitkár....

ulpius66 2017.10.20. 18:07:20

@CoolKoon: ugyan nem írtam az idézet alá, de a vérkomcsi átlátszó.hu hírportáltól idéztem!

Javaslom nekik címezd a mondandódat!
(persze előbb köpj fel aztán állj alá....)

vénkujon 2017.10.20. 18:10:23

@CoolKoon: így van. szerintem így hamarabb jön el az igazság pillanata. minek senyvedni oly sokat. teljesen faszán mondod. a maradék egyetemre pedig pluszpontot jelentene felvételinél a lefotózott választási szavazólap.(fideszes szavazat-természetesen)

ulpius66 2017.10.20. 18:10:27

Mán többször leírtam, hogy az átkosban párttitkár voltam a rendőrségen, természetesen munkásőr és besúgó....

vénkujon 2017.10.20. 18:11:16

@$pi$: a kertvégi stadion túl hasznosnak bizonyult, meg a válogatott is fasza, úgyhogy marad a ceu a köcsögögnek.

vénkujon 2017.10.20. 18:15:36

@ulpius66: hozzánk meg jöhet a lomonoszov egyetem atomkirendeltsége, nem? milyen fasza! mondom én, menjen a ceu libschébe, vagy vilniuszba

taga20 2017.10.20. 18:16:44

@ulpius66: az se felejtsd el, hogy másodállásban kágébéügynök voltál!:)

CoolKoon 2017.10.20. 18:27:54

@ulpius66: "ugyan nem írtam az idézet alá, de a vérkomcsi átlátszó.hu hírportáltól idéztem!" - Igazán? Na akkor légy oly kedves és ugyan linkeld már be, hogy hol írtak az átlátszó.hu-n konkrétan olyat, hogy:
A CEU-t előbb kibaszták, mint a macskát szarni, Prágából, mivel Pozsonynak sem kellett, a "budapestieknek jó lesz!!!" jelszóval a budapestiek nyakába sózták!!!!

Willkommenskultur 2017.10.20. 18:49:45

Lázár lebukottlibsizte Ignáciuszt, aki egy bukott libsi politikus, ráadásul direktben Sorostól kap fizetést.

Úgyhogy nem nagyon érdekel a dumája.

Willkommenskultur 2017.10.20. 18:51:09

@ulpius66: ''Christian Kern osztrák kancellár pedig már meg is kereste Soros Györgyöt, de Drezda és Lipcse is ajánlkozik az egyetem befogadására.''

krisztián is megbukott már azóta

taga20 2017.10.20. 18:53:40

@Willkommenskultur: és szerinted, a te romlott dumádra, ki a bánat kíváncsi?

mennyé a kasszához, vedd fel a rubelt, aztán tipli fityeszjobbágy!

taga20 2017.10.20. 18:55:07

@Willkommenskultur: gondolom, azóta drezda és lipcse is megbukott!:)))

ulpius66 2017.10.20. 19:01:11

Kinek az érdeke, hogy a CEU Budapesten működjön?
(mán úgy értem a T. Gábor és K. Kohn-on kívül...)

ulpius66 2017.10.20. 19:10:14

Hát azt azért el kell ismerni, hogy Vaclav Klaus sokkal ügyesebb, mint Orbán Viktor!

Ő két hét alatt kibaszta Prágából a CEU-t.
(Orbánnak ugye meg fél év is kevés volt.....)

taga20 2017.10.20. 19:12:11

@ulpius66: házmester, neked is az lenne, csak te akkora retardált fasz vagy, hogy nem vágod.

az olyan szellemi hullák, mint amilyen te is vagy, meg a sok zombi, aki itt is tolja a fityeszmaffiát, az mindennap kiveri egy sorosplakát előtt, aztán boldogan fekszik le, hogy ma is egy senki voltam.

édesistenem, te ezt a sok szar szemét dumádat, komolyan gondolod?

Jakab.gipsz 2017.10.20. 19:23:13

Soros egyeteme a CEU egy áltudományos kamu egyetem, esetleg: elrettentő példának, szabad megőrizni az utókor számára.

A kormánynak és Orbán miniszterelnök úrnak, helyes a megérzése, államfői intuíciója, ez a barom Gyurka veszélyes az emberiségre.

Soros csak egy nagyzási hóbortban szenvedő csupasz majom, aki azt hiszi ön magáról, hogy ő csinálja a talpnyalóival egyetemben a tudomány.

Gyurka hagyd abba, hülyeségeket csinálsz!

Aki hallja adja át.

Willkommenskultur 2017.10.20. 19:24:26

@ulpius66: Nem, nem ügyesebb Klaus csak akkor más volt a nemzetközi helyzet.

Ma Orbánon nagy a nyomás CEU nélkül is. Az ügy kirobbantása arra lehetett jó hogy feltérképezzék a soros riadóláncot külföldön és belföldön.

Most tulképp az egyetem helyzete továbbra is bizonytalan, Orbán meg felhasználhatja az ügyet a kampányhoz. Hisz lesz még addig sorosozás éppen elég. És ha ezek után -vagy éppen ezért-Orbán megint megnyeri a választást, akkor még mindig kidobhatják a CEUt.

Ma putyinpincsiznék Orbánt soros kitakarításáért, de fél év alatt sok minden történik, újraválaszthatják, találkozhat Trumppal, vagy ki tudja, Soros is feldobhatja a patáját.

taga20 2017.10.20. 19:24:54

@Jakab.gipsz: gipsz, befizetlek egy buszos útra, aztán remélem odabasznak egy autópálya pillérnek!

$pi$ 2017.10.20. 19:35:02

"mostanában lassan hátrálnak ki a rendkívül kínos, immáron nemzetközi méretű konfliktusból. "

A kormány mindig is azt mondta, hogy megegyezést keresnek, nem kell mennie a CEU-nak.

A CEu rektora viszont eleve azzal indított, hogy "nincs megalkuvás", elszaladt amerikáig elsírni, hogy itt tőle kompromisszumokat várnak.

Aki meghátrált az a CEU.

taga20 2017.10.20. 19:41:02

@$pi$: te szöszi, én még valami olyanra is emlékszem, hogy valamelyik fityeszes turha, talán lézer, valami olyat ugatott, hogy az amcsik nem ismerik a saját alkotmányukat.

avval mi van gyökér?

ulpius66 2017.10.20. 19:45:23

@taga20:

T. Gábor fiatalkorú!

Én már akkor besúgó voltam, amikor te még gondolat sem voltál!

Azt viszont már akkor megtanultam: MI JÓ SOROS ELVTÁRSNAK, AZ JÓ NEKEM IS!

ulpius66 2017.10.20. 19:47:13

Ja, bocsika! Elírtam....

AMI JÓ LENIN ELVTÁRSNAK, AZ JÓ NEKEM IS!

Willkommenskultur 2017.10.20. 19:48:05

@$pi$: Orbán abban reménykedhetett, hogy az amerikai politikai változás jobb tárgyalási pozícióba hozza sorosékkal szemben.

Nem így történt. Nagy csalódás ez sok amerikainak is, na nem a CEU miatt amiről senki sem hallott még, hanem azért, mert világos, hogy Trumpnak nincs meg a politikai ereje a libsimenteítéshez, még a saját kabinetjén belül sem.

Az európai libsimentesítő akció mindenesetre halad.

vénkujon 2017.10.20. 19:51:39

@$pi$: ne feledd, hogy egy egyszerű kommenter vagy. nem vagy politikus. tehát nem kell hazudgálnod, meg pávatáncolnod. kurvára nem akart egyezkedni a kormány.:)
de tényleg kínos, hogy itt teszed a hülyét

taga20 2017.10.20. 19:52:50

@ulpius66: öreg komcsi, az tisztán láccik, hogy neked mindegy, hogy milyen seggbe tolod a pofád, csak segg legyen.

ez két kommented, mindent elárul rólad, te szerencsétlen!:))

vénkujon 2017.10.20. 19:53:06

mindezzel együtt nincs helye nálunk a ceu-nak. jó lenne ha mennének minél hamarabb

ulpius66 2017.10.20. 19:55:55

@taga20:

T. Gábor!

Nekem mán a nagyapám is egy tisztességes nyilas volt!
(mondjuk utána meg ÁVO-s lett, de hát ilyen az élet...)

Janossz 2017.10.20. 19:56:12

@Jakab.gipsz: "Orbán miniszterelnök úrnak, helyes a megérzése, államfői intuíciója,"

Te nagyon hülye, nincs egy hete, hogy elmagyaráztam, hogy Orbán sose volt államfő! Nem érted?

A FIDESZ jobb híján félanalfabéta, magyarul alig tudó migránsokkal lepi el a blogszférát.
Úgy látszik magyarok már nem vállalják a propagandista-állást.

Aki hallja, adja át!

ulpius66 2017.10.20. 19:58:15

@vénkujon:

De látod mi van!!!

Akárhogy baszogatják őket NEM AKARNAK MENNI!
(pedig annyi, de annyi helyen rajonganak értük...)

ulpius66 2017.10.20. 20:00:21

@Janossz:

Pösze János!

Köszönjük az igen-igen tartalmas, témához vágó hozzászólását!
(te vagy napjaink Mórickája, mindenről AZ JUT AZ ESZEDBE...)

taga20 2017.10.20. 20:00:50

@ulpius66:

T. ulpius666. remélem a purdéid is olyan rendes nyilas/ávosak lesznek, mint te.

az esély elég komoly, abból ítélve, amit nap-nap után idehánysz.

ulpius66 2017.10.20. 20:03:00

@Janossz: "A FIDESZ jobb híján félanalfabéta, magyarul alig tudó migránsokkal lepi el a blogszférát."

Pösze János!

Segítek!

A ballibsik azt nem írják le, hogy "FIDESZ" .. a ballibsi írásmód "fideSS"...

taga20 2017.10.20. 20:03:04

@vénkujon: szerintem is tolják arrébb a binyiglit a ceusmajmok.

csak izgatják itt a sok fityesz droidot:)))

ulpius66 2017.10.20. 20:04:59

@taga20: "remélem a purdéid is olyan rendes nyilas/ávosak lesznek, mint te."

T. Gábor!

Most fején találtad a szöget!

Három gyermekem van, meg nyolc unokám (eddig) és tisztességes nyilasoknak neveltem, nevelem őket!

ulpius66 2017.10.20. 20:07:00

T. Gábor!

Egyebekben te mért véded a CEU-t?
(mán azon kívül, hogy azért, mert a patás támadja...)

taga20 2017.10.20. 20:11:40

@ulpius66: haver, pár hónappal ezelőtt még csak öt unokáról kamuztál.

ti úgy szaporodtok mint a migráncsok!

remélem mektanítod a kisdroidoknak, hogy a geci és bandája előtt le kell dobniuk magukat a földre:)))

Janossz 2017.10.20. 20:15:10

@ulpius66: "mindenről AZ JUT AZ ESZEDBE.."
Persze. Rendesen követem a hivatalos médiát. Migránssal fekszem, azzal ébredek. Ahogy kell. Te nem?
A nyolc unkádnak Mikuláskor migránsok verik majd a seggét krampuszok helyett, ugye?

taga20 2017.10.20. 20:17:09

@ulpius66:

T.666!

végre egy értelmes kérdés tőled.

ha hiszed, ha nem, semmi közöm nekem és a családomnak a ceu-hoz.

de,
egy, én mindent védek, amit ez a maffia betámad.
kettő, szerintem egy érték magyarországnak a ceu.
három, inkább abbahagyom, me annyira más világ vagyunk.

ulpius66 2017.10.20. 20:24:50

@Janossz: "A nyolc unokádnak Mikuláskor migránsok verik majd a seggét krampuszok helyett, ugye?"

Pösze Jani!

Most jó nagyot tévedsz!

ÉN A SOROSSAL IJESZTGETEM AZ UNOKÁIMAT!
(a SoroSS jobb, mint a krampusz vagy a mumus....)

Európai téridő 2017.10.20. 20:25:08

A két kiemelt Lázár-idézet:
"a CEU rektorára kente az egész egyetem-problémát, amit a kormány maga okozott".
"még nincs kész és nem jó, ha fal, kamu megállapodások születnek, meg kell vizsgálni a szerződéseket".
Én úgy látom, hogy a gróf és a magyar rektor rosszul lobbizik. Az egy év haladék pedig tényleg kell a New York állambeli akkreditáció alaposabb kivizsgálásához.

ulpius66 2017.10.20. 20:26:52

@taga20: "...három, inkább abbahagyom, me annyira más világ vagyunk."

T. Gábor!

Egyebekben mé' lennénk más világ? Te ballibsi vagy, én meg egy tisztességes ÁVO-s........

taga20 2017.10.20. 20:33:33

@ulpius66:

T. 666!

szerintem még aszt is meg fogjuk érni, hogy a gecivel fogod ijesztgetni az unokáidat, amekkora köpönyegforgató vagy.

Janossz 2017.10.20. 20:43:32

@taga20: Nem ijesztget ez senkit senkivel.
Az unokákat a szüleik ijesztgetik...vele!
Ha még egy egyest hozol fiam, hétvégén meglátogatjuk Nagyapád!

ulpius66 2017.10.20. 20:44:22

@taga20: "hogy a gecivel fogod ijesztgetni az unokáidat, amekkora köpönyegforgató vagy."

T. Gábor!

Ja!!!

Simán eljöhet még ez is! A gecinek nem kell mást csinálnia, csak vissza kell térnie a liberálisokhoz.....és benyalni a zsidóknak!!!

Máris velük ijesztgetném a kisunokáimat!

ulpius66 2017.10.20. 20:49:01

@Janossz: "Az unokákat a szüleik ijesztgetik...vele!
Ha még egy egyest hozol fiam, hétvégén meglátogatjuk Nagyapád!"

Pösze János!

Tényleg így van!

Én vagyok a legszigorúbb a családban, így tényleg velem fenyegetik a kisunokákat...

taga20 2017.10.20. 20:49:34

@ulpius66: a te helyedben, én nem lennék nyugott!

a zsidósrész má megtörtént.

ja és, azé remélem lecsürzs egy-két sallert az unokáknak, ha nem vernek meg minden nap egy migráncsotot!:)))

ulpius66 2017.10.20. 20:56:51

@taga20: "ja és, azé remélem lecsürzs egy-két sallert az unokáknak, ha nem vernek meg minden nap egy migráncsotot!:)))"

NEM!

Én azzal fenyegetem a kisunokáimat, HA ROSSZUL TANULNAK, AKKOR A CEU-ra FOGNAK MENNI!

Willkommenskultur 2017.10.20. 20:57:04

@taga20: 'remélem mektanítod a kisdroidoknak, hogy a geci és bandája előtt le kell dobniuk magukat a földre:)))'

ebben a mondatodban benne is van a baloldal pusztulásának az oka

Gecinek nevezed Orbánt, mert Simicska azt mondta hogy geci, de 4 éve még Simicska volt a geci a baloldalon mert Orbánt támogatta - semmi más mondanivalója nincs a baloldalnak mint az Orbán gyülölet.

Ilyen szellemi nyomorékokra meg senki nem cseréli le Orbánt.

taga20 2017.10.20. 21:04:54

@ulpius66: ez tényleg kemény tőled.

látjuk nap-nap után a kormányszóvivőt!

egyébként ne izgulj, a purdéid valamelyik mészaroslörinc féle disznóhizlaldában fog kikötni, me a geci szerint erre van szükségetek.

ulpius66 2017.10.20. 21:04:55

@Willkommenskultur:

Teljesen igazad van!

Az egész ballibsi bagázst csak a GYŰLÖLET ÉLTETI, JELEN ESETBEN AZ ORBÁN ELLENI GYŰLÖLET!!!

Egyebekben a Füves Juhász megint el fog menni az Orbán beszéde alatt füttyögni?

taga20 2017.10.20. 21:08:25

@Willkommenskultur: te szellemi nyomorék, te ennyire felnyalod azt a szart, amit a geci gazdád és a nyomorult maffiája eléd szar?

leszarom a simicska féle férget, ahogy az orbán féle gecit is, és az olyan szerencsétlen szar alakokat is, amilyen te is vagy!

na zabájj, te parazita! itt a gazdád, a geci!

uploads.disquscdn.com/images/8e1a5c71823a3ead6e3c46340c9032f2fa73159a6c020f41993ebf6acedc0ba0.png

Willkommenskultur 2017.10.20. 21:09:49

@ulpius66: Ha azt mondja Mészáros jövőre hogy Orbán egy mocsok, akkor a 2022es választás baloldali kampányszövege a mocsok lesz. A ballibek meg 1 perc alatt elfelejtik h előtte Mészáros volt a patás strómanja/vagy a patás volt a Mészáros strómanja, nem vágom pontosan.

így megy ez

ulpius66 2017.10.20. 21:11:25

@taga20:

T. Gábor!

MÉG! MÉG!!!! MÉG!!!!!!!

NE FOGD VISSZA MAGAD!

LÁSSA ORSZÁG VILÁG, MILYEN EGY IGAZI BALLIBSI!!!!!!!!!!!!!

ulpius66 2017.10.20. 21:14:19

T. Gábor!

Egyebekben a Varánuszos haveroddal mi van?

Él még???? .. vagy elütötte a villamos?

taga20 2017.10.20. 21:16:53

@ulpius66: te/ti beszélsz gyűlöletről?

másról se szól az életetek, a gecivel az élen, mint a gyűlölet. soros, brüsszel, hollandok, amcsik, migráncsok, civilek, és reggelig lehetne sorolni.

ez tartja össze ezt a 1.5milla fityeszjobbágyot. nincs nap, hogy ne a harc, a gyűlölet lengje körbe a maffiát.

és van pofád még neked fölényeskedni?

taga20 2017.10.20. 21:18:35

@ulpius66: kérdezd meg a tekes haverjaidat!

lehet, hogy elütötte egy "osztrák nyugger".

taga20 2017.10.20. 21:19:55

@Willkommenskultur: de vágod faszkalap, csak tetteted a hülyét!

ulpius66 2017.10.20. 21:23:53

@taga20: "másról se szól az életetek, a gecivel az élen, mint a gyűlölet. soros, brüsszel, hollandok, amcsik, migráncsok, civilek, és reggelig lehetne sorolni.

ez tartja össze ezt a 1.5milla fityeszjobbágyot. nincs nap, hogy ne a harc, a gyűlölet lengje körbe a maffiát."

T. Gábor!

Köszönjük, hogy ilyen szépen leírtad az életünket!

Ezek után azt mán csak igen halkan merészelem kérni, hogy legalább ilyen alapossággal írd mán le azt is, mi tartja egybe, "mi lengi körbe" a ballibsiket"?
(mán a liberál-fasiszta SoroSS elvtárs seggnyalásán kívül....)

Előre is köszike!

Janossz 2017.10.20. 21:28:25

@Willkommenskultur: "Ha azt mondja Mészáros jövőre hogy Orbán egy mocsok, akkor a 2022es választás baloldali kampányszövege a mocsok lesz. "
Még az is lehet, hogy így lesz.
DE! Simicskáról jól dokumentáltan nyilatkozta GOV, hogy a nemzedékének, társaságának legtájékozottabb, legokosabb embere volt. Ilyesmit Mészárosról sose állított.
Miután az okos segéd távozott, most próbálkozik a buta szolgákkal.
Nem jó ötlet. Jó vezető csak magánál jobbakkal veszi körül magát.

Így megy ez.

taga20 2017.10.20. 21:34:05

@ulpius66: haver, ha holnap benézel a B1-re elmondom.

szerintem mára eleget tanítottalak, ha túlzásba viszem, a végén még csapágyas lesz az agyad:)))

azé, hogy ne mond, hogy geci vagyok, dobok egy kis gondolat ébresztőt.

m.cdn.blog.hu/b1/b1/image/orpuer.jpg

ulpius66 2017.10.20. 21:36:57

Ezzel szemben Szegeden.......

"A Délmagyarország bojkottjára szólított fel az Összefogás Szegedért Egyesület azon a gyertyás megemlékezésén, amelyet péntek este tartottak a lap függetlenségének elvesztése miatt a szegedi Klauzál téren – tudósított a Szeged Televízió.

Azzal, hogy Andy Vajna megvásárolta a Lapkom Kft.-t és ezzel együtt a Délmagyarországot, eltűnt az utolsó független megyei újság is – mondta a megemlékezésen felszólaló Kiss Ernő, aki szerint a Délmagyarország felvásárlásával egy 107 éve sikeres intézmény tönkretétele indult el.

Az egyesület arra kéri a Szegeden és a megyében élő embereket, hogy ne vásárolják a lapot és mondják le az előfizetésüket, így tiltakozzanak a sajtószabadságot érintő újabb támadás ellen.

A beszéd után egy stilizált sírkő elé helyezhették el mécseseiket a résztvevők. Az eseményen részt vettek ellenzéki politikusok és magánemberként Botka László polgármester is."

Úgy sajnálom!
(na jó ez vicc volt.....végre kipicsázták Szegedről is a ballibsi sajtómunkásokat...)

élhetetlen 2017.10.20. 21:42:42

@$pi$: „Aki meghátrált az a CEU”. Aki szemét módon viselkedik, az a mi kormányunk. Hoztak egy törvényt, a CEU elkezdi kiépíteni az ennek megfelelő viszonyokat. Amerikával akar aláírást a kormány, előkészítik Amerikában, aztán a magyar kormány hoz egy hosszabbítást, és a nagyon okos, tisztességed Balog azt mondja, okafogyottá vált az aláírás, mert csak egy év múlva lesz rá szükség. Magyarul abban bíznak, hogy, ha most nem írják alá az előkészített iratot, akkor, ha egy év múlva jelentkeznek, akkor azt mondják, hogy szórakozzatok mással? Ennyire telik a kormánytól? Ezt nevezed a CEU meghátrálásának?

Willkommenskultur 2017.10.20. 21:45:20

@Janossz: hát ha olyan qrva okos a símacska akkor mér nem indul a választáson, vagy küld maga helyett olyat aki lenyomja a gecit

taga20 2017.10.20. 21:46:01

@ulpius66: örüjj hülye bugris! csak erre vagy jó.

gondolom, te annak is örülnél, ha ez a blog is bezárna.

Willkommenskultur 2017.10.20. 21:46:45

@élhetetlen: sorost ki kell baszni

van orbánnak 1 éve addig megdumálhatja trumppal közvetlenül h lehet vagy nem

taga20 2017.10.20. 21:48:14

@Willkommenskultur: neked a geci nagy gé! csak szólok, nehogy bajod legyen belőle.

mondjuk visszavonják az ingyesnes csútikisvasútbérletedet:)

élhetetlen 2017.10.20. 21:53:44

@ulpius66: Budapesten útálja a CEU-t mindenki!” Te vagy a mindenki? Vagy mi van?
„Kinek az érdeke, hogy a CEU Budapesten működjön?”. És kinek árt? Neked, csak neked?

Janossz 2017.10.20. 21:59:39

@taga20: Na nézd már! A linkelt képeden is golyóálló mellényben....
Ebben a finom úri társaságban! Hát már senkiben se bízhat?

Janossz 2017.10.20. 22:01:21

@Willkommenskultur: "...vagy küld maga helyett olyat aki lenyomja a gecit "
Ezt ő mondta neked, hogy nem fog?

Janossz 2017.10.20. 22:04:10

@Willkommenskultur: "van orbánnak 1 éve addig megdumálhatja trumppal közvetlenül h lehet vagy nem "
Elég körülményes olyasvalakivel megdumálni valamit, aki nem áll szóba veled. De próbáld meg azért!

élhetetlen 2017.10.20. 22:06:43

@Willkommenskultur: Tudod, ha tetszik, ha nem, Amerikának van alkotmánya, amit tisztelnek, és nem változtatják esetlegesen, mint az alaptörvényt nálunk. Akárhány éve lesz Orbánnak, és akármit „dumál „ meg Trumppal, Trump nem tud beleszólni a tagállamokra kiosztott jogokba, mint pl. az oktatás koordinálása. A magyar kormány most hozott egy hosszabbítást, és a nagyon okos, tisztességed Balog azt mondja, okafogyottá vált a megállapodás aláírás, mert csak egy év múlva lesz rá szükség. Magyarul abban bíznak, hogy, ha most nem írják alá az előkészített iratot, akkor, ha egy év múlva jelentkeznek, akkor azt mondják, hogy szórakozzatok mással? Ennyire telik a kormánytól? Bravó!

Willkommenskultur 2017.10.20. 22:34:31

@élhetetlen: Hogyne tudna Trump beleszólni a tagállamokra kiosztott jogokba, persze kell hozzá a kongresszus meg a szenátus is. Az alkotmányt sürün változtatgatják amerikában is, szükség szerint, de egyáltalán nem biztos hogy emiatt alkotmányt kell módosítani.

Willkommenskultur 2017.10.20. 22:35:44

@Janossz: te miben reménykedsz? 6 hónap múlva választás.

Jakab.gipsz 2017.10.20. 22:36:42

@Janossz: Más bajod nincs te gyagya.

Jó legyen, államfő helyett, államférfiúi megérzése a miniszter elnök csak egy beosztás és mint ilyen rang, egy rangnak nincsenek intuíciói, csak egy embernek.

Az intuíció a lélekből fakad, de neked és liberális csőcseléknek nincs ilyened, ezért nem érted.

morph on deer 2017.10.20. 22:45:56

@Willkommenskultur:
“van orbánnak 1 éve addig megdumálhatja trumppal közvetlenül h lehet vagy nem”

Hát hogyne!
“Már rajta van Trump vendéglistáján” - mondta a vadonatúj magyar követ, - gondolom rálépett.. :))

morph on deer 2017.10.20. 22:56:17

@Janossz:
“Na nézd már! A linkelt képeden is golyóálló mellényben....”

De tudod miért?
Mert már a puskacső is begolyózott orbán jelenlétében!
Komolyan!

“Nem kevesebb van a puskacsőben, mint az a golyóbis, amely szerint ezentúl létrejönne Európában egy állandó, kötelező és felső határ nélküli szétosztási mechanizmus, vagyis egy kötelező betelepítési kvóta”

Világos?
“GOLYÓBIS a puskacsőben..!”
Ja!
A kényszerzubbony meg a ruhatárban.
Nooormááális???

élhetetlen 2017.10.20. 23:02:20

@Willkommenskultur: Persze, persze, és Orbán kedvéért kongresszus, meg szenátus, meg alkotmánymódosítás. Álmodj, királylány!

Willkommenskultur 2017.10.20. 23:11:11

@élhetetlen: trump utálja sorost, kiderül hogy mire elég ez. 1 év alatt meg is halhat a vén fasz.

2017.10.20. 23:37:24

@morph on deer: hát most miért? ha tényleg ki akar lépni az unióból, ez ahhoz elég jó szöveg.

2017.10.20. 23:40:16

@morph on deer: azért érdekes lenne egy "sokezer menekült legyen vagy európai unió?" népszavazás

2017.10.20. 23:58:49

@aleksz róz: csak nehogy tényleg legyen :-D

morph on deer 2017.10.21. 00:07:23

@aleksz róz:
“ ez ahhoz elég jó szöveg.”

Ez szerintem semmihez sem elég jó szöveg, mert mi az, hogy “golyóbis, amely szerint..” - hát micsoda zagyva sületlenség ez már megint?

Miért nem lehet értelmesen és magyarul kifejeznie magát? Miért muszáj mindig valami avítos cikornyát belesuvasztani minden mondatba, amitől azonnal sikerül hoznia a csúti suttyó karaktert..?
Ennyire telik?
Siralmas...

anonymand 2017.10.21. 03:09:24

@ulpius66:

Remélem tisztában vagy azzal, hogy többféle rangsor is létezik különféle kritériumok alapján.
Remélem továbbá, hogy dehonesztáló megjegyzésedet alá is tudod támasztani.
Remélem még azt is, hogy az általam megadott linkeken utánanézel, milyen szervezet, milyen kritériumok alapján, milyen listát állított össze.
eduline.hu/felsooktatas/2017/3/9/QS_rangsor_2017_Kozepeuropai_Egyetem_ZT0NX1
és
eduline.hu/felsooktatas/2017/4/28/CEU_a_Times_Higher_Education_rangsorban_4WTV6L
meg
eduline.hu/felsooktatas/2017/6/8/QS_egyetemi_vilagrangsor_2018_6KZB2V
oszt
eduline.hu/felsooktatas/2017/7/14/legjobb_50_ev_alatti_egyetemek_2ICT2B
Tán ölég ... is.

élhetetlen 2017.10.21. 18:27:59

@anonymand: Ki kell, hogy ábrándítsalak. „Tán ölég ... is.”. Nem, egy is sok volt, lepereg. Tudod hányat küldtem neki, meg a hasonló hozzáállásúknak? Esélytelenek vagyunk. Mikor forróbb volt a helyzet, és napi három kommentelhető cikk jelent meg a témába három napon át, akkor is hiába írtam, másnap ugyanaz a szövege jött. Vagy el sem olvassák, amit írunk, vagy nem fogják fel, vagy….

élhetetlen 2017.10.21. 18:40:04

@Willkommenskultur: „1 év alatt meg is halhat a vén fasz.”. És, akkor megszűnik minden alapítványa, ami az alapítvány tőkéjéből, és bevételéből él? Vagy úgy tudod, hogy, ha meghal egy építész, akkor összedől az összes épület, amit ő tervezett? Álmodsz, királylány. Ezzel meg ne tedd magad nevetségessé, hogy Trump utálja Sorost, Orbán is utálja, és ez elég egy világméretű szövetséghez, barátsághoz. Ha sokáig, és eredményesen küszködik a külügy, akkor lehet, hogy pár éven belül fogadja fél órára Orbánt Trump. De ennyi. Ebből ne hozd ki az elefánt, kisegér sztorit, hogy hogyan dübörgünk együtt!

anonymand 2017.10.21. 18:55:36

@élhetetlen:

Magam is tapasztalom, hogy lepereg.
Én, mint megrögzött lipsi, akkor sem hagyok fel azzal a rossz szokásommal, hogy megpróbálok érvelni, és érveimet autentikusnak tűnő forrásokkal alátámasztani.
Ők, mint megrögzött hívek, természetesen vagy nem is néznek utána, írják a mantrát.
Mármint az "értelmesebb" közülük.
Mert sajnos, sokan tényleg fel sem fogják.

élhetetlen 2017.10.21. 19:40:14

@anonymand: Ne érts félre, én is írom a magamét, bár tudom, hogy értelmetlen. Ez csak egy együttérző hozzászólás akart lenni, nem több.

anonymand 2017.10.22. 03:59:21

@élhetetlen:

Nem értettelek félre.
Az én koromban már nehezen szabadul az ember korábbi beidegződéseitől, tehát például én attól, hogy mindenkivel lehet értelmes vitát folytatni, hogy hiszek az érvek erejében, hogy az ellenfél nem ellenség, és még sorolhatnám.
süti beállítások módosítása