B1 blogcsalád



Gulyás Márton: Egy maroknyi Orbán-hívő foglya maradhat az ország

Kardos Ernő interjúja a civil aktivistával

2017. október 03. - jdesi

Polgári engedetlenségi akciókat kezdeményez a Gulyás Márton alapította Közös Ország Mozgalom, ha a parlament október 23-ig a parlament nem fogadja el a választási rendszer megváltoztatását célzó ellenzéki javaslatot. 
gulyas_marton.jpg

A közelmúltban elfogadott összpárti nyilatkozat megszüntetné a mai kormánypártoknak túlhatalmat biztosító győztes kompenzációt, a manipulált választókerületeket, a határon túli és a külföldön tartózkodó magyarok szavazási lehetőségei közötti diszkriminációt. Az igazságtalan hatalomgyakorlás megszüntetése érdekében egy arányos választást biztosító jogszabály-tervezetet készítenek elő. Amennyiben a parlament ezt nem fogadja el, akkor a civilek - az ellenzéki pártok támogatásával –élnek a polgári engedetlenség lehetőségével. A Fidesz alelnöke Németh Szilárd szerint az esetleges tömegdemonstrációknak lehetnek nemzetbiztonsági kockázatai is. Gulyás Márton civil aktivistával Kardos Ernő készített interjút.

Látványos sikerként könyvelheti el, hogy az egymással marakodó ellenzéki pártok és politikusaik megegyeztek a választási törvény módosításának részleteiről. Mivel vette rá a vitázó feleket a kompromisszumra?

Semmivel sem kellett erre az ellenéki pártokat rávenni. Már régóta pontosan tudják, hogy a mai választási törvény megváltoztatása az ő történelminek is nevezhető feladatuk. Felelősségük súlyos, hisz az érvényben lévő rendszer brutálisan hátrányos helyzetben tartja a kormányellenes erőket. Az országnak van tehát szüksége egy arányosabb, igazságosabb, torzítás nélküli választási törvényre. Ha ennek részleteiről fél évvel a választások előtt sem tudtak volna megegyezni, akkor az ellenzék körében mára kialakult egyébként is katasztrofális légkör tovább romlana. Tehát csak megragadták a lehetőséget, hogy mozgalmunk közreműködésével ma ez az új szabályrendszer létrejöhet. Közben azt is érzékelték, hogy mi nem akarunk beszállni a politikai versenybe, nem akarjuk a jogszabály megalkotásának dicsőségét bezsebelni, mindössze bábáskodni szeretnénk a törvény megszületésénél. Tehát eszünkbe sincs elvenni a politikusok kenyerét.

A manipulált választókörzetek, a győztes túlzó kompenzációja, a totálisan elfoglalt nyilvánosság már évek óta problémát okoz. Ez ellen azonban az ellenzék eddig nem indított akciót, mert a vélekedés szerint a kormányzati túlsúly ezt is megakadályozza. Mi változott?

A probléma súlyát mindig is érzékelték, viszont azt nem tudták, hogy mit lehetne vele kezdeni. Pedig az érvényben lévő törvény ellen részjavaslatokat korábban már minden párt megfogalmazott, de hiányzott az akarat, amelynek segítségével a módosításokat összpárti javaslattá lehet gyúrni. Amiből aztán törvénytervezet lehet. Ezt a szerepet látta el a mozgalmunk.

Azért maradtak fenntartások, hisz a pártok a saját javaslatukkal igyekeztek egymással is versenyezni. A Demokrata Koalíció elnöke például csak úgy írta alá a megállapodást, ha a törvény tervezetének zárónyilatkozatába bekerül, hogy az új rendszerben csak a Magyarországon élők szavazhatnak. Ezt a többiek nem helyeselték?

Ezt a javaslatot kizárólag a Demokrata Koalíció képviselte, ezért nem került bele a javaslat szövegébe. Gyurcsány Ferenc az aláírási ceremónián mindezt el is mondta, ezért került be záradékként a nyilatkozatba.

A szocialisták viszont azt a megfontolást írták bele a zárónyilatkozatba, hogy a jelenlegi törvény szabályai szerint kell legyőzni a Fideszt. Vagyis Botka László aláírta ugyan a javaslatot, de nem bízik abban, hogy a tervezet átmegy a parlamenten?

Nekünk az a vállalásunk, hogy ha megszületik egy arányos választási rendszert létrehozó jogszabályi javaslat, akkor igyekszünk elérni, hogy azt terjesszék is be a parlamentben. Ha a törvénytervezetet a képviselők nem fogadják el október 23-ig, akkor az általunk létrehozott Közös Ország Mozgalom hajlandó a polgári engedetlenség eszközeivel is nyomást gyakorolni a törvényhozásra. Mi ugyanis azt gondoljuk, hogy a jelenlegi választási rendszerben nem lehet igazságos hatalomgyakorlásról beszélni, ezt csakis egy új törvény képes biztosítani.

Önök komolyan azt hiszik, hogy a jelenlegi kormánypártok – amelyeknek a hatalmat biztosítja a kifogásolt választási törvény – gondolnak egyet és elfogadják az ellenzéknek is esélyt adó  jogszabályt? Nem naivitás ez?

Nem szerveznénk az egész akciót, ha erre nem látnánk az esélyt! Megfelelő nyomásgyakorlással a hatalom rákényszeríthető, hogy saját kicsinyes hatalmi szempontjai helyett az ország érdekeit vegye inkább figyelembe.

Az egyik erős ellenzékinek számító párt, a Jobbik nem is írta alá a nyilatkozatot. Ez nem gyengíti megállapodás erejét?

Mi fontosnak tartjuk a Jobbik jelenlétét, ráadásul ők is érdekeltek az arányos választási törvény elfogadásában. Ezt egyébként egy politikai vitában el is mondta a párt egyik vezetője, Dúró Dóra, aki állította: ha nem találnak kifogást a javaslatban, akkor mögé állnak és támogatni is fogják azt a parlamentben.

Az összpárti javaslat már egy törvényszöveg vagy csak egy nyilatkozat?

A jogszabály szövegezése a héten kezdődött el, tíz napon belül el is készül a törvényjavaslat.

Gondolom annak is elvi jelentősége van, hogy az elkészült jogszabály szövegét, a javaslatot ki nyújtja majd be a parlamentben?

Azt szeretnénk, ha az összes parlamenti párt, amely kezdeményezője, aláírója volt a nyilatkozatnak, a továbbiakban is szerepet vállalna.

Még akkor is, ha az elfogadásra kevés az esély?

Szerintünk a jelenlegi igazságtalan törvény csak igazságtalan hatalomgyakorlást eredményez. Ez nem lehet érdeke senkinek. Mi csupán esélyt adunk a hatalomnak, hogy saját korábbi tévedését javítsa ki. Ha ezt mégsem tenné, akkor sem fogunk visszavonulót fújni, hanem megyünk előre, és rákényszerítjük őket a hiba kijavítására.

Értelmes dolog egy olyan ellenzéki koalíciót szervezni, amelyben benne van a kudarc lehetősége, nem okoz politikai károkat egy újabb sikertelenség?  

Nem látom, hogy hol a kudarc! Ezek a pártok 2010 óta egyetlen ügyben sem jutottak el a közös álláspont kialakításáig. Ha viszont csatlakozik a Jobbik – ahogy erre számítunk – akkor az már mérföldkő lenne a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lebontásában, felszámolásában. Ezért vagyunk érdekeltek a minél szélesebb körű szövetség létrehozásában. A magyar társadalom már jó ideje elutasítja a Fidesz kormányzat hatalmát, de a párt választási törvénye méltatlan, rosszul kormányzó embereket tart a hatalomban, aminek csupán következménye az igazságtalan hatalomgyakorlás. Ennek megszüntetéshez a választási törvény átalakítása csupán az első lépés.

Évekkel ezelőtt volt egy olyan terv, hogy az ellenzéknek a választási törvény, illetve a jogállam helyreállítása érdekében kéne összefogni. Ha ennek jelszavával kormányra tudnak kerülni, akkor egyetlen feladatra vállalkoznának: átírnák a választási törvényt, illetve helyreállítanák a jogállamot, majd utána új választást írnák ki. A polgári engedetlenség útja miért jobb ennél?

Nehéz felrázni az embereket, miután az Orbán rezsim gátlástalanul felőrölte a változásba vetett hitet. Ez fásultságot, beletörődést eredményez. Ráadásul a jövő évi választások eddigi előkészületei sem túl bíztatóak. Egy maroknyi Fidesz politikus foglya maradhat az ország egésze, mert a kormányváltásban érdekelt erők elaprózódnak.

Nem gondolja, hogy inkább azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy a jelenlegi szabályok szerint kéne megverni a Fideszt, egyszerűen több ellenzéki szavazót kell gyűjteni, aztán a győztes kompenzáció már a hatalomra került ellenzéket jutalmazná, akár kétharmados többséggel?

Persze, minden módon készülni kell a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bukására. De az csak jó, ha van egy aláírásokkal megtámogatott többpárti kezdeményezés az ország választási rendszerének átalakítására. Ez alapján behajtható a pártokon a választójogi rendszer átalakításának ígérete. Kevés szó esik ugyanis arról, hogy mi történik, ha már nem Orbán Viktornak hívják majd az ország miniszterelnökét. Márpedig mielőbb meg kéne beszélni, hogy a magyar társadalom hogyan rendezné be az országot, mit tartana a hatalomgyakorlás igazságos módjának. Mi azt tervezzük – állampolgárok, szervezetek, pártok együtt –, hogy október 23-án kiállunk egy közös demonstrációra, amelyen megfogalmazzuk, hogy milyen jövőt szeretnénk. Ezt a hatalom akár a társadalom megrendelésének is tekintheti majd.

Azt már elárulhatja, hogy mi lenne az engedetlenségi akció, amit a Fidesz alelnöke Németh Szilárd nemzetbiztonságra veszélyesnek ítélt? Esetleg újabb doboz festéket ön ki, ezúttal nem sárgát, hanem pirosat?

A polgári engedetlenség lényege, hogy először kimondjuk: bizonyos törvényekkel nem értünk egyet, mert azok nem a jogegyenlőséget, hanem a társadalom elnyomatását szolgálják. Emiatt tiltakozásként a jogszabályok tudatos megsértésére törekszünk, vállalva a hatályos törvények által kilátásba helyezett retorziókat is.  Mindezt előre bejelentve, a nyilvánosság előtt tesszük, mert csak akkor van értelme. Ezért is bornírt butaság, amiről Németh Szilárd beszél, mert ha az ember polgári engedetlenségre készül, akkor nem az éjszaka leple alatt, hanem ország-világ előtt teszi, hisz csak akkor van értelme.

A közelmúltban fel is jelentette önmagát, nyomozgatnak már az ügyészségi vagy rendőrségi szakemberek?

Ez jó példa a polgári engedetlenségre. Ha nemzetbiztonsági kockázatot jelentek, akkor folytassák le ellenem az eljárást, s ha bebizonyosodik, akkor szabják ki az ezért járó büntetést.

Megindult már az eljárás?

Erről nem kaptam tájékoztatást.

Azt csak érzi, hogy lehallgatják, megfigyelik, szemmel tartják…

Nincs tudásom arról, hogy megfigyelnek-e, vagy sem. De félni sem szeretnék, tehát nem is érdekel. Semmiféle paranoiával nem szeretnék aládolgozni annak a közhangulatnak, ami kialakult.

Tervez olyan horderejű engedetlenséget, mint a Fidesz parlamenti képviselői, akik 2006-ban a rendőrséggel nyíltan szembefordulva, a műveleti területen Orbán vezérletével kordont bontottak a Kossuth téren?

Ilyen kordon most nincs, legfeljebb jelképes korlátokról beszélhetünk. De az említetten kívül is volt még polgári engedetlenség akció, ami sajnos kevésbé sikerült békésre, így az a 2002-es Hídblokád, de a taxisblokád is ide sorolható, ami nagyon fontos megmozdulásnak számított a rendszerváltás hajnalán, ráadásul kifejezetten békés megmozdulás volt.  A mi szükség esetére tervezett akcióinkról egyelőre csak annyit árulnék el, hogy békések és erőszakmentesek lesznek. Kétségtelen, nagy a várakozás, hogy mire készülünk. Ha eljön annak az ideje, akkor részletesen elmondjuk.

Felmérések szerint a magyar választók nem igazán érzékenyek az alkotmányos jogaik megsértésére, s persze a választójogot sem tekintik kenyérkérdéseknek. Lehet így elégedetlenségi akciót szervezni?

Szerintem arra érzékeny mindenki, hogy ahol él, ott érvényesül-e az igazságosság; tehát egyenlő jogok, egyenlő lehetőségek illetnek-e meg mindenkit. Erre szerintem osztályhelyzet, iskolázottság, vagyoni helyzet nélkül egyformán érzékeny mindenki.  Talán az elvont jog megsértése nem mozgat tömegeket, de az elemi igazságtalanság százezreket képes utcára vinni.

Számít arra is, hogy azon pártok vezetői, akik a választási egyezményről szóló közös közleményt aláírták, október 23-a után híveiket is az utcára viszik?

Mi erre nem kérjük őket, de nem is zárkózunk el. A polgári engedetlenségre senkit nem lehet kényszerrel rávenni. Ha a pártok azt érzik, hogy a tiltakozásban lelkiismereti- és állampolgári kötelességük részt venni, akkor szívesen fogadjuk a támogatásukat. Gondolom, ez attól is függ majd, hogy az ősz mennyire lesz forró, s azt a nyilvánosság hogyan ítéli meg.

Orbán Viktort és a Fideszt a 2006-os Kossuth téri engedetlenségi akció végül is bevitte a hatalomba. Önt a köztársasági elnök hivatala előtt elkövetett festékes akciója egyelőre rendőrségi fogába vitte. Gondolja, hogy később ön is a hatalomba kerül?

Nem akarok politikus lenni, bár a politizáláshoz nagy kedvet érzek. Továbbra is aktivistaként, állampolgárként kívánom az általam is fontosnak tartott ügyeket előremozdítani. Ma azt tartom feladatomnak, hogy segítsek azoknak, akik kétségbeesetten keresik a teendőiket, s egyelőre nem találják a frusztrációik okát, s levezetésének módját.

Ön milyen őszre számít?

Konstruktívra. Azt szeretném, ha az igazságosság végre győzedelmeskedne, s a mai hatalmon lévő borzalmas rendszer végre eltűnne.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9412916461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chrisred 2017.10.04. 08:46:33

@MACISAJT: Nem a ballibák javultak, hanem a Fidesz vesztett 600 ezer listás szavazatot az országban.

Brumm Brumi 2017.10.04. 08:54:20

@chrisred: "BRFK ballib szervezet lenne?"'

2007 elején?
A második Gyurcsány-kormány , Petrétei József belügyminiszterség, Gergényi, Bene etc. szemkilövetők alatt?
Ez valami vicc?

Muhaha

LKerekes 2017.10.04. 09:01:07

@Világít a torony:
És aki nem ment el szavazni? Azt miért nem számítod be, amúgy jó liberális szokás szerint? Úgy még az egyharmad sem lett volna 1994-ben.

chrisred 2017.10.04. 09:04:28

@Brumm Brumi: Igen, vicceltem, de a jelek szerint te komolyan gondolod, hogy akkor ballib politikai szervezet volt, most meg orbánista.

LKerekes 2017.10.04. 09:05:03

És akkor a két időközi választásokkal mi a helyzet? Ott sem nyertek a Fidesz ellenében, mert az új törvények voltak érvényben?
Nem jobb és nem rosszabb ez a választási rendszer, mint sok más országé. Tessék megszerezni a legtöbb szavazatot, akár 1 darabbai is !
Ja, hogy szavazóitok nincsenek? És ezért hülye az ország-világ, mert nem rátok szavaz?

chrisred 2017.10.04. 09:09:06

@LKerekes: A szavazástól távolmaradóknak csak népszavazásnál van jelentősége, mert ott van érvényességi küszöb. Az országgyűlési választásokon nem merül fel a kérdés, hogy van-e az egésznek társadalmi szintű jelentősége. :)

Világít a torony 2017.10.04. 09:13:12

@LKerekes: Minek beszélsz csacskaságokat?

Brumm Brumi 2017.10.04. 09:16:33

@chrisred: " de a jelek szerint te komolyan gondolod, hogy akkor ballib politikai szervezet volt, most meg orbánista. "

Hogy akkor ballib szervezet volt, azt számtalan sajnálatos személy és esemény bizonyította.
Hogy most "orbánista" volna, ennek nyomát nem látom, pl. semmiféle rendőri atrocitás nem volt a ballibák nyilvánvaló provokációira.

MACISAJT 2017.10.04. 09:20:52

@LKerekes: "Nem jobb és nem rosszabb ez a választási rendszer, mint sok más országé. Tessék megszerezni a legtöbb szavazatot, akár 1 darabbai is !
Ja, hogy szavazóitok nincsenek? És ezért hülye az ország-világ, mert nem rátok szavaz? "

Nem érted te ezt...

A ballibák szerint ugyanis létezik kétfajta változat:

1. mikor az mszp-szdsz(klónok) győz, az maga a "demokrácia", a nép okos és értelmes,a nép akarata úgy döntött hogy stb.
2. És van az amikor(még kimondani és szörnyű)az mszp-szdsz nem győz...
akkor meg tombol a fasizmus,akkor a nép hülye és agymosott,nem látják hogy barna eső hullik, Europa aiúta, jöjjön kohn-bandita az EU-s tankokkal meg vonuljon heller ágnes a pucér köldökével, különben itt pusztulunk meg, ballibsi közgazdászok és véleményformálók ugrálnak naponta a Dunába,nem győzik őket kifogni Mohácsnál.(hajóvonták találkozása tilos.)

Muhaha

chrisred 2017.10.04. 09:34:58

@Brumm Brumi: Mert nem akkori és mostani ellenzéki provokáció összehasonlításáról van szó? Akkor egy feljelentés született, most meg fogdábazárás.

Brumm Brumi 2017.10.04. 09:39:35

@chrisred: "Akkor egy feljelentés született, most meg fogdábazárás. "

Itt ítélet született:
hvg.hu/itthon/20170413_gulyas_marton_varga_gergo_festekszoro_itelet@chrisred:

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.04. 09:41:24

A 8 millió választásra jogosultból 2 millió akarja a Fideszt, 3 millió nem akarja és 3 milliót nem érdekli. Olyan választási rendszer kéne, ami ebből az alaphelyzetből nem csinál újabb Fidesz 2/3-ot. Ennyike... :)

chrisred 2017.10.04. 09:43:51

@Brumm Brumi: A másiknál meg megszüntették az eljárást, de ennek semmi köze a rendőrséghez.

A tudomány sosem téved! 2017.10.04. 09:59:51

Maroknyi... mármint 3 millió?
jaj elvtársak ti csak lennétek fél maroknyian, máris majdnem komolyan lehetne venni titeket...

Brumm Brumi 2017.10.04. 10:00:30

@chrisred: "de ennek semmi köze a rendőrséghez. "

Jaj dehogy nincs.
Az elsőnél, kevesebb mint fél évvel a 2006-os őszi sajnálatos eseménytől, a rendőrség egy békés kordonbontó akcióba nem avatkozott be, amit mentelmi joggal védett parlamenti képviselők hajtottak végre.
Viszont feljelentést tettek.

A másodiknál meg, visszaeső garázdák erőszakosan léptek fel, többek között rendőrökkel szemben, még a rendőrök ruhája is festékes lett.
Logikus hogy az effajta cselekedeteket őrizetbe vétellel honorálják.
Jelzem, nem csak itthon, még tom lantost is megbilincselve elvitték, amikor törvénytelenül tiltakozott valami szudáni ügyért:
www.sfgate.com/news/article/Five-members-of-Congress-arrested-over-Sudan-2498797.php

chrisred 2017.10.04. 10:13:59

@Brumm Brumi: Előbb az ítéletről beszéltél, most meg a rendőri intézkedésről.

Brumm Brumi 2017.10.04. 10:20:35

@chrisred: "Előbb az ítéletről beszéltél, most meg a rendőri intézkedésről. "

A bírósági ítéletek csak megerősítették a rendőrségi intézkedést:
"A Gulyás Mártonnal szembeni korábbi próbára bocsátást megszüntetik, őt társtettesként elkövetett garázdaság és rongálás bűncselekményben találták bűnösnek. Halmazati büntetésként 300 óra fizikai munkakörben teljesítendő közérdekű munkára ítélték. Ha nem teljesíti, ezt az időt fogházban kell töltenie. A 300 órából lejön a 12 órás fogvatartás ideje - közölte a bíró.
Varga Gergőt 200 óra óra fizikai munkakörben teljesítendő közérdekű munkára ítélték, ugyanazokért a bűncselekményekért."

Duplaxiii 2017.10.04. 10:22:52

@ulpius66:
Csibém, a fidesz ennél kevesebbel is magkapta a többet...

2017.10.04. 10:24:21

"A magyar választók nem igazán érzékenyek az alkotmányos jogaik megsértésére" mivel az elmult huszonvalahany evben minden politikus sikhulyenek tekintette a valasztokat, ezert ezek a jogok soha nem lettek rendesen elmagyarazva szelesebb retegek szamara, es soha nem epultek zsigeri szinten az emberekbe, ahogy mondjuk egy svajci vagy dan emberbe szinte sejtszinten van jelen, hogy neki jogai vannak es a szabadsag, a szolasszabadsag, a szavazati jog stb az fontos es megvedendo.

Magyarorszagon a mindenkori hatalom erdeke, hogy az alattvalo kussoljon, neha szabad utasitasra megfelelo x-et huznia, kulonben oruljon, hogy ulhet a seggen es sort szorongatva bofoghet a tv elott. Magyarorszagon egy szuk ertelmisegi eliten kivul az alkotmanyos jogok kifejezes uresen kong, a tarsadalom szamara nem jelent semmit, nem olyan hivoszo, amiert tomegek ellenallasba kezdenek. A fovarosi egyetemeken szocializalodott fiatalokbol kiindulo partoknak itt van a marhanagy tevedese.

Fiam, ezekert a fontos jogokert nem fognak tomegek melletek allni. Alpozassal kell kezdeni, a fogalmak tisztazasaval es az allampolgari ismeretek terjesztesevel. Amig ez nem tortenik meg, addig a politikaban alapvetoen jaratlan es alapveto kerdesekben tokeletesen fogalmatlan, a vilagrol semmit sem tudo magyar tarsadalomban eleg egy ellensegkep es par szavas instrukcio, hogy most eppen ki ellen kell horogni.

chrisred 2017.10.04. 10:24:23

@Brumm Brumi: Vagyis, ha jól értelmezem, akkor szerinted a rendőrségi intézkedés már előre meghatározza a későbbi bírói ítéletet. A gyakorlatban akár igazad is lehet, de ennek a jogállamhoz nem sok köze van.

morpho 2017.10.04. 10:59:27

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ezt az első, vagy a második forduló alapján számoltad?

Attila752 2017.10.04. 11:02:59

Na idefigyelj te kis hülye barom.
Az általad emlegetett dolog érvényét vesztette.
A miniszterelnök jelöltetek tegnap előtt lemondott. Így vége mindennek.
Nincs összefogás, nincs miniszterelnök jelölt, és a fent említett dolog is okafogyottá vált. Csakhogy az ellenzéknek egyébként sincs joga parancsolgatni a kormánynak. Leálltok, vagy le lesztek állítva. De az fájni fog. Minden jogi intézkedést meg fog lépni a kormány, ugyanis a kormány parancsol, az ellenzéknek pedig HALLGASS A NEVE. Az ellenzék legfeljebb ötleteket adhat, nem akadályozhatja a kormány, illetve azok munkáját, akik dolgoznak. Börtön lesz a vége te kis hülye. Addig ugráltok. VÉGE VAN! Érted? Nincs tovább! A kis botkátok elhúzott a francba. ENNYI VOLT! Leálltok, vagy nagyon megjárjátok.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.04. 11:19:10

@morpho:

Listás szavazás csak egyszer van, ott nincs 2 forduló, sose volt.

Attila752 2017.10.04. 11:29:44

De hogy mondjak valamit. A gyurcsány, és bandái, ebbe az mszp is beleértendő, és a teljes baloldalnak mondott bandák. 2010-be lejártak. A NÉP döntött. Soha többé nem fognak azok kormányra kerülni. Akárhogy ugrálnak, akármit csinálnak. A 2010 előtti 8 éves időszak hajszál híjján megszüntette, tönkre vágta az országot, és ez tény, és valóság. Nincs azaz Isten, aki akár még egyszer is kormányra engedje azokat a bandákat. Hiába szakadtak ezer felé, a NÉPET többé nem csapják be. VÉGÜK VAN!

Brumm Brumi 2017.10.04. 11:38:58

@chrisred: "Vagyis, ha jól értelmezem, akkor szerinted a rendőrségi intézkedés már előre meghatározza a későbbi bírói ítéletet."

Nem, nem értelmezed jól.
Én csupán azt bizonyítottam hogy a számuely-klón elleni rendőri őrizetbevétel nem politikai indíttatás miatt született és nem mert a rendőrség "orbánista" , hanem egy teljesen jogos és megalapozott intézkedés volt, amit bármilyen civilizált országban is meghoznak, ha valaki rendőrhöz mer nyúlni.( próbálnád csak meg pl. az USA-ban lefestékszórozni a rendőrt...Guantanamon fojtanának vízbe, ha egyből nem lőnének agyon ott helyben).
Amit a bíróság ítélete utólag is igazolt.("A 300 órából lejön a 12 órás fogvatartás ideje - közölte a bíró.")

2017.10.04. 11:47:55

@MACISAJT: "Europa aiúta, jöjjön kohn-bandita az EU-s tankokkal meg vonuljon heller ágnes a pucér köldökével, különben itt pusztulunk meg, ballibsi közgazdászok és véleményformálók ugrálnak naponta a Dunába,nem győzik őket kifogni Mohácsnál."

Heller Ágnesnél már az orromon jött ki a kv-m. Totál hibbant vagy :) Bár jól jellemzed a kialakult helyzetet.

api99 2017.10.04. 11:48:43

5 millió környékén fognak szavazni (+/- egy kevés)
- ez az eddigi szavazásokból jól látszik
2 millió (+/- egy kevés a fideszé)
- ez is látszik az eddigi szavazásokból és nemkormánypárti közvéleménykutatásokból
1,5 millió (+/-) a jobbiké
- szintén szavazásokból és közvéleménykutatásokból alátámasztható adat
1,5 millió (+/-) a ballibantifatöki pártoké
Most lehet gondolkodni, hogyan lehet kormányt váltani

Még egy fontos infó:
a jobbik szavazói közül olyan 1milla sosem fog olyan jelöltre vagy listára szavazni, aminek ballibantifatöki párt szaga van.

Szerintetek?

2017.10.04. 11:57:37

@Frady Endre: Jajjj... mán újfent ez a matekozgatás. Igen, kb 2 millió konkrétan a Fideszt ruházná fel hatalommal... a 3 millióból meg lehet, hogy 1 millió Fidesz-Jobbik koalíciót szeretne és ezért nem szavaz a ballib tálibokra. Az meg totál indifferens, hogy a lusta népek mit akarnak (vagy mit nem) Én is mondhatnám, hogy bizony, a maradék 3 millióból 1millió tudja, hogy az ő szavazata nélkül is nyer a Fidesz és ezzel amúgy egyet is ért, ám ettől függetlenül él a tartózkodás biztosította alibivel.
Ha annyira meg akarnánk reformálni a választási rendszert, akkor másfelől kellene közelíteni. Mondjuk pl. kötelezővé tenni a választáson való megjelenést de lenne "Tartózkodom" rubrika. Vagy lehetne adófizetéshez kötött választójog.. Olyan rendszert, amiben a farok csóválja a kutyát, csak a libbantak hagymázas látomásaiban lelni csak.

chrisred 2017.10.04. 12:06:31

@Brumm Brumi: És ha a Capitolium körüli biztonsági berendezéseket próbálnád elbontani, mi lenne?

chrisred 2017.10.04. 12:10:16

@Dorottya Veres RLDD: Ha kötelezővé tennék a választási részvételt, akkor egyúttal minden korlátozó feltételt meg kelle szüntetni a jelöltállítással kapcsolatban. Hogy lehetne valakit arra kötelezni, hogy mások jelöltjei közül válasszon?

api99 2017.10.04. 12:20:47

@Dorottya Veres RLDD:
vagy minimum legyen 8 osztály elvégzése feltétel a szavazáshoz

morpho 2017.10.04. 12:21:39

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Te csak a lista alapján számoltál? Oszt az egyéni körzetekkel mizu? Azokat el akarják törölni? Lemaradtam?

api99 2017.10.04. 12:23:01

@Dorottya Veres RLDD:
kell a matek (én is mindig ezt tolom :-) )
különben lényegtelen dolgokról megy diszkurzus /ezt szoktam fingszeletelésnek hívni/

api99 2017.10.04. 12:26:55

@Dorottya Veres RLDD:
jobbik szavazóinak több mint fele azt sem viselné el, ha fityisszel bútorozna össze vona

morpho 2017.10.04. 12:29:00

@chrisred: "Hogy lehetne valakit arra kötelezni, hogy mások jelöltjei közül válasszon?
Lehetne arról polemizálgatni, hogy mitől lesz valaki "az én jelöltem", de lehet szavazni érvénytelenül is.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.04. 12:32:43

@morpho:

Arányos rendszerben vagy nincs egyéni körzet (mint pl. Hollandiában), vagy levonják az egyéni mandátumokat a listás mandátumból (mint pl. Németországban, bár az nem TELJESEN arányos, mert van küszöb).

2017.10.04. 12:42:53

@chrisred: "Hogy lehetne valakit arra kötelezni, hogy mások jelöltjei közül válasszon?"
Leírtam: erre lenne a tartózkodom rubrika. Abba lehetne akár tetszőleges ábrákat is rajzolni, írni... Mittudomén: Orbán egy geci, vagy rajzolni egy pöcsöt...fordított keresztet, horogkeresztet.. tombizhatna az öntudatos pógár.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.04. 12:43:01

@Dorottya Veres RLDD: Igazad van, a matematikai csak egy kozmopolita, liberálbolsevista és sorosista áltudomány! Nem kell számolgatni, legyen a Fidesz az örökös kormánypárt, O. Viktor pedig a király! (hogy O-nak, vagy nulladiknak olvasod, rád bízom...)

Gondolkodó ember ritka,
Ez a Fidesz-vallás titka.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.04. 12:46:12

@api99:

Arányok szerintem:
- Fidesz: 40 %,
- LMP: 7 %,
- Momentum: 5 %,
- Jobbik: 25 %,
- ballib összefogdosás, MSZP-DK-Együtt-PM-Lib-Moma: 20 %,
- nem bejutó pártok: 3 %.

Ezek az arányos szavazatok, azaz listás szavazatok.

Egyéniben: lesz a Jobbiknak 15 helye, a ballibeknek 15, a többi a Fideszé.

Szóval végleges mandátumarány:
- Fidesz: 57 %,
- LMP: 4 %,
- Momentum: 3 %,
- Jobbik: 19 %,
- ballib összefogdosás: 17 %.

DFK 2017.10.04. 12:47:07

@Frady Endre: csakhogy a 3 millió nem fideszt akaró nem ugyanazt akarja. A szavazólapon nem 2 karika van, hanem több. A relatív többség így a fideszé. Tudod ad absurdum 9 % szavazattal is vihető egy körzet ha van még 11-12 db ennél kevesebbet kapó jelölt. Egyébként egyszerű a feladat: m3g kell szerezni a relatív többséget a választókerületekben. Ja, arra nincs elég szavazója egyik ellenzéki pártnak se...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.04. 12:47:15

@chrisred:

Ahol kötelező a szavazás, ott is lehet érvénytelenül szavazni.

2017.10.04. 12:48:31

@api99: Ez lehet... de ez már csak a választások után élesedne és utána is ki lehetne jönni ebből jól.
Egy biztos... Magyarország nem érett még meg egy bal/lib kormány elszenvedésére. ;)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.04. 12:49:52

@Frady Endre:

Ugyanez volt pl. 2006-ban is. 29 % akarta Gyurcsányt, 71 % nem. S mégis Gyurcsány lett a ME. Az nem zavart?

morpho 2017.10.04. 12:50:30

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Arról nincsen szó, hogy az egyéni helyeket el kéne törölni. Arról sincs, hogy pontossn hogy nézne ki a rendszer? Csak arról van szó, hogy ez így most nem jó! Úgyhogy nem igazán értem, hogy te mit számolgatsz? A saját opciód alapján ez mezei fingfürészelés.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.04. 12:51:56

@Frady Endre:

Én úgy tudom, az a demokratikus, ha Soros mondja meg ki legyen képviselő. Minden más megoldás diktatúraszagű, mert jönnek az orosz álhírek meg a hackerek, s a végén még nácikomcsik kaparintják meg a hatalmat!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.04. 12:53:26

@morpho:

Arról volt szó, mi lenne, ha a rendszer ARÁNYOS lenne.

Erre 2 mód van:
- egyéni körzetek megszűntteése,
- egyéni körzetekben szerzett mandátumok levonása a listás mandátumokról.

Mit nem értesz?

2017.10.04. 12:57:18

@Frady Endre: Te folyton elengedhetetlennek érzed saját (és az elvbarátaid) szellemi fennsőbbrendűségét deklarálni. Hát... legyen ez nektek vigasz. Ücsörögjetek a kis elefántcsont tornyaitokban, oszt várjátok a csodást.

culture.pl/sites/default/files/images/culture.pl/13_s-5566.jpg
Ezek vagytok.
Amúgy meg a matekozás kapcsán arra utaltam, hogy felületesen számolgatsz, nem veszel figyelembe lehetséges változókat. Magyarán: a vágyaidhoz igazítanád a valóságot. Persze ez ne akadályozzon továbbra se abban, hogy szorgalmasan lehülyézz mindenkit, aki átlát rajtatok.

KunnHalmiAgnes 2017.10.04. 13:00:02

@Dorottya Veres RLDD: "A győzelmet a jelenlegi ellenzék semmilyen elfogadható, demokratikus választási rendszerben nem képes megszerezni. "

Ott hibazatok el szavazat szavazatiarany szamolasat, hogy nem szamoltok, a nem szavazokkal.
Egy normalis, demokratikus, igazsagos valasztasi rendszerben, a nem szavazokat automatikussan a hozza kene adni, a baloldali eredmenyekhez. Mert tudjuk, bizonyitott, hogy a nem szavazok kivetel nelkul baloldalra szavaznanak, csak felnek az orbanrezsimben, ezert nem szavaznak.
Szoval ha nem, a csalo orbanrezsim lenne, akkor siman nyernenk.

2017.10.04. 13:01:43

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ahhh... a számok... megest csak a számok. Amik nem hazudnak :)
Kurrupció az, amiből mi kimaradunk, a jó választási rendszer meg az, ami minket juttat hatalomra. (Hogy ki a náci/fasiszta/antiszemita, azt is mi döntjük el..)

Éhbérkommentelő 2017.10.04. 13:02:05

@api99:
A fityisznek alsó hangon 2,2x, felsőn meg több mint 3x annyi szavazója van mint a Jobbiknak. Ráadásul a Jobbik szimpatizánsok közül sokan átmennek a fityiszhez, ha Vona tovább folytatja a kokettálásait, vagy egyszerűen csak a távol maradnak

kozvelemenykutatok.hu/

A baloldali pártoknál már az sem világos, kit kell érteni ezen. A bérunió nevű idétlenséggel pl. a Jobbik a plutokrata újbaloldalra pozícionálta magát. Meglátjuk mennyire lesz sikeres a halászás a baller szavazók körében, de óriási mennyiségre azért ne számítson Vona

2017.10.04. 13:03:02

@KunnHalmiAgnes: :))))) Most, hogy mondod... lehetne esetleg kétszeres szorzóval?

Éhbérkommentelő 2017.10.04. 13:04:52

@KunnHalmiAgnes:
A holtak is mind a szocikra szavaznának. Ezért végig kell járni a temetőket a Csicsikov teammal, és összeírni a fejfákon levő neveket, akkor lesz csak hiteles a voksolás

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.04. 13:07:33

@DFK: Pont emiatt csinált a Fidesz egyfordulós választást és ezért támogatta sok kis törpepárt létrejöttét, hogy akik elhajtanák őket - és ez a többség - azok a bőség zavarában ne tudják eldönteni, hogy kire szavazzanak. Ha lenne második forduló, akkor a legtöbb helyen a legerősebb ellenzéki jelölt bucira verhetné a fideszest. :)

Éhbérkommentelő 2017.10.04. 13:09:42

@morpho:
"Csak arról van szó, hogy ez így most nem jó!"

Persze hogy nem jó, akkorát fogtok zuhanni mint a péklapát. Aztán lehet magyarázni , hogy a Putyin meghekkelte a választást

Éhbérkommentelő 2017.10.04. 13:18:30

@Frady Endre:
A törpepárt amiatt van, mert kevés a szavazója, máskülönben óriáspárt lenne

Az változott, hogy nem kell már aláírásokat gyűjteni, ami a melegágya volt a hamisításnak, szavazatvásárlásnak, úgyhogy épp ideje volt eltörölni. Mellesleg az akkori feltörekvő kispártok - köztük az LMP - pont ezt javasolták

Kis pártoknak is lehetne fontos szerepe egy normális parlamentben, valamilyen szűkebb érdekképviselettel, pl. a zöldek valamikor így indultak, csak bevörösödtek a szavazatmaximálásáért folytatott igyekezetükben

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.04. 13:24:21

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Csináltok"?!?!?!?!
Szerinted én hány pártot csináltam eddig? :))))

VaradiJanos 2017.10.04. 13:31:51

Igaza van marcinak monta is az engedettlensègi tervezèsi gyülèsen hogy ezentul sem fog adot fizetunk pedig már nagyon gondolkodot rajta és lehet, hogy direkt vezetès közben fogja nèzegetni a ratyimatyi websopot ès szàntszàndèkbol átlèpi majd a làbmosot a medence melet

2017.10.04. 13:56:10

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "S miért csináltok törpepártokat?"

Mert mindegyik pártelnök, meg miszterelnök akar lenni. Ez a minimum. Lassan már több lesz a minelnök jelült, mint ahány választó van. Autokrata, akarnok, makacs és becsvágyó próbálkozók serege. Nem a pártot és azon keresztül a választóikat kívánják szolgálni, vagy csak azok érdekeit érvényesíteni, egyedül a saját és a mögöttük álló néhány szürke eminenciás terveit, akaratát erőltetnék. Nincs ezzel amúgy semmi baj, mert a választási rendszer szépen kigyomlálja az efféle kalandorokat, csak néha már uncsi a csiporászás.

chrisred 2017.10.04. 14:04:59

@Éhbérkommentelő: A munkavállalói érdekek képviselete is érdekképviselet. Nem az LMP hibája, hogy a többi parlamenti párt hanyagolja ezt a területet. Kivéve a Jobbikot, viszont ők meg pont olyan területen nincsenek jelen, ahol tényleg vannak munkavállalók.

Netuddki. 2017.10.04. 14:10:02

Marcikám! A zemberek nem fognak kimenni engedetlenkedni. Annál is inkább, mert akkor ki dolgozik, és miből fizetik be a csekkeket?
De ha összefognátok, akkor elmennének szavazni, és a börtönbe küldenék ezt a tetü tolvajfideszes maffiát! Utána olyan arányos választási rendszert csináltok amilyet akartok, és a tolvajfideszt ki is lehetne zárni a következő választásokból, mert amúgy is ülni fognak. Nem tudom ehhez mekkora értelmi szint kell, hogy felfogják az un. ellenzék képviselői?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.04. 14:11:21

@Frady Endre:

Ki alapít havonta új ballib pártot, esetleg a cigány Zorbán?

DFK 2017.10.04. 14:14:49

@Frady Endre: vagy előre kell megcsinálni az összefogást. ja, akkor nem lehet trükközgetni, centrumpártozni. Mondom, olyan jelölt kell, aki rögvest megszerzi a relatív többséget. Ha ilyen nincs, akkor ez van. Amúgy a korábbi kétfordulósban is bucira vert titeket a fidesz 2010-ben. Vagyis az is lehet számotokra igazságtalan.

chrisred 2017.10.04. 14:20:45

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Nem havonta, hanem a választások előtt, nem egyet, hanem kismilliót, és inkább csak a sameszok.

konrada 2017.10.04. 14:37:09

@DFK:
A politikusok - mint minden színpadra álló csepűrágó - nárciszta ember.
... s ahogyan egy színésznek, egy énekesnek sem lehet igazi megmérettetés nélkül megmondani azt, hogy ő tehetségtelenebb-sz.rabb mint a másik pályatársa, úgy a politikusok is csak akkor hiszik el, ha már többször buktak (néha még akkor sem), hogy ők csak satisztának, vokálosnak valók.

No ezért nem működik az összefosás sem, mert abban valaki(k)nek önként kéne hátrább állnia egy szerinte nálánál tehetségtelenebb háta mögé, aki elveszi a fényt és azzal a sikert előle, aki pedig a környezete szerint maga csoda, az őstehetség, a jövő.
(Ezért kell sajnos tömbösödni - ahogyan Orbánék, és Botkáék újra rájöttek, mert ezt a harcot nem szabad a színpadon lökdösődve lejátszani...)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.04. 15:03:50

@chrisred:

S a kamupártok mit befolyásolnak? Ezek egyetlen az állami támogatás felmarkolása.

morpho 2017.10.04. 15:09:46

@Éhbérkommentelő: Hogy ki fog zuhanni? Elmentek otthonról?
@maxval bircaman: Arányos rendszer? Többféle opciót is el tudok képzelni, de az egyéni körzeteket nem törölném el. Attól még lehet arányos. Az a lényeg, hogy közmegegyezésen alapuljon és ne egy párt hekkelje meg, mint most.

Tom66 2017.10.04. 15:41:45

Az SZDSZ szervezte taxisblokád? Ebből is látszik, hogy egy elmebeteg, komplexusokkal küzdő liberális hazaáruló. Ugyanazon az úton jár, mint a szintén őrült Cohn-Bendit De Gaulle alatt 1968-ban.

Magyarország Europa jövője. 2017.10.04. 15:47:48

"Egy maroknyi Orbán-hívő foglya maradhat az ország"

Ez van, mi vedtuk meg az orszagot az iszlamizaciotol, meg a sariatol, ugyhogy mienk az orszag.

Éhbérkommentelő 2017.10.04. 16:39:44

@chrisred:
Az LMP már mindenütt járt ahol szavazatokat lehet söprögetni

Először volt ugye zöld, mert az olyan trendi, de hogy vastagabbat is fogjon kikiáltotta magát a cigányok érdekképviselőjének. Persze közben megmaradt ami mindig is volt, a belvárosi elégedetlenség fortyogó levese. Mivel ehhez nem bírta eléggé felszítani a lángot a langyos Schiffer, meg kellett hívni Kohn-Benditet a macskaköves retrójával. Volt aztán konzervatív kilengés, most éppen a szociktől akarják átcsábítani a vörös színre vaduló Szél ütötte nyugdíjasokat

Vörös céklaleves lett végül a zöldnek induló libbancs főzetből

morpho 2017.10.04. 17:00:21

@Éhbérkommentelő: Akkor most a fidesz összes állomását, kilencventől napjainkig légyszíves! Onnan indulj, hogy liberális, ........

chrisred 2017.10.04. 19:01:35

@Éhbérkommentelő: Ha a cigányok érdekképviselete valamilyen eltérés az eredeti iránytól, akkor ezt a vargabetűt a MIÉP és Jobbik kivételével minden párt leírta, ezért nem kiáltanék farkas(flórián)t. Cohn-Bendit pedig az EP zöld frakciójához tartozott, az ő meghívásában sem volt semmi különös

Tom66 2017.10.04. 19:04:02

@chrisred: Bocs, de nem értem a kérdésedet.

Tom66 2017.10.04. 19:07:52

@chrisred: Benditnek a múltja is zűrös és homályos. Ma már tudott, hogy 1968- ban a megmozdulásokat külföldről pénzelték, hasonlóan a mai helyzetekhez.

morpho 2017.10.04. 19:11:09

@Tom66: Melyik megmozdulásokat melyik külföldről? 68-ban az egész világon tüntetéshullám söpört végig Philadelphiától Párizson és Berlinen át Prágáig. Melyiket pénzelték külföldről, ami ma már tudott?

chrisred 2017.10.04. 19:12:43

@Tom66: Lehet, hogy rosszul értem, vagy ő nem tud fogalmazni, de a nem békés megmozdulások közé sorolja. Bár a mondat végén meg békésnek nevezi.

chrisred 2017.10.04. 19:14:57

@chrisred: Lehet, hogy Moszkvából pénzelték, mint ma az európai szélsőjobbot.

Tom66 2017.10.04. 19:15:47

@morpho: Nyugodtan olvass utána, keresd Charles de Gaulle és a 68-as diáklázadások témakörében.

chrisred 2017.10.04. 19:15:58

@morpho: Az előző erre ment volna.

morpho 2017.10.04. 19:17:44

@Tom66: Mi vagyok én könyvtáros? Ha van valamilyen hivatkozásod, told ide, egyébként meg tartsd meg magadnak a fszságot!

Tom66 2017.10.04. 19:24:27

@morpho: bmeg teleportáljak neked könyveket?

"Never argue with an idiot ! They drag you down to their level and then beat you with experience." WA

morpho 2017.10.04. 19:27:55

@Tom66: Könyvet nem muszáj, egy link is elég lenne! Coelho idézeted is van?

Tom66 2017.10.04. 19:33:14

@morpho: Bocs, de nem akartalak megbántani. A könyv címe: Apám, De Gaulle

morpho 2017.10.04. 19:41:20

@Tom66: Philippe de Gaulle emlékirataiból kiderül, hogy a párizsi diáklázadást külföldről pénzelték? :) Nebasz! Minden történész erre alapozza a xx. századot! Ez közismert! Egyébként sértegethetnél nyugodtan, valami bizonyítékkal, a könyvajánlót meg most nem tudom követni. A könyvklubba péntekenként járok. Bocs.

Tom66 2017.10.04. 19:56:28

@morpho: Komolyan nem tudom, hogy mit szeretnél? Egyébként Georges Pompidou nyilatkozta.

morpho 2017.10.04. 20:02:44

@Tom66: Hogy mit szeretnék? Valamilyen elfogadott bizonyítékot az állításodra. Egy olyan linket, amiből kiderül, hogy amit leírtál, az igaz. Egy olyan linket, ami nem visszaemlékezésekre, hanem történelmi tényekre alapszik. Mint Nixon lemondásának, háttere, vagy D-day! A könyvajánlótól légyszi kímélj meg!

Tom66 2017.10.04. 20:18:30

@morpho: Még egyszer és utoljára mondom el, pl. a fent említett könyvben elolvashatod. Ha csak a saját szemednek hiszel, akkor kénytelen leszel a kezedbe könyvet is fogni. Viszont ha tudsz franciául, megtalálod a neten is, rengeteg ezzel kapcsolatos anyag van.

Az említed példáid pedig a lehető legrosszabbak, mindkét téma részletei és megitélése finoman szólva is változatos.

morpho 2017.10.04. 20:27:38

@Tom66: De megtörténtek bazmeg! Szemben amit te állítasz, mert az meg nem. Ha erre bármilyen történelmi bizonyíték lenne, tele lenne velük a net! De nincs. Csak egy könyvajánló van. Egy órája könyörgök, hogy tolj ide valamilyen bizonyítékot. nem sikerült. Meguntalak. Bocs.

Éhbérkommentelő 2017.10.04. 22:10:41

@chrisred:
@morpho:
Akkor szavazzatok Kohn-Bendit magyar hangjára, az LMP-re. Hátha az öreg is elvállalja a párt vezetését, néhány zsenge húsért cserében. Macskaköveket ad hozzá Soros bácsi, a Ron Werber meg vezényel a forradalmi dalokhoz

api99 2017.10.05. 20:17:25

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Ez egy elég valószínű megoszlás a választások kimenetelére. Erre mondom én, hogy ennek van olyan 75%-os valószínűsége.
És még adok 25%-ot annak, hogy ha a jobbik meg tudja szólítani a ballibantifatököm oldal szavazóit, akik felismervén, hogy egyetlen lehetséges váltópárt a jobbik és odaszavaznak, akkor az a 25 följebb mehet. Ha ez +16% lenne, meg is lenne a kormányváltás.
De beismerem, a 75-25% valószínűségek az én kitalációim.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.05. 20:37:57

@api99:

Ha esetleg veszítene is a Fidesz, mondjuk csak a mandátumok 45 %-át kapná, a maradék 55 % képtelen lenne megyezni bármiben is, így már 2018 őszén új választások lennének, amit meg már nem vesztene el a Fidesz, hiszel az ellenzék kormányképtelensége megnövelné a Fidesz esélyeit.

2017.10.06. 07:09:11

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Te koalíciós kormányzásban nem is tudsz gondolkodni???

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.06. 08:43:13

@Dorottya Veres RLDD:

Ahhoz is kell valami alapegyetértés. Az nem elég, hogy mind utáljuk a cigány Zorbánt.

2017.10.06. 09:03:20

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ha valaki hajózni akar (márpedig azt tudjuk, hogy hajózni muszáj) akkor úgy kell fordítani a vitorlát, hogy belekapjon a szél. A széljárás meg amúgyis elég gyorsan tud változni... a politikában egy lezajlott választás után főleg.

api99 2017.10.13. 13:21:44

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Igen. Ez egyértelmű új választásokat jelent.
A jobbik nem jönne össze a balfékekkel sehogy sem.
Az egyetlen váltás, ha a jobbik összeszed kb.+600ezer szavazatot és azzal a fidesz fölé érkezik.
süti beállítások módosítása