B1 blogcsalád



Bojkott, trollkodás, budipapír: nem lesz könnyű Orbánéknak a civiltörvényükkel

2017. június 13. - Mr Flynn Rider

Az ellenzék és a civilek is felkapták a vizet, a Kétfarkú Kutyapárt is megtrollkodja a CÖF-öt válaszul. szabotimi_civiltorveny.jpg

Nem váratott sokáig magára az ellenzék és a civilek válasza arra, hogy ma elfogadta a fideszes többség a Parlamentben a civiltörvényt. (Erről itt írtunk bővebben.) 

Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa ismét akciózott egyet

Egy igen hosszú listát tartott Orbán Viktor miniszterelnök orra elé. Szabó ezzel akarta megmutatni Orbánnak,

„hogy az eszement civil törvényükkel több száz olyan szervezetet nyírnak ki, amelyek rákos betegek gyógyításával, vidéki nagycsaládok segítésével, rokkant idős emberek ápolásával foglalkoznak.”

Az akcióról a Facebookon beszámoló Szabó szerint a minielnök nem volt nagy formában:

„nézett értetlenül, mintha most hallana erről először. Torkán akadt a szó, semmi tőle megszokott frappáns cinikus megjegyzés, semmi papírok mögé bújás, csak nézett.”

A képviselőnő arról is írt, hogy az ülést vezető elnök büntetéssel fenyegette meg, de „ez a minimum áldozat, amit vállalnunk kell másokért.”

Orbán vagy megjátszotta a hülyét, vagy tényleg alternatív valóságban él. Nincs veszélyesebb, mint amikor valaki addig építgeti maga körül a hazugságok hálóját, hogy a végén nem lát át rajta és eltakarja a saját szeme elől is a valóságot.

 

A Kétfarkú Kutya Párt gyűjtést indít: legyen a CÖF is külföldről támogatott szervezet!

 

Egyszerűen fogják széttrollkodni a civiltörvényt: a CÖF-ből is külföldi támogatottságú szervezet lehet hamarosan. Az ötlet csak annyi: a CÖF-CÖKA is kapjon 7,2 millió forintot külföldről!

A 7,2 millió forint egyébként nem élethalál kérdése a CÖF-CÖKA-nak, hiszen például az MVM állami energiacégtől 508 millió forint közpénzt kaptak csak úgy. (És mennyi még, amiről nem tudunk.)

 

A TASZ bojkottál

A TASZ, ami a Fidesz által kiemelt három főellenség, azaz OSF által is támogatott szervezetet egyike (ide a TASZ mellett a Transparency International és a Magyar Helsinki Bizottság tartozik), bojkottot hirdetett a törvény ellen.

Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója az Indexnek azt mondta:

„Sokat gondolkoztunk azon, hogyan lehet egy rossz törvényt megtámadni, hogyan tudjuk a jogérvényesítés teljes spektrumát kimeríteni. Végül arra jutottunk: ezt úgy tudjuk legjobban megtenni, ha nem teszünk eleget a törvény előírásainak.

Nem fogjuk regisztrálni magunkat külföldről támogatott szervezetként, még ha a támogatásaink nagy részét onnan is kapjuk.

Így tudunk érvényt szerezni majd az álláspontunknak a magyar bíróságokon, az Alkotmánybíróságon, az Európai Bíróságon vagy a strasbourgi emberi jogi bíróságon. Ez a törvény ugyanis nemcsak a magyar alkotmányt és a nemzetközi jogot sérti, hanem az európai jogot is, hiszen a nem magyar költségvetési szerveken keresztül érkező európai uniós források is külföldinek minősülnek.”

A törvény elfogadása után a Helsinki Bizottság is közleményben jelezte, hogy ők sem fognak regisztrálni.

„A magyar Alaptörvényt, az Emberi Jogok Európai Egyezményét és az uniós szabadságjogokat sértő, nagyon rossz történelmi korszakokat idéző törvényt nem vagyunk hajlandóak szó nélkül végrehajtani.

Így mindaddig, amíg az Alkotmánybíróság és/vagy az Emberi Jogok Európai Bírósága nem bírálja el és hagyja jóvá a szabályozást, nem fogunk regisztrálni. Természetesen nem hagyjuk magunkat megszüntetni sem, de a jogi lehetőségeinket a végsőkig ki fogjuk használni. Az ügyfeleink miatt nem kockáztathatjuk a létünket, de meggyőződésünk, hogy a jogsértőnek tartott szabályozás automatikus végrehajtásával a hitelességünk kerülne veszélybe. Az ügyfeleinknek mindig azt tanácsoljuk, hogy éljenek a jogorvoslati lehetőségeikkel, így magunk sem tehetünk másként.”

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1912591009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK5 2017.06.13. 17:28:19

A kutyák hülyék, a CÖF simán visszautalja a pénzt, és ennyi.

A többi tiltakozás meg úgy vicc, ahogy van.

sinus67 2017.06.13. 18:18:31

Az nem számít, hogy a kormányt külföldről pénzelik? Egy rakás EU pénzt kap!
:D

Pzkpfw 2017.06.13. 18:28:46

A kormány nem civil szervezet. Majd akkor lesz az, ha sorosék nyernek. :)

Brix 2017.06.13. 18:37:30

A civil szervezetek sok esetben nem a többség érdekeit képviselik, hanem egy törpe kisebbségét, vagy valamilyen külső erőét. Némelyikük veszélyes tevékenységet folytat: pl. az illegális migráció elősegítése. Ezért a törvény implicit célja, ezen szervezetek felszámolása

miva? 2017.06.13. 18:39:43

@FCUK5: az már mindegy. Ha megkapják, ott a stigma. Hehe

miva? 2017.06.13. 18:41:12

@Brix: meg a rákos gyerekek sem többség. Tudod, ha nem galád debilek gyülekezete lenne az a párt, amit nyilvánosan már te is megtagadsz, akkor lehetett volna ezt jól is csinálni.

nem várt fordulat 2017.06.13. 18:49:30

@Brix: Mondj egy olyan szervezetet, amelyik veszélyes tevékenységet folytat.

Ha tudsz ilyet, akkor az állam hibázott, amikor kiadta nekik a működési engedélyt.

eßemfaßom meg áll 2017.06.13. 18:52:57

Jól értem, hogy több száz olyan rákossegítő, öregápoló, nagycsaládossegítő szervezet működik amelyik inkább megszünik minthogy átlátható legyen a működése?

nem várt fordulat 2017.06.13. 18:53:17

@Brix: Mondjuk a letelepedési kötvény az rendben van igaz?

nem várt fordulat 2017.06.13. 18:53:53

@eßemfaßom meg áll: Nem, megbélyegeztetni nem hagyják magukat.

Janossz 2017.06.13. 18:59:01

@FCUK5:"A kutyák hülyék, a CÖF simán visszautalja a pénzt, és ennyi." A hülye mégis inkább te vagy. Adományozhatják névtelenül, valahonnan a Kajmán szigetekről. Kinek utaljátok vissza?
Lőrinc Gazdának?

1ghost 2017.06.13. 18:59:23

@eßemfaßom meg áll: .@FCUK5: @Brix:

Már megint hazudsz, te mocskos ezernickű orbántroll! Már olyan narancsos szarzsákká vedlettél, hogy akkor is hazudsz amikor kérdezel! Bő egy év barátocskám, és a sitten rohadsz, úgy készülj.

exterminador 2017.06.13. 19:02:02

@1ghost: abban ne nagyon reménykedj. 2018-ban Orbán simán nyer. Egyedül a kétharmad kérdéses. Katasztrófa, de sajnos itt tart ez az ország. Teljesen felesleges ámítani magadat.
Majd 2022-ben, amikorra már radikálisan csökkennek az eu-s támogatások, és nem lesz mivel betömködni a költségvetés réseit - majd akkor talán, de csak talán! lesz változás.

2017.06.13. 19:02:12

@Brix: A kormány is egy törpe kisebbség érdekeit képviseli. Az Orbán családét meg néhány közeli seggnyalójukét. Ezzel semmi bajod? Ezermilliárdos nagyságrendben basszák el az ország pénzét, a magadfajták meg pármillió miatt hisztiznek?
Azt sem tudod, hogy milyen civil szervezetek lehetetlenít el a törvény hosszú távon. Csak migránsozol itt ész nélkül, holott ebbe az országba a legtöbb migráns letelepedési kötvénnyel jött.

exterminador 2017.06.13. 19:02:56

@Janossz: Sorost kellene meggyőzni, hogy inventáljon 27 ezer dollárt a projektbe, az igazán ütős lenne. :)

2017.06.13. 19:05:33

@eßemfaßom meg áll: A civilek a cöfön kívül, mint átláthatóak. Ezt persze a csököttagyú fideszes gecik nem akarják meghallani. Nekik csak az a lényeg, hogy Orbán évente százmilliárdokkal legyen gazdagabb.
Tudod mit bakker? Ha olyan nagyon szeretitek a kollektív bűnösséget, akkor majd ti is mehettek Orbán mellé életfogytra a sittre. Aztán majd örüljél, hogy a civilke, akik a jogaidat védhetnék már nem léteznek, mert ti, férgek, eltakarítottátok őket.

1ghost 2017.06.13. 19:11:22

@exterminador:
" 2018-ban Orbán simán nyer. " Baráti jó tanács: erre azért semmiképpen ne vegyél mérget.

Brix 2017.06.13. 19:12:00

@nem várt fordulat: Bizonyos civil szervezetek nagyon feszegetik a határokat.. Sokszor úgy tűnik, nem is az emberi jogokért harcolnak, hanem a " rezsim "megdöntéséért , külső pénzügyi segítséggel...Ez szerintem nem fér bele az Alkotmányos keretekbe....Perlik a magyar államot, az Európai Bíróságon, ami senkinek sem jó, mert a végén nekünk magyaroknak kell kifizetni a számlát, mindenféle értelemben...A törvényalkotó célja nem az volt, hogy felszámolja civil szféra hasznos részét, hanem a veszélyes szervezetek, pl: Helsinki Bizottság, TASZ , megregulázása

1ghost 2017.06.13. 19:15:39

@Ylim: "Ezermilliárdos nagyságrendben basszák el az ország pénzét, a magadfajták meg pármillió miatt hisztiznek?"

Dehogy hisztizik az a szaralak! Ne legyél naív!

Brix csak egy mocskos orbánista fidesztroll! Éjjel nappal itt rohad a neten nickek tucatjain, a rogángöbbelsi propaganda selejtes darabjaként nyomja az orbáni hazugságokat!

Janossz 2017.06.13. 19:21:31

@Brix: "Elvállta Orbán Viktor védelmét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő civil szervezet abban a perben, amelyet az igazságügyi minisztérium indított a Fidesz elnöke ellen - közölte az [origo]-val Schiffer András ügyvéd, a TASZ ügyvivője"

Ha elvállalta valaki felkérte, nem? Jó lenne még a húgyos körte, öcsém!

P. J. Fry 2017.06.13. 19:22:42

@Janossz: "Adományozhatják névtelenül, valahonnan a Kajmán szigetekről. Kinek utaljátok vissza?"

Nem volt még bankszámlád mi? :D Kérdezd me anyutól! :D

Janossz 2017.06.13. 19:23:58

@P. J. Fry: Nem adományoztál még, mi? Elhiszem rólad.

jjoey 2017.06.13. 19:24:05

@Brix: kiváncsiságból, nem a tasz védte a kedves vezetőt kordonbontás után, puszta jóindulatból, díjmentesen?
veszélyesek, mert védték, ezzel életben maradt és ránkszabadult. vesznie kell.
sorosnak is, aki oxfordban fizette a tandíját, nem fizeti, ma vmi zugügyvéd lenne a nyóckerben.
itt hibáztak ezek a libsik, tanítatták, védték, mert abban hittek, senki nem bűnösnek születik. dehát, a katolikus anyaszentegyház óta (kdnp) tudjuk, dehogynem lehetséges ez, bár igaz, legutóbb inkvizitor zsóti kérdőjelezte meg főnökét, ferenc testvért, hogyakkor ő téved túlképp ottan vatikánban.

annak örülj, aki a vezírt váltja nem elborult elméjű és élni hagy majd, meggazdagodni nem, de élni, az igen.

mikimackó 2017.06.13. 19:25:56

megfelelő nagyságú, küldföldről érkező díjazésért cserébe szivesen kiírom, hogy ki támogat !

Brix 2017.06.13. 19:27:28

@Ylim: A kormány sorsáról 4 évente lehet szavazni. Nekem sem tetszik minden , de még mindig Orbán az egyetlen választható alternatíva, mivel nem szeretném, hogy kiszolgáltassák az országot a migrációnak, amely a terrorizmus és a bűnözés melegágya. A kérdést úgy tenném fel , mit válasszunk, az Open Society által felvázolt jövőt: több millió nem kívánt migránssal , multikulturális társadalommal, vagy a jelenlegi rendszert , minden hibájával együtt? A civil szervezetek egy jelentős részénel nem látok semmi reményt, hogy megjavuljanak: csak a megbízójuk propagandáját szajkózzák, az emberi jogokra hívatkozva...Nem számít hány ezer nőt erőszakoltak migránsok, hány embert öltek meg migráns-hátterű emberek, és az sem , hogy itt a lakosság elsöprő többsége nem kívánja őket, mégis erőltetik a migránsok befogadását! Ez így nem mehet tovább, és vagy befejezik a propagandát és irányt váltanak , vagy mehetnek az országból!

jjoey 2017.06.13. 19:28:15

@P. J. Fry: hátaszongyjahogy kovács jános lennék én, bár papírilag john smith éshát kedveském nem vinném vissza a pénzt a zusába, henm odaadnám kedves hazámbélieieknek, nem sok, 30ezer usa dollár.
majdakkor utána a csóka a nyugtával besétál a rendőrségre, hogy hátő ugye küldöldi a cöf meg elfogadta, de nem küldöldi ügynök.
folytassam?

előbb kellene felnőni ha ezeket a galád rosszindulatú külföldi tőkét akarot fingatni, de legalább majd az eu is leviszi a zsét te meg acsarkodhatsz, hogy rohadszemétkizsákmányoló

jjoey 2017.06.13. 19:29:38

@Brix: vak komondor? tiltsuk be!

exterminador 2017.06.13. 20:06:26

@Brix: a TASZ akkor is veszélyes volt, mikor Orbán Viktort védte a bíróságon a kordonbontás után?

exterminador 2017.06.13. 20:08:19

@Brix: jól van, ennyire futja. Az egyik terelésed lebukott, akkor jön a migráns kártya. Valami kreatívabb érvre tényleg nem futja a központban?

mikimackó 2017.06.13. 20:15:26

@jjoey: endi inkább valami bikát támogat, hogy csináljon má unokát timikének !!!

eßemfaßom meg áll 2017.06.13. 20:15:35

@nem várt fordulat: Értem.
Tehát többszáz külföldi pénzből (is) gazdálkodó szervezet inkább nem segíti tovább a rákosokat, nem ápolja tovább az öregeket és nem segíti a nagycsaládosokat csak hogy ne kelljen kiírniuk, hogy külföldről (is) kapják a pénzt a rákossegítségre, betegápolásra, nagycsaládossegítségre.

eßemfaßom meg áll 2017.06.13. 20:16:31

@1ghost: megint sikerült lenyúlni az ápolód telefonját te kis hamis?

FCUK5 2017.06.13. 20:28:21

@Janossz: a pénzmosás elleni EU-s szabályok miatt nincs névtelen utalás.

Janossz 2017.06.13. 20:54:59

@FCUK5: "Az elővigyázatosság fokozása és az ilyen készpénzfizetések kockázatainak csökkentése céljából az irányelv hatályát indokolt kiterjeszteni az árukkal kereskedő természetes és jogi személyekre is, amennyiben legalább 10 000 EUR összegben teljesítenek vagy fogadnak készpénzfizetést."
Tehát három kis utalás elég is lesz. Kutyás logóval, valahonnan, nagyon messziről.

P. J. Fry 2017.06.13. 20:55:16

@csentecsa: Olyan, mintha azt mondanák, hogy joguk van éjjel kettőkor betörni a Bélához és kienni a hűtőt, mert a Bélának étterme van a város másik sarkában. :D

legális 2017.06.13. 21:00:37

Azért az elég informatív, hogy 44-en szavaztak a civil törvény ellen, 154-en nem ellenezték. Szerintetek az a 22% szavazat mennyivel ér többet, mint a 78%? Csak azért mert a tiétek.
Ha engem a feleségem tart el és van egy ilyen rublika a bevallásomba, hogy miből élek, nyilván azt mondom a feleségem tart el, nem loptam. Ezt a gyakorlatot Botka ME-önjelölt is követi, ő is azt mondja, hogy telek, autó, Rolex a feleségétől van. Na most akkor egy nyamvadt civil szervezet, amlyik büszke a zisztaságára ésa átláthatóságára, miért nem vállaja, hogy B+ külföldröl van a pénz, Soros vagy a Solidarnost, esetleg Izrael. Csak az igazat elvtársaim.

Feketehegyi 2017.06.13. 21:05:44

@Brix: Azok a civilek, akik a természet, az elesettek, a betegek védelmében/érdekében lépnek fel, mind a saját érdekükben teszik? Nem a társadalom egészéért teszik? Pont az ilyen őrült, feladatukat el nem végző politikusok és talpnyalóik helyet!

FCUK5 2017.06.13. 21:14:05

@Janossz: akkor is van utaló bankszámla. Nincs adomány fogadási kötelezettség.

exterminador 2017.06.13. 21:29:51

@legális: remélem, a CÖF-fel kapcsolatban is ez az álláspontod.

legális 2017.06.13. 21:37:14

@exterminador: miért, neked más a CÖF, mint a többi? Nem helyes álláspont, meg nem is törvényszerű.
Azt hiszem, nem reagáltál a 22 kontra 78%-ra. Arról mi a fokozottan demokratikus álláspontod?

morph on deer 2017.06.13. 21:37:26

@legális:
"Ezt a gyakorlatot Botka ME-önjelölt is követi, ő is azt mondja, hogy telek, autó, Rolex a feleségétől van."

Az azért valószínű, (kell, hogy legyen) hogy az asszony adózik a megfelelő nagyságú jövedelem után, egyébként már rég elásták volna őket a NAV-nál, nem?
Csak gondolom, mert ez már jó ideje így megy és kizárt, hogy ne néztek volna utána.

legális 2017.06.13. 21:40:00

@morph on deer: nincs is ezzel nagy gond. Csak a civilek is vállalják fel a "feleséget", "nagybácsit" és egyéb önzetlen forrásokat.
Botkára visszatérve, korábban nem hangoztatta, hogy minden a feleségéé, ő csak egy csóró polgármester és parlamenti képviselő.

morph on deer 2017.06.13. 22:07:33

@eßemfaßom meg áll:
"csak hogy ne kelljen kiírniuk, hogy külföldről (is) kapják a pénzt a rákossegítségre, betegápolásra, nagycsaládossegítségre."

Ezért nem egészen világos ez a kiírásos dolog: mi a bánatért ne lenne elég az, hogy myilatkoznak a hivatalnál és elszámolnak a zsozsóval?
Mert az akkor ugyebár kellően legális meg átlátható, - de a jelek szerint nem elég!

Miért?
Miért kell még cimkét is ragasztani magukra? Mert a beteg attól jobban gyógyul?
Vagy kiköpi a gyógyszert, mert a "népellenség" Soros is adott bele pénzt?
Vagy mi van?

Ugyanakkor focicsapatot nyugodtan támogathatsz külföldről akármennyivel, mindenféle hátrány nélkül!

Gondolom, mert megérdemlik...
Biztosan ezért emelték az ekhós kereseti plafont évi 125 millióról évi 250 millióra...

Ja. Majnem harmincötszöröse annak az összegnek, amely felett a civileknek jár a feliratozás!

Remélem, hogy holnapra már a TASZ-nak is lesz focicsapata - probléma megoldva :D

1ghost 2017.06.13. 22:09:08

@legális: Na mi van te fizetett orbáncsicska? Meddig kell még ma nyalnod a korrupt, tolvaj gazdád valagát?

legális 2017.06.13. 22:10:11

@csentecsa: most nem, De volt legalább 2 ciklus. amit úgy nyomott le (más is, Kósa, Szita, Káli,, stb)

morph on deer 2017.06.13. 22:11:12

@legális:
"korábban nem hangoztatta"

Lehet, nem tudom, sosem érdekelt a személye.
Bár azt hiszem, nem is igen forszírozták, hogy milyen órája van!
Egébként lehet, hogy ugyanott vásárol, ahol a Lázár is? Merthogy majdnem szomszédok. :)

legális 2017.06.13. 22:11:46

@1ghost: kérsz te is egy nyelves puszit? Örülök az érveidnek. Mivel nem tudok mit kezdeni velük, én is leteszem a fegyvert. Neked úgy sincs.

exterminador 2017.06.13. 22:13:19

@legális: erre nem is lehet mit mondani. Mérhetetlen szellemi nagyságoddal mindenkit lenyűgözöl.

legális 2017.06.13. 22:13:43

@morph on deer: akkor a feleségeik is. Lehet, összejárnak?

exterminador 2017.06.13. 22:14:03

@legális: egyébként viszont remélem, a CÖF is nyilvánosan felvállalja az állami százmilliókat.

dr. mesterséges színezék 2017.06.13. 22:14:07

@Brix: Ezt olyan okosan mondod, hogy lefogadom, hogy már másfél évvel ezelőtt is erre fókuszáltál. Az elképzelhetetlen, hogy gyurrrrikaaaa vaaaagy.

legális 2017.06.13. 22:17:47

@exterminador: Nem az én nagyságomról van szó, hanem a 22% kicsinységéről és a hozzá tartozó túlzott zajról.
Meg azt is jeleztem, hogy a CÖF-nek nem jár külön eljárás.
Ezekről érdeklet volna a véleményed, de nem sikerült megfogalmaznod, vagy nincs

wolves84lb 2017.06.13. 22:19:09

@Brix: köszönjük, tökéletesen hoztad a nemisannyirafideszes-t, és gyönyörűen elrebegted a fideszes propasganda-anyagot. Mehetsz a pénztárhoz...ha kell, adok igazolást neked, ok?

legális 2017.06.13. 22:19:53

@exterminador: Amennyiben külföldi államtól kapja, remélem felvállalja. Ha jól tudom, most a külföldi támogatásokat rágjuk,ahogy a törvény is. A belföldi támogatásokról nem változtak a szabályok.

wolves84lb 2017.06.13. 22:21:14

@eßemfaßom meg áll: tényleg érdekelne, te milyen ember vagy a való életben. Belenéznék a szemedbe, hátha meglátom benne az értelem szikráját. Mert amit itt produkálsz nap mint nap, igen harmatos.

dr. mesterséges színezék 2017.06.13. 22:21:46

@FCUK5: "a pénzmosás elleni EU-s szabályok miatt nincs névtelen utalás."

Tán csak nem azt akarod mondani, hogy érdemi (érstd: nem a norvég alap basztatásával egyenértékű) gyanú esetén bármilyen összegről kideríthető az eredete?
Nem mondjál ilyet, kérlek! Még a végén merő gecizmusnak fogom hinni ezt a progresszív törvényt.

wolves84lb 2017.06.13. 22:23:31

@csentecsa: "Nehogy már a letelepedési kötvényt egy lapon említsük azzal, hogy naponta több ezer iratok nélküli illegális migráns lép be az országba.
Előbbi egy kontrollált, ellenörzött folyamat, utóbbi egy kontrollálatlan jelenség.."

Te ostoba birka...meséld már el, hány illegális migránssal van/volt eddig baj, és hány tízezer kötvényesünk lett pár év alatt? Te büdös majom, tényleg van pofád ezt a két dolgot összemosni???

dr. mesterséges színezék 2017.06.13. 22:25:27

@csentecsa: "Előbbi egy kontrollált, ellenörzött folyamat,"

Igen, tulajdonképpen a fű és fa irattal való ellátása felfogható kontrollnak is, amennyiben akad olyan bokor, ami hoppon marad.

De gyanítom, hogy a kartács egyébként a magyar-orosz-ukrán vízimbizniszre gondolt.
Bízom abban, hogy azt is pozitívan tudod látni. Olyan nincs, hogy nem.

wolves84lb 2017.06.13. 22:26:29

@legális: aranyos, hogy egy fideszes kéri számon az igazmondást...rogántóni helikopterezése óta annyira megszerettetek felköpni az égre, és tátott szájjal alá-állni.

wolves84lb 2017.06.13. 22:29:12

@legális:
"nincs is ezzel nagy gond. Csak a civilek is vállalják fel a "feleséget", "nagybácsit" és egyéb önzetlen forrásokat.
Botkára visszatérve, korábban nem hangoztatta, hogy minden a feleségéé, ő csak egy csóró polgármester és parlamenti képviselő."

Jaja, meg szíjjártópetya és simicskópilu se apu gatyája mögé bújjon, ha a lopott pénzből házat akar venni. Te, kurvanagy felvállaló...te...

FCUK5 2017.06.13. 22:29:35

milyen fura azért, hogy pár hete még az volt a mantra, hogy ha csak a neten vannak ellenzéki hírek, akkor sérül a tájékozódás szabadsága, mert a falvakban nincs vagy szar az internet. most az a mantra, hogy a neten szabadon hozzáférhetőek az adatok most is, minek még ki is írni, hogy külföldről jön a pénz.

most nem értem, elég az internet vagy nem elég az internet?

dr. mesterséges színezék 2017.06.13. 22:30:36

@legális: Az máááááás.

Avagy, kisgeci a grundon: mi kapjuk a szabadot, mert enyém a labda.

wolves84lb 2017.06.13. 22:32:29

@FCUK5: jól van, batyufasz, vedd be a tablettádat, add vissza apunak a telefonját, és feküdj le a gecibe.

dr. mesterséges színezék 2017.06.13. 22:32:39

@wolves84lb: Nemtaggyűlés.
Oszt jónapot.
Felvállaljuk.
Még a gallérunk is fehér marad.

FCUK5 2017.06.13. 22:35:05

@wolves84lb: megnyugtató, hogy a valós kérdésekre nincs válaszod sosem :)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.06.13. 22:40:51

@Ylim: Sajnos nem azok.

Elmesélek egy konkrét példát. Tavaly volt egy kis probléma az UNICEF kampánya körül, és nem csak az jut eszembe erről, hogy szexista és gyűlöletkeltő. Hanem mondjuk az, hogy hazai problémákra hivatkozva szedtek adományokat. Pl. családon belül erőszak ellen.

Mondjuk úgy a témában nem sok hazai programra költöttek az elmúlt x évben... Bezzeg nemzetközi programokhoz való hozzájárulásra, stb. igen. Sok szerencsét annak a megmondásához, hogy mennyi ment ebből a családon belül erőszak áldozataira, és mennyi mondjuk kutakra, stb. És ami még fontosabb: Mennyi működésre? Mennyi a gyűlöletkeltő kampányok kitalálóinak bérére, az általuk használt autók költségeire, stb?

Sok kell ahhoz, hogy egy nem kormányközeli civil szervezet botrányával a kormánykritikus sajtó is foglalkozzon, de ennek a botránynak a felszínét ők is megpiszkálták...

morph on deer 2017.06.13. 22:41:15

@legális:
"Lehet, összejárnak?"

Pssssszzzzttt......!
Ilyesmiről esetleg csak a választások után. ;)

legális 2017.06.13. 22:44:31

@dr. mesterséges színezék: miért kérded? Nem vagyok civil szervezet, csak egy fizetett troll. Na jó az sem.

legális 2017.06.13. 22:48:02

@dr. mesterséges színezék: mi bajod a labdával? Csak messziről szagolhatod, egyedül kicsi vagy a focihoz? Csinálj csapatot. Van aki társul veled? És ha külföldről megfizetik? Ja, és akkor tudsz majd focizni is, vagy csak bentről szurkolsz?
Ne velem kötözködj. Én kis falat vagyok. Elég ha megmagyarázod, miért csak 44-en ellenezték a törvényt.

1ghost 2017.06.13. 22:56:12

@legális: Na mi van orbáncsicska? Még mindig itt baszod a rezet? Úgy látom, nem nagyon süllyed addig senki, hogy veled mint tetves bérhazudozóval szóba álljon, egyszerűen csak köpnek rád.

Tudod mit? Egy másik nickeden beszélgess magaddal! Úgy, ahogy szoktad, hagy röhögjünk. :)))

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.06.13. 22:58:41

@morph on deer: Alapvetően az a baj az állításaiddal, hogy abból indulsz ki, hogy aki beteg gyereket kezeltet annak ez a címke hátrány. Valójában a külföldi támogatás kapcsán ott minden ember sejti: Az nem politikai célú úgy, viszont a munkájuk elismerése lehet. Az a szervezet aki nem politizál, hanem látod kiket és hogyan segít nyilvánvalóan tudja ugyanezt pozitív jelzőként kommunikálni.

Van aki nevet: Kerüljön fel a CÖF a listára. És? Tudod mit: Szerezzünk a többi kormányközeli civilnek is 7.2 milliót, biztos ér valamit... Nekik. Ugyanis semmit sem csökkenti a hitelüket.

A TASZ és más ismertebb csoportok kötődése is eleget jelent meg a médiában, akár a mostani hiszti kapcsán.

A BSA, a ProArt és társai esetében viszont a hatóságszerű megjelenés jelentett illúziót rombolja a dolog. És az új, kevésbé ismert hátterű, ám politizáló civil szervezeteknél játszik még.

legális 2017.06.13. 23:02:50

@1ghost: Azt a rezet legalább ketten dugjuk, úgymint te, meg én.
Ha van 2 perced, meséld már el, mi a rohadt kva nyád bajod van azzal, hogyha valaki hozzászól egy cikkhez, és az nem egyezik a te egyáltalán nem kimunkált véleményeddel? Mi a faszból gondolod, hogy más, pl. én Orbáncsicska és többnickű?
Miért nem fordul veled elő az, hogy a felvezető cikkhez szólsz pro vagy kontra? Miért nem tudsz egy tetves mondatot összehozni anélkül, hogy szapulnád a veled egyet nem értőt? És egyáltalán, honnan van az a minősíthetetlenül nagy önbizalmad, hogy két kommentből megítélj egy embert? Majdnem azt írtam, hogy egy másik embert, de veled kapcsolatban át kellett értékelnem.

Beáta Rigóné Szilágyi 2017.06.13. 23:12:26

@Brix: Mindig elhiszi, amit ír? Mert amit itt megeresztett, az egy fideszes panel-generátor színvonalán van. Önálló vélemény nuku? A agymosás melyik szakaszában vesztette el véglegesen a kognitív képességeit?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.13. 23:29:24

@legális: "Mi a faszból gondolod, hogy más, pl. én Orbáncsicska és többnickű?"

Mert m e g k ü l ö n b ö z t e t h e t e t l e n e k vagytok. Vagy egy ember több nickkel, vagy több ember ugyanazt a Kubatov troll kézikönyvet használja kommenteléshez.

AussieBloke 2017.06.13. 23:29:41

@brix, ha rákos lenne a gyereke, vagy a tehetetlen édesanyját lökdösnék egy kórházban, vagy bezárnák a fiát, mert csúnyát mond az épp aktuális szarházi miniszterelnök potentátnak..., akkor beállna tartani a markát segítségért, ugye? Maga egy szimpla ostoba magyarországi.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.13. 23:31:38

@Válasszunk: "CÖF ... Nekik. Ugyanis semmit sem csökkenti a hitelüket."

Ja, mert sose volt.

Szerintem inkább a kormány pénzelte álcivilekre kellene egy bazinagy sárga csillagot ragasztani.

morph on deer 2017.06.13. 23:39:52

@Válasszunk:
"... aki beteg gyereket kezeltet annak ez a címke hátrány."

Én abból indulok ki, hogy ez mindenkinek hátrány, neked is!

Tudod, amikor a hatalom elkezd jelölgetni embereket, csoportokat, szervezeteket, akkor már nagyon komoly gond van!
Bármibe mernék fogadni, ha a magyar társadalom ezt elfogadja, akkor belátható időn belül jönni fog a következő "megkülönböztető jelzés" - és az teljesen mindegy, hogy ez pro- vagy kontra fog történni, magy a tény a problémás.

Én már a "Nemzeti Dohánybolt" táblánál kezdtem ugatni, mert már az is megkülönböztet: azt sugallja, hogy nyilván van egy másik 'fajta' nem "Nemzeti" dohánybolt is, azon túl, hogy degradálja, devalválja a "Nemzeti" jelző értékét.

Nem kéne elkezdeni a cimkézést, nagyon nem..!

morph on deer 2017.06.13. 23:44:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"bazinagy sárga csillagot ragasztani."

Ötágút!
Lécci lécci, legyen ötágú sárga csillag..! Aztán majd meglátjuk, erre mit lép Lázár!
Biztosan érdekes lesz..!

legális 2017.06.14. 00:29:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az énképemet segítené, ha 2-3 olyan állítást idéznél tőlem, ami a Kubatov-iskolát igazolja.

A tiedhez hasonló gondolatmenettel azt is sejthetném, hogy te és a mocskoszájú 1ghost is ugyanaz a személy vagytok, mert
ad1. te válaszolsz helyette
ad2. ugyanúgy nem a poszttal foglalkozol, mint a renicked.
Megértem, mindkettőre van lehetőséged, csak bemutattam, milyen az elkapkodott vélemény.

A sárga csillag rossz ómen, ha akarod Sorosozok egy kicsit a témában.

nem várt fordulat 2017.06.14. 01:01:40

@csentecsa: "Nehogy már a letelepedési kötvényt egy lapon említsük azzal, hogy naponta több ezer iratok nélküli illegális migráns lép be az országba."

Melyikbe????

DFK 2017.06.14. 06:49:05

@morph on deer: szóval szerinted is gáz, ha egy politizáló szervezetet külföldről pénzelnek. Mert egy valóban civil szervezetnél semmi gond. A gond az, amikor az ilyen civilek háta mögé bújnak el a politizáló libsik.

DFK 2017.06.14. 06:53:05

Nagyon sikerült eltalálni a libsik fájó pontját, ezért ez a hörgés.

exterminador 2017.06.14. 07:20:22

Mivel a kormánynak 131 képviselője van, és létezik egy olyan dolog, hogy frakciófegyelem, nem véletlen, hogy ennyien szavazták meg a törvényt. Az lett volna a csoda, ha kisebb különbséggel megy át. Ezt te is tudod, én is tudom, mindenki tudja. Csak azt nem értem, hogy miért éri meg ilyen szánalmasan átlátszó, primitív érvvel dobálózni. Kit akarsz ezzel meggyőzni?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.14. 07:59:51

Nem olyan rossz ez a civiltörvény, csak három "apró" módosítás kell a teljes kép érdekében:
- minden szervezetre vonatkozzon kivétel nélkül
- a belföldi adományokra is vonatkozzon
- magánszemélyek adományaira ne vonatkozzon

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.14. 08:04:32

@DFK: A gond az, amikor álcivil szervezeteket támogat a kormány a pénzemből és ezt eltitkolja.

@FCUK5: Lényeges pontba kötöttél bele. Esetleg példamutatóan vonatkozhatna az összes állami és önkormányzati intézetre is, mert például a földhivatalokban a mai napig működik a faliújságra kitűzött hirdetmény rendszere...

legális 2017.06.14. 08:30:51

@exterminador: A frakciófegyelem mindkét oldalon megvan.
A több mint 20 tartózkodó ez esetben annyit jelent, hogy nem ellenzi, csak nem szeretné Orbánékat nyiltan támogatni.
Akkor ez most demokrácia? Ha nem miért nem? Ha meg mégis az, akkor a többség udvariasan meghallgatja a törpekisebbség véleményét, akiknek kéretik mérsékelten hangoskodni és elfogadni a többség döntését. Pont.

exterminador 2017.06.14. 09:01:58

@legális: jól van, reménytelen vagy.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.06.14. 22:20:15

@wolves84lb: Miről ugatsz te valagagyú balfasz? Mit mosok én össze? Épp a hozzád hasonló szarjankók próbálják bagatellizálni az illegális migráció biztonsági kockázatait, összemosni a letelepedési kötvényesekkel, akik pedig jóval kevesebben vannak és nemzetbiztonsági átvilágításon esnek át.
A párizsi merénylők között is volt 2015 nyarán érkezett illegális migri, ilyen volt az ansbachi merénylő, és a baltás gyilkos a német vonaton.
Arról nem is beszélve, hogy hány isis alvó sejt áramlott be kihasználva az iratok nélküli napi több ezres tömegben való elvegyülés lehetőségét. Próbáld használni a 3 agysejtedet, mielőtt hülyeségeket írsz,te buta segg!
süti beállítások módosítása