"Magyar az, akinek fáj Trianon..." Dicsértessék!
– vágta oda Tibi atya a Facebook népének az alábbi képet:
A kép alatt persze elindult a vox populi (gy.k. a nép hangja), jöttek a kommentek jobbról-balról és
egymásnak estek a magyarok az Összetartozás Napján.
Kezdjük ott, hogy nem az a magyar, akinek Trianon fáj. Nem, Magyarország nem önmagával határos, ez a mondat az összes szomszédunkat vérig sérti.
Tegye fel a kezét, aki olyan házban akar lakni, ahol az összes szomszéd utálja! Na, ugye.
Úgyhogy szögezzük le gyorsan:
- Mindenki magyar, aki annak gondolja magát, aki magyarul beszél.
- A szomszédainknak konkrétan semmi köze ahhoz, hogy 1920-ban mi történt, nem is igazán izgatja őket, de jó lenne velük jóban lenni. Különben odaszaratják a kutyát az ajtónk elé.
A (szélső)jobboldali nacionalizmus egyik szép (csúnya) példája ez, a mostmár Tibi atyától is idézhető mondat, amelyik nem úgy gondolkodik a nemzetről, mint amelyik befogadó, hanem úgy, mint amelyik kirekesztő. Amelyik eleve vastag, szögesdrótos-géppuskás-határvadászos határvonalat húz a mi és az ők közé, ahelyett, hogy azt mondaná:
aki a kerítésen kívülre szorult, az is lehet magyar.
Sőt, továbbmegyünk: lehet ember. Lehet értékes. Akármilyen nyelvet beszél és akármilyen a bőre színe.
1920-ben a kerítésen túlra szorult több millió magyar. Nem célunk kideríteni, kik ezért a felelősök, nem is akarunk rájuk ujjal mutogatni:
ez van.
Nem kell szeretni, meg lehet róla emlékezni. De minek ezt úgy tenni, hogy a fél országot kizárjuk a magyarság soraiból és kvázi hadat üzenünk az összes szomszédunknak?
Tibi atya ugyanis ezt tette most a Facebookon. Épp 2000 megosztásnál jár a hadüzenet.
Azért abba érdemes lenne belgondolni, mielőtt bárki nagymagyar felzúdulásában a lájkra, vagy a share-gombra tapos páros lábbal, hogy abban az időben a kerítésről, meg a géppuskás határvadászokról nem az jutott az eszébe a jobber magyarnak (még a baloldalinak sem), hogy az valami csudás dolog.
Hanem éppen ellenkezőleg: hogy akiket akkor elszakítottak tőlünk, azok fontosak voltak nekünk. A táj is, az emberek is. A Nemzeti Összetartozás Napján a szerbiai magyarokról valahogy kevés szó esik. Vajon hogyan eshet nekik, hogy az a magyar kormány, amelyik idáig két kézzel pénzt és propagandát szórt, hirtelen felhúzott oda egy kerítést, árammal és éjjellátó kamerákkal? Kutyás-fegyveres őrökkel és tranzitállomásokkal?
(Ha nagyon provokálni akarnánk a kőagyú kesergőket: ezek szerint mégsem foglaljuk vissza a Vajdaságot…?)
Back to the subject: az 1920-as ország felosztása nyilvánvalóan sokként ért mindenkit, aki magyarul beszélt és magyarnak gondolta magát. Elképesztő mentális torzulások végén mostanra odáig jutottunk: névtelen kommentelők nyáladzva-hörögve üvöltik, hogy „vissza Trianont!” (hehe) és szombat délelőtt egy 20 fős náci-újnyilas csoport emlékfelvonulás keretében végigvonult Szeged belvárosán. A kávézók ás az utcán sétálók elnéztek valamerre, amikor meglátták őket. Két rendőr ballagott utánuk olyan arckifejezéssel, mint ahogy a leszedált dühöngőket szokták kísérni a zárt intézetekben.
Leszedált, vagy éppen kontrollálatlan dühöngés az egyik oldalon, csendes vállvonogatás a másik oldalon.
De a legundorítóbb, na az a Tibi atya- és a Fidesz-féle vámszedői a jelenségnek.
Akik lájkokért, néhány szavazatért beállnak az újnyilas arcok közé hörögni, hogy vissza Erdélyt. Akik ezeken az alkalmakon is libsiznek, zsidóznak, cigányoznak, vagy újabban: migráncsoznak, sorosoznak, vagy brüsszeleznek. (A Jobbik és a Fidesz természetesen ezen a kellemes nyári napon is lehazaárulózta egymást, bizonyítván, hogy nekik jobban fáj. Akinek jobban fáj, az jobban hazaárulózik!)
Tibi atya meg szégyellheti magát az olcsó lájkvadászatért. Mert azok, akik most nyomják neki a lájkokat és a shareket, nem gondolnak bele, hogy játszik ezzel az olcsó trükkel sok ezer magyar hazaszeretetével. Hogyan él vissza vele.
Vajon mikor lesz egy normális terepe, lehetősége azoknak, akiknek mindez még mindig fáj, kibeszélniük a dolgot?
Vajon mikor jön el az az idő, hogy akit nem érdekel ez az egész, ne kelljen végignéznie, ahogy szigorú arcú újnyilasok masíroznak át a belvároson (30 fok, bakancs, kapucnis melegítő és terepszínű rövidnadrág…)? Vagy éppen a Facebookon a magyarok egyik ostoba csoportja kiveti magából, mondván, hogy nem is magyar, mert nem bőg velük kórusban?
Az akkor felhúzott kerítések most a fejekben léteznek és ahelyett, hogy megpróbálnánk lebontani őket, egyre magasabbra húzzuk fel.
Vajon mikor jönnek rá az artikulátlanul üvöltők, hogy attól nem lesz nagyobb a magyar, hogy az üvöltik: mocskos románok?
Segítünk egy kicsit:
attól lesz nagyobb a magyar, ha végre senkit se zárnak kerítéssel ki az országból.
Akármilyen nyelvet beszél és akármilyen színű is. Lehetne mondjuk ez az üzenete idén ennek a szomorú évfordulónak, amikor kerítéssel zárták el egymástól a magyarokat és nem magyarokat is.
