Magyarország középhatalmi státuszának megszerzése érdekében Orbán Viktor eddig húzott merészeket – finoman szólva. Minthogy sem a gazdasági teljesítmény, sem a Brüsszel elleni közös fellépés nem vezetett eredményre, Putyin barátságával háta mögött most hadsereget toboroz, hogy „komolyan vehető” legyen.

A miniszterelnök november 30-án, a Magyar Diaszpóra Tanács ülésén tette világossá a célt: noha azt elismerte, hogy a NATO-tagság a ma elérhető legmagasabb szinten garantálja az ország biztonságát,

de ez nem jelenti azt, hogy Magyarországnak ne lenne szüksége saját hadseregre. A szomszédságunkban zajló haderő-fejlesztési programokból is látható ugyanis: a következő néhány év egyik fontos feladata, hogy Magyarország ne maradjon le a térség többi hadseregének ütőerejétől, és itt is legyen egy olyan biztonsági fejlesztés, amely a magyar hadsereget komolyan vehetővé és tényleges erőkifejtésre alkalmassá teszi.

Ugyan nem ez volt az első alkalom, hogy az ország katonai erejének növeléséről beszélt Orbán – most tette egyértelművé, mi is a következő évek legfőbb prioritása.

Hogy pontosan mit is ért Orbán „szomszédság” alatt, nehéz lenne megmondani. Látványos fegyverkezésbe ugyanis egyetlen, környező ország sem kezdett. Fegyverkezésbe Európában kizárólag elvbarátja, Putyin elnök vágott bele – amire válaszul a NATO minimális létszámú csapatáthelyezést tervez végrehajtani a következő fél évben.

A katonásdi, egy erős, akár fenyegető magyar hadsereg képe/lehetősége eluralta Orbán gondolkodását,

a következők utalnak erre:

• az inkább nőügyeivel, mint a hadsereggel foglalkozó, puha Hende Csabát egy militáns, a nemzetőrség vagy magyar Nemzeti Gárda felállításáért évtizedek óta lobbizó Simicskó István váltotta a honvédelmi tárca élén,
• egy olyan, tisztán rendvédelmi, a hatályos törvények betartása feletti őrködés feladatának elvégzése során, felfegyverzett, harcjárművekkel ellátott katonai erőt vezényelt a határra,
• utóbbi ürügyén újabb és újabb tízmilliárdokat költ új fegyverek, felszerelések beszerzésére – természetesen teljes titokban,
• egyre gyakrabban hangoztatják miniszterei, hogy a jó oktatás alapvető feladata a hazaszeretetre nevelés, amelynek része az alapvető katonai ismeretek elsajátítása,
• Rétvári Bence erőforrás-államtitkár egyenesen kijelentette: a kormány célja, hogy a tananyag részévé tegyék a katonai alapismereteket és a lövészetet,
• nem sokkal később a kormány bejelentette, hogy közel kétszáz új lőteret építenek az országban adóforintokból.

Mondanunk sem kell: az egyetlen értelmes indoka a lépésnek, ha Mészáros Lőrinc épp lőtérépítő céget vásárolt. Az országban ugyanis bőséggel van lehetősége annak a néhány tízezer embernek, akik legálisan birtokolnak fegyvert, hogy kigyakorolják magukat. Sőt, nemzetközi versenyek megrendezésére alkalmas pályával is büszkélkedhetünk – igaz, amikor trap Európa bajnokságot rendeztek idehaza két éve, a kormány még nem rohant támogatni az eseményt.

NATO-tagállamként Magyarországnak érdemben nincs mitől tartania,

főként úgy, hogy a minket körülvevő államok vagy hozzánk hasonlóan az EU tagjai, vagy épp igyekeznek bekerülni a klubba. Az EU-török megállapodás lényegében a menekültválságot is kezeli mindaddig, amíg az egyezséget sikerül – Oroszország nyílt szándékai ellenére – fenntartani.

Ilyen helyzetben csupán két magyarázat maradt arra, miért akar magának hadsereget Orbán:

• úgy érzi, csak akkor vennék komolyabban az európai porondon, ha erőszakkal tudja fenyegetni a környező országokat,
• a katonai beszerzések évezredek óta a legnagyobb korrupciós forrásai a politikusoknak.

ashwood