B1 blogcsalád



Pávatánc: az MSZP üzent Simicskának

2017. június 21. - nickgrabowszki

Két dolog történik párhuzamosan a magyar belpolitika pillanatnyilag elsőszámú témájává vált plakátügyben.plak_1.jpg

Az első a pikánsabb: a rendszerszintű korrupció, a politikájának lényege visszaüt a Fideszre. Egy milliárdos nagyvállalkozó tudniillik az 2010-14 között, az Orbán-Simicska kormány idején privatizált közpénzekből akarja leváltani a Fideszt, de Orbán Viktort biztosan.

Simicska nem tesz mást, mint hű marad eddigi elveihez.

Hülyének lenni alkotmányos jog.

Ezt a kijelentést vagy 20 éve tette, hogy ti. ő igazán nem tehet arról, hogy Kaya Ibrahim és Jozsip Tot nevű emberek teljesen értéktelen, ellenben köztartozásokat felhalmozó cégeket vettek meg a Fidesz-közeli cégbirodalomból. Hülyék voltak, de hát, istenem, ehhez joguk volt.

Most ő sem csinál mást. Senkinek semmi köze hozzá, hogy a mélyen a piaci ár alatt adja a Jobbiknak a Fidesz- és (főként) Orbán-ellenes kampányához a plakáthelyeket.

De amíg nincs, Simicska arra költi a pénzét, amire akarja. Ha lemond a profitról, az ő dolga. Ha még az önköltség se jön ki neki, az is.

A Fidesznek erre 2 válasza van.

Egyrészt az üzlet Simicska-oldalát vegzálják. A Tállai-féle, tehát pártpolitikailag kézzel vezérelt, a Fidesz-elnökségből irányított NAV az elmaradt hasznot kéri számon Simicska cégein. Már az állam elmaradt hasznát. Hiszen az állam adóbevételtől esik el, mert Simicska olcsóbban adja a plakátjait, mint tehetné. Kevesebb jövedelem=kevesebb adó.

De ez abszurd. Mindenki arra költi a pénzét, amire a akarja. A állam egyedül azt vizsgálhatná, hogy hogy a milliárdos hogyan szerezte a vagyonát. De

Orbán valamilyen különös okból azt nem akarja firtatni, hogy honnan van pénze Simicskának.

Másfelől próbálkoznak a Jobbik-oldalon is: megpróbálják betiltani az ilyen üzleteket. De ez nem tilos és nem illegális, bármit is állítson Kósa Lajos. Mert ha illegális volna, akkor nem kellene törvényt hozni a betiltására. Akkor már eleve lenne ilyen törvény.

És amíg nem lesz törvény, addig Simicska legálisan lehet hülye.

És egyelőre úgy tűnik, nem lesz, mert a Fidesznek nincs meg a kétharmada. Két mandátum hiányzik a szükségeshez, plusz még Orbán Viktor se lesz Pesten a pénteki szavazás napján. Tovább esetleg Szijjártó külügyminiszter se.

Ebből is látszik, nemcsak előnyei vannak, de időnkét hátrányai is, ha összefonódik a törvényhozó és a végrehajtó hatalom.

Ebből tehát nem lesz törvény, hacsak egynéhány ellenzéki képviselő nem csábul el (át), és meg nem szavazza a Fidesz-javaslatát. És itt jön a másik dolog, ami most valójában történik:

az MSZP megpróbál plakáthelyeket kiharcolni magának Simicskától.

Két nappal azután, hogy egy hete még a szocialista parlamenti frakció egységesen és teljes létszámban utasította el a Fidesz törvényjavaslatát, az MSZP múlt pénteken egy sajáttal állt elő, ami lénygeében ugyanazt célozza.

A javaslatnak kb. az volt a veleje, hogy

  • ne lehessen közpénzből kampányolni (ez mondjuk a Fidesz-javaslatban annyira nem volt benne),
  • kampányidőszakon kívül ne legyen adható árengedmény,
  • továbbá a plakáthely-tulajdonosoknak a kampányban a helyek negyedét kötelezően fel kelljen ajánlaniuk pártoknak.

És ez a lényeg: ezt összevetve azzal, hogy a javaslatuk a villanyoszlopokon ingyenes hirdetést tett volna lehetővé, azt jelzi, az MSZP-nek nincs elég plakáthelye, próbál kiharcolni magának valamennyit. Gyakorlatilag 

Simicskának üzentek ezzel: vagy nekik is ad el palkátokat a kampányban, vagy hozzájárulnak a tiltáshoz.

Nekik már az is jó, ha a Jobbik - mint rivális - rosszul jár ezzel. De még jobb, ha ők maguk jól járnak (mert lesz plakáthelyük), rosszul jár a Jobbik (mert kevesebb plakáthelye lesz), és még rosszabbul jár a Fidesz, mert nem sikerül betiltaniuk egy ellenzéki kampányt.

A törvényjavaslatot aztán be se nyújtották: kedden Botka leállította. Amiből úgy akar tűnni, mintha előzetesen nem tudott volna róla. Ami azért egészen valószínűtlen, mert pénteken a javaslatot Molnár Gyula pártelnök és Tóth Bertalan frakcióvezető jelentette be. Kizárt, hogy ilyet tettek volna az MSZP hivatalos, kongresszuson megválasztott miniszterelnök-jelöltjének tudta nélkül.

  • Most akkor vagy az történt, hogy megijedtek a szavazói hangulattól, az Fidesszel való összejátszás, kollaborálás, üzletelés, az álellenzékiség vádjától.
  • Vagy sikerült megegyezni Simicskával.

Az első lehetőség azért valószínűtlen, mert a saját vadászház-botrányukból, vagy az LMP alkotmánybíró-jelöléséből leszűrhették azt tanulságot, hogy nem lehet együttszavazni a Fidesszel. Semmiben sem. Hát még egy ilyen, a politikai lehetőségeket szűkítő ügyben.

Mégis bejelentették, hogy van egy hasonló javaslatuk, és az előbbiek tudatában jelentették be. Bevállalták az álellenzékiség látszatát. 

És akkor nem marad más lehetőség, minthogy a Simicska megértette az üzenetet: nemcsak a Jobbik kap plakáthelyeket a cégeitől, jut másnak is.

Ez tavasznál hamarabb nem tud kiderülni, bár akkor meg már senkit nem fog érdekelni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1312610833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toportyán Zsóti 2017.06.21. 14:27:47

Zombikok lopós plakátkampánya az eddigi legnagyobb fenyegetés a gnarancsos tolvajbandára,illene gratulálni nekik.Szokás szerint el lesz pocsékolva a baloldal ereje a választás előtt pedig nem kéne.

FCUK6 2017.06.21. 16:09:08

Nincs olyan, hogy eleve van törvény:) azokat mi csináljuk, amikor kell. A szerzőt viszont nem kellett volna ezek szerint "megcsinálni", annyira hülye. De az ő apja sem volt tökéletes...

ulpius66 2017.06.21. 18:01:23

Az ellenzék egyetlen esélye SIMICSKA!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.21. 19:01:11

@FCUK6: Ez a bolsevik gondolkodásmód a kormány legellenszenvesebb jellemzője...

morpho 2017.06.21. 19:05:08

@ulpius66: Orbán és Simicska közül lehet 18-ban választani? Jól kitalálták ott a koleszben...

ulpius66 2017.06.21. 21:30:17

@morpho:

Morfológus!

SŐT!

Ha teszem azt, holnap a Mészáros Lőrinc kijelenti, hogy "Orbán geci a négyzeten" és a százmilliárdjaival felvásárolja az MSZP-t, és Orbánnal szembe fjordul....... akkor mostantól a Mészáros az ÚJ MEGMENTŐ????

ulpius66 2017.06.21. 21:57:37

SŐT!!!!!!

"Simicska pofonba szaladt Veszprémben

Simicska Lajos kedvenc kézilabda csapata a Telekom Veszprém, így törzsszurkolóként már régóta páholyt bérel magának a sportcsarnokban. Most azonban nagy változások történtek.

Hiába bérel magának és családjának páholyt a Telekom Veszprém kézilabda meccsein Simicska Lajos, jövőre már nem foglalhat helyet a jól megszokott helyén. Váratlanul ugyanis nem hosszabbíthatták meg a bérletét és nem is közölték vele miért nem ülhet ezentúl is a páholyban."

APRÓ ÖRÖMÖKBŐL ÁLL AZ ÉLET!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.21. 22:01:32

@ulpius66: "APRÓ ÖRÖMÖKBŐL ÁLL AZ ÉLET! "

Óvatosan örüjjé, mert ha pár év múlva megint egymást szopják le a geci gazdáddal, akkor itt fogsz zokogni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.21. 22:03:47

@ulpius66: "a százmilliárdjaival felvásárolja"

Nincs annak a félkegyelműnek egy vasa sem, a geci pénzét kezeli. Póráz végén lóg, a gazdája bármikor kicsinálja. Pont, mint putyin őt.

ulpius66 2017.06.21. 22:14:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Fidesz tolvaj!

"Nincs annak a félkegyelműnek egy vasa sem, a geci pénzét kezeli...."

Záksón!

Akkor a "geci" vásárolja fel az MSZP-t!

vaffanculo 2017.06.21. 22:45:07

Orbán geci. A Botka is :)

vaffanculo 2017.06.21. 22:46:06

Orbán geci. A Botka is :)

Bafana 2017.06.21. 22:55:00

Jó lenne, ha kisegítenék a szocik a Fideszt. Ezzel belehugyoznának a konnektorba. Mire törvény életbe lép, az egész plakát ügynek vége a Jobbik részéről. Ütött, mint a buszkerék, a pofon a legjobbkor ment a legjobb helyre. Aztán már teljesen mindegy, hogy leszedik-e vagy sem, viszont a szocikon rajta marad a himlő. Csak a Jobbik jár jól.

Csaba Szikora 2017.06.22. 08:49:11

Na a cikk hitelességét megkérdőjelezvén megosztok egy Vikipédia bejegyzést"Kaya Ibrahim és Josip Tot egy németországi török, illetve németországi horvát személy, akiknek több, tetemes köztartozást felhalmozó Fidesz-közeli (magyarországi) céget adtak el 1995-ben, illetve 1997-ben, vélhetően szándékos adócsalási célzattal. Az általuk felvásárolt cégek arra hivatkozva, hogy semmi közük a korábbi ügyletekhez, adósságaikat nem fizették meg, több százmilliós köztartozást tüntetve így el."
A cikk szerzője miért is emlegeti a Fidesszel kapcsolatban?Mert Fidesz közeli céget vettek meg?A Horn kormány idejében.Ez feltételezésnek is nevetséges.
Ennyit a hitelességről.

tegnaptuska 2017.06.22. 09:40:36

@Bafana: Én nem fogok révült ájulatba esni a Jobbiktól, de tényleg jó volt ez a kampány, illetve nekem tetszett, hogy bűnözőként ábrázolták a bűnözőket. De áruld már el, légy szíves: mit nyert vele a Jobbik? Kit ütött, mint a buszkerék?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.22. 10:07:46

@tegnaptuska: "nyert vele a Jobbik?"

Állítólag a csúti gecit úgy kell lefogni, mikor meglátja bármelyik plakátot. Még néhány ilyen kampány, és megüti a guta. MINDENKI nyer vele.

Pop40 2017.06.23. 07:07:10

Logikus poszt.

Mondjuk nekem tökmindegy, ki üti a mocskos tolvaj Orbánt, jobbik, szocik, vagy Simicska, lényeg, hogy üssék, egész a jól megérdemelt börtöncelláig.

Pop40 2017.06.23. 07:10:15

@Csaba Szikora:

"Mert Fidesz közeli céget vettek meg?A Horn kormány idejében.Ez feltételezésnek is nevetséges."

Miért is? Horn-kormány alatt nem lehet fidesz-közeli céget venni?

Rágcsáld még ezt egy kicsit, elvtárs, valamit összezavartál, amit Habony a szádba rágott, abban nem ez volt.

Bafana 2017.06.23. 09:28:41

@tegnaptuska: Látod, Te aki nincs elájulva a Jobbiktól is róla beszélsz :) Sok embernek "beleégett" az agyába. Mint egy telibetalált reklám, bár én meg a reklámoktól kapok agyf@szt :) Ráadásul a fideszesek sem tudták megőrizni tőle a nőiességüket. Szóval ebből gondolom, hogy boxhasonlattal élve a legjobb időpontban ütött a legjobb helyre és erővel. Innen már csinálhat bármit az ellenfél, az ütés ott volt. Nem mondom, hogy ezzel meccset nyert, de hogy ilyenektől lehet meccset nyerni, az biztos.

tegnaptuska 2017.06.23. 14:50:32

@Bafana: A poszthoz szóltam, illetve annyira azért érdekel a Jobbik, hogy a politikai mező része. :) És tényleg kíváncsi leszek, hogy a pártok hogyan zárják a júniust.
süti beállítások módosítása