Orbán – Brüsszel: 1 : 0. Nem fogunk csontig benyalni Orbánnak, mint a közpénzből kitömött GFG-s lakájmédia, nyugalom. De meg kell állapítanunk: az Európai Unió nevű mamut nem fogja megnevelni a mi kis zsebdiktátorunkat. Az Magyarország dolga.
Pár hete jártam Brüsszelben, egészen más okból kifolyólag. Egy pékségben kértem két kávét és croissant hozzá. A pultoslány hallotta, hogy a van valami akcentus a franciámban és találgatni kezdte, honnan jövök. Végül elárultam neki, hogy Magyarországról. – Az hol is van? Oroszországban? – kérdezett vissza bociszemekkel.
Ennyit arról, hogy Magyarország milyen helyet tölt be az Európai Unióban. És mennyire fontos. ÉS mindezekből kifolyólag: mennyire kell megvédeni. Akkor kellene megvédeni, ha bárkinek fontos lenne és megtámadná.
De Magyarország és Orbán nem fontos az EU-nak. Apró ország vagyunk, apró zsebdiktátorral. Aki nagyon szeretne fontos lenni - de nem az.
Tegnap, az Európai Parlamenti vita után ugyanis az derült ki, amit mindig is tudtunk: Orbán azt csinál a saját kis szemétdombján, amit akar. Egészen addig,
- amíg nyíltan be nem vezeti a diktatúrát, mint példaképe és elvbarátja, Erdogan,
- vagy ki nem lépteti az országot az Unióból,
addig hagyják bomolni.
Magyarországon
- költhetik el az uniós milliókat, milliárdokat a házi arisztokrácia felhízlalására (Mészáros Lőrinc már az 5. leggazdagabb magyar, nahát),
- bezárathat egy egyetemet,
- páros lábbal taposhatja a sajtószabadságot és elnyomhatja a civileket.
Az EU válasza minderre:
Hááát, talán kizárjuk a Fideszt a néppártból... Majd kivizsgáljuk az ügyet.
(Van is egy ilyen mondás: ha a szőnyeg alá akarsz söpörni valamit, hozz létre egy bizottságot, ami majd kivizsgálja az ügyet.)
Tombolt tegnap a cinizmus az Európai Parlamentben.
Orbán belehazudott a nagyvilág szemébe (erről mi is írtunk itt), a nagyvilág egy része pedig zavartan félrenézett (nagyon jó erről a HVG cikke), a másik része felháborodott. Guy Verhofstadt, meg a többiek kirohantak Orbán ellen az Európai Parlamentben, élénken gesztikulálva küldték el melegebb éghajlata a gyalázatos és undorító húzásai miatt. De nem történt semmi utána.
Bár a felháborodás valódi és a beszéd hatásos, ezek csak szavak:
A vita után mindenki hazament és ma ugyanúgy folyik tovább Magyarország kirablása, az értelmiség elüldözése, a civilek elnyomása, a diktatúra kiépítése, apró lépésekben.
Nincs itt semmi látnivaló.
Ma reggelre az összes politikai elemző levonta a magyar sajtóban a következtetést: nem várhatjuk, az Európai Unió megoldja a magyar belpolitikai problémákat. Nekünk kell elzavarni a nyakunkon ülő, vérüket szívó miniführert.
Az Orbán által fizetett sajtó boldog csaholással nyalta fényesre a Szeretett Vezér fenekét, hogy mekkkkora győzelmet aratott a gonosz Brüsszelen, meg az ország ellen fenekedő liberális mételyen. Az ellenzéki sajtóban még volt valamiféle csodavárás, hogy a Fideszt kiültetik a szégyenpadra.
Aztán nem történt semmi. Miért?
Az EU érdeke jelenleg, hogy egyben maradjon és összeszedje magát. Hogy Orbán Viktor, egy apró ország még apróbb vezetője mit ugrál és hogyan nyomja el a saját honfitársait, mindaddig nem érdekes, amíg Magyarország tagja marad az Uniónak és nagyjából betartja a kötelező minimumot. Ha Orbán és Magyarország valóban annyit számítana, mint Nagy-Britannia és a Brexit, nyilván más lenne a leányzó fekvése.
Az a helyzet, hogy az EU-t nem erre hozták létre. A II. világháború után az európai országok vezetői feltételezték, hogy mindenki békét és demokráciát akar; illetve, hogy mindenki be fogja tartani a szabályokat. Nem tudnak Orbánnal mit kezdeni: se lenyelni, se kiköpni nem tudják a helyzetet. Orbán szarik a szabályokra, demokráciára és még több figyelmet akar, mint egy elkényeztett, dackorszakos óvodás. Így is kezelik: ha rángatózik a padlón még több figyelemért, leszidják és félrenéznek. Ennyi.
Az EU most félúton van egy olyan reform felé, ami később kezelheti ezeket a problémás országokat is, de félő, hogy a kezelés nem egészen úgy fog kinézni, ahogy mi gondoljuk. Hanem létrehozzák nélkülünk a kétsebességes Európát és Magyarország megint a periférira szorul. A dackorszakos óvodást nem fenekelik el, hanem beállítják majd a sarokba, távol a többiektől, ahol hiába sipítozik majd több figyelemért. Csak nekünk kell elviselnünk majd a hisztiét. Kérdés, meddig viseljük el.
Orbán „magyaros virtusából” és az EU lomhaságából ennyi telik.
