B1 blogcsalád



Semjén Zsolt úgy írt alá, hogy ott se volt

2017. május 05. - Mr Flynn Rider

Lattmann Tamás nemzetközi jogász bukkant egy hatalmas mellélövésre a lex CEU esetében, ami miatt az egész törvény érvénytelen és az Alkotmánybíróságnak hivatalból el kell(ene) kaszálnia. semjen_iranban.jpg

Fidesz-országban minden megtörténhet, még az is, hogy Semjén Zsolt úgy ír alá Budapesten egy törvényjavaslatot, hogy közben Iránban tárgyal. A sztori kapásból felveti a közokirat-hamisítás bűncselekményének megalapozott gyanúját is, hiszen még a leghívőbb Orbán-rajongónak is nyilvánvaló, hogy Semjén nem írhatott alá Budapesten iráni látogatása közben.

Erre még a Széles Gábor-féle gravitációs kütyüvel sem lett volna képes.

A CEU ellehetetlenítését célzó, végül sürgősséggel elfogadott törvényjavaslatot Semjén Zsolt terjesztette elő, aki ezt az eljárást egy beadványával kezdeményezte, amelyen szerepel az aláírása, a helyszín (Budapest) és a dátum: 2017. április 3-a. Ezzel csak az a gond, hogy április 3-án a KDNP miniszterelnök-helyettese nem volt Budapesten, helyi beszámolók szerint Semjén akkor már Iránban tárgyalt, így nem írhatta alá Budapesten a dokumentumot. Márpedig azon az szerepel, hogy a szignóra a magyar és nem az iráni fővárosban került sor április 3-án.

Lattmann Tamás nyomán a Magyar Narancs írta meg először, hogy Semjén levele nem lehet hiteles, ezért a sürgősségi eljárás, így az elfogadott törvény is érvénytelen. Így az Alkotmánybíróságnak alkotmányellenesnek kell minősíteni. A nemzetközi jogász arra is rávilágít: ha valaki valahol közokirat-hamisítást követett el, az a büntető törvénykönyv szerint egyértelmű bűncselekmény, ha pedig mindezt hivatalos személyként teszi, akkor egy és öt év közötti szabadságvesztés is lehet a büntetés. 

A Miniszterelnökség természeten nem válaszolt arra a kérdésre, hogy Semjén Zsolt mit csinált április 3-án, és hogy kerülhetett az aláírása a beadványra. Mi annyiban tudunk segíteni, hogy ajánljuk a Miniszterelnökség figyelmébe a Tehran Times hírét, miszerint Semjén Zsolt atomerőmű fejlesztéséről írt alá megállapodást Ali Akbar Salehi, az Iráni Atomenergia-ügyi Szervezet (AEOI) vezetőjével. (Abból is elég nagy botrány kerekedett.)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1812482799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK 2017.05.05. 12:33:36

csak, hogy a tényeknél maradjunk, "Semjén Zsolt úgy ír alá Budapesten egy törvényjavaslatot" ugye nem igaz, mert nem a törvényjavaslatot írta alá a dokumentum szerint, hanem a sürgősségi eljárás kérését.

mellesleg aláírhatta előtte pár nappal is, sokan írtunk már alá dátummal ellátott papírt előre. és egyébként a törvények szerint az számít saját aláírásnak, amit annak ismernek el.

és, gondolom, Lattmann Tamás annak is utánanézett (szinte kizárt), hogy nem használ-e aláírógépet Semjén, ami eredetinek számít, és az amerikai elnök is használja többek között. mégsem okoz gondot senkinek :)

egyébként a legnagyobb poén lenne, ha emiatt elkaszálná az AB, mert a parlament megint elfogadná 1 nap alatt, változatlan formában, Áder már egyszer aláírta, tehát most sem tenne másként, és a határidők sem lennének rövidebbek. de lehetne megint tüntetni, hisztizni, és a 444 megint megírhatná addig párszor hogy bezzeg :"a thai, a maláj és a kínai nagykövetség nem látott semmilyen nehézséget a feltételek teljesítésében, megkérik a megfelelő mandátumokat a fővárosuktól” :):):):):)

FCUK 2017.05.05. 12:35:30

hopp, update:

A Miniszterelnökség az MTI-n közzétett reagálásban azt írja, hogy a felsőoktatásról szóló törvény módosítását az Országgyűlés nem sürgős, hanem kivételes eljárásban fogadta el, az ügyiratot Semjén Zsolt 2017. március 31-én írta alá, Budapesten. A dokumentum kelteként nem az aláírás, hanem a benyújtás napját tüntették fel, amely a Miniszterelnökség szerint nem szabályellenes.

Kiemelik, hogy kivételes eljárást a 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 61. § (3) bekezdése alapján "a 34. § (1) bekezdésében foglalt határidőre tekintet nélkül lehet indítványozni legkésőbb annak az ülésnek a megnyitása előtt egy órával, amely ülésre az előterjesztő – vagy a (2) bekezdés szerinti esetben a képviselők legalább egyötöde – a törvényjavaslat megtárgyalásának és elfogadásának napirendre vételét indítványozza."

"A kivételes eljárást ez alapján 2017. március 31-én 14 óráig, valamint 2017. április 3-án reggel 8 és 12 óra között állt módjában a Kormánynak kezdeményezni. A kivételes eljárást kezdeményező ügyirat 2017. március 31-én került át miniszterelnök-helyettes titkárságára és még aznap vissza az aktát gondozó főosztályhoz" – írja a Miniszterelnökség.

egypasas 2017.05.05. 13:01:22

és egy Miniszterelnökség nem hazudik, igaz?

morpho 2017.05.05. 13:27:57

"Az ügyirat kelteként nem az aláírás, hanem a benyújtás napja került feltüntetésre, amelyet semmilyen szabály nem zár ki."

Erre azért nem vennék mérget. Ilyen logika alapján egy csomó szerződés átdátumozható lenne. Igen, nem akkor írtam alá, amikor eladtam a céget, hanem egy héttel korábban... Ilyen alapon bianco aláírásokat lehet betárazni és elővenni amikor kell, aztán ráírni a benyújtás dátumát és megvagyunk. Az se gond, ha az aláíró közben meghal. Ez azért ezer sebből vérzik.

morph on deer 2017.05.06. 01:55:08

Azért az enyhén szólva is blamázs amikor a kormány az állítólagos szabálytalanságokra hivatkozva morcoskodik, közben szabálytalan módon nyújtja be a sürgősségi eljárásta vonatkozó javaslatot, nem?
Arról már nem is beszélve, hogy attól még, hogy a tiszteletes tiszteletét tette Iránban csakmaradt itthon néhány léhűtő, akik esetleg - a szabályosság látszatának megőrzésével - benyújthattak volna ilyen indítványt, nem?

Vagy: "ki nem szarja le?"

Ha meg kell ismételni a parádét akkor viszont meg kell változtatni a határidőket is, csak szólok, hogy nehogy meglepetés legyen.

Szúrófény 2017.05.06. 03:40:01

@egypasas: nem nevetséges-e ha egész államok, népek közösségben, hivatalosan hazudnak?”
Lukianosz.

„ A jókra nézve kóros állapot biz’ az
Ha egy hitvány, ki azelőtt egy nulla volt,
Nyelvvel megejtve népét, becsre, polcra jut”
(Euripidész— Oltalomkeresők 423-425.sor)

„Az államok akkor pusztulnak el, amikor már nem képesek a hitványakat a derekaktól megkülönböztetni” (Antiszthenész —12/VI.5.) Mi, most, megtudjuk-e?
„Határtalan a törvény mit lop” Shakespeare

nu pagagyí 2017.05.06. 05:07:52

Vajon miért volt ennyire sürgős a lex -CEU, hogy meg sem várták Semjént? Most írathatnak alá vele egy újabb biankó papírt, amelyben majd alkalomadtán megromlott egészségi állapotára tekintettel "kérheti" a lemondását, vagy éppen "bevallja" majd ügynökmúltját.

Pipas 2017.05.06. 06:38:28

Az összes ballibbant hatalmas nagy szakértő lett dátumozás kérdésében. Arról azonban egyikük sem gondol, hogy egy mondvacsinált kifogással akarnak az úton keresztbefeküdni egy törvény elé, amit egyébként a parlament elfogadott, az el nök aláírt. Trükkök százait vetnék be megint, csak az ő akaratuk érvényesüljön.

nu pagagyí 2017.05.06. 07:16:57

@Pipas: A tény speciel az, hogy a "trükkök százait" a fityesz vetette be, az ott sem volt Semjén odahamisított aláírásával. De azért hablatyolj még légyszíves, úgysem tudsz mást. Még a teljhatalommal is visszaélnek.

nu pagagyí 2017.05.06. 07:22:51

A "bajszos szart" ismét lukra futtatták a haverjai. Mégsem volt jogszerű az erkölcstelen törvény?

nu pagagyí 2017.05.06. 07:58:38

Egy doktor Schmitt álnéven jegyzett, alaptörvénynek nevezett tanulmány, bevezette a virtuális létezés első törvényét. E szerint egy senki által meg nem választott politikus egy időben egyszerre létezhet a téridő két eltérő pontján. A törvény Einstein relativitáselméletének kiterjesztése, amely egy újabb dimenzióval bővíti a téridő fogalmat és ezzel hidat képez a kvantummechanika felé. Az elmélet lehetővé teszi az úgynevezett Semjén-részecskék helyének és állapotának egyidejű meghatározását. Ott volt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.06. 08:06:00

Ez egy műbotrány.

Szokás az előzetes aláírás.

sőőtnagyonis 2017.05.06. 08:09:22

Mekkora kupi van a fityeszes fejekben. Még véletlenül sem tudnak következetesek lenni.
Ezek úgy viselkednek a törvényhozásban, mint egy istállóban. Oda ganyéjoznak, ahol éppen vannak.

Pipas 2017.05.06. 08:28:58

@nu pagagyí: "A tény speciel az, hogy a "trükkök százait" a fityesz vetette be, az ott sem volt Semjén odahamisított aláírásával. "

- Jucika, emék kűfődre!
- Jajj, akkor írja már alá ezt, mert hétfőre kelleni fog!
- Itt van, ni!

Hát ez tényleg hatalmas trükk, nem is tudom, talán valami szuperszámítógéppel kalkulálhatták ki, vagy nem is tudom... Ha mondjuk lettél volna ilyen munkakörben, akkor tudnád, hogy ez nem trükk, ez a normális ügymenet. Akkor ír alá az ember, amikor az irodában van és nem akkor, amikor mondjuk külföldön.

Baltaarcú Apu 2017.05.06. 08:33:08

@MaxVal BircaMan HJCD: Nyilván, majd ha úgy fordulnak a dolgok, a te életfogytiglanodat is aláírják előzetesen, még a tárgyalás előtt, mert ez szokás. Beeeeeeeee!

Pipas 2017.05.06. 08:35:23

@Baltaarcú Apu: Az ugye nem zavar, hogy ez nem bírói ítélet volt? Te a zsemle kettévágását is gyilkosságnak tartanád, mert az, hogy mit vágnak ketté az nem számít? :D

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.06. 09:01:34

@Baltaarcú Apu:

Kevered a bíróségi ítéletet egy politikai dokumentummal.

Thunder_th 2017.05.06. 09:02:05

Ez a téma fel van fújva. Nincs itt semmi látnivaló, ez csak egy sima közokirat hamisítás. A fidesz bűnei közül ez a legkisebbek közül való.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.06. 09:04:31

@FCUK:

Lattmann rendes gyerek, ismerem, de túlságosan belement a politikába, ami miatt elkezdett hülyeségeket mondani. Ez sokat árt kiváló jogászi hírnevének.

nu pagagyí 2017.05.06. 09:45:45

@Pipas: A köztársaság és a demokrácia egyik alapfeltétele, hogy a törvényhozói hatalmat szuverén emberek gyakorolják. Ha valaki biankó papírokat írogat alá, vagy utólag dátumozgatják az előre megíratott dolgait, az ellentmond az előbbinek.

Diktatúrában természetesen felesleges az olyan "képviselő", aki a választókat képviselik, nem pedig a diktátort. A történtek is igazolják, hogy egy sunyi diktatúrában élünk. A diktátor elvtárs a cinkosaival együtt, könnyen úgy végezheti, ahogy más országbeli, történelmi elődei. Orbánék is sejtik, hogy rábaszhatnak, ezért gránátvetős hadsereget fejlesztenek Kövérnek, a Várat erőddé alakítják, ahonnan elűzik az őslakosokat, hogy betelepíthessék a rezsim híveivel. És persze lázasan castingolnak a potenciális gyarmatosítók közt, hátha megússzák a sajnálatos eseményeket, mint 56-os elődeik.

Jakab.gipsz 2017.05.06. 09:49:42

Intim-Pista a figyelmes jog-ász meg menti a CEU-t, nyilván valóan azért ilyen okos, mert még nem hallott elektronikus aláírásról sem.

nu pagagyí 2017.05.06. 09:56:37

@Jakab.gipsz: Ez esetben nem merült fel, hogy elektronikus aláírással hitelesítették volna az okmányt. Nyilván nem is volt ilyen, utólag dátumozták az iratot, amit egyébként Semjén nem is látott.

nu pagagyí 2017.05.06. 10:00:49

@MaxVal BircaMan HJCD: Nem politizál, szakmai véleményt közölt. Az a te bajod, ha mindenben politikát látsz. Túlságosan bedőltél a militáns eszmei haverjaidnak, mindent feketén-fehéren látsz. Elbaszták. Tessék újra kezdeni. Menni fog, erre garancia a 30%-os birkapárt 100%-os megbonthatatlan egysége.

Jakab.gipsz 2017.05.06. 10:15:42

@nu pagagyí: Ha nekem a munkatársaim beolvasnak egy szöveget és arra áldásomat adom, azaz utasítom őket, hogy küldjék el, a felelősség az enyém, itt csak az lehet a kérdés jelen esetbe, hogy Semjén el ismeri-e vagy sem a saját dokumentumát, ha elismeri akkor az övé ez a kezdeményezés. És ezt egy jog-ász nem vonhatja kétségbe.

nu pagagyí 2017.05.06. 10:21:21

@Jakab.gipsz: Az államra vonatkozó szabályok azért némileg különböznek a sufni céged szabályaitól. Az állam nem a saját pénzéből él, tisztviselői pedig nem magukat szolgálják.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.05.06. 10:30:46

A CEU marad, a fidesz meghunyászkodik. A műsor közben Mészároshoz került pár 10 milliárdnyi közpénz. Ennyi történt.

Janossz 2017.05.06. 10:32:23

@Jakab.gipsz: ...jelen esetbe....el ismeri-e......jog-ász...Honnan szalajtottak téged?

paragrafus 2017.05.06. 10:42:09

A miniszterelnökség a közleményében önmagának mondott ellent. Egyrészt azt írják (idézem):
..."az ügyirat kelteként nem az aláírást, hanem a benyújtás napját tüntették fel, amit semmilyen szabály nem zár ki". Majd a közlemény végén viszont már a következőket fogalmazták meg:
"A kivételes eljárást kezdeményező ügyirat március 31-én került át a miniszterelnök-helyettes titkárságára és még aznap visszakerült az aktát gondozó főosztályhoz" – közölték.
Mindebből adódik a kérdés: ha egyrészt a benyújtás napját írták rá előre, majd az Országgyűlés titkársága is április (harmadikán) harmadikára szignálta az átvételt, akkor hogyan tudott az irat visszakerülni már március 31.-án az aktát gondozó főosztályhoz?
www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok-helyettes/hirek/a-miniszterelnokseg-kozlemenye-a-felsooktatasrol-szolo-torveny-modositasanak-eljarasarol

Netuddki. 2017.05.06. 11:10:31

Tényleg, mi a francnak normálisan kitölteni, aláírni, dátumozni egy dokumentumot? Mi a francnak valósághű vagyonnyilatkozatot beadni? Mi a francnak előkészíteni egy törvényjavaslatot, a sok droid úgyis azt a gombot nyomja kérdés nélkül amit mondanak neki? Próbáljon csak meg akadékoskodni, egyénileg szavazni, majd kap büntetést vazzeg!
Mi a francnak ide demokrácia, meg választások?

Na körülbelül ez a levezetése a sok kis köcsög fizetett tolvajfidesz troll bubogásának. Nagyon remélem, hogy az alkotmánybíróság elkaszálja ezt a törvényt okirathamisításra hivatkozva, a semmilyenzsoltot meg lecsukják! Ja, várjál! Ez úgysem fog megtörténni, a focialista maffiaállam alatt biztos nem.

Szalay Miklós 2017.05.06. 11:13:35

Egy józan elemzés a helyzetről egy CEU-stól: CEU, Soros, kormány, baloldal. Az is világosan ki van fejtve, hogy mik akadályozzák a kormányváltást, mit kellene tennie a baloldalnak, hogy legyen rá esély:

egyvilag.hu

A címlapon olvassátok az Üzenetet.

Netuddki. 2017.05.06. 11:15:30

@Szalay Miklós: Néha azért értelmes hozzászólásod is van a fórumokon, vagy csak a hülye blogodat reklámozod?

Pipas 2017.05.06. 11:15:54

@nu pagagyí: "Ha valaki biankó papírokat írogat alá, vagy utólag dátumozgatják az előre megíratott dolgait, az ellentmond az előbbinek."

Senki sem írt alá biankó papírt, előredátumoztak egy iratot, amiről aztán össze-vissza hazudoztok.

"Diktatúrában természetesen felesleges az olyan "képviselő""

Diktatúra, a nénikéd! Aki diktatúrázik, az idióta.

Janossz 2017.05.06. 11:31:41

@Pipas: Magyarázzátok a bizonyítványt, hiába.
Egy okiratnak természetes része, hogy készültének helye, ideje az aláírás mellett szerepel rajta. Ezer éve, legalább, hogy így van.
Ha ezek közül valamelyik VALÓTLAN, az irat hamis. Ennyike.
Ennél többet az Alkotmánybíróság sem mondhat, esetleg melléteszik a vonatkozó paragrafusokat.

2017.05.06. 11:33:23

@MaxVal BircaMan HJCD: "Szokás az előzetes aláírás."
Meg törvénysértő is.

A datálás az aláírás időpontja kell legyen.
Ha egy kisember csinál ilyet és lebukik vele, úgy megbüntetik, hogy még az unokái is nyögik. Persze ezt egy bulgár idiótának nem lehet elmagyarázni, mert úgyis csak annak hisz, ami putyin és orbán seggéből folyik a szájába.

2017.05.06. 11:34:43

@Pipas: "Aki diktatúrázik, az idióta."

Nincs diktatúra.
Mészáros nem Orbán strómanja.
Orbán soha nem hazudik.
Nem volt taggyűlés.

Netuddki. 2017.05.06. 11:45:52

@Pipas: "Aki diktatúrázik, az idióta."

Mi van tolvajfideszes kisköcsög? Elvették a homokozólapátodat?

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2017.05.06. 13:12:51

'Fidesz-országban minden megtörténhet, még az is, hogy Semjén Zsolt úgy ír alá Budapesten egy törvényjavaslatot, hogy közben Iránban tárgyal. '

Csak a rend kedvéért: Ez nem csak 'Fidesz-országban' történhet meg, hanem 2017-ben bárhol a világban, és semmi rendkívüli nincs benne:
Pl: www.signnow.com/

Mondjuk azt egyáltalán nem feltételezem, hogy ilyesmit használtak.

Pipas 2017.05.06. 13:23:35

@Janossz: "Ha ezek közül valamelyik VALÓTLAN, az irat hamis."

A pénz lehet hamis, meg az útlevél. :)

morpho 2017.05.06. 14:10:15

@Pipas:
Meg egy hivatalos okirat. Ezt hívják okirathamisításnak. Ezt a szót még nem hallottad narancskullancs?
süti beállítások módosítása