B1 blogcsalád



A Fidesz szavazói teljesen el vannak tévedve, ha politikáról van szó

2017. szeptember 01. - ashwood

viki.jpegA kormánypárt támogatói, saját bevallásuk szerint jobboldalibbak, mint a jobbikosok. Ha ez igaz lenne, bizonyosan nem a Fideszre szavaznának.

A Republikon intézet legújabb közvélemény-kutatásában sok meglepetés nincs: toronymagasan vezet a Fidesz, utána kullog a Jobbik és az MSZP, aztán jönnek - ugyancsak komoly hátrányban - a többiek, a DK-től a Momentumig. Túl sok szót ez önmagában nem érdemelne, lényeges változásra - sajnos - jövő áprilisban sem számíthatunk, amennyiben a balellenezék tartja jelenlegi teljesítményét.

Ami azonban szokatlan, hogy a kutatás során rákérdeztek: az egyes választók hol helyeznék el magukat egy 1-től 100-ig terjedő listán, ahol a legkisebb számok a baloldali, míg a legnagyobbak a jobboldali elkötelezettséget jelentik. Az eredmény: a Fidesz törzsgárda átlagban 77,3-ra pontozta magát, szemben a jobbikosok 74,2-ével.

Ami az igazán meglepő ebben, hogy a kormánypárra voksolók a jelek szerint azt hiszik magukról, hogy elkötelezett, erős jobboldaliak, akik egy, az ő preferenciájukat megtestesítő pártra szavaznak. Nem tudjuk ezt mással magyarázni, minthogy a vezérbe vetett mély, vallásos hit érdekében egyszerűen inkább becsapják önmagukat, mintsem szembenézzenek a Fidesz valódi ideológiájával.

Ugyanis ha nem a szavakat, hanem a tetteket nézzük, Orbánt és csapatát nagyon nehéz lenne a jobboldali formációk közé sorolni.

– Az egykulcsos jövedelemadó minden idők legliberálisabb gazdasági követelése volt, nem csak Magyarországon, hanem az egész kontinensen. Idehaza 1994-től kezdve a legállhatatosabban az SZDSZ követelte és akarta azt bevezetni.

– Az erős, a gazdasági életben jelen lévő állam, amelyiknek nem okoz gondot vállalatok, iparágak államosítása, felvásárlása - nos erre minden baloldali formáció büszke lehet.

– A magántulajdon szentségének semmibe vétele, komplett iparágak lenyúlása békés kedd délutánokon - ez nem jellemző a jobboldalra, sőt. Az európai jobberek számára a nagyon kevés szentség közül épp a magántulajdon sérthetetlensége az egyik. A másik a szabad verseny tisztelete. Hát ebben is igen balosra teljesít Orbán és az élcsapat.

– Tévedés azt gondolni, hogy az idegenellenesség, a menekültekkel szemben mutatott érzéketlenség különösebben jobbra tolná Orbánt. Kétségtelen, hogy hozzá hasonló szövegeket kizárólag a európai szélsőjobb pártjai mantráznak, a kedves vezető azonban közel sem ideológiai-elvi alapon áll - szemben a szélsőjobbosokkal -, sokkal inkább a hatalom praktikus megtartása miatt uszít. Ennek magyarázata: Magyarországon nincsenek menekültek - csak a gyűlölködésre van korlátlan igény.

Összefoglalva: sem a gazdaságpolitikában, sem a szabadságjogok tekintetében nem sikerül jobboldali álláspontot képviselnie Orbánnak és kormányának. A hívek viszont nincsenek összezavarodva: arra mennek, amerre a vezér mutatja. Az irány édesmindegy a számukra, amíg imádhatják Viktort.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2612796762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2017.09.02. 21:27:34

@6.Lenin: lenyinevtárs, azt mindenki vágja itt, hogy te és a többi tetves fityesz savazó imádja, ha szarba se veszi a gazdája!

6.Lenin 2017.09.02. 21:39:35

@morph on deer:

"A különbség pont az, hogy a fideszes "követi" orbánt, tűzön-vízen át,"

Szerint ebben téved a magát demokratikus, haladó, akárminek tartó töketlen társaság.
Mondjuk néha neked se ártana feltenni a kérdést, hogy miért is az a haladó, demokratikus, ha az emberek érdekeivel ellentételesen politizál valaki?

Nem a szavazók követik Orbánt, hanem fordítva. Orbán a politikát szakmának tartja, a lényege pedig, hogy a politikusnak kell kiszolgálnia a tömegeket igényeit, érdekeit.
Ezért is támogatják annyian, mert sokaknak az érdekeit képes kiszolgálni, ők pedig a hatalomban tartják ezért cserébe. szerintem nem olyan bonyolult.

Ha egy kisebbség érdekeit venné csak figyelembe, azok hosszú távon nem tudják biztosítani a hatalmat. Ez ennyire egyszerű.

Miért nem képes a másik oldal összefogni? Mert kevesek érdekeit képviselnék, ahányan vannak annyifélét. eleve lehetetlen közös pontokat találni, hosszútávon semmiképpen. eleve bukásra vannak ítélve.
Lehet itt papolni magasabb érdekekről. meg mindenféle badarságról, értékekről. nincs mögötte tömeg, szart ér, bármilyen hangzatos nevet is adunk az egésznek.

A lényeg a gyakorlat. Ma már hülyeség jobb-, bal-, meg mindenféle oldalról, főleg "értékekről" beszélni.
Olyan rendszert kell működtetni, amelyik sokféle érdeket képes kiszolgálni. tömeg van mögötte, amelyik képes a hatalmat biztosítani.
A többi egyszerű süketelés.
Szerintem.

6.Lenin 2017.09.02. 21:42:04

@taga20:

Ne erőlködj, ez 1 köcsögnek túl bonyolult kérdés. ezért vannak ott, ahol.
Ez a köcsögök sorsa.

illaim 2017.09.02. 21:45:51

@6.Lenin: Volt már a történelemben egy hasonló szélhámos, aki azt ígérte a népének,
"adjatok 12 évet, és nem fogtok a hazátokra ismerni"! Aztán a 8. évben jött a válasz is!
A lebombázott Berlin megmaradt falára írva. "Igazad volt Adolf, tényleg nem ismerek a
hazámra" felirattal. Azt mondja a magyar közmondás: Okos ember a más kárán tanul, a hülye meg a magáéból se! Az írásodat olvasva nem az okosok közé való vagy! LOL

6.Lenin 2017.09.02. 21:52:09

@illaim:

Azért a két "vezért" , támogatóit összemosni se egy hatalmas szellemi teljesítményt takar. Ebben simán megegyezhetünk.
Melyikünk téved nagyobbat?

taga20 2017.09.02. 21:54:33

@6.Lenin: köcsög, ez valami vallomás volt részedről?

taga20 2017.09.02. 21:56:45

@6.Lenin: te tetves féreg, te rosszabb vagy, mint azok a tetvek. mert te már tudod, hogy hová vezet a romlott/bomlott lelkivilágod!

a rakás szar vagy!

6.Lenin 2017.09.02. 22:02:08

@taga20:

Akkor szívesen olvasnék tőled egy elemzést arról, hogy nyolc év nyomor, lecsúszás, meg mindenféle szörnyűség után miért is töketlenek ácsingóznak a hatalomért, eddig eredménytelenül.
Eddig amit olvastam tőled, az inkább azt igazolja, hogy 1 köcsög vagy.
Adok egy esélyt, ha megcáfolod, nem esne nehezemre elnézést kérni tőled.
Hajrá!

morph on deer 2017.09.02. 22:10:31

@6.Lenin:
"Nem a szavazók követik Orbánt, hanem fordítva. Orbán a politikát szakmának tartja, a lényege pedig, hogy a politikusnak kell kiszolgálnia a tömegeket igényeit, érdekeit."

Igen, valahol ez ugyanaz az érvrendszer, mint amit a többi prostituált is hangsúlyozni szokott, és nem azt, hogy "pénzért mindent", ami amúgy a dolog lényege.
Orbánnál is.

Mert ugye azt még te sem akarod állítani - ugye nem? - hogy például a Soros elleni ótvaros kampány a 'tömegek igényeinek, érdekeinek kiszolgálása'!
Vagy az orrba-szájba Brüsszelezés, vagy az orrba-szájba Putyinimádat..!

Orbán a politikát szakmának tartja - olyan szakmának, ami bármelyik másiknál jobban jövedelmez!
Azért azt csinálja. Na meg a hatalomért.

A "tömegek igénye" csupán úgy kerül a képbe, hogy az kell a 'melóhoz', hogy hihetően tudd manipulálni azokat akiket ki akarsz fosztani, ezért el kell hitetni velük, hogy ezt pont ők akarják így, - és presto, a dolog megy, mint a karikacsapás!

Orbán egy tehetséges "con man", ugyanaz a típus, mint aki az itt-a-piros-hol-a-piros játékkal veszi le az utcán a balga népséget, csak ő sokkal nagyobban játszik. Erről szól ez az egész, a többi csak maszlag, mert a maszlagra szükség van a sikerhez.
Ezért is változik "igény szerint" az aktuális barát és ellenség, mert az éppen "divatos" kapcsolat hozza a nagyobb sikert...

Tanulságos - lehetne - a Trump sztori, de nem hiszem, hogy sokan merészelik akár csak végig is gondolni, következtetések levonása meg már egyébként is 'nemzetellenes sorosbérenc' mentalitásra vallana, szóval kétlem, hogy fideszes körökben túl sokan elemeznék az orbán-Trump kapcsolat alakulását...

Szóval ez meg az én véleményem.
Szerintem nem is az 'oldal', hanem a személy az, ami igazán problémás, de az legalább nagyon.

morpho 2017.09.02. 22:21:00

@illaim: Annyi a különbség, hogy a németek tanultak belőle.
@6.Lenin: A fidesznek köze nincs hozzá, hogy az "ellenzék" töketlen.

morpho 2017.09.02. 22:24:55

@morph on deer:
"Mert ugye azt még te sem akarod állítani - ugye nem? - hogy például a Soros elleni ótvaros kampány a 'tömegek igényeinek, érdekeinek kiszolgálása'!"
Ebben tévedsz, mert de. A magyar ember alapvetően rasszista, antiszemita és homofób. Erre játszanak rá rendkívül aljas módon.

6.Lenin 2017.09.02. 22:25:59

@morph on deer:

Akkor már csak azt kéne elmagyaráznod sok magyarnak, hogy miért lenne jobb neki, ha sorosfélék fosztják ki, vagy Brüsszelben döntik el, hogy neki mi a jó?
Sőt azt sem ártana, hogy vajon miért "közellenség" más országokban is Soros, vagy azok, akiknek ő is csak egy bábja.
Megértenélek, ha ez csak nálunk lenne probléma. Honnan veszed, hogy mások nem tájékozottak a határon túli dolgokról is?

Szerinted egy átlag magyar képtelen elgondolkodni azon, hogy miért is, kik miatt is menekülnek sok országból? Miért nem szeretnék, ha náluk is nyugati demokrácia lenne?
Nem pont azért élnek olyan szinten, mert valakik, valamikor kifosztották őket (vagy még ma is)?

Miért gondolod, hogy ezt máshol (is) képtelenek átlátni?

Miért is lenne boldogabb egy olyan világ, ahol lennének az "okosak", akik eldöntenék, hogy a sok hülyének mi a jó?
Miért is jobb alternatíva, hogy néhány száz-vagy ezer család kezében van akkora érték, mint 4-5 milliárd másiknak. Miért is jó ez nekik?
Nyitott vagyok.

taga20 2017.09.02. 22:26:18

@6.Lenin: lenyinevtárs, te mekkora egy rendes csóka vagy.

te nem fogsz tőlem olyat olvasni, me ha áperté bebizonyítanám, hogy mészaroslörinc nem a kazánszerelésből lett több száz csilliárdos, te arra is azt mondanád, hogy felbérelt a soros.
vagy ha azt mondanám, hogy van európában egy ország, ahol a minielnök, a falujában,
a budija mögé közpénzen építetett egy stadiont, akkor lerománoznál!

ha szerinted jó felé mennek ebben a szar országunkban a dolgok, akkor csak sajnálni tudlak!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.09.02. 22:32:30

@taga20: Ugyan! Mit akarsz egy volt munkásőrtől? A pali a régi bulikon mereng, amikor leitták magukat, lövöldöztek és a Szovjetuniót éltették, meg Kádárt. Ma Orbán seggében van, mert birka, akinek kényszeresen szüksége van arra hogy vezessék.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.09.02. 22:34:45

@6.Lenin: "Miért is jobb alternatíva, hogy néhány száz-vagy ezer család kezében van akkora érték, mint 4-5 milliárd másiknak."

Akkor minek támogatod Orbánt? Pár tucat család kezében van itthon a vagyon, a többi nyomorog, vagy éppen a víz felett van. Te vén munkásőr! Magadnak mondasz ellent.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.09.02. 22:36:16

@6.Lenin: "hogy nyolc év nyomor" - Milyen nyolc év nyomor, te barom? 2005-ben a reáljövedelem magasabb volt mint most.

VaradiJanos 2017.09.02. 22:37:49

@taga20: Húzzatok már aludni, kuss legyen! Jó éjt!

6.Lenin 2017.09.02. 22:38:44

@taga20:

Miért is szidnálak érte? Sehol nem írtam, hogy mindennel elégedett vagyok ami ma történik.
De miért is kéne egy szarabbat kívánnom?

Írj le min. egy nevet, aki százas lenne a mai ellenzéknek nevezett bagázsban.
LÉn leírtam, hogy én miként látom a jelenlegi helyzetet. Nem azt, hogy elégedett vagyok vele,és nem támogatnék egy jobbat.
Az, hogy másokat lehülyézel, már téged magasabb szintre emelne?
Vagy olyanok, akik másokat szolgálnának ki, az jobb lenne?

Miért is?
Ezt magyarázza már el valaki. Lehetsz te is, de próbálj már meg valami értelmeset is írni.
Miért is jobb a görögöknek, mint nekünk?

taga20 2017.09.02. 22:39:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: örök idealista vagyok. mindenkiben a jót keresem.

lásd pl. csanádot!
szerintem hülyeség a keresztény vallás, de a damaszkuszi útban lehet valami:)

ja és!:)))

www.youtube.com/watch?v=h23EaKQPpEU

6.Lenin 2017.09.02. 22:41:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Akkor minek támogatod Orbánt? Pár tucat család kezében van itthon a vagyon, a többi nyomorog, vagy éppen a víz felett van. "

Miért nem jössz már fel a pincéből? Gyere ki a fényre és nézz körül az országban.

taga20 2017.09.02. 22:45:19

@6.Lenin: te bazdmeg nem nyitott, hanem sötét vagy!

szerintem mennyé a csúti kisvasúttal, aztán köpd szembe magad!

6.Lenin 2017.09.02. 22:52:23

@taga20:

Te tényleg egy köcsög vagy.

B+, tegnap majdnem átutaztam az országot 1 IC-vel. Tudsz róla, hogy mindenhol veszteséges a tömegközlekedés? A villamos, troli, csuklós is. Sőt a 4-es metro is, pedig azt a libsik lopták szét. Hát nem érdekes?
Ha sokan használnák, talán kevésbé.

És mi lenne a jobb helyette?

Willkommenskultur 2017.09.02. 22:56:19

Orbán nemzetiszocialista, s rájött hogy a magyarok is azok.

Én is az vagyok, a 21. század jelmondata: több nemzetiszocializmust, kevesebb arabot Európába!

2017.09.02. 23:01:27

"Ugyanis ha nem a szavakat, hanem a tetteket nézzük, Orbánt és csapatát nagyon nehéz lenne a jobboldali formációk közé sorolni." - pontosan.
ugyanígy az mszp-t nem lehet a baloldali formációk közé sorolni.
de hát eleve ti újságírók erőltetitek ezeket a besorolásokat, ti nevezitek tévesen jobboldalnak a fideszt és baloldalnak az mszp-t (mondjuk a liberálist általában el szoktátok találni); de egy adott kérdéskörben alkotott véleménynek miért kellene meghatároznia egy tök más kérdéskörben alkotott véleményt?

taga20 2017.09.02. 23:05:09

@Willkommenskultur: "Hitler is tisztességes ember volt."

hát, gondolom amikor megüti az égett emberi hús szaga az orrod, akkor még el is élvezel.

ha téged olvaslak, akkor azt mondom, hogy megértünk egy atomháborúra.

morpho 2017.09.02. 23:08:34

Még nem kértem ilyet soha, de basszátok már ki ezt a gennyes nácit, aki @Willkommenskultur néven rohasztja itt a levegőt!

morpho 2017.09.02. 23:11:26

@6.Lenin: Téged csak az zavar, hogy a libsik loptak? Csak ők loptak? Aki fideszes az tisztességes, mert ő fideszes? Aki tolvaj az azért tolvaj mert libsi? Te ezt komolyan elhiszed?

2017.09.02. 23:14:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Pár tucat család kezében van itthon a vagyon, a többi nyomorog, vagy éppen a víz felett van." - ez a propaganda, ezt értem. de láttad már a valóságot? mert a "szoclib" kormányokhoz képest azért átlagban igenis jobban élnek a dolgozó emberek, ezt nyugodtan ki lehet jelenteni. a zsebük teltségérzetét általában nem befolyásolja migránsellenes és sorosgyörgyös plakátkampány.

2017.09.02. 23:17:32

@morpho: meg a taga20 nevű, gyalázkodáson és mocskolódáson kívül semmi másra nem képes arcot

taga20 2017.09.02. 23:23:36

@aleksz róz: mi a gáz haver? nem szopom a geci faszát, ahogy te? és ez zavar?

taga20 2017.09.02. 23:25:59

@aleksz róz: "migránsellenes és sorosgyörgyös plakátkampány."

szóval, akkor a retek bandád égeti a közpénzt?

és engem akarnál kirakni?

jézuskrisztus az égben!

taga20 2017.09.02. 23:27:48

@morpho: szerinted ezt a fehérje halmazt, érdekli ez az apró részlet?:)

2017.09.02. 23:30:20

@morpho: és? attól még lehet gusztustalan valaki, hogy nem náci

Willkommenskultur 2017.09.02. 23:32:55

@aleksz róz: Így van aki dolgozik az pénzt keres, aki nem az nem. Orbán ilyen egyszerüvé tette a pályát.

A tesóm IT-s nem vezetőként keres 1,1 millát, én most csak 450et, de hát ilyen az élet. Majd csak akad vmi jobban fizető meló.

Ezek nem vmi nagy fizetések, de takarosan meg lehet belőle élni, nem kell nyugatra menni mosogatni.

taga20 2017.09.02. 23:34:05

@aleksz róz: igazad van haver! itt vagy mingyá te, mint élő példa:)))

egyébként, mi a kurvaanyád van veled? dobott a pasid? vagy elfogyott a piád?

morpho 2017.09.02. 23:34:49

@aleksz róz: Téged egyébként nem zavar, hogy veállsz egy náci mögé? Bravó!

2017.09.02. 23:34:59

@midnightcoder2: nem rossz, de kicsit pontosítani kell: okos gyermek vs ostoba felnőtt
így már sokkal másabb, igaz?

taga20 2017.09.02. 23:37:35

@Willkommenskultur: ember, te olyan ostoba vagy, hogy fizikai fájdalmaim vannak, mikor téged olvaslak.

aki neked egy fillért ad ezért a munkáért, az egy fasz!

morph on deer 2017.09.02. 23:41:34

@morpho:
"Ebben tévedsz, mert de. A magyar ember alapvetően rasszista, antiszemita és homofób. Erre játszanak rá rendkívül aljas módon."

De - érdekes módon - mindez mégsem úgy történt, ugye, hogy Mari néni Bivajbasznád Alsón összehívta a somszédasszonyokat, és megállapodtak abban, megkérik már ezt a jóságos miniszterelnököt, hogy ugyan indítson már egy kampányt Soros ellen, mert ez már mégiscsak tűrhetetlen, amit tesz, ugye?

Itt nem arról van szó, hogy orbán a lakosság/zemberek érdekében tesz valamit, frászt!
Arról van szó, hogy pontosan tudja, mi az a téma amire boldogan rázúdúl minden agyatlan: "nahálaisten, már megint más tehet mindenről" alapon, és azt löki oda koncnak!
Magyarul: felébreszt egy "igényt", hogy aztán kielégíthesse az elvárást!

Látod, nem is kell mégezett tyúk a mérgezett tojáshoz, amelyikből a mérges tyúk kelt ki..

2017.09.02. 23:44:06

@morpho: ezt gondold át még egyszer

taga20 2017.09.02. 23:49:15

@morph on deer: sokan előadják, hogy a geci mekkora játékos.

szerintem, nem az a spiler, aki felkorbácsolja az indulatokat, hanem aki mederbe tudja tereli az emberekben meglévő jót. merkel többé kevésbé ezé sokkal becsűlendö, mint ez a csúti féreg.

zene!

www.youtube.com/watch?v=8S_Ja5DYn1o

taga20 2017.09.02. 23:54:20

@Willkommenskultur: te szerencsétlen féreg!

guttmann arnoldról hallottál már?

és rejtőjenőről, vagy radnótimiklósról?

taga20 2017.09.02. 23:59:13

@Willkommenskultur: "folytatást tudjuk, a zsidrákok hálából a Habsburgok oldalára álltak a maygarokkal szemben"

te szemét, szar parazita, úgy hazudsz, mint a vízfolyás!

van pofád a szádra venni, te nyilas tróger, ezeket az embereket?
te állat!

Willkommenskultur 2017.09.03. 00:05:05

@taga20: Simán odaadnám ezeket a zsidókat hogy kivédjük a 20. századi zsidó terrort Magyarországon.

Sajna ez a biznisz gecire nem érte meg nekünk.

morph on deer 2017.09.03. 00:07:18

@6.Lenin:
"Akkor már csak azt kéne elmagyaráznod sok magyarnak, hogy miért lenne jobb neki, ha sorosfélék fosztják ki,... " mint mikor orbán és csürhéje teszi?
Talán mert Soros legalább nem plakátolja tele az országot közben..?
Mert nem épít stadionokat, és nem kell ezért hálából rá szavazni?
Mondjam még?

Mert az igazi multi meg az igazi kapitalista hagy élni is, mert ettől működik a 'haldokló' nyugat, és ezért - is - jobb ott élni, mint itt valaha is lesz!
Mert a multi meg a soros nem mászik bele a magánéletedbe, nem dönti el helyetted, hogy hány gyereked legyen és járjanak-e hittanra..!

"... vagy Brüsszelben döntik el, hogy neki mi a jó?"
Felcsút helyett? Vagy ma Kötcse volt?
Moszkva is egész más, valóban!

Látod, ebben valóban van valami!
Azért tendes a "néptől", hogy így kíméli a viktort, mert minek az a sok szaladgálás Brüsszelbe, hogy ott döntsenek, nem igaz?
Még lefogyna a sok strapától! (Bár ott is megvan a kedvenc kebabosa, de ezt most hagyjuk)
Sokkal egyszerűbb, ha otthon a faluban, megtámogatva némi kisüstivel születnek a döntések. Meg ott azért a szomszéd is be tud segíteni, az pedig igen 'okos' ember ám! Mindjárt gazdagabb lesz, mint az a tudjukki Soros..!

Na neeee...

taga20 2017.09.03. 00:08:58

@Willkommenskultur: ember, te bazdmeg beteg vagy!

hozzád képest egy muzulmán terrorista egy értelmes ember.

Magyarország Europa jövője. 2017.09.03. 00:19:44

"sem a gazdaságpolitikában, sem a szabadságjogok tekintetében nem sikerül jobboldali álláspontot képviselnie Orbánnak és kormányának."

Ez a kategorizalas egy faszsag. Mai vilagban teljessen ertelmezhetetlenek ezek a 100 eve elavult politikai kategoriak. Mar NINCS jobb es bal oldal.
Magyarorszagon jelenleg van a nemzeti oldal, es vannak a globalistak.
A nemzeti oldal vedi az orszagot, es nemzet erdekeit, a globalistak meg az uj vilagrend eszmejenek megfelelve szet akarjak verni a nemzetallamokat, most epp arab segitseggel.
Szerintem elkene felejteni a jobb es bal oldal meghatarozast.

Willkommenskultur 2017.09.03. 00:21:50

@taga20: A zsidó a keresztény társadalom korróziója, olaj a vízzel pedig nem keveredhet.

Nagy hiba volt a beengedésük, láthatjuk milyen jól prosperálnak a szemitákat eredményesen kitakarító ex-fasiszta országok, a hollandok, szlovákok, stb.

Fontos, hogy egy hibát egy nemzet csak egyszer kövessen el, tanulni kell a múltból.

2017.09.03. 00:26:23

@morph on deer: "A különbség pont az, hogy a fideszes "követi" orbánt, tűzön-vízen át, az azeri baltástól Sorosig, ezzel szemben az orbánmentes oldal próbál találni valami támogatható konstellációt, akik többé-kevésbé megfelelnek a világnézetbeli elképzeléseiknek!" - ez egy súlyos tévedés, az a "gondolatmenet" lehet az alapja, hogy "az emberek nem akarnak ránk szavazni a sok fideszes szarság ellenére, miért? szarabbak vagyunk, mint a fidesz? á, nem, nem vagyunk, az emberek szarok. hülyék és agymosottak."
ugyanaz a vakhitű kemény mag megtalálható az összes pártnál (a nagyobbaknál jobban látszik).
nem csak te próbálsz találni olyan támogatható konstellációt, amelyik többé-kevésbé megfelel a világnézeti elképzeléseidnek... arról nem tehet a paraszt, hogy nem nagyon talál jobbat, mert szinte az összes olyan szar, hogy legszívesebben leköpné a szavazólapot :D

BiG74 Bodri 2017.09.03. 01:10:16

Mindig érdekesnek találom, ahogy néhányan rákattannak a zsidókra. Frankón beisszák a sok túlmisztifikált baromságot amit a már bekattant elmeroggyantak kitaláltak, és tolják tovább a szekeret.
Hitler is, mint nagyszerű ember szerepel gondolataikban, aki csak ott rontotta el, hogy kevés zsidót semmisített meg. Az másodlagos, hogy hitler nem csak zsidókat írtott, hanem gyakorlatilag mindenkit, aki nem fért az árja kategóriába, de az életben hagyható idegen szülöttek is az utódok nélkül, haláláig dolgoztatandó kategória volt. Az is másodlagos, hogy egy népet megtenni minden rossz bűnbakjának, inkább pszichológiai kérdéseket vet fel elgondolójáról, semmint az elgondoltról bármit.

midnight coder 2017.09.03. 07:37:11

@BiG74 Bodri: A zsidókra viszonylag kevesen vannak rákattanva. Annak ellenére, hogy azért az ortodox zsidó sem az a kimondott liberális demokrata.

inebhedj - szerintem 2017.09.03. 08:29:18

A liberalizmus eredendően jobb, a nacionalizmus pedig baloldali műfaj. Csak szólok.

6.Lenin 2017.09.03. 09:21:45

@morpho:

Ha csak ennyi jött le abból amit eddig írtam, akkor a szövegértésed közelít a 00-hoz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.09.03. 09:27:13

@6.Lenin: "B+, tegnap majdnem átutaztam az országot 1 IC-vel. Tudsz róla, hogy mindenhol veszteséges a tömegközlekedés? A villamos, troli, csuklós is. "
És ennek mi köze a kisvasúthoz? Megint benyomtál, te vén munkásőr?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.09.03. 09:28:26

@VaradiJanos: Te is húzzál szombat este, mert vár téged birca a gőzfürdőben!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.09.03. 09:30:57

@aleksz róz: "mert a "szoclib" kormányokhoz képest azért átlagban igenis jobban élnek a dolgozó emberek, ezt nyugodtan ki lehet jelenteni."

Nézz utána a KSH adatoknak, a 2005-ös reáljövedelmet még mindig nem értük utol!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.09.03. 09:33:05

@6.Lenin: "Miért nem jössz már fel a pincéből? " - El kell rejtenem a metalkót előled. Kell a fegyver tisztításhoz, te meg elinnád.

6.Lenin 2017.09.03. 09:42:10

@morph on deer:

"Mert az igazi multi meg az igazi kapitalista hagy élni is, mert ettől működik a 'haldokló' nyugat, és ezért - is - jobb ott élni, mint itt valaha is lesz!
Mert a multi meg a soros nem mászik bele a magánéletedbe, nem dönti el helyetted, hogy hány gyereked legyen és járjanak-e hittanra..!"

Na, ja, ezért is indult el sok-sok millió ember, mert ők is elhiszik ezt a faszságot.

Aztán látjuk naponta a sok-sok tüntetést, zavargást az USA-ban.
A rasszizmust, nyomort, fosztogatást, mert már beleőrültek a jólétbe. Néhány száz év jólét után néha feltör ez-az a mélyből.

Te is pontosan olyan elfogult vagy-csak a saját "értékrendedbe"-mint akiket kritizálsz.
Kívülről nézve elég nevetséges.

Sorolj fel legalább 1 országot, ahol Sorost, mint a megmentőjüket ünnepli az elégedettek tömege.Mondjuk Ukrajna szerinted ebbe tartozna?

Az igaz, hogy sokan ácsingóznak a "nyugati jólét" után- amit bevallom, néha nem értek.
Az itthon menő zöldséges miért megy Írországba napi 12 órán keresztül klozetot pucolni, és tömegszálláson tengetni a hátrelévőjét. 1-2 év után meg hazajön teljesen legatyásodva.
Erre nehéz logikus érveket találni, de igaz, ez legyen az ő gondjuk.
Szerintem, ha erre megtalálnánk a magyarázatot, talán azt is megérthetnénk, hogy mi is tartja még életben ezt a fajta rendszert.
Talán az, hogy szerintük a csillogás elhiteti, hogy a szar sem olyan rossz dolog és talán igazából nem is olyan büdös. Csak másként kell rá tekinteni.
Csak el kell hitetni magunkkal, hogy nekünk az a jó, aztán meg beletörődni, ez van.

6.Lenin 2017.09.03. 09:46:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Csak annyi, hogy a köcsög agyadban nem tudsz túllépni azon, amit más épít az csak szar lehet. Pedig csak használni kellene azt is.
Neked ezek túl bonyolult dogok, ne is erőlködj vele.
Taga20 a barátod.

morpho 2017.09.03. 11:12:35

@aleksz róz: Nettó náci kommentek vannak a poszt alatt, de ez téged szemmel láthatóan nem zavar. Egy szavad sincs. Mit gondoljak én át ezen?

morpho 2017.09.03. 11:15:09

@6.Lenin: Igen nekem komoly gondok vannak a szövegértésemmel, mint ezt régóta látja itt mindenki. Nem tudok olvasni se rendesen.
Te miért nem szólsz egy kurva szót sem a fentebb csodálható náci kommentek miatt? Neked ez bejön?

6.Lenin 2017.09.03. 11:20:53

@morpho:

Miért jönne be?
Én az olyan kommentekre nem válaszolok, sem elismerően, sem elítélően.
Nem tartom elfogadhatónak, mint sok minden mást se.
Én nem szeretnék senkit sem átnevelni, csupán megérteni, ő miért gondolkodik úgy.
A náci kommenteket semmiképpen nem szeretném megérteni.
Néhány hozzászólásod különben igen a határán billeg.

2017.09.03. 11:21:31

@morpho: azt, hogy hülyeséget írtál.

2017.09.03. 11:23:41

@morpho: mondjuk megpróbálhatnád értelmezni azt az egy sort, amit írtam, hátha sikerül

2017.09.03. 11:28:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: én a dolgozó emberekről beszéltem. olyan statisztikára hivatkozz, ahol csak a dolgozók szerepelnek!

6.Lenin 2017.09.03. 11:44:25

@morph on deer:

www.atv.hu/kulfold/20170902-macron-franciaorszagnak-ismet-nagyhatalomma-kell-valnia

Aztán mi a toszért nem omlott még össze a nyugat? Mert nincs jobb?
Aztán mi a toszért nem omlik össze az Orbán rezsim? Mert jelenleg nincs jobb?

Vagy mert az egyiket valakik mindenképpen elfogadják, mert az nekik így jó + a másikat is,mások?
Mi meg nem értjük, hogy ők miért azt, mások meg ezt?

midnight coder 2017.09.03. 11:55:16

@6.Lenin: A mai nyugat több száz év alatt felhalmozott előnnyel rendelkezik. Ezt ugyan viharos sebességgel éli fel, de a folyamat még eltarthat egy ideig. A Titanic sem egy perc alatt süllyedt el.

6.Lenin 2017.09.03. 11:56:39

Különösen erre figyelj.

"a világ ugyanis a szétesés felé halad. Az elmúlt évtizedben a Nyugat hitelét vesztette a Közel-Keleten és Észak-Afrikában - tette hozzá. Úgy vélekedett, az európaiakra különleges feladat hárul, hogy megvédjük a szabad világ közös értékeit: a demokráciát, a békét és az éghajlatot. "

Putyin+ Orbán a hibás ezért?

Nem "maguktól" kéne már ezeket az értékeket megmenteni?
Tényleg ő fogja megmenteni Franciaországot? Kitől is? Orbántól?
Orbán képes lenne az nagyon okos és demokratikus franciákat is megtéveszteni?
ahogy Putyin is átverte a kurva demokratikus amcsikat? Tényleg ez így működne?
Akkor az előző vezetőik mi a faszt csináltak eddig?
2010-ben mi a faszért zavarták el az előzőeket?
Mert a magyarok is elhülyültek a jóléttől?

Remélem nem sok a ?

morph on deer 2017.09.03. 11:57:50

@6.Lenin:
"Mi meg nem értjük, hogy ők miért azt, mások meg ezt?"

Hát nem.
Valahol Darwin azért elcseszte: az evolúció képes visszafordulni is mint látjuk - az "eredmény" meg orbanisztánt akar.
Nem jobbat, mert arra nézve elképzelése nincs a többségnek, szó sincs semmi ilyesmiről!
A vágyak netovábbja ugyanez, csak neki személy szerint jobb legyen, és lehessen tespedni tovább.
Lehetőleg még a szomszédnál is legyen kicsivel jobb, és akkor ez lesz 'minden világok legjobbika..'

Na ennyit az evolúcióról.

6.Lenin 2017.09.03. 11:59:55

@midnight coder:

Ugyan már. Ezt az előnyt Orbán képtelen 15 perc alatt ledolgozni, ez itt a probléma.
Miért kell ezt nekünk tűrni?
Ez elfogadhatatlan.

illaim 2017.09.03. 12:00:25

@6.Lenin: Sokat nem vártam tőled, de te tényleg hülyébb vagy a sokévi átlagnál! te rongyosra jártatod a pofád Soros miatt, akiről fogalmad sincs, hogy valójában ki, közben mélyeket nyalsz egy második generációs oláh cigány bevándorlónak! Mi ez, ha nem skizofrénia részedről? Azt még tudod, hogy ha pisilni mész, hogy rá ülj a pisoárra vagy csak mellé állj?

morph on deer 2017.09.03. 12:07:00

@aleksz róz:
"ugyanaz a vakhitű kemény mag megtalálható az összes pártnál"

Az "ugyanaz" nem stimmel, a többi igen.

Más helyen azért már rég felmerült volna a kérdés, hogy mennyire is normális a kedves vezető, ha ilyen bakugrásokat tesz politikai/erkölcsi/vallási/emberi értelemben egyaránt - ez afideszeseknél fel sem merül, az mindig úgy van jól, ahogyan a vezér mondja, pedig...

"arról nem tehet a paraszt, hogy nem nagyon talál jobbat, mert szinte az összes olyan szar, hogy legszívesebben leköpné a szavazólapot :D"

Gondolom, ezért nem is a rátermettség vagy alkalmasság alapján választ, ezért megy le már az egész tetszik-nem tetszik szintű érzelmi töltésű csoportosulások konfliktusaira. Ez van.

6.Lenin 2017.09.03. 12:10:50

@morph on deer:

Mindig visszakanyarodunk oda, hogy te nem érted a másik oldalt, ők meg nem értik, hogy miért kéne nekik azt elfogadni, ami neked tetszik.
Az esetleg csak neked lenne jó.

Azt meg, hogy melyik oldal szeretné ismét a tespedést,- a segélyen élést, az állam ne szóljon bele semmibe, de oldjon meg mindent, főleg azt, amit én nem tudok,-az előző rendszerek tanulmányozása igazolja. A most hatalomért ácsingózó személyek is.

Az meg csak külön érdekesség kategória, hogy te sem kínálsz jobbat. Csak mindig odáig jutsz el, hogy a mostani neked szar. Nem tökéletes az igaz, de olyan nem is létezik, hogy valaha mindenki-kivétel nélkül-elégedett legyen.

Az ugyanazt akaró többség a lényeg. ( nem a számszerűleg sok kis mást akarót összeadva kitevő massza)

illaim 2017.09.03. 12:26:55

@6.Lenin: Bár nem nekem címezted a beírásod ,de azért elolvastam, hátha az értelem apró lángja fellelhető benne. LOL
Nem csalódtam. te egy eszement propagandista vagy, aki hűen szolgálja a vezérét!
Tudod, én akkor jöttem rá, hogy a Fidess az MSZMP kreálmánya, amikor a Történeti Emlékbizottság, az MSZMP elszámoltatása során, az MSZMP irattárában találta meg a FIDESZ alapító okiratát! Az már csak hab a tortán, hogy a valamikori Hazafias Népfront összes prominense a Fideszben kelt új életre! Pozsgay, Stumpf, meg a többiek!

morpho 2017.09.03. 12:48:13

@aleksz róz: Valahogy nem reagáltál. Szokás szerint. Tehát egyetértesz a nácival. Ennyit rólad.
@6.Lenin: Itt csapatja egy náci, amire nem reagálsz, de hogy az én kommentjeim is a nácizmus határán billegnek, arra felhívod a figyelmet. A nácikat, akik deklaráltan emberek tömeges legyilkolására szólitanak fel (lásd fenn), szó nélkül hagyni gyalázat. Vétkesek közt cinkos...

2017.09.03. 12:58:29

@morph on deer: "ez afideszeseknél fel sem merül, az mindig úgy van jól, ahogyan a vezér mondja, pedig..." - nem. nem így van. csak pont a lényeget nem érted.
ez a relatíve kis létszámú kemény magra igaz.
az mszp szavazói ostoba komcsi nyuggerek?
a liberális pártok szavazói alkoholista bölcsészek?
a jobbik szavazói neonácik?

6.Lenin 2017.09.03. 12:59:45

@illaim:

B+, te nagyon keversz bizonyos dolgokat.

Hátha megértesz valamit a következő példából:

Megkérdeznék tőlem, hogy mi a véleményem H Katinkáról.
Remek úszó, hatalmas teljesítményre képes, mindent feláldoz (talán) a sikerért.

Most csontig benyaltam Katinkának? Szerinted igen.
Pedig nem-szerintem-mert emberileg nem tartom sokra, és én már régen kibasztam volna a magyar úszósport környékéről is. Még a riói olimpia előtt.

Más...
Azt, hogy te milyen véleményt alakítasz ki rólam magadban, azt nagy ívben leszarom.

Összehasonlítottad Hitlert, a németeket, Orbánnal, és a magyarokkal. Ez 1 hatalmas (-) szellemi teljesítményre utal a részedről, írtam. Nem cáfoltad eddig az ellenkezőjét.
Mi a véleményem rólad?
Hát...izé....ha őszinte vagyok, nem érdekel. A válaszod érdekelne, de az nincs. Mások minősítése meg nem érdekel.

6.Lenin 2017.09.03. 13:08:53

@morpho:

Tőled se nagyon olvastam tiltakozó jegyzéket, ha Orbánt, vagy családját akasztanák, Sőt te is elküldtél már másokat a K.. édesanyjukba, mert nem voltak veled azonos véleményen.
A tükör már feltaláltatott.

Az emberek nem véletlenül sorolnak be valamilyen "értékrend" mögé. Erre már nagyon régen rájöttem. Nagy pontossággal meg tudom tippelni, hogy bizonyos tulajdonsággal rendelkezők kb melyik politikai/vallási tábor támogatói közé tartoznak.
Mivel ezen nagyon nehéz változtatni, nem is kísérletezem vele, de érdekel, hogy a tippjeim a lehetőleg üljenek is.

2017.09.03. 13:11:29

@morpho: te most "ki határolódik el jobban és harcosabban"-t akarsz itt játszani? és a náci címkét akarod rám ragasztani? komolyan ezen a színvonalon vagy?

ha nekem nem tetszik a náci kommentjei mellett a haverod mocskolódása sem, akkor egyetértek a nácival?
ha ignorálom a náci nekem címzett hozzászólásait, akkor egyetértek vele?
tényleg?
kiálltam a náci mellett?

(te egyértelműen kiálltál a mocskolódó taga20 mellett)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.09.03. 13:39:51

az a kurva ország kurva szavazója...az....el van tévedve...de majd jól irányba tesszük.

morpho 2017.09.03. 14:20:45

@6.Lenin: @aleksz róz:
Az anyját egyedül birkának szidtam. Azért, mert elkezdte szidni az enyémet, aki már 2008 óta halott. Ez nem tartozik rátok. Aztán az anyám hamvaival akartak Soros plakátokat ragasztani és örömködtek, hogy "megdöglött". Ti valahogy kussoltatok. Biztos épp nem jártatok erre. Ha valaki Orbán családját akasztaná, azt mindig szóvá tettem és szóvá is fogom. Azt ne várjátok, hogy minden egyes ember minden egyes kommentjét moderáljam.
taga20 nem náci. A mocskolódás meg nem érdekel. Az érdekel, ha valaki náci, komcsi logika mentén gondolkodik, aminek az a lényege, hogy a politikai ellenfelet nem legyőzni, hanem legyilkolni kell. Ezt nem lehet összevetni. Ha valaki náci, azt nem lehet szó nélkül hagyni, sőt én szívem szerint kidobnám innen a picsába. Ha valaki sztálinista eszmék mentén csapatja, azzal ugyanezt kell tenni. De valahogy ide a B1 blogra leginkább nácik járnak, nem is kevesen. Szerintetek ez így rendben van, szerintem meg nem. Az összes többi vaker, amit ezzel kapcsolatban idefostok, az fingfűrészelés, mellébeszélés és undorító.

6.Lenin 2017.09.03. 14:42:32

@morpho:

Én nem vagyok itt senkinek a gyámja, moderálási jogom sincs.
Nem tartom magam nácinak, mégis kizártak erről a blogról. sőt a kezdeteknél a profilomat felhasználva átírták a hozzászólásaimat is, nyilván olyas valaki, akinek erre jogosultsága is van. Nem nagyon érdekelt az sem. Egy jó darabig nem írtam ide.
Nemrég próbaképpen beírtam, azóta néha írok, mert itt vannak olyanok, akiknek szeretném megérteni a hozzáállásukat. Ennyiben érdekes ez az egész számomra.
Sok olyan is akad, akinek nem válaszolok még akkor sem, ha nekem címez valamit.
Miért is kéne elhatárolódnom bárkitől is?
Gyurcsánynak is van néhány 100 ezer híve. Mit tehetnék ellene? Ha nekik tetszik. Nekem nem tetszik. Na, és?
Én nem szeretnék népnevelőt játszani, nincs is értelme nagyon. Nem az én feladatom ítélkezni azon, hogy ki, miért is jár ilyen felületekre. Én leírtam az enyémet.
Mások dolgai ilyen szinten nem érdekelnek. Legfeljebb, ha már nagyon unom, leírom, hogy köcsögnek tartom, hátha leszáll rólam, de különösebben nem izgatnak az ilyenek.

1ghost 2017.09.03. 14:49:09

@6.Lenin:

Te ócska ezernickű bérhazudozó fidesztroll! Már megint itt rohadsz a neten?

Mindegy hány nicken hazudsz, te gerinctelen orbánbérenc, akkor is tolvaj, korrupt bűnözők vagytok, akiknek már rég a rács mögött a helye nem a kormányon.

Game over nertárs, mindenki kiismert már titeket! A bűntársaiddal együtt kerülsz jövőre a Kozma utcába, úgy készülj.

VaradiJanos 2017.09.03. 16:20:05

@morpho: mit követeled, hogy antináculjon? Az a ti megélhetésetek alapja.

VaradiJanos 2017.09.03. 16:22:24

@morpho: nem szólított fel senkit

VaradiJanos 2017.09.03. 16:27:54

@morpho: akkor mutass akár egyetlen bejegyzést a részedről ahol a lincselést, orbángyilkolászást propagáló seggfej ghostot vagy a degenerált és pedofíl s-t vagy bármelyik másik elvtársadat helyre raktad! És magatoknak köszönhetitek, hogy az emberiség nagy része már szarik a holokausztra.

taga20 2017.09.03. 16:34:57

@VaradiJanos: jani, hülye vagy, mint egy arabterorrista. de így szeretünk.

mire szarik te szar? a családodat elégetik és szarni fogsz rá, te retardált szar?!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.09.03. 17:11:00

@6.Lenin: Mit értékeljek azon hogy építed a nyugdíjas munkásőr sejtet?

2017.09.03. 17:13:02

"de az emberek többsége nem ideológia, hanem a zsebe mentén szavaz, "
Ennyi.

2017.09.03. 20:57:08

@morpho: "Ha valaki Orbán családját akasztaná, azt mindig szóvá tettem" - inkább kussoltál. biztos pont nem jártál erre.

2017.09.03. 22:14:03

@VaradiJanos:
te agrárium szerény képességgel megáldott gyermeke, ilyen hülyének születtél, vagy keményen tanultad?

fidesz maszop dk egykutya 2017.09.16. 14:30:26

@Willkommenskultur: hát "elvtárs" nagyon kemény anyagot használhatsz, jobbat mint kádár apád :D
süti beállítások módosítása