B1 blogcsalád



Teljesen hülyére vette az MSZP-seket Pintér, amikor Pharaon ujjlenyomatairól kérdezték

2016. december 23. - Mr Flynn Rider

Egyszerű időhúzás Pintér Sándor válasza az MSZP-s képviselők kérdéseire. Három MSZP-s képviselő, Demeter Márta, Mesterházy Attila és Harangozó Tamás is feltette ugyanazokat a kérdéseket Pintér Sándor belügyminiszternek a szaúdi állampolgárságú Ghaith Pharaon magyarországi tartózkodásával kapcsolatban. A belügyminiszter válasza akkora kamu volt, mintha a Rendőrakadémia című filmet néztük volna. 

fingerprints.jpg

Pharaonról már korábban sokat írtunk, kiderült róla, hogy Orbán Viktorék mellett vett házat, hogy együtt jachtozott Mészáros Lőrinccel és virágzó üzleti kapcsolatban áll Tiborczékkal is. Illetve, hogy nemzetközi bűnöző és az FBI körözi.

Korábban is próbálkozott a Fidesz a Pharaon-ügyet valahogy kezelni, de képtelen volt rá. 

Pintér Sándor az MSZP-s képviselőknek akkora hazugságot próbált beadni, mint ide Lacháza:

hogy azért nem vettek ujjlenyomatot a szaudi illetőségű ”üzletembertől”, mert „sérültek voltak a barázdák az ujjhegyein és emiatt nem volt alkalmas az azonosításra”.

Több gond is van ezzel az állítással:

  • Lehet valaki annyira rákos, vagy bőrbeteg hogy a keze felpuffad, vagy annyira sérült, hogy az ujjlenyomatai „eltűnnek” – de ahhoz nagyon betegnek kell lenni. Pharaon nem a jachtján furikázna, ha ennyire beteg lenne. Az ennyire súlyosan bőrproblémás embereket kórházban kezelik. 
  • A közhiedelemmel ellentétben, majdnem lehetetlen eltüntetni valakinek az ujjairól a csecsemőkorban kifejlődött barázdákat. A sérülések is ujjlenyomatnak számítanak.
  • Ahogy a 444 is megírta, nem stimmelnek az időpontok sem, amikor az ujjlenyomatokat megpróbálták levenni és amikor Pharaon Magyarországon járt. Miért 2015 márciusában akartak tőle ujjlenyomatot venni, ha 2014 februárjában kapott beutazási engedélyt?
  • Egy olyan ember, aki egész életét üzletkötéssel, luxusszállodákban és a jachtján töltötte, hogy rendelkezhet olyan kézsérüléssel, ami megakadályozza az ujjlenyomat-vételt? Nincsenek ujjai?

A Pharaon-ügy egyre jobban ráég a Fideszre, főleg Orbán Viktorra; a fideszesek kétségbeesetten próbálják húzni az időt, terelni és tagadni a sztori kapcsán.

Pintér Sándor válasza a „sérült ujjlenyomatokkal” is csak egy újabb időhúzás, mellébeszélés.

A belügyminiszter feladata egy európai, demokratikus országban nem az kellene legyen, hogy gyenge hazugságokkal védi a besározódott főnökét. Inkább ki kellene nyomoztatnia, hogy lehet, hogy egy nemzetközi bűnöző vidáman ki-be járkál az országban és a Fidesz felső vezetésével üzletel.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr412069265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vNHM 2016.12.23. 13:40:36

egy ujabb blogbejegyzes a semmirol...
btw, ez a mesterhazzy az a kecskeszakallas csavo? mar el is felejtettem majdnem

gyurmicsek 2016.12.23. 13:45:49

A csávőnak se keze se lába, ezért törzsvendég nálunk. :)

Netuddki. 2016.12.23. 13:48:11

Akkor meg annak kellett volna feltűnni, hogy az illetőnek nincs használható ujjlenyomata. Ami miatt még a seggébe is be kellett volna nézni.
De mit vártok egy állítólag olajszőkítésen meggazdagodott, bejelentetlen dolgozókat alkalmazó őrzővédős maffiózótól?

Netuddki. 2016.12.23. 13:48:48

@gyurmicsek: Biztos ő a hagymalovag a GoT-ból...

Amator 2016.12.23. 17:09:25

@vNHM: "egy ujabb blogbejegyzes a semmirol..."
Igen, a lényeg, hogy a te erkölcseid rendben vannak.

lutria 2016.12.23. 18:09:50

Lehet hogy izzó vasat pakolt puszta kézzel vagy savban tapicskolt...

martineden 2016.12.23. 21:06:15

Nem azert, de ha vki , valami modon manipulalja az ujlenyomatait, az mar eleve gyanus.

HaD 2016.12.23. 21:16:02

Kultur helyen ebböl a kötödésböl csak egyért is már lemondana a miniszter/miniszterelnök....monnyon le!

julius7 2016.12.24. 11:09:40

Márpedig VAN OLYAN, HOGY NINCS UJJLENYOMATa vkinek. Édesanyám azért nem kaphatott újtípusú személyit mert nem tudtak tőle ujjlenyomatot venni.

memberjoe 2016.12.24. 15:54:16

@julius7: Köszönjük az információt. Kubatov Gábor úrnál átveheti Erzsébet utalványait bérkommentjeiért.

lutria 2016.12.24. 20:25:30

@julius7: Érdekes,én az idén csináltattam új típusú személyit és direkt nem adtam ujjlenyomatot-mégis kaptam személyit...Ugyanis nem kötelező és nincs is olyan leolvasó semelyik hivatalban,szervezetnél,kórházban stb. ami le tudná olvasni-és a többi adatot sem még évekig.Max.a a zsaruk szeretnék megszerezni,de azért meg nem merik kötelezővé tenni.
süti beállítások módosítása