B1 blogcsalád



A Fidesz belebukott a konzultációba, de nagyon örül neki

2017. június 05. - nickgrabowszki

Mondjuk, nagyon nincs min meglepődni annál a pártnál amelyik tavaly egy érvénytelen népszavazással (tényleg, emlékszik még rá valaki?) is nagyon boldog volt. mtiplakat.jpeg

Már utcára kerültek azok a plakátok, hogy megköszönjék a Fidesz-szavazóknak, hogy visszaküldték a kormány semmire nem jó, semmire nem kötelező, de legalább bárhogy magyarázható konzultációs kérdőíveit.

Egymilliárd forintot fordítottak rá. Több mint 8 millió választónak küldtek levelet. Ehhez képest csak 1,6 millióan küldték vissza.

Emlékeztetőül: ez volt az a levél- és plakátkampány, 

  • amelyik a Momentumtól (és általában az ellenzéktől) akarta visszavenni a kezdeményezést (a lendületet, haha),
  • amelyik egyből orosz szerverekre küldte az online kitöltők adatait (mert rendes kormány nem hagyja, hogy az orosz kormány adatokat lopjon tőle: odaadja nekik maga),
  • amelyik annyira rosszul indult, hogy a fideszes politikusokat országjárásra kellett utasítani a felpörgetéséhez,
  • amelyiket félidőben le kellett állítani, mert a megállítani kívánt Brüsszel az Orbán orrára koppintott (a Brüsszel-ellenes plakátok helyét ekkor vette át a Fidelitas a marionettműveszetet propagáló vizuális attrakciója),
  • amelyiket meg kellett hosszabbítani, hogy mégis legyen valami eredménye.

És ezzel együtt nem jött össze a kétmillió visszaküldött levél. Az 1,6 millió azt jelenti, hogy még a Fidesz-tábort se sikerült megmozdítani. 1,6 milliónál még kormánypárti szavazóból is több van.

De még közülük se mindenki olvasta el a személyreszóló levelet. Nem töltött el 5 percet a sugalmazó kérdések elolvasásával, a kívánt válaszok beikszelésével, a megcímzett, felbélyegzett borítékba tételével, majd még 1 percet, hogy bedobja a postaládába.

Mi ez, ha nem kudarc?

Hat és félmillió választó le se szarta, hogy a kormány mit akar tőle.

Magyarország tényleg erős és büszke ország.

Abban a tekintetben persze sikeres volt a kampány, hogy ki beszél már az elbukott olimpiai pályázatról. Meg abban a tekintetben is, hogy Brüsszel áll. Egyáltalán nem került közelebb Magyarországhoz például.

Van még egy apróság. Rákerült a plakátokra, hogy európai ország.

Egy olyan kampánynak, amelyik azzal kezdődött, hogy állítsuk meg Brüsszelt (ti. az Európai Uniót), azzal van vége, hogy Magyarország európai ország. Tulajdonképpen most az ellenkezőjével kampányol a kormány, mint amivel kezdte.

Most akkor ki is állított meg kit?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr612565447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.06.07. 07:25:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hahahaha
Ez olyan ballib legenda mint Bokros a megmentő vagy Bajnai a szupererős....? Vagy mint a szenvedélyes igazsagbeszed?

Ha nem volt államcsőd akkor minek kellett a tobb mint 20md euro?
Szánalmasak vagytok

Indriq 2017.06.07. 07:37:36

@MaxVal BircaMan HJCD: csakhogy felismerd a hibát. A választási kampányokat PÁRTOK csináljak, nem az aktuális kormány.
És a sikeres reklám ismérve, hogy a profit növekszik, itt ezzel egy új szavazót se szereztek.

Pop40 2017.06.07. 08:08:33

@FILTOL:

Tudod te, mi az az államcsőd? Talán olvasgass utána, mielőtt hülyeségeket irkálsz.

Tartalékról hallottál már?
Fideszeseknek persze nem érdekes, őket kimenti majd az állam, ha elkúrnak mindent.

Párhuzamos György 2017.06.07. 08:11:30

Amúgy ki a franc az a Pharaon, hogy ennyire beszélni kell róla?

Egy arab bankár, aki sikkasztott/csődbűntettet követett el, ezért az USA körözni kezdte. Mi meg nem csuktuk le, amikor idejött, mert mi nem Amerika vagyunk. Naés.

Roman Polanski meg egy magát óriási rendezőnek képzelő pedofil bácsika, akit a lengyelek engedtek be, és nem adták ki az őt szintén köröző USA-nak.

A "Carlos, a sakál" néven közismert figura meg egy latin-amerikai komcsi terrorista, akit a fél világ körözött, miközben szintén mi bújtattuk és itt parádézott mindenféle elit szállodákban.

Ugyanúgy az USA is örömmel befogad orosz gengsztert, az FBI-nak infót köpködő és tanúvédelem alatt tartott kolumbiai drogbárót, bárkit.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.07. 08:13:17

Nem küldték vissza 1,6 millióan. Miért pont most ne hazudna a fidesz? Ezt még ellenőrizni sem lehet. A köszikampány pedig ugyanolyan hűtlen kezelés, mint a többi.

Pop40 2017.06.07. 08:14:29

@legális:

Hogy alakul ki? Viszonylag egyszerűen.

"Minden propagandának nemzetinek kell lenni, és szellemi színvonalát azok legkorlátozottabbjaihoz beállítani, akikhez fordulni gondol... Szellemi szintjét annál mélyebbre állítja, minél nagyobb kell legyen a megragadandó embertömeg... MINDEN NAGY VEZÉR MŰVÉSZETE ABBAN ÁLL ELSŐSORBAN, HOGY EGY NÉP FIGYELMÉT NE SZÉTSZÓRJA, HANEM MINDIG CSAK EGYETLEN ELLENSÉGRE ÖSSZPONTOSÍTSA."

Mo-n is van egy (szerencsére egyre csökkenő számú) végtelenül ostoba réteg, akinek kicsit sem gyanús, hogy már a rossz időért is egy 87 éves öreg a felelős. Na, ennek a fogyatékos rétegnek elég napi 24 órában szajkózni, hogy a fél világ Mo ellen esküdött össze, és a fidesz azért lop csal hazudik, mert Soros.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.06.07. 08:18:16

@legális: Ha a fidesz nem gyűlölködne, azt sem tudnád, hogy ki az a Soros. Zavar mi? Persze...

Pop40 2017.06.07. 08:18:27

@HABONYKOMMANDO:

Öreg, te is inkább menj vissza kapálni, hülye vagy a gazdasághoz.
Is.

Pop40 2017.06.07. 08:21:38

@Sörös Mérenc:

Bizony, a fideszmaffia Sorossal meg Simicskával riogatja a féleszű híveit.
Lásd a fidelitasz bábozós plakátjai.

Ehhez képest Vitya az egyetlen ember a világon, akit Soros is, meg Simicska is pénzelt.

Pop40 2017.06.07. 08:24:08

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A forintot egyedül a Szíjjártó-Kósa tandem támadta be még 2010-ben.
Vidám perceket szerezve a devizahiteleseknek.

Pop40 2017.06.07. 08:28:13

@FCUK4:

Na ne mondd, kiscsillag. Szóval az offshore cégeknek nem kell tudni. Nekik nyilván csak a pénzt ellopni kell tudni, ugye?
Mesélsz még?

Pop40 2017.06.07. 08:29:52

@Budapest a kutyaszar városa:

Én is azt hiszem, lenne itt magyarázkodás, ha kiderülne, hány konkrét személy töltötte ki ezt a szart :-)

Roan 2017.06.07. 08:53:57

@FCUK4: "Az, hogy az adatok valósak, vélekedés." - mint minden esetben, amikor nem állsz ott mellettük a nap 24 órájában, és ellenőrzöd őket. Ettől függetlenül a transzparencia megvalósult, szerintem te csak le akartad írni, hogy hazudtak, és bár bizonyítékod nincs rá, azért megtetted. De kíváncsi vagyok, hogy te tudnál-e bármilyen közintézményt, szervezet, pártot, bármit mondani, ahol 100%-ig biztos lehetsz, hogy az adatok valósak? Van-e valami módszered az adatok helyességének ellenőrzésére? Ha valaki bevallja, hogy elköltött 1 milliót, le tudod ellenőrizni, hogy nem 2 milliót költött? Ha nem, akkor minden esetben ilyen gyanakvással fogadod az adatokat?

2017.06.07. 09:09:05

@FILTOL: talán ha olvasgatnál...nem derülne ki ilyen kprán, hogy hülye vagy.
Talán észrevennéd, hogy kaptak fizetést a közalkalmazottak.
Hogy a forint árfolyama jobb volt, mint a fidesz alatt bármikor azóta.
Milyen csőd az, akol nem zuhan be a nemzeti deviza?
Egyébként a tartalékkal pont ugyanazt játsza el most a fidesz. A seggére ver.
Csak egy válság esetén hiányozni fog.
Tudod, ha mondjuk az USA ban kipukkanna az autó hitelezési lufi, amite van esély, ugyanúgy végigsöpörhet egy válság.
A fidesz azért van jobb helyzetben, mert okosan belfòldi forinthitelekkel finan szírozza magát.
Ennek szakmailag a legnagyobb előnye, hogy egy forint leértékeléssel el lehet inflálni az adósságot.
Gondolom érted.
Ja, nem.

zizi77 2017.06.07. 09:17:53

Azzal együtt, hogy az egész konzultációt marhaságnak tartom, a 20%-os visszaküldési arány nagyon jónak mondható.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.07. 09:34:56

No igen.. És csak 2 millió ember szavazna a Zorbányra, a többi 6 millió Bajnai Gordonyt szeretné miniszterelnöknek..

Lajos Csánó 2017.06.07. 09:42:15

@legális: Az a 1,6 millió sem biztos,hogy annyi!kik számolták,kik ellenőrizték,mit írtak benne vissza?Mindezt saját magukkal számolnak el,így bármennyi lehet!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.07. 09:48:46

@nu pagagyí:

Téves.

Ahol Soros az úr, ott a kisemberek el vannak nyomva.

n3spr3ss0 2017.06.07. 09:53:52

@legális: Kamu az egész,hisz az interneten is lehetett nyomkodni,így annyit csaltak /legalább 1 milliót/,amennyit akartak.Az enyémnek kb. 3m volt az útja a kukáig,bontatlanul.

Ballib Cenzúrázók Réme 15a 2017.06.07. 09:55:25

Hát ez nem igaz! Ez a mocskos hazudozó Soros bérenc blog már 3 napja kinn van az indexen! Bezzeg Orbán Viktor beszédei pár óra alatt le vannak véve, nehogy az mebrek be tudják tanulni azokat a fontos híreket, amit mindekinek tudnia kell ebben az országban, különben a liberális ellenzék és a Soros által irányított EU felszámolná a mi nemzetállamunkat.

Mindenki maradjon éber, és álljon ellent a Soros bérenceknek, Gyurcsány csicskáknak, a brüsszelitáknak, a rezsicsökkentés ellenségeinek, a norvég álcivileknek, az elmúlt nyolcév tönkretevésének, mindenki álljon ellen, nehogy Brüsszel betelepítse hozz´ánk a migránsok ezreit hogy azok túlszporodjanak minket és bevezessék a sariát és hogy betiltsák az alkoholt, ami súlyos csapás lenne az Orbán Viktor által adómentes pálinkát főző magyar családok, kis és közép vállkozások millióira.

Botka, LMP, balliberális sajtó, Momentum, Junker, remélem nem hagytam ki semmit, hogy mi minden veszély leselkedik a magyar emberekre, akiket csak Orbán Viktor tud megvédeni mindezektől. De legfőképpen Brüsszel akaratának a ránk erőltetéséről, amellyel azt akarják, hogy a magyar ember úgy éljen, ahogy a nyugati.

Ezt Orbán Viktor, örök hála neki, sose fogja megengedni az ő népének!

nu pagagyí 2017.06.07. 10:12:30

@MaxVal BircaMan HJCD: Nem tudom abbahagyni a röhögést. Persze, a TASZ és a CEU elnyomja a kisembereket? Hát hülye vagy te? Gyere haza, aztán saját tapasztalataidból okulva, próbáld megérteni hova jöttél. Igen, Mordorba.

nu pagagyí 2017.06.07. 10:14:34

@MaxVal BircaMan HJCD: Magyarország nem modern demokrácia. Már nem demokrácia.

Indriq 2017.06.07. 10:39:48

@MaxVal BircaMan HJCD: ez nettó hazugság. Szó szerint definiálva van a kampányidőszak.

nu pagagyí 2017.06.07. 10:49:10

@FILTOL: "Ha nem volt államcsőd akkor minek kellett a tobb mint 20md euro?" Először is kevesebb, mint 20 milliárd euró, mert nem vették fel a teljes keretet. Forint volt dögivel, már csak ezért sem volt államcsőd. A probléma a forint devizára váltásával volt. A forint konvertibilitásának biztosítása az MNB feladata, devizát békeidőben devizakötvények kibocsátásával szerez a központi bank és a hazai devizaigénylők (leginkább bankok és az állam) forint ellenében jut hozzá. A pénzügyi világválság egyik hatása, hogy leállt a normális kötvénypiac és csak horribilis kamatért tudta volna elsózni az ország a kötvényeit. Nagyobb jegybanki devizatartalékkal ki lehetett volna húzni egy darabig, de nem volt belátható meddig tart a válság. A felvett EU/IMF hitel a jegybanki tartalék feltöltését szolgálta, nem az ország fizetnivalóit fedezték belőle, hanem bankok normál árfolyamú devizaigényét, ami például ahhoz kell, hogy a cégek forintját devizára váltsák az importhoz.

Ha az akkori kormány/MNB szemére lehet valamit hányni, a jegybanki devizatartalék alacsony mértéke, ami a válság kirobbanásakor kb. 17 milliárd euró volt és kevésnek bizonyult. Az EU/IMF hitel felvételével ez 30 milliárd felé nőtt.

Jelentem, a mostani devizatartalék Matolcsy munkálkodásának eredményeként ismét közelíti a válság előtti, alacsony szintet. Mint tudjuk a devizatartalék forintosításán jelentkező 200-300 ezer milliárd forint árfolyamnyereség, időközben elvesztette közpénz jellegét és a rezsim maffiózó vezetőinek zsebébe vándorolt. Az államadósság viszont minden melldöngetés ellenére nominálisan nem csökkent, hanem nőtt, mintegy 5-6 ezer milliárd forinttal. Egy hasonló válság, mint ami Gyurcsányékat érte, most is taccsra tenné az országot, annál is inkább, mert akkor az államadósság csak 67% volt GDP arányosan, most meg ennél nagyobb ismeretlen szám, amiből úgy 76% körülit vall be a propagandaközpont.

P. J. Fry 2017.06.07. 11:13:46

@nu pagagyí: Jól nyomod! Ha így haladsz holnapra kiderül, hogy mi adtunk kölcsön az IMF-nek. :D

FCUK4 2017.06.07. 11:32:15

@Pop40: nem mesélek, mert hülye vagy hozzá.

FCUK4 2017.06.07. 11:33:40

@Roan: Állami Számvevőszék.

DFK 2017.06.07. 11:42:41

@Könnyen elkaptuk, uram!: vagyis az imf hitel nélkül fizetésképtelen volt az ország. Ez ugye kvázi államcsőd.

Attilajukkaja 2017.06.07. 12:15:16

@MaxVal BircaMan HJCD:
" Mindketten gazemberek vagytok, ez tény, de Soros legalább nem pedó, mint te."
Te tényleg azt hiszed, hogy a sok mocskolódástól okosabbnak tünsz?

Attilajukkaja 2017.06.07. 12:15:16

@MaxVal BircaMan HJCD:
" Mindketten gazemberek vagytok, ez tény, de Soros legalább nem pedó, mint te."
Te tényleg azt hiszed, hogy a sok mocskolódástól okosabbnak tünsz?

H?P? 2017.06.07. 12:21:57

@Pop40: "hogy már a rossz időért is egy 87 éves öreg a felelős. "

Hitler is csak egy nem tul sikeres festo volt. Hagyjuk ezt nevetseges hazugsagot. Soros tobb tiz ezer kikepzett ugynokot mozgat vilagszerte (nalunk civileknek nevezik magukat) akik polgarhaborukat robbantanak ki, es minden modon probaljak destabilizalni az adott regiot ahol tevekenykednek. Onmagaban Hitler sem okozott volna tul nagy problemat.
JELENKORUNK Hitlere Soros Gyorgy !!!

Indriq 2017.06.07. 12:25:41

@H?P?: heheh... ovi meg több száz debilt. Nézz tükörbe, ott az egyik. :)

Attilajukkaja 2017.06.07. 12:31:17

@H?P?:
"Soros tobb tiz ezer kikepzett ugynokot mozgat vilagszerte (nalunk civileknek nevezik magukat) akik polgarhaborukat robbantanak ki, es minden modon probaljak destabilizalni az adott regiot ahol tevekenykednek."
:o)))))
Ez nagyon jó! Régen röhögtem ennyit.

ROLEX LACI megvéd minket a gazdagoktól 2017.06.07. 12:37:14

A lenyeg tehat, hogy vannak a baloldali szavazok, akik baloldalra szavaznak, vannak a SOSEM szavazok, akik valojaban ugyszinten baloldali szavazok, es van a 2 millio fideszes szavazo, akik igazabol szinten baloldalra szavaznanak, csak megteveszti oket a fidesz.

Ezert kijelentheto, hogy a liberalis demokratikus baloldalnak, van minimum 8.3 millio biztos szavazoja, es ezert kulonossen verlazito, hogy az Orbanek nem adjak at nekik azonnal az orszag iranyitasat.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.07. 12:39:53

@Indriq:

Az csak a csúcs. Egy demokráciában a kampány állandó.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.07. 12:41:50

@nu pagagyí:

Nincsenek vâlasztások? Nem a választásoktól függ ki irányítja az országot?

Roan 2017.06.07. 12:51:23

@HABONYKOMMANDÓ.: "Epp ma jelent meg az a hir, hogy tobb keruletben is leallitottak a tomegkozlekedest Brusszelben, mert az arabok rendszeresen megtamadjak, szetverik, felgyujtjak a buszokat, villamosokat. Mert az ottani arabok kijelentettek, hogy feher ember, meg csak at sem utazhat az O keruleteiken. " - erről valami forrás? Az Origo és 888 ugyanis gyanúsan szó szerint ugyanazt írta (amit ráadásul még te is kiszíneztél). Ellenben az eredeti forrást (La Libre Belgique) megnézve az alábbi hírt találtam:

www.lalibre.be/dernieres-depeches/belga/jets-de-projectiles-sur-des-bus-de-lijn-a-molenbeek-le-dispositif-policier-est-renforce-59344d50cd700225433aba85

Röviden: Tizenéves gyerekek dobáltak meg buszokat Molenbeekben (nem több kerületben), de nem volt se gyújtogatás, se fenyegetés. A buszok továbbra is járnak, nem állt le a tömegközlekedés, és villamosokról szó sem volt a hírekben. A rendőrség nem tehetetlen, mivel megerősítette a jelenlétet, sőt már egy tárgyalás is volt.

(Amúgy a buszsofőrök és taxisok között nagyon nagy arányban vannak arab vagy afrikai származásúak, ez saját tapasztalat, ha már így szóba került.)

Köszönjük a hírek ilyen mértékű kreatív tálalását, de kamuhírekből van éppen elég, nem kell a saját (pártod) szája íze szerint ferdíteni őket, az origót és 888-ot meghaladóan.

legális 2017.06.07. 13:43:17

@n3spr3ss0: az 1 milla kamu lapot miből gondolod?
@Pop40: az eur/forint árfolyam 2008-2009 körül 310 volt, az oka az agyatlan alapkamatemelés volt. Emléxel?
@nupagagyi: az államadósság 2008 végén 71 % volt, most kb 72%, közötte valaki kilengett 85%-ig, másvalaki meg visszahozta. Visszahozni macerásabb

Roan 2017.06.07. 13:45:20

@FCUK4: És honnan tudod, hogy valóban annyit költenek, amennyit bevallanak?

Attilajukkaja 2017.06.07. 13:46:49

@MaxVal BircaMan HJCD:
"Nem szoktam sose mocskolódni."
Úgy látszik, a te családodban a gazember meg a pedofil dícséretnek számit. Nálunk Magyarországon viszont ez mocskolódás a javából.

Roan 2017.06.07. 13:49:59

@MaxVal BircaMan HJCD: "A sikeres reklám egyetlen ismérve, hogy beszélnek róla" - ááá, én ettől a dumától (mondja bárki) falra tudnék mászni. Tehát, ha az étterem közepére sz*rok, és körülöttem a vendégek beszélnek róla, esetleg a helyi újság megírja, akkor az egy sikeres reklám? Szerintem nem, se nekem, se az étteremnek.

Indriq 2017.06.07. 13:55:32

@MaxVal BircaMan HJCD: attól hogy ezt hajtogatod, még nem lesz igaz. De tény, Göbbels érdemes tanítványa vagy.

Roan 2017.06.07. 14:30:21

@legális: "eur/forint árfolyam 2008-2009 körül 310 volt" - ez speciel félig igaz, én akkor vettem lakást, EUR alapú hitellel. 2008-ban 230-250 között mozgott az árfolyam, ez 2009-ben, a válság kezdetén, január-április között átlag kb. 290-300 lett, ami valóban egy-egy napra felment akár 309-re, de április után, mikor a hitelt vettem fel, már 270 körül volt, utána tartósan 260 körül törlesztettem évekig. 2012-ben, válság nélkül már megint 270-280 körül járt az árfolyam, 2013-ban pedig elérte a 300-at, azóta pedig a 310 az átlag, de volt már 319 is.

www.mnb.hu/arfolyam-tablazat?deviza=rbCurrencyActual&devizaSelected=EUR&datefrom=2008.05.07.&datetill=2017.06.07.&order=1

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 14:32:01

@Attilajukkaja: Te új lehetsz itt. :)) Birkát lehetetlen akár arról is meggyőzni, hogy az ég a kék, és a fű a zöld. Ez egy kibaszott csetrobot.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.07. 15:07:56

@Attilajukkaja:

Szófogadatlan és demagóg makákó voltál, így kaptál pár ingyenes tanácsot. Élj velük, hogy jobb ember legyél. Pont.

legális 2017.06.07. 15:20:33

@Roan: volt 310 fölött is. Nem ez a lényeg, hanem, hogy akkor az MNB támadta be a forintot.
A másik lényeg, hogy most kb. 5-6 éve az árfolyam stabilizálódott, mint a többi PÜ-mutató.
A 300-310 sáv ezek szerint reális.

Attilajukkaja 2017.06.07. 15:29:01

@MaxVal BircaMan HJCD:
"Szófogadatlan és demagóg makákó voltál, így kaptál pár ingyenes tanácsot. "
Szégyelld magad! Tiszteletlen és mocskos szájú barátocskám! Nem véletlen, hogy nem szoktam szóba állni a magadfajtával.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Te új lehetsz itt. :))"
Ja! :o))) Birkát régebben ismerem itt a legtöbb embernél. Ezért is nem szoktam reagálni a bégetésére. De ha néhanapján mégis megteszem, akkor is mindig megbánom, mert csak a gyalázkodáshoz és pocskondiázáshoz ért igazán. Más téren eléggé gyengén muzsikál.

Indriq 2017.06.07. 15:38:10

@MaxVal BircaMan HJCD: Grazban szeretettel várnak téged is, a Csillagban pedig értékes fizetőeszköz lesz a segged. :)

Roan 2017.06.07. 15:55:48

@legális: az "MNB támadta be a forintot" alatt pontosan mit értesz? Illetve, miért érzed másnak a helyzetet ezután? Lévén, hogy az időszak egy részében Simor vs MSZP, majd Simor vs Fidesz; végül Matolcsy vs Fidesz volt a felállás.

Kertész Ádám 1985 2017.06.07. 16:44:35

@legális: Valóban beazonosítható? Akkor kopogj már be légyszi a Vezéredhez, és kérd el tőle a listát. Kíváncsi lennék a nevekre. Mondjuk ki, ami nyilvánvaló, ők is MIGRÁNSOK. (Egyébként nem védem a megélhetési bevándorlókat sem.)

Kertész Ádám 1985 2017.06.07. 16:51:10

@HABONYKOMMANDO: "Mentették ki az országot"??? :D Inkább úgy fogalmaznék, hogy "Adták el az országot". Aki nem a saját zsebére játszik, és nem akarja csődbe vinni az országot, AZ NEM STADIONOKAT ÉPÍT, hanem KÓRHÁZAKAT ÚJÍT FEL, AMIK OMLADOZNAK. Valamint fejleszti az egészségügyet, hogy a betegek ne úgy menjenek kórházba, hogy viszik a saját gyógyszereiket otthonról. Valamint, hogy a reggeli, vacsora nem két darab zsemle, 2 szelet párizsival. Menj el kórházba, ne messze, csak Ausztriába. Meglátod miről beszélek.

Balázs101 2017.06.07. 17:03:53

@Kertész Ádám 1985:

Én nem tudom te miért írod ezt. Én sokkal jobban élek, mint 2010 előtt. Gondolom te a fidesz előtt királyként éltél és most húzott le a mély igaz? :)

Balázs101 2017.06.07. 17:54:10

@Kertész Ádám 1985:

Jövőre 150-200 milliárd-al jut több az egészségügyre. Mindent ne várjál el egyből. Így is csoda, hogy kihúzták az országot a szarból. Te egyből azt várod, hogy az állam adjon neked milliókat. Arra várhatsz is. Neked mindegy ki van kormányon akkor is csak pampogni fogsz naná, hogy csak a rosszat emeled ki egy jót se, pedig van rengeteg jó is amit ez a kormány tett. Pl 10+10 millió csok. Melyik kormány adott ekkora kedvezményeket valaha is? Lopnak-e? Valószínű ahogy a többi kormány is. Te ott lennél te is lopnál ennyi. Legalább tesznek is valamit az országért nem úgy, mint a Gyurcsány akit valószínű te is megszavaztál a sok hülyével együtt...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.07. 18:08:36

@nu pagagyí:

Nyilván közpénzből, mi másból költene egy kormány?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.07. 18:09:41

@nu pagagyí:

"a rezsim alkotmányellenes működése, az állam totális megszállása, a kizárólagos hatalomra való törekvés"

Ezek semmi se igaz. Ezek csak buta ballib lózungok.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 18:11:03

@Balázs101: "van rengeteg jó is amit ez a kormány tett"

Pl.? Az oktatás lezüllesztése? A versenyképességünk megszüntetése? Siralmas jövő elé nézünk. Ellenben a jelenlegi állapotunk szar, Bulgáriával versenyzünk az utolsó helyért.

"10+10 millió csok"

Ja, az a csúti geci a saját zsebéből adta. Ja nem, az az én pénzem. Kurva hálás vagyok érte. Meg a kert végében lévő stadionja is az én pénzembpl van. Én nem kaptam semmi ilyet, de jó, nem sajnálom a fiataloktől. Csakogy a fidesz ezt is el tudta baszni, mint minden mást. Bár jót tett az ingatlanpiacnak, emelkedtek az árak.

"A CSOK egyre inkább az Alkotmányra kezd hasonlítani: kiszámíthatatlan jogszabályi környezet, folyamatosan módosuló feltételrendszer, módosítás módosítás hátán, de máris hatályban. Egyetlen normális államban sem lehetne forgalomba hozni úgy egy pénzügyi terméket, mint nálunk, Magyarországon."

www.tabunyitogato.hu/cikkek/a-nagy-atveres/vegtelen-tortenet--a-csok.html

"Lopnak-e? Valószínű ahogy a többi kormány is."

Igen. A szocik loptak többszáz millárdot. A geci ruszkibérenc sokezermilliárdot, és eladja az országot az oroszoknak. És ez neked így jó.

legális 2017.06.07. 18:12:34

@Roan: A Simor-Mszp időszak alatt volt az a támadás, amikor a hozzánk soha be nem gyűrűző válság idején 4%-kal megemelték az alapkamatot, ami a környező országokhoz képest is unortodox válságkezelés volt, ez vitte 207-ről 310 fölé az árfolyamot.
A többi Simor-Mszp nem támadás volt csak balfaxság, hogy sok évenn keresztül 8% körüli lapkamattal segítették a bankok gazdagodását.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 18:12:53

@Balázs101: "Én sokkal jobban élek, mint 2010 előtt."

Mindenki jobban él. Sőt, a barlangi ősembernél is jobban élek. Csakhogy még a szlovákok is kétszer annyit fejlődtek, utolsók vagyunk.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.07. 18:13:32

@Attilajukkaja:

Köszönöm, pont erre számítottam. Van még reménység számodra.

legális 2017.06.07. 18:17:47

@Kertész Ádám 1985: a lista téged érdekel, küzdj érte.
A kötvényesek minimum rendelkeznek iratokkal, ritkán születnek január elsején és megengedik, hogy ujjlenyomatot vegyenek tőlük.
Aki ugyanezeket nem adja meg, azt sehova nem lehet beengedni. Magyarországon még a legális kutyának is van azonosítója, miért ne várhatnánk el attól, aki bebocsátást kér? Ha meg nem kér, követel és kerítést mászik, menjen másfelé.

legális 2017.06.07. 18:20:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a szlovák fejlődés pont nem igaz 2010-17-re, viszont masszívan megáll a 2002-201 időszakra. Te is tudod, csak vicceltél

Balázs101 2017.06.07. 18:26:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Az oktatás lezüllesztése? A versenyképességünk megszüntetése?

Ezekre írhatnál pár példát is. Lehet nem egy országban élünk :)

A szocik is loptak legalább ennyit, csak ők semmit nem csináltak be is ismerték.
Oroszokkal haverkodtak ők is, ha még emlékszel.

Szóval te rosszabbul élsz? 2010 előtt több volt a fizetésed? Kevesebb rezsit fizettél? Ha igen, akkor jogos a felháborodásod bár nem biztos, hogy a kormány tehet róla.

Balázs101 2017.06.07. 18:30:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Mindenki jobban él. Sőt, a barlangi ősembernél is jobban élek. Csakhogy még a szlovákok is kétszer annyit fejlődtek, utolsók vagyunk."

Aha most persze, hogy ezt írod. Csak azt elfelejted, hogy ha más került volna hatalomra ez nem biztos, hogy így lenne. Tudod, mint írtam a szocik nem csináltak semmit így aztán elég nehéz fejlődni, szóval valószínű jóval szarabb lenne most a helyzet, ha ők maradnak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 18:34:17

@Balázs101: Ja, én a hazámról beszélek, Magyarországról. Nálad, Szlovákiában sokkal jobb a helyzet.

A PISA eredményekkel utolsók vagyunk.

Versenyképességben utolsók vagyunk.

"A szocik is loptak"

Igen.

"legalább ennyit"

A századát se.

"csak ők semmit nem csináltak"

Így van. A csúti geci viszont felépítette őjra a kádárrendszert.

"be is ismerték. "

Ja, az őszödi beszéd fáj neked? Az nem számít, csak a retardáltak nem tudták, mi folyik.

"Oroszokkal haverkodtak ők is"

Bizony, éppen hogy csak nem adták el az országot az oroszoknak. Na, majd orbán ezt bepótolja.

"Kevesebb rezsit fizettél?"

Ja, te nyugger vagy, és a rezsicsökkentésnek örülsz? Hát szólok, hogy 2013 óta 60%-ot esett a gáz világpiaci ára, de az imádottad ugyanannyit fizettet veled. Ez rezsinövelés.

Nem a rezsid magas, hanem a nyugdíjad alacsony.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 18:41:20

@legális: A szlovákok fizetése 2010-ben 6%-kal volt magasabb a magyarnál. 2016-ban 25%-kal.

Annak nem nagyon örülnék, ha orbáncsak a gyurcsányhoz képest kormányozna jobban, mert az nem kihívás. Az viszont, hogy sokkal szarabbul állunk még a gyurcsánynál is, az tragédia. Persze, ha az M1-et nézed, akkot csak hazug sikerpropagandát látsz. Hallgass meg egyszer egy vitát orbánnal.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 18:44:27

@Balázs101: A szocik megvédése nem tisztem, de mondj egy szocit, aki évente százmilliárddal gazdagodott, mint orbán. A gyurcsányi vagyona 6 milliárdról 2-re csökkent. (A hatot még régebben lopta.)

Balázs101 2017.06.07. 18:59:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Ja, én a hazámról beszélek, Magyarországról. Nálad, Szlovákiában sokkal jobb a helyzet."

Szerintem pont fordítva. Te jössz a szlovák adatokkal egyfolytában :)

"A PISA eredményekkel utolsók vagyunk."

"Versenyképességben utolsók vagyunk."

Jah, de azt elfelejted, hogy szegeden világszínvonalú lézerközpont épült. Zalaegerszegen elég komoly tesztpálya. Folyamatosan bővít az Audi, Mercedes, Samsung, hogy csak pára említsek. Gödön épül egy nagyon komoly autó akksi gyár. Szóval ennyire még sosem dübörgött a gazdaság.

"A szocik is loptak"
"legalább ennyit"
"A századát se."

Nah vannak pontos adataid? :)

"Így van. A csúti geci viszont felépítette őjra a kádárrendszert."
"be is ismerték. "

Na, akkor azt linkeld be légyszi, mert én ilyet sehol nem olvastam.

"Ja, az őszödi beszéd fáj neked? Az nem számít, csak a retardáltak nem tudták, mi folyik."

Neked lehet az fáj nekem az, hogy nem csináltak semmit. Ezt már amikor megválasztották őket tudtam, hogy ez lesz.

"Oroszokkal haverkodtak ők is"
"Bizony, éppen hogy csak nem adták el az országot az oroszoknak. Na, majd orbán ezt bepótolja."

Nem fogják eladni ne izgulj.

"Kevesebb rezsit fizettél?"
"Ja, te nyugger vagy, és a rezsicsökkentésnek örülsz? Hát szólok, hogy 2013 óta 60%-ot esett a gáz világpiaci ára, de az imádottad ugyanannyit fizettet veled. Ez rezsinövelés."

Nem csak a rezsiről van szó. Sok minden van ami sokkal jobb lett. Te lehet nem így látod az nem az én bajom.

Na és most mi lesz talán a jobbikra szavazol? 4 év múlva meg miattuk fogsz majd pampogni :) akkor fog ám csak kiépülni majd a birodalom.

Balázs101 2017.06.07. 19:08:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Honnan tudod te, hogy a gyurcsánynak mennyi pénze van. Az egy dolog, hogy mit vall be meg mennyi van neki ilyen olyan külföldi számlákon.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 19:09:00

@Balázs101: "szegeden világszínvonalú lézerközpont épült."

Ja, te gyurcsányista vagy? Ezt valóban gyurcsánynak köszönhetjük, meg a Merci és a Hankook beruházást. De ettől nem fogom megkedvelni azt a faszt.

orbán alatt viszont nulla nettó beruházés történt. Értsd: amennyit behoztak az országba, annyit ki is vittek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 19:10:45

@Balázs101: Persze, orbánnak ezermilliárdajai vannak, a pénztáros lőrinc nevén lévő százötvenmilliárd csak egy kis része az itthon tartottnak.

Balázs101 2017.06.07. 19:23:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Én nem szeretek más zsebében turkálni ezt meghagyom neked bár neked sincsenek bizonyított számaid senkiről. Nem tudom kinek mennyi pénze van és nem is érdekel. Engem az érdekel, hogy nekem és a családomnak sokkal jobb. Nekem ez a lényeg.

"amennyit behoztak az országba, annyit ki is vittek."
Gondolom erről is vannak számadataid. Az, hogy te ezt gondolod a fejedben még nem biztos, hogy így is van.

Egyébként érdekes, hogy mikor felolvasták a parlamentben azokat az adatokat, hogy miben teljesített jobban az ország egy párt sem vitatta az adatokat...

legális 2017.06.07. 19:23:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
GDP SZlovákia 2002-2010 51,1%, 2011-2016 15,7%
GDP Mao 25,3% 14,3%
Azért az emútnyócév -25%-át ledolgozni csak egy nagyon balfasz kormánnyal szemben lehet. Az utóbbi 6 év közel X

Kertész Ádám 1985 2017.06.08. 13:58:32

@Balázs101: Szerencsére akkor még pályakezdő voltam, de látom mik történtek azóta. Élhetnél sokkal jobban is, de nem élsz! :P Beéred azzal a jó középszerrel.

Kertész Ádám 1985 2017.06.08. 14:01:31

@Balázs101: Olyan hülye vagy, hogy azt te magad sem hiszed el :'D Én nem kértem milliókat, dolgozom érte, köszi! :D Kis Fideszbérenc ;)

Párhuzamos György 2017.06.08. 14:10:51

@MaxVal BircaMan HJCD: igen, én is emlékszem az "éljen az (akárhanyadik) ötéves terv" feliratú óriási molinókra meg hasonló kampány/propagandaplakátokra éjjel-nappal meg rendesen falfestményekre még jó harminc évvel ezelőttről (igen, még akkor is vadul ment a szocialista nép felemelkedik a világ elejére duma kormányzati szinten).

Csak az a baj, hogy a jelenlegi tényállás szerint az nem volt demokrácia.

Mondjuk attól függ, hogyan nézzük. Az 1950-es évek első felében is "népi demokrácia" volt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.08. 19:22:39

@Párhuzamos György:

Mi a demokrácia?
- mindenki szavazhat,
- mindenki elindulhat a választásokon,
- a választásokon dől el ki vezeti az országot.

Jelenleg fennáll mind a 3 elem, a kommunizmusban csak az első elem állt fenn.

Azaz most demokrácia van, akkor nem volt. A népi demokrácia ugyanúgy a demokrácia alváltozata, mint a liberális demokrácia. Mindkettő a demokrácia korlátozott verziója. A népi demokráciában pl. kötelezőek voltak a kommunista elvek.

Balázs101 2017.06.08. 20:44:18

@Kertész Ádám 1985:

Tipikus szoci vagy csak hülyézni tudsz és megakarod magyarázni a hülyeséged :)

chrisred 2017.06.09. 05:19:30

@MaxVal BircaMan HJCD: A második kettő üti egymást, mert ha nem indulhat mindenki a választásokon, akkor nyilvánvalóan nem a választásokon dől el, ki vezeti az országot. Szerintem a kettő helyett elég egy: - mindenki egyenlő esélyekkel indulhat a választásokon, és akkor máris kétséges, hogy a közpénzeket ellenőrizhetetlen módon kezelő politikai erő választási szereplése belefér-e a demokratikus keretekbe.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.09. 06:35:47

@chrisred:

A 2 nem üti egymást. Kádár alkotmányában pl. benne volt a Párt az ország vezetője, azaz ha indulhatott is volna bárki a választásokon, mindegy lett volna.

Jelenleg egyenlő esélyek vannak. Persz a szó szoros értelmében SEHOL a világon nincsenek egyenlő esélyek a választásokon, hiszen akinek több a pénze, az többet kampányol, míg akinek nincs pénze, az nem tud rendesen kampányolni, így ismeretlen marad, s ismeretlenekre meg nem szavaz az átlagember. Minden modern demokrácia helyzete az, hogy aki képes megjelenni amédiákban, az esélyes, aki meg nem, arról nem is tud senki.

chrisred 2017.06.10. 05:32:25

@MaxVal BircaMan HJCD: Ahol csak magánpénz jelenik meg a kampányokban, ott elvi esélyegyenlőség van, hiszen az a politikai erő az esélyesebb, amelyik több támogatást tud szerezni. De ahol van olyan politikai erő, amelyik az állami forrásokat a saját céljaira tudja használni, míg a többi nem, ott még ez az elvi esélyegyenlőség sem létezik.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.10. 08:58:51

@chrisred:

Ne viccelj. Ahol ez van, ott az a párt, melyet nagytőke támogat behozhatatlan előnyben van. Szerinted képes egy a kisemberek érdekeit képviselő párt annyi pénzt összeszedni, mint egy tőkepárti párt? A tizedét se képes. Ráadásul míg a nagytőke képes finanszírtozni erős médiákat, a kisemberek nem. Igaz, ezen az internet valamit javított, pont az internet az oka, hogy a kisembereket képviselő populisták is képesek ma már megjelenni a nyilvánosságban, de még ma is hatalmas az egyenlőtlenség a neten kívül.

chrisred 2017.06.10. 09:11:49

@MaxVal BircaMan HJCD: A populisták nem képviselik a polgárokat, hanem kihasználják őket. A populisták mögött is ott áll a pénzhatalmi csoportosulás, aminek az érdekeiben nyomulnak.

chrisred 2017.06.10. 09:55:55

@MaxVal BircaMan HJCD: A populista az, aki a közöség tagjainak egyéni érdekei helyett csoportérdekekre apellál. Ők a -ság, -ség politikusok, akiknél egy magyar érdeke nem számít, csak a magyarságé, egy munkás érdeke lényegtelen a munkásság érdeke mellett.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.10. 13:27:35

@chrisred:

Egyéni érdekre építeni önző dolog és abszurdum. A politika célja mindig a közösség, nem az egyén érdekeinek védleme.

chrisred 2017.06.11. 11:25:22

@MaxVal BircaMan HJCD: Ez volt a kommunizmus és a nemzetiszocializmus. Az egyén érdekei nem számítottak, csak egy dolgozó volt a bolyban, kötelességei voltak, de jogai nem.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.11. 11:42:03

@chrisred:

Liberális mítosz, hogy ha nem a nagytőke diktál. akkor az fasizmus/kommunizmus.

chrisred 2017.06.13. 05:34:04

@MaxVal BircaMan HJCD: Függetlenül attól, hogy mennyi ennek az igazságtartalma, hogyan kapcsolódik ez az előzőekhez. Az egyéni érdekeket ugyanúgy csorbítja a gazdasági szervezetek túlhatalma, mint az államé.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.13. 06:13:42

@chrisred:

Ez igaz, viszont az állami túlhatalom a kisebbik rossz mindenképpen, ellentétben a liberalizmus állításával.

chrisred 2017.06.13. 06:25:08

@MaxVal BircaMan HJCD: Ezt nem mondanám, mert a gazdasági társaságok közti verseny fékezheti azok túlhatalmát, míg az állam rendelkezik az erőszak monopóliumával, amivel olyan szuperhatalommá nőhetik ki magukat, mint a Harmadik Birodalom vagy a Szovjetunió.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.13. 08:01:43

@chrisred:

Ha nem az állam rendelkezik az erőszak monopóliumával, annak neve anarchisták.

chrisred 2017.06.14. 06:11:04

@MaxVal BircaMan HJCD: Vagyis anarchia az, ahol nincs központi hatalom, ezáltal erőszakmonopólium sem, ez igaz. De az ilyen jellegű berendezkedés egyelőre csak a kisebb önszerveződő közösségekben életképes, ahol mindenki ismeri egymást.
süti beállítások módosítása