B1 blogcsalád



Van, amit az Orbán-kormány nem tűr el másoktól, mert csak neki szabad

2017. január 14. - nickgrabowszki

Kovács Zoltán kormányszóvivő a Guardiannak azt nyilatkozta, nemigen látni olyan közép-európai országokat, amelyek például brit civil szervezeteket finanszíroznak politikusok befolyásolása céljából.kz_2.jpg

Hát, olyanokat lehet, hogy nem.

De olyan kelet-európai kormányokat egészen biztosan látni, akik például népszavazási kampányokba avatkoznak bele teljesen nyíltan és direktben, mint tette azt az Orbán-kormány újsághirdetésekkel a tavaly nyári Brexit-kampányban

Nem is a politikusokat akarták befolyásolni, hanem egyenesen a választókat.

Politikusokat például az Egyesült Államokban akartak befolyásolni, ahol a Századvégen - a kormány thinktankjén és kifizetőhelyén keresztül 5 millió dollárt, 1,4 milliárd forintot költöttek egy lobbistára.

A választókat Amerikában más módon kívánták befolyásolni. 2012-ben alapították Hungary Initiatives Foundationt. Az Átlátszó derítette ki, hogy az alapítványon keresztül

  • a magyar kormány fizetéseket ad az Egyesült Államok kongresszusi tagjainak,
  • számos eseményt szponzorál Washington D.C-ben,
  • és számos Fidesz-barát, Amerikában bejegyzett szervezet kapott jelentős mértékű támogatást.

A határontúli magyar szervezeteknek nyújtott évi százmilliárdos nagyságrendű állami támogatása közismert. Ezek közül csak arra az egyre emlékeztetnénk, amellyel az Orbán-kormány bő egy éve 50 milliárd(!) forinttal finanszírozta egyetlen párt(!), a Vajdasági Magyar Szövetség "gazdasági programját".

Nyilván  dolog nem független attól, hogy szavazatok szerzését várják el a VMSZ-től a következő magyarországi választásokra.

De amellett, hogy állami pénzen vásárol voksokat a Fidesz, egy külföldi országban egy pártot támogat. Tehát nem pusztán egy civil szervezetet, amelyik kifejti a véleményét (tehát politizál), hanem egy pártot, amelyik deklaráltan a hatalom megszerzésére tör.

Az eddigiek alkalmasint megfelelően igazolják, hogy

az Orbán-kormány külföldön civil szervezeteket, pártokat és politikusokat egyaránt szponzorál, valamint közvetlenül is beleavatkozik más országok belső ügyeibe.

Annyi különbség azért kétségtelenül van, hogy a magyarországi civil szférát finanszírozó alapítványok adózott magánpénzeket költenek a szponzorációra, az Orbán-kormány meg a mi zsebünkből kivett adóforintokat. Magyar közpénzt.

De amit nekik szabad, az másoknak nem megengedett.

Képzeljük csak el,

  • mi lett volna, ha egy külföldi kormány újsághirdetésben kampányol a Fidesz tavalyi kamunépszavazásán,
  • vagy mi lenne, ha kiderülne, hogy egy külföldi kormány egy magyar pártot szponzorál 50 milliárd(!) forinttal.

Kovács kormányszóvivőről pedig ismét kiderül, hogy vagy nagyon alultájékozott érdemi kérdésekben, vagy már megint hazudott.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2112125957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rovid 2017.01.15. 12:51:33

ne gondoljunk sokat a "szóvívő" úrról! csak szimplán hazudik! de azt bármikor tudja!!

werecke 2017.01.15. 16:08:45

Hulljanak a nemzetközi feljelentőcsapatok ! Nyomjátok le őket fiúk !!!

Larry Silverstein 2017.01.15. 19:27:04

Öröm látni hogy a szociknak magyarország külföldi befolyásszerzése a gond, s soros magyarországi befolyásszerzése nem gond.

remélem a kampányban is elmondjátok még párszor h nem vagytok magyarok

vajdasagi 2017.01.15. 19:35:04

@Larry Silverstein: lehet, hogy azt hiszed, hogy te magyar vagy, de valójában épp te asszisztálsz a Haza tönkretételéhez. Tehát mi igazi magyarok megvetünk téged.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.01.15. 19:47:10

@Larry Silverstein: Na és meséljél! Tudod már mi a reálkereset és a reáljövedelem között a különbség?

Sir Galahad 2017.01.15. 19:50:44

Ha jól értem, a kormány nem azt akarja, hogy külföldről ne lehessen pénzelni, fenntartani szervezeteket, hanem azt, hogy ezek ennek tényét tüntessék fel. Szerintem ez nem baj. A magyar kormány angliai hirdetésére is oda volt írva, hogy az a magyar kormány fizette, és ez így korrekt.

MACISAJT 2017.01.15. 19:53:14

"A választókat Amerikában más módon kívánták befolyásolni. 2012-ben alapították Hungary Initiatives Foundationt"

Borzasztó...:P És ez itt vajon mi? Ja hogy ez "más":

Mesterházy: 2011 az ellenállás éve
Mesterházy Attila, MSZP, USA, Washington, Charles Gati, Fidesz.
2011. január 25. 22:13

Az idei az ellenállás éve lesz az MSZP számára, a jogállamiság korlátozásával és a rossz gazdaságpolitikával szembeni ellenállásé, amellyel párhuzamosan a párt alternatívát mutat fel a választóknak - jelentette ki kedden Washingtonban Mesterházy Attila

Az MSZP elnöke a washingtoni Woodrow Wilson Tudósközpontban tartott előadást
a Magyarország a Fidesz alatt: visszavonulás a demokráciától? című konferencián. Az esemény másik előadója Charles Gati, a Johns Hopkins Egyetem vezető docense volt. „Ha Magyarország ma tagjelölt lenne a NATO-ba, vagy az EU-ba, a felvételét el kellene halasztani” - hangsúlyozta Gati.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.01.15. 20:10:53

@MACISAJT: Ennek ehhez mi köze macika? Az értő olvasás nem megy?

jágör68 2017.01.15. 20:24:58

Okoska.
Az USA- ban ez így működik.
Majd minden országnak van(nak) lobbistája(i).
Akkora fenenagy demokrácia van, hogy pénzért vehetsz magadnak érdekképviseletet.

jágör68 2017.01.15. 20:26:43

@MACISAJT:
Rakjanak is ki a NATO- ból; most azonnal.
Semmi szükség rá, hogy amerikai érdekeket szolgáljunk:
iraki olajszállítmányokat meg afganisztáni ópiumtermesztőket védve...

libsi nóta bárki unja 2017.01.15. 21:29:01

@jágör68:
Ez olyan, mint a védelmi pénz. Ha nem fizetsz valamelyik gengszternek vastagon, akkor megnézheted magad. Csak ott lobbizásnak hívják

libsi nóta bárki unja 2017.01.15. 21:36:27

"A határontúli magyar szervezeteknek nyújtott évi százmilliárdos nagyságrendű állami támogatása"

Megértem hogy fáj nektek ha magyar kézben marad a pénz

libsi nóta bárki unja 2017.01.15. 21:43:14

@vajdasagi:
Még te mondod vajdasági hazafinak magad, miután beállsz azok közé akik kifogásolják hogy " az Orbán-kormány bő egy éve 50 milliárd(!) forinttal finanszírozta egyetlen párt(!), a Vajdasági Magyar Szövetség "gazdasági programját".

VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS 2017.01.15. 22:10:36

Pofazhatnak a libbantak amit akarnak, a szentendrei valasztas megmutatta mennyit er az egesz libbant ellenzek. Osszefogott a Jobbik, Dk, Mszp, Lmp, Munkaspart es az 5 part egyutt nem tudta legyozni a fideszt.

morpho 2017.01.15. 22:14:22

@libsi nóta bárki unja:
Bocs, de miért finanszírozta az Orbán-kormány bő egy éve 50 milliárd(!) forinttal a Vajdasági Magyar Szövetség "gazdasági programját"?

morpho 2017.01.15. 22:15:22

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS:
Senki soha nem győzheti le a fideszt. Ez csak igazolta a tapírformát...

morph on deer 2017.01.16. 00:48:05

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS:
"Osszefogott a Jobbik, Dk, Mszp, Lmp, Munkaspart es az 5 part egyutt nem tudta legyozni a fideszt."

A hír igaz.
Csak sem a Jobbik, sem az MSZP nem vett részt benne.
Azaz a hír Kovács Zoltán-i értelemben igaz.
Na és!
Hát nem?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.16. 01:49:32

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: "Osszefogott a Jobbik, Dk, Mszp, Lmp, Munkaspart"

Nem, mintha akármelyik említett párthoz bármi közöm lenne, de aért ilyen fasságot nem kéne leírnod. Látod, ez van, ha beszopod a habonymédia hazugságait. :))

Hard merchandise 2017.01.16. 05:17:09

@Sir Galahad: Akkor ajánlom a kormánynak (is), hogy látogassa meg ezen szervezetek honlapját -pl. TASZ, Eötvös K.- ahol évekre visszamenőleg ott van a tételes elszámolás. Érdekes módon ez vhogy a CÖF-nél hiányzik.

Galicius 2017.01.16. 07:45:28

Mást nem is tud a hazudozáson kívül.Hülyének nézni veszélyes,mert megkeres és lenyom a rutinjával.

nu pagagyí 2017.01.16. 07:51:56

Uszítás, amit Németh Szilárd elkövetett. Az uszítást nem csak jogaikkal élő emberek, hanem a haverjai által összetákolt alkotmány ellen is elkövette. Deklarálta, hogy leszarja az abban foglalt emberi jogokat. Mondandója szimpla vádaskodás, mindenféle konkrét tény nélkül. Kimerül a "sorosozásban" a jól bevált "gyurcsányozás" mintájára. A handabandázás, a primitív vádaskodás azt próbálja leplezni, mi konkrét baja pártjának ezekkel a szervezetekkel. Választ kapunk rá, ha megnézzük, mivel is foglalkoznak? Az állami korrupciót vizsgálják, illetve védik azokat, akiknek az alkotmányban is deklarált emberi jogai sérülnek.

Németh Szilárd azért érzi magát feljogosítva kirohanásaira, mert őt a választók küldték a parlamentbe (speciel ő listáról jutott csak be, kikapott az Együtt jelöltjétől). Sajnálatosan elfelejtette viszont, hogy miért. Pont azért, amiben ezek civilszervezetek segítséget tudnának neki nyújtani. A választók azért küldték őt oda, hogy a képviseleti demokrácia szellemében, az ő nevükben ellenőrizze az államot, nem korruptak a tisztviselők, betartják-e a törvényességet, megfelelően szolgálják-e az embereket, az ő választóit.

Németh Szilárd nem tud már különbséget tenni az állam és pártja között. Nem csodálom, hiszen az állami korrupciót pártja szervezi. Ezért is ellenség mindenki, aki az állami korrupciót firtatja. Pártja nevében az állammal fenyegetőzik, elárulva, hogy pártállamot építenek, semmibe véve a hivatkozási alapként említett választók érdekeit. Mert választóinak biztosan nem érdeke a korrupció, a közpénzek magánzsebbe csatornázása és az sem, hogy jogaiktól tetszőlegesen megfoszthassák őket.

2017.01.16. 07:53:54

@Sir Galahad: "Ha jól értem"
Nem jól érted, hiszen a kormány által basztatott szervezetek egyik fontos tulajdonsága, hogy feltüntetik, hogy kitől mennyit kaptak a működésükre. Ugyanez a kormányközeli szervezetekről nem mondható el, sőt külön törvényeket hoztak arról, hogy amit a fidesz költ közpénzből, vagy amit a fideszre költenek közpénzől, ahhoz kibaszottul senkinek semmi köze, akkor sem ha van.
A vagyonnyilatkozat megkövetelése a civilektől meg éppen azért rettenetesen pofátlanság, mert a fideszes honatyák vagyonnyilatkozata köszönőviszonyban sincs a vagyongyarapodásukkal, össze-vissza hazudoznak benne és amikor lebuktatják őket, akkor nekiesnek a lebuktatónak, mintha az lenne a bűnös.

De amíg vannak olyan birkák, mint te is, addig ezek hatalmon maradnak. Én csak azt remélem, hogy amikor eljön az ideje, te is megfizeted az árát annak, amit ezek műveltek.

nu pagagyí 2017.01.16. 08:00:11

@jágör68: Az oroszok már alig várják, hogy Orbán kipilickázza országunkat a NATO-ból. Az oroszok úgy gondolják, ami egykor az övék volt, az jár nekik. Trumppal biztosan meg tudnak egyezni, hogy Magyarország orosz befolyási terület legyen. Remélem nem felejtettél el még oroszul, szükség lesz rá, ha elvtársaidat nem zavarja el időben a nép.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2017.01.16. 08:09:05

@jágör68: Ezt már egyszer lejátszottuk, és kiderült hogy nem is értesz rendesen angolul, nem is érted a videót.

megamedve 2017.01.16. 08:09:17

Ez a kormányszóvivő tökéletes fizikai formája kormányának (inkább pártállamának) eszmei megjelenésének:
Simán, smink nélkül játszhatná a halál szerepét bármilyen előadásban.

VaradiJanos 2017.01.16. 08:21:15

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: Figyelted az index erre vonatkozó cikkét? Véletlenül sem a Fidesz nyert, csak az ellenzéki összefosás "nem tudott nyerni", de "nem volt tétje", stb. Mókásak a klágdávidok...

nu pagagyí 2017.01.16. 08:33:26

@VaradiJanos: Mivel már minden érdemi feladatot elszedtek az önkormányzatoktól, tényleg nincs tétje ennek a választásnak. Illetve mégis, ha véletlenül nem az állampárt jelöltjét választják meg, akkor komoly szívatásra készülhet a település. Remélem a szentendreieknek sikerült olyan embert választaniuk, aki sikeresen el tudta adni magát fideszesnek, de mégsem velejéig korrupt, így a helyi fideszes elitnek szánt állami pénzből le tud majd csípni valamennyit, amit a városra és lakóira tud költeni.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.16. 08:42:25

A karaván halad a kutya ugat.

Szentendrén is megszívta a GYucrsnyista füttyös csürhe... :DDD

jágör68 2017.01.16. 09:05:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Te semmit nem tudsz, csak az atomlobbi mantráját nyomni. Hamarosan nagyot fogsz nézni :DDD

@nu pagagyí:
Szentendrén is elzavarták :D
Fotelforradalmárok- kivel: rángatódzó, habzószájjal fröcsögő Gyurcsányival, D209- es spiclivel, vigyorex Kunhalmival?
:DDDD

Jolka40 2017.01.16. 09:14:43

@jágör68: Mehetnek a fiaink, unokáink megint katonának először csak kiképzésre, aztán a mindenféle háborúkba.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.16. 09:23:34

@Jolka40:

Kétféle háború van.

Az egyikben harcolnak egymással a katonák.

A másik lehetőség, hogy az egyik félnek nincs hadserege, mert pl leszerlte azt, mint pl Károlyi tette, és a másik fél ennek ürügyén ráteszi a mocskos mancsát a fél országra, és elcsatolja azt.

Lásd Trianon.

nu pagagyí 2017.01.16. 09:26:27

@jágör68: Szerencsére a Fidesz tele van rutinos állampárti bomlasztókkal. Olyan viszonyok között, amikor a hatalmat kisajátító párton kívüli társadalmat atomizálták, hatósági felügyelet alá helyezték, csak előbbiekben bízhatunk. Kiválóan álcázzak magukat, de utólag prezentált tetteikből tudjuk, hogy például Stefka és Bayer, de sorolhatnám még a hősöket, soha nem szűntek meg a demokratikus Magyarországért dolgozni. Vállalták, hogy észrevétlenül beolvadnak a rendszerbe és pozíciójukat kihasználva segítenek az ország jövőjéért küzdőknek. Egykori párttitkárok visszaemlékezéseiből tudhatjuk, hogyan védték meg az aberrált hatalomtól a kisembereket. Hogyan őrizgették az ellenállás fáklyáját. Nincs veszve semmi.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.16. 10:07:59

@jágör68: "vigyorex Kunhalmival"

Az Ágika cuki volt! Ha nem rühellném az MSZMP-t és fideSS szavazó lennék, ettől biztos átállnék.

Kunhalmi kacagós Ágnes vs. Rezsi zsírdisznó Szilárd. Nektek az utóbbi való.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.16. 10:11:25

@Ballib cenzúrázók réme 21: @Jolka40: "Mehetnek a fiaink, unokáink megint katonának először csak kiképzésre, aztán a mindenféle háborúkba."

Ha nem is a fiaink, de a fizetett fidesztroll hadsereg mindenképpen. Megtámadnánk velük Romániát. Ha nyerünk, miénk Erdély, ha mindegyszálig odavesznek, az se rossz.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.16. 10:14:30

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:

Hát nem tudom. Lendvai éppen úgy nézett ki kb fiatalon, mint most a Kunhalmi.
Ebből kiindulva lehet hogy Szilárdra szavazok.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.16. 10:24:45

@Ballib cenzúrázók réme 21: Nesze fiatal Lendvai, recskázzák rá:
kuruc.info/r/22/63484/

Hát az Ágikát csak azért nem sunáznám mert a lányom lehetne, és nem vagyok pedofil. Te sunázd csak a zsírdisznót! :))

nu pagagyí 2017.01.16. 10:28:50

@Sir Galahad: Szerintem soha nem volt titok, hogy a Soros alapítvány milyen szervezeteket támogat, de itt másról van szó. A civil szervezetek vezetőit személyükben akarják vegzálni. Ők magánemberek, nem kezelnek közpénzt, tehát nincs köze az államnak hozzájuk ilyen értelemben. Véleményük pedig nem kell, hogy tessen a fungáló kormánynak, állampolgári jog, hogy mit képviselnek.

Van jogállami lehetőség persze, hogy a hatalmat birtokló párt magánembereket vagyonnyilatkozatra késztessen, például egy mindenkire kiterjedő vagyonadózás keretében. Utóbbira szükség is lenne, mert eredményesebben küzdhetnének a korrupció és az adócsalás ellen. És hát azért küldtük őket a parlamentbe, hogy vigyázzanak a közpénzre és a közvagyonra.

Janossz 2017.01.16. 10:54:12

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: No, hát van nekik jócsajuk is: A Nyugdíjvédő Gabriella a szívük választottja. Annak a mosolya se utolsó...

Kalmár 2017.01.16. 11:26:34

Csak ezek a megátalkodott választók ne lennének! Valahogy őket is le kellene cserélni "civilekre"...
Ezeket hiába sanyargatja a Fidesz egykulcsos adóval, meg család támogatási rendszerrel, nem tanulnak belőle! Csak mennek és újra meg újra a Fideszt választják!
Ez a demokrácia,már nem is demokrácia, mert bár a szavazók tényleg szavazhatnak bárkire, de nem a jó pártra szavaznak!!!
Ez így nem ér!

Sir Galahad 2017.01.16. 12:13:18

@Ylim: Nem tüntetik fel. A neten általában fent van valamilyen összegzés arról, hogy kik támogatják, de az átlagpolgár ezt nem ér rá bogarászni. Szerintem egyszerűbb volna a nevükben feltüntetni, ha külföldről finanszírozzák őket. És persze, ha a CÖF-öt külföldről finanszírozzák, akkor ezt ők is jelöljék meg a nevükben. A vagyonnyilatkozat meg persze egy vicc, de ha az, miért kell miatta rinyálni?

Sir Galahad 2017.01.16. 12:19:59

@nu pagagyí: A vagyonadó ügyében egyetértek. Abban nem, hogy gond lenne a civil szervezetek vezetőinek vagyonnyilatkozata. Vagyonnyilatkozatot minden szarfészeki önkormányzati képviselőnek tennie kell és hol van az ő politikai befolyásuk mondjuk egy országos "jogvédő" szervezetéhez képest? Egyébként is, ezek a vagyonnyilatkozatok általában nem sokat érnek, a jelentőségük szerény.

Louisblog 2017.01.16. 12:27:13

Nézz 2017-es online filmeket ingyen HD minőségben! Online filmek és sorozatok ingyen magyarul: onlinefilmek2017.blog.hu/2017/01/06/017_filmjei_online_online_filmek_teljes_filmek_film_letoltes_online_nezheto_filmek

Gyorgy Nagy 2017.01.16. 12:45:17

A kopasz volt Soros tanonc seggnyaló mindig HAZUDIK és PROLI modjára a másik ember szavába vág.

nu pagagyí 2017.01.16. 13:08:21

@Sir Galahad: Nem azért kell tehát vagyonnyilatkozatot adnia a választott képviselőnek, ahogy a primitív hájfejű megfogalmazta, hogy mer' ő politizál, hanem azért mert potenciálisan lophat tőlünk. Az említett civilszervezetek esetében ez nem áll fent, attól hogy politizálnak, nem kezelik a pénzünket, így azt el sem lophatják.

konrada 2017.01.16. 13:19:54

@nu pagagyí:
...de ha az adott civilszervezet politikát akar csinálni, hogy aztán helyzetbe kerülhessenek, úgy nem baj, ha látszik a hajlandósága a mások által rábízott pénzek kezelésénél...;)

(Teszem hozzá, elég elterjedt divat Magyarországon, hogy alapítványként próbálják elkerülni az adózást az emberek, illetve az is, hogy hangzatos néven olyan alapítványokat gründolnak, ahová aztán jóhiszemű adakozók pénze kerül, és amiből aztán sok átalakul az alapítmány vezetőségének vagyonává. ...szóval nem ördögtől elrugaszkodott dolog az, ha vizsgálhatóak ők is vagyonosodás szempontjából...)

nu pagagyí 2017.01.16. 13:33:57

@konrada: Ezek az alapítványok nyilvánvalóan nem adócsalásra létre, mert akkor nem hallanál róluk. Pont az a baj velük, hogy dolgoznak, eddig sem titkolóztak, sőt keresik a nyilvánosságot. Az adakozókat tehát nem kell féltened, pontosan tudják, jó helyre megy a pénzük. Németh Szilárdnak aztán meg pláne nem kéne megvédenie az általa többször leférgezett adakozókat. Ha annyira aggasztják átláthatatlan működésű, ráadásul közpénzzel kitömött "álcivil" szervezetek, talán nézzen körül a CÖF háza táján. Na ott lenne értelme megvédeni a közpénzt, és még az általa súlyos bűnnek tartott "politizálást" is elkövetik, ellentétben a pellengérre állított, szakmai tevékenységet, jogsegélyszolgálatot végző valóban civil (államtól független) szervezetekkel szemben.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.16. 13:45:59

@Sir Galahad: "a vagyonnyilatkozatok általában nem sokat érnek"

Annyit érnek, amennyire ellenőrizhetőek. arogáné semmit nem ér.

konrada 2017.01.16. 14:15:16

@nu pagagyí:
...hát ja. Ott van például a MANCS, ami aztán tényleg hangos volt, és sikeresen blokkolták is azzal a magyar kacsamájat.

...csak aztán kiderült róluk, hogy az osztrák konkurencia szponzorálta őket...

...szóval nem feltétlen ördögtől való azt tudni, kit miért fizetnek...

(A CÖF-fel meg igazad van, mert pont azt mondom én is, jó ha tudjuk, mennyi pénztől korpásodik a haj...
...az más kérdés, hogy ki milyen mércét használ: van aki a kettőst favorizálja, így csak szelektíven érdeklődik...)

konrada 2017.01.16. 14:17:47

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
No de ezt honnan tudod? Csak nem abból, hogy láttad a vagyonnyilatkozatát, és azt is hogyan él?

...mert akkor valamit mégis csak. Ezekbe fog egyszer belebukni a fityesz is...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.16. 15:50:54

@konrada: "ezt honnan tudod?"

Benne volt a hírekbe, hogy arogánét nem vizsgálják. Nemtom mikor, de egy hónapon belül. Guglizz rá.

Gyorgy Nagy 2017.01.16. 17:29:50

@jágör68: Te is nyald a fekapaszkodott prolik seggét.
süti beállítások módosítása