B1 blogcsalád



Trump visszavonta a meghívást, vagy Orbán hazudott?

2017. szeptember 17. - nickgrabowszki

Egy gyönyörű barátság úgy ért véget, hogy el se kezdődött, ezért inkább le is tagadják.ortru_1.jpg

Az a baj, hogy olyanok vagyunk mint az aranyhalak: a memóriánk kb. három másodperces, ami annál régebben történt, arra már nem emlékszik senki. Pl. senki sem emlékszik már, hogy volt tavaly egy népszavazás, amit a kormánypropaganda történelmi jelentőségűként, meg sorsfordítóként pertraktált, de aztán érvénytelen lett, és se a sors nem fordult, se a történelem nem változott.

Ugyanez az aranyhal-jelenség teszi lehetővé, hogy Szijjártó külügyminiszter az utóbbi 2 hétben azzal házaljon a magyar sajtóban, hogy soha nem is volt szó Orbán-Trump találkozóról. Itt van például az Menedzsmentfórumnak adott interjúja:

MFOR: Donald Trump amerikai elnök beiktatása óta folyamatosan napirenden van a kérdés, hogy mikor lesz találkozója Orbán Viktorral. Zajlik ennek az előkészítése, sor kerülhet rá jövő tavaszig, a magyar országgyűlési választásig?

SZIJJÁRTÓ: Pontosítsunk, ez a sajtó napirendjén szerepel. Mi nem fétisként tekintünk egy magyar-amerikai csúcstalálkozóra. Miniszterelnökök, elnökök soha nem találkoznak csak azért valakivel, hogy csak úgy találkozzanak vele. Hogyha lesz olyan ügy, amit meg kell beszélni, akkor majd fognak találkozni. Jelenleg nincs olyan ügy, ami ilyen magas szintű egyeztetést igényelne.

Ezt a panelt nem Szijjártó kezdte el hangoztatni, hanem maga Orbán Viktor, aki először még május végén beszélt róla. A kormany.hu-n is közölt MTI tudósítás szerint Hódmezővásárhelyen a miniszterelnök kérdésre válaszolva kifejtette:

a magyar-amerikai kapcsolatok nem indokolják a négyszemközti megbeszélést az amerikai elnökkelA két ország politikai kapcsolatai jobbak mint voltak a demokrata kormányzat idején, és ha bármilyen okból indokolt volna sürgősen egyeztetni, arra meglennének a lehetőségek.

Az a baj ugyanakkor, hogy néhány hónappal korábban még

teljesen máshogy beszéltek ugyanezek az emberek.

Most nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy elnökválasztás után az Orbán-kormány lobbistája, akin keresztül milliárdokat mosnak át akit milliárdokkal tömnek ki, még arról vizionált, hogy Orbán lesz Trump tanácsadója, meg hogy this is the beginning a beautiful friendship.

De ez nem fontos, ő azt mondja, amiért megfizetik, amit hallani akarnak, vagy amit a Századvég a szájába ad.

Azonban ugyanerről beszéltek komolyabb emberek is. Pl. a miniszterelnök sajtótitkára. Havasi Bertalan januárban azt mondta a Schmidt Mária által kormány- és Fidesz-közelbe került Figyelőnek, hogy

a magyar kormányfő és a megválasztott amerikai elnök telefonbeszélgetése során szóba került, hogy Donald Trump szívesen fogadja Washingtonban Orbán Viktort. A látogatás időpontjáról még egyeztetések lesznek.

(A cikket különös módon időközben törölték, de a kivonata itt elérhető.)

Ugyanez a lap készített interjút februárban a washingtoni magyar nagykövettel, Orbán korábbi külpolitikai tanácsadójával. Szemerkényi Réka el is ismerte, hogy prioritás a találkozó:

A magyar miniszterelnökről az elnöknek nagyon pozitív véleménye van, dolgozunk a találkozó konkrét egyeztetésén. A személyes kapcsolat fontos elem. 

Ami nem jött össze, tehát a nagykövetet ki is rúgták. Szemerkényi arról beszélt, hogy csak a konkrét időponton dolgoznak, azt senki nem vonta kétségbe, hogy létezik egy meghívás. Erről hozsannázva írt a magyar kormánypropaganda, de tényként kezelte a nyugati sajtó is:ot.jpg

Annál is inkább, mert erről még november végén beszélt a miniszterelnök és a külügyminiszter is.

A meghívás tényéről egyenesen tőlük tudunk.

Szijjártó Péter november végén megerősítette, hogy Donald Trump találkozóra hívta a magyar miniszterelnököt, amelynek konkrét időpontjáról és részleteiről szóló egyeztetést az új elnök januári hivatalba lépése után kezdődhet meg.

Orbán pedig ugyanakkor a saját Mészáros Lőrinc tulajdonba frissen átkerült Világgazdaságnak saját szájúlag dicsekedett el a meghívással:

Beszéltem telefonon az új amerikai elnökkel, így állíthatom, hogy a mi pozíciónk sokat javult. Donald Trump világossá tette, hogy nagyra tartja Magyarországot. Úgy érzékeltem, tudja, hogy a magyar egy bátor és szabadságharcos nép, amelynek az elmúlt hat évben elért gazdasági eredményei kiemelkedőek.

Meghívott Washingtonba,

mire elmondtam neki, hogy már régen nem jártam ott, hiszen „fekete bárányként” kezeltek. Nevetve annyit válaszolt, hogy őt is.

  • Tehát Orbán Viktor saját maga mondta, hogy Trump meghívta Washingtonba. Ugyanő, aki néhány hónappal később már úgy látta, nem indokolt a személyes találkozó.
  • A meghívás tényét pedig ugyanaz a Szijjártó erősítette meg, aki szerint ez mindig is csak a sajtó napirendjén szerepelt.

Tehát volt meghívás, nincs találkozó. Orbán akkor került a legközelebb Trumphoz, amikor Brüsszelben mögötte állhatott a fotózásánál. Szijjártó meg Washingtonban csak Gorka Sebestyénig jutott, aki azóta már szintén kirúgtak.

Mondjuk az igaz, hogy Trumpnak tényleg nincs szüksége Orbán Viktorra. Például már találtak embert, aki lenyírja a füvet a Fehér Házban.

De mi történhetett? Szavazzon!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9112870986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2017.09.17. 16:24:33

ki ez a két majom?

szakasz parancsnokok északkolerában?:)))

mérsékelt fegyveres lázadó CIA módra 2017.09.17. 16:52:23

Nem értem ezt. A lippsik szerint Trump már úgyis megbukott- akkor meg min görcsölnek...

A Zorbán pedig már eleve minden kedden meg szokott bukni :DDD

taga20 2017.09.17. 17:01:53

@mérsékelt fegyveres lázadó CIA módra: te meg minden nap itt égeted magad.

remélem a lendvai uccában kifizetnek, me nagyon odatetted magad, ma is!:)

Józsi01 2017.09.17. 17:30:07

@mérsékelt fegyveres lázadó CIA módra: Hát ez kiveri a biztosítékot a tolreáncsoséknál. :-)))

taga20 2017.09.17. 17:42:30

@Józsi01: joci drága, ha minden nap leszopod a gecit, az se veriki!:))

gmihaly621 2017.09.17. 19:30:38

Nincs itt hazugság, csak nagyon elhúzódik a tali egyeztetése.

morpho 2017.09.17. 20:21:10

Orbánt soha nem fogják fogadni Washingtonban! Akárki legyen az elnök! 2001 szeptember 12.-én intézte el, hogy ez így legyen.

mérsékelt fegyveres lázadó CIA módra 2017.09.17. 20:46:22

Washington nem oszt, nem szoroz.
Ott csak az amerikai érdekeket kiszolgáló vazallusokat fogadják.

Nekünk a lényeg, hogy lekerüljünk az orosz nukleáris fegyverek célpontlistájáról.
Ezt pedig az amerikai megszálló csapatok kib@szásával érhetjük el.

H.Sandor 2017.09.17. 20:54:40

Viktor Mihály soha nem hazudik ,csak a helyzethez igazodik,de ahhoz nagyon ért.

legeslegujabbkor 2017.09.17. 21:41:09

@mérsékelt fegyveres lázadó CIA módra:
Te hülye vagy. Az Európában elfoglalt helyünk fontos Putyinnak. Ha nem vagyunk értékesek, kidob a szemétdombra

Gyula Fazekas 2017.09.18. 01:39:37

Szegény Trumpnak sajnos nincs ideje Orbánnal találkozni,de ha így folytatják szíjjatgyártóval akkor még a kilövését is engedélyezi!

2017.09.18. 09:08:48

Bloggerkém! Neked is jó lesz ám, ha Orbán marad : megmarad a mukád

:-)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 09:13:37

Szerintem megvan arra az esetre is a kész cikke a ballib bérbloggernek, ha esetleg találkoznak majd mégis.
Kicsit meg is lepődtem, hogy Trumpot ennyire körüllegyezgette, és micsoda pátoszt emelt, az eddig őt folyamatosan fikázó blog.

rovid 2017.09.18. 09:17:16

gonoszok vagytok! mik ezek a %-ok? arról "AKISOHASEMHAZUDIK":!?

magyarparaszt 2017.09.18. 09:26:10

Mikor nem hazudott az orbánviktor?

VaradiJanos 2017.09.18. 09:30:27

Most akkor az a ciki ha valakinek a haverja a trump vagy az a ciki ha nem hívja meg? Ezt még gyorsan egyeztetnem kell a taszban

déjá vu39 2017.09.18. 09:34:48

Egy ideig még én is elhittem, hogy meg fogják hívni Washingtonba.

De rájöttem, hogy ez nem is szükséges- a NATO csúcson együtt voltak egy képen - ez elegendő a propagandához.

VaradiJanos 2017.09.18. 09:35:46

Múltkor beszélgettem taga200 barátommal és nekikeseredtünk, hogy a sok falusi bőgatyás paraszt nem hajlandó a demokjatákra szavazni a csutigecó helyett pedig már sípoltunk is a genderszakért, de csak nem akarják a tulkok. Taga200 erre kitalálta a tutit: megmutatjuk ezeknek a szarországiaknak, hogy a ducejukat még a Donald se fogadja pedig az egy diktátor de még akkor sem. Tuti nyerni fogunk!

Gazz 2017.09.18. 09:37:05

@mérsékelt fegyveres lázadó CIA módra: Putyintroll, lassan lejár az időtök. :-D

2017.09.18. 09:37:21

@morpho: mert mit csinált akkor?

gyurmicsek 2017.09.18. 09:41:36

@aleksz róz: Levegőtt vett. Elcseszte.....

Indriq 2017.09.18. 10:03:49

ez a cikk törlés engem nagyon emlékeztet az 1984-re, amikor cserélődtek a szövettségesek az ürgének minden régebbi cikket el kellett tűntetnie vagy átírnia :)

Indriq 2017.09.18. 10:04:55

@déjá vu39: arra a kis videóra gondolsz, amikor trump fellökte a mellette levőt és ovi meg kínos szájszélnyalással állt be mögé?

GallaiG 2017.09.18. 10:12:59

@morpho:
"Orbánt soha nem fogják fogadni Washingtonban! Akárki legyen az elnök! 2001 szeptember 12.-én intézte el, hogy ez így legyen."
Azért érdekes, amit írsz, mert erről nem olvastam sehol, de számomra is felejthetetlen a szóhasználata a több ezer amerikai életét követelő tragédia másnapján.
"Sajnálta" azokat, akik "elpusztultak" a támadásban. Szóljon, aki szerint ezt a szót a magyarban nem csak állatokra, vagy tárgyakra, hanem emberek halálára is szoktuk használni! Kíváncsi lennék, hogy bármelyik rokona halálát említené-e ezzel a szóval.
Erre céloztál, vagy más tettére a tragédia kapcsán?

2017.09.18. 10:13:58

@VaradiJanos: az a ciki, hogy azzal kérkedett, hogy mekkora nagy becsben van Amerikában.
Aztán kiderült, hogy mégse....
Az a ciki, hogy te ezt tudod, mégis hazudsz inkább. Hisz védeni kell a Viktort
De miért is? Rászorul a védelmedre? Meg kell magyaráznod a tetteit?
Ő így száll le a bicikliről.!

Attilajukkaja 2017.09.18. 10:17:01

"this is the beginning a beautiful friendship."
Ha már idézet, jó lett volna PONTOSAN idézni.

Indriq 2017.09.18. 10:19:07

@GallaiG: az elpusztult szót teljesen jó ovi és a sleppjének bármelyik tagjára használni :D

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.09.18. 10:26:28

majd ha végre lemondatják totális alkalmatlanság mián, eljöhet előadásokat tartani a Lánczi András Egyetemre, ott majd a lótolvajjal ihatnak egy kávét a büfében.

Attilajukkaja 2017.09.18. 10:26:47

Trump egyáltalán tud Orbán létezéséről?

VaradiJanos 2017.09.18. 10:28:53

@Indriq: igazad van, mi demokjata liberálisok mondhassuk, de a büdös parasztja nem

VaradiJanos 2017.09.18. 10:30:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: szia @anyadmajma ! Miért a mások neveden írsz nekem? A majmos sokkal cukibb

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.09.18. 10:30:53

be kéne már látni, hogy minden olyan országban, ahol van alkotmány, többé kevésbé szét vannak választva a hatalmi ágak, és csak sötétben lopnak, és akkor se mindenki, Orbán kurvára gáz. az, hogy a németek itt tartják az összeszerelő csarnokokat, és még nem vonult ki a Tesco, senkit ne tévesszen meg, az biznisz. kamerák előtti ölelkezésre viszont marad Erdogan és Putyin, meg az egyiptomi arc.

VaradiJanos 2017.09.18. 10:32:00

@GallaiG: és ha szájerre vagy dajcsra mondom a pusztulást akkor az nem holokauszt? Segíts, mert nem akarok bajba kerülni!

elvis56 2017.09.18. 10:47:54

Orbànra már senkisem kiváncsi.

morpho 2017.09.18. 10:55:20

@aleksz róz: @GallaiG:
Biztos hallottatok róla, hogy 2001 szeptember 11.-én volt egy több ezer amerikai életet kioltó terrortámadás az USA több pontján. Másnap volt egy parlamenti ülés Budapesten, ami Orbán expozéjával indult, hisz ő volt a miniszterelnök. Aztán jöttek a frakcióvezetők, köztük egy bizonyos Csurkával az akkor parlamenti Miép nevében. Csurka kb arról beszélt, hogy megérdemelték a rohadékok és csak maguknak köszönhetik az egészet. Aztán jött Orbán reakciója a frakcióvezetőkre, ahol nem hogy nem határolódott el Csurkától, hanem valami olyasmit mondott, hogy ez is egy szempont amire oda kell figyelni. Részletek a parlamenti jegyzőkönyvben. Azóta egyetlen elnök sem áll szóba vele, egyik pártból sem. Az amerikai elnökök patrióták. Ezt soha nem fogják Orbánnak megbocsájtani, akár hogy is kapálódzik. Ezt ő baszta el és tudja is.

GallaiG 2017.09.18. 10:58:53

@morpho:
Köszönöm. Így már emlékszem én is az esetre, de elfelejtettem volna. Remélem, az USA nem fogja!

Bolshevik 2017.09.18. 11:01:18

Nekem ketős véleményem van Trumb Elnök Úrról!

Egyrészt ha nem fogadja orbánt akor hamisytatlan amerikai uriember isten álgya nevét (bár nem vagyok valásos!).

Ha viszont fogagya akor rohat diktátor fasiszta szemét!

Sir Galahad 2017.09.18. 11:02:33

@morpho: Ez nagyjából valóban így történt, ebben igazat kell, hogy adjak. Emlékszem rá. De azért megjegyezném, az amerikai hatalomváltás óta jelentősen mérséklődött a magyar kormányra nehezedő amerikai nyomás, és ez szerintem fontosabb, mint hogy Orbán találkozik-e Trumppal vagy sem.

Bolshevik 2017.09.18. 11:03:17

@morpho: @GallaiG: igen igazatok van! szegényitet uránium lövedékel esküvöket széttlőni az nem terorizmus az a szabadság elhozása! kormányokkat megdönteni meg egyenesen a nagyob demokrácia miat kel! ez az amit nem ért meg a sok jobos amcsielenes fasz!

Indriq 2017.09.18. 11:06:19

@VaradiJanos: örülök, hogy végre te is belátod, hogy a gazdád gazdájának a gazdája (is) egy büdös paraszt :)

GallaiG 2017.09.18. 11:07:14

@Bolshevik:
"Bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá."
Esterházy Péter

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.18. 11:21:27

Majd ha megrendeljük a Black Hawkokat, gyön a meghívás is..:)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.18. 11:22:15

@taga20: Hillaryd vajon mit csinál most? Sütizik a barinőkkel..? :)))

vNHM 2017.09.18. 11:28:26

Helyesen: this is the beginning of a beautiful friendship. A tobbi szora sem erdemes. Betuhalmaz, ertelem nelkul.

VaradiJanos 2017.09.18. 11:30:23

@elvis56: "Orbànra már senkisem kiváncsi"
Így van, az index bloggerei is csak szánalomból írnak róla napi negyven cikket.

morpho 2017.09.18. 11:42:29

@Sir Galahad: Engem kurvára nem érdekel, hogy találkoznak-e vagy sem.

Indriq 2017.09.18. 11:43:10

@VaradiJanos: na mi az, ma negatív pszichológiát kell tolnod? ez kispad vagy előléptetés? :)

Attilajukkaja 2017.09.18. 11:43:53

@VaradiJanos:
"az index bloggerei is csak szánalomból írnak róla napi negyven cikket"
Én sem vagyok rá kíváncsi, de folyton belemászik a képembe. Ha elhúzza végre a belét, senki nem fog róla írni. Illetve csak annyit, mint amennyit most Kádárról.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 11:46:01

@Bolshevik:

Trump éppen olyan szerepbe tetszeleg, mint Simicska a hazai ballibeknél.

Amikor kell akkor a legfőbb védelmező, és szent, amikor meg nem, akkor egy aljas szemét népnyúzó.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 11:49:27

@Attilajukkaja:

Demokrácia van.
Amíg többen akarják őt, mint az elkúró kedvenceidet, addig neked és elvtársaidnak coki.
Ez van.

morpho 2017.09.18. 11:49:40

@Ballib cenzúrázók réme 25: A magyar külügy, sőt Orbán is összevissza nyilatkozgat róla...

2017.09.18. 11:50:00

@morpho: ezt mondjuk elmondhattad volna a lekezelő bevezetés nélkül is...
nem mindenki emlékszik orbán minden megnyilvánulására

morpho 2017.09.18. 11:51:36

@aleksz róz: Nem voltam lekezelő. Egy narancskullancstól meg elvárom, hogy legyen képben! Bocs.

VaradiJanos 2017.09.18. 11:51:48

@Indriq: Nekünk liberális civil demokjatáknak nincs gazdánk, az csak a szellemi egységünk jele, hogy azt mondogassuk amit a b1 blog ír, az pedig azt mondogassa amit az openszocieté ír, az pedig azt mondogassa amit Gyuri bá is kigondol, a Cia pedig szintén logikaszellemifölényéskultúrtöbblet miatt dolgozik ugyanúgy.

alfacharlybravo 2017.09.18. 11:55:21

@EU zászlót mindenhova!: A kártevébe valahogy sohasem fáradnak el. Csodálatos teremtések a libsik.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 11:56:41

@morpho:

A magadfajta Gyurcsány csicskák elvárásai igen magasak.
Mégse lehet mindenkinek olyan szofisztikált tudása, 'képben levése' mint az elkúró pártiaknak.
Szerencsére.

VaradiJanos 2017.09.18. 11:57:05

@Attilajukkaja: ja, húzzon már a piba vagy grazba vagy putyinvalagába, ki sem ássuk mint kádár apánk fejit ásták mert ennek még a koponyája is rasszizmusokat terjeszt! Senkit nem érdekel már ez a sutyi, szerintem bojkottáljuk a nevét, hátha elfelejti a kétmillió birka és akkor végre boldog lehet taga200 barátom, mert ő megesküdött, hogy addig szomorú lesz amig nem lesz elnök Juhász Péter

2017.09.18. 11:59:06

@Bolshevik: és mit gondolsz az iszlám állam terroristái által elkövetett európai terrortámadásokról?

morpho 2017.09.18. 11:59:12

@Ballib cenzúrázók réme 25: Én Gyurcsányt mindig is megvetettem, ezzel nálam semmire nem mész. Példákat meg találsz, ha elolvasod a posztot. Ostoba narancskullancs!

Attilajukkaja 2017.09.18. 12:01:11

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"Amíg többen akarják őt, mint az elkúró kedvenceidet, addig neked és elvtársaidnak coki."
Orbánnál jobban senki nem kúrta el ezt az országot.
Bár lennének kedvenceim!

@VaradiJanos:
"bojkottáljuk a nevét, hátha elfelejti a kétmillió birka"
Én benne vagyok! :o))))

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 12:01:22

@morpho:
Ehez képest ki sem látszol a ballibek seggéből. AHogy mondod. Minden hozzászólásod ezt igazolja.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 12:03:26

@Attilajukkaja:

Már csak meg kéne erről győznöd valahogy a választókat is, meg néhány grafikont hozni erről példának.

Mert a valóság az, hogy minden mutató azt bizonyítja a ballibektől szarabb kormány az egész EU-ban nem volt, és a közvéleménykutatások azt mutattják ezzel a választók is tisztában vannak.

VaradiJanos 2017.09.18. 12:05:13

@alfacharlybravo: Mi bajod a liberalizmussal, te szar magyar paraszt? Sosem vittétek volna semmire a mi demokjata felvilágosultságunk és toleranciánk nélkül! Megértetted, bőgatyáskám vagy kitíltassalak innen is?

morpho 2017.09.18. 12:07:43

@Ballib cenzúrázók réme 25: Aki liberális az gyurcsányista? Ez valami matematikai képlet?

VaradiJanos 2017.09.18. 12:12:44

@Ballib cenzúrázók réme 25: a választókat csak megtévesztik, mert elrabolták a magyar tévét és így az öt százalékos nézettséggel csökkent az rtl harmincöt százaléka és így már többször kéne mondania Antóniának, hogy mészároslőrinc, de akkor nem maradna idő valóvilágra és barátokköztre és akkor hogyan kapja meg a németektől a bunkó magyarja a kellő kultúrát? Szemét helyzet ez, rohadj meg csuti troll, de majd süvít a szél alattad amikor partraszállnak a demokjata csapatok

Attilajukkaja 2017.09.18. 12:16:51

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"minden mutató azt bizonyítja a ballibektől szarabb kormány az egész EU-ban nem volt"
Mutass egy ilyen mutatót.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 12:19:53

Bármelyiket nézheted.. Google data explorer, Eurostat adatok.
Országonként is és EU átlaggal is nézheted az összevetést.
MIndenhol az MSZP az EU egyik legszarabbja volt, a Fidesz meg a középmezőnyben, vagy az elején.
Pl:

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp
GDP arányos hiány:
----------------------
2002:
Eu-s átlag: 60%, Magyarország: 54%

2010:
Eu-s átlag: 78%, Magyarország: 82%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alat az EU-s átlaghoz képest is romlott, 28% adósság növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 87%, Magyarország: 77%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 5% csökkenés.

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment
Munkanélküliségi ráta:
-------------------------
2002:
Eu-s átlag: 8,9%, Magyarország: 5,5%

2010:
Eu-s átlag: 9,6%, Magyarország: 11,2%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alatt az EU átlaghoz képest is jelentős romlás, 5,7%-os növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 9,8%, Magyarország: 7,5%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 3,7% csökkenés.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.18. 12:20:11

@Sir Galahad: Valóban, képzeljük el, hogy milyen brutális nyomás alatt lenne mostanra a magyar kormány, ha Killary lenne az elnök, és mondjuk Victoria Nuland a külügyér..Szegény libsik, biztos fáj a szívük..:)

2017.09.18. 12:25:21

@morpho: dehogynem. (de erről mondjuk esetünkben kár vitát nyitni. érdekesebb lenne ugyanez a pártokat-véleményvezéreket és a szavazópolgárokat tekintve, különös tekintettel az önmagunkkal való szembenézésre :-D )
az meg, hogy egy gyurcsányista mit vár el egy narancskullancstól, rám vonatkoztatva értelmezhetetlen...

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.18. 12:32:35

@Ballib cenzúrázók réme 25: "2010:
Eu-s átlag: 78%, Magyarország: 82%
2014:
Eu-s átlag: 87%, Magyarország: 77%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 5% csökkenés.

Hazudsz, mint mindig.

Az a 82% a manyup 3000 milliárdjáéval valójában 72%. A 77% az Eximbankkal valójában 81%. Tehát a csúti geci úgy megvédett, hogy az államadósság 9%-ot növekedett. Minden más paraméterünk is romlott a keleti blokk országaihoz képest, most éppen Románia hagy le minket. :(

Ja, és az MNB devizatatartalékát is felélték. A közszolgáltatások, oktatás, egészségügy le van rohadva. Tele van az ország olyan fasz gyűlölködőkkel, mint te. Stb...

Attilajukkaja 2017.09.18. 12:43:58

@Ballib cenzúrázók réme 25:
A bemutatott adatok alapján még mindig nem látom, hogy " a ballibektől szarabb kormány az egész EU-ban nem volt".

morpho 2017.09.18. 13:01:37

@aleksz róz: Ami értelmezhetetlen az a hozzászólásod!

alfacharlybravo 2017.09.18. 13:10:36

@VaradiJanos: Jó kérdés, máglyára veled undorító féreg a toleranciáddal együtt meg a felsőbbrendű kazár pofátlanságoddal, Jön még kutyára dér.

Pop40 2017.09.18. 13:33:55

Szegény vajda, pedig már hogy beleélte magát novemberben :D

Trump nem a legélesebb kés a fiókban, de azt ő is tudja, hogy Vityához hasonló köztörvényes bűnözőkkel mutatkozni nem túl szerencsés egy politikusnak. Az usa még többé-kevésbé jogállam, ott az ilyennek következménye van.

@morpho: igen, ez reálisan hangzik, ez is lehet az oka.
Szép találat.

2017.09.18. 13:38:30

@morpho: hát ja, igyekeztem megfelelni a kor követelményeinek... az ember mindig jobbra számít. de hát mit is várhatunk egy gyurcsányistától azon kívül, hogy "húzzunk bele!"
de talán majd leírom egyszerűbben is csak a te kedvedért (és legközelebb beleírom majd az irrelevánst is)

Pop40 2017.09.18. 13:39:00

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Simicskának tényleg nehéz megbocsátani, hogy Sorossal együtt kivakarta a szarból a tolvaj gazdád, és lehetővé tette neki, hogy kétharmaddal lerabolhassa az országot.

De ha sikerül neki megbuktatni (ha már a dilettáns ellenzék képtelen rá) akkor sokat törleszt az adósságából.

Pop40 2017.09.18. 13:42:10

@Gaspen:

Ez rátok is igaz.

A Habonyéktól, Századvégtől, meg a franc tudja, még honnan bérkommentelő narancsbolsik kezdhetnek rendes munkát keresni, ha bukik a vajda, meg a maffiája.

Pop40 2017.09.18. 13:44:20

@vNHM:

Igen, a fidesz hazudozásai, amiket idéz a cikk, már csak ilyenek.

De a hülyéknek így is megfelel, más meg úgysem szavaz rájuk.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2017.09.18. 14:00:12

Még egy-két hét, maximum hónap és Orbán Viktor le fogja verni a Soros bérenc liberálisok fegyveres hatalom megdöntési kís´érletét Orbán Viktor hatalma ellen. Az utolsó romkocsmába is be fognak hatolni a rendőrök, hogy az asztal alól húzzák elő az oda rejtőzött erőszakos cselekedeteket végrehajtó, vagy azokat fejben kitervelő libbantakat. Több gumibotot és lövedéket fognak kapni mint Gyurcsány alatt, csak hogy ne felejtsék el, hogy Orbán Viktor országában csak a rendnek van helye!

Aztán a jövő évi választás megnyerése után egy egész ország fog a Nemzeti konzultációban Orbán Viktorral egyetérteni, hogy a Soros által irányított, Merkel mutti által végrehajtott migráns importáló EU-ból nem kér, neki magyar fajtájú, egészséges vérü és mindenféle genetikai katyvasztól mentes Magyarország kell, ezért felhatalmazza Orbán Viktort az EU-ból való kilépésre. Amint ez meglesz, a maradék civilekre, liberálisokra eljön a végső leszámolás és utána végre szabadon lélegezhet minden magyar ember, hogy a saját hazájában otthon van és az összes jött-ment beházasodó, bevándorló migráns, vendégmunkás ki van paterolva, most már semmi nem állja az útját Orbán Viktornak, hogy teljes sikerre vigye azt, amit 2010-ben megkezdett.

IMÁDKOZZATOK TI IS ORBÁN VIKTORRAL EGYÜTT MERKEL VÁLASZT´ÁSI GYÖZELMÉÉRT!

morpho 2017.09.18. 14:07:46

@aleksz róz: Az a baj, hogy nincs humorod. Gyurcsányt pedig megvetem. A többi irreleváns!

aptikjampó 2017.09.18. 15:09:06

@Attilajukkaja: "this is the beginning a beautiful friendship."
Ha már idézet, jó lett volna PONTOSAN idézni.

Még jó hogy volt a Macskajaj, mert sosem ismernétek! :D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 15:10:47

@Ballib Cenzúrázók Réme 27:

Azért van annak egy diszkrét bája, mikor egy nickhamisító Soros csicska, Gyurcsány Ferenc tömegmészárlását próbálja az Orbánra tolni, mint a jövő egyik lehetősége.

6.Lenin 2017.09.18. 15:12:24

@Attilajukkaja:

"Mutass egy ilyen mutatót. "

2010, 2014 választások végeredményei. Nem sokára jön a 3. hasonló.
Ilyen Európában nem sok volt eddig.

aptikjampó 2017.09.18. 15:14:33

@Pop40: bérkommentelő narancsbolsik kezdhetnek rendes munkát keresni, ha bukik a vajda, meg a maffiája.

Az még hagyján, de akkor neked sem lesz munkád és mehetsz vissza csövesnek!

2017.09.18. 15:23:09

@morpho: az csak akkor lenne baj, ha viccelnék.
(de hát sajnos ez a kínos valóság. ez a baj veletek, gyurcsányistákkal, le kéne szállni kicsit a földre. ez így már elég egyszerű és érthető számodra is?)

2017.09.18. 15:30:20

@Pop40: "De ha sikerül neki megbuktatni (ha már a dilettáns ellenzék képtelen rá) akkor sokat törleszt az adósságából." - kivéve, ha egy fideszhez hasonló zrt-t épít, amire az előmenetele alapján komoly esély van

Attilajukkaja 2017.09.18. 15:38:49

@6.Lenin:
"Ilyen Európában nem sok volt eddig."
Sok nem volt, így Orbán ebben is Putyin és Erdogan nyomdokaiba léphet.

6.Lenin 2017.09.18. 15:43:51

@Attilajukkaja:

Igaz, lassan ők irányítják a világot, 3-an.

Attilajukkaja 2017.09.18. 15:51:04

@6.Lenin:
"lassan ők irányítják a világot, 3-an"
Valóban ezt szeretnék, de egyelőre szerencsére csak a saját országukban leválthatatlan kiskirályok.

morpho 2017.09.18. 15:57:13

@aleksz róz: Ettől féltem egy kicsit, hogy nem viccelsz, de akkor még rosszabb. Egyébként személyeskedj nyugodtan, engem egyáltalán nem nem hat meg! A kurva anyámat is szídhatod, le is gyurcsánycsicskázhatsz, sorosbérencezhetsz, ami csak jól esik! Amiről eredetileg szó volt, abban már rég kapituláltál. A többi meg csak habverés. Buta narancskullancs!

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2017.09.18. 16:03:15

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Kihez beszélsz te Soros bérenc, Gyurcsány csicska, norvég álcivil, EU seggnyaló, Putyin díszdoktorija ellen aljas névtelenséggel fészbukkozó komcsi maradvány?!
Orbán Viktor nem a nyugati elpuhult, széjjel-hízott, már a saját gondolatait ellenőrizni se tudó, migránsokkal buzulni akaró Junker meg Merkel fajtából van, akik nem tudják megvédeni a népüket attól hogy a migránsok beáramoljanak és elvegyék a munkájukat, gyáraikat, nyugdíjaikat és ezek után még túl is szaporodják őket.

Szerencs´´ere Orbán Viktort nem pécéből faragták, hanem fából és így ma ő az egyetlen politkus a világon aki meg tudja védeni nemcsak saját mag´át és a népét, hanem egész Európát is. Ha a brüsszeliták nem gáncsolnák el úton útfélen, akkor még Amerikát is meg tudná védeni.

Arra pedig készülni kell, hogy ősszel nagy munka lesz, mert a liberálisok támadni fognak, ez a Soros terv része. De Orbán Viktor készen áll, hogy a bármi eszközzel megvédje mindazt, amit 2010 óta sikerült összeszednie.

6.Lenin 2017.09.18. 16:05:58

@Attilajukkaja:

Demokratikusan megválasztott kiskirályok.
Nagyon jó!

Attilajukkaja 2017.09.18. 16:14:44

@6.Lenin:
"Demokratikusan megválasztott kiskirályok."
Olyan demokráciában, ahol a szabályokat ők hozzák. Nem véletlenül volt most szeptember 11-én Moszkvában csak 15%-os a részvételi arány a helyi választásokon. Persze Putyinék taroltak.

dr. mesterséges színezék 2017.09.18. 16:19:06

Majdnem elkezdtem értetlenkedni, hogy Szijjártó miért a külügyben és miért nem az Igazság-minisztériumban dolgozik az ő képességével, aztán beugrott, hogy a Minigaz vezetéséhez szükséges duplagondolt a fijjuk mind anyanyelvi szinten beszélik, tehát Peti sincs arra predesztinálva, másrészt a múlt uralásán kívüli mocsokságokat is el kell végeznie valakinek.

6.Lenin 2017.09.18. 16:24:32

@Attilajukkaja:

Csak a 15 %-nak volt szabad választani? Név szerint küldték a meghívókat?
Nálunk is van 5,5 millió szavazó, akik nem a Fideszre szavaztak.
Miért nem mernek kijönni a spajzból?

Vagy nincs kire?
(ez utóbbi miért a kormány hibája, főleg akkor, amikor semmi sem jó az adott országban?)

dr. mesterséges színezék 2017.09.18. 16:26:17

@Pop40: "Trump nem a legélesebb kés a fiókban, de azt ő is tudja, hogy Vityához hasonló köztörvényes bűnözőkkel mutatkozni nem túl szerencsés egy politikusnak."

Doninak elég sovány a többsége, ráadásul éppen Damoklész kardjaként lóg fölötte egy impícsment, ráadásul naponta derül ki róla, hogy a profitszerzésre használja a posztját, és még ráadásul a klubjából Erdogan emberei amerikai állampolgárokat (is) vertek.
Piszkosul nincs szüksége még egy nyíltan a medencébe pisilő cimborára, amikor legalább a látszatra adnia kell.

Attilajukkaja 2017.09.18. 16:42:18

@6.Lenin:
"Csak a 15 %-nak volt szabad választani?"
Nem, csak tudták, hogy felesleges elmenni szavazni. Mindenképp Putyin győz.

"Vagy nincs kire?
(ez utóbbi miért a kormány hibája, főleg akkor, amikor semmi sem jó az adott országban?)"
Van, aki valóban egyik pártra sem akar szavazni nálunk, egy komoly réteg meg nem is tudja, mit akarnak az ellenzéki pártok. Minimális a sajtóban való megjelenési lehetőségük (TV, rádió, újság), a plakátfelületük. Az emberek nagy része csak a Habony hazugságokat hallja, látja.

VaradiJanos 2017.09.18. 16:44:25

@aptikjampó: te nyilas állat, hogy meted te csövesezni pop urat?! Már akkor szakszervezeti bizalmi volt amikor te még a taknyodat zabàltad. Rohadt narancskullancs, tisztelettel beszélj a munkában megfáradt öregekkel, mi is megadjuk neked a toleranciàt, hogy szopd le putyint

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.18. 16:45:23

"Mondjuk az igaz, hogy Trumpnak tényleg nincs szüksége Orbán Viktorra. Például már találtak embert, aki lenyírja a füvet a Fehér Házban."

:))

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.18. 16:46:59

@aptikjampó: :))

Megint kibasztak? Őszinte szimpátiám veled van a liberálnácikkal szemben.

VaradiJanos 2017.09.18. 16:47:06

@Attilajukkaja: csak 15 %? Az azért van mert mindenkèppen változàst akarnak a muzsikok ès ezt ùgy fejezik ki, hogy inkàbb kiràndulni mennek hètvègèn.

2017.09.18. 16:47:09

@morpho: személyeskedéssel te nyitottál, papám, a narancskullancsos hozzászólásoddal. de hát igen, megszokhattuk, a ti személyeskedésetek az nem személyeskedés, hanem mesteri érvelés...
le kéne szállni a földre
ugyanezt játsszátok a nagyobb pályán is, erre utaltam az előbb (bár még talán az mszp a legkevésbé, ha a b1 blogot nem számítjuk), aztán csodálkoztok , hogy az ország kétharmada utál titeket. érdekes, mi?

nem volt miben kapitulálni, az öncélú személyeskedésen kívül máson nem vitáztunk.
(olvass vissza nyugodtan)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.18. 16:48:38

@dr. mesterséges színezék: "Piszkosul nincs szüksége még egy nyíltan a medencébe pisilő cimborára"

:))

Biztos titokban telefonon szekszelnek.

látjátok feleim szümtükkel 2017.09.18. 16:49:02

Nem értem mi a gond?

Orbán és Szijjártó ismeri a régi magyar mondást, miszerint nagyot kell mondani, legyen miből engedni. Sikerült nekik.

VaradiJanos 2017.09.18. 16:50:38

@Attilajukkaja: ez így van szín igazan, múlt héten magam is hallottam valakiről akinek a szomszédjànak nincs ertéele

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.18. 16:51:13

@Ballib Cenzúrázók Réme 27: "Ha a brüsszeliták nem gáncsolnák el úton útfélen, akkor még Amerikát is meg tudná védeni."

:))

Gyengülsz, azonnal kiszúrtalak. Tessék hihetetlenebb hazugságokkal jönni!

VaradiJanos 2017.09.18. 16:53:49

@aleksz róz: kussolj már kullancs, hs morpho aszongya hogy kullancs vagy akkor kullancs vagy, ha nem hiszed, akkor holokauszt

6.Lenin 2017.09.18. 16:55:38

@Attilajukkaja:

"Van, aki valóban egyik pártra sem akar szavazni nálunk, egy komoly réteg meg nem is tudja, mit akarnak az ellenzéki pártok. Minimális a sajtóban való megjelenési lehetőségük (TV, rádió, újság), a plakátfelületük. Az emberek nagy része csak a Habony hazugságokat hallja, látja. "

Ez így akkora marhaság, hogy valójában nem is kellene rá válaszolni, de...

Aki nem akar senkire se szavazni, az másra bízza a döntést, és azt el is kellene akkor fogadnia.
Nem tudja, hogy mit is akarnak az ellenzéki pártok--ezt sok esetben a pártok sem tudják, honnan tudnák a választók.
RTL, ATV, HÍr-tv eléggé nézett csatornák főleg az első. Az RTL a legnézettebb szerintem még a Fideszre szavazók közt is.
Papír alapú újságot szerintem még a kormányt támogatók közül is kevesen olvasnak.

A net, és mobil használata már inkább elterjedt, bárki elérhető rajtuk keresztül.

Szóval a kifogásaid nagyon gyengék. Egyre többször olvasni, hogy hagyni kell a Fideszt nyerni, mert úgyis belefullad a saját tehetetlenségébe (csak legyen aki kivárja azt a néhány évtizedet)

Kormány szidásán kívül az ellenzéknek semmije sincs, minek ehhez bármilyen média ?

Attilajukkaja 2017.09.18. 16:56:42

@VaradiJanos:
"a szomszédjànak nincs ertéele"
Azt mondtam, hogy minimális a megjelenési lehetősége az ellenzéknek, nem azt, hogy egyáltalán nincs. Rádiója mondjuk csak egyetlen egy van, az is csak Budapesten hallgatható (vagy neten).

morph on deer 2017.09.18. 17:01:07

Narancs színű/ízű óvszert, erényövet, esemény utáni tablettát elő!
It's party time, folks!

Most tudtam meg, hogy tulajdonképprn viktor nem is érne rá 'menni ámerika,' mivel szexre készül!
Gondolom a Mészáros és Mészáros (röviden: M&M) aktuális cége már intézkedett több vagonnyi vazelin beszerzése ügyében, mert kell a népnek!
Igen!

Mert viktor ma közölte, hogy a nyugati országok - bizony! - "Megerőszakolnak minket"..!

Szóval lehet szidolozni a megfelelő szerveket, mert nagyon úgy néz ki, hogy vadul közeleg a perc, mikor valóra válik viktorka álma..!
Bizony!

index.hu/belfold/2017/09/18/orban_viktor_beszede_a_parlamentben_az_oszi_ulesszak_elejen/

dr. mesterséges színezék 2017.09.18. 17:02:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Lehet, hogy először tényleg érdeklődött a magyar külügy iránt, csak végül megtudta, hogy a PÍtör nem a Szidzsarto gúnyneve, hanem csak Peter.

dr. mesterséges színezék 2017.09.18. 17:04:58

@látjátok feleim szümtükkel: Azért Trump még elég jól tartja magát Bushhoz képest, aki az Isten áldja, Elnök Úr! után elég hamar lett félkegyelmű komonista.

Attilajukkaja 2017.09.18. 17:05:12

@6.Lenin:
"Szóval a kifogásaid nagyon gyengék."
Neked is megismétlem: nem azt mondtam, hogy nincs ellenzéki sajtó, hanem azt, hogy minimális a kormányéhoz képest. Az idősebbek pedig továbbra is olvasnak újságot, publicisztikát, a mobil inkább a fiatalok hírforrása. Rádió pedig tényleg csak kormányzati van a Klub rádión kívül, ami csak Budapesten fogható. A plakátdzsungelről meg ne is beszéljünk, amiken a kormány ontja a hülyeségeit.

"hagyni kell a Fideszt nyerni, mert úgyis belefullad a saját tehetetlenségébe (csak legyen aki kivárja azt a néhány évtizedet)"
Valószínűleg tényleg így lesz.

"Kormány szidásán kívül az ellenzéknek semmije sincs"
Miért ne lenne? Várjuk ki a kampányt.

dr. mesterséges színezék 2017.09.18. 17:10:29

@morph on deer: "Gondolom a Mészáros és Mészáros (röviden: M&M) aktuális cége"

Gyengébbek kedvéért: en.wikipedia.org/wiki/Milo_Minderbinder

Egyébként az "ami a szindikátusnak jó, az mindenkinek jó" parafrázisát lehet itt naponta olvasni érvként arra, hogy miért is jó az, ha Királyi Család a nevére íratja az ország javait.
Ami viszont azt jelenti, hogy a zország tényleg jobban teljesít, mert már nem csak a Moldova-féle szatírából csinál valóságot, de nemzetközi szintre emelte ezt a tevékenységét.

aptikjampó 2017.09.18. 17:10:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Hilda szelleme üldöz! Megsemmisítették egy csomó bölcs kommentemet is! Őrület ami itt folyik!

6.Lenin 2017.09.18. 17:13:29

@Attilajukkaja:

Akkor már csak arra kellene válaszolnod, hogy miért nézitek a választásra jogosult embereket hülyének?
Mert nem hiszik el az ellenzék által mondottakat, akkor csak hülyék lehetnek?

8 év volt egy elfogadható alternatíva ismertetésére. Miért az utolsó 10 percben szeretné ismertetni?

Nincs semmije az ellenzéknek. Látható a parlamenti közvetítéseken is, a kormányinfón feltett kérdéseken is.
Semmit nem tudnak kínálni.

dr. mesterséges színezék 2017.09.18. 17:18:43

@6.Lenin: "Semmit nem tudnak kínálni."

De: egy sokkal gyengébb maffiát, mint a jelenlegi.
A Nyugat-Balkánon ennek kell örülni.

Indriq 2017.09.18. 17:19:36

@6.Lenin: félreértés ne essék. Nem nézi senki hülyének a választópolgárokat. Az összes fityisz szimpatizáns debil,és ezek valódi részhalmaza a választóolgároknak. :)

2017.09.18. 17:21:26

@Pop40: de nem bukik bazmeg :)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 17:21:51

@Indriq:

Szerintem a ballib szavazók a teljesen debilek.

És többen gondolják ugyanezt, mint amit te gondolsz, és írsz, úgyhogy be is kaphatod akár.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 17:22:56

@dr. mesterséges színezék:

Marhaság.

Az elkúrók elkúrták.
Plussz loptak is ugyanúgy.

Azaz éppen egy alapos elkúrással rosszabbak a Fidesztől.

6.Lenin 2017.09.18. 17:24:24

@Indriq:

Csak kb 2-3 millió szavazott a Fideszre, 5-6 millió nem.
Lenne meggyőzhető halmaz.

Nincs mivel. Nincsenek elfogadható pacákok sem.

Attilajukkaja 2017.09.18. 17:26:23

@6.Lenin:
"miért nézitek a választásra jogosult embereket hülyének?"
Amiért ti is annak nézitek őket.

"Miért az utolsó 10 percben szeretné ismertetni?"
Gondolom, mert erre való a választási kampány.

" Látható a parlamenti közvetítéseken is, a kormányinfón feltett kérdéseken is. "
Ha felvetnek valamit, a Fidesz vagy bojkottálja az ülést, vagy egyszerűen elengedik a fülük mellett. A parlamentnek az elmúlt 7 évben semmi értelme sem maradt.

dr. mesterséges színezék 2017.09.18. 17:26:54

@Ballib cenzúrázók réme 25: Melyik megyét tudod Gyurcsány rokonságának a nevén?
A Balatonnak melyik felét?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 17:29:31

@Attilajukkaja:
"A parlamentnek az elmúlt 7 évben semmi értelme sem maradt."

Ezt én is gyakran gondoltam az elkúrók kormányzása alatt.

De meg kellett várnom amíg választásokon kergetjük el az elkúrókat.

Tippem szerint te sem tehetsz mást. Azaz ha a Soros féle erőszakcunami beindul akkor talán.
De megéri ?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 17:31:41

@dr. mesterséges színezék:

Te most bizonyára a Mészáros féle cégek összbevételére teszel valami homályos célzást.

EZt a pénzt csak azzal érdemes összehasoníltani, amit az MSZP-SZDSZ átutalt az Alstom és Strabag féle cégeknek az EU-s pénzekből, és állami hozzájárulásokból.

Nem a Simor-Gyurcsány féle tolvajoknak csepegtetett százmillákkal.

Indriq 2017.09.18. 17:31:59

@Ballib cenzúrázók réme 25: azt jó ha tudod, hogy a te vélemenyed szart se ér :D
de ne add fel, ha elég kitartó vagy,habony seggéből átkerülhetsz kovács zoltán (ha tudod ki az), seggébe. :)
@6.Lenin: sajnos egy szóval se mondtam,hogy a bal oldal szavazói mind zseni lenne. És amúgy vannak elfogadható pacákok a bal oldalon, csak a marakodók tönkrevágják a lehetőséget.

6.Lenin 2017.09.18. 17:32:28

@Attilajukkaja:

"miért nézitek a választásra jogosult embereket hülyének?"
Amiért ti is annak nézitek őket."

B+, ezt komolyan gondolod?
Ha igen, akkor nincs is min csodálkozni.
Ekkora balfaszságra nincs ellenszer.

(írd azt, hogy véletlen volt, hirtelen írtad. Nem gondoltad végig. Akkor talán még ....)

6.Lenin 2017.09.18. 17:36:32

@Indriq:

"És amúgy vannak elfogadható pacákok a bal oldalon, csak a marakodók tönkrevágják a lehetőséget. "

8 év volt megkeresni a megoldást.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 17:37:32

@Indriq:
"azt jó ha tudod, hogy a te vélemenyed szart se ér"

Én ezzel tisztában vagyok. Láthatóan te vagy az aki ezt nem tudja magáról.
De legkésőbb választásokon majd rádöbbensz hogy sajna te és az elkúrók vagytok a pottyantós budik hierarchiájának az alján.

Attilajukkaja 2017.09.18. 17:37:45

@6.Lenin:
"Ekkora balfaszságra nincs ellenszer."
Sajnálom, ha az ellenvélemény nálad balfaszságnak számít. Ha azt mondod, hogy a Fidesz nem nézi hülyének az embereket, akkor nem értünk egyet. Ennyi.

Lajos Csánó 2017.09.18. 17:39:28

@Attilajukkaja: Azért írunk róla,mert rengeteg nagy kárt okoz nekünk!

dr. mesterséges színezék 2017.09.18. 17:39:32

@6.Lenin: Teljesen ésszerű.
Mivel hülyének nézitek a zembereket, és a hülyének nézés sikerült, a megfigyelő okkal nézi hülyének azt, aki hülyeként viselkedik.
Mi ebben a döbbennivaló?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.18. 17:39:58

@dr. mesterséges színezék:

Igen összehasonlítottam.
Az MSZP-SZDSZ alatt z Alstom és Strabak féle külföldiek vitták a melók és pénzek 80%-át, ma meg magyar cégek.

Többek kötzött ez az a különbség ami miatt akkor lepusztult az ország, és rekord magas munkanélküliség volt, recesszió, és kétszámjegyű infláció.
Most meg reálbér növekedés, adósság csökkentés, és munkaerőhiány.

dr. mesterséges színezék 2017.09.18. 17:42:13

@Ballib cenzúrázók réme 25: "ma meg magyar cégek."

Ügyes voltál. Ha volnál egy Németh Szilárd, most kaphatnál 3 milliárdot, de nem vagy. Lúzer.

Indriq 2017.09.18. 17:44:53

@Ballib cenzúrázók réme 25: bla bla bla :)
Mondanám, hogy nyugodj le,mert agyvérzést kapsz, de ahhoz agysejt is kéne.
Ha elveszítjük a választást vállat vonunk és élünk tovább. Ha a fityisz veszti el, te éhendöglesz,ezért nekünk lehetőség a változásra,neked élet-halál hábrú.
@6.Lenin: eszerint 8 év nem elég egy új baloldal kifejlődésére. Ha megnézed,ovi is 27 éve élősködik. Meglátjuk mi lesz ha a legifjabb generáció felnő azt látván, hogy ez a két oldal csak veszekedni tud.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.18. 17:45:53

@Pop40: Hát igen valszeg csak csekély mértékben fogja vigasztalni, hogy tavasszal harbadjára veri bucra a randa libsi fejeteket..:( De ez is jobb a semminél..:)))

Attilajukkaja 2017.09.18. 17:48:23

@Lajos Csánó:
"Azért írunk róla,mert rengeteg nagy kárt okoz nekünk!"
Én is valami hasonlót írtam. :o)

morph on deer 2017.09.18. 17:49:34

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"EZt a pénzt csak azzal érdemes összehasoníltani, amit az MSZP-SZDSZ átutalt az Alstom és Strabag féle cégeknek az EU-s pénzekből, és állami hozzájárulásokból."

Tedd már meg, légyszives!
Hajlott koromra való tekintettel, legalább :)
Előre is kösz!

6.Lenin 2017.09.18. 17:51:07

@Attilajukkaja:

Milyen ellenvéleményről írsz?
Azt írod, hogy a Fidesz hülyének nézi az embereket ezért vannak hatalmon.
Vegyük azt a lehetőséget, hogy ez igaz.
Aztán azt szeretnéd, hogy ezek a hülyére vettek (hülyék) rád szavazzanak.
Ezt úgy szeretnéd elérni, hogy te is hülyének nézed őket, sőt ki is mondod: hülyékének tartalak benneteket, de szavazzatok rám.

Ez a te véleményed? (Ne akard, hogy elfogadjam. Vagy félreismertelek?)

6.Lenin 2017.09.18. 17:55:32

@Indriq:

"eszerint 8 év nem elég egy új baloldal kifejlődésére."

Ez elfogadható, de akkor miért nem arról beszélünk, miként lehetne ezt lerövidíteni, hiszen a mai helyzet senkinek sem jó. Főleg a polgároknak nem, hiszen nem tudnak kikből választani.

Attilajukkaja 2017.09.18. 18:02:00

@6.Lenin:
"Azt írod, hogy a Fidesz hülyének nézi az embereket ezért vannak hatalmon."
Ilyet sehol nem írtam.

"azt szeretnéd, hogy ezek a hülyére vettek (hülyék) rád szavazzanak"
Miből gondolod, hogy indulok a választásokon? Szerinted ilyet is írtam valahol?

"úgy szeretnéd elérni, hogy te is hülyének nézed őket"
Tévedsz. Azért nézem az emberek egy részét hülyének, mert be vannak hülyítve. Ezen lenne jó változtatni.

morpho 2017.09.18. 18:07:29

Ilyen a magyar átlag szavazó. Most már csak az a kérdés, hogy fideszes, vagy szoci? Mindenesetre egyszerűbb neki azt mondani, hogy Soros terv, mint hogy egészségügyi normatíva... Ja és fideszes szavazóból több van :)
youtu.be/Boa7_tO4bV4

Indriq 2017.09.18. 18:13:41

@6.Lenin: ha tudnám a választ ( nem politikából élek) most miniszerelnök úrnak szólítanál :)

6.Lenin 2017.09.18. 18:27:36

@Attilajukkaja:

"Azért nézem az emberek egy részét hülyének, mert be vannak hülyítve. "
Mondogasd nekik, néha gyorsabban, máskor lassabban, hátha.
Ha esetleg téged néznének annak, akkor azért ne kezdj csodálkozni.

morpho 2017.09.18. 18:28:58

@aleksz róz: Engem egyáltalán nem zavar, hogy te narancskullancs vagy, de te miért nem vállalod fel önmagad? Ez olyan, mintha én elkezdenék tiltakozni az ellen, hogy liberális vagyok. De én nem vagyok skizofrén, pontosan tudom, hogy milyen az identitásom. Az viszont nem az én gondom, hogy te magadról ezt nem tudod. Én nem vagyok orvos.

6.Lenin 2017.09.18. 18:35:42

@Indriq:

Nem kell érteni hozzá. Csak azt kellene tudnod, hogy te mit is szeretnél, megkeresni azokat, akik szintén.
Ha mások mást szeretnének, és többen vannak, mert esetleg tesznek is érte, akkor nem biztos, hogy ők tévednek (persze előfordulhat)
Az alap, hogy ha én szeretnék valamit, másoktól se tagadnám meg ezt a jogot. Meg kell (ene) próbálni meggyőzni egymást.

VaradiJanos 2017.09.18. 18:46:50

@Ballib cenzúrázók réme 25: milyen magyar cégek, te náci pöcs? A mészáros az a cigány pénztárosa, a cigány lánya ráhel pedig zsidó, meg tele vannak azok a cégek románokkal akik 18000-ért vettek állampolgárságot. Vagy vmi ilyesmi, lehet kicsit keverem az adatokat, mert nincs itt taga200! barátom hogy segítsen

Attilajukkaja 2017.09.18. 18:46:52

@6.Lenin:
"Ha esetleg téged néznének annak, akkor azért ne kezdj csodálkozni."
Köszi a jó tanácsot!
Szóval te azt mondod, hogy ami a Fidesz plakátokon szerepelt és szerepel, az mind igaz. Hát, a hit az szép dolog. :o)

"Meg kell (ene) próbálni meggyőzni egymást."
Ezt ugyan nem nekem írtad, de egyetértek.

VaradiJanos 2017.09.18. 18:49:46

@aleksz róz: ha még egyszer le kell kullancsozzon téged morpho barátom, akkor bacódj meg, mert a te hibád ha elveszíti a toleranciáját és civilizációsságát

6.Lenin 2017.09.18. 19:02:28

@Attilajukkaja:

"Szóval te azt mondod, hogy ami a Fidesz plakátokon szerepelt és szerepel, az mind igaz. Hát, a hit az szép dolog. :o)"

Mi közöm hozzá, hogy mi szerepel a Fidesz plakátjain, vagy mit mondanak az RTL-en, vagy az ATV-ben?
Megnézem, meghallgatom, aztán eldöntöm a rendelkezésemre álló infók alapján, hogy elfogadom, vagy elvetem.
Minek alapján vonnám meg ezt a jogot másoktól is?

Attilajukkaja 2017.09.18. 19:06:40

@6.Lenin:
"Mi közöm hozzá, hogy mi szerepel a Fidesz plakátjain, vagy mit mondanak az RTL-en, vagy az ATV-ben?"
Remélem, semmi. De miért kérdezed?

"Minek alapján vonnám meg ezt a jogot másoktól is?"
Ezt a kérdésedet sem értem. Ki mondta, hogy vond meg bárkitől ezt a jogot? Hova akarsz kilukadni?

A lényeg, hogy sokan elhiszik azt, ami a plakátokon szerepel. Akkor is, ha nem igaz. Ezt neveztem hülyítésnek.

6.Lenin 2017.09.18. 19:26:14

@Attilajukkaja:

Nem szívesen, de hátha segít.

"Hova akarsz kilukadni?"

"A lényeg, hogy sokan elhiszik azt, ami a plakátokon szerepel. Akkor is, ha nem igaz. Ezt neveztem hülyítésnek. "

Miért gondolod, hogy ennek eldöntése a te feladatod? Miért nem hiszed el, hogy mások is képesek-akár nélküled is-ezt eldönteni. ami neked rossz, az másnak már nem is lehet jó esetleg? Vagy fordítva.

Ide szerettem volna eljutni, mert azt hitten, ez egy rendkívül egyszerű dolog, ha én tudok dönteni (a magam szempontjai szerint), akkor erre talán mások is képesek ( az ő szempontjai szerint). Mi az igaz? Nekem ez, másnak az. Az n.-nek megint más.
Nem hittem volna, hogy ez ilyen bonyolult lesz valakinek is. Tévedtem.

Attilajukkaja 2017.09.18. 19:41:54

@6.Lenin:
"Nem szívesen"
Akkor ne válaszolj! Nem szükséges itt erőltetni a dolgot.

"Miért nem hiszed el, hogy mások is képesek-akár nélküled is-ezt eldönteni."
Mert sokan beszopják a Fidesz hazugságait. És mi az, hogy nélkülem? Ki vagyok én, közszereplő, agitátor vagy mit akarsz ezzel mondani?

"ami neked rossz, az másnak már nem is lehet jó esetleg?"
Nagyon is jó sokaknak! Ezzel itt mindenki tisztában van, hogy kiknek is jó, amit a Fidesz itt művel az emberek kontójára.

"ha én tudok dönteni (a magam szempontjai szerint), akkor erre talán mások is képesek ( az ő szempontjai szerint)"
Persze, hogy képesek. Senki nem állította, hogy nem. Megint terelsz!
Csak nem mindegy, hogy mi alapján dönt.

"Mi az igaz? Nekem ez, másnak az."
Szóval a tények már nem is számítanak?

"Nem hittem volna, hogy ez ilyen bonyolult lesz valakinek is. Tévedtem."
Egyetértek: tévedtél. Ez egy nagyon is bonyolult kérdés, hogy mi alapján teszed le a voksodat egyik vagy másik ember mellett.

6.Lenin 2017.09.18. 20:00:05

@Attilajukkaja:

Nem reméltem, hogy megérted. Mind1.

"Ez egy nagyon is bonyolult kérdés, hogy mi alapján teszed le a voksodat egyik vagy másik ember mellett. "

index.hu/tudomany/2013/02/20/politikai_nezetekkel_szuletunk/

Mi köze ezeknek az igazsághoz? Hülyékhez?
Az tényleg bonyolult kérdés, hogy minek alapján döntünk, de ezt nem értetted. Én ugyanis egy módszerről írtam. Te is más szempontok szerint döntesz, én is, és mindenki más is. Nem a te feladatod eldönteni, hogy ki, miként is döntsön. Bízd rájuk, ha te is jogot érzel arra, hogy más is fogadja el a te döntésedet.

A fiatal medika mondta, hogy a bráner közepében csont van, de felhívták a figyelmét a tapasztaltabbak, hogy ő azt csak úgy érezte, előző este, kamatyolás közben. Pedig ő ténynek vette.
Ennyit az igazságról. Tényekről.

Larry Fondue 2017.09.18. 20:08:54

Nem soká kilépünk az Eu-ból és az ilyen Berkecz -féléket hazaárulásért 25 év kőbányára ítélik! Várom már....

Attilajukkaja 2017.09.18. 20:12:33

@Larry Fondue:
"Nem soká kilépünk az Eu-ból és az ilyen Berkecz -féléket hazaárulásért 25 év kőbányára ítélik!"
Ez is egy nagyon valószínű forgatókönyv. Vissza az őskorba, vissza a diktatúrába! Hajrá Magyarország!

Melee 2017.09.18. 20:55:15

Orbán fontosnak képzelte magát, aztán mikor kiderült hogy nem az, másokat kezdett hibáztatni - lásd Szemerkényi kirúgása, a találkozó összehozása az utódjának se sikerült. Szerencsére maradt még igaz barátja, Putyin, aki kb. olyan számára mint kisgyereknek a nagyobb barát a játszótéren, aki szól hozzá két szót, amíg viszi neki a cukorkát.

Attilajukkaja 2017.09.18. 21:02:46

@Melee:
Van neki pár "barátja" Putyinon kívül: az azeri, a kazah, a török, a fülöp-szigeteki diktátorok, ... és még sok hasonló szőrű emberke.

Attilajukkaja 2017.09.18. 21:11:54

hasonló szőrű = hasonszőrű :o)

dr. mesterséges színezék 2017.09.18. 21:50:19

@Attilajukkaja: Ezt is megértük: egy átlagos focista értelmesebben tud beszélni, mint egy átlagos szavazó.

Attilajukkaja 2017.09.18. 21:52:56

@dr. mesterséges színezék:
Nem ismerem se az átlagos focistát, se az átlagos szavazót, de a videó akkor is qrva jó! :o))))

dr. mesterséges színezék 2017.09.18. 21:56:12

@Attilajukkaja: Nekem is csúsztatni kellett egy picit az ilyetén megfogalmazáshoz, de attól félek, hogy kisebbet, mint gondolom.

2017.09.18. 22:17:01

@6.Lenin: ez a teljes balliberális paletta pontos jellemzése sajnos

2017.09.18. 22:17:53

@VaradiJanos: ilyen ez a szellemi nagyság, nincs mit tenni

2017.09.18. 22:22:18

@Attilajukkaja: te pedig teljesen más hazugságokat szopsz be. miért gondolod, hogy az általad beszopott hazugságok jobbak vagy igazabbak?

VaradiJanos 2017.09.18. 22:58:17

@aleksz róz: takarodj jukkáról, azt szop amit akar, bőgatyás parasztnak nem osztanak ott lapot!

Attilajukkaja 2017.09.19. 09:00:47

@aleksz róz:
"te pedig teljesen más hazugságokat szopsz be"
Konkrétan mire gondolsz? Mármint a b...son kívül?

@VaradiJanos:
:o)))) Szopok, nyalok, gombot varrok! ;o)

2017.09.19. 14:52:00

@Attilajukkaja: csak általánosságban. egyrészt tévedés azt gondolni, hogy a döntéshez szükséges valós információk birtokában lehet az egyszerű ember, másrészt tudományos tény, hogy mindenki a neki tetsző dolgokat hiszi el

Attilajukkaja 2017.09.19. 15:00:10

@aleksz róz:
"egyrészt tévedés azt gondolni, hogy a döntéshez szükséges valós információk birtokában lehet az egyszerű ember, másrészt tudományos tény, hogy mindenki a neki tetsző dolgokat hiszi el"
Igaz lehet. Nekem az a gondom, hogy egyesek, egyes helyeken csupán nagyon részleges információkhoz juthatnak. Ha kiegyensúlyozott lenne az információáramlás, nem vitatkoznék.

2017.09.19. 15:21:50

@Attilajukkaja: nem értem, mit nevezel kiegyensúlyozott információáramlásnak.
minden fideszes hazugság mellé tegyünk egy mszp-s hazugságot is?

(sehol nincs kiegyensúlyozott információáramlás. alapesetben mindenki csak nagyon részleges információhoz juthat, nekem meg az a gondom.)

te olvasol origót, pestisrácokat, lokált, nézel tényeket, m1 híradót?

6.Lenin 2017.09.19. 15:33:18

-Kedves Mari néni, ön mit szokott nézni olvasni?
-Hát galambom az RTL-t, mást nem. Olvasni meg a Szabad Földet.
-És kire tetszett szavazni?
-Hát a Viktorunkra.
.
.
-Kedves Józsi'bá, ön mit szokott nézni, olvasni?
-Csakis az RTL-t, kedvesem, olvasni meg a Szabad Földet.
-Józsi'bá kire tetszett szavazni?
-Természetesen a Ferinkre, nem is arra a tolvaj Viktorra.
.
.
-Kedves Matildka, te mit szoktál nézni, olvasni?
-Csakis az RTL-t, Olvasni? Ja, a Szabad Földet.
-Kire szavaztál legutóbb?
-Vonára, kire másra lehetne, ő véd meg minket.
.
.
???

2017.09.19. 15:37:04

@6.Lenin: 1. és 3.: na ilyen biztos, hogy nincs

6.Lenin 2017.09.19. 15:48:21

@aleksz róz:

Nem ez a lényeg. Te írtad...
"másrészt tudományos tény, hogy mindenki a neki tetsző dolgokat hiszi el"
Az "értékrendünk" nem (csak) a megszerzett/megtapasztalt információktól függ csupán, Sok minden más is közrejátszik benne. Talán mindenhonnan áramló eleve hamis(ított) információ a legkevésbé.

Társat (feleséget, vagy akármit a 70-ból) tudományosan kidolgozott és ellenőrzött információk alapján választunk? Lenne ennyi válás?

Attilajukkaja 2017.09.19. 15:54:27

@aleksz róz:
"mit nevezel kiegyensúlyozott információáramlásnak.
minden fideszes hazugság mellé tegyünk egy mszp-s hazugságot is?"
Ne legyél cinikus! :o)))
Úgy értem, hogy főleg a kormányközeli sajtó dominál nálunk. Van, ahol nem is néznek, olvasnak, hallgatnak mást. Főleg, ha a plakátőrületről van szó.

"te olvasol origót, pestisrácokat, lokált, nézel tényeket, m1 híradót?"
Nagyon ritkán. Ártalmas az egészségemre. De tudok róluk, ismerem őket.

"alapesetben mindenki csak nagyon részleges információhoz juthat, nekem meg az a gondom"
Valóban. Nem mintha nem lenne elérhető mindenféle infó, de az emberek csak a megszokottat olvassák, nézik. De ez a plakátkampány mindenki számára meglepő.

2017.09.19. 16:06:05

@6.Lenin: papám, senki nem fog csakis olyasmit olvasni-nézni, ami tökéletesen szemben áll az értékrendjével...
(sőt, inkább az ellenkezője igaz. ezért is bírálják a hírfolyamos facebook-algoritmust)

6.Lenin 2017.09.19. 16:13:15

@Attilajukkaja:

"te olvasol origót, pestisrácokat, lokált, nézel tényeket, m1 híradót?"
Nagyon ritkán. Ártalmas az egészségemre. De tudok róluk, ismerem őket. "

Nem nézed, nem olvasod, csak tudsz róluk. Ha nézed is, vagy olvasod, az ott megjelent információ nem igazán befolyásol a döntésedben, vagyis számodra jelentéktelen, felesleges.

"Valóban. Nem mintha nem lenne elérhető mindenféle infó, de az emberek csak a megszokottat olvassák, nézik."
Vagyis...
" mindenki a neki tetsző dolgokat hiszi el"

Ez a média túlsúly kicsit túl van lihegve. Természetesen nem azt akarom mondani (írni), hogy szükségtelen az információk tudása, megismerése, de a döntésben nem sokat befolyásol senkit sem, vagy csak elhanyagolható kisebbséget.

Most te is ezt igazoltad, meg az eddigi írásaidban is. A neked tetsző, és elfogadott(nak hitt) infók + az értékrended, ez utóbbi (hiszen ezek befolyásolnak a neked tetsző kiválasztásában) a döntő.
Szerintem és most már szerinted is, hiszen leírtad.

2017.09.19. 16:18:27

@Attilajukkaja: "Van, ahol nem is néznek, olvasnak, hallgatnak mást." - olyan hely nincs az országban, ahol csak a kormánypárti média elérhető. el tudja mindenki dönteni, ha nagyon nem tetszik, nem kötelező azt fogyasztani. egy gombnyomás az m1 híradótól az rtl híradó, egy kattintás az origótól az index, az újságot meg úgyis csak a szaráshoz használják.
ha nem olvasod-nézed ezeket, akkor az a te irányodban nem kiegyensúlyozatlan információáramlás?

nem, vagy csak nehezen elérhető mindenféle infó. illetve a mainstream média alapvető célkitűzése: fogyassz és maradj hülye

te látod a képen a repülőt? upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/04/Aerial_view_of_the_Pentagon_during_rescue_operations_post-September_11_attack.JPEG

6.Lenin 2017.09.19. 16:27:41

@aleksz róz:

Én megnézem, elolvasom az ellenoldalt is.
Mert engem már régóta érdekel (amatőr szinten, mert a munkám során fel tudtam használni), hogy az emberek miért mondják, amit. Mi lehet mögötte, mert az az érdekesebb információ, nem amit kimondanak, elmondanak.
Ezek a felületek ehhez kincsesbányát jelentenek.
De ez ma már csak unaloműző.

Attilajukkaja 2017.09.19. 16:28:14

@aleksz róz:
" olyan hely nincs az országban, ahol csak a kormánypárti média elérhető."
Egyetértek. Én sem mondtam mást. De sok helyen a kormánypropaganda teng túl.

"az újságot meg úgyis csak a szaráshoz használják."
A szüleim generációja rendszeresen olvassa a napi sajtót. Én meg a hetilapokat. Igaz, néha én is a WC-n (de ez titok!). :o)

"te látod a képen a repülőt? "
Pár nappal az események után éppen Washington DC-ben volt dolgom. Láttam a repülő pusztító hatását. Szóval a válaszom, hogy igen. Véletlenül látom. :o(

"a mainstream média alapvető célkitűzése: fogyassz és maradj hülye"
Azért ebben is vannak fokozatok.
www.youtube.com/watch?v=TPhSEsGuXYA

2017.09.19. 16:54:05

@Attilajukkaja: az egy dolog, hogy túlteng. mindenütt túlteng, nemcsak egyes helyeken. nálad is túlteng, mégse fogyasztod.
egyébként 6.Lenin fentebb leírta ezeket összefoglalva, neked címezve

ha látod, akkor miért csodálkozol, hogy mások meg azt látják, hogy soros el akarja árasztani muszlimokkal magyarországot?

vannak fokozatok. az okosabb embereknek kifinomultabb hazugságok kellenek.

Attilajukkaja 2017.09.19. 17:07:10

@aleksz róz:
"nálad is túlteng, mégse fogyasztod."
Na jó, de én egy magyarságomat megtagadó Soros bérenc hazaáruiló vagyok, ... vagy mi. :o)
Szóval nem azok informáltsága felől aggódom, akik ide beírnak. Lehet hogy igaza van 6.Leninnek és neked, hogy túlaggódom a dolgot, és itt mindenki teljes-körűen és jól van informálva. És az is lehet, hogy az egész világ Magyarország ellen van. Főleg Soros György. És az is lehet, hogy Putyin és Erdogan a magyar nép legnagyobb barátja, a menekültek pedig el akarják venni a magyarok munkáját. Az is lehet, hogy mi nem is Európához tartozunk és a legnagyobb kitörési pont a foci lehet számunkra. Mindez lehetséges, ... csak én nem a megfelelő sajtót olvasom. Vagy vannak kifinomultabb hazugságok is?
Mindenesetre köszönöm, hogy felnyitottátok a szememet! Igazán hálás vagyok érte.

6.Lenin 2017.09.19. 17:30:31

@Attilajukkaja:

Szerintem te ebből az egészből nem értettél meg semmit, vagy csak játszod a ....
Mind1, a lényegen nem változtat.
Mindenkinek joga van úgy dönteni, ahogy akar, és olyan információk alapján, amit el is tud fogadni, mert hisz benne. Ezt a jogot senkinek sincs joga semmilyen jogcímen kétségbe vonni. Egyik oldalnak, értékrendnek sem.
Az emberek egyenlő jogokkal, de különböző eséllyel születnek, ki mire használja, vagy nem, az az ő döntése kell, hogy legyen. A felelősség is az övé.
Szerintem.

2017.09.19. 17:31:42

@Attilajukkaja: ugyan már, az utolsó három hozzászólásodban legalább kétféle érvelési hibát követtél el...
amúgy nem kell elkomolytalankodni, szerintem se fogyasztja ezeket normális gondolkodásra képes ember önszorgalomból. ezek a felsoroltak az egyszerű hazugságok, azoknak szólnak, akik olyanok, mint a videóban (vö.: macron és juncker a magyar nép legnagyobb barátja, és akkor lesz nekünk a legfaszább, ha mindent úgy csinálunk, ahogy gazdag európai országoknak a legjobb)
meg amúgy se azt mondtam, hogy mindenki teljes körűen és jól van informálva

2017.09.19. 17:32:51

@6.Lenin: a következmény pedig mindenkié

Attilajukkaja 2017.09.19. 17:39:01

@6.Lenin:
"Szerintem te ebből az egészből nem értettél meg semmit, vagy csak játszod a ...."
Igen! Játszom a hülyét, te pedig terelsz, ahogyan szoktál.

"Ezt a jogot senkinek sincs joga semmilyen jogcímen kétségbe vonni."
Úgy beszélsz, mintha itt bárki is kétségbe akarta volna vonni a döntésre való jogát. Neked ez a mániád? Mert napok óta ezt hajtogatod, ezzel vádolsz. Pedig ez csak a te agyadban egy fenyegetés. Légyszi', engem ilyesmikkel ne zaklassál tovább, mert nagyon nem erről szólnak a bejegyzéseim. Ne erőltesd tovább, hogy én bárki jogát bármitől meg akarnám vonni. Soha ilyesmit nem írtam!

Attilajukkaja 2017.09.19. 17:49:05

@aleksz róz:
" három hozzászólásodban legalább kétféle érvelési hibát követtél el..."
OK. Biztosan fel is tudod idézni ezeket.

"amúgy se azt mondtam, hogy mindenki teljes körűen és jól van informálva"
Akkor jó.
A videó nyilván egy-két szélsőséges esetre lett alapozva, ami nem jellemző egy "átlagos" magyar szavazóra, csak nem tudtam kihagyni. :o)

"macron és juncker a magyar nép legnagyobb barátja, és akkor lesz nekünk a legfaszább, ha mindent úgy csinálunk, ahogy gazdag európai országoknak a legjobb"
Ha ilyen plakátokat tömegesen látnék a metróban, az utcákon, a munkahelyemen, akkor is tiltakoznék, ... nem ezt tartom teljes körű tájékoztatásnak. De legalább nem lennének egyoldalúak a hazugságok.

6.Lenin 2017.09.19. 17:53:28

@Attilajukkaja:

Bocs, de te tényleg nem értetted miről is cseréltünk véleményt.
(mivel itt általánosnak vélt problémákról próbáltunk véleményt cserélni, általánosítva, és nem konkrét személyekről volt szó )

6.Lenin 2017.09.19. 17:57:52

@aleksz róz:

Természetesen, hiszen egy közösség tagjai vagyunk. Én elfogadtam, amikor másként döntöttek. Aztán-szerencsére(?)-megint más lett az eredmény, következmény.

Ez most jó, vagy rossz, majd az idő (utódok) eldönti(k).
süti beállítások módosítása