B1 blogcsalád



Orbán mindent megígért a piacnak és felolvasta a neolib szabályokat

2016. november 10. - Mr Flynn Rider

Igazi sikertörténet a kormány gazdaságpolitikája miniszterelnök szerint, aki ma egy konferencián azért néha köszönőviszonyba is került a valósággal. Olyan dolgokat mondott az EBDR-konferencián, hogy az összes liberális közgazdász megnyalná utána mind a tíz ujját. Versenyképesség, magasabb bérek – és itt van már a Kánaán.    

orban_ebdr.jpg

Amikor egy miniszterelnök béremelést sürget, tudhatjuk, hogy kezdődik hamarosan a választási kampány.

 

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) konferenciáján Orbán Viktor nem fukarkodott az öndicsérettel és az ígéretekkel sem.

De, ha keretbe helyezzük az egész beszédet és megnézzük, mi történt idáig a magyar gazdaságpolitikában, akkor tényleg igaz, amit korábban Orbán mondott: ne azt figyeljük, amit mond, hanem, amit csinál.

Az utóbbi hat év azzal telt el, hogy Orbán Viktor, karöltve az unorthodoxia pápájával, Matolcsy Györggyel, néhol erőszakkal, néhol a kétharmados törvényekkel, teljesen megszállta és átalakította a magyar gazdaságot.

Különadókat vetett ki a nyereséges gazdasági szektorokra, az energiaszektorban nagy felvásárolásokba kezdett, ha úgy tetszik, államosított. Közben teljes gőzzel ment az EU-s pénz az oligarcháknak és a hozzá hűségeseknek. Magyarország gazdasági szerkezetét átalakítva egy összeszerelő országgá alakította, ahol a multik foglalkoztatják a legtöbb embert, ahol nem számít a kreativitás és az önálló munkavégzés, vagy éppen rossz pont, ha valakinek magas iskolai végzettsége van. A kutatás-fejlesztés és a gazdasági fejlődés ehhez mérten elmaradt a többi, hasonló helyzetben lévő országéhoz képest, nem is beszélve az életszínvonalról, vagy a vásárlóerőről, ami már kezd Bulgária szintjéhez közeledni.

Vagyis, inkább Bulgária kezd felzárkózni hozzánk.

A kormányfő be is vallotta: a magyar gazdaságpolitikai mix nem tartozik az európai uniós közgazdasági gondolkodás főáramához, a kormány pozíciója sokkal inkább "reformellenzéki" az EU-ban. Üzent Brüsszelnek is:  szeretné, ha a működőképes magyar modellnek, a munkaalapú gazdaságnak - amely nem ideológia, "csak egy lehetséges út" - minél több eleme visszaköszönne a brüsszeli politikában is.

Nyilván, a helyzet cikis, ennek ellenére a konferenciáján Orbán nem fukarkodott az öndicsérettel. Szerinte a kormánya egy olyan gazdaságpolitikai mixet kezdett alkalmazni, amely a növekedést, a költségvetési fegyelmet, a foglalkoztatottság növelését és az adósságcsökkentést egyidejűleg akarta végrehajtani. „A tankönyvek szerint ez nem lehetséges, de a gyakorlat azt bizonyítja, hogy - szakítva régi beidegződésekkel - ez igenis sikerülhet egyszerre” - jelentette ki.

Visszakérdezhetnénk, hogy mihez képest, illetve milyen eszközökkel sikerült a növekedést, vagy éppen a foglalkoztatottság növekedését megoldani? Hiszen a foglalkoztatottság csupán azzal nőtt, hogy a közmunkaprogramba terelték mindazokat, akiknek amúgy is fizettek volna valamiféle segélyt – ezek most egy rubrikával arrébb szerepelnek a statisztikai lapon és tá-dám, máris dolgozónak minősülnek.

Kérdés továbbá az is, hogy ez a rendszer mennyire fenntartható és milyen társadalmi hatásai lesznek. Nem biztos, hogy az az út vezet vissza a munkába, ha a helyi fideszes polgármester szőlőjében dolgoznak napszámban a közmunkások. Vagy, ha 16 évre csökkentjük a kötelező iskolai korhatárt. Vagy, ha leépítjük az oktatási és egészségügyi rendszert.

A másik ilyen fura dolog a növekedés: vajon tud-e arról a miniszterelnök, hogy Románia rég lehagyott bennünket, vagy említhetnénk Csehországot, Szlovákiát? Szinte minden mutatóban…?

Természetesen Orbán ígért is a konferencián: béremelést, járulék-csökkentést, mindent, amit a liberális közgazdászok és a választók is szeretnének hallani.

Orbán új korszakról beszélt, azt mondta, lezárult Magyarországon az a gazdaságfejlődési korszak, amelyben a versenyképesség elsősorban az olcsó munkaerőből fakadt. Ezért a gazdasági érdeke, hogy magasabb béreket kapjanak a dolgozók.  

Mit ígért meg mindezért?

  • tovább egyszerűsítik a társaságiadó-rendszert,
  • a 19 százalékos kulcsot csökkentik
  • a személyi jövedelemadót is tovább mérséklik
  • ahogy a munkáltatói járulék csökkentése is napirenden van
  • támogatják a vállalati szektor kutatás-fejlesztési (K+F) kiadásainak emelését
  • csökkentik az állami bürokráciát
  • fejlesztik a gyermekvállaláshoz kapcsolódó, munkán keresztül adott kedvezményeket

 

Vagyis, egy korrekt neoliberális gazdaságpolitikát vázolt fel. Kíváncsian várjuk, hogy a miniszterelnök legutóbbi nyilatkozatából mi válik valósággá; ha ugyanis tényleg nekivágnak ennek az útnak, azt már nemigen lehet unorthodoxnak nevezni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5211948423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.11. 16:14:41

Basszus.

Azért az nem semmi hogy észrevette az MSZP házi bloggere, hogy a Szlovákok és Csehek elhúztak mellettünk minden gazdasági mutatót tekintve.

Igaz nem most, hanem 2005-2007 környékén, mikor a kedvenc elkúrójuk éppen csőd flee vezette az országot, és megduplázta a munkanélküliségi rátát, két ellenzéki veretés között.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.11. 16:18:32

Itt lehet pl a GDP arányos hiányt összevetni a többi országgal.
az MSZP-SZDSZ kormány az EU lgszarabbja volt ebben is, a Fidesz pedig jobb az EU-s átlagtól GDP arányos hiány csökkentésben.

https://www.google.com/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_&ctype=l&met_y=gd_pc_gdp#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=gd_pc_gdp&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.11. 16:19:29

Itt lehet a munkanélküliség rátát összevetni a többi országgal, az eredmény ugyanaz.
(Google data explorer, Eurostat adatok)

https://www.google.com/publicdata/explore?ds=z8o7pt6rd5uqa6_&ctype=l&met_y=unemployment_rate#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=unemployment_rate&fdim_y=seasonality:sa&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.11. 16:21:40

Államháztartás egyenlege az EU-s átlaghoz viszonyítva:

https://www.google.com/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_&ctype=l&met_y=gd_pc_gdp#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=edp_b9_pc_gdp&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.11. 16:33:47

Orbán liberális? De hiszen akkor minden rendben van, nem?

Netuddki. 2016.11.11. 16:34:51

Miért nem baszod ki a francba ezt a közismert századvéges tolvajfidesztroll férget?

nemecsekerno_007 2016.11.11. 16:37:05

"Vagyis, egy korrekt neoliberális gazdaságpolitikát vázolt fel. Kíváncsian várjuk, hogy a miniszterelnök legutóbbi nyilatkozatából mi válik valósággá; ha ugyanis tényleg nekivágnak ennek az útnak, azt már nemigen lehet unorthodoxnak nevezni. "

Nem értem miért baj az, hogy ha valami nem úgy megy ahogy tervezték akkor változtatnak. Inkább csinálják ugyanazt tovább, még ha nem is működik? A"ballib" think-tank-nek volt 8 éve kibontakozni, most viszont csak a sipákolás van. Persze azt is kell valakinek csinálni, amíg a karaván halad.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.11. 16:50:14

@Tibi !:

Cuki ahogy örjöngve követeled a cenzúrát, te liberális seggnyalók gyöngye.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.11. 16:51:09

@nemecsekerno_007: "Nem értem miért baj az, hogy ha valami nem úgy megy ahogy tervezték akkor változtatnak."

Az a baj, hogy faszok.

A fékezhetetlen agyvelejű eltolcsi a Széll Kálmán terveben kitalált egy csomó adóemelést, és azt, hogy cserébe 2018-ra 50%-ra leviszi az államadósságot. Sajnos csak az egyik felét sikerüt teljesíteni maradéktalanul. Találd ki, melyiket! Sajnos nem úgy ment, mint terveszték. Hát a kurvaéletbe olyat tervezzenek, ami úgy megy.

Lajos Csánó 2016.11.11. 17:31:04

@nemecsekerno_007: Tényleg nem érted?Orbán az egekig dícsérte ,milyen klassz,most kiderült,hogy talán mégsem?

nemecsekerno_007 2016.11.11. 17:32:03

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

"Hát a kurvaéletbe olyat tervezzenek, ami úgy megy...."

Ugyanezt csináld te is a munkádban, otthon meg a magánéletbn, akkor elvárhatod másoktól és a haza is fényre derülne. De addig amíg ez neked se megy....

nemecsekerno_007 2016.11.11. 17:33:28

@Lajos Csánó: "Tényleg nem érted?Orbán az egekig dícsérte..."

Én nem értem?!!!! Muhahahaha. Te abból szűröd le a valóságot, hogy Orbán mit mond?
Sikeres ember nem lehetsz.

Egyébként te nem érted, de mindegy. Talán majd egyszer.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.11. 17:38:44

@nemecsekerno_007: "Ugyanezt csináld te is a munkádban"

Képzeld, olyat csinálok, ami sikerül. Nem véletlenül, hanem úgy tervezem. Addig csinálom, míg nem sikerül. És nem más farkával verem a csalánt.

A közgazdaságtan nem egzakt tudomány. De vannak alapvető felismert törvényszerűségek, és ha valaki ellenük megy, akkor szükségszerűen elbukik, mint matolcsi.

Mindenki hülye?

Etniez 2016.11.11. 17:49:57

Orbán kinyitotta a Nagy Mesekönyvet és felolvasott néhány oldalt belőle. Komolyan veszi még valaki?

Etniez 2016.11.11. 17:56:43

@Ballib cenzúrázók réme 18: Esetleg belinkeled a fizetések vásárlóértékét is, vagy azt nem mered, mert nem a gazdádat igazolja? :D

conchita wurst 2016.11.11. 18:12:10

Elég jó esély van rá hogy a fidesz jobban fog szerepelni a 2018as választáson mint a 2014esen.

3 x 2/3os győzelem meg a világon nem volt még sehol ugyanazzal a kormányfővel.

Sean MacTíre 2016.11.11. 18:32:52

Ketlem hogy szazadveges a troll, annal azert okosabbak vannak ott, de o kifejezetten bena. Bar lehet, hogy tul sokat kepzelek roluk.

baldoc 2016.11.11. 18:46:00

@conchita wurst: "3 x 2/3os győzelem meg a világon nem volt még sehol ugyanazzal a kormányfővel. "
Akkor nézzen szét Oroszországban, Törökországban.
De,...magának Észak-Korea az ideális.
Ja, és 1990 előtt Magyarországon sorozatban 99.9%-os választási győzelmek születtek.
Ezek sikerek magának??

baldoc 2016.11.11. 18:53:24

@Ballib cenzúrázók réme 18: "Igaz nem most, hanem 2005-2007 környékén, mikor a kedvenc elkúrójuk éppen csőd flee vezette az országot, "
Hát persze!
2008 szeptemberben az államadósság 65%, államháztartási hiány 4%( különadók nélkül)
MOST az államadósság 75 %, ÁHT hiány 2.4% ( ehhez a különadók 3%,azaz 5.4%)
Akkor most is csőd felé haladunk??

conchita wurst 2016.11.11. 19:00:11

@baldoc: nézzél szét te, ha volt ilyen, és idézd be nekem

baldoc 2016.11.11. 19:01:31

@conchita wurst: "és idézd be nekem "
Maga hol él?
Vakok intézetében?

conchita wurst 2016.11.11. 19:02:21

@baldoc: vagyis orbán 2002ben is kevesebb adóssággal adta át a kamrakulcsot mint amennyivel ő vette át a KOMMUNISTÁKTÓL, meg 2014ben is kevesebbel adta át magának, mint amikor átvette a KOMMUNISTÁKTÓL

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.11.11. 19:03:16

Több megjegyzés is idekívánkozik.
Az első, hogy az Orbán-kormány már jó ideje felhagyott az unortodoxia nevű kísérleti gazdaságpolitikával, csak hangosan nem ismerte be. Nagyjából olyan a helyzet, mint Kínában, hogy hivatalosan szocializmus van kínai jellegzetességekkel, valójában egy korrupt kapitalizmus.
A második, hogy ez bár tartalmaz neoliberális elemeket, de nem az. Ez egy következetlen valami.
A harmadik, hogy mit számít, hogy Orbán mit mond? Minden közönség előtt azt mondja, amit azok hallani akarnak. Ha most szakszervezetek előtt mondott volna beszédet, akkor a 12%-s, egyébként irreális, minimálbéremelésről beszélt volna.

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség:
Talán az, hogy nem az. Igazából teljesen biztosra vehető, hogy most sem igazán tudja, hogy miért adták neki oda ezt a programot. Erre utal, hogy azt mondja, hogy a tankönyv szerint ez lehetetlen. Ha ismerné, akkor tudná, hogy nem az, pláne, ha egy országba vastag csöveken nyomják a pénzt.

baldoc 2016.11.11. 19:04:51

@conchita wurst: 19000 mrd 2010 ft
2015 26000 mrd ft
Ja, csökkent!!

conchita wurst 2016.11.11. 19:06:11

@Lord_Valdez: és mert nemcsak azt mondja, amit akarnak, hanem azt is csinálja, harmadszor fog 2/3ot szerezni 2018ban, ami nemcsak a világtörténelemben és a magyar történelemben rekord, hanem a 28 tagú EUban is!

baldoc 2016.11.11. 19:10:36

@conchita wurst: Valóban a számok már csak ilyenek.
Ha unja, hát unja.
Tudja a valóság és a képzelet nem ugyanaz.
Magának.

conchita wurst 2016.11.11. 19:12:52

@Lord_Valdez: amihez képest a se nem bal, se nem liberális internacionalistáknak EBBEN AZ ÉVEZREDBEN nem volt olyan kormányfőjük, amelyik EGY DARAB CIKLUST kihúzott volna anélkül, hogy megpuccsolták vagy elkergették volna

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.11.11. 19:14:30

@conchita wurst:
Nem tudja azt csinálni. Nem lehet egyszerre emelni és csökkenteni a nyugdíjakat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.11. 19:14:32

@conchita wurst: "nemcsak a világtörténelemben és a magyar történelemben rekord"

Töténelemből egyes, leülhetsz. kádárék sokkal többször nyertek zsinórban.

áltudományos memetikai pszichovírus 2016.11.11. 19:15:33

Nem fogjuk a magyar népet kiszolgáltatni a Soros által fizetett ballibek gazdaságpolitikájának, aminek lényege hogy a tőkepénzes fináncoligarchák kizsákmányolva a magyar dolgozók munkaerejét kiszívják az ország testéből az erőt.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.11. 19:18:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

Köszönjük Tibi hogy megosztottad velünk, hogy ezen a nickeden is te fórumozol.

A többi nickedet ma már ne buktasd le, osotba ! :DDD

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.11. 19:19:44

@BalIib cenzúrázók réme 18:

Tibi vazze hagy már abba a nickhamisítást...
Szánalmas.. :DDD

Fogsz olyat is hamisítani, ahol a "Ballib" szóban az első "l" helyett írsz "I" betűt ?

baldoc 2016.11.11. 19:20:20

@BalIib cenzúrázók réme 18: Ezt Marx se mondhatta volna szebben!!
Talán csak Lenin.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.11.11. 19:24:32

@baldoc:

Pedig segítettem is neked.
Megadtam a grafikon helyét. Azt hittem le tudod olvasni, amit egy 10 éves gyerek is le tud.

Ez alapján a 2008-as hiány már 2008 januárban is 71,6% volt a hiány, és 2009 januárjában már 78%-ra nőtt.
Persze 2007-ben is 65,6% volt, mert a szocik minden évben legalább 5-6%-al növelték a GDP arányos államadósságot.
A Fidesz meg minden évben 2-3%-al csökkenti.

https://www.google.com/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_&ctype=l&met_y=gd_pc_gdp#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=gd_pc_gdp&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&tstart=1131663600000&tend=1447196400000&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

conchita wurst 2016.11.11. 19:35:22

azért jobb ha vigyáz az, aki Orbánnal húz ujjat!

horvát kommunista kormányfő megbukott fél évre rá
osztrák kommunista kancellár megbukott fél évre rá
amerikai marxista néger pártfogoltja is megbukott orbán kritizálása miatt

míg orbán gránittömbként állja a sarat, ellenfelei elpusztulnak

baldoc 2016.11.11. 19:37:28

@Ballib cenzúrázók réme 18: a 2008-as hiány már 2008 januárban is 71,6% volt
Akkor ez most több vagy kevesebb mint MOST???

6.Lenin 2016.11.11. 21:11:59

@baldoc:

Próbálj elképzelni egy olyan szitut, hogy valaki lefelé megy, a másik felfelé.
Mindig lehet találni olyan pontokat, ahol azonos szinten vannak/voltak, ha figyelmen kívül hagyjuk a mozgásuk irányát.

$pi$ 2016.11.11. 21:12:19

@Etniez: "Esetleg belinkeled a fizetések vásárlóértékét is, vagy azt nem mered, mert nem a gazdádat igazolja? :D "

Tessék, itt van, mai indexes cikk: index.hu/gazdasag/2016/11/11/brutalis_beremelest_akar_a_kormany/

Ajánlom figyelmedbe a grafikont "Reálbéremelés hatéves távlatban" címmel. Kitűnően mutatja, hogy mennyit csökkentek a reálvérek az mszp alatt és mennyit nőttek a fidesz alatt. Az is látszik, hogy a reálbérek már a gazdasági válság előtt megzuhantak, mielőtt azzal a kifogással jönnél, hogy a válság miatt volt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.11. 22:18:13

@$pi$: "Varga: 40 százalékos béremelés jön"

:)) Te hülyébb vagy, mint a sokévi átlag.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.11.12. 10:29:27

@$pi$:
A világért se szeretnélek alázni a matematikai ismeretek hiánya miatt, de csökkenésről csak akkor lehet beszélni, ha a hányados nullánál kisebb. Amiről te beszélsz az nem csökkenés, hanem a növekedési ütem megtorpanása.

Etniez 2016.11.12. 11:08:35

@$pi$: Szia!

Az általad linkelt adat a reálbérről szól, nem a fizetések vásárlóértékéről.
Érdekes, hogy írni tudsz, de olvasni nem :(

6.Lenin 2016.11.12. 14:49:19

@Lord_Valdez:

"Amiről te beszélsz az nem csökkenés, hanem a növekedési ütem megtorpanása. "

Amiről az osztrákok beszélnek, az nem kerítés, hanem a kapu szárnya.

Amikor nem szeretném a zárt kaput összetörni a kocsimmal, megállok előtte, csökkentem a sebességet nullára. Megtorpanok a kocsival a kapu előtt.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.11.12. 21:07:48

@Etniez: ez az, jol megmondtad neki. es most johet a link.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.11.12. 21:11:41

@6.Lenin:
Ne, ne, ne! Nem kell megmagyarázni a hülyeséget. Ahogy általános iskolában is tanítják a pozitív számok 0 felett vannak, a negatívok alatta. Lehet, hogy egy 0,1%-s reálbér növekedés picsa, de akkor se csökkenés. A grafikonon 2000 óta 2012 kivételével minden évben 0 felett volt.

6.Lenin 2016.11.12. 21:22:11

@Lord_Valdez:

A növekedés, csökkenés, megtorpanás az nem negatív, vagy pozitív szám, hanem irány vmihez képest.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.11.12. 21:33:25

@Lord_Valdez: hehe, a hanyados (meg amugy a szorzat is), akkor nullanal kisebb, a tenyezok ellenkezo elojeluek, nem? altalanos iskolaban is tanitjak, ahogy fogalmaztal.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.11.12. 21:43:59

@6.Lenin:
A megtorpanás csak annyit jelent, hogy lelassult a növekedés.

@droid_:
Ez így van, de itt (x(t)-x(t-6 év)) / x(t-6év) hányadosról beszélünk és x(t) mindig pozitív szám. Senki se dolgozik negatív fizetésért.

6.Lenin 2016.11.12. 21:58:26

@Lord_Valdez:

Értem a szándékodat...

) x évben a tartozásom 10 volt, jelenleg 50

) x évben a tartozásom 10 volt, a bevételem 8 jelenleg 50 a tartozás, a bevétel 80

) x évben a tartozásom 10 volt, a bevétel 8, a megélhetéshez 12 kellett
jelenleg 50 a tartozás, a bevétel 80, a megélhetéshez 60 kell

) és így tovább lehetne részletezni pl mennyivel, mennyi idő alatt kell törleszteni, milyen feltételekkel kaptam a kölcsönt.

ebből a szándéknak megfelelően választunk 1et.

"A megtorpanás csak annyit jelent, hogy lelassult a növekedés."- vagyis csökkent az eddigi ....választunk a szándékunknak megfelelőt.

6.Lenin 2016.11.12. 22:20:54

Még 1 gondolat a jelenlegi "vitákhoz"...(összehasonlításokhoz)

2006-ban x-10 éves voltam, sok mindet másként...
ma 2016. nov. 12-én nincs friss eper a boltokban

Mocskos Orbán rezsim.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.12. 22:30:04

@Lord_Valdez: "a pozitív számok 0 felett vannak, a negatívok alatta. Lehet, hogy egy 0,1%-s reálbér növekedés picsa, de akkor se csökkenés."

Túlkombinálod.

Azt hiszed, hogy egy combos 3% növekedés jó dolog, mikor a szomszédaink 5%-kal húznak el mellettünk? Ugyankkor egy -1% növekedésnek (azaz csökkenésnek) is örülsz, ha mások -3%-kal esnek vissza.

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.12. 23:31:15

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

"Azt hiszed, hogy egy combos 3% növekedés jó dolog, mikor a szomszédaink 5%-kal húznak el mellettünk? Ugyankkor egy -1% növekedésnek (azaz csökkenésnek) is örülsz, ha mások -3%-kal esnek vissza."

A GDP növekedes mellett azt is figyelembe kell venni, hogy egy gazdasag mekkora terhet cipel magaval, amit a múltból örökölt! Magyarorszagnak 20 évig 4-5 % évenkenti kamatterhet kellett cipelnie. Ez mostanra, az adóssagcsókkentes következteben a GDP-nek kb. 3,5%-a. Azonban Lengyelorszag eves kamatfizetesi kötelezettsege GDP aranyosan 2%, Szlovakiaé pedig 1%. Magyaran ezek az orszagok több pénzt tudnak fordítani gazdasagelenkítesre, versenyképesseg fokozasara, a kis-és közepvallalkozasok adóinak, jarulekainak csókkentesere, oktatasra, egeszsegügyre, stb. Nem szabad tehat elfelejteni, hogy nálunk a magas allamadossag miatt a gazdasagi erő egy részet az adóssag csókkentesere kell fordítani. Szlovakiaban egyebkent növekedesnek indult az allamadóssag. Elkepzelhető jövőre egy jelentös lassulás. Egyeb versenyelőny: a Csehszlovak szetvalas utan a szlovakok egy nagyon olcsó allamot tudtak felepíteni. A lengyeleknel a rendszerváltaskor USA nyomasra jelentös adóssag elengedes törtent.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.12. 23:37:20

@atomic power 1986DucaDuca: Akkor egyetértünk abban, hogy hazaáruló az a kormány, aki nem adósságcsökkentésre használja a manyup 3000 milliárdját - amivel 80%-ról 70%-ra tudja csökkentenei.

Egyébként meg nyitott kapukat döngetsz, a Széll Kállmén terv szerint 2018-ra 50% lessz az adósságunk, az már simán kezelhető.

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.13. 00:46:49

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: "

Akkor egyetértünk abban, hogy hazaáruló az a kormány, aki nem adósságcsökkentésre használja a manyup 3000 milliárdját - amivel 80%-ról 70%-ra tudja csökkentenei."

Konszolidalt bruttó allamadóssag 2010: 78426,9 millio euro

" " " 2011: 72225,7 millio euro

Közvetlen államadósság-csökkentésre 2017 milliárd, költségvetési befizetésekre 459 milliárd, stratégiailag fontos cégek értékpapírjainak átadására az államnak 264 milliárd, reálhozam és tagi hozzájárulás kifizetésére 231 milliárd forintot fordítottak a MANYUP pénzből.

Az adósságcsökkentés miatti kamatmegtakarítás 2011 és 2013 között 284 milliárd forint volt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.13. 09:03:33

@atomic power 1986DucaDuca: Látod, ez van, ha beszopod a habonymédia hazugságait.

Az államháztartás konszolidált bruttó adóssága a GDP százalékában
2010 80,5
2011 80,7

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.11.13. 11:05:55

@6.Lenin: @a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Nem, srácok.
Annyi az egész, hogy az alacsony növekedés nem azonos a csökkenéssel. Tényleg ennyi.
Egyszerűen a kedves kommentelő látott egy grafikon, de nem értette meg, hogy mit lát és azt hitte, hogy az alacsonyabb növekedés az csökkenés. Ezt nem kell tovább ragozni.

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.13. 13:45:50

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

"Látod, ez van, ha beszopod a habonymédia hazugságait.

Az államháztartás konszolidált bruttó adóssága a GDP százalékában
2010 80,5
2011 80,7"

Konszolidalt bruttó allamadóssag 2010- ben 78426,9 millio euro, 2011-ben 72225,7 millio euro.

Ugyanabból a táblazatból es nem a médiaból. A táblazat alsó részében.

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html

6201,2 millió euro csökkenés.

6.Lenin 2016.11.13. 14:59:32

@Lord_Valdez:

Tényleg nem kell ragozni.

Kiragadsz egy folyamatból 1 tényezőt, és azt ráhúzod az egészre, figyelmen kívül hagyva olyan részleteket, amiből látható lenne az egész.
Szándék kérdése.
A te szándékod (és sokaknak), hogy negatív színben tüntessenek fel a számukra kedvezőtlen folyamatokat.
Természetesen lehetnek olyanok is, akik a számukra kedvezőbb részleteket emelik ki.

Az ilyen görbék, oszlopok ezért (is) készülnek.
Természetesen akik a valóságot is szeretnék megismerni, azok a lehető legtöbb részletében is vizsgálják az adott területet, de azok nem ide irkálnak.

Akik itt vezetik le a ........, azok a céljaiknak megfelelő részletekkel operálnak, megtévesztve még saját magukat is. Ezeknek a felületeknek ez a céljuk,szándékuk.
Szerintem, és tényleg kár sokat rugózni ezen. Néhány megjegyzésből ismerhetővé válik a szándék, ennyi.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.13. 22:25:23

@atomic power 1986DucaDuca: "Konszolidalt bruttó allamadóssag 2010- ben 78426,9 millio euro, 2011-ben 72225,7 millio euro."

MNB EUR-HUF árfolyamok
2010.12.31 278,75
2011.12.30 311,13

Vagyis
2010 21861 Mrd. Ft
2011 22472 Mrd. Ft

Látod, ez van, ha beszopod a habonymédia hazugságait. :))

Tehát nem csak eltapsolták a manyup 3000 milliárdját, hanem tettek hozzá még 600 Mrd. Ft adósságot is. Ezért mondom, hogy Eltolcsy jó helyen van az MNB élén, az ellopott 260 Mrd. sehol sincs ahhoz képest, ami isszonyú károkat okozott miniszterként. A kurvája kitartása meg csak havi 5 millióba kerül az adófizetőknek, a többihez képest igazán semmiség.

Egyébként meg nyitott kapukat döngetsz, a Széll Kállmán terv szerint 2018-ra 50% lessz az államadósságunk, az már simán kezelhető. Mivel a Sz.K. terv idáig - adóemelések - maradéktalanul teljesült, nincs okunk kételkedni a továbbiakban. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.13. 23:07:13

...tettek hozzá még 600 Mrd. Ft adósságot is.

Tiszta zizi vagyok. A proli szavazó nem is érti a különbséget millió és milliárd között. :))

Ideje lenne 3 nullát levágni a forint végéről, röhejesek ezek a számok.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.11.14. 06:47:33

@6.Lenin:
Nem. Nem kell ebbe semmit belemagyarázni.
Tett egy állítást:
"Ajánlom figyelmedbe a grafikont "Reálbéremelés hatéves távlatban" címmel. Kitűnően mutatja, hogy mennyit csökkentek a reálvérek az mszp alatt és mennyit nőttek a fidesz alatt. Az is látszik, hogy a reálbérek már a gazdasági válság előtt megzuhantak, mielőtt azzal a kifogással jönnél, hogy a válság miatt volt. "
Ránézel a grafikonra: végig 0 felett van->az állítás hamis. Pont.

atomic power 1986DucaDuca 2016.11.14. 08:44:44

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

"MNB EUR-HUF árfolyamok
2010.12.31 278,75
2011.12.30 311,13

Vagyis
2010 21861 Mrd. Ft
2011 22472 Mrd. Ft

Látod, ez van, ha beszopod a habonymédia hazugságait. :))"

A MANYUP pénz egyszeri bevetel volt és az allamcsőd elkerúlése volt a celja. A 2010-es kormanyvaltasra a magyar gazdasag adóssagspiralba került. A válsag előtt 8-10% alapkamat volt és a pénzbőségnek köszönhetően dőltek a befektetések a magyar állampapírokba. Ennek következteben a forint sokkal magasabban jegyezve lebegett mint maga a gazdasági teljesítmény ezt indokolta volna. Jött a vilagvalsag es a befektetők amikor azt látták hogy az IMF/EU keszenleti hitellel segít és teljesitjük megszorító felteteleiket, tovabbra is vasaroltak magyar allampapirokat, de magas kamatokkal. A válsag valodi súlyat a befektetők sem erzekeltek, mert a hitelminősítök nagyon rossz előrejelzéseket adtak. A Lehman Brothers bedőlése utan a piacok teljesen kiszámíthatatlanná váltak és a befektetők semmibe nem akartak befektetni. Pláne nem egy teljesen eladósodott, 7-8% felett nem is kigazdálkodható 10% os alapkamatú országba. Megszűnt a pénzcsap, a forint merdeken vesztett a lebegtetett értékéből és a piaci és befektetöi folyamatok tehetetlensegie miatt nem az értékén állt meg hanem túllengett azon.
A válság önmagában, minden különösebb intézkedés vagy költekezés nélkül pusztán az árfolyamokon és a kamatmértékeken keresztül az államadósság mértékét nagy hirtelen 67%-ról közel 80%-ra nyomta fel. Az allamadossagunkban nagyon nagy részt tett ki a deviza. A magas devizaarány súlyos árfolyamkitettséget jelentett, ami leszűkítette a gazdaságpolitika mozgásterét.
Azonnali , mobilizalható likvid eszközre volt szükseg a deviza ingadozasa miatt. Mivel az Európai Bizottsag nem jarult hozza az allamhaztartasi hiany növelesehez /2004 ota túlzott deficit eljaras alatt voltunk/, nem maradt mas megoldas, mint a MAYNUP allamosítasa. Privatizacióval, nemzeti vagyonvesztéssel, mint a Horn - es Gyurcsany kormanyok idejen mar nem lehetett az állmadóssagot csökkenteni. Ha ezt az összeget nem forgatja be a kormany adóssagcsökkentesre, akkor a GDP aranyos allamadóssag 85-90% ig emlkedhetett volna, ami egyenlő az allamcsőddel. Hiszen ekkor még az előző kormany IMF/EU tartozását el sem kezdtük kifizetni. Bekövetkezett volna a görög jelyzet. A likvid tökére azonnal szükseg volt, a strukturális kiigazítasok csak évek múlva hoztak volna meg a hatasukat. Viszont az orszag levegőhöz jutott a MANYUP pénz altal es a tovabbiakban ellenőrizhetövé es fenntarthatóvá váltak a folyamatok.
A GDP-arányos államadósság 2011 végére nem csökkent, 0, 2 %-al nőtt. A gyengülő forint dolgozott a masszív csökkenés ellen. Akkor úgy tűnt, a kormány hiába költötte adósságcsökkentésre a nyugdíjpénzeket, az államadósság mértéke visszaugrott lenyegeben a korábbi szintre. Azonban stabilizalta az "elszallni" keszülő államadóssagot es megteremtette a lehetőséget a fokozatos, GDP aranyos államadóssag csökkentesnek. Ha 2002 után megfelelő gazdasagpolitika ment volna az orszagban, akkor 2006. legkesőbb, kiigazítasokkal 2008 tajan atterhettünk volna az euróra es akkor mentesültünk volna az allandó forintgyengüles allamdóssagra gyakorolt negatív hatasatól.
Jellemző, hogy az Európai Bizottság 2012 augusztusi levelében meg azt írta, hogy a "növekedési és a költségvetési prognózisokból a jelenlegi kamatszintekkel számolva együttesen az jön ki, hogy növekedni fog az államadósság, ami a jelenlegi 80 százalék körüli szintről 2020-ra a GDP 100 százalékát is elérheti."

Jelenleg:

Az Európai Bizottság 2016. évi „Költségvetési fenntarthatósági jelentése” szerint a magyar államadósság elmúlt években megfigyelt csökkenése folytatódik, és 2016-tól kezdődően gyorsul az adósságcsökkenés. Az adósság GDP-arányos értéke a Bizottság kivetítése szerint 2026 végére 60,1 százalékra, vagyis a maastrichti cél közvetlen közelébe süllyedhet.

A MANYUP penz allamosítasa sokakban felhaborodast kelt, de tudni kell, hogy a 2010 elötti gazdasagpolitikanak köszönhetjük.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.14. 09:27:03

@atomic power 1986DucaDuca: "allamcsőd"

Látod, ez van, ha beszopod a habonymédia hazugságait. :))

orbánék nagyon akarták azt az államcsődöt, de a hülye nyilatkozataikkal nem sikerült bedönteni.

"Mivel az Európai Bizottsag nem jarult hozza az allamhaztartasi hiany növelesehez /2004 ota túlzott deficit eljaras alatt voltunk/, nem maradt mas megoldas, mint a MAYNUP allamosítasa."

Nem igaz, volt más megoldás, de ez is megfelelő lett volna, ha a manyupot az államadósság csökkentésére fordították volna.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.14. 10:11:06

@$pi$: "Kitűnően mutatja, hogy mennyit csökkentek a reálvérek az mszp alatt és mennyit nőttek a fidesz alatt."

Pont a fordítottját mutatja.

@Lord_Valdez: "a kedves kommentelő látott egy grafikon, de nem értette meg, hogy mit lát és azt hitte, hogy az alacsonyabb növekedés az csökkenés."

Lehet. vagy csak simán hazudott, mint mindig.

6.Lenin 2016.11.14. 11:08:47

@Lord_Valdez:

Egymással összefüggő folyamatokból kiemelünk- a szándékunknak megfelelően-a legrosszabbra, vagy legjobbra sugalló részletet, mindenképpen torzított eredményt kapunk. Én erről írtam eddig, mivel a fentiek miatt feleslegesnek tartom az ilyen szinten zajló vitát. Te ragaszkodsz a semmit nem jelentő részleteken való rugózáson.
Ennyi.
süti beállítások módosítása