B1 blogcsalád



Újra támad a szingliadó ötletgazdája és még milliókat is kaszál vele

2017. február 09. - Mr Flynn Rider

Emlékszik még valaki a szingliadóra? Az egész ország azt találgatta, hogy ennyi hülyeség hogy jön ki a KDNP-ből. Ma kiderült, hogy Benda József, az ötlet szülőatyja nem adja fel.  És még keres is vele. 

szultel.jpg

Termékenység, elvtársak!

Egy hobbi szociológus felelős a szingliadó ötletéért, ami miatt körbe is röhögte a pártot az ország. Lassan egy éve annak, hogy a párt előállt a szingliadó ötletével, még abortusztilalmat is bevezettek volna.

Az újságok megdöbenve számoltak be arról, hogy a kereszténydemokrata párton belül terjedt Benda József hobbi népesedéskutató „cselekvési terve”. Benda az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) tanácsadójaként is dolgozó szociológus és halálos komolysággal vetette papírra ezeket az agyszüleményeket:

  •  a 35 és 45 év közti gyermektelen nők számára korlátoznák az abortuszt, az így születendő gyermekeket pedig rögtön örökbe adnák.
  • a tíz fősnél nagyobb munkahelyeken népesedési megbízottat is alkalmazni kellene – a megbízott arra figyelne oda, hogy ne dolgoztassák túl a 35-42 éves nőket;
  • az egyetemista lányok házasságkötési és gyermekvállalási ösztöndíjat kaphatnának;
  • a szülni nem képes 38-45 éves nőknek adnának lehetőséget arra, hogy béranyákkal hordassák ki gyermeküket,
  • országos médiakampányban népszerűsítenék, hogy negyvenévesen is szüljenek a nők
  • a 35-45 éves korosztályról reprezentatív felmérést készítenének, a nők gyermekvállalása helyett pedig inkább családok és közösségek gyermekvállalásáról beszélnének.

A szingliadóra a KDNP ifjúsági szervezetének egyik Facebook-bejegyzésében bukkantak rá az újságírók, amely kerekasztal-beszélgetésre hívott. Ott még szerepelt az ötlet.

Ez aztán akkor botrányba fulladt, hogy lefújták a kerekasztal-beszélgetést.

Azt is letagadta az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), hogy akárcsak fontolóra vették volna a szingliadót, meg a  többi bornírtságot. Még perrel is fenyegették azokat, akik azt híresztelik, hogy a párt akárcsak vitatkozni akart volna bármilyen, a szingliadóként jellemezhető adóformáról. "Mi a kormány adópolitikáját, az adócsökkentést támogatjuk" - fogalmaztak az Orbán-kabinet akkori kommunikációs irányvonalának megfelelően.

Bár a KDNP-nek kisebbik kormánypártként látszólag nincs nagy ráhatása a kormányzati politikára, két éve az üzletek vasárnapi zárva tartását sikerült keresztülvinniük.

Most kiderült: Benda József megint megrendelést kapott, 4,9 millió forint értékben.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) rendelt demográfiai kutatást Benda, Vezetői Tudás Kft. nevű cégétől. Benda József a Népszavának csak annyit mondott, hogy „a számos kiváló szakember bevonásával folyó munka célja, hogy javaslatokat tegyenek új, lehetséges családtámogatási formákra”.

Benda József időközben a honlapjára feltette a nagy port fölvert cselekvési tervet. A tervezetben "szingliadó" - gyermektelenek által fizetendő adótétel - egyáltalán nem szerepel. Benda József az abortuszról is csak annyit ír, hogy azt 35-45 éves korosztály gyermektelen tagjai számára "előzetes konzultációhoz, terápiához, mentoráláshoz lehetne kötni". Ugyanakkor fenntartja, hogy minden, 10 főnél többet foglalkoztató munkahelyeken népesedési felelős kellene kinevezni, aki szemmel tartja, hogy a munkáltatók nem dolgoztatják-e túl a 35-45 éveseket, illetve a kisgyerekes anyákat. Emellett javasolja, hogy csökkentsék a kisgyermekes anyák számára a munkaidőt, az állami hozomány bevezetését, továbbá családi SZÉP-kártyaprogram kialakítását 35-45 éves nők számára a "párkeresés költségeinek a megkönnyítésére."

 

Így reagált a KDNP annak idején a botrányra:

 

Miután sokan közölték velünk, hogy mit gondolunk a demográfiai helyzet kezeléséről, ideje, hogy mi is elmondjuk, valójában hogyan vélekedünk erről.

 

– A KDNP a súlyos demográfiai helyzetet az elsőszámú nemzeti sorskérdésnek tartja.

– Mérséklésére két eszközt tartunk hatékonynak: a családbarát gondolkodás erősítését, illetve a gyermekvállalás lehetőségének megteremtését, vagyis a családok támogatásának növelését. Ilyen pl. a családi adókedvezmény vagy az otthonteremtési támogatás.

– Szeretnénk leszögezni, hogy a KDNP tervei és programjai között nem szerepel és nem is szerepelt a szingliadó és a médiumok által „Cselekvési tervként” aposztrofált egyéb ötlet sem!

 

A kérdés felvetődésével kapcsolatban megjegyezzük:

 

– A KDNP demokratikus párt, közel tízezres tagsága körében szabad lehetőség van a magánvélemények megfogalmazására. Ettől még ezek nem válnak a pártprogram részévé.

– A Barankovics Alapítvány kiadványaiból különböző világnézet képviselőinek gondolatait idézhetjük. Elég, ha Jürgen Habermas nevét említjük. Egy szellemi műhely esetében ez természetes.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4912239680

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ez nem ember 2017.02.10. 12:01:44

A tojás, nem csirke. A makk nem tölgyfa. A pete és ivarsejt meg nem ember. Ezt nem olyan bonyolult megérteni! A művi terhesség megszakítás a körülményektől függően sokféle lehet. Tehát az én erkölcseim szerint van erkölcsös terhes...

Trackback: Meg nem született gyereket nem lehet molesztálni 2017.02.10. 12:01:11

Pápai intelem: Elítéljük a születés szabályozást, mert radikálisan csökkenti a molesztálható gyermekek számát.

Trackback: Mentsük meg a papokat! 2017.02.10. 12:00:50

Szórakoztató Képes ErkölcsTan: Mentsük meg a papokat a szexuális kísértéstől preventív kasztrálással! Mert mi az ami abszolut felesleges? Hát papnak a fütyi.

Trackback: KDNP új pártjelvénye 2017.02.10. 11:59:08

forrás:  Örexem Szatirikus lap

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.09. 10:29:22

Nem kéne a magyargyűlölő fideSSnek kiéheztetnie a népet, több gyereket tudnának vállani. A magyar átlagvagyon az EU átlagának a negyede. A szlovákok átlagvagyona 30%-kat több, mint a magyaroké.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.09. 15:18:35

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

"A szlovákok átlagvagyona 30%-kat több, mint a magyaroké."

Ez minden bizonnyal így van.

Kár hogy 2002-ben még elöttünk voltunk, és a GYucrsány féle elkúrók után 2010-re már ez volt az arány.

Igaz azóta se változott, de legalább nem vertek ránk újabb 30%-ot, mint az elkúrók alatt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.09. 15:44:45

@Ballib cenzúrázók réme 24: Abban igazad van, hogy a gyurcsány alatt is hátrább soroltunk. De a gyurcsányt leváltottuk, nem tudom, mit izmozol rajta. Menj oda hozzá, és vágd pofán. Amiről én beszélek a a 2010 óta tartó tragikus leszakadás, amit az orbán rezsim kúrt el. És kúr el ebben a pillanatban is.

morph on deer 2017.02.09. 22:17:02

"... minden, 10 főnél többet foglalkoztató munkahelyeken népesedési felelős kellene kinevezni, aki szemmel tartja, hogy ..."

- Dugtok ti otthon rendesen, Maris? Má' megin' olyan "szinglinek" nézel ki..!

mpl 2017.02.10. 08:30:02

@Ballib cenzúrázók réme 24:
Az megvan, hogy a fidesz alatt 18 hellyel kerültünk lejjebb a korrupciós listán?

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 08:39:13

@mpl:

Nem mondod ?

Soros Gyuri ál-civiljei lejebb minősítették az országot ?

EZt a tragédiát ! :DDDD

valasz.hu/itthon/ezert-titkoljak-hogy-kik-minositettek-le-magyarorszagot-113703
Sasszem olvasónk időközben jelezte, hogy ha nagyon akarjuk, megtudhatjuk, Magyarországról kik vettek részt a jelentés elkészítésében. A Nations in Transit függelékében, a köszönetnyilvánítás résznél ugyanis ömlesztve fel van sorolva egy regiment ember, akinek a Freedom House a háláját fejezi ki a közreműködésért. Ha pedig rákeresünk a Hungary kulcsszóra, megkapunk nyolc nevet – az anonimitás legnagyobb dicsőségére.
– Dane Taleski (Közép-Európai Egyetem)
– Marina Popescu (Közép-Európai Egyetem)
– Goran Buldioski (Nyílt Társadalom Alapítvány)
– Yervand Shirinyan (Nyílt Társadalom Alapítvány)
– Andrej Nosko (Közép-Európai Egyetem, Nyílt Társadalom Alapítvány)
– Halmai Gábor alkotmányjogász (ELTE)
– Váradi Balázs (Budapest Intézet)
– Charles Kovács (Híd Rádió Zrt.)
Tekintve, hogy a nyolc személyből legalább hét – a Soros György-féle Közép-Európai Egyetem, illetve a Nyílt Társadalom Alapítvány képviselőjeként, liberális alkotmányjogászként, a Magyar Narancs egykori publicistájaként – egy akolból származik, a Freedom House pontozását kénytelen vagyok leminősíteni,

-------------

bit4 2017.02.10. 08:39:19

@mpl: Igen, anyád nem ad számlát a prosti szolgáltatásaiért.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 08:40:49

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Dehát épp azt mondodm, hogy 2010-ig tartott a leszakadás.

Azóta nem szakadtunk le jobban, csak megmaradt az elkúrók alatt szerzett tetemes előny a szlovákoknál.

Netuddki. 2017.02.10. 08:44:26

Ennek a bendának is állandóan a szekszen jár a zesze. Nem ártana a körmére nézni, nem-e pedofil-e, mint a körmendi párttársa!

mpl 2017.02.10. 08:44:40

@bit4:
gratulálok az emelkedett stílusodhoz, és örülök, hogy a te anyád számlával csinálja, vagyis bárcás

Netuddki. 2017.02.10. 08:46:13

@Ballib cenzúrázók réme 24: Mi van tolvajfideszes balfasz! Erre nincs valami kamu grafikonod? Amit a kamutanulmányos, közpénztolvaj századvég csinált.

Netuddki. 2017.02.10. 08:49:38

@mpl: "Még birkahang is próbál okosat mondani"

Muhaha!

Lehet, hogy próbálkozik az ocsmány bulesz birkaszar, csak nem sikerül neki.
Remélhetőleg végleg kibaszták a blog.hu-ról, különben már teleszarta volna ezt a blogot is.

room_101 2017.02.10. 08:51:00

@mpl:
Az nem korrupció, egyáltalán nem is mutyi, ezek mind különbenis rosszindulatú balliba statisztikai módszerek.
Ami most van, az a Rendszerhű Nemzeti Burzsoázia tervszerű felépítése (és semmiesetre sem "seggnyalás").
A Keményen Dolgozó Kisember pedig sokkal inkább boldog, ha az általa termelt extraprofitot nem a kozmopolita karvalytőke viszi ki a megnyomorított országból, hanem megbízható oligarcháink svejci bankszámláira, offshore cégeibe, és adriai háromárbocosaiba vándorol ki, mert akkor átlagban gazdagodik a Magyar.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 08:56:30

@Ballib cenzúrázók réme 24: "lejebb minősítették az országot ?"

Lejjebb. Ezeknek a ballipsiknek lövésük nincs a magyarországi korrupcióról, különben az utolsó után kihagynának két sort, és akkor jönne Magyarország.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 09:06:19

@Ballib cenzúrázók réme 24: "2010-ig tartott a leszakadás."

Igen, 2010-ig sima leszakadás, 2010-től tragikus leszakadásban vagyunk.

szemétpasi 2017.02.10. 09:06:53

@morph on deer: Én látok benne fantáziát.
"Icácska drága megvolt a heti 3? Nem? Akkor jöjjön a tárgyalóba, segítek bepótolni!"

Amúgy így 7 év távlatából elég vicces visszafelé mutogatni. Főleg, hogy amúgy közben volt egy gazdasági válság, tehát a visszaesés egy jelentős részéhez az akkori kormánynak sok köze nem volt, inkább gazdasági sajátosságként érintett minket ilyen rosszul. Persze ez nem felmentés nekik sem, de a fidesznek meg pláne nem a 2. ciklus vége felé 2/3-al....

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 09:09:54

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Az meg egyenesen csoda számba megy, hogy a becsületes ballib elkúrók alatt rommá adósodtunk 54%-ról 82% fölé, most meg a Sorosék által a legesleges legkorruptabbnak minősített Fidesz kormáyn alatt nőnek a reálbérek, nincs infláció, alig van banki alapkamat, és még a lopások ellenére is csökken az államadósság.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 09:11:10

@szemétpasi:

Akkor nézzük a többi országhoz, és EU átlaghoz képest ki mit alkotott. Ugyanis a gazdasági válság egyformán érintett minden országot ugye ?

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp
GDP arányos hiány:
----------------------
2002:
Eu-s átlag: 60%, Magyarország: 54%

2010:
Eu-s átlag: 78%, Magyarország: 82%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alat az EU-s átlaghoz képest is romlott, 28% adósság növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 87%, Magyarország: 77%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 5% csökkenés.

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment
Munkanélküliségi ráta:
-------------------------
2002:
Eu-s átlag: 8,9%, Magyarország: 5,5%

2010:
Eu-s átlag: 9,6%, Magyarország: 11,2%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alatt az EU átlaghoz képest is jelentős romlás, 5,7%-os növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 9,8%, Magyarország: 7,5%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 3,7% csökkenés.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 09:22:36

@Ballib cenzúrázók réme 24: "ballib elkúrók alatt"

Vergődsz?

Mindjárt jön, a török elnyomás, meg ezeréves nagyar átok, ezért képtelen a magyargyűlölő csuti geci most rendesen kormányozni. Semmiképpen sem, mert a bukott Eltocsival elbaszták.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.02.10. 09:33:16

@Ballib cenzúrázók réme 24: "...2010-ig tartott a leszakadás."
aha, melyik valóságban? mert abban, amelyikben én (is) élek, sajnos nem ez a helyzet.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.02.10. 09:34:42

@Ballib cenzúrázók réme 24: biliből vedd ki a fejed. csak a számokkal bűvészkednek, ez már többször kiderült.

szemétpasi 2017.02.10. 09:48:03

@Ballib cenzúrázók réme 24: Az alapvetésed rossz. Nem érintette egyformán lévén egy erős tőkével (német, francia) vagy stabil belső piaccal (lengyel) rendelkező ország sokkal kevésbé érezte meg a válságot mint a tőkeszegény, szinte kizárólag exportból élő, olcsó munkaerőre épített ország. Az átlag szép dolog, csak nem árt mögé nézni.

konrada 2017.02.10. 10:19:17

@szemétpasi:
...főleg, ha annak az országnak a vezetését elqrták, nem kicsit, nagyon, és emiatt - amíg a hozzá hasonló adottságú új-EU-s országokban 2002-2010 között nettó 27-47% növekedés volt válsággal együtt - a 14% nettó bővülést karcolgattuk, azaz a leggyengébbek felét is alig értük el növekedésben...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 10:45:31

@konrada: "a leggyengébbek felét is alig értük el növekedésben... "

2010 óta viszont éves átlagban EU pénzek nélkül 0,2%-ot.

NULLÁT!!!!!!!!!

Hiába emútnyócévezel, amit a habonyiskolában belédvertek, ezt nem tudod kimagyarázni.

NULLÁT!!!!!!!!!

Cro 2017.02.10. 10:47:17

@Ballib cenzúrázók réme 24:

Egészen lenyűgöző, hogy valaki ilyen bérkommentálásból akar megélni. A te érdekedben remélem, hogy legalább elhiszed amit írsz, különben nagyon rossz lehet neked. :(

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.10. 11:08:29

@Ballib cenzúrázók réme 24: nem 2010-ig tartott, azóta is tart. Még a nem kicsit jobban álló Csehek is jobban növekednek, pedig onnan még nehezebb is. A narancsdbolsik hűen követik titkolt vörös(most már kék)bolsi elvtársuk elkúrópolitikáját.

Duplaxiii 2017.02.10. 11:11:58

Azért ismét igazolást nyert, hogy a kdnp (és az lmp) a legkárosabb féregszervezet! Támogatás nélkül akarnak a egész társadalomra nézve kötelező agymenéseket ráerőszakolni.
A felsorolt "ötletek" Hitler ötletbörzéin is nyernének!
Nyilt náci ideológia. Ha egy nő nem szül, akkor kötelezően szüljön és adják a gyereket örökbe! Ha nem tud, béranya...
Szó sincs semmiféle életszerűségről, a kis köcsög fel sem fogja a körülötte zajló világot!
A kdnp-seket előbb kell börtönbe zavarni, mint a fideszes tolvajokat. Ezek mára tönkretették az oktatást, az egészségügyet. Nem pénzzel, hanem a torz filozófiájukkal.
Én egyébként pártolom az ilyen szingliadókat, de előbb többkulcsos és progresszív adórendszer, a létminimum nem adóztatása, a befizetett pénzek elszámoltathatósága stb.
Ha egy nő nem akar vagy nem tud szülni, akkor legyen illeték, de akkor a másik életéhez meg legyenek támogatások! Ha ő dolgozni akar, akkor ahhoz kapjon támogatást! És többet fog termelni, több lesz a állami bevétel, ő is jobban él, tudja fizetni a "vérdíjat"...
De hogy pár agyhalott beteg kötelező náci törvényeket akarjon? Keresztényi szeretet alaján?

Duplaxiii 2017.02.10. 11:14:25

Egyébként a posztoló nyugodtan moderálhatna! Ez a mindenhol romboló troll itt is szétcsapja az eredeti történetet, minek itt megtűrni? Végignéztem az ő baromságairól szól a vita, alap offolás és szó sincs a eredeti témáról.
Ezeket meg kell keresni és szeneslapáttal beverni az arcukat!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 11:23:20

Halló @Mr Flynn Rider: ! Széttrollkodják a hazug fideszesek a posztodat!

konrada 2017.02.10. 11:31:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
...lehet hogy 0, de a hasonló adottságú új-EU-s országokhoz hasonló nettó 12-14%-os GDP sávval nagyjából azonos a teljesítmény most.
...s mivel azok - a hasonló adottságaik miatt éppúgy kapták a támogatást (ahogyan hasonló volt ez 2010 előtt), így bárhogy is akarod erőltetni ezt a 0 eredményt, azzal csak úgy anbloc húzod le a volt keleti zónát a közel hasonló teljesítményük miatt...

...s ebben igazad is van. Én se vagyok igazán megelégedve még ezzel se, hiszen mekkora hátrányt szedtünk össze!

konrada 2017.02.10. 11:36:14

@fidesz maszop dk egykutya:
...hátha a nettó 7% GDP növekedés több, mint a 12%, akkor valóban igazad lehet....

konrada 2017.02.10. 11:38:16

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Én elhiszem neked....

...persze csak akkor, ha hozod a többi országra is GDP %-ra lebontva-összehasonlítva a támogatások arányát...

steery 2017.02.10. 11:40:14

Szerintem okosabb lenne inkább a gazdagokat rászorítani a szaporodásra és a szegényeket eltiltani a szaporodástól. Ez esetben ugyanis 1 generáció alatt nagyon lecsökkenne a szegények száma, míg a gazdagoké megemelkedne. És így mindenféle gazdaságpolitikai hókuszpókusz nélkül lehetne jelentősen javítani az életkörülményeken. Az meg nem baj, ha csökken a népesség, mert a bolygó legalább százszorosan túlnépesedett. Magyarország 93.000 négyzetkilométerén az volna az egészséges hosszú távon, ha csak 100.000 ember élne. Szóval bőven van mit fogyókúráznunk és rengeteg földterületet kéne visszaadni a természetnek, hogy újra mező, mocsár meg erdő legyen a helyén.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.02.10. 12:03:19

Meg nem született gyereket nem lehet molesztálni

Pápai intelem: Elítéljük a születés szabályozást, mert radikálisan csökkenti a molesztálható gyermekek számát.

erkolcstan.blog.hu/2013/01/25/meg_nem_szuletett_gyereket_nem_lehet_molesztalni

Bicepsz Elek77 2017.02.10. 12:29:34

A szingliado hulyeseg. A gyermektelensegi ado az nem!!
De kozben allami bolcsodek es ovodak is kellenek 7-20-ig nyitvatartassal legalább!!!

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 12:38:15

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Tibi-Tibi...
Már megint sírva követeled a cenzúrát ?

Röhejes vagy mint minden ballib seggnyaló ! :DDD

Bicepsz Elek77 2017.02.10. 12:38:25

@steery: Ezeket a nezeteket Indiaban, Nigeriaban es hasonlo helyeken kellene eloszor terjesztened.
@Duplaxiii: Amitol te beszélsz, azt Rakosi is megvalositotta. Azzal jol feldobta a demografiat, csak a Kadar be akart nyalni, es megszuntette 1956 utan.
Asszonynak szülni i kötelesség, leánynak szülni dicsőség!!
Manapsag sajnos csak az egyik védett kisebbseg vallja ezt!!!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.10. 12:40:18

Élveszületések száma (2004-2015)

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00111.html

2004: 95 137
2005: 97 496
2006: 99 871
2007: 97 613
2008: 99 149
2009: 96 442
2010: 90 335
2011: 88 049
2012: 90 269
2013: 89 524
2014: 93 281
2015: 92 135

wolves84lb 2017.02.10. 13:08:38

@Ballib cenzúrázók réme 24: batyufasz, a telefonszámod előkerült-e már, te nagypofájú kis senkiházi? Vagy továbbra is az internet mögő bújva játszod meg itt az okoskodó narancsgecit? :)

ogli dzsí 2017.02.10. 13:26:13

egy ilyen adó nagyszerü lenne

vgyis ilyesmi

fika helyett ezen bizony el kéne gondolkodni

konrada 2017.02.10. 13:30:44

@wolves84lb:
S ezt te kérded, akinek ezen a kérdésen kívül ez az egyetlen, a témához igen hozzáillő, építő hozzászólása van?:
batyufasz, a telefonszámod előkerült-e már, te nagypofájú kis senkiházi? Vagy továbbra is az internet mögő bújva játszod meg itt az okoskodó narancsgecit? :)

...humorod az aztán van.;)))

ogli dzsí 2017.02.10. 13:34:48

@Ballib cenzúrázók réme 24: Nem, nyolcból nem 7 soros embere, hanem mind a nyolc.

Halmait személyesen ismerem, ő egy sorosista zsidó jogász, az ELTE oktatója és a világkormány feltétlen híve. Több soros projekten dolgozott korábban, ismert antifasiszta.

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.10. 13:47:57

@konrada: az nem több, de a cseh átlagos gdp növekedés 2010-2015 ig 1,711%-al több mint a magyar 1,68%
Ráadásul a cseh növekedés mértéke növekszik, a magyaré meg csökken.

ogli dzsí 2017.02.10. 13:56:36

@fidesz maszop dk egykutya: hazudsz, hol a forrás?

A cseh GDP növekedés csökken, a magyar meg nő.

ogli dzsí 2017.02.10. 14:08:32

@fidesz maszop dk egykutya: hazudsz, hazudsz, hazudsz ostoba gyrcsány csicska

A cseh gazdaság lassabban nőtt Orbánék alatt, mint a magyar

2011-15 cseh éves átlag növekedés 1,5%

www.focus-economics.com/countries/czech-republic

2011-15 magyar éves átlag növekedés 1,72%

www.focus-economics.com/countries/hungary

konrada 2017.02.10. 14:12:08

@fidesz maszop dk egykutya:
Az 7%. Elég alternatívak lehetnek a forrásaid...

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.10. 14:15:47

@ogli dzsí: szokás szerint megint hazudsz gyurcsány-orbáncsicska kommer "elvtárs"

hu.tradingeconomics.com/czech-republic/gdp-growth
hu.tradingeconomics.com/hungary/gdp-growth

Itt nézelődhetsz, bár grafikonnal van, azt nem biztos hogy el tudod olvasni.

Egyébként ha amit kitaláltál az igaz lenne, az is siralmas, tekintve hogy csehország már nyugat európa gazdaságilag is, és nem kicsit jobban állnak mint ez a szeméttelep. Monjuk 2x akkora növekedés innen a béka segge alól már normális lenne, de annak a közelébe sincs.

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.10. 14:17:27

@konrada: bizony, nem a habonyidőkből olvasom a kamu, kitalált értékeket, hanem mondjuk innen: data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?locations=HU

ogli dzsí 2017.02.10. 14:33:36

@fidesz maszop dk egykutya: valóban elmaradt a magyar fejlődés jelentősen a csehtől az országromboló szocik miatt, akik bónuszban még átörökítették orbánnak a csehek államadósságának a dupláját, ennek ellenére is gyorsabban nőtt 2011-15ben a magyar gazdaság, mint a cseh, mint az egyértelmü a forrásomból

annual growth - ott vannak az éves értékek

2002-2010ben évi 2-5%-kal volt lassabb a magyar növekedés a csehnél a hazugság, lopás és csalás miatt, plusz megduplázódott az államadósság, kivéve persze 2002-t, amikor még érződött az orbán-hatás és sokkal gyorsabban nőttünk, mint a csehek

data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?end=2010&locations=HU-CZ&start=2002

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 14:38:02

@ogli dzsí: "gyorsabban nőtt 2011-15ben a magyar gazdaság, mint a cseh"

Megint félreértetted. Az EU támogatásunk nőtt gyorsabban.

ogli dzsí 2017.02.10. 14:46:53

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: 1Az EU támogatásunk nőtt gyorsabban.1 - az is a kormány sikere, vagy a cseh kormány kudarca

- persze nem igaz, hiszen 2002ben még EU tagok sem voltunk, mégis gyorsabban nőtt a gazdaság, mint a cseh, de utána ilyen soha többé nem fordult elő EU támogatással se, csak az adósságunk nőtt a cseheké duplájára

data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?end=2010&locations=HU-CZ&start=2002

azaz hazudsz

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 14:52:01

@ogli dzsí: "Az EU támogatásunk nőtt gyorsabban.1 - az is a kormány sikere"

Keress egy ballipsit, nekem ne dicsérd a fasz gyurcsányt!

"2002ben még EU tagok sem voltunk, mégis gyorsabban nőtt a gazdaság"

Menj a szocikhoz, a Bokrost se tudod nekem dicsérni! Igaz, hogy megágyazott az elkövetkező 10 éves fejlődésnek, de az állami költségek visszanyesését hülyén csinálta, bárki le tudott volna vágni minden költségből 10%-ot.

ogli dzsí 2017.02.10. 14:57:48

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: milyen 10 évesnek ágyazott meg bokros?

2002ben nőttünk utoljára gyorsabban, mint a csehek, pedig nem volt EU, mint ahogy az előbb hazudtad. Az EU időkben meg csak az utóbbi években, ismét orbán alatt nőttünk a cseheknél gyorsabban.

Döntsd már el hogy Bokros vagy az EU miatt vagyunk gyorsabbak Orbán alatt a cseheknél, és vagyunk Orbánmentesen lassabbak.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 14:58:19

@ogli dzsí:

Hagyd...

a grafikonokból semmit sem ért.

Zsigerből löki a hazugságait, a tényadatok, és szmáok nem érdeklik.

Tisztán látszik, hogy 2010 óta jobbak vagyunk mint a csehek, és a kedvenc elkúrói alatt maradtunk le, mint a borravaló.

Ráadásul ő jött elő a témával, aztán meg elkezd marhaságokat dumálni, mikor a tényekkel szembesítik.

Igazi ballib gyökér...
Ezért fizetik.

ogli dzsí 2017.02.10. 15:11:06

Jajj de eredeti ez a lippsi propaganda:

megtudhatjuk, hogy Orbán, a Brexit és Trump után legközelebb Le Pen hozza el a világvégét meg az államcsődöt:

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/kopogtat_a_vilagtortenelem_legnagyobb_allamcsodje.629526.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Akkor ez azt jelenti hogy LePen vezet?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 15:13:16

@ogli dzsí: "milyen 10 évesnek ágyazott meg bokros?"

Ja, te 1996-ban még nem éltél. Akkor elmondom. A Bokrosnak volt egy fasz csomagja. ... Nem a fasz Bokrosnak volt egy csomagja. Az államháztartás minden kiadásából levágott 10%-ot. De ezt nagyon szarul csinálta, pl. a gyerekes családoktól elvett 30 milliárdot, és bankot tőkésített fel vele. Mondanám, hogy úgy viselkedett, mint a geci orbán, de az nem bankot tőkésít fel a gyerekektől ellopott pénzzel, hanem magának lopja.

Naszóval, a bokros csomag hatására a következő 10 évben nagyot fejlődött a gazaság. Én ebből mit sem láttam, csak azt, hogy befagyasztották a fizetésem a kutatóintézetnél, és vagy visszamegyünk külföldre dolgozni, vagy vállakozásba kezdek. Szóval a fasz Bokros miatt vagyok pályaelhagyó, nekem hiába dicséred.

Ellentétben az orbán csomaggal, alias eltolcsy csomaggal, alias Széll Kállmán tervvel. Aminek az első fele, hogy kurvasok adót kivet, az maradéktalanul teljesült, de a második fele, hogy 2018-ra 50% lesz az államadósság a GDP-hez képet, az sehogyan se akar teljesülni. Szóval az eltolcsy a fasz bokrosnál is százszor nagyobb fasz.

ogli dzsí 2017.02.10. 15:17:56

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: el tudsz számolni a bokros csomagtól 10 évet előre?

- akkor miért pont 2002 volt az utolsó év, amikor gyorsabban nőtt a gazdaság, mint a cseh és miért a 2002es az utolsó év, amikor csökkent az államadósság?

Ne fárassz.

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.10. 15:51:25

@ogli dzsí: már megint terelsz kommunista hazudozó elvtárs, már megint más grafikont néztél

tessék: data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?end=2015&locations=HU-CZ&start=2010

Na erőlködj ki még valami vicceset :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 15:55:45

@ogli dzsí: "el tudsz számolni a bokros csomagtól 10 évet előre?"

Ennél kicsit többet várnék tőled. Tessék: 1996-2006.

Kiváncsi vagyok, neked mi más jöhetett ki?

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 15:56:26

Ez megvan már ?
Röhejes nem ?

index.hu/belfold/2017/02/10/orban_viktor_19._evertekelo_2017_evertekelo_beszed_tuntetes/
"Juhász Péter, az Együtt elnöke azzal kezdte beszédét, hogy meglepő, hogy ennyien vannak a tüntetésen, ez ötször annyi, mint amennyire számított. Ez meglehetősen fura, mert kb. 100-150 ember volt mindössze (rendőrökkel és újságírókkal együtt)."

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.10. 16:00:19

@Ballib cenzúrázók réme 24: kommunista hazudozó "elvtárs"
data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?end=2015&locations=HU-CZ&start=2010

Na muti hol van az 2010 óta tartó nagyobb növekedés! (ami ugye még mindig tiszta szégyen, mert a béka segge alól könnyebb nőni mint a csehek szintjéről).
a 0,677 nagyobb mint a 2,2? Vagy az 1,739 nagyobb mint a 2,005? Netán 3,148 nagyobb mint a 4,536?
Az a 2010 óta tartó nagyobb növekedés az mindössze 2013,2014. A többinél meg kisebb :)

Amikor a tényekkel szembesítenek, még a nyilvánvaló ellenkezőjét is képesek vagytok mondani ti kádári, gyurcsányi, orbáni kommunista hazaáruló propaganda "elvtársak".

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 16:02:34

@fidesz maszop dk egykutya:

Okosan nem 2002-től linkelted, de itt van az is.

data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?end=2015&locations=HU-CZ&start=2002

Tisztán látszik 2002-ben sokkal jobbak voltunk, mint a Csehek.
Aztán jöttek az elkúrók.
Elkúrásuk folyományaképpen sokkal szarabbak lettünk, és egészen 2010-ig szarabbak voltunk végik a Csehektől.

2010 után elkezdtünk felzárkózni, és utol is értük őket 2012-ben és 2014-ig tartottuk is előnyünket. Aztán kicsit megelőztek.
De 2016 júliustól újra mi növekszünk jobban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 16:07:10

@Ballib cenzúrázók réme 24: "és a kedvenc elkúrói alatt maradtunk le, mint a borravaló."

PONTOSAN. 2006 és 2016 között a két fasz elkúró, a gyurcsány meg az orbán miatt.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.02.10. 16:07:45

Orbán Viktor éppen az évértékelőjét tartja!

itt a feed: index.hu/belfold/2017/02/10/orban_viktor_19._evertekelo_2017_evertekelo_beszed_tuntetes/

most van az a rész hogy hasít a gazdaság

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 16:07:50

@fidesz maszop dk egykutya:

Konkértan
2002 Magyarország: 4,5
2002 Csehek: 1,64

Jöttek az elkúrók.

2006 Magyrország: 3,85
2006 Csehek: 6,87

Aztán folytatták az elkúrók:

2010 Magyarország: 0,67
2010 Csehek: 2,295

Aztán jött a Fidesz:

2014 Magyarország: 4,047
2014 Csehek: 2,715

És 2016 július óta megint verjük őket.

Saját grafikonoddal hazudtolod saját magad, ilyen hülye vagy.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 16:09:19

@Halál kamionja mindenkit elgázol:

Ezt már olvastad innen ?

"Juhász Péter, az Együtt elnöke azzal kezdte beszédét, hogy meglepő, hogy ennyien vannak a tüntetésen, ez ötször annyi, mint amennyire számított. Ez meglehetősen fura, mert kb. 100-150 ember volt mindössze (rendőrökkel és újságírókkal együtt)."

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.02.10. 16:16:02

@Ballib cenzúrázók réme 24: Azért volt kint juhász mert szigetvárit éppen elítélték rágalmazásért. Hülék ezek, de valószínübb hogy orbán fizeti őket is mint gyurcsányt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 16:17:12

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Röhejes nem ?"

Az. Október 23-án a tüdejét kiordította az orbán, hogy a fütyülést ne hallja az a maroknyi hallgatósága. Persze nem sikerült, és nagyon beidegelte magát ezen a csuti geci, szinte táncolt. Világi volt! :))

www.youtube.com/watch?v=jzNimTlFNpQ&t=6m10s

Pedig bem kéne idegelni, mert eleve idegbeteg:
www.youtube.com/watch?v=s02KUzJCOAs

steery 2017.02.10. 16:31:39

@Bicepsz Elek77: Mindenhol. Senki nem vonhatja ki magát a folyamat alól. Mára nem maradt a Földön egyetlen olyan hely sem, ahol ne lenne nagyobb a népesség az egészséges szintnél. Még a lakatlan területek is túlnépesedtek, mert mindig egészében kell vizsgálni a dolgot, nem részenként, hisz az egész rendszer fennmaradásáról van szó.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.10. 16:39:50

@Halál kamionja mindenkit elgázol: 'most van az a rész hogy hasít a gazdaság"

:))

Istenuccse, pont akkor hallottam messziról egy mély búgó hangot. Vagy a gazdaság hasított, vagy az orbán sleppje imitálta, hogy a vezérnek legalább egy pillanatra igaza legyen. :))

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.02.10. 16:52:35

@steery: európában nincs túlnépesedés

nem vonhatjuk ki magunkat a folyamat alól? bombázzunk le mindent ami nem európa?

steery 2017.02.11. 13:47:27

@Halál kamionja mindenkit elgázol: De, Európában is 100-szoros túlnépesedés van! Ha hiszed, ha nem! Mit gondolsz, miért csökken évtizedek óta a népesség az Európa-félszigeten? Mert meghaladja a létszám a terület eltartóképességét. Mert csak úgy tudna itt ennyi vagy még több ember megélni, ha közben jelentősen romlana mindenki (vagy legalábbis a többség) életszínvonala, életminősége. Ezt pedig senki nem akarja, mert az egész társadalmunk jólét és gazdagság orientált. Senki sem akar egyre nagyobb tömegben egyre szegényebben nyomorogni. Minél kevesebb részre kell vágni a tortát, annál több jut egy éhes szájnak.

Az Ellenálló 2017.02.21. 11:05:29

Nevetséges, hogy meg akarják határozni azt, hogy egy nő mit tehet a testével vagy mikor, hány gyereket szüljön. Mindenkinek magánügye, hogy mennyi gyereket vállal, lehet reklámozni ugyan a gyerekszülést (bár nem hiszem, hogy egy nő azért nem szül, mert nem akar vagy nem jut eszébe, hanem sokkal komolyabb okai vannak), de előbb talán a megfelelő munkahelyi védelmet kellene kialakítani, hogy ne legyen veszélyben annak a munkája, aki gyereket szül. A népesedési biztos intézménye felesleges, kb 0 munkáért lehetne pénzt lealasztani, mindemellett biztos mindenki örülne neki, ha a munkahelyén a magánélete miatt csesztetnék.
süti beállítások módosítása