B1 blogcsalád



A Fidesz honlapja szerint Németh Szilárd hazudik

2017. január 12. - B1blog

Németh Szilárd folytatta a civilekkel elleni ámokfutását, de olyan szemrebbenés nélkül hazudik, hogy azt már taníthatná.fidhu.jpg

Bár Orbán Viktor valóban kért segítséget a Társaság a szabadságjogokért civil szervezettől, de nem kapott

– legalábbis Németh szerint.

A valóság sajnos ezúttal sem Németh Szilárd és a Fidesz oldalán áll.

Hadd segítsünk:

De legalább azt is elmondta végre Németh, meglehetősen érthetően, kit tekint álcivil szervezetnek:

  • akik külföldről kapnak pénzt,
  • és a magyar emberek érdeke ellen tevékenykednek.

Utóbbi csak látszólag nehézkesen definiálható kérdése. Németh számára nem okoz gondot kimondani: a kormány a választásokon kapott legitimációja alapján az egyedüli szervezet, amely tisztában van azzal, mi a magyar nemzet érdeke. Aki ezzel nem ért egyet – legyen civil szervezet vagy politikai párt –, az a háttérhatalmat, a nemzetközi pénztőkét képviseli, így

kitakarításra méltók.

Ellenzék, aus.

ashwood

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1312120467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Margó Kőrösy 2017.01.12. 16:26:13

ha én fidesz lennék, nem égetném magam ilyen arcokkal

Lengyel 2017.01.12. 17:00:00

Írtam neki levelet. Férgeknek nem válaszol. Nincs rá ideje.

megamedve 2017.01.13. 06:38:59

Viktor a spermaputtony, és (célzott feladattal) ereget magából célgeciket, akik a főgeci helyett, de az ő elképzelései alapján öntik a nép nyakába az egyéb testnedveket.
Ebből megtudhattuk, hogy hébe-hóba vannak nőnek kinéző gecik is, mint pl. (az azóta a puttony közönséges csapatába visszasüllyedt) a nyugdíjbiztos volt.

nu pagagyí 2017.01.13. 10:29:25

A történelem átírása még nem teljes. Lesznek felelősök. Pár hónap múlva, Orbán, mint egy Soros által üldözött hazafi fog szerepelni a hivatalos történelemkönyvekben. Az üldözést Dózsa László visszaemlékezései támasztják alá. Természetesen Schiffer sem fog emlékezni rá, mit is csinált a TASZ-nál, de kinevezik majd ombudsmannak.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.13. 10:38:19

Ebben tényleg tévedett Német.

Egyébként megvan, hogy miért adták ki az ukázt a ballibek a bérbloggereiknek, az "Orbán a szélkakas" témáról való írásra.
Néztem is hogy ténytár, b1, reflektor mindenki egyszerre veti magát a témára.

Ez oké hogy központi utasítás, ez eddig is így volt a ballib seggnyaló bloggereknél.
Parancsra bérrettegés az megy.

Ezek szerint már közel van a Jobbik-MSZP-DK koala, ezért kell a hadjárat.
A komcsiknál ugyanis meg kell nézni mivel vádolnak másokat, és tutira azt fogják tenni, amivel a másikat vádolták előre menekülve.

vajdasagi 2017.01.13. 10:41:27

@Ballib cenzúrázók réme 21: Nem "ebben tényleg tévedett Német". Hanem ő egy gazember. Egy szégyen az, hogy ilyen emberek hatalomra kerülhetnek.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.13. 10:44:54

Egyébként csak kérdem.

Hány napig bérretteg még a blog ezen a Német féle sajtótájékoztatón.

Én speciel örültem volna, ha igaz a hír, és tényleg kisöprik Soros Gyuri hazaáruló álciviljeit, de sajna ebből se lesz semmi.

Bérrettegni persze a hithű ballibeknek lehet ezen is hónapokig.

index.hu/belfold/2017/01/12/lazar_janos_kormanyinfo_75_tajekoztatoja_civil_szervezetek_kontra_kormany/
A civil szervezeteknek nagyobb nyilvánosságot kell vállalniuk. De a kormány nem fog dönteni senkinek az elsöpréséről, eltakarításáról.
A civilek eltakarításáról beszélő Németh Szilárd számára Lázár megértést kér, szerinte a nemzeti oldal politikusai érzékenyek "a külföldről érkező befolyásolási folyamatokra".

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.13. 10:46:20

@vajdasagi:

A gazember az Soros Gyuri, és a ballib hazaárulók, akik kiszolgáltatják a sleppjének az országot, de ebben úgyse fogunk egyetérteni.

Nekem elég ha a többség tudja, hogy

SOHA TÖBBET MSZP-GYURCSÁNY SOROS SEGGNYALÓ DIKTATÚRÁT !

M_R 2017.01.13. 10:48:24

@Ballib cenzúrázók réme 21:

Te helyből vagy hülye, vagy csak egy agyatlan fideszes seggnyaló vagy?

M_R 2017.01.13. 10:49:45

@Ballib cenzúrázók réme 21:

" elég ha a többség tudja,"

Ez az a többség ami a 40% 98%-a? :)

vajdasagi 2017.01.13. 10:53:56

@Ballib cenzúrázók réme 21: Szégyelld magad. Részemről nem érdemelsz több szót és odafigyelést.

Csaba Szikora 2017.01.13. 10:58:17

minden fass"zopó soribérencet agyon kell verni,oszt jónapot.

tom656 2017.01.13. 10:59:52

@Ballib cenzúrázók réme 21: Csak úgy elképzeltem magamban azt a szír/afgán/afrikai (nem kívánt törlendő) családot, aki otthon unalmában magyar civil szervezetek anyagait böngészve eldönti, hogy irány Magyarország. Noooormális?

tom656 2017.01.13. 11:02:03

Egyébként bájos, hogy az beszél bérrettegőkről, aki szemmel láthatóan mára ide lett beosztva.

miért 2017.01.13. 11:08:17

@Ballib cenzúrázók réme 21: A hozzád hasonló szellemi színvonalhoz már nagyon mélyre kellene hajolni! Amennyiben pedig pénzért csinálod, akkor legalább jut orvosságra!

nu pagagyí 2017.01.13. 11:15:33

@Ballib cenzúrázók réme 21: Csak szólnék, hogy diktatúra az most van. Te vagy az egyik kiszolgálója, tudnod kéne.

Mákosi Rátyás 2017.01.13. 11:16:17

@Ballib cenzúrázók réme 21:
"...Hány napig bérretteg még a blog ezen a Német féle sajtótájékoztatón."

Ne magadból indulj ki, nem mindenki bérrettegő ám! :)
Amúgy semmi különös nincs abban, amit (és ahogy) rezsiszilárd mondott. Ő Orbán bunkósbotja, - a kinézete, meg a kisugárzása tökéletesen alkalmassá teszi erre a szerepre -, és Orbán most használta ezt a bunkósbotot abból a célból, hogy tesztelje, hogy mekkora lesz a felhorkanás erre a büdösbunkó stílusra. Talán a vártnál egy kicsit nagyobb lett, tehát csütörtökön a jólfésült Lázár János már azt sajtótájékoztatta, hogy nem akarunk mi itt kitakarítani senki. De - csak, hogy megnyugodj - persze akarnak, és fognak is, csak most kicsit el kell ülnie ennek a miniviharnak, Na majd aztán lépnek. De hát neked magyarázzam?? Vagy bárkinek, aki 2010 óta ebben az országban él, és nem volt lehibernálva???

pamut 2017.01.13. 11:20:31

Balog Zoltán:

„Aki azt állítja, hogy az emberi jogok szóvátétele a rendőrség és a jogállam elleni támadás, az kijátssza egymás ellen azt, ami összetartozik. Ráadásul pártpolitikai érdekből."

beduka 2017.01.13. 11:23:01

-"Sok mindent elnéztem magának Dick mert azt hittem nem egészen komplett.De maga nem hülye Dick, hanem gonosz"

A tábornok Dickerson törzsőrmesternek a "Jó reggelt Vietnam!" c. filmben

pamut 2017.01.13. 11:24:45

@Ballib cenzúrázók réme 21:

Hogy menekültök a gyalázatotok elől, putyincsicskák.

Utólag már másznátok ki belőle: Ruzsidszilárd "rosszrendőr" után Lázárral játszatja el a "jórendőrt" orbán.
hahahahaha, de olcsó trükk.....

Az viszont érdekes hogy már annyira lepusztultál, végképp elvesztett emberi mivoltod utolsó morzsáit is, hogy már büszkén vállalod hogy egyetértesz Orbán hóhérával a söprögetésben.
Nagy karrier várt volna rád Hitler emberei között, nincs szerencséd hogy nem oda születtél, nagyon élvezted is volna.

pamut 2017.01.13. 11:26:57

Egyébként Orbán még kit nem árult el?

2007-ben még a TASZ-szal védett magát, sikeresen, most hátba döfi őket.

Sorost is rég elárult és hátbadöfte, de még Simicskát is elárulta, pedig az aztán egy egészen más ember mint Soros.

Még a saját anyját is elárulná ha a hatalmi érdeke épp azt kívánná.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.13. 11:52:52

@pamut:

Soros azért támogatta a rendszerváltó pártokat, hogy befolyása legen rájuk.

Ezt az egész Kelet-Európai blokkban csúfosan bebukta, mert semelyik jobboldali rendszerváltó erő se paktált le a profitleső szarházi Sorossal.

Így Soros paktált le mindenhol az exkomcsikkal, és segedelmükkel lopja a civileknek járó pénzeket, és segíti a hatalmukat a régi komcsi klientúrának és a magadfajta sleppjének.

$pi$ 2017.01.13. 12:30:49

@pamut: "Sorost is rég elárult és hátbadöfte, de még Simicskát is elárulta, pedig az aztán egy egészen más ember mint Soros."

Magyarország miniszterelnöke nem tartozik hűséggel Sorosnak és Simicskának sem. Ezek a potentátok egyébként politikai hatalmat akarnak a pénzükért, de szerencsére orbánt ez nem hatja meg.

Pamut evtárs azért cikizi Orbánt, mert az nem árulja el a hazáját és nem Soros érdekei alapján kormányoz. Kifordult erkölcse szerint a hazaárulás a helyes, aki nem teszi az bűnös.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.13. 12:35:33

@$pi$:

"Pamut" szerintem egy primitív buta Gyurcsnyista hivatásos gyűlölködő.
A felét se érti annak, amit ő maga leír, ballib kliséket véletlenszerűen variálja.

ember100 2017.01.13. 12:36:18

@Ballib cenzúrázók réme 21:
Helló !

IGAZAD VAN !

PUTYIN SEGGNYALÓ DIKTATÚRA KELL !

Neked de senki másnak ebben az országban

HAZAÁRULÓ VAGY !!!!!

rasztaszív 2017.01.13. 12:37:37

@$pi$: orbán a vatikánnak árul ki minket kilóra.az is hazaárulás.

pamut 2017.01.13. 12:44:07

@$pi$: :DDDD Látom te az árulást (és a hazaárulást is) is támogatod ha orbán csinálja :D

El bírsz képzelni olyan aljasságot amit ne támogatnál ha Orbán teszi?
Költői kérdés volt, hisz még a hazaárulását is támogatod....

pamut 2017.01.13. 12:45:35

@Ballib cenzúrázók réme 21:
Nem, nem azért, hazudsz, illetve csak simán bemásolod amit habony átküldött neked. Te egyébként pont ugyanúgy elárulnád a saját anyádat is orbánért, ahogy ő is elárulná az anyját a hatalomért. Putyincsicska hazaárulók vagytok.

pioneer2016 2017.01.13. 12:47:52

Orbán az asszonyát is bedobná a közösbe, csakhogy hatalmon maradjon.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.13. 12:47:53

@ember100:

Marhaság. Ameirkával és Oroszországgal is jóba kell lenni, és élénkíteni a gazdasági kapcsolatokat.
Ez az ország érdeke.

Ráadásul, most hogy a Soros-Clinton magyarellenes bagázs kiesett a játékból, Putyin és Trump egyaránt vevő a kapcsolatok javulsására.

Igazából talán ez fáj a legjobban éppen a hazaáruló Soros csicskáknak, hogy végre mindkét nagyhatalommal baráti kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat veheti kezdetét.

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.13. 12:50:57

@pioneer2016:
Mindig elgondolkodom rajta, hogy vajon mi a GYurcsnyista férgek aljasságának a felső határa, de minduntalan rájövök, szegényes a képzelőerőm.

2017.01.13. 12:56:08

@rasztaszív: "orbán a vatikánnak árul ki minket kilóra.az is hazaárulás."
Baromság.
Orbánt csak és kizárólag az érdekli, hogy minél több közpénzt lapátolhasson át a saját zsebeibe. Ha kell, akkor ehhez az egyházakat is felhasználja, némi alamizsnát odadobva nekik (pl. közoktatás a vele járó pénzekkel együtt), de ebből is látszik, hogy a papoknak is csak a pénz számít.

2017.01.13. 12:56:52

@Ballib cenzúrázók réme 21: "szegényes a képzelőerőm."
Ezt eddig is tudtuk, hiszen mindig csak azt mantrázod, amit a habonyék leírtak neked.

$pi$ 2017.01.13. 12:58:39

@Ballib cenzúrázók réme 21: "egy primitív buta Gyurcsnyista hivatásos gyűlölködő."

ez kétségtelen

Louisblog 2017.01.13. 13:04:59

Nézz 2017-es online filmeket ingyen HD minőségben! Online filmek és sorozatok ingyen magyarul:
onlinefilmek2017.blog.hu/2017/01/06/017_filmjei_online_online_filmek_teljes_filmek_film_letoltes_online_nezheto_filmek

pioneer2016 2017.01.13. 13:08:38

@Ballib cenzúrázók réme 21: " GYurcsnyista férgek "

Ha én szerinted Gyurcsányista féreg vagyok, akkor logikusan, Te Orbánista féreg vagy.

igazi hős 2017.01.13. 13:10:04

@Ballib cenzúrázók réme 21: "Így Soros paktált le mindenhol az exkomcsikkal, és segedelmükkel lopja a civileknek járó pénzeket" Lassíts elvtárs, túl gyors ez a tempó! Az előbb még Soros pénzelte a civileket, most meg már a civilek pénze megy a Soroshoz. Maaaaargiiiiiiiit!

rasztaszív 2017.01.13. 13:12:18

@Ylim: szerintem pedig az a feltételezés butaság,hogy amikor egy orbán-féle kis pöcs és a vatikán üzletel,akkor a kis pöcs diktál...

igazi hős 2017.01.13. 13:12:48

@$pi$: "Magyarország miniszterelnöke nem tartozik hűséggel Sorosnak és Simicskának sem." Azért ennek az országnak tartozik, de láthatóan ezt a tartozást nem fogjuk rajta behajtani.

pamut 2017.01.13. 13:21:48

@$pi$: @Ballib cenzúrázók réme 21:

A két vérfideszes orbánbérenc, akik a maffia minden bűnét tagadják, egymásra talált a gyalázásomban, istenem, nahát, ez olyan romantikus :DDDD

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.13. 13:26:23

@igazi hős:

Mit nem értessz ?
Soros lopja el az egész Kelet-Európai blokkban a Norvég pénzeket.
Ezekből finanszírozza a kormányellenes, külföldi érdekeket védő álciviljeit.

Ettől egyszerűbben nem bírok fogalmazni, ha nem érted az a te problémád.
mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/soros-behalozta-a-civileket-1249601
Nemcsak Magyarországon, hanem a többi közép- és kelet-európai országban is az Egyesült Államok, illetve Soros György spekuláns pénzelte, alapította a norvég „civil” pénzek szétosztását felügyelő szervezeteket – derítette ki lapunk.
Romániában például a Román Ökotárs Alapítvány az egyik pénzosztó, melynek a magyar Ökotársból ismert volt LMP-s politikus, Foltányi Zsuzsa is tagja. A másik pénzosztó szervezet a Civil Társadalom Fejlesztési Alapítvány, amelynek vezetője, Catalin R. Cretu,korábban a New York-i és a Columbia Egyetemen tanult, és a HSBC Bank USA-nál töltött be vezető pozíciót. Lengyelországban a Soros György által 1988-ban alapított Báthory István Alapítvány osztja a norvég „civil” pénzeket. Észtországban a Nyílt Észt Alapítvány felügyeli a támogatások megfelelő kezekbe juttatását, ezt a szervezetet is Soros hozta létre 1990-ben, és része az amerikai spekulánshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának.

1ghost 2017.01.13. 13:38:41

@$pi$: @Ballib cenzúrázók réme 21:

Nézzék ezt a tetves orbánista bérhazudozót! Ez narancsseggfej olyan hülye, hogy már önmagával társalog!

Ez van, ha rohad a narancs, de sem ez a gerinctelen bérhazudozó, sem a gazdája nem fogja megúszni az elkövetett bűnöket.

Netuddki. 2017.01.13. 13:39:04

@Ballib cenzúrázók réme 21: Ostobenkó, tolvajfideszlejáratólipsiprovokátor, az vagy.
Ha mégis fideszes lennél, akkor csak saját magatokat járatjátok le lúzerek a balfasz sorosozásotokkal.

A fideszrádióban is lekapcsolták a lámpát délben amikor fél óráig brüsszelezett, migráncsozott, sorosozott a zolika meg a levente. De lehet fel se kapcsolták reggel óta, amikor a vajda nyomatta a bullshitbonbonjait.

Azt hiszik ezek az ostoba fideszesek, hogy itt mindenki hülye és beveszi a terelésüket. Inkább az ellopott közpénzzel számolnának el!

$pi$ 2017.01.13. 13:40:58

@igazi hős: "Azért ennek az országnak tartozik, de láthatóan ezt a tartozást nem fogjuk rajta behajtani. "

Igen, ez egy más kérdés. Lehetne feszegetni, hogy mit is jelent, hogy "ennek az országnak", hiszen maga az ország szemmel láthatóan nem egységes, de igazad van.

Ha azt veted orbán szemére, hogy elárulta a hazáját, akkor az egy védhető álláspont, lehet vele egyetérteni, lehet vitatni. Ha azt mondanád, hogy elárulta Sorost, akkor védhetetlen lenne az álláspontod.

Netuddki. 2017.01.13. 13:44:45

@pamut: Ezek olyan hülyék, hogy szerintem inkább maszopos bajjibsi provokátorok, és a fideszt akarják lejáratni azzal milyen ostoba támogatóik vannak.
Nem mintha nem tudnánk e nélkül is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.13. 13:48:17

@1ghost: "@$pi$: @Ballib cenzúrázók réme 21:
Nézzék ezt a tetves orbánista bérhazudozót! Ez narancsseggfej olyan hülye, hogy már önmagával társalog!"

Nem mind a kettő fideSS fasszopő. A 21-es azzal szóŗakozik, hogy kimaxolja a hazugságaikat, ezzel téve nevetségessé őket. Nézd meg, mennyire képtelen dolgokat mond!

vanRob 2017.01.13. 13:49:13

A hentesemnek bizalomgerjesztőbb képe van... Jobban is hiszek neki.

$pi$ 2017.01.13. 13:51:36

<command>index_bot --nicks="tibi !,1ghost,pamut" --command="exit;"</command>

előbb utóbb rájövök hogy kell lelőni. :D

Netuddki. 2017.01.13. 13:57:52

@$pi$: Bírom amikor a fizetett tolvajfidesz trollok trollkodással vádolnak. :E

Netuddki. 2017.01.13. 13:59:14

@Tibi !: Vagy tolvajfideszlejáratólipsiprovokátor trollok, vagy nem tudom...

Gyorgy Nagy 2017.01.13. 14:06:16

A bukott polgármester Németh mindig hazudik de mit várhatunk egy JŐ LKOTT MANGALICÁTÓL ?

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.13. 14:18:47

@$pi$:

Tibi = a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt

és van már birca-ról és rólam is clón lopott nickje.

Itt van pl már lebuktatta magát, ez a több nicken dolgozó Soros ügynök:
b1.blog.hu/2016/11/10/orban_mindent_megigert_a_piacnak_es_felolvasta_a_neolib_szabalyokat#c31699739

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.13. 15:03:10

@Ballib cenzúrázók réme 21: "Tibi = a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt "

:)) Megtiszteltetésnek veszem.

morpho 2017.01.13. 15:08:04

@$pi$: @Ballib cenzúrázók réme 21:

Ti miért nem arról cserélitek az eszmét, hogy Németh Szilárd hazudozik? Olyan szinten tereltek minden szarra, hogy a kanadaii curling válogatott le fog szerződtetni edzőnek!

$pi$ 2017.01.13. 15:13:10

@morpho: "Ti miért nem arról cserélitek az eszmét, hogy Németh Szilárd hazudozik? "

Nem nagyon érdekel a németszilárd bárki is legyen az. Kötelező arról beszélni amúgy? :D

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.13. 15:33:31

@$pi$:

Hozzászoktak, hogy nekik megmondják miről kell beszélniük.

Erre a hétre a Német Szilárdot, és Orbán szakdolgozatát kapták a ballibbérbloggerek feladatba.

mpl 2017.01.13. 15:38:47

@pamut:
Rég elárulta...hisz naponta komcsizik, holott a drága szülei-vele együtt-vidám kiszolgálói voltak a Kádár-érának, párttitkárként.

morpho 2017.01.13. 15:56:04

@$pi$: @Ballib cenzúrázók réme 21:

Nem, nem! Amit ti csináltok az a klasszikus narancskullancs terelős technológia.
Ti is tudjátok, hogy Németh Szilárd a fidesz nevű konglomerátum egyik alelnöke. Ti is tudjátok, hogy hazudott tegnap. Azt is tudjátok, hogy ez a poszt arról szól, hogy Németh tegnap hazudott. Ehhez képest itt kommentelitek a Soros-Gyurcsány tengely gaztetteit, aminek semmi köze nincs ahhoz, hogy egy fideszes alelnök nyíltan hazudozik. Tipikus trolltevékenységet folytattok(már ha tényleg ketten vagytok), ráadásul tök látványosan.

-kiabáld rá a másik politikai oldalra, amit a fidesz csinál
-tereld teljesen másra a témát, addig sem Németh hazudozásáról van szó
-trolloz és bérkommentelőzz le mindenkit
-ha ezt számon kérik, akkor kérd ki magadnak, hogy meg akarják mondani, miről legyen szó

Ezt csináljátok a blog.hu-n naphosszat. Tőlem amúgy csináljátok, bár sok értelme nincs, viszont végtelenül primitív és unalmas. Ez bíróságon nem működne , csak szólok és ha anyátok megkérdezi, hogy mi újság a Lendvai utcában, akkor rutinból azt mondjátok neki, hogy SorosGyurcsány?

$pi$ 2017.01.13. 15:56:31

@Ballib cenzúrázók réme 21: "Erre a hétre a Német Szilárdot, és Orbán szakdolgozatát kapták"

Nos igen, pedig lehetne a Gyurcsány szakdolgozata is... 'oppá, várjá' csak! :D

Kis ember 2017.01.13. 16:02:09

@Ballib cenzúrázók réme 21:
"Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.

Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen"

Pattantyúk 2017.01.13. 16:15:10

@Kis ember:

Soros azért támogatta a rendszerváltó pártokat, hogy befolyása legen rájuk.

Ezt az egész Kelet-Európai blokkban csúfosan bebukta, mert semelyik jobboldali rendszerváltó erő se paktált le a profitleső szarházi Sorossal.

Így Soros paktált le mindenhol az exkomcsikkal, és segedelmükkel lopja a civileknek járó pénzeket, és segíti a hatalmukat a régi komcsi klientúrának és a magadfajta sleppjének.

BiG74 Bodri 2017.01.13. 16:39:09

Az nekem egy kicsit sok, hogy ezek a jelenleg kormányzó hazafiak mindent felhasználtak anno a demokratikus lehetőségekből a civilszervezet védő karját, népszavazást orrba-szájba, alkotmánybíróság lépten nyomon, polgári engedetlen kordonbontás. Most meg ők gyilkolják ezeket a lehetőségeket a legjobban. Ruszki ellenességüket meg csak a mostani oroszimádatuk tudja felülmúlni.
Akik lépten nyomon hazaárulóztak, komcsiztak tele rakták az országot ruszki ügynökökkel, és nap mint nap moszkvai utasítás alapján mondják fel a leckét. Itt ez a csoda lászló petra ez is basszus oroszországba költözne, mert itt nem érzi biztonságban magát, bár jobber a lelkem.
És itt vannak a kivégzésre érdemes tényleges hazaárulók, akik magyarként dicsőítik az orosz csodát, nem orosz ügynökök akik a hazájukért dolgoznak, hanem az oroszok ügynökei, akik éppen most adják el hazájukat.

Kis ember 2017.01.13. 16:39:46

@Pattantyúk:
Azt ugye tudod, hogy ez a Fidesz közleménye?
Ezek szerint a Fidesz exkomcsik gyülekezete?
A Fidesz segedelmével lopja a civileknek járó pénzeket?
Ejnye, hogy mersz ilyet állítani?
Jaj, véletlenül lemaradt az eleje:
"A Fiatal Demokraták Szövetségének nyilatkozata – Soros Alapítvány

1992. szeptember 28."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.13. 16:45:23

"a kormány ... az egyedüli szervezet, amely tisztában van azzal, mi a magyar nemzet érdeke"

Ha nem is az egyedüli, de nyilván tisztában van a magyar nemzet érdekeivel, különben nem tudna pont ellene tenni.

pamut 2017.01.13. 17:01:11

@mpl:

"Rég elárulta...hisz naponta komcsizik, holott a drága szülei-vele együtt-vidám kiszolgálói voltak a Kádár-érának, párttitkárként."

Jogos! Orbán a saját szüleit is komcsizza......

Janossz 2017.01.13. 17:10:25

@$pi$:" Nem nagyon érdekel a németszilárd bárki is legyen az. Kötelező arról beszélni amúgy? :D "
Nem kötelező. De ha mindig másról beszélsz, mint a blog témája, ne csodálkozz nagyon, ha kib@sznak onnan. Előbb még ezzel volt problémád.

prakp 2017.01.13. 17:58:31

@Ballib cenzúrázók réme 21: "Hozzászoktak, hogy nekik megmondják miről kell beszélniük." Huhú, bammeg, gödörből a lyuk. Bájos, ahogy egymás bránerét szopkodjátok @$pi$ -el.

atomic power 1986DucaDuca 2017.01.13. 18:41:44

Kaméleonok orszaga:

1990. marcius 25: orszagygülési választasok első fordulója.

4 909 771 valasztó szavazott az első fordulóban. A marxista-leninista MSZMP (amely 180 899 szavazatot kapott) szavazói kivételével minden valasztó a Kadar rendszer ellen szavazott. Ez 4 909 771-180 899 = 4 728 872. Ez 4 millió 728 ezer 872 fő. Ennek a választói tömegnek a tetemes resze a Kádar rendszerben az allam finanszírozasaban szerzett valamilyen képesitest. Akkor ők is kaméleonok?

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.13. 18:51:37

Törölték már a fütyisz.hu ról a cuccot? :)

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.13. 18:53:32

@pamut: meg hát ugye orbán is kisz titkár volt

Jakab.gipsz 2017.01.13. 19:55:26

Soros Gyuri és a civil szervezetekkel nem az a probléma, hogy vannak, hanem az, hogy egy áltudományos ember kísérletet folytatnak.
A Soros féle "Nyitott társadalom" amelyet szorgalmaz és valódi tudományos elméletnek van feltüntetve, egy ócska semmire sem való, gyalázatos férc-munka.
Semmi köze sincs sem a demokráciához, sem a szabad gondolkodáshoz, sem pedig a megértés a (tolerancia) tudományos feldolgozásához.

Az Ellenálló 2017.01.13. 19:59:11

Hehe, most elárulta magát a barom. Nem csoda, hisz nem sok ész szorult bele. Mondjuk mindig is sejthető volt, hogy a "politikai korrektség" eltörlése alatt azt értik a fideszesek, hogy mindenkinek, aki más véleményen van, mint ők, annak kuss van.

morpho 2017.01.13. 20:49:23

@Jakab.gipsz:
Hát köszi a tényekkel alátámasztott mélytudományos értekezést! Engem meggyőztél így is, de ne fáradj, ha csak simán libsized, legközelebb az is megteszi!

pamut 2017.01.13. 22:32:14

@Jakab.gipsz:
:DDD Ezt valami kocsmában hallottad, vagy saját kútfőből? :D

prakp 2017.01.14. 16:55:20

@Jakab.gipsz: Orbány és a CÖF-el nem az a probléma, hogy vannak, hanem az, hogy egy áltudományos ember kísérletet folytatnak.
Az orbány féle "Nyitott társadalom" amelyet szorgalmaz és valódi tudományos elméletnek van feltüntetve, egy ócska semmire sem való, gyalázatos férc-munka.
Semmi köze sincs sem a demokráciához, sem a szabad gondolkodáshoz, sem pedig a megértés a (tolerancia) tudományos feldolgozásához.

prakp 2017.01.14. 16:56:29

@Jakab.gipsz: Orbány és a CÖF-el nem az a probléma, hogy vannak, hanem az, hogy egy áltudományos ember kísérletet folytatnak.
Az orbány féle "Nyitott társadalom" amelyet szorgalmaz és valódi tudományos elméletnek van feltüntetve, egy ócska semmire sem való, gyalázatos férc-munka.
Semmi köze sincs sem a demokráciához, sem a szabad gondolkodáshoz, sem pedig a megértés a (tolerancia) tudományos feldolgozásához.

ember100 2017.01.15. 00:33:15

@Ballib cenzúrázók réme 21:
Helló !

Te ugye TÉNYLEG HÜLYE VAGY ?
Vagy csak fizetnek érte ?
Ez a sorosgyuribácsizás meg a magyarellenesség idiótaság .
Tudod mi a nemzetárulás ?
3.000 milliárdért vagy többért Paks " venni , függőségbe kerülni a ruszkiktól , nyalni putyinnak mint a vezíred.Eladni az országot a haveroknak , gázszerelő , táguló lakás , letelepedési kötvény offsore cégeknek .....
Folytassam még ?
süti beállítások módosítása