Örömteli hír érkezett: a magyar gazdaság versenyképessége egy év alatt 9 helyet javítva a világ 60. helyén áll az országok rangsorában. Sajnos, ha a számok mögé nézünk, már nincs ok az örömre. Persze tudjuk: Soros György.
Ha csak 0,1 pontnyit is javult a magyar versenyképesség a világ legelismertebb rangsorában – idén 4,33 pontot kaptunk –, amelyet évről évre a Világgazdasági Fórum (WEF) állít össze, ez is elég volt 9 helynyi előre lépéshez. Így már a 60. Magyarország a rangsorban. Igaz, hogy a mezőnyben lényegében az összes régiós versenytársunk megelőz bennünket Románia és Horvátország kivételével. Ami igazán kínosnak mondható, hogy még Bulgária is kenterbe veri a magyar gazdaságot.
Azonban a jó híreknek örülni illik.
Akkor lesz keserű a szánk íze, ha a primer adatok mögét nézünk. Hamar kiderül, hogy a növekedés az általános konjunktúra hatása és vajmi kevés köze van a magyarországi állapotokhoz. Pontosabban: az utóbbiak garantálják, hogy bármennyire kedvező a külső környezet, amíg idehaza gyökeres változások nem történnek, maradunk jelenlegi helyünkön.
(A felmérésből az is kiderül, hogy igazat szól Orbán Viktor, amikor arról beszél: komoly versenyképességi kihívásokkal néz szembe az EU. Arról azonban már nem szól, hogy a régió lecsúszásának oka épp a tagállamok közötti hatalmas, fejlődésbeli különbség.)
A minimális magyar előre lépést az elemzők egyértelműen a vállalati szektor élénkülésének könyvelik el – végre, ha kis mértékben is, de beindult az innováció és a fejlesztés a vállalatoknál. Igaz, hogy ezt leginkább a munkaerőhiány fűti, vagyis a cégek, minthogy nem találnak megfelelő alkalmazottakat, igyekeznek fejleszteni, csökkentve az élő munkaerő igényüket.
A rangsor összeállításánál alkalmazott 12 szempontból azonban akad, ahol a világ legrosszabbjai között tartják számon Magyarországot. Ilyen például a névre szóló törvények – és kormányrendeletek – rendszere, azaz az Orbán-kabinet kontraszelekciója, amely pozitívan vagy negatívan diszkriminál cégeket. Teljes ágazatok lenyúlása, átjátszása baráti oligarcháknak, a másik oldalon pedig a valamiért nem tetsző cégek kegyetlen és könyörtelen kivégzése. És egyre inkább úgy tűnik: a Szájer Józsefné Handó Tünde vezette bíróság sem igyekszik a kormányzati döntések jogorvoslatánál a magántulajdon szentségének érvényt szerezni. Mindezt pedig egyetlen szóval szokás jellemezni: korrupció. Mindent átszövő, a kormányzati döntéseket a közpénzjelleg elvesztése felé terelő korrupció.
A WEF felmérése szerint ugyancsak a világ végén kullogunk az oktatás színvonalát illetően. Az Unión belül is kiugróan magas az iskolát elhagyó gyerekek száma idehaza, és ezt a folyamatot még erősíti is a tankötelezettség korhatárának leszállítása. De nem csak a köz, hanem a felsőoktatásban is komolyan a gondok. Az egyetemeken egyre kevésbé jutnak hozzá a diákok a napra kész, legfrissebb ismeretanyaghoz – így még a szakképzett munkaerő hatékonysága is messze elmarad az elvárható színvonaltól. A magyar dolgozó fele olyan termelékeny, mint az EU átlaga - nem lustasága, hanem képzetlensége és a nem megfelelő termelési környezet miatt.
Ha sem a korrupció szintje, sem az oktatás színvonala nem változik meg hamarosan és drasztikusan, akkor a jelenlegi, gazdasági konjunktúrát bizonyosan követő depresszió a korábbinál is hátrébb taszítja az országot a versenyképességi rangsorban. Persze tudjuk: minderről Soros György tehet. Sokkal fontosabb nem létező ellenséggel harcolni – és könnyebb is –, mint érdemben tenni az országért.
