B1 blogcsalád



Nemzeti Összetartozás Napja: Tibi atya lájkokra váltotta a Trianon-fájdalmat

2017. június 04. - Mr Flynn Rider

 "Magyar az, akinek fáj Trianon..." Dicsértessék!

– vágta oda Tibi atya a Facebook népének az alábbi képet:
trianon_tibi_atya.jpg

A kép alatt persze elindult a vox populi (gy.k. a nép hangja), jöttek a kommentek jobbról-balról és

egymásnak estek a magyarok az Összetartozás Napján.

Kezdjük ott, hogy nem az a magyar, akinek Trianon fáj.  Nem, Magyarország nem önmagával határos, ez a mondat az összes szomszédunkat vérig sérti.

Tegye fel a kezét, aki olyan házban akar lakni, ahol az összes szomszéd utálja! Na, ugye. 

Úgyhogy szögezzük le gyorsan:

  1. Mindenki magyar, aki annak gondolja magát, aki magyarul beszél.
  2. A szomszédainknak konkrétan semmi köze ahhoz, hogy 1920-ban mi történt, nem is igazán izgatja őket, de jó lenne velük jóban lenni. Különben odaszaratják a kutyát az ajtónk elé. 

A (szélső)jobboldali nacionalizmus egyik szép (csúnya) példája ez, a mostmár Tibi atyától is idézhető mondat, amelyik nem úgy gondolkodik a nemzetről, mint amelyik befogadó, hanem úgy, mint amelyik kirekesztő. Amelyik eleve vastag, szögesdrótos-géppuskás-határvadászos határvonalat húz a mi és az ők közé, ahelyett, hogy azt mondaná:

aki a kerítésen kívülre szorult, az is lehet magyar.

 

Sőt, továbbmegyünk: lehet ember. Lehet értékes. Akármilyen nyelvet beszél és akármilyen a bőre színe. 

1920-ben a kerítésen túlra szorult több millió magyar. Nem célunk kideríteni, kik ezért a felelősök, nem is akarunk rájuk ujjal mutogatni:

ez van.

 

Nem kell szeretni, meg lehet róla emlékezni. De minek ezt úgy tenni, hogy a fél országot kizárjuk a magyarság soraiból és kvázi hadat üzenünk az összes szomszédunknak? 

Tibi atya ugyanis ezt tette most a Facebookon. Épp 2000 megosztásnál jár a hadüzenet. 

Azért abba érdemes lenne belgondolni, mielőtt bárki nagymagyar felzúdulásában a lájkra, vagy a share-gombra tapos páros lábbal, hogy abban az időben a kerítésről, meg a géppuskás határvadászokról nem az jutott az eszébe a jobber magyarnak (még a baloldalinak sem), hogy az valami csudás dolog.

Hanem éppen ellenkezőleg: hogy akiket akkor elszakítottak tőlünk, azok fontosak voltak nekünk. A táj is, az emberek is. A Nemzeti Összetartozás Napján a szerbiai magyarokról valahogy kevés szó esik. Vajon hogyan eshet nekik, hogy az a magyar kormány, amelyik idáig két kézzel pénzt és propagandát szórt, hirtelen felhúzott oda egy kerítést, árammal és éjjellátó kamerákkal? Kutyás-fegyveres őrökkel és tranzitállomásokkal?

(Ha nagyon provokálni akarnánk a kőagyú kesergőket: ezek szerint mégsem foglaljuk vissza a Vajdaságot…?)

Back to the subject: az 1920-as ország felosztása nyilvánvalóan sokként ért mindenkit, aki magyarul beszélt és magyarnak gondolta magát. Elképesztő mentális torzulások végén mostanra odáig jutottunk: névtelen kommentelők nyáladzva-hörögve üvöltik, hogy „vissza Trianont!” (hehe) és szombat délelőtt egy 20 fős náci-újnyilas csoport emlékfelvonulás keretében végigvonult Szeged belvárosán. A kávézók ás az utcán sétálók elnéztek valamerre, amikor meglátták őket. Két rendőr ballagott utánuk olyan arckifejezéssel, mint ahogy a leszedált dühöngőket szokták kísérni a zárt intézetekben.

Leszedált, vagy éppen kontrollálatlan dühöngés az egyik oldalon, csendes vállvonogatás a másik oldalon.

De a legundorítóbb, na az a Tibi atya- és a Fidesz-féle vámszedői a jelenségnek.

Akik lájkokért, néhány szavazatért beállnak az újnyilas arcok közé hörögni, hogy vissza Erdélyt. Akik ezeken az alkalmakon is libsiznek, zsidóznak, cigányoznak, vagy újabban: migráncsoznak, sorosoznak, vagy brüsszeleznek. (A Jobbik és a Fidesz természetesen ezen a kellemes nyári napon is lehazaárulózta egymást, bizonyítván, hogy nekik jobban fáj. Akinek jobban fáj, az jobban hazaárulózik!)

Tibi atya meg szégyellheti magát az olcsó lájkvadászatért. Mert azok, akik most nyomják neki a lájkokat és a shareket, nem gondolnak bele, hogy játszik ezzel az olcsó trükkel sok ezer magyar hazaszeretetével. Hogyan él vissza vele. 

Vajon mikor lesz egy normális terepe, lehetősége azoknak, akiknek mindez még mindig fáj, kibeszélniük a dolgot?

Vajon mikor jön el az az idő, hogy akit nem érdekel ez az egész, ne kelljen végignéznie, ahogy szigorú arcú újnyilasok masíroznak át a belvároson (30 fok, bakancs, kapucnis melegítő és terepszínű rövidnadrág…)? Vagy éppen a Facebookon a magyarok egyik ostoba csoportja kiveti magából, mondván, hogy nem is magyar, mert nem bőg velük kórusban?

Az akkor felhúzott kerítések most a fejekben léteznek és ahelyett, hogy megpróbálnánk lebontani őket, egyre magasabbra húzzuk fel.

Vajon mikor jönnek rá az artikulátlanul üvöltők, hogy attól nem lesz nagyobb a magyar, hogy az üvöltik: mocskos románok?

Segítünk egy kicsit:

attól lesz nagyobb a magyar, ha végre senkit se zárnak kerítéssel ki az országból.

Akármilyen nyelvet beszél és akármilyen színű is. Lehetne mondjuk ez az üzenete idén ennek a szomorú évfordulónak, amikor kerítéssel zárták el egymástól a magyarokat és nem magyarokat is.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3912563191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nem várt fordulat 2017.06.05. 12:39:09

Trianonon én mindig is ki voltam akadva. Több okból is. Először is magának a történelmi eseménynek a kapcsán. De kis szarjankó volt a Horty képviselet, nem kellett volna ennek így történnie. A mi kis nemzetünk már csak ilyen looser. Az orosz adósságot is elfelejthettük volna, cserébe mi büszkén inkább beleálltunk a szarba.

A másik dolog ami miatt fáj, hogy jó lenne, ha nem a Balaton lenne a magyar tenger, hanem az Adria. Mondjuk ezt a részt viszonylag könnyen leszarom, hiszen kocsival 6 óra kb. EU állampolgárként nem érdekelne, de azért az az élmény bassza a csőröm, hogy amíg angolul beszélgettem a csajommal addig tejben vajban fürösztöttek, 15 perccel később pedig amikor átváltottunk magyarra, már hallotam a Magyarszki (nem tudom horvátul hogy írják) szöveget.

De ami a legjobban fáj benne, az a sok gyökér ostoba skinhead, akik trianonoznak. Basszameg, mint szinte mindig, megint a rossz oldalra álltunk, vesztesek voltunk egy háborúban, beszoptuk, ez van, el kell fogadni. Nem lehetnek revizionista nézeteink. Most akkor mit szóljanak a Rómaiak? Magyarország még nem is volt, amikor azok már nagyon régen itt grasszáltak, mi lenne, ha az olaszok ezen siránkoznának? Vége kész ez van.

S bár nem vagyok érintett, sokkal jobban fáj a Don kanyar, a cipők a dunaparton, Auschwitz és Dachau, mielőtt bárki is nekem esik, római katolikus vagyok.

Ami pedig mindent visz, az az elmúlt 40 + 27 év, amely talán örökre megnyomorította a magyar néplelket. Kicsinyesség, bosszú, gyűlölet, könyöklés, opportunizmus, irigység, ezek vagyunk mi.

Nem mellesleg kicsit sem csodálkozom, hogy az összes szomszédunk gyűlöl minket, ha másért nem, nézzétek csak meg körülöttünk ki milyen nyelvet beszél. Bár földrajzból világ életemben gyenge voltam, szóval bocsássátok meg ha tárgyilag tévedek, de ha jól tudom 7 országgal vagyunk szomszédosak. Az osztrákokon kívül mind szláv nyelvet beszélnek. Mi kicsit más ligában játszunk.

Egy valamit tudunk tenni: kedvesnek lenni egymással, szeretni magyarországot, belül, a szívben, nem "kokárdával" "polgárilag", segíteni az elesetten, átadni a helyet a rászorulónak, odafigyelni egymásra.

Már így is hosszú voltam, de azért egy személyes élményemet hadd osszan meg a magyarokról: Barcelonába stoppoltunk, hatalmas szopás volt. 3 fiú. Már olaszországban voltunk, 2 napja szoptunk egy benzinkútnál, jött egy magyar túristabusz. Éhesek voltunk fáradtak, kartonpapírokon aludtunk a köcsög kabócákkal, nehéz volt na. Megkérdeztük őket, hova mennek. Barcelona. Felvennének -e minket, mert már 4 napja úton vagyunk. Soha olyan lenéző és lesajnáló tekinteteket nem kaptam.

Mi nem fizzetük be az utat, úgyhogy nem is visznek el. Lehet, hogy fiatalok voltunk, és ostobák, hogy egy ilyen kalandba kezdtünk, de ott örökre megtanultam a magyar összefogást.

Consuela NO NO 2017.06.05. 12:47:52

@illaim: jaja, tehát magyarul fogalmad sincs, "információid" vannak. én meg linkeltem két forrást. bocs a sértegetésért amúgy, ezért megkövetlek!

2017.06.05. 12:51:52

@O86: +1000

Beszoptuk párszor, h rossz oldalra álltunk, tanulni kéne végre belőle.
További kedvenc közhelyeim: a történelmet a győztesek írják stb. Trianon meg borítékolható volt. Márcsak aztvárom, h vki idecsináljon egy Kárpátia számot.

Lehetne pedig megbékélni, és elkezdeni jó viszonyt kiépíteni végre a szomszédokkal, de nyakaskodni olyan kúlság.

potie23 2017.06.05. 13:09:17

@Biriksz_Krokiksz!: Szerintem nem ilyen fekete-fehér a dolog.Vannak normális szomszédok (román,szlovák) stb.

Másrészt ott is vannak bunkók.Egy román például azt fogja neked mondani,hogy igazságtalan Trianon,mert Románia a Tiszáig tart.Szlovák bunkó a Benes dekrétumra hivatkozik.Szerb meg az Újvidéki napokra.Eléggé elcseszett dolog ez.

kovier 2017.06.05. 13:09:55

Nocsak, Mr Flynn! Meirigyelted, hogy Tibi atyánál fröcsögnek az emberek? Hát írjunk Trianonról még száz posztot ezeret, hadd ölje a nép önmagát, ha már a nagyhatalmak kegyesen nem osztották fel az egész területünket. (Van egy Tibi atyás poharam, ezt most azonnal kidobom. De, Mr. Flynnes poharat sem kérek, köszönöm!)

Rwindx 2017.06.05. 13:14:19

Kovács László jó tanítványa vagy, mertél kicsi lenni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 13:17:37

Habsburg Ottót megkérdezte a sportriporter:
- Kinek szurkol a ma esti osztrák-magyar mérkőzésen?
- Miért? Kivel játszunk?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 13:19:03

Le lehet nyugodni, Trianon elmúlt, a határok nélküli egyesült Európa polgárai a magyarok.

Ja, hogy a csúti geci ki akar léptetni? Hát ne szavazz egy hazaárulóra!

2017.06.05. 13:24:07

@potie23: nem is vitatom, pont azért sem, mert ahogy mi magyarok, úgy a szomszédok sem egyformák. pusztán arra céloztam, h ideje lenne már megbékélni egymással, határon kívül _is_, meg saját magunkkal is, és nem mellesleg a múlttal is. Nem mondanám megalkuvásnak, még ha határeset is, inkább tanulni kellene belőle. Az jutott még eszembe amúgy, hogyha anno nem lett volna Trianon, (ezértazértamazért), később nem pattant volna ki vajon nálunk is egy jugoszlávhoz hasonló feszkó...

NBarbieReloaded 2017.06.05. 13:30:53

@nem várt fordulat: Horthy-nak nem sok koze volt a tortenesekhez, a bolsi elodei szandekosan szelnek eresztettek a hadsereget, hatha igy majd jo pontokat szerzunk a gyoztes hatalmaknal, cask ne jott be. Raadasul a hadsereg nelkul maradt orszag semmit nem tudott tenni a hirtelen nagyon batorra valo peldaul roman beozonlo csapatok ellen. Lasd akarmelyik magyar-roman foci vagy mas meccseken az 1919-es tablakat. Tehat arra buszkek, hogy egy ures orszagba a katonaik be tudtak masirozni, a haboruban meg szanaszet vertuk a gyenge es gyava hadsereguket, persze azt mar nem reklamozzak. Ja, es az igy megszallt teruletekre meg pofatlan modon igenyt is tartottak. Innen ered az a roman lazalom, hogy romania a Tisza-ig tart. Erted, mert ott voltak 2 honapot, mire a gyoztes nagyhatalmak rajuk szoltak, hogy a pofatlansagnak is van teteje gyerekek...

Szoval hadsereg nelkul semmi nem volt Horthy kezeben, amivel valami erot mutathattunk volna.
Arrol a hazugsagtengerrol mar nem is beszelve, amit a kornyezo orszagok bemutattak a dontobirosag elott, szinmagyar telepuleseket, orszagreszeket hazudva roman (stb) tobbsegunek, a dontnokok meg meg csak a faradsagot se vettek, hogy utana nezzenek. Vagy peldaul mikor a senki altal fel nem hatalmazott roman nemzetgyulesen "megszavaztak", hogy Erdely csatlakozni akar a romanokhoz, majd ezt is csatoltak a teruleti igenyek benyujtasakor.

Tehat peldat statualtak rajtunk a frusztralt, hazug, vergozos szomszedaink nagy oromere. Persze a nemetekkel mondjuk mar nem mertek megcsinalni, mert tudtak, hogy nem sokaig tartan egy ilyen diktatum.

A stoppolos sztorid meg egy vicc. Most tenyleg azon tanultad meg a magyar osszefogast, hogy egy fizetos szolgaltatas busza nem vett fel titeket ingyen?
Meg ha egy magyar rendszamos auto lett volna, azt mondom ok, de igy egy vicc.

nem várt fordulat 2017.06.05. 13:35:20

@Rwindx:

"Kovács László jó tanítványa vagy, mertél kicsi lenni."

Magyarország kicsi. De tudod mit? Igazad van. Merjünk nagyok lenni. Miben jó a magyar, miben lehetünk nagyok?

Ásványi kincseink nincsenek. Amit most az Orbán kormány akar, az egy az egyben ugyanaz, amit Rákosi csinált. A magyar ipar nagy lesz! Na persze. Mert van egy Audi és egy Mercedes gyár, mind a kettő echte magyar márka. Ja nem. Lépjünk túl a hadakozáson, és vegyük szemügyre, miben is vagyunk vagy lehetnénk jók.

Javíts ki, ha tévedek, de szerintem két dologban: mezőgazdaság és szürkeállomány, s az utóbbi alatt nem a szürkemarhákra gondolok :)

Az a szerencse, hogy mind a két ágazat dübörög és repül mint a magyar puma. Ja nem.

16 éves korig csak a tankötelezettség, sérült gyerekeket rábízhatod akár a sarki fűszeresre is. 10 éves tankönyvekből tanítják a floppy lemezt a gyerekeknek, de szigorúan csak egy tankönyvből, amit az állam előír. Aprópénzre, napi aktuálpolitikára fordítják a CEU-t, a cigány gyerekek integrálására szánt pénzből most valamelyik köcsög épp egy tengerparton ül, és issza a mojitot.

Mezőgazdaság: szétparcellázott, feldarabolt kis földdarabok, de hála a jó égnek már ezeken is leginkább csak a parlagfű nő, mert kibulizták, hogy EU-s támogatásokért Mészárosé (Orbáné) legyen a fél ország, Szabolcsot meg leszarjuk.

Szép kilátások. Észt ország is kicsit. Mégis repülnek, oktatás. Finnország sem egy amerika, szegények voltak mint a templom egere. Csak épp látták, hogy az egyetlen üdvözítő út az oktatás.

Ha minden jól megy, és a kormány tervei szerint alakul, hamarosan el tudunk jutni oda, ahol kína vagy india tart jelenleg. Képzetlen, ostoba, nyelveket beszélni nem tudó robotok, akik mélytorokra szopják be a habony propagandát.

2017.06.05. 13:44:01

@NBarbieReloaded: nemtom olvasod-e pl a lemil blogot, ajánlom. a hasonló tematikájú, hadviselésről szóló stratégiai megmozdulásokról szóló blogok elég szépen képbe tudják helyezni az embert. ;)

NBarbieReloaded 2017.06.05. 13:58:16

@Biriksz_Krokiksz!: Nem hallottam rola, mirol maradtam le, mit irnak ott?

Rwindx 2017.06.05. 14:08:54

@nem várt fordulat:
Akkor már csak egyetlen lehetőség maradt: szabadulj meg a fájdalmaidtól egyszerűen gyorsan - rengeteg lehetőség van rá -, másokat meg hagyjatok békén a baromságaitokkal, ne akarjátok őket is lehúzni a maszopos mocsaratokba az ótvar, depressziós propagandátokkal. Ti kicsik vagytok, és azok is maradtok.

Az Antiochiai Szent Kézigránát visszatért 2017.06.05. 14:37:11

@fran7: Hat ugy latszik, megis csak te vagy az, aki nem tud sok mindent. Horthy ugyanis gyakorlatilag semmi mas nem volt, csak egy naci kollaborans, aki miutan rajott, hogy veszett hrlyzetben van, megprobalt kitancolni a haborubol es tovig nyalt a szovetsegeseknek. Csak sajnos abban az evben a telapo helyett a gestapo vitt virgacsot a kisfianak, igy vegul le lett fujva a buli. Szoval nem, itt semmilyen rendrakas nem volt. Legfeljebb deportalas, amit aztan a nagysikeru nemzetvezetonk emelt ipari szintre (de ezek szerint akkor o is hos volt, akit a nyugati hatalmak raktak oda, hogy nehogx a nacik meg tobb zsidot olhessenek meg?). Nem szegyen, ha muveletlen vagy, csak tartsd magadban.

2017.06.05. 14:37:50

"Nem, Magyarország nem önmagával határos, ez a mondat az összes szomszédunkat vérig sérti.
Tegye fel a kezét, aki olyan házban akar lakni, ahol az összes szomszéd utálja! Na, ugye."
Jaja, viszont tehetsz róla, tehetsz ellene.

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 14:49:20

"A Nemzeti Összetartozás Napján a szerbiai magyarokról valahogy kevés szó esik. Vajon hogyan eshet nekik, hogy az a magyar kormány, amelyik idáig két kézzel pénzt és propagandát szórt, hirtelen felhúzott oda egy kerítést, árammal és éjjellátó kamerákkal? Kutyás-fegyveres őrökkel és tranzitállomásokkal?"

Az a szerbiai magyar, aki át akar jönni, az fogja magát, odamegy a határátkelőhelyre, és bejön. Ahogy eddig is. A kerítés nem aző kirekesztésükre épült, és ezt ők is tudják.
Balf.sz egy poszt már megint na.

"Az a magyar akinek fáj trianon."
Én árnyaltabban fogalmaznék, az a magyar szívű, akinek fáj trianon.
A magyarok nagy része ilyen. A magyarok alatt a magyar állampolgárokat, ill. a határainkon kívül élő magukat magyarnak tartó embereket értem, függetlenül attól, hogy egyébként milyen nemzetiségű, netán felekezetű az illető.
A magyar szívűeket két részre lehet osztani, akik bevállalják hogy nekik fáj trianon, és akik nem.
Akik nem vállalják be, tehetik ezt politikai orientáltság miatt, vagy egyszerűen, nem akarnak ezzel foglalkozni, talán történelmi, családtörténeti vonatkozások miatt.
(Egy olyan zsidó gyökerekkel bíró ember, akinek a családjában van holokauszt áldozat pl. noha boldog lenne (bár ezt hevesen tagadja) adott esetben, ha mondjuk a románok visszaengednék székelyföldet, azonban a történelmi háttér miatt elhatárolódik minden trianonozástól) Legszemléletesebb példa erre talán az a Márai Sándor, aki egyébként liberális beállítottságú íróként Horthyt méltató cikket írt, mikor Kassa visszakerült Magyarországhoz.

Aztán vannak olyanok, akiket tényleg nem érdekel trianon. Ők is emocionális okokból tartják távol magukat ettől, részben a fentebb zárójelben vázolt szempontok miatt.
Vagy mert azt se tudják, hogy akkor pontosan mi történt, vagy egyszerűen csak olyan primitívek, hogy a napi kis söröcskéjükön kívül rohadtul nem érdekli őket semmi.
Ők azok akik csak itt élnek, de a nyelvi háttér kivételével egyáltalán nem tartják magukat magyarnak. Vegyük észre, hogy a "fáj trianon" egy emóció . Ahogy lehet annak a tagadása is emocionális.

Ugyanis ha tárgyilagosan, és emocionalitásoktól mentesen szemléli valaki a dolgot, akkor egyszerűen csak trianon igazságtalanságát kell hogy észrevegye.
Mert belefér e a népek önrendelkezési jogába az, ami akkor történt, (tudniillik hogy túlnyomóan oly módon történt meg a határok újrarajzolása, hogy az ott élő embereket erről nem kérdezték meg. (Már hogy mely ország állampolgáraként akarnak a jövőben élni.))?

nem várt fordulat 2017.06.05. 14:49:45

@Rwindx: Nos, próbáltam veled valami értelmes diskurzust folytatni, de a hozzászólásod alapján úgy néz ki, ez nem lehetséges.

Megszabadulnék én a fájdalmaimtól, ha lenne rá lehetőségem, akkor vennék egy pisztolyt, a fejedhez raknám, és máris egy fájdalommal kevesebb lenne.

CoolKoon 2017.06.05. 14:54:59

@Egyallampolgar: "Szerintem ezzel a szláv-magyar ellentéttel túlzol." - Ki beszélt itt szláv-magyar ellentétről? A románok pl. nem szlávok.
"Ne általánosíts. Nem igaz, hogy a szlovákok utálnak minket." - De jó, hogy otthonosan mozogsz a környezetükben, sőt, köztünk élsz, így elsőkézből van az infód. Ja, mégsem. Nos, elárulom neked, hogy én/nekem viszont igen. Néhány példa: Tótországban direkt törvény van arra, hogy magyarul szinte még az utcán se lehessen beszélni (persze a gyakorlatban ez "csupán" a magyar nyelvű rádiók működtetését lehetetleníti el), és a törvény be nem tartásáért büntetnek is (pl. önkormányzatokat, önkéntes színjátszó köröket stb.). De említhetném akár azokat az ostobákat is, akik magyarlakta vidékre mennek, aztán az interneten picsognak, hogy milyen szörnyűség érte őket, hogy Tótországban mindenki MAGYARUL!!!! beszélt az utcán (pl. Szerdahelyen, Komáromban, lassan ez már máshol nem is fordul elő). Ha tudnál szlovákul, küldenék neked egy (reprezentatív mintán végzett) felmérést is, melyben a megkérdezettek igen jelentős része nem akarna olyan szomszéd mellé költözni, aki magyarul beszél (igen, CSAK AZÉRT, mert magyarul beszél). De van személyes tapasztalatom is bőven: a sima utcai beszólogatásoktól kezdve egészen addig, hogy az egyik (amúgy értelmes) kollegám megkérdezte, hogy minek beszélek/tudok magyarul, mire jó nekem a magyar nyelv (az illető amúgy nem beszél rosszul angolul, és a német iránt is mutat némi érdeklődést).
De áltasd csak magad. Minden szép és jó, alles ist gut, négy láb jó, két láb rossz....
"Számos nemzet sokkal rosszabb sorsra jutott." - Ja. Csak azokat a nemzeteket igazából senki se tekinti mérvadónak, míg a magyar törvények, intézkedésk a mai napig hivatkozási alapként szolgálnak a szomszédos országok számára (csak így kapásból: a mo-i svábok kitelepítése jó hivatkozási alap volt Csehszlovákiának, a CEU bezárásán felbuzdulva az a nyomorék Ponta is hasonlókat emleget az Erdélyi Magyar Tudományegyetem kapcsán, Tótország miniszterelnöke Vityacsászár legjobb tanítványa, nemrég fogadtak el az ünnepi zárvatartásról egy idióta törvényt stb.), úgyhogy az, hogy vannak, akik rosszabbul jártak, engem igazából egy kicsit se vígasztal.
"Ma már Trianon miatt gyűlölködni balgaság. " - Amiről én beszélek, abban Trianon igazából csak egy tünet, nem maga a kiváltó ok.
"vagy leszünk egy gyűlölködő perifériás putri az EU peremén." - Na és pont ezért kellene a büdös, rohadt ruszkik befolyását leépíteni végre. Azok a dögök már 200 éve nem akarnak nekünk jót, de ezt mintha Mo-n senki nem bírná felfogni. A szomszédok gyűlölködése pedig javarészt ezzel függ össze.

2017.06.05. 14:57:26

@Az Antiochiai Szent Kézigránát visszatért: múltkor olvastam neje naplóját, a levelezésükről. mindenképpen nagy szarban voltunk szerintem.
ráadásul akkortájt két szar közül lehetett választani, gyilkos nácik vagy gyilkos komcsik.

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 15:03:48

@NBarbieReloaded:

"Innen ered az a roman lazalom, hogy romania a Tisza-ig tart."

Az onnan ered, hogy a román történetírás szerint valamikor a Dák birodalom odáig terjedt. (Ez olyan mintha mi azt mondanánk, hogy Magyarország határa a Don folyónál van, mert valamikor ott volt a szállásterületünk.)
Van ebben egy kis überelési motívum, hogy a románság ne érezze, hogy trianonnál túlnyerte magát.

2017.06.05. 15:05:38

@Comte de Gippaud: "Ugyanis ha tárgyilagosan, és emocionalitásoktól mentesen szemléli valaki a dolgot, akkor egyszerűen csak trianon igazságtalanságát kell hogy észrevegye."

Ennek még egy darabig nincs szezonja, ahhoz fel kell nőni.

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 15:14:31

"Felejtsük el trianont"

A történelem az élet tanító mestere. Már csak ezért sem szabad elfelejteni trianont.

Soha, de soha nem szabad többet liberálidióta kormányt magyarország vezetésére felkérni !
Milyen politikai erő kell helyette ? Mindenképpen ideológiáktól és szélsőségektől mentes, rugalmas, pragmatista kormányzati erőt. Nevezze magát bárhogy is.

metax 2017.06.05. 15:15:01

"A szomszédainknak konkrétan semmi köze ahhoz, hogy 1920-ban mi történt,..."

Mert ugye például Románia egy falatnyi magyar területet sem akart, csak az antant csak úgy megdobta 102 ezer négyzetkilométerrel, nem de bár?

Ez marhára nem így van. Az igaz, hogy a békeszerződés rendelkezéseit a nagyhatalmak fogalmazták meg, de a szomszédos államoknak: Csehszlovákiának, Romániának és a Szerb-horvát-Szlovén királyságnak, azok kitűnően lobbizó politikusainak nagyon is kitüntetett szerepe volt abban, hogy végül hol húzták meg Magyarország új határait.

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 15:16:52

@Biriksz_Krokiksz!:

"ahhoz fel kell nőni."

Mondod ezt annak, akinek kezét lábát levágták. (Ráadásul mélyen megalázó körülmények között.)

2017.06.05. 15:26:58

@Comte de Gippaud: @Biriksz_Krokiksz!: Yipp, most látom, h használod a liberálidióta kifejezést. Vagy olvasd az összes hszemet, vagy egyet sem.

2017.06.05. 15:29:45

@metax: muszáj volt szétbontani a monarchiát, nyilván ők jelentkeztek be a területekért. valahol tök érthető.

Zsizsizsozsó és a stexes bratyók 2017.06.05. 15:30:49

"A szomszédainknak konkrétan semmi köze ahhoz, hogy 1920-ban mi történt"

Az érettségidet már adhatod is vissza! Ha valami csoda folytán diplomát is szereztél, akkor természetesen azt is.

NBarbieReloaded 2017.06.05. 15:31:18

@Az Antiochiai Szent Kézigránát visszatért:
"Hat ugy latszik, megis csak te vagy az, aki nem tud sok mindent. Horthy ugyanis gyakorlatilag semmi mas nem volt, csak egy naci kollaborans, aki miutan rajott, hogy veszett hrlyzetben van, megprobalt kitancolni a haborubol es tovig nyalt a szovetsegeseknek. Csak sajnos abban az evben a telapo helyett a gestapo vitt virgacsot a kisfianak, igy vegul le lett fujva a buli. Szoval nem, itt semmilyen rendrakas nem volt. Legfeljebb deportalas, amit aztan a nagysikeru nemzetvezetonk emelt ipari szintre (de ezek szerint akkor o is hos volt, akit a nyugati hatalmak raktak oda, hogy nehogx a nacik meg tobb zsidot olhessenek meg?). Nem szegyen, ha muveletlen vagy, csak tartsd magadban. "

Az egy dolog, hogy veletlen vagy szandekos targyi tevedesekkel van tele a mondandod.
En inkabb arra lennek kivancsi, hogy egy hozzad hasonlo fotelhuszar nimand nulla vajon mit csinalt volna Hortyh helyeben abban az idoben, abban a tortenelmi helyzetben.
Habar inkabb megsem vagyok ra kivancsi, el tudom kepzelni mi tortent volna akkor Magyarorszaggal: kedves roman barataink, mi, a merjunk kicsik lenni felfogas kovetoi, orulunk, hogy elvettetek Erdelyt, de biztos eleg lesz? Esetleg adjuk melle Hajdu, Bekes, Szabolcs megyet? Jaj, dehogy gond, vigyetek nyugodtan.

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 15:33:03

@Biriksz_Krokiksz!:

"Az jutott még eszembe amúgy, hogyha anno nem lett volna Trianon, (ezértazértamazért), később nem pattant volna ki vajon nálunk is egy jugoszlávhoz hasonló feszkó..."

Minden bizonnyal lett volna.

Éppen ezért kellett volna anno területi népszavazásokkal eldönteni, ki melyik országban szeretne élni. Azzal egyszer s mindenkorra le lehetett volna zárni az ilyen konfliktusok lehetőségét. A jugoszláv belháború is a "kényszerházasság" terméke volt. A Horvátok önálló államban akartak élni, erre bekényszerítették őket egy szerbek által dominált államba.
A Párizs környéki békék még sokáig kifejtették "áldásos" hatásukat.

illaim 2017.06.05. 15:33:23

@potie23: Kösz a higgadt válaszért! A kérdésedre válaszolva, azt várnám, hogy végre befejeződjön a nemzetek egymás elleni uszítása! Vélt és valós sérelmek egymás fejéhez vagdosása. A nemzetiségek mindig békében éltek egymással, amíg a politika nem szólt bele az életükbe! A régiók önrendelkezése, ami egyébként EU-s program, a közös gazdasági együttműködés lehet a békés egymás mellett élés megoldása, és a kölcsönös tisztelet a másik kultúrájával szemben. Sajnos ma is vannak politikai kalandorok, akiknek ez nem érdeke!

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 15:38:58

@Biriksz_Krokiksz!:

" Yipp, most látom, h használod a liberálidióta kifejezést. Vagy olvasd az összes hszemet, vagy egyet sem."

Nem személyeskedés volt, hanem a kritikátlan "liberálidealizmus" jellemzése.

illaim 2017.06.05. 15:45:08

@Consuela NO NO: Nem tudom, hogy a te értelmezésed szerint mit jelent az információ,
az én értelmezésem szerint, bizonyos tények megismerése. Tekintettel, hogy a Benes dekrétum 67§-át nem tudtam ugyan ide idézni, de ennek a joghelynek a megjelölésével azért elég pontos megközelítési helyet adtam. Legyen szép napod!

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 15:46:21

@illaim:

"A régiók önrendelkezése, ami egyébként EU-s program, a közös gazdasági együttműködés lehet a békés egymás mellett élés megoldása, és a kölcsönös tisztelet a másik kultúrájával szemben."

De szép szavak b.meg mindjárt elbőgöm magam, felnyitottad a szemem.

"Sajnos ma is vannak politikai kalandorok, akiknek ez nem érdeke!"

A kalandorok alatt nem tudom kit értesz, egyet tudok, a magyarság lemorzsolódását és asszimilálódását csak egy dolog lassíthatja, a területi, és kultúrális autonómia. Ezt kéne minden eszközzel forszírozni.

2017.06.05. 15:47:22

@Comte de Gippaud: nyilván, és eleve pattant is a második világégésnél.
De véleményem szerint maga a monarchia szétesése alap borítékolható, és bár nagyon értékelhető, h szavazzanak a kisemberek, ki hova akar tartozni, ezt te is tudod, h nem így működik.

2017.06.05. 15:48:56

@Comte de Gippaud: ...maga a monarchia is kényszerházasság volt.

2017.06.05. 15:52:00

@Comte de Gippaud: nem vettem magamra, csak vörös posztó lett már a kifejezés.

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 15:52:29

@Biriksz_Krokiksz!:

"muszáj volt szétbontani a monarchiát, nyilván ők jelentkeztek be a területekért. valahol tök érthető."

Hát mondjuk ez sem igaz, Ausztria ugyanis megkapta nyugati területeinket, pedig az is monarchia tag volt ugyebár.
Mi voltunk a világ Nemecsek Ernője, mindenki velünk fizetett ki mindenkit, még a főbűnöst is.
Kár ezekbe a dolgokba belemenned, mert csak rosszabb és rosszabb pozíciókba ásod magad, kb. mintha egy gyengén befedett kúton ásnál.

Rwindx 2017.06.05. 15:55:09

@nem várt fordulat:
Minek akarnál olyannal értelmes diskurzust folytatni, aki bottal se piszkálna meg? :D Marha. Amúgy ha engem, mint fegyvertelen embert a régi jó MKP-MSZMP-MSZP vonalon kialakult szokásrend szerint a depressziós fájdalmaid közepette agyonlőnél, hogy csillapítsd a fájdalmaid, akkor mindannyian tudjuk hova való vagy és minden bizonnyal nem egy értelmes diskurzus kellős közepére.

Aztán utána meg ríttok, hogy mindenki szarembernek tart benneteket, akik hazudozáson az emberek kifosztásán, elárulásán, a gyáva gyilkolászáson kívül semmi máshoz sem értenek.

Maradjatok kicsik, az való nektek. Szerintem még személyes szerencsétek is, hogy a történelem szemétdombjára kerültetek.

A maradék elvtársaddal majd biztosan értelmes diskurzusba kezdhetsz, tán még állva meg is tapsolnak és közösen elénekelhetitek az Internacionálét.
Csákó.

potie23 2017.06.05. 15:55:10

@Biriksz_Krokiksz!: Szerintem megtörtént, mert a magyar értelmiség egy része teljesen egyetértet Trianonnal.Csak ezt nem szokás lobogtatni.Én csak azt nem értem,hogy más tragédiákról megemlékezünk ha sajátról az miért gáz?És nem gyűlölködni kell hanem megemlékezni.Törökök majdnem kiirtottak bennünket,igaz először a tatárok erről miért nem lehet megemlékezni.És jöjjenek a szomszédok is, emlékezzünk meg, mert ha van jogos fájdalma akkor nekünk magyaroknak nem?Én holokauszt meg kommunista meg 56 helyett népirtások napját tartanám meg.Arról emlékeznék meg hogy azért öltek meg embereket mert valamelyik nációhoz politikai oldalhoz tartoztak.Ennyi bűnük volt csak.De ez hiú ábránd mert személyeskedésbe fordulna csak.
@illaim: Ez illúzió!Az emberek képtelenek másképp együttműködni tartósan csak ha van ellenség és ez bármi lehet orbán,gyurcsány,háttérhatalom, bármi lehet.Az egész rendszer versenyre épül.Ha verseny van akkor van vesztes, tök mindegy mit csinálsz vesztes lesz és az joggal elkeseredett.Csak gondolj bele két dologba ha mindenki nyugati életszínvonalon akarna élni, jelenleg nincs annyi erőforrás a Földön,hogy ez meg valósítható legyen.
Másik mantra az oktatás.Van egy rossz képességű gyerek, hova tud beiratkozni , rossz iskolába ahol rossz tanárok oktatnak.Vagy hiába akarnál a legjobb egyetemen tanulni ha nem vesznek fel, akkor nem tudsz tanulni.Tehát dupla hátrányból indulsz.Nehéz ügy...

nem várt fordulat 2017.06.05. 15:58:03

@Rwindx: Nem értelek, és a szörnyű az, hogy látok valami értelmet a sok butaság mögött amit leírsz.

Kurvára nem vagyok MSZP fan, Gyúrcsányt lámpavason akarom látni, nem miniszterelnöknek.

És kikérem magamnak, hogy azt mondod, "ti", Ki az a mi? Én egy entitás vagyok, egyedül, vállalom a véleményem, ne vegyél engem egy kalap alá senkivel.

Ha majd lehiggadsz, és lehet veled normálisan beszélni, szólj, egy zuhany jót tesz.

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 15:58:50

@Biriksz_Krokiksz!:

"és bár nagyon értékelhető, h szavazzanak a kisemberek, ki hova akar tartozni, ezt te is tudod, h nem így működik."

Hanem hogy ? Most demokraták vagyunk vagy nem ?

Nyilván lettek volna problémák, pl. az elszigetelt területek kérdése, de azt is rendezni lehetett volna lakosság, és vagy területcserével. Az akkori töbletmunka nagyon sok ember életét menthette volna meg, vagy tehette volna jobbá.
A székelyföldi korridor pl. tuti nem lett volna gond, hiszen Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad többségében magyar városok voltak.
Úgy gondolom, hogy nagyjából az 1943-as határok jöhettek volna létre ily módon.

2017.06.05. 16:01:03

@Comte de Gippaud: de az a főni fellegvárország volt.
nézd, lehüjézhetsz, de akkor nem veszem és nem kezellek úgy, mintha értelmes vitát folytatnánk érvekkel-ellenérvekkel.

illaim 2017.06.05. 16:04:12

@potie23: Ez egyáltalán nem illúzió! Magyarországon számos helyet találsz, például Szentendre, ahol szerb közösség talált magának menedéket, vagy Pilisvörösvár, Solymár, ahol a svábok, Pilisszentkereszt, ahol a szlovákok, és lehetne sorolni még, ahol a nemzetiségek egymástól tanulva, egymás nyelvét beszélve éltek békében évszázadokon keresztül.

2017.06.05. 16:07:03

@Comte de Gippaud: abban a korszakban, amiről perpill beszélünk, nem volt demokrácia, sem pedig nem volt kiváncsi a kisemberek, gazdák akaratára. nem hogy szavazhattak volna.

2017.06.05. 16:09:58

@Comte de Gippaud: "de azt is rendezni lehetett volna lakosság, és vagy területcserével" ezt majd dumcsizd meg jugoszláviával is ;)

to:rppapa 2017.06.05. 16:31:07

@repuloske: Márpedig nem te fogod eldönteni, hogy ki a magyar, kis műnáci.

to:rppapa 2017.06.05. 16:35:22

@vashuszár: Na, ezen kéne jó mélyen elgondolkozni, hogy mi a fene a magyarázata annak, hogy az összes, korábban az osztrák-magyar monarchiában (állítólag) szenvedő, elnyomott nemzetiség mind csak a magyart utálja, de egy sem az osztrákot. Csak van ennek valami oka! ;)

potie23 2017.06.05. 16:35:40

@illaim: Igen.Mindenre van példa Kenyérmezei csata együtt harcoltunk a románokkal, vagy Nándorfehérvárnál a szerbekkel, csehekkel,szlovákokkal Mátyás seregében,48-ban Damjanich.De itt van Trianon,Mádéfalva,Újvidéki napok is ami egy húzással szétkapott mindent.El lehet dönteni mire emlékszünk...Szép napot!

to:rppapa 2017.06.05. 17:00:44

@==T==: Ha az új "nagy" Magyarországhoz is szükség van egy magyar népirtáshoz, akkor én abból, tisztelettel, most kimaradnék.

Janossz 2017.06.05. 17:00:47

Bocs, plágium! : -) De elfér itt is...
Az igazi baj meg ott van, hogy a veszteségeink feletti mély magyar kesergés helyett esetleg, ha megpróbálnánk megbecsülni, felvirágoztatni azt, ami VAN, előrébb vinne.
Battonya-Makó térségében ezerrel vásárolják fel az ingatlanokat románok. Az ottani árak feléért-harmadáért. Szabolcsból is vannak ilyen hírek.
Ami megmaradt, eladjuk, mert nem tudunk mit kezdeni vele?
Most az ország a nagy, vagy a bánat?

2017.06.05. 17:13:48

Am' lehetvéleményünk (kinek mi) a nagypolitikáról, de pont a kisemberekéről nem szabad elfeledkezni, és tökre ideje lenne már elásni azt a kurva csatabárdot, aminek kik is örülnek?!
Lapozzunk! (Svábkonak is van kényszerkitelepítési évfoldulójuk, csak szólok).
Vagy mi fáj, h összement a határ?! Idő kérdése volt csak.

-JzK- 2017.06.05. 17:33:21

"A Nemzeti Összetartozás Napján a szerbiai magyarokról valahogy kevés szó esik. Vajon hogyan eshet nekik, hogy az a magyar kormány, amelyik idáig két kézzel pénzt és propagandát szórt, hirtelen felhúzott oda egy kerítést, árammal és éjjellátó kamerákkal?"

A délvidéki magyarok jogosultak a kedvezményes honosításra és magyar útlevéllel tárt karokkal bejöhetnek az anyaországba. Ők is nagyon jól tudák, hogy a kerítés nem ellenük, hanem a sötétbőrű barbár vademberek hömpölygő áradata ellen szól. Akik robbantgatni, fickifickizni, a fehérek világát megdönteni és addig is a segélyből élősködni jönnek ide. És szögezzük le. hogy aki az ő beözönlésüket helyesli, az egy undorító mocskos alávaló hazaáruló gazember.

Consuela NO NO 2017.06.05. 17:39:13

@illaim: én adtam két forrást, ami cáfolja amit mondasz. te semmi ilyesmivel nem jöttél elő, csak az "információ"val. nekem elég ha bedobsz egy akármilyen magyar linket, ami alátámasztja az igazad.

NBarbieReloaded 2017.06.05. 17:52:59

@Biriksz_Krokiksz!: "Vagy mi fáj, h összement a határ?! Idő kérdése volt csak. "

Nagyon nem akaraod megerteni. Nem elsosorban az faj, hogy osszement a hatar (habar az is fajhat teljes joggal, mikor a vesztes orszagok kozul egyedul mi veszitettunk nagyobb teruletet, miert?), hanem az hogy mennyivel ment ossze. Mert ha elveszik a donto tobbsegeben nem magyarok lakta teruleteket, mondjuk az akkori orszag 10%-at, mar reg el lenne felejtve az ugy. De, hogy az orszag 2/3-at, teljesen keptelen es felhaborito modon, na az faj.
Meg az is, hogy azok a kedves szomszedaink, akiknek kvazi lotto otos volt a diktatum, nagyreszt azert, mert alavalo, aljas hazugsagokkal csaltak ki teruleteket, na ok nem ugy voltak vele, hogy na, joval tobbet kaptunk, mint amit megerdemeltunk, legalabb akkor a hozzank kerult magyarokat megturjuk, hanem kezdtek minden ilyen orszagban egy kiados magyarirtassal, tomeggyilkossaggal, es a magyarok szivatasa, a betartas, a semmibe nezes azota is tart. Na ilyen a hozzaallasa ezen kedves szomszedoknak, de mi azert lepjunk mar tul rajta es torekedjunk a joszomszedi viszonyra. Aha, persze.
Ha a te szomszedaid minden reggel, mikor elindulsz munkaba kint varnak a hazuk elott es jol gyomron rugnak, csak miert ne alapon, akkor te torekednel bratyizni veluk? Nem hiszem.

Jakab.gipsz 2017.06.05. 17:57:58

@nu pagagyí: Hol tanultad Európa történelmét?

Európa mindent elfelejtett amit az a tömeggyilkos Római birodalom létre hozott. Róma játékból és szórakozásból gyilkolt, erkölcstelen állatokká züllesztették az embert.

Amíg a keresztény tudomány ismét a nulláról újra fel építette nem volt, tudományos igénnyel megalapozott tudás az egész világon sehol sem. Aztán jött az állat a barbár kommunista állat Marx és mindenről össze-vissza hazudozott. A többit ismerjük. Vagy részletezzem?

2017.06.05. 17:58:59

@NBarbieReloaded: ezzel kapcsiban már korábban leírtam, amit gondolok, és az elsősorban emberségre vonatkozott. és természetesen sajnálom, akik a határon túl rekedtek.

NBarbieReloaded 2017.06.05. 18:12:57

@Biriksz_Krokiksz!: Ja, es azt se felejtsuk el, hogy a romanok az elso VH kb. felet a kesobbi vesztesek oldalan toltottek, majd jo roman szokas szerint elarultak a szovetsegeseiket es hatbatamadtak oket (csak nem jott be, mert porra lettek zuzva). Tehat magyarul a kesobbi gyoztesek ellen kezdtek a haborut. Szamomra erthetetlen, hogy ezert nemhogy nem bunhodtek, hanem meg oriasi, jogtalan teruleteket is kaptak. Es mindezzel egyutt, nem huztak meg magukat, hogy hubazze, a vesztes oldalon kezdtunk, de igy is tulnyertuk a vegen magunkat, hanem meg mindig jar a pofajuk, hogy a Tisza-ig kene tartani az osszelopott orszaguknak.
Hat na, igazi ciganyok.

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 18:14:25

@Biriksz_Krokiksz!:

"abban a korszakban, amiről perpill beszélünk, nem volt demokrácia, sem pedig nem volt kiváncsi a kisemberek, gazdák akaratára. nem hogy szavazhattak volna."

Hmm.... Csak az akkori amerikai elnök Wilson javaslatát tolmácsoltam, volt e demokrácia, vagy hogy hol mennyire volt az akkor nem játszott volna, ha az Antant azt diktálja, amit Wilson javasol. De nem azt akarták, főleg a Franciák, véres bosszút akartak és kész. Wilson ott is hagyta a bagázst, hazament.
Úgy tudom az USA egyébként a mai napig nem ratifikálta.

Janossz 2017.06.05. 18:15:02

@Jakab.gipsz: "Amíg a keresztény tudomány ismét a nulláról újra fel építette nem volt, tudományos igénnyel megalapozott tudás az egész világon sehol sem."
És te hol tanultál történelmet? Olténiában? A helyesírásod oda helyez a térképen.

A keresztény tudomány semmit sem épített fel a nulláról, csak párszáz évvel késéssel belátta, hogy mégis csak tudtak valamit a régiek...Visszament a gyökerekhez, miután rájött, hogy imával mégse lehet mindent megoldani.
Eközben az Efezoszi, meg Alexandriai, az ókori tudást hordozó könyvek a mórok kezében jól kamatoztak.
Mindössze csak matematikában, fizikában, csillagászatban, orvostudományban előzték meg párszáz évvel Európát. Nem vetted még észre, hogy arab számokat használsz, migráns?

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 18:25:48

@Biriksz_Krokiksz!:

"Vagy mi fáj, h összement a határ?! Idő kérdése volt csak."

Szerintem senki nem azon rugózik, hogy összement a határ, hanem azon, hogy ez milyen feltételekkel, és milyen mértékben történt, és hogy mennyire volt méltánytalan.
Az a tény, hogy még azosztrákoknak is odacsúsztattak egy darabot, csak hogy megmutassák, lám milyen f.sza gyerekek vagyunk, egyszerűen vérlázító az üzenete, ami arról szól, hogy tök mindegy a mi szerepünk, vesztes oldali, vagy nyertes, vagy akár semleges, minket akkor is hazab.sznak.
Egy esetben volt népszavazás, ahogy annak minden vitatott területen történnie kellett volna az Sopron volt. Naná, hogy itt maradt, ahogy itt maradt volna borítékolhatóan Pozsony, Kassa, Nagyvárad stb.

2017.06.05. 18:30:27

Oks, átbeszélhetjük a teljes vh-t. De lsz ne, ma már nem érek rá. Trianon szar, most ez volt a téma. Alap egyetértünk, mindannyian.

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 18:35:05

@Biriksz_Krokiksz!:

Történelmi léptékben nem régen történt a nemzeti tragédia.

NEM FOGUNK FELEJTENI B.MEG SOHA !

A politikusok elbohóckodhatnak, választások előtt zsugázhatnak egy kicsit a nacionalizmus paklijából, hogy aztán szorongassák utána egymás kezét, veregethessék egymás vállát, ok.

De mi, akiknek hazahúz a szíve mi NEM FELEJTÜNK. Véssétek ezt abba a nehéz felfogású agyatokba, és barátkozzatok meg a gondolattal, itt olyan politikai erő nem marad meg hatalmon, (legalábbis tartósan) amely semmibe veszi, negligálja a nemzeti érzést.
Az a generáció már kikopott a szavazói bázisból, amely még az internacionalista cucuista érában volt aktív, és akibe beleverték, hogy egy családban vagyunk a KGST országokkal.

2017.06.05. 18:40:24

@Comte de Gippaud: asszem mi nagyon nem egy korosztály vagyunk.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.06.05. 18:43:20

Egy újabb ballib cikk a magya nemzet ellen.
Semmi újdonság.

Pop40 2017.06.05. 18:47:25

@nem várt fordulat:

Tökéletes komment, nagyjából leírtad, amit én is írtam volna.

Mondjuk a segghülye turbómagyaroknak, akiknek életük egyetlen sikere, hogy nem pl Kongóban, hanem Mo-n pottyantak ki, mindezt mondhatod.
Ezek a majmok még 2500-ban is Trianonon nyervákolnak majd. Hogy a vajda meg a maffiája épp most kúrja tönkre a jövőjüket, az nem gond.

Észt példa? Oktatás? Azt se tudják, eszik vagy isszák.

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 19:38:39

@Pop40:

"Ezek a majmok még 2500-ban is Trianonon nyervákolnak majd. Hogy a vajda meg a maffiája épp most kúrja tönkre a jövőjüket, az nem gond.

Észt példa? Oktatás? Azt se tudják, eszik vagy isszák."

Lehet, tényleg, lehet hogy segghülyék vagyunk, és vinnyogni fogunk még 2500-ban is. De annyi eszünk még mindig van, hogy ilyen balf.sz Ballib politikai erőket nem támogatunk, akik taccsravágták az országot, pontosabban azért súlyozni tudunk, hogy a szar alternatívák közül a kevésbé szart válasszuk.

inteligencs elenzeki 2017.06.05. 19:40:42

@Biriksz_Krokiksz!:

"asszem mi nagyon nem egy korosztály vagyunk."

Én egyszerűen csak úgy gondolom, nem egy csapatban játszunk. A nagyarányú korkülönbség nem biztos.

Jakab.gipsz 2017.06.05. 19:47:06

@Pop40: A mamádat oktasd ki te csupasz majom, ne a magyarokat.

Pop40 2017.06.05. 19:51:07

@Jakab.gipsz: Faszikám, ha a magadfajta retardáltak böfögése érdekel, majd szólok. Addig idd szépen a kannás borod csöndben.

A magyarokhoz meg neked és a tolvaj fajtádnak annyi közöd van, hogy rajtuk élősködtök.

Pop40 2017.06.05. 20:08:30

@Comte de Gippaud:

"Lehet, tényleg, lehet hogy segghülyék vagyunk, és vinnyogni fogunk még 2500-ban is. "

Nem lehet. Biztos.

"politikai erőket nem támogatunk, akik taccsravágták az országot"

Mást se támogattok, csak azt. A "nemzeti kúrmányotok" tönkrebassza az oktatást, az eüt, a kórházakban nincs személyzet, mállik le a vakolat. Mindeközben a diákok több mint fele a hanyatló Nyugaton képzeli a jövőjét, többek közt az ilyenek miatt: m.eduline.hu/erettsegi_felveteli/2017/5/26/A_legjobb_erettsegi_dolgozat_42_pontos_lett_EWULE0 Ja, meg valamiért a vajda maffiaállamában nem vonzza őket a közmunkás karrier. Mindeközben a fideszes söpredék meg az oligarcháik százmilliárdokat lopnak évente, miközben egy átlag magyar biztosra veheti, hogy nem lesz nyugdíja. Egyrészt mert kevés a fizuja, másrészt mert nem lesz, aki kitermeli. Az meg, hogy a vajda egyetemeket zárat be, + vegzál mindenkit, aki nem a kúrmánypropagandát hazudozza, már csak hab a tortán. Lehetne még sorolni, de kár belétek.

De ti nemzetiek vagytok, mert rovásírásban is el tudjátok böfögni Trianont. Aha.

paragrafus 2017.06.05. 20:24:16

A „Trianon”-ra való megemlékezés, kvázi ünneplése nem más, mint amikor a nacionalista hamis pátosz, az önsajnálat, az idegengyűlölet és a felsőbbrendűségi tudat siratja önmagát. Magyarország annak idején hamis küldetéstudattal, rossz oldalon szállt be egy eleve vesztes háborúba.

Az akkori magyar államvezetés hazug és szélsőséges propagandával belevitte az országot egy olyan háborúba, amelyikből csak rosszul jöhetett ki. De az ugyanilyen trianoni hazugságok miatt vesztek százezrek a Don-kanyarnál és a II. világháborúban. Magyarország szelet vetett és vihart aratott.

Ezért bármennyire is fájó, Trianon (nemzetközi jogilag) nagyon is igazságos és jogos büntetése volt a háborúban vesztes Magyarországnak. A jogos önkritika sajnálatos módon sokakból hiányzik. Kimaradhattunk volna a háborúból, de a nacionalizmus, az irredentizmus, a tekintélyelvűség és a felsőbbrendűség érvényre juttatásának szándéka az akkori politikai vezetésnek fontosabb volt minden más szempontnál. Még az ország érdekénél is. És mindezzel a maiak közül is sajnos sokan azonosulni tudnak és képesek. Pedig Trianon a magyar jobboldal csődje, az akkori magyar jobboldali vezetés politikájának következménye. Éppen ezért különösen abszurd, hogy az akkoriak által elkövetett bűnök be nem ismerésének egyesek még külön megemlékezést is szerveznek. (Kár!)

Amivel a mai emlékezők mintha azt akarnák sugallni, hogy Magyarország a saját, akkori felelőssége alól akarna kibújni. Miközben azt viszont nem hajlandóak belátni, hogy amikor Trianon következtében az ország területét szétszabdalták és elcsatolták az anyaországtól, akkor ez egyben válasz volt az akkori elnyomó nemzetiségi politikára is. Az elszakított területek lakosságának kétharmada nem magyar volt, a magyaroknak legfeljebb az egyharmad arányban magyarlakta területekért fájhat a szívük. Az nem indok, hogy a “történelmi Magyarország” jussaként a magyarok igényt tartottak olyan területekre is, amelyeken nem magyarok éltek. Miközben azok a nemzetiségek, akik többségben éltek az elcsatolt területeken, boldogok voltak, hogy elszakadhattak Magyarországtól. Ez a tragédia.

Az akkori magyar politikai vezetés az erő nyelvén beszélt a kisebbségekkel. Soha nem tekintette egyenlőnek őket. Nem úgy bántak velük, hogy az otthonuknak és hazájuknak érezzék Magyarországot, egyenrangú polgárként élhessenek benne. (Mintha a Fidesz köszönne vissza)

Kétségtelen tény hogy a diktátum pillanatnyi nagyhatalmi érdekek mentén, példátlanul és indokolatlanul szigorúan bánt a magyarokkal. De mindezért nem a trianoni döntést meghozók a felelősök, hanem az akkori magyar arisztokrácia, a magyar nacionalista vezetők, a jobboldali politikusok voltak. Akik belevitték az országot abba a háborúba, amelybe sosem lett volna szabad részt vennünk. És akikre – különösen az időnként harci retorikájával - kísértetiesen emlékeztet a mai Fidesz. Trianon a magyar nemzetiségi politika, a magyar felsőbbrendűség mítoszának tragédiája, a magyar nacionalizmus következménye. Ami történt, az nem az igazságtalan döntés, hanem egy rossz politika következménye. Bármilyen fájó a veszteség, a felelősség emiatt leginkább a miénk. Éppen ezért alapjaiban téves az az egyesek szerinti beállítás, miszerint Trianon igazságtalan döntés volt velünk szemben. Pedig nem. Sőt! Mind az akkori, mind pedig a jelenlegi vezetést a csőlátásmód jellemzi. Egyik sem volt képes felismerni, hogy a jövő azoké, akik elismerik az emberi jogokat, és lemondanak a nemzeti fölényről.

Ezért ami a magyaroknak veszteség volt, az a magyarok által elnyomott kisebbségnek felszabadulás. Ez az igazán fájdalmas, és ez az igazi oka Trianonnak. Az eltelt idő alatt ezt kellett volna feldolgozni: megérteni saját felelősségünket, tanulni belőle, és békésen viszonyulni a környező országokhoz, ahol fordult a kocka, és most a magyarok lettek kisebbségben. És nem ünnepelni, sem megemlékezni minderről. Ezért is a magam részéről elutasítom, hogy a fideszes-jobbikos parlamenti többség – visszaélve a trianoni békeszerződéssel más államokban kisebbségi helyzetbe került magyarokkal való természetes együttérzéssel – politikai gesztusokkal, az állampolgárság és a választójog határon túliakra való kiterjesztésével, a Jobbik részéről a területi revízió követelésével mérgezi Magyarország és szomszédai, illetve az anyaországi és kisebbségi magyarok kapcsolatát.

És még két szempont mindehhez: az 1920-as Trianoni szerződést nemzetközi jogi értelemben az 1947-es párizsi békeszerződés váltotta fel. Másrészt Magyarország a vesztesek oldalán állt. A forgatókönyvet viszont mindig a győztesek írják. Ugyanakkor a megemlékezések a rossz oldalon, rossz célok mentén vesztessé vált és az országnak csak kárt okozó elődeinkről szólnak.

teéjesenmindegy 2017.06.05. 20:30:33

@nem várt fordulat:
Jó sok baromságot összevissza hordasz, okoska.
Szóval a csúnya magyar turistabusz nem vett fel, mi? Az nem zavar, hogy saját bevallásod szerint 2 napig senki más sem vett fel titeket? Az nem bántja a kis lelked, hogy 2 nap alatt lényegesen több olasz és francia szarta le a kis stoppolásotokat, mint magyar?

Aztán, a 16 éves tankötelezettség. Te majom, aki 16 évesen otthagyja a sulit (leginkább az iskola kivágja, mert eleget ült már az alsóban) az szerinted ha még két évig jár, akkor onnan egyetemre fog menni? Ennyire ne legyél már sötét. Leegyszerüsítve: Kolompár Winnetou, aki 16 évesen még negyedikes, az akkor se lesz rakétamérnök, ha 50 éves koráig iskolába jár.

teéjesenmindegy 2017.06.05. 20:37:53

@paragrafus:
"Az akkori magyar államvezetés hazug és szélsőséges propagandával belevitte az országot egy olyan háborúba, amelyikből csak rosszul jöhetett ki. "
Az államvezetés az nem Ferenc József volt? Aki esetleg osztrák...
Ja, és az Osztrák-Magyar Monarchia miért is jöhetett volna CSAK szarul ki bármiből is?
Egyébként az hogy a francba igazságos szerinted, hogy az osztrákhoz területet csatoltak tőlünk?

Pop40 2017.06.05. 20:37:59

@teéjesenmindegy:

" Leegyszerüsítve: Kolompár Winnetou, aki 16 évesen még negyedikes, az akkor se lesz rakétamérnök, ha 50 éves koráig iskolába jár."

Nem baj, legalább lesz utánpótlásotok, mikor mentek egyetemek ellen tüntetni.
Meg kéne becsülnöd az utánpótlásotokat.

444.hu/2017/04/23/mert-kell-ennek-a-retkes-egyetemnek-itt-lenni

Pop40 2017.06.05. 20:44:50

@paragrafus:

"politikai gesztusokkal, az állampolgárság és a választójog határon túliakra való kiterjesztésével,"

Az állampolgársággal szerintem nincs gond, szimbolikus gesztus, belefér.

A választójoggal már annál inkább. A választási csalás minősített esete, mikor olyanok szavaznak bármiféle ellenőrzés nélkül, levélben (!!), akik Orbánt meg a hazaáruló csürhéjét csak a nemzetieskedő hazudozásaik alapján ismerik tévéből meg netről, adót nem itt fizetnek, és a fideszes maffia ámokfutása nem az ő bőrükre megy.

nem várt fordulat 2017.06.05. 21:08:32

@teéjesenmindegy: ha már ilyen szépen megszólítottál, akkor neked is a kurva anyád.

okoska, ahogy mondtad, 20 évesek voltunk, 3 fiú, akik nekivágtunk. ki a faszom vesz fel 3 fiút? Igen, olaszországban nem volt jó, a franciák pedig egyenesen guszutstalanok.

de miből állt volna nekik egy félig üres buszba felvenni ezt a 3 barmot? ja, magyarok vagyunk.

16 évesen pedig az ember még gyerek. Nem szabad válogatás nélkül mindenkit betenni a munka világába.

A sötétség belőled jön, nagyon erősen.

jolaca 2017.06.05. 21:13:13

Mindig középszerű politikusaink, szar diplomatáink voltak-vannak. Mindig szerettünk lopni: Trianont-hozó vezetőink mindegy-ki-lakja területeket, mai erős embereink magyar és európai közpénzeket. Az I. világháborúból semmit sem tanult magyar polgár a zsidó szomszéd lakására vetett szemet, a mai gázszerelő bármire, mert lehetőséget kapott. Az összeharácsolt hajdani birodalom szétrobbantásának valós és sajnálatos vesztesei azok a külhonba szakadt magyarok, akik a hajdani területi kapzsiság miatt túlméretezett határok (büntető) visszaszabása okán törpe nemzeti kisebbséggé váltak; egyetlen kivétel a Székelyföld volt, Magyar Autonóm Tartományként, de az idő és Ceausescu ezt is "megoldotta".
Lánglelkű rinyálók és Tibi atyák érték el mindig, hogy rossz lóra tettünk. Muszáj ma is ezen dolgozni?

teéjesenmindegy 2017.06.05. 21:30:19

@nem várt fordulat:
Tehát aki okoskának hív téged, annak a kurva anyját. Te fájdalmas fasz.
Ja, a kis hozzáállásoddal tényleg minek vegyen bárki jegyet, ugye? Úgyis arra megy a busz, vigyen el ingyé a retkes hippi irhátokat.

16 éves "gyerek" pedig üljön a te 9 éves lányod mellett....
És mesélj, ha a 16 éves gyerek ötödikbe jár, akkor azzal mit kéne kezdeni? Mert nehogymá a munka világa. Akkor? Még három sikerév az általánosban? Abból lesz az információs innovatív társadalom?
Ostoba fasz vagy, akkora arccal, mint a ház.

Jakab.gipsz 2017.06.05. 21:33:49

@Pop40: Mióta vagy te magyarokat gyalázó kioktató, takonyagyú, magyar?
Mi magyarok így nem beszélünk egymással, egymásról.
A stílus maga az ember, ezért vagy csak egy lelketlen, csupasz majom, nincs önálló gondolatod, folyton csak másokra mutogatsz, öt, meg őket majmoljátok.
Ez neked tudás?
Ki az "a rajtunk", csak makogni tudnátok mint egy majom, ha nem tanítunk meg benneteket, beszélni, gondolkodni.
Most pedig ül le és gondolkozz egy kicsit hátha sikerül, ne csak lakkozd magadat, és hazudozz.

paragrafus 2017.06.05. 21:46:02

@teéjesenmindegy:
...."Egyébként az hogy a francba igazságos szerinted, hogy az osztrákhoz területet csatoltak tőlünk?"....

Amikor azt írtam, hogy igazságos volt velünk szemben a győztes hatalmak által diktált diktátum, akkor tudatosan nem mentem bele annak részleteibe, mert nem a részletekről akartam értekezni.
Azt tartottam igazságosnak - ha megköveznek, akkor is - hogy mint vesztesek, kvázi megbűnhődtünk azért, amit tettünk. (Hogy ez hogyan és miben nyilvánult meg, abban vitatkozhatunk, de szándékosan nem akartam a részletekbe belemenni, mert számítittam arra,m hogy félrevinné a témát.)
Egyébként pedig a kérdésedre (nem akarom megkerülni) azt a választ tudom adni, ami az írásom utolsó előtti mondata volt:

"A forgatókönyvet viszont mindig a győztesek írják"

Akár igazságos, akár igazságtalan. És ezt fenntartom.
Vesztes oldalon voltunk a háborúba. És a győztesek arra kényszerítettek minket, hogy fizessünk. Az árat ők határozták meg, abba már érdemben nem volt beleszólásunk.

dare 2017.06.05. 21:50:26

Még annyit a poszthoz, hogy abban lehet némi igazságtartalom, amikor is a régi Magyarország térkép dührohamot okoz egyes szomszédoknál, az lehet tényleg erős provokáció kissé számukra.
Ezt nem vitatom, és talán ha a "magyar főurak" néha a magyarok érdekeit is szem előtt tartották volna, vagy tartanák most is, akkor nem egy ilyen kicsinyes, önző, és irigy népet kellene most a jó irányba terelgetni, hanem egy sokkal nyugodtabb, sokkal engedékenyebb, és nem utolsósorban kevésbé frusztrált embereken múlna a következő magyar generációk sorsa.
Kik a felelősök?
Mindenki a magyar történelemből, aki a magyarok ellen áskálódott.
Ennek szép múltja van, kár is lenne ezt megszakítani, ezért remélem nem is szakítjuk meg a hagyományt, és mindent el fognak követni a hatalmasok annak érdekében, hogy a magyarság olyan szintű gyűlöletspirálba kerüljön, ami végül a teljes megsemmisüléséhez vezet majd.
Magyar-magyar embert, tán még soha nem gyűlölt jobban, mint jelenleg.
Ki ezért a felelős?
Hát, igyekszik kivenni mindenki ebből is szépen a részét, nem az történik, hogy az egyik oldal kiássa, a másik betemeti, hanem mindenki ás valamilyen gödröt.
Egy ismerősöm mesélte, hogy a lányát (aki erdélyi) lebüdösrománozták nacionalista ifjak a vonaton nemrég, pedig a lányánál nagyobb hazaszerető embert keveset találnánk hazánkban, de sajnos eddig terjed némelyeknek a felfogása az egészből.
Észre kellene venni, hogy senki nem fog rajtunk segíteni, mi magunk tudunk egy olyan országot felépíteni, amelyben nem a "nagyurak" kénye-kedve szerint kellene jópofiznunk, hanem egymást segítve, támogatva kikászálódnunk abból a siralmas helyzetből, amibe rendre belerángatnak vagy belevezetnek minket.
Én nem nevezném magam elitellenesnek, de a magyarság mindenkori, és ezen van a hangsúly, MINDENKORI elitjét olyan szívesen lecserélném valami másra, valami vagy valaki olyanra, amely jóval kevesebb frusztrációt okoz, nem rúg bele úton- útfélen a kisemberekbe, nem nézi le őket a munkájuk miatt, és sorolhatnám sokáig, de konkrétan ha választanom lehetne, hogy gazdag magyarok, vagy szegény magyarok között lehetne élnem, akkor én jobban érezném magam a szegények között.
Na nem a mostani szegények között, mert szegényeket már olyan szinten megvezették, hogy már lassan mindent és mindenkit gyűlölnek.
A legjobban persze egymást.
Ezt kell megoldani jelenleg, ez a legfontosabb a kormány és az ellenzék számára.
Ha ez sikerül, akkor elő lehet venni a Teleki által rajzolt 1910-es etnikai térképet, és azt matricaként felragasztani, mert abból megértenék mások is, mi is ezeknek a hülye magyaroknak a bajuk.
Azt még én is felragasztanám, csak az üzenet végett.
És egy méltó megemlékezés a 100 éves évfordulóra!!!
Talán sikerül.

paragrafus 2017.06.05. 21:51:18

@Pop40:
......"Az állampolgársággal szerintem nincs gond, szimbolikus gesztus, belefér.
A választójoggal már annál inkább. A választási csalás minősített esete, mikor olyanok szavaznak bármiféle ellenőrzés nélkül, levélben".....

A választójog szorosan és elválaszthatatlanul kapcsolódik az állampolgársághoz.
2011.-ig a választójog feltétele volt a magyar állampolgárság és az állandó magyar lakcím.
Az Orbán-kormány az alaptörvénnyel ezt felrúgta, mert ma már KIZÁRÓLAG csak a magyar állampolgársághoz kötött a magyar választójog. Más feltétele nincs.

septem 2017.06.05. 21:58:07

jó estét kívánok! velkám refudzsisz, de csak ha nem magyar! trianon? ugyanmár! amikor még a szlovákok kiirtásával sem néztek szembe a moslékzabáló genetikusan alattvalók?! de van remény polgártársak! amikor a szegedről a keletibe vonatozott menekültek fáradt lábát masszírozták egyes polgártársak, akkor láthatta a világ, hogy nem vagyunk teljesen elveszett nép... jó éjszakát!

haXXor 2017.06.05. 22:09:58

Szopd teherbe magad te libero szar :)

Consuela NO NO 2017.06.05. 22:23:08

@nem várt fordulat: jaja ha te ültél volna a buszon akkor meg ment volna a szervezőhöz a felháborodott levél, h ingyen furikáztattak 4 szakadt büdös csöveskukoricát.

@paragrafus: a semmirekellő áljogászok okoskodásától mentsen meg minket az ég

dare 2017.06.05. 22:23:16

@paragrafus: "A forgatókönyvet viszont mindig a győztesek írják"

Csak a rend kedvéért, de az 1 vh-ban a győztesek oldalán voltunk.
Egészen addig a pillanatig, amíg Németországban el nem kezdtek áskálódni a németek ellen, és be nem léptették az amcsikat, mert az sokkal jobb lenne nekünk indokkal, ha nem a németek nyernének ebben a buliban.
Ezek után elvárta volna az ember a "győztesektől", hogy a fogják be a lepénylesőt, és ne akarjanak ők diktálni senkinek semmit se, hanem csak aláírni a békét, megregulázni a vesztest, és pont.
Nem megalázni.
Ebből nem kért Wilson se, a "győztesek" dominanciájából.

sóhegy049 2017.06.05. 22:25:08

Ezt a témát jól felkapták, lehet rágni tovább a szart. Mióta nem parádéznak a seggek a szlovákoknál, milyen nyugi van?! De sebaj, buzerálják tovább a románokat, biztosan eszes és okos dolog, szerintük... A Délvidék, Vajdaság már necces. Az ottani magyarok nem tudom, hogy mennyire vették a lelkükre a kerítést, ha leesett nekik, akkor levették, hogy nem nekik szólt. Azzal nem értek egyet a posztban, hogy ez a kerítés valahol rendben van, mert bevallom, hogy nem vagyok egy fityiszfan, de nem kell itt rajtunk keresztül menekülgetni. De csessze meg az EU, hogy már a tengereken nem tudja visszazavarni az összeset, az első biztonságos országba. Ennyi...

teéjesenmindegy 2017.06.05. 22:32:43

@paragrafus: "Azt tartottam igazságosnak - ha megköveznek, akkor is - hogy mint vesztesek, kvázi megbűnhődtünk azért, amit tettünk."
Hogy is volt? Hogy a őcsászári fennsége háborút indított a szerbek ellen, akik lelőtték a trónörököst? Ez az amit mi tettünk amiért mi aztán büntetést érdemlünk? Valahogy nem ausztriának vették el a kétharmadát, ugye?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.05. 22:44:30

Az illegális bevándorlást és az aránytalan megtorlásként, bosszúból feldarabolt országot miért kell összemosni?

Pop40 2017.06.06. 02:03:31

@Jakab.gipsz:

"Mi, magyarok"?

Te nem vagy magyar, bolsi. Maximum annyi közöd van hozzánk, mint a rákos daganatnak a gazdatesthez. Magyarul hazudozol, ennyi.

Aki magyar, az nem tapsol az ország szétlopásához, oktatása és egészségügye tönkretételéhez, képzett fiatalsága külföldre hajtásához.
Te egy kupac hazaáruló szar vagy, se több, se kevesebb. A magyarellenes, hazaáruló vajdáddal, meg a söpredék fideszeddel együtt.

Pop40 2017.06.06. 02:07:20

@paragrafus:

Igen, épp itt lenne a lényeg. Állampolgárság, PLUSSZ állandó magyar lakcím. Az szavazhasson, akinek mindkettő van. Önmagában az állampolgársággal nincs gond, csak ne járjon szavazati joggal.
Persze Vitya bárkinek ad állampolgárságot, ha az cserébe leszavaz rá.

Jakab.gipsz 2017.06.06. 11:55:49

@Pop40: Nem tetszenek a bolsik és a komcsik (nekem se tetszenek), reklamálj és fordulj, azokhoz akik kitalálták és propagálták, a proletár internacionalizmus elméletét. Név szerint, azokhoz a hülye zsidó-filozófusnak nevezett barmoknál reklamálj akik, például a Marx-Engels uraknál akik a "Kommunista kiáltványt" közzétették.
Náluk ugass ne a magyaroknak nem önként és dalolva fogadtuk el, ezt a zsidó-filozófiai elmebajt. Magyarországot pedig ezek a hülye komcsik rabolták és dúlták szét. Amit viszont nagy nehezen össze kuporgattunk, a dolgozónép vagyonát, az állami vagyonnal más történt.

Mint ahogyan az állami vagyon (a nép vagyonának) a privatizációját sem magyar-filozófusok találták ki, hanem micsoda véletlen, Milton Friedmann amerikai zsidó-közgazdász találta ki, (No-bell díjas közgazdász), tessék náluk reklamálni. de vigyázz ne szólj az amcsiknak, mert az amerikai néppel is jól kibabráltak.

Ha valamit nem tudsz abba ne kotyogj bele, csak egy nagy csoportos dedós vagy/és csak gyűlölködni tudsz mint egy szkizoid, infantilis. Más baj nincs veled, ostoba.

Ennyi.

NBarbieReloaded 2017.06.06. 12:39:29

Azert olvasva a kommenteket, az ember esze megall hova fajult ez a vilag.
Egyesek szerint, akinek faj, hogy az orszag ketharmada elveszett, igazsagtalanul, az magyarkodo nacifasisztarasszista, persze ugyanezek szerint viszont megerdemeltuk, akkor gondolom az a halado, ejroper, felvilagosult gondolkodas. Ja, nem meglepo modon, akik felhaborodnak, hogy egy evbe egy napon masok megemlekeznek Trianonrol, ugyanazokat nem lattam, hogy valaha mondjuk a holokausztra irtak volna, hogy eleg mar a napi 3 megemlekezesbol, reg volt mar, felejtsuk el, lepjunk tovabb, ne ellensegeskedjunk, stb.
Agyrem, de tenyleg. Ugy latszik meg mindig tart az elmult evtizedek egyreszt bolsi mentalitasa, utana meg a PC, libsi agyrohasztas eredmenye.

2017.06.22. 15:15:38

Te Flynn

Az a baj, hogy csicska vagy, és hiába magyaráznám neked az okosat, attól még csicska maradnál. Téged ha megaláznak, akkor pofán baszod az illetőt, vagy okoskodsz? Ha csicska vagy, okoskodsz, ha férfi vagy, pofán baszod. Na, Trianon megalázás. Ennyi.

Frederick 2018.03.14. 05:50:38

@Molnárgörény: @-JzK-: Kedves Nemzettestvérek! Nehogy bedőljetek a posztírónak. A poszt azt hazudja, hogy most a trianoni traumáról mond valami nagyon fontosat, de közben a migrációt propagálja. Engedjük be a migráncsokat (-hiszen olyan jó lenne, ha nálunk is történnének olyan gyermekgyilkosságok, mint Manchesterben)! Hazaárulónak lenni menő - a hazaárulást pedig hazafiságnak eladni még menőbb (Gulyás Marci, mint hazafi, broáf!)

Az már mellékes, hogy a posztíró nem ismeri Tibi atya (szerintem egyre fárasztóbb) humorát, meg hogy nyomatja a szokásos újnyilasozó dumát, miközben az MNA állami szétverésével és a PHM önfeloszlatásával már nem igazán vannak újnyilasok az országban (Szálasi a legnépszerűtlenebb a magyar szélsőjobboldalon).
süti beállítások módosítása