B1 blogcsalád



Jobbikos nyomásra Lukács György szobrát távolították el a XIII. kerületből

2017. március 29. - Mr Flynn Rider

Tegnap hajnalban, szinte titokban vitték el Lukács György, zsidó, marxista filozófus szobrát Budapest XIII. kerületéből, a Szent István parkból. Olyanok döntöttek a szobor eltávolításáról, akik valószínűleg annyi könyvet sem olvastak el összesen, mint amennyit ő írt. 

elvittek_lukacs_gyorgy_szobrat.jpg

 

Az Európai Baloldal közleménye azt írja: "a szélsőjobboldali rezsim gyáva módon távolította el" az alkotást, "a hajnal leple alatt".

A Fővárosi Közgyűlés január 25-én döntött arról, hogy március 31-éig lebontják a filozófus, kommunista politikus 1985-ben, Varga Imre által készített szobrát a parkban, amelyben majd Szent István királyról készült emlékmű kap helyet.

A Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője által benyújtott javaslatot 19 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta a közgyűlés.

Az ellenzéki politikus az előterjesztésében azt írta: Lukács György amellett, hogy filozófusként és íróként tevékenykedett, mind a három kommunista rendszer fenntartásában részt vett. A Jobbik felhánytorgatta és kész ténykén kezelte azt a történelmileg erősen vitatott esetet is, hogy a filozófus a Tanácsköztársaság idején népbiztosként, valamint a Vörös Hadsereg tisztjeként személyesen adott utasítást nyolc ember kivégzésére.

Magáról a budapesti közgyűlésről is sokat elmond, hogy az elfogadott javaslatban olyanokat írtak, hogy

„1945 után világhírnevét arra használta, hogy Nyugat-Európában a történelem egyik leggyilkosabb ideológiáját, a kommunizmust legitimálja; 1956 után pedig kulcsszerepet vállalt a Kádár-rendszer kultúrpolitikájában”.

Valószínűleg a polgármesterek és önkormányzati képviselők el se olvasták, hogy mi van az előterjesztésben, de az is nagyon valószínű, hogy Lukácstól se olvastak soha semmit.

Különben nem írtak volna ennyi hülyeséget össze. 

A Jobbik korábban közleményben úgy fogalmazott, hogy "a velünk élő kommunizmus újabb darabját" takarították el a kezdeményezésükre.

A közgyűlési döntés szerint Lukács György szobra helyén egy Szent István királyt ábrázoló szobrot fognak felavatni 2019. augusztus 20-án. Azt nem tudni, hogy Lukács szobrával mi lesz. 

A volt Közgázról eltávolított Marx-szobor miatt baloldali értelmiségiek tiltakoztak pár éve, most ennyi sem történt. 

Lukács György filozófiai iskolája nemzetközi hírűnek számított és olyan filozófusokat nevelt ki, mint Heller Ágnes, vagy Kis János. Számos könyvet írt, Magyarországon Kossuth-díjjal, Frankfurtban Goethe-díjjal ismerték el szellemi nagyságát.

Ezen a ponton csak szeretnénk egy egypercest idézni Örkény Istvántól:

IN MEMORIAM DR. K. H. G.

- Hölderlin ist ihnen unbekannt? - kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.

- Ki volt az? - kérdezte a német őr.

- Aki a Hyperion-t írta - magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. - A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?

- Kik ezek? - kérdezte az őr.

- Költők - mondta dr. K. H. G. - Schiller nevét sem ismeri?

- De ismerem - mondta a német őr.

- És Rilkét?

- Őt is - mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6512385241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.29. 14:18:00

Itt volt az ideje, a kommunista tömeggyilkos szobárnak az eltüntetésének.

Kb 89-ben kellett volna megtenni.

hu.wikipedia.org/wiki/Luk%C3%A1cs_Gy%C3%B6rgy_(filoz%C3%B3fus)
1919-ben, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején helyettes közoktatásügyi népbiztos, április 3-ától a Forradalmi Kormányzótanács népbiztosa, május–júniusban pedig a Vörös Hadsereg politikai biztosa volt.

Ebben a tisztségében a Vörös Hadsereg tiszafüredi veresége után[12] Poroszlón, egy katonai büntető eljárás során, tizedeléskor ( „felhívta a századparancsnokokat, jelöljenek ki nyolc embert, akiket elrettentő például agyon fognak lőni”) katonákat lövetett főbe. Váry Albert ügyész 1922-ben megjelent A vörös uralom áldozatai Magyarországon[13] című visszaemlékezésében hat áldozat nevét (Csupor Lajos, Malik Ferenc, Fenyő Nándor, Sück Emil, Tóth Lajos, Varga Károly) sorolta fel, a hetedik áldozat ismeretlen volt.

Ballib cenzorok réme 03 2017.03.29. 14:20:47

Most olvasom hogy "erősen vitatott" jelzővel illeti a posztíró a tömeggyilkosságot, amit történészek tucatjai rögzítettek.

Röhejes hogy a kommunista tömeggyilkosokat hogyan mossák tisztára a munkásőr leszármozottak.

Hogy hogyan hamisítanak ma is történelmet.

Nézzetek szembe a ténnyel.

Lukács György egy kommunista tömeggyilkos volt.

Megvetést érdemel.

Kovi1970 2017.03.29. 16:59:22

Ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel.

Lukácsnak szobrot állítani nem sokkal kisebb hazaárulás, mint a kormány keleti nyitás - haldokló nyugat hazugságkampánya.

Nehéz önálló profilt kiépíteni a baloldalnak ha még mindig a ragaszkodik a bűnös múltjához...

morph on deer 2017.03.29. 17:36:02

@Ballib cenzorok réme 03:
"...jelöljenek ki nyolc embert...hat áldozat nevét ... sorolta fel, a hetedik áldozat ismeretlen volt."

Igaz, hogy ez nem számtanpélda, de azért egy fikarcnyi következetesség nem ártana..! A nyolcadiknak mellé lőttek, vagy mi történt?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 18:05:08

@morph on deer: Bazmeg, ez nem agysebész, hanem fizetett troll, mit vársz?

DFK 2017.03.31. 14:58:33

Figyi, aki a Tanácsköztársaság rémuralma idején helyettes népbiztos volt, annak csak a gyilkosok közt lehet szobra.
süti beállítások módosítása